Ebédlő

Nos, azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy mire való. Csak azt, hogy minden este pontban hétkor vacsora, és a késést nem nézik jó szemmel.

[Bam]

*Na... Megpróbálta elképzelni, senki sem róhatja fel neki, de tényleg nem tudta elképzelni, hogy Bam egy teljes napig ne kapjon enni... Annak valami nagyon nagy botrány lenne a vége.... Lehet hogy valami... Világháború, vagy hasonló... Bam, mint az éheztetők elleni klub vagy tanács elnöke, és... Na, itt lett kész, és tört ki nagy röhögőgörcsben. Na, ez az, amit a Bam komoly című lehetetlen után nem tud elképzelni. És nem mert nincs fantáziája. Aztán végigmérik, és ő meg önkénytelenül kissé összébbhúzza magát. Nem szerette, ha méregetik, igaz, Bamtől igazán jól esett, de ezt csak nagy paradicsomhasonlatos módban volt hajlandó magának is bevallani, szóval ezt most mellőzte. Miután végignézték a pár centivel zsugorodott Miát, jön a Bam reakció, és ő csak kivillantva hófehér, szinte tökéletes fogsorát elvigyorodott. És látja, hogy a fiú szemeiben ott játszik a kis kételkedés, meglepettség.. Na igen. Nem volt éppen népszerű, hogy finoman fogalmazzunk... Igaz, sokan tolongtak mindig körülötte, de furcsának találták mind a két világban. Hiába hogy nyílt, és őszinte, mégsem kerültek hozzá közelebb, és általában a fiús hiúság miatt inkább a másik nem habláját hallgatta, állandó jelleggel... De felvillan a tekintetben valami helyeslés is, vagy valami új fény... Nem tudja mire vélni, a szökésre, vagy az őrizetre, és ha az utóbbi, nem akar vele foglalkozni. Aztán megszólalnak, és Mia Bammel nevet. Sosem látott olyat, hogy Bamet etetni kellene. Valószínűleg, ha haldoklik, akkor is van annyi erőtartalék, hogy egyedül tudjon a torkán lenyomni néhány sültet, és főttet, pár pácoltat, szószosat, natúrt, kevertet, és... Ezen a gondolaton újra csak nevet egyet. Aztán meg azon, hogy a fiú valami nindzsáktól akarja megvédeni... Megnézné, ki lenne olyan elvetemült, hogy ide betörjön  érte... Megcsóválja a fejét, miközben kinyitja az ajtót, és kilép Bammal karöltve. *
- Oké... A nagy Jumanjikat meghagyom neked, Ó, én hősöm, és én meg majd szembeszállok a konyhásokkal és a jóanyámmal... Mindezt csak érted!
*És a szempilláját rezegtetve néz fel Bamre, amolyan csábos tekintettel, ami a filmekben is szokott lenni, csakhogy ott tengerestül ömlik a nyál... Szóval rápillog, és kuncogásban tör ki. Ám közben belül egy kis hangocska kuncog azon, hogy ez a furcsa pillogás nem csak vicc volt... Legalábbis nem teljesen, mert volt benne abból, amit bent a szíve környékén érzett... Ám elvonja a figyelmét a Bam mint Arisztokrata alakítás.. Arcát igyekszik valami komolyabba kényszeríteni, de nem sokáig megy. Amikor Bam levedlik, és kijelenti, hogy neki az nem megy, Mia hangos kacajban tör ki, és képtelen az ebédlőig abbahagyni. Fájó rekeszizommal áll meg az ajtó előtt, és ott egy csapásra minden szó nélkül eltűnik az öröm legkisebb jele is arcáról. *
- Nos, kedves Bam... Illetve... Dennis... - heves pislogás, mert nem szokta meg ezt a nevet- Szóval... Oda ülj, ahol a széknél egy inas áll... És... Csak csináld azt, amit én...
*Aztán kacsintott, és elfordult, hogy benyisson, de mire hátat fordított, arcán enyhe idegesség, és hidegség ült. Finom vonásai megkeményedtek, ahogy az asztalfőn kecsesen ülő nőszemélyre pillantott, biccentett, és az egyik székhez ment. Az asztalfőn ült Elisabeth. Mia tőle jobbra ült le, székét addig húzva csendben, amíg a lehető legmesszebbre került tőle. Mia mellett volt Bamnek kijelölve a hely, és ez a lánynak igazán jól esett, tudta, hogy nem az anyja akarata... A szíve dobogott, és csak később vette észre, hogy bizony ha anyjától messzebb ült, így Bamhez nagyon közel került. Így nyugodott meg kissé, és mire leültek, hozták az első fogást. Sült hús, és krumpli. Mia egy kendőt terített az ölébe, a legszélső evőeszközöket ragadta meg, és enni kezdett... Így ment ez szinte szótlanul a desszertig. Mia kacsintott Bamre, hogy mindent ehet, és ahogy csak jólesik, mivel a szigorú, törékeny nő éppen valami hivatalos leveleket lapozott, és írkált. Ám ekkor váratlanul megszólalt.*
- Szóval Dennis Iago Jordan Salvation?
*Nyugodt hang, hideg, kérdő szempár, jéghideg pillantás, és ezek eléggé egyértelműen jelezték, hogy nem látja hűde szívesen a fiút. Mia fel sem nézett a tányérjából, de a keze kissé megremegett. Az eddig kecses, könnyed mozdulatok görcsössé váltak, és nehezebben rágott. A nő megvárta a választ, ha kapott, és újra megszólalt. *
- Meddig szeretnél maradni?- Ám erre a kérdésre Mia máris válaszolt.
- Reméltem, hogy marad a karácsony napján rendezett bálig. De mivel semmit sem hozott magával...
- Értem...- vágtak közbe, és pár pillanat után újra elmerültek az étkezésben.
- Megértem, ha nem látod szívesen, de az én vendégem.
*Mia szemében valami vad tűz lobogott. Érdekes, hogy a nő haja nem gyulladt még meg... Hideg hang, kimért, és kicsit sem barátságos. És bizony a nő pillantását elnézve Mia kicsit sem túlzott. A lány visszatért az evéshez, nem nézett fel, csak a második desszerthez kívánt Bamnek jó étvágyat, és enni kezdett, miközben a nő először ránézett, és furcsa, mindent tudó féloldalas mosolyt... vagyis inkább hideg vicsorfélét eresztett meg feléjük. Igen, látnivaló, mindent tudott a fiúról, és nem volt elájulva tőle. De a lányát is ismerte, és felismerte azt, amit a két fiatal tagadott. Csend telepedett rájuk, egy ideig csak az evés hangjai hallatszottak.*

Mimi         

*Tényleg ennyire súlyos lenne a helyzet Mia anyjával kapcsolatba, hogy szembe kell vele szállni? Mert lássuk be, Bam csak egy néhány pillanatra látta, abból meg nem szeretne nagyon ítélni. Hiszen annyiszor mondták már neki, hogy elsőre ne. De azért megmaradt neki a tekintet ahogy néztek rá, ám nem különösképpen zavarta. Megszokta már mondhatjuk úgy, hiszen elég sokan néznek rá ilyen szemekkel. A sok Goldly-Bloodly... Szóval a szavakra csak kacagva bólint, és csak később veszi észre milyen szemekkel is merednek rá. Micsoda színésznő ez a Mia. Ha nem tudná hogy aranyvérű, még azt hinné, hogy el akarja csábítani ezekkel a szemekkel. Kár hogy már sikerült... Szóval a játékba ő is belemegy, és egy kacsintással még megtoldja helyeslését.*
- Ha nem lennék fiú, most szerintem felkiálthatnék, hogy "Ő én hősöm"! * Valami szempilla rebegtetés félét próbál produkálni, bár inkább hasonlít valami fura, szemhéjizom rángatózáshoz. Nem igazán gyakorlott ebbe a mozdulatsorban, de úgy érzem ez egy fiú részéről megengedett. Pláne akkor ha ez a fiú Bam. Aztán meg az arisztokratai énjét próbálja előszedni ami nos... Még születése előtt kihalt belőle, elveszett az éterbe, vagy valami ilyesmi, de legalább jót szórakoznak egyszerűségén, és ez a szórakozás egészen az ebédlőig kitart, ami. Nos Miáék háza egy Opám méretű ház, egyszóval nem volt valami közel a helyiség. Ám mégis rövidnek tűnt az út.
Az ebédlő előtt mikor hirtelen abbahagyta Mia a nevetést, Bam arcára némi kétségbeesés ült. Na most vagy valami nagyon nem jó jön... Vagy valami nagyon rossz. Van különbség? Nos... Az előbbi talán jobb, fél fokkal. Vagy egy negyeddel. A neve említésére hátrahőköl egy kicsit. Mióta kell őt Dennisnek hívni? Még tulajdon apja is ritkán használja ezt a nevét, nemhogy egy barátja. De talán ami azután következik. Inas?! Hogy néz az ki? Meg... Mi folyik itt? Ám mire visszakérdezhetne, már haladnak is be a terembe. Hatalmas asztal, anyuka a fő ülésnél, húdefontos dolgokat csinálgat. Vidéki kislány Pesten szituáció következik, csak a kislány leváltották, meg persze némi színhely változás, úgyhogy ha nem gond, át is nevezném: Tahó gyerek kastélyban. Passzos név, főleg, hogy már az első lépését is majdhogynem elrontotta. Talán Mia arca miatt, ami annyira. Más lett. Némi értetlen pislogás megint, aztán, jön az a tipikus, körbebámészkodok. Lehet nem illik, de tüzetesen szemügyre veszi a helyet, fejét gondtalanul forgatja a helyiségben. Mire helyet foglalnak, talán sikerül a legtöbb elsőre felismerhetetlen cicoma mizériákat felismernie. De a sokk csak ezután következett Bam számára. Mikor az asztalra nézet... Nos ott nem a szokásosat találta... Vagyis, azt találta csak, kicsit többet mint kellett volna. Arcára a rémület ült ki. Most a négy villát meg három... Bocsánat az is négy! Szóval a négy kanalat is egyszerre kell használnia? De neki nincs annyi keze! Na jó, kezdjünk valamit magunkkal, vallja a Salvation elv. Nagyot nyel, majd az egyetlen olyan dologhoz nyúl, ami nos semmi rémületet nem keltett benne. Egy pohár víz. Szájához emeli, és már iszik is, amikor egyenesen nekiszegeznek egy kérdést. Nem sok kellett, hogy visszaköpje a pohárba, de helyette csak félrenyelt egy kicsit, és néhány Khm-Khm után válaszolt. *
- Igen. Asszem... *Suttogja mellé az utóbbit, mert ebben a hatalmas hercehurcában. Nos még a saját nevét is el tudná felejteni. Lassan lerakja a poharat. Úgy tűnik itt még ez is életveszélyes, úgyhogy nem próbálkozik többet ezzel a művelettel. Helyette. Nos enni kezd, némiképpen kopírozva Miát. Vagyis, amennyire tudja követni, hogy a lány mihez nyúl. Sosem volt jó ilyen mizékből Bam. Volt már bálon, nagy kastélyba, de ott nem volt szó ilyesmi étkezésről, és csak egy este volt. Annak is már 4 éve. Az újabb kérdésre legszívesebben már ugrott is volna fel az asztaltól, hogy eddig, és menekült volna valahova, ahol. Nos nincs ez a nő. Sem ez az egész hely. Se semmi. De helyette Mia válaszolt, és újra félelmetes infókkal tömték az agyát. Bál... Néhány sorral ezelőtt említettem, hogy volt már Bam bálon... De azt meséltem, mi lett a végkifejlete a dolognak? Egy rövid szócsata Chase unokatestvérével. Aztán egy hosszabb ökölvívás. Csak hápogni tudott a hirtelen jött infótól, de hamarosan rendezte arcát, amint mellette közölték azt amit eddig is tudott. Persze. Hogy is látna egy aranyvérű egy ilyen félizét mint ő szívesen? De még mindig azon van felakadva hogy BÁL! Az egész evés innentől kezdve ennek a fényében telt. Egy szó sem esett, semmi csak az evőeszközök csörögtek... Végül befejezték, és értetlenül, segélykérőn meredt Miára, hogy most mégis hogyan is kell ilyenkor egy asztaltól távozni? Már... Ha kell, és az anyuka nem akar valami más egyéb kellemetlent kérdezni... *

[Bam]

*Szegény Bam... Nem tudja, mire vállalkozott. Inkább mentek volna a konyhába, ott nyugodtan ehettek volna, meg nyalakodhattak volna, de nem, mert nekik most ide kell menniük! A szempillarebegtetésnél csak nevetve csóválja a fejét. Hiába. Megszentségteleníti a kastély legendáját, miszerint itt csak ünnepekkor van nevetés, és élet. Amúgy meg csak hideg, és magány, és komorság. Ezt még Bam is érezte, látta Mia a kék szemeken, ahogy kutatva néznek körül, keresve valamit, amit bizony Mia is rég óta keres, de nem tudja mi az. Talán társaság? Nem. Az van itt, ha kell neki. Ez valami más... Nehogy már a szerelem hiányozzon a házból! Belépnek, leülnek meg esznek, és minden jól menne, ha az anyjának nem jutna eszébe mindenfélét megbeszélni ilyenkor. Mia maga elé szegezett tekintettel eszik, miközben Bam válaszol. Tudja, hogy ő bajban van, szóval nem hagyja, és beszáll a duóhoz, pedig hogy útál azzal a nővel beszélni, aki ott ül tőle alig egy méterre... És érdekes, hogy hogy érzi minden porcikája! Libabőrös, nem éppen jó értelemben, és úgy érzi, ha képes lenne villámokat gyújtani, akkor már csak egy nagy romhalmaz lenne a ház helyén. Bam lemond az ivásról, és szerencsére az ő mozdulatait követve enni kezd. Elisabethnek legalább ebben nem lehet kifogása. Mia megereszt egy kis, sunyi mosolyt a fiú felé, jelezve, oké. A desszertnek vége, és Mia még mindig ül, mint aki karót nyelt, és anyját bűvöli a szemével. Nem sikertelenül.*
- Rendben. Akkor még ma este jön Wiggins.
*Mia arca valami győzedelmes kifejezést ölt, mint aki egy nagy harcban győzött. Elisabeth feláll, és a papírokat jobb karjára fektetve elegánsan távozik. Mia int, és a három inas elkezdi az asztalt leszedni. Először a lány csak áll, és kissé megtörten áll, maga elé szegezett tekintettel, magában a beszélgetést lepörgetve, majd a végén bólintott, és Bamre tévedt a tekintete. Az eddig komor arc felengedett, és ellágyult, aztán újra valami boldog kifejezés költözött arcára. *
- Nos, nem kérdeztem, meddig akarsz maradni, szóval... - kis hezitálás- Lenne kedved maradni két napot, és az azt követő estén... Elkísérni a bálba?
*Először az asztalterítőnek beszélt, ám a végére csak sikerült a babakék szemekbe pillantania. Kissé belepirult a mondókába, és pislognia kellett, de állta a fiú tekintetét. Tulajdonképpen a fentebb említett név gazdája egy szabóé, aki régen apjáé volt, és azóta a szörnyű nap óta már csak a szolgálókra varratnak vele ruhát, mert Wiggins férfiszabó, és ha csak Mia nem áll be ama nem képviselőjének, akkor nem kell úri ruhát szabnia az illetőnek. Mia ruhája már állítólag készen van, szóval titokban rendelt egyet, mert semmi kedve sem volt valami rózsaszín, vagy valami ordenáré színben divatozni. Csak egy normális ruhát akart. Szóval a ruhák letudva. Már csak kísérő kell, és ha Bam nem mond sürgősen igent, akkor Mia vagy valami extra hülye ürgével megy a bálba, vagy egyáltalán. Hogy a résztvevőkről már ne is szóljunk. Tekintete egyre nyíltabb és kérdőbb lesz, és egyre türelmetlenebb, meg kevésbé reménykedőbb.*

//Ennyire futotta, bocsika!! ^^//

Mimi         

* Nem is tudja mikor érezte magát ennyire feszülten utoljára. Még mikor kiskorába rossz fát tett a tűzre... Hú ez nem jó példa, mert állandóan azt csinálja. Na akkor mondjuk úgy, hogy valami olyat tett amit tényleg nem kellett volna, és akkor kapta a leszidást, nos akkor érezte talán magát így. De hát az olyan régen volt. Azóta szerencsére megúszott sok dolgot, és nem kellett semmiféle kellemetlenségbe ütköznie. Ám most. Itt van egy kúriában, egy ebédlőben, egy eléggé kiállhatatlan nőszeméllyel. Aki nem Mia természetesen. Persze ezt a lány orrára nem fogja kötni, hiszen... Azért mégsem mondhatja meg neki, hogy Ne haragudj de anyukád elviselhetetlen egy szerzemény, nem is tudom hogy állhatsz vele rokonságba. Bár mondjuk nem elsőre kéne neki sem ítélnie. Jó ítéljük másodikra... Nem lesz második! Nem akar másodikat! Már ezt a vacsora, uzsi vagy mit is alig várja hogy vége legyen. És lám, hamarosan már szabadulnak is. Pontosabban az édesanyuka tűnik el. Ahogy kiér, Bam felveszi azt az arcot amit eddig igyekezett minél jobban elrejteni a szemek elől, mert kitudja, neme akasztják fel mert hülye fejet vág... Szóval a világ legértetlenebb arccal bámul Miára, akinek arca már valami boldogságfélét sugárzott. Bamet mindez megnyugtatná, de most valahogy ez sem képes rá, pedig milyen szép lett újra Mimi... De marad az értetlen arc, amire már rémület is kezdett felkerekedni. Szóra nyitotta száját, de az első néhány sikertelen próbálkozás után úgy döntött inkább csendben marad, és megvárja, hogy a másik szólaljon meg. De amint meghallotta mit is mond Mimi, meg is bánja, hogy megvárta. Értetlen arca elkomorodik, és immáron már ő bámul az asztalterítőre. Hosszú sóhaj hagyja el torkát, miközben állához kapja kezét.*
- Bál...
* Ismétli meg, merő undorral a hangjában. Fantasztikusan eltalálta Mia! Tényleg rengeteg kedve van elkísérni egy bálba, ahol aztán majd egy csinos pohárkával a kezében, kisujját jó messze tartva tőle, kedvesen mosolyog, bólogat, helyesel hogy ő is mennyire örül a találkozásnak, és közben úgy tesz mintha nem hallaná a háta mögött összesúgó csilli-villi társaságnak "félvér, Salvation korcs", és ehhez hasonló szavait. Visszaemeli tekintetét a lányra, aki kérdőn, és némiképpen reménykedve várja helyeslő válaszát. Milyen kár, hogy ezt a reménykedős arcot, most el kell szomorítania. Mennyire rossz, hogy ezt a kedves, mosolygós lányt most meg kell bántania. *
- Eszem ágába sincs téged megbántani Mia. *Kezd bele tőle nem megszokott komoly hangnemében. Aztán folytatja. Vagyis... Folytatná. Itt van már a nyelve hegyén a folytatás. "De eszem ágába sincs még egyszer semmilyen bálizébe részt venni." Ám ezek valahogy nem tudnak kijönni a száján. Tekintetét újra elfordítja, és valahova a semmibe néz, miközben ujjaival végigszánkázik göndör haján, majd tarkóján lelnek megnyugvást.
- Jó... Jól van. Elkísérlek a bálba. De csak egy feltétellel!
* Arca még mindig komoly, ám szemeiben már látszik, hogy némiképpen megnyugvásra lelt fejében ez a téma. Feltételét azonban még meg kell osztania a másikkal, ezért teljesen felé fordul. *
- Ha a bál után eljössz hozzám.

[Bam]

*Nos, nem volt nehéz olvasni az ő arcából, mármint a fiúéból, a kis édi szakállának ellenére. Ott voltak a szép szemei, és az a mosoly, amit semmivel sem lehet összetéveszteni. Egyedül ebből merített erőt, ezért volt az, hogy most beszélni bírt teljesen értelmesen anyjával, anélkül, hogy ordítoztak volna, vagy a lehető legfagyosabb légkör alakult volna ki, talán hidegebb, mint az északi sarkon. Minden bizonnyal... az ,,édesanyuka" emelt fővel távozott, mintha ő nyert volna egy csatát, pedig az igazság az, hogy semmit az égvilágon nem nyert, mégcsak nem is próbálkozott talán. Kicsit bosszantó, hogy az egyetlen eddigi szórakozása a kastélyban öregszik, és már nem lesz a régi, aki mindig pattogott, és parancsolgatott. Talán lassan megtörik. Vagy feladja. Végülis egyik sem kizárt... Elmosolyodott, és Bamet figyelte, aki még mindig kissé sokkosan nézett rá. Vagy inkább... Értetlenül, igen. Értetlenül.... Mia egyik szépen ívelt szemöldöke felszökkent, és kérdőn nézett rá. Nem értette mi a baj... Aztán a kérdését újra végiggondolta, és rájött. Bam csak barátként kezeli, és nem akarja talán, hogy félreértse. Ennyire nyilvánvaló az elragadtatása? Beharapta az alsó ajkát, nehogy megszólaljon. Jól tudta, az most mindent elrontana. Gondolatban azt fogalmazta meg, hogy legalább egy napig maradjon a fiú, mint a barátja, és utána... mi lesz utána? A lehető legtöbb fiúval fog mászkálni, hátha lesz valaki, aki legalább ennyire megfogja? Ez nem ő lenne, de nagyon helyesen tenné. Bam végre felsóhajt, és megszólal. Mia szeme megrebben. Nos, nem mennek együtt. Arcán tartja a kedves mosolyt, mint akit nem bánt annyira a nagyon nemnek tűnő válasz, mint aki nem bánja, hogy ez történik. Csak egy baráti gesztust ajánlott fel. Természetesen. Csak a kép, hogy együtt mennek, annyira... Megacélozta a szívét, és igyekezett másra gondolni. Például, hogy itt van Bam. Aztán újra ránéznek, és nem tudja, mit olvashattak le arcáról, de igyekezett továbbra is megértő, meg kedves, és mosolygós arcot vágni, pedig igazából sírni lett volna kedve. De uralkodott arcán. Újra megszólalt, az ő gyomra görcsbe rándult a szavak hallatán. ,,Nem!" Ezt fogja mindjárt hallani. A mosoly kissé arcára fagyott, és nagy nehézségek árán tartotta fent, és ha valaki nem nézett a szemeibe, akkor azt hitte, tényleg nem baj... Ám a csokibarna szemek... Elszomorodtak, és megrebbentek. Bam szerencsére nem nézett rá. Egy pillanat tört részéig pánik, és elveszettség villant át rajta, majd eltűnt, és kifürkészhetetlen lett. Csak barátok! Mia a kis pillanat alatt az árva szalvétájára pislantott. Elfordította tekintetét, és ezért nem látta a hirtelen változást. S amikor Bam mégis elfogadta, a gyomra most nem úgy rángatózott, mint egy haldokló állat, akinek szívében tőrt forgatnak, hanem kis pillangók keltek életre. a barna szemei meglepetten ragyogtak Bamre. Bármilyen feltételt képes lett volna teljesíteni. Megvett volna bármit, akár fejre is állt volna itt helyben. Magában meg hiába dorgálta magát, hogy nem helyes, nem nagyon sikerült fékeznie örömét, hiszen a szája is egyre szélesebb lett, és a szemei is mint két pici csillag, úgy ragyogtak. És amikor közölték a nagy árat, már nem volt erő, ami ezt visszatartotta volna. A saját székéről áthajol, vagy inkább rebbent, és átölelte ültében a fiú nyakát. Így szerencsére elrejthette örömittas arcát. *
- Hát persze hogy elmegyek. Úgyis annyit meséltél már...
*Nem mondja, hogy ő is sokszor álmodozott arról, hogy esetleg benéz ,,véletlenül" hozzájuk, és ottragad, valahogy teljesen ,,véletlenségből". A hangja is kissé remeg az örömtől, hát még nádszálvékony teste! szorosan öleli a fiút, éppen csak egy fél percig sem, majd elengedi. Hatalmas erőfeszítéssel lefejti kezeit Bam nyakáról, és visszahúzódik a székére. *
- Köszönöm...
*Ezt halkan tette hozzá, és úgy tűnt, komolyan is gondolja. sikerült mérsékelnie érzéseit, vagy elzárni. Most már csak annyira örült, amennyire talán megengedett lett volna, ha tényleg csak barátként invitálja meg ,,barátját". aztán új ötlettel áll elő, és úgy gondolta, hogy útközben talán majd még sikerül kijárnia magából a ,,helytelen" érzéseket. Meg a tilosakat valamelyest.*
- Van kedved körbenézni itt?

Mimi         

*Helyeslés jön feltételére. Őszintén szólva, valami olyasmit várt, hogy "várj megbeszélem anyummal", vagy "engedélyt kérek a legfelsőbb hatalmaktól", vagy valami más hasonló "húdefontos" dolgot képzelt még el. De nem! Ehelyett egyenes választ kapott, méghozzá, helyeslőt. Első dolga ilyenkor az embernek felfogni, hogy mit is mondtak neki, elmezgetni, hogy neme értett valamit félre. Aztán következik, az én mit is mondtam rész, hiszen lehet nem is ezt kérdezte, hanem mondjuk, hogy nincs e kedved megenni egy fagyit, vagy valami más hasonló és jelentéktelen dolgot. De nem, határozottan hozzájuk hívta el, mint feltételként, és határozottan erre jött a kellemes válasz, és... A még attól is kellemesebb ölelés. Hiába, Bam kedvelte az ilyen helyzetet. Valahogy mintha az a társadalmi útvesztő kettejük között ilyenkor megszűnne. Csak ők ketten vannak, és kiesik az a tény, hogy bizony egyikőjük nemesi család, nemesi sarjának, még nemesebb szemefénye, míg a másik, egy nemesi család, nem túl nemesi sarjának, egyik legnemtelenebb piszka a körme alatt. Hiába, nincs jó híre Dennisnek... És ahogy Mia édesanyját is elnézte. Nos sokkal jobban örült volna, hogyha egy kedves kinézetű, normálisan borotvált, öltönyös fószer ült volna most az asztalnál, és nem ő. Kérem. De ez az ölelés. Még ha Mia anyjának ezer szeme lett volna és minddel nézett volna oly könyörtelenül Bamre, e karok között nos az sem nagyon zavarná. Kár hogy csak néhány pillanat. Olyan kár, hogy ennyire rövid idő, és semmi több csak egy álmatag pillanat. De mi lenne ha megpróbálna többet kicsikarni belőle? Mikor a lány visszalibben székére, Bam keze azonnal támadásba lendül, és megragadja annak puha kezét. Elvégre, sokszor vezették már így, hogy megragadták kezét. Igaz... Ő maga mindig többet akart, és próbálta is a másik tudtára adni, de... Valamiért mindig visszafordult. Mi lenne ha újra neki futna, és. Ha még nem is konkrétan, de valahogy megpróbálná megmutatni, hogy nem csak egy gördeszkás hülye haver, hanem... Több.*
- Ja, hogyne már. De nem mehetnénk vissza a szobádba? Érdek'lne hogy miket dugdosol még ott!
*Na meg persze egy ajándék is pihen ott, amiről Bam már majdnem megfeledkezett, és jó lenne végre átadni a lánynak. Kíváncsi rá, hogy vajon fog e neki örülni, na meg persze. Ha már ajándék, akkor lehet ez is egy célzás nem? Mondjuk barátainak is ad ajándékot, de. Abban van valami más, mert azt nem ilyen körülményesen adják át, meg persze nem utazna le Honoluluba, hogyha tételezzük fel ott lakna Donor. De Mia messzebb volt... És érte leutazott. És még be is csomagolta... Tatta, mert jómaga nem tud valami szépen csomagolni. Lassan feláll, még mindig keze között tartva Mimi kezét. Óvatosan tartja, nem úgy ahogy eddig. Próbálkozzunk, na.*
- Vagy előbb nézzünk szét máshol? Van valami érdekes, izé itt amit nem ismerek?
*Nem igazán érdekli más hely, de lehet hogy a szobáját pont utoljára tartogatja. Vagy soha napjára... Mindegy, legyünk némiképp "udvariasak", már amennyire, ez Bamtől elvárható, és hagyjuk hogy vezessen a házigazda.*

[BAM]

*Bam arcát elnézve nem vette észre, hogy az észrevette volna, hogy ő milyen képeket vág. Te jó ég! ha a fiú gondolatolvasó lene, talán most jönne el a pillanat, hogy kiugrik az ablakon, és repülőszönyegre pattanva eltűnik... vagy Bamet ismerve gördeszkára... Ábrándozva sóhajt... Anyjának mondhatja, akkor sem lesz négykerekűje, ha hetven éves mami lesz... Ám azt észrevette, hogy fürkészik. Hát igen. Miért kérjen engedélyt? Általában most már mindig egyedül dönt ilyesmi felől, és mivel úgysem megy sehová sem, mindig jó kislány, már csak elmehet vendégségbe! Azért csak nem kövezi meg valaki! A ragyogó mosolyát rejteni nem tudja, szóval nem is próbálja már mérsékelni. Bamre villantja, igaz, nem tudhatja, hogy a barna szemei is olyan határtalan örömmel csillognak. Ám azt kivételesen nem veszi észre, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy az ölelésére Bam arca is ragyog. Csak azért, mert elmegy hozzájuk. egy aranyvérű egy másikhoz. Hiszen barátok, nem? Nyel egy nagyot és nagyon igyekszik, hogy ne látsszon meg rajta, mennyire oda van meg vissza. *
- Minek kérjek engedélyt? Egyszer élünk, nem? Majd üzenek anyámnak, ne keressen, és köd előttem, köd utánam!
*Trillázza, és ahogy a székre visszahuppan, csak nézi, ahogy Bam megfogja a kezét. Kissé elcsendesedik, és a két kezet nézi... Egy pillanat picike töredékéig éli csak magát abba bele, hogy a fiú tényleg szerelmes belé, és szereti őt, és... aztán elhessegeti a rózsaszín felhőcskéket, és egy visszafogottabb, Miás vigyorral válaszolt. Mit dugdos? ugyan... Női holmik, meg csecsék, meg becsék, amiket anyjától vagy az ismerőseitől kapott, és illemből kipakolta. Jó nagy gyűjtemény. És egy fillért nem költött rá. Igaz, a kisebb, kevésbé csicsás szobájában már ő rendelkezik. Legalább... bár anyja mondja meg, mehet-e a szobába, de azt már nem, hogy mi menjen be. Nagy különbség Miának. Ahogy Bam viszont feláll. Miának sokszor nyelni kell, és igyekszik nem elpirulni, de valahogy nem jön össze. Állandóan érzi, hogy az arca ég, és valószínűleg két kistányérnyi rózsaszín folt éktelenkedik ott. Jaj, csak félre ne értsék! Aztán ő is feláll, és szeretné a remegését egy helyre összpontosítani, de valamiért ez nem megy neki. A keze, amit a fiú fog, még az is remeg picikét. De éppen ezért belekapaszkodik, picikét szorít rajta, mintha kissé megszédült volna, pislant is, majd mosolyog, és feldobva máris kérdezi:-
- Na és mit néznél meg? Van könyvtár... Láttál már olyat? - incselkedve, csintalan pillantással néz Bamre, alulról fölfelé, - vagy van biliárdszobánk... Vendégszobákba is benézhetünk... vagy van még bent oolyan... Teázó szalon... És odakint már csak a sétány... Na?
*Néz kérdőn a fiúra, miközben az ajtó felé indul meg, hogy egy percig se maradjanak már idebent tovább. Arcán boldog mosoly, szemei ragyognak, mozgása elegáns és ruganyos... és közben a hangja izgatottságtól remeg. Bammel megy a bálba!!!*

Mimi         

*Szemöldökei elismerően felszöknek Mia korántsem úrinős válaszán. Megszokta már ugyan, hogy egy laza, és kedves lánnyal van dolga, persze. De mióta ebbe a különös házba vannak, nos minden olyan... Más, és mindenre olyan Más reakciót várna. De vissza csak a szavakra. Köd előtte, köd utána? Hát, csak reménykedni tud benne, hogy a rendőrséget nem uszítják rájuk majd, vagy valmi mást. Mondjuk az FBI-t vagy a CIA-t. Vagy valahonnan valami még nagyobb szervezett bűnözőket kereső bandát. Elvégre, még mindig Miáról van szó, aki ebbe a hatalmas házban lakik, egy... Egy... Egy rémesen NEM kedves asszonnyal, akit valami oknál fogva az anyjának nevez, és kitudja mire képes ő, hogyha egy szem lánya eltűnik. És mindezért természetesen megint Bamet vennék elő, már megint az ő listájára írhatnának egy strigulát, mert hogy apja a drága semmibe nem segítene neki. Talán csak jól megfedné a rendőrök előtt, aztán meg mikor azok már nem figyelnek rá, akkor fetrengene a röhögéstől, miközben ujjal mutogatna az éppen bilincsre vert Bamre. Micsoda családi idill helyzet. Halvány mosoly íródik arcára... Persze nem édesapja vad hahotázó illúziója miatt, hanem... Mia... Pillanatok alatt küldi el a CIA összes fegyveresét, az FBI minden nyomozóját, a bilincset is mint egy léggömböt úgy pukkasztja ki Bam kezén. Ez az enyhe pír az arcán, annyira mesésre varázsolja, az amúgy is szép látványt. Érdeklődve, minden érzékelését a semmibe küldve figyeli a másikat. Nem tudja miért pirult el a lány, de hogy határozottan tetszik neki így, az is biztos. Ahogy erősebbet szorítanak kezén, ő is kicsit jobban odasimítja tenyerét, természetesen csak azért, hogy véletlenül se essen el a másik. És utána csak véletlenül felejti ott kezét, ugyanolyan határozott szorítással. Persze... Semmi köze ahhoz mindennek, hogy gyomra szinte összeszorult apró kicsi golyóvá, ahogyan a lány arcát meglátta. Persze... Ahhoz sincs semmi köze, hogy agyában már teljesen máshol jár, és nem csak a kezét fogja a lánynak, hanem egész derekát karolja, és úgy vezeti el valamerre, ahol csak ők ketten vannak, és senki más. Na meg már hogy is lenne ahhoz köze, hogy szíve úgy lüktet, mintha nemrég jött volna be egy keményebb gyakorlásról a pályán a haverokkal. Csoki színű szemek, kedves mosoly. Micsoda lány... És milyen szép... És beszól... És... Micsoda?! Hogy beszól?! Méghozzá milliméter közelségből. Bam sértődötten összehúzza szemét, de száján lévő mosoly bizony árulkodik, hogy ettől az érzéstől bizony még nagyon távol áll. Sőt! Lenyűgözi Mia talpraesettsége. Vagy, minek is lehet ezt nevezni. Bár... Kár hogy ilyet ő maga csak barátoknak mond... Szóval barát... Szíve kicsit megrezdül a folyamatos ütésekben, így a meglepetés, hogy egy könyvtár van itt, az csak néhány pillanatos fáziskéséssel jut el agyáig. Szemei elkerekednek, és úgy mered Miára, mintha azt mondta volna, hogy tegnap még fiú volt.*
- Te ne csináld már velem, hogy egy egész könyvtár is van még ebbe a házba! Én örülök, ha otthon megtalálok két könyvet valahol a padláson a többi mamaszagú lom között, nem hogy még egy egész könyvtáááár!! Na jó meg kell mutatnod! És... *Azért a beszólásról ne feledkezzünk meg. Újra morcos fej.* - Láttam már olyat, nem messze van a városunkba is. Igaz csak kívülről, de na! Meg aztán a suliba is láttam. Egyszer...
*Majd agyában tovább cikáznak a szavak a többi felsorolt szoba hallatán. Mia szobája furdalja még mindig a legjobban a kíváncsiságát, de ez a sok más hely. Egy pillanatra feledteti azt az egy helyet. Talán majd este visszatérnek oda, lehet úgy még szebb is. Meg... Hangulatosabb. Úristen már milyen badarságokon gondolkozik! Még hangulatosabb. Kicsit megrázza fejét, ami elég különösen hathat, most így a semmiből jövet, majd csodálkozó arcot mereszt a lányra megint.*
- Hogy mit mondtál? Sétáááány?! Mijé van olyan érzésem, hogy nem arra a hosszú bejárati útra gondolsz, amin végig kellett trappolnom?! *Kétségbeesésbe villan át meglepetése. Ezek egy egész erdőt rejtegetnek még itt ezen a hatalmas birtokon?!*

[BAM]

*Elmosolyodik, illetve... Egy olyan görbét varázsol arcára, ami tulajdonképpen a vigyor egy úriasabb változata, és úgy érzi, hogy elérte azt a szintet, hogy itthon is elviselhető legyen a létezés. Lehet amúgy hogy ezt a görbefélét elég sokat gyakorolta a tükör előtt, sosem lehet azt tudni. Bamra nézve Mia szinte látja a nagy göndör fürtök alatt cikázó gondolatot a szavaira, miszerint mi történik majd, ha a lány eltűnik csak úgy se szó se beszéd itthonról. Elmosolyodik, és kuncogva szólal meg gyorsan, minden téves elképzelést elhárítón:*
- Mielőtt még arra gondolnál, hogy nagy Minsiztériumi emberkék fognak hoppanálni nálatok, engem keresve... - újabb kis kuncogás- Elárulom, hogy igen edzett már anyám e tekintetben. Lassan megszokja, hogy ha akarok, majd hazajövök. Igaz, általában lovagolni megyek el, de... Neki akkor sincs semmi köze ehhez. Lassan már 17 leszek... Nem vagyok ma született bari.
*Kis duzzogó fejet vág, de a következő pillanatban újra elneveti magát. Na igen. Próbálkozzon csak valaki most! Ám amikor Bam visszaszorítja a kezét, és ,,véletlenül" összeszorítja... Mia elcsendesedik, és hagyja, hogy a keze lassan felvegye Bam tenyerének hullámait, belesimulva a szorításba, és mintha oda is illene az ő kicsi, vékony, kecses keze! Kár, hogy Bam nem úgy néz rá. Hiszen a fiú nagyon menő, és stílusos, és vagány, és szabad, és... Hogy is juthat a lány eszébe, hogy Bam majd éppen vele... Lehetetlen. De mikor az a kék szempár elkerekedve ránéz, és fejzár, meg röpködnek a fürtöcskék, meghökkent pillantás... Mia inkább a szavakra koncentrál. Kissé meghökkenve néz a fiúra, nem hitte volna, hogy amaz könyvtárat akar majd nézni. Bam lett volna az utolsó, akiről ezt el tudja képzelni.  Hogy az ennyire akarjon oda menni...*
- Igen, szép gyűjteményünk van. Ha anyámon múlott volna, már nem lenne meg a fele sem. De mivel apám gyűjtötte, mondtam, nem nyúlhat hozzá. Gyere!
*Azzal kinyitotta az ajtót, és elindultak kifelé. Bam meg közben szépen elgondolkozott a helyszíneken, legalábbis a csend erre engedett következtetni, majd amikor a kissé rémült fejjel fordult felé, és megérdeklődte, hogy a ,,kis" út, amin idefelé jöttek, az ugyan bizony nem az a sétány volt-e, amiről Mia éppen szólt vala, az említett lány nevetésre fakadt, és bólintott.*
- Bizony, jófelé tapogatózol. Mert a sétány a kastély mögött van, és nagyon szép. Van ott egy kis vízesés is, igaz, ilyentájt z be van fagyva, de ettől függetlenül gyönyörű. Olyan, mintha egyik pillanatról a másikra fagyott volna meg, miközben a víz aláhullott. Ha nem ázik át a cipőd, akkor kimegyünk. Ha átázik, akkor megbűvölöm, és kimegyünk később. Meddig maradsz? holnapután mész... Illetve... Megyünk hozzátok?
*Szándékosan terelte kissé a szót, hogy ne kelljen már arról beszámolnia, milyen hosszú is az említett kis sétálós út, pedig jó két óra lassú tempóban az egész. Igaz, hogy egy teremtett lélek nem jár arra, csupán állatkák néhány darabkája, és a végén a tó, amin most korcsolyázni is lehet! Mia a gondolattól is elmosolyodott, miközben már a folyosókon kanyarogtak.*