Konyha

-Háh, csak nehogy nagyon kiszívódj, kár lenne érted. -Mondja nyelvkiöltéssel egybekötve a hölgyemény. Kicsit kihív válasz, de úgy véli ennyi luxust megengedheti magának. A puszi sikerrel célba ér, várt reakció következik be, hát igen, Serpenrosa nagyon örül, hogy végre egy fiúval lehet együtt, anélkül, hogy az rámászna, vagyis, hogy egyből rámászna. Már eléggé idegesítik az ilyen alakok. A visszadőlés abbamarad, amikor ismét idegen bőr simul a sajátjához, hogy egybe fonódjanak az ujjaik. Ahogyan a két test is összeérve marad, nem akaródzva eltávolodni, talán igazából egyikük sem. Bár a csók bizonyosan romantikus lett volna, de túlontúl átlagos lenne. Nem hátrál meg, a két mellkas pedig egymáshoz ér, talán kicsit szorosabban is, mint amennyire a helyzet megkövetelné. A srác elbűvölő a szemében, már túlontúl is tökéletes volna a helyzet. Ám kit érdekel? Ez a pár perc most szinte örökkévalóságnak tűnik. Jó érzés csupán, különös, de csak most tűnik fel neki, hogy milyen kellemes illata van a srácnak. Vonzó, érdekes, kicsit édes. A simogatás volt a tetőpont, a belesimulás már szinte megszokott mégis, ez a legszórakoztatóbb pontja az egésznek. *Ez annyira aranyos, tényleg, mint egy kiscica. Annyira kis aranyos.* Azonban lassan véget érnek ezek a percek is, mert az idő, mint a folyó áramlik tovább, vissza nem néz. Az étek ízesítésénél a felsoroltak közül a legvárhatóbbat választotta, mégis, mint egy kisgyerek olyan lelkesedéssel.
-Valahogy gondoltam. Legalább eszik valaki belőle. Igazából csak megvettem, de nem mertem megkóstolni. Olyan bizarrul nézet ki az a fehér izé rajta.
Így hát elválnak egymástól, vagyis nem teljesen. Az ujjak makacsan ragaszkodnak a másik kezéhez, bár igaz, csak az egyik kézen. A konyhába érve mégis kénytelen elszakadni az idegen végtagtól. Serpenrosa a szekrényhez sétál, majd leszedi a kellékeket, egy nagyobb müzlistálat, kanalat, előhalássza a kukoricapelyhet is. A hűtőhöz lépésnél megtorpan.
-Öhm, mivel kéred, tejjel vagy joghurttal? Meg kérsz bele mézet is esetleg? Vaaagy gyümölcsleveet?
Érdeklődve néz a srácra és a válasznak meg felelően választja ki a megfelelő alapanyagokat, közben előszedi a vízforralót és megtölti vízzel. Magának leszed egy bögrét.
-Hm…neked mindig ilyen merevek az izmaid? –Sok a kérdés, de viszonylag követhető. Ez utóbbi kérdés azért tevődött fel, mert ez nem normális állapot és egy alapod masszázs kivinné az izomgörcsöt.

Fontolva lassan követi a lányt a lehetőségek szerint kezében tartva annak kezét, végül csak odalenn a konyhában válnak ketté. Mélyet szuszogva helyezi magát a székre Craig, és onnan kémleli a lányt, aki rendkívül készséges, talán kissé túlságosan is. Egyre csak záporoznak a kérdések, melyekre a srác hirtelen nem is tud válaszolni. Túlságosan el van foglalva vele, hogy nem bámulja túlságosan a másikat. Ezt a kényszeredett mozdulatot folytonos fejvakarással időnként nyakropogtatással, hol pedig szemdörzsöléssel váltja ki. Egyszerűen csak nem szeretné, hogy a másik egy percig is úgy érezze, hogy legelteti rajta a szemét. Pedig talán azok is kissé éhesek, csak úgy mint a srác maga. Persze nem éppen okkal, hiszen ilyesfajta látványban sosem éreztek hiányt, azonban most mégiscsak rájuk tört a szörnyű éhség. Amolyan zugevők lettek. Vagy talán sokkal inkább gurmék. Inkább erről lehet szó. De mégis.? Elítélhető egy kis srác perverz szemekkel.? Még csak a gondolatai sem vágyakozók, maximum ösztönösek. Sokadjára is. Ráadásul még palástolni is próbálja ezt a tekintetet. Tulajdonképpen ártalmatlan az egész helyzet. Aztán jönnek a kérdések, csak jönnek. Arra hogy a lány sejtette a választását különösebben nem reagál. Hisz ennyire már valóban kiismerhette ilyen rövid idő alatt is. Ez inkább kellemes érzéssel tölti el a srácot. "Fehér izé?" Kérdez vissza magában a srác. Nyilvánvaló, hogy ha ő maga olyan perverz volna mint a szemi azonnal rácsapna a magas labdára, de ez benne még csak nem is tudatosul. Fehér izé.. Fehér íz.. Fehér i.. Ízlelgeti magában a szót. Aztán végül rájön,hogy ő nem az a fajta aki erre bármit is mondana, talán túlzottan sokszor hangsúlyozza ezt saját magának is. Nem is baj talán. Még mindig jobb hogy magában elemezgeti a dolgot, és nem kifelé mutatja, akár hamisan. Kifejezetten imponál neki, hogy a lány semmi varázslatot nem használ a tálalás közben. Talán azért is mert így egyszerűen tovább tart, és mikor a lány háttal fordul, és nyújtózik Craignek nem kell görcsbe fojtani magát, és megfosztani saját magát a látványtól. Persze ezt is igyekszik igen diszkréten intézni, mintha csak a másiknak hátul is volna szeme. Ő már csak ilyen marad. Craig.. Craig Nicholls. Craig a várható legegyszerűbb variációt választja végül. Higgadtan jelenti ki a dolgot, közben a lány hátát figyeli a derekát, a csípőjét egyszerűen óvatosan. Néha riadtan az asztalra tekint, holott a lány oda se néz.
- Tejjel, én izé nem köszönöm csak simán tejjel. A következő, és egyben utolsó kérdés pedig kissé gondolkodóba ejti. Nem tudja pontosan hogyan is válaszoljon. Vajon a lány gyógyító lévén tudhat valamit a varázstetoválásokról, és a mellékhatásokról? Esetleg csak úgy rákérdezett. Percekig csendben ül csak a srác, aztán úgy dönt félig kitérő választ próbál adni, ha a lány jobban belekérdez úgyis kénytelen lesz válaszolni.
- Hát igen.. igazából nem én tehetek róla.. Fejezi is be ennyivel, és ha megkapja a pelyhet sokáig bámul a hideg tejbe. Lassan figyeli ahogy apró szigetek módjára magukba szívják a kukoricapelyhek a nedvességet, majd elveszett világok módjára alámerülnek a tejfehér óceánban. Lassan a kezébe veszi a kanalat, és kimért óvatos mozdulattal mer magának. Jóízűen teszi a szájába, és kissé szürcsöl is. A tej kifolyik a szája sarkában, de ő nem törli le, csupán egy kanálla vesz még. A hideg érzés lassan lefut egész a nyakáig. Csupán pár kanállal fal be a pehelyből aztán egészen átszellemült tekintettel pillant fel a remélhetőleg neki, még mindig háttal a teával foglalatoskodó lányra. Kissé ingatja a fejét, és a következő lépéssorozatba kezd, de ezt akkor, és csak akkor viszi végig, ha a másik nem fordul meg időközben. Ha már mikor felállt következne be ez talán valami olyasmire hivatkozik, hogy nyújtózik egyet, de lehet megnémulna egyszerűen, és lesütné a szemét. Szóval ennyi. Craig tehát, ha minden marad eredetiben lassan felállna, szinte hangtalan lépésekkel indulna meg a lány felé. Nem készül megijeszteni, de lehet rosszul sül el az egész erre felkészül, és az esetleges pofonra. Ha egészen közel ért a lányhoz az már nyilván észrevette, de remélhetőleg nem fordul meg, és nem támad. Craig egy egyszerű lépéssel a lány fölé hajolna, és míg az a "teázik" a nyakához egészen közel hajolva hátulról apró puszit adna a lány nyakára. Talán kissé használná a fogait is, de ebben maga sem biztos, majd a reakcióból elválik. Ha semmi sem jön közbe a harapás után hátrébb lép, és szégyenlősen nézne maga elé szemét dörzsölgetve, az asztalon a tejjel teli tál árválkodna..

Serpenrosa mosolyogva figyeli, az ő nem bámulni próbáló srác mozdulatait, hát igen a tükröződő felületek hasznosak. Főleg, ha az ember lánya nőből van és ismeri ezt az apró trükköt. *Igazán mókás, hogy próbálkozik, de hát végülis mégiscsak hímből van.* Rendíthetetlen mosoly és derű nem tűnik el az arcáról. Kiveszi a tejet a hűtőből, majd ráönti a pehelyre, majd odalibben hozzá a fiúhoz és leteszi elé.
-Jóétvágyat, remélem ezt megeszed, azért.
Mondja kicsit szigorúnak tűnő pillantással, utalva a szendvicsre, ami még mindig valamerre kallódik. Ám mielőtt még a fiú válaszolhatna Serpenrosa már ismét a konyhában sürög, egészen pontosan azon morfondírozik milyen teát is fogyasszon, persze fél szemét Craigen tartja. Nem, mintha nem bízna meg benne, vagyis, csak részben, ez megszokás dolga. Soha ne fordíts teljesen hátat senkinek, még a közeli barátaidnak sem. Hosszú percekig csend, ez kissé furcsának tűnik, hiszen egyszerű kérdés volt csupán. Illetve ezek szerint csak a részéről. *Vajon miért nem válaszol akkor? Vagy talán, több van a háttérben?* Elgondolkozna a dolgon, de már érkezik is a különös felelet. *Nem ő tehet róla? Ezt meg hogy érti? Hiszen...de természetellenes ez a folyamatos keménység. Nem értem, de ha jól sejtem, nem is akarna többet mondani. Hát akkor hagyjuk. Persze, azért kicsit kiváncsi lennék.*
-Értem. -Zárja le kifelé a dolgot. Nem néz hátra, felpillant a teákra és még mindig elmélkedik, lehúzza a vízforralót, mivel felforrt. Előpakolja a mézet, amiből van pár darab, jópár darab, ebből levendulásmézet szedi elő.
Közben egy zaj üti meg a fülét, a szék hátratolásának zöreje. Hátrébbdől kicsit, hogy jobban lássa a konyhaszekrény tükröződő felületén. Érdeklődve nézi a felé somfordáló Craiget. Nem tudja mire készül, de kissé feszültebbé válik. Kap egy puszit a nyakára, finom harapással megspékelve. Serpi lélegzete is eláll hirtelen döbbenetében, mégis teljesen ösztönös reakciót vált ki belőle a mozdulat, összerezzen, hozzásimul a sráchoz, még erre a röpke másodpercre is. Craig  aztán elhúzódik, a fiatal nő is előbbrébb lép, majd mély levegőket vesz.
*Aaaazt hiszem a levendulatea lesz a megfelelő.  ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! De miért pont a nyakamoooon?!?! Miért? Miért!?* Leveszi a polcról a szárított levendulavirágokat. Beleteszi a szűrőbe és leönti a vízzel, majd lefedi. Közben összeszedi magát annyira, hogy  megtudjon fordulni. Még mindig elpirulva érdeklődve nézi a kócos srácot.
-Öhm,izé. Ez mi volt? Mármint, hát, érted.
Igen zavarba jött, eddig nem volt ilyesmire példa, legalább más srácoknál tudja mire vélni, de Craig ezzel meglepte.

*A lány egészem nyugodt volt minden úgy alakult ahogy Craig tervezte, ez a nyugodtság azonban egyetlen dolgot árult el neki. Egyszerűen nem éri váratlanul a dolog a másikat. A tükröződő szekrényekről kissé későn tájékozódik, de úgy dönt, hogy  most már hiba volna megtorpanni vagy ilyesmi. Annál is inkább, hiszen nem téved a lány valóban nem áll ellen, sőt talán kissé élvezi is a dolgot. De persze nem tudja hova tenni. Talán nem illik a képbe? Igen látszólag határozottan nem, de a következő percek, majd megválaszolják ezt a kérdést is. Craig jól tette, hogy hátralépett. Tudatosan tette, és helyesen. Így biztosítva helyet a tanácstalan lánynak a megfordulásra, és a kérdésre. Craig felhúzza szája sarkát egy félmosolyra, és teljes magabiztossággal szólal meg, nem igen zavarja a másik pirultsága. Őszintén néz a másik szemébe, és így szól. Kissé lehorgasztott fejjel.
- Persze értem. Csak szerettem volna megköszönni az estét, meg így mindent.. Viszi le a hangsúlyt a srác, és egy régebbről visszaköszönő mozdulattal kihúzza szeméből a hajszálakat. Lassan hátat fordít a lánynak, és mint aki tudván tudja a dolgát, és helyét visszasétál az asztalhoz. Nem ül le csupán vet egy pillantás az edényre, melyben még mindig ott fehérlik a kókuszos tej.
- Ez is nagyon finom volt köszönöm szépen.. Jelenti ki halkan, aztán légies, de kissé görnyedt léptekkel veszi célba az ajtót.
- Azt hiszem akkor dobok egy fürdést.. Majd igyekszem feltalálni magam. Aztán a válla felett még egyszer visszaillant a pultnál álló lányra, de végül eltűnik az ajtóban. Célba véve a fürdőt emlékeinek megfelelően. A fentit ráadásul. Fel a lépcsőn, és be az ajtón. A lány odalent talán hallhatja az ajtó kattanását becsukódását. Craig odabent lassan a tükörhöz sétál. Ismét elhúzza szeme elől a haját, aztán dörzsölgetni kezdi a szemeit. Mutatóujjával le is húzza azt, mintha csak valami a szemébe ment volna. Körbepillant odabent, aztán egy lassú mozdulattal ledobja a pólóját. Mélyet sóhajt, aztán lassan körbefordulva méregetni kezdi magát a tükörben. Tekintete lesújtó, és mélabús. A tenyere végigsiklik a tetoválásokon, és sóhajt közben. Végül felmérve a terepet lassan nekiáll kicsatolni az övét, és levenni a nadrágját.

A válaszra kicsit megnyugszik, de attól még, az enyhe remegés nem marad abba, a gyanakodás nem hagy alább. *Ha valamit meg akarsz köszönni, azt szóban szokás. Nem pedig a másik nyakát puszilod meg és plááááne nem harapsz finoman rá. Grrrrrr, de legyen igaza. Lehet tényleg nem szándékosan tette. De akkoriiis, miért a nyakamaaat.*
-Hát szívesen. Remélem jól érzed magad valamennyire.
Aztán megfordulva a srác elhagyja a terepet, de még mindig nem ette meg az ételt és láthatóan nem is fogja most.
-Nincs mit, bár nem ettél valami sokat. -Mondja rosszallóan, de végülis Craig eléggé magabiztosnak tűnik, hogy ő most megy fürdeni. -Rendben, ha nem találsz valamit csak szólj.-Kedves mosolyt küld a srác felé. Aki lassan eltűnik az ajtó mögött. Serpi, mivel már nem lesz megeve az étek leveszi a tálkát és kiönti a cicájának, aki megjelenik a Craigmentes konyhában, eddig a nappaliból kukkolt. Megszimatolja a meghagyott kaját, majd villámgyorsan el is tünteti. Majd dörgölőzik a gazdi lábához, aki elmossa a poharakat, aztán késznek ítéli a teát, kiveszi a filtert és kidobja a levendulavirágdarabokat, majd beleteszi a mézet és lustán kevergeti. Végül úgy dönt ő is felmegy inkább, és megágyaz, így felkapja a cicát és a nyakába teszi, mint valamilyen boát, majd teájával együtt felsétál a vendégszobában, ahol lepakolja a macskát és a teát, majd ágyazni kezd. Maximus felugrik a párkányra és onnan figyel, kissé morcosan. Hiszen saját magát tekinti a ház urának és nem tetszik neki a dolog.  Serpenrosa, szépen komótosan ágyaz meg, végülis nem siet. Persze nem akarja zavarba hozni a másikat vagy ilyesmi, de nem is akar nagyon kimenni. Ígyhát kinyitja az ablakot, és leül a cicáját az ölébe véve, kényelmesen szürcsölgetve a teáját, nézi a rejtélyesen hunyorgó csillagokat.