A konyha és nappali

Nem túl nagy a nappali, épp megfelelő. A sarokkanapéval szemben található egy beépített szekrénysor,. Az ülőhelyek előtt gy kis dohányzóasztal áll. A kanapé mögötti fal el van varázsolva, hogy csodaszép tájképet mutasson.
Modernebb kinézetű, világos helység.

Ahol Barbi szokott sertepertélni, főzőcskézni. Ahova Chloe jár, ha édességet kíván.
De a konyha királynője mégis csak Bella.
A konyha, a nappalival szemben található. Mivel nem választja el fal a két helységet egy tér az egész. Így ugyan csak tágas és világos.

Wade

Levágtam magam a kanapéra, s bekapcsoltam a televíziót. Anyuék alig engedték meg hogy legyen, hisz "aranyvérűek vagyunk". De meg tudtam győzni tavaly amikor megkaptam az RBF-vizsgáim eredményét.
Egy zenecsatornára kapcsoltam. Persze mugli-adás volt, de attól még jó muzsika megy rajta. A ritmusra azonnal dobolni kezdtem a lábammal és kezemmel egy ütemre. Már majdnem azon voltam, hogy felálljak és táncoljak amikor Chloe lépett be a helységbe.
- Jó reggelt...- mormogta álmos arccal. Felnevettem. Annyira édesen festett. Kócos barna fürtjeivel, álmos tekintetével, csoszogó lépteivel. Szintén levágta magát a kanapéra, akárcsak én, s kifeküdt a kényelmes ülőalkalmatosságra.
- Jó delet inkább, te álomszuszék!- még egyszer felnevettem, mire egy dühös pillantást vetett rám. Nem szerette, ha álmosságával cukkolom- Jól van na!- mosolyogtam még mindig.
- Anyáék?- kérdezte ismét bamba arckifejezéssel.
- Dolgoznak. Apa korán elment, anyu meg körülbelül negyed órája.- válaszoltam, majd feltettem a lábamat a dohányzóasztalra, és úgy feküdtem tovább a televízió előtt.
- Ma jön a Walter nem?
- Hogy? Walter?- elgondolkodtam, hogy ismerek e egyáltalán Waltert, aztán leesett a tantusz- Jaj, dehogy is! Wade-nek hívják! És igen, ma jön.
- Nekem nyolc. Én visszafekszek aludni- azzal elcsoszogott. Fejcsóválva néztem utána. Ej, kis álomszuszék.
Valóban ma jön Wade. Remélem idetalál. "A Godric's Hollow határán pont. Eléggé feltűnő ház, nem nagy, de feltűnően szép, amiről anyu gondoskodott." Ez érthető magyarázat nem? Vagy?
Wade-del még harmadikban ismerkedtünk meg az egyik roxmortsi hétvégén. Persze, azelőtt is ismertem, csak úgy azon a hétvégén barátkoztunk össze úgy igazán. Most pár napig elhívtam magunkhoz. Jól elszórakozunk majd. Van is egy tervem mit fogunk csinálni, csak még nem tudom, mit fog szólni hozzá. Remélem tetszik neki majd az ötlet. Legalább nem unjuk magunkat halálra.  Persze, ha a húgom nem fog állandóan a nyakunkon lógni. Végül is még nem is tudom mit gondol róla a háztársam. Még sose jött szóba Chloe. Mind egy. Majd megkérdem, mi a véleménye.
Most van 11 óra. Egy órára ígérkezett. Remélem nem tévedt el, a fenomenális útbaigazításom miatt.
Majd meglátjuk.

Barbara

Meghívott magához az egyik évfolyam és egyben háztársam a nyárra egy hétvégére. Még csak nemrég kezdődött el a nyári szünet. Nem nagyon akartam eljönni, de még korábban megígértem, korábban mint ahogy betörtek a Roxfortba, korábban mint ami előtt még én is megtapasztaltam a Halálfalók és az árulók erejét. Kegyetlenül lecsaptak ránk, és az igazgató, Dumbledore meghalt. Már a Roxfort sem lesz ugyanolyan mint volt, hisz az a varázsló aki talán még felvehette volna Voldemortal a versenyt, meghalt. Ez szinte felfoghatatlan és az is hogy most mi vár ránk. Nem maradhatok otthon, hisz én csak félvér vagyok, a nagybátyám aranyvérű, de ha ott lecsapnak a Halálfalók akkor végünk van hisz ha ő mellém áll vele is végeznek. Lehet hogy a Roxfortba se megyek vissza, de ez kell nekem? A folytonos menekülés mostantól? Nem! Én harcolni fogok, de a szeretteimet nem sodorhatom veszélybe. Ez az én keresztem, nem pedig másé és nem erőltethetem másra. De sokan járnak hasonló cipőben mint én.  Most szerintem az is nagy felelőtlenség hogy Barbiék elmegyek, de remélem én nem vagyok egyenlőre a körözöttek listáján a rossz fiúknál. A jövőm még kétes, de ezen a hétvégén önfeledten és szabadon fogom érezni magam. A jókedvben senki sem akadályozhat meg. De hogy a hétvége után mit hoz a jövő az jó kérdés. Mondjuk nem tudom Barbara szülei mit szólnak a látogatásomhoz, de remélem nem lesz negatív diszkrimináció, ezalatt azt értem hogy remélem nem vágnak ki a házból, sőt remélem hogy nem.
Megtaláltam a házukat, nem volt túl nagy, de kívülről szépen festett. Itt lakott akkor Barbara hisz ezt a számot adta meg. Hmm, elég szép emlékek kötnek Barbihoz. Emlékszem hogy igazán csak harmadikban ismerkedtünk meg, de azelőtt is ismertük egymást hisz osztálytársak voltunk, csak valahogy nem igazán beszélgettünk. Csinos és kedves lány volt Barbara, és valószínűleg a szülei is kedvesek. Tudtam hogy van egy tesója, de róla soha sem beszélt én pedig soha sem kérdeztem. Neki is vannak személyes dolgai, úgy ahogy nekem is. Sőt szerintem az én személyes dolgaimból lassan már egy titkos tárházat is lehetne kialakítani. Sok a titkom, és ezek csak bővülnek. Ám most nem ezen kellene rágódni hanem nem ártana becsengetni, hisz ha csak itt állok abból nem tudja meg hogy itt vagyok, és amúgy is szívesen beszélgetnék egy jó barátommal. Mondjuk közte és köztem soha sem volt más kapcsolat mint csak barátság, de ez sincs kőbe vésve, azonban mint barátot nem szeretném elveszíteni hisz nagyszerű és megértő lány.
Egy ideig még gondolkoztam az ajtóban aztán pedig megnyomtam a csengőt. Nem túl röviden, ám nem is túl hosszan. És vártam, vártam hogy ajtót nyissanak és azt is reméltem hogy jó helyen járok, hisz nem vagyok száz százalékosan biztos abban hogy jó helyen járok. De elvileg Barbi ezt a címet adta meg így el nem tévedhetek, legalább is remélem...

Wade

- Bú,baj, bú, baj ,bűbáj, sóhaj lassú tűzön, üstöt forralj. Bú baj, bú baj, bűbáj, sóhaj, gonosz lélek közeleg...- dúdoltam alig hallhatóan az egyik kedvenc dalom, miközben a konyhában sertepertéltem. Az elmúlt egy órában próbáltam valami ehető pogácsát összeütni. Még nem tudom hogy sikerült. Meg kéne kóstolnia valakinek. Nekem kéne...Inkább magamat mérgezzem meg, mint a húgomat. Bekaptam, majd szép lassan elrágcsáltam. Hm. Nem is lett annyira rossz. Remélem Wade, nem fog belefulladni.
Kitettem a nappali dohányzó asztalára a pogácsákat egy szép műanyag, kék tálba. Önelégült arccal leültem a kanapéra, mint aki jól végezte a munkáját. És jól is végeztem. A zsebemből előkaptam egy doboz minden ízű drazsét és elkezdtem majszolgatni. Elgondolkodtam. A történteken.
Boldog voltam, hogy újra itthon lehettem. Persze, már most hiányzik a Roxfort, de súlyos csapás ért amikor megtudtam, hogy Dumbledore meghalt. Pont ő, aki még szembetudott szállni Voldemoerttal. Már csak Harry-ben reménykedhetünk.
Nekem nem kell tartani a halálfalóktól, hisz aranyvérű az egész családom. De mégse maradhatok itthon. El fogok szökni miután kedves Wade barátom elutazott. Halálfalókat akarok elkapni a sok mocskos tetűt! Fellángolt bennem a harag. Nyugodj meg!
Hm. Wade félvér. Neki is valószínű bujkálnia kell a halálfalók elől, mert különben könnyen előfordulhat, hogy bezárják őt az Azkabanban. Lehet még egypár napig itt marasztalom, legalább itt biztonságban van. Amíg anyuék engedik, meg persze amíg itt szeretne lenni, itt maradhat.
Jahj, Merlin! Az egész varázslóvilág a feje tetején áll.
Hú, jó hogy itt tartunk, meg kel még kérdeznem Caleb-öt, hogy minden cucc meg van-e. Majd egyik nap átmegyek James-ékhez. Jelenleg ott "lakik". Aztán majd meglátjuk.
Na jó próbáljunk ellazulni. Bekaptam egy karamellás drazsét.
Gondoljuk ki a mai programot. Mivel lehet valami 35 fok ha van kedve Wade-nek úszhatnánk a medencében, habár biztosan kifárasztotta az út. Lehet majd lepihen. Sőt, valószínű, hogy az egész napot beszélgetéssel töltjük. Kihasználjuk, hogy most tudunk beszélgetni. A többi pár napra pedig már van tervem. Remélem neki is tetszik majd az ötletem. És talán, eltudunk beszélgetni őszintén, hogy mi a tervünk az elkövetkezendőkben. Mint ha a sors akarta volna így, ekkor csöngettek.
Jaj csak legyen ő! Gyors felpattantam a helyemről az édességet természetesen kiborult a földre de most rohantam ajtót nyitni.
- Jaj Wade, idetaláltál?- amint kitártam az ajtót, azonnal felismertem régi barátomat és a nyakába ugrottam. Még én is meglepődtem, mennyire örülök neki, hogy itt van. Gyors lekászálódtam róla- Fáradt vagy? Gyere csak be- Áh, remek lesz ez a pár nap. Most újra életerőre kaptam.

[-Igen, nem volt nehéz megtalálni ezt a gyönyörű házat]

Barbara

Vártam az ajtóban Barbira, hogy nyisson ajtót, feltéve ha jó helyen járok, én pedig nagyon reméltem hogy jó helyen járok. Másoknál nem szívesen látják a hívatlan vendéget, főleg ezekben az időkben. De szívem szerint ide sem jöttem volna el, csak Barbi ragaszkodott hozzá. De ha veszélybe sodrom őket akkor komoly baj lesz, ha valami bántódásuk esne az én megjelenésem miatt azt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Nem is tudom mit tennék ha ez mégis megvalósulna és ez az egész hétvége egy rémálommá válna. Talán elviselhetetlen lelki furdalás gyötörne életem végéig, és az biztos hogy bosszúra szomjaznék. De egyenlőre ezen nem kell törnöm a fejem, csupán felszabadultan kell éreznem magam. Nem okozhatok Barbinak csalódást, főleg egy ilyen szép hétvégén nem.
De egy pillanat alatt elszánt minden rossz gondolatom mivel Barbi ajtót nyitott és egy pillanat alatt azt vettem észre hogy már a nyakamba ugrott. Kissé gyorsan tette mindezt így reagálni sem volt időm, de átöleltem én is így viszonozva kedvességét. Meglepett hogy ennyire örül az érkezésemnek, nagyon meglepett. Miután elengedtük egymást behívott.
-Igen, nem volt nehéz megtalálni ezt a gyönyörű házat -próbáltam bókolni és dicsérni ezt a valóban szép házat. Szerettem régen házban lakni, de amióta a nagybátyámmal élek azóta egy kastélyban lakom. Megvan annak is az előnye és a hátránya, de a kastély hangulata teljesen más, morbid, és komor. És számomra ez a ház vissza idézte a régi szép időket. De most azokra sem szeretnék gondolni, csakis a jelennel szeretnék foglalkozni, hisz törődnünk kell a múlttal, de nem a jelen rovására.
Miközben bementünk a házba gondosan körbenéztem hisz tényleg ritkán járok mostanság házban, főleg egy ilyen mugli stílusú házban. Tudtam hogy aranyvérű Barbi, de olyan Muglis volt ez az egész. Főleg amikor megpillantottam a Nappaliban a TV-t. Amióta a nagyszülőktől eljöttem nem láttam Televíziót, pedig amikor kicsi voltam szerettem nézni, de változnak az idők.
Mialatt bementünk a vállamról leakasztottam a táskám és kérdésekkel halmoztam el Barbit:
-És mi a helyzet veled mostanság? Hogy telik a szünet? Minden Rendben van? -Amióta ilyen nehéz idők járnak ezek alapvető kérdések lettek, főleg az utolsó kérdés. ezekben az időkben sok a gond és még több a veszély. Barbinak nem kell tartania semmitől, csak át kell vészelnie ezt az időszakot bárhogy is végződik majd. Akik nem teljesen varázsló felmenőkkel büszkélkedik akkor annak már kell tartania a jövőtől. Igen, rám is ez vár aggodalom, félelem és harc. De nem adom magam egykönnyen, és bujkálni sem szeretnék, inkább valamilyen módon szembe akarok szállni azokkal akik miatt bujkálnom kellene. Mert az biztos hogy én nem fogok menekülni sem pedig bujkálni. Az amúgy sem illene hozzám.
Mosolyogtam azóta amióta újra láttam Barbit. Tudtam hogy nem sokáig maradhatok itt az ő érdekükben, de olyan kellemes volt újra látni ezt a lányt. Régi és jó barátom, nagyon kedvelem. De most vártam a válaszait és beszámolóját hogy hogy telik a nyár, azaz az a pár nap amióta vége lett a tanévnek.

a rég nem látottWade barátomnak

Szegény Wade majdnem szívrohamot kapott, amikor a nyakába ugrottam. De azért viszonozta ölelésem.
- Köszönjük. Jelenleg csak Chloe van itthon.- válaszoltam a bókra, amit a házra mondott. Jaj Merlin, annyira örülök, hogy itt van! Végre van alkalmunk beszélgetni. Külső szemmel nézve, az ember meg nem mondaná mi a ráknak örülök ennyire.
Évfolyamtársam semmit nem változott, mióta utoljára találkoztunk. Ugyan az a kedves arc, kicsit göndör, barna haj.
- Mindjárt válaszolok a kérdésedre, csak gyere, ülj le szépen- majd felkaptam a hátizsákját és leültettem a kanapéra. A táskát az asztalra tettem a pogácsák mellé.- Pogácsát?-kínáltam büszkén- Én magam sütöttem.- s vártam, hogy vegyen, és nyilvánítsa ki véleményét. Kíváncsi vagyok, hogy ízlik neki. Leültem mellé, készen, hogy válaszoljak kérdéseire.
- Eddig egész jól telik a szünet, és minden rendben is van a családommal és velem is egyaránt. Csak hát félek, hogy nem sokáig lesz így... Legalább a családom rendben lesz még egy ideig.- nem úgy mint én. Ezt már nem mondtam ki hangosan. Nem akartam már most elrontani a kedvünket így nem számoltam be terveimről még. Nagyon jó barátom, így tudatni fogom vele, csak nem most. Kedvderítésnek küldtem neki egy bátorító mosolyt.- És veled mi történik mostanában? Jól vagy?- elég ostoba kérdés.

Biztosan nem megy valami jól a sora, hisz félvér és a halálfalók üldözik a nem tiszta vérű mágusokat. Remélem nem vette tolakodásnak. Majd fel fogom hozni az ötletemet, hogy ha akar maradjon még, nincs a terhünkre. Nem lesz valami kellemes nyarunk egyikünknek sem. Neki félvérsége miatt, nekem meg hát...igen. Engem nem vérmérsékletem miatt kell félnem. Szembe akarok szállni a mocskos halálfalókkal. Akikkel csak találkozni fogok minddel elbánok. Nem érdekel kinek a rokona, mióta halálfaló és miért. Az és kész. És ez épp elég ok nekem. Segíteni fogok a bujdosóknak, ha el is kapnak minket engem nem bántanak, hiszen aranyvérű vagyok, így tudok segíteni a barátaimnak, hogy ne vonszolják őket el az Azkabanba.
Be kell vallani: szörnyű nyaram és éveim lesznek. Nem csak nekem. Minden egyes mágusnak akik nem Voldemort oldalán állnak. Nem baj, jelenleg nem. Most azon leszek, hogy jól szórakozzunk Wade-del és az elkövetkezendő napjaink csodásan teljenek.

[-Köszönöm. Igen finom, jó háziasszony lesz belőled.]

Barbara

Végre általános és béke ideje jött el számomra, azonban tudnom  kell hogy ez csak rövid ideig tart Barbi barátomnál. És itt egyenlőre nem kell attól tartanom hogy az életemre törnek váratlanul, azonban aggódnom kell hogy veszélybe sodrom őket. Ez így nem fog menni, de megígértem Barbarának hogy jól érezzük magunkat és be szeretném tartani az ígéretem.
Barbi behívott a házba, és azt mondta hogy mindenre válaszol, de előte űljek le. Hát én teljesítettem a kérését, ő pedig közben kikapta a vállamról levett táskát a kezemből és az asztalra tette ahol pogácsák tartózkodtak. Barbi meg is kínált ezzel a házi készítésű finomsággal amit állítólag ő maga csinált. Nem voltam valami nagy édesség, sütemény és nassolni való imádó, sőt épp ellenkezőleg, de illetlenség lett volna visszautasítani a felkínálást, ezért egy mosollyal jutalmazva vettem egyet és megkóstoltam. Falatozva ettem meg azt az egyet is közben pedig mosolyogtam. Igen ízletes volt, habár nem annyira szerettem, de jó volt.
-Köszönöm. Igen finom, jó háziasszony lesz belőled. -ekkor kicsit kacagtam, hisz nem komolyan szántam, csupán csak vicceltem, habár nem lenne benne semmi sértő hisz ez egy tény. Neki nem kell aggódnia ezekben az időkben hisz jó nevű aranyvérű családból származik, és most a származás nagyon sokat jelent. Még pontosan nem tudom hogy mit fogok csinálni, de nem áll szándékomban az életem végig bujdosni. Főleg ha ez a rendszer csak rosszabb lesz. Valamit tennünk kell, vissza kell ütnünk hisz nem csak én vagyok ilyen helyzetben. És az emberek ha összefognak akkor le tudják győzni Voldemortot és Halálfaló seregét. Az aurorok egyedül nem lesznek képesek megállítani őket. Túl erősek és túl sokan vannak, és hogyha William nagybátyám meglátása igaz akkor már a Minisztériumban is ott vannak. Szerintem már csak idő kérdése és átveszik a hatalmat. Voldemort ereje a szolgái gyűjtésével csak folyton folyvást nő, és ez ellen gyorsan tenni kell valamit.
Mikor Barbi válaszolt a kérdésemre akkor mosolyogtam, mivel örültem hogy semmi gond sem lesz, de a mondatának a végét kicsit erőltette, olyan baljós stílusban., azért nagyon reméltem hogy minden rendben lesz velük.
Ezután azt kérdezte hogy velem mi a helyzet. Hát elsőre nem tudtam pontosan hogy mit válaszoljak, de nem akartam a gondokkal foglalkozni, ezért optimista módon válaszoltam.
-Igen remekül vagyok, minden rendben velem. -ezt ismét egy viszonylag őszinte mosollyal jutalmaztam, de Barbit sem ejtették a fejére, bizonyára tudja hogy nagyon nehéz helyzetben vagyok, és valamit tennem kell. Sok a Roxfortból menekülő diák, köztük vagyok én is, és én nem fogom várni hogy az idő megoldja a bajt, inkább én megyek a probléma elé, de ezzel még kicsit várnom kell. 

Wade

Barátom lassan elmajszolgatta házi pogácsám, én pedig fürkészve néztem, mit reagál. Megnyugodva láttam, hogy nem esik össze ételmérgezésben, és egy percre felvidultam, mikor meg is dicsérte.

Jóllétével kapcsolatos kérdésemre végül is válaszolt, de persze mind ketten tudjuk, hogy ez nem a legtisztább válasz. Mind ketten tudtuk, hogy nehéz idők köszöntenek ránk. Voldemort és a halálfalók egyre nagyobb hatalmat szereznek a varázsvilág felett. És egyre több csatlósai vannak. Dementorok, vérfarkasok, és sok más, de nem csak varázslények. Egyre több embert kényszerítenek -főképp- Imperius-átokkal, hogy álljanak át a sötét oldalra, és bizony vannak olyanok is akik önszántukból csatlakoznak Voldemorthoz. Szörnyyű hónapok lesznek az elkövetkezendők, vagy akár évek is.
Wade-del ezt is megszeretném beszélni. Nem most rögtön, majd az egyik nap során. Hogy mit fog csinálni és mit gondol az egészről.
Mind ketten elgondolkodtunk. Észrevettem, hogy a szétszórt drazsé még mindig a földön hever.
- Oh, jaj.- felkeltem és gyorsan összeszedegettem a szemeket, nem volt koszos mert szőnyeg van alattunk, így visszarakosgattam őket a dobozkába, amiben eredetileg is voltak.- Bocsi, ne hidd hogy ilyen disznóólban élünk, csak mielőtt ajtót nyitottam kiborult.- vigyorra húztam a szám.
Egy ötperces csend állt be részemről. Majd felvetettem egy ötletet.
- Fáradt vagy? Leszeretnél pihenni? Vagy ha nem, ki is mehetünk a kertbe a medencéhez. Vagy szeretnél valami csinálni?- gondoltam fürdünk egyet, ha nem kimerült, ilyen meleg nyári napon jól esik a medence friss, hideg vize. Ha nincs fürdőruhája, tudok adni neki, apának van egy térdig érő.
Ha meg fáradt, megmutatom a vendégszobát és lepihenhet.

[-Semmi gond, mindenhol előfordul.]

Barbara

Kis csend következett be miután válaszoltam arra a kérdésre hogy mi van velem. Nem mondtam teljesen igazat hisz kétes a jövőm, de ez nem ilyen nosztalgikus beszélgetéshez való társalgás téma. Inkább valami kellemes témáról kellene társalognunk, visszaemlékezni az eddigi roxfortos évekre és hasonló dolgokról kellene beszélgetnünk.
Barbi a beszédszünetet úgy zárta le hogy elkezdte felszedni a csokis drazsékat amik a földön voltak szétszórva, ezek eddig el is kerülték a figyelmemet, de amint megpillantottam hogy a Barbara elkezdi fölszedni odaléptem, és féltérdre ereszkedve én is segítettem neki összeszedni a drazsékat.
-Semmi gond, mindenhol előfordul. -ezt a mondatot a szabadkozása után mondtam és mosollyal jutalmaztam a lányt.
Miután összeszedtük visszaültem az eddigi helyemre és Barbira néztem. Szép és kedves lány volt, valamint okos és szeretni való. Igazi vérbeli Griffendéles, és erre büszke voltam. Büszke voltam arra hogy ilyen háztársaim voltak akik mellett élmény tanulni és barátkozni velük.
Ezután Barbi felhozott egy program tervet, hogy mit csinálhatunk, vagy mit tudunk csinálni, hogy ő miket tervezett. Ahogy látom ők sem voltak szegények hisz medence meg egy elég fullos ház, de pénzben én sem panaszkodhatom hisz a nagybátyám elég gazdag ember. Csak én azt furcsálltam hogy egy ilyen mugli szerű házban hogy élhetnek aranyvérű varázslók? A nagybátyám William aranyvérű és egy kastélyban lakunk ami olyan stílusú mint egy középkori épület még a belsejét tekintve is, de nekem ezzel nem volt semmi gondom. Nagy terület a miénk és ott nagyon jól lehet repülni, ha nem lenne ilyen kaotikus a helyzet akkor elhívnám a családi kastélyba magunkhoz Barbit, szerintem biztos tetszene neki az ottlét, de egyenlőre nem tudom hogy ez mennyire lenne jó ötlet.
-Nem vagyok fáradt, nyugodtan kimehetünk a medencéhez, vagy elmehetünk sétálni, amit csak szeretnél. -ismét mosolyogtam mint valami tejbe tök, de nekem tényleg mindegy hogy mit csinálunk, van fürdőnadrágom a táskámban így az nem akadály, és egy kellemes fürdő ilyen melegben nagyon jól eshet. Igen, azt hiszem Barbi is e mellett fog dönteni hisz egy jól eső fürdő várhat ránk, egy nagyon hasznos és kellemes beszélgetéssel karöltve.
-Ha a medencéhez megyünk hol tudok átöltözni? -kérdeztem mosolyogva és közben azon gondolkoztam hogy Barbara szülei mit gondolnak azzal kapcsolatban hogy itt vagyok.. -Szerinted a szüleid mit fognak szólni ha meglátnak egy idegen fiúval a medencében? -kérdeztem nevetve, bár gondolom nem lesz semmi gond, legalább is reménykedem hogy a szülei nem féltik ennyire a lányukat...

Wade

Drazsékat felszedegetve Wade leguggolt és segített szedegetni.
- Köszönöm- mondtam zavartan, s elpirultam, amikor rám nézett. Tulajdonképpen halvány lila gőzöm sincs miért. Gyors elnéztem.

Miért érzem magam ilyen furcsán most? Eddig semmi bajom nem volt vele. Jó, most sincs "bajom" vele, csak most mellette szégyenelős vagyok, sőt egyre gyakrabban pirulok el... De miért? Egyszer nem néztem még Wade-re, úgy mint férfira. De így elnézve nagy kár volt. Az életemben először gondoltam/néztem barátomra úgy, mint egy jó pasira. Mert jó pasi volt igen. Ruha volt rajta,  de így is látszott, hogy nem egy vézna gyerek. Nem kövér félre ne értsük egymást. Hanem izmos, férfias. Kicsit göndör haja megfelelően hosszú volt és csodálatos barna szeme. Azon kaptam magam, hogy stírölöm. Merlinre, ne! Barbi! Gyorsan elnéztem, mint az előbb.

- Okés, akkor ússzunk- mondtam alig hallható, megilletődött hangon. Bájosan mosolygott, mire én félénken visszamosolyogtam. Miért viselkedek így? Mint egy 13 éves tinilány komolyan...Jahj. Na inkább másra gondolok. Remek lesz megmártózni a kristáytiszta, hideg vízben. Hmmm... Csodás lesz.
Hol öltözz át? Itt előttem is lehet. Nem, Barbi, mit csinálsz az ég szerelmére?! Egyik pillanatról a másikra meggajdultál. Guta ütést kaptam, vagy napszúrást? - Öhm...- nyilvánultam meg zavartan- Aaaa...fürdőszobában, itt azonnal balra.- mutattam a bejárat melletti ajtóra.
Nevetve megkérdezte a szüleim mint szólnak majd, látszott rajta, hogy azért aggódik.- Miért? Csak mert egy félmeztelen idegennel úszkálok?- játszottam a buta szőkét. Majd bájosan felnevettem- Komolyra fordítva a szót, mondtam nekik, hogy jössz és ne ijedjenek meg, ha egy idegen férfival találkoznak össze a ház valamely részén. Maximum az apám fog piszkálni, hogy ki az új pasim- ismét egy nevetésfélét hallattam. Hülye! Muszáj volt az utolsó mondatot hozzátenned?! Hát persze hogy muszáj volt, mert én ilyen tökfej vagyok.
De, igen, valóban szokott ilyenekkel szekálni apu. Akárhányszor meglát vagy Caleb-bel, vagy James-sel, vagy akárkivel, aki hímnemű egyén, mindig rákezd. Az egész családom csesztet, hogy össze kéne szednem egy palit. Egy párom volt eddig, de az a diákszerelemnél is kevesebb volt. Kétszer megcsókolt jártunk egy hétig, azt jól van. Tényleg jól jönne egy, de nem üldözöm a sorsot. Jön, majd ha jönnie kell a "szőke hercegemnek".
Odanyúltam a dohányzó asztalon fekvő táskáért és odaadtam vendégemnek, feltételeztem, hogy benne van a fürdőgatyája. Csillogó szemmel, a barna szempárba fúrtam tekintetem- Tessék- Elnéztem megint. Legszívesebben pofon vágtam volna magam, de az nem lenne szerencsés, mert a végén bolondnak nézne Wade. Meg kell vallani igaza lenne.
Nem baj. Visszaterelem gondolataim a jelenbe, s valóságba. Huh, nekem is át kéne öltöznöm- Egy pillanat átöltözöm én is- egy bájos mosolyt küldtem felé és elsiettem a hálószobámba.

/ kertben folytassuk rendben? /

[Előzmények: Kert]

This is the way you left me,
I'm not pretending.
No hope, no love, no glory,
No Happy Ending.
This is the way that we love,
Like it's forever.
Then live the rest of our life,
But not together.

Előzmények: Kert
   Kisétál a kapun, én pedig ott maradok. Ahogy láttam távolodni az alakot, a szégyenérzetem visszatért. Egyre kényelmetlenebben éreztem magam a bőrömben, s immáron zavart, hogy nem volt rajtam egy rongy se, még ha nem is láthatott senki. Bőgni lett volna kedvem. Inkább hisztizni... vagy dühöngeni. Magam sem tudom eldönteni. Valami érzelmet akarok produkálni, de nem jön össze. Amint hallom a kertajtó nyikorgását, tehetetlenül hátranézek a medencére. A víz már tükörsima, szinte tökéletesen alkotott képet a házról. A medence fala halványan világított, hála egy jól sikeredett bűbájnak, ami csupán hajnalhasadásig fog tartani.
   Legjobb lesz, ha felöltözöm, hisz' már vége a fürdőzésnek, már nem fogok visszamenni. Félhomályban törölközőmért indulok, majd hónom alá csapva, fáradtan felkullogok a lépcsőn, egészen a házig.

   Ahogy teszek-veszek a házban, pakolgatok, mosogatok, agyam megállás nélkül zakatol, és nem hagy a rendrakásra koncentrálódni, hanem makacsul az elmúlt órák eseményeinek a emlékére koncentrál.
   Ha már gondolkozok, gondolkozzak tisztán. Vegyük végig: miért történhetett meg? Milyen hatással volt ez a kapcsolatunkra? Mit gondol most James? Megmarad-e vajon a barátságunk?
   Az egész az én őrült ötletemmel kezdődött, hogy fürödjek meztelenül, lehettem volna körültekintőbb. Viszont Jamesnek sem kellett volna "ajtóstul berontania". Utána... nem tudom folytatni, mert csak pörögtek az események, mintha csak egy diafilmet forgattak volna le előttem. Mindkettőnk felől jöttek az őrültebbnél őrültebb ötletek, a helyzet rovására. Bár akkor egyáltalán nem éreztem magam gátlásosnak, így visszagondolva elég furcsa volt, ahogy mindketten meztelenül hemperegtünk, és még egy fikarcnyit sem zavart minket, ami elég baj. Mindkettőnknek megvoltak a maga gondjai, és csupán egy könnyed kikapcsolásra vágytunk, és sajnos ez a legrosszabbkor jött be. Talán, ha nem ma, hanem holnap történik meg az egész, teljesen máshogy alakul, ha nem ebben az állapotban lettem volna, biztosan állítom, hogy nem ez történt volna. Sok a 'ha', így már semmit sem tehetek/tehetünk. El kell felejtenünk a dolgokat, legalábbis részemről ez a megoldás tűnik a legésszerűbbnek. Mindenképpen kell beszélnem erről Jamesszel, de ezek után, hogy bírjak a szemébe nézni? Szemérmetlenül viselkedtünk, amit máskor nem engednénk meg magunknak. Látott úgy, ahogy még férfi nem látott, és ez szörnyen zavarba ejtő. Ez sem javít a kedvemen, hiszen muszáj lesz beszélnünk, a történteket nem hagyhatjuk 'lógva'.
   Nem bírom felmérni a helyzetet. Azt nem bírom felfogni, hogy ez miért történt? Nem is az, hogy miért, hanem hogyan történhetett meg? Maga a kialakult szituáció abszurd. Reménykedem, hogy el tudjuk felejteni az egészet, de valahol a szívem mélyén tudom, hogy erre igen kicsi az esély. Nem is azért, mert nem akarjuk, de egy ilyen este után, nem fogjuk tudni semmisnek venni. A barátságunk gerincbe tört, és az a legdühítőbb, hogy nem is azért, mert összekaptunk valamin, nem is azért, mert szerelmesek lettünk egymásba, hanem, ez ilyen lehetetlen helyzet miatt. Bosszantó az egész.
   Vajon mit gondolhat? Egyáltalán rólam, hogy képes voltam ilyenre vetemedni, másrészről pedig, hogy ő mit érzett. Valószínű, hogy ugyanazon az állásponton van, mint én - legalábbis remélem. Már csak az a kérdés, hogy ezt mégis mikor vitassuk meg? Holnap? Holnapután? Mikor leszünk kész arra, hogy zavartalanul megtudjuk ezt beszélni?
   Biztosan nem ma, így elkezdek készülődni a lefekvéshez.

   Sajnos az a tervem, hogy elaludjak kudarcba fullad, mert képtelen vagyok elaludni, még ha majd' össze is esek a fáradságtól. Megpróbálom magam elálmosítani, azzal a reménnyel, hogy kialszom az aggályaimat, vagy felébredek, és rájövök, hogy az egész egy ironikus álom volt.
   Lefürdök, és magamra kapom a szatén hálóingemet. Noha átlátszó, de én szeretek ebben aludni, még ha nem is mehetek ebben a pizsiben vacsorázni a családi asztalhoz. Gondolkozom, hogy vegyek fel bugyit, vagy sem, de végül egy fekete igen apró francia bugyit húzok magamra.
   Kényelmesen elhelyezkedem a kanapén, nekidőlve a sarkának, kinyújtott lábaim bokámnál keresztbe fonom, és benyomom a televíziót. Egy megfelelő műsor le tud nyugtatni. Áldom az eget, hogy kikönyörögtem a szüleimtől a kütyüt. Kibontom az odakészített epres joghurtomat, és kanalazva tüntetem el a kis dobozkából.

   Csak úgy porzik alattam az országút, melyen vágtatok hazafelé. Dühös vagyok. Az nem kifejezés! Kibaszottul kedvem lenne felgyújtani egy rohadt házat a kurva életbe! Nem fogom vissza magam, minek tenném? Hisz egyedül vagyok. A saját gondolataimat meg amúgyis csak én hallom, hát miért ne lehetnének gusztustalanul gátlástalanok? Ez a mai este úgysem a csodálatos önkontrollról és a hűdeszupi kapcsolatépítésről szólt. Vagyis, na. Éppen hogy túlzásba vittem az utóbbit. Nagyonis. És nem kellett volna. Nem kellett volna? Biztos ez? Biztos, biztos, a fenéket biztos. Mikor volt utoljára, mikor valamiben is biztos voltam az érzéseimmel kapcsolatban? Hát ez az. Még én sem tudom megmondani. Most meg a barátság szent és sérthetetlennek vélt kötelékeit teljes mértékben átrúgva, - szegve, felborítva, -égetve mindent sarokba dobtam egy csöppnyi kis élvezetért. Egy kalandért cserébe. Mert ez nem volt több. Nem lehetett több. A szám ezt mondja, szívem mást dobog. Bort iszok és vizet prédikálok, vagy fordítva. Vagyis nem. Áh, ez most mindegy. Nem igaz, hogy nem tudok dönteni. Mit kéne tennem? Kéne? Mit nem kéne tennem? Vagyis mit nem kellett volna. Oh, mindegy, ami volt, elmúlt. Megtörtént, slussz passz, ahogy a nagyi szokta mondani. Meg kéne beszélni. De hát megbeszéltünk mindent. Biztos? Nem! De gyűlölöm ezt a szót. Semmi sem biztos. Csak a halál, de fujjfujj, azt nem szeretjük, most menjen innen. Na, szóval nem biztos, a lényeg ez. Akarok vele beszélni? Nem. Akarom látni? Igen. De hát a kettő együtt jár, és nekem döntenem kell, tikk-takk. Az idő vészesen siet, még ha ezzel már el is késtem a késői órára ugye tekintettel léve, de ha eddig nem voltunk rá tekintettel, most sem leszünk, megérdemli, nem? Ő sincs ránk tekintettel, miért is lenne, hiszen az időt nem érdekli az emberek sorsa. Igazából senkit nem érdekel, ez csak az udvariasság része. Mármint az érdeklődés. De én sosem értettem ezt a dolgot, minek tesz úgy, mintha, mikor mégsem…
   Elég!
   Túlságosan elkalandoztam. Hiba volt. Vissza kéne eveznem az utolsó Barbival kapcsolatos gondolatomhoz.
   Nagy levegő. Kifúj. Úgy.
   Na szóval visszamenjek-e hozzá, vagy sem? Ha visszamegyek, mit mondjak neki? Nem mindegy, majd lesz valahogy. A lényeg, hogy láthassam. Talán a nyáron utoljára. Még ha barát is marad, egy alapos beszélgetés nem árthat. Immár teljesen nyugodt körülmények között. És teljesen normális ruhában.
   Kritikusan végigmérem magam, majd lassítok, mivel a házunkhoz értem. Halkan beengedem magam, majd miután kattan a zár, s az otthon melegében lubickolok, a nagyi ősrégi faliórájára pislantok. Tíz óra is elmúlt. Szép. Ahhoz képest még egész kellemes az idő odakint.
   Kettesével szedem a fokokat, majd felérve berontok a szobámba. Üres. Fellélegzek, ezúttal boldogan, majd felkapom a törülközőmet és elmegyek letusolni. Jó, tudom, ez olyan, mintha strandolás után mennék el fürödni, vagyis az én felfogásom szerint abszolút fölösleges, de nem érdekel. Egy kis felfrissülés és mindjárt másképp forognak azok a kerekek.

   Visszatérve a szobámba, egy a derekamra csavart törülközővel és fél óra fenék illetve egyéb testrészeim áztatása után boldogan lélegzek fel. És volt meleg víz, ami Caleb ittléte óta nagy szó. Egy szemforgatást jutalmazok neki, így látatlanban. A lényeg a lényeg, az pedig az, hogy tuti örül a pofavágásaimnak, sőt, talán már gyűjti is őket. Mindenesetre nem ő a legkellemesebb lakótárs, az tuti, de a húgomat, még ha akarná, sem tudná felülmúlni. Azt senki nem tudja elkövetni. Fizikailag lehetetlen, hogy Abbynél valaki rendetlenebb legyen. Akár fiú, akár lány. Mindegy honnan fúj a szél.
Felkapok egy kellemesen vékony, kockás inget, melyen a felső három gombot kigombolva hagyom, majd egy jobb állapotban lévő, sötét farmert húzok a boxerra. Pálcámat felkapom, majd menet közben jobbommal hajamba túrok.
   Egész pontosan 22:50-kor az utcára lépek, majd kényelmes tempóban kezdtem futni Barbiék háza felé. Menet közben igyekeztem kiüríteni a fejem, s nem gondolni semmire, csupán az enyhe, esti szélre, mely lágyan bele-belemarkolt mesés hajzuhatagomba.
   Nem kopogok. Ajtóstul rontok a házba, hiszen titkolni valója a mai este után már úgysem sok lehet. Mondjuk nekem sem…
Halk léptekkel sétálok a nappali felé, s fülemet zaj üti meg. Elsőre felismerem a tv nyújtotta eszményi hangokat, s hogy ne ijesszek rá túlságosan a lányra, a falon kopogok, s halkan szólalok meg.
- Szia. – hangom reszelősnek hangzik, s miután köszöntöttem, vagyis tulajdonképpen tájékoztattam róla, hogy betörtem hozzá, közelebb lépek, majd nem mulasztom el szemügyre venni lenge öltözetét, mely bizony nem sokat szándékozik takarni. Szexi.  Alkalom adtán majd megjegyzem neki.
Persze azért már nem a medencében vagyunk, úgyhogy elfordítom fejem, s inkább a tv-re figyelek.
- Azt… azt hiszem beszélnünk kéne. – jelentem ki halkan, majd még erősebben koncentrálok, hogy figyelmem ne szakadjon el a tv nyújtotta élvezetektől, de elég nehéz, ha a másik oldal nagyobb élvezetekkel kecsegtet.

[Ch!]

This is the way you left me,
I'm not pretending.
No hope, no love, no glory,
No Happy Ending.
This is the way that we love,
Like it's forever.
Then live the rest of our life,
But not together.

zene

   A televízió nem kötött le, miért is kötött volna le?! Az túl jó lenne a pechszériámhoz képest! Ah, legutóbb kisgyerek koromban volt az, hogy, még ha akartam is, sem tudtam elaludni. Azzal a különbséggel, hogy akkor az ágyam alatti szörnyek létezése volt a kiváltó ok, most pedig valami totál őrültség, amit minél hamarabb ki akartam aludni. Már lassan azon gondolkoztam, hogy álomszóró-bűbájt szórjak magamra, csak azzal az a baj, hogy amint elmúlik a hatása, úgy ébrednék fel, mint akit fejbe vágtak. Egyre jobban kikívánkozott belőlem a hiszti, de az nem lett volna túl stílszerű, még így egymagamban sem, pedig tombolni tudtam volna! Lassan felfogtam, hogy mit is b.sztam el, és ez k.rván felcseszte az agyamat! Le szerettem volna magamat önteni egy vödör hideg vízzel, mert égtem a dühtől.

   - Ch! -
   Hanyagul fellöktem magamat a díványról, és a joghurtos dobozt a konyhai szemetesben kidobtam, de itt nem álltam meg, a hűtőszekrényből kivettem még egy joghurtot - ez már barackos volt. Hogy eddig, hogy nem híztam el, nem tudom - mindig kajálok, ha ideges vagyok, vagy szomorú.
   Fel-alá járkáltam a házban, közbe tömve a nagy fejemet, hogy valami megoldásra juthassak. Talán már rongyosra jártam a lábam - és megettem az összes joghurtot -, amikor rájöttem, hogy rohadtul nincs kiút innen más, minthogy megbeszéljük a dolgokat. És ez az, amit a legjobban akartam, és amit a legkevésbé. Megvesztem azért, hogy most beszélhessek vele, de nem erről a témáról, hanem valami másról, valami tök nem odaillőről. Az talán lenyugtatna, csak most nem tudtam volna vele beszélni.
   A televízió ment, de egymagában, senki nem nézte. Már vagy egy órát azzal töltöttem, hogy rendet rakjak a szobámban, elmosogassak - kidobjam a joghurtos dobozokat -, és elálmosítsam magam, sikertelenül. Az eredmény: fáradt voltam, de a testem makacsul ragaszkodott az ébrenléthez.
   Puffogva visszavágtam magam a kanapéra, és néztem a televíziót. Szó szerint, nem az adást, hanem a képernyőt, de gyakorlatilag semmit sem fogtam fel a láttakból.

   Nem kicsit riadtam fel félkómámból, amikor ajtó nyílását hallottam, és a szemem szinte azonnal a bejárati ajtó felé tévedt. Szinte biztos voltam benne, hogy ki fog velem szembejönni, de az egy tizedmásodperc alatt nem gondoltam végig, és keseregni sem volt időm, csupán gondolatban jegyeztem meg: a rohadt életbe!!
   Nyitott szájjal, elkerekedett szemmel lestem Jamesre, aki nem volt hajlandó visszanézni rám. Kellett egy-két másodperc, hogy rájöjjek, miért is. Zavaromban magamhoz vontam az egyik díszpárnát, és magamhoz szorítottam, hogy takarjam, ami kilátszódik a vékonyka anyagból. Elég ironikus, hogy másfél órával ezelőtt még csupaszon hemperegtünk, most meg egy hálóingben nem mertem elé állni, de ez lényegesen más helyzet. Az akkor volt, amikor nem számított, most pedig... elég kényelmetlen volt, hogy ő már teljes öltözékben, én meg majdnem ugyanúgy mint ahogy legutóbb látott, azzal a különbséggel, hogy, most egy zsebkendőnyi semmike fedte el az intimebb részeket, és azt sem teljesen.
   - James. - jelentettem ki, s megvártam, míg hajlandó volt rám nézni.
   Elég tehetetlen voltam, hiszen legszívesebben átöleltem volna, csak hát.. nem tehettem. Szóval pedig nem tudtam kifejezni a gondolataimat, így csak tétlenül ültem, és csak a szemeit néztem. Olyan rémes helyzet volt, agyam zakatolt, és próbált értelmes szavakat keresni, hogy egy értelmes mondatot alkosson belőle, mégpedig nem az időjárásról.
   Furcsa volt az egész, szürreális, és hülyeség. Cselekednem kellett volna. Bármit, csak nem ülni, mint egy rakás szerencsétlenség. Vettem egy mély levegőt, és mit sem törődve ruházatommal, felkeltem, és megtéve a köztük lévő kicsiny távot, szorosan átöleltem. Szívem annyira ficánkolt - a gyomrommal egyetemben-, hogy talán még James is érezte. Egy pillanatig behunytam a szememet, majd elengedtem. Nem bírtam tovább ölelni, mert... mert nem.
   Visszahúzódtam, leültem a kanapéra, és a párnát visszavontam az ölembe, akármennyire is szerencsétlennek látszódott. Vettem egy mély levegőt, de az megremegett.
   - Gyere, ülj le. -

a 200. csak neked

Kissé zavartan forgatom szemeimet, miközben próbálom kikerülni a lány kényesebb pontjainak látványát.
Aztán rövid motozás és rendezkedés után megszólalt. A nevemet mondta. Vagyis üdvözölt.  Én csak bólintottam egyet, immár ránézve, majd a szemébe néztem, ám pillantásom elfordítottam, arcom elvörösödött. A feszültséget szinte vágni lehetett volna. Fűrésszel! Ez a közelmúlt eseményeihez mérten elég furcsa, de végülis ha belegondolok érthető. Azután, ami történt, elég nehéz megtartani azt a bizonyos határt. Nem könnyű a vonal mögött maradni és csak barátként tekinteni a másikra. Főleg most. Most, mikor már belekóstolhattam abba, milyen is lenne, ha esetleg többek lennénk, mint barátok. És nem tagadom. Tetszett. Imádtam. Borzalmasan jó volt, de nem szabad. Nekem barátnőm van és a hűséget mindig nagy erénynek tartottam, nem szeretném hát most a semmibe dobni. Bár, már úgyis tökmindegy. Már az se nagyon számítana, ha most leteperném, a mai estébe már belefér.
De nem fogom megtenni. Persze, hogy nem.
Kár, hogy ilyen nyuszi vagyok.
És hülye.
Ismét ránéztem, de tekintetem nem nyugodott meg egy helyben. Hol a párnára néztem, amit szorongatott, hol az arcára, hol a szemébe.
Egy kissé zavart, hogy folyamatosan törekedett a szemkontaktus megteremtésére. Úgy éreztem egy újabb intim kapcsolatot próbál megteremteni, ami nekem, most nem igazán jönne be. Nem akartam most közelebb kerülni hozzá, elvégre pont ezért vagyok itt. Hogy lezárjuk a dolgokat.
Nem azért, nincs ellenemre, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, de ne most.
Épp az asztalon lévő tvkapcsolóra szegeztem tekintetem, s eldöntöttem, konokul ott is tartom, mikor füleim zajt érzékeltek, s éreztem, két kéz fonódik derekam köré.
Elkerekedett szemekkel nézek le Barbira, majd esetlenül kezeim hátára rakom, s közelebb bújva hozzá hajába szagolok. Próbálok nem a szorosan hozzám nyomódó melleire gondolni, hanem valami egészen másra. Aztán eljön a pillanat, mikor úgy érzem elég volt. Legyen vége, de hál’ istennek ő megteszi helyettem a dolgot, s elenged.
Csendesen figyelem, ahogyan visszatelepszik a kanapéra, s jó ideig csak bámultam magam elé, minden mást kizárva. A bambulásból ismételten a hangja ébresztett fel. Invitálására csak bólintottam, majd megindultam a kanapé felé.
Ez amolyan kényelmes kanapé volt, ami inkább olvasásra, s hétvégi szunyókálásra szolgál. Vagy éppen ide jöhetett ki esténként Mr.Kenneth, amikor a feleségével hajba kaptak. Ki tudja.
Barbi az egyik végében ül, így én a másikban táborozok le. A háttámlával párhuzamosan ülök le, a lány felé nézve. Cipőim lerúgom, s lábaim felhúzom magam elé, kezeimmel pedig átkarolom őket. Így nézek rá, s szólalok meg.
- Eléggé… öhm… otthonos. – hangom kifinomultan cseng, akárcsak egy lakberendezőé, vagy profi borkóstolóé. de ez nem javít azon, hogy ismételten hülyét csinálok magamból. Fejem kicsit megrázom, majd újra megszólalok. – Azt hiszem, beszélnünk kéne. – elég gáz, hogy csak magamat tudom, ismételgetni és igen, nemrég beszéltünk, sőt, kicsit túltárgyaltuk a dolgokat, de az más volt. Én egy kielégítetlen, félig meztelen, piszkos, és kissé dühös ember voltam, ő meg majdnem meztelen. Jó, ő nem sokat változott.
Szemem a tvre fordítom, de figyelek rá. Ha megszólal, tökéletes figyelmem élvezheti majd, de egyelőre had elmélkedjek kicsit.
A legfontosabb kérdés ami foglalkoztat, az egyelőre, a „Biztos, hogy jól tettem, hogy ide jöttem?”.
És a válasz… fingom sincs.

[Öhm... Köszi.]

This is the way you left me,
I'm not pretending.
No hope, no love, no glory,
No Happy Ending.
This is the way that we love,
Like it's forever.
Then live the rest of our life,
But not together.

zene II.

   Furcsa viselkedésére semmit sem reagálok, mit is reagálhatnék? Nem szabad meglepődnöm, hogy zavarodott. Vajon én is ennyire szétesve nézek ki? Ahogy ránézett egy pillanatra, úgy éreztem a joghurttal felszedtem vagy öt kilót, és most úgy mutatkozok James előtt. Persze ez totál hülyeség volt, de kedvem lett volna elszégyellni magamat, de az csak még lehetetlenebbé tette volna a helyzetet, így csak ültem, párnával az ölemben, mint aki karót nyelt. Vállaimat megmozgattam, és próbáltam elereszteni magamat, de teljes lényem feszült volt. Körülbelül két méterre ült le mellém, mintha félne attól, hogy elevenen falom fel. Jobb lett volna, ha közelebb ülünk, de nem mertem megkockáztatni, hogy közelebb merészkedjek, mert még félreértené - ami nem is lenne meglepő az előzményeket nézve...
   Szótlanul ülünk pár másodpercig, de ő megtöri a csendet.
   - Öhm... Köszi. - hát ez... cink. Úgy ültünk egymás mellett, mint két harmadéves, az első randin, akik nem tudnak mit kezdeni a másikkal. Ó, bárcsak az lenne! Esküszöm kevésbé lenne égő a szituáció.
   Talán nem is ciki a helyzet, hanem inkább zavarodott. Keszekusza az egész történet. Akartuk vagy sem, tudatosak voltunk e vagy sem, helyes volt e vagy sem? Legalább egyre tudom a választ: nem volt helyes. Reméljük, hogy nem megy a barátságunk rovására, hiszen éretten megbeszéljük a dolgokat és egy fél év múlva már röhögve emlékszünk majd vissza. Ugye-e?
   Egyetértek - akartam mondani, de valahogy nem jött ki hang a számon, így amint elnéz én is kibámulok az ablakon, és kattogni kezd az agyam, de annyira, hogy csodálom, hogy nem hallatszik ki...
   Most hogyan kezdjek bele? Gondolkozik, vagy várja, hogy én beszéljek? Bele akarnék kezdeni, de nem jut eszembe egy épkézláb mondat sem. Nem akarok megint bocsánatot kérni, mert az az érzésem, hogy két lábbal rúgna seggbe. Nem kérdezhetek vissza, mert azzal semmivel nem jutnánk előrébb, ergo értelmetlen.
   - Örülök, hogy átjöttél. - nyögtem ki nagy nehezen. Nekem lehet nem lett volna elég erőm hozzá átmenni. Griffendéles létemre most úgy viselkedek, mint egy nyuszi. - ami a medencénél történt, azt nem tudom megmagyarázni. - ránézek, és közelebb húzódok. Úristen, mit csinálok? - Esetleg neked van... egy ötleted? - akár arra, hogy mi a fene volt ez, akár arra, hogy mit csináljunk most?
  "...lassan elé úsztam. Olyan közel voltunk egymáshoz már, hogy meg is csókolhattam volna, de nem... Pajkosan a szemébe néztem, a víz alatt megragadom a bokszerje két szélét és vadul levetkőztetem - tekintetem közben sem veszem le a kék íriszéről. Ismét egy felszabadult nevetés..."
   Egy nagy sóhajjal félreteszem a párnát, és még egy 20 centivel közelebb húzódok.
"...közelebb húzódtam James-hez, kezemet a bordáihoz helyeztem, s a szemébe néztem mosolyogva. Ujjaim fürgén játszani kezdtek, valószínű nevetés fog következni, ha James csikis. A következő pillanatba már majd hogy nem "rajta feküdtem", így nevetve csiklandoztam tovább. És elfogott egy érzés..."
   Kézfejemet, az övére borítottam. Ebben, még semmi rossz sincs. Ugye?
"...Szenvedélyesen megcsókoltam, s megengedtem magamnak egy percig, hogy boldog lehessek...Csak egy pillanatig, s utána, mint akit felrántottak leugrottam Jamesről..."
   Nyeltem egy nagyot. Nem bírtam ki, hogy ne böngésszem végig minden porcikáját. A szemei, ajkai, a nyaka, széles vállai, mellkasa, a nadrág szé... és itt visszaugrott a tekintetem a szemére. Nyeltem egy nagyot.
"...kezeimet a nyaka köré fonja. Hagyom, hogy irányítson. A fülemhez hajol, s úgy suttog, s gyengéden megcsókol..."
   A mély csend beállt köztünk.
"...Szorosan hozzásimulok amennyire csak tudok..."
   Szívem vadul verni kezd, ahogy érzem teste melegét.
"...hátulról a kezeimmel lassan beletúrok hajába..."
   Lágyan megszorítom a kezét.
"...minden porcikánk összeér, s úgy élvezzük a pillanatot..."
   És megcsókolom.
"...mámorban úszok, s nem bírom abbahagyni..."
   Nem tudom, hogy mit csinálok.
"...s megengedtem magamnak egy percig, hogy boldog lehessek...csak egy pillanatig."