1. csoport - Bejárati csarnok

[~ Imber Igneo! ~]

Az életének önnön megvallása szerint legszebb éveit élő halálfalót úgy ölelte körbe a gomolygó, mocsokszín füstfelleg, mintha oltalmazni szerette volna, ölelve rejteni a külvilág szeme elől örökkön. Alig telt el pár pillanat a lányra szórt Crucio kiejtését követően, és a középkorú férfi már a levegőbe emelkedve vetette magát a pimaszsgukkal haragját kivívó diákok után. Kiszemeltje először a lány volt, azonban látván annak seprűvel való szerencsétlenkedését úgy döntött, a másik hősködni akarót veszi célba, és bünteti meg méltón arcátlanságáért. Döntését logikus érvek alapján, hideg fejjel mérlegelve hozta meg. Az első pillanattól látszott, hogy a griffendél kviddics-csapatát erősítő hölgyemény nincs a helyzet magaslatán, melyből egyértelműen következik, ráér vele foglalkozni akkor, ha a fiú élettelen teste úgy ernyed össze előtte, mint a kártyavár a szélviharban.

A gyorsan hömpölygő felleg ide-oda cikázva szállt, hiszen Cyrus tapasztalt volt már a harc terén… tudta jól, attól függetlenül, hogy diákok a célpontok, nem szabad elbagatelizálni a helyzetet, és ezzel együtt nem tekinteni kellő ellenfélnek őket. A cikázással egyértelműen nehezíteni próbálta az alant húzódók helyzetét, ha esetleg Leroy kisasszony mellett mégis lenne valakinek ideje támadni, biztosan ne találjon célt az átka. A cikázás kapóra jött, egyrészt a protego bűbáj láthatatlan fala végett, másrésztől, mert egy, a Crucio igétől percekkel ezelőtt még földön heverő bizony a capitulátus igét küldte felé… sikertlenül. A fénycsóva alig mellette húzott el. Minthogy immáron többen is rá összpontosították figyelmüket dönteni kellett, a fiú, vagy a támadók armadája egyszerre. Minthogy a hely iránt tisztelettel viseltetett, mégis tudta, helyrehozható lesz az átkát követően irányt változtatott. Az ige, mellyel káoszt akart kelteni, és megosztani az összefogni készülő diákságot, azon igék közé tartozott, mellyel már élt, nem is egyszer, ha a szükség, és a támadók számának fölénye megkövetelte. A mennyezet alatt húzódó füstfelleg hirtelen irányt változtatott, és meredeken, balra lefelé, a törmelék irányába indult meg cikázó mozgásával.

A földetéréskor az éjszín, férfit körbeölelő gomolyag nem állt meg, és azzal a sebességgel, ahogyan Cyrus megállapodott folytatta útját a padlózat irányába, majd terült szét azon, hogy pillanatokkal később elillanva vésszen örök feledésbe. Gonosz félmosoly villant a nyugalmas arcon, vészjósló volt a kezdet… a kézben lévő pálca a megemelkedett, majd fentről lefelé haladva, az óramutató járásával megegyező irányban egy kört írt le.
~ Imber Igneo! ~
Halstead nem kisebb non-verbális igével sújtott le, hiszen így stílusosan akár több diákot is leköthetett egyszerre, arról nem is beszélve, hogy eközben Leroy kisasszony bizony kiélhette halálos vágyait, tekintve, kikerült a figyelem esetleges központjából. A kör elején a varázstárgy hegyén egy apró vörös szikra jelent meg, melyből a körcikk felénél tartva erőteljes tűz csapot ki, körbeölelve életrehívóját. Kavargott körötte, oltalmazva őt az ellene irányuló átkoktól. Olykor a pokolian izzó lángnyelvek között mintha egy-egy izzószemű paripa tűnt volna elő, majd enyészett volna ismét a lángok kavalkádjába. A körkörös pálcamozgás közepette háromszor bökött előre a férfi, egyszer a Crucioval eltalált lány irányába, egyszer a seprűn is alig ülő felé, és utoljára a levegőben repkedő fiút célba véve. Minden egyes bökés alkalmával egy tűzgolyó csapot ki a körötte kavargó tűzből, célba véve az érintett személyeket.

[- Bombardaaaaa! -]

Szinte Mindenkinek

Az átok telibe talált.
Nevetve nézem, ahogy a fiatal lányka seprűje megzabolázhatatlanná válik. Igazán élvezetes a szenvedése, sőt... szinte művészi. De hát nincs is szebb egy bogártól, amely az életéért küzd. Nincs is jobb móka egy csapat diáknál, akik fenekén még ott van a tojáshéj. Éretlenek, védtelenek, noha persze igyekeznek a maximumot kihozni magukból, de ugyan, mit érnek?
Csak vergődnek, mint a vízbe fúló rovar, s megtesznek mindent még egy utolsó lélegzetvételért. Szánalmas és izgató a látvány...
Élvezetes. Nevetséges.
Nevetek. Hangosan.

Még akkor is, mikor látom Cyrus a levegőben szinte szenved...
Férfiak! Jellemző.
S bár hiába lőttem ki neki az egyik seprűst, így se boldogul. Igaz, Anette sikerrel eloltotta a pár perccel ezeleőtt még lángoló járművét, de hát így is elég instabil ahhoz, hogy egy apró szelecske lehozza a magam lóról. Azt hittem ennyit még Halstead is el tud intézni... hisz a Nagyúr oly büszke rá... oly annyira a kegyeibe férkőzte magát... Hát mégis csalódni kellene benne?
- Csak nem bírsz elbánni velük Halsted? Ez szánalmas...! -Kiáltok fel nevetve, miközben a pálcát forgatva egy hangos kiáltással egy újabb átok hagyja el a pálcám hegyét.
- Bombardaaaaa! -
Iránya, a kőhalom amely közelében a szőke lány lapul. Szegény Amy... vajon milyen arcot vághat, amint szinte teljesen védtelenné válik? S vajon hogy reagál?

Minden esetre a következő varázsigét halkan elmondva nyugalom száll meg hiába egyedül vagyok itt lent, társam meg fent.
- Calligo! -
S máris a fekete, jótékony köd körülvesz, mint valami puha lepel, amely ápol s eltakar. Meglehet ez az egyik leghasznosabb varázsige... hisz a fekete, a sötétség barátai mindent látnak... így én is. De a fény kedvelőinek ez pokol... a kérdés csak az, kinek elég sötét a lelke?
S noha lehet Cyrus ebből semmit nem érzékel, de az már csak az ő baja, kihasználja-e a varázslat adta segítséget, avagy nem.

[Levicorpus!]

Nem számítottam rá, hogy Amy magánakcióba kezd pálca nélkül, hogy egyszer csak elrugaszkodik a földtől és a következő pillanatban csak azt érzem, hogy fájdalmasan koppanok a földön. Magammal rántottam őt is. Éreztem, ahogy rám esett, de ahhoz hirtelenjében már nem volt elég erőm, hogy meg is fogjam és felé kerekedjek. Váratlanul ért a támadás és elég szerencsétlenül is estem. Az egész balvállam zsibbadt és éreztem, hogy egy jó darabig nem is fog elmúlni, még szerencsém van, hogy jobb kezes vagyok, mert jelenhelyzetben, ha pálca nélkül maradnék, az elég kellemetlen lenne.
Feltápászkodok a földről és akkor veszem észre, hogy Amy nem járhatott olyan szerencsétlenül, mint én, mert már gurult is tovább. Csak hogy a Nő felénk fordította a pálcáját. Egy Bombarda…
Fogalmam sincs, hogy pontosan hova is célzott az a perszóna, de eltérítettem az átkot. Ha Amyt is célozta be, amit szintén nem engedtem volna, akkor mellettem csapódott volna be az igéje és azzal én sem jártam volna jól.
- Meg akarsz ölni? Te normális vagy? – szemtelenkedek megint csak, de most nagyon csúnyán kiakadtam.
Mit gondol ez a csaj? Egyáltalán ki ez? Ahogy kiveszem a beszédéből Halsteadot sem igazán tiszteli, pedig ő a legbrutálisabb Halálfalók közé tartozik. Ha ez a nő így beszél vele, akkor vagy egy szinten vannak vagy eszement. Ha az első variáció az igaz, akkor én vagyok hülye. De akkor se támadjon rám! Vagyis nem rám, de nekem ártva. Egy oldalon vagyunk a fenéért is! Ha már a barátaim ellen harcolok, akkor az úgymond társaim tiszteljenek meg annyival, hogy nem akarnak megölni…
De valójában nem bánom, hogy ez így alakult, mert így esélyt adtam Amynak a menekülésre. Talán ennyi idő alatt össze tudja szedni magát. Lefoglalom a nőt, de ő meg siessen.
Viszont legnagyobb döbbenetemre szinte teljesen eltűnt a szemem elől. Soha nem láttam még ilyen varázslatot. A fekete mágia egy újabb csodája… Erősebb nálunk mind a két Halálfaló, ez már nem kétséges a számomra. És nem elsősorban az erőnk miatt, hanem mert mi vagyis én már nem vagyok idesorolható, de a többiek, soha nem használnák ezeket átkokat.
Viszont a shownak folytatódnia kell, és most Amynek adtam legalább egy kis előnyt, hogy kitalálhasson valamit, többet nem segíthetek neki, nem szabad. Ha megteszem… Nem! Nem szabad gondolkodnom, csak cselekednem, teljesítenem a parancsot…
A levegőbe emelem a pálcám, Halested ellen hárman támadnak, akkor nekem, neki kell segítenem. Segítenem…  Ez nem segítség, ez egy rám erőszakolt szerep, de nincs más választásom.
Levicorpus! Nem mondtam ki az átkom, mégis elhagyta a pálcám egy fehér csóva. Mire nem jó a nonverbális mágia használat… Legalább támadtam, és mégsem ártottam, mást nem tehetek. A látszatot fenn kell tartanom…

[Vikitria]

Vikitria kellőképpen hatástalanította a Bombarda igét, viszont Evolet Calligoja tökéletesen sikerült.
Cyrus átka elérte Sebastiant. A fiú seprűje lángra kapott és gyors ütembe zuhant a föld felé, ahol gazdája azonnal elvesztette eszméletét a földet érés következtében.
Anettet Vikitria átka találta be, Cyrusé nem, de csak egy pillanat műve volt az egész. Vajon mit kap ezért az ifjú Mirol lány?
Suet eltalálja az átok. Ha pajzsot is húz, áthatol rajta, csak akkor nem okoz akkor kárt.

Hát nem egészen úgy jött össze az a vetődés, mint ahogy kiszámolta. A tagló hatás ugyan megvolt, csakhogy Vikitria nem hiába játszik terelő poszton a csapatban, nem olyan könnyű őt leteríteni. Amy erejéből már nem futotta az újabb vetődésre, csak egy szánalmas kis rándulás lett a tervezett szép ívű ugrásból.
A lányt azonban jelen pillanatban hidegen hagyták mindenféle kviddicsposztok, csak és kizárólag arra tudott koncentrálni, hogy megszerezze pálcáját. Már nyúlt volna érte, amikor megütötte fülét egy szó, mely a halálfaló páros női tagja felől szállt felé. Bombarda. Kegyetlen hatással lett volna rá, valószínűleg nem sok maradna belőle, s azt a keveset is betemetné az eddig passzívan mellette pihenkélő kőrakás.
Önkéntelenül is felkiáltott, bár a varázsige – elvileg – nem érhette el, hála Viki hathatós közreműködésének. Ám még mielőtt abban bízhatott volna a lányka, hogy csapatkapitánya átállt a „jó” oldalra, azaz úgy döntött mégiscsak barátaival harcol a Roxfortért, meghallotta a csk szavait.
Szóval csak a saját kis életed félted? Nem érdemes aranyom, mert aki a barátait képes elárulni, annak már rongyot sem ér az élete – nézett fel szikrázó szemekkel valahavolt barátjára Amy, miközben hátára fordulva félig felült, s cseppet sem kedves és baráti módon próbálta meg páros lábbal kirúgni Vikitria alól a lábait. Abban bízott, hogy a lány vitája a halálfalóval talán eltereli figyelmét a lábánál fekvő háztársáról, így ő, azaz Joy békésen elgáncsolhatja. Két talpával rúgott hát az árulóként számon tartott lány felé teljes erejéből, s az zavarta a legkevésbé agyament cselekedete közben, hogy így talán védtelenné vált egy esetleges újabb támadással szemben.
Ha a saját pálcáját nem is érte el az előbb, hát most legfeljebb megpróbálja megszerezni a csapatkapitányét. Nem mintha túl sok esélye lett volna, de a biztonság kedvéért még egyet rúgott ugyanúgy, ahogy az előbb is tette már. Hajtotta a bosszúvágy, mert igenis elárulta őket Vikitria; sajgó térde és válla pedig csak tovább növelte dühét.
Amy félig ülő helyzetéből végre felmérhette legalább nagyjából a helyzetet, hogy ki merre van és kivel harcol. Sikerült kiszámítania, hogy csupán két halálfaló és egy „növendék” (aki nem más, mint Viki) támadta meg őket; ellenben ők négyen vannak, azaz számbeli fölényben állnak, csak ki kell használniuk. Ha összedolgoznak, talán legyőzhetik a felnőttek tapasztalatát.
Ekkor látta meg a föld felé zuhanó Bastiant Amy, s amikor rongybabaszerűen elterült a földön az ájult fiú, Joy kétségbeesetten felsikoltott.
- Neeee!
Szinte helyben toporgott ültében, mindenképpen segíteni akart csapat- és háztársán. Nem maradhat ott ájultan és kiszolgáltatottan a fiú, még megölnék a halálfalók.
Igen ám, de varázspálca nélkül nem tehetett semmit! Pálcát kellett tehát szereznie, bármi áron, mert itt nem valószínű, hogy bejönne a mugli kocsmajárók „Intézzük el odakint” kezdetű szövege. Ezért próbálta ledönteni Vikit a lábairól, és valahogy kézbe keríteni a pálcáját, habár talán egyszerűbb lett volna a sajátjáért indulnia.

[Finito]

Határtalan volt az örömöm, amikor a varázsige hatására nem pislantott egy bágyadtat a pálcám, narancsgerezdeket hajigálva magából. Azt meg aztán végképp elhinni sem mertem, hogy a Sebastian és a morcos gonosz álarcos bácsi között felvillanó pajzsbűbáj az én művem... Valójában gondolkozni se nagyon volt időm rajta. Talán majd akkor megejtem az ilyen kis élvezeteket, amikor az egésznek vége lesz (ha vége lesz), és Reggeli Prófétát olvasgatva fogunk nyögdécselni a gyengélkedőn, frissen forrasztott csontjainkat markolászva (ha eljutunk odáig). Ugyanis az világos, hogy most ilyesmire nem adatik alkalmam. Már eddig is valóságos csoda volt, hogy kibírtam hánykolódó seprűcskémen, hanem itt már nincs helye csodáknak. A lángokat eloltottam valahogy, az igaz, de elég volt egy erősebb lökés egykoron hűséges barátomtól, hogy érezzem a nyakát kicsusszanni az ujjaim közül. Mintha ez nem lett volna elég nagy gond, így, körülbelül nyolc méterrel a padló fölött balettírozva, még plusz két új nehezítő körülmény is társult eddigi kistestvérei mellé.
Az egyikkel nem voltam egyedül.
Hánykolódó akrobatikus mutatványaim közepette sem kerülhette el a figyelmem, hogy az a drágalátos halálfaló úr, aki eddig többségünket mulattatta a kedves kis tréfáival, jóformán egy hatalmas, égő, forgó, pörgő, szikrázó tűzgömbbé maskarálta magát a furfangos bűbájai által. Na ez még ránk nézve nem is lett volna akkora gond, hiszen még ha a csata közepében is fázik az ipse, hát lelke rajta, melegítse fel magát. De arról nem volt szó, hogy nekünk is be akar fűteni.
Már nem is tudtam, a szemem káprázik-e a fénycsóvák sokaságától, annyira sokfelé kellett volna figyelni, már az is megfordult a fejemben, hogy talán álom az egész, valami rossz lidérces álom, de a következő pillanatban azt láttam, hogy a tisztelt lánggömb úr három szikrázó pamacsot küld utánunk. És az egyik felém tart...
Ekkor szinte megmentésképp jött a következő meglepetés.
Nem érzékeltem mást, csak azt, hogy egyszerre nagyot fordul velem a világ. Elsőnek az jutott eszembe, hogy már biztos eltalált valami átok, ezt látja mindenki, mielőtt elájul, hogy megfordul a kép, elhomályosodik minden, és aztán jön a sötétség! Ahol már nem érezni semmit, amikor már nem kell strapálnod magad azzal, hogy az az ürge ott a hátad mögött milyen rontást küld majd rád. Valósággal vágytam már erre a sötétségre, hogy kipihenjem magam, és már kézségesen gördültek is le a szempilláim.
Ellenben a zaj nem szűnt meg. Sőt. Éreztem, hogy a seprűm most már végérvényesen és visszavonhatatlanul kicsúszik a karmaim közül, még a reccsenést is hallottam, amit olyan fájdalmas volt hallani, pedig alig tűnt ki a robajból. Éreztem azt is, hogy a vér folyamatosan a fejembe tódul. És az oltalmat adó sötétség a maga békés csöndjével csak nem akart eljönni.
Erőt vettem magamon, és gyanút fogva nyitottam fel a szemeim. Egyáltalán nem ment olyan nehezen, mint amilyenre számítottam... Merthogy semminemű ájulásnak mégcsak a környékén sem voltam. Ellenben láthatatlan béklyók fogságában csüngtem a levegőben, a semmiben, nyolc méter magasan, mint egy lusta lajhár a faágról.
Kissé szédelgett a világ a szemeim előtt, az való igaz, és nem volt kellemes érzés, de hisz’ mi volt az a látványhoz képest! A fejem fölötti egyik élettelen rongykupacban (emez a padló szintjével egyenlő) Sebastian bajtársam véltem felfedezni. Mintha nem tódult volna elég vér a fejembe a fejjel lefelé csüngéstől, hát most megduplázta az iramot! Éktelen vergődés közepette igyekeztem tekintetemmel felmérni a helyzetet.
Úgy tűnt, hogy a szerencsétlen felakasztatásom mentett meg a tüzes mennykőtől, amit az alólam kigördülő seprűm szenvedett meg. Most is odafent (-lent?) hánykolódik a padlón nyughatatlanul, és csak úgy prüszköli a szikrákat magából. Nagy nehezen sikerült eloltanom szegényt, erre megint meggyullajsztják.
Most azonban adódik egy aprócska probléma. Ennek a bokávalcsüngetős átoknak hallottam már a hírét, de az ellenszerét bizony nem tudom. Hát hogy a fenébe kerülök én innen le?
Megpróbálkoztam halkan a Finitoval és a Finite incantatemmel is, de csak nem sikerült a lejövetel. Talán titkon örültem is neki, hiszen jó, ha kikerülök a béklyóimból, de ugyan milyen lenne nyolc méter zuhanás után összecsókolózni a padlóval, ha még a seprűm sincs itt, hogy megmentsen?
Kétségbeesetten pillantottam fel (le?) bajtársaimra, hátha valamelyik szán rám egy pillantást, és nem hagy itt mozdulatlan, lebegő céltáblának a csarnok szószoros közepén.
Egyetlen tekintettel találkozott az enyém a mieink közül, az egyetlennel, aki nagyjából talpon volt még, és akinek az arcáról igen furcsa dolgokat tudtam leolvasni. Lábra kapott bennem egy újabb gyanú...
Viki, hát nem szedsz le innen? Vagy talán... te magad küldtél fel?...