+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  London mugli része
| | | | | |-+  McDonald's
0 Felhasználó és 7 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: McDonald's  (Megtekintve 13226 alkalommal)

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2009. 08. 29. - 12:27:47 »
0

Miss Popley

*Akármilyen szép kislány is, azért egy ilyen esős délutánon kezdhette volna valami széppel is. Mondjuk megdicsérhette volna a hajam, a szemem, a sminkem, a zöld pólóm, a fekete foltot a karomon, az ápolt, rövidre vágott körmeim, általános kül és belcsínyemet, mondhatta volna, hogy hasonlítok Orlandó Bloomra, Richard Gere-re, vagy Beckhamre, bár szőke aztán egészen biztosan nem vagyok, de nem, édes hölgyem a lényegre tér. Még mielőtt én akár egy rossz vagy jó szót is szólhatnék róla, hogy kedvesen, bájosan levegyem a lábáról, nem mintha akarnám, illetve dehogynem, de ez részletkérdés.

Jólesne egy pohárka. Persze nem üres pohárka. Jól esne valami töménnyel tömött pohárka. De nincs. Előredőlök, alkarom az asztalra fektetem, ujjaim összefűzöm. Mosolygok.*
-Milyen becses, milyen elszánt, milyen hősies, mennyire értelmetlen lenne ilyen csúf halált halnia-*halkan beszélek én is, csakúgy, mint ő. Félnék? Nem. Csak óvatos vagyok.* -Megtiszteltetés, hogy egy ilyen szép és ilyen elhivatott lány, mint kegyed ilyen bizalmas légyottra invitált, de nem értem egészen az okát. Mit akarna tőlem a hősök kicsiny csapata?-*gúnyos lennék? Nem. Annyira nem veszélyes. Nem jobban, mint egy diákkal, akik azt állítja, hogy a futóférge megette a dolgozatát, ami csak úgy sziporkázott a tudástól. Nem vagyok barátságtalan, bármily hihetetlen, kedves vagyok, elhalmozom a figyelmemmel, csüngök a szavain. Mi a fenét akarhatnak tőlem?*
Naplózva

Penelope Popley
Eltávozott karakter
*****

~magányos farkaslány~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2009. 09. 22. - 15:04:46 »
0

Mr. Minticz


Figyelem a férfi reakcióját. A meglepődés nem mutatkozik markáns arcán, bár érzem, hogy valamelyest kíváncsivá tettem, felkeltettem érdeklődését, sőt, talán még szomjazik is a válaszom iránt. Csendben hallgatom végig nem feltett kérdésemre a válaszát, s el gondolkozom egy röpke pillanatig a hallottakon.
"Hősök kicsiny csapata" Mégis mit gondol? Hogy ez egy gyerekcsapat? Hogy csak viccből gyűlünk össze többszörösen, s gondolkodunk, elmélkedünk, spekulálunk? Vagy csak egyszerűen a gúnyos kijelentések, viselkedés mögé bújik, hogy ne mutassa magát máshogy? Esetleg másnak akarja mutatni magát, mint amilyen valójában? Ah, túl sok a kérdés, túl sok a gondolkozás. Nem szabad elfelejtenem, miért is vagyok itt. A feladatom, amit Dumbledore bízott rám, s ami nagyon fontos a Rend számára. Nem mellesleg az úr se fizetség nélkül működne együtt velünk. Természetesen a Rend teljes biztonságot biztosítana a Misternek, HA hajlandó együttműködni, mint ahogy már említettem.

Már nem érdekelt a tömeg, de már csak óvatosság kedvéért is, halkabban beszéltem az átlagosnál. Bár a nagy zsivajban, nyüzsgésben elhal a szó, de mégis tisztán hallottam Shannon kellemesen csengő hangját.
No, de az illatok már annál inkább érdekelt. Talán még sem kellett volna idejönni, éhes vagyok, és körülöttem meg mindenki majszolja a hamburgerét, salátáját.
Nem veszem le a tekintetem Shannonéról.
- Köszönöm dicsérő szavait- kezdek bele tárgyilagos arccal, hangnemmel- de térjünk a tárgyra- kis szünet, hogy fokozzam a hatást, majd lassan folytatom- Albus Dumbledore, aki a Főnix-Rendjének vezetője, úgy gondolja, hogy "szerencsés" lenne, ha csatlakozna hozzánk. Természetesen nem ingyen és bérmentve- bökök rá. Fontos ember Mr. Minticz, s hasznunkra volna- Garantálnánk a teljes biztonságát éjjel-nappal.
A pénzt szóba se hozom. Mert felesleges nem említem meg, ha így is jön, akkor jó, ha nem akkor ezt bevetem. Bár nem ismerem, intelligens férfi, ebben biztos vagyok, nem Mundugus-féle. Dumbledore azt mondta mindent vessek be a cél érdekében.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2009. 09. 29. - 15:49:31 »
0

Miss Popley

-Milyen kis barátságtalan-*mosolyogok bele a kis szünetben, amíg levegőt vesz. Hiába, a tárgyilagos hang valahogy mindig ezt hozza ki belőlem, ne legyen tárgyilagos. Legyen közeli, legyen finom, legyen meleg, kedves, aranyos. Mármint ha egy ilyen lányról van szó. Nyugodtan tekinthetném egyszeri üzleti partnernek, de az nem vallana rám. Úgyhogy nem tekintem annak. Ha már egyszer lúd, legyen kövér, és olyan, amilyennek én szeretem. Tetszik, nem tetszik ez van. Mindenesetre a figyelmem az övé, szép szájára tapasztom figyelmes szemeimet, néha fel-felpillantok rá. Aztán hátradőlök. A szép száj egy kicsit veszít a jelentőségéből. Még mindig jó lenne inni valamit. Vajon egy ilyen népétkezdében tartanak konyakot? Nem kocsma, de azért a remény hal meg utoljára ugye. Nem, nem hiszem, hogy tartanának. Úgyhogy előredőlök. Komolyan a szemébe nézek. Bár azért valami mintha nevetne a tüdőm táján, érdekes vonaglást rendezve bennem, de alighanem csak túlfejlett fantáziám mellékterméke az.*

-Nézze Miss-*igyekszem barátságos lenni, bár azért a hangomban ott van az iróniára való hajlam.*-Először is, nem hiszem, hogy Dumbledore örülne, ha a neve bármilyen összefüggésben a nyilvánosságra kerülne egy rosszindulatú hallgatódzó jóvoltából. Főleg akkor, hogyha esetleg én, vagyis inkább valaki, akivel tárgyalhatna helyettem rosszvoltából. Fogalmam sincs, mi alapján bízik bennem oly vakon, hogy ilyen részletremenően fontos információt megosszon velem-*elvégre az nincs kiplakátolva, hogy Shannon Alexiel Minticz soha nem állna át a sötét oldalra. Az ki van, hogy Harry Potter vélhetőleg soha nem állna át. Az is ki van, hogy Albus Dumledore nem állna át. De hogy Shannon Alexiel Minticz... ki a francot érdekel?*
-Ugyan kérem, mi fenyegethetne, ami nem fenyeget ugyanúgy, ha igent mondok?-*mosolyodom el, holott harminc ujjal tudnám mutatni, elvégre Brayden szabadlábon van... valahol.*-Mindannyian vásárra viszik, visszük a bőrünket, a puszta létezéssel, semmi többel.
Naplózva

Rebecca Garn
Eltávozott karakter
*****

hatodik évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2009. 11. 01. - 17:32:39 »
0

A városi sétákban sok érdekesség van, sokszor azzal szórakozok el, hogy találgatom ki lehet varázsló, ki nem. Ezért is sokkal jobb itt, Londonban sétálni, meg amúgy is. Sokkal másabb, mint az Abszol úton. Vagy a Zsebpiszok-köz, ahol egyszer jártam, elvétve, nem volt kellemes élmény, ahogy az öreg boszorkányok meg varázslók ahol tudtak elém álltak. Nem volt kellemes élmény, de visszamennék valakinek a társaságában majd egyszer, mikor valamilyen komolyabb átkokat is tanulunk. Egy kisebb, barátságos tömbházlakás előtt megállok. Ez Jared keresztapám háza -vagyis innen az egyik lakás. Bemennék, de mégse, nekem elég, hogy elnézzem kintről. Ez az utca, amelyiket életemben legelőször megtanultam, hogy mi merre van. S azóta annyira más lett. Annyira unalmas egy mágikus utcához képest, ahol mindenhol van valami érdekes, telt ház van mindenhol. S szeptemberben, az Abszol úton, mikor épp hogy el lehet férni azon a keskeny utcán. Az sokkal jobb, mint ez a kihalt tér.
 Ameddig ott nézelődöm egy fekete macska ugrik le a kertről, amelyiket eddig észre sem vettem. Trelawney professzornak most felállna az amúgy is borzos haja... ha a mugli babonák az ő körébe tartoznak. Most hogy ezen elgondolkodom, nem is tudom. Sosem szerettem a jóslástant. Ezzel én is tovább indulok, arrafele, ahol a macska eltűnt. Tudom, ebből az lesz, hogy valakit megkell majd kérdezzek, hogy merre kell visszajönni, de annyi baj legyen. Ma szabad vagyok, kicsit felevenítem a régi emlékeket, már ha kapok olyant, ami volt 5 évvel ezelőtt is.
 
 Egy könyvtár, mellette a McDonald's. A könyvtár. Ez onnan ismerős nekem, hogy itt, a McDonald's helyén kocsma volt. Jared keresztapám egyszer meg, mivel ő vigyázott rám, s nagyon csalogatta ez a hely, engem is elhozott ide. Tévedés volt. Alig lehettem 7 éves. A kocsmáros már előre rémképet keltett bennem: karját mellkasán összefonva, fejét előre ejtve aludt a pultnál. Mindenhonnan meg cigaretta füst vett körül. Olyan volt, mintha direkt nekem fújták volna. Jared azóta szerencse többet nem vitt, inkább rábízott a húgára - persze ő továbbra is járt ide. Ha most is az a kocsma lenne itt, csak kíváncsiságból teljesen biztos, hogy bemennék. Az Abszol úton meg voltam már, csak gyermekkoromban ilyesztett el a kocsma tudata. De ha már így adódott, lassan bemegyek a McDonald's-ba, megnézni ez mivel jobb a régi, megszokott kocsmáktól. Szemembe ötlik, hogy a falak rikító színekkel van befestve, a pultosok meg az egész rágózik. Mennyivel jobb lenne egy hagyományos étkező, vagy ilyesmi. Mégis, annak ellenére hogy ilyen mondhatni gyerekbarát a kisugárzása mindenfelőlről ez a hely, minden gyerekkel ott vannak a szülők, sőt van olyan asztal is, ahol csak felnőttek vannak. Ezekután nem érezve azt, hogy esetleg rossz helyen járok a sokaságban egy asztalt szemelek ki, ahova azonnal le is ülök, de látom hogy se étlap, se semmi. Tehát ott kell rendelni a pultnál. Kicsit lustán odavánszorgok, s rendelek egy hamburgert, amelyikre legalább nem kellett sokat várnom, de akkor is, mire megfordultam már foglalt volt a helyem, sőt, odabenn egy üres hely sem volt már. Eleinte fújtattam, de gondolva hogy úgyis nyár van, odakinn még esetleg jobb is lesz, ígyhát kimentem, s leültem az egyik asztalhoz. Ahhoz képest, hogy sokan mosolyognának, ha gyerekeket látnak kergetőzni meg sikítani mellettük, én még lázadó korban vagyok, s kicsit idegesítenek ezek.
Naplózva

Julian Chal
Eltávozott karakter
*****


>< Nincs még egy Ian/ilyen pasi ><

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2009. 11. 02. - 10:36:09 »
0


Éhes vagyok.
Mikor nem ?
Na jó ez hülye kérdés. De egy normális felnőtt férfi ember megengedheti magának, hogy egyen, amennyit csak akar. Most csináljak magamnak rántottát? Igen, az finom.
Kinyitom a hűtőt, de csak egy kefírt látok, aki mintha önálló életre kelt volna, lassan szaporodni fog úgy érzem, és  a szaga sem bizalomgerjesztő.
Nem, ez már gomba és nem tejtermék.
Ezzel az elgondolással fogtam a kis kártevőt, beledobtam egy szatyorba, és mivel nem akartam hogy ott bűzölögjön, úgy határoztam hogy leviszem a földszinti kukába.
Majd szid az öreg banya, de hidegen hagy, ő múltkor beledobta az én kukámba a sajtos tészta maradékát, ami több hetes volt, legalábbis a szagáról úgy éreztem.
Felkaptam agy farmert meg egy fekete pólót, és muglisra vettem a figurát. Belebújtam a torna cipőmbe, kétszer áttúrtam a hajam, hogy ne érződjön rajta az alvás legkisebbik jele sem, és kezembe ragadtam a kefíres zacskót, a tárcám hátracsúsztattam a farzsebembe, és már szaladtam is le a kukákhoz. Beleraktam az undorító akármit a sajátomba, majd célba vettem a McDonald's-ot.
Ó, igen ott vannak hamburgerek amiket úgy imádok, de a csirke falatokról nem is beszélek. Ráadásul az a finom krémfagyi amit csak ott lehet enni, azt hiszem sietősre kéne fognom a lépteim, mert élve megeszek egy járókelőt.
Szaporábbra vettem a lépteim, és egy jó 15 perces séta után meg is érkeztem a célirányhoz.
Mámorosan betrappoltam, és körbe néztem. Idebent úgy néz ki nem fogok leülni, annyian vannak mint az oroszok. Odamentem  a kiszolgálós pulthoz, és már adtam is le a rendelés.
-3 sajtburgert, egy pohár kólát és sült krumplit, meg almás pitét.
Na jó most vagy azt hiszik hogy az 6 mázsás nénikém küldött ide, hogy vegyek már neki valami nasit, vagy azt, hogy 5 napja nem ettem semmit, és most pedig be akarom pótolni a lemaradásom. Pedig nem így van, ez nálam egy normál reggeli adag.
Már kaptam is a kajám, amit rápakoltak egy rikító piros tálcára, én meg odasétáltam a poharammal a jeges bigyó alá, hogy telerakjam vele a kólám. Miután ezzel is megvoltam, már lépkedtem is ki a szabadtéri aszalok felé, de ott sem volt szabad. Na most hová is üljek?
1. asztal
Egy család ül ott, apa anya és a kis srácuk, olyan önfeledten lakomáznak, hogy soha sem lennék olyan pofátlan, hogy megzavarom őket. Idilli kép, szinte beleképzelem magam mint kisgyermek, mert nekem ilyenben nem volt részem gyermekkoromban. De mint apa is. Mert ha valaha lesz gyerekem, pont ilyet akarok mint az a szerencsétlen kis vigyora ott az asztal tetején, aki épp egy csirkecomb szerű dologgal küzd, és ha beletörik is a foga, akkor is megeszi. Ide nem ülünk, tovább kell keresnem.
2. asztal
Egy fiatal 20 és 25 év körüli bögyös szőke, műkörmökkel, műszerű ajkakkal és elég furcsa hidrogén szőke hajjal. Egy kis tál saláta volt előtte, mozzarella sajttal ágyazva, de ő hozzá sem nyúlt, csak ide-oda taszigálta a villájával. Ez sem valami éhes, biztos valami izomagyat vár, akit a pasijának hív, de igazából ő fizeti az összes hóbortját. A nagy fenéket ülök mellé.
Ekkor a hármas asztalra szegeztem tekintetem, ott egy mély barna szempárba ütköztem. Olyan magányosan üldögélt ott, hogy tudtam, senkire se vár. Ez már elég is volt nekem ahhoz, hogy odalépkedjek hozzá, és megkérdezzem szabad-e mellette a szék.
-Hello, Ian vagyok! Leülhetek melléd, nincs több hely közel s távol.
Mutatkoztam be vigyorogva, közben pedig a zsúfolt tálcám szorongattam a kezemben. és alig vártam, hogy kortyolhassak az italomból, amibe már olvadozik a jég.
Naplózva


Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday

Rebecca Garn
Eltávozott karakter
*****

hatodik évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2009. 11. 05. - 19:30:31 »
0

Egy alak sétál be a McDonald’s-ba, ami nem is tűnik annyira fel nekem, viszont amikor már megkarva kijött, először a kajaadagjára csodálkozom rá, utána arra, hogy mitévő lesz ezután. Két asztalnál is megfontolja a dolgokat, a másodiknál meg majdnem biztosra vettem, hogy leül. S magamat észre sem véve követem mereven tekintetemmel cselekedeteit, mígnem hirtelen oda nem fordul, s elkapja tekintetem, amire nagyon nem számítottam, hisz mint említettem, szinte biztos voltam hogy a szőke csajnál letáborozik. Csak pár pillanatig tartott az a szakasz, hogy nem bírok másfele nézni, de ahogy önparancsoló képességem visszatért a legkönnyebb pontra, a hamburgeremre szegezem tekintetem, mintha az olyan érdekfeszítő látvány lenne.  De hallom hogy jön, s ekkor már muszály felnéznem, noha a szemembe eső hajtincseket előbb könnyedén arrébblököm. Noha most megint szórakozhat barna pupilláimban, muszály volt megkeresnem tekintetét, hisz vigyora már széles volt, ahogy – mint ahogy azt sejtettem – helyet keresett.
-Mint látod, üres, szóval… - mondom mosolyogva, s várom is hogy leüljön. – Szép kis adag. Mindig ennyit eszel? – kezdem a beszélgetést, s szeleburdiságom révén el is felejtettem bemutatkozni, ami most perpill eszembe sem jut. Jared keresztapám mindig is arra tanított, hogy idegenekkel ne álljak szóba. Igaz, az akkor volt, mikor még nem voltam a Roxfort tanulója, azaz így tudok valamiket. Amióta boszorkánynak mondhatom magam, valamivel magabiztossabb és bátrabb is vagyok az ilyesmiben, habár muglik között nem is lehet varázsolni, de nekem akkor is felemelő étzés, hogy olyant tudhatok ezek az emberek között, akik csak bolondnak hívják azt, akik közülük azt hiszik, hogy létezsik a mi kis csodás világunk. Ian-t eddig elnézve nem tudom, mit higgyek róla, mugli vagy varázsló, lényegében nekem mindegy is, hisz suliban még nem nagyon láttam. Ha nem halálfaló akkor rendben van.
-Idevalósi vagy? – csak akkor jut el tudatomig, hogy kissé meggondolatlan vagyok, mikor már megkérdeztem. Hisz’ ha nem lenne, tuti baráti közösséggel jött volna. A jómódú mugliknál meg bizstos már megszokott, az ilyen egyet gondol és máris itt eszik taktika. Megvallom, én is ezt csinálnám, ha szabadulnák, de nem akarok. A Roxfortban nem panaszkodhatunk a kajára. 

 A halálfaló gondolatáról azonnal Justin jut eszembe. Vajon ő valahol kóborol? Vagy épp ott van, ahol nem kellene? Vagy nem is az, csak én fantáziálok? Azonnal leteszem a hambrugerem, és egy fancsali mosolyt tüntetek fel arcomon, amit öt másodpercnél tovább nem bírok, enyhén remegni kezd szájam széle. Ilyen, mikor kiüt rajtam az, hogy én mennyire máshol járkálok gondolatban. De nem akarom elszakítani azt a gyenge szálat, ami még valahogy összeköt a valósággal.
Naplózva

Julian Chal
Eltávozott karakter
*****


>< Nincs még egy Ian/ilyen pasi ><

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2009. 11. 06. - 10:41:21 »
0


Rebbeca


Van helyem, enni már nem kell állva.
De ez csak nekem ilyen nagy öröm,  kíváncsi vagyok mennyire feszélyezem őt.
Mikor kérdezi, idevalósi vagyok-e, csak teleszájjal bólintok, majd miután lenyeltem a nagy darab húst, ittam egy nagyot a kólámból, és folytattam a társalgást.
-Tudod, nem eszek mindig ennyit... Többet szoktam!
Jelentettem ki elégedett mosollyal, majd újabb falatot nyomtam le a torkomon.
-És látnád az ebédem, az dupla ennyi, ha nem reggelizem tripla.
Kezdtem el a viccelődést, hátha most azt hiszi, valami túlsúlyos medve voltam, és ennyire sikerült lefogynom, de ma feladtam a diétám és újra eszem. Miután kivégeztem a burgerem, kezembe vettem a másikat, de mielőtt nekikezdtem volna az elpusztításának, újra fecsegni kezdtem.
-Tudod, ha zavarok elvihetem ám a kajám haza, nem messze lakom.
Fűztem hozzá egy halovány mosollyal, majd elővettem a legkedvesebb arcom, és próbáltam valahogy viszonozni a gesztust, hogy ideülhettem.
-Kérsz egyet ?
Néztem jelentőségteljesen a még érintetlen sajtburgerre, majd a lány szemeibe, és felváltva.
-Már tele vagyok!
Nyögtem ki  a leghitelesebben, nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, amiért én éhen maradok, de nekem még van finom meleg almás pitém, és vanília fagyit is adtak hozzá, tényleg várom már, hogy "megbecstelenítsem" a süteményt, jó volna megszabadulni a felesleges kajától, kidobni nem lenne szívem, és másrészt ekkora mértékű pazarlást én nem engedhetek meg magamnak,
-És szünetel a Roox.. ..iskola?
Kérdeztem, miközben az előtagot megnyújtotta, hogyha boszi akkor levegye a szitut, ez általában bejött, hamar meglehet tudni, ki mugli meg ki nem. És ezzel elkerülhető az óvatos egy helyben toporgás, bátran kérdezhetem akármiről.
Nem sok esélye van, hogy a Roxfortba járjon, de nem ő az első s nem is az utolsó akiben kellemesen csalódok ez ügyben.
-Varázslatos ez a pite..
Nyomatékosítottam még jobban az előző feltevésem, kétség se fér hozzá, ha egy egyszerű "halandó", hülyének néz vagy füvesnek.
Folyton ez a szitu, mindig ettől tartok, már-már paranoiámmá vált, hogy alkoholista vagy drogos látszatát keltem csetlő-botló mozgásommal, a bamba vigyorral a képemen, meg hülye kérdéseimmel.

Hatásszünet.
Csapó kettő.
A főhősünkre ráfókuszál a kamera, fogain húscafatok figyelnek, a film nőnemű szereplője körül pásztázik az operatőr, és tekintetét keresi.
Csapó kettő!
Kiáltja a rendező, és az egész stáb vad nevetésben tör ki, miközben a főhős igyekszik pókerarcot vágni.
Baki...
Naplózva


Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday

Rebecca Garn
Eltávozott karakter
*****

hatodik évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2009. 11. 06. - 18:07:26 »
0

 
Ahogy mondja, hogy többet szokott enni, egy mosoly keretében felrebben a szemöldököm. Aztán ahogy fokozza a helyzetet, két következtetést is levonok: beszélgetős kedvében van, meg néha lódít, így nem muszály mindent elhinnem neki.
-Nem látszik rajtad. – toldom hozzá, csakhogy ne mutassak annyira unalmasnak, amilyen vagyok/látszok (?) Amikor kérdezi, hogy zavar-e megint, halványan elmosolyodom. Csak most jut eszébe ezen rágódni? Amint elértek saját gondolataim a tudatomig, olyan nagy vigyor ült ki arcomra, hogy lehajtottam a fejem.
-Maradj, elvégre nem szoktam meg az egyedüli étkezéseket... - mondom, amire én tudom is, hogy mire értem, vagyis a Roxforti közös étkezésekre, amikből engem a legjobban a vacsora fog meg.
-Kérsz egyet? - kérdi, mire én máris nyögném illedelmesen a "kössz nem"-et, de megelőzött a színészkedésével. S nekem mivel még mindig ott van a saját hamburgerem, így azt hiszem, most kicsit elhúzom a választ.
-Nem úgy volt, hogy te többet szoktál enni? - vigyorgok szórakozottan, s hátamat mostmár nekivetem nagy lendülettel a széktámasznak, mert kielégítettem gyomrom akaratát.

 -És szünetel a Roox.. ..iskola? - haladéktalanul értetlen képet veszek fel. Túlságosan megnyomta azt a Rox-ot, s azonnal azon kezdek el gondolkodni, hogy Londonban van-e Rox- nevű iskola vagy munkahely. Hogy ne lássa, hogy elgondolkodtam, reflexszerűen adtam a választ:
-Elvégre nyár van... - hadarom, s nem akarom visszakérdezni, mit mondott hisz azonnal hülyének nézne. A Roxfortot meg nem említem, mert ha esetlegesen halálfaló lenne - amiben kételkedek, de minden megtörténhez - akkor meg ki nem vágyna egy Roxfortos áldozatra?
-Varázslatos ez a pite.. - miért van az, hogy a pitéjéről beszél, miközben engem néz, meg hogy vigyorog, miközben már tele van? S ha valami köze van a varázsvilághoz... akkor most erre milyen választ kellene adjak? Elmondjam, vagy ne mondjam? Ha elmondom, mit mondjak? Tuti, hogy ha most nem mondok valami értelmeset, tovább is nem foglalkozik velem - legalábbis ezzel a dologgal. Többször is szólalni készülök, de egyszer sem jön ki semmi a torkomon. Nem lehet pont én az, ki pont egy magamfajtával akadok össze Londonban. Halasztgatom a válaszom, mivel nem találtam ki pár hosszúnak tűnő másodperc után se semmit. Olyankor nem tudok dönteni, amikor gyorsan kellene. Az első válasz, ami most rámtámad:
-Te hol suliztál? - Ez az én formám: ha olyan a helyzet, kiforgatom a dolgokat, és előbb, mielőtt belesétálok a csapdába, körülnézek. Belecsúsztatom a kezeim a zsebembe, miközben már a székemen már eléggé lecsúsztam, elkényelmesedtem. Annak ellenére, hogy lazának mutatok, fejemben csata dúl. Ilyen helyzetek kezeléséről sajnos nincs a Roxfortban előadás.
Naplózva

Julian Chal
Eltávozott karakter
*****


>< Nincs még egy Ian/ilyen pasi ><

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2009. 12. 07. - 15:26:53 »
0



Miközben azon filóztam,  hogy szedjem ki belőle, hogy a Roxfortba jár-e, egy kérdés visszhangzott hirtelen a fülemben. Hova jártam én iskolába? Ez egy hirtelen jött kérdés, és teljesen sikerült is összezavarnia. Elmondjam neki az igazat? Vagy hazudjak valamit? Vessük sorra az eshetőségeket.
1. Azt mondom, valami helyi kis iskolába jártam, semmi mágia, és azt sem tudom ki az a Dumbledore, akinek mindig a szakállán díszeleg egy gyöngy vagy valami, amivel feldobja. Nem tudom, ki is az a Perselus Piton, aki samponreklámnak ugyan nem lenne éppen tökéletes,de tanárnak véleményem szerint kiváló. Azt sem tudom, mi az a kvidics és a három főbenjáró. A táblára  csak krétával írtak a tanárok és sosem hallottam még a Trimágus Tursáról vagy a Tűz serlegéről.
2. Színt vallok. Elmondom, hogy folyton egy nem létező vágányon jutottam el a varázslatos sulimba, és azt is, hogy a csokibéka a legfinomabb édesség. Bevallom, hogy Hagrid egy nagy "arc" és azt is, hogy McGalagony  táncol a legjobban. Bevallom, hogy a bálra egy lány sem akart eljönni velem, míg végül el se mentem.
Mennyi csodaszép és kevésbé megnyerő emlék. Úgy szívtam magamba az iskola illatát, mint a nektárt, és még mindig érzem az orromban a Roxmortsi levegőt. A fülemben susog a szellő, melyet akkor is hallottam, amikor a seprűmmel az első pontot szereztem kvidics közben. Feláll a szőr a karomon, amikor a mozgó alakokra gondolok a képeken, amik annyiszor hozták rám a szívbajt. És a töklé. Brrr...
Nagyot nyeltem, vettem egy mély lélegzetet, majd szóra nyitottam a szám.
-Nem vagyok varázsló és nem hordok talárt. A világ egyik legjobb iskolájába jártam, és rajtam kívül millióan érti, ha azt mondom : Piton. Albus beszéde megelőzi a vacsorát, és nem örülök, ha összekeverik a Cruciót az Imperióval. Büszkén gondolok Hagridra, a legérdekesebb lakhelyű tanárra, Félig Fejnélküli nickre, a legijesztőbb szellemre.Szeretem a csokibékát, a vajsört és minden ízű cukrot. Itt élek London szívében, és Vingardium Leviosában igenis mi vagyunk a császárok! Roxfort, én így szeretlek!
Fejeztem be a hirtelen jött beszédet, majd sóhajtottam egy nagyot, és a pitémre bámultam. Ha nem ugyanabba az iskolába járunk, az hogy is mondjam, kínos...


Bocsi a késésért  Vigyorog
Naplózva


Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday

Rebecca Garn
Eltávozott karakter
*****

hatodik évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2009. 12. 15. - 16:54:24 »
0


 Zavarba hoztam volna? Lehetséges, dehisz az volt a célom hogy letérjünk a témáról, amirészben sikerült is. Legalább elgondolkodott. Én meg továbbra is várok, elvégre egy ügyes, de kegyetlen húzással passzoltam. Egyik percről a másikra meglátszott az arcán hogy mondani fog valamit.. és mondott is, olyant amire végképp nem számítottam volna. A világért sem szakítottam volna félbe, mivel elvesztem a mondanivalójában. Már az első mondata beizonyította hogy mire akart mindvégig kilyukadni, s a második mondat végén kapott el egy olyan érzés hogy teljesen elgondolkodtatott, nem tudom miért de a gyors felismerés különösen hatott rám, onnantól nem is figyeltem a szövegre, bár kihallatszottak a fontosabb szavak. Miért olyan jó egy ismeretlen szájából hallani az otthoni szavakat?

 A kisebb monológ után azonnal elvigyorodtam, de nem néztem a szemébe. Hogy úgy mondjam, én sosem csinálnák ilyent csakúgy egy akárkivel Londonban, hisz nem futkosnak csak úgy mindenütt a varázslók/boszorkányok, s én eddig még egy kisebb jelét sem adtam annak, hogy az lennék. Mindenesetre vagy túl bátor, vagy élvezi az ilyesmit, de különösebb okát nem vélem felismerni. Könnyebb dolga lett volna ha reagálok a varázslatos pitére meg társaira. Érdekelne azért hogy ha most nem mondanák semmi helyeselőt minderre, akkor folytatná-e a dolgokat? Valószínű hogy nem. Már a varázslók meg boszorkányok szégyelnének az ilyesmire hidegvérrel reagálni. Ezekután kíváncsi lennék melyik házban tanult.
- Te nem vagy normális. - mondom még mindig vigyorogva. Amíg ő bevallotta, én még mindig hallgatok.. rájöttem hogy kegyetlen vagyok. Ahogy erre jutottam, eltökéltem hogy én is vallomást teszek, de nem hiszem hogy ilyen dicsőítő mondatokat tudnák regelni a Roxfortról.
- Miért nem jöttél akkor vissza tanítani? - ugyancsak eszembejut a halálfalós lehetőség, de valamennyire tudok efelett uralkodni. A halálfalók akármennyire barátságosnak akarnának tűnni, akkor se mondanák el hogy tudnak varázsolni - az én véleményem szerint.

 Számtalan kérdés megfogalmazódik még bennem, túlságosan kíváncsi teremtés vagyok.
- Egyetlen egy dolgot elárulhatnál: mit csináltál volna, ha most beégsz? - kérdem szórakozottan.


no problem Mosolyog
Naplózva

Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2010. 01. 23. - 11:40:21 »
+1

Shay

Miért van az, hogy a kísértés mindig olyan édes? Vagyis ebben az esetben inkább ízletesnek mondanám, bár az nem cseng olyan jól, mint az előző.
Éppen London mugli részében sétáltam - ami már önmagában is halálos bűnnek tekinthető lévén, hogy az egyik legnagyobb francia aranyvérű család sarja vagyok -, mikor a magasban megpillantottam többek között egy nagy sárga emblémát, ami azt hiszem egy M betűt akar ábrázolni. Igen, ez a hely nem volt más, mint a mugli világban annyira közkedvelt gyorsétterem lánc egyike, amit McDonald’s- nak neveztek. Párszor hallottam róla nem tisztavérű diáktársaimtól, és már nagyon érdekelt, hogy vajon milyen is lehet belülről. Életemben nem jártam még gyorsétteremben azelőtt, fogalmam se volt milyen az, de annyit azért Én is hallottam, hogy azokon a helyeken állítólag csupa egészségtelen ételt adnak. Ezért is voltam biztos benne, hogy itt az ideje kipróbálni természetesen pusztán csak kísérleti célból, eszembe se volt még mélyebbre süllyedni, azzal hogy rendszeresen járjak ilyen helyekre. Elismerem, ha megtehetem, szívesen fedezek fel minden addig ismeretlen dolgot a varázstalan világban, de azt sose felejtem el honnan jöttem, és hova tartozok. „Egy Grosiean legyen hű a nevéhez” mondja ezt állandóan az Én drága jó nagyapám franciául persze, és Én mindig ennek az elvnek az alapján éltem az életemet, kivéve mikor nem. De azok a dolgok, amiket a szülők és a nagyszülők nem tudnak az nem is fájhat nekik.
Szóval, megindultam egyenesen a kiszemelt útirány felé, majd kinyitottam az ajtót és beléptem a légkondicionált helyiségbe. Körülnéztem. Nálam ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mintha valami óriási turista látványosságot szemléltem volna, már csak a fényképező hiányzott. Egy kissé furcsán tudok viselkedni ilyenkor legalábbis a muglik szemében.
Mikor túlvoltam a csodálkozáson, rávetettem a tekintetemet (az eladó lányok után) az ajánlatokra, amiket szép nagy táblákon tűntettek fel. Még mindig furcsa volt, hogy itt nem mozognak a képek, még ennyi idő után se sikerült megszoknom. Csupa olyan ételt lehetett kapni, amikről eddig még nem is hallottam. Gondolkodóba estem, hogy vajon mit válasszak a kínálatból, hiszen nem tudom melyiket szeretem, amíg meg nem kóstoltam őket. Megfordult a fejemben, hogy mindegyikből rendelni kellene, de valószínűleg a felével is bőven jól laknék, tehát ezt az ötletet el is vetettem. Az árak felett természetesen most is elsiklottam, ahogy mindig. Biztosra vettem, hogy van nálam elég pénz bármire, amit megkívánok. Sose… - hogy is mondják a többiek? –takarékoskodtam a zsebpénzemmel, ahogy azt mindenki más tette a környezetemben. Ha elköltöm, csak kérnem kell, és kapok annyit amennyit akarok. Ez olyan, mint a víz: megnyitod a csapot és annyi vizet tölthetsz magadnak amennyit akarsz. Csak éppen itt a csap a családom, a víz, pedig a pénz, ami azért van hogy Rám költsék.
 - Bonjour! – Kezdem egy francia köszönéssel. Jobbnak láttam, ha külföldinek álcázom magam csak, hogy ne nézzenek annyira hülyének, amiért ennyire nem vagyok otthon az itteni életben - Kérek egy sajtburgert,…egy Big Mac-et, egy hamburgert, fültkrumlit és egy kólát  s'il te plaît – Mondom erős francia akcentussal. Ilyenkor kapóra jön, hogy két nyelven tanítottak már születésem óta, bár Én személy szerint soha nem beszéltem akcentussal az angolt.
A lány, aki nem lehetett több húsznál hamarosan egy furcsa anyagból készült tálcára pakolta, amiket kértem, majd valamit babrált azzal a doboz szerű valamivel, amit ha jól emlékszem pénztárgépnek neveznek, majd kérte tőlem a pénzt. Egy kicsivel többet adtam, mint amennyit kellett volna, de mielőtt vissza akart volna adni legyintettem neki, hogy tartsa meg nyugodtan. Amúgy is gyűlölöm az aprópénzt.
Egy pillanatra belegondoltam milyen lehet egész nap a pult mögött állni abban a cuccban, és kiszolgálni az embereket. Még belegondolni is borzalmas!
Vittem a tálcámat, amit próbáltam egyenesen tartani, nehogy az a kóla nevű innivaló – reméltem, hogy innivaló, mert a képen nagyon úgy nézett ki – kiboruljon. Kiszemeltem egy asztalt, majd leültem rá, és elkezdtem enni először is a sültkrumplit, közben pedig azon gondolkodtam milyen jó lenne, ha nem ülnék egyedül, hanem valakivel megoszthatnám ezt a történelmi pillanatot.
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2010. 01. 30. - 21:55:52 »
+3

Mitch

Ez a nap az ő napja. Az ő szülinapja van ma. Ezért is olyan boldog, és ezért vigyorog minden ember képébe, aki ma vele szemben jön az utcán. Kezében néhány papírszatyor, ajkain óriási vigyor. Ugyan nem teljes a szabadsága, de az utcákat most egyedül járja. A Regents street minden második női divat boltjában járt, itt-ott még kicsit többet is költött, most pedig a hasát szeretné megtölteni. A kereszteződésnél jobbra kanyarodik. Az Oxford Street ezen része bővelkedik a sportboltokban és az elektronikai szaküzletekben. Étterem azonban nincs. Legalábbis a klasszikus értelemben vett fajta nincs. A gyors éttermek, mint olyan nem ismerősek számára, de a mai egy különleges nap, így végül is arra dönt, hogy az első szimpatikus helyet Shay-területté nyilvánítja.
~ McDonald's... hmm... ~ benéz az ablakon, persze nem úgy, mint egy éhenkórász, de azért eléggé külföldisen. A hely majdnem tele van, ebből azt a konzekvenciát vonja le, hogy valamiféle közkedvelt hely lehet a muglik körében. Az ajtó nyitódik, s a kisuhanó illatoktól a szájában azonnal fokozódik a nyáltermelődés. Önkéntelen reakció, sosem kóstolta még azt a fajta ételt, amit itt szervíroznak, mégis olyan íncsiklandóak, hogy mire észbe kap balja már az ajtó fogójára kulcsolja ujjait, egy igen határozott mozdulattal felrántva és feltárva az ígéretek földjét. Önmagát nem zavartatva nézi meg minden egyes útjába eső asztal kínálatát, azt hogy az emberek hogyan esznek és mit. Keresne magának helyet, de azt nem sokat talál, ellenben elég sok ember várakozik kígyózó sorokban egyenruhás emberek előtt. Megáll egy kicsit távolabb, fülel és figyel, végül becsatlakozik az egyik sorba ő maga is. Hallgatja, hogy az előtte álló szerelmes pár, hogyan tervezgeti a rendelését, s azt is, ahogyan egy hat év körüli szőke kisfiú igencsak erőszakosan rángatja anyja szoknyáját fagyiért, meg sajtburgerért. Elraktározza a szavakat, amiket hall.
~ Shake, Big Mac, Sajtburger, fagyi ~ hát ez már elég ahhoz, hogy valamit el is tudjon mondani az eladónak. Ekkor szórja ki, hogy van ám itt tábla is, meg képek. Mozdulatlanok, ezt ő már ismeri. De az ételek a képen nagyon is furák, mégis gusztusosak. Úgy 10 perce állhat a sorban, amikor végre a pár is eltűnik előle és ő kerül sorra.
- Szia! - köszön vigyorogva a körülbelül vele egyidős indiai lánynak - Öhm... szeretnék kérni, egy olyat... - könnyebb mutogatni, mint elmondani mit akar. Big Mac menü segíti ki a lány, amire ő csak bólint. - ...Kólával. - válaszol a kérdésre. - És egy Shake-t - ebben az egyben biztos volt, de amikor jött a visszakérdezés, hogy milyen ízben megállt a tudomány - Legyen vaníliás - rántja meg a vállát a végül. Szeretne már elállni innen, mert hallja, hogy mögötte már zúgolódik a nép. - Igen egy majonézt kérnék - elővesz egy 5 fontos bankjegyet, a pultra csúsztatja, majd a blokk és a visszajáró átvételét követően, amilyen gyorsan csak tud, tűnik el a pénztártó. Nem könnyű egyensúlyozni a tálcával, a szatyrok is ide-oda lóbálódnak. Az előbb kinézett helyet már elfoglalták, így kénytelen valami üreset keresni. Ekkor vesz észre egy szőke srácot. Ismerős neki, tudja is honnan, ám eddig nem váltott vele egyetlen szót sem a suliban. Az ő asztalánál azonban van még hely. Felölti legbűbájosabb mosolyát, majd mint egy kecses nősténytigris cserkészi be áldozatát.
- Szia! - mosolyog Mitch-re, remélve, hogy nem hozza rá nagyon a frászt. - Leülhetek hozzád? - körbetekint az étteremben - nem igazán van máshol hely. Ebben a pillanatban állnak fel három asztaltól is. A hugrás arca elvörösödik, valahogy nincs pofája azt mondani, hogy bocs felejtsük el. A tálca kicsit zavaróvá válik számára, így azt leteszi az asztalra, de egyáltalán nem tolakodóan.
- Grosiean vagy igaz? - kérdezi meg, hátha nyer valamiféle plusz pontot azzal, hogy a nevét tudja.
Naplózva

Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2010. 02. 07. - 08:51:49 »
+1

Shay

Miután sikerült úgy leraknom a tálcát, hogy semmi ne essen le vagy ömöljön ki, ami rajta van, elégedetten ültem le a székre, és végignéztem a zsákmányon. Mindegyik érdekesnek tűnt, megannyi felfedezetlen csoda, és már csak az volt a feladatom, hogy válasszak közülük. Nem gondolkoztam rajta sokat, először is ahhoz a sült krumplinak nevezett valamit kóstoltam meg, mert olyan szép sárga volt plusz az volt a legközelebb hozzám. De mikor megfogalmazódott bennem a szándék, hogy végre egyek, valami a fejembe ötlött. Nem adtak evőeszközt. Hol van a tálcáról az ezüst étkészlet? Sóhajtottam egyet, biztos voltam benne, hogy az a lány elfelejtette ideadni, ezért már azon voltam, hogy felálljak és kérjek, mikor hirtelen a tekintetem megakadt egy ismerős arcon.
Először nem hittem a szememnek, azt hittem képzelődök, hiszen melyik iskolatársam tenné be a lábát erre a helyre rajtam kívül? De aztán, mikor tovább néztem –persze nem feltűnően, nem vagyok bunkó- biztos voltam benne, hogy az a lány bizony Roxfortos. Biztos voltam benne, hogy ismertem, mert valamiért megjegyeztem az arcát azt pedig nem szoktam ok nélkül tenni.
Láttam, hogy rendelt, majd elindult helyet keresni. Elfordítottam a tekintetemet, nehogy azt higgye, hogy őt néztem. Úgy tettem, mintha ott se lenne, de akkor legnagyobb meglepetésemre hirtelen odajött hozzám. A köszönésére felemeltem a fejemet, és megláttam az arcán azt a boldog mosolyt. Valaminek nagyon örülhetett, mert egyszerűen ragyogott az arca. Bár ki ne lenne boldog, ha találkozik Velem?
- Szia! – Viszonoztam a köszönést szintén egy mosollyal, bár még mindig nem értettem mit akar Tőlem, mikor ha jól tudom maximum látásból ismerjük egymást.
Megkérdezte, hogy leülhet-e hozzám, majd hozzátette, hogy nincs máshol hely.
- Persze, de előtte várj egy pillanatot! – Azzal fel is pattantam a helyemről, majd odamentem a másik székhez, és kihúztam neki – Foglalj helyet! – Mutattam a székre, majd észrevettem a kezében a tálcát és a szatyrokat, amik eléggé megnehezíthették.
- Várj, segítek. Látom, rendesen felszerelkeztél – Vigyorgok, majd óvatosan megfogtam a tálcáját mindkét kezemmel, és vártam, hogy elengedje, aztán letehessem az asztalra.
Ami még jobban meglepett, hogy tudta a nevemet. Legalábbis a vezetéknevemet, amit amúgy helyesen ejtett ki. Ez ugyanis ritkaság számba megy, de így jár az, akinek francia apja van. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy biztos csak Én nem emlékszek rá, ami elég kellemetlen volt. Próbáltam gondolkozni, visszaemlékezni, de semmi. Még az se rémlett, melyik házba jár. A Mardekárt persze ki is zártam elsőre, mert akkor biztos emlékeznék rá.
- Igen, Mitch Grosiean – Erősítettem meg a hitében a családnevemet illetően. Most jött volna az a rész, hogy Én is megmondom a nevét, de ez valahogy nem jöhetett össze, mivel fogalmam se volt róla. Tippelhettem volna, de elég kevés az esélye annak, hogy pont eltalálom.
- Te pedig… - Kezdtem el a mondatot, de lövésem se volt hogy fogom befejezni csak reménykedtem, hogy hirtelen eszembe jut valami -… bocsi, elfelejtettem a nevedet, de biztos olyan szép, mint akihez tartozik – Vágtam ki magam ezzel az apró hazugsággal, ami egy bók is volt egyben.
Közben az ötlött eszembe, hogy talán a bátyám valamelyik excsaja, vagy valamelyik nővérem barátnője. Olyan szívesen megkérdeztem volna tőle ki is ő, honnan ismer, és nekem honnan ilyen ismerős azon kívül, hogy egy suliba járunk.
De bíztam benne, hogy nem kell kérdezni, majd magától kiderül, talán a beszélgetés közben beugrik.
- Mesélj, mi újság veled? Hogy telik a nyarad? – Két alapvető kérdés, amitől azt reméltem, hogy kiderül, mitől olyan boldog, bár meg mertem volna rá esküdni a szatyrokról ítélve, hogy vásárolni volt az pedig fel szokta dobni a lányokat.
Rápillantottam a tálcájára, majd észrevettem, hogy az övén sincs semmilyen evőeszközt.
- Neked se adtak kést és villát?
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2010. 06. 02. - 19:44:28 »
+3

Mitch Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből A virágos mindenségit!

Talán egy pillanatra bizonytalanodott el a srác nevét illetően. A francia tudása ugyan a béka fenekét sem éri igazán föl, de a mázlija, hogy többször hallotta már. Ismerni nem ismeri, nem jár a mardekárosok nyomában, a sors furcsa fintora, hogy mégis mindig velük kerül össze valamilyen úton-módon. Ezt a nem elhanyagolandó példányt például csak a negyedikes borzacskák fecserészéséből ismeri, de abból nagyon is jól. Ennek azonban semmi jelét nem adja, hacsaknem abból a kétértelmű pillantásból, amivel méregeti a srácot. Be kell látnia ízlésük van a lányoknak, de ő aztán csukott szemekkel járkál, noha jelenleg is szingli. A legutóbbi hálókivetés sem sült el éppenséggel a legjobban, így jobbnak lája nem erőltetni ezt a pasi dolgot magánál.
Mosoly természetesen neki is jár, hiszen ma szép nap van, az olykor átvonuló záporok ellenére is. Ő nem ázott el, mire nem jó a Leperex bűbáj... Egy picit meglepődik, amikor Mitch lovagiasan feláll és kihúzza neki a széket. Ha nem vigyorogna már amúgy is, biztosan elmosolyodna lányos zavarában. Nem, valóban nem szokott hozzá az ilyesmihez, hiszen nem ezekben a körökben. Ismeri az illemet, de annyira nem kell alkalmaznia.
- Köszönöm... - engedi el a tálcát, majd a szatyrokat a szomszédos székre illesztgeti, remélve, hogy nem jön rájuk az öngyilkos hajlam és borulnak a földre. Van köztük egy-két olyan dolog, ami rém cikis lenne, ha kikandikálna a tárolókból. Nem jön zavarba attól, mert a mardis nem tudja a nevét, nem az a nagyon megjegyzendő emberke, akire emlékezni kellene, aki minden ok nélkül felhívná magára a figyelmet. Nem lassul le az idő, és fagynak le az emberek csak azért, mert ő belép egy helyiségbe. És ezzel tökéletesen ki van békülve. A bókra elmosolyodik, zöldjei zavartan fürkészik a szöszke arcát. Nem esik a falnak az ilyesmitől, de kétségkívül jól esik neki, ha bókot kap, ettől nem érzi magát szebbnek sem semmivel többnek, de kinek ne esne jól, ha megdicsérik?!
- Scarborough, Shaelynn - talán a vezetékneve mondhatna valamit, ha esetlegesen a srác jártas lenne a kviddicsben, egyéb esetben ez sem mondhat neki túl sokat. Talán, hogy a közel múltban szerepeltek szülei az újságban. Teljesen bocsánatos, hogy nem ismeri, és a barnát ez meg is nyugtatja. - Hm... ne fáraszd az agyad. Kétlem, hogy ismernél, nem vagyunk egy évfolyamon, csak tudod néhány leányzó a Hugrabugból sokat csacsorászik rólad, és néha nem fukarkodtak a hangerővel. Nem volt nagy was ist das kitalálni, hogy melyik vagy te a sorból. Bocsi, hogy így rád törtem... - teszi még hozzá, miközben elhelyezkedik a székén, kicsit pakolgat a tálcáján, majd fel-feltekint újdonsült asztaltársára. Nem marad sokáig kérdés nélkül, láthatóan Mitch igyekszik informálódni, bár a leányzó kételkedik abban, hogy emlékezetes társaság lehet a fiú számára.
- Az igazat megvallva épp a születésnapomat ünneplem. Gondoltam, ez megérdemel egy-két új ruhát, néhány apróságot - szeme sarkából a szatyrok irányába sandít. Nem időz rajtuk, csak egy pillantásra méltatja csomagjait, megbizonyosodva arról, hogy nem akarnak leesni onnan. Most a nyomott időszak sem tudja elszomorítani, egy nap valódi boldogságot ő is megérdemel.
- Hm? Nem... - ő nem a tálcáikat fürkészi, hanem a környezetet. - ...ahogy látom ez senkit sem zavar. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy itt kézzel kell enni - szemöldökeit összevonva figyeli a környező asztaloknál ülőket, akik végtelen természetességgel nyúlnak a burgerekhez és kezükbe fogva esznek belőlük, ahogyan a sült krumplival is hasonlóan tesznek. - Ez, egész érdekes... - hallott a Grosieanok kifinomultságáról, így némi várakozással néz Mitchre. Őt nem zavarja, mindig lelkesedéssel viseltet az újdonságok iránt.
Naplózva

Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2010. 07. 05. - 08:17:40 »
+1

Shay

Nincs annál rosszabb, mint amikor találkozol valakivel, aki ismer téged, tudja a nevedet, és még ki tudja mit, de neked fogalmad sincs ki az illető. Ilyenkor persze magadat kezded el hibáztatni, hogy nem emlékszel, és hülyének érzed magad emiatt. Na jó, annak nem, mert egyértelmű, hogy ez se az Én hibám, nem ismerhetek mindenkit névre, születési dátumra, érdeklődési körre, családi állapotra pontosan, akivel valaha összefutottam, bár biztos vagyok benne, hogy vele még sose futottam össze esetleg a folyosón elmehettünk egymás mellett. De azért lássuk be, elég kellemetlen a helyzet.
Szerencsém van, mert befejezi az általam elkezdett mondatot kiegészítve a nevével. A vezetéknevet meghallva most már látványosan gondolkodóba estem. Eddig ugyanis próbáltam leplezni azt, hogy folyamatosan ezen töröm a fejem.
- Scarborough… - Mondom ki halkan miközben mereven nézem pár pillanatig a tálcát a homlokomat ráncolva miközben próbálom lepergetni magam előtt az eddigi életemet, amiben már tuti elhangzott ez a bizonyos vezetéknév.
Aztán hirtelen jön az a bizonyos isteni sugallat, az emlék, amire szükségem volt. Vagyis az emlékek ugyanis nem egyszer volt már alkalmam hallani a lányról.
- Hát persze, a kviddics! – Kiáltok fel teljesen megkönnyebbülve, bár ez a reakció egy kicsit hangosra sikerült, és páran felénk is néztek, de a számukra ismeretlen szó hallatán valószínűleg ők is külföldinek néztek, szóval folytatták tovább az eredeti tevékenységeiket.
- Nagy kár, hogy Hugrabugos vagy. Jól járt volna veled a csapatunk – Újra visszatért a mosoly az arcomra, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy tudtam, nem kell úgy végigülnöm ezt a beszélgetést, hogy a beszélgetőpartneremről nem tudok az égvilágon semmit. Már csak arra voltam kíváncsi ő honnan ismer Engem. Erre a titokra is hamarosan fény derült.
- Tényleg? – Kérdezem meglepődött hangon, majd kicsit felnevetek, és zavartan nézek magam elé, mint akinek annyira nagy újdonság lenne ez a dolog. Mindenesetre jobb, ha szerénynek mutatom Magam előtte.
- Ugyan, semmi baj, legalább Én se unatkozok. Nem túl szórakoztató egyedül enni egy olyan helyen, ahol ráadásul még az ételről se tudom micsoda pontosan – Váltok vissza ismét a normális beszédstílusomra.
Megkönnyebbültem. Ha valaki azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek oda Értem, azok nagy valószínűséggel az Umbridge korszakból ismernek, mint a Főinspektori Különítmény egyik oszlopos tagját, ami nem éppen szép emlékeket ébreszthet egyesekben.
- Boldog szülinapot! – Mondom ismét olyan hangerővel, mint a kviddicses felfedezésemet – Szóval tizennyolc lettél? Akkor te már felnőttnek számítasz. Azt csinálsz, amit akarsz, akkor amikor akarod. Ez nagyon jó! – Említem meg a felnőtt lét számomra legjobb oldalait nem kis lelkesedéssel.
- És mikor lesz a buli? – Nem mintha ettől a kérdéstől azt várnám, hogy meghívjon csak pusztán érdeklődök. Nekem már elkezdték szervezni az ideit, ami lehetőség szerint még a tavalyit is túl fogja szárnyalni. Elvégre csak egyszer tizenöt az ember. Bár a tizennyolcadik szülinap kicsit nagyobb szabású esemény.
- Remélem, nem fáradtál el nagyon a vásárlásban. Ha ezzel végeztünk, választhatsz magadnak még egy ajándékot, amit csak szeretnél – Milyen dolog lenne már, hogy osztogatom itt a jó kívánságokat, de ajándékot meg nem veszek. Az ünnepek azért vannak, hogy megünnepeljük őket, és hogy ajándékokat vegyünk.
- Meg se próbálj ellenkezni! A szülinaposnak kötelessége elfogadni minden ajándékot – Figyelmeztetem mielőtt egy rossz szót is szólna, vagy elkezdené azt az idegesítő „Ezt nem fogadhatom el, mert…” című dögunalmas ráadásul nagyon elcsépelt mondatot, amit egyszerűen utálok hallani mindenki szájából. Az egyetlen mondat, amit hallani akarok az a „köszi, nem kellett volna”.
Ettől a sok új információtól csak még éhesebb lettem, ezek a mugli dolgok, viszont folyton elbizonytalanítanak. Miért nem adnak ezek evőeszközt? Talán magunknak kellene hoznunk otthonról? Olyan furcsák, még ezt is kinézném belőlük.
Shaelyn végül megoldja a rejtélyt. Én is körülnézek, és senki nem használ semmilyen eszközt az étkezéshez.
- Láttam már furcsa szokásokat tőlük, de ez mindenen túltesz… - Nézek merengve a tálcámra pár másodpercig – De minden újat ki kell próbálni, szóval bon apetit! – Azzal el is kezdem kicsomagolni a sajtburgernek nevezett dolgot, majd a számhoz emelem és beleharapok.
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 11. - 17:06:54
Az oldal 0.145 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.