Nagyterem

Zoey, a műsárcsolyázó főegér

Ártatlan képpel, hatalmas szemekkel bámul Zoey-ra, mintha valami különös jelenés lenne a lány. Erre rátesz egy lapáttal a kérdés:
- Milyen csattanást? Nézd, én nem vertem be a fejem, mint láthatod: tökéletesen ép. Az égvilágon semmi bajom nincs. Mégis mivel bizonyítsam be...? Hopsz, megvan! Jelenleg április huszonharmadika van, délután négy óra - közli teljesen magabiztos hangon.
Sejtelme sincs arról, hogy már legalább két órával elmúlt az általa mondott időpont, ahogyan azt sem tudja elképzelni, miként került a gyülekező esőfelhők alól a kastélyba. Kissé zavartan simít végig haján, ami most is száraz, akárcsak pár perccel ezelőtt a tóparton. Tényleg nem érti barátnője aggodalmát.
Makacsul ellentmond neki, de nem kezd el kiabálni vele.
- Már megmondtam, hogy nem vertem be a fejem és köszike, jól vagyok. Nem megyek a gyengélkedőre. Térjünk vissza rád: biztosan beverted a fejed, amíg nem figyeltem, azért vagy most ilyen. Akaratátvitelről már hallottam, de fejbecsapás-átvitelről még nem, szóval ne is erőlködj, nem fogom elhinni ezt a mesét. Azt hittem, túltetted magad a tómélyen, de úgy tűnik nem igazán. Szedd össze magad... hékás! - kiált fel méltatlankodva, ahogy Zoey a lüktető-fájó púpra nyomja ujját.
Odébbrántja fejét, azonban ez a könnyelmű mozdulat fatális következményekkel jár; egy halk nyekkenéssel letottyan a padlóra. Némi hörgés kíséretében a fejére szorítja az érmét, miközben gyanakodva néz a másik lánykára.
- Biztosan nem te vágtál fejbe? Mert ha nem, akkor lövésem sincs miért tűnsz egy merő ideggócnak.
Sziszegve tárolja homlokán a jeges érmét, s közben igyekszik csalni; csak akkor nyomja rá a púpra, mikor Zoey éppen odanéz, amúgy meg ujjai között fogja. Hiszen nehogymár még több porcikája fájjon, éppen elég neki a feneke.
Sóhajtva talpra kecmereg, aztán kérdő pillantást vet Zoey. Most hová mennek? Kitelik a csajtól, hogy elkíséri a hálókörletébe, betakargatja, néhány bögre forró teát készít az ágya mellé... Stop! Zoey sajnos mardekáros, tehát biztosan nem a Griffendél klubhelyisége lesz az úticél. De akkor vajon hová a búbánatba tartanak?!

Ejjj, már megint olyan kedvtelen ez a lány! Hihetetlen, mintha legalább valami kivégzésre akarnám elcipelni, olyan képet vág, pedig csak az ízek csodálatos birodalmába, ahol röpködnek az ízletes, szaftos sültek, és a hihetetlen finom sütemények! A jóllakott érzésről nem is beszélve, amikor szinte belesüppedsz az ágyba, és olyan jót alszol, mint még soha. Imádom! Mármint az ételeket, és magát az evést, és a jóllakottság érzését is. Szerintem a legjobb dolog, vagyis az egyik legjobb dolog az evés. Főleg a vacsorák, az ittlétem csúcspontja ? az Alkímia órák mellett ? tehát magától értetődő, hogy igen is lefogok menni, és Yv velem jön, mert nem fogom hagyni, hogy éhezzen.

Látom, hogy nem figyel, de ez engem nem akadályoz meg abban, hogy ne mondjam tovább a magamét. Csak elhúzom a szám, amikor a kérdésre egy puszta ?ühüm?nél nem nyög ki többet, a ?dolgom volt? válaszról nem is beszélve.
- A hiper szuper fontos ember. Egyszer most már én is elkísérlek erre a ?dolgom volt? körútra. ? Mivel a könyvtárban nem volt, mert ott kerestem, valahol máshol csámboroghatott, de hol? Bár lehet, nem kellene magam ellen kivívni a sorsot, a végén még Ő is a fejébe veszi, hogy engem is elkísérget, az pedig nem lenne jó, mert hát? hát nem, és kész. Azt meg sem kérdezem, mit szólna hozzá, mert tudom. Azt, hogy ne csimpaszkodjak ennyire a nyakába, jaj már, nem is szoktam. Elvégre tök sok időt elvesz az edzés is. De tény ami tény, valóban nem kezdek bele a faggatózásba. Túlontúl lefoglal a gyomrom éhes korgása, ami már nem az a kis diszkrét hangfoszlány, hanem az egész folyosó belezeng!

Na de ez a rémförmedés nagyon is meglep. Felvonva az egyik szemöldököm pillantok rá kérdően, majd kissé megingatom a fejem. Jó, hát nem bántódok meg ezen, mert már megszoktam, egyszerűen csak csodálkozom. Még is mi a fene ütött belé? Persze megyek utána, nem hagyom, hogy csak úgy lehagyjon!
- Ez akadt elsőnek a kezembe, de ha gondolod, holnap felveszem a lila alapon; fekete párduc mintás felsőm. Egyébkéntileg szabad tudnom, még is mi a problémád? Megjött a havi Mikulás, és azt vezeted le rajtam? ? Nem is én lennék, ha a nem a Nagyterem kellős közepén érdeklődnék a havi dolga után, ami valami furcsa mód által amolyan titkos dologféle a csajoknál. A lányok beszélnek róla maguk között, de a fiúk előtt semmit, nehogy tudjanak róla, közben pedig az egész egy nyilvános titok, mivel a muglik biosz órán úgy is tanulják. Akkor meg? ? Ki az a Malfoy? ?
Kérdezem értetlen fejjel, hiszen ezt a nevet úgy ejti, mintha minimum Dumbiról lenne szó, vagy EmszíGaliról. A névmemóriám mindig is rossz volt, csak azokat a neveket jegyzem meg, amikor feltétlenül fontosak, s szinte beleégnek a koponyám belső oldalába. Malfoy.. Malfoymalfoymalfoy. Passz.
? Hé! ? Csattanok fel, s csillannak meg a szemeim, mint mindig amikor valami csodálatos felfedezést teszek. ? Nincs nekünk egy ilyen nevű évfolyamtársunk? ?
Ez is csak az óra első perceiben történő névsorfelolvasásból rémlik, amikor még bent sem vagyok a teremben, vagy már elfeküdtem a padon, vagy épp valakitől kérdezek valamit, esetleg levelet írok, vagy ? és ez a jobbik eset ? könyékig vagyok a táskában. Azért jobbik, mert akkor a könyvem keresem, vagy a házi dolgozatom, hogy azt leadjam.

- Természetesen a kettő nem üti egymást. ? Válaszoltam vigyorogva, minden zavart mellőzve. Elárultam volna magam? Én aztán tényleg nem érzem úgy. Eddig sem csináltam belőle, hogy a tanári kar egyes tagjai igen csak fincsi darabok, muhaha! ? Szerinted miért csinálom meg minden Bájitaltan házimat? Sőt, arra még tanulni is szoktam, s nem alszom órán sem. Mert Foley Prof is észbontóan cuki. ?
S ennyivel lezártnak is tekintem a témát. A Mágiatörit már nehezen hozhattam volna föl, mert sajnos ott is szexi a tanerő, de a tárgy; borzasztóan unalmas.
- Micsoda? ? Kérdeztem meg meglepődv. Miért akarnék én bevágódni annál a srácnál? Nem mintha nem lenne ő sem édibédi, most már legalább tudom, honnan örökölte a vonásait. Elvégre ilyen felmenő birtokában teljességgel evidens, hogy jól néz ki az ember, csak hát olyan kis fiatalka.. a modoráról nem is beszélve. Mert az bizony bicskanyitogató! Kivéve, ha lenyugszik. A legutóbbi találkozásunkkor az utolsó 5 percben hihetetlenül normálisan viselkedett. De még is miféle logika ez, hogy vágódjak be nála, s akkor nagyobb esélyem lesz a Nagybátyjánál? Ez annyira.. Nem is tudom. Szerintem hülyeség, vagy csak nekem tűnik annak? Ha már ilyen roppant kényelmes helyzetben pöffeszkedem, hogy a bevágódás részen rég túl vagyok, sőt. Na de nem árulhatom el magam, főleg két ilyen éles szem előtt, mert már a sorok között haladva vettük célba a srácot. Képtelen voltam Yvel ellenkezni. Szerintem vele nem is lehet. A francba.. ebből hogy fogok kimászni? ? Jól van, jól van megyek már! Nem vagyok birka, akit terelgetni kell. ? Szólaltam meg, mert Yv azt csinálta, terelgetett, finoman tologatott ? azért a lökdösést nem mondanám ? s ez zavart. Most meg mi baja van már megint? Ennyire érdekli a szerelmi életem? Őt az ilyen nem érdekli, Ryan sem érdekelte, a mostaniról meg mélyen hallgatok. Pont azért, mert csak kioktatna, milyen hülyeségbe mászok már bele megint.

- Hellóka! ? Köszöntem én is, most kivételesen elhagyva az idétlen vigyorom, inkább csak egy szélesebb mosollyal köszöntem a másiknak. Még hogy etikett, meg mit illik és mit nem? Én már is megragadtam a széken, s kissé kihúzva huppantam rá könnyedén. Pont amikor a vacsora résznél tartott a mondatában, s megint csak kordult egy nagyot a gyomrom, s már is megragadtam a tányérom, hogy pár rántott húst egyensúlyozzak rá.
- Én már olyan éhes vagyok! Hamarabb is lejöttem volna, de Yv eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Nem venném a szívemre, ha elkezdene nekem fotoszintetizálni, így inkább megvártam, hogy visszajöjjön. S ha már valóban így összejött a dolog, akkor csatlakozunk hozzád. Társaságban még is jobb enni, mint egyedül, nem igaz? ? Milyen meglepő, hogy beindult a beszéd gépezet, s már a sültkrumplit is sikerült ráhalmoznom a tányéromra, s nem is figyeltem a többieket, mit alkotnak. Nem is sejtettem, milyen momentumokról maradok le, mint a kacsintás, ami már felér egy kőkemény célzással! A kérdésemnél csak felpillantottam, majd vissza, s húztam közelebb a gyümölcssalátát, s egy nagyobb kanállal ráborítottam ennek az egész kupacnak az egészére. Nos igen.. amiket eszek, azok elég gusztustalanok tudnak leni, ami az összeállítást illeti.
- Egyébként is Yv ötlete volt, hogy üljünk ide. - Ártatlan mosoly, s még egy apró pillarebegtetés is belefér, amit a nővérem felé küldök; aki remélhetőleg már helyet foglalt mellettem - Reméljük, hogy nem baj. -
Ugyan miért lenne baj? Más ölne azért, hogy két vélával együtt vacsorázhasson.  :

A húgom válaszaira oda sem figyelek, és egyik témát sem feszegetem. Ennek oka pedig nem más mint az, hogy lélekbe totálisan máshol járok. Mondjuk nem csoda? nyugodtan fel is lehet róni nekem a feszélyezettséget vagy az idegességet. Az epés pulóveres megjegyzésem sem sértő akart lenni, hisz én nem szoktam volna meg Yo különleges öltözködési stílusát? Mégis? míg máskor csak egy nem tetsző pillantással nyugtázom a dolgot, most szóvá is teszem. Na persze ez rögtön szemet is szúr a másiknak? még jó. A vak is láthatja, hogy valami nincs rendben körülöttem, de Yolanda nem olyan badar hála szent Merlinek, hogy rá is kérdezzen. Inkább elüti a dolgot a találó másik kollekciójával, amely legalább olyan ronda ?ha nem rondább- mint a jelenleg rajta lévő. Ám inkább én ezt se firtatom, mindössze egy lemondó sóhajjal nyugtázom a dolgot. Mert mit is tehetnék többet?

A Nagyteremben persze rögvest nem Yo öltözködése lesz a fontos, legalábbis a számomra. Inkább túlélési stratégiát szövögetek, hogy hogyan a mandragóraszagú átkozott életbe élem túl ezt a? találkozást. Igazság szerint fogalmam sincs, hogy miért is teszek meg ennyi mindent pont Blaine-ért. Mert semmivel sem különb a többieknél. Na jó, ez így ebben a formában nem igaz, hiszen megfogott. Valami mégis vonz felé, de nem értem, nem tudom, micsoda. Luc óta talán ő az egyetlen akivel másabb vagyok ?Benit leszámítva, de hát ő csak a barátom- mint a többiekkel. De ezt neki nem kell tudnia. Yolandának még úgy sem. Igen, legszívesebben én magam is elfelejteném, csakhogy az nem megy olyan könnyen a legnagyobb sajnálatomra.

És mikor elindulunk, Yo haragosan fordul hátra, miközben szőke tincsei ide-oda hullámzanak az orrom előtt.
- Nem terellek? -
Sziszegem neki halkan, hogy más ne hallja meg, mert így is tiszta kínos helyzetbe kerültem, s némi önbecsülést és méltóságot még szeretnék megtartani. Miért olyan lehetetlen ez Yolanda mellett? Nem is értem?
S már tudom, a legnagyobb hiba volt pont vele jönni és pont hármasba enni Seannal, mert a testvérem nem épp a legjobb ilyen esetekre. A tervem, pont a legfontosabb leglényegesebb pillanatban érvényét veszti. Hogy gondolhattam hogy Yo majd megold mindent? Csak még nagyobb slamasztikába másztam. Ezt az orbitális gázt!
Ám már nem tehetek semmit, semmit az ég világon. Pedig szívem szerint kirángatnám a húgomat és el hétig ki se mozdulnék a szobánkból.
Ehelyett inkább nagy nemesen leülök, oda sem figyelve Sean kacsintására mivel úgy teszek mintha érdekesebb lenne a válla felett a fal, ahol nincs is semmi, na és sem a mellettem ülő ikertestvérem fecsegéseire. Ugyanis egyre inkább semleges leszek a badarságokra? de legalább a társalgás részét a dolgoknak ő bevállalja, amire én a lámpaláztól képtelen lennék.

Mikor a második mondatba az én nevem hangzik el bosszúsan pillantok Yolira. Ezt most meg minek kellett? Köszönöm szépen? igazán?
Dühödten kapom fel a salátás tálat, elhalászva Yolanda kutakodó szeme elől, hogy szedjek magamnak. Aztán pedig az orra elé teszem talán kissé erőteljesebben, mint azt kellene.
- Inkább egyél, mielőtt éhen halsz itt nekem! -
De a korholás inkább magamnak szól semmint neki. Mert én tehetek erről az egész nevetséges szituációról. S ezt? talán Sean érezheti is. Így nem is pillantok fel. Minek? Nem akarom látni az arcán az elégedettséget. Nem? azokban a kék szemekben nem?
Inkább a kiadósnak közel sem  mondható salátát kezdem el turkálni, de enni?aligha eszek belőle. Idilli a látvány, főleg ha a hozzám teljesen hasonló Yolandát nézzük, aki már javában eszik s szinte tömi magába az ételt. Jó este lesz ez, érzem. Pompás?!

[- Valami baj van?]

Leültek.
Szembe.
Nem igazán tudtam kivillantani az etiketteket ismerő énem, merthogy a két véla csaj úgy huppant le a velem szemben álló székekre, mint valami szélvész?vagy villám. A semmiből érkeztek, egyszerűen berobbantak az estémbe. Az egyikük még rendben is lett volna, elvégre valamilyen szinten megbeszéltük a vacsoraidei találkozót. Valamilyen szinten?kijelentettem, hogy találka, és leléptem a déli kilátóból. Jobban meggondolva még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán lejön-e ma. Erre lehozta a testvérét. Bár, ha jobban belegondolok, akkor nem innen kellene néznem a dolgot, elvégre a hangsúly azon van, hogy itt ül, velem szemben. Ebből pedig csak egyetlen dolog következik, nála is megvan az a furcsa valami, amire nem találja a magyarázatot.
Mosoly.
Halovány.

Yolanda hozta a formát. Azt, amit nagyjából láttatni engedett magából a fűznél is. Laza, nem igazán jön zavarba akkor sem, ha váratlan helyzetbe csöppen. Rendesen el tudja adni magát a szőkeség, ami nem egy rossz dolog ebben a nyamvadt világban. Az ételek megjelenését követően rátekintettem, hogy lássa, kitüntetem a figyelmemmel, amíg beszél. A megjegyzés, hogy társaságban jobb enni, még nem is fogott meg annyira, csak bólintottam rá. Jobban mondva, fintorogva ingattam meg a fejem, jelezve, nagyon sok dologtól függ, hogy jó-e többekkel együttenni. Már eleve az alapkérdés, hogy ki a társaság? Mert ugye idiótákkal csak nem ül le az ember egy asztalhoz. Azoknak a sarokban lenne a helye, ahová az értelmiségiek kidobálják a maradékokat. A gondolatmenetemet aztán Yv közbemorcanása szakította félbe, amivel próbálta Yolandát elcsitítani. Nem értem, miért, így, második alkalommal, hogy nem ad elő semmiféle folklór műsort, egészen tűrhető. Tény, sokáig biztosan nem bírnám, mert megfájdulna a fejem a rengeteg feldolgozandó információtól. De akkor is, legalább van benne spiritusz.
A MONDAT.
Yo elszólta magát, talán akaratlan, vagy valóban nem is sejtette, mi folyik körülötte. De már nem volt visszaút, Yvette ötlete volt, hogy mellém üljenek. Újra egy halovány, féloldalas mosoly jelent meg az ajkaimon. Nem, nem, nem, nem. Nem gúnyos, sokkal inkább valamiféle őszinte?persze csak egy pillanatra, mert nem szerettem volna, ha tolakodásnak veszi.
MI?
Már megint kezdem az a valami, nem értem! Amikor Róla van szó, minden más lesz, de miééééééért? Meg fogok őrülni, amíg ki nem derítem. Azzal viszont, hogy a testvére is itt van, csak nehezebb a dolgom. Biztos vagyok benne, hogy nem tud semmit, már biztos. Yv pedig gondolom okkal nem árulta el neki?valószínűleg, hmmm, hogy is mondják a csajok?gáznak tartja. Mhm, ez a helyes kifejezés. Egye tök lé, nem buktatom le.
MÁR MEGINT!
Odabent üvölt a másik énem, hogy ki a szart érdekel az egész, szólaljak meg. Vágjak oda valamit, hogy nyertem teszem azt. De nem, nem megy. Oldalra pillantottam, sandán, a szemem sarkából, hogy ne legyen túl árulkodó. Zavarban van. Feszeng, látni rajta, hogy nem érzi valami jól magát?ez pedig megkavar engem is, ami meglepő, mert általánosságban véve ilyenkor legfeljebb vállat vonok. Soha nem érdekelt a mások szenvedése, akkor az Övével miért foglalkozom? Átkozott nehéz helyzet, lehet, hogy tényleg kezdek megőrülni. Tudom, hogy tennem kellene valamit, de egyszerűen nem jön semmi ötlet. Amíg merengek, magam elé húzok egy üres tányért, és elkezdem szedni az ételt rá.

Felpillantottam.
Dolgom végeztével veszem észre, hogy a salátát azóta is csak turkálja, de enni nem evett belőle.
- Valami baj van?
El sem hiszem, de megtettem az első lépést.
Komoly tekintet.

- Akkor te még is minek hívod ezt az apró lökdösést, mellyel a srác felé tuszkolsz? ? Oké, elismerem, sosem tudtam befogni a szám, s hiába a nővérem halk hangja, mely olyan, mintha a kígyó sziszegne rám ? no nem minta túl sűrűn találkoztam volna kígyókkal ? s ezzel figyelmeztetne, hogy fogjam már be, és ne magyarázzak annyit.  No meg ne tegyek hangosan megjegyzéseket. Megpróbálom, amit lehet, s csak ezért is halkabban, franciául kérdezek vissza, kissé összevont szemöldökkel, még mindig vigyorogva. A franciát úgy sem beszélik olyan sokan.

Miközben innen-onnan halásztam össze a kiadós vacsorám összetevőit, s magyaráztam tovább, olykor Seanra pillantottam, elkapva a pillantását. Hát figyel..! Azt hittem, megint csak unott fejjel fog rám meredni, azzal a semmit mondó arccal, mint a Fűznél, de ez azért kellemesebb volt, mert igen. Nem gúnyos kifejezéssel hallgatta a szavaim hanem.. talán némi érdeklődéssel? Milyen drága! A fintort pedig nem igazán tudtam mire vélni, de nem feszegettem a dolgot, mivel alkalmam sem nagyon volt rá, mert Yo anyu szerepét átvéve ripakodott rám. Ez is csak burkolt célzás volt, s ismételten arra irányult, hogy a számat inkább evésre használjam.
- Oké oké, de először még összeállítom a megfelelő kompozíciót! Elvégre az evésnek is meg kell adni a módját, nincs igazam? Nem lehet mindenfélét összeenni, hiszen az ízek kombinálása a legizgalmasabb! ? LE sem tagadhatnám, hogy imádok enni. Sokat és sokfélét, mindent összemixelve, s ami másnak gyomorforgató, az nekem az ízek kavalkádjának megérett gyümölcse, pont mint az ananászos rántotta.. hhmm!

Észre sem veszem, amikor a salátát az orrom elé löki Yv, már mint, hogy benne volt az ingerültség levezetése. Épp az futott át az agyamon abban az adott pillanatban, hogy még is mit fogok kezdeni ezzel a két emberrel, akik a maguk módján csöndesek, nekem pedig módszeresen már megint szófosásom van? Már úgy érzem, épp végeztem ezzel a művelettel, s helyezkedek el ültő helyemben, amikor meghallom a srác megjegyzését is, én pedig hihetetlen gyorsan kapom oda a nyakam, de úgy, hogy az még bele is reccsen a heves mozdulatba! Nem teszem fel ugyan azt a kérdést, mert nem vagyok papagáj, viszont a tányérjára pillantva, na meg az összetúrt mázra, húztam el a szám.
- Még a madarak is többet esznek, mint te. ? Jegyzem meg, s bár korholás lenne a mondat, némi aggódás is cseng a dallamos hangban. S mint akinek feladata a másikra vigyázni, húgy fogom meg az egyik rántott szeletem, melyre a sajt is rá van olvasztva, s teszem a tányérjára. A ?Ezt meg kell enned? felszólalás elmarad, mivel nem fogok neki parancsolgatni. Tudom, hogy szereti a rántott húst, ráadásul ahogy én, ő is sajtot sajttal eszik, vagy legalábbis evett még annak idején. ? Tudod, hogy szeretlek, s nem basztatni akarlak. ?
Szólalok meg igen csak komolyan, az pedig nem igazán érdekel, hogy a másik érti e a francia szavakat, vagy nem. De ha egyszer nem csak engem, de sokszor Yvre is jó hatással van egy kis hazai, nem csak ételben, teszem azt ha anyanyelven társalgunk egymással.

Na de álljon meg a fáklyás menet! Ez a Blaine gyerek mióta aggódik az én nővérem iránt? Kissé felvonom a szemöldököm, ahogy Yvről a srácra pillantok, s talán a kelleténél tovább felejtem rajta a vizslató tekintetem, amire mindenki azt hiszi, hogy a veséjébe is belelátok. Szóval ki akar bevágódni kinél? Hhm? Inkább a számba tömök egy falatot, majd egykedvűen kezdem el rágni. Természetesen annyira nem ragadtatom el magam, hogy még teliszájal is.
- Hallod Sean, a nagybátyádnak van felesége, vagy élettársa, vagy ilyesmi? ? Fogalmam sincs, mi a francnak teszem fel ezt a kérdést, miután lenyeltem a falatot, s épp a villámra kezdtem el felszurkálni a husidarabot, meg a krumplit. Tudom a választ, de legalább tovább építem az kialakult plátói szerelmes liba képét, aki most csak finoman érdeklődik az imádott ember után. Ám nem bírom megállni, hogy az asztal alatt a térdem ne érjen oda Yvehez, ezzel jelezve, nyugodjon meg, nem lesz semmi baj. Valamiért olyan érzésem támadt, mintha meg kellene védenem, s a beszélgetést az Ő hogylétéről egy egészen más témára evezve.

 

Nem is Yolanda lenne Yolanda, ha nem kezdene magyarázni. Méghogy kompozíció!!! Csupa gusztustalanság az egész. Mert hogy lehet ennyi mindent összeenni? Most komolyan? Egy jófajta úri család biztosan elszörnyülne ha látná a testvérem étkezési szokásait. Erre pedig az elsődleges jellemző: mindent mindennel. Jól nézünk ki?
Az evésnek meg kell adni a módját?
Hát igen, meg kellene. Számomra viszont ez nem ezt jelenti. Nem tehetek róla, lehet túl maradi vagyok sok értelemben, ám ez nekem is túlzás. Így inkább oda se pillantok. Seanra meg alapvetően nem akarok ránézni, tehát egy marad; a gyönyörűen összeállított ?nem túl nagy művészi tehetséget igénylő- salátám.

És majdnem meg is áll a társalgás, hiszen nekem nincs mondandóm, Sean meg Yo pedig az evésbe temetkezik, csakhogy van, amire nem számítok. Meg se fordul a fejembe, hogy szemet szúr valakinek, én nem eszem. Igazából tényleg nem vagyok éhes, de még ha az is lennék akkor se tudnék letuszkolni a torkomon egy falatot. Nem, nem, nem vagyok mazochista. Egyszerűen csak? gombóc van a torkomban, s még a hangképzés is nehézkesen meggyeget nem hogy az evés. Persze ezt hol értené meg bárki is?
A velem szemből érkező frontális kérdés viszont mindenkit felráz. Meglepetten kapom fel a fejem, s pislogok párat. Most néztem rá úgy igazán először Seanra, mielőtt bejöttünk volna ide. Igazság szerint ennek is meg van az oka. Féltem, sőt félek, hogy elárulom magam. És nemcsak Yo hanem maga Sean is rájöhet a titkomra. A titokra amit én magam se fogok fel. Nem csoda hát, ha a pillanatnyi habozás után nem tudok mit tenni. Hála Merlinnek Yolanda közbeszólása megint megment. Most már tényleg hálás lehetek neki. Talán ezt azzal viszonzom, hogy nem zaklatom a viselkedése miatt. Talán.

Mire észbe kapok, addigra viszont a testvérem franciául közli, nem az én bosszantásom végett csinálja az egészet. Hát? igazán köszönöm. Ennek ellenére a hús mégis az én tányéromon landol. Oh, milyen figyelmes.
Igen, válaszolnom kellene. Tényleg kellene. És leginkább franciául, elvégre a másik így szólt hozzám. Mégse teszem. Mondhatnánk azért, mert tekintettel akarok lenni Blaine-re, ami részben igaz, hisz ő nem értheti mit beszélünk az anyanyelvünkön hacsak nem tanulta azt, amit valamiért kétségbe vonok. De a másik nyomós ok, hogy még mindig nem érzem képesnek magam, hogy egy értelmes mondatot kimondjak. Mindössze csak bólintok, jelezve neki, hogy tudomásul vettem, felfogtam és el is fogadtam az érvelését. Viszont akkor se fogok többet enni, mint egy madár vagy macska? ezt már belátom előre. De lelke rajta, legalább ő megtette, amit tudott. Tiszta lehet a lelkiismerete.

S mire eltelik egy másodperc Yolanda rögvest témát vált. Hálás vagyok, végtére is most nem körülöttem záporoznak a tekintetek és nem érzem tűzkeresztben magam, ám ez a kérdés és még inkább a húgom bátorsága meglep. Hogy lehet ilyet kérdezni? Mi közünk van nekünk Cedrah Lupen magánéletéhez? Miért olyan fontos ez? Tény hogy jó beszélgetési alap, na de? ezt nem illik.
- Yolanda!!! ?
Megrovóan pillantok a testvéremre, aki az asztal alatt ráadásul a térdét az enyémhez érinti. Csak a fejem rázom meg, nemet intve, ami egyszerre a helytelenítésemet fejezi ki és némi csalódottságot. Seanra mindössze csak lopva pillantok, elvégre ez mégis kínos ?vagy annak kellene lennie ? neki is, de nekem a leginkább. Bezzeg Yolanda, őt csöppet se érdekli mit szabad és mit nem?

[- Ugyan!]

A kérdés.
A hatás.
Végtére is gondolhattam volna, hogy meglepetésként fogja érni a két véla nőszemélyt a dolog, elvégre nem arról voltam híres, hogy valakinek a hogyanléte felől érdeklődjek. Inkább az ellenkezője, a tipikusan mindenkire szarok kategóriát szoktam képviselni. Mert hol is érdekeljen egy hatalmas rakás majom. Legfeljebb azért, mert a guanokereskedelem elég jó biznisz mostanában. Ez viszont más helyzet, legalábbis azt hiszem. Vagyis, másnak kell lennie?áhhh, meg sem próbálom megmagyarázni magamnak, csak figyelem Őt. Szinte azonnal felkapta a fejét, ahogyan elhangzottak a szavak. Rám nézett, én pedig egyszerűen lemerevedtem, nem tudtam, mit is tegyek, már megint! Az utóbbi időben egyre többször. Egy dolog biztos, valami ott csillogott a szemében, nem érdekel, le sem tagadhatná. Erre pedig ha lesz alkalom, rá fogok kérdeni, szóba fogom hozni, mert én is ugyanazt éreztem valószínűleg. De mi az a valami? Nem volt idő elmerengeni rajta, mert a nyakroppanásra felfigyeltem, és kelletlen elemelem a szemeimet Yvette-ről, hogy Yo-t mustrálhassam. Azt hittem engem bámul, helyette a testvérét méregette, meglehetősen furcsán pislogva. Szerencsémre?eléggé gyenge pillanat volt az előbbi, és kockáztattam vele azt, hogy bukta legyen a dolog. De mégis miféle dolog bukna? Mert már megint a rohadt agonizálás marcangolja a fejem?túl sok gondolat, túl sok átértékelni való. Olykor úgy érzem, szerteszét robban a fejem, lehet, szólni kellene Cedrahnak hogy kotyvasszon valami fejfájás csillapítószerű fost.
Élelmes megjegyzés.
Aztán francia szavak.
Amikor Yolanda bedobta a köztudatba, a madarak milyen keveset is esznek, ismét a testvérére tekintettem. Rá?aztán a tányérjára, elkapva a momentumot, ahogyan egy vaskos rántott hús landol azon, sajttal a tetején. Halovány mosollyal nyugtázom, annak ellenére, hogy milyen ütődött csajnak fest Yo, szorultak bele emberi érzések. Legalábbis a testvére iránt egészen biztosan. Akkor eszmélek fel újra, amikor elhangzik a francia körmondat. Természetesen azonnal elkaptam a fejem, és a hangok irányába fordulva hallgattam a csacsogást. Nem értettem egy rohadt nyamvadt szót sem, ami meglehetősen zavart. Ennek ellenére nem szóltam, csak egy éles pillantással jeleztem a másik felé, úgy, hogy én is értsem.
Csend.
Újra csend.

Már azon voltam, hogy én is rárepülök a vacsorámra, legalábbis arra, ami megmaradt belőle. Ekkor azonban jött az újabb körkérdés, aminél megvallom őszintén. majdnem kiköptem a jól megrágott falatot. Elég gusztustalan galacsint formált volna az asztalon a két véla csaj között. Szerencsére volt bennem elég lélekjelenlét, hogy tovább rágjam, aztán lenyeljem. Alig emeltem fel a fejem, hogy válaszolhassak, amikor Yvette ismét megszólalt.
Korholás.
Láthatóan nem tetszett Neki az, ahogyan az ikertestvére viselkedik, sőt maga a téma sem, amit felhozott. Más szemszögből nézve ezt azt jelentette, tekintettel van rám, ami meglepetésként ért, tekintve az eddigi találkozásainkat. Mindig kegyetlenül és ridegen viselkedett, most viszont. Rámosolyogtam, de csak egy apró pillanatra.
- Ugyan!
Aztán a testvérére tekintve válaszoltam a feltett kérdésre.
- Nincs felesége, sem pedig élettársa. Az ?ilyesmi? jelző alatt futó nőkre sajnos nem tudom a választ, mert nem igazán érdekel Cedrah magánéletének ezen része. Legfeljebb csak amiatt, ki lesz majd a mostohám, akit kelletlenül, de el kell viselnem.
Igazság van benne, azért nem mindegy, hogy kit is kell majd nap-nap után követve megtűrnöm magam mellett a kastély falai között. Legfeljebb, ha olyan lesz a nő, majd baleset éri, az ujja pedig a nyakláncomon landol?a szemei meg a mennyezeten. Iriske biztosan a segítségemre lesz majd mindenben.

Mégis, most ez a kérdés érdekelt a legkevésbé. Sokkal jobban foglalkoztatott az?az az?az az az?Yvette na, hogy a nyavalyás lelkemnek is bevallottam végre. Van lelkem? Mert ma nagyon emberségesen beszélgetek...

Nem értem, egyszerűen nem értem miért gondolja még a nővérem is azt, hogy csupa gusztustalanság az, amit eszek? Pedig teljesen egyértelmű az egész! Az édes ízeket keverem a sóssal. A két ellentét, s ha nem visszük egyiket sem túlzásba ? itt értem azt, hogy az egyikből nagyobb darabot pakolunk a szánkba, mint a másiból ? s megtalálva a tökéletes összhangot, hihetetlen jó mixet alkot! Most viszont valamiért nem akarom az idegeket ? főleg a nővéremét ? tovább nyúzni, s tekintettel rájuk, elkezdem a gyümölcssalátát elpusztítani, ami egyáltalán nem sok, így hamar meg is történik a dolog, s voilá! Már csak a nagy adag sült krumpli és a rántott hús marad. Ez már igen csak megüti a normális étek szintjét, s senki nem szólhat egy szót sem, úgy biza?!

Egyébként pedig, ami az emberi érzéseket illeti, nagyon örülök, hogy eddig sikerült a kialakított képet tökéletesen megtartanom, ami a kívülállókat illeti. Mert valljuk be, csak is a nővérem ismer igazán, s ő lát legjobban a színfalak mögé. Jobb is, ha mindenki azt hiszi, hogy a fura öltözködésen és a vicces beszólásokon, meg a sok beszéden kívül másra nem is vagyok képes. Nem kell tudniuk, mennyi érzelem szorult belém, ráadásul mennyire intenzívek azok, hogy szinte már vibrálnak! Pedig erről lehetne mesélni. Túlontúl is ragaszkodó tudok lenni, s akik a szívemhez közel állnak, azokért mindent megtennék, s itt nem csak olyanra kell gondolni, hogy ha kell, akkor kiállok mellette, nem. Például a nővéremért meghalni is képes lennék, minden gondolkodás vagy zokszó nélkül, mert olyannyira fontos nekem, hogy magát a világot jelenti Ő a számomra! Az, hogy ez másoknak nem jön le, nem is baj. Volt már nem egy ember, aki ezt a túláradó szeretetemet és empátiámat, no meg együttérzésemet kihasználta. Nem fogom mindenki előtt ölelgetni, hogy másoknak is bizonyítsam a túláradó szeretetem a testvérem iránt, ő tudja, s tisztában van ezzel, nekem pedig ez pont elég.

Yvette nem válaszol a francia szóra, de nem is baj. Nem várom el tőle, csak annyit kérek, hogy egyen pár falatot! S ahogy visszanézek a srácra, pont elkapom azt a jelzésértékű tekintetet, s bocsánatkérően pislogok vissza rá. De ennyivel lerendezettnek látom a dolgot, mivel nem fogok neki fordítani, viszont tök poén, hogy a Nagybátyjával ellentétben ő nem ért egy szót sem. Möhöhöhö.

Jaj már megint mit csináltam? Hiszen épp emelem a villát a számhoz, s már tátom is, hogy bekapjam a falatot, amikor rám ripakodnak már megint. Csak a szemem forgatom, ahogy Yv felé pillantok, s felvonom a szemöldököm.
- Mi az? Úgy is mindenki erről beszél? - Felelem teljesen magától értetődő módon, s az eszembe sem jut, hogy esetleg a másik neheztelne rám a feltett kérdés miatt. Hiszen erősen kétlem, hogy minden boldog-boldogtalan ezzel zaklatná mert.. azért valljuk be, elég rémisztő tud lenni. S tuti, hogy senkinek sincs bátorsága megkérdezni, meg egyáltalán letámadni a folyosón. Ám bennem van spiritusz nem is kevés!
? Minek kerülgessem a forrókását, szerintem sokkal gázabb, ha csak körülírnám a dolgot, meg idétlenül célozgatnák, s nem kérdeznék rá konkrétan. Minek hát a köntörfalazás, nem igaz Sean? -  Pillantok rá kérdően. Lerí róla, hogy nem szereti a mellébeszélést, én pedig nem is fogok se jobbra se balra dumálni. S amikor azt mondja ?Ugyan? ez felér egy engedéllyel, legalábbis számomra, hogy nem fogja mellre szívni, ha még egy picit zaklatom. S már csak ebből kifolyólag egy diadalittas mosolyt küldök a mellettem ülő testvérem irányába, aztán kíváncsi tekintetem a srácra viszem vissza.

- Végül is teljesen érthető, elvégre én sem tartanám számon más szeretőinek a számát. ? Biccentek egyet, s kinyújtva a karom, ragadom meg a tökleves kancsót, s megcélozva a serlegem töltöm tele azt. ? Csak tudod, furdalt a kíváncsiság, mert ahogy már említettem, az első óra óta állandóan megy a susmus a hirtelen betoppant, kissé titokzatos új szexi professzorról. Jó, tudom! ? Pillantok Yvre. ? Ne mondjam azt egy tanárra azt, hogy szexi, mert ez olyan, mintha nem tisztelném, tudom. De ha egyszer tényleg az?! -
Direkt előzöm meg az újabb korholást, különben is. Inkább hagyjon engem kibontakozni, addig sem kell neki megszólalni. Egyébként azt sem tudom, miért zavar másokat a viselkedésem? Én egyszerűen csak nyílt és őszinte vagyok! Tény, hogy az a két tulajdonság most igen csak kihalóban van a mostani s egyre csak gyarapodó társadalmunkból, de nem fogom hagyni, hogy a többi birka magával húzzon.

- Például Cho azt mondta a legutóbbi edzésen, hogy a Hugris barátnője, valami Marie vagy.. Claire.. eh nem tudom, szóval annak a csajnak az anyukája a Minisztériumban dolgozik, és hogy állítólag Lupen Prof auror. Igaz ez? ? Amúgy ez tényleg igaz, még az öltözőben volt ez a téma, én pedig próbáltam nem rávágni semmiféle választ, most pedig különösen koncentrálok arra, hogy a Profot mindig oda tegyem, s tényleg csak úgy beszéljek, mint a többi tanárról, laza, csevegő hangnemben. ? Ha nagyon zavar, hogy idióta kérdésekkel bombázlak, szólj rám nyugodtan. -
Maximum kitalálok valami mást, mert úgy is csak én beszélek itt szinte, mindenki más tiszta kuka. S valamiért kötelességemnek éreztem ezt hozzátenni, hiszen a végtelenségig tényleg nem boncolgathatom ezt a témát, főleg ha Sean nem szeretne esetlegesen erről beszélni. Az órán történtek után nem is lennék meglepve..

Megszokhattam volna, hogy semmit se érek el Yonál. Talán azért mert? semmit sem érek el. A ritka alkalmak egyike rég volt már mikor rám hallgatott, az én szavamra. Talán túl rég is. S mit ér az én véleményem és az én a nevébe burkolt korholásom? Lényegében semmit se. Mert Yo igenis mondja a magáét, még kibővített információval látja el a közönséget ?azaz engem és Seant? pont Seant- nehogy valamit véletlen félre is értsünk. Pedig a kérdése világos, lényegretörő volt, ergo nem szorult a részletes magyarázatra. Mégis az ikertestvérem megteszi ezt a nem kívánt cselekedetet is, s meglehet pusztán csak azért, hogy szerepelhessen, vagy azért hogy fenn tartsa a társalgást. De egy ilyen témával hogy lehet? Kész öngyilkosság? és biztosan kínos is ez Blaine-nek. S míg lázasan kutatok mit is tehetnék, kapok egy félmosolyt.
Ledermedek?

Ugye rosszul láttam? Ez nem Sean. Ez nem az a Sean Blaine, aki kínoztatta magát, aki az udvaron szapult engem, aki megbélyegzett lényegében és idiótának titulált. Ez nem lehet az a srác, aki a kilátóban olyan volt velem, amilyen.
Igaz, a kilátós eset is nagyon meglepő volt tőle, elvégre már akkor is több kedvesség szorult belé, de ez a mosoly? ez?
Nem is találom a szavakat rá, mindössze abban reménykedem, hogy Yolanda nem vett észre semmit. Mert jó lenne, ha nem látta volna az én döbbent arcomat és Sean vigyorát. Mégis mit gondolna? Néha én magam sem tudom mire vélni a dolgokat.
Inkább elfoglalom magam a salátámmal meg a hússal és igen enni kezdek, ami remélhetőleg a testvéremet megnyugtatja, hogy nem kezdtem önkéntes fogyókúrába vagy valami hasonló hülyeségbe. És mivel mellettem van étkezés előtt és után tudhatja hogy nem vagyok bulémiás sem. Megnyugodhat hát, mert minden rendben van velem? hiszen megfogadtam Luc-nek? és eszemben sincs megszegni.
Így mindeközben a testvérem csak magyaráz és figyelek, töprengek, és az ujjamon forgatom a kék köves gyűrűt, amit még mindig hordok.  

Idővel szóba kerül Cho is és az egyik állítólagos barátnője, akinek a nevét még maga Yolanda se tudja. Na szép. Milyen megbízható forrás ez akkor? Hogyan képes erre bárki is alapozni? Méghogy a kviddics? ahelyett hogy inkább tanulna, mint fent a póznáknál bohóckodna. Le sem tagadhatom hogy gyűlölöm a varázslóvilág eme neves sportját. S ennek mindössze annyi az oka, hogy teljesen értelmetlen. Hiába is próbálom erről győzködni a húgom úgysem hatja meg. Sok ilyen alkalom bizonyította már ezt az elkeserítő tényt a számomra. És csak a szemem forgatom tehetetlenségemben.
- Ugyan Yo, hagyd már Chang-ot! Mit vársz tőle? Amióta Potterrel járt túl sokat képzel magáról. Mellesleg nem is megbízható forrás. De azt én is hallottam, hogy auror. -
Tekintetem ismét a velem szemben ülőre siklik, várva valami megerősítést vagy cáfolást. Azt már csak magamban teszem hozzá Yolinak címezve, hogy nem kell neki is erről beszélnie, mint másoknak. De semmi jó nem sülne ki belőle, szóval jobb, ha lenyelem ezt a megnyilvánulást. Mindenki érdekében.

[- Furcsák vagytok ti nők, és akkor még szépen fejeztem ki magam. Piros kabát, piszkavas. Ez valóban szexi. Nem ellene akarok beszélni, de nekem mást jelent a szó értelmezése.]

A mosoly.
Meglepte.
Egyre több a szemkontaktus kettőnk között ahhoz képest, hogy rám sem akart nézni. Persze nem az a fajta, amikor csak úgy véletlen, lopva akad össze a két tekintet. Nem, ez valami egészen más, mintha direkt mód történne meg az egész. A mostanában rám telepedett cseppfolyós, jobban mondva nyálas viselkedés is éreztetheti ezt velem. Komolyan mondom, ha a közelemben van a csaj, teljesen kifordulok magamból. A végén elveszítem a nehezen felépített imázsom, és kezdhetek majd előröl mindent. Nem volt egyszerű felépíteni, bár, azóta már vaskos mítoszokat alkottak rólam, hogy micsoda szemét alak vagyok, akinek az érzelmi szintje annyi, mint egy kiskanálnyi molylepkének. Szemét barmok. Mind az. Nem ismernek, nem tudják miért vagyok ilyen, és mégis, ítélkeznek. Komolyan, ha meglenne a lehetőségem, visszavinném őket a múltba egy kis körtúrára, hogy megismerhessék a szaros családomat. A ribanc anyámat, aki a csöves apámmal egyetemben meg akart ölni. Pénzért, minden a k*urva pénz körül forog. Már a varázsvilágot is átitatta ez a szennyes muglivilágbéli szar, akinek sok pénze van, az a legnagyobb úr. Hát, én tele vagyok, köszönhetően annak, hogy David bá minden rám hagyott, ami az övé volt. A pénzét, a villáját, a szolgálókat. Mégsem érzem magam többnek ettől.
Yo.
Megszólalt.

Azzal a lendülettel fagyott le a mosoly az arcomról, mert még mindig bennem volt, hogy nem akarom, cikizze Őt a saját testvére, vagy lebukjon miattam. Áldott lelkem?bezzeg, ha nem róla lenne szó. Pffff, már javában tartana a vaskos vita, és az oda-vissza ívelgetés. Átkozott én, átkozott valami, átkozott benső. De nem az, mert másfelől pedig izgalmas ez az egész állapot, ami van. Soha nem volt még részem ilyenben, de határozottan örülök, hogy van. Érdekes.

Monológ.
Yo féle.
Igen, a csaj levázolta, hogy mindenki Cedrah-ról beszél, a probléma csak azt, hogy ez én eddig nem vettem észre. Legfeljebb addig lett megemlítve a mardekár soraiban, amíg fikázták, micsoda szemét alak. Olyankor persze érkezett az élelmes beszólás a részemről, elvégre mégiscsak családtagról van szó. És, hát álljon meg a menet?azóta csak susmognak, ha én is jelen vagyok. Helyes, a végén még muszáj lenne letépnem az emberek arcát. Utána helyeselt, hogy nem tudok a szeretők számáról, amelyre csak bólintottam, merthogy éppen egy nagyobb falat közepén tartottam.
Megjegyzés.
Szexi.
Védekezés.
Nem mindegy a csaj, de olybá fest, bejön neki a piros kabátos Nagybátyó. Annyit tudok mondani, hogy sok sikert, és egy hatalmas vagon szart kívánok hozzá. Nem lesz egyszerű betörni, bááááár. Cedrah mindig is kirítt a családból, és itt nem csak az öltözködésére kell érteni a dolgokat. Lenyelve a falatot azért hozzátettem még valamit, mielőtt ismét megszólalhatott volna.
- Furcsák vagytok ti nők, és akkor még szépen fejeztem ki magam. Piros kabát, piszkavas. Ez valóban szexi. Nem ellene akarok beszélni, de nekem mást jelent a szó értelmezése.
Mivel láttam, hogy Yo-t ez nem igazán hatja meg, vállat vontam, hagyva, hogy folytassa a monológját.
Kviddics.
Merlinre.

Azért erre sem gondoltam volna, a vélák szódúsabbika sportol, ráadásként a férfiasabb fajtát. Minthogy rühellem az efféle dolgokat, úgy döntöttem, ezt szóvá is teszem, miután befejezte, amit akart. Nem volt sok esélye, tekintve, Yvette közbevágott. Remek alkalom volt arra, hogy ismét végigmérhessem, elvégre arra figyelünk az etikett szabályai szerint, aki beszél. Hallottam amit mond, de nem igazán esett le?persze rögzítettem, ha felszólalok, tudjam mondani. De akkor is az volt a lényeg, Őt néztem, mégpedig FURÁÁÁÁÁÁN!
Elkaptam.
A tekintetem.
Amikor befejezte, akkor szólaltam meg továbbra is olyan hangon, ami egyértelműen jelezte, eszméletlenül nem érdekel Cedrah magánélete. Persze ezt nem teljesen igaz, de a látszatot fenn kell tartani.
- Merlinre, te Kivddicsezel? Kergeted azt a szart feleslegesen?
Halovány mosoly, és igen, kicsit gúnyos is. Elvégre nem lennék olyan hülye, hogy egy barna kuladarabot hajtsak seprűn ülve. Akkor kapcsoltam, hogy mit is mondtam a jelenlétében. Az ételre tekintettem, hogy ne lehessen látni a kissé zavart tekintetet. Gyorsan belekezdtem a saját gondolataimba.
- Potter és Cho meg?
Tekintetem Yvettre, miközben folytatttam.
- ?igazad van, hol megbízható forrás egy ütődött idióta az állandóan bőgő barátnőjével?
Fújattam egyet, miközben felszúrtam a villámra egy darab grillezet csirkehúst a hasábbal egyetemben. Nem tértem ki külön arra, hogy aurór-e, mert nem akartam.

~ Nicole ~

Szinte fut a Nagyteremig, elvégre ma még nem volt ideje enni és ebédidő van. A Griffendél asztala mellett elcaplatván véletlenül megtaszít egy meglehetősen ismerős lányt, azonban szeme előtt csak és kizárólag a kaja lebeg, ezért aztán meg sem nézi az illetőt. Futtában odakiáltja neki, hogy "Bocsi, nem direkt volt!", aztán már rohan is tovább, hátra sem nézve a lányra. Még a csörömpölést sem fogta fel, ami talán összetörő tintásüvegek vagy tányérok zaja volt.
Chris arcán halvány mosollyal telepszik le a Hugrabug asztalához, ugyanis K-t kapott a számmisztika dolgozatára. Holott egy árva szót sem tanult rá. Nem egy stréberkedő típus a fiú, s talán éppen ennek köszönhető elégedettsége. A tengernyi kaját meglátván, összefut szájában a nyál, gyomra hangosan megkordul. Fog egy üres tányért és kapkodó mozdulatokkal pakolja tele, azután mohón kezd neki a falatozásnak. Gyors mozdulatokkal lapátolja magába a kaját, végül egy pohár töklével öblíti le. Röpke tétovázás után kiválaszt egy almát az előtte heverő tálból, s vígan kezdi ropogtatni.
Csak az első pár falat után fogja fel, hogy az előbb alighanem elgázolt egy lányt, akivel valószínűleg együtt járnak számmisztikára is. Tehát a csaj biztosan emlékezni fog rá és az első adandó alkalommal szemrehányást tesz a történtekért. A fiú még a rágást is abbahagyja, ahogy rosszat sejtve hátrafordul a padon, hogy jobban szemügyre vegye áldozatát. Bár harmadik éve járnak együtt órákra, kizárt hogy a lány tudja, mennyire félénk Christian a nőkkel szemben. A kölyök keze megremeg, majd a nagy ügyetlenkedés közepette belerúg a pad lába mellé támasztott táskájába, azután a pad lábát is sikeresen eltalálja. Végül mégis sikerül: lovaglóülésbe helyezkedik a padon és közben még a félig megrágott almafalatkát is lenyeli. Kissé pirulva néz áldozata szemébe, azonban zavarában rögtön el is kapja tekintetét.
Végül a padra meredve torkot köszörül, öt ujjal megfésülködik, tanácstalanul megvakarja a tarkóját és félig kérdő hangsúllyal így szól:
- Bocsánat...?

[~Christian~]

~Christian~

Már nagyon várta az ebédidőt, mert reggel óta nem evett semmit, és kezdett kilyukadni a gyomra az éhségtől. Ezért nagyon örült mikor végre belépett a Nagyterembe. Odament a Griffendél asztala mellé. A diákok szokás szerint ott ültek sorba az asztaloknál, és éppen az ebédjüket fogyasztották.
Nicole éppen le akart ülni, mikor egy Hugrabugros srác nagyot lökött rajta. Ettől majdnem beesett az asztal alá, de szerencséjére még idejébe sikerült megkapaszkodnia az asztal szélébe. A fiú csak annyit kiáltott oda kutyafuttába, hogy "Bocsi, nem direkt volt!".
*Na, hát ezzel nem vagyok kisegítve.* gondolta a lány. *Azért ennyire éhes nem lehet.*
Aztán nem is törődött többet a sráccal, leült a barátnői mellé, akik akkor már nagyban ebédeltek.
Ő is szedett a főtt krumpliból és a sült húsból, majd barátnőivel csevegve megebédelt. A lányoknak hamarabb el kellett menniük, mert hamarabb kezdődött az órájuk, így Nicole egyedül fejezte be az ebédet.
Miután befejezte úgy döntött, hogy megkeresi azt a fiút, aki a jó előbb elgázolta. Úgy gondolta megmondja neki a magáét, hogy milyen tapintatlannak tartja azért, hogy még meg se kérdezte, él-e vagy hal-e miután fellökte, hanem rohant tovább. Még mindig úgy gondolta, hogy senki se lehet ennyire éhes. Amikor sikerült megtalálnia, egy kis gondolkozás után rájött, hogy ez a számmisztika csoporttársa. Aztán leült a Hugrabug asztalához, kezébe vett egy almát és elkezdte enni, éppen meg akart szólalni, amikor a srác is megszólalt.
"- Bocsánat...?" - mondta.
Nicole ezen egy kicsit meglepődött, majd minden haragja elszállt, mikor meglátta, hogy milyen esetlenül viselkedik.
- Nincs baj, habár azért máskor visszafordulhatnál megnézni, hogy nem okoztál-e valami nagy bajt.
Azért még is megmondta a magáét Christiannak, de nem olyan bántó hangnemben, mint ahogy azt előtte kigondolta.
- Amúgy gratulálok a K-hoz, amit számmisztikából kaptál. Biztos nagyon sokat tanultál.
- Jajj... még be se mutatkoztam. Nicole-nak hívnak, a te neved pedig, ha jól tudom Christian.
Ugyan már három éve együtt járnak számmisztikára, de azon kívül, hogy köszöntek egymásnak, még egy szót se váltottak, ezért mutatkozott be Nicole.
Aztán csöndbe maradt és várta, hogy mit is akar mondani vagy, hogy egyáltalán akar-e mondani valamit.

~ Nicole ~

Chris hirtelen elszégyelli magát, mert ő igazán nem szolgált rá korholásra - legalábbis szerinte. A következő mondatot hallván pedig még inkább szeretne a föld alá süllyedni, dicséretet várt ugyanis a legkevésbé. De végülis nincs semmi baj, a lány biztosan meg tudott kajálni, különben sokkal hamarabb megkereste volna őt, hogy lehordja. Mindenesetre megköszöni a dicséretet.
- Köszi, bár nem szolgáltam rá. Valójában egy árva szót sem tanultam az egész dolgozatra, csak véletlen volt. Pont az egyszerűbb kérdéseket fogtam ki - mosolyog Nicole-ra, miközben lassan rátalál a hangjára. - Amúgy nyertél, Christian vagyok, Christian Ashmore, Rico ikertestvére. Gondolom őt ismered, nincs olyan csaj a kastélyban, aki ne ismerné.
Chris beszéd közben leteszi az almát az asztalra, megragad két üres poharat és gyümölcslevet tölt bele. Az egyiket felkínálja Nicole-nak, míg a másik (majd fél liternyi) folyadékot ő húzza le egy hajtásra. A fiú tanácstalanul ücsörög, megint nem jut semmi értelmes dolog az eszébe, mint mindig, ha egy ismeretlen nővel/lánnyal kéne beszélgetnie. Végül tesz egy tétova próbálkozást:
- Visszatérve a kis balesetünkre: ne haragudj. Hallottam valami csörömpölést is, remélem nem a te cuccaid vagy kajád volt. És ööö... neked hogy sikerült a számmisztika? Nem figyeltem, amikor a jegyeket mondták.
A srác a bal fülében lévő különbözö fülbevalókat kezdi babrálni, sorra veszi őket, ellenőrzi, hogy mindegyik a helyén van-e. Bármit szívesen tenne most, csak ne kelljen Nicole szemébe néznie, mert akkor biztosan elpirul vagy elront valamit, előbbi pedig elég ciki az ő korában.
Lássuk csak! Vágtázó ló megvan, stukker megvan, cipőkanál megvan, slózilánc a helyén. Csak most ne kelljen felnéznem, mert még eszébe jut, hogy haragszik rám. Habár az imént elég békülékenynek tűnt, kis mértékben sem harapta le a fejem.
Áttér a következő napirendi pontra, némileg remegő kézzel tölt egy újabb pohár körtelevet, s ha Nicole kiitta volna a magáét, egy apró biccentéssel őt is megkérdi kér-e.

[? Tudod, örülök annak, hogy nem vagyunk egyformák. Ha egyformák lennénk, képzeld el, milyen unalmas lenne a Világ, mert nem érne semmit sem az, hogyha valaki másmilyen lenne? Mert nem lehetne másmilyen! Egyszerűen csak mindenki ugyanazt szeretni, mindenki ugyanazt csinálni, nem lenne nézeteltérés? És így? Nos, szerintem viták nélkül nem lenne értelme az Életnek, mert nem lenne miért küzdeni? Nincs igazam?]

Fogalma sincs róla? Senkinek sincs fogalma arról, hogy miért nem szeretem a varázslótársadalom legkedveltebb sportágát, a kviddicset? Vagy akár a repülést. Senki sem tudja, hogy mi történt kiskoromban, hogy egy életre megutáltam mindent, ami a magassághoz vagy a seprűkhöz kapcsolódik. Nem tudnak a nővéremről, az esésemről, a zuhanásról, az annak eredményeként bekövetkezett kartörésemről, és arról hogy a kézfejemen a mai napig ott van annak a balesetnek az eredménye. A heg, ami mindig emlékeztetni fog arra, hogy miért is van tériszonyom, és hogy miért is utálom a nővéremet. Akkor, az esésem után megfogadtam, hogy többet nem ülök seprűre. Persze a Roxfortban rákényszerítettek, mert Repüléstanon? Nos, ott repülnöm kellett. Azokon az órákon repültem utoljára. Nem tudom, mivel lehetne rávenni arra, hogy újra kviddicsezzek. Talán semmivel. Mindenesetre felvállalom azt, hogy utálom ezt a játékot.
Szegény Briant-t sajnálom egyébként? Valószínűleg rosszul érintette az, hogy én nem szeretem hőn szeretett sportágát. Nem tehetek róla? Képtelen vagyok szeretni a történtek után. Ugyanakkor bennem valamilyen furcsa, különös, és szörnyű érzést vált ki a sóhajtása, a lemondó pillantása, és? Talán emiatt már nem is akarja majd velem tölteni a reggelét? Szomorú tekintetemet az arcára emelem, majd ismét a földre nézek.

? Tudod, örülök annak, hogy nem vagyunk egyformák. Ha egyformák lennénk, képzeld el, milyen unalmas lenne a Világ, mert nem érne semmit sem az, hogyha valaki másmilyen lenne? Mert nem lehetne másmilyen! Egyszerűen csak mindenki ugyanazt szeretni, mindenki ugyanazt csinálni, nem lenne nézeteltérés? És így? Nos, szerintem viták nélkül nem lenne értelme az Életnek, mert nem lenne miért küzdeni? Nincs igazam?

Talán kissé okoskodásnak tűnik, amit az előbb mondtam, és kicsit érdekesen érveltem, de amikor valamit el akar magyarázni, egyszerűen képtelen vagyok értelmesen fogalmazni. Ilyen vagyok, én már elfogadtam így magam. Aki nem tudja ezt elfogadni, az inkább hagyjon engem.

? Nem rosszul tanítottak meg. Bármennyire is hihetetlen, tehetségesnek tartottak. Csak? Na jó. A nővérem tehet erről az egészről.

? Hogy elmennék-e Veled egyszer? Nos, szívesen megnézlek, de magam nem fogok többet repülni, az biztos. De köszönöm, hogy felajánlottad. ? mondom egy hálás mosollyal az arcomon, miközben besétálunk a Nagyterem sürgő forgatagába, a terembe, ahol iskolatársaink már a reggelijüket fogyasztják, álmos pillantásokat vetve az újonnan érkezőkre, s erőteljesen koncentrálva arra, hogy az étel ne a ruháikon, hanem a gyomrukban végezze. Mikor a Hugrabug asztalához érkezünk, leülök, majd jó szokásomhoz híven ismét beszélni kezdek? Ezúttal azonban enyhén elvörösödve szólalok meg. Lehajtom a fejemet, hogy hajam eltakarja az arcomat.

- Félek a magasságtól, és félek attól, hogy lezuhanok. Így ? hacsak nem fognak két oldalról - én nem repülök.

Megtalálta a gyenge pontomat, azt, amivel ki lehet kergetni a világból? Miért pont most, amikor már olyan jól elbeszélgettünk?? Csak reménykedni tudok abban, hogy ezek után sem fog otthagyni. Nem lepődnék meg ezen sem.

Valljuk be; vagyok olyan vak és naiv, hogy egyáltalán nem veszek észre semmit de semmit abból, ami a testvérem és Sean között van. Már ha egyáltalán van ott ?valami?, s minden bizonnyal munkálkodik az a bizonyos ?valami?, hiszen mire ez a nagy feszültség, ráadásul a nővérem irányába küldött apró mosolyok? De hát ki vagyok én, hogy a testvérem szerelmi élete után szaglásszak, meg úgy egyébként is. Miért gyanakodnék pont Cedrah unokaöccsére? Ugyan már, hiszen én személy szerint Yvhez egy érett, idősebb valakit képzelek el, aki olyan mint Luc volt, és Sean hát.. akár milyen cukipofi, egyáltalán nem hasonlít Luchoz, sőt. Még csak meg sem közelíti. Ég és Föld a kettő, már csak ha azt vesszük, hogy Sean nem hogy idősebb, de még fiatalabb is tehát? érthető, miért nem méregetem őket gyanúsan, igaz? Inkább azzal foglalom le magam, hogy a beszédet meg az evést gusztusosan, s illendően összekombináljam.  

- Neeem, nem, nem, félreérted. ? Rázom meg a fejem hevesen, amikor Sean azt mondja, furcsák vagyunk mi nők, meg felhozza Cedrah öltözködését. Oké, az azért rémlik, hogy piros kabát volt rajta még az első alkalomkor, amikor találkoztam vele, de a piszkavas.. az nem rémlik. Annál inkább, ahogy csókol? na de ezt még sem nyöghetem be, nem igaz? ? A szexi nem feltétlen valaki öltözködését jelenti, vagyis kinek mi, nem igaz? Vannak olyan helyzetek, amikor konkrétan valaki ruhájára mondom azt, hogy húúúú de szexi, viszont a Prof esetében inkább arra gondolok ahogy? - Keresem a szavakat, s veszek egy mély levegőt, sőt, még a kezemmel is gesztikulálok.
- Ahogy megjelent a teremben is, tiszteletparancsoló, hihetetlenül határozott, a tartása olyan egyenes, hogy egyenesebb nem is lehetne! S a hangja, na meg amikor beszél, sőt! Szinte már átéléssel magyaráz! Hát az valami észbontó, a kisugárzása egyszerűen fenomenális, rosszabb, mint egy mágnes. Vonzza a tekinteteket, s egyszerűen nem lehet nem rá figyelni, arról nem is beszélve, hogy az ember nem mer a szemeibe belenézni, mert olyan, mint valami mocsár. Elég csak belépned, már is ott ragadsz, s egyre csak mélyebbre és mélyebbre ránt, majd fogva tart. Ez.. ez aztán szexi. ? Észre sem vettem magam, már az asztalon könyökölve támasztottam meg a fejem, s még egy álmodozó sóhajtást is eleresztve révedtem el a semmibe, s látszódott rajtam, hogy hihetetlenül elragadtak a gondolataim, s valahol a fellegekben járok. Tény, nem direkt játszottam meg a szerelmes bakfist, aki rajong a tanáráért, de hasonló kiselőadást már hallott tőlem Yv, amikor Foley Profról áradoztam neki az egyik Bájitaltan óra után. Bár ő nem volt rám ekkora hatással.

Akkor kaptam csak észbe, amikor a srác lefitymálta a kedvenc sportom. Kissé megrázva a fejem pillantottam rá, majd vontam fel lassan a szemöldököm, s siklott át a tekintetem Yvettre.
- Jaj ne, csak nem egy anti-kviddics körbe sikerült bepottyannom? Szép, össze fogtok ellenem. ? Jegyzem meg, persze a vigyorom elárulja, hogy nem veszem én ezt komolyan, s nem is sértődök meg, inkább csak egy újabb falatot pakoltam a számba.
- Tény, hogy unalmasnak tűnhet ez a sport, s értelmetlennek, de nekem muszáj mozognom. Le kell, vezessem a feszültséget, no meg a felgyülemlett fölös energiát. Egyébként nem mindegy, hogy mit nevezel ?szarnak?, mivel a kvaffot nem kergetem, a cikeszt pedig annál inkább. Különben is.. mi olyan meglepő azon, hogy kviddicsezem? ?
Vonom fel a szemöldököm, mintha feléledt volna bennem a feminista énem, ami többnyire le van nyomva a másik nem imádata miatt ? igen, ez kissé ellentmondásos ? mintha a másik megkérdőjelezte volna a helyem a csapatban, mert lány vagyok.

- Hé! Cho meg Potter mikor jártak együtt? ? Kérdezem értetlenül, s már megint látszik mennyire képben vagyok. Újabb falatokat tüntetek el a tányéromról, amikor is Sean mellett elpillantva, pontosabban a szemeibe nézve eleinte, majd onnan a válla fölé pillantva fókuszálok rá a nekem kalimpáló alakra. Aud alakját veszem ki, amint épp hevesen integet nekem, és.. igen. A körülötte ülők mind egytől egyikg a csapattársaim. Tehát csakis valami megbeszélésről lehet szó, amiről én bizony nem hiányozhatok! A kulcsember! Möhöhöhh.
- Nekem mennem kell, épp a ?szar? kergetésével kapcsolatos eszmecserére. Ha már így egymásra találtatok, akkor jól ellesztek nélkülem is. ? Vigyorgok rá Seanra, aztán Yvre pillantok. ? Majd fent találkozunk. ?
Valamiért fel sem ötlik bennem az, hogy a testvérem nem akar egy légtérben maradni egyedül a sráccal, hiszen olyan kis aranyos most. A légynek sem ártana. Felpattanva az asztaltól, kapok el egy almát a gyümölcstálból, majd egy utolsót intve robogok el a másik asztalhoz, ami jóval messzebb leledzik.

Köszönöm a játékot!   Nem azért ?lépek? le, mert már teher volt, sőt! Csak érdekel, hogyan folytatódik ez a szál, kettőtök között, ha kettesben maradtok!