+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | | |-+  Kenneth Kúria (Moderátor: B. Lizandra Kenneth)
| | | | | | |-+  A ház
0 Felhasználó és 5 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A ház  (Megtekintve 5112 alkalommal)

B. Lizandra Kenneth
[Topiktulaj]
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 07. 09. - 20:36:38 »
0

A kúrián található a nagyon takaros, nyugalmat sugárzó, egyszintes ház egy kisebb terasszal. A Kenneth-család négy tagja él benne:
Argus Kenneth
Isabella Kenneth
Barbara Kenneth és
Chloe Kenneth.




Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 08. 17. - 18:13:25 »
0

/A kertbe akartam írni, de gondoltam nem árt egy kis változatosság Hááát/

Gyönyörű, verőfényes napsütés, felhőtlen azúrkék ég, csiripelő madarak, illatozó virágok közt zümmögő méhek. Igen, ilyen lenne egy tökéletes nap, amit el tudtam volna képzelni a mai látogatásra, viszont a valóság teljesen más. Sár, kosz, latyak és pocsolyák mindenütt. A szép kert és a virágok stimmelnek, de napsütésbe kicsit szebben mutattak volna. Mindegy, majd szóvá teszem, hogy milyen szép rendben vannak a növények, amint végre beérek a házba. Azt mondanom sem kell, hogy az ég teli van sűrű fekete felhőkkel, amikből csak úgy ömlik a víz egyenesen már. Meg persze a többi dologra is a környezetemben, de azok nem különösebben zavarnak. Nekem is van egy fekete esernyőm, amivel túlélem a bőrig ázást, de kicsit idegesítő úgy járkálni az utcán, hogy egyik kezemben egy ernyőt a másikba meg egy macskát viszek. Zavar, hogy az egyik kezem nem szabad. Nem mintha bármi mást csinálhatnék vele, de szeretem ha szabadon van magam se tudom megmondani, miért. Castellot mindenesetre nem tehetem le a földre, mert akkor összesározza magát és úgy csak nem mehet be egy házba se. Elég lesz, ha én behozom a cipőm talpán összegyűlt szennyet, amit még most is szorgalmasan gyűjtök azzal, hogy a nedves talajon járok. Már nem is számolom hányadik pocsolyába léptem bele az előbb, mert csak felidegesítem magam.
Lassan, de biztosan közeledek a Kanneth kúria felé, ahol már elvileg vár rám az a kedves leányzó, aki meghívott engem magához e gyönyörű, kifogástalan időjárású napon. Jó, nem mintha ő tehetne erről az egészről csak kicsit zavaró a dolog. És ahogy elnézem nem én vagyok az egyetlen, aki nem viseli jól ezt az időt. Castello is eléggé nyűgösnek tűnik. Bár mit is vártam egy elkényeztetett házimacskától, akit ahhoz szoktattak, hogy mindig bent van az időjárás szeszélyeitől védett épületben. Néha úgy érzem, kicsit elkényeztettem, de ez van ezen már nem lehet változtatni.
Közben az esőcseppek koppanásának a ritmusából azt a következtetést vontam le, hogy kezd csendesedni végre egy kicsit. Talán mire megyek vissza el is áll. Most viszont inkább koncentrálok a jelenre ugyanis végre valahára elértem a kapuig. Remélem nem kell csengetni meg kopogtatni, mert se a macskát, se az esernyőt nem szándékozom kiengedni a kezemeből.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
[Topiktulaj]
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 08. 18. - 20:18:34 »
0

Zephyr

[egy esős napon]

Egy esős nap, mely még jobban fokozza rosszkedvem, fáradságom ami az elmúlt hetekben fojtogatott. Két hét telt el azóta, hogy James itt volt. Itt volt és elment...Az elmúlt hetekben a legjobb barátnőm a naplóm volt. A családom nyaral, Cynthia úgy szintén, Caleb el van foglalva... Josie tartotta még bennem a lelket, no meg Emma...
A napjaim szürkébbek voltak, mint egy téli esős alkonyat. Nem tudtam ,mivel elfoglalni magam, de nem is akartam valójában.
Naphosszakat sírok a párnámba akár egy kisgyerek, akitől elvették a nyalókát. Csendben, halkan, hogy meg ne hallja senki. Alig eszek, fogytam is pár kilót. Sápadt is vagyok, de nem érdekel... Mire családom visszaér, rendbe szedem magam. Vagy ha úgy tetszik, felveszek egy álarcot. Egy álarcot, melyet majd az embereknek mutatok...
A gondolataim, spekulációim elemésztenek. Az emlékek pedig könyörtelenül kínoznak.
Akármennyire főlök a levemben, még így is belátom, hogy társaságra van szükségem. De annyira nincs kedvem senkivel találkozni, kimozdulni kis vackomból. És úgy is szerencsétlenül elrontanám más hangulatát. Már azt is megbántam, hogy Zephyrt meghívtam ide. Ne értsük félre egymást, örülök hogy találkozok mardis barátommal, de neki is el fogom cseszni a napját. Mardis... Furcsa, nem? Griffendél-mardekár páros, hát igen, elég furcsának találták az emberek, de már lassacskán megszokják. Hogy hogy lehet egy griffendéles, és egy mardis barát? Óh, erre voltaképp roppant egyszerű a válasz. Csak annyi a titok nyitja, hogy Zephyrrel már kisgyermek korunk óta ismerjük egymást, sőt, azóta barátok vagyunk.
S ma eljön hozzánk.

CSÖRR
A kezemmel, álmosan lenyomom az ébresztőórám. Nem pattanok ki az ágyból azonnal, még pihengetek. Nem sietek sehová. Öt lassú, hosszú perc után felkászálódtam ágyamból. Selyem hálóingem lecsúsztattam magamról, s magamra kaptam az első ruhát ami a kezembe akadt. Egy fekete farmer, és egy szürkéskék egyszerű póló, "V" alakú kivágással.  Hajamat feltűzöm könnyedén, egy csattal, nyakamat szabadon hagyva. A nagy tükröm elé álltam, s megnéztem magam. A feketés ruha még jobban kiemelte sápadtságom, de nem volt se kedvem, se erőm átöltözni.
Kicsoszogtam a konyhába megreggeliztem. Nem sokat ettem, csak egy kis müzlit. De azt is csak ímmel-ámmal.
Meglátogattam a fürdőszobám, ahol megmosakodtam. A nappaliban levágtam magam a kanapéra, s bekapcsoltam a tévét. Néztem, vagyis inkább csak láttam a tévét, és gondolkoztam. Megint előjöttek az emlékek, melyek ellen már védekezni se volt energiám.
Minden napom így telt. Sablonos, szürke, unalmas, pocsék.

CSÖRR
Ezúttal nem az ébresztőóra szólalt meg, hanem a kapucsengő. Pontosabban egy varázslat, mely akkor lép működésbe, ha a látogató a varázslat hatáskörébe ér, avagy a kapunk elé. De van rendes csengő is, ha esetleg valamiért nem működne a varázslat. Zephyr.
Lekapcsoltam a tévét, s a bejárati ajtón kinyitva megpillantottam régi barátom. Úgy, ahogy voltam pólóban, farmerban, kiléptem a zuhogó esőbe. Nem futottam. Minek?
A kapuhoz érve kinyitottam, s mosolyt erőltettem az arcomra, majd próbáltam vidám hangot megütni.
- Helló!- szólaltam meg, majd beinvitáltam a kerítésen át- Gyere csak be- megnéztem barátomat. Egy nagy fekete esernyővel az egyik kezében, a másikban egy macska. Elindultam a ház felé, mutatva az utat. Majd hirtelen visszafordultam- Van kedved itt kint maradni? Egy bűbájjal megoldom, hogy ne essen ránk az eső, hiszen meleg van. Ott van szék és asztal is ahova letudnánk ülni. Mit szólsz?- ez már nem vidámra sikeredett inkább keservesre. Remélem nem vette észre kedvem Zephyr, nem akartam az Ő hangulatát is elcseszni.
Szerény véleményem szerint jó ötlet itt kint ücsörögni, hiszen locsog az eső, de friss illat van és jó idő. Nyári zápor.
Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2009. 08. 19. - 10:44:22 »
0

Barbi

Mit tegyek? Megnyomjam a csengőt vagy ne? És ha meg akarnám nyomni, akkor azt hogy csináljam? Körülbelül ezek a kérdések kavarogtak bennem, miközben farkasszemet néztem azzal a bizonyos gombbal. Pár lépésre álltam tőle, viszont ahogy telt az idő egyre jobban kezdtem közeledni felé. Nem szeretek várakozni az biztos. Igaz, hogy csak pár másodperce voltam ott mégis olyan, mintha egy örökkévalóság lett volna. Egyre jobban erősödött a vágy bennem, hogy csináljak végre valamit, mert az egyhelyben ácsorgás sose tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé. Közben az is eszembe jutott, hogy talán elnéztem a naptárat, és nem is ezen a napon kellett volna jönnöm. Aztán eloszlattam a kételyeimet, hiszen vagy hatszor ellenőriztem a heti programot és a mai napra biztos, hogy a Barbival való találkozás volt beírva. A következő lehetőség, hogy ő nézte el a napokat, és nem emlékezett rá, hogy jövök. Mégis csak meg kéne nyomni azt a csengőt. Azonban mielőtt megtettem volna szerencsére megjelent a távolban egy női alak. Természetesen vendéglátóm volt az, akiből ilyen távolról nem sokat láttam csak a körvonalait.
A griffendéles lány normál tempóban közeledett felém. Egy nagyot sóhajtottam és rögtön az jutott eszembe, hogy egy kicsit talán siethetne. Ráadásul nem értettem, hogyhogy nem zavarja a szakadó eső, amitől nem védi őt se esernyő se esőköpeny. Mindegy végül is ő otthon van. Ha én állítanék be teljesen elázva, akkor az nem venné ilyen jól ki magát.
Amíg a lány odaért az arcomon az elégedetlen arckifejezés mosolyra változott. És ahogy észrevettem ő is boldognak tűnt az arcából és hangjából ítélve.
- Hello! – Viszonoztam a köszönést, majd beléptem a kapun, ami végre a „sok” várakozás után kitárult előttem. – Szörnyű ez az eső. Nem is értem pedig reggel, mikor kinéztem az ablakon még sütött a nap – Panaszkodtam egy kicsit miközben az épület felé közeledtünk.
Hirtelen Barbi megállt és visszafordult. Mikor észrevettem rögtön én is megálltam, majd hátrapillantottam, mert azt hittem, hogy hallott valamit hátulról és az az oka a hirtelen irányváltásnak. De tévedtem, mert ott nem volt semmi. Gyorsan vissza is fordítottam tekintetem a lány felé, aki nem sokára el is mondta előbbi tettének az okát.
Mikor meghallottam a kertben maradós gondolatot ledöbbentem. A mosoly az arcomról egy pillanat alatt eltűnt. Szemeim elkerekedtek és úgy néztem a lányra. Utána pislogtam párat.
- Hogy itt kint? – Kérdeztem vissza és körülnéztem. Először nem nagyon tetszett az ötlet eső elállatás ide vagy oda, de aztán bevillant, hogy a cipőm így is tele van sárral és talán nem lenne szerencsés így bemenni. Legalábbis a családban mindenki teljesen ideges lett, amikor összekoszoltam a padlót, és ezen gondolom máshol is így van. Talán Barbinak is ezért jutott eszébe az útvonal változatás? Nem tudhattam biztosan.
- Végül is, amíg nem esik a fejemre az eső, addig mindegy hol vagyok. – Válaszoltam végül, aztán az asztal és a székek irányába néztem. Végül is, ha sütne a nap, akkor úgyis kint ülnénk.
- Most pedig mesélj, mi újság veled? Ki halt meg? – A második kérdést talán nem értette, ezért gyorsan hozzátettem – Csak, mert ilyen gyászos hangulatban vagy. – Ezzel az előbbi keserves hangvételére céloztam. Lehet, hogy tévedek, de olyan mintha valami miatt szomorú lenne. Vagy talán csak fáradt? Végülis fölösleges rajta filóznom, hiszen valószínűleg mindjárt elmondja, vagy kitalál valamit amivel leplezni akarja az igazi érzéseit.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
[Topiktulaj]
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2009. 08. 21. - 11:11:07 »
0

Zephyr

[egy esős napon]

Nem volt jó ötlet idehívni Zephyrt. Hát, de most már mindegy. Próbálok örülni találkozásomat régi barátommal. Mosolyogva tessékeltembe a kapun át, remélve, hogy beleegyez ötletembe. Nem szívesen engedném de a házba. Nem arról van szó, hogy koszos lenne, és áporodott, hanem a házat megülte a saját hangulatom.
Reménykedve pillantgattam Zephyrre, s mintha meghallgatná imámat, neheztelve, de végül beleegyezett. Kicsit felvidultam. Még ha ilyen pocsék is minden, jó látni Zephyrt. Hallani a hangját, nézni az aggódó arcát.
Elvezettem a ház falához tolt asztalkához, melyhez két szék tartozott. Előkaptam a zsebemből a pálcámat. Egy bűbájjal megszárítottam a bútorokat, azután pedig egy védőfalhoz hasonló pajzsbűbájt alkalmaztam, hogy ne essen ránk az eső. Rámutattam az egyik helyre- Tessék!- én pedig helyet foglaltam a vele szemben álló ülőhelyen.

Végre már jobban érzem magam. Mostanában, még varázsolni se varázsoltam, esetleg étkezéseknél, vagy ha valami tönkrement, elszakadt.
Kedvem hamar lelohadt, s arcomra fagyott a mosoly. Tessék, témánál vagyunk. A mosolyom lehervadt, arcvonásosaim megkeménykedtek. Enyhén megráztam a fejem, talán észre se vette, és próbáltam visszanyerni előbbi formám. Természetesen nem tudhatta, hogy mi történt. Meghalni nem halt meg semmi, csak talál lelkem egy része. Nem habozhattam, kitérni nem tudok a válasz elől, hazudni pedig nem akarok.
- Öhm...nem...Meghalni nem halt meg senki...- nem folytattam. Ha érdekli, megkérdezi, -és lesz erőm- válaszolok. De így önként még nem megy.
Az ujjaimmal játszani kezdtem az asztalon. S vártam, hogy megelégszik a válasszal, avagy sem.

Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2009. 09. 05. - 16:48:55 »
0

Barbi

Azon a bizonyos esős napon

Reméltem, hogy Barbi szárító bűbájt is fog használni, mert semmi kedvem vizes bútorokon ülni. Szerencsére gondolt erre. Úgy tűnik, még sincs annyira szétesve, mint amennyire ez kívülről látszik.
Amint működésbe lépett a pajzsbűbáj, leengedtem az esernyőmet, majd Castellot is kiengedtem a kezemből, aki már alig várta, hogy elmenekülhessen. Fél perc múlva már nem is láttam hol van. Ez a dolog most nem zavar, majd akkor lesz jó, mikor haza kell menni, és keresgélhetem egy fél óráig.
A nedves esernyőmet kinyitva letettem a földre, hogy száradjon egy kicsit. Nem mintha sütött volna nap, de azért hátha. Én pedig odamentem a székhez, és megbizonyosodtam róla, hogy egy folt sincs rajta. Ezután nyugodt szívvel foglaltam helyet. Kezeimet összekulcsolva az asztalra helyeztem, közben várta, hogy Barbi is leüljön és faggathassam tovább.
A válasza nem volt elég nekem. Nem szeretem a befejezetlen dolgokat, ha már belekezdett, addig fogok itt ülni, amíg be nem fejezi.
- Örülök. Nem vagyok jó a részvét nyilvánításban. Mindenki azt mondja, hogy a halottak egy jobb helyre kerülnek meg rengeteg olyan dolgot, amit ők maguk se gondolnak komolyan. Csak azért mondják, mert unják, hogy a másik olyan depressziós hangulatban van, és az őket is lehangolja. Vagy pedig fontosnak érzik, hogy mondjanak valami teljesen fölösleges dolgot. – Fejtettem ki a véleményemet undorral a hangomban, majd az arcomon egyik pillanatról a másikra megjelenik egy mosoly.
- Bocs, egy kicsit eltértem a témától. De ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettem a dolgot. Szóval mi a baj? – Tettem fel ismét a kérdést, bár most kicsit más formában, mint az előbb.
Talán az lehet a baj velem, hogy nem úgy teszem fel a kérdéseket, ahogy a válaszokat várom, ezért kell az emberekből harapófogóval kihúzni a válaszokat, amikre kíváncsi vagyok.
- Mesélj nyugodtan. Van időm – Tettem hozzá mielőtt még válaszolt volna. Csak, hogy ne tudja elsütni azt a kifogást, hogy hosszú a történet.
Most pedig nem volt más, mint várni. Várni, hogy a lány megossza velem a gondjait. Mivel ismer, ezért valószínűleg nem vár tőlem vigasztaló szavakat, viszont biztos rá tudok arra világítani, hogy a helyzete nem is olyan rossz, mint ahogy képzeli.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
[Topiktulaj]
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2009. 10. 26. - 12:30:36 »
0

Zephyr

[egy esős napon]

Nem tudom, mi tévő legyek. Milyen tiszta, milyen soha nem ismétlődő, milyen semmiféle más kapcsolattal nem pótolható kaland az első fiú-barátság! Az őszinteség, még ha kétkedésben is nyilvánul meg, a legbecsesebb ajándék, amit barátainktól kaphatunk. De én megtudom adni Zephyrnek ezt az őszinteséget? Képes vagyok rá, hogy nyíltan beszéljek a dolgokról, amiken rágódom már vagy egy hónapja? Kereszthelyzetben vagyok, és nem tudom mit tegyek. Gyötör a tudatlanság, ami lassacskán felemészt.  
"...depressziós hangulatban..."
Lehet még sem kéne elmondanom neki, megvetne? Mardekáros, miért ne tenné, főleg ha igaza van, a Süveg se félbolond, okkal osztotta zöld szegélyű talárt viselők közé ...
Miket beszélek?! Ő Zephyr ... Az akivel kiskorunk óta jóban vagyunk ... Két külön ház, két különböző jellem, teljesen más érdekek, de egy kötődés. Fel kell élednem, nem szabad hagynom, hogy elhagyjam önmagam, most nem ...

- Zephyr ... Tudod, hogy a legjobb barátomnak tekintlek, és már régóta ismerjük egymást, nagyon rég óta- nosztalgikusan elmosolyodtam. Nem néztem a szemébe, a távolt fürkésztem- Tulajdonképpen csak én szívom mellre a dolgokat ... Merlin igazából, csak egy tini probléma, egy hülye kis csitri hisztizése- egy halkat nevettem. De ez a nevetés, közel sem volt olyan tiszta, mint a többi, zavarodott volt, furcsa, és ijesztő.
- Csupán arról van szó, hogy a nyár folyamán két barátot is elvesztettem, és mondjuk úgy, nem volt ínyemre ...- még egy olyan nevetés- Elég magamba zuhantam, de ... már túl vagyok rajta.- nem így akartam befejezni a mondatot, de nem mertem elmondani a teljes igazságot, a történet egészét. Szemeimbe könnyek szöktek, de gyorsan, letöröltem, és ekkor néztem rá Zephyrre. Lágyan elmosolyodtam.
- Jól vagyok.

Nem voltam jól. Kicsit se. Nem bírtam elviselni a tényt, hogy akiket szeretek elvesztek. Barátaim már rám sem néznek, a családomtól meg kell válnom, s ez számomra felfoghatatlan volt. Az idő fenyegetően közelített, s már itt van a sarkamban, akár az árnyékom.  De én nem ... Könnyebb mondani: Jól vagyok.
Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2009. 10. 29. - 08:53:44 »
0

Barbi


Azon a bizonyos esős napon

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megadatott nekem két választási lehetőség. Az első az, hogy úgy teszek, mintha elhinném, amit Barbi mond és letudom ennyivel a témát, a második pedig, hogy addig nyaggatom, amíg el nem mondja mi bántja. Egy szimpla barát, talán az első utat választaná, én viszont, ahogy azt ő is mondta a legjobb barátja vagyok, tehát kötelességemnek érzem a második alternatívához tartani magam, ami nehezebb, mint az első, de egy jó barát mindent megér. Ha nem mondta volna, hogy a legjobb barátjának tart, akkor biztos nem így döntenék. Ettől a mondattól megmozdult bennem valami.
Legjobb barát. Én eddig egy emberre használtam ezt a jelzőt, az pedig meghalt, azóta pedig nem használok ilyen nagy szavakat. Barbit vagy ezer éve ismerem, ezen kívül olyan, mint egy biztos pont az életben. Egy olyasvalaki, aki mindig ott lesz még akkor is, ha a többi ismerősöm teljesen kicserélődik. Egy nagyon erős kötelék fűz hozzá, amit eddig próbáltam figyelmen kívül hagyni.
- Rendben – Azzal hátradőlök a székben – Tegyük fel, hogy elhiszem, amit mondasz és tényleg csak valami apró jelentéktelen ostobaság miatt nézel ki úgy, mint egy hetven éves megkeseredett vénlány, akinek se kutyája se macskája és úgy érzi elrontotta az életét. – Egy kis költői túlzás, és nem éppen a legszebb hasonlat, de már megszokhatta. - Bár a kutya nem is baj, hogy nincs, mert nem gyakran látogatnálak meg. És mivel azt mondod, ilyen jelentéktelen a probléma, nem akarod megosztani velem. De! És itt jön a képbe, amit mondtál. Mint a legjobb barátodnak kötelességem tudni minden apró dologról, ami veled történik, tehát akár hozzá is kezdhetsz annak az apró ostobaságnak az elmeséléséhez. Letört a körmöd vagy menni akarsz valahova és nem tudsz mit felvenni? – Ezt az utolsó mondatot kicsit gúnyos hangnembe mondom mosolyogva. Elbírom képzelni, hogy egyes lányok ilyesmiktől már padlót fognak, viszont abban teljesen biztos vagyok, hogy Barbinak nem ez a problémája.
- De bármennyire is erőlködök nem tudom elhinni, hogy tényleg csak egy apróságtól vagy ennyire letörve – Osztom meg vele az őszinte véleményemet. – Ha jól értelmezem a fogalmakat, akkor a legjobb barát olyasvalakit takar, akivel őszintén – Ezt a szót jól kihangsúlyozom – megoszthatsz mindent. A kulcsszó pedig az őszinteség. Én kezdem. Fogalmam sincs mikor láttalak utoljára ennyire szétesve, de nagyon nem áll jól neked az biztos. Látod ez egy őszinte mondat volt. Most te jössz! – Kicsit talán idegesítőnek találhatja a dolgot főleg, hogy úgy kezelem, mint egy óvodást, akinek mindent a szájába kell rágni, de ha eddig nem mondta el, amit tudni akarok, akkor itt az ideje ezekhez a módszerekhez folyamodni.
Leveszem az órámat, ami eddig a karomon pihent, hogy bármikor megnézhessem mennyi a pontos idő. Megfogom a tárgyat, a lány elé nyújtom, majd leteszem az asztalra lefordítva, hogy ne lássam a mutatókat.
- Neked rengeteg időd van, most már nekem is, szóval semmi nem zavarhat – Adok magyarázatot az előbbi tettemre, igaz nem tudom, hogy fogom kibírni a pontos idő tudata nélkül, de majd csak túlélem. Ez most fontosabb.
Hihetetlen, hogy egy másik személy problémáit a sajátjaim elé helyezem. Ez a lány különleges helyzetbe van, bár nem biztos, hogy annyira repes az örömtől emiatt.
- Ja és figyelmeztetlek, hogy ha továbbra is titkolózol, akkor kénytelen leszek cruciatus átokkal megoldani a dolgot, mivel nem hoztam semmilyen bájitalt, ami megoldaná a nyelved. Ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek – Közlöm vele teljesen komolyan, mintha éppen hadi titkokat próbálnék kiszedni belőle pedig még mindig csak annál az egyszerű kérdésnél tartunk, hogy miért nem érzi jól magát.
- Állítólag, ha beszélünk a problémáinkról attól jobb lesz. Nekem eddig bevált – Teszem hozzá utoljára. Lehet, hogy nem is az érveim fogják meggyőzni, hanem egyszerűek csak úgy felidegesítem, hogy mindent kitálal. Az se lenne rossz. Végül is csak a cél a lényeg, az hogy miként valósítom meg az nem olyan fontos.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
[Topiktulaj]
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2009. 10. 29. - 10:43:30 »
0

Zephyr

[vallomás]

Pocsék színész vagyok, ezt már rég megállapítottam, de hogy ennyire? Az igazságot, mondom, s nem hiszik el. Igazság, igazság egy része, egyre megy. Zephr belekezd monológjába, amire pár felkészültem, vagy is, inkább számítottam rá.
Rengeteg dolgot mondott, rengeteg igazat, butaságot egyaránt. Próbáltam pontokba szedni miért is hiszi, hogy eltorzítom az igazságot. Külső. Na igen, ápolatlanak nem mondanám magam, de már nem veszem a fáradságot, hogy ékszert vegyek fel, hogy megfésülködjek reggelenként, vagy körmöt fessek. A mostani helyzetemben, ezek mind-mind jelentéktelen apróságnak tűnnek. Őszinteség. Ennél a résznél legszívesebben megátkoztam volna magam, mert sajnos igaza volt. Nem voltam őszinte hozzá, pedig az imént a legjobb barátomnak neveztem, rátalált a következő hibámra. Az utolsó mondatára elmosolyodtam, s szeretettel ránéztem. Azért még ugyanaz az a Zephyr, mint aki volt, amiért annyira szerettem. Még is mi az, hogy valakit a megkülönböztető tulajdonsága alapján ítélünk meg?! Mardekár. Griffendél. Ellentétes ház, s nézd meg, itt próbál jobb kedvre deríteni! Férfi. Nő. A két ellentétes nem, amit a világmindenség egynek szentelt, de külön utakon, azt mondják nincs férfi és nő között barátság, hát itt az élő példa.
Kérdez, felelek? Rosszul nézek ki, ez tény, de meg van rá az okom. Nincs kinek kiöltöznöm, nincs kinek másnak mutatnom magam, minek áltassam a saját elmém? Annyi mindent megtesz, hogy beszédre bírjon, annyira fáradozik, hogy egy szót is kicsikarjon belőlem. Őszinte, közvetlen, ravasz, kedves, és imádni való ... Mondjam el neki? De mi van, ha ő is megutál? Ha őt is elvesztem? Ha ő is kisétál az ajtón, mint Wade? Ő is a búcsúszavakkal hagy itt egyedül, mint James? Ettől túl félek... rettegek... Ravasz és megfontolt. Hát jó, ha már így alakult, játszunk. De kicsit módosítom a szabályokat.
- Nos igen...- válaszolok tömören. Az egészre mondtam, de úgy döntöttem, folytatom- Bevallom pocsékul nézek ki, sápadt vagyok, lefogytam, nem járok sehova.
Hát jó, legyünk őszinték
- felnézek rá, s a szemeibe nézek fájdalmasan, eltüntetem az érzelmet, amennyire csak lehet, és ismét belekezdek.
- Az utóbbi időben az anyám, az apám, a testvérem, a barátom az a napló volt. Igen, én is írok egy idióta kis gyerekes naplót, pontosan két hónapja, amióta ...- komolyabbra fordultak a dolgok, kellett volna mondanom. Nem azt fogom elmesélni mi történt velem a nyáron, hanem min gondolkozok naphosszakat, a jövőt mesélem el neki-...amióta elterveztem valamit- tudtam, nincs megállás, ha kell Verita szérummal szedi ki belőlem, mi a búbánat bajom van, muszáj lesz már- Neked most olyat mondok el, amit még senkinek az életem során. Pár napon, héten belül elszököm itthonról. Igen, tudom őrültség, butaság, meggondolatlanság, felelőtlenség, de én már döntöttem. Igen, halálfalókra fogok vadászni. Két ismerősömmel, ne aggódj megbízom bennük, nem verhetnek át.
Nem voltam őszinte. Rohannék most, elfutnék, csomagolnék és már most hoppanálnék az Emmához. Hazudtam. Nem neki mondtam el ezt először. Wade. Igen, ő  volt még akiben féktelenül megbíztam, akit még ma is szeretek, aki itt hagyott összetörve, akár egy törött kancsót a földön. Aki elment, és már nem jön vissza. Nem tudom élő e még vagy holt. Remény az még megmaradt valahol, a burokba zárt lelkemben. A remény, amiről magam sem tudok.
A remény, hogy visszajön Wade, hogy a barátaimmal lehetek ismét, hogy a családom előtt, ne kelljen titkolózni, hogy James visszajöjjön és ott folytatnánk, ahol még az este előtt voltunk, hogy ne kelljen elszöknöm, hogy nem lenne minden ilyen reménytelen.
Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2009. 10. 30. - 10:05:28 »
0

Barbi

Egy esős napon

Végre úgy érzem kezd megtörni a jég. Igaz az első mondata nem tartalmazott túl sok új információt. Sápadt, le van fogyva ezt bárki láthatja, aki ránéz. Ami igazán érdekelt az ennek az oka, viszont bármennyire is ki akartam húzni belőle, próbáltam nem beleszólni. Egyszerűen elképzelni se tudom mi tudta ennyire letörni. Már csak árnyéka régi önmagának, egy nagyon halvány árnyéka. A tekintetéből is a fájdalom sugárzik. Ettől erős késztetést érzek rá, hogy segítsek neki csak éppen azt nem tudom hogyan kéne. Az egy dolog, hogy meghallgatom, de nem biztos, hogy én képes vagyok megoldani a problémát, vagy bárhogyan is visszahozni a jókedvét. Lassan úgy érzem, kezd átragadni rám a lány hangulata. Csak én éppen azért nem érzem jól magam, mert ő szenved.
A naplós résznél majdnem félbeszakítottam, de kontroláltam magam, hiszen már közel járunk a lényegez. Szóval eltervezett valamit. Elsőre öngyilkosságra tippeltem volna abból, amit eddig láttam, és már készültem is volna egy jó kis érveléssel ez ellen, de aztán mikor elmondta mi is a valódi célja… Olyan volt mint derült égből villámcsapás. Elakadt a lélegzetem és sápadtan kikerekedett szemmel néztem rá. A „halálfalókra fogok vadászni” mondat konkrétan rám nézve olyan volt, mintha azt mondta volna „Igen, rád fogok vadászni”. A meglepődést nem tudtam leplezni. Ő halálfalókra vadászni? Mindig is tudtam, hogy nem szereti őket, és el is fogadtam, hogy ebben a dologban teljesen különbözik az álláspontunk, de azt sose hittem volna, hogy ilyen messzire megy. Ahogy valószínűleg ő se gondolná, hogy én meg a másik oldalt akarom erősíteni. Ebben a percben döbbentem rá, hogy ez a barátság, ami már olyan hosszú ideje tart, nem biztos hogy megmarad. Hihetetlen, hogy egy mondat mennyire meg tud változtatni mindent. A jövőt, aminek eddig reményekkel néztem elébe most már hirtelen sötétnek láttam. Ez nem lehet! Ez csak egy rossz álom, és mindjárt felébredek. A legjobb barátom egyik napról a másikra a halálos ellenségem lesz? Nem, ez nem lehet. Igaz, nem tudhatja, hogy az én terveim között szerepel a halálfalókhoz való csatlakozás, de a most hallottak után nem is fogja megtudni. Tőlem biztos nem. Eddig tartott az őszinteség. Talán nem kellett volna faggatóznom, és akkor én is az édes tudatlanságban éltem volna tovább. Ül előttem egy lány, akin fél perce még minden áron segíteni akartam és tényleg aggódtam érte, most viszont egy lányt látok, aki valószínűleg rögtön megölne, ha megtudná mire készülök. De nem! Ő még mindig ugyanaz a Barbi. Az akit vagy ezer éve ismerek, az aki mindig ott volt, ha segítségre volt szükségem és viszont, egy biztos pont az életemben, akire mindig számíthattam. Egyszerűen nem tudom az ellenségemnek tekinteni.
- Megleptél – Szólalok meg végre a hatásszünet után – Nem gondoltam volna, hogy képes vagy ilyesmire. Örülök, hogy megbízol bennem és elmondtad de ne mondd, hogy ne aggódjak, mert amit tenni készülsz az egyenlő egy öngyilkossággal. Képes lennél eldobni az életedet, hogy halálfalókat üldözz? Megéri ez neked? Mi van, ha meghalsz? – A nyugodtságnak már nyoma se marad a hangomban. Ezek nem is kérdések inkább szidalmazó mondatoknak tűnnek, mikor elhagyják a számat.
- Ez őrültség! Tönkretennéd a jövődet egy ilyen célért? Szerintem jobban tennéd, ha nem avatkoznál bele ebbe a háborúba. Az a biztos, ha nem állsz egyik oldalra se úgy egyik félnek sincs oka téged vagy a családodat bántani. Nem tudhatod mi lesz ennek a vége, és megmondom neked őszintén nem vagyok biztos benne, hogy az a jó oldal, amit te választani akarsz. Nem minden az, aminek látszik. Talán a helyes út pont a másik oldalon van – Már ott lenne a nyelvemen az is, hogy miért gondolom ezt, de inkább nem mondom el neki. Nem várom el tőle, hogy álljon ő is halálfalónak. Csak azt szeretném, ha kimaradna ebből, és nem erősítené az ellenség táborát, akik véleményem szerint biztos bukásra vannak ítélve. Azt pedig nem bírnám elviselni, ha ilyen fiatalon meghalna.
- Gondolj bele mit veszíthetsz – Teszem hozzá halkan, mikor végre egy kicsit lenyugodtam. Ha addig élek is megpróbálom lebeszélni erről az őrültségről.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
[Topiktulaj]
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2009. 11. 12. - 10:59:13 »
0

Zephyr

[félelem]


Csendben hallgat végig, de látom az arcán nem egyezik a véleményünk. Nem is vártam, Zephyr mindig is óvott, és mindig visszahúzott, vagy oldalba bökött, ha valami őrültségre készültem. Védett, óvott, Ő volt számomra a bátyám, aki nem hagyja, hogy bajom essen. Mindig hagytam, hogy eltántorítson a hülye terveimtől, még ha nem is gondoltam jónak cselekedetét, de most nem engedhetek. Nem engedhetek, akármennyire is szeretné.
Ideges lett, de nem is várok mást, félt. Mi lesz, ha meghalok? Hát a tényleg szívás, de igen, megéri, persze ezt nem mondhattam neki, mert képes, és bezár a háború végéig egy kamrába, hogy ne csináljam azt, amit.
- Hogy érted, hogy "ilyenre vagyok képes"?- talán nem nézi ki belőlem, hogy talpon tudnék maradni? Valószínűleg, de nem akarom ezt felhozni, mert nem akarok vitát, kitudja lehet utoljára látom életemben, nem akarok haragban elválni. Elválni sem akarok, de muszáj- Mindegy is ... De ... Jahj, olyan nehéz megmagyarázni! A húgomért teszem, a családomért, ezért megéri!- nem mondtam, hogy igen is félek, rettegek, mi lesz a közel és távol jövőben.
- Tudom, hogy ez így örültségnek hangzik, de nem az... Hidd el nagylány vagyok már- elmosolyodom, de nem is várom, hogy jó néven vegye a poént- Ne aggódj kérlek! Bízz bennem! Hadd feküdjek le este, azzal a gondolattal, hogy nem rágódsz rajtam, és nyugodt vagy- nem akartam még több bonyodalmat okozni neki, neki se lehet könnyű, senkinek nem könnyű a háborúban. Nem akartam magam felidegesíteni, de valahogy kicsúsztak a szavak a számon.
- Jaj, és persze üljek tétlenül valahol elbújva, és rettegjek közben, hogy mit csinálsz te, a családom, a barátaim?!- kicsit lejjebb vettem a hangerőmet, s egy mélyet szusszantottam- Én ezt nem tudom megtenni Zephyr!
Folytattam volna, de megütötte a fülemet egy mondat. A szívem vadul kalapálni kezdett, dübörögni, majd kiugrott a helyéről."Nem vagyok biztos benne, az a jó oldal, amit te választani akarsz. Nem minden az, aminek látszik. Talán a helyes út pont a másik oldalon van..." Próbáltam nem úgy felfogni a mondatot, ahogy kéne.
- Ezt meg, hogy érted? Nem a jó oldalon állok?- az alsó ajkamat harapdálni kezdtem, de gyorsan beszüntettem a mozdulatot.
Nem akartam összerakni a dolgokat, nem akartam felfogni, vagy keverni az agyamban, vajon mire célozhatott, inkább elhessegettem a gondolatokat, de a szívemnek nem tudtam parancsolni, összeszorult, s úgy éreztem, mintha már nem is verne.
Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2009. 12. 30. - 17:52:14 »
0

Barbi

Most már nem ártana leállítani magamat. Nyugalom! Idegesen nem fogok megoldani semmit, pedig ezt a problémát muszáj lesz különben nem lesz valami szép vége a dolognak. De hátha még le tudom valahogy beszélni erről az őrült tervéről, ami a legrosszabb mind közül, amit valaha is kitalált. A szívem hevesen vert, ami eléggé idegesített. Hát igen, már az is idegesít, ha ideges vagyok, amitől csak még idegesebb leszek. Ebben a helyzetben viszont szerintem senki se tudná megőrizni a hidegvérét. Kiderül, hogy a legjobb barátom könnyen az ellenségemmé válhat. Ha másról lenne szó, nem zavarna, mindenki pótolható, kivéve őt. Őt nem veszíthetem el, nem lehet! Bárcsak ez az egész egy rossz álom lenne, amiből a következő pillanatban felébrednék, de hiába várom azt a percet, nem jön el. Tovább kell élnem a rémálmot, és ki tudja mikor jön az ébredés?
Szánalmas nyavalygással nem fogok előbbre jutni, ezért próbálom valahogy lehűteni magamat. A levegőt lassabban veszem, és így legalább azt a heves szívverést lassítani tudom. Ez kezdetnek elég. Közben persze hallgatom mit reagál az előbbi hirtelen mondataimra, de nem válaszolok rá rögtön, amint befejezte. Át kell gondolni mit mondok, mert talán ezen múlik, hogy meggondolja magát avagy nem. Természetesen az én célom az előbbi lehetőség, ezért próbálok mindent megtenni a célért.
- Az „ilyenre vagy képest” – Kezdem nyugodtan, a szemébe nézve – úgy értem, hogy ilyen radikális lépéseket akarsz tenni egy… - Összeszorítom az ajkaimat, és érzem, hogy a vér lüktetése ismét gyorsabb lesz – Na jó, ez nekem nem megy! Próbáltam nyugodt lenni, de egyszerűen nem megy. Úgy értettem, hogy vagy képes ilyen hatalmas felelőtlenséget csinálni? Komolyan mondom, eddig ez viszi a pálmát az őrült terveid sorában. Ahogy telnek az évek egyre nagyobb hülyeségek jutnak az eszedbe. Bele se merek gondolni mi lesz tíz év múlva. Már ha túléled, mert ugye tudod, hogy egy háborúba, ha egyszer beszállsz nem tudsz visszalépni, amint túl veszélyes lesz. Könyörgök gondolkozz! – Dőlök előre az asztalon, és összekulcsolom a kezemet.
- Hidd el, a családod nem vár tőled áldozatot. Szerintem ők is azt mondanák, amit én, ha tudnának erről. Képzeld el mennyire nagy csapás lenne nekik, ha elveszítenének. De nem csak nekik, nekem is. Téged már nem akarlak elveszíteni. Mit csinálnék én nélküled? – Sóhajtok egy nagyot – De tudod mit, ne értem lépj vissza. Magadért, a jövődért, a családodért – Fejezem be a gondolt sort egy kicsit halkabban.
A következő mondatot se tudom szó nélkül hagyni. Egy hitetlen mosollyal és némi kuncogással jutalmazom a „nagylány vagyok” című kijelentését.
- Nagylány, persze, hogyne! – Mondom hitetlenül – Ez hihetőbben hangzott volna, ha nem egy perce mondtad volna, hogy halálfalókra akarsz vadászni. Nem tudom elhinni, hogy te vagy az idősebb kettőnk közül. Nekem például eszembe se jutna ilyen terv – És ez teljesen igaz is volt. Azt már nem tenném hozzá, hogy én pont az ellenkezőjét tervezem csinálni.
- Bocs, de nem megy. Pedig hidd el próbálkozok, de nem megy. Ezután ne várd tőlem, hogy nyugodt legyek, se azt hogy ne rágódjak rajtad. Lássuk csak. Mi a legnagyobb őrültség, amit álmodba se tennél meg, és megpróbálnál róla minden erőddel lebeszélni? Megvan? Akkor most képzeld el, hogy kijelentem neked, hogy ezt fogom csinálni. Őszintén, mit reagálnál rá? – Valószínűleg azt tartaná a legnagyobb őrültségnek a részemről, ha halálfalónak állnék, egyserűen érzem, hogy ezt fogja válaszolni – De ismersz engem. Én sose teszek olyat, amiről ne tudnám száz százalékig biztosan, hogy jó döntést hozok vele. Na jó, kivéve a kisebb dolgokat... - Már kezd kiszáradni a szám a sok győzködéstől, de most mégse hagyhatom abba és kérhetek egy pohár innivalót.
- Ahogy mondod! Az elbújás és a tétlenül ülés nem is rossz ötlet. Valami hasonlót kellene csinálnod. De tudod mit, nem is kell elbújnod. Egyszerűen csak maradj nyugton. Éld úgy az életedet, mintha minden teljesen rendben lenne. A családod szerintem tudja mit csinál, a barátiad nem tudom, de miattam kell a legkevésbé aggódnod – Kétlem, hogy ezzel meg tudnám nyugtatni, de próbálkozni még szabad. Minden érv számít.
- Tudom, úgy érzed, nem tudod megtenni, hogy nem csinálsz semmit, de kérlek szépen, próbáld meg! - A könyörgés az a módszer, amit utálok használni, de ebben az esetben ezt is be kell vetni. Barbi az életem egyik legfontosabb része, ha ő elveszne, akkor nem tudom mit csinálnék.
Néha befoghatnám azt a nagy számat. Lehet, hogy nem kellett volna elsütnöm a „nem biztos hogy jó oldalon állsz”  kezdetű szöveget. Még csak az kéne, hogy megtudja! Elmondom neki, ha itt lesz az ideje, de most még nincs.
- Úgy értem, hogy talán a változás nem is lenne olyan szörnyű, mint azt a legtöbben gondolják. De ezt nem nekünk kell eldönteni. Akkor választasz a legjobban, ha semleges maradsz – Ezt én magam se gondolom komolyan, de arról nem győzhetem meg, hogy álljon halálfalónak. A mondat végén hátradőltem, és vártam a csodát. Hátha egyszer csak igazat ad nekem, és megígéri, hogy nem csinál hülyeséget.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
[Topiktulaj]
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2009. 12. 30. - 22:41:54 »
0

Zephyr
_____________________________________________



- Gyerünk már Zephyr, lassú csiga vaaaagy!
A tizenegy éves kislány nekivetkőzve, egy rövid gatyában és egy spagettipántos topban virított, mezítláb rohant le a kis füves domboldalon, pedig mellette vezetett épp a lépcső, de imádott a füvön mezítláb futkorászni. Haja magasan, két copfba voltak kötve, egy-egy kék szalaggal, ami rakoncátlanul himbálózott, minden egyes megtett lépés után. A házból rohant ki épp, egyenesen le a medencéhez, már ismerte a járást, tíz éve csak ide jár, a lehet minden délután. Most nem egyedül flangált a kertben, egy kis fekete, bongyor hajú fiúcska követte, bár rajta volt papucs, csak egy rövid gatyát viselt.  
- A te anyukád sütije pedig pocsék!- vág vissza, bár nem volt olyan rossz, nem a legjobb sütemény, amit evett életében.
- Tudom!- a lány még egy fintort is vágott, hogy kimutassa nemtetszését, majd a futásból lefékezve megállt éppen a medence előtt- Huh!
A fiú már nem volt ilyen szerencsés, nekilódult, rohant le a dombon, és mielőtt még megállhatott volna, tovább rohant, ledöntötte a lányt a lábáról, mind a ketten a medencében végezték.
- Hupsz…
- Anyu ki fog nyírni…
- Ugyan miért?- vonja fel a szemöldökét a fiú, miközben kikászálódik a vízből.
- Viccelsz? Tiszta klór-szagú ez az izé- ő is a medence széléhez lubickolt, majd kikászálódott a vízből, és elővett zsebéből, valami hosszú farudat. Egy pálca volt, tizenkét hüvelyk, vörösfenyő, főnixtollal.
- Bár anya, azt mondta várjam meg a sulit nem bírom kivárni- kuncog egy kicsit, és rákacsint a fiúra, aki előveszi a sajátját, és az egy kőszoborra mutat vele.
- Ne, azt ne..!
Késő. A fiú csak megsuhintotta pálcáját, akár megvételekor, és a kőszobor a következő pillanatban, hangos robbanással darabjaira hull, és a földön landolnak. A gyerekek kitágult szemmel bámulták a törmeléket.
- Ezért még kapunk…


Milyen szép emlék, még az iskola előtti nyáron. Amikor nem volt semmi gond, semmi teher a vállunkon, csak az volt a feladatunk gyermekként, hogy jól érezzük magunkat, és lehetőleg ne törjünk össze semmit. És most? Ha meg is tudnám oldani a problémákat, azt sem tudom, hol kezdjem, a célomat kitűztem, amit Zephyr nem fogad el. Csendben hallgatom végig szidalmait, melyek csakis szívből jönnek, tudom. Tudom, hogy neki van szíve, lelke, ezt bebizonyította az elmúlt nyolc évben, óvni akart, mintha csak a kishúga lennék, pedig aztán én vagyok az idősebb, talán még szétszórtabb is. Zephyr mindig kitartott elvei, céljai mellett, mondhatjuk azt is, hogy igazán makacs volt. Sőt most is az, mert nem képes elfogadni a választásom, egy barátnak ez a dolga, nem? Dehogyisnem, de ő még a széltől is megóvna, nem hogy vérengző pszichopata, álarcos gyilkosoktól.
Mi értelme vitatkozni, nem akarok haragban elválni, sehogy se akarok elválni, de így lesz a legjobb. Majd ha vége lesza háborúnak, akkor…. majd találkozunk, biztos, és minden a régi lesz. Nem fogunk közös dűlőre jutni, és nem akarom, hogy úgy járjak vele is, mint Wade-del. Nem hazudhatok, azonnal rájönne a barátom, hogy csak blöffölök, összeveszni nem akarok nem akarom őt is elveszíteni, mit sok mindenki mást…
- Menj el- suttogom hallhatatlanul- Menj el…- suttogok- Menj el…-mondom remegő hanggal, a szemem szúr, már jönnének a könnyek, de nem engedem ki őket, összeszorítom a szememet, és elismétlem haragosabban- Menj el!
Higgye azt, hogy mérges vagyok, higgye azt, hogy vége a barátságnak, inkább, mint hogy megpróbáljon az utamba állni… Inkább, minthogy okkal veszítsem el, így könnyebb, hogy meg tudom később változtatni…ha lesz később…


;;köszönöm a játékot szív
Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2010. 01. 01. - 17:23:38 »
0

Barbi

Az érvekből kifogyva némán meredek rá. Ennél többet már nem tehetek érte. Olyan jó lenne, ha elmondhatnám neki az igazat, de nem lehet. Akkor talán megértené miért nem akarom, hogy halálfalókat üldözzön. A többi, amit mondtam mind másodlagosak. Ismerem, őt nem érdekli, ha esetleg az életébe kerülne, kitart a meggyőződései mellett. Eddig sokszor sikerült lebeszélnem hülyeségekről, és ezáltal megvédenem, de ez most komolyabb dolog. Itt csak egyvalami segíthetne, ha most rögtön elmondanám neki. Bár ettől lehet, hogy még jobban kiakadna, és itt helyben megölne. Nem! Sose lenne képes bántani. Szinte együtt nőttünk fel, és semmi nem tudott minket elválasztani ennyi év alatt. Vagy mégis? Talán ez a helyzet annyira megváltoztatta, hogy mégis megtenné? A rossz oldalon áll, amit ő képviselni akar annak nincs jövője.
Egy biztos: Én nem akarom bántani őt. Az lehet, hogy most leteremtettem a felelőtlensége miatt, de ő azt egyetlen, akit nem csak úgy szórakozásból kritizálok. Rendben, őszinte leszek. Nem érdekel a családja, a barátai még kevésbé. Sose izgatott a sorsuk és valószínűleg nem is fog. Csak az érdekel, hogy én ne veszítsem el, mert nekem ő tényleg fontos, sőt pótolhatatlan. Talán önző lennék? Darabokra törném a világnézetét, az álmait csak azért, hogy ne veszítsem el? Igen, képes lennék rá. Legszívesebben az imperius átokkal sújtanám, hogy pontosan azt tegye, amit mondok és ne tudjon kárt tenni magában. De, amikor ezt akarom tenni mindig eszembe jut, hogy akkor nem lenne más, mint egy egyszerű báb. Egy üres, akarat nélküli marionett figura. Az viszont nem az a Barbi lenne, akit ismerek, és szeretek. Így inkább bármennyire is fáj, hagyom hogy tegye azt, amit jónak lát. Az ember akkor szeret valakit igazán, ha elengedi. Ezért most rábízom a döntést.
Talán hallgat rám… De ha mégsem, akkor úgyis jobb lesz, ha távol marad tőlem. Az érzések úgyis csak megzavarnak, csak hátráltatnak. Barátságnak nincs helye a háborúban. Az lesz a legjobb, ha minél kevesebbet találkozok vele, vagy gondolok rá mi több, az lenne a legjobb, ha elfelejteném. Úgyis annyira különbözünk, hogy valószínű volt, hogy egyszer majd elválnak az útjaink…
Várom a választ. Valami reakciót a részéről. Szinte már nem is pislogok úgy nézek rá szinte könyörögve, hogy szólaljon már meg. És akkor kinyitotta a száját.
„Menj el!” Csak ennyit mondott, majd megismételte. És még egyszer, és még egyszer meg még párszor, és a végén már nem is számoltam. De ahányszor csak kimondta, a szívem görcsbe rándult. Nem kellene ezt éreznem, nem kellene, hogy zavarjon, de mégis fáj. Számítottam rá, hogy ez fog történni, sőt szinte biztos voltam benne, de egy dolog elképzelni, és egy másik átélni. Mert ha az ember csak gondol valami rosszra, akkor ott van benne az a rejtett vágy, hogy talán nem is lesz olyan szörnyű, talán nem is fog megtörténni, de amikor megtörténik rájön, hogy rosszabb, mint képzelte.
- Elmondod még párszor, vagy már befejezted? – Kérdezem tőle enyhe gúnnyal a hangomban - Egy szalagos magnóra emlékeztetsz, ami folyton ugyanazt ismételgeti – Azzal felállok a székről, felveszem a földről az esernyőmet, majd a másik kezemmel Castellot, aki szerencsére pont a közelben volt. Na igen, neki is van esze, persze, hogy oda megy, ahol nem esik az eső. De a beszélgetés közben teljesen megfeledkeztem róla, nem is figyeltem merre lehet. Még egy lény az életemben, aki nagyon fontos a számomra. A különbség, hogy ő többé-kevésbé hallgat rám, de ha mégse, akkor egy kis kajával rá tudom venni bármire.
- Képes vagy úgy elküldeni, hogy meg se kínáltál teával? Pedig tudod mennyire szeretem. Na mindegy talán majd legközelebb – Folytatom a gúnyolódást, miközben elindulok a kijárat felé – Mielőtt felajánlanád, nem kell kikísérned, ismerem az utat.
Mikor kiértem az esőmentes zónából, leengedtem a kezemből a kapálózó Castellot. Ha annyira akar, jöjjön a saját lábán. A szabaddá vált bal kezemmel, pedig elővettem a mahagóniból készült főnixtollal bélelt pálcámat, majd a kapura mutattam vele, ami rögtön kinyílt előttem. De mielőtt kiérnék rajta, vissza fordulok Barbihoz.
- Remélem, tudod mit csinálsz. Csak aztán ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek – Azzal rászegezem a pálcámat – Legbelül te is tudod, hogy nekem van igazam – Nézek rá komolyan, aztán suhintok egyet, de nem őt célzom meg, hanem a széket, amin ültem. A tárgy pedig visszatolódik pontosan olyan helyzetbe, ahogy akkor állt, mikor megérkeztem.
Úgy érzem nincs több mondanivalóm. Mindent elmondtam, amit lehetett, és ezzel véget is ért ez a kis nyári látogatás ezen az esős napon. Úgy tűnik az időjárás most is illett az alkalomhoz, ahogy szokott, hiszen az ilyen esős időkben jön ki mindig a sebezhető oldalam, amit kénytelen leszek elpusztítani a közeljövőben…

Gyönyörű, verőfényes napsütés, felhőtlen azúrkék ég, csiripelő madarak, illatozó virágok közt zümmögő méhek. Igen, ilyen lenne egy tökéletes nap, amit el tudtam volna képzelni a mai látogatásra, viszont a valóság teljesen más. Sár, kosz, latyak és pocsolyák mindenütt. A szép kert és a virágok stimmelnek, de napsütésbe kicsit szebben mutattak volna. Erre a látványra viszont még várnom kell, hiszen a vihar még csak most kezdődik.

Köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 16. - 06:34:51
Az oldal 0.244 másodperc alatt készült el 55 lekéréssel.