Üvegházak és a kert

Neville Ta-ta-tanár úr

Tudomásul veszi, amiket Neville mond. Bólogat némileg hitetlenül, s keze készenlétben áll, ha esetleg a mandragóra mégis meggondolná magát. Bár, ha jobban meggondoljuk most a Griffendéles gondozza, ami éppen az ellentéte annak, mintha Shay piszkálná.
- Értem, bízom benned. - jegyzi meg egy vérszegény mosoly kíséretében. Nem, mintha nem gondolná komolyan, amit mond, de nem akarja elvonni a figyelmét arról, amit csinál, persze közben figyeli mit csinál és hogyan nyúl a növényhez. Bátortalanul közelebb lépked, hogy jobban lásson.
Megkapja a választ, a fiú tudja melyik az a kivonat, ami neki kell most. Elvörösödve bólint, ő megmondta, hogy nem egy spíler a dolgokban, de majd igyekezni fog és figyelni is. Nem tudni ugyan egy ilyen akció után képes lesz-e még figyelni, és nem minden percben attól tartani, hogy nem borul-e lángba megint valami. Visszaveszi a három fiolát és elslattyog a szekrényig, ahol találta őket, majd elkönyveli magában fél sikernek a dolgokat, hiszen azért végül is köztük volt az a fránya muskátli kivonat, ami a srácnak kellett, így nem vallott akkora szégyent, mint amekkora kinézőben volt. Ez van, de bűbájtanból senki nem olyan ügyes, mint ő és a fontosabb tárgyakban egészen otthon van. A bájitaltan nem érdekli, ahogyan a gyógynövények meg taszítják, de most muszáj ezt tanulnia, majd szerencsére jövőre már nem kell ezekkel szenvednie.
Már nem megy vissza Nevillehez, mivel az előbb felmérte, hogy veszteség nem történt a kivonat ott van, tehát a mandragóra is rendbe fog jönni, persze nem neki hála, de a tény ettől még tény marad. Kezéről próbálja levakarni a ráragadt valamit, amit fogalma sincs mikor szedhetett össze és beáll korábbi helyére, ahova pillanatok múlva a griffendéles is megérkezik.

- Nagyon jól bánsz a növényekkel… - jegyzi meg a közeledő irányába egy barátságos mosoly kíséretében, s mintha most új kedvet kapna a tanuláshoz és talán elfilózik azon, hogy ad egy esélyt ezeknek a kis ranadságoknak, persze csak hobbiszinten. Esze ágában sincs a komolyabbakkal is megismerkedni.
Tartja a mondás, hogy mindenki magából induljon ki. Nos neki is vannak különös szokásai, olykor ő is beszél a pennájához, vagy csak úgy szimplán, céltalanul bele a világba, ettől még nem érzi magát teljesen ketyósnak, csak egy picit, épp olyan mértékben, hogy ettől még élhessen teljes életet. Elvigyorodik Neville megjegyzésén.
- Ugyan Neville! – szélesedik az a vigyor, s tenyere a felkarjába kapaszkodik. – Ne viccelj! Egy béna sráccal sem tanulnék szívesebben. – kicsit kuncog, de reméli ezzel eléri azt, hogy ha más nem furcsállkodva néz rá. – Csak vicceltem. Mármint a bénázós résszel. Szerintem mással nem is lenne ilyen izgi tanulni. – egy pillanatra elhallgat, gondolkodik valami kedvességen, amivel nem hazudik, de a fiú önbizalmán is dob egy kicsit. – Tudod, mindig a mestertől a legjobb tanulni. – kacsint rá, majd visszahúzódik az asztalhoz és újra megszólal.
- Gyakorolhatsz rajtam. Mármint… - most egy picit ő jön zavarba. – …ha esetleg a későbbiekben esetleg tanításra adnád a fejed, vagy valami ilyesmi. – rántja meg a vállát. Tényleg még meg sem kérdezte mik a tervei a suli után. Sok szakmában el tudná képzelni, és elég sokban nem.

[THEY SAY I GOTTA RESPECT A SYSTEM]

Matthy && Meg

Nyitott szemmel? Hát jóhogy. Ő is nyitott szemmel jár, fürkészi a jobbnál jobb pasikat. Na de ebbe a vitába nem megy bele inkább, most fontosabb dolguk van az élet nagy dolgainak megbeszélésénél, hiszen az üvegház előtt fogyatkoznak az évfolyamtársaik, és nekik még mindig nincs egyebük, mint egy pár darab összecsócsált gyökér egy koszos és csorba agyagcserépben.
- Jó, annyi csokit szerzünk neki, amennyit csak akar – adja meg magát Kay is, és kezd enyhén kétségbe esni, nincs idejük itt alkudozni! Nem tudja pontosan, hogy a fiúcska szemei ettől az ajánlattól ragyogtak-e fel, vagy azért, mert Meg ígért neki egy demo CD-t. Tök mindegy, a lényeg, hogy azt csinálja, amit a két lány mond neki. Hanyagul megvonja a vállát, mintha pontot tenne ezzel a gondolatmenete végére. Elvégre, a CSCS nem a megbízhatóságáról híres, Kaynek az is megfelel, hogy ígér fűt-fát, aztán megfeledkezik róla mondjuk véletlenül. Elvégre mardekárosak, vagy mi.
Kay szép kis szájára végre mosoly tapad, ahogy a kisfiút méregeti. Örömében összecsapja a két kezét, és máris lelkesen magyarázni kezdi a rettentően gonosz tervüket. Már nem olyan fenyegető stílusban, hiszen Meg módszere végül kicsit hatásosabbnak bizonyult, mint az ő vagy csinálod vagy meghalsz c. felvezetése.
- Nem, nem lesz semmi baj! Figyu. Annyi, hogy beleülsz szépen egy cserépbe, és úgy csinálsz, mintha növény volnál. Vágod, mi az a mandragóra? Olyan a gyökere mint egy ember. Te leszel a gyökér, meg rakunk a fejedre valami gazt.
Körül néz, szeme a virágágyást pásztázza sebesen. Odaszalad, és némi lazítgatás után kitép egy jókora manókaralábét, melynek terjedelmes levelei elegendőek lesznek Matthy fejének álcázásához.
- Na, mondjuk ezt.
Kérdőn pislog, vajon a kisfiúnak inába száll-e a bátorsága, közben szakszerűen markolja a növényt, pont a levelek tövénél. Aztán két élénkpiros szemöldökét kezdi ráncolni, ahogy a fiú élettelen arcát nézegeti.
- Hé, öcsi, jól vagy? Ki ne dobd a taccsot itt nekünk...

MATHIAS & KAY

„És ugye nem von maga után semmi büntetést?” A kisfiú kérdése hallatán Meg óvatosan elhúzza a száját, mivel egyáltalán nem biztos abban, hogy épp bőrrel megússzák, de felsőbbévesektől már hallott olyanokat, hogy sikerült „puskázni” a vizsgán, vagyis jó alaposan átejteni a tanárt. Nos, éppen ők is ezen munkálkodnak barátnőjével, ám egyáltalán nem olyan könnyű feladat, mint amilyennek tíz perce tűnt.

Elég sok idő elszaladt a győzködéssel, ám a beígért jutalomfalat okán sikerült megfűzni a kissrácot, legalábbis a jelek azt mutatják. Úgy tűnik Kay is észrevette magát, és rájött közben, hogy a Meg-féle módszer valamelyest hatásosabb, ha győzködésről van szó, főleg mert a saját érdekükben kell ezúttal cselekedni.
Miközben barátnője bőszen ecseteli a fiúnak az instrukciókat, az elsős arcát pásztázza, hogy miként vélekedik a feladatról. Egyáltalán nem biztos, hogy segíti őket, ám a beígért barátság, a csokik és a cédé elég kéne hogy legyen neki, hiszen igazán nem nagy kérés tőlük…
- Figyu, Kay, akkor majd szerzek valahonnan vizet és csinálok sarat és bekenjük vele… Mathias, majd azt mondod, hogy elestél, vagy valami, jó? –teszi meg javaslatát, ám a Mathiasnak tett kissé sántít, mivel az iskolában körülbelül négy hete egy szem eső sem esett, így nehéz lesz majd azt hazudni, hogy hasravágódott a sárban, de ez legyen a legkisebb problémájuk, majd csak kitalálnak arra is valamit!
Míg Kay káposztalevélért megy, Meg gondosan megvárja barátnőjét, nehogy újdonsült barátjuk mégis meggondolja magát és futásnak eredjen, tehát a figyelem és az éberség most is létfontosságú.

Mikor visszaér, Megan indul az üvegház irányába, ahol talál is néhány kisebb cserepet, és néhány méterre pedig egy szabadtéri csap díszeleg, amelyet elsősorban az üvegházban éldegélő növények öntözésére használnak, tehát egyenest olyan víz csordogál a csapból, amely már különleges bájital adalékot tartalmaz, amely jótékony hatással van a növények fejlődésére. Minden bizonnyal erre utal a „Nem ivóvíz” feliratú táblácska is, amely a csap mellett kapott helyet, melyre direkt nagy piros betűkkel írták a szöveget, hogy biztosan észre lehessen venni.
Meg is észreveszi természetesen, majd aggódva hátratekint, hogy vajon az ebből készült sár hatással lesz-e majd Mathiasra, vagy sem. Bátran odatartja a kis cserepet a csaphoz és megnyitja, majd pirosas színű víz kezd el csordogálni belőle. Nem enged sokat, csak épp egy kicsit, hogy jó kis masszát keverhessen a földből. Amint a sárgyártással megvan, indul is vissza a többiekhez elégedett vigyorral az arcán.

Még az én rendületlenül szenvedő képemre is kikívánkozik a vigyor, mert ekkor a kőszívű méregkeverő aranyosan felnevet, mintha nem is valami agyafúrtan transzformálódott szipirtyó volna, hanem normális ember. Ez azz, tudtam én, hogy bírja a szövegemet – hááh, hiába vágja zsebre a vidámságát, isteni mivoltom teljes tudatában még szélesebben vigyorgok rá. Háh, átláttam rajta, most is alig bírja visszanyelni a mosolyát.
De még mindig nem beszél. Ilyen nincs.
- Ó. Tényleg. Ez eszembe se jutott – dörzsölöm meg az államat halálosan megilletődve, mint a kismágus, aki elfelejtette, hogy kell a tűből a gyufát. Én mondjuk csak borotválkozni felejtettem el az évi háromszázhatvanöt zűrös reggelem közül a main, és most méterekre sziszeg a borostám, Bishop viszont annyira érzékletesen adja elő a házvezetője szúrós tekintetét, hogy szinte beleborzongok.
– Hááát, és az nem elég, ha hugrabugos extrém becsületszavamat adom neked, hogy hallgatni fogok, bármit is tálalsz ki? Izéé.. veterán futóférgek falják fel az élve lottyadó agyvelőmet – próbálom érzékletessé tenni azt a becsületszót –, ha nem tartanám meg szörnyű titkodat. Ó, te bűnös nő.
Nem tudom követni ezt a csajt. Felkapja azt a táskát, majd csípőre vágott kézzel elém lép, de tiszta olyan arccal, mint aki most megfog, a térdére fektet, és jól elnáspángol. Aztán meg finom, nőies bájjal félrehajtja a fejét, mintha nem bírná el a bűnöző lángelmét meg azt a rengeteg hajat. Döntse már el, hogy most kiképzőtiszt, akinek a szervezetében a hererákja után visszafordíthatatlanul felhalmozódott az ösztrogén, vagy pici, kócos leányzó ennivaló szociális hendikeppel.
Lehet, hogy mindjárt átcsap valami a szokásosnál is durvább, fetisiszta dominába. Biztos a rabszolgáinak viszi a dzsuvát. Csupa tagbaszakadt, erőteljes testszőrzetű, hetedikes mardekárosnak.
Kötekvő mosollyal utánozom a mozdulatát, kihúzom magam – bár a magasság semmi, itt egy remek példa arra a tényre, hogy mindig a pöttöm kiscsajok a legkeményebbek a mezőnyben –, és oldalra billentem a fejemet is, hogy visszaússzak a látóterébe, és ne csak a felsőtestemet bámulhassa. Tudom én, az se rossz, de azért mégis az arcom a tökély.
- Tudd meg, igenis kegyetlen vagy. Ott virít a pofidon, hogy minden reggel megeszel két börtönviselt felnőtt férfit fehérje gyanánt. És egyébként is, úgy utánozod McGalagonyt, hogy a hideg futkos a hátamon – bókolok a megjelenésének.
És most nyugodtan közli a kis bájos sorozatgyilkos pofijával, hogy rendszeres csehójáró. Ne már. Ez a csaj túl.. tökéletes.
- Tényleg nem tudom – vonom meg a vállamat, aztán hirtelen ötlettel, bizalmasan az arcába hajolok. – De minden vágyam, hogy megtudhassam. Azonnal kitör a tömegverekedés? Mikor a pulthoz vonulsz, már mindenkinek több szeme van, mint foga, és a fekete bőrcsizmád előtt zokognak? Pálca a combra csatolva, a harisnyakötő mellett, aztán martini, póker, sztriptíz? Biztos nem kell téged leitatni. – Hülye vigyorral, magabiztosan egyenesedem ki. Ez a nem-mondhatsz-nemet beállás. – Helyes, akkor nyolcra érted megyek.
Azt ugyan még nem tudom, hogy hova, de mostmár csak azért is elviszem kocsmázni. És leitatom.
Bekapom azt a csalódott pillantást, és leesik az állam. Oké, ott volt az az árulkodó kuncogás, de.. de.. szóval ez a gonosz boszorkány végig élvezte, hogy tépi az agyamat, és az őrületbe kerget azzal, hogy nem mondja meg!
- Miii? Ééén? Feladni? Ez csakk.. trükk volt! – vágom rá azonnal, és úgy terpeszkedem szét az ajtóban, mint egy okleveles biztonsági troll. Eszetlen, belelkesült vigyorral kapok a szavain. – Na vééégre! Egyértelmű, hogy benne vagyok, nem? Avass be a részletekbe, most, azonnal!
Fülig érő szájjal húzódom el az ajtóból, de csak azért, hogy körbeugrálhassam Izabelt.
- Neeem, tábornok asszony, egy hölgy mégsem viheti azt a nehéz, nagyon titkos táskát – hízelgek vadul a női egójának - mert a gyere-de-ne-gyere játék alapján már kétségtelen, hogy az a domináns -, és megkísérlem átvenni a táskát. Hát nem meg mondtam, hogy a mardekáros petjeinek lesz a menet?
Akarom én ezt tudni egyáltalán? Perszehogy.

Shay az önfeláldozó

Úgy néz ki vannak még emberek a világban akik nem a külsőségek alapján ítélnek, hanem a belsőt tartják fontosnak. Eddig is tudtam, hogy itt, a Roxfortban is van egypár, hisz ők voltak azok az emberek, kiket bátran a barátaimnak mertem nevezni. Igen, miattuk érte meg az eddigi hat év és ha mondjuk mind elmennének innen, nem tudom mit kezdenék magammal. Akkor újra a régi, „számkivetett”, béna Neville lennék, aki régen voltam, mikor még nem voltak barátaim. Milyen szerencse, hogy a sors most is egy olyan „tündérrel” hozott össze, mint Shay. Sosem gondoltam volna, hogy ő is azon kevesek közé tartozik, kik nem nevetik ki az embert, ha az éppenséggel egy növénnyel diskurál, vagy véletlenségből felgyújtja a fél üvegházat. Nem tudom miért, de ha ránézem a lányra, egyfajta szeretet önt el, noha jelen pillanatban csak baráti szeretetről beszélünk, nem szabad elbíznom magam, hisz senki sem tudhatja, hogy lesz-e több köztünk, nyers csevegésnél.
 
Furcsa, kétkedő mosolyt vágok a csaj ösztönzésnek szánt, ám kissé félresikerült mondatára. Hát igen, néha az emberek csak mondanak mindenfélét össze meg vissza, anélkül, hogy eldöntenék előtte, mit szeretnének mondani. Így születnek az ilyen félresikerült, „gyári hibás” mondatok, melyeken néha jókat lehet nevetni.
Inkább nem mondok semmit, majd meglátjuk, vajon mi sül ki belőle, ha egyáltalán Shay még mondani kíván valamit.

Ezt most úgy érti, hogy neki megérte eljönni, már csak azért a kevés kis lélekbeli nevetésért is, amit eme kis kaland során szerzett, mert ha igen, akkor kissé elhibázta, megint. Ha valóban úgy értette, amit mondott, akkor úgy hiszem, nem sok értelme van folytatni, na persze, csak hogy még többet röhöghessen rajtam.
Már épp közölni szerettem volna vele, hogy mit vágott a fejemhez, mikor a megvilágosodás ágyúlövés erejével kiáltott rám, hogy én ezt a mondatot rettentően félreértettem – tőlem már meg lehetett szokni – és, hogy a csaj ezt nem bántó, épp ellenkezőleg, ösztönző szándékkal mondta, és hogy ezek után semmi közölnivalóm sincs. Helyette küldök egy hálás mosolyt a lány felé, majd ismét a muskátlik felé fordulok, hogy megkeressem a nemrég félbeszakított beszélgetésünk, elvesztett fonalát, ám fülembe jut Shaelynn mondatának első foszlánya, ami gyors megfordulásra ösztönöz.
Mint az már megszokott, a gyors dolgok általában balul sülnek el, részemről, így most is az épp mögöttem lévő asztalnak és hozzám képest villámgyors kezeimnek köszönhetem, hogy nem zakóztam egy hatalmasat.
Mikor sikerült rendbe szednem magam, furcsán a csajra nézek, aki immár egy gyors pirulás után megkezdett mondatát folytatja, érthetővé, és kissé más irányba téve a Gyakorlás szót.
Úgy sejtem ezek után már nincs okom aggodalomra, így elengedem az asztal lapját és megpróbálok valami válaszfélét összehozni, ugyanis meggyőződésem szerint még mindig az iménti pirulás mellékhatásaival küszködök.
- Hát…öhm…kö-köszi. – dadogom zavaromban, majd a beszélgetést más témába terelve elfordulok a muskátlis asztal felé.  – Folytathatjuk a gyakorlást?


Bocsi, hogy ilyen sokára írtam, légyszi ne mondd el a nagyinak.

[Meg & Kay]

Meg & Kay

A két lány rövid megbeszélést tart, Mathias egyre jobban csak émelyeg, és várja, hogy a lányok elmondják a teendőket. Aztán Kay hozzáfordul, majd miután elmondta az utasításokat, jóval kedvesebben, mint azelőtt beszélt. (ennek Mathyas eléggé örült  ). Mathyas látta, hogy Meg az ő arcát fürkészi, de úgy tesz mintha nem vette volna észre.
- Rendben, meglesz. Ez nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne. - Mondja Mathyas. Mire Kay elment hogy szedjen valamilyen növényt az álcához, Meg pedíg közli, hogy ő a sár-felelős.
- Inkább mondom, hogy úsztam egyet és úgy estem el - mondja mosolyogva a lánynak. - Úgy egy kicsit hihetőbb. És mond csak, miért ilyen fontos ez a növényesdi? - kérdezi Mathyas, nem mert nem akarja megcsinálni, hanem csupa kíváncsiságból. A válasz után Kay vissza is tér, kezében valami nagylevelű növénnyel, barátnője pedíg indul is a sárért.
- De ezt mivel akarod a fejemhez ragasztani? - értetlenkedett a fiú. Most egy kissebb émelygés-hullám támadt rá. - Persze, jól vagyok, nincs semmi bajom, csak a meleg... - válaszolta a lány kérdésére, bár tudta, hogy a lány nem azért kérdezi, mert úgy sajnálja Mathyast, hanem mert nem akarja most leveszteni a kuncsaftukat. Az émelygés alábbhagyott, és Meg is visszatért a sárralteli cseréppel a kezében, és elégedett vigyorral az arcán.
- De most akkor hogyan tovább? - kérdezi Mathyas.

//Bocs hogy ennyi időbe telt, csak tábor is közbejött, meg egyép nyári teendők :S//

[- Mi? Mi ez az elesős duma? Nem mondasz senkinek semmit. A mandragórák nem beszélnek. Csak visítanak. Tudsz visítani?]

Matthy && Meg

- Mi? Mi ez az elesős duma? Nem mondasz senkinek semmit. A mandragórák nem beszélnek. Csak visítanak. Tudsz visítani?
Nem igazán várja meg a választ, hisz van egy komolyabb problémájuk is. Mathias kérdése, hiába csak egy töpszli elsős, igenis fontos. Vagyis: hogy fogják rárakni a fejére a leveleket? Hmm... Ha jobban értenének a varázsláshoz, biztos nem lennének ekkor abajban, de hát ők csak másodévesek, és abból sem a legtehetségesebb eresztés, de mindenképp találékonyak, ami ugye nagyon fontos a túléléshez.
Büszkén tér vissza, miközben Meg leváltja őt, hogy sarat szerezzen, ami nagyon jó ötlet. Igaz, hogyha Kay látná, hogy honnan is szerez barátnője vizet, lehet, hogy sikítófrászt kapna, így viszont a legnagyobb lelki nyugalommal kezdi el magyarázni Mathiasnak a terv részleteit.
- Hát arra gondoltam, hogy a rágómmal a fejedre ragaszthatnánk - mondja, miközben elgondolkodva fúj egy jókora lilás-rózsaszínes rágólufit, majd élvezkedve pukkantja ki és szívja vissza a szájába -, de az eléggé undi - folytatja, valószínűleg Mathias nagy megkönnyebbülésére.
Fél kezével kicibálja a hajából a fekete hajgumit, majd lehajol a fiú elé.
- Hát ettől legalább nem lesz meleged - von vállat, hisz a növény jókora levelei terebélyes árnyékot adnak majd Mathiasnak, és így biztos nem kap majd napszúrást. Fogja a levélcsomót, és Mathias fejére ülteti (persze csak ha a fiú nem ellenkezik, vagy nincs egy jobb ötlete), majd jó erősen szétfeszíti a hajgumit, és ráhúzza a fiú kerek állára, majd áthurkolja a növényen, mintha az nem lenne más, mint egy egzotikus kalapcsokor.
Amint Meg visszaér, Kay belebámul a cserépbe.
- Szerinted ebbe belefér? - kérdezi, a fiúra majd a cserépre pillantva. A leghalványabb gyanúja sincs arról, hogy ha a fiút beleültetik majd ebbe az extra tápszeres vízbe, azonnal mindenféle növények kezdenek majd nőni rajta a ruháin és a karjain levő spórákból és porszemekből, amik akár lehetnek különféle magvak vagy pollenek is.

MATHIAS & KAY

Továbbra is levakarhatatlan a vigyor a pofijáról, mely elsősorban a remek munka miatt ült ki az napbarnította arcocskára. A „saras” javaslat hallatán elneveti magát, hiszen mi sem jobb egy olyan CSCS-féle áldozatnál, aki még lelkes is?
- He, nézdmá’, milyen lelkes! –böki oldalba barátnőjét és zengi neki e szavakat.
A kisfiú ártatlan kérdésére, vagyis hogyan fogják a hatalmas leveleket a fejéhez rögzíteni, Kay gyorsan választ talált, ami a lehető legjobb megoldás, ami létezhet kerek e világon.
- A rágó kiváló ötlet szerintem…  Asszem nekem is maradt még tegnapról itt a fülem mögött. Kicsit megrágom, hogy puhuljon oszt jó is lesz! –javasolja a kis csapatnak, majd miután letette a sárral teli cserepet, tisztábbik kezével, vagyis a jobbal –talán tisztább, de végülis teljesen mindegy –füle mögé nyúl, és gondosan kiszedi a tegnapi maradványt.
Szájába veszi, majd igyekszik minél hamarabb megpuhítani a cuccot, hogy szalonképes legyen a ragasztásra. Talán málna ízű, vagy a fene se tudja… egy biztos: rózsaszínesliláskékesfeketéssárga színű.
Bár Kay undorítónak tartja ezt a ragasztási módot, sajna a sár túlságosan hígra sikeredett ahhoz, hogy ragasztani lehessen vele, ráadásul idejük sincs túl sok, úgyhogy gyorsan kell cselekedni.
Barátnője megvizsgálja a cserepet, majd kérdésére Megan is elgondolkozik azon, hogy vajon tényleg megfelelő méretű-e az általa választott cserépedény, viszont sok választásuk nincs: Mathias vagy beleül ebbe, vagy beleül ebbe. Ha valami nagyot vinnének, Bimba néne még gyanakodni kezdene a végén… Hiszen még a tanárnő mandragórái sem nőnek meg akkorára, mint a két leányzóé fog néhány percen belül.
-Muszáj neki… Majd összehúzza magát, mintha egy utazóládában ülne.. vagy mittomén… van jobb ötletetek? –kérdezi a kis csapattól és kérdő tekintettel néz rájuk, várva tőlük valami jobb ötletet erre a kérdésre.
Pár lépést odébb lép, majd az üvegház előtt sorakozó diákok felé tekint. Szomorúan látja, hogy már csak két stréber Griffendéles pár van előttük, és ez azt jelenti, hogy utánuk ők következnek, és ha nem érnek oda időben, Bimba néne kicsinálja őket és felnyársalja  mindkettejüket, de előtte természetesen meg lesznek forgatva fokhagymás páclében, úgy sokkal finomabbak lesznek.
- Őőő… Kay, nézd…! –mutat a vészesen csökkenő sorra, majd elhúzza száját és gondolkodóba esik, hogy miként lehetne felpörgetni a dolgot.
Káposztalevél, sár, cserép, rágó, áldozat (Mathias), Kay, ő. Minden megvan, ami szükséges a sikerhez, már csak gyorsan össze kell dobni a hozzávalókat, és kész is a remekmű!
- Jó, megvan minden, már csak össze kell rakni! Gyertek siessünk! –sürgeti a többieket –Mathias, csüccs ide!

Kay & Meg

Az, hogy a lányok rágóval akarják odaragasztani a fiú fejéhez a leveleket, Mathiasnak nem tűnik valami jó ötletnek.
- Nem lehetne máshogy megoldani a levél-ügyet? Nem akarom, hogy a rágó bennemaradjon a hajamban, és nem akarom mostanság a fejemet kopaszra nyírni. - Nyafog egy sort Mathias. - Nincs valami más ötletetek? - kérdezi kétségbeesve, de Kay, már jön is a Megmentő személyében. Fogja a hajgumiját, hogy Mathiasra és a növényre hurkolja. ~Nem is tűnt fel hogy ilyen szép.~ Fut át Mathias agyán, ahogy Kay közelebb hajol, de aztán rögtön el is hesegeti a gondolatot. ~ Hisz csak egy kis elsős vagyok.~ Kay gyorsan a fejére rögzíti a levélcsokrot,Mathias kérdően néz a lányokra, hogy hogyan tovább. Kay kérdése őt is aggasztja, de nincst idő akadékoskodni, követi hát Meg utasítását és beleül a cserépbe. Csak a feje látszik ki a sárból. Összehúzza magát, és próbál elhejezkedni, csakhogy az egyik levél belelóg a sárba, amitől hirtelen nőni kezd, viszonylag lassú tempóban, de egy fél perc se telik bele, máris telenőtte a fejét úgy, hogy csak a hajgumi látszik ki. ~Remélem megáll a növésben, és hogy le tudom majd cibálni a fejemről, és nem kell majd ezügyben a gyengélkedőre mennem, mert magyarázkodnom kéne...~ De nem kell aggódni, mert a növény már nem is nő tovább, így Mathias egy kicsit megnyugszik, és lám,  semmi baja sincs.
- Huhh, ez mi lehetett? - néz kérdően a két lányra.
Már készen is vannak. Még 2 pár van előttük. Türelmetlenül várják, hogy ők jöjjenek, és végül eljön a pillanat...

[- Fúúúj Meg, tedd már vissza a szádba azt a rágóóót...]

Matthy && Meg

- Fúúúj Meg, tedd már vissza a szádba azt a rágóóót... - kényeskedik Kay, majd jobban megszemléli az anyagot. - Hé, te összegyúrtál kettőt? Váó, milyen kreatív...
A kis intermezzot követően Kay felállítja Mathiast és leporolgatja a ruháját, majd megfogja a kezét, és a cserép felé húzza.
- Hát igen, nincs más választásunk - véleményezi Kay a cserép-kérdést egy kicsit aggódva, na de mindegy, lesz ami lesz! - Gyerünk, mássz bele! - sürgeti ő is a kisfiút, aki már teszi is a dolgát, bár hogy Meg bűbájos mosolyának, vagy az idő szorításának köszönhető-e ez, az rejtély.
Közben Kay felnéz a Meg által mutatott irányba, na de ez a lány aztán nem szívbajos.
- Nyugi, egy perc és kész vagyunk. Mondd csak Mathias, milyen nehéz vagy? - kérdezi, hisz most jut csak eszébe, hogy az álnövényüket el is kell majd cipelniük odáig. Bárcsak itt lenne Sat is! Annál a lánynál nincs erősebb a világon!
Kay ekkor lehajol, hogy elkezdje jó alaposan bekenni a szegény kis gólyát sárral, az arcával kezdi hisz szinte csak az lóg ki a cserépből. Eközben felfigyel arra, hogy az egyik levél hirtelen növekedni kezd Mathias fején. Kay tengerkék szemei erre olyanok lesznek, mint két kistányér.
- Azta! Ezt láttad? Hogy csináltad? - kérdezi a fiútól. - Ki se látszik az arcod! Ez zseniális! Hé, Meg, ez a fiú tud varázsolni! - lelkendezik Kay, mintha ez olyannyira fantasztikus dolog lenne itt, a Roxfortban.
Az eddigi ügyetlenkedésükből teljesen leszűrhető hogy a két lány nem igazán jeleskedik a varázslásban, hisz egy tisztességes boszorkánynak körülbelül három másodpercébe telt volna sarat varázsolni, átváltoztatni a fiú haját levelekké és megnagyobbítani a cserepet, hogy a fiú ne lógjon ki belőle és ne akarjon széttörni a feszítő nyomástól.
Na, amint kész azzal, hogy elmaszatolja Mathias arcán, fülén és a nyakán a sarat, megtörli a kezét egy fűcsomóban (már amennyire tudja), és hátrál pár lépést, hogy megszemlélje a művüket.
- Szerintem remek munkát végeztünk, Meg - közli barátnőjével, majd visszatrappol a cseréphez.
- Na, fogd meg gyorsan, odacipeljük... Egy, kettő, háááá-rom!
És megemeli. És majd összepisili a bokáját. Ez iszonyúan nehéééz! Nyög egy nagyot, és gyorsan megfogja a cserép szélét a másik kezével is.
- Na.. menjünk - mondja kissé lihegve, és elkezdi kapkodni a kis virgácsait.
Már csak egy pár van előttük!

[- Milyen ügyes vagy, Mathias!]

MATHIAS & KAY

Vészesen fogy az idő, és még mindig ott tartanak, hogy hogyan állítsák össze a dolgokat. Kay remek megoldást kínál Megan rágója után, ami valljuk be, valóban gusztustalan, de ha veszély van, minden lehetséges megoldás szóba jöhet ugyebár, ami a mentést szolgálja. Kay hajgumija lesz a kulcs, ezzel rögzítik az óriási káposztaleveleket az elsős kisfiú búbjára. Nem is olyan rossz ötlet!
Mikor sikeresen ráoperálja barátnője a hatalmas lapukat, az egyik véletlenül beleér a Meg által gyártott kenőanyagba és valami rendkívül furcsa dolog történik: egyre csak nő és nő a levél, mintha meg sem akarna állni és fokozatosan takarja el kis áldozatuk babaarcát.
Csodálatos kompozíció, már-már mesés! És mindezt ők ketten hozták össze, természetesen Meg közbenjárásával, mert ha nem talizott volna Mathias-szal a folyosón, akkor nem vette volna észre itt az udvaros sem és így tovább…
- Milyen ügyes vagy, Mathias! –nézi nagy tányérnyi szemekkel, pontosan mint barátnője, aki Meghez hasonlóan nem tud mit mondani az ámulattól.
Ezerwattos vigyorral immáron boldogan rendezgeti a fiúcska fején díszelgő leveleket, hogy biztosan eltakarja az arcát, s nehogy véletlenül lebukjanak Bimba tanárnéni előtt.
- Na, így jó is lesz, ugye, Kay? Aha… szerintem jók vagyunk! Csapjá’ bele csajszi! –mondja barátnőjének és feltartja bal kezét egy baráti pacsira a siker örömére.
- Őőő várjál már! Eszembe jutott valami… tudod… elsőben tanultuk a lebegtető varázslatot! Az kéne most! Valami… -gondolkodó tekintet, s szinte hallani, ahogy kattognak a kobakjában a rozsdás fogaskerekek- Vin… Vingo.. Dingó? vagy Bingo? Ajj tudod, a „huss és pöcc”-ös!
De nem… csak nem akar eszébe jutni. Pedig ez az egyik legprimitívebb varázslat, s bárhol használható ráadásul rendkívül hasznos is. De hát aki muglis születésű, azt nem mindig érdeklik a varázslatok, például a CSCS-t abszolút nem, viszont szorult helyzetekben muszáj a mágiához fordulni, ha nincs más ötlet.
- Mathias, mondd már mi az! Te most tanultad a Törpeprofesszortól!
Remélhetőleg kisegíti őket újdonsült barátjuk aki most elvileg madragórát játszik és sikerül elvinniük az üvegházhoz a cserepet, mert különben tényleg összepisilik magukat mire odaérnek, ráadásul pisisen hogy lehet már bemenni vizsgára?!
- Kay, mi jövünk! –visítja, de még mindig nincsenek ott, ahol már kellene lenniük, vagyis az üvegház bejáratánál…

Neville, aki Gyógynövénytanban nem ismer tréfát

Nem is ő lenne, ha legalább egyszer egy órában ne hozná magát kellemetlen helyzetbe. Ezért is fordult a griffis sráchoz. Kevesekhez fordulhatna ilyen bizalommal, és még valamifelé garanciával is afelé, hogy biztosan tanul is valamit. Neville más. Sosem volt oka kinevetni. Tény kicsit több baleset történik vele, mint másokkal és vannak gyengeségei, de ezalól bizonyos, hogy senki sem kivétel. Így a hugrás leányzó sem, aki maga is olykor el, le vagy épp felesik itt meg ott, bár a varázslatokkal kapcsolatban ő teljesen magabiztos. Nem úgy a bájitalfőzésben ésper a gyógynövények, gyomok és egyéb retkes mócsingok istápolásában.
Szerzett Nevillenek, meg magának is néhány nyugtalan pillanatot, amit vagy pirulással, vagy épp egy kis kényelmetlenséggel töltöttek el. Mert, ha nem így lenne, nem is Shayről lenne szó.
- Persze... - széles vigyor, és már vissza is siet a helyére, nagyobb lelkesedéssel vetve magát a dolgokba, mint amikor megérkeztek. Tehát mérges muskátlik...
- Szóval, a muskátlik ugyebár mérgesek... - kezdi nagy tényfeltárását... - ...azzal a kis pöcökkel mérgeznek ott, meg alapvetően is előszeretettel harapdálják az embert. A virágának szirmait gyógyfőzetekhez használják, míg a mérgét különböző szérumokhoz.... öhm és... - hát eddig ment, itt megakad. Bizonytalanul néz fel Nevillere, elméletből nem bőghet le, de még nem nézte át igazán a dolgokat. - ...a mérgük lefejéséhez van valami tuti tipp, csak az nem jut eszembe hirtelen, hogy micsoda. - sóhajt egyet és elkezd babrálni a kezeivel, ujjait tördeli, s csakúgy, mint órán Bimbánál, itt sem néz fel a "tanerőre", inkább tovább vizsgálgatja a növényt, persze csak biztos távolból, hátha megszállja az ihlet. Nem olyan könnyű ez, ezt eddig is tudta, csak az elméleti részekben mindig biztos volt, bár gyomtanból ez talán kicsit erős. Ropognak a vékony ujjak, s már az ajkát is harapdálja, és összeszűkített szemekkel nézegeti a mocorgó növényt, de valahogy nem akar neki leesni a válasz.
- Talán... le kell csípni a végét a pöcöknek? - jó na, tényleg nem készült, szóval ilyen szakszavakat talán tényleg nem kellene elvárni tőle. A baj az, hogy ilyenkor elkezd stresszelni, s ha nem tud lenyugodni keverni fogja a szezont a fazonnal. Felpillant a griffendélesre, de (csak úgy mint a képen...) csak szeme sarkából les föl rá.
A DS edzéseken más volt, egészen más, ott Neville volt eleinte hátrányban, és olykor, mikor Shayjel volt párban a lánynak több sikerélménye volt, mint neki, mégis ő volt ott a Minisztériumban és nem a lány. Mert Neville egy hős, legalábbis Shaelynn szemében, de... ez titok, jó mélyen őrizve.

Kay és Meg

Mathias hálás pillantással néz Kay-ra. ~Azért nem örülnék, ha rágót szedhetnék a hajamból  ~
- Áhh hagyd csak, úgy is sárba mászok  - villant egy vigyort, Mathias, mert Kay le akarja porolni a Mathyas ruháját, majd Kay odahúzza Mathyast a cseréphez. A fiú belemászik a cserépbe.
- 35 kiló - hangzik a válasz Kay kérdésére. - Annyit csak elbírtok...
Amikor a növény elkezdett nőni Mathias fején Kay nagyot csodálkozott.
- Ööö.. Kay ez a Roxfort... Itt mindenki tud varázsolni, de ez nem én voltam. Ti tudjátok mitől lehet? - kérdezi értetlenkedve a lányoktól. - A lebegtető varázslat az a Vingardium leviosa! azzal könnyen felemelhettek, de... - itt egy ijedős pillantással nézett megre. - ha lehet ne robbantsatok fel vele. - mondja Mathias. Reméli, hogy nem sül nagyon le az elkövetkező időben  . A levelek a fején még kicsit nőnek, annyit hogy már a szemébe lóg az egyik, ami igen zavarja. A növény a fülét is eltakarja, így nem is tudott nagyon hallani se. Amit le tud szűrni a külvilágból az annyi, hogy Bimba prof. valamit mond, aztán továbbtessékeli őket az üvegházba. Mathiast nagyon zavarja, hogy kicsi a helye, és hogy nem tud semmit a külvilágról, meg egy kicsit hidege is lett a sárban. Legjobban viszont az zavarja, hogy kezdenek kiütközni rajta a klausztrofóbia jelei. Már-már elkiáltja magát, de nem akarja lebuktatni a lányokat. ~Úgyse lessz semmi baj - nyugtatta magát - ha elárulom magamat akkor nekem is végem~
És várja csak várja a fejleményeket.

[- Mi? Kuss és pöcc? Ilyet is tanultunk?]

Matthy & Meg & Bimba tanárnő

Miután arcán széles vigyorral fogadja Meg pacsiját, és megpróbálják felemelni a kőkemény 35 kiló fiút meg az öt kiló sarat és cserepet, rá kell jönniük, hogy ez így bizony nem fog menni. Értetlen fejjel nézi Meg találgatását a lebegtető bűbájjal kapcsolatban, és hülyén visszakérdez:
- Mi? Kuss és pöcc? Ilyet is tanultunk? - és már locsog is tovább. - Mondjuk egyesek ellen nagyon jól lehetne használni, például az az idegesítő hugrabugos kis liba aki folyton csak dumál és egyszerűen képtelen befogni a száját... Jó, jó! - mondja  gyorsan és legyint, hisz Meg sürgeti már őt, és valóban ijesztő, hogy immár ők következnek nincs senki más előttük. Gyorsan leveszi a hátáról a jó öreg pikachus hátizsákját, és elkezd benne kotorászni, míg a kezébe nem akad világosbarna, diószín varázspálcája. Látszik rajta, hogy nemigen volt még használva: ha a pálcákat fóliabevonattal látnák el a használat előtti kopás ellen, biztos, hogy még az is rajta lenne.
Kay kissé bizonytalanul szegezi a varázspálcát a fiúra meg a cserépre, és kimondja a varázsigét:
- Vingaardium Levioosa!
Igazából ő maga lepődik meg legjobban, mikor a cserép Mathiasszal együtt a levegőbe emelkedik. Kay sikkant egyet meglepetésében.
- Úristen! Meeeg most mit csináljak?!
Kay rendületlenül tartja a pálcáját, míg rá nem jön, hogy ha azt bizony elmozdítja, akkor a cserép és a fiú is arrébb moccannak. Még szerencse, hogy nagyjából csak tíz centire tudja felemelni az objektumot.
- Na jó, ezt nem tudom irányítani... fogd meg és húzd!
Így, csapatmunkával szép lassan el is érnek az üvegház ajtajához, ahol nem más, mint Bimba tanárnő fogadja őket. Kay már kicsit kezd fáradni, ennek következtében a cserép is hirtelen toccsan bele az üvegház puha meleg sarába, a rózsaszín hajú lány pedig mintha besötétült volna az erőlködéstől. Épp kifújja magát.
- Húúú ez a mágia milyen fárasztó dolog! Csókolom Tanárnő! Hogy tetszik lenni?

Shay *-*

Szemeimet az üvegház, párás oldalára fordítom, s kissé kókadt fejjel csapok bele az újbóli gyakorlásba. Lehet, hogy látszólagos kedvtelenségem, kissé elriasztja a lányt, de egy ilyen akció után kinek lenne kedve a Shay által megállapított, ugyebár mérges muskátlikkal és azok mérgének lecsapolási módjaival foglalkozni. Engem még mindig jobban izgatnak azok a sérült mandragórák, ott hátul, de amit megígértem azt tartom is, még ha egy hurrikán elviszi az egész üvegházat, akkor is. Ha véget ér ez a külön kis korrepetálás, majd akkor visszamehetek mandragórát ápolni, ám ahhoz az kell, hogy minél hamarabb végezzünk, vagyis intenzíven részt kell vennem a beszélgetésben és nem mutathatom ki, hogy mennyire kifáradtam a tűzoltás közben. Hiszen ha a tanár elalszik az órán, akkor mit várjon a diáktól.
Na, akkor csapjunk bele!

Igen, a muskátlik mérgesek, éppen ezért nevezzük őket Mérges muskátliknak, fantasztikus, Miss Scarborough, remek. Igen, eme növények előszeretettel harapnak meg másokat, és úgy van, azt, a kis pöcköt, ami valójában a tüskéjük, valóban mérgezésre használják. A növény részeit használják gyógyításhoz is és a bájitalkészítésben is értékes lehet egy-egy fiola Mérges muskátli méreg. Köszönjük eme tényfeltárást. Esetleg egyéb maszlagot is fel tud mutatni, vagy közbeszólhatok én is? – játszom le gondolataimat, olyan Piton féleképpen. Noha én kedvesebben, és kíméletesebben kívánok válaszolni, nem utolsó ötlet, hogy kissé bekeményítsek. Csak előbb végig kell gondolnom a dolgokat. Nekem sem megy ám minden, úgy, hipp-hopp, még a gyógynövényekkel kapcsolatban sem.
- Igen, eddig nagyon jó. – mondom nyájasan, iménti ötletemet elvetve. Persze, hogy elvetettem, úgy sem ment volna. Én, keménykedni? Vicces egy gondolat. Na, majd egyszer, ha egyedül leszek, kipróbálom, de másképp nem. Majd beállok egy tükör elé és eljátszom hőn szeretett professzorom, kit volt szerencsém pár évvel ezelőtt nagyanyám ruháiban látni. Óh, mily szép emlékek, ám most nem kalandozhatok el.

A lányra nézek. Észreveszem, hogy eléggé koncentrál a mérgek lefejésének módján. Nem szólok közbe, egyelőre, hátha rájön.
Körbepillantok, egy hosszú, vas pálca után kutatva, mellyel Bimba illusztrálni szokta a dolgokat, ha órán vagyunk. Teljesen megfordulok a pálca után kutatva, majd hirtelen megpillantom egyik végét, ott a nagy, földes zsákok között. Hogy hogyan keveredett oda, fogalmam sincs, mint ahogyan azt sem tudom, hogy mit keresnek a fiolák a cserepek között, és ahogyan azt sem tudom, hogy a tanárnő mi alapján rendezi be az asztalt. Már millió alkalommal próbáltam megfejteni a tanárnő spontán lakberendezésének lényegét, ám egyszer sem jártam sikerrel.
Egy lépéssel a zsákoknál termek, és kihúzom a pálcát a földből. Visszalépek az asztalhoz, és meghallgatom a csaj szavait. Nem jó. Nem ér meglepetésként a rossz válasz, számítottam rá, de nem gond. Kijavítom, elvégre azért vagyok itt.
- Nem. Azt a pöcköt, ami egyébként a tüskéje... – mosolygok -… befelé kell nyomni és… - a botot a tüskéhez tartom és benyomom, majd zsebemből előkapok egy fiolát és a méreg alá tartom, csak óvatosan, nehogy véletlenül a növény áldozatául essen valamelyik ujjam. Miután megtelt az apró üveg, hozzám képest gyors mozdulattal elrántom és arcomon diadalittas kifejezéssel szemmagasságba emelem, hogy Shay is láthassa.