Ralph S. Wultson

RALPH SIMON WULTSON

alapok

jelszó || "A Reggeli Próféta úgyis világgá kürtölte"
teljes név || Ralph Simon Wultson
becenév || Ralph, Rip
nem || férfi
születési hely, ido || Cambridge; 1977. január 6.
kor || 20 éves
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || -

a múlt

A vékony porréteg szinte karcolta az üveget, amint végigsimítottam ujjamat rajta. A berepedt, szilánkos burkolatot egy kiszálkásodott, eredetileg vörösre festett fakeret tartotta egyben. A kézzel eszkábált képkeret egy szétmállott, fekete-fehér képet óvott meg a semmivé válástól, a víztõl. A padló kezdte magába szívni a sáros vizet, lassanként elvált a másiktól, s földagadva elpattant, utat adva a folyónak. Lábamat egy újabb hullám lökte meg, lassacskán térdig ért a víz a szobában. Nem szándékoztam magammal vinni mást, ezen a képen kívül, hisz itt minden olyan... Más. Mióta húgom szültetett, az egész család megváltozott, s lassan három éve, hogy nem lakom velük. Az utóbbi egy évben még a kapcsolatom is megromlott szüleimmel, egyedül keresztanyám volt az, akivel képes voltam normális hangnemben beszélgetni, de õ nem sok információval szolgált az itt történõ eseményekrõl, és lám, mi lett a vége.
Körbetekintettem magam körül a szobában, s a két halott, idõs testre pillantottam. Valahogy mégis olyan sajnálatra méltóak, pedig semmi kötelékem nem fûz hozzájuk. 17 Évet éltem egy házban velük, de az iskolám jobban a szívemhez nõtt. Apám mindig kiabált velem, mindig talált valamiféle kivetnivalót tettimben, vagy csupán mibenlétemre tett valami szemrehányást. Miért nem állok anyám mellett, miért nem kaptam kiválót Bájitaltanból év végén, vagy éppen rosszul áll az ingem. Anyám volt a kedves lélek, aki mindig mosolygott, bármit tettem. Neki készítettem öt évesen az elsõ puddingot, s õ vezetett be a varázslók világába is, s õ vitt ki a pályaudvarra azon a bizonyos napon. Csodás asszony volt, s még nagyszerûbb anya.
Közelebb léptem az idõs, telt asszonyhoz - ki üveges, fehéres szemekkel meredt valahova a semmibe, miközben teste irreálisan hatalmas szöget vett be -, s kezemmel lecsuktam pilláit. Remegõ ajkakkal hajoltam közelebb, s a kihült homlokra egy forró, könnyekkel kevert csókot nyomtam.

Ez búcsúm, ez létem, ez mindenem;
Egy csók, melybe szeretetem rejtem,
Melyben minden odaadásom, keserûségem,
Hever egy leláncolt, zárt szelencében.

Hangom az utolsó szónál elcsuklott, s mélyet nyeltem. Az egyetlen ember, aki mindig törõdöt velem, elõttem fekszik megalázva, átokkal sújtva. Nem magától ragadt benn a lakásban, és nem magától csúszott bele a ház a megáradt folyóba! Csak elfedés, hogy a muglikkal megetessék a halálukat, s bárki is volt az, bosszúm eléri. Mindenen és mindenkin áttaposok, de az illetõt Én ölöm majd meg!
Könnyem vékony, fénylõ vonalat rajzol arcomra, melyet senkinek nem engedek megpillantani. Ez az egyedüli alkalom, hogy... Hogy sírok. Nem volt, és soha többé nem is lesz ilyen alkalom.
Dühöm, az a bizonyos belsõ erõ egyre jobban feszítette mellkasomat, mintha belülrõl akarnának szétvágni. Ökölbe szorult kézzel meredtem magam elé észre sem véve, hogy apró, piros pöttyöket hullajtok a vízbe. A szeme elé kúszó vékony, vörös csík volt a pecsét arra, hogy szüleim gyilkosa általam vész a semmibe.
Valami megmoccant mögöttem s én automatikusan elõrántottam a pálcámat. Egy mókus, vagy csak egy macska császkál erre, a partra sodort törmelékek között? Egy aprócska, mocsos kéz fogta meg remegve a lehasadt deszkák szélét. A ház fele leszakadt vagy levált a nagy szikláknak ütközve, miközben a folyóban sodródott, s most a hiányzó falak helyén egy arcocska jelenik meg. Könnyekkel barázdált koszos arc, de mégis felismerhetõen bátor, sugárzó tekintet.
- Ophelia? - eresztettem le hitetlenkedve kezem, sz hunyorgó szemmel meredtem a majdnem hét éves gyermekre. Ajka reszketett, ruhafoszlányai iszappal átitatódva ragadtak gyönge testére. Csillogó szemeiben felismertem az elfogadás és beletörõdés szikráját, vélhetõleg õ már napokkal elõttem tanuja volt ennek a látványnak, és Merlin tudta, tán a gyilkosságnak is! A feltételezést tornádóként tombolt végig elmémben, magával ragadva ambivalens érzéseimet. Éveken át magamban õröltem a harag magját, hisz eme gyermek születése rombolta szét az én aránylag normális családomat. Ez a gyermek döntötte romba a kapcsolatom a családdal. Ez, Ez... EZ!
Arcomon megfeszültek az izmok, a tombolást azonban egy pillantása eltiporta. Nem csak Én vesztettem el a családom, hanem Õ is. S neki nagyobb szüksége lenne a gondoskodásra, egy ölelõ karra vagy egy megnyugtató puszira, s lágy szavakra.
Visszafordultam a tetemekhez, s igyekeztem letenni azt a hatalmas követ, melyet idáig a szívemen hordtam, s mindent megbocsátani nekik, sikertelenül. Nem voltam képes elnézni nekik, hogy itthagytak, de igazából azért haragudtam, mert szembe kellett néznem azzal, amivel nem akartam. A húgommal.
Összerezzentem. Apró ujjacskák simították végig a karomat, s egy puha, hûvös arc simult hozzám. Végigsimítottam hosszú, fekete haját, s megnyugtatásul csak ennyit mondtam:
- Semmi baj, Ophelia, itt vagyok, s vigyázok rád. - Kis kezét megfogva indultunk ki, a folyó felé a ház maradványaiból, s csak egy tört, lopott pillantást vetettem atyámra. A most is undort ábrázoló arc véres karomálossak csuklott elõre a falnakdõlt testen, lábait szétvetve támasztotta magát egyfajta önelégült pózban. Karjáról letépett ruhacafatjai lebegtek körülötte a vízen, s egy fekete halálfej-tetoválás égette át magát a szobán, tekintetembe vésve magát.

   jellem

Hallgatag. Megfigyelõ. Gondolkodó.
Ezek jellemzik többnyire, mikor egy londoni kis kávézóban kiül a kis kerek asztalhoz, s a legfrissebb újságot lapozgatja. Sokszor nem is érdekli, amit a sorok rejtenek, csupán a muglikat figyeli. Azok járását, azok viselkedését, egymáshoz való viszonyukat.
Nyakkengõ. Öltöny. Fehér ing.
Ruhatárát fõleg ilyenekkel tölti meg, ezek mellett a kockás ing, a mellények és sötét árnyalatú nadrágok, farmerek ütnek el az alapszínektõl. Szeret igényesen öltözködni, s azokat hanyagul viselni.
Fekete. fehér. Nem, mégis fekete.
Az ellentétek embere, hangulatingadozása kiszámíthatatlan, akár percrõl percre változhat.
Füst. Öngyújtó. Cigaretta.
Ha unalom ûzi, ideges, ha éppen jó kedvû vagy lehangolt, ha valami zigalmas esemény üti föl fejét vagy ha épp útra készül, úton van vagy megérkezett, rá lehet gyújtani egy cigarettára.
Kitartás. Ridegség. Eltiprás.
Vannak olyan helyzetek, amikor elõtõr belõle a múlt, s dühöngve tombol át mindenen és mindenkin. Nem érdekli, hogy az gyermek vagy felnõtt, állat vagy akár csak egy tárgy, rombol, tör, zúz, ami csak útjába kerül, hogy a belsõ feszültségét szabadjára engedhesse.

   apróságok

mindig || cigaretta / fehér ing / csillagok / kávé / zöld / egzotikus helyek / túrázás / barátok
soha || macskák / festõk / túlbonyolítás / naívság / tehetetlenség / múlt
dementorok ||
- Jól áll, kifejezetten jól áll Ralph - motyogtam magamnak, miközben a mardekáros nyakkendõt próbálgattam a tükör elõtt. A fehér ingen tökéletesen jól mutatott az ezüst-zöld csíkozatú ruhadarab, kiemelte szép barna szememnek színét. Roxfortba készültem, ez volt második évem. Büszke voltam magamra, hogy az elsõ évet olyan kiemelkedõen jól zártam, s már alig vártam a következõt, hogy a barátaimmal találkozhassak. Lehet, hogy már a vonatúton megátkozzuk Michaelt, had szenvedjen magában. Úgysem megy el szólni a prefektusnak, hogy szedje le a rontást, mert fél, hogy még nagyobbat kap. A gondolatmenettõl kábultan fölkacagtam, mikor apám benyitott a szobába.
- Azonnal vedd le azt az undormányt, fiam, és ne merj még egyszer ilyen büszke fejet vágni, mert megjárod! Nagyon jól tudod, hogy csak egy szaros kis másodéves vagy, ráadásul mardekáros, szóval húzd meg magad és szedd a lábad! Örülj, hogy megtûrök egy ekkora szemetet a családomban! - Gyorsan kiszedtem nyakamból a nyakkendõt, s a bõrõndbe paszíroztam, majd kiosontam egy hatalmas tasli kíséretében az elõszobába.
mumus || az apja
titkok ||
|| 17 évesen már az iskolai szünetekben sem ment haza, az iskolát kijárva egyik legjobb barátjához költözött. Szüleinek halála után minden vagyon rá és húgára maradt, melybõl sikerült egy kis londoni lakást vennie magának. A húga jelenleg keresztanyjánál él, s néha eljön meglátogatni.
|| A szülõk halála után visszament a ház maradványai közé, és megkereste apja titkos naplóját, melyben a férfi mindent beleírt, míg élt. Ralph sosem nézett még bele, csak kerülgeti a forró kását, és vár az alkalomra. Sokszor úgy érzi, nincs elég lelki ereje ahhoz, hogy kinyissa az ázott lapokat.
|| Mikor húga kisebb volt, a család folyamatosan veszekedett, fennállt a szakítás lehetõsége is. Gyerekként Ralph csak azt érzékelte, hogy a család tönkremegy egy csecsemõ miatt. Megpróbálta hát megölni.
rossz szokás || Mindig birizgál valamit. Képtelen megülni egy helyben, hogy ne járjon a lába, vagy nem tud végigolvasni egy újságot anélkül, hogy ne legyen a papír szamárfüles, vagy ne tépõdne el.
Ha nagyon feszült, sokszor rángatózik a jobb szeme sarka, ami még jobban idegesíti.

   a család

apa || Marcus Wultson; 56 éves; félvér; elhunyt
anya || Olivia Pougine Wultson ; 50 éves; félvér; elhunyt
testvérek || Ophelia Wultson; 9 éves
családi állapot || egyedülálló
állatok || van egy egere: Paul

   külsőségek

magasság || 186 cm
tömeg || 79kg
rassz || európai
szemszín || barna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || A kusza haj, ha éppen nem fedi kalappal, igen jellegzetes, a pöfékelõ, lassú járású alakot még éjjel is képesek kiemelni a tömegbõl.
kinézet || Kócos, félhosszú haj, többnyire ing, legyen az fehér vagy kockás, mellény, vagy öltöny. Ezek, amiket hord, lazább ruhákba ritkán öltözik, így érzi jól magát. Tekintete fürkésző és érdeklõdõ.
egészségi állapot || allergiás a macskákra

   a tudás

varázslói ismeretek || Kijárta a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskolát, háza mindvégig a Mardekár volt. Kiemelkedõ volt mindvégig Sötét Varázslatok Kivédésébõl, Legendás Lények Gondozásából, Bûbájtanból és Gyógynövénytanból. Majdnem megbukott Bájitaltanból, mivel nem nagyon fült hozzá a foga, hogy azt tanulja, s a professzor sajnos nem méltányolta lustaságát. A Griffendél Godrik Aurorakadémiába ment tovább tanulni, ahol jövõre kezdi a harmadik, befejezõ évét.
mugli képzettségek || tánc, zongora
pálca típusa || 10 és fél hüvelyk, mahagóni, sárkányszívizomhúr maggal
különlegesség || -

   szerepjáték-példa

- Nah gyere, édes - morogtam magam elé, miközben várakozón tekintettem az egyre nagyobbodó barna foltra. A rángatozó labda iszonyatos gyorsaságban közeledett, melyet én egy gonosz oldalmosollyal és egy hatalmas, alulról indított ütéssel fogadtam. Ütõm szinte égett kezemben, melyet, még ha kesztyû is volt rajtam, elég jól éreztem. A gurkót kitérítve eredeti útjából, egy griffendéles hajtó felé céloztam, aki óvatlanul suhant tova, hogy a kvaffot fogadja.
- Ejj, mellé - kommentáltam magamnak, mikor a gurkó bevette az ívet, s a piros köpönyeges srácnak csak a lábát kapta el. Az megpördült seprûje körül, s megdörzsölte lábszárát, egy elégedett vigyorral tekintett föl rám. Kigúnyolt. Engem. Egy vörös senki. Fortyogtam a dühtõl, de nem vártam meg, míg újra erre talál jönni az a vacak gurkó, nem vagyok ráutalva egy száguldó gömbre. Seprûmet orránál fogva megmarkolva hajoltam elõre, s buktam a mélységbe. Véreres szemmel indultam az illetõ után, kinek kora és neve mit sem számított ebben a pillanatban. Minek is számítson, hacsak úgy pár másodperce van hátra? Repülés közben fölé helyezkedve merültem alá, és fékeztem rá teljes erõbõl, hogy a seprûm sarka arcába mélyedve minden egyes szálával a porba tolja a másikat. Annak irányíthatatlanná vált jármûje cikázott párat, majd alábukva sodorta magával utasát is, aki kifeküdve a füvön, nyögdécselve próbálta fölemelni karját a segélykéréshez. Ápolók és tanárok masíroztak oda a szenvedõ, színészkedõ diákhoz, akinek, biztosra veszem, hogy annyi baja sem volt, mint egy tüdõgyuszi, mégis annyian ápolgatták.
Sípoltak. Kiállítanak.
Nem is vártam mást, s nem is tiltakoztam. Karomat fölnyújtva jeleztem a többiek felé, hogy még ha ki is raknak... De megérte... Én gyõzedelmeskedtem. Mint mindig.

   egyéb

Ralph sokszor kiszámíthatatlanul viselkedik más diákokkal illetve varázslókkal. Az eltérések abból adódnak, hogy milyen benyomást keltettek benne elsõ látásra, találkozásra. Halmozódnak benne az elõítéletek, s az autotképzõbe azért ment, hogy tanuljon, mindenrõl, amirõl tudni lehet, hogy az iskola végeztével eldönthesse, mit is akar az életben.
A varázslóháború igen kényesen érinti, ugyanis vannak más házakból barátai, sõt, családjának halálával sincsen tisztában, hogy kik és miért gyilkolták le õket, így minden út kulcsa abban a bizonyos naplóban rejlik.
A naplóban melyet akkor szándékozok kijátszani, ha elegendõ embert ismertem meg, s meglesz az ok, ami miatt döntés elé áll a karakter. Addig is csukva marad a kis bõrkötetes könyvecske.