Caline K. Lawrence

CALINE K. LAWRENCE

   alapok

jelszó || "Csíny Letudva!"
teljes név ||Caline Kallen Lawrence
becenév || Line, Reihe
nem || nő
születési hely, idő || Lyndhurst, 1981. 03. 17.
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || 5.

   a múlt

Ha csak arra gondolok, milyen családba is születtem én, és kedves bátyám. Természetesen, még mielőtt megszülettünk volna, szüleinknek kissé zűrösebb volt a munkájuk. Azkabanban járőröztek, reggeltől-estig, vagy estétől reggelig. Mikor milyen posztra sorolták őket. Azon a helyen futottak össze a Sötét Úr szolgáival, akikkel kisebb összetűzésbe keveredtek. Valami alkuval próbálták meggyőzni szüleinket, de természetesen ők nem engedtek nekik. Határozott jellemek voltak, amiből szerencsére nekem is, és bátyámnak is bőven kijutott. Később ez az incidens okozta vesztüket.
De visszakanyarodom életem kezdetére. 1981 március 17-e. Csak azért voltam kénytelen megjegyezni ezt a dátumot, mert testvérem is ezen a napon született, egy perccel hamarabb, mint jómagam. Máskülönben nem sok figyelmet szentelnék ennek a dátumnak, hiszen csak arra emlékeztetne, hogy megint eltelt egy év... És ez sokszor előfordult már. Először csak 1 gyertya pislákolt a kis tortánk tetején, majd 2, végül eljutottunk a 4 éves korhoz, ami számomra elég jelentős kor volt. Akkor tanultam meg ugyanis olvasni, és azóta a könyvek szerelmese vagyok. Könyvmoly. Sokszor csúfoltak így az óvodában, hiszen akkoriban csak a könyvekkel voltam elfoglalva. Más gyerekek nem is nagyon érdekeltek, csak Giles, a bátyám. Igen, tényleg fura gyermek voltam, de sajnos mostanra se sokat változtam. Talán csak többet beszélek. Egészen hat éves koromig nem is nagyon érdekelt a könyveken, és néhány mesén kívül semmi más. A mesékben a dalok fogtak meg a legjobban, amiket mindet kívülről megtanultam. Édesapám, ezt látván, hogy mennyire szeretem a zenét, elcipelt egy hangszer boltba. Nem nagyon kedvelte jómaga a mugli dolgokat, de úgy érzete, hogy nekem muszáj zenélnem. Jól is érezte! A zeneboltban azonnal megtetszett egy régimódi barna hegedű. Meg is kaptam hatodik születésnapomra, és akkor be is lettem íratva zeneiskolába. Ott nyíltam meg gyerekek előtt először, hiszen rokonlelkekre találtam ezen a helyen. Hasonló könyvmolyok, és zenészcsemeték. Legjobb barátnőmmel, Emmaval is itt ismerkedtem meg! Bár ezen a helyen sem leltem túlzottan sok barátra, de már ez haladás volt számomra. Mindennapjaim rohamosan gyorsan teltek, és apránként kis hölggyé cseperedtem. 11 éves koromban, egy hosszúra sikeredett hét után (zene suliban vizsgák, koncertek) már alig vártam, hogy elkövetkezzen a várva várt vasárnapi nap, amelyiket csakis családomnak és Gilesnek szentelek. Fantasztikus napnak indult az egész. Reggel pont befejeztem egy hősökről szóló regényt, amely olyannyira felcsigázta még gyermeteg lelkem, hogy szinte már bizseregtek ujjaim, hogy Gilessel kardozhassak! Jó szokásunkhoz híven, szüleink pálcáival játszadoztunk a kertünkben, amelyek keményen csattantak egymáshoz, míg jómagunk is hasonló csattogós, és dörmögős hangokat adtunk ki. Később édesapánk jelent meg az ajtóban, majd egy hosszúra nyúlt mosolya után, mutatott nekünk egy varázslatot. Először még remegtek ujjaim a pálcán, és ajkaim is gyakran rosszul hebegték a varázsigét, mégis apa büszkén nézett rám, és természetesen bátyámra, akinek mint minden, ez is jobban ment. (Nem bántásként mondom, tényleg ügyesebb tőlem, és ennek örülök, hiszen így tényleg jó példakép számomra! :] ) Már megindult lemenni a nap, amikor Giles furcsán kezdett viselkedni. Magához ölelt, és úgy bámultuk a lemenő nap vöröslő sugarait, amint lágyan elnyúlnak a horizonton. Nem az volt furcsa, hogy megölelt. Ez számunkra természetes volt. Csak az érzés, ami elkapott, az volt más. De nem sokat foglalkoztam vele, hiszen ő fiú, teljes egészében úgysem fogom megérteni őt. Mikor lement a nap, édesanyánk hívott be minket az udvarról. Talán ha nem szól, egész éjjel kint játszadoztunk volna. Bent megvacsoráztunk, majd jó gyerekek lévén, irány az emelet, vár az ágy! Ahogy fölfelé cammogtam a lépcsőn, már magamat is furán kezdtem érezni. Nem tudtam megmagyarázni mi lehetett az oka, de az biztos, hogy a készülőben lévő vihar is rátett egy lapáttal. Bementem a szobámba, és már dörrent is az első villám. Nagyon megijedtem, és azonnal átszaladtam Giles szobájába, aki be sem csukta ajtaját. Tudta hogy jönni fogok. Jellemző rám, de sajnos nagyon félek a villámoktól. Mai napig is. Szóval testvérem mellé bújtam aludni. Hamar elaludtam, mellette a gyorsan elalvók rekordját simán megdönteném. Könnyed álmom volt, de nem sokáig tartott. Egy kiáltás törte meg a sziporkázó képeket, melyeket agyam vetített elém. Azonnal felpattantam az ágyból, ez édesanyám lehetett csak. Nem törődtem semmivel, lerohantam a lépcsőn. Ekkor szörnyű kép tárult elém. Halálfalók lepték el a házunkat. Gyermek voltam, és a regényeket elhittem. Azt hittem képes leszek elbánni velük, ezért nekirontottam az egyiknek, amelyik egy nagy pofonnal a földre terített. Nevetett rajtam, amire még dühödtebb lettem, és felpattantam a földről. Nem sírtam, nem féltem, mert nem is voltam tudatába mi is történik. Csak akkor ijedtem meg, mikor egy pálca szegeződött rám. Ekkor járt át, egyfajta valóságtudat, ekkor értettem meg, mi a különbség a mese és a való világ között. Nem tudtam mit tenni, erőm nem volt, ezért csak sikítottam egyet. Abban reménykedtem csak, hogy hangom tényleg olyan fülsüketítő, ahogy anyu jellemezte, mikor nagyon nem akartam valamit és sikítoztam. De semmi. A halálfaló meg se rezzent, csak akkor mikor bátyám megérkezett. Egy varázslattal meglökte a halálfaló kezét, majd karomat megragadva a kandallóba rángatott. Onnan visszanéztem édesanyámra. Láttam, hogy helyeslően biccent Gilesre, majd könnyes szemeit rám is rám szegezte. Én csak szótlanul álltam mint egy fa darab. Néhány pillanat műve volt mindez, mégis úgy érzem mintha csak egy örökkévalóság lett volna. Mai napig úgy nyúlnak el előttem, akárcsak egy rágógumi, ami csak egy kis golyó, de ha húzzuk őket, méteres fonállá alakulnak át. Hallottam valami érthetetlen zagyvát, amit Giles mondott nekem, de nem tudtam megérteni szavait. Csak anyámat néztem, amint a halálfalók közelítenek felé. Ekkor újra düh öntött el, és hangosan felkiáltottam. Kezemből a port kiejtettem, amit időközben bátyám tuszkolt markomba, és megindultam volna kifelé, ha a Hop-por nem szippant magába. Mikor megérkeztünk célunkhoz, én remegve a földön maradtam. Nem sírtam már, hang sem jött ki torkomon, csak meredtem előre. Arra gondoltam, hogy ez biztosan csak álom, hogy nemsokára felébredek, és majd kacagunk egyet anyával mindezen. De nem... A rémálom nem ért véget, és nem kacaghattam többet édesanyámmal. Hirtelen egy furcsa idegen vetődött mellénk. Nem néztem rá, nem érdekelt kicsoda. Bátyám karjait se éreztem meg, melyek óvóan fonódtak körém, és néha meg meg rántottak, hogy le ne maradjak. Nem tudom hogyan, nem tudom miért, de egy boltba kötöttünk ki, ahol egy pálcát nyomtak a kezembe. Kérték hogy suhintsak. Én mint egy gép, suhintottam, de semmi sem történt. Majd még egy pálca. Azon már végig is futtattam szemem, és hosszasan nézegettem. Tetszett a világos színe, de nem tudtam neki örülni. Végül újra, monoton szerűen, mintha már évek óta ezt csinálnám, suhintottam. A pálcából hangjegyek szálltak elő, és egy rövid halk dallam suttogta körbe a boltot. Azóta is az a pálcám, és mindig megidézem azt a halk kis dallamocskát ha szomorúság ütné fel fejem. Utánam testvérem következett. Én addig pálcámat nézegettem, ami kedvesen simult tenyeremhez, és könnyed volt fogása is. Giles ügyködéseire fel se kaptam fejem. Valami másik tudatba kerültem akkor, és nem tudtam feldolgozni a külvilágot. Gyorsan folyt körülöttem az élet, a következő kép már az volt, hogy a családi széf előtt állunk és kérik a számot. Sokáig csak fejemet csóváltam, hogy nem mondom meg, végül engedtem, és halkan elsuttogtam a kódot. Ekkor végre a szemem elé került egy hölgy, aki újonnan tűnt fel számomra. Pedig mióta itt vagyunk ő vezet engem és Gilest körbe körbe. Végigmértem a hölgyeményt. Sokkal idősebb volt már mint édesanyám, meg édesapám. Majd kitérve a bakból, hallottam valami zagyvát megint, de nem értettem túl sokat. Csak annyit, hogy "Iskola" "Roxfort" meg "Varázsló". (Később a vonaton bátyám világosított fel, hova is tartunk éppen.) Itt újra filmszakadás jön számomra, mert megint csak pálcámat figyeltem. Nem tudom megmondani hogyan, de újra otthonunk előtt álltunk. Rögtön szüleimet kezdtem keresni. Sajnos meg is találtam őket. Oda szerettem volna szaladni élettelen testük mellé, de Giles visszatartott. Ekkor ordítva zokogni kezdtem. Itt kaptam vissza újra józan eszem, és itt vált számomra világossá. Nincsenek többé szüleim. Végül a kedves hölgy bemutatkozott. Alodia volt a neve, egy látó. Elmesélte, hogy szüleink jó barátja volt, és tudta mi fog történni, azért is volt az Abszol úton mikor odaérkeztünk, de sajnos sehogy se tudta volna már szüleink végzetét megakadályozni. Kicsit felemeltem tekintetem szüleimről. Ahol házunk állt, már csak hatalmas kőkupac volt, mely még most is porzott és füstölgött. Akárcsak egy régi vár, amit valami gonosz ostrom tönkretett, úgy nyögött és szenvedett házunk leomlott falai. Szomorúságom az egekig szökött, és szinte fájó volt a környezetet látni. Nem is maradt semmi éppen cuccaink közül. Egyedül hegedűm maradt egyben, bár nem tudom hogyan élte túl ezt a hatalmas cécót. Saját magából, egy szomorúbb dallamot játszva emelkedett ki a romok közül, és lebegett mellém. Csak akkor hagyta abba, mikor már könnyeim nagyjából elapadtak, és a kezem nyújtottam felé. Először úgy véltem a szüleim szelleme csinálhatták, de csakhamar rájöttem, hogy saját erőm műve volt. Mindezek után újra felpörögtek az események. Csak arra emlékszem, hogy már egy vonaton ültünk testvéremmel, ami egyenesen a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző iskolájába vitt minket, ahol új élet kapuja nyílt meg előttem. Igaz a mondás, miszerint, ha egy ajtó bezárul előtted, akkor rögtön nyílik egy másik.

   jellem

Folyton mosolyog. Rossz emlékei ugyan megrázták, de igyekszik a világ felé magát mindig erősnek mutatni, úgy érzi szíve fájdalma nem tartozik senkire. Csendes figura, inkább a hallatók közé tartozik, mintsem az előadók közé, ám de jó társaságban az ő nyelve is megered. Könyvmoly létére, egy vicces teremtés, aki vágyik a kalandok után. Nem keresi a bajt, de nem is kerülgeti túlzottan őket.

   apróságok

mindig ||
- Énekelni. Természetesen csak akkor ha egyedül van, vagy ha tudja hogy a körülötte lévőket nem idegesíti.
- Hegedülni. Gyakran vonul el, egy egy kietlen helyre gyakorolni, vagy pedig szobatársait boldogítja zenebonával.
- Olvasni. Regények, tudományos könyvek, tankönyvek, törikönyvek, bármi jöhet.
- Zöld. Minden mennyiségben szereti a zöld színt. Szinte mindig van rajta legalább egy valami ami zöld.
- Rajzolni. Igazán kedvel rajzolni is bár ezt nem nagyon fitogtatja, mert tehetsége nem sok van hozzá.

soha ||
- Vihar. Na jó, nem utálja, inkább csak fél tőle.
- Sötét. Ugyanaz mint a viharnál.
- Trágárság. Szinte hányinger kerülgeti, ha ocsmány beszédet hall.

dementorok || Édesapja és édesanyja halála játszódik le előtte.
mumus || Halálfalók
titkok ||
- Édesanyjától kapott plüssnyulával alszik, amit a párnája alá rejt.
- Valamikor ha nem nagyon megy a hegedülés neki, akkor egy kis mágiával besegít.
- Apjától kapott nyaklánca, eredetileg egy egész szivecskét ábrázolt, csak bánatába egyszer széttörte, és azóta azt mondja, hogy a másik felét volt szerelme viseli.

rossz szokás ||
- Ha leül folyton rázza a lábát, vagy kezével babrál.

   a család

apa || Marcus Lawrence; 40 ; aranyvérű (elhunyt)
anya || Angeline Dronlight ; 37 ; aranyvérű (elhunyt)
testvérek || Giles K. Lawrence ; 16
családi állapot ||egyedülálló
állatok || nincs

   külsőségek

magasság || 168cm
tömeg || 60kg
rassz || európai
szemszín || sötétkék
hajszín || világos barna
különleges ismertetőjel || zöld cipőfűző (bármilyen színű cipő vagy ruha is van rajta!)
kinézet || Mosolya révén egy kedves nyitott lánynak tűnik. Öltözködése általában deszkás cipőből, csőfarmerből és egy pólóból áll, ami általában tele van apró motívumokkal.

   a tudás

varázslói ismeretek || Legendás Lények gondozásából kiválóan teljesített, hiszen mindenféle állatért él-hal. Sötét varázslatok kivédését nagyon kedveli, de amennyire szereti annyira nem megy neki. További tantárgyak amiket jól/jobban űz: Bűbájtan, Átváltozástan, Rúnaismeret és Számmisztika. Gyógynövénytan és a Jóslástan nem igazán megy neki, elég gyengécske ezekből.
mugli képzettségek || Zeneiskolába járt 5 évig. (Hegedülni tanult)
pálca típusa || 10 hüvelyk, fűzfa egyszarvúszőrrel
különlegesség || animágia (farkas)

   szerepjáték-példa

*Szerencsére most szobatársai eltűntek egy kis időre. Nem mintha nem kedvelné a lány őket, csak egyszerűen egy kis magányra vágyott. Először egy képet vett kezébe, amin szülei voltak. Kedvesen mosolyogtak, és nevetgéltek rajta. Még igencsak fiatalok, az esküvő előtt készült róluk ez a kis fotó. Calinennek mégis ez volt a kedvenc képe róluk, hiszen ezen olyan életvidámak. A lány arcán egy halvány mosoly jelenik meg, ahogy arra gondol milyen szépek is voltak az együtt töltött idők. Majd táskájába visszahelyezi a képet, és hegedűje után nyúl. Egy könnyed dallamot kezdett el játszani rajta, ami saját fejéből pattant ki egyik gyakorlása közepette. A zene eleje lassú volt, és halkan töltötte be a szoba zugait. Csendesen csapódtak a hangok a falnak, és gyengéden másztak át a szoba falain, hogy a szomszéd szobában lakók csak éppenhogy hallják. Majd hirtelen kicsit mélyebbre váltottak a hangok. Mintha csak súlyuk is nőtt volna, inkább a padló felé nyomultak, és az alsó szomszédokat boldogították. Majd egy magasabb rész következett, amik cikázó könnyedséggel járták körbe a szobát, és szinte kacagva kapdosták föl az előbbi mély hangokat. Majd a mély hang is visszatért, és hol a magas hol a mély, versenyszerűen kezdték váltogatni egymást, mintha csak egy rövid párbeszéd lenne. Majd a zene újra elhalkult, és csendesen lágyan vonultak vissza a hangszerbe a hangok. Mikor végzett a gyakorlással, hegedűjét gyengéden visszapakolta tokjába, majd mintha egy gyermek lenne, úgy tolta be ágya alá. Magával viszont már nem volt ilyen gyengéd. Hatalmas lendülettel dobta bele magát a puha ágyába, és bámulta a plafont. Agytekervényei szinte izzottak a rengeteg gondolattól. Legfőképpen azon kattogott fejében lévő tudóka, amiről mai nap beszélgetett testvérével. ~Ideje lenne itt is barátkoznom... Igaza van, hiszen már ötödik éve járok ide, és ha 4 emberrel ha társalogtam mindezidő alatt.~ Kicsit megvonja vállát, majd összekulcsolja karját feje alatt. Nem igazán tudja, hogy miért nem szeret annyira ismerkedni, valahogy megvan az ő maga kis légkörében, de legyen. Mától már mégnagyobb mosollyal fog mászkálni a Roxfortban, és ha találkozik valaki olyannal aki színpatikus akkor nem csak megjegyzi, hogy "igen láttam 1x egy zöldszeműt" hanem le is szólítja.
- Nehéz dolgom lesz...
*Sóhajtja végül, hiszen tényleg nem nagyon ismerkedett még. De elhesegeti ezt a gondolatát is, és végül agya megüresedik. Csak a fehér plafon marad vele szemben, amelyeken itt-ott egy halvány repedés van. Végül ajtónyitás, és megérkeznek a szobatársak. Egy gyors "hello"-nál többre nem méltatja most a lányokat, csak tovább bámulja a plafont, és kicsit relaxál.*