Eldobom az agyamat, ha McGalagony komolyan gondolta, hogy egy öregasszonynak öltözött holdkóros mellett fogom kapargatni a padlót! Tiltakozom! Velem nem tehet ilyet senki, különben… felrúgom, hah! De most tényleg. Nincs arányban a büntetés az elkövetett bűn súlyával. Miért nincs az iskolának egy pártatlan döntéshozó egyesülete, ahol szabályosan vezekelhet az ember a bűneiért, és közben nem kell megaláznia magát a fél iskola előtt? Egy olyan független intézmény, ahol a bírák nem vonhatnak le a saját Házuktól egy rakás pontot, és ahol a mardekárosokat ítélik a béna fizikai munkákra helyettem?
És egyébként is, mit stréberkedik Sebastian, máris megtört a kényszermunka alatt? Most úgy mérem végig a fiút, hogy pontosan ki tudja olvasni a szememből az „érdekes” öltözékéről alkotott véleményemet. Az érdekes alatt hányingerkeltőt értek.
-
Eh – ennyire futja tőlem, mikor bevallja, hogy neki még tetszik is a gumikesztyű meg a fejkendő. Azt hittem, az ilyen dolgok megakadályozzák a normális embert abban, hogy az életben képesek legyenek még mosolyogni vagy viccelődni… de Bastian tudja hordani a nyanyagúnyát. Roppant öröm.
-
Hát nem önszántamból, azt sejtheted – vetem oda félvállról, mikor minden átmenet nélkül témát vált. Talán mégis kínos neki a cucc. Fanyalogva húzom ki a vödörből a rongyot, és csavarom ki belőle a már eleve mocskos vizet, egyenesen a padlóra. Nna, a fele a cipőmre ment, hogy troll üsse tökön! –
De ha már ennyire kíváncsi vagy… egy professzionális merényletsorozatot eszeltem ki a mardekárosok ellen, és hát itt volt a jóslástan meg Trelawney, aztán úgy gondoltam, tesztelni kell… KÉSZ! VÉGE! Ez volt az utolsó idegszálam, ami Sebastian idióta kesztyűjén csattant el. Ennyit a híres kviddics-reflexekről. Csak állok megkövülten, és azon vacillálok, hogy melyik irányba köpjem a számból a felmosó vizet. Tudom, rém nőies, de az autentikus takarítónénivel úgysem kelhetnék versenyre, szóval ideje, hogy viselje végre valaki a nadrágot. Ádáz képet vágok, miközben Sebastian az arcomat törölgeti, de azt hiszem, ezt nem tűrhetem sokáig. Az első suta érintések után hátrahúzom a fejemet, mintha a srác valami ijesztő dolgot művelne. Inzultálni az alvó oroszlánt tényleg nem veszélytelen művelet.
-
Hé-hé-hé, hóó! – még a kezemet is magam elé emelem, csakis az ő testi épsége érdekében. Hiszen tudhatná, csapattársak vagyunk. –
Vacsizni sem vittél el, és máris nekem esel? Észnél légy, Llewelyn. Miii? Vacsizni? Eaah, mióta beszélek ilyen hülyeségeket? Egy gyors mozdulattal elmarom tőle a zsepit, megtörlöm vele az arcomat, majd visszanyomom a kezébe a koszfoltos anyagot. Milyen figyelmes, vajon mindig van nála egy-két karton papírzsepi a váratlan helyzetekre? Tampont is hord magánál?
-
Egyébként összetörtem Wolf fején a kristálygömbjét, ezért vagyok most itt – ez persze nem igaz, viszont sokkal jobban hangzik, mint a sártea Trelawneynál. –
Néha kissé elborul az agyam – engedek meg felé egy könnyed kis mosolyt, amitől leginkább úgy festek, mint egy frissen szökött elmebajos. Én már csak ilyen vagyok, szeretem pukkasztani a társadalmat. És elvárom, hogy mindenkinek legyen véleménye rólam. Jó vagy rossz, teljesen mindegy. Végtére is a rossz reklám is csak reklám.
Persze a revansról sem feledkezem meg, noha érzem ám, hogy Bastian nem szándékosan fröcskölt össze… de az én lábam sem szándékosan billen meg a vödör szélén, mert hát eszem ááágában sem áll a folyosóra önteni az összes szutykos vizet, hogy lehetőleg bokáig ázzon benne mindenki, aki a közelben tartózkodik. Kettőnket is beleértve. Merlinre, hát nem felborítottam mégis a küblit? Milyen ügyetlen vagyok!
-
Hoppá…visszatérésed örömére *-*
Roxfort RPG
Szerző