Mágiatörténet tanterem

[[Óra]]

[Óra]

Hát őőő? Gyűlölöm a koránkelést. Ezt úgy le is szögezem mindjárt az elején. Nem mellékesen gyűlölöm a hétfőt is? meg a mágiatörténetet is? Asszem röviden összefoglalva: ez nem lesz az én napom.
Egy mély sóhaj kíséretében tápászkodtam fel, és néztem körül a szobában. Természetesen már üres volt, ami csak egyet jelenthetett: már megint elaludtam. Pár pillanatra elgondolkoztam, mert valahogy befurakodott a fejembe a késés és a büntetőmunka fogalma, de végül egy vállrántással elintéztem.
A mágiatörténet soha nem érdekelt, és soha nem is fog. Pont.
Miután letudtam magamban eme érdekfeszítő kérdéseket, a kapkodás legcsekélyebb jele nélkül nekiláttam a reggeli rutin elvégzéshez.
Nem tudnám megmondani mennyi idő telt el, de végül már teljes harci díszben szobroztam az üres szoba közepén, miközben fájó szívvel gondoltam a normális emberek által hordott ruhákra ? jelen pillanatban rövidgatya és póló páros? elvégre május van, meg jó idő, ehelyett azonban itt feszíthetek szín feketében. Hjaaaaj az ééééértelem? Na mindegy, múltkor úgyis kijelentették, hogy jól áll nekem a talár? Hát akkor had örüljenek a jónépek, Hawk a jógyerek kiöltözik ahogy kell. Az már mellékes, hogy ha így folytatja valszeg el fog késni?
Ránéztem az órámra, még volt tizenöt egész perc az óra kezdetéig? Hova siettek akkor ennyire a többiek? Nem is érdekel, pedál mindegyik? Bár Damien tudja a hóhér hogy hol van, ő soha nem volt ennyire stréber? Vetettem egy féloldalas pillantást az ágyára, szokás szerint úgy hagyta ahogy felkelt, plusz a talár begyűrve az ágy alá? Egyszóval, minden természetesnek látszott, semmi sem indokolta az eltűnését. Mindegy, nagy gyerek már, tud vigyázni magára.
Legalább is bízom benne. Ahogy a dolgok alakulnak mostanában, nem árt mellé egy-két értelmesnek mondható ember , hogy tartsa benne a lelket. A szakítás Amandával hiába történt hetekkel ezelőtt, még mindig kihatott a közérzetére, ami mondjuk teljesen érthető. Nehéz elengedni azt, akit szeretünk? Én már csak tudom, elvégre Viki is sikeresen a padlóra küldött cirka négy hónapra. Csak mostanában kezdtem helyrejönni és még mindig képes voltam másfél másodperc alatt annyira felhúzni magam, hogy kő kövön nem marad; de legalább fejlődöm. Azt a rengeteg felgyülemlett haragot sikerült elraktározni rosszabb időkre valahol odabent, a keserűség is kezd lassan elmúlni, ééés... kb ennyi.
Sikerült magam túltenni a tényen: Az a lány akit szerettem, örökre elveszett, csak egy vérimádó sznob valaki maradt utána.
Sokáig gyászoltam a veszteséget, igyekeztem tenni ellene valamit, de mindig eltaszított magától. Ennek kellett megfordulnia bennem, hogy végre felejteni tudjak. Nagyjából, most jutottam el idáig? A baj csak az, hogy most meg szimplán magányosnak érzem magam? na mindegy, most lábaltam ki egy hullámvölgyből, nincs kedvem visszasüllyedni egy másikba?
Sóhajtottam egy mélyet, amikor megláttam, hogy alig nyolc percem maradt becsengőig? Jellemző? Felkaptam és a vállamra akasztottam a táskámat, és búcsút mondtam a nyugalomnak?
A reggelit kihagytam természetesen ?amúgy se voltam éhes- egyenesen az első órára indultam. Szépen, normális tempóban végigbaktattam a folyosókon, miközben valami jó kifogást kerestem, hogy merre jártam. A muglik között annyival egyszerűbb volt mindezt elintézni: "defektes lett a vonat." Nem kellett hosszabb indoklás, békében is hagytak? De itt? Mindegy, majd kreatív leszek. Valszeg rákenem Hóborcra? Mondjuk... Rá akart venni, hogy félig fejnélküli Nick-ből, csináljunk teljesen fej nélkülit? vagy mittomén? Nem is érdekel, küldjön a prof büntetőmunkára ha akar?
Amúgy? mondtam már, hogy utálom a hétfőt? Na mindegy, a lényeg, hogy így indult a mai napom.
A délelőttről nincs sok értelme sok szót ejteni, mivel kb semmi extra nem történt. A lényeg, hogy sok unalmas óra, és egy rövid ebéd után - ismét csak megkésve - megindultam a szintén unalmas mágiatörténet terem felé.
Pár pillanattal becsengetés utána értem oda, majd gondolkodás nélkül be is nyitottam. Nem leszek hülye, hogy még kopogással is húzom az időt?
Egyszóval egy határozott mozdulattal beléptem, majd magamban elkönyveltem: Nem késtem el ? illetve lehet, de akkor Raimbourg is késik. Tiszta jó, lesz mivel visszavágni neki, ha belémköt. Egy halovány mosolyt küldtem az osztály felé, majd miközben elindultam a bal hátsó sarok felé, egy intéssel lerendeztem a reggeli köszönést. Hónapok óta először voltam normálisan felöltözve, ténylegesen rendbeszedtem magam, látszott rajtam: nem olyan gáz az élet. Nem tom ez feltűnt-e valakinek, de nem is érdekelt. Aki akar, elfogad így? Aki a barátom, elfogadott előző állapotomban is. Pont.
Eközben elértem a szokásos helyemhez, a bal hátsó sarokba, majd a ?szokásos helyem melletti? székre leültem ? tudniillik Damien elfoglalta az ablak melletti helyem. De nem érdekel, ilyeneken nem akadunk fent.
-?Napot arc? -köszöntem ?mélyen tisztelt legjobb cimbimnek?, aki jó szokásához híven nem volt épp a helyzet magaslatán  - Hallod de pedál lettél? legalább megvárhattál volna? -vetettem oda neki olyan hangon, ahogy már hónapok óta nem szólaltam meg. Azon az igazi, ?nem érdekel, mert én vagy a Hawk? stílusomban, amitől mindig is a falra mászott? Hát igen, lassan tényleg visszatérek.

[MÁGIATÖRTÉNET]

MÁGIATÖRTÉNET

Megszólalt az óra kezdetét jelző csengő. Felálltam az íróasztalomtól, magamra kanyarintottam a talárom és a kezembe vettem a mára kijavított házi dolgozatokat. Nem mondom, hogy meglettem volna velük elégedve, némelyik munka kritikán aluli volt, most már nem először, lassan be kellene keményítenem, mert egyre gyorsabban esik az évfolyam színvonala. Egyedül a hatodévesek azok, akik ennyire lazán veszik a tanulást, persze tisztelet a kivételnek, mert magasan kiemelkedő írásokat is olvashattam.
Hamarosan itt az évvége, itt lesznek a vizsgák és az osztály fele még csak be sem jár az órára. Eleinte nem voltak gondok, de az elmúlt hetekben, mintha már elegük lenne mindenből, nem érdekli őket, semmit. Elismerem, hogy tizenhat évesnek nehéz lenni, és minden más fontosabbnak tűnhet a tanulásnál, de jobban szerettem, ha a diákok tudják mi a kötelességük. Nem tartóztam a szigorú tanárok közé, de úgy véltem most mát ideje bekeményítenem.
A múltórán már elküldtem az üzenetem, Mr. Malfoynak, hogy ha nem jelenik meg az órámon, akkor sajnálatos módon meg kell buktatnom, és a többiek figyelmét is felhívtam, hogy szeretném ezek után mellőzni a hiányzásokat és a késéseket. Egyedül komoly indokkal foglalom el, ha nem jelenik meg valaki az órámon. A házi dolgozatok minőségét is megemlítettem, de nem hinném, hogy mindenki komolyan vette volna, de a mai beadandók után kiderül.
- Jó napot mindenkinek! ? üdvözöltem a diákjaimat, amint a terembe léptem.
Egész szép számmal megjelentek, szóval mégis csak hatott a múltórai fenyegetésem. Soha nem kellett még szigorítanom a tanítási módszereimen, általában tiszteltek a diákok annyira, hogy bejárjanak az óráimra vagy, hogy tisztességesen felkészüljenek rá.
A teremben lévő asztalomhoz sétáltam és letettem rá a kijavított dolgozatokat, majd ahogy általában minden órámon tettem, az asztalomnak dőlve végig néztem kik is jelentek meg.
- Oh, Mr. Bishop, örülök, hogy végre sikerült időben befáradnia órára. ? jegyeztem meg a Hollóhátasok prefektusának aki, havonta ha egyszer időben érkezett.
Ahogy tovább fürkésztem a padokban helyet foglaló fiatalokat feltűnt, hogy az osztály fele, olyan mintha nem rég kelt volna ki az ágyból, pedig már az ebédszüneten is túl voltunk.
- Uraim, mitől ilyen fáradtak délután egykor? Melyik kollegám fárasztotta le így önöket? Vagy talán még mindig nem tértek magukhoz, az éjszakai virrasztásnak köszönhetően?
Nem volt jellemző rám a gúnyos megnyilvánulás, de ez az évfolyam kezdet kihozni a béketűrésemből. Hiába alakult a magánéletemben minden tökéletesen és öt perccel ezelőtt, még azt terveztem, hogyan fogom eljegyezni a kedvesem, most a diákjaim voltak az elsők, rájuk kellett koncentrálnom. És ahogy figyeltem, Mr. Malfoy megint csak nem fáradozott a klubhelyiségből elmászni a mágiatörténet teremig.
- Miss. Dean! Átadta az üzenetemet Mr. Malfoynak miszerint, ha ezen az órán sem tisztel meg minket a jelenlétével, meg kell, hogy buktassam? ? kérdeztem.
Megvártam a választ, aztán belekezdtem a tanórába.
- Miss. Brown kérem, szedje össze nekem a házi dolgozatokat. Addig is meg tudná nekem mondani valaki miért ilyen fontos, hogy a muglik ne tudjanak a varázslóvilágról?
Körbenéztem az osztályon és hiába emelkedett a magasba egy-két kéz mégis úgy döntöttem, most valaki olyan hangját szeretném hallani, aki csak nagyon ritkán szólalt meg.
- Mr. Wilde hallhatnám Öntől a választ?


A következő reagoknál kérem, mindenki figyeljen, hogy az 500 szót ne lépje át és legközelebb figyeljetek oda a játék információkra.
Sorrend nincs, a következő postok kb. két hetente fognak menni.
Akik ezek után írnak, azoknak nem feltétlenül kell késniük, beírhatják magukat úgy is, mintha időben érkeztek volna, hisz a késések pont levonást fognak maguk után vonni.

[Mágiatörténet]

Mágiatörténet

Mindig szeretett iskolába járni. Sosem okozott problémát a tanulás, és persze most sem, csak a napokban történt események kissé feldúlták a szokásos mindennapokat, így a tanulás sem olyan ütemben halad, mint ahogy kellene, arról nem is beszélve, hogy az év végi vizsgák rohamosan közelednek. Na, nem mintha nem lenne mindig ezer százalékosan felkészülve, csak azért nem árt az óvatosság egy fontos vizsga előtt.
A bozontos hajó leányzó épp McGalagony Professzorasszony irodája előtt várakozik, hiszen megbeszéltek egy találkozót még átváltoztatástan után, ám olybá tűnik, a tanárnő ezúttal késlekedik.
Hermione Granger a hatodik évfolyam legokosabb tanulója egyáltalán nem ér rá ebben a pillanatban, mivel perceken belül elkezdődik a következő tanóra, ami nem más, mint a mágiatörténet. Ráadásul mára egy beadandó dolgozatot is írni kellett, és nem ártott volna még átnézni, mielőtt kiadja a kezei közül, mert fontos a precizitás, főleg ha egy ilyen dologról van szó, mint a dolgozat.
Ebben a pillanatban tűnik fel a professzorasszony és futó szavakban közli a lánnyal, hogy inkább a tanórák után jöjjön vissza hozzá, mert kicsit hosszabb beszélgetés áll előttük.
A lány bólint egyet, majd illedelmesen elköszön házvezető tanárától és egyenest a mágiatörténet terembe veszi az irányt.
Vékony pántú válltáskája a jobb vállára van akasztva, s alaposan tele van tömve vastagabbnál vastagabb és nehezebbnél nehezebb könyvekkel, nem sok hiányzik hozzá, hogy leszakadjon, bár egész jól bírja immáron hatodik éve a megterhelő életmódot.
A mágiatöri pont az a tárgy, ahová egészen sokan be szoktak jönni, természetesen az értelmesebb diákok közül. A professzor igazán rendes és az órák általában élvezetesek szoktak lenni, és még ráadásul jegyzetelni is remekül lehet, és persze ez sem utolsó szempont egy tanórán. Sajnos valószínű, hogy megint összefut ?kedvenc? háztársával, aki a Lavender Brown névre hallgat és már hetek óta szánalmasan, szinte nyáladzva követi egykori barátja, Ronald minden lépését.
Megérkezik közben a másik szárnyon gyorsan átvágva, s egy szusszanásnyi ideig megáll az ajtóban, hogy még utoljára leellenőrizze, minden nála van-e. Miután megbizonyosodott arról, hogy igen, ezúttal is teljesen felszerelve érkezett, belép a terembe, ahol már több diák is helyet foglal, de persze az ő helye a második sorban, középen még mindig szabad, így hát odasiet, és lepakolja a könyveit és táskáját, majd gyorsan odasiet Raimbourg professzorhoz, hogy megmagyarázza késése okát.
- Üdvözlöm, professzor, csak annyit szeretnék mondani, hogy jelenésem volt McGalagony professzornál, ezért történt, hogy pár percet késtem?
Miután vázolta a tanárnak a helyzetet, gyorsan visszasietett a padjához, majd odaadta a dolgozatát Lavendernek egy gyilkos tekintet kíséretében.

[- valamint Mr Ethan Wilde (kényszer)padtárs -]

Mágiatörténet óra
- valamint Mr Ethan Wilde (kényszer)padtárs -

  - Crak, ne csámcsogj már ennyire! - löktem oldalba a mellettem falatozó Vincentet, aki hájas állkapcsával fáradhatatlanül őrölte és lapátolta magába a mindig ínycsiklandozó ebédet, itt, a nagyteremben. Ráadásul nem épp a leggusztusosabb formában, és nem is a leggusztusosabb adagokban. Néha elég hányinger végignézni, ahogy ez a gorilla eszik, pedig jóformán mindig mellettem szokott ülni az ebédnél. Kész rémálom.
Ugyanakkor most magamhoz mérten jóval szelídebben és kedvesebben ripakodtam rá, mint szokásom, és ennek megvan a közismert oka. Pontosan egy hete nagyon is rózsás hangulatban telnek napjaim. A DS leleplezése, a Potterék fölött aratott gyönyörű győzelem büszkeségem határait fokozhatatlan mértékben kitolta a végtelenbe.
Kecses mozdulattal emelem sütőtökleves poharam ajkaimhoz, sasszemekkel kémlelve a griffendél asztalát. Imádom, hogy a mardekár asztala a szélen van, ha az ember a falhoz lapul, kitűnő kilátása nyílik az egész teremre. Kényelmesen Monstro vállára könyökölök, és letéve a serlegem, átdobom uniformisszoknyába bújtatott lábaim a hosszú padon. Vállamra lendített táskával még megkérdezem a két ?barátomtól?, hogy beugranak-e mágiatörténetre, majd a nemleges válaszon nem meglepődve átvágok a nagytermen - sok diák tekintetét érezve büszkén kihúzott hátamon -, és elindulok a mágiatörténet tanterem felé.
  Amikor a megfelelő folyosóra érek, éppen megszólal a csengő. A csengő, amit a legtöbb diák csak átkozottnak nevez... és valljuk be, normális esetben én is. Ám az utóbbi pár napban észre kell vennem, hogy mostanában mintha a fáradhatatlanul zakatoló szerkezet zaja is sokkal kellemesebb volna. Hiszen mostanában nem az a fülbántóan rekedt sikoly, mint általában, hanem inkább aranyló patakként csilingel a fülemben... Nem csoda. Hiszen épp egy olyan óra kezdetét jelzi, amelyet nem csoportbontásban tanulunk, tehát kedves gyötrésre váró pirostaláros barátainkkal leszünk egy terembe zárva. Az pedig maga a mennyország!...
  Két perc múlva belököm a terem nehéz faajtóját, és kedélyes hangulatban toppanok be. A "tanár úr", a francia selyemfiú, még szerencsére nincs bent a teremben, de hát hogy is lehetne még, mikor éppen a csengetés után érkeztem meg.
Büszkén koppanó léptekkel a tanterem hátsó részébe megyek, és az egyik kellően hátsó padba, a hugrabugos nőcsábász Wilde mellé huppanok le. Nem épp az a legjobb társaság, de ugye a hátsó helyek hamar elkeltek ennek az egynek a kivételével, és hát ki a fene akarna elöl ülni, kék- és pirostalárosok között? Mindig is úgy gondoltam, hogy a Hugrabug a legjobb ház a Mardekár után. A trimáguson is Diggorynak kellett volna nyernie.
  - Ó, Wilde, hátsó pad? Hát rejtőzködnie kell Hugrabug szorgos diákjának a tanár kérdései elől? - kérdem minden bevezető nélkül, egy nagyon mardekáros félmosollyal, miközben a tanszereimet csinos kis kupacba rendezem a padom sarkán. Kényelmesen hátravetem magam a széken, és körbepásztázom diáktársaimat.
  - Jézusom, Brownnak már csurog a nyála, pedig még be sem jött a szépfiú... - jegyzem meg gúnyosan, kellő hangerővel, hogy az első padokig is eljusson, undorodva nézve a griffendélest.
  Persze erre rögtön betoppan a tanár.
  A hevenyében összecsapott házidolgozatot (mostanában szembetűnően kevesebbet foglalkoztam a tanulmányi előmenetelemmel, talán Draco világított rá, hogy vannak fontosabb dolgok ennél?) grimaszkodva tolom Brown kezébe, majd felszaladó szemöldökkel kíváncsian várom, milyen választ présel ki magából sárgataláros padtársam, aki tömérdek jóakarattal nézve sem tartozhat a legtipikusabb hugrabugosok közé.

Pontosan 500 szó. xD

[-Szia-szia.-]

Miss Crasso érkezése olyan helyzetet nyújt, melyre rosszabb esetben mindenki felkapja a fejét. Az elkésett lányra talán még a professzor is rátekint, s, ha nem vár magyarázatot a késésért, akkor Gwendolyn illendően, ám kissé halk hangon köszönti a tanárt, majd szemeivel megkeresi padtársát, és a helyére siet.
James Wolf, már a padban ül, felszerelése előtte. Ha érdeklődve néz a lányra, akkor Gwennie majd a szünetben közli vele, hogy miért késett, ha nem, akkor továbbra is hallgatni fog.
Gwen maga elé teszi a könyveit s egyébb tanszereit, majd elővesz egy papírlapot, melyen a Gwendolyn de Crasso név díszeleg, amit az éppen előtte elsuhanó Lavender kezébe nyom.
Elkéstem, elkéstem; zakatol a lány fejében.
Eddig még egyetlen egy óráról sem késett el, nem kellene ezt most elkezdenie.

-Szia-szia.-köszöntötte padtársát, majd folytatta.-Nos, történt valami érdekes amíg nem voltam itt??-kérdezte tőle, remélve, hogy semmiről nem maradt le.
Arca pirossága kezdett elhalványulni, bár néhányan a 6. évfolyamosok közül még mindig őt bámulták. Körbenézett, szemével megkereste, hogy ki és ki nem található meg a teremben.
Azért örömmel látta, hogy van, aki még nem talált erre, mint például Draco Malfoy, így nem ő volt az egyetlen, aki elkésett.

Amint arcát kezeire támasztotta, melyekkel a padon könyökölt, gondolatai el-elkalandoztak. Eszébe jutottak a látomások, amelyek időnként megjelennek előtte.
Mostanában nem volt olyan pillanat, amelyben nem gondolkozott volna el azon, hogy miért pont neki, és miért pont ilyen valóságszerű "álmai" támadnak. Ahogyan bátyja fogalmazott, ezek a látomások fontosak, és vigyáznia kell velük. Szóval, senkivel, ismétlem senkivel nem oszthatja meg őket. Se Kevinnel, se Jamessel...
Egyedül csak Christian Ashmore tud róla, amit nem is bán, hisz így valamelyest könnyen tud viszonyulni a helyzethez. Legalább van valaki, akivel tud és lehet erről az esetről beszélgetni...

[Mágiatöri]

Mágiatöri

Mikor már minden a helyén volt, pergamen, előző órai jegyzetek, tankönyv és az igen fontos dolgozat, jobb felső sarkán a nevemmel, akkor kényelembe helyeztem magam kevésbé kényelmes székemen. Csak akkor vettem észre, hogy többen hiányoznak a csoportból, mikor hátrafordulva körülnéztem a mindenféle mágiatörténet oktatáshoz szükséges kacattal zsúfolt teremben. A megszokott csapat itt volt, Lavender, Dorothy, Ethan, Emily, Josh, Damien és Greg, meglepődve tapasztaltam, hogy Ben Bishop, házam egyik prefektusa ezúttal csengőszó előtt jelent meg az órán. Valaki még hiányzott és ez már az első pillanatban feltűnt. Hermione még nem volt ott, pedig általában ő az, aki mindig elsőnek érkezik, mindig pontos és mindig mindent tud, rendes lány, kedvelem. Ám nem csak Mio volt az egyetlen hiányzó, még Gwennie sem érkezett meg, hozza a formáját és még Draco sem tette tiszteletét az órán, úgy ahogy az előzőn sem. Becsöngettek.
~Ajjajj, ha Gwen nem toppan be ebben a pillanatban, akkor a professzor pontlevonással sújtja a csajt és egyben a Hollóhátat is. ~
Abban a pillanatban kicsapódott a tanári szoba ajtaja és Raimbourg professzor nyugalmasan kisétált. Üdvözölt minket, de valószínűleg csak kényszerből, látszott rajta hogy nem szívesen jött ki, nem szereti ezt az osztályt, nem is csodálom, annyi baja van velünk, alig járunk be órára, azért én még elmotyogtam neki egy ?Jó reggeltet?. A szigorú tekintetű tanerő letette könyveit a számára fenntartott tanári asztalra, szokásához híven nekitámaszkodott az imént említett fa tákolmánynak, és farkasszemet nézett rakoncátlan diákjaival.  Hosszadalmas terepszemle után megkérte Lavendert hogy szedje össze a dolgozatokat. Mint ahogy azt vártam, a lány mosolyogva pattant fel székéről és ugyanígy kezdett neki a papírosok begyűjtésének is.
Nyílt az ajtó, majd Hermione érkezett meg, egy kicsit vörös arccal. Nyilván szégyellte magát a késés miatt, de valószínűleg nem ő tehetett róla, miután megmagyarázta a profnak hogy mi volt a késedelem oka, helyet foglalt szokásos padja mögött és egy kelletlenül Lavender kezébe nyomta saját, gyöngybetűkkel teleírt pergamenjét.
A tanár úr kérdése után ismét az ajtócsikorgás zavarta meg a csendet, ám ezúttal egy kevésbé kedves ember támolygott be rajta, Pansy Parkinson volt az, az egyik mardekáros, aki bálványozta Draco Malfoyt. A következő pillanatban pedig a számomra várva várt Gwendolin De Crasso, egyik kedvenc évfolyamtársam esik be a tanterem ajtaján, majd helyet foglalt mellettem.
- Szia. ? köszöntem neki kissé suttogva. ? Nem, semmi érdekes, Raimbourg megint mérgelődött egyet Malfoy miatt és azt kérdezte, hogy miért fontos nekünk az, hogy a muglik ne tudjanak rólunk.
Örültem, hogy a lány is megérkezett, ez egy fajta nyugodtsággal töltött el, hisz ha ő itt van, akkor a fele órát végig röhögjük.
~Most már biztos, hogy ez a mágiatöri óra is jó lesz.~

Mágiatörténet

Ahogy ott hever a padján, kezeivel átkulcsolva saját fejét, igazán úgy fest, mint egy összegyűrt rongykupac, amiből itt-ott vaskos tincsek törnek elő. Füleibe még saját talárjának szövetén át is eljutnak a tanteremből beszűrődő hangok, és, kicselezve a zakatoló gondolatokat, még fel is fogja azokat. Először csak egy szemöldök emelkedik ki alkarjának takarásából, majd hamarosan megvillantja nefelejcskék íriszeit is a külvilág felé. Szemügyre veszi az érkezőket, koordinálatlanul hadonászik egyet feje köré font kezével azoknak, akik köszöntik, de inkább csak figyeli a többi diákot.
Lassan szivárognak a hatodévesek, csupa olyan diák, akiket első óta ismer, most mégis mind olyan távolinak tűnnek. Érdeklődve felrántja homloka közepére jobb szemöldökét, mikor megpillantja az érkező Benjamin Bishopot. Hát még neki is sikerül egyszer az életben időben érkeznie. Az évfolyamtársak szép lassan gyűlnek a teremben, lassan mind a négy házból elegendő diák érkezik, talárjuk szegélyeinek színkavalkádjával aprót dobva a terem egyébként egyhangú képén. A legtöbben olyan nyomott képpel érkeznek, mintha most keltek volna fel az ágyból, pedig a délelőtti óráikon már átszenvedték magukat. Bár Dorothy inkább szemet huny efölött is, hisz ő igazán nem szólhat. Padján tornyosuló, rongyszerű testkupaca nyújtja talán a legnyomottabb képet az egész teremben.
Amint a tanár belép, hozzálát, hogy felkanalazza saját magát. Szemmel láthatóan nem épp a legjobb passzban köszönt rá a mágiatörténet óra. Raimbourg professzor felszólítja az egyik griffendélest, hogy járjon körbe összeszedni a dolgozatokat, de mivel Dorothy nagyban tenyerébe temeti arcát, nem igazán tud figyelni arra ki az illető, aki körbecirkál. Ahogy a padjához ér, Lavendert pillantja meg. Hunyorogva veszi szemügyre a lányt, majd kezébe adja házidolgozatát. Lassan megérkeznek a késők is, sőt még egy kérdés is keresztülszeli a levegőt, de Dorothyenig mindez egyelőre nem ér el. Még nem.. De az aktivizálódás már folyamatban.

[13 perces késéssel]

- Hé, Malfoy.
- Hm?
- Raimbourg azt üzeni, hogyha nem tolod be a segged holnap mágiatörire, megbuktat.
- Könyörgöm, ne untass már, Dean...
- Jellemző! Jobban tettem volna, ha el se mondom...

13 perces késéssel

- Paaaan-syyyyy!
A fenébe is! Hiába kiabál a lány után, egyértelmű, hogy nincs a klubhelyiségben. De még az idióta Crak és Monstro sem. Végső elkeseredésében még róluk is szívesen lemásolná a beadandó dolgozatot, ha már papír, és valami szöveg van rajta, akkor jó. Trollt nem adhat, hisz beadott valamit. Na jó, igazából egy Elfogadhatatlannak sem igazán örülne, de jobb, mint a semmi.
Egek, azt hitte, ilyen mélyre nem süllyedhet...
Na jó... Egyszerűen odamegy, és közli Raimbourggel, hogy nincs kész a dolgozata. Hogy miért? Nem ért rá. Rengeteg dolga volt. Lemaradt, és nem tudta, mit kell megírnia. Nem értette a kérdést. Nincs véleménye. Vagy súlyos beteg volt. Ez mondjuk igaz is, hisz nincsen túl jól. Annak ellenére hogy az egész Mardekár őt ünnepli, egyáltalán nincs jól, most meg ráadásul még a rohadt tanárok is rászálltak. McGalagony, Foley és még Raimbourg is...
A fene essen bele, hogy nem élvezheti a dicsőségét tisztességesen! Még akkor is, ha a dicsőség igazából bukás... Még akkor is, ha a kegy valójában rabszolgaság... Még akkor is, ha elege van az egészből.
Összeszedi a táskáját a fotelből, beletöm egy kósza mágiatörténet tankönyvet (a címke szerint Millicent Bulstrode-é - biztos nem fog megharagudni), meg mintha úgy rémlene neki, hogy ma még számmisztikája is van... Körül néz, mintha csak egy ugyanígy kint felejtett könyvet keresne a tekintetével, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve beletúr a táskába. Jé, azt azóta ki se vette, hogy legutóbb benézett arra az órára. Tinta, penna, pergamen megvan, akár indulhatna is.
Merlinre, magával a Nagyúrral állt szemben egy hete, nem félhet egy nyavalyás kis félvér történelemtanártól...
Késik, bár látszólag nem zavartatja magát. A táska átvetve a vállán és a mellkasán, keze zsebre vágva, a talárja úgy lobog a háta mögött, mint Pitoné. Az ember azt hinné, otthon addig masírozott fel-alá, míg rá nem jött, hogyan érheti el pontosan ugyanazt a drámai hatást, mint a házvezető tanára ezzel a talárlebegéssel, pedig nem, ez a vonulás a vérében van. Meglepő, hogy egyedül érkezik, általában vagy lányok, vagy rajongók kísérik, de már mindenki az órán ül.
Stréberek.
A folyosó üres. A legtöbb későt úgy látszik, lekörözte. Nem látja a bebotorkáló Crassot, sem a sárvérű Grangert, bő öt perccel utánuk ér a folyosóra. Arcára higgadtságot erőltetve koppant egyet, és nyit be a terembe, meg sem várva a tanár válaszát.
- Jó napot! - köszön, tisztában léve azzal, hogyha már ötödjére hívatják be, akkor már elég fontos és minden bizonnyal várva várt vendég ezen az órán. - A Professzor üzent nekem - teszi hozzá, gőgösen felvéve a szemkontaktust a tanárral, karba fonva két kezét.
Általában nem becsüli sokra a tanárokat, sőt, igazából senkit és semmit magán kívül. Nem zavarja, hogy esetleg megzavart valamit, és nagyon úgy tűnik, egy "elnézést a késésért" is nehezére esik. Ő ugyan nem kér bocsánatot ettől a férfitől.

[Óra.

Lehet hogy kár volt annyira sietni? a prof még sehol, ráadásul a diákság is foghijas. Tény, hogy  a létszám már most meghaladja az itteni átlagot, de az nem volt egy Guiness-rekord?. és hát a későkről sem szabad megfeledkezni, azok is lesznek szépszámmal. Igazából? nem nagy meglepetés, hogy a dikákok ennyire félvállról veszik ezt az órát. Raimbourg az a fajta ember - bocsánat, tanár; a kettő ugyebár üti egymást ? volt, aki megpróbál fegyelmezni, de a legkisebb eredményeket sem képes elérni ezen a téren? s ez bizony az általa leadott anyag minőségének és mennyiségének a rovására megy. Kételkedtem benne, hogy ezt valaha is kimondom bárkivel kapcsolatban, de nála talán még Binns is jobb volt: ő elmondta az anyagot, leadott mindent s onnantól magára vethetett az, aki nem figyelt vagy éppen nem volt bent órán. Bár furcsa módon amig ő volt, addig ritkán esett meg, hogy valaki kihagyta volna az órát? de valószinűleg az akkori korunkból adódóan, semmint a tanár iránti tisztelet nyomán? igaz, a szememben Binns többet ért tanárként, mint Raimbourg. Utóbbi számlájára egyedüli pozitivumként, hogy sokkal emberibb? dehát egy kisérettől mit várjon az ember?  Ezt az egy szempontot kivéve Binns nyeri a kettejük közötti versengést.
Aztán felbukkant egy alak, aki újbóli meglepetést váltott ki belőlem: Greg volt az, méghozzá Raimbourg előtt. MI a fene? elég szépen túltett önmagán, mondjuk én is.
- Azzt ? köszöntem vissza hasonlóképp, mikor letelepedett mellém. ? Pedál a füled?  én már megjártam a fél világot, mire te kinyitottad a csipádat; az már csak rajtad állt, hogy mikor méltóztattál idefáradni? bár, teszemazt, túl sok mindenről nem maradtál le? mint ahogy akkor sem lett volna az a helyzet, ha be sem jössz. Valószinűleg ma meghallgathatjuk a ??tanuljatokmerjönnekavizsgák'? cimű hőseposz következő fejezetét? eh, kit érdekel.
És lám, fel is bukkant az emlegetett úriember. Ugyanaz a lezser külső, amit megszokhattunk tőle, de az arcán kemény kifejezés ült? legalább annyira, amivel egy csecsemőt megijesztett volna, de még az is lehet, hogy csak nevetés lett volna a jutalma. Vagy csak ő sikeredett igy, vagy a franciák általában, de az biztos, hogy semmi olyat nem tudott az arcára varázsolni, amitől bárki megijedt volna? de hát bátraké a világ, próbálkozni lehet. Több sikert neki a jövőben, csak annyit mondhatok.
Miközben a népek igyekeztek megtalálni a helyüket és többé-kevésbé némán elhelyezkedni, a professzor egy rakás kijavitott dolgozatot helyezett az asztalára. A többiekkel ellentétben engem nem töltött el kiváncsisággal a dolog: lévén be sem adtam, nem volt kérdés az érdemjegy.  A meglepő inkább az, hogy a jelenlegi elkészült? igaz, nem lehet műremeknek vagy hasonlónak csúfolni, hiszen azt a szintet üti, amit én? de kész van, és már ez is ritka. Ahogy várható volt, hamarosan megindult egy ember (ezúttal Lavender) elindult összeszedni  a dolgozatokat. Amikor elém ért, felé nyújtottam a kissé gyűrödt, megviselt pergamendarabot majd, tudomást sem véve arról, hogy az órai munka valószinűleg nem merült ki ennyiben, az ablak ? és az óratorony ? felé fordultam. A gondolataim már messze jártak: térben ugyan nem, hiszen maga a torony volt a központi elem, de időben messze és több helyen: minden érdekesebb volt, mint ez az óra.

[Óra]

Szokásos féloldalas mosolyommal hallgattam Damien beszámolóját, erről az érdekfeszítően izgalmas napról. Jött a szokásos ?Hawk a lusta, aki tízből kilencszer el szokott aludni? szöveg, és társaik. Mondjuk nem is nagyon vártam mást, kettőnk közül Damien az, aki napi húsz perc alvás után full fekete szemekkel szambázik végig a folyosón, miszerint: ?ő már kialudta magát.? Én nem szólok bele, ahogy érzi? különben is, én tartom magam a jóöreg mugli mondáshoz: Lustaság, fél egészség.
Valószínűleg ez az oka, hogy én nagyátlagban nyolc óra alvásnál kevesebbel nem érem be, ezért nem is nagyon tudom megérteni miért jó neki így ?kínozni? magát; de csak ismételni tudom magam: ahogy érzi?  Ha neki így jó, akkor hajrá. Legalább már kezd helyrejönni, néha már-már hajlandó elviselni más élőlények társaságát is; többek között az enyémet, meg a kutyájáét, amit asszem Valentin napra kapott valakitől...
- Hjóvan most mit vársz tőle? ? kérdeztem vissza ironikusan a Raimbourg-os mondatára- Szerintem titokban hálát ad az égnek, hogy gyárilag nem tegezzük? Jó?van ezt is csak emlegetni kellett ? tettem még hozzá inkább csak magamnak, amikor a prof belépett a terembe.
Még ha ez nem lett volna elég, ott volt nála a múltkori doga vagy házidoga vagy nem is tudom már? Raimbourg hobbija, hogy minden élő - vagy mára halott ? emberről, törpről, trollról, vízköpőszoborról meg isten tudja még miről dogát irat. Nagy erőket öl bele abba, hogy komolyan vegyük, de nem nagyon jön össze neki ? azon kívül meg csak magának csinál plusz melót a folyamatos számonkéréssel. Kicsit pihentethetné a témát, vehetné lazábbra, vidámabbra az órákat, vagy mittomén?
Amúgy alapjáraton, semmi bajom nem volt a proffal, csak nem tudtam megérteni, mi a halált szeret ennyire a tantárgyában. Egy viszonylag ?laza csávónak? tűnő tag, hogyan képes a létező legunalmasabb dolgokról magyarázni 24/7? Összefoglalva, enyhe paradoxont vélek felfedezni a tanár úr jellemében?
- Ez vicces lesz ? jegyeztem meg, miközben odaadtam Lavendernek a korántsem tökéletes házidolgozatomat. Amúgy nem is nagyon tudom miről kellett volna írni, tegnap este összedobtam valamit hasamracsapok alapon? Talán értékeli a prof a ?fáradozásaimat?, mert kivételesen nem késtem 10 percet mint ez az idióta Malfoy ? igen ezt be kellett ide szúrnom ? szóval egy kettesben reménykedem azért. Majd meglássuk mi lesz.
Amúgy a legnagyobb bajom szerintem az, hogy túlságosan is igyekszem keresni a tananyag értelmét. Azokat a dolgokat, amiknek látom a gyakorlati hasznát könnyen és gyorsan megtanulom. De ez?! A mágiatöri minden, csak nem hasznos. Nem is érdekes, sehol sem fogom használni az életben, semmi másra nem jó; mint hogy évről évre 15%-al több ősz hajszálam legyen felnőtt korom előtt?
Mindegy, lényegtelen. Itt kell ülnöm, így jártam. Villantottam egy tőlem megszokott mosolyt Lavender felé miközben átnyújtottam neki a házidolgozat néven csúfolt pergamenemet, majd lekönyököltem az asztalra. Valahol Raimbourg mellett ott pihent a múltkori irományom is, hasonlóan katasztrofális tartalommal, mint amit most adtam be? ez van, majd legközelebbre összeszedem magam ? legalább is igyekszem.
Mivel Damien lenyúlta a helyemet, meg a megszokott elfoglaltságomat is ? üveges tekintettel kifelé bámulás az ablakon ? nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal. Egy nagy sóhaj keretében körbenéztem még egyszer a termen, majd összefont karral hátradőltem a székemben.

[|| mágiatörténet. kígyócska kisasszony kegyéből már nem is egyedül. ||]

|| mágiatörténet. kígyócska kisasszony kegyéből már nem is egyedül. ||

Házi dolgozat, az mi? Lassan derengeni kezd, igen, hogy volt valaki, aki engem múlt csütörtökön még nagyon szeretett, és megírta a dolgozatomat árulkodó gyöngybetűkkel. Szerintem mondjuk Raimboug sose olvassa el az enyémeket, csak ráfirkant egy kegyes E-t, rosszabb esetben (amikor javítás közben nem találja meg első nekifutásra a fájdalommentesítő főzetekkel átitatott hideggyanta szalagjait, és így pálcával kell egyenként kitépje a szőrszálakat?) egy kegyetlen H-t. Szóval igazából a dolgozatom utáni kutatással vagyok elfoglalva éppen, mikor ismerős, ezenfelül végtelenül elbájoló, leginkább mugli horrorfilmek liberálisan szexi és praktikusan kegyetlen zombikirálynőihez illetőleg nősténydenevérjeihez passzoló hangocska hatol el a hallószőreimhez. Kezdem úgy érezni, hogy mindig is alulértékeltem személyiségem varázsát.
- Jéh, csak nem a szépséges s nem különben szellemes Ms. Parkinson tisztel meg társaságával? ? emelem feljebb a pillantásom, majd kellemetes pukkanás kíséretében rózsaszín rágógumifelhővel és elragadó vigyorral üdvözlöm, hogy boldoggá tegyem mellettem tartózkodása legelső perceit is egyből, majd végre előkotrom a megfelelő papirost az egyébként nem túl sok hasonló közül a káosszerűen rendetlen táskámból (ami ezen túl meg mindenféle bicskanyitogató kitűzővel és felvarróval van individualizálva, hátha egyszer guanóvá átkoznak tényleg). ? Ezt értsem úgy, hogy téged nem nyűgöz le a franciás akcentus és a csinosan formált, dörzsölgetni való állszakállka? ? érdeklődöm, és elfojtok egy kaján röhögést. Csak a felebaráti együttérzésem fog vissza, hogy a miniatűr szentbeszédek sora hallatán ki ne törjön belőlem. Mellesleg hol van az embernek szüksége a saját rosszmájúságára, amikor egy csodálatos mardekáros hölgy mellett ülhet?
Alig passzolom át az összekamuzott dolgozatomat Lavendernek, erre borult égből a villámcsapás, hát nem engem szólít ez a posztgall aranyember? És még a nevemet is tudja. Úristen. Úristen. Úristen!

- Hátttööö ? nyögöm be, mikor már úgy érzem, hogy kezd égő lenni ez a nagy bociszemezés sármos tanerőnkkel, főleg, hogy kifejezetten úgy néz ki, a lányokat szereti, és hiába bűvölöm a bájos pofimmal, az istennek se fogja meghatni a hegyeket s völgyeket nélkülöző felsőtestem ?, ez egy igggen érdekes kérdés.. ? húzom tovább a mondatot, nem mintha a legkevésbé is érdekesnek vagy elgondolkodásra érdemesnek tartanám a kérdést. Első reakcióim meg legtöbbször nem is az elgondolkodáson, hanem a lehengerlő tématerelésen vs. kidumáláson alapulnak. ? Szóóóval ugye fontos, lényeges, mi több sorsdöntő az indoklása annak a hatalmas horderejű kérdésnek, hogy miért választatnak el a különböző gazdasági, politikai és szociális intézményeken alapuló, homlokegyenest különböző felfogású társadalmaink egymástóól, mertt.. szóval a kérdés fontosságát hangsúlyozza, hogy ez a titoktartás a közvetlen illetve közvetett kapcsolatteremtés útjába áll, s rengeteg meg nem érdemelt gátat tol közénk, hiszen mágusmivoltunk egyben életformánk, személyiségünk és szervezeteink és alaptulajdonságaink mélyen alapuló befolyásoló tényezője, mely.. ? veszek egy újabb mély levegőt, oldalra sandítok, aztán vissza a tanárra, és berebbentek pár szöszke szempillát. Na jó, ne hülyítsük egymást. Elhúzom a szám, megrántom a vállam, és aláírok egy halálos ítéletet. A cuki pofi óra eleji arckifejezéséből ítélve legalábbis. ? Passz, őszintén szólva halvány lilám sincs, mágusi felsőbbrendűségemben nem foglalkoztat ilyesmi; mondjuk mert akkor a hülye muglik megrohamoznának minket, hogy őket is ilyen páratlan pedagógiai érzékkel megáldott metroszex szupermen tanítsa az uncsi törijükre, mint a professzor úr?

Trónusomból hátratekintve pompázatos látvány tárul a szemem elé. Rengeteg elcsigázott, idő előtt lestrapált arc ? pedig még bele sem kezdtünk mindenki kedvencébe, a mágiatöribe! Valósággal gyönyörködtet ez a sok nyúzott orca, mintha csak miattam öltötték volna fel ezeket a csodás ráncokat! Még mielőtt elkezdenék csemegézni a kompozícióból, a kezem önállósulva csapja fel legkedvesebb testvéremet, a Mappát. Számos skicc, karikatúra és párbeszédfoszlány gyülekezik rendszertelenül a lapok között, még a vak is láthatja, hogy ez afféle gyűjteménysorozat. Ujjaim közé csippentek egy szimpatikus ceruzát, és még egyszer végigjáratom a tekintetemet a folyamatosan bővülő társaságon.
Dorothy Moon mintha észlelte volna az előbb a jelenlétemet, de hamar visszasüppedt a fészekbe, amit a hajából formázott magának. Lavendert már a múlt héten lekaptam, amikor a Nagyteremben reszelte a körmeit a pirítósa felett. Ott van mondjuk a Pulse-Hawk páros; szép nagy arcot kapnának, de most valami másra vágyom. Háztársaimat ma megkímélem, és inkább a mardekáros gyülekezet felé kacsintgatok. Emily Dean.. pf, ő is folyton valami firka fölé görnyed, amit ügyesen kiizzadt magából. Sorstárs, hogy úgy mondjam. A másik fele meg, Reynolds, mintha csak a gondolataimat figurázná ki, szintén rajzikálásba kezd. Ez így nem jó.

A precíz szereplőválogatás közben nem tűnik fel, hogy Hősszerelmes Raimbourg már betért a terembe, és oltogatni próbálja az osztályát. Csak a saját nevemet visszahallva kapom fel a fejemet, és kötelességtudóan előrefordulok a padban. Micsoda tréfarépa.. azért nem kell úgy túllihegni ezt a késés-nem késés dolgot. Dacosan összepréselem az ajkaimat ? akkor is megállom, hogy visszaszóljak neki. Persze ez nem olyan nehéz feladat, hát nem vagyok én olyan neveletlen kölyök.
A dolgozatok említésére kissé megenyhül a morc a képemen. Hát igen, nem sikerült valami fényesre az a legutóbbi esszé. Meg hát.. ha jobban belegondolok, eddig sem brillíroztam a mágia történelmének tudományában. Na mindöggy?, töriprofesszor se lesz belőlem.
Mikor a villámkérdésekre kerül a sor, megkönnyebbülten sandítok megint hátrafelé, ölembe téve a mappát, mintha csak jegyzetelnék. Végül is, nem mindegy, hogy a füzetbe jegyzetelek, és azt dekorálom ki, vagy a rajzokhoz írok mellékesen némi glosszát az órán elhangzottakról?
Mr. Wilde a nap első áldozata. Tökéletes! Jobb kezem már kanyarítja is a gyors vázlatot a közlékeny srácról, s hogy hűek maradjunk valamelyest a valósághoz, Parkinson kisasszony is helyet kap a papíron. Kicsit közelebb a hugrabugoshoz, kicsit révedőbb tekintettel, kicsit szerelmetesebben. Így ni, a gonosz démonnő, aki belül mégiscsak egy romantikára áhítozó kislány.

És voila, a késők személyében be is futott reménybeli grafikus regényem két újabb szereplője: Szőke Halál, ki végsőkig hű szövetségese a világ görényeinek, valamint a Lexikon Lány, aki széleskörű tudásával laposra tapossa az ellenfeleit. Jó lesz ez.

Nos, az úgy volt.. én tényleg elindultam időben, az Isten látja lelkem, hogy én ismételten annyira de annyira pontos akartam lenni! S persze igyekszem gyorsan szedni a lábaimat, az egyik folyosóról befordulva pont belefutok McGalagonyba, s erőteljesen le kell fékezzek, hogy ne ütközzek neki. Hatalmas szemekkel pillantok rá, s mézes-mázosan köszönök neki, miközben évfolyamtársam felé is lövök egy mosolyt. Hmm.. Harmonie? Vagy.. Valami H-betűs, az tuti! Na mindegy, Griffendéles, s tudom, hogy pont olyan eszes mint Yvette, sőt.. Nagyon durván nyomja a csaj.
? Még is hogy néz ki már megint Miss Delacour? Azt hiszem épp elégszer elmondtam már, hogy az iskolai egyenruha s egyen talár napközbeni viselete kötelező! - Jó, elég lesz már, ezt a szöveget tényleg ismerem, és..? Én utálom a szoknyát! Ha fel is veszem, nem azt a borzalmat amit itt kell hordani.
- Tudom, McGalagony Professzor, de tudja ami volt egyetlen egy talárom, azt a kutya megrágta, s értse meg, nagyon rossz gyerekkorom volt. A sanyarú sorsom végett sajnos nincs a szüleimnek pénze másik darabra.. ? Nagyokat pislogok, mire csak egy penge vékonyra préselt ajkakkal találom szembe magam, s még Harmi is olyan furcsán néz rám.. áá, meg van! Hermione! Hogy is felejthettem el?
? Ne beszéljen itt zöldségeket Miss Delacour, hanem azonnal menjen a hálókörletébe, s öltözzön át megfelelő iskolai öltözetbe! Csak semmi de kisasszony! ?
Több se kell nekem azonnal megfordulok, s duzzogva indulok el a Klubhelyiség felé. Ez annyira.. jellemző.




Igen csak nagy dérrel-dúrral esek be a terembe, nem hogy benyitom.. szinte belököm, vagy épp betöröm az ajtót,s persze egyenesen belemegyek valakibe. Egy széles vállal találom magam szembe, s nem vagyok rest megkapaszkodni az azt fedő fekete talár anyagában, ezzel elérve azt, hogy erőteljesen meglököm az illetőt, akinek egyelőre még csak a tarkójával nézek farkas szemet. Fogalmam sincs, hogy pont a hatalmas és nemes és bámulatos és félelmetes Draco Malfoyba botlottam, főleg, hogy nekem halványlilám sincs ki az a srác..
? Hé, szöszi, útba vagy, nem látod?! ? Szólalok meg jó hangosan, ami így eléggé megzavarja az óra menetét. Kilépve mellőle, vagy inkább gurulva rántok egyet a szoknyámon, azon a rakott borzalmon, ami ugye az iskola egyenruhájához tartozik. A megszokott térdig érő fazon picit más, mivel ez nekem inkább combközépig ér, s talán még annál is picit feljebb eh.. Tényleg be kell szereznem egy másik darabot nem pedig alsóévesektől kunyerálni.. Persze a szoknya mintázatával, a színével szög egyenest más milyen harisnyát viselek. Igen, jól értette mindenki, harisnyát, még hozzá vízszintes csíkozású szivárványos harisnyát. Öhm.. oké, ez akadt először a kezembe, ne nem mintha különben összeválogatnám a cuccaim. Felsőnek a magamra rángatott egyen ing, a talárom pedig valahol a vállamon lógó pöttyös hátizsákba van begyűrve. Ami pedig a gurulást illeti.. Úgy gondoltam, ha előrángatom a klasszikus, kétsoros görkorcsolyám, gyorsabban átszelem a távolságot. Tényleg, semmi különleges nincs rajta, maga a cipőrésze fehér, mindenféle szívecske, és az oldalán gyerekes motívumok láthatók, mint a szívecske, szivárvány, nyuszifej, és társai, a kerekek pedig babarózsaszínek.
- Bocsiiiááánat a késésért Raimbourg Professzor, de volt egy kis.. öö.. slamasztika, amibe belekeveredtem, s McGalagony Professzor miatt késtem, ezt Hermione is tanúsíthatja! Sajnálom.. Pedig tényleg siettem! ? Még a kezem is felemelem, majd az első padban ülő lányra mutatok. Szóval mit is kellett mára? Áh.. házi dolgozat! Mivel a csaj, aki szedi, épp az egyik hátsópadnál áll, ahol én is állok nem messze, odagurulok.
- Bocs, izé.. ? Pislogok a mardekáros lányra, aki becsületes nevén Pansy Parkinson, csak én meg a szita agyam... A bocsánatkérés pedig azért szól, mert épp az ő padjára tettem le a táskám, majd kezdtem el turkálni benne. Ám előtte.. ? Áh, szia! ? Köszönök rá, magamhoz képest halkan a mellette ülő srácra, Ethanra, az én szőke hercegemre, aki kockáztatta az életét, s testi épségét, s megmentett engem! Oké, most szó szerint rajongok, de azóta az éjszaka óta, amióta konkrétan megmentette a becses hátsóm a kirúgástól, igen csak hálás vagyok neki.
- El ne menj! Mindjárt előkaparom én is.. ? Szólok rá Levendulásra, eh, hogy lehet valakit Levendulának hívni?! Az persze eszembe sem jut, hogy esetleg nem is ez a neve, vagyis helyesen Lavender Brown. A táskámból előkerül egy Pókemberes képregény, amit a padra ejtek, aztán szigetelőszalag, egy walkman, ami persze itt nem működik, még pár könyv, zseblámpa, áhá! Miután a táskám fél tartalma ott terül el a lány előtt, találom meg a dolgozatot, és nyújtom át. Aztán persze visszarámolok gyorsan, és egy mosollyal megköszönöm a lányka, hogy volt olyan kedves, és hagyott engem kacatolni ott, ahol ül.  

Nyílik az ajtó és Miss. Granger lép be rajta. Feltűnt, hogy még nem tartózkodott a teremben, de tudtam, hogy nyomós oka lehet annak, ha az egyik legjobb diákom nem jelenik meg az órámon. De egy-egy hiányzást vagy késést mindig el lehet fogadni. És igazam is lett, volt indok, de ha nem lett volna, akkor se lett volna nagy probléma, hisz az ifjú griffendéles hölgy kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
- Semmi probléma Miss. Granger, foglaljon helyet - mondom egy megnyugtató mosollyal. Vannak egyes diákok, akik bizony kivételezett helyzetben részesülhetnek, hisz makulátlan múlttal rendelkeznek.
Az ajtó újra nyílik és Miss. Crasso esik be rajta, hogy aztán sietősen levethesse magát a helyére. Egy elnézést elvártam volna, de Miss. Crasso is bele tartozik azon bizonyos diákok körébe, akiknél elnézem, ha egyszer-egyszer előfordul egy késés, hisz mindannyian emberből vagyunk. Velem is megesik, hogy valami oknál fogva nem tudok időben megjelenni, ahogy mindenkivel. Viszont az már korántsem elnézhető, hogy a késése után azonnali csevejbe kezd Mr. Wolffal.
- Miss. Crasso ha már nem talált be időben az osztályterembe, akkor kérem, legalább csendben figyelje az óra eseményeit - korholom le a késő diákomat.
Miss. Brown gondosan szedegeti össze a mára írt házi dolgozatokat, míg én Mr. Wilde válaszára várok. Váratlanul érhette a kérdésem, hisz alig tudott megszólalni, és utána is csak dadogott.
- Valóban Mr. Wilde, ez egy igen érdekes kérdés, de hallhatnánk a választ? - próbálom siettetni.
Nem véletlenül pont neki tettem fel a kérdést. Kíváncsi voltam, hogy erre az órára felkészült-e, mert sajnos mostanában egyre botrányosabb jegyekkel tudom csak ellátni, pedig nem szeretek Elfogadhatónál rosszabb érdemjegyeket osztogatni, de egyre gyakrabban kerül rá a sor.
Figyelemmel hallgatom a választ, aminek ebben a pillanatban még se füle se farka, de reménykedem, hogy valami értelem kisül belőle a végén. Igaz, ha fele annyi energiát fordított volna arra, hogy legalább egyszer kinyissa a tankönyvét, mint eme csodálatosan megfogalmazott sületlenségre, akkor talán jutalomban is részesülhetett volna. De megint csak csalódnom kell. Feladta, pedig egy kevés gondolkodás bevetésével is megválaszolhatta volna a kérdést, ami egyáltalán nem volt bonyolult. De nem, ehelyett csak először egy kérő tekintet, hogy szólítsak fel inkább valaki mást, aztán pedig a vállrázás, hogy neki bizony fogalma sincs erről az egészről. Aztán pedig…
Megrökönyödve hallgatom a fiatalember pofátlan megnyilvánulását. Soha egyetlen diákomtól sem tapasztaltam ekkora szemtelenséget. Egyszerűen nem tudom hova tenni ezt a befejezést.
Nagy levegőt veszek, hogy ne hirtelen felindulásból cselekedjek.
 - Harminc pont a Hugrabugtól, és örülhet az egész háza, hogy ennyivel megúszta - közlöm a tényt szárazon, melyből a fenyegetést éppúgy ki lehet érezni, mint a dühöt.
Közben egy könnyed mozdulattal a hátam mögött elhelyezkedő tollat veszem rá, hogy kezdjen el minél gyorsabb ütemben írni nekem.
- És mától kezdve minden este pontban hétkor várom az irodámba egészen az utolsó tanítási napig - folytatom visszafojtott indulattal. - Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a kérdés, amit feltettem Önnek, az a mai házi dolgozat témája volt. Nagyon remélem, hogy a beadandója ennél a válasznál színvonalasabbra sikeredett.  - Növelek a hangerőmön, mert a következő mondatomat már nem csak neki szánom: - Most szeretném felhívni az egész osztály figyelmét arra, hogy az, aki nem éri el év végén az Elfogadható minősítést, azt megbuktatom. 
Hátranyúlok az előbb tekerccsé csavarodott és lepecsételt pergamenért, és a kezembe véve előre nyújtom.
- Mr. Wilde, ezt  adja át a házvezető tanárjának. Most - mondom hideg és metsző dühvel. - Takarodjon ki a teremből.
A legújabb későnk felé fordulok, akit persze abban a pillanatban észrevettem, mikor a terembe lépett, csak nem vettem róla tudomást.
- Mr. Malfoy, ha már végre megtisztel a jelenlétével, legalább az órámat ne zavarja meg. Üljön le! A késésért pedig öt pontot vonok le a Mardekártól.
Mr. Malfoyhoz is lett volna egy-két keresetlen szavam, de jelenleg nem tudtam hirtelen mit is akartam neki mondani.
Mikor végre sikerült volna összeszednem magam, hirtelen ismét kivágódott az ajtó és Yolanda robbant be rajta. Hozzá voltam szokva, hogy tőle a legextrémebb dolgok is kitelnek, de ez most… Ráadásul nem voltam éppen elnéző kedvemben.
- Miss. Delacour, ha nem venné észre, éppen órát tartanék. Azonnal foglaljon helyetm és még egyszer ne merészeljen begurulni az órámra! - figyelmeztettem ingerülten, hogy vegye észre magát, mert hiába tegeződünk tanításon kívül, itt a tanára vagyok, és elvárom a tiszteletet velem szemben, még tőle is.
Körbe nézek a diákságon.
- És most hallhatnám a választ az előbbi kérdésemre, ha már Mr. Wildetól nem kaphattuk meg? Esetleg Ön, Mr. Hawk? - szólítom fel az egyik notórius későmet, aki szintén nem rendelkezik a legjobb jegyekkel.

//Imádott Mágiatöri+ még imádottabb tanara //   *500 szó, mert a pontosságra hajtunk  *

Letettem a pennát. Felemeltem a tépett fecnit, azaz a csodálatosan elkészített házidolgozatom még csodálatosabb, ráadásul illatos lapját...de szarul hangzik...és büszkén pillantottam alkotásomra. Igazából cseppet sem volt nagy szám, nem, nem tartalmazott sem szívet, sem Mr. Szívtipró nevét...ferde hajlamaim még nem voltak. Csupán szépen elrendezett geometriai formák hevertek az iromány hátulján. De a lényeg az, hogy jól nézett ki. Nekem tetszett, a proft. meg ki nem...?
Megfordítottam a papírt és észrevettem egy hiányosságot. Mondjuk igazából az egész egy nagy hiány volt, de azért a mélyen tisztelt, becses gazda neve legyen már rajta. ~Ha esetleg túl jó lenne, tudja Raimbourg, hogy kié a mestermű.~ Ezen jót mosolyogtam, miközben nagy kani betűkkel, hogy legalább valamivel kitöltsem a lap üresen hagyott háromnegyed részét rákanyarítottam a két fontos szócskát.
~Ezzel is megvolnánk, mostmár malmozhatok.~ Mint aki dolgát jól végezte hátradőltem a kényelmetlen széken, kissé lecsúsztam, lábam előre toltam és karbatett kézzel bámultam magam elé. Jobban mondva figyeltem az eseményeket. Két griffendéles srác érkezett, nem nyűgözött le a dolog, de azért vetettem feléjük egy lenéző pillantást...azért mégis. Pár perc múlva azonban ki tette be a lábát? Na ki? A csajok kedvence, az örök kedvenc tanárbácsi. Hogy oda ne rohanjak. Nem strapáltam magam, nehezemre esett kinyitnom a szám, így inkább nem is tettem meg, csak ültem tovább ugyanabban a lezser helyzetben. Mintha szövegelt volna valamit, de őszintén szólva nem nagyon érdekelt az ügy, meg se próbáltam figyelni. A házidolgozat hallatán azért kicsit megrezegtek a szempilláim, de ennél többre nem voltam hajlandó. Lavander kezébe nyomtam az alkotást, persze rajzzal felfelé, hogy a tanár egyből kiszúrja majd a padra dőltem. Egy kérdés hangzott el, majd a célszemély neve...nem én voltam...kész csoda. Pedig jól tudtam, hogy Raimbourg nem kedvel, ami kölcsönös volt és számítottam rá, hogy próbál megszivatni...de ha nem hát nem...legalább egy jót alhatok.
Már majdnem letettem a fejem a padra, mikor nyílt az ajtó...nem egyszer, egymás  után többször is. Elsőként a tanárok szemefénye, a stréberek királynője, Hermione érkezett meg. Persze egyből lökte a sódert, hogy miért nem ért be időbe... ~Heh, a kis elfoglalt kisasszony, hogy oda ne rohanjak...tövig nyalj be Mr. Handsome-nak!~ Gúnyosan vigyorogtam, persze csak úgy szelíden. A következő áldozat a hollóhátas kis csitri Gwendolyn volt. Milyen név ez bakker? Elnyöszörgött egy elnézést, majd kilőtte magát a padja felé. ~Nehogy elkapjon a szépfiú és történjen ott valami!~ Röhögtem magamban, nagyon jól szórakoztam... és ezzel még nem volt vége. Draco is megtisztelt minket, amitől majdnem dobtam egy hátast az időközben billegtetett székkel. Bevágta a szokásos flegma fejet, pont ezt vártam tőle. Az óra eddigi fénypontja viszont Ethan válasza volt. Igen, ez igazán dícséretet érdemelt volna, ha nem utálnék szinte mindenkit, aki nem én vagyok. Egy hugrást meg főképp. De azért járt a pont?meg a kizavarás?bizony bepipult a Szépfiú. ~30 pont, nem semmi?de kemény a csávó!~
~ 5 pont a Mardekártól? Na ezért kapsz Malfoy?ennyi drága pontot csak úgy odaadni.~ Dühösen nézek évfolyam/háztársam felé, persze az iménti gondolatom csak merő gúny volt, semmi több. Érdekel is engem? Raimbourg végignéz az osztályon,  Gregnél megállapodik. ~Aludhatunk!~  Fejem koppant a padon.