Shopping Mall

BAM

*A fiú kicsit töpreng a válaszon, és Dashnak már ez is elég válasz. Hiszen hallgatás- beleegyezés, nem? Hiszen elég volt néhány pillantást vetni az arc többi, árulkodó részére, és a válasz elég egyértelmű volt. Aztán közlik vele, hogy igenis jól látnak, és ő kétkedve húzza fel a szemöldökét. De a fülét megüti az a kicsi, szinte súgott mondatocska, és ,,tudtam” kifejezésű arccal néz Bamre. Nos, ne le merte volna fogadni a mai ebédjében, pedig ma éppen valami ínycsiklandozóan édes illatok szálltak otthon, és nem szivesen mondott volna le róla- , le merte volna fogadni, hogy a fiú nem igazán lát jól. És lám... Megcsóválja a fejét, és halkan válaszol.*
-Nem gondolod, hogyha néha hordanád, mondjuk otthon, ahol nem látnak, akkor talán javulna? És akkor lehet, hetven éves korodra nem szódásüveggel a szemednél kellesz járnod, ha nem fehér botocskával...
*Felvonja a szemöldökét, és mélyen néz a szemüvegbe, mert a szemeket nem látja, de próbálja belőni, merre lehetnek az imént kicsit felbukkant kékek, és arrafelé pupilláz. Aztán elmosolyodik, mert Bam már megint Bam... Szegény éppen ecseteli az iskola hátrányait, és a nem létező negatívumokat... Érdekes... ő is talárban jár, meg minden, és ettől még nem lesz stréber kinézete, annak ellenére, hogy a jegyei tényleg elég jók... nos mindegy végülis, nem? Megcsóválja a fejét, kissé ,,ejnyebejnye” arccal, és megveregeti a fiú vállát.*
-Ajjaj... Hogy lehetsz ilyen? El nem tudom rólad képzelni, így, tíz perc ismeretség után, hogy komoly légy. Akkor szerinted lenne olyan elvetemült lélek, hogy ilyesmit fantáziáljon rólad?
*Felvonja a szemöldökét, és azzal a ,,O.o” fejjel néz Bamre, hitetlenkedve. Aztán nekilódulnak, és Dash az újsütetű ismerőse arcát fürkészve látja ám, hogy bizony örülnek a szerencsének, hogy találkoztak. Végülis... A maga módján nem olyan szörnyű ez a fiú... majd terítékre kerül egy szokásos fiútéma, és Dash pókerarccal hallgatja a választ. De hiába, mert válasz nélkül nem tudja hagyni, annak ellenére, hogy elmosolyogta magát a kis sztorin. *
-Bam... Mindenkinek állítólag megvan a párja, de én sem hiszek ebben. Hiszen... még sosem voltam igazán szerelmes, pedig kérdezz meg bárkit, szinte minden héten új partnerem van... hogy miért? Nem keresem, egy percig se forduljon meg a fejedben. Csak... Ez már nálam egy rossz szokás, hogy amint egy csinos női példányt látok, akit még nem hódítottam meg, mindenképpen a trófeák között akarom látni. Ez valami belső kényszerféleség. Nem hiszek a szerelemben. Nem ismerem. Csak abban hiszek, amit látok, vagy amire bizonyíték van. Például... a Lochnesi szörnyben nem hiszek. Vagy a jetiben. Ateista vagyok. Minden szempontból. Szerelmet eddig nem éreztem, és ha láttam, akkor is kiderült, hogy csak csalóka illúzió. A legtöbb párocska szétmegy, amint kiderül, hogy a másik nem éppen a szőke herceg, mert nincs csak barna lova, vagy jobb esetben barna lányka... - szemét forgatja- Vagy éppen a hercegnőnek van három fiú még minden ujján az ,,egyetlen szivecskéje” mellett... szóval.. Mind a két fél hazudik. De... Azért jó néha, mert nem vagy magányos...
*Vállat von, és közömbös arccal továbbmegy. Mintha a talár méreteiről beszélt volna. Vagy a pláza köveinek mintáiról. Nem hisz ebben, és kész. Nála ez van, ha nem tetszik, arra az ajtó. Kész! Sajnálatos módon ki kell Bamet ábrándítania: nem lehet embert szeretni. Nem lehet egy valakibe szerelmes az ember, mert... olyan nincs. Az ember lehet szerelmes egy állatba, vagy valami számára kedves tárgyba... Mint Dash a kígyóiba! Na.. Neki az felér egy szerelemmel... Majd a figyelmét elvonja a másik kis ,,ujjas” mozdulata, és ő látványosan megrémül, meg retteg, aztán fejcsóválva, ellazulva nevetgél rajta. Cö! Pedig tényleg szent! Most jön a feltűnően megsértődés:*
- Naa!! Nem is igaz! Van glóriám! Igaz, hogy valami Tesco gyártmány, meg elég könnyen törik, piszkolódik... És csak ünnepkor veszem fel... - most felvillantja képzeletben, ártatlan mosoly mellé tűzve... - de van glóriám! És a szárnyam is megvan valamerre!
*Majd elneveti magát, és a Bam kezébe csap. Csapat... ez még nem is hangzik olyan szörnyen, vagy nyálasan. Nem kell egymást szeretni. Csak.. Ki kell jönni. Az meg megvan, nem? Aztán szegény Bam utal arra, hogy lehet, nem csak vásárolgatni jött, de Dash arca továbbra is komoly. Visszautasítják, és ő meg csodálkozva nézi. Hát igen. Ő nem lány, hogy szem-rebegtetve mondja, hogy ,,nem”, s közben vadul morzézza minden porcikájával, hogy ,,IGEEEEN!!!”... szóval vállat von, ő tudja. Aztán mégiscsak elárulják magukat, és az ő zöld szemei felvillannak, mint amikor a vadász megtalálta a zsákmányához vezető utat. Odanidaaa!!! Betuszkolják az üzletbe, majd jön előlről az előző reakció. Ő már csak fejét csóválja. Szegény gyanútlan árusok! Nem tudják, mire vetemedtek!!! Csendben figyeli Bam minden mozdulatát, viselkedését, és ha az tudná, hogy éppen a ,,csajozós” repertoárját bővíti, valószínű, jól hátsó félen rúgta volna... nem zavarta. Ennyi Mardekáros vénát megengedhet, nem? Hiszen csak nyári szünet van, nem világ vége! Aztán felé dobnak egy deszkát, és ő ösztönös mozdulattal elkapja, de nem áll rá. Nézi, ahogy a másik cikázik a sorok között, aztán hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak leteszi a földre a deszkát, rááll, és lazán, mintha csak délutáni sétán lenne, simán gurul a pulthoz. Az ott álldogáló, nyálát csorgató lánynak szól, aki majd elájul örömében, hogy abban a kegyben részesült, hogy megszólította őt Dash.*
-A barátom majd valószínűleg egy deszkát akar majd itt venni. Kérem, a számlát nyújtsa át, de a pénzt ne fogadja el... ajándékba venném neki, de keményfejű, és nem akarja elfogadni. Megtenné?
*Suttogta, közel hajolva a lányhoz, mélyen annak szemeibe nézve. Szegény már csak félájultan bólogatott, és Dash széles mosolyt villantva rá elhátrált, és az állványhoz ment, ahol a többi volt. Kiemelt egy flitteres rózsaszínt, és vigyorogva kereste szemével Bamet.*
- BAM! Mit szólsz ehhez? Szerintem ez tökre megy hozzád...
*Lehet, hogy túl durva volt, de hát... miért ne? Valahogy rá kell vennie, hogy a fiú válasszon egyet, és akkor minden tiltakozás ellenére megveszi! Nála még sosem fordult elő, hogy amit nem akart, az nem teljesült...*

Hiell             

* Mintha csak anyját meg apját hallaná, mikor szemüvegének használatáról kezdik oktatni. Meg is forgatja szemeit, szerencsére ez nem látszik napszemüvege alatt, de hogy látványosan elhúzódik szája az már igen... De végül nem ellenkezést szül belőle ez a külsőleg kihívásnak tekinthető reakció. *
- Igazad van... Valószínű hogy olyan vak leszek felnőttkoromra, hogy nekimegyek majd az oszlopoknak is... De most gondolj bele, én leszek az első ember, aki vakon gördeszkázik! Húúú! * Előre nyújtja kezét, és vadul kalimpál a levegőben, majd mikor hatalmas vakos mutatványát befejezte, tovább folytatja.* - De amúgy szoktam hordani. Hiába, apám nem valami szigorú, de este elvárja, hogy rajtam legyen. * Két kézzel arcára csap, mintha valaki nagyon lefárasztotta volna. Pedig most perpillanat senki, csak ha arra gondol édesapja hány indokot sorolt már fel neki, hányszor kellett végighallgatnia az atyai jó tanácsokat... Agybajt kapna tőle más ember... Lehet Bam is agybajt kapott tőle, és azért ilyen, amilyen? Ám a továbbiakra már csak nevetni tud. Igaza van a fiúnak, nehéz lehet Bamet komolynak elképzelni. Talán nem is képes ilyesfajta megnyilvánulásra. *
- Jó'vanmá'! * Vállba boxolja a másikat. * - Persze, hogy nem várom el! De próbálkozni szabad. Majd megeddzük azt a fantáziát aztán menni fog!
* Hosszú ideig újra csak kacagni tud. Jófej. Határozottan ez a valaki aki mellette trappol. De kacagásuk nem tart soká, és úgy tűnik Bamnek össze kell szednie minden komolyságának tűnő dolgát. Annak kicsit örül, hogy Hiell sem nagyon hisz ebben a szerelem rózsaszín maszlag izébe. Példának okáért csak Bam szüleit kell nézni. Ha létezne szerelem, akkor édesanyja nem hagyta volna el csak úgy őket, egy olyan apróságért, hogy ők varázslók. Ha lenne szerelem, akkor bizony még mindig édesanyukája főzne, mosna... Szidná kicsi fiát, hogy ejnye-bejnye... *
- Hát. Igazad van, a magány az pocsék egy dolog. * És itt le is zárja. Kiönthetné a szívét, vagy miét, hogy bizony milyen lány akadt már meg nála, egyet el is mesélt ugyan a poén kedvéjért, de többet nem is szándékozik. Elég ha ő tudja, milyen hülyeségeket állt már ki néhány szőke-barna maca miatt. Mondjuk azt furcsállja, hogy minden héten más, lehet ki sem bírná jómaga. Vagy a megkedvelné azt a személyt akivel együtt van, vagy pedig nem bírná egy hétig. Vagy meg otthagyják... És hogy mennyire ábrándították ki, azzal hogy elmondták a szerelem nincs? Köbö annyira mintha most azt mondták volna meg, hogy nincs mikulás... Lassan mosoly rajzolódik arcára, újra felvéve életkedves ábrázatát. Kicsit örült neki, hogy ezt a témát ejtették, nem igazán kedveli a szívügyecskéket vitatni, meg persze még csak most ismerkedett meg Hiellel, akkor mégis miért ilyen komoly dolgokról beszéljenek? A srácnak meg kell ismernie milyen egy jó pörgés! Mondjuk. Kitudja, lehet még ő maga is ilyen! Na akkor meg pláne, hogy pörögni kell! *
- Ünnepekre mi? * Kérdezi gúnyos mosollyal. * - Pe'szeeee... Akkor mindenkinek van valami aranykarikája, csak hogy a nagyitól meg a többi rokontól jó sok pénzt nyelhessen be. Vagy meg sütit. * Ennyi máris a hasánál tart. Kicsit megütögeti pocakját. * - Azok a fincsi ünnepi maszlagok. Opám! Már megéri szárnyra kapni, meg kiskarácsonyt énekelni nyakkendőbe és agyonzselézett hajjal. * Kicsit felkacag. Kis kori énjét látja maga előtt, aki mindent megtett édesanyjának, csakhogy belenyalhasson a készülő süteménynek a töltelékébe. Lehet most is megtenne mindent édesanyjának... De nem azért, hogy sütitölteléket kapjon...
De hamar egy gördeszkaboltnál kötnek ki, ahol Bam már tombol is. Kerülgeti az oszlopokat, sorok között vágtat, néha ráijeszt egy-egy ismerős arcra, akikkel köszönőviszonyt ápol... Vagy meg pont hogy ellenséges viszonyt. Akármennyire is, de Bamnek is vannak ellenségei, méghozzá olyanfajta emberekből, mint amilyen ő maga... 2 dudás, egy csárda. Így van ez a világban. Némi rémisztgetés után, és néhány "Szia Bam!" vagy "Na itt van már..." után mit sem sejtve nézett Hiell felé, aki egy csodálatos gördeszkával illette. *
- Ó Hiell... * Lassan odalépked, és szipogva elveszi. * - Olyan jól ismersz már. Tényleg pont hozzám illik... Ahhoz a Bamhez aki... * Elmorzsol néhány nem létező könnyet, majd hirtelen fapofára vált. * - Aki mindjárt agyonvág ezzel a hányingerrel! Te ezt honnan szerváltad le? * Nevetve undorodva forgatni kezdi kezében, majd visszanyomja a másik kezébe. * - Na tedd szépen vissza, nekem ez kell itt. * És felkapja a kéket a kezébe, közben halkan odasúgja. * - Amúgy rózsaszín deszkám már van! * Kacsint, majd hozzáteszi, immáron komoly ábrázattal. * - Nem viccelek, tényleg van!
* És megindul fizetni. Ledobja a hölgy elé a kiválasztottat, és várja, hogy fizessen de semmi. Következik Bamtől az értetlenkedés, ami már oda fajult, hogy Bam levette a napszemüvegét, farzsebébe rakta, és úgy szótagolta le, a kérését. *
- Mi Az Hogy Nem Fo-Gad El Pénzt?! * Ha neki gördeszka nélkül kell innen távoznia, ő meghal! *

[Bam]

Bam

*Na lám... Bam még akár Mardekárosnak is elmehetne ezzel az erővel. Bár... A hülyeségét mérve Hugrásnak is... Ilyenkor felsóhajt, és hálát ad az égnek, hogy nem neki kell a házakba osztania az embereket, hiszen ha az ő tiszte lenne ez a feladat, akkor valószínűleg egy idő után kikészülne idegileg.  De Bam még ebben is képes pozitívumot látni, és Dash nem látja okát elrontani ezt az örömöt. Bólint, ahogy mondja, hogy este hordja a szemüveget. Nem tartozik rá, vagy mégis? Nem, hát akkor? Ám Bam megint a fantáziáját piszkálja.*
- Minek edzeni? Elég, ha azt el tudom képzelni, iskolában hogy viselkedsz, pedig az sem szívderítő egy látvány... Gondolom...
*Szegény Bam... A lelkesedését törték le, és egy kis álmát zúzták össze. Szegény Bam... Hát istenem. Jobb, ha kap egy keveset adagolva az életből, mert bizony az nem szokott kegyes lenni senkihez, mindenkit a hideg mély-vízbe hajít be mindenkit, és aki túléli, az boldog lehet. Bólint, és keserűen mosolyogva válaszol.*
- Jobb, ha szívedbe senkit sem zársz, nem annak jogot adsz arra, hogy azt összetörje. Érted? Ezért is van, hogy senkit sem engedek közel...
*Nem nagy hazugság, nem is bűn... Hiszen ezért sem enged senkit be. Na meg főleg azért, mert nem tud... Valahogy saját magának is elérhetetlen még a saját szíve. Aztán Bam az ünnepi angyalkákról tart előadást, és Dash elneveti magát, képtelen visszatartani. Egyszerűen... *
- Látom, de is Tescos glórián élsz... Egy karácsonykor mennyit használsz? Csak úgy érdekel...
*Féloldalas nagy vigyor, miközben szeme sarkából ellenőrzi a lassan három teli kézzel őt követő testőröket. Hiába, csak Bam, neki muszáj ezekkel mennie... Sosem tudhatja az ember, nemdebár?
Aztán a rózsaszín flitteres deszka... Nem tudja megállni, hogy ne röhögjön fel újra. Hiába... Bam előhozza belőle ezt... És a nevetése csak egyre harsányabb lesz, ahogy a srác hozzáteszi, hogy tényleg van rózsaszín deszkája. Nagy szemeket mereszt, szemöldökei is szépen felszökkennek, miközben diszkréten fullad meg a nevetéstől. Majd visszateszi a deszkát, körbenéz, hogy minden rendben van-e, és lassan lépked a pénztárhoz. A nő rápillant, és ő észrevétlen biccent. Szóval mire Bam kiakad, Dash ott terem, és a pénzt leteszi a pultra, kacsint a lányra, és Bambe karol, hogy elvonszolja a pénztártól.*
- Mondtam, hogy veszek neked... És ha mondom, nem ismerek Nem-et... Boldog karácsonyt, húsvétot, és gyereknapot!
*Nagy vigyort ereszt meg, a számlát még elkapja, és kivonszolja a srácot az üzletből. Na... Az idei jótétemény letudva... Jöhet a pokol... *

Hiell             

*Helyeselnék. Próbálják lelkesedését letörni, de ehhez kicsit több kell Bamnek, szóval a visszaszólásra csak nevetéssel reagál. Hát tegyük hozzá, azért igaza is van Hielnek abban, hogy nem egy szívderítő emberek közé sorolt egyed, de kell egy ilyen is. Megveregeti újsütetű haverja vállát. *
- Na látod! Már ez is valami!
* És tovább evickélnek a nagy tömegben, ami, nos nem túlzottan Bam kedvencei közé tartozik. Talán ha lenne egy kenu, vagy valami amivel az emberek fején lehet evezni, amivel mindenféle ütközéseket megúsznánk. Nos Bam ennek hú használója lenne.*
- Értem mire gondolsz, és jól is teszed. Nehéz megválni úgy valakitől, hogyha túl közel állt hozzád. Mondjuk ez a szerelem maszlag még nem kapott el, de volt már rá példa, hogy közel álló személynek kellett pápát integetnem, mindenféle szó nélkül. * Nosztalgikus fény villan szemeiben, amit hűen eltakar napszemüvege, ám egy pillanatra lebiggyedő ajkait már nem tudja. Kicsit végig is simít szakállas állán. Három, kettő, egy... Ennyi idő telik el, és láss nemcsodát, mert inkább az előbbi volt az, Bam már két kezét látványosan széttárja, telepofa vigyorral a képén, és elkiáltja magát. * - Kérem van ilyen! * Nem zavarja, hogy a fél pláza most őt bámulja, hogy mégis mi baja van, csak nevetni kezd. Nem tudja még ő sem, hogy honnan jön ez a nevetése, de... Nem teljesen őszinte, mégis jólesik neki. Visszavezető az őrültségre, egy létra a komorságból, az öröm felé. Ami hamarosan újra rárajzolódik arcára, és immáron ténylegesen mélyről jövő hülyeséggel tudja ontani magából a szót. *
- Nos karácsonykor többet mint bármikor. Olyankor még a szomszéd kiállhatatlan öreg nénikkel is kedves szoktam lenni. Tudod hogy milyen hatásos? * Innentől suttog. Nehogy már valaki más is meghallja hadi titkát. Meg persze, hogy kitudódjon róla, hogy ilyet is szokott tenni. * - Egy kis gyónás a ráncosoknál az ünnepekkor, és két hétig békén is hagynak. Na meg, ott az a sok sok sok süti, amit másnap küldenek csakúgy a hőn szeretett szomszédnak. Nem megéri?! * Újra rendes hangnemre kapcsol.*- Na persze, utána letelik a két hét, és megint kezdődik minden elölről. "A fia már megint rálépett a mocsácsi lápi anyámtudja milyen virágomnak a bal szárának a jobb csücskére!" Na jó... Át szoktam rajtuk gázolni gördeszkával... De, most fáj annak a cseszett virágnak, mond már meg!
*Hamarosan azonban már gördeszkaboltba be, onnan meg ki. Pontosabban cibálják. Ahogy meglátta, hogy Hiell fizet, elakadt a lélegzete, és csak aztán tudott újra szóhoz jutni, mikor már kint voltak az üzletből. *
- Hülye! * Kösz, vagy valami hasonló? Ugyan, Bamnek ez az első szava az ajándékra. Kicsit megcsóválja fejét, aztán a gördeszkára pillant. Na ekkor már eljut agyáig, hogy első szava helyett mégis mit is kellet volna mondania. * - Köszke. De ha még egyszer... * Fenyegetően ütésre emeli a kezében tartott deszkát. Mert hát, Bam nem csak gurulásra tudja használni a négykerekűt, hanem, mondjuk úgy volt már része némi bunyóban. *
- Na de akkor, most megyünk. * Ruhabolt. * - Oda! Nem t'om te mennyire szereted a göncöket, nekem például azon kívül, hogy társasággal jó buli, azonfelül maj' megöl a sok blőee... * Bam igen ki tudja fejezni magát, de. A lényeget talán sikerült megértetnie a másikkal. Szóval már indulnak is be, ahol az első dolga az volt, hogy gördeszkáját a földre csapta, lökött magán egyet, és minden sorból, mindenhonnan leakasztott valamit, majd mikor már alig látszott ki a ruhák alól, odalépkedett Deshiell mellé, és a felét kényelmesen rázúdította.*
- A szabályok egyszerűek. Mindet fel kell próbálni. Találkozunk 2 perc múlva a tükör előtt. Aztán jó' nézzé ki! * És már el is tűnik az egyik próbafülkében. *

[Bam]

Bam

*Hát igen. Dash beszél olyasmiről, amiről fogalmas sincs, mindezt olyan nagy meggyőződéssel, mintha vagy hatvanszor élte volna át, pedig igazából halvány gőze sincs arról, nemhogy lila, hogy végülis mire jó az az érzés, vagy mi az. Sosem repkedett, nem ugrált a gyomra, legfeljebb ha a lányok hisztire készültek, és rózsaszín felhőkét még amúgy sem látott soha életében. Szóval... Erről ennyit. És Bam meg nevet. Furcsa csengéssel, de nem igazán érdekli. Aztán kiselőadást tart neki arról, hogy hogyan lehet sok sütit kapni, és Dash nem érti, hogy ezt mivel érdemelte ki. Sosem kellett neki különösebben semmit sem tennie, hogyha olyasmit kért, akkor megkapta, amúgy meg ha valamit kellett neki, kért, vagy megszerezte. Ennyi! Semmi különleges ezen a dolgon nem volt. És bizony neki, aki állandó fény és pompa között nőtt fel, kissé elképzelhetetlennek tűnt néhanapján, hogy valaki ne kapjon meg szintén mindent. Aztán persze leszállt a földre, és eszébe jutott, hogy az érte epekedő gyengébbik nem bizony nem mindig kapta meg őt... Vagy csak kevéske ideig. Azért is remélte, hogy ami csak kellett nekik a kapcsolatból, azt gyorsan elveszik, és továbbállnak. Persze erről szó sem volt, mert jöttek sorban a habcsókmesék mindenféle esküvőről, és hogy hány gyerek lesz... Dashnak kicsit lassítania kellett, és hálát adott a tömegnek. Megszédült, és kissé rosszul lett ennek emlékére, szóval azonnal lapozott. Nem kívánta megosztani a közönséggel ebédjének mibenlétét. Bam hangja ébreszti fel. Na igen... Ugyaaaaaan... A virágok éreznek? Elhúzza a száját.*
- Hát... A nők is amolyan virágok... És bizony azok éreznek...
*És a kis fintor ott maradt rajta, mintha valami roppant büdös dolog csapta volna meg orrát... A lányok viszont erre azonnal szaladtak volna parfümjükkel enyhíteni ezt. De ő addigra normálközeli arcot vágott... Amikor fejéhez vágnak egy jelzőt, finoman rezdül arca, szemei villannak nem sok jót ígérve, és amikor ,,megfenyegetik" mégha játékosan is, szemöldöke lassan, és hátborzongatóan csúszik felfelé. Cöcö... Tulajdonképpen egészen szimpatikus ez a vad tigris... Nem fél semmitől... Világítóan kék íriszek... Kissé álmatag mozdulattal szántott bele öt ujjával hajába, és öt barázdát hagyva utánuk a nyakára siklott a keze. Mintha támasztaná. Unná...Ám ekkor megragadják, és egy üzletbe vonszolják. Neki addigra már rosszullétig sok(kkkk) volt  ruha. Meg a vásárlás. Ám Bam a kezébe nyomott egy halom ruhát, aztán eltűnt. Dash lazán megcsóválta a fejét, majd lecsapta őket valahol, és inkább eltűnt a kabátos állványok között. És véletlenül persze épp ott volt a próbafülke. Szóval megállt háttal az egyiknek, és maga elé morogta, mintha csak magának beszélne, de a bent öltözőnek szánta.*
- A babaruha még a kezemre sem megy rá... A kis cuki szoknyát nem húzom fel, mert combig menne... És nem vagyok hajlandó a csodálóim előtt égni. Ha más akar, csak tessék... Én nem ismerem az illetőt...
*Azzal dudorászva ,,csodálói" boldogságára odébbállt, és inkább kabátot próbált, meg sálat, vagy kesztyűt, és a körben-állók véleményét kérte ki, akik azonnali hatállyal véleményezték is.*

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

Yes I can see her.Cause every girl in here wanna be her.Oh shes a diva.I feel the same and I wanna meet her

Egy különös érzés járta át az egész bevásárló központot, és vele együtt engem is. Ez a lány más volt, mint a ma élők 90%-a. Nem nyavalygott, hogy ugyan hogy menjen így végig a plázán, sőt, még egy kedves kis mosollyal is nyugtázta a malőröm. A sok ilyen eset után jövök csak most rá, hogy folyton az idiótaságom hoz össze a legtöbb emberrel. Nem viszek magammal esernyőt avagy nem tudom milyen nap van, és láss csodát, új kapcsolatokra tettem szert. Eme tulajdonságom úgy vélem kamatoztatni kéne, hisz ha már ennyit nyertem vele, van benne valami különleges. De koncentráljunk most a jelenre. Ez a lány itt sétál mellettem, és én csak ámulok s bámulok, hogy milyen mennyiségű boldogsághormon van benne, amelyek apró, hiper gyors részecskeként lengik körül.


-A rózsaszínnel nem értek egyet. Én a levendulát szeretem!
Folytattam tovább a viccelődést, majd végignéztem a még mindig édes illatot árasztó lányon, ahogy csöppet sem szégyellve a magán éktelenkedő foltot lavírozott kisdobosként mellettem. Ha ilyen buli lenne a vásárlás, gyakrabban kéne kabátot vennem. Persze ha lenne pénzem mindennap új kabátra.De sajnálatos módon erre is egy kerek hónapig kellett spórolnom, nem adják ingyen a kaját sem, és ebben a muglitársadalomban mindennek megvan a maga ára. Mindenhol tartják a markukat a borravalóért, amit én kicsit pofátlanságnak tartok. a pincéreknek meg a pizzafutároknak az a dolguk, hogy hordják-vigyék a kaját, nem az, hogy ezért még a kuncsaftoktól is pénzért könyörögjenek. arra van kitalálva a főnökük, de nem ?

Sebes léptekkel viharoztunk be az első üzlet bejáratán. Az ajtót kitártam a lány előtt, majd utána én is belépkedtem a sok ruha közé. Az eladónő most egy vörös nő volt, haja szorosan összefogva a tarkóján. Hatalmas fekete karika fülbevaló éktelenkedett a  fülében, és miközben az egyik ruháról készült levenni a fogast, a műkörme beleakadt, és egy visítás kíséretében kezdett el toporzékolni. Grimaszolva mosolyogtam Júliára, aki még mindig kicsattant az energiától.
-Add Istenem, hogy ne jöjjön az a nő ide hozzánk, hogy mit szeretnénk venni.


Sóhajtottam fel, majd elébe mentem a dolgoknak.Megfogtam a  lány apró kezét, mely akár kétszer is belefért volna az én tenyerembe, és az első sor ruha közé vonszoltam.
-Vezess a kabátokhoz, csillagom.
Kacsintottam rá egy széles vigyor kíséretében, miközben e mellettem elterülő divatos pólókra néztem.
-Melyiket kéred? Ragaszkodom hozzá, hogy én vehessem meg neked, különben lekötözlek és magam adom rád!
Kezdtem bele a mókás fenyegetőzésbe, majd végighúztam a kezem egy sor pink trikón.
-Barbie tuti idejár.
Nevettem fel, majd kérdően néztem  Hannahra, vajh' mit fog választani.

//Bocsi a  késésért  //

Hiell             

* Virágok. Nők. Bam agya most érte el azt a részt, hogy hatalmas vörös betűkkel villog, hogy "TÚLTERHELÉS – KISÜLÉS" . Bár van valami a hasonlatban, hogy olyasmik a hölgyek mint a virágok, de azért van egy nyomós különbség közöttük. Ha egy lányon átmész gördeszkával az sikít! És ha egyszer is hall valaki egy lány sikítani, többet biztos hogy nem akar, ebből kifolyólag nem fog rajta átmenni gördeszkával. Ellentétben a virágokkal, akik meg sem mukkannak, csak reccsennek egyet a kerekek alatt. Szóra nyitja a száját Bam, hogy mindez levezetésének hangot is adjon, de aztán meggondolja magát. A végén még azt hiszi majd Hiel, meg aki hallja, hogy ő képes lenne bántani egy lányt. Pedig sohasem lenne képes lányokat bántani. Drága jó édesapja úgy belenevelte ezt az aranyszabályt, hogy valószínű saját kezét vágná le, ha ráemelné a gyengébbik nem valamelyik képviselőjére. Úgyhogy marad a bólogatás, és az elgondolkozott ábrázat, a virágokról, meg a lányokról.*
- Komolyan, már csak a körömlakkozást kéne felhozni témának, és teljes lesz a kép. Neked melyik lakk a kedvenced?
* Ábrázatára egy kedves mosolyt rajzol, és úgy várja a választ, mintha tényleg érdekelné. Szeret ilyenekkel szórakozni, nem tehet róla. Valami agybaja lehet, el kéne vinni orvoshoz. Áh! Inkább nézzük pozitívan a dolgot, majd a boncorvos megmondja.
Ám érdekes, hogy fenyegetésére nem igazán reagálnak, sőt! Bam arca megsemmisülté változik, és úgy mered a "húdeunom" Hiellre.*
- Most félelmetes akartam lenni tisztába vagy vele? * Összehúzza szemöldökét, és mutatóujjával megbökdösi az előtte állót. * - Félned kéne! Vagy... Vagy valami hasonló. Áh! * Lemondóan legyint, egyet majd nevetni kezd.* - Inkább akkor menjünk.
* És már be is rángatta a másikat a ruhaboltba ahol szinte néhány perc alatt elfoglalta a próbafülkék egyikét, ahova azonnal kedves megjegyzés érkezik. Még szerencse hogy a próbafülkében van, így nem látja a másik a szemforgatását, majd hangosan röhögve válaszol.*
- Pedig a szoknyát direkt neked választottam, azt hittem jó lesz rád. Nem úgy mint rám ez a gatya...
* Az utóbbit már igaz nem a kintinek szánta, de még mindig ugyanazzal a hangsúllyal mormolta. Majd telnek az idők. Néhány "ááá, húú, úhh, jáájj" után  elhangzik egy, "jee" és libben a próbafülke függönye és kilép rajta... Nos Bamnek nem igazán nevezhető valaki. Fekete csőfarmer díszelgett bő farmerja helyén, rikító neon zöld póló feszült rá, és egy fekete-fehér pöttyös kapucnis felsőt próbált összehúzni magán. Ez utóbbi valószínű női darab... *
- Te... Ez mellben szűk rám. Azt hittem ilyen csak a csajokkal fordulhat elő. * Majd még néhány perces sikertelen próbálkozás után közelebb lépked az egyik tükörhöz, és elkezd előtte forogni, méregetni magát. * - Te el nem tudom képzelni, hogy vannak olyanok akik ebben kényelmesen tudnak mozogni. Mibe fogadunk, hogy le se tudok benne ülni?! Hú, és még itt is...
* Fájdalmas fintor kerül arcára, miközben tenyerét ölére teszi, egyértelmű jelzésként, hogy befejezetlen mondatát mire is érti. Majd segély- és véleménykérő pillantásokkal mered a másikra, aki éppen kabátokat, meg hasonló dolgokat próbál. Értetlenül felszalad az egyik szemöldöke, és szó nélkül kérdezi a másiktól, hogy ugyan nyáron minek próbálgat téli cuccokat. Majd egy legyintéssel, és egy "ő tudja" gondolattal letudja a másikat. Miután Hiell, ha volt véleménye, és kifejtette neki azt, azután Bam újra eltűnik a függöny mögött. Újabb fura hangok, majd a függöny szinte letépődik a helyéről, és Bam úgy rohan a tükör elé, mintha tűzről pattant volna.*
- Na végre! Valami normális. Azt hiszem ezt meg is veszem. * Kicsit még forog a tükör előtt, hogy a vörös inget jobban szemügyre vehesse magán. Egy számmal biztos hogy nagyobb méret, de Bam az ilyen cuccokat kedveli, amik nem tapadnak túlzottan rá. Bár valamikor olyan ruhát vesz fel... Na jól van, ki érti ezt? Néhány pillanat múlva már a pénztárnál is áll, egy kis szatyorral a kezében. Úgy tűnik még Hiell nagyon elvan a maga kis újsütetű társaságával, ami azt vonja maga után hogy Bam unatkozni kezd. Nem kellet sokáig gondolkoznia, már meg is volt, mivel üti el az időt addig is. A kabátok mögé bújt el, és várt áldozatára, aki elég hamar megérkezett. Egy idősebb hölgy volt, aki minden bizonnyal férjének, vagy fiának keresett kabátot. Helyette egy Bamet talált, aki hatalmas kiáltással ugrott elő a felakasztott sokaságok közül. Hogy a hölgy nem kapott szívrohamot, az csak azon múlt, hogy biztosan bevette a napi gyógyszer adagját. Némi sóhajtozás, és "huligán" felkiáltás után, azonban a nevetéstől fuldokló Bamet már a bolt biztonsági őrei tessékelték ki az üzletből.*

Nadine

Még otthon…
- Nanny! Hova raktad a pöttyös táskámat, tudod azt, amelyiket múltkor elvittem apu egyik ilyen találkozójára és kiakadt, hogy nem volt alkalomhoz illő?- üvöltök fel az emeletre a dadushoz, aki voltaképpen már a házvezetőnői szerepet tölti nálunk. Lemerem fogadni, hogy valahova elpakolta, miután ki lett mosva. Pedig az a kedvenc tatyóm, és márpedig én anélkül egy tapodtat sem mozdulok, ami leginkább azért „veszélyes”, mert le fogom késni a metrót, a sofőr meg naná hogy pont ma nincsen itthon.  Neki is pont mára kellett szabadnapot kivennie! Ez egyszerűen hihetetlen! Ha nekem van szükségem rá, akkor sosincs otthon.
- A szekrényedbe raktam a többi táska közé.- szól vissza a jól megszokott akcentusával. Mára már teljesen megszoktam a beszéd stílusát, de amikor kisebb voltam folyton anyáékat kérdezgettem, hogy miért így beszél. Rengetegszer magyarázták el nekem, hogy ő ázsiai származású, és neki úgy kellett megtanulnia ezt a nyelvet.
Viszont most már kezdek ideges lenni, mivel a táskáim között én már az előbb sem találtam meg, tehát ott nincs.
- Ott már kerestem, és nem volt ott.- kiabálok még mindig, mire az alacsony dadus megjelenik a lépcsőfordulóban és az én szobám felé veszi az irányt. Idegesen trappolok utána, kis híján elesve valamiben, ami a lábam elé került, majd én is elérek a nem kicsi ruhásszekrényemhez. Nanny türelmesen pakolgatja kifelé a cuccokat, amíg én vöröslő fejjel dobolok a lábammal, mert le fogom késni a metrót, és muszáj rajta lennem, mert a következővel tíz percet késnék a találkámról. Nadinenal beszéltem meg, hogy menjük el a Shoppig Mallba, amolyan vásárolgatós, pasizós, cseverészős körútra. Kellenek ilyen programok is a nyárra, nem csak strand, strand, strand. Akkor tök unalmas lenne az egész szünet.
- Kisasszony.- szólít meg a kedvesen-mérges hangján, mire odanézek és szembetalálom magam a táskámmal. Hát ez meg hogy került ide?
- Jé, ez az előbb még nem volt itt. De azért köszönöm szépen.- kapom ki a kezéből sürgősen, és már rohanok is, hogy összepakoljak. Még hallom, ahogyan mormol egy „Nincs mit!”-et, de aztán már csak a holmijaimra összpontosítok, és hogy semmit se hagyjak itthon. Csak úgy dobálom befelé a cuccokat, a napszemüveget pedig felteszem a fejem tetejére. Nagyjából ez a művelet két perc alatt véghez is vihető, így még marad időm kihúzni a szemem. Ezek után már biztos voltam benne, hogy elérem a metrót.
- Elmentem!- csak egy hangfoszlány marad annak jeléül, hogy én még pár másodperccel ezelőtt a házban tartózkodtam, s már rohanok is a megálló felé, kisebb porfelhőt hagyva magam után.

A metrón sikeresen vadásztam magamnak egy helyet, s most azon gondolkozok, hogy valóban mindent elraktam-e. Szegény mobilomat is úgy vágtam bele a táskába, hogy lehetséges, hogy okoztam neki pár sérülést, de remélem nem így van. Így is éppen elég, hogy egy öreg bácsi szipog mellettem. Pont ezért nem szeretem a tömegközlekedést, de hát nem volt más választásom. Ráadásul még a szék is kényelmetlen, így az első adandó alkalommal átadom a helyem egy néninek, aki abban a hitben élve, hogy ilyen udvarias vagyok, hangos köszönömök közepette leül. Legnagyobb szerencsémre nem sokáig kell állnom, s a következő megállónál le is szállok. Rápillantok az órámra, majd sietősen a Shopping Mall felé veszem az irányt, abban reménykedve, hogy nem késtem el.

[J]

J.

  - Ííííííííííííííííííí! -
   A visítás szinte bezengi a hatalmas villát, akkor sem csodálkoztam volna, ha visszhangozna, de ehhez nem kellettek a nagy termek, megismételtem a visítást, mire apám mély hangja zendült fel az alsó szintről.
   - Mit visítasz? Megőrültél?! -
   - IGEN! - ordítottam vissza, és nagy erővel belerúgtam a mellettem tornyosodó ruhakupacba. Általában szennyes ruhákból állt volna, de most kivételesen tiszta ruhák voltak összedobálva, hogy miért? MERT NINCS EGY NORMÁLIS GÖNCÖM SE! Vaaaaaaaaaaaaagy, éppen mosásban van! De ez így szokott lenni! Tisztára Murphy-törvénye. Hetekig szinte könyörögtem egy buliért, vagy egy találkáért valakivel, de soha senki nem ért rá. Nem egy olyan nyári top van, amit idén vettem szezon elején, és még nem volt alkalmam felvenni. És most, hogy kéne egy megfelelő rongy, sehol egy! Biztosan anyám kimosta, hogy "már úgyis szezon vége van", de nem szóltam le, mert féltem, hogy túl ingerülten fogok hozzászólni, amit persze én fogok majd megbánni.
   - Azt hallom! - na ne, tényleg?! - Mi a búbánat bajod van? -
   - Nem tudom, mit vegyek fel!! - nyögtem fájdalmasan, és beletúrtam a harmadik ruhás polcom tartalma közé.
   - Hát ez tragédia! - hisztizve nyögtem egyet, de nem üvöltöttem vissza, inkább bevágtam az ajtót, és kisterpeszben megálltam a gardróbajtóm előtt, és behunytam a szememet. Fújtatva koncentráltam: eltökéltem, hogy amire először rá fogok nézni, azt fogom felvenni.
   Már hallottam apám dühös lépteit a márványlépcsőn.
   Fordultam egyet-kettőt a tengelyem körül.
   Már felért.
   És kinyitottam a szememet.
   Az ajtó kicsapódott, és a feldúlt apám lépett be rajta.
   - Máskor ne üvölts, hanem gyere le! -
   - Már nem kell a segítséged, megvan, amit akartam! - mondtam vidáman, majd felkaptam a második legnagyobb kupac tetejéről a nyakkendőmet.

   Neem, nem csak egy nyakkendőt vettem fel, de ez az aprócska ruhadarab kész kollekciót ihletett meg a fejemben. Bár körülbelül háromnegyed órát álltam tétlenül a kitárt ajtajú gardróbom előtt (és a buszt is lekéstem), mégis megérte a visítozás, mert úgy éreztem jól állítottam össze a ruházatomat! Jennyvel igazából csak vásárlást terveztünk, de (számomra) nem titok, hogy bulizni is el akarom vinni, hiszen tudom, hogy a szülei nem sokat tudnak lányuk...krhm... bulizási-szokásairól, így Jenny és szülei úgy tudják, hogy nálam fog aludni, ami igaz is, csak hát nem 9-kor fogunk elaludni az esti mesékre...
   Mivel a buszt a ruhakrízisem miatt lekéstem, kénytelen voltam metrón utazni. (Utálom a metrókat, valahogyan nem érzem jól magam a föld alatt, egy végtelennek tűnő, sötét alagútban).
   Nem volt messze a Shopping Mall, de tisztességes lustaságom felülkerekedett a gyaloglás gondolatán, így nagy nehezen felgyömöszöltem magamat az izzadt, büdös embertömeg közé, és próbáltam elérni a legközelebbi kapaszkodót, amit épphogy sikerült elérnem az ujjhegyem végével, így inkább csak a testek tartottak talpon, ahogy összepasszíroztak. Minden egyes megállóhelynél csak sodródtam a tömeggel, hogy leengedjék a leszállókat, mígnem egy ismerős hang nem ütötte meg a figyelmemet, ahogy készségesen átad egy helyet valakinek.
   - JEN...ny...! - kiáltom, de a vége elég silány hangerejű lett, mert egyszerre vagy 10-en néztek rám úgy, mintha fel akarnának nyársalni. Zavartan elnevettem magam, mire sokan szemforgatva elfordult, én pedig már tolakodtam volna, hogy oldalba bökjem barátnőmet, de akkor vettem észre, hogy már leszállt a metróról. Szinte mérhetetlen bunkósággal erővel kitörtem a tömegből, és kicsusszantam az épp csukódó ajtók között, hogy a lány után eredjek. Legszívesebben kiélveztem volna, hogy tüdőm ismét rendeltetésszerűen működhetett, de nem volt időm, mert Jenny úgy sietett fel az aluljáróból, hogy alig bírtam követni. Akárhogy ordibáltam, akárhogy kiáltoztam (és közben néztek fatális őrültnek), sehogy sem akarta meghallani kiáltásaimat. Hú, de le fogom tolni ezért!
   Eszeveszetten futottam magassarkúmban (már gyakorlott voltam benne szóval legalább ez nem nézett ki hülyén), és már majdnem a találkozó hely előtt voltunk, amikor utolértem. Nem szólítottam meg, nem kocogtattam meg a vállát, csupán kihasználva London nyüzsgő tömegének zaját, hangtalanul mögé settenkedtem, és feltűnéstelenül előhúztam pálcámat, majd derekához nyomtam, úgy, hogy ne is tudja eltéveszteni a tárgybeazonosítást, és eltorzítva hangomat a fülébe suttogtam.
   - Tudjukki visszatért, és a sárvérűekre vadászik... - alig bírtam magammal, hogy el ne nevessem magamat.

Nadine

Nem érdekel hány embert lökök fel, vagy éppen hány lábra taposok rá, de nekem időben ott kell lennem, mert nem késhetek el. Az agyam is csak egy fele koncentrál: érjek már oda! Nadine biztos már ott lesz addigra, és akkor hallgathatom azt, hogy elkéstem. Pedig ez nem jellemző rám, de ha egyszer nem volt meg a táskám, nem tudok mit tenni. Ez egy igen elengedhetetlen kelléke az öltözékemnek, és ezzel szerintem minden lány egyetért, így talán ő sem fog megharagudni rám.
Ám amikor odaérek a megbeszélt helyre hatalmas sóhajjal nyugtázom, hogy Nadine még nincs itt. Végül is amilyen gyorsan loholtam, még egy versenyló is megirigyelhetne. Vagy akár Szilaj is, pedig ő tényleg nem egy lassú paripa. De így valószínűleg nem késtem el. Vagy esetleg ő is késik, de azt meg nem nagyon hiszem.
Így hát lépteimet lelassítom, s nézelődök a tömegben, hátha meglátok egy ismerős arcot. Olyan sok az ember. Úgy tűnik mindenki ma akart kimozdulni a városba strand helyett, amit én nem bánok, csak agyon ne tiporjanak. Na meg persze ekkora tömegben történnek általában a rablások. Rám nézve meg már csak azért sem olyan jó, mert a legtöbb ember tudja, ki vagyok az újságokból, és azt is tudják, hogy nem igazán a szegény rétegbe tartozok. Aki meg nem olvasna újságot, az is könnyen rájöhetne erre, mivel a cuccaimról letűnik minden.
Mintha csak erre a gondolatra reagált volna, valaki hirtelen a hátamba fúr valamit. Ahogy még jobban belém mélyeszti, egészen biztos leszek benne, hogy az nem más, mint egy pálca. Egy pálcás rabló lenne? Ez egsézen ostoba feltételezés, mert egy egyszerű embert nem támadnának meg pálcával, de viszont akkor ki az?
- Tudjukki visszatért, és a sárvérűekre vadászik...- szól az illető, mire teljesen ledermedek. Egy halálfaló? És meg akar ölni? Itt, az utca kellős közepén? Normális ez egyáltalán? És mi van Nadinenal? Lehetséges az, hogy őt már elkapták és csak azért nincs itt? Ó Merlin, remélem nem. Ráadásul a pálcám is a táskámban van, így észrevétlenül nem is tudom kihúzni onnan. Nem tudom mit tegyek. Valahogy el kéne terelnem a figyelmét, ami itt az emberek között nem is lenne olyan nagy nehézség, de hát mégis… Nem állhatok ki mindenki elé egy varázspálcával a kezemben, miközben egy átkot szórok a piszok halálfalójára, már ha nem ő támad meg engem először. Bezzeg, ha már elmúltam volna tizenhét, akkor már varázsolhatnék sima emberek között is, de így? Gondolkozz Jenny, gondolkozz! Valószínű, hogy ő erősebb nálam, mivel még nem láttam vézna halálfalót, sőt ha úgy vesszük egyáltalán nem láttam még halálfalót, de én ilyen nagydarab kigyúrt állatoknak képzelem el őket, és Tudjukki direkt úgy válogatja őket, hogy ne törjenek ketté a széltől. Persze ez az elképzelés nem igazán valóságszerű, mert akkor elég könnyen ki lehetne szúrni a halálfalókat, ami hogy is mondjam, nem lenne célszerű. Ki lenne olyan hülye, hogy olyanokat választ be, akik ilyen colos izompacsirták és egy másodperc alatt ki lehet szúrni őket? Mert szerintem senki.
Nagyot sóhajtva gondolkozok a lehetőségeimen, végül a legegyszerűbb mellett döntök: simán hátrarúgok, egyenesen a lábát eltalálva. Nesze neked gonosz halálfaló! Egy-null nekem.
Kihúzva magam hátrafordulok, arcomon amolyan „háhá győztem” vigyorral, s amikor meglátom, hogy kinek okoztam pár kellemetlen percet, arcomról lefagy a mosoly.
- Nadine?- bukik ki belőlem a kérdés, és a meglepődöttségből hirtelen bosszúság lesz- Ezt meg most miért csináltad? Már azt hittem, hogy azért nem vagy itt, mert téged is megtaláltak.- csattanok fel, és bevágva a durcát hátat fordítok Nadinenak. Már a szívbaj kerülgetett, erre meg kiderül, hogy csak ő volt az. Egyszer az őrületbe fog kergetni a hasonló vicceivel.

[J]

J.

  Így utólag belegondolva lehet nem volt túl okos ötlet az előbbi lépésem, de ki gondolta volna, hogy szuper hangutánzó vagyok...?
   Gondoltam majd nagyon vicces lesz, hiszen ha benyeli, akkor kétségbeesik, és netalántán el kezd kapálózni, ami irtó vicces lett volna London egyik forgalmas utcájának a közepén, és mivel én sem vagyok egy kigyúrt, vállas, borostás férfi, a körülöttünk sétálgatók is jót nevettek volna Jennyn, ahogy úgy viháncol mint akinek a bugyijába vöröshangyákat öntöttek. Ha meg nem hiszi el, hogy egy kétméteres monstrum áll mögötte, akkor jót röhögtünk volna ketten. DE!
   De nem számítottam arra, hogy Jenny (mint vérbeli griffendéles) olyan gyorsan feltalálja magát, hogy nemhogy elugorni, de védekezni se tudjak a lórúgása ellen. Oké, jó pont Jennynek, hogy ha tényleg egy Halcsifalcsi-bácsi lettem volna, akkor könnyen elmenekülhet, de Merlinért, én egy TIZENÖT ÉVES TINÉDZSER VAGYOK! És bármily' meglepő, még ha jó kondiban is vagyok, azért megkottyan, ha óriási erővel vádlin rúgnak. A lényeg: FÁÁÁJ!
   A rúgás hatására büszkén bevallom, úgy összeroskadtam, mint egy rongybaba, és a következő pillanatban már premierplánból nézhettem a mellettem falatozó galambokat. Hangosan szitkozódni kezdtem, és mindennek elhordtam a világot, sőt, mindent, ami most eszembe jutott. A nagy hangerejű káromkodásra sokan rosszallóan néztek meg, ahogy partra vetett halként tengődtem az aszfalton, de nem is kellett gondolkoznom a bosszún, jött az magától is!
   A messzi távolból hallottam Jenny szavait, de nem arra koncentráltam, hanem arra, hogy minél pontosabban találjam el a bokáját, hogy az kifusson a lány alól, és ő is eltaknyoljon ugyanúgy, ahogy én az előbb. Ergo: szabad lábammal úgy kirúgtam a lábát, hogy valószínűnek tartom, hogy mellettem fog landolni.
   Akárhol is volt a kedves barátnőm, a levegőbe mondott szavakat, neki címeztem.
   - Te barom... -
   Természetesen ezt a legnagyobb szeretetből mondtam neki, miközben azon morfondíroztam, hogy a lábam vajon a helyén van-e még, mert nem tudtam eldönteni, hogy vagy nem érzem, vagy irtózatosan fáj. Még a szemeim is könnybe lábadtak. Óóóó, ez biztos, hogy meg fog látszódni még egy hétig, és nem valami vonzó a kék-zöld-lila folt a női vádlin!! Nem is gondolkoztam azon, hogy milyen idiótán nézhettünk ki az utcán fetrengve, de a bámészkodók ráébresztettek, hogy fel kéne kelni, ha nem akarunk (ennél is nagyobb) feltűnést kelteni.
   - Nem, köszönöm, nincs semmi bajom...! - küldtem el magam mellől egy kedves járókelőt, aki aggódva fordult hozzánk, és közben a pálcámat észrevehetetlenül eltettem a zsebembe.
   Végre valahára felültem a koszos (jeah!) földről, de még mindig erősen szorítottam a barátnőm lábnyomát a lábamon.
   - Nem tudom, hogy te, hogy vagy vele, de nekem kezdi égeti a forró aszfalt a kerek kis popsimat... -
   Bepróbálkozom azzal, hogy felálljak, és nagy erőfeszítések által, de végül sikerül. (Ha barátnőm is a földön van, természetesen őt is felsegítem).
   (Majdnem) fél lábon állva leporolom hipergigamegaszuperül összeállított ruháimat, amivel annyit vesződtem, és jót elkuncogok az előbbi színjátékunkon.
   - Amúgy, ki kéne mosni a füledet szappanos vízzel, süket vagy, mint a nem is tudom mi!! - fakadok ki félig nevetve. - Visongva üldöztelek idáig a metrótól, de mintha... - itt füttyentettem egyet, és párszor elhúztam arcom előtt a tenyeremet, mutatva, hogy úgy csörtetett, mint aki nem lát, nem hall.

Nadine

Nadine szépen hanyatt vágódik a földön, ami számomra győzelmet jelent, még ha nekem is címezi a sok szitkozódást és nem is egy halálfalóval van dolgom, de a nyereség az nyereség. Elképedve ugyan, de büszkén nézek végig barátnőmön, s örömmel veszem tudomásul, hogy ezt én műveltem. Persze sajnálom is szegény földre kényszerült lányt, de hát kellett neki eljátszania a „halálfaló vagyok, és most megöllek” szerepet. Ami azt illeti, még inkább van okom a büszkeségre, mivel, ha tényleg egy „csúnya bácsi” állt volna mögöttem, akkor most fölényben lennék, és hát vagy elmenekülhetnék, vagy még egy darabig rugdosnám ott a földön, már ha nem tartja kezében a pálcáját. Mindenesetre nem vagyok veszélynek kitéve, így van időm a sértődésre.
Eljátszva a fenséges kisasszonyt, semmiféle bocsánatot el nem fogadóan fordítok hátat Nadinenak, de ebben a pillanatban a lábam alól kifut a föld, ki tudja talán Kínáig. Csak annyit veszek észre, hogy zuhanok, a kis pöttyös táskámmal, és minden egyéb, egyáltalán nem olcsó kiegészítőmmel együtt. Pislogok párat, és hamarosan a földön találom magam.
- Áúúúú.- nyüszítek fel, mint egy kiskutya, fájó pontjaimat tapogatva. Mivel valószínűleg önmaguktól a lábaim nem dobják hanyatt magukat, ezért csak is egy célszemély jöhet szóba, aki ekkora galádságot elkövetett.
~Nadine, ezért most megöllek!- esküszök bosszút magamban, s vérszomjas tekintettel kutatok drágalátos barátnőm után. Jelen pillanatban nem érdekelnek az ostoba járókelők, akik úgy bámulnak, mint ha éppen meztelenül fürdőznénk az egyik legzsúfoltabb tér kútjában, csak és kizárólag a bosszú érdekel. Cöh, nem elég, hogy halálra rémiszt, de még neki áll feljebb, miután megkapta, ami neki jár.
Nem is kell sokáig keresgélnem, mert Nadine kedves szavainak hála, a hang irányába fordulok és négy kézláb odakoslatok mellé.
- Én barom?! Te barom!- nyivákolom, majd ledobom magam ölbe tett kézzel a kicsi hátsó felemre. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz velünk még a mai nap folyamán, főleg, hogy Nadinenál alszok. Csak az az egy biztos, hogy nem fogok unatkozni mellette.
Elnézelődök jobbra-balra, eszembe sem jut, hogy felálljak, csak, amikor mellőlem érkezik a kérdés.
- Most, hogy így mondod az én kerek popsim is kezd megsülni, de valahogy annyira nincs kedvem felállni.- billentem oldalra a fejemet, egy helyes srácot stírölve, aki szintén minket néz, ám mire integethetnék neki, tovább áll. Így hát félrehúzott szájjal elfogadom barátnőm segítségét, és felállok. Ruháimat leporolom, majd egy pillanatig komoly arcot vágok, de nekem ez nem különösebben megy (még a hivatalos találkákon is el szoktam röhögni magam, apu nagy örömére), és végül Nadine nyakában kötök ki visongva.
- Dee jóó úújra láátnii téégeed.- cseppet sem nézhetnek minket hülyének, de teszek rá. Lesz két fergeteges napom, és ez a lényeg. Vásárlás, csevegés és esetleges pasizás. Ennél jobb már nem is lehetne. Teljesen bepörögtem csupán a gondolatuktól is.
- Siettem nehogy még kapjak a fejemre, mert elkéstem.- öltöm ki rá a nyelvemet, miután lemásztam róla. Hát igen, ha a pontosságról van szó, olyankor tényleg nem figyelek semmi másra, csak hogy időben odaérjek. De az a lényeg, hogy most itt vagyunk, és végre kezdődhet a buli.
- Szerintem menjünk be a plázába, még mielőtt bejelentenek minket a rendőrségen, mint két elszabadult őrült.- nevetek fel, majd karon fogom Nadinet és behúzom az épületbe.

[J]

J.

   Kuncogva figyelem barátnőmet. Ujjamat számba veszem és gyengén ráharapok, nehogy még egy beszólást elejtsek felé, mert akkor jaj lenne nekem! Jenny elszabadulna, és kitépné a szőke hajamat, bármennyire is tudná, hogy ölök a hajamért.
   Jenny szó nélkül karon fog, és behúz a plázába.
   - Miért, nem vagyunk azok?? – hitetlenkedek, tökéletes meglepettséget színlelve. Ah, mint valami menő színésznő! – Legalább ingyen lenne a fuvar haza! –
   Itt kicsit megtorpanok, de tényleg csak kicsit, azonnal tovább is lépdelek szőke barátnőm mellett, mert átvillant az agyamon hogy ő még nem tudja teljesen, hogy nem az utolsó busszal megyünk haza… Valószínű taxival megyünk majd haza, ha hazamegyünk. De lehet, hogy reggeli busz is tökéletesen megteszi, attól függ meddig bírja a gyűrődést. Nem fogom kímélni, akármennyire is ismerem. Tudom, hogy ő is egy nagy partyarc, de amit mára tervezek, az mindent felül fog múlni… (Remélem emlékezni fogok rá, mert tök szr, ha egy jó bulira nem emlékszek. Micsoda?! Az ÉV bulijára)!
   - Először is – veszem át az irányítást. – Igyunk egy kis folyékony energiát! –
   Azzal bevonszolom az első kávézóba, és lehuppanok az első asztalhoz. Szemem szinte azonnal a pult felé sandít, majd vissza barátnőmre, és jelentőségteljesen néztem vissza a bárpult mögött ácsorgó fiatal srácra, hogy ő is észrevegye. Nyilván rá fog jönni, hogy nem hiáb ebbe a kávézóba jöttünk be.
   Közelebb hajolok hozzá, és próbálok nem üvöltve suttogni.
   - Két hete vették fel. Nathanielnek hívják, és… -
   Itt elakadok, mert mielőtt még megkezdtem volna a srác jellemzését megjelen mellettünk.
   - Szia Nadine! Jó újra látni nálunk! Mit hozhatok nektek? – és ránéz Jennyre is.
   … és múltkor összehaverkodtam vele, előzetesen. – fejeztem be volna a mondatot az előbb, de már nem volt lehetőségem rá.
   - Én egy capuccinot kérek. – mosolygok bájosan, és átadom a stafétabotot Jennynek.

Nadine

Hát igen ilyenek a barátok. Sértegetik egymást, de nagyon jól tudják, hogy csak vicc az egész, és nem sértődnek meg olyan beszólásokon, ami nem azt ecseteli, hogy milyen szépek, okosak… stb.
- Lökött vagy.- nevetek fel a hazavivős elméleten, de azért hozzá teszem- De amúgy igen, azok vagyunk.- elengedem a karját, mivel már beérünk a plázába, és nem érzem szükségét annak, hogy továbbra is magam után húzzam. Jön ő magától is.
Az előbbi kis zűrre már távoli eseményként tekintek, s csak az foglalkoztat, hogy végre itt vagyunk, a Shopping Mallban. Az biztos, hogy nem üres kézzel fogunk innen távozni, mert ha én beszabadulok egy üzletbe… hát had ne kelljen tovább mondanom.
Húú ott van az egyik kedvenc boltom. Oda be akarok menni minél előbb. Vagy akár most!
Már indulnék is abba az irányba, amikor Nadine átveszi a vezetői pozíziót, és egy kávézó felé kezd hurcolni. Az asztalnál ülve hatalmasokat pislogva szemezek az előbb még oly közel lévő bolttal, s próbálom rávenni barátnőmet, hogy először menjünk oda, mielőtt elkapkodják a jó cuccokat, a kávé ráér később is, de ez nem.
- Naadiiine… ott van a kedvenc üzletem. Menjünk oda először, az a legjobb hely a plázában és…- nem tudom befejezni mondandómat, mert ebben a pillanatban megpillantom a pultos srácot, és elakad a szavam- Na jó, csak a második legjobb hely a plázában.- mondom, s le sem veszem a tekintetemet a felénk tartó pultosról. Még Nadinera is alig figyelek, pedig valamit lelkesen súg a fülembe.
Ámulatom csak akkor kezd oszladozni, amikor eljut az agyamig, hogy mit is mond a srác. Nadine ismeri? És eddig miért nem mutatott be neki? Ezért még kérdőre vonom.
- Hali! Jenny vagyok, Nadine barátnője és nekem egy jegeskávé lesz.- Veled együtt. Persze a mondat második részét magamban rakom csak hozzá, de így is kedvesen mosolygok, amíg el nem megy. Bár kicsit fura lehetett ez a bemutatkozás, főleg, ahogy elhadartam, de hát ha Nadinet ismeri, akkor én nem ülhetek itt számára névtelenül!
- Ez a srác irtó cuki. Mit is mondtál mi a neve?- kérdezem elragadva, ám ekkor eszembe jut, hogy kérdőre kell vonnom- Honnan ismered? És miért nem mutattál be neki eddig?- hajolok közel hozzá és „Most azonnal válaszokat várok!” képpel meredek rá addig is amíg nem jön vissza a pultos srác.

[J]

J.

  A ruhaboltos utáni mondata meglehetősen feldobott, fel is nevettem a bájos kijelentésen.
   - És még én nem tudom, mi a jó! Ch! - mondom forgatva szemeimet, halkan nevetve.
   Látszólag alátámasztotta saját kijelentését, mert amint megpillantotta Nathet, szinte azonnal szanaszét olvadt. Nagyban nyomom neki a rizsát, hogy képben legyen és ne úgy bámuljon majd a gyerekre, mint egy kiéhezett szuka troll a tükörre. Szinte hallottam a drámai zenét a háttérben, ahogy közelített a srác, Jenny pedig becserkészi magának. A fiú csak jön és jön, nem tudja miféle pokoli bestia várja, hogy hatalmába kerítse. Jenny szemei megcsilla(nának, ha nem folyna ki éppen a nyál a száján)nak, már előre eltervezte az akciót...(Nadine). És miután elkapta áldozatát fekete özvegy módjá... és megakadt a magnószalag, a zenének vége lett, mert Nath ideért és felvette a rendelésemet. Jenny FANTASZTIKUS nagy felfedést közöl a srácnak, miszerint a barátnőm (aaa nem is gondoltam volna, hiszen együtt vihorászunk, és kávézgatunk! Még ilyet!!).
   - Azonnal hozom, Hölgyek! - mosolyog kedvesen, és otthagy minket.
   Amint hallótávolságon kívülre kerül, Jenny a várható reakciót produkálta: kérdései özönét zúdította rám, én pedig nagyképű mosollyal hátradőltem, és a srácra néztem, majd rá. Drámai hatásszünetet tartok, hogy húzzam az időt, ezzel barátnőm idegeit szintén.
   - Összejöttünk. A pasim. - megvárom a reakciót, és csak utána nevetem el magamat. - El ne hidd! Dehogyis! Pedig szívesen beleharapnék abba a fokhagymagerezd popsijába... - jól kinevetem magamat, és csak utána kezdek bele a részletes elemzésbe, és az információk közlésébe, amit a fiúról tudtam meg.
   - Mint már mondtam - emelem ki. - Nathanielnek hívják, két hete vették fel, itt voltam az első munkanapján. Aranyos a srác, bár nem egy észkombájn. A csajok biztos nem az eszéért szeretik. - nos igen, ez egy kis hátrány, na de kit érdekel? - Húsz éves, és énekel - állítólag elég jól. Kb. ennyit tudtam meg róla. - fejeztem be mondókámat. - Múltkor szóba elegyedtünk, aztán azóta gyakran járok ide... - célozgatok gonoszul, de gyorsan megnyugtatom.
   - Kettőt tippelhetsz, miért hoztalak ide előbb, mint a ruhaboltba. -