Legendás lények és gondozásuk tanterem

A tanterem viszonylag tágas, a többihez képest. A földszinten helyezkedik el, így az egyik oldala tiszta üveg, közepén egy kijárattal a szabadba. Az ajtóval szemben van a tanári katedra és veleszemben találhatóak a padok, félkörívben elhelyezve. A falon legendás lények portréjai találhatók és a sarkakban preparált élőlények.

[A szerzőről... Goethius Artemis Fido Salamander. Na ilyen névvel se élnék.]

[Parkban]

*Sue a Parkban ücsörgött, élvezte a tavaszi nap első melegítő sugarait. Kellemes volt az idő, csicseregtek a madarak. Pár hét óta ez volt az első alkalom, hogy nem eső áztatta az udvart, és nem szél cibálta a Tiltott Rengeteg fáit. A lány egy padon ült, egyik lábát átvetve az ülőkén, kezét hátratámasztva, s élvezte a nap melegét. Egész nap el tudott volna itt ücsörögni. Egy kis idő múlva, elővette az egyik kedvenc tankönyvét. Na, persze a bájitaltant semmi sem körözhette le, de Sue kedvelte a legendás lények gondozását. Ez nem a normál iskolai tankönyv volt. Nem, ezt Sue még szeptemberben szerezte be a Czikornyai és Patzában. A könyv gerincén a következő volt olvasható: Göthe Salamander: Legendás állatok és megfigyelésük
Felcsapta könyvet és először a lények neveit olvasgatta a tartalomjegyzékből.*
- A szerzőről... Goethius Artemis Fido Salamander. Na ilyen névvel se élnék. - vigyorgott a lány, majd folytatta. - Előszó, na igen ezt már Valaki írta. - aki nem volt más mint Albus Dumbledore.
- Jó, jó, tovább. Áh, igen a lények. Acromantula, Ashwinder, Augurey, Billywig, na ezt legalább ismerem, már használtam a fullánkját bájitalokhoz.
* Jó ideig olvasgatott odakint. Majd az órájára tekintett és megepve vette észre, hogy mennyire elszaladt az idő.
- Ó, te jó ég. El fogok késni, már csak 10 perc van az óráig. - kiáltott fel, kapta össze a cuccait és sietősen az északi szárny felé vette az irányt. Útközben találkozott néhány háztársával, akikre ha ismerte őket jobban rá is köszönt. Volt szerencséje néhány Mardekároshoz is. Persze, ők nem részesültek a kegyben, hogy köszönjön nekik. De Sue úgy gondolta ezt nem is bánják túlságosan.

[A Teremben]

Öt perc alatt meg is érkezett a terem elé. Az ajtó zárva volt, Sue közelebb lépett, majd megfogta a kilincset és benyitott. Meglepve tapasztalta, hogy a terem üres. Egy árva lélek, annyi sem volt odabent. ~ Na tessék, nem kellett volna úgy sietnem.~ A lány belépett, majd egy viszonylag elől lévő asztalhoz ült le, jobbszélre. Táskájából előszedte a könyveket, pergament, tollat, tintát, majd a táskát maga mellé tette. Lábát elegánsan feltette az asztalra, hátradőlt a székben és kinézett az üveg ajtón. Az órát Mr. Blaise Dragonheart tartja. Sue hallot már egysmást a tanárról, hogy rendes, meg ilyenek. Többet viszont nem tudott róla, hogy milyen lehet a tanítási stílusa, meg úgy maga az ember. Na persze, ahogy az lenni szokott a női nyelvek terjesztették, hogy a tanáruk nem csak egy fokkal szebb az ördögnél, hanem igen is jóképű. ~ Na erre kíváncsi leszek. ~
Majd felhagyott a merengéssel, kezébe vette a korábban olvasott könyvét, és ismét elmerült benne.*

*Nos ez a nap jól kezdődött Kat számára, mivel nem volt ma csak egy órája és egész nap az ágyban lustizhatott. Ki sem kelt, csak fetrengett és néha kiment vécére, vagy inni. Valahogy ahhoz sem volt elég ereje, hogy kaját csináljon magának. És még olvasni sem akart, már kezdte azt hinni hogy beteg. De nem erről volt szó, csak az utóbbi vizsgák kissé kifárasztották. Ez van. Most pedig feltöltődhetett egy kicsit. A pihenésnek és a szép álomnak azonban egyszercsak vége szakadt, mert már készülni kellett egy kicsit a mai órára. A Legendás Lények és Gondozásuk órára. Nah nem is volt baj, mert Kat összes testrésze már teljesen elzsibbadt, végre kicsit megmozgatta magát. Hirtelen máris új erőre kapott és leült kis asztalához a szobában és elővett egy könyvet. Aztán az ablakon is kinézett és egy mosollyal az arcán nekifogott a tanulásnak.
Egy átlagos napon egy átlagos lány egy átlagos dolgot csinált. Nos menjünk csak vissza az elejére, mert ez így mégsem állja meg teljesen a helyét. Előszöris az átlagos nap sem volt olyan átlagos, mert a sok szél utána ma végre kisütött a nap egy kicsit. A lány sem volt átlagos, hiszen Kat egy aranyvérű kis varázslótanonc. A dolog pedig...hát... az olvasás átlagos lenne, de a könyv nem volt az. Egy varázslóknak szóló kedves kis könyvről volt szó, ami pont Kat mai órájához kellett. A címe ez volt: Legendás állatok és megfiyelésük. Szerette ezt a könyvet, mely a lány szerint népszerű lehet a varázslók körében, ugyanis mikor egy heet ment a könyvesboltba ez volt az utolsó példány. Felettébb érdekes, de most mégsem ez a lényeg. Szóval a tárgyhoz visszatérve Kat megpróbált kicsit felkészülve érkezni a mai órájára, a Legendás lények és gondozásuk órára. Nem tudta mit is kéne átnéznie, úgyhogy azt a döntést hozta meg, hogy kinyitja valahol a kis könyvecskét, és ott kezdi az olvasást.*

- Na legyen itt középtájt! - mondta a lány és körülbelül a könyv közepe felé belelapozott és nézegette kis tulajdonát.

- Jarwey és Jeti! Ezek az állatok szerepelnek ezen az oldalon... Remek... Nah akkor kezdem a Jarweyel! Szóval a jarwey Nagy-Britanniában, Írországban és Észak-Amerikában honos. Csupán annyiban különbözik egy nagyra nőtt menyéttől, hogy beszélni tud. Alacsony értelmi szintjéből kifolyólag... -  olvasta Kat a kissé bonyolult szöveget hosszú időn keresztül még. Lassan megunta és még jó, mivel az órájára is ránézett ezáltal, és látta, hogy már csak 7 perce van órakezdésig.

*Mikor a terem felé igyekezett meglátott egy másik lányt, aki pont ugyanoda futott mint ő. Gondolta ő is negyedikes, de mielőtt megszólíthatta volna a lány gyorsított tempóján. ~Mindegy!~ gondolta Kat. Majd találkoznak máskor, most neki is sietnie kellett. Oda is ért még időben az órára és csak egy tanuló ült a padban, az akit látott futni. Gondolta bemutatkozik neki, így mellé ült.*

- Szia! Katharina Aliessa Stilton vagyok! De hívj csak Katnak! - ajánlotta fel mosolyogva a Hugrás lány.

*Várta a választ közben Kat, amit meg is kapott, de akkor egy furcsa dologra lett figyelmes. A másik lány könyvei közt meglátott egy ismerőset, az a könyv volt az amit nemrég olvasott. Eszerint van bennük valami közös. Bizony a Legendás állatok és megfigyelésük c. kötet volt az. Kat ezt nem hagyhatta szó nélkül. Belenyúlt a táskájába, kihúzta az ugyanilyen példányát és a levegőbe emelte, majd Sue - mint megtudta így hívják - elé rakta, az asztalra. Kíváncsi volt, mit szól ehhez a Griffis.*

~ LLG óra ~

Gépnek érzi magát. Lelketlen robotnak. Vagy inkább bohócjátéknak, amit felhúzol, és aztán amíg le nem jár, veri a cintányért, csak épp ő nem csörömpöl, hanem lélegzik, jár, és úgy tesz, mintha élne. Szánalmas, ugye az? Így érezheti magát az, akiből a dementor kicsókolta a lelket.
Zsibbadt karral kotorászik táskájában, keresve a papírfecnit, melyet McGalagonytól kapott a hét elején. Most tért vissza, és még koránt sem tudja órarendjét kívülről. Igazából, ez csak az első hete. Kábán, üveggolyón át nézi a szépírásos papírt, és sokáig, nagyon sokáig tart, mire ki tudja olvasni a táblázatot. Mennyi is az idő? Milyen nap van egyáltalán? Mióta van olyan, hogy LLG tanterem, és hol van egyáltalán?
Felemeli a fejét. Idegesen túr a hajába, és kétségbeesetten néz körbe, hogy most ugyan kit kérdezzen meg? Sehol egy ismerős arc, sehol egy  ház- vagy évfolyamtárs, de még csak egy prefektust sem talál, akitől nyugodt szívvel érdeklődhetne. Jellemző. Ismét meg fogja alázni magát. Senki nem fog válaszolni neki. Lehajtott fejjel áll a pad mellett, melyen egy fiú és egy lány épp ölelkeznek és csókokat váltanak. Retteg felemelni a tekintetét, de fogy az ideje. Meg kell kérdeznie valakit. Pulzusa az egekben van. Megköszörüli a torkát. Hangja érdes.
- Elnézést...
Nincs válasz.
Tudta, hogy ez lesz.
- Bocsi, nem tudod véletlenül, hogy...
A magas srác csak rohan tovább.
Bőgni akar.
- Szia, a lege...
Mintha nem is hallanák.
Miért...?!
Keze ökölbe szorul, ajkát fogai sanyargatják, a fájdalom több irányból támad rá, lassan lenyugszik.
És ekkor elrohan mellette valaki. Negyedéves. Ismeri tavalyról és azelőttről. Fogalma sincs a nevéről, de tudja, hogy jár legendás lényekre. Most legszívesebben elnevetné magát, és a másik nyakába kapaszkodna, úgy örül. A lány szalad, ő pedig szedi lábait, hogy utolérhesse. Végül látja a lányt bemenni egy terembe, ő megáll a folyosón, hogy kifújja magát. Sokáig zihál, térdei remegnek. Végül csapzottan egyenesedik föl, és lassan odasétál a teremhez. Megkapaszkodik az ajtófélfában. Ahogy benéz, két lányt pillant meg, az egyik az, akit követett.
- Helló - szól vékony hangja. Érződik rajta, hogy nem gyakran használta mostanában beszédre: rekedt és halk. - Legendás lények...?

A tanár késő reggel kelt, mivel a mai napon csak egy órája lesz és ezt bizonyította, a határidőnaplója is, amibe később, reggeli után bele olvasott. A szobájában ott sorakozott három kalitka, amelyben három madár pihent. A tanterv szerint a negyedévesekkel idén a mágikus képességgel rendelkező madarakat kell megismertetnie. Lassan összekészítette jegyzeteit és egy locomotor varázsige segítségével maga előtt lebegtetve a kalitkákat elindult a tanterem felé. Többször is átfuttatta fejében az óra menetét. Fiatal varázsló lévén kissé idegen neki a tanári szerep, bár jó dolog megállapodni egy ponton és a zivataros évei után egy nyugodt állást vállalni a Roxfortban. Mindig is szeretett emberekkel és állatokkal foglalkozni, itt most mindkettőt megteheti. Kalandvágyát próbálta elfojtani, bár sosem lehet tudni mikor támad kedve egy kiruccanásra valahova messze idegenbe. Saját vélemény szerint jól végzi a munkáját, és ezt alá is támasztja az a tény, hogy diákjai jó eredményeket produkálnak a vizsgákon és az órákon egyaránt. Nem okozott eddig problémát senkinek sem egy megmérettetés vagy egy házi dolgozat. Az óráin egyaránt megfér a humor, a komolyság és a szigor is. Ez az egyveleg teszi élvezhetővé. Blaise ez év óta tölti be teljesen a tanári állást, tavaly csak kisegített az akkori tanárnak.
A folyosón haladva lassan a teremhez ér. Messziről látja, hogy egy lány áll a félig nyitott ajtó előtt. Halkan közelít felé és megáll mögötte.
- Igen kisasszony legendás lények. -válaszolt a lány kérdésére, amelyet inkább a többi diákhoz intézett, akik már a teremben várakoztak az óra kezdetére.
- Menjen be nyugodtan és foglaljon helyet.
Jelentős magasság különbség volt tapasztalható közötte és a lány között. Remélte, hogy nem hangzott túlságosan szigorúnak a hangja. Próbál, mint mindig most is barátságos lenni a diákokhoz. Ő nem a megszokott öreg tanár, akik ebben az iskolában tanítanak, nem mintha a többiek azok lennének, de Blaise még alig múlt huszonegy éves. Könnyebben megtalálja a közös hangot velük, mint a többi tanár társa.
Amennyiben a hölgy, aki az ajtóban állt követi a tanára utasításait, akkor ő is belép a terembe és tekintetével követi a lányt amíg helyet foglal. Vet egy pillantást a megjelent diákokon. Többre számított, de nem bánja, hogy csak ennyien vannak. Pálcájával int egyet és a kalitkák lassan elsuhannak a tanári asztalhoz és egy koppanással lerakja azokat. Ezután Blaise is elsétál az asztalhoz, leteszi a jegyzeteit, vesz egy nagy lélegzetet és belekezd az órába.
- Üdvözlök mindenkit én Blaise Dragonheart vagyok. Ettől az évtől én fogom nektek tanítani a legendás lények megfigyelése és gondozása tantárgyat. Ezen az órán egy-két madárral fogunk megismerkedni. Remélem készültek?
Odalép az első kalitkához és kinyitja. Benne egy zöldesfekete tollazatú madár foglal helyet. Kiveszi a helyéről, a karjára ülteti és elsétál vele a padok elé.
- Nos hölgyeim? Ki ismeri fel ezt a madarat?

[Szia, én Susan Scott vagyok, de szólíts Suenak… Arra is hallgatok, sok más mellett.]

[Legendás Lények Gondozása]

*Könyve olvasásából az ajtó nyikorgása szakította ki. Egy hugrás lány lépett be rajta, nagy hévvel, szinte hurrikánkánt kavarva fel a terem nyugalmát. Berobban, és széles mosollyal mellette termett. Azonnal bemutatkozott. Katnek hívták. Korábban jó pár órán találkozott már a lánnyal, s nem csak idén, hanem az elmúlt három és fél évben is. De eddig a bemutatkozás formalitását mindig mellőzték. Amúgy, Sue szeretett emberek közt lenni, és elég sok mindenkit ismert, Kat egyelőre kimaradt a szórásból. Amit most pótoltak:*

-Szia, én Susan Scott vagyok, de szólíts Suenak… Arra is hallgatok, sok más mellett. – elengedett egy félmosolyt a lány felé. Azért nem volt barátságosabb, mert nem szerette, ha olvasás közben zavarják. Persze, azért még senkinek se harapta le a fejét, na de éreztette, hogy nem megfelelő időben zavarták. Na valami hasonló mosolyt sikerült kisajtolnia magából Kat felé.

*Mikor letudta a kötelező bemutatkozást, visszatért a könyvéhez. Ezt megint csak nem tehette sokáig, mert a lány alighogy kipakolta a cókmókjait az asztalra, az orra elé tolt egy könyvet. Sue lepillantott, s a kezében tartott könyv ikertestvérét látta meg az asztalon.
Itt változott meg minden, Sue hozzáállásával együtt.*
-Fú, neked is megvan ez a könyv? Hol szerezted? Mikor én vettem az enyémet, akkor utánrendeléssel szereztem meg a Czikornyai és Patzában. – kezdte a lány és teljesen belefeledkezett a dologba. – Szóval, én régóta vadásztam ezt a könyvet, és mire megszereztem. És, olvastad már? Én még csak most járok a közepén, de szinte nem is tudom letenni. Annyi sok, érdekes dolgot olvashatsz benne. Van persze pár olyan, aminek nem adok hitelt, például amit a Baziliszkuszról ír. Még, hogy pár száz éve nem láttak olyat… Azt hiszem ezt Harryvel és Ginyvel kéne megbeszélni. – vigyorgott a lány, s tovább is folytatta volna a szóáradatot, ha nem nyikordul meg megint az ajtó, s egy mardis lány dugta be rajta a fejét.

*Sue korábban még nem látta a mardis évfolyamtársukat, de a mellkasán díszelgő címer, elárulta „származását”.
A lány nagyon félénken kérdezte, hogy vajon jó órára csöppent e. Sue épp válaszolni akart neki, hogy persze, és jöjjön csak beljebb, mikor megjelent az ajtóban Mr. Dragonheart és ő adta meg a választ. A mardis lány valószínűleg bejött a terembe és leült, ha már ezt az órát kereste. Ezek fényében, csak egy sziát tud a lány felé küldeni, mert rögtön kezdődik is az óra.

Az ifjú tanerő besétált a terembe, maga előtt 3 kalitkát lebegtetve, majd lerakta őket az asztalra és a kis társaság felé fordult. Bemutatkozott, majd rögtön bele is vágott a közepébe.
Így Suenak nem jutott sok ideje „felmérni” tanárukat. Addig eljutott, hogy nem lehet több 22-23 évesnél, és elég sok időt tölthet a szabadban. Ahogy rájuk tekintett, szemei annyi mindent elárultak róla, s mégis annyi mindent titkoltak. Jól látszott, hogy bár első órája, még is magabiztos. Tudja mit akar mondani, tudja hogyan kezelje az itt ülő fruskákat. S azt sem titkolhatta, hogy mennyire kedveli ezt a tárgyat, csak úgy sütött a szeméből a büszkeség, és érdeklődés, ahogy a csodálatos lényekre tekintett, melyek a kalitkákban pihentek
~ Nem aprózza el.~ gondolta magában. *

-Úgy tűnik a tanár úrnak nagyon sietős, máris belecsapunk a lecsóba. – súgja oda Katnek.

*Mr. Dragonheart rögtön az egyik kalitkához lépett és kivette belőle annak lakóját, egy szép tollú madarat. Sue nem igazán tudta, hogy mi lehet az. Bár, egy-két dolog átfutott a fején. Illetve csak egy. Olvasott korábban a madarkaról és meg is ragadt pár dolog, de nem rémlett neki, hogy olvasott volna ilyen kinézetű madárkáról. Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy nem létezik olyan madár, amit ő ne ismerne. Épp ellenkezőleg, igen csak az elején van még madártani ismereteinek.*

- Mondjuk, lehet egy Fwooper, az amúgy is sokféle színben játszik. Aztán lehet még…-  és eddig jutott. Semmi más nem jutott eszébe, hogy mi lehet az a madár. Ismert pár félét, de olyat, ami zöldeskék tollú, na olyat nem nagyon. Végig gondolta, s ezeken kívül sima madarak jutottak csak eszébe, olyanok melyek nem varázslények. Így ezeket inkább megtartotta magának. Ha még is egy olyan madár, hát akkor nem ő viszi a pálmát a mai órán.
- ...hát nem tudom, mi lehet még. - tette hozzá, majd várakozóan tekintett Kat, és a másik lány felé. Hátha ők többet tudnak nála.*

[LLG]

*A bemutatkozás megvolt, bár Sue egy kicsit furcsa arcot vágott az egsézhez. Ezen furcsa viselkedés okát nem tudta mire vélni Kat, de aztán megtört a jég még pedig Göethe Salamander jóvoltából. Vagyis az irománya jóvoltából... Ugyanis Susan hihetetlenül meglepődött az ikrek láttán és máris belelendült a beszélésbe és csak kérdezett és mondta a magáét. Katet ez nem zavarta különösebben, hisz jobban szerette, ha beszédes, jókedvű emberek között van, mint mogorva kis pukkancsok közt. Ilyen persze nem is fordult szinte elő vele. Mármint az utóbbi.*

- Nos amikor én vettem ez volt az utolsó példány a boltban, szerencsém volt... Amúgy meg már kiolvastam pontosan 16-szor csak még kicsit régebben úgyhogy most előről kedztem a böngészését, főleg emiatt az óra miatt. És valóban jó könyv, én is alig tudtam letenni mikor először olvastam, meg másodszor... Nos mint rájöhettél igazából elég sokat olvasok... - Kat úgy érezte kielégítő válaszokat adott Sue kíváncsi kérdéseire és a lány utolsó mondatán el is nevette magát, persze nem túl hangosan mivel jött is a tanárjuk.

*A tanár úr megjelenését egy Mardekáros lány bebotorkálása előzte meg, aki félénken állt meg az ajtóban és azt próbálta megtudni jó helyen van-e éppen. Jó helyen volt, de Mr. Dragonheart már el is igazította bármelyikünk előtt. És utána bemutatkozott az elég fiatal professzor és máris elkedzte az órát. Kat figyelme azonban épp eltávozott a sötétségbe és a lány hosszas gondolkozásba fogott. Ugyanis az jutott eszébe, hogy épp merre lehet a többi negyedéves, mert tudta, hogy vannak még néhányan. ~ Lehet, hogy betegek... Áh ugyan... mind egyszerre? Jó vicc... De akkor mi lehet velük? És nekem erre most rá kéne jönnöm? Persze persze... ~ ezt az eszmefuttatást további gondolatok követték, míg vissza nem tért szellemileg is a tanterembe és az órára. Ezután a figyelme csak a tanárra összpontosult és próbálta követni az óra menetét.*

- Hát igen... Én is úgy látom... - válaszolt arra a mondatra, amit Sue súgott oda neki az imént.

*És most Kat és a többiek feladata az volt, hogy felismerjenek egy madarat, amelyet Blaise Dragonheart szerint ismerniük kéne, vagy már látniuk kellett volna. Ez Katharina részéről nem így volt, soha életében nem látott még hasonlót még könyvben sem. Ez pech volt. Azért a lány remélte, hogy büntetést nem kapnak a tudatlanok emiatt a kis hiány miatt. Bár már kezdett felkészülni egy olyan szöveggel, ha felszólítják, hogy: Ne szólj szám, nem fáj fejem! Vagy valami hasonlóra gondolt, de persze ezt úgysem mondta volna tanára szemébe, nem volt  ő ilyen pofátlan, jólnevelten viselkedett általában, csak a fejében cikáztak effajta piszkos kis gondolatok... És bizony a válasz elmaradt Kat részéről, mert ezt a zöldesfekete tollazatú madarat ő nem ismerte fel. De hát hibázni emberi dolog, most ez nem jött össze a Hugrásnak.*

~ LLG ~

Fülében mélynyomót bömböltető pulzusától egyáltalán nem hallja, hogy léptek közelednek a háta mögött. Félig nyitott, kiszáradt ajkakkal várja a lányok válaszát, tekintete egyikről a másikra siklik. Szinte percek telnek el, mire az egyik szóra nyitja a száját, érzi, teljesen leizzadt, és szinte már hallja, hogy közlik vele: nem, húzz innen, kis hülye... Tisztában van vele, hogy kábé másodikosnak néz ki, ahogy lóg rajta a talár, meg amilyen ramaty állapotban van.
Csakhogy a válasz nem női, hanem férfi hangon érkezik, ráadásul a háta mögül. Paranoiásan, azonnal fordul meg, tágra nyílt szemekkel szemléli meg az előtte álló férfit, aki halál nyugodtan intéz hozzá egy következő mondatot is.
Te jó isten. Röhejesen viselkedik.
Lassan bólint, mintha baj lenne a felfogásával, és halál sápadtan fordul ismét a terem felé, és lép beljebb. Így, hogy már bent van, körülnéz a teremben, ami szinte teljesen üres. Érzi hátán a férfi pillantását. Szinte menekülésszerűen botorkál oda a legközelebbi padhoz, és óvatosan leül rá: két pad van közte és a másik két lány között, de ez csak pillanatok eltelte után tudatosul benne.
Nem egészen van rendben a koncentrációja.
Felállhatna és közelebb mehetne, de a pasas már kezdi is az órát. Kalitkák reppennek át a téren, Josey pedig hátra dől, arra számítva, mostmár nyugi lesz. Ezébe jut, hogy talán elő kellene vennie a jegyzetlapokat meg a tolltartót, egyik keze eltűnik a vállán átvetett tintakék-fehér foltos motyótáskában, de azért próbál figyelni. Gyógyszer, bájital, gyógyszer, nyomorgatóslabda, hideg víz, alufóliába csomagolt palánta a tegnap gyógynöv óráról, francba, elfelejtette kirakni tegnap... Biztos meghalt már szegény. Mikor végre kezébe akad egy jegyzettömbnek tűnő tárgy, diadalmasan kirakja azt az asztalára, kihúz egy öntöltős tollat a tokból, majd írni kezd.
Hogyhogy a tanár csak most mutatkozik be? Március van...
Átzakkan a problémán. Neki ez csak jó, legalább nem maradt le semmiről.

Mikor ismét felnéz, a tanár épp valami színes csirkét hordoz körbe a karján. Jos, ha lehet, még hátrébb húzódik a padban, bár így is kellő távolságra van az állattól, így annak még nincs oka rá, hogy mint az összes többi állat, idegesen toporogni kezdjen, vagy vartyogni, vagy fejvesztve menekülni. Sajnos az állatok valahogy mind megvadulnak a mardekáros közelében. Mintha éreznének valamit, amit csak ők érezhetnek - valami gonoszaaat

Alaposan megnézi a madarat, de kábé kizárt, hogy neki most, ilyen hirtelen bármi értelmes is az eszébe jusson. Lehet, hogy házinak adták ezt föl még az előző óráról? Lehet, hogy meg kéne említenie, hogy elég sokat hiányzott? Á, nem. Az csak egy rossz pont lenne. Különben sem akarja nagy dobra verni, hogy elmebeteg. Volt. Elhangzik egy találgatás, majd csönd. Jos a maga részéről nagyon jól tudja, hogy lehet elkerülni a kérdésre adandó választ, még egy ilyen alacsony létszámú szemináriumon is: egyszerűen csak nem néz a tanár szemébe. Igen. Ez eddig mindig bevált. Szóval úgy néz ki, mintha épp nagyon koncentrálna arra, hogy lejegyzetelje a madár minden külső tulajdonságát a papírjára, a penna csak úgy serceg, de fel nem néz, ó dehogy is.

~ Elkéstem. A fenébe. Most hogyan menjek be? Kopogjak, kérjek bocsánatot? És ha már javában tartja az órát? ~
*Az ajtó előtt toporgok, egyik lábamról a másikra helyezem a súlypontom, hónom alatt a tankönyvek, a pergamenlapok és egyéb kellékeim. Hallom a bentről kiszűrődő zajokat. Mélyet sóhajtok és bekopogok, a következő pillanatban megérintem a hideg kilincset és benyitok a terembe. Ijedten nézek körbe. Fantasztikus belépő, mondhatom…*

- Jó napot. Elnézést a késésért.
*Biccentek a tanárnak.
Lehajtott fejjel indulok meg a hátsó padok felé. Három lány a többi házból és egy szintén Hollóhátas srác van ég itt rajtam kívül. Ezt már csak akkor fedezhettem fel, mikor leültem az egyik üres padba.
Kirakom a cuccaim, magam elé veszek egy pergament, pennámat belemártom a fekete tintába és felpillantok a tanárra, aki egy madarat hurcol épp végig a termen.
Mintha már láttam volna valahol, egy könyvben. Na igen. Biztos a tankönyvben. Várom a következő kérdést, amire valószínűleg már tudok válaszolni. Vagy tippelni.
Életemben először késtem, csoda, hogy ideges vagyok? Egyszerűen sehol sem találtam az új pennámat. Azt kerestem vagy negyed óráig, majd kénytelen voltam nélküle eljönni. Fogalmam sincs, hova tűnhetett, mindenesetre most egy elhasznált pennával kell írnom, ami cseppet sem mondható kellemesnek.*
~ Sose csinálok ilyet. Nem hagyom el a dolgaim, nem kések, nem idegeskedek. Mi történt velem? ~
*Aprót sóhajtok és igyekszem minden erőmmel a tanárra összpontosítani.*

~Hát ez nem lehet igaz, ilyen nincs~ -jajgatott Mandy kétségbeesetten, és valóban minden oka megvolt rá, ugyanis miközben lefelé haladt a lépcsőn az LLG tanterem felé beakadt a nadrágja egy apró repedésbe, és elég szépen felszakadt.
~Így nem mehetek be órára~ -dühöngött a lány, majd villámgyorsan visszafordult, és elindult a hálókörlete felé. Tudta, hogy nagy esélye van rá, hogy elkésik, de így mégsem mutatkozhatott. Ilyen még sosem fordult vele elő, és ráadásul kedvelte a Legendás lények gondozását. Végre elérte a negyedévesek hálóját, lélekszakadva nyitott be az ajtón, a szekrényéhez rohant, majd kikapott egy másik nadrágot, amit ráadásul nem is nagyon szeretett, de a nagy siettségben az akadt a kezébe. Vissza rá a talár...és rohanás. Na most meg majdnem a cuccát felejtette az ágyon...mi lehet ma vele? Gyorsan felkapta, az órájára pillantott, de sajnos már késő volt.
~Na ezt jól megcsináltam, az az átkozott lépcső~ -rohant már-már levegővétel nélkül, dühösen Mandy, hogy még mentse ami menthető. Csodával határos módon sikerült nem elesnie az óriási iramban, és még nem is borított fel senkit. Megérkezett az ajtó elé, de azt se tudta mit mondjon ha belép. Ő aztán végképp nem erről volt híres, minden órára inkább jóval hamarabb érkezik, nemhogy késve. De ez a szerencsétlenség most meghiúsította terveit...sajnos.
~Muszáj lesz bemennem, nem állhatok itt az ajtó előtt...jajj a fenébe~ -őrülten dobogó szívvel megkopogtatta az ajtót, majd lassan lenyomta a kilincset, és közben már a bocsánatkérő mondatot ismételgette magában. A tanár persze már ott állt, és egy madarat tartott a kezén.

- Jó napot, elnézést a késésért Tanár Úr -nyögte ki Mandy, majd gyorsan megkereste Kat-ot a szemével, hisz szinte mindig mellette szokott ülni. Azonban most a késése miatt már foglalt volt a mellette lévő hely, egy griffendéles lány ült ott. Mandy hátrafelé vette az irányt, de nem akart egyedül ülni, az annyira unalmas. Meglátta azt az aranyos, göndör hajú hollóhátas srácot. Mindig is szimpi volt neki, olyan kedvesnek tűnt. Mellé lépett, majd halkan, hogy csakis ő hallhassa megkérdezte tőle:

- Bocsi, szabad ez a hely? -suttogta nagyon halkan, majd ha a fiú megengedte akkor azonnal helyetfoglalt.

Mostmár inkább meghúzta magát, kinyitotta a könyvét, és teljes mértékben a tanárra összpontosított.

[- Elnézést a késésért Tanár Úr.]

LLG...


Hogy az a szárnyaszegett hippogriffes....
A lány dühösen igyekszik a tanterem felé, hosszú fekete talárja, melyen csak úgy világít a zöld címer, méltatlan módon lobog utána. Nem, nem szokott Ő így rohanni, de ez most más tészta.
Táskájában, mely szintúgy úszik a levegőben ott pihen a levél, mely nyomós érv a késés miatt. Na nem mintha fel akarná használni, de azért legalább van mire hivatkozni, ha a Tanár Úr úgy dönt, megbünteti a későt.
A gondolatra megszaporázza lépteit, nem lehet hűtlen a házhoz, mely otthont ad neki, hogy így elkéssen, és megalázkodjon mások előtt. Megalázkodni... Hirtelen áll, meg mintha áramot vezettek volna belé, aztán lassú, nyugodt léptekkel folytatja útját a terem felé. szíve gyorsan kalapál a törékeny testben, már nincs messze, mire odaér lehiggad, és a légzése is nyugodt lesz. Ha a Tanár látja Rajta, hogy futott talán még képes azt feltételezni, hogy vaj van a füle mögött, ám, ha kimért és nyugodt marad, az talán egyenlő lehet azzal, hogy nyomós indoka volt, és ha a végszükség úgy hozza, hát majd átnyújtja a levelet. Merengéséből egy ismerős kép zökkenti ki, amint az jó alaposan megbámulja.
Megérkezett tehát...
A terem előtt megáll, és elgondolkodik... Nem szereti ezt az órát, igaz a tanár ellen semmi kivetnivalója, na de akkoris. Mély sóhaj, és vékonyka ujjaval lenyomta a hatalmas kilincset.

- Elnézést a késésért Tanár Úr. - mondja nyugodt, színtelen hangon. Nem néz sem jobbra, sem balra, emelt fejjel indul meg a sorok között, majd középtájon megállapodik, és leül. Hidegkék íriszeit végigfuttatja a társaságon, Josey felé apró biccentés, és egy félmosoly, elvégre háztársak, a többieken csak egy pillanatra időzik el, arcáról azonban még a legszemfülesebb diák sem tud, semmiféle érzelmet leolvasni.
Miután elővett minden az órához szükséges kelléket (könyv, pergamen, tinta, és a míves pennája, melyet   karácsonyra kapott ), fejét egy kissé félrebiccentve, pár fokkal elfordítva jobbra, emeli lélektükreit a Tanárra, várva, hogy mit szól a késéhez, ugyankakkor egyszerre próbálja elkapni a fonalat, ahol amaz a  többiekkel járhatott, mielőtt betoppant...

- Nem talált, Miss Scott.
- Miss Stilton? -nézett a lányra.- Valami mozog, de nem áll össze...
- Miss Buttler? Szépek a szemei és a penna is jól mozog de ha nem, hát nem.
A tanár próbál valamit kicsikarni a minimál létszámú csoportjából, erről jut eszébe, hogy mintha többre emlékezne, de inkább foglalkozik a jelenlévőkkel. Egy utolsó pillantást vet a diákokra, várva, hogy valakinek eszébe jusson a válasz. Már szólásra emelné a száját, mikor is a tanterem ajtaja kinyílódik és egy fiatal fekete taláros diák lép be rajta. Illedelmesen köszönt és elindult a padok felé, mintha misem történt volna.
- Állj! Ott maradsz!
Épp folytatta volna a kései diák szapulását, de egy újabb diák lépett be a terembe, újabb bocsánat, újabb kedves válasz...
- Maga is ott marad ahol van!
A tantó bá nyugodt ember, általában kedves és önzetlen. Néha túlságosan is.
Egy újabb diák ezúttal egy nő nemű egyén.
- Nem mozdul! -kiáltott a lányra, ezúttal nem várta meg a köszöntést és a bocsánat kérést. A férfi még mindig nyugodt és rendíthetetlen. Mielőtt újra szólt volna a diákjaihoz, tekintetét végig futtatta rajtuk, de nem kellett megszólalnia, ismét egy rossz időérzékkel megáldott egyén lépett be az ajtón.
Most már egy cseppet sem nyugodt. Mitha kis erecskék kezdtek volna kidudorodni a halántékán és az arcán egy-két izom keményen megis feszült, de ennek ellenére a legnyugodtabb hangján szólalt meg, egy mély lélegzetvétel után.
- Na jó ennek most van vége... Senki többet? -kérdezte egy esetleges ötödik személyt várva.- Na jól van. Uraim és hölgyeim... Két-két választ várok mindenkitől. Egy: Miért késtek? Kettő: Ki ismeri fel ezt a madarat, ami épp a kezemen ül, amely végtagom már kezd zsibbadni, de nem baj én még bírom...
A válasz enyhén arogánsnak hangzott, de ebben a helyzetben megengedheti magának, hisz ő a tanár.
- Szeretném, ha produkálnának. Egy jó válasz öt pont. Mindenki mínusz tízről kezdi.
Letette a szárnyas jószágot az asztalra és karbatett kézzel várta a válaszokat.

[Te, Kat?szerinted az elmebajnokoknál kimaradt az óra ismeretének megtanítása?]

.::LLG::.

*Sajnos Sue válasza nem talált, bár nem is hitte, hogy a madár az, aminek gondolta. Valahogy korábbi tanulmányaiból, egyáltalán nem volt ismerős számára a madárka, de egy próbát megért. Viszont helyes választ sem Kat, sem a Mardekáros lány nem tudta, akinek közben a vezeték neve kiderült. De így sem volt Sue számára ismerősebb.

Mr. Dragonhearton látszott, hogy nem tetszett neki, hogy fogalmuk sincs diákjainak a kezében tartott állatról, s már éppen nagy valószínűséggel elárulta volna, mit is láthatnak, mikor nyílt az ajtó, s egy hollóhátas srác lépett be rajta. Sue már látta párszor a fiút, s nem is tudja kitől hallotta a srác nevét, de ha jól emlékezett Garynek hívták. A srác rögtön leült volna a bocsánatkérés után, de tanáruk elég erőteljesen rászólt, hogy meg ne merjen mozdulni. Már épp, folytatta volna a tanerő, mikor újabb ajtónyitás, újabb hollóhátas? Jellemző, állítják, hogy a legokosabbak járnak oda?na de akkor miért nem tanítják meg nekik az óra leolvasását??

-   Te, Kat?szerinted az elmebajnokoknál kimaradt az óra ismeretének megtanítása? ? súgja oda újdonsült ismerősének Sue. ? És még a Grifit meg a Hugrát szólják le, hogy kik járnak oda?Cöhh ? folytatta, remélve, hogy a tanáruk nem hallja meg.

De valószínűleg elég halkra sikerült, mert Kat is csak alig hallotta meg, de meghallotta. 
Ismét nyílik az ajtó, újabb késő. Most egy Hugrás lány. Sue látásból ismerte Mandyt, az egyik kviddics edzésre tartott épp, mikor a hugrásoknak válogatása volt. Akkor végignézte, hogy kik is lesznek az ellenfelek?akik esetleg bekerülnek. És ott látta Mandyt, illetve ott tudta meg a nevét. Mr. Dragonheart felszólalása sokkal erőteljesebb volt, mint a srácoknál. Látszott rajta, hogy igen unja már, hogy egyetlen mondatot nem tud befejezni, mert valaki mindig betoppan, - persze késve ? az órára. Már éppen leteremtette volna a későket, mikor az ajtó nehéz szárnya, újra megcsikordult, s ismét egy lány lépett be rajta. Egy mardekáros évfolyamtársuk, ezt csak a talárján jeleskedő címer árulta el Suenak, hisz az életben még nem látta a leányzót. Aztán csend lett, s több ember úgy látszik nem akart megjelenni az órán.

Ekkor Mr. Dragonheart szólalt meg, iszonyatosan dühösen. Szemében izzott a düh, és az arc kifejezése sem olyan volt, mint 20 perccel ezelőtt, mikor megkezdte az órát. Nagyon leteremtette a még ajtóban ácsorgó késők bagázsát. Majd feltett mindenkinek két kérdést. Ha tudják a válasz a házuk boldog lehet, s nem kerül levonásra tőlük a max 10 pont. Ha nem?hát akkor kénytelenek lesznek fejenként 5-10 ponttal szegényedni. Még jó, hogy grifisek közül senki sem késett. Ők legalább megússzák a mínusz pntokat. Bár valószínű, hogy arra a kérdésre mindenki érdemi választ tud adni, hogy miért késett? Na a másik? hát az már keményebb dió.

Sue mindegyikük felé küldött egy lesajnáló, ?így jártatok? vigyort, majd padtársa felé fordult.

-   Fú, ki sem néztem volna a tanár úrból, hogy ilyen kemény is tud lenni. ? súgta oda ismét Katnek. ? Ez azért nem semmi. Azt hiszem, én a jövőben sem fogok késni az óráiról? nem akarok így járni. ? nevetett halkan a lány.

Megkapva Kat esetleges válaszát, tekintetét a kis ideiglenesen összeverődött csapatra emelte, s nagyon várta, hogy ki, hogyan fogja magát kivágni a szorult helyzetből És valahogy nem titkolta, hogy mennyire élvezi a helyzetet. Nem, konkrétan nem nevezhető gonosznak, vagy ilyenek, de most totál jogosnak ítélte a tanerő felháborodását, s ő is biztos így cselekedett volna, s azért még is? még is most igen is gonosz volt? élvezte, hogy a megszeppent évfolyam társai az ajtóban állva szenvednek, hogy valamilyen jó választ csikarjanak ki magukból.

Egyetlen ember volt, akin nem látszott semmilyen megilletődés, félsz?semmi. Határozottan állt az ajtóban, és várta, hogy rá kerüljön a sor. Ez a lány pedig az utolsóként érkező mardis csaj volt. Sue nagyon kíváncsi volt, mi lehet a lány tarsolyában, ami ennyire nyugodttá és magabiztossá tette. Ahogy elnézte a csajt, úgy döntött, ha vége ennek a hacacárénak, beszélni fog a csajjal? jó fejnek tűnt?

[LLG]

*Sue, aki legalább próbálta eltalálni a madár fajtáját hiába fáradozott, nem sikerült neki. Suenak? Annak a Suenak? Hát akkor mit várnak el a többiektől, igaz Kat jó tanuló volt, mint minden Stilton elődje, dehát neki a Legendás Lények és Gondozásuk olyan volt mintha kínai cserediákok étkezési szokásairól kéne kiselőadást tartania. Szóval számára halandzsa volt az egész nem is nagyon értette azt ami ott folyik. Néha voltak olyan órák amikor nagyjából eljutott a tudatáig miről is van szó, de általában sötét fellegek kavarogtak az elméjében.
Kat egyszercsak egy halk ajtónyitódásra lett figyelmes. Egy hollóhátas fiú lépett be, Gary volt az, nagyjából ismerte már őt, annyira biztos hogy a nevét és az évfolyamát megmondja. Azt hitte egy bocsánatkéréssel elintézheti, hát tévedett. A tanár úr szépen megállította, de ekkor újabb késő érkezett. Mégegy hollóhátas.*

~ Ezek hányan vannak, te jó ég... Tiszta invázió... Bár úgy látszik az óra fogalmával nincsenek teljesen tisztában... ~

*Ekkor Sue is odasúgott valamit mellette ülő társának, aki még mindig azon volt fennakadva, hogy a Hóllóhátasok milyen pancserek, ezután a figyelme barátnőjére szegeződött és megpróbálta felidézni mit is mondott neki az előbb, amíg nem rá koncentrált. Aztán szerencsére eszébe jutott, ő is a későket szidta.*

- Ugyan már hagyd csak őket, a matek biztos nem az erősségük. Majd jövőre talán sikerül megtanulniuk elszámolni 24-ig. Olyan nagyra vannak az "Okos Ház"-tól, de nem ér annyit amennyire dicsérik... Cööhhh... - ezen szavakat továbbította suttogással Kat szintén a akadékoskodó Sue felé, akivel nagyon jól ki lehetett kritizálni bárkit.

*Ekkor jött a legmeglepőbb dolog, Mandy lépett be az ajtón. Már el is felejtkezett arról, hogy neki is be kell jönnie erre az órára. Ez a Hugrabugos háztársa volt Kat egyik legjobb barátnője. Igazából négy is volt neki, ebből kettő ott volt már a teremben. Megpróbált helyet szorítani késő barátnőjének, de Mr. Dragonheart őt is mozdulatlanná parancsolta.*

~ Mi van itt? A professzor "Szobrocskáim, szobrocskáim"-at akar játszani, vagy mi? ~

*A nyugalom határa ez a lány késése volt, de aztán aki végleg tönkrevágta a tanár úr türelmét - amely igen nagy volt, elhihetik - a negyedik rosszkor érkezett tanuló. Ekkor már jött a nagy büntetés. A feladatuk a madár fajtájának megnevezése volt és a késésük okának feltárása. Ez nem tűnt olyan nagy bajnak, de a pontlevonás veszélye már annál inkább foglalkoztatta a szinte megrémült, megszeppent diákokat akik immáron egymás mellett az ajtónál sorakoztak.*

- Ja, ez új oldala... De tudod mi a legviccesebb, Sue? Az, hogy kevesebben ülünk itt a padokban mint akik ott vannak, ilyet még nem láttam, de elég poénos... - mondta el véleményét Kat, barátnője kérdésére.

*Most az időben érkezett Stilton lány hátradőlt kényelmesen és azt leste, hogy mit is fognak odakint nyögdécselni azok a fiúk-lányok, akik még magukhoz sem tértek és fel sem fogták miért is kell ott állniuk. Ez elég vicces helyzet volt és Kat nagyon élvezte, hogy neki nem kell az ajtónál ácsorognia és a háza pontjaival játszadoznia...*

~ LLG ~

Körmöl, körmöl, körmöl, vagy legalábbis nagyon úgy tesz. A tanár sorra szólongatja és inti le őket. Mikor ő következik érzi, arcába szökik a vér. Mi az istent akar az jelenteni, hogy szépek a szemei?! Nem hiszi el... Dumbledore Hagridnál hóbrtosabb tanárt nem tudott találni erre az állásra?...
Csak akkor les föl, mikor hallja, hogy nyílik az ajtó. Összerezzenve pillog a tanárra, aki kissé agresszíven köszönti diákjait. Újabb, majd újabb késés. Ez kezd komikus lenni. Elkapja a zöldszegélyes talárt viselő szobatársa pillantását, nem viszonozza a biccentést. Josey tipikusan az az ember a Mardekárban, akit nem becsülnek semmire, és akire azt mondják, inkább a Hugrabugban lenne a helye. Ezzel néha ő is mélyen egyetért, főleg mikor épp a vér tisztaságáról van szó a klubhelyiségben, a hálótermükben meg arról, hogy ki kivel jár együtt, és ki kin fog bosszút állni ezért.
Tökéletesen megérti, hogy a prof kiakadt, ő is ezt tenné. Bár, ha belegondol, nem. Általában elég nyugodt, kivéve, ha pánikrohama van.
Tekintete a madárra szegeződik, amit a tanár lerakott az asztalra, közben pennája pihéivel szórakozottan az ajkát cirógatja. Egy metsző pillantással sújtja a valahol előtte piszmogókat, ejnye-ejnye, a kárörvendés nem erény... Főleg nem akkor, ha azt egy olyan ideges tanár óráján teszik pusmogva, mint Dragonheart.
Jelenleg épp biztonságban érzi magát, ekkora tömegben már könnyebb csendesen meghúzódni, és átvészelni az órát, amire többoldalas pótolnivalói vannak, és amiket természetesen még nem nyálazott át.