McDonald's

Egyike a London városában található többezer mekinek. Gyorsétterem marha jó kajával.

Muglik. Mindenhol. Persze, semmi gondom velük, miért is lenne? Tulajdonképpen köztük nőttem fel, s mindig is foglalkoztatott kultúrájuk. Mint most is. Nem tudom, hogyan tudnak ily ízletes gyorsételeket készíteni. Persze a varázslóknál nincsenek ilyen éttermek, mint a McDonal’s. Na, ja, talán mert minden mágiával bíró ember ide jár. Hogy is tudnának ellenállni ezeknek a finom, csalogató illatoknak. Persze nem az én dolgom, hogy kiderítsem az ízletes hamburgerek receptjeinek titkát, miért is foglalkoztatna ez engem?
- Három sajtburgert kérek. – adom le rendelésem, mikor végre valahára sorra jutok a kiszolgáló pultnál. Ez volt a kedvencem. A sajtburger. Mindig ezt kértem és egyszerre többet is el tudtam fogyasztani belőle. -… jah és egy kóla lesz még. – egészítem ki a rendelést.
Miután megkaptam a vörös színű, mindenféle italt reklámozó, tálcát, a két hamburgerrel és a kólás üveggel, lepengetek néhány húszast a kiszolgálónak, majd megfordulok, kezemben az említett tálcával, s elindulok egy üres boksz felé, hol nyugodtan elfogyaszthatom ebédemet.
Kicsomagolom a mellékelt szívószálat, s fölülről, minden kegyelem nélkül a műanyag üveg tetejébe szúrom, utána pedig szürcsölök egy kicsit belőle.
Fejem lassan felemelem és észreveszek egy ismerős arcot. Miss Serpenrosa Hellsing. Egy csábos boszorkány, kit már egy ideje ismerek, a Mungóból. Intsek neki? Egyáltalán megtisztelne figyelmével? Remélhetőleg.
Jobb kezem az égbe emelem, meglengetem, s normál hangerővel leszólítom a boszorkányt.
- Szép napot, Serpenrosa! - hallatszik dörmögő hangom, majd küldök egy mosolyt a nő felé.

*Kajaaaaaaaa, kajaaaaaaa, kajaaaaaaaa. Éhen halok, még jó, hogy a közelben van ez a Meki. Komolyan, fogok nyitni egyet az Abszol úton is.*
A fiatal boszorkány beviharzik a gyorsétteremben haja laza kontyszerűségbe van tűzve, persze itt ott egy szemtelen tincs himbálózik. Most eltérően az általános megjelenésétől egy egyszerű kék farmernaci van rajta és egy fekete top, amin a kelta életfa, Yggdrasil  képmása díszeleg, valamint ebben a felsőruházatban látható tetoválása is.Szerencsére csak egy ember áll előtte a sorban, az is távozóban.
-Egy grillcsirke saláta lesz,ezersziget öntettel, narancs juicezal.
A kiszolgáló felveszi a rendelését, Serpenrosa fizet, majd miután megkapja az ételét körbenéz szabad hely után. Ekkor hirtelen egy ismerős hang zendül a jobb oldal felől. A fiatal gyógyító arra néz, majd l is indul sármos ismerőse felé.
-Szervusz Alex! Nem hittem volna, hogy itt futunk össze. Leülhetek?
Persze a kérdés csak udvariaskodás, mivel a hölgy már helyet is foglal az aurorral szemben viszonozva a mosolyt.
*Itt legalább nem kell ismerősökbe botlani, persze örülök, hogy Alex itt van, ha másért nem is, legalább talán némi információt kapok a valós helyzetről. Mondjuk nem biztos, hogy pont erről trécsel velem szívesen, de azért nem elhanyagolható dolog.*
Megvizslatja a másik ételét, majd megállapítja, hogy nem a legegészségesebb módot választotta tápláléknak, dehát az idejárók többsége nem is ezért jön ide.
-Hogy vagy mostanság, régen találkoztunk, jó, nem annyira. Gondolom tele vagytok melóval.
Tovább mosolyog, amíg előkésziti a gyorskaját fogyasztásra. Aztán figyelmét a férfira fordítja és magában ismételten megállapítja, hogy az úriembernek rendkívül szép szemei vannak.

- Oh, persze, ne is zavartassa magát. Valóban különös. Úgy tűnik, még nekünk is idehúz a hasunk, nem csak a mugliknak. – felelem vidáman. Örülök a boszorkány felbukkanásának. Legalább nem egyedül gubbasztok itt, jól esik a társaság.
Átkukkantok a hölgy tálcájára, kíváncsi vagyok, mit fogyaszt. Saláta. Mindig is rühelltem az efféle „kecskekaját”, még ha belül, valahol nagyon mélyen, tudtam, hogy az egészséges táplálkozás salátából, répából, s egyéb zöldségekből áll. Hát, ezek szerint én nem eszek valami egészségesen, de hát nem is azért jöttem a mekibe.
Első gondolatom az, hogy a nő egyből a rend dolgairól és a varázsvilág legújabb híreiről fog kérdezősködni. Mostanság mindenki ezt teszi, s ezzel nincs is semmi gond, így van endjén. Természetes, hogy kíváncsiak a legújabb fejleményekre, vagy, hogy éppen hogy áll az úgynevezett csata, Voldemort és közöttünk. Már ki is gondoltam mit fogok válaszolni, mikor felcsendülnek a nő szavai. Hát majdnem az, amire vártam. Kissé azért el van ejtve benne az a „bizonyos” kérdés, de nem vészes. Megválaszolható, anélkül, hogy valami fontosat elmondjak neki, noha nem túl szerencsés itt muglik között ilyesmikről beszélni, de a mai helyzetben már azt sem csodálnám, ha a muglik többet tudnának Tudjukkiről, mint mi magunk.
- Régen? Hiszen két nappal ezelőtt futottunk össze, a Szent Mungóban. – ajkaim mosolyra húzódnak – Ejj, ejj, ha maga azt tudná. Vagyis biztosan tudja, hiszen a munka egy részét maguk végzik. Óh, mennyi ember köszönheti az életét kegyed kis kezeinek. – újabb vigyor, majd egy rövid szemkontaktus, mely során, mosolyogva nézek a hölgy szemébe, s még mielőtt ismét elfogna az a fura érzés, gyorsan rájövök, ja persze, neki mindig is ilyen, rikítóan zöld szeme volt. Mily varázslatos szempár.

-Köszi.-Veti oda, végülis, már úgyis ül. Azonban a férfi második mondatára megrázza a fejét, amitől haja kissé kijjebb bomlik.-Nem sokszor térek be ide, csak ha már nem bírom tovább és gyorsan ennem kell vlmit. Már készült kilyukadni a gyomrom.
Nem tudja nem észrevenni, hogy Alex is átsandít az ő kajárára, s ez megmosolyogtatja a fiatal hölgyet. Majd kissé meglepődik, mikor Mr. Wellient reagál a kérdésére illetve megállapítására. Annyira, hogy neki is lát az előtt lévő salátának, ami lehet kissé udvariatlan, de Serpi éhes és ilyenkor nincs illem számára.
-Jó étvágyat. Jól van na, két nap sok idő mostanában. Néha arra sem emlékszem, mit csináltam 10 perce. -Legyint.- Úgyhogy ne haragudj. -Halk sóhaj hagyja el ajkait, közben a színes salátából falatozik.- Az a helyzet, hogy sajnos nekünk már nincs sok munkánk, legalábbis érdemi. Az áldozatok jönnek, de egyre inkább tűnik úgy nekem, hogy már információért ölnek, hanem élvezetből, és nem szeretik a tanúkat. A beérkezők többsége vagy hullaházba vagy az őrültekhez megy.
A bókra csak egy köhintés, egy kis pír az arcon, egy hamiskás mosoly és rövid szemkontaktus viszonzása a válasz. Bal kezével felkönyököl az asztalra, aztán végigsimítja hószín nyakát , keze a vállán állapodik meg.
-Szóval engem inkább az érdekelne, hogy a Minisztérium mit tesz, ha még jársz oda. Mert erről hallgatnak, mint a sír. Gondolom nem akarnak pánikot, de azért az emberek sem ennyire vakok és ostobák. A szüleim is elmennek. Csak közölték, hogy elmennek, bár megértem. Még a vihar előtt jó elhagyni az országot. Persze megmondtam, hogy nem akarom tudni hova mennek és mikor. Nem biztonságos, már szinte semmi sem az.  Nah, de ne gondoljunk rosszakat.
Mondja hirtelen, egyre sötétedő tekintete után, majd a férfire mosolyog.
-Hogy van a kis görényed? Elég furi háziállat, de olyan mókás, ahogy tekergőzik.

Meglepődve nézem, ahogyan a fiatal boszorkány étkezéshez lát, válasz nélkül. Persze, gondolom válaszolni fog, előbb vagy utóbb, csak most úgy látszik a gyomra erősebben hatott rá. Nem is baj, legalább én is kicsomagolhatom egyik sajtburgeremet, melyet általában kisgyermekeknek szoktak szolgáltatni. Lehet, kissé furcsán is fest egy ily vén róka tálcáján, mint én, de Merlinre, nem tehetek róla, hogy belül egy részem, egy jó nagy részem még mindig gyermek. Sosem nőttem fel igazán, s ezt akárkinek bevallom, mint például azt is, hogy a sajtburgerben nem szeretem az uborkát, így mielőtt nekilátnék a fogyasztásnak, a hamburger tetejét leemelve kikutatom a kerek kis zöldséget, melytől mindig is undorodtam, majd a csomagolás mélyébe rejtve a tálcára dobom. Na, ha ezzel nem vontam magamra a nő, s a közelben lévő fiatalság figyelmét, akkor azzal sem sikerülne jobban, ha nekiállnék pucéran salsázni az asztal tetején. Vicces jelenet lenne, de ilyet még fogadásból sem tennék. Nem, semmi pénzért.

- Jó étvágyat. – nyögöm, miután megbizonyosodtam benne, hogy torkomat elhagyta az imént leharapott hamburgermennyiség. Ne haragudjak? Hát ezt meg hogy érti? Óh, én nem rivallásképpen mondtam az iméntieket, csupán emlékeztettem, úgy vélem kedves voltam. Na, de ez most teljesen mindegy. Ami volt, elmúlt. Mily gyorsan telik az idő, akárcsak egy olcsó, mugli filmben, mely röpke tíz év eseményeit mutatja be másfél óra alatt. Sose szerettem az efféle alkotásokat. Ezért nem is szoktam moziba járni, felesleges pénzkidobásnak tartom, márpedig a pénzzel mostanság nagyon gazdaságosan kell bánni.

Csendben hallgatom végig, hogyan felvázolja a kórházi helyzetet, majd szomorún állapítom meg, hogy már a Mungó is a minisztérium formájára alakult. Ott is csupán a belső, ott dolgozó emberek tudják az információkat, a külvilág előtt mindent eltitkolnak, s halvány, rózsaszín ködbe burkolt hazugságokat képesek mondani, úgy ahogyan azt a prófétától megszokhattuk.
- Nem gondolta volna. – én is sóhajtok egyet. Bizony, nehéz időket élünk. Észreveszem, ahogyan hófehér arcán halvány, piros foltok jelennek meg, s tűnnek el, majd viszonzom a felém küldött mosolyt, s ismét hallgatok. Úgy látom, mindent bevet, hogy megtudja az információt, amire szüksége van.  Úgy döntök, elmondom neki az igazat. Elvégre ő is őszinte volt velem.
- Igen, járok még oda, sajnos, bár mostanság már úgy tűnik hiába. Sajnos nekünk sem mondanak többet, mintha sejtenék, hogy én is tagja vagyok a rendnek. Kezd minden rosszabbra fordulni, még odabent is. – fejemmel az ablak felé bökök, majd folytatom - Ám, sikerült kiderítenünk, hogy Tudjukki máris több minisztériumi alkalmazottat állított a maga oldalára, mint ahogyan azt a legtöbben sejtenék. Rufus meghalt és az új miniszter pedig nyilvánvalóan az Imperius alatt áll, bár erről még nem bizonyosodtunk meg teljesen. Mindenesetre kegyednek is nyugtalanító lenne, ha halálfalókkal és dementorokkal futna össze egy hivatali épületben, nemde?  - komor arccal fejezem be, majd nekiállok a második hamburger „kibelezéséhez”.
- Óh, kis Alex? Most is itt van, a zsebemben. – kabátom, egyik, tértágító bűbájjal kezelt zsebébe túrok, majd kiemelem belőle barna kis barátomat, ki szintén arra a névre hallgat, mint én. Nagyon kedvelem a kis jószágot, nem is tudnék meglenni nélküle, mindenhová magammal viszem. Felrakom az asztalra, hogy a boszorkány láthassa, majd a frissen kibontott szendvics kíséretében lerakom magam mellé, had egyen, s közben küldök egy újabb mosolyt Serpenrosa felé.

Serpenrosa felfigyel arra, ahogyan Alex a hamburgerét fogyasztja, elneveti magát. Majd meg is indokolja jókedve tárgyát.
-Látom nem csak én eszem így a sajtburgert. Tudod régebben én is mindig kiszedtem az uborkát. Az összeset lenyomnám annak a torkán, aki kitalálta, hogy a sajtburgerbe savanyított uborkát kell tenni.
Vigyorog tovább, majd elkomolyodik a férfi szavaira.
-Nagyszerű, ahelyett, hogy tájékoztatnák a népet, inkább begubóznak és félnek. Ez aztán a biztonság. Márpedig ha az aurorok sem tudhatnak semmit, akkor már tényleg nagy lehet a gáz.  Rendbe? Miféle Rend?
Pislog értetlenül a szóra. *Lehetséges lenne, de nem hiszem, a Nagyúr nem szervez be aurorokat, legalábbis még nem. De akkor létezik valami másfajta erő is?  Végülis az előző háborúban is volt valami szerveződés, persze a család nem igen beszélt erről, illetve ezekről a dolgokról. Talán csak a sötétben tapogatóztak. De vajon ki? Dumbledore, igen elképzelhető. Miért is ne? Az első csatában eléggé nagy kárt okozott az öreg a halálfalóknak. Mindenesetre hasznos információ nekem.* Zárja le gondolatsorát és ráeszmél, hogy egy pár pillanatra elbambult, így gyorsan bekap néhány falatot és ismét ebédlőpartnerére tud figyelni.
-Óh, minden bizonnyal.Bólogat, azonban magában még hozzáteszi. *Bár ez a fogadtatástól is függ. Aranyvérű nőként, azért elég jó esélyeim vannak, főleg ha a családomat is hozzávesszük.*
-Jujjj, hát ki van itt?-Kérdezi örömteljes, szinte gyermeki hangon, amikor meglátja a kis Alexet. Ez mindig fel tudja vidítani a szívét, egy kisállat. Ha hazaér a cicája eléfut, kerreg egy sort, eldobja magát és hempereg, közben dorombol. Körbesandít, hogy a többi vendégnek nem vette e észre a kis állatot, azonban szerencsére nem.
-Lehet, hogy érdemes lenne valamit tenni a kicsivel, mielőtt kihajítanak minket innen.
Mondja rákacsintva az aurorra. Közben néhány salátalevelet vesz a szájába.

Furcsa, hogy vannak még emberek, akik oly módon fogyasztanak el egy sajtburgert, mint én. Különös, hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk a boszorkánnyal, noha persze nem mindenben.
- Igen, fogalmam sincs, mit keres benne savanyú uborka, egyszerűen felháborító. – mondom vigyorogva.
Begubóznak? Bocsá’ világ, de mintha a Szent Mungó nem ezt tenné, csupán ő nem veszi észre. Talán túl elfogult a kórház vezetőségével szemben. Nem tudom, de mindenesetre kissé csodálkozom, hogy ő nem fedezte még fel a két intézet hasonlóságait, ezekben a háborús időkben. Mindegy, vétek lenne most egy ilyen csekélységen összeveszni. Hogyhogy miféle rend? Ezek szerint még nem hallott a Főnix Rendjéről? Pedig, úgy véltem, hogy egy ily intelligens boszorkány, mint Serpenrosa, tud a létezésünkről, hiszen régen is nagy hírneve volt a dolognak. Hmm, ez azt jelenti, hogy jól végezzük munkánkat, s jól titkoljuk létezésünket. Ez részben jó, részben viszont nem. Hiszen ha ez emberek nem tudják, hogy van egy titkos szervezet, a Sötét Nagyúr ellen, akkor hogyan csatlakozhatnának? Ez fogós kérdés, mindenesetre, most nincs időm ezzel foglalkozni. Majd megemlítem Albusnak, a következő gyűlésen, ám most inkább a gyógyítóra koncentrálok.
Utolsó mondatomra szeleburdi bólogatásba kezd. Nem veszi komolyan a dolgot. Ő is csak egy a sok elfogult aranyvérű közül. Az rendben, hogy nemesi származású, vagy aranyvérű, de ezt Tudjukki, ma már nagy ívben, bocsánat a kifejezésért, de leszarja. Ó, hány tisztavérű máguscsaládot irtottak már ki az elmúlt másfél évben, mióta visszatért.
Ismét meg kell lepődnöm, ugyanis a boszorkány gyermeteg kacajba kezd, akárcsak egy kisgyermek, mikor megkapja a hőn áhított édességet. Áh, meg sem kísérelem megérteni a nőket. Örök rejtély, az is marad. Az rendjén van, hogy kedveli az állatokat, no de ennyire.
- Mi, ezt hogy érted? – már miért kéne tenni vele valamit? És miért hajítanának ki? Hm, lehet, hogy a mugli éttermekbe nem szabad állatot hozni? Fogalmam sincs, mindenesetre kezembe fogom vadászgörényemet és visszahelyezem zsebembe, a hamburgerrel együtt, majd visszanézek Serpenrosára és folytatom az étkezést.

Alex

A férfi láthatóan kissé elgondolkodik a válaszain, ez Serpit nem különösebben zavarja. Tudja, hogy amit mondott eléggé könnyelműnek és aranyvérűnek tűnhet. Ám csöppet sem ez  a helyzet. Egyáltalán nem. Belül maga is fél, okkal és joggal.
*Persze egy majdnem idegennel nem osztom meg mindezt. Miért kéne? De legalább annyit megtudtam, hogy vannak benn emberek, akik segíthetnek nekem. Ráadásul Rendtag, nah ennek is utána kell néznem. Biztos találok pár nyitott elmét. Persze ez nem legális igazán, de kit érdekel az infó, az infó. Persze, nem akarnak pánikot, helyette pusztuljon a nép. Ez a legegyszerűbb, csakhogy elég sok gyógyító menekül el az országból. A családjával, mert ők már tudják, hogy baj van. Ostobák, egyvalamire minden oldalnak szüksége van és az a jó gyógyító.*
Lassan felemeli az italát az asztalról, majd lassan beleiszik, nagy kortyokat nyel a juiceból. Majd leteszi vissza és jólesően sóhajt. Aztán smaragd lélektükreit ismét a kis lényre szegezi.
-Nos, ide nem lehet állatot behozni, maximum vakvezető kutyát. Nem higiénikus, szerintük. Ám nem vagyok egy véleményen velük, én például tisztán tartom a cicám és a baglyom. De a legtöbb varázsló és boszorkány is. Azon meg, hogy ennyire örülök az állatoknak ne lepjen meg. Bennük megbízom, az emberekbe kevésbbé.
Adja a magyarázatot a gyógyító.
-Szóval akkor kutatjátok a Nagyúr terveit. Ez elég hm, merész ha szabad mondanom. Nem nagyon mernék családot vállalni sem aurorként, sem egy ilyen szerveződés tagjaként, a család mindig az ember gyenge pontja, akár csak a barátai.
Mondja, majd tovább nyammog a salátáján. Kicsit elgondolkodva pillant körbe.

Megmarkolom a henger alakú dobozt, mely szénsavas üdítőitalomat rejti, majd a szívószállal kiszívom a maradék kólát, s visszarakom tálcámra az üressé vált kis dobozt, közvetlenül az immár galacsinokba összegyűrt hamburgercsomagolások mellé. Hamarosan távoznom kell, hiszen még ezernyi elintézendő dolgom van, és az idő Galleon, akárhogy is próbálják cáfolni ezt a tényt, igaz.
Mosolyogva a boszorkányra tekintek, majd kissé zavartan vissza.
Csend.
Nem tudok mit mondani, mert félek, hogy kíváncsiskodni fog a Renddel kapcsolatban ezt pedig nem igazán szeretném, hiszen bunkó módon vissza kéne utasítanom. Huh, de jó, inkább a muglik szokásairól kapok oktatást, ez minden féleképpen jobb, egyelőre.
Az állatokban jobban bízik, hát nem tudom, ebben azért megoszlik a véleményünk. Én inkább bízok rá egy titkot egy emberre, semmint pedig egy kutyára, mondjuk, aki még védekezni sem tud, vagy visszatámadni, noha nem mintha egy kutyára lehetne titkot bízni, de ez most mellékes.
- Bezony Serpenrosa, itt is látszik, hogy különbözünk, ám ez nem baj. Van, akinek a pap, van, akinek a papné, s ez így van rendjén. – zárom le az állatos témát egy-két bölcsességgel.
A hölgy táljára pillantok és fintorogva észlelem, hogy az általam állat-tápláléknak tartott salátából még bőven kijut, így már számomra is bebizonyosodik, nem egyszerre távozunk. Nem, nem áll szándékomban megvárni, míg Serpi végez, jó lenne, élvezném, ám sajnálatos módon, nem tehetem.
Uhh, ne. Ettől féltem, hogy Tudjukkire, és azon belül pedig a Rendre tér. Miközben beszél én körbepillantok az étteremben táplálkozó mugli hadseregen, mintha mit sem hallanék beszédéből, vagy inkább nem szeretnék hallani semmit. Tudom, kissé gyerekes módszer, ám ez most nem igazán számít. Nem tudhat meg semmit és kész.
Már tudom is mit válaszolok.
- Öhm, fogalmam sincs, miről beszél. – felelem, kissé zavart arccal, tudatlanságot színlelve – Mindenesetre, én végeztem, és sajnálatos módon mennem kell. Sok a munka. További jó étvágyat Serpenrosa. – jelentem be távozásom, majd egy kézcsók után felállok az asztaltól és elindulok a fotocellás ajtó felé, mely a sivár valóságba vezet. Útközben még bedobom a tálcámat az egyik, külön erre a célra felállított kis „tároló dobozba” mely ezüstszínűen, hívogatóan csillogott, ott a kijárathoz közeli sarokban, majd az ajtó felé sétálva megvárom, míg kitárul előttem a muglik által kitalált mozgásérzékelős ajtó, s kilépek a nagyvilágba.

::köszönöm a játékot

End

Mr Minticz

A kocsik szélvédői kopognak, az emberek futnak, vagy esernyővel járnak-kelnek. Szakad az eső. Lassan nyár vége felé haladunk. Egyre többször hűl le az idő, vagy esik némi csapadék. Kedvenc évszakom az utolsókat rúgja, s jön a gyűlölt ősz. London felett sötétszürke felhők tornyosulnak, a gyönyörű kék eget elrejtve a lakosok elől.

Jó magam az eget fürkészem szemeimmel, megsaccolva, mikor lesz végre vége a rossz időnek. Megállapításom szerint, még egy jó pár óráig locsogni fog.
Egy fa alatt álltam nem messze a járda szegélytől. Elég levélhiányos növény volt, így nem úsztam meg teljesen szárazon. Szerencsésen, az esernyőmet egy héttel ezelőtt eltüntette a macskám, s azóta nem leltem még rá. Így kénytelen vagyok futni egyik fa alól a másik alá állni, esetleg a fedett buszmegállókban megpihenni. Hoppanálni szinte lehetetlen a környéken, anélkül hogy meglátnának. Az eső ellenére, muglikkal tömött utca, a találkahelyre szintén nem tudnék hoppanálni, mivel egy muglik által közkedvelt étteremben ugyanúgy tömve vannak az emberek. Főleg, aki olyan mint én, és nem hozott esernyőt, az jó ideig bent marad lebzselni a fedett helységben.
Jómagam is szerettem a McDonald's hamburgereit, sőt a kedvenceim közé tartozott. Most viszont nem az első célom a falatozás. Az egyik roxfortos tanárral beszéltem meg itt egy találkát. Egy elég fontos ügyről lenne szó, vagy is inkább tervről, ami reményeim szerint sikerrel jár.

A lámpa -amire vártam eddig- végre zöldre vált, jelezve a várakozó gyalogosoknak, hogy indulhatnak át a túloldalra. Nem haboztam, elhagytam, rejtekhelyemet, s átsiettem az úttesten. A "zebrával" szemben volt azonnal az úticélom.
Gyorsan beléptem a meleg, és ami fontosabb száraz helységbe, és ülőhely után kutattam.  Találtam egyet, de az túl központban volt, így egy kétszemélyes asztalt választottam, ami egy eldugott kis sarokban volt meglelhető. Letettem magam az egyik székre, levetettem kabátom, felakasztottam a közeli fogasra, s próbáltam kissé vizes hajam rendbe szedni.
Így vártam Shannon Minticz megérkezését.

Miss Popley

*Eső. Imádom az esőt. Ahogy a nehéz cseppek a vállamra, karomra érnek és lemossák róla a borzadozó pillantások nyálkás érintését az a legjobb bennük. Így jár, aki neonzöld pólóban vág neki Londonnak, ráadásul rövid ujjakkal, miközben a bal alkarja pont úgy néz ki, mint az enyém, mindkét kézfejét ujjatlan motoroskesztyűvel teszi utánozhatatlanul elegánssá és a jobb csuklójára széles, fekete kendőt köt, borzasztóan elálló csücskökkel. Meg kell mondjam, tökéletesen illik a szakadt farmerhez, könnyű kis bakancshoz az egész, meg persze ázott vigyoromhoz is, amivel csak örülni tudok ennek a napnak. Elvégre kapok mindent. A „hülye rockertől” kezdve a „csavargó kölykön” át a mihaszna punkig mindennek elmondanak, mormognak, ami csak az eszükbe jut, némely anyuka hangosan méltatlankodik, hogy a gyerek, aki mellette halad rossz példának vegyen engem és ne áll leesve bámuljon utánam. Hja a népszerűség átka.

De ha már egyszer itt tartunk, voltaképpen semmi okom vigyorogni. Inkább azt kérdezgethetném magamtól, hogy mit keresek itt, mit keresek itt, mit keresek itt, mert persze nem a boldogságot, még csak nem is az esszenciáját. Bagoly. Már megint egy rohadt bagoly csábít a végbe. Vagy a kezdetbe. Részletkérdés, ha mégoly fontos is. Neonreklám. Célba értem. Most már teljesen felesleges agyalni, kérdőjelekkel árasztani el a szervezetem, benyitok. Az ajtó nem nyikordul, éljen a muglicsoda, a pultos srác ismerősként int, visszabiccentek neki, jó haver, ha nincs jobb dolgom meghívom egy kólára, amiért rendesen átsüti nekem a krumplit. Hátrarázom ázott hajam, csöpögtetni lehetne belőle a vizet, a sötétre ázott tincseket ha hátrakötném én lennék az emberiség szégyene, így is mindenki engem bámul, bár gyorsan ellépek a mosdóba. Nem szárítkozom meg teljesen, csak éppen annyira, hogy ne hagyjak hosszú csíkot a padlón, fázni úgyse fázok. Kivételesen egy teljesen üres, vállamra dobott kicsiny tarisznyában hurcolom a pálcám, eltekintettem az övtoktól.

Mindenesetre még egy haszna volt annak, hogy elvonultam a népség mellett. Legalább megnézhettem ki, milyen. Magányos nőt keresek olyan finom kisugárzással, ami belőlem nem sugárzik, mert én tökéletesen idomulok, de ezt egy vérbeli boszorkánytól mégse várhatom el ezt. Magányos nő, finom, mint egy virág, de legalább tényleg olyan. Ez jó. Máris érdemes volt idejönnöm. Úgyhogy barátságosabb mosolyaim egyikével kerülök elő. Megállok az asztala mellett.*
-Elnézést, ha rossz helyen próbálkozok, de igazság szerint találkoznom kell valakivel, aki már várt, Shannon Minticz vagyok-*szép, finom angolság, bár a vezetéknevem mondja utánam, ha tudja. Fájlalnám, ha nem ő lenne, akit keresek, elvégre magányos asztal, két személyes, védett kis zug, tehát bizonyára valami másik férfit várna, más célból, mint engem várnak, és ez rosszul esne a kis lelkemnek, de az élet ilyen.*

Mr. Minticz

Szörnyen nézhetek ki... Mit gondolna rólam Mr. Minticz? Baglyomban, melyet írtam neki, semmi konkrétat nem írtam le. Két lehetőség állt fent. Vagy nem foglalkozott volna a levéllel, vagy érdeklődve eljön a találkára. Szerencsémre a tanár úr kíváncsi természetű, s igent mondott a meghívásra.
Azt sem írtam le, kit is keressen ebben a tömött étteremben. Jahj, utólag butaságnak tűnik, de remélem "ügyfelem" nem olyan szerencsétlen, mint én.
Idegesen játszani kezdtem ujjaimmal az asztalon. Egyszer-egyszer a bejárati ajtóra sandítok, bár innen, nem sokat látni.
Ahogy hátra felé lesegetek, odasétál az asztalomhoz, egy elég feltűnő külsejű férfi. Ó, csak add Merlin, hogy Ő legyen az!
- Elnézést, ha rossz helyen próbálkozok, de igazság szerint találkoznom kell valakivel, aki már várt, Shannon Minticz vagyok.- ó, hála az égnek!
- Ó igen, Önnel van találkozóm- jelentem ki mosolyogva, s felállok helyemről, hogy illedelmesen kezet rázzak vele, ahogy szokás- Én vagyok Page Penelope Popley. Örülök, hogy eljött Mr. Minticz.- vártam, hogy helyet foglaljon.
Jómagam is visszaültem a helyemre. Körbenéztem. Ebben a McDonald's-ban még nem voltam, az Oxford Street-re szoktam járni. Itt egy kicsit más az elrendezés. Külön kis boxok vannak, a nyugodtabb étkezés érdekében. Mi is egy ilyen boxban voltunk. Kellemes hangulatot ad, a növény, ami a falról lóg le. Franciaországban volt rengeteg ilyesfajta növény.
Oldalra pillantottam, s a szomszéd asztalnál éppen egy finom sajtburgert eszegettek. Hmmm... Most elmajszolgatnék egyet szívesen. De nem, illetlenség lenne, visszafordultam Shannon-hoz
- Remélem nem aggasztja a találkahely, csak gondoltam, olyan helyen kéne beszélnünk, ahol nincsen sok mágus. Nem lenne jó, ha kitudódna, amiről beszélni szeretnék Önnel.
Csak fokozni szerettem volna kíváncsiságát. De valóban, ezért választottam a McDonald's-ot, nem egy nyugodt hely, de nem találni sok boszorkányt, vagy varázslót. Nem lenne jó, ha a megbeszélésünk közhírré váljon.

Miss Popley

-Nagyon örvendek-*remek, mindig is tudtam, hogy különleges érzékkel találom meg a megfelelő embereket, most sem tévedtem. Finoman szorítom csak meg a kezét, biccentek a neve hallatán, micsoda alliteráció kérem szépen, a szülei alighanem gondosan megtervezték ezt, nem úgy, mint más szülők úgy általában, így aztán néha akadnak igencsak gonoszul félreérthető nevek. Nem az én gondolom. Mindenkinek a sajátja. Az én gondom, illetve örömöm az, hogy most elmerülhetek a kék szempár kellemes habjaiban, viszonozhatom egy kedves mosollyal, mármint magamhoz mérten kedveshez, aminek jobbára örülnek a népek, pedig nincs is benne csalás és giccs, csak egy cseppnyi rajongás, minden élőért, de a legtöbben ezt bámulatosan magukra veszik. Helyeslem. Tetszik ez a nő. Jobb, ha látja rajtam, mint ha nem.

Engedelmesen leülök, hátradőlök a széken kényelmes magabiztossággal, az ujjaim összetámasztom az asztal lapján, körülpillantok, biccentek.*
-Keresve se találhatott volna jobb helyet-*na igen, magam se választottam volna mást, hiszen melyik az az őrült varázsló, aki ide jön, ráadásul önként, bár ahogy a mellékelt ábra is mutatja, mi ketten igen-igen beletartozunk ebbe az őrült varázsló kategóriába.* -Egyáltalán nem aggaszt-*mosolyogom megint, kedvesen, amennyire tőlem telik.* -Aránylag gyakran járok ide enni, ha éppen sietek-*na, pont ezzel nem fogok különösebben jó benyomást kelteni, de részletkérdés. Legalább megnyugszik, hogy tényleg elvagyok is. Nem is a hely feszélyez. Nem is attól vonaglik meg a gyomorszámban a feszültség. Nem. Igaza van. Lehet tényleg jobb, ha senki nem hall minket. Bár nem tudom miért, de a mosolyom kicsit eltávolodik tőlünk, összeráncolom a szemöldököm. Lekapom a kezeim az asztalról, hátratúrom még nedveskés hajam.*

-Nofene-*meg sem próbálok meglepettséget színlelni, figyelmesen körülnézek, elvileg tényleg nincs itt rajtunk kívül, de a gyakorlat nem mindig igazolja az elméletet, sőt, ahogy a rosszindulatú gyakorlatot ismerem jobbára nemesen és egyszerűen csak, szarik az elméletre, meg arra is, hogy én mit szeretnék. De csak egy pillanat szabadidőt engedélyezek magamnak nézelődésre, se többet, se kevesebbet, aztán újra a csinos lányra nézek, immár tartózkodóbb lelkesedéssel, bár ez nem megy a pólóm élénkségéhez, sem az a visszafogott, már-már komor hangsúly, amit megütök.* -Bár nem hiszem, hogy volna titkolnivalóm-*ordas hazugság, de legalább őszintének tűnik.* -Mégis miről lenne szó?

Mr. Minticz

Ahogy illik, a kézfogást viszonozza, s engedelmesen helyet foglal a velem szemben álló széken.
"-Keresve se találhatott volna jobb helyet-" Elégedetten konstatáltam, hogy meg van elégedve találka hely választásával. Sok a mugli, kevesebb a lebukás veszélye. Hamar rá is tért a témára, nem köntörfalazott.
Előrehajoltam az asztal fölé, s a kezeimet összefonva, az asztalra helyeztem, s halkabbra fogtam a hangomat.
- Nos Mr. Minticz a Főnix-Rendjéről volna szó- várom, hogy jelezze, hogy ismeri- e vagy sem mi az, de végül csak folytattam- Ez egy szervezet, ami Tudjukki terveit próbálja gátolni, megszakítani, megelőzni. Én is eme becses társaság tagja vagyok- nem folytattam, vártam, hogy mutassa beleegyezését, bólintását, akármi mely mutatja felfogta-e amit mondtam.

Valószínűleg hallott már róla, sajnálatos módon, terjed a hír, hogy van ilyen rend. Pedig az lenne a legjobb ha csak azok tudnának róla, akiknek szükséges. Shannon is csak azét tudja meg tőlem, mert muszáj. Tudni illik Dumbledore, úgy gondolja, hasznunkra válna, ha Mr. Minticz a társaság tagja lenne, természetesen a beleegyezésével.
Ez a feladatom, amit kaptam. A beleegyezését kell elkérnem tőle, ha kell rá kell vezetnem. Dumbledore, azért is választotta, mert tudta, hogy a férfi nem nem áll a rossz oldalon, s nem fogja világgá kürtölni ezt a beszélgetést.
Kíváncsi voltam mit gondol erről, s mi lesz a reagálása.