Gyógynövénykert

Park a park felett. Természetesen friss alapanyagok is megteremnek itt.

Lassan újra a lány szavai lendítik ki tétovázásából. Azonban erre kész válasszal replikázik.
- Igaz.. de még csak egy részem az mondtam.. Aztán kacsint ő is, mintha kicsivel oldottabbá válna. A tértágító bűbáj nemigen volt kérdés számára ez az első perctől elég nyilvánvaló, meg azért találkozott is már effélével inkább maga az egész közeg meglepő számára. Bár igen.. bizonyára ilyen az ha az ember megteheti.. A lakás belülről amit eddig látott nem éppen az a klasszikus varázsló módi, talán kicsit másabb is mint amit elvárt volna a lánytól, de ahogy egyre beljebb kerülnek egymással úgy derül fény egyre, s másra. Fura, hogy pont egy ilyen lánnyal hozta össze a sors. Gondol itt a hasonlóságra a mugli életviteli szokások keveredésére. Szinte már ördögien véletlen az egész. Amint pedig majd beljebb kerülnek ez az érzése csak egyre jobban felerősödik. Furcsa véletlen hogy pont belé botlott, vagy talán.. Megint a bátyja neve ötlik fel a fejében.. De nem az ki van zárva.. igyekszik kiverni a komor gondolatot a fejéből. Mégis csak felinvitált magához nem lehetek ennyire önző, hogy itt is csak a saját démonaim súlyától szenvedek, és rontom a hangulatot. Talán nagyon is racionális volt a gondolata, de sikerül kivernie a fejéből. Mindegy, ha valami lelepleződne úgy is tudja mi a dolga.. na de tényleg véget vet a gondolatmenetnek, melybe ismételten sokadjára merül bele. Ez a mélázás ad időt ismét a lánynak, hogy megetesse kedvencét. Azonban már vissza is tér, és láthatóan Craig jó tanárnak bizonyult. A lány stílusa mintha velejéig ausztrál volna. Craig talán először az este folyamán egészen kedvesen elmosolyodik. Szinte bele is merüla zöld tekintetbe. Lassan ledobja a kopott tornacipőjét, mely talán csak most tűnik fel a lánynak. Úgy hevernek ott a földön, mintha csak azt sugallnák a srác gyalog jött egész Sydneytől idáig. Egy szóval eléggé lehasználtak. A hangulat lassan tovább oldódik. A lány a semmiből ragadja meg Craig kezét, akinek esélye sincs ellenállni, noha esze ágában sem volt. Hagyja hogy a lehetőségekhez mérten össze fonódjanak az ujjak. Talán furcsa melegségnek kellene elöntenie a srácot, de nem így alakul egyszerűen mintha visszatérne belé valami. De ezt remélhetőleg csak ő érzi. Mozdulatai határozottakká válnak. Érzéssel tartja kezében a másik kezét mintha mindig is így lett volna. Mintha már a lépcsőn is így jöttek volna fel. Mozdulatai ezt sugallják. Jó helyen van, és talán nem is lehetne jobb helyen ebben a pillanatban. Természetesen ő nem az a fajta, hogy átadja magát bármilyen érzésnek különösen így nem. Most nem. Nem is teszi hát. Kíváncsi tekintettel a lányhoz hasonló lelkesedéssel, és érdeklődéssel követi a szobába. A lány minden egyes félszavára figyel. A TV, és az efféle dolgok különösebb meglepetést nem váltanak ki belőle. Inkább kellemesen csalódik a környezetben. A lány talán értheti is ezt, hisz az elmúlt időben Craig gyakorlatilag Mugli életet élt, ráadásul alapból is ez a természetes Ausztráliában.
- Félvegyes? Kérdez vissza mosolyogva a lányra. Szokatlanul nyugodt, és ez már a második mosoly jelent valamit a dolog, vagy nemigazán.? Minden esetre csak bámul körbe körbe, és nézelődik. A látvány nem ragadja el, de rendkívül otthonosnak tettszik neki az egész környezet. A a rokonokat illető megjegyzést követően lassan bámészkodva kicsit bővebb szóra fakad ő is.
- Kérdezhetek valamit.? Udvariasan megvárja a választ, és ennek megfelelően tesz a továbbiakban.
- Jól sejtem, hogy te is tiszta vérű vagy ugye..? Teszi fel a kérdést, ha igen a válasz. Szándékosan nem használja az aranyvérű kifejezést, ez nálunk nem divat. A rövid intermezzo után pedig követi a lány minden lépését. A konyhába érve reflexszerűen megkordul a gyomra, és belül érzi itt veszítette el az utolsó mentsvárát. Nem fogja megúszni az evést, de talán mégsem.. Minden egyes helység rendkívül kifinomult. Talán kissé már túlzottan is, de Craig mégis kisgyermek módjára ugyanolyan kíváncsi tekintettel forgolódik körbe a helyiségekben. A fürdőszoba talán most a legkívánatosabb helyiség, hiszen lassan ideje volna tisztálkodnia is. Persze nem mintha szaglana. Leszámítva az alkoholt. De egy forró fürdő be kell vallania jól esne. Ez a tekintetéből könnyen kiolvasható. Craig a séta során talán a legtöbb időt a könyvek előtt tölti elmélyülten vizsgálgatja őket. Természetesen a cica vizslatása sem marad el. Azonban annak félszeg reakciója láttán csak ennyit jegyez meg.
- Valami azt súgja nem vagyok túl szimpatikus.. Itt rövid szünetet tart aztán csak ennyit tesz még hozzá.
- Biztos rosszak a tapasztalatai az ilyen kései hímvendégekkel.. Hangja furcsa lejtésű, és csak egy lopott pillantást vet közben a másikra. Semmi rejtett tartalom nincs a mondanivalójában egyszerűen ez a meglátása. A homokos dolgot nem igen érti, elvégre boszorkány létére ez nem lehet akkora gond, de erre inkább nem szól semmit, talán ő is fárad. Kézen fogva igyekszik végi követni a lányt, és ez egész addig sikerül is neki, míg az el nem tűnik az ajtó mögött. Szerencsére mikor ismét beéri, bár nem lenne kötelező, reméli hogy a másik nem ellenkezik és óvatosan megpróbál visszafogni a lány kezére, ha az persze esetleg tovább suhanna az sem gond, mivel oly diszkréten próbálkozik tulajdonképen nem is tudja miért, hogy talán fel sem tűnik a másiknak. A vendégszoba láttán kissé zavartan csak ennyit jelez.
- Ohh izé köszönöm, nem muszáj ám miattam izé én elaludtam volna odalent is a kanapén.. Aztán már lassan suhanunk is tovább a hálószoba felé remélhetőleg kézen fogva, persze ha nem az sem gond.. A fenti mosdó tükre által Craig kissé hirtelen szembesül magával, ezért azonnal le is süti a szemét. Szörnyen csapzott, és viharvert. A lány még ezen a késői órán is valósággal tündököl mellette amint megjelenik mellette a tükörben. Craig gyorsan el is fordul szégyelli kissé magát, de már talán indulnak is tovább. A háloszóbát betöltő illat furcsa hatással van a fiúra mintegy feloldja, és kitörli semlegesíti az összes eddigi ingertömeget, mely az idegenvezetés során felgyülemlett. Semlegesíti, és felülkerekedik rajta. A lány illata a szoba illata is. bambán bámulja a berendezési tárgyakat az ausztrál egészen az utolsó lehetséges percig. Nagyon kellemes ez az érzés, mely végül hatalmába keríti teljesen. A kis túra végső állomás a kert, mely méltó koronája az egész lakásnak. A hangulata lenyűgöző. Craiget kissé a japánkertekre emlékezteti melyeket az ott-tartózkodása alatt látott. Azok is legalább ilyen rendezettek, és harmonikusak voltak. Craig csak áll ott megbabonázva kissé az otthon melegétől, kissé bágyadtan a tudatól, hogy milyen jó lakni élni valahol.. ahol minden a kedvünkre való..
- Hát azt el is hiszem.. Jegyzi meg Craig végül a lány szavaira.
- Nagyon szép a lakásod.. Jegyzi meg végül a lámpák pislákoló fényében halkan az ausztrál.
- Azt hiszem illik hozzád.. Mondja halkan, és ha még nem engedte el a másik a kezét, kicsivel szorosabbra fogja azt, aztán gyorsan újra enyhébbre vált. Csupán pár másodperc maradásra szerette volna ezzel bírni a lányt, holott érezte, hogy fázik.. több varázslat is megfordult a fejében, mivel ezen enyhíthetne, de inkább nem tett semmit. Csak bámult a másik felé szemében haloványan pislákol a lámpák hamufénye. A kérdésre, akár vissza indul a lány akár marad csak ennyit felel.
- Köszönön szépen nem. de esetleg megfürödhetnék..? Teszi fel a kérdést egészen halkan, mintha csak arra ügyelne hogy a gyógynövénykert apró lakóit fel ne verje álmából. Közben pedig ha még egymás mellett vannak, tesz egy óvatos lépést a lány felé, és kezével haloványan annak keze felé nyúl, gyenge kísérletet tesz rá, hogy a másik kezét is megfoghassa ennyi a mozdulatsor, és vége. Persze, ha a másik időközben visszament a lakásba akkor mindez semmisnek tekinthető, és Craig is lassan követi a lányt a melegbe.

-Jesszus. Szegény cipők. Meddig fogod őket hordani. Biztos fullra kényelmes és a kedvenced. De azért elég nyűtt szegény.
Hangja tragédiákba illő szenvedést tükröz, mintha csak átérezné a lábbeli érzéseit. Persze közel sincs így, csak hülyül. Ez egyértelműen látszik, amikor Craigre emeli a tekintetét. Csillognak a szemei, fogalma sincs mi váltja ki ezt belőle. Lehet a lakás nyújtotta biztonságérzet, itt önmaga lehet. Az ujjak összefonódnak, csak lágyan, kissé talán túl természetesen is. A lány nem néz hátra ekkor még.
-Igen, igen bár ez rssz szó, mert ugye vagy fél, vagy vegyes. Mondjuk nekem tetszik ez a szó félvegyes. Rosszul hallom, vagy tényleg hadarok?
Kérdezi élénken csillogó tekintettel, érzi ő is, hogy kissé túlpörgött. A srác udvariasan kérdzeni akar valamit, érdekődő zöld szempár villan felé és tükröződik tekintetében.
-Persze.-Kissé elgondolkozik a különös szót ízlelgetve magában.- Igen, az vagyok.
Ennyi. Ennyi csak a válasz. Hiszen a kérdés is erre vonatkozott. Nem igazán beszél a családjáról, meg amúgy is csak anyja családfáját ismeri. Szerencsére a kócos ausztrál nem kérdezősködik tovább, vagyis nem úgy tűnik. A konyhába érve egy igencsak feltűnő hang szakítja félbe a lányt magyarázatából.
-Áháááááá, nem fogod megúszni a dolgot. Megnézzük a lakást, aztán eszel. Nem vitatkozom. Gyümölcsöt vagy valamit, le kell tuszkolnod a torkodon. Nincs de.
Áthaladnak a következő szobába. Ahol egy beszólásnak tekinthető megjegyzést tesz Craig.
-Nos, csak a kandúrokat nem szereti. Érzi rajtad a macskaságot. Itt még soha nem járt hímvendég a nevelőapám kivételével.
Zöld szemei sárgává válnak, néhány másodperc. Majd hátradobja haját, könnyed mozdulattal. A kézfogástól nem lép vissza a lány, egy pillanatra meg is szorítja a másik kezét.
-Dehogy alszol a kanapén!!! Azért van a vendégszoba, meg a Zen szoba is végülis. Méghogy a kanapén!
Puffogva morog, miközben tovább húzza a srácot. Természetesen nem szokott így bánni a vendégeivel. Tljutottak a fürdőn és a hálón, végül pedig a kertajtóban állva a túra végén a véleményhozás következik. A zöld szempár szemfedői árnyékába vetül egy pilllanatra.
-Örülök, hogy tetszik. Sajnos nem igazán illik hozzám. Túl rendezett, túl szép, túl tökéletes. Én nem vagyok ilyen harmónikus egyéniség. Igazándiból olyan szeretnék csak lenni, mint ez a lakás.
Felnéz azokba a kék lélektükrökbe, érzi a finom szorítást és elengedést. Csak nézi Craiget, valahogy most másnak tűnik.
-Az evést nem fogod megúszni. És mondtam már, hogy érezd itthon magad. Járj-kelj, ahogy tetszik.
A halk hang és ez a kedves gesztus kissé megzavarja a lányt, ám végül talán ösztönből megfogja a másik kezet is és kérdő tekintette néz rá, Mit szeretnél? nézés. Hidegrázás fut át Serpin, pedig elég jól fel van öltözve, mégis fázik kissé, az ajtó felé vet egy pillantást. Azonban nem mozdul.
 

Igen jól sejtette nem fogja megúszni a dolgot, azért nem ragozza tovább hátha mégis, de tulajdonképpen tényleg éhes nem tudja miért csűri csavarja ennyire a dolgot valójában. Nahh de lépnek is tovább. Hát igen a macskaszag. Mindig is jellemző volt rá az akkurátusság a varázslata kissé ismét túllőtt a célon ebben a tekintetben.
- Najah.. lehet kicsit túlságosan is hitelesre vettem a dolgot, és még mindig csak a macskát látja bennem. Nyugtázza ezzel a gondolatot. Elvégre előbb utóbb úgyis alakul valahogy majd a kettejük dolga, ha más nem sehogy. Na de erről is ennyit, és ki tovább egész a tetőkertig. Kissé elgondolkodik a lány megjegyzéséén. Valóban nem járt volna itt senki. Eléggé hihetetlenül hangzik. Persze lehet mindenki a hálószobát ismerheti meg behatóbban.. bár erről nincs meggyőződve. Egy pillanatig elgondolkodik egy újabb megjegyzésen, de aztán annyiban hagyja nem illene hozzá, talán ezért is nem mondja ki a dolgot. Megpróbálja pozitívan bókként felfogni az egészet. Kellemes érzéssel tölti el, hogy a lány nem ellenkezik a kézfogás ellen. Ennél többre nem is igen vágyik. Egyszerűen jó érzéssel tölti el, hogy valaki megmondja neki merre menjen, egyszerűen csak húzza maga után. Nem kell különösebben gondolkodnia az irányokon, a prioritásokon. Átadja magát az irányításnak, és a vezetésnek.
- Azért egészen jól leplezed az összeszedetlenséged.. Jelenti ki kissé bizonytalanul a srác, és közben a másik kéz "birtokba vétele" is sikeres. Melegség önti el a fiút. Talán egy kicsit tényleg szimpatikus a lánynak. Igazából céltalan volt ez az egész. Céltalan az egész este. Az összetalálkozástól a kézfogásig. Tulajdonképpen most sem igazán mondható, hogy bármelyikük célt próbálna adni az estének. De természetesen ez remélhetőleg nem az az üres, és sekélyes spontaneitás ami olyannyira átitatja a mindennapokat. Legalább is Craig napjait mindenképp. Véletlen az egész, de mintha megtervezett véletlen volna. Ez és a varázslatos éjszakai fények a lány még ennyi idő után is bódító illata nyugtatja, és teszi kellemessé ezt a pár percet a srác számára. Szeretné tudni őszintén szeretné vajon a másik mit érez. Mi teszi számára különlegesé, vagy sokkal inkább elfogadhatóvá ezt a pár percet. Mert nem hinné, hogy a lány bármit is különlegesnek érez. Persze ez nem baj, mint ahogy talán az sem, hogy Craig nem fog kérdezni. Ez egy olyan kategória amit soha életében nem lépett meg. Nem is fog most sem. Nem kérdez efelől. Ó tipikusan az az ember, hogy a saját gondolatai sem érdeklik igazán, csak ha fájnak annyira, hogy zavarja az egész. Csak állnak ott, és fogják egymás kezét. Craig lesüti a szemét, de nem úgy mintha félszeg mozdulatra készülne egyszerűbb csak félrenéz. Aztán vissza a lányra. Az égre, és a lányra megint. Nem nem hinném, hogy különleges vagyok. Mondja magában határozottan, és kicsit sem ellenérzéssel. A járj kelj utasításra most már igazán csak bólint, és talán tényleg megpróbál otthonosabban mozogni. Legalább is elhatározza. Most nem ragaszkodik olyan görcsösen ehhez a pár perchez ehhez az érzéshez. Nem úgy mint a hajborzoláshoz vagy a vállra dőléshez korábban. Mintha magába fogadta volna az éjszaka, és a hangulat álspontán üzenetét. Nem vagyok különleges. Itt Londonban most összefutnak a szálak. Varázsló vagyok. Talán kicsit okosabb mint a többi. Nem nem is okosabb inkább tehetségesebb. Külföldi vagyok, kimerült, és elnyűtt. De semmiképp sem különleges. De miért gondolok erre, mikor nem is áltattam magam egy percig sem ilyesmivel. Miért tiltakozok olyasmi ellen, amint nem is hittem nem is gondoltam. Magában egy vállrántással felel minderre. Egész lénye, és lényének tanácstalansága tükröződik ebben a pár percben. Aztán végső bizonyítékként választ, és bizonyosságot nyer a vitájának jogossága. A lány az ajtó felé pillant. Craig tökéletesen érzi, és érti a lényeget. Legalább is azt hiszi. Egy kedves mosoly a válasz a pillantásra, amit a lány azonnal ki is olvashat ha visszafordul. Igen jobb lesz, ha bemegyünk. Nem mondja ki, de az egyetértése válaszként visszhangozhat másik fülében, csak bele kell néznie a fiú szemébe. A következő pár szó azonban már valóban hallatszik az éterben ezeket ki is mondja, közben megdörzsöli egyik szemét, és már csak a lány egyik kezet fogja. Ahogyan Serpenrosa egyértelműen érthette a fiú szemének szavait, úgy most Craig is bizonyosságot ad róla, értette a tanácstalan "Mit szeretnél-t?" a szavak kimondása nélkül is. Erre válaszol mintegy végszóként lezárva ezt a rövid intervallumot.
- Nem szeretnék semmit! Esetleg ha van csinálsz nekem kukoricapelyhet.? Hangzik el a kérdés, és közben a megkapott válaszok vélt biztonságában magabiztosan, és kedvesen mosolyog a lányra. Hát ennyi lenne.. Lett volna.. Lesz.

-Óh, nem a rendezetlenségre gondoltam, hanem a szeszélyességemre. Néha előjön belőlem a hárpia. Vagyis a succubus.
Vigyorogva kacsint rá, s valóban így áll a dolog, vagyis csak részben. Sokat örökölt és tanult a családjától, főleg a nagyapjától. Bármit is tesz, kígyó marad. Nyugodt, félénk és mérges. A teraszon csak vár és vár. Nem tudja mi tévő legyen, illetve érzi mit szeretne. Ám nem azért van most itt, nem is tudja mit lát a srácban. Talán azt, hogy ő más. Nem tipikus, nem átlagos, őszinte, kedves, suta, sokat megélt. Különös kombináció, amit a lány jobban ismerni akar. Húzza-vonzza ez a dolog. Megismerés. Igen, igen.  Látszik a srácon, hogy elbizonytalanodott. Serpi pedig vár egyre feszültebben, amit ügyesen leplez. Szemlesütés, majd felpillantás. Mégsem érzi kínosnak ezt a csöndet. Craig most sem úgy reagál, ahogy az elvárható lenne, hasonló helyzetben. Bár ezt lassan már megszokhatta Serpi. A kimondatlan szavakra is válaszol, mosolyt csalva a lány ajkaira és csalódottságot a szemeibe. Majd kissé vadmacska tekintet köszön vissza a kék szemek tükrében. Közelebb lép a sráchoz, szinte összeérve vele, talán össze is ér a két test lehellet finoman. Reméli, hogy a srác nem fog elhúzódni, nem is hagy időt rá, de a reflexek gyorsaságát nehéz kiszámítani. Amennyiben sikerül közel kerülnie és nem is távolodik el a másik. Puha puszit ad a lány a kócos fiatalembernek. Majd vissza is dől eredeti helyzetébe, mélyen a kék szempárba néz, gyengéden végigsimít a kócos fürtökön.
-Nem vagy átlagos, az már biztos és ez tetszik. Elég érdekes vagy.-Élénk szempár, derűs mosoly kíséretében. Örül, hogy Craig itt van, hogy eljött vele, hogy feljött vele. Persze nem feltétlenül akar ő tovább menni a dolgokban, de azért neki is jól esik a fiú közelsége. Kicsit talán vissza is tud hozzá húzódni. -  Milyen kukoricapelyhet kérsz? Van sima, kókuszos, csokis, gyümölcsös, vannak hozzá magvaim is, meg friss gyümi is. Tényleg nekem miért van ennyi kukoricapelyhem?
Várja a választ, bár most komolyan eltűnődik, hogy miért is vett ennyifélét, mikor csak ritkán reggelizik, vagyis itthon ritkán eszik reggelit.
-Szóval fürdő és étek, alvás rendben.
Summázza a dolgokat, ha nem történik semmi különös. Még nem indul el, megvárja a srác válaszát.

- Azért azt még kivárom! Jegyzi meg a srác egy félmosoly kíséretében a Succubus dolgot illetően. Lassan csillan valami a másik kezében, és a srácnak igazából se ideje se elszántsága nincs válaszreakcióra. Inkább csak úgy adja magát az egészhez, mint mindenhez egész életében nem törődve, de mégis teljes egészében. Lassan egészen összeér a két alak a lámpák csendes aranyló fényében. Egyformán vékonyak, és egyformán félszegek, mintha két árnyék volna csupán. Craig kissé elfordítja a fejét, így pont lemarad a csalódott tekintetről, épp csak a mosolyt kapja el, de talán kissé szándékoltan is értette félre a lányt. Nem igazából nem.. Nála a nem szándékolt dolgok legfeljebb ösztönösek. Minden esetre erről lemarad, azonban ami eztán következik ismét kissé rendhagyóan megy végbe. Puszi. Lágy, és nyugodt. Kisé hűvös, de az illat, mely körülfonja a srácot felmelegíti az egészet. A lány még most is kissé merevnek érezheti Craiget, de talán ennek egészen más oka van, mintsem azon emberfia változtathatna, lehet valami szörnyű mellékhatás az egész amibe a srác egyszerűen beletörődik. Furcsa mód ideje is alig marad viszonozni a puszit. Mintha gondolatban lemaradt volna az egészről. Azonban ez az érzés furcsán megismételhetetlenné, és kívánatossá teszi az egészet. Az igazság az, hogy Craig fejében meg sem fordult, hogy esetleg csókba fordítsa át a helyzetet, pedig talán könnyen megtehette volna. Inkább kissé lemaradva a korábban elengedett kézre ismét ráfog, ha lehet persze. Így újra két kéz a kézben lehetnek. Tulajdonképpen jól esett volna egy csók, de ez a puszi most sokkal jobb volt. Talán azt sikerül elérnie, hogy a lány egyáltalán ne dőljön vissza, és továbbra is összeérve maradjanak, mintha a puszit csak ezzel próbálná viszonozni furcsamód. De tőle talán ez nem meglepő. Talán kissé közelebb is próbál férkőzni a lányhoz. Esetleg annak keblei az ő mellkasához érhetnek, de semmi sem biztos, ahogy semmi sem lehetetlen. A saját kimondatlan szavaira érkező válasz nem lepi meg egy percig sem, tisztában van vele, hogy minden látszik rajta, és valamiért nem tud haragudni a másikra, hogy kiolvassa a gondolatait, még ha az nem is okoz oly nagy nehézséget, és ha a válasszal nem is ért egyet. Craig egyszerűen megpróbál örülni annak, hogy itt lehet, de lassan tényleg muszáj lesz szétválni, és bemenni. Szóval ennyi lett volna ez a pár perc? Mi volt ez tulajdonképpen? Ezek azok a kérdések amiket Craig sosem tenne fel magának, és másnak sem. Hogy lép e, és hogy ez tovább, vagy távolabb lesz e senki sem tudja,még ő maga sem, vagy talán tudja csak semmiképp nem akarja elárulni A simogatásba természetesen nem felejtette el belesimulni a kézfogás, és a közelhúzódás közben. Csak nézi a lányt, és közben felcsillanó szemmel gyermeki hangon, vagy legalább is hanglejtésben válaszol a kérdésre.
- Kókuszosat. A válasz talán várható volt, de hogy ennyire gyámoltalan, és mégis vonzó legyen azt nehéz lett volna kigondolni. Ezek után aztán tényleg átengedi magát újra az eseményeknek, és ha minden rendben halad most már jóval önállóbban jutnak el a konyhába, remélhetőleg kézen fogva, de ha a lány már unja az sem baj feltétlenül.. Megérkezvén Craig egyszerűen csak leül, meglepően önállóan egy székre, és fejét vakargatva kissé elbűvölt tekintettel bámulja az így állva nála magasabb, és lenyűgöző jelenséget, különösen az adott környezetben. Csak várja az ételt, és közben nehezére esik néha félrenézni, de nem akar bámulni nem bámulja a lányt, az nem illene hozzá..

Maxi cica a roppant kígyó láttára pánikszerűen menekül. Eddigi élete során csupán egyszer találkozott a hosszú hüllők egyik képviselőjével, eléggé megrázó volt mindez számára, azóta is retteg még  a földön heverő, hosszú, vékony tárgyaktól, legyen az egy cipőfűző vagy egy sál. Tehát a Sötét Nagyúr házi kedvencének látványa egyenesen halálra rémiszti, így hatalmas robbajjal menekül a ZEN szoba legeldugottabb és legmagasabb szegletébe. Serpenrosa érdeklődve kapja föl a fejét a zajra, majd megállapítja, hogy ez az ő "bátor" kiscicája volt csak, így tovább gondozza növénykéit. Azonban pár perccel később ráeszmél, mi váltotta ki a szőrgombóc riadalmát, nem más, mint Őnagysága. A gyógyítóhölgy nem rémül meg a hatalmas állattól, sokkal inkább lenyűgözőnek tartja. Mivel térdel, még közelebbről szemlélheti eme fenséges lényt. Nagyon szerette a kígyókat, akárcsak a macskákat:  kecsességük, megfoghatatlan szépségük, gyorsaságuk, halálos pontosságuk, türelmük,  függetlenségük miatt. *Milyen elegáns, nem is illene semmi más jobban a Nagyúrhoz, mint egy kígyó, talán a kígyók királya a legjobban, bár Neki a túl gyors gyilkolás nem okoz örömet, márpedig a Baziliszkuszok  a tekintetükkel is ölnek.* Tétován kinyújtja a karját a csúszómászó felé, önkéntelen mozdulat és lassú. Sok hasonló állattal volt már dolga, főleg a mérgesebb fajtából, megtanulta: lassan és tisztelettel kell bánni velük, hagyni hogy szabadon mozogjanak, nem fenyegetésként fellépni, persze vannak agresszív példányok is, de valószínűsíti, hogy Ő hozzá van szokva az emberekhez, így nem lehet túl heves. Ám egy sziszegős kiszámíthatatlan.
-Jó napot Őnagysága! Mi hozta kicsiny kertembe?
Természetesen választ nem vár, de mindig beszélgetni szokott az állatokkal, mert megértik az emberi szót, legalábbis a hangsúlyt. Van egy olyan érzése, hogy Voldemort nagyúr kígyója különösen intelligens fajta, bár beazonosítani nem tudná.  Szóval csak várakozik türelmesen, amíg a kígyó így vagy úgy reagál rá.