Porta

A kastély előtt a nagy vasrácsos kerítés mellett van egy kicsi kunyhó, benne a portással, aki azért van ott, hogy bejelentetlenül senki se mehessen be. A telefont is ő kezeli, és irányítja a házba, Tulajdonképpen ő köti össze a kúriát a külvilággal.
A portást Leon Clewnek hívják, negyvenes éveiben járó, sportos emberke, kopaszodó, bajuszos, és igen bizalmatlan.
A porta után a belépő egy kis előparkban találja magát, szökőkúttal, és gondozott sövénnyel, körbeveszik  fák, és a kastély mögött található egy hatalmas park, kis erdővel, sétánnyal, tóval, réttel... De ezeket eltakarja az épület, mely pompásan, és előkelően magaslik a belépő felé.

*A tájat lassan a hó födte be, mindenütt hirtelen nagy forgalom lett, emberek tömege járkált egyik üzletből a másikba, hogy az utolsó pillanatban még beszerezhesse az ajándékot egy elfelejtett, régi vagy távoli emberkének. Csak az ő kastélyukban volt fura hangulat. Odabent minden egyes szabad sarok, polc, vagy felület tele volt karácsonyi díszekkel, csak éppen a hangulat hiányzott. Mia ugyan úgy érezte magát, mint az év bármelyik bármelyik napján. Hideg, és barátságtalan, üres... Mint egy elhagyatott pince. Éppenséggel jó illatok voltak, de ezek is csak fájó emlékeket ébresztettek az amúgy is eléggé káoszos fejecskében. Hogy idén miért jött haza? Mert ,,muszáj", hiszen ez ,,családi ünnep".... Ez állt a levélben. Megérkezése napján anyja kitörően nagy tettetett lelkesedéssel fogadta a lányt, aki mereven állt, pókerarccal, és hideg tekintettel, már-már dühösen állt a küszöbön, és nem értette, miért kell most együtt végigszenvedni ezt az ünnepet. Mintha lenne kinek alakoskodni! A személyzet úgyis tudja, hogy... Lemondóan sóhajtott. December 22... Nem sokára karácsony, bár náluk már áll a fa, az üres dobozok már csomagolópapír vannak bújtatva, hogy az ajándékhalom elég nagynak és irigylésre méltónak tűnjön. Igen, üres dobozok vannak becsomagolva, ,,Ha itt lenne..." pillantású anyjának kívánságára. Nem képes elszakadni Jaspertől. Mivel Mia ettől a kényszerű ,,örömünneptől" hányingert kapott, egy kis könnyed sétánál döntött. Sál, sapka, kabát, meleg ruhák, kócsizma, és indult. Hosszú haja árulkodón lógott ki a fejfedője alól, hideggé merevedett ujjai görcsösen szorultak ökölbe a zsebében. A vállait felhúzta, és egy mosolyt küldött csak az ablakon kikukucskáló portás felé, aki mosolyogva intett, és kiengedte Miát.
Kilépett az útra, és nagy levegőt vett. Kifújta a felgyülemlett érzelemhalmot, és ezzel együtt mintha minden fekete, és rohadó valami, ami benne volt, távozott belőle. Megkönnyebbült, lehet csak a ház nyomasztó hangulata volt túl sok. Sosem lehet ezt ott bent tudni. Vágyakozó pillantást vetett az arra, vagy mellette elsiető családokon, arcokon boldog mosoly, kipirultak, és csillogó szemek... szerelmespárok andalognak néhol, forró csokival kezükben, összebújva... Mia még elhagyatottabbnak, és hidegebbnek érezte ezt az egészet.megborzongott, és kilépett. Tekintetét előreszegezte, és ,,jobb kint, mint bent" elv alapján nem sietősen, hiszen nem volt dolga, de mintha valami nagyon fontos dolga lenne, olyan arccal indult meg... valamerre. *

Mia         

*A buszon hosszabb ideje ülő emberek már megszokták ezt a jelenséget. Csak az újonnan felszállók, és a nagyon öregek tekintenek folyton a leghátsó ülésre. Lehet igazuk van. Elég érdekes jelenség tél közepén napszemüvegbe utazgatni. Nem mintha, így sem lenne elég sötét, és borongós az idő, még rátesz egy lapáttal, feltesz egy napszemüveget. Csakis Bam lehet az az utas, aki még ilyenkor sem képes megválni becses kis szemüvegétől, amiről váltig állítja, hogy sokkal jobban lát vele, mint szabad szemmel. Talán már annyira hozzászokott szeme a furcsa látóviszonyokhoz? Nem egészen, de maga Dennis még mindig nem jött rá a kis csínyre, miért is jobb neki így. Kicsit felsóhajt... Utazik! Mondjuk tegnap este még ő sem gondolta volna, hogy másnap már buszon fog ülni, és egyenesen Salisbury-ba fog tartani. De hogy micsoda vette rá hogy ő most oda menjen? A hóna alatt megtalálható rá a válasz! Nem, nem a gördeszkája, a másik keze alatt! Azaz! Egy ajándékcsomag... Úgy volt, hogy csak a téliszünet végére fog elkészülni a kis ajándék, de barátai áldott segítsége előrébb hozta ezt a dátumot. Aztán meg már csak várnia kellett volna, hogy véget érjen a kellemes kis téli-muri. De Bam és a várakozás, egy mondatban nem tűri meg egymást. Valami másik világba kéne ahhoz elrepülni...
 Szóval most itt ül egy buszon, ami éppen képes volt befutni a városkába. Mikor már végre kinyújtóztathatja végtagjait, megkönnyebbülten felsóhajt. Rövidebb útra számított. Aztán most jön némiképp a találós kérdés, hogy hogyan is találja meg azt a bizonyos Silver-kúriát. Valami nagy vidéket emlegetett a lány... Mindegy, fiatal még az idő, hiszen csak alig múlt 10, csak megtalálja még mielőtt lemegy a nap, merre is kell mennie. Addig pedig, talán jó lenne megtudni, hogyan is engedte el édesapja erre a kis kiruccanásra? Hiszen, hamarosan karácsony! A másik pedig, hogy a fiacskája egy olyan helyre megy, amiről még azt sem tudja, hogy milyen népség lakja! Oké, hogy a lányt ismeri, de a szüleit? És ha eltéved? Még maga Bam sem tudta rendesen megmondani, hova is kíván menni, csak a várost mondta meg! Szóval csak megvonta a vállát és rábólintott. Bam apja nem túlzottan Apai fegyelméről híres. Sokkal inkább az ellenkezőjéről. Meg amúgy is, hogy tarthatna vissza egy felnőttet? Hiszen... Már egy éve nagy korú, most meg már a mugli világba is az! Aztán meg... Ő maga is ilyen volt, ha valamire nemet mondanak, akkor pláne hogy megcsinálta.
 Idő közben kis hősünk, már elérte azt a pontot mikor be kíván pánikolni. Délután két óránál járt már az idő, és ő még csak gurult deszkáján céltalanul, egy nagyobb csomaggal a kezébe. Napszemüvegbe! Nagyon jó összhatást nyújtott. Szóval, ilyentájt határozta el, hogy el kezd érdeklődni, merre is találhat kúriákat. Eleinte fiatalabbaknál próbálkozott, de mivel ott nem jutott sokra, idősebbeket kezdett kérdezgetni, akik a várttól is jobban megbámulták. Végül választ kapott, és már száguldott is Mia felé. Csak érjen oda, biztos jól leszólja majd a lányt, hogy hogy lehet így elbújni!*
 - Opám! *Ez volt az első szó, ami eszébe jutott, mikor meglátta a hatalmas kaput maga előtt. Először is, már az furcsa neki, hogy kapu van a ház előtt (amit még nem lát a sok "gaztól"), a másodszor meg, hogy mekkora! Pislog egy párat, mire feleszmél a látványból. Most ő komolyan ezen a kapun be fog menni? Mégis hogyan? Átmászik? Közelebb lépked, méregeti egy darabig... Hát nagyon úgy tűnik, mert hogy ő nyílást nem lát rajta, az már biztos! Nem elég, hogy ezek a Miáék ilyen eldugott helyen laknak, még hatalmas kaput is állítanak elé! Most már biztos hogy nagyon le fogja szólni a lányt, ez már a második húzása, csak kerüljön elé! Áthajítja gördeszkáját, ami keserves puffanással ér a túloldalt földet. Bam arca teljesen eltorzult a rémülettől, azt hitte már eltörik! Majd végignéz a szépen csomagolt (Füles munkája, Bam 3 próbálkozás után kivágta az ablakon a ragasztót meg az ollót) ajándékon. Ha ezt átdobja, abból semmi jó nem lesz. Kicsit felsóhajt, majd kabátja alá rejti a kis csomagot. Na most, így mozogni elég nehéz, de... Felmásznia sikerült! Csak a lemenetel sült el kicsit rosszul, ám annál gyorsabban... Szerencsére hátára érkezett, így a becsomagolt kis ajándékának baja nem esett, de Dennis farrészének annál inkább. Szóval kicsit sarasan, megviselten, megindult a hosszú úton befelé. Gondolatában az is lejátszódott, hogy mindjárt valami Vadőrféle kiugrik a bokorból és lelövi az illegális behatolót, de végül erre nem került sor.
- Onyám! *A második szava, mióta ide megérkezett. Immáron a hatalmas ház láttán hőkölt hátra. Rendben van, hogy Mia ecsetelte neki, mégis mekkora a házuk, de... Ekkora?! Ez nem is ház hanem valami... Valami bazi nagy IZÉ! Néhány perces agyhalál után, azonban észrevesz valami mozgást. Valaki kilépett az izé ajtaján, amit mindenféle hunyorgás nélkül is tisztán lát, még ilyen távolról is. És aki kilép rajta! Nem akar hinni a szemének, és azt is képtelen felfogni, hogy ekkora szerencséje van.*
- Mia! Miaaaaaa!! *Integetni kezd. Pontosabban úgy fest mintha valami nagyon nagy legyet próbálna elhessegetni a feje felől. És igen... Azonnal kiment a fejéből, hogy le kéne szólnia Miát...*

[Bam]

~Milyen hideg van..~
*Húzta szorosabbra magán a hideg ellen felöltött micsodákat, amiknek mindenféle fityegője lógott ezerfelé. Sál, aminek a bojtjai libegtek utána, a kesztyű, melynek az ujjairól lógott valami idegesítő izé, és a csizma, aminek a fűzője már megint kikötődött. Azon agyalt, hogy melyik bűbájjal kösse oda, és vajon mennyire lehet kényelmes majd öregkorára ez a cipő, ha esetleg nem jönne le... amikor úgy döntött, hogy inkább lehajol, és beköti. Mindenféle alak, aki mellett elment, nem igazán érdekelte. Hiszen mindenütt a szeretet meg mi a szösz lebegett a levegőben, csak ő érezte magát üres bábunak, mint egy üres kagylóhéj. Itt lézengett egy vagy.. Nagyon sok éve ebben a kúriában, és hiába ordítja a nap minden percében a naptárja, hogy csak két napja van otthon, úgy érzi, évezredek óta lenne oda bezárva. Megborzongott, és az ujjait ökölbe szorítva a kabátzsebébe dugta. Miért pezseg annyira az élet? Annyi vidám arc, és mindenki várja a karácsonyt... Nos, ő inkább a pokolba kívánja az egész nagy felhajtást. Karácsony előtt a boltok utóvásárlás miatt vannak tele, az ünnep után meg a felesleges, és teljesen hasznavehetetlen mütyüröket cserélik be a boltokban. Mindig a tömeg. És Mia meg a tömeg... Á-áááá... Kilépett a kapun, és körbenézett. mehetne, amerre csak akar. De.. Ez a se veled, se nélküled reakció. bent minden apjára emlékeztette, kint meg egyedül nagyon üres volt minden. Bam jutott eszébe, lehet a fiú most díszíti a fát, vagy a fiúkkal rongálja az utcabeliek idegzetét... Egy futó mosoly rohant át rajta, és körülnézett. Hó... fehér... Fenyők... Díszek... Mia a hányinger szélén állt. Vagy csak gyomorgörcs? Ideg? Elfintorodott, és éppen lépni készült, amikor egy ismerős hang süvített végig a környéken. Megmosolyogta magát. Már képzelődik is. Tessék, meggárgyult otthon. Aztán engedett a csalóka lidércnek, és megfordult. És lám... a szemei görögdinnyeméretűre dagadtak, és majd kiestek, amikor a kertben megpillantotta Bamet. Arca felragyogott, és csillogott a két nagy barna szeme. Az előbbi múmiaarcból hirtelen lett kissé piros, és csillogó, örömteli arc. Közben meg a portás is előmászott a kuckóból, és vasvillát szorongatott. Kvibli lévén... aztán Mia gyorsan ár szót szólt hozzá, és mint egy tündér, nekifutott, de futás közben is szárnyalt, és olyan kecsesen futott végig a havas kis részen, mintha siklana. *
- BAAAAAAAM!
*Kiáltotta, nem túl hangosan, de lehet hogy a város másik végére csak kiáltássá vedlette magát... Ahogy közeledett, azon töprengett, illik-e ilyenkor ölelgetni vagy ilyesmi. A kis pillangókat egy légycsapóval agyonvágta a gyomrában, az arcpírt a futásnak és a hidegnek tudta be... hogy az öröm mitől van? Hm... csak egy barát... - nyifogott egy nagyon vékony, hamis hang a fejében. Odaérve csak lendületből átölelte a fiút, és kis híjján eldőltek, de szerencsére ez a katasztrófa nem következett be. Mia jó tíz másodpercig ölelgette a fiút, lehunyt szemmel, amíg a szíve kissé rendezettebb dübörgésre váltott, és elengedte*
- Hát te? Hogy kerülsz ide? Azt hittem... Áá... Úgy örülök! Nem fázol? Bejössz? Mióta vagy itt?
*Durvának vélte a ,,Miért vagy itt?" kérdést, de szemében ez is villogott a megannyi hirtelen kérdéstől, és az eddig szótlan, és többezeréves múmiához hasonlító micsoda hirtelen lány lett, fecsegő, és csilingelő. A ,,meddig?"-et is szivesen feltette volna, de csak most jött, ráérnek később is az elmenéssel foglalkozni. Addig is... *

Mia         

*Az öröm amit Mia hangjából hallott, mikor kiabálta a nevét. Valamiért nem így képzelte a lány reakcióját... Sokkal inkább valami olyasmit várt, hogy majd csak odatipeg hozzá, és megkérdezi, hogy mit is keres itt, de ehelyett. Mia futva rohan hozzá. Bam arcára akaratlanul is hatalmas mosoly rajzolódik, és őt is olyasmi öröm járja át. Azt hitte, hogy majd csak egyszerűen pacsit ad neki, mint ahogy Donoréknak is szokott, de ez másabb volt. Mikor Mia a nyakába vetette magát, Bam átkarolta derekát, a magasba emelte, és egy kört írt le vele. Hogy csak azért tette, mert a leányzó, túl nagy sebességgel érkezett, és felborultak volna ha nem vezeti le mindezt, ez teljesen valószínűtlen, még egy ilyen alaknál is mint Bam. Bár utána érdekes volt számára is, és megkérdőjelezné előbbi reakcióját, de Mia kipirult arca láttán, nincs kedve már ezen filózni. Inkább ő is átadja magát a határtalan örömnek, amit Mia hozott magával, és csak arra koncentrál. Ez a lány aki itt áll előtte, most úgy reagál, mint amikor a gördeszkáját meglátta először... De most nem a gördeszkának örül. Dennis fejében néhány gyors gondolat fut végig, végül oda lyukad ki, hogy lehet igaza van Donornak... A kérdések viszont szinte fejbe vágják, amire csak kacagni tud először.*
- Hé kislány már megint túlpörögsz! Ték it ízi! Tudod, mélyeket lélegzel! *Kicsit nevet. Rá is ráférne némiképp ez az Ízi dolog, főleg, hogy még mindig nem engedte el Mia derekát.* - Akkor szépen sorba mindent. Hát én. Busszal és gördeszkával. Én is! De. Igen, ééés... A kapun még átverekedtem magam, az vagy egy 15 perc biztos volt, szóval... 18 perce. *Nevetése mosollyá fagy arcán, és úgy néz most a lányra. Így néhány nap után, hogy nem látta, sokkal másabb. Olyan mintha már vagy két hete nem látta volna, pedig nemrég köszöntek el egymástól a suliban, hogy majd az újévkor találkoznak. Milyen érdekes. Lassan, ám annál kelletlenebbül, de elengedi Mia derekát.*
- Nos akkor indulhatunk, bár nem tudom. Ebbe a házizébe én nem merek bemenni így. Az baj hogy nem frakkba jöttem?  *Kétségbe esés ül ki ábrázatára, ami egyértelművé teszi, hogy komolyan gondolja kérdését, és tényleg nem viccel. Ha ilyen nagy házakba járt, mindig nagyon ki kellett öltöznie, és olyan úrimód jó hajának kellett lennie. És most? Itt van, kissé sáros kabátban, hólétől ázott cipőben (mert ő csizmát nem hord!), és egy farmernadrágban.*

[Bam]

*A fiú arca kissé értetlenkedésről árulkodott, mikor úgy nekiszaladt, és minden további nélkül a nyakába ugrott. Ám az öröme átragad a másikra is, és visszaölel, sőt.. Hirtelen emelkedik a levegőbe, mint amikor apja fogta így, és lendítette levegőbe, így megint elállt a lélegzete, mint annak idején, és egy pillanat nagyon pici töredékéig hagyta, hogy a nosztalgiahullám elragadja, aztán elhessegette a képet, és inkább a jelennek élt. Ragyogott, arcán egy XXXL-es vigyor, amit senki sem tudott volna, még egy naaaaagy kéményseprő sem tudta volna letörölni. Megforgatták, és a lány szemei erre csak egyre jobban ragyogtak, és az ember lassan nem hitte el, hogy a Nap világít a Földre... A fiú furcsán méregette a napszemüvege mögül, és bár a lány nem bánta, hiszen ő tudta jól, hogy mostanában miért olyan jó az a szemüveg, a világért sem szólt volna. Ám az üvegen keresztül is magán érezte a fiú pillantását, és jól esett, hogy van valaki, aki eljött meglátogatni, nem mert anyja elhívta, vagy mert... Kissé furcsállotta, hogy megállás után a fiú ott felejtette a kezét a fiún, de hát... Istenem. A másik sem engedte el olyan hamar. Szóval nem érezte magát kényelmetlenül. A portás elvonult a kis házba, hogy a függöny mögül leskelődhessen magának, és közben a lány itta a fiú szavait. Amióta elváltak, legalább egy jó évmilliárdnak kellett eltelnie. Őrült lassan teltek itt a napok. Aztán végre megszólalt Bam, azon a hangján... Mia arca kicsit pirosabb lett, de kinek tűnt fel ilyen kicsiség ilyen hidegben? Egyre szélesedett a mosoly az arcán, és közben hallgatta a fiú válaszát. Nevetgélve, kacarászva pillantott újra és újra végig a fiún, nem merte elhinni, hogy itt volt. beharapta az alsó ajkát, ezzel jelezve, hogy elcsitul, ameddig bírja. Gördeszka... Ennél aszónál hirtelen fosztotta meg magát a fiú látványától, és egyből a földön heverő egy darabban pihenő négykerekűre esett pillantása. Arról eszébe jutott, hogy a múltkor mekkorát repült egy nagy bokor felé róla... Újra felnevetett, és sietve elhalkította a hangját. Bólint, az elfojtott örömtől egyre pirosabb lesz. Aztán a kissé feszengő kérdésre egy felszabadult nevetéssel válaszol.*
- Ugyan.... - tör ki végre belőle a szó, mit beléfojtottak. - Hiszen csak anyu van otthon, őt meg ne érdekelje, ki van nálam. Úgysem jár.. -elharapta, és a fiúra villantotta szemét. Nem, nagyon hosszú ideje senki sem járt náluk Mia meghívásából- Engem meg nem zavar, szóval... Jajj... Gyere már! Fogd a deszkádat, és gyerünk be! Csinálok neked forró csokit. Ja, és... Nos.. Ne ijedj meg az előszobában.
*Próbált felszabadultan, félvállról csevegni, de nem ment gördülékenyen. Ám a végénél megragadta a fiú kezét, és az ő puha, kesztyűs mancsát a fiúéba csúsztatta, melegítés céljából, útmutatás címszó alatt. Aztán az előszoba... igen, ez alatt azt értette, hogy az előszobában a giccs szónak elég tág fogalmat adó micsodák vannak, lógnak, fityegnek, libegnek.... Szóval jobb felkészíteni erre szegény fiút, mielőtt még szívrohamot kap. Újabb mosolyt engedett a fiú felé, intett a portás ház felé, és lassan elindult, remegve, és izgatottan a ház felé.*

Mia        

* Eddig minden szép és jó. A szavak egy kicsit megnyugtatták, bár... Csak (!) az anyja van itthon. Az épp elég lesz Bamnek, ha csak arra gondol milyen is egy anya. Hiszen tapasztalta még régebben, hogy az ő drágalátos mamája, hogy sürgött forgott mindenki körül, és amikor először hazament, azzal az üzenettel, hogy gyújtogatott, milyen csalódott arca volt. Meg amikor Emmett bátyja először hazament egy rossz jeggyel, micsoda letargia volt otthon. És az a ráadás, hogy ők fiúk! Akkor egy lánnyal hogy viselkedne egy anya? Pláne egy ilyen, aki egy hatalmas házba lakik, aminek úgy tűnik még a téglái is aranyból vannak. Egy ilyen anyuka biztosan szeme fényének tekinti a drága kis lányát, aki tényleg elég szemefénye beállítottságú... Na de nem ez a lényeg, hanem, hogy hogyan menjen be akkor? Már lassan ott tart, hogy megmondja Miának, hogy rejtse el valahova. Csak etetni kell, meg jó gyakran meglátogatni, és nincs vele baj. Annyi...  Vagy meg hagy utazzon haza a frakkjáért! De az nincs is neki... De mi van ha vesz?! Épp szóra kívánja nyitni a száját, hogy ő bizony egy tapodtat se mozdul, de ekkor puha kezek ragadják meg az övét. Már nem egyszer érezte ezeket a kezeket, de, nem így reagált rá. Szája lassan becsukódott, széles mosoly ült ki arcára, és valahogy elszálltak a gondolatai. Frakk ide vagy oda, most már bemegy. A lány intő szavaira azonban felébred, és újra kisebb pánikroham fut végig a hátán. Miért ne ijedjen meg? Netán mumust tartanak a portán, hogy ne jöjjenek be illetéktelenek? És mi van ha tényleg? Akkor Mia látni fogja, amint a mumus az anyjává alakul, amint Bam elé kerül. Vajon mit szólna ehhez? Jobb lesz megkérdezni, mielőtt bármi hülyeséget csinál. Mondjuk, mindig azt csinál, nem lenne túl meglepő a lánynak.*
- Mé' mi van ott? Mumus? Vagy... *Összeráncolja homlokát. Mi van ami még lehet egy előszobában? Majd örömteli és egyben megnyugvó hanggal kiállt fel.* - Kutya! Imádom a kutyákat! Nem is mondtad, hogy van kutyátok. Képzeld, nekem...
*Ám mondatát nem tudta befejezni, mert időközben megérkeztek a portára. Bam szeme majdnem kiesett a helyéről, és hiába figyelmeztette Mia, hogy ne ijedjen meg, megijedt. Sok gondolat futott végig az agyán, aztán a legelsőt, ami eszébe jutott, kénytelen volt kinyögni, mert ha nem azt teszi, akkor a sok cicoma, és dísz láttán, sikítva hátat fordítana, és elrohanna.*
- Te! Ez bazi nagy! Le merem fogadni, hogy nektek a fürdőszobátok akkora mint a mi egész házunk! *Kicsit eltátja száját, időközben földbegyökerezett lábait, meg próbálja edzésben tartani azzal, hogy hol az egyikre hol a másikra támaszkodik.* - Ha apám ezt látná, el se engedett volna zakó, öltöny, nyakkendő és egy csokor rózsa nélkül. Te még a szemüvegem is elvette volna... *Nyögi ki, halvány mosollyal az arcán, jelezve, hogy csak hülyéskedik. Ám még mindig nem igazán éledt fel a látványtól. Hát na... Nincs ehhez hozzászokva.*