Mágiatörténet tanterem

Tudtam, hogy a csatának még koránt sincs vége...meg kell mondjam baromira élveztem is, hogy rólam szól az óra, de egy ponton még ebből is elég. Igen, nekem is meg kell tanulnom végre, hogy egyszer le kell állni, be kell fejezni. Persze lehetőség szerint győzelemmel, vagy győzelemittas tekintettel. Elvégre nem mindegy hogy valaki győztes, vagy csak annak mutatja magát? Szerintem teljesen. A lényeg, hogy te magad elhidd, hogy az vagy. A többi nem számít.
Unott fejjel vártam Mr. válaszát. Előre elterveztem, hogy bármit is mond én a lehető legrövidebbre...de annál velősebbre fogom reakciómat és már csak azért sem engedem, hogy háborúvá nője ki magát a helyzet. Óh, mily kedves gesztus ez tőlem.  De mentségemre szolgáljon, hogy csak a Prof.-ért teszem, hisz a vak is láthatta, hogy elég alaposan kikészítette a szitu. Bármennyire is próbálta palástolni, bizony kibújt a szög a zsákból. Már megérte. Miért is strapálnám magam tovább? Inkább punnyadással töltöm az óra hátralévő részét. Úgysincs már túl sok belőle.
Lazán helyeztem el két karom az asztal tetején, szemem le sem vettem Raimbourgról. Még akkor sem, mikor egy ismerős hang ütötte meg fülemet, aki kedvesnek cseppet sem nevezhető mondattal célzott meg. Na vajon ki volt az? Hát persze hogy Draco Malfoy. Ezt már ő sem hagyhatta szó nélkül. Egy pillanatig eltöprengtem, hogy egyáltalán megtiszteljem-e egy velős felelettel, de aztán magamhoz hűen az igen mellett tettem le voksom.
- Azt majd én eldöntöm mikor fogom be, Malfoy. -fejeztem ki magam teljesen nyugodtan, miközben szemeim továbbra is Mr. Handsome arcán pihentek. Nyílt az ajtó, de hogy őszinte legyek észre sem vettem hogy ki jött be rajta. Hidegen hagyott a dolog. Ahogy Mr. reagálásából is csak szófoszlányok maradtak meg. Wolf elég keményre sikeredett leosztása után ismét én következtem. A hangnem változatlanul nyugodt volt, azonban kezdett egyre inkább kioktató lenni. Elővette a tanár fegyverét. Igazi bla-bla-bla szöveg. Nevetnem kell.
- Tudja Mr. Raimbourg… -kezdtem, direkte megadva a tiszteletet a Prof.-nak- engem pedig mások hagynak teljesen hidegen. –húztam mosolyra a szám. – Kötelező…és ki mondta, hogy nem végzem el? Ha addig élek is… -fejeztem be rövid monológom, utolsó részét kissé erőteljesebben hangoztatván. Egy ideig néma csönd lengte be a termet. Talán erőt gyűjtött Raimbourg,  tényleg jól jöhetett neki az iménti felszólalásom után…ami cseppet sem volt enyhe…sőt. A válaszán azonban még magam is megdöbbentem.
- Fenyegetőzni? Én? Távol álljon tőlem. –adtam az értetlent, de valóban nem volt teljesen világos az ügy. – Még nincs. –tettem hozzá magabiztos fejjel és ennyiben hagytam a dolgot. Ki tudja mi lesz még az öreg szakállassal? Plusz 20 mínusz. Ezzel aztán k*rvára sokat tett. Mindjárt padlót fogok. Vagy inkább ássam el magam szégyenemben? Hehe. Mr. további szentbeszédét már a padra dőlve, csak úgy fél füllel hallgattam, egy-egy kósza jópofaságán vigyorogtam egyet, de innentől kezdve nem érdekelt a dolog. Hadd beszéljen csak…ha ezt élvezi. Nem állok továbbá az útjába. Ekkor… Mi a franc? Hirtelen mozdulattal kaptam a fejemhez, bár ne tettem volna. Ujjaim beleragadtak a furcsa micsodába, ami már így első tapintásra sem tűnt kellemes ajándéknak. Vérengző tekintettel fordultam a még ismeretlen célzó irányába, miközben egy erőszakos mozdulattal kioperáltam a hajamban landoló ragacsot.
- Ezt…ezt még nagyon megbánod! –sziszegtem halkan, de annál félelmetesebben a köpőcsövet markolászó Yolanda felé, majd kezem ökölbe szorítva nyomatékot adtam szavaimnak.

[Yooo & a SETÉT lovag]

Yooo & a SETÉT lovag

Az ideiglenes fegyverszünet, és az együttes megrökönyödésnek köszönhető újonnan megtalált közös ellenség, vagyis a tanárral szemtelenkedők nevetséges hada úgy tűnik, ideig-óráig egy oldalra sodorta a hollóhátast és a mardekárost. Mindkét pimasz kölyök egy-egy az ő házukból.
Draco ugyan rászól Reynoldsra, de erre ő is kap egy leoltást egyrészt a tanártól... másrészt Reynoldstól.
Hát, itt az ideje annak a rég betervezett bűbájnak, amit már az imént is rá akart szórni háztársára, de először inkább normálisan próbálta megoldani a helyzetet. Most... Nincs más választása.
- Silencio! - suttogja el a varázsigét, inkább csak az ajkával formálja a szótagokat, ám az ige így is hatásos, hiszen Draco már majdnem teljesen elsajátította a nonverbális varázslás fortélyát. - Tévedsz, Reynolds, én döntöm el - teszi hozzá halkan suttogva, inkább csak magának.
És kész. Erre a kis varázslatra pontosan a "Tudja Mr. Raimbourg..." kezdetű mondatnak éppen ennek a pontján került sor, és Malfoy igen-igen önelégülten dől hátra, hisz elégedett magával. Az aztán igazán nem hatja meg, hogy Reynolds háta mögül szórt rá átkot, hiszen most nincs a közelben Rémszem Mordon, aki majd jól görénnyé változtatja a görénységéért.
- Ja - válaszol halkan a véla csajnak, némi büszkeséggel, hisz igen, neki sikerült elhallgattatnia ezt a tirpák bunkót. Wolf is csendben van. Visszaállt a világ rendje.
Ekkor veszi észre a szőke lány ügyködését maga mellett. Lekicsinylő pillantással méregeti a lány által gyártott köpőcsövet... te jó ég, mennyire méltóságon aluli, hiszen ezt varázslattal is meg tudta volna oldani... Ám egy megjegyzést képtelen megállni, miután a harmadik bogyó is placcsant valakinek a tarkóján.
- Tudtad, hogy van olyan pergamen, amit emberbőrből készítenek? - érdeklődik unottan, alig hallható hangjában még így is érződik némi kárörvendés.
Közben fél füllel hallgatja a professzor ledorongolását, és ő ugyan nem érzi rosszul magát tőle, de ahogy elnézi, Reynoldsot sem igazán hatották meg a szavak, noha a fiú elég gyerekesen viselkedett. A többiekre viszont hatással volt. Lám, még Draco is viszonylag figyelmesen hallgatja az órát.
Igaz, hogy keze megfeszül a pad szélén, ahogy az asztallapba kapaszkodik, olyannyira, hogy körmei már fehérek az erőkifejtéstől. Állkapcsán megmerevednek az inak, csikorgatja a fogait és olyan kemények a vonásai, mintha épp az anyját szidnák.
Raimbourgnek nem kellene belemennie ilyen fejtegetésekbe.
Nagyon nem.
Aztán a felszólaló griffendéles felé fordítja a fejét. Wade. Az ostoba! Kimondja a Nagyúr nevét! Játssza a hőst, nyalja Potter seggét, ugyan kinél akar bevágódni?
Malfoy ezüst tekintete aztán átszeli a termet, hogy most arra a sárvérű Dawisen állapodjon meg. Ugyan mit fog kérdezni...?
Heh. Aggódsz magadért, igaz, Calebfiú? Én is aggódnék a helyedben...
Már nincs sok hátra az óra végéig.
Merlinnek hála.
Malfoy már megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Lejjebb csúszik a széken, fejét enyhén hátrahajtja, félig fekvő testhelyzetben, hanyagul hallgatja végig a felszólalásokat és a válaszokat. Ez persze csak egy póz. Ha így tesz, nos, sokkal kevésbé veszi észre rajta bárki, hogy valójában mennyire idegesíti ez a téma, és hogy legszívesebben ráordítana az esztelen professzorra, hogy ugyan fogja már be a száját.

Mágiatörténet

Wolf válaszát hallva csak egyre mélyebbre süllyed kezének takarásában, végül már arcának minden egyes pontja eltűnik tenyere mögött, csak hullámos tincsei jelzik még, hogy valahol egy fej veszett el a végtagok takarásában. Hollóhátas, és ilyen választ gagyog el? Most komolyan, ezt a srácot milyen süveg osztotta be? Mindeközben Reynolds még mindig nem veszi észre, hogy jobban tenné, ha befogná a bagolylesőjét. Elcsigázva pillant az ablak felé, ahonnan a beáramló fény az egész termet világossággal tölti be. Most sokkal szívesebben lenne a szabadban, a fák között, hogy kicsit gondolkozzon a dolgain, mint hogy egy ilyen órán ücsörögjön, várva, mikor borul ki a tanárnál a bili. Gondolataiból Malfoy sziszegése zökkenti ki. Felvont szemöldökkel pillant hátra az utolsó pad felé, miközben kissé összébbhúzza magán talárját. Ekkor pillantja csak meg, hogy Yolanda Malfoy mellé préselődött be. Csak egy pillanatig ereszt meg egy elnéző mosolyt Yolanda felé. Nem régóta ismeri a lányt, és általában nem kedveli az ilyen harsány embereket, de valahogy ezt a szőkeséget mindig könnyedén eltűri maga mellett. Most azonban a Delacour ikerpár egyik fele helyett Malfoy szavai ültetnek bogarat a fülébe.
Egy újabb késő érkezésével úgy tűnik, az óra menthetetlenül elfajult, és végre –Merlinnek hála-  Raimbourg is felszólal. Unottan fordul a tanár felé, hogy végighallgassa a monológot. Először Wolfot osztja ki.. Rá is fért, de.. 10 pont a Hollóháttól?! Gyilkos pillantással veszi célba a fiú tarkóját. 10 pont nem a világ vége, de túl sok azért, hogy pár percig árassza magából a hülyeségét.. Akkor inkább be se jött volna órára. Mindegy, a beszéd második része jobban felkelti Dorothy figyelmét. Aktív résztvevői lesznek.. Halkan puffog egyet – ő ugyan nem. Minden erejével azon van, hogy minél jobban kimaradhasson ebből az egészből.
Oldalra húzott szájjal pillant körbe a teremben, pillantása elidőzik Reynoldson, miközben ketten kérdezgetni kezdik Raimbourg professzort a jelenlegi helyzetről. A kérdéseket elengedi füle mellett, pedig még akkor is tisztán hallaná őket, ha csak az illető diákok az orruk alatt motyogták volna el szavaikat, de most nem érdekli ez az egész. Pár pillanat sem múlik el, és látja, hogy valami rátapad Reynolds fejére. Kezét szája elé kapva tudja csak visszafogni magát, hogy ne röhögjön fel. Végre valami értelmes történik az órán. Pár pillanatig még figyeli a bosszankodó mardekárost, aki öklét rázva fordul hátra a hátsó pad egyik diákja felé, majd visszadől asztalára, és a tanár felé fordul. Még a fenyegetés sem nagyon érdekli. Nem úgy ismeri Yolandát, mint aki ettől megfutamodna.

Miközben a fáradtságtól szinte megbénulva üldögélek a magas, fából készített padra dőlve, elmerülök cikázó gondolataim sűrűjében. Elmerengek a múlton, szemem előtt különböző képek jelennek meg a jövőről, vannak érdekes, vannak idióta variációk is, egy-két pillanatig elgondolkozom az eshetőségeken, majd ráébredek: igen sokféle képpen alakulhat még a jövő. Főleg, ha a jelenlegi állapotokat is figyelembe vesszük.
Jó szórakozás egy másik világban mászkálni, lassan azonban kirángatnak ebből a csodás elmélkedésből, ugyanis úgy tűnik, ez az óra nem fog normálisan lezajlani. Mintha az évfolyam szándékosan szabotálná a prof azon irányú próbálkozásait, hogy hasznos órát tartson. Komolyan, mi a franc van velük? Sosem értettem meg az olyanokat, akik képesek arra pazarolni az energiájukat, hogy a tanárral szórakozzanak. Mennyivel értelmesebb inkább csendben pihengetni…
Raimbourg Josh felé intézett kérdése után felkelek a padról, és az ifjabbik Reynoldsra nézek. Kíváncsi vagyok, hogy ebből hogy fogja kimagyarázni magát – majd meglepődve tapasztalom, hogy leginkább sehogy, helyette visszaugat neki. Ajj, szuper, most vele is eljátsszuk a Wilde-esetet? Ne már, Josh, ez uncsi.
Lemondó pillantást vetek rá, majd a pad mintázatát ujjammal követve kezdem figyelgetni, a sok hülye értelmetlenebbnél értelmetlenebb beszólásaiba már rég belezavarodtam, egy ideig próbáltam őket követni, de rájöttem, hogy jobb, ha feladom. Hova kerültem? Én egy MÁGIATÖRTÉNET órára jöttem, nem egy bölcsödébe. Legszívesebben felállnék, és itt hagynám az egész társaságot, de ezt már csak azért se teszem meg, hogy Raimbourg örüljön, hogy van egy olyan diák is a teremben, aki normális.
A következő percek teljesen kiesnek, már éppen úgy érzem, hogy pillanatokon belül le fogok esni a székről, mikor a nevemet hallom. Hirtelen körbepillantok, majd tudatosítom magamban, hogy Raimbourg engem szólított fel. A kérdésére azonban választ már nem tudok adni, mivel egy hatalmas leszúrást kap éppen a csoport. Nem is csodálom, de ami azt illeti, kicsit meglepődöm a professzor viselkedésén. Sosem volt még ilyen, a szavai jeges borzongást idéznek elő a testemben, némaságra sújtva pislogok, miközben az ujjaimat tördelem. Valahogy úgy érzem, hogy kedvem sincs megszólalni. Most nincs.
Időközben újabb késő érkezett, a rohadt életbe, Dawis, miért nem tudod időben idetolni a képedet?! Újabb pontlevonás a házunktól, remek. Mintha nem veszítettünk volna épp eleget a mai órán. Előttünk foglal helyet, én pedig csak bámulom a hátát, feltehetőleg érzi magán a pillantásomat, mellyel most akár ölni is tudnék. Mikor nevetni kezd, legszívesebben pofán vágnám, hogy mégis mi a jó büdös francot képzel, de ez már más kérdés, Josht sem verem meg minden egyes beszólása után.
Nagyot sóhajtok, majd végignézek a díszes hatodik évfolyamon, és egy naaaaaagy, óvodás csoportot látok. A Delacour – lány is köpőcsővel a szájában… Na jó, ő is egy idióta, de neki legalább jól áll a hülyeség. Arcomon átfut egy halvány kis mosoly, majd ismét a tanárra emelve a tekintetemet, hallgatom annak válaszát. Többre jelenleg nem vagyok képes.