Üvegházak és a kert

Az üvegházak közvetlenül a kastély északi falai mellett állnak, összesen hat darab. Némelyik le van lakatolva, és sok bűbáj védi őket, hogy alsóbbévesek még véletlenül se tévedjenek be a gyakran veszélyes, néha mérgező, néha húsevő növények közé.
Bimba tanárnő tartja itt az óráit.

[Seyala  ]

Gyönyörű, holdféynes éjszaka, felhőtlen égbolt, tücsökciripelés, nyárfabiszbasz-szállingózás, meg minden, ami egy romantikus kora tavaszi éjszakától elvárható lenne. Ilyenkor élednek a hormonok, dúl a szerelem, ünnepli minden a természet újjászületését, ami csak él és mozog.
Most mondhatnánk azt, hogy gyanús, ha éjnek idején, a hátsó kertben rezeg a bokor… Persze, az emberek hajlamosak mindig csak a rosszra gondolni, bár most még igazuk is lehetne. Mondjuk más értelemben, mint ahogy először gondolnák... Ugyanis a sűrű „k*rvaanyázások” nem valószínű, hogy egy szexuális előjáték részei lennének… nagyon nem…
Sat aznap éjjel már járt az akácosban, a csalánosban, s jelenleg valami szömörce-izével küzdött talán, de hát így jár, aki félrészegen megy cannabist szedni. Már nem volt benne száz százalékig biztos, hová ültették még anno Kay-jel, sőt arra se vett volna mérget, hogy Bimba tanárnő nem nézte-e gyomnak, s irtotta ki lángszóróval. Vagyis, izé, szóval nem gyomirtózta le, vagy hogy csinálják már a helyiek… Annyira láma az a nő! Mindenesetre a lányka már vagy a harmadik bokron esett át, és kezdte unni a susnyáson keresztül való bukdácsolást.
Szinte füstölő fejjel mászott ki végül a bokorból, nagyjából négykézláb, majd erőtlenül huppant le a földre. Előre nyújtott lábakkal bambult maga elé, mint aki egy nagy agyleszíváson van túl, ami nem is állt igazán távol a valóságtól, hiszen ahogy az akác tépte a haját – vagy tudja a halál, mi volt az – úgy érezte, mintha tincseivel együtt az agya is apró gilisztákká nyúlva venne fájdalmas búcsút tőle. Épphogy csak az orrát nem túrta, olyan bárgyú képpel nyúlt a magával hozott félig üres vodkás üveg felé. Aznap bájitaltan számonkérés volt, éssss… nem húzták meg, sőt! Önmagához képest egész jól teljesített. Szóval rá kellett jönnie újból, Piton bá jó arc, és nem csak azért, mert orrba-szájba szopatja a grifiseket… erre inni kell! S már húzta is meg újra a vodkásüveget csak így lazán a szabadban… fázni nem fog, hiába van kora tavasz, az már egyszer biztos.

[Sat ^^]

* A fene se tudja, mit keresett idekint ilyen késői éjszakán, de azt a valamit nagyon. A fiatal varázsló pálcáját szorongatva rohan lihegve a rendezettnek mondható, ám így is bokáig érő fűben, s hagyja, hogy meztelen bokájára tapadjon minden egyes nyirkos szál. A francnak kellett idejönnie. A redves életbe, hogy soha nem képes megülni a seggén! Zihálva rohan egész addig, míg bele nem botlik a kastély rideg falába. Nem bírja már..! Kezeit maga elé nyújtva tompítja az ütközést, s továbbra is lázasan fújtatva sunyja le fejét, hogy izzó homlokát a hűvös köveknek dönthesse. Csapzott, hófehér tincsei egész az arcába hullanak, s a vékony ajkak otromba, rút vicsorba húzódnak. Meggörnyeszti a hátát, alig kap levegőt. Vékony, akár soványnak is beillő alakján szó szerint lóg a fekete póló, farmernadrágját ezer szakadás cifrázza ki, s persze erről sem maradhat le az a jellegzetes, egyszerű lánc, mely tükrözi a kissrác zenei hovatartozását. A hátán egyre terjedő foltként sötétlik a verejték. Annyira kicsinek érzi magát. Nyugodtan elernyedhet, hisz nincs itt senki, aki előtt erősnek kell látszania. Csak a hold. Az az átkozottul gyönyörű holdvilág..!
Vékonyka, sápadt ujjai marokra gyűrik a pólót mellkasán, s odanyomják az izzó bőrhöz, mintha ettől enyhülne az égető fájdalom. Túl gyorsan futott, túl sokat, túl hevesen kapkodta, sőt, nyelte a levegőt!
A biztonság kedvéért még körülnéz, de nem lát senkit, aki miatt vissza kéne tartania azt, ami kikívánkozik belőle. Elmehet a francba az egész tanári kar, a sok képmutató kisdiák, a kegyetlen felsősök és a még kegyetlenebb alsósok! Mindjárt megmutatja, mi a véleménye erről a csupa fény és ragyogás helyről, ahol egy pálcapöccintéssel megoldanak mindent! Ellöki magát a faltól, pálcáját a farzsebébe rakja, s egy laza, gyakorlott mozdulattal megoldja nadrágja övét, majd sorra a gombokat is. Nesze neked, Roxfort! Menj a fenébe, Piton, amiért kihasználod, hogy függök tőled és a bűzhödt tudományodtól! Ajkai szegletében gúnyos, örömtelen félmosoly ver tanyát, a fiú pedig az ég felé emeli arcát és a csillagokat nézve lazít, míg romantikusan forró levet csorgat a fal tövébe és egy kicsit a kövekre is. Persze a nadrág közben úgy dönt, hogy lejjebb csúszik a keskeny kis csípőről, de ő leszarja. Egész addig, míg meg nem hallja maga mögül valahonnan a bokrok zizegését. Akkor már sebesen a nadrágja után kap, és úgy fordul hátra, mintha a világ minden szörnyetegével meg tudna küzdeni. Elfintorodik a szemei elé táruló látványtól.*

[Aztán ott vannak még a]

[Gyógynövénytan]


A mai reggel is jó korán kezdődött, hiszen a kis mandragórácskákat nem lehet elhanyagolni. Nemsokára kamaszodni kezdenek, és akkor aztán, lesz ne mulass, ha az ember kicsit másképen áll hozzájuk, mint ahogy ők azt szeretnék.

- Aztán ott vannak még a – a többit magamban mormoltam. - Meg kell locsolni őket, azokat meg át kell ültetni… - tekintettem végig az óriás pálmákon.

Ilyen és ehhez hasonló dolgok jártak a fejemben, amiket persze az üvegházba menet félhangosan szóvá is tettem. Úgy sem járt most itt senki, senki sem hallotta, hogy mit beszélek. Leértem a kertbe, végig néztem kedvenc növénykéimen, majd tovább döcögtem az üvegházak felé. Besétáltam az elsőbe, leellenőriztem a húsevő és mérgező növényeket.

Gyorsan meglocsoltam őket, majd jó pár megbűvölt legyet, és egyéb rovart eresztettem szélnek, hogy had egyenek a kicsikéim. Majd kisétáltam és a biztonság kedvéért jól lelakatoltam, nehogy valami szeleburdi alsós betévedjen, aztán én győzzem kiszedni valamelyik Dioneacae csapói közül.

Átsétáltam a második üvegházba, itt a szebbnél szebb orchideák, levendulák, boglárkafélék kaptak helyet. Gyorsan végig futtattam a szemem a virágkoszorún, s a megbűvölt locsolókannát útjára eresztettem. Kiléptem, lakat erre is, nehogy valakinek innen jusson eszébe virágot szedni a bálra. Persze, ha valaki kérne, nem mondanék nemet, de nem szeretném, ha ifjú diákjaim önkényeskednének.

A következő házba nem mentem be. Ott, olyan dolgok vannak, amiket elég kéthetente ellenőrizni. Ajtaján 4 lakat és bűbáj. Nehogy valaki belépjen, mert hogy élve nem kerül ki az is biztos.

Aztán jött a negyedik ház, ami nyitva van mindig, általában itt vagy az ötödikben tartom az órákat a diákoknak. A negyedikben mandragórák, bubógumók, aszfodélosz és még jó pár, kevésbé veszélyes növényke éldegél. Ide is benéztem, meglocsolgattam kis kedveseimet, majd a mandragórák nagy részét nekiálltam átültetni, hiszen diákjaim csak tíz órára jönnek, és most még csak hét óra van. Neki is láttam, s fél tízre az összes kamaszodó kis visítógépet sikerült átültetnem, a kilenc hónap alatt harmadszor, így már nem lesz velük sok gondom a teljes érésig.

Na a mai óra az ötösben fog zajlani. Ki is sétálok a negyedik házból, gondosan becsukom az ajtót, hogy a mandragórák nyugodtan töltsék délelőtti pihenőjüket. Még senki sem érkezett meg, igaz, hogy még csak háromnegyed van, s van még 15 perce a dákoknak a megérkezésig. Nem is sejtik még, hogy mennyi érdekes dolgot tanulhatnak ma, illetve hogy jó pár kérdést kapnak majd tőlem ,aminek a jó megválaszolásával bizony gazdagíthatják házaik pontjait.
Kinyitom az ajtót, besétálok, s egy bűbájt helyezek a kertre, hogy tudjam, ha valaki megérkezik.

Persze nem ejtettem még szót a hatodik üvegházról. Na az a ház, egyelőre még üresen áll. Olyan valaki számára maradt üresen, aki érdeklődik a növények iránt, s esetleg lenne kedve saját kedvenceivel foglalkoznia. Gondozni őket, vigyázni rájuk. Egyelőre még nem vertem nagydobra ezt a lehetősége, de ki kedveli a gyógynövéntant, az tud róla, aki meg nem… annak meg minek tudnia az egészről.
Persze ez a lehetőség nem korlátozódik le egyetlen diákra. Neeem, elég nagy az a ház, hogy négyen kényelmesen elférjenek benne.

[Seyala ]

Milyen érdekesen torzít az üvegbe zárt folyadék!!! Olyan, mintha egy üveggömbön keresztül tekintenél a világra, csak sokkal jobb, mert ennek tartalmát meg is ihatod. Ráadásul emellett, ha végeztél, a kép ugyanolyan torz marad szabad szemmel is, mint az üvegen keresztül. Legalábbis Satine-nak eddig ez volt a tapasztalata amióta CC narancslevet ivott reggelente, s nem maradt a vodkába... Ámde kár lenne veszni hagyni, a csapba pedig csak nem öntheti, így most is húzott egy jókorát belőle. Ez nem ütött akkorát, mint Desmond absinthja, bááár a látvány az üvegen keresztül már most elég fura volt... Úgy nézett ki, mintha állna valaki a fal mellett. Vajon ilyen hamar beütött az ital? Furcsa... Pedig az utóbbi időben már egész jól bírta. Na jó, nem volt mindig ekkora szeszkazán, dehát a magány furcsa dolgokra veszi rá az embert. Valamivel el kell ütni az időt, amíg a többiek pasiznak, s bizony ha már unod az összes játékodat, akkor új játszópajtást kell keresned. Sat talált is egyet, a hűtőben bújkált és úgy hívták, hogy Beherovka. Egy ideig álmos tekintettel bambulta az üveg alját, ám a látvány utána is megmaradt. Valóban, ez csak ő lehet, Cloud a Final Fantasy 7-ből! Ööö vagy a Mikulás, de ahhoz túl sovány és nincs szakálla se. Szóval Cloud! Sat egész izgatott lett a gondolatra, s valami... talán szexinek szánt mosolyt/vigyort villantott fel, vagyis inkább úgy nézett ki, mint egy kaimonsofőr fogmosás közben, de ez már részletkérdés... Ám ez szenzációs teljesítmény volt a lánytól, legalábbis akik ismerték, biztos ezt gondolnák róla.Ő pedig lassan fentről lefelé végigmérte az ürgét, oda-vissza vagy kétszer, ám valami sehogyse stimmelt...
~ Áhh, már tudom! Nincs nála a kardja... böff... ~ gyulladt ki fejében a képzeletbeli lámpa, miközben megdörzsölte erősen bizsergő bal fülét.
Nagyjából harminc másodpercig kellett bámulnia, pontosan öv alatt a csávót, mire végre rájött, mit is lát valójában. Jobb később, mint soha, mondják ilyenkor az emberek, ám lehet, ezt később se kellett volna. Sat már rég érzett ilyet, méregzöld szemei valami eszelős módon dülledtek ki, s arca teljesen lesápadt. Érezte, hogy most képtelen összeszedni magát, csak meredt előre, arra... Erősen igyekezett oldalra fordítani a fejét, csak oldalra, csak oldalra és jobb lesz... Végre sikerült, s szinte négykézlábra ereszkedve fordult fejjel a föld felé. Rég kavarta meg ennyire a pia... utoljára akkor volt ilyen hányingere, amikor Kay-jel összettek mindenfélét a Mekiben. Most is volt benne répa...

[Sat  ]

* Hatalmasra nyílnak most az acélszürke szemek, s valami olyan kifejezés költözik beléjük, amit eddig vajmi kevesen láthattak a fiatal Mardekárostól. Rettenet. Vegytiszta rettenet, s az a fajta jeges félelem, ami összeszorítja a szíveket, elzárja a tüdőkbe áramló levegő útját, kaparja a torkot, s elhomályosítja a látást. Seya érzi, hogy a torkában dobog a szíve, s bár tudja, mit kéne tennie, tart a következő pofonoktól és rideg szavaktól. Egy apró lépést, csak egy egész kicsit akar hátrálni! Hogy kiszakadhasson ebből az átkozott pillanatból..! Földbe gyökerezett lábakkal áll a lány előtt, lelki szemei előtt eszelős táncot jár a kép. Megvonaglik, elcsuklik, felszakad, majd ismét perdül egyet, s helyreáll. Elképzelni is alig tud szörnyűbbet a másik arcán megjelenő vigyorszerűségnél, amivel rajta gúnyolódik.. olyan fölényes. Annyira megalázó. Mégsem tesz.. semmit. Hagyja, hogy nézegessék, ahogy a kirakati babákat szokás, bár ujjai egyre görcsösebben markolják a vékonyra koptatott farmer anyagát. Egész belekékülnek körmei, s tarkóján is dermesztő tűszúrások borzolják az égnek hószínű tincseit. Fel kéne húznia a nadrágját. Hát igen, nagyon nem ártana.*
- Mi van?.. ~Nem láttál még hugyozó embert? Mi a francot nézel ennyire, heh?!~
* Bátortalan a kérdés, rekedt és remegő, pedig ő bátornak és riasztóan agresszívnek szánta. Ezer szerencséjére a lány elég részegnek tűnik ahhoz, hogy jó eséllyel elfeledhesse ezt a kis intermezzot. A saját hangja vonja ki ebből hosszúra nyúlt percből, s most megragadva az illékony esély karmait, pipacsvörösre gyúlt arccal rángatja fel a nadrágját. Illetve csak rángatná. A látszat megköveteli, hogy lazán, nyugalmat színlelve húzza vissza. Reszkető, jegesre hűlt ujjai alig lelik a gombokat, miközben szinte kihívón mered az ágyékára fókuszáló szemekbe. Nehéz így megtalálni a helyes sorrendet.. Zakatol a szíve, annyira riadt! Ne nézze már ennyire! Pengevékonyra préseli sápadt ajkait, miközben tekintetét mintegy menekvésképp az öv csattjára irányítja. És ekkor hallja az öklendezés túlságosan is jól ismert, hörgő-fulladó hangjait.
Azonnal felpillant, s még mindig zavartan, de sokkalta nagyobb komfortérzettel közelíti meg a sötét hajú lányt. Túl hosszúak azok a tincsek.. A vékony tornacipő szinte csúszkál a nyirkos füvön, s a fiú meztelen bokáját is igencsak megdidergetik a fűszálak jeges érintései. Közeledik, bár még mindig bátortalanul, nevetségesen büszke arckifejezéssel, felszegett állal, hanyagul, mintha ő lenne kettejük közül a nagyobb és erősebb. Végül odaér, s lustán megtorpan. Szánakozón nézi a gyomorból visszaköszönt étel maradékát, de csak egy pillanatig habozik. Maga sem tudja, pontosan miért.. talán mert gyermekből van, s bár sokat megélt, még mindig hisz valamiben. Félkézzel összefogja Sat haját és megtartja a lány tarkója fölött, hogy ne érjen a hányadékba. Nyugodtan áll fölötte, zsebrevágott kézzel, s bár acélszürke szemeit lemondó sóhaj kíséretében forgatja körbe, ajkai szegletében pimasz, gunyoros félmosoly bontakozik ki. Undorodó, örömtelen, egy árnyalatnyit nosztalgikus. Vagy csak ő képzeli így?*
- Siethetnél egy kicsit. Nincs kedvem egész éjjel tartani a fejed.
* Megemeli az állát és a távolt fürkészi. Mintha ismét zizegést hallana.. Csak nincs itt még valaki? Azt nem hagyhatja, hogy meglássák. Cipők súrlódása a fűben.. Ilyen körülmények között semmiképpen. Persze, alapvető dolog, hogy segítséget nyújtson valakinek, aki láthatóan nincs magánál. Hülyeség! Ő ilyet soha. Vagy csak kedve támadt megrugdosni azt, aki nyilvánvalóan rosszabb állapotban van nála? Úgysem fog emlékezni. Seya ebben reménykedik. Vet egy lesajnáló pillantást a hányáskupac felé, aztán az üvegre.*
- Ocsmány szokás.* Szakad fel belőle a rideg, közönyös mordulás, hogy érezhető legyen megvetése.* Nah? Kész?

[Hálókörletben:]

[Gyógynövénytan]

Hálókörletben:

*Ez a nap elég unalmasan kezdődött. Hannah megnézte milyen órái lesznek és mikor meglátta a gyógynövénytant kissé elszörnyedt. Nem ez volt a legizgalmasabb dolog amit el bírt képzelni egy SVK jobban felcsigázta volna, de még egy Átváltozástan is. Most egész nap a növények mocskos, földes gyökereit és leveleit igazgathatjuk és közben hallgathatjuk Bimba professzor számunkra értelmetlen beszédeit a mandragórák hasznáról és helyes ültetésükről. Mindig ez megy...*

~Remélem a tanárnő mára valami érdekesebb témát eszelt ki, nem olyat mint máskor... Az túl unalmas... Azt hiszem viszek valami vekkert is nehogy elaludjak. Nah majd megmondom Melanienak, hogy költsön fel ha elbambulásaim közepette elszenderednék.~

- Tényleg, Melanie... Remélem jön a mai órára. Nagyon ajánlom neki hisz mit is kezdenék én azon az órán egyedül. Jajj! Mel mindigis a barátnőm volt itt a Roxfortban akkor ismerkedtünk össze mikor évfolyamtársak lettünk. Imádkozom érte, hogy ma itt legyen, és időben! - és ezzel összefontam ujjaimat, hogy úgy fessek mintha valami Isteni beavatkozásra várnék, hogy nyíljon az ajtó és belépjen barátosném.  Sajnos ez nem így történt, az egész hálókörletben csak az én hangom lehetett hallani, nem volt más itt rajtam kívül, de az én skizofrén megnyilvánulásaim közben azt lehet hinni vannak itt még páran mellettem.

~ Egy kicsit zizzent vagyok, na és? Mikor volt ez akadály? A józanság nem az erősségem! Na de elég a magamban beszélésből, irány az óra! ~ És elindultam...

Az üvegház előtt:

*Hannah Bimba professzort kereste fürkésző tekintetével. Úgy vette észre ő az első, ez eléggé elszomorította. Nem szeretett óra előtt egyedül kuksolnia tanárral. De most nem volt más választás, odaköszönt és megvárta amíg választ kap a kert túlsó végében szorgoskodó asszonytól. Ez a furcsa hölgyemény sosem maradt meg egyhelyben, ha egy pillanatra is máshova néztél ő már tíz méterrel arréb ültetget valamit. Ez végülis nem baj hisz az rosszabb lenne, ha egy fapofájú székben ücsörgő unalmas alak lenne a gyógynövénytan oktató. Így végiggondolva ezt Hannah úgy vélte mégsem lesz talán olyan pocsék ez a nap.*

[Seyala ]

Ezz.. ezzz... ez egyszerűen annyira rossz érzés. Satine nem is tudta, mihez hasonlítsa... talán olyan, mint amikor megerőszakolnak egy sötét sikátorban, majd egyszerűen otthagynak széttépett ruhákkal. Nem, ez nem túlzás, egyszerűen csak ugyanolyan megalázott érzés. Utána ugyanolyan üresnek érzed magad, akár csak egy rég kiürült, kongó bádoghordó, nem marad semmi, nincsenek benned érzések. Satine legalábbis így járt, újra és újra, mindegy egyes alkalommal. Talán pont azért ivott, hogy a benne kongó üresség, a semmi érzését elűzze. Az egymás után jövő, semmitmondó napokat, iskola-játék-alvás, iskola-játék-alvás. Semmi új, semmi nem változik, nem marad semmi... és Marcus se jön vissza, soha... Már nem haragszik rá, nem dühöng, elfogadta, megérti. Csak az ürességet ne hagyta volna maga után, azt, amit nem képes betölteni. És még a vodka se segít... persze, mit is várt? Pár percnyi feledést? Mégis mi végre? Magát akarja becsapni? Felesleges...
Üres tekintettel bambul előre a sötétbe, mered a földre, a nedves fűszálakra... igazából nem látja, csak nézi. Valaki fogja a haját, ez biztos, ám most ez se teljesen jut el tudatáig. Fejében némán csendülnek a fiú szavai... Ocsmány szokás... Satine-nak csak az van, ocsmány, dühítő, elfogadhatatlan szokásai. Ő egy üres, szánalmas, rossz ember. Tudja, érzi, de még mennyire! Öngyilkosnak kéne lennie? Hogy megszabadítsa a világot a sallangtól… Nem lehet, nem engedheti meg magának, hiszen akkor Jean-Luc-kel mi lenne? Ha még ez az ocsmány, gusztustalan, alkoholista nővére is otthagyná... Pedig mennyivel könnyebb lenne, van felesleges utp kábele. Ám nem lehet még önző is mindemellett, élnie kell, amíg öccse fel nem nő, majd csak lesz valahogy. Hirtelen újra lehuppan a földre, ülő helyzetbe, miközben tekintete a vodkásüvegre siklik, amire a fiú eddig utalgatott. Jé, már a fele hiányzik... legalább. Hanyag mozdulattal törli meg kézfejével ajkait, majd mit se törődve a másikkal, fogja az üveget, és végre feláll. Nem kérdez, s nem is válaszol semmit, egyszerűen csak amilyen egyenesen csak tőle telik, odasétál az első fához, majd lehajtott fővel megáll előtte. Pár pillanatig némán áll még, mélyet sóhajt, s végül ajkai szólásra nyílnak.
- Igazad van... - s a következő pillanatban már lendül is karja, a vodkásüveg pedig ezernyi apró kristályszilánkként hullik darabjaira, miközben az átlátszó folyadék még sötétebbre festi a fa szürkésbarna kérgét. - Senki nem ér ennyit...

[Gyógynövénytan]

Gyógynövénytan

A bűbájnak köszönhetően meg is hallottam, hogy egy ifjú titán érkezik az órára. A lányka lesétált a kertbe, s egy hangos köszönéssel tudatta velem, hogy megérkezett. Igen, az ifjú Whitney kisasszony.

-   Jó reggelt kedveském, gyere csak beljebb, ne aggódj. Itt aztán nem harap meg semmi. – mosolyogtam, s invitáltam a gyermeket.

-   Látom, a többiek nem nagyon akarnak érkezni, bár, még van 10 percük. –tettem hozzá.

A lányka valószínűleg beljebb sétált, és helyet foglalt az egyik, már előkészített széken. Nem volt sok ülőalkalmatosság, csupán 5 darab, hisz nem volt szükség többre. Négy az asztal két oldalán, egy pedig az asztalfőn foglalt helyet.
A asztalon rengeteg különféle növény foglalt helyet cserepekben. A harmad éves diákoknak, nem is lesz más feladatuk, minthogy az ott látható növényeket nevükön nevezzék, amiért házuk 2 pontban részesül majd. Természetesen flórákként. Mivel Hannah volt az első, s nagyon úgy tűnt, hogy más nem akar érkezni, így gyorsan adtam neki egy kis feladatot.

-   Nos, úgy tűnik, hogy a többieknek még van 5 perce, hogy ideérjenek. Addig is, te elgondolkozhatsz azon, hogy mit is látsz a mögötted lévő polcon. Az nem tartozik az iskolai tananyag közé, de lehet, hogy felismered, amivel 10 pontot szerezhetsz a griffendélnek.

Persze, ha véletlenül nem tudná, annak semmilyen következményei nem lennének. Miután eltelt az öt perc, érdeklődve várom a választ. Ha nem tudja, akkor bele is vágunk az órába.

-   No, a többiek láthatólag elaludtak és nem tisztelik meg jelenlétükkel az órámat. Nem baj, magukra vessenek. Késésükért 5 ponttal szegényedett a házuk. Mi pedig vágjunk is bele a mai órába.

-   Magad előtt láthatsz 5 növényt. Kapsz 10 percet, hogy megfejtsd, vajon milyen növénykéket láthatsz. Ha ezekkel meg vagy, akkor jöhet a dolog érdekesebb része. Ugyanis számtalan virágot fogunk előkészíteni a bájitalokhoz. Nagyon pontosnak és figyelmesnek kell lenni. Némelyiknél elég egy rossz mozdulat… és abból a bájitalból sem innék…

A lány, maga mögött a polcon a következőt látja: Magassága 40-60 cm közötti, de az 1 métert is elérheti. Egyenes szárának színe vöröses, minek csúcsán helyezkedik el az öt fordított tojás alakú levélkéből álló összetett levél.
Virágzata ernyős, rózsaszín virágaiból borsó nagyságú, fényes, piros termések fejlődnek. A növény mellett egy gyökér darab hever, melynek formája ember alakra emlékeztet.
Az asztalon a következők vannak.

Az első cserépében: 

A második cserépben:

A harmadikban:

A negyedikben:

Az ötödikben:

-   Hát, hajrá. Majd szólj, ha megvagy velük esetleg idő előtt. – mosolyogtam, majd hozzá is fogtam pár növényke új cserépbehelyezéséhez.

Ha a kis harmadikos kész a feladattal… következhet az óra érdekesebbik része…

[Gyógynövénytan]

*A professzornő beljebb invitálta és máris adta neki a feladatot, persze csak egy kis rizsa után. Beszélt a mai feladatról, amely nem is ígérkezett talán olyan unalmasnak mint a többi óra szokott. Volt köze ugyanis a bájitalokhoz és a Bájitaltan tantárgyat pedig Hannah nem vetette meg különösebbképpen. Szóval már sínen volt a napja, persze csak addig amíg meg nem tudta mi a dolga aíg a többiekre várnak. A polcon egy elég érdekes növény volt található. A Griffendélest nem is igazán érdekelte a gaz mivoltának megfejtése, de mikor meghallotta, hogy pont is jár érte hirtelen észbe kapott. Muszáj volt megelőzniük a Mardekárt. Igen. Most rajta múlt háza sorsa. Legalábbis egyelőre...*

- Hogy az...? Az... Hmm... - nagyon törte a fejét, ki kellett találnia mit is lát éppen, ez a tantárgy nem nagy erőssége, de most azzá kellett hogy válljon. Rá kellett jönnie és akkor kezdett derengeni valami. A válasz a nyelve hegyén volt, de valahogy az Istenért se akart előjönni rejtekéből és dicsőséget hozni a híres neves Griffendélre. De akkor egy pillanatra Bimba professzorra tekintett és nem is tudja miért, de ezután rögtön ki tudta nyögni az általa helyesnek vélt megoldást.

- Esetleg... Ginzeng? - kérdezte kissé bizonytalanul, de legalább sikerült kimondania. Ha nem, akkor se történt gond, de örülne, ha eltalálná. A lányt már teljesen kiverte a víz, az izzadságcseppek csakúgy csordogálnak le a homlokáról az orrához, akárcsak egy csúszdán. Amint megtudta a válasza helyességét, kapta is a következő feladatot, mivel úgy tűnt más már nem jön be időben az órára ma...

*Végre túlesett ezen erre most jön még öt növény felismerése... Hannah úgy vélte ma az egész világ azon ügyködik, hogy szívrohamban eltávozzon az élők soraiból... Szerencsére ez még nem sikerült, de folyamatban van. És akkor felcsengett fülében az újabb édes szó csak még édesebb jelzővel vagyis 10 pont a jutalom a helyes megoldásért! *

~ Na remek, most megint kezdhetek el gondolkozni... Pedig mára már kimerített ez az előző. Ó jajj! Ezek meg mik? Egyik sem ismerős... Ja de az első igen. Csak hát lehet ez, lássuk csak.... margaréta, százszorszép vagy esetleg kamilla is. Ó a fenébe ez nagyon nehééz! ~

*A lány sosem szerette a Gyógynövénytant, ezért nem is volt túl fényes belőle, ami most meg is mutatkozott... Alapjábavéve viszont okos leányka volt és az alapvetőbb növényeket úgy gondolta talán felismerheti, decsak ha nagyon nagyon koncentrál. Így is tett, kisebb nagyobb sikerrel... 7 perc agymunka után megszólalt végre.*

- Öhhm... azt hiszem kész vagyok. Bár nem tudom az összeset, sőt... de megpróbálom először elmondani azt amit talán jónak vélek. Esetleg az elsőbe kam... úgyértem... hmm... SZÁZSZORSZÉP van, ugye? Jaj professzor mondja, hogy százszorszép van abban a nyamvadt cserépben, kérem! - egy kicsit megint túllőtt a célon, de nagyon nagyon ideges szegény lány.

- A másodikat nem tudom... talán... talán orgonához hasonlít, de biztos nem az... A harmadik úgy vélem csalán, ez 80%-ra tuti... A többit homály fedi... Ezekről volt valami elképzelésem, a mardékon még töprengenék 2 percet, ha nem nagy gond... - ha igen volt a válasz gyorsan elkezdte törni a fejét, ha nem volt akkoris még egy kicsikét letisztázta a fejében a kósza gondolatokat. Pedig abban biztos volt, hogy a negyediket sokszor látta már, de a nevéről fogalma sem volt.

- Hmm… Ha jobban át… igen! Az ötödik fehér üröm, ugye? Remélem… - mondta bizakodóan és a válaszra nem várva a maradékot még megpróbálta megfejteni.

- Hűha... na utolsó tippem. Elsorolom mire jutottam! Az első a százszorszép, a második a kakukkfű lehet, a harmadik a csalán, a negyedik a cickafark, ez a taáról jutott eszembe, láttam egyszer róla egy képet. Az ötödik pedig szerintem a fehér üröm. Szóval ezek a válaszaim... Nah mit rontottam? - kérdezte már feloldódva az őrült stressz alól a lány.

[Sat ]

* Remek.. ahogy elnézi, már nem kell sokáig ácsorognia, elvégre abbamarad az öklendezés és az eddig kimaradt fűszálaknak sem kell már a földre borulniuk az újabb répapürégörgeteg súlya alatt. A fiú csöndesen megemeli a kezében tartott tincsek kusza tömegét, hogy némi levegőt eresszen a lány tarkójához. Puszta rutin. Ilyenkor jólesik. Igaz, az ő fejét annak idején nem tartotta senki, de az ablakpárkányon üldögélve a nyáresti szél ezerszer nagyobb segítségnek bizonyult a bajban, mint bármiféle hús-vér kreatúra végtagnak nevezett nyúlványa. Emlékszik még, hogyan borzolta össze tarkóján azokat a piheszerű kis tincseket a hűvös légáramlat.. Milyen kár, hogy most nem fúj. Nem mintha szüksége lenne rá.
Az áthűlt, vékony kis ujjak lassan eleresztik a hozzájuk tapadó tincseket, s a fiú nyugodtan nézi, miként válnak el bőrétől a sötét színű szálak.
Most olyan békés minden. A lassan megemelkedő női test, ahogy kiegyensúlyozza magát, hogy ne bukjon orral előre a saját mocskába, s lassacskán felegyenesedve talán visszatalál a majmok szintjéről az emberére.. a zsenge fű és a hányadék egymásba vegyülő illata, a csillagok érces érintései. Csönd veszi őket körül, s ezt az idillikus, holdvilággal beezüstözött képet csupán a lány mocorgásának zaja kavarja fel, amint a fa felé vonszolja magát. A fiú nézi, de nem mozdul. Egyelőre esze ágában sincs. Nem az ő dolga, s ami még fontosabb, nem is akarja, hogy az legyen. A végén még annyira belegubancolódna valami ostobaságba, hogy saját magát is meg kéne tagadnia. Így aztán maradt a csendes szemlélő háttérbe húzódó szerepe, aki csak akkor avatkozik közbe, mikor annak feltétlen szükségét látja. A fiú acélszürke szemei összeszűkülnek. Ez a szenvedő járás a megvetés mellett új érzést hozott, s kizökkentette rideg kis Mardekárosunkat abból a biztonságos semlegességből, amiben eddig tanyázott.

A jeges verejték lassan elpárolog homlokáról, kézfejéről, karjairól, és ő ismét fázni kezd. Mint mindig. Minden éjjel, minden nappal, mikor nem kívánt társaságot kap a nyakába. Unottan követi nyomon tekintetével a másik mozgását. Egy torz rajz. Karikatúra. Annyira.. szánalmas és undorító. Zsebrevágja a kezeit és lassan, borzasztó ráérősen megkerüli a gyepen pöffeszkedő hányásfoltot és valamelyest megközelíti a fát gyötrő boszorkát. Igyekszik olyan csendes és észrevétlen maradni, amennyire csak lehetséges, de nem áll szándékában lábujjhegyen odasasszézni sem. Az röhejes lenne. Végül akár leleplezve, akár váratlanul lappangón, de odaér, s meg is áll a szilánkoktól csillogó gyepen. A vodka maradéka még mindig a fa törzsét nedvesíti, akár az alácsorduló könnyek. Bűzhödt, buta könnyek.*
- Egen, jól mondod. Senki. Csak és egyedül te. Ez a vacak viszont kinyírja az agyad és nem marad belőled más, csak egy átlagos, hülye picsa.
* Lustán, bosszantóan unottan beszél, emellé pedig kiválóan artikulál, hogy még a belassult felfogású lány is felfoghassa, amit mond. Igazság szerint fogalma sincs, mit keres még itt. Rég le kellett volna lécelnie, ő mégis érdeklődve fürkészi a másik összezuhanását. Úgy érzi, most az egyszer valakinek jobban fáj, mint neki. Ezt pedig.. nem hagyhatja? Megsajnálta? Önmagát látja? A franc se tudja. Seya mindenesetre kinyúl a sötét tincsek felé, s borzasztó gyengéd, félénk érintéssel kivonja őket a nyúzott arcból.*
- Menj vissza a kastélyba és feküdj le.
* Nem látja értelmét több időt és energiát fecsérelni erre a csajra, úgy érzi, ő már mindent megtett, amit a lelkiismeretéből maradt kis csonk megkövetelt tőle. Kezeit visszasüllyeszti a zsebeibe és hátrébb húzódik, hogy elég helyet hagyjon a távozáshoz.*

[Seyaaa  ]

Hűvös szellő lengi körül a lányt… újra, mint majd minden este. Mint mindig, mikor kint áll, a sötét belső udvaron, vagy amikor szobájuk ablakából lóg egy szál parázsló cigivel kezében. Akárcsak a külső sziklaszirteknél, vagy a Fekete Tó partján… megszokott… megszokás. Igen, már megszokta ezt a helyet. Az otthona lenne? Ugyan, neki sose volt és nem is lesz olyanja. Vagyis egyszer, talán. Az otthon csak béklyóba ver, felesleges kötelék. Ám most szeret itt lenni, szereti ezt a helyet, mert a barátai itt vannak. Igen, neki vannak barátai! Milyen bolond is, hogy erről megfeledkezett! Itt vannak mind, szanaszét a Roxfort területén… Meg azzal a Matt nevű sráccal… látta őket a belső kerengőben, nagyon bujkáltak a sötét, hideg falfülkékben. Vagy az már nem is Matt volt? Ki tudná ezt követni? CC a női mosdóban „trécsel” azzal az Adam gyerekkel… Hogy a CSCS-s csajok mit esznek azon a gyp-s fazonon? Ezt sose fogja megérteni… Kay meg… hát a fene se tudja, kit kábít éppen, de talán jobb is így. Neki nincs szüksége ilyenre, kell a francnak… a férfiak csak bonyolítják az ember életét. Persze, biztos izgalmas, meg jó, ha van, de hát az is meghozza a kellő adrenalint, ha strandpapucsban járkálsz zuhogó esőben a tetőn, miközben a zoknidban cuppog a sárlé. Sat megoldja… XD
Hűvös szellő simogatja arcát, tépi fel a szemébe lógó fekete tincseket. Csak a szél, csak a szél… Nahát, ennek a szélnek milyen sármos mosolya, s milyen szomorú szemei vannak! Olyan különös érzés… biztos csak az alkohol hatása. Olyan ritka… olyan szokatlan… valaki törődik vele, valaki kedves vele.
~ Menjek vissza? Hova? ~
A szavak lassan jutnak el tudatáig… azok a szemek… az értelmük még lassabban… azok a szomorú szemek… Vissza kell mennie. Vissza kell menni a kastélyba! Igen, ez biztos…
- Oui, j'entre en arrière… là… oui, dans le château. – suttogta, majd némi tétovázás után biccentett is egyet – Merci… merci de tout!
S lassan, nehogy még a végén eldőljön, mint egy krumpliszsák, körbefordult, hogy felmérje, merre is kell mennie. A kastély… a kastélyba… igen! Az a tornyos, az biztos az! Vagy talán a kviddicspálya lenne? Pff, annak nincsenek tornyai, vagy mégis? És végre elindult, először a bal láb, aztán a jobb, bal-jobb és így tovább. Egész magabiztosnak tűnik…
- In this silence I believe, I am seeking… - kezdte énekelni alig hallhatóan a „nem is tudja honnan vett” dalocskát. Igen, ez is szokása… szeret énekelni. Főleg fél üveg vodka után… -  In this silenceIn this white wave, In this silence I believe, I have seen you in this violence you were silent, You are breathing in this white wave, I am freeeeeeeeeee…
Hangja egyre erősebben, egyre magabiztosabban zengett, s az utolsó sorok már messze visszhangzottak az ódon falak között. Valaki meghallhatja? Ugyan mit érdekli? Ő bátor… ez az ő erénye, az egyetlen, de biztos erénye… az ostoba, meggondolatlan bátorság…

[Gyógynövénytan]

Gyógynövénytan

*A feladatot kiadtam, majd ültetgetésbe fogtam. A Kis Griffendéles láthatólag jól belemerült a gondolkodásba, majd meg is szólalt, hogy tudja a válasz. És igen. A megfejtése helyes volt.

-  Ahogy mondja Whitney kisasszony. 10 pont a griffendélnek. És akkor most fogjon bele a másik feladatba.


* A lány gondolkozott, én pedig folytattam a korábban megkezdett dolgomat... Egy pár orvosi atracél... kakukkfű, nadragulya került átültetésre, míg a lányka gondolkozott. Aztán megszólalt... kész.*

-  Hát, akkor halljam. - fordultam a lányka felé.

*Ő gyorsan végig is vezette, hogy mire gondol... figyeltem... tényleg... okos volt. Gondolkozott és jól megoldotta a feladatot.*

-  Tökéletes megoldás! Ismét 10 pont a griffendélnek! - elismerő mosoly a lánykának.
-  No, akkor azt hiszem bele is vághatunk a lecsóba. Az előbb felsorolt növények fontos alapanyagai bizonyos bájitaloknak. Némelyikük mérgező nagy mértékben, viszont kis mértékben fel lehet őket használni. Először a békeelixírhez szükséges hunyort készítsd elő. Ott van a növény. Leszeded, és szépen szét teríted azon az asztalon, hogy kiszáradjon. A másik részét, pedig frissen apró üvegekbe zárjuk. Gyerünk, gyerünk láss munkához.

*Miközben a fiatal lányka a hunyort rakosgatja, én a továbbiakban Rooibos teát szedek és szárítok, szükséges az eufória elixírhez... Bár... nem tudom, vajon miért kell ennyi minden Travisnek... De... kérte én meg.

Felnéztem, s örömmel tapasztaltam, hogy Hannah, milyen ügyesen is csinálja a dolgát... majd hogy nem teljes szakavatottsággal dolgozott a különleges növényekkel. Illetve egyelőre még csak a hunyorral. Majd jött a következő növény. Kamilla. Szintén szárítani kellett kihelyezni. A következőt fel kellett aprítania, ami már megszáradt... és a többi és a többi.
Én, közben tovább foglalatoskodtam a teával, aztán a mandragórákkal. Illetve olyan növényekkel, amelyek kicsit több tapasztalatot igényeltek.

Majd, mikor mindennel készen voltam, s láthatólag a lányka is így hozzá fordultam.*

- Nagyon jól dolgoztál a mai órán. A házad, 20 ponttal gazdagodott ezen a héten. Remélem a következőkben a többiek is csatlakoznak hozzánk. Most pedig mehetsz.


*Valószínű összepakolt és kisétált az üvegházból. Én visszafordultam a növénykékhez, majd nem sokkal később jött is a következő csoport. A következő feladat.*


// Az óra befejeződött. Köszönöm a részvételt Whitney kisasszonynak. //

[Sat ^^"]

*Ehhe.. Ez meg miféle vartyogás? Áh.. minden bizonnyal francia. Azok kuruttyolnak úgy, mint a jóllakott varangyok nászidőben. A gondolatra örömtelen kis félmosolyba rándulnak ajkai, de nyomban tova is tűnik röpke jókedvének eme torz kis megnyilvánulása. Nem érdekes. Összesen két szót értett az elhangzottakból: igen, köszönöm. Köszöni. Jól van, egészségére, Seyát innentől kezdve nem érinti a téma, s ahogy elnézi a kissé még kótyagos, ám két lábon álló lányt, már abban is egészen biztos, hogy el fog jutni a céljáig. Legyen az a következő bokor egy újabb üvegért, esetleg a női mosdó, ahol alaposan kihányhatja magát a megrázó éjszaka után.

Lopva elpirul, ahogy visszagondol a nemrég lejátszódott jelenetre, s míg a sötét hajú lányzó távozik, az ő tekintete valahova az öve környékére siklik. Mennyit láthatott?.. Tény, hogy nem először szívja meg, amiért nem hord alsógatyát, de hát.. Rühelli. Gyűlölte, mikor az a nyomorult ruhadarab, ami utolsó mentsvárként állt a durva ujjak és a remegő kis test közt, egyszerű, halk reccsenéssel megadta magát az erőszak akaratának. Gyűlölte. Gyűlöli. Azért.. ha belegondol, hogy ez a csaj milyen hosszan bámulta, őt is elfogja a hányinger. Gyönyörű lehetett.. Feljebb húzza a nadrágját, s mintegy pótcselekvés gyanánt megigazítja az övét is. Még egyszer utoljára ellenőrzi, hogy rendben a slicce, aztán ő is megindul a kastély felé. Tisztes távolból követi a másikat, de a világért sem zárkózna fel. Nincs mondanivalója, igazán köze se hozzá. Nem érdekli, mitől bukott ki ennyire, leszarja, ki ő és honnan jött, s még azt a bosszantó kis gondolatot is kiűzi a fejéből, miszerint látásból már ismeri valahonnan. De honnan?! Mindegy. Nem érdekes. Azt persze kénytelen megállapítani, hogy nincs rossz hangja.. ha kicsit mélyebb lenne, talán még szívesen is hallgatná. Így viszont nem elég agresszív a számára, s a fiú vére erőszakért üvölt. Minden szál szőre égnek áll a hátán, amint újra és újra tudatosul benne, hogy az imént egy lány kapta rajta meztelen altesttel. Hjajj..

Az idő szép, a fekete tornacipő puha talpa alatt zsengén nyikorognak a nedves fűszálak. Seyala unottan lefordul egy másik ösvényre, hogy ne kelljen egyazon a bejáraton bejutniuk a kastélyba, s már rég a kastély körüli park lankáit tapossa, mikor az éjszaka hívogató hangjai megütik a fülét. Bozót zizegése, a szél motozása a levelek közt, s a vadak semmihez sem fogható neszezése a növények közt. Minden olyan távoli. Csak neki üvölt a hold, csak rá nevet az ég. Gyönyörű ez az éjszaka! Hát mégis.. megérte kijönnie. Alig néhány másodperc múlva már megszaporázott léptekkel siet Hagrid kunyhója felé, hogy meglátogathassa kedves kis worgját, s egy perc múlva már olyan sebesen szalad, hogy a hajába tépő hűvös, éjjeli szellő minden tincset kikotor a homlokából. Jólesik.

Aztán megtorpan. Nem, most nem alkalmas az idő. Egy kicsit még sétálgat a környéken, rendezi a gondolatait és megemészti az éjszaka átélteket, aztán ő is visszasétál a kastélyba és becélozza a hálókörletet.*

[~ a nagy rajtaütés után egy szűk hónappal]

e l ő z m é n y e k
            ~  a nagy rajtaütés után egy szűk hónappal

Igen, határozottan úgy érzem, hogy keresztülgázoltak a finom lelkivilágomon, és mindezt olyan élvezettel tették, hogy csoda, ha nem roppannak össze az elképesztő ravaszságuk alatt. És ha azt hiszik, hogy nem fogjuk csapatostul megtorolni a minket ért sérelmeket, akkor valóban olyan hülyék, mint amilyennek ránézésre tűnnek.
Viszont azt is érzem, hogyha nem hajtom végre a kis magánakciómat, akkor meg én őrülök bele a tehetetlenségbe. Undorít és taszít, amit az a mardekáros csürhe véghezvitt pár hete. Fel nem tudom fogni ép ésszel, hogy férhet valakibe ennyi aljasság, ami ráadásul komoly tettekre is sarkall. Kémkedtek, berobbantották a kastély egyik falát, aztán minden átmenet nélkül rárontottak az iskolatársaikra, csak mert.. mert.. mit tudom én, jó hecc! Hát menjenek a fenébe, én azt mondom.

A színtiszta bosszú miatt matatok könyékig ebben a poshadt hordóban, hogy találjak végre valami használhatót is a komposztban. Hű, remélem, ez a komposztos hordó, nem pedig.. áh, kár is erre gondolni, hiszen úgysem lehet ennél semmi sem gusztustalanabb. Szóval az egyik rég elfeledett könyvtári kötetben találtam valami utalást arra, hogy bizonyos növények tejsavós akármije megfelelő arányban keverve pár teljesen hétköznapi szerrel - mint a lápsövény vagy a hólyagkovand - egészen picuri robbanást okozhat. Ó, mint a kémfilmekben! Nyilván nem fog összejönni a bomba, mert ahhoz értenem is kellene a bájitalokhoz, de csak találok itt valamit, ami elég undorító ahhoz, hogy alattomban belevágjam az egyik öntelt mardekáros tányérjába. Hogy gyerekes ez a tempó? Totálisan nem izgat, arról nem is beszélve, hogy valóban, egy gyerektől ne is számítsanak jobbra. Legalábbis amíg meg nem tanulom alkalmazni rajtuk a főbenjáró átkok némelyikét.

Mivel ma az utolsó óránk helyszíne a hármas számmal ellátott üvegház volt, ez kapóra is jött. A tanítás végével a csoport szétszéledt, a tanárnőnek meg nem tűnt fel, hogy az egyik diákjának túlórázni támadt kedve. Hogy is vehette volna észre, mikor meghúztam magam a széles asztalok mögött, és csak arra vártam, hogy kitisztuljon a levegő. Kissé aggaszt, hogy nem tudom, nyitva hagyta-e az üvegbörtön ajtaját, vagy sem, de mindent a maga idejében.
Ha nem rántom magamra a hordó egész tartalmát, ráadásul tapintás alapján megbizonyosodom, hogy az egyik hasznos gazt markolászom.. hát még akkor sem lehetek biztos benne, hogy nem zúzza darabokra belülről a szívem a bordakosaramat. Nagyon izgatott vagyok, és örülök neki, hogy ezt nem kell senki előtt sem lepleznem. Hülyeségre készülök, de ez csakis az én dolgom. Ha pedig rajtam múlik, akkor soha senki nem tudja meg ezt a kis délutáni programot.