Legendás lények és gondozásuk tanterem

Stop.
Álljak meg? Tudtam, hogy nem lesz ennek jó vége. Egyszer késik az ember, de akkor pontlevonással fogják díjazni, de ugye ezt eddig is tudhattam volna. Nem kellett volna bejönnöm, inkább imitálhattam volna valami idióta betegséget, esetleg játszhattam volna, hogy teljesen megzakkantam egy időre – de most már késő. A tanerő felé fordulok és mélyet sóhajtok.
Most jöhet a magyarázkodás. De mivel álljak elő? Kell valami idióta indok és az „elaludtam” kifogást már lelőtték. Hmm… lássuk csak… feltartottak? Vaaagy… sokáig tartott a reggeli és nem értem ide időben? Arra rávágná, hogy keljek korábban és menjek akkor reggelizni. Az előbbi jó lesz.
- Feltartottak, tanár úr.
Vágom rá, arcomon enyhe ijedtség tükröződik. Nagyon remélem, hogy elhiszi, különben nem tudom magam kihúzni. Még magam sem tudom, miért késtem, csak úgy elröppent az idő én meg éppen elhagytam az időérzékemet…

Most jöhet a madár… Zöldesfekete toll és… elég mélabúsnak tűnik.
- Egy Augurey.
Felelek, de… még mindig nem indulok el a padok felé, csak állok majdnem az ajtóban.
Még egyszer végigmérem az egész madarat, és csak még jobban meggyőződöm arról, hogy a válaszom helyes. De aztán ne csak én gondoljam így…

A tanár türelmetlenül várta a diákjai válaszát. Sorban végig hallgatta őket, de csak kettőtől kapott választ. Várt egy pillanatot, hátha a másik kettő is szólna valamit a saját érdekükben, de hiába.
A helyzet elgondolkodtató. Mit is kezdjen velük?
-Nos akkor felvázolnám a helyzetet. Mr. Parker helyes választ adott az állat nevét illetően, ezzel megmentette a házát kerek öt ponttól. A feltartást illetően, ha szabad kérdeznem ki és miért tartotta fel önt? Amíg nem kapok értelmes választ, addíg függőben a máik öt pont.
Mr. Krapowzkij… A késést semmilyen formában nem tolerálom. Nyomós indokot kértem, de maga nem tud nekem egy elfogadható választ adni, a madárról pedig nem is szólva. Egy hollóhátastól nem ezt várná az ember. Mínusz tízpont. Gratulálok. Leülhet.
Miután Mr. Parker is adott egy értelmezhető választ int neki, hogy csatlakozhat a háztársához, ellenben egy mínusz öt pontos jutalommal teheti meg ugyanezt.
A két fiú után Dragonheart a két lányt kezdte el kínozni. Már ha lehet ezt annak mondani. Közelebb lép a két diákhoz és folytatja.
-Hölgyeim. Maguk egy szót sem szóltak. Megijedtek, vagy netán némának tetszünk lenni? Véleményem szerint mindketten kaptak elég időt és segítséget, mivel az egyik társuk elmondta mi a helyes válasz. Ezért most leszek oly kedves és mindkettőjüktől megkérdezem újra: Miért késtek? A madarat meg felejtsék el. Egy körből kiestek. De, ha továbbra sem kapok választ akkor kénytelen leszek kerek tíz negatív pontal megajándékozni önöket az első órán.
Blaise a legbarátságtalanabb hangján beszélt hozzájuk, ami nem megszokott tőle. Így még csak kevesen hallhatták.

<A két hölgy PM-ben kap felvilágosítást a helyzetről. Ha továbbra sem akarnak részt venni az órán úgy mínusz 10 pont a jutalom. Az órát folytatom nélkülük, vagy velük. Ők döntenek.>

[- Elnézést a hallgatásért Tanár Úr.]

 [ LLG ]

Mintha vasfalba ütközne, amint le próbál ülni. Ugyan mélységesen meglepte a Tanár Úr magából kikelő hangneme, de a világért sem mutatná, hogy meglepte. Alaposan elkésett, de nyomós oka volt rá.
Apró fintor telepedik arcára, ahogy meghallja a késére vonatkozó kérdést. Kénytelen lesz átnyújtani az írást, különben büntetést kap. Na persze, a madár miatt már szinte biztos. Már csak az a kérdés, hogy öt, vagy tíz. Csendesen áll, és próbál a lehető legjobban a környezetbe olvadni, amikor a hollóhátas fiú varázsütésre benyögi a madár nevét. Látványosan megkönnyebbül, de a kését akkor is meg kell magyaráznia, ha tetszik, ha nem.

Mázsás súlyként érzékeli a pergament, mely a zsebében lapul. Most tényleg adja át?... Segélykérően tekint körbe, valami igazán nyomós indokot keresve, hogy ne kelljen átadnia a levelet, amikor Mr. Dragonheart figyelme rá, és a hugrabugos lányra irányul… Efféle szigort még soha nem hallott Tőle, na nem mintha hiányolta volna.
Egy mély sóhaj, és előrébb lép. Ha muszáj, hát hamarabb túl akar esni rajta… Az illetlenség, és a további néma hallgatás nem erény.
- Elnézést a hallgatásért Tanár Úr. – kezdi nagyot nyelve. Még mindig kételkedik abban, hogy igazán odaadja annak a levelet, melyet még a hálókörletben kapott, mielőtt elindulhatott volna órára, eltérve a szokásos bagolyposta érkezéséről. Ólmos kézzel nyúl a talárja zsebe felé, megérezvén a papírost, lehunyja a szemét, és nagy lélegzetet véve emeli ki. A keze alig láthatóan remeg meg, miközben átnyújtja. Mozdulatai olyanok, mint aki belső harcokat vív magával…lényegében igaz…

Ha Mr. Dragonheart elveszi, megláthatja a családi pecsétet, kibontva pedig a kusza betűket, melyet az anyja vetett a papírra rohanás közben. Az apja valamiféle rohamot kapott, és a Mungóba kellett szállítani… nem tudják egyelőre, hogy mi baja, sem azt, hogy megéli-e vajon a holnapot…
Evelyn szeme szúrni kezdett a gondolatra is, de egyetlen könnycsepp sem gördült le az arcán. Megkeményítette vonásait, hiszen egy mardekáros nem sírhat, emelt fejjel kell a dolgokkal szembe néznie. Engedelmesen, karba font kézzel áll, és várja a büntetést, vagy az utasítást, hogy helyre mehet. Nagyokat pislogva, de még nem könyörögve néz a tanárra, jelezvén ez csak rá, pontosabban most már az oktatóra is tartozik, nem szeretné, ha más is megtudná a miértet…

- Hamár így szépen összejöttünk...  -emelte fel hangját a tanár és helyére intette a későket- ...és mindenki megkapta a magáét, úgy gondolom folytathatjuk az órát.
Megvárta míg mindenki elfoglalja a helyét és lassan visszalépdelt a katedrához. Bosszúságát nem folytotta vissza. Arcán látni lehetett, haragszik azokra a diákokra, akik késve érkeztek az órára. Minden bizonnyal ez másképp is érezni fogják a tanár úr "szeretetét" és mérhetetlen "kedvességét". Itt ő diktál és ő mondja meg, hogy mit, mikor, miért és hogyan.
- Na szóval... fordult vissza a diákokhoz. - Ahogy azt Mr. Parker mondta ez az állat egy Augurey. Más néven Ír Főnix, ha így jobban tetszik.
A mélabús madár továbbra is az asztalon gubbasztott mozdulatlanul, már már az ember azt gondolná, hogy egy preprált állattal van dolga.
- Pennát és pergament vegyenek elő...
"Az augurey Nagy-Britanniában és Írországban honos,de Észak-Európában is felbukkan néha egy-egy példánya. Zöldesfekete tollazatú,sovány, mélabúsnak tetsz&otilde; madár-megjelenésében némileg emlékeztet egy csökött,alultáplált kesely&ucirc;re. Rendkívül félénk állat.Tüskés bokrokban fészkel, táplálékát nagyobb rovarok és tündérek alkotják. Napjait tulnyomórészt könycsepp alakú fészkében megbujva tölti,csak szakadó es&otilde;ben kel szárnyra. Az augurey jellegzetesen mély,lüktet&otilde; énekét egykor a halál el&otilde;jlének hitték. A varázslók elkerülték az augurey fészkeket, nehogy meghallják a szívszorító hangot. Mondják,több mágus is szívrohamot kapott,mikor bokrok közelében járva megütötte a fülét az augurey sírása. A kitartó vizsgálódások azonban végül kimutatták,hogy az augurey énekével  csupán az es&otilde; közeledtét jelzi. Azóta divattá vált az augureyt mint házi id&otilde;jóst tartani, bár a madarak a téli hónapokban tapasztal-ható szüntelen '"óbégatása"sokak szerint
elviselhetetlen. Az augurey tolla pennaként nem használható mivel taszítja a tintát."
A monológ közben fel-alá járkált a katedra előtt. Halántékán már egyre kevésbé lehetett látni a lüktető ereket. Már ő is várta az óra végét.
- Ha végeztek készítsenek egy rajzot is a madárról. Kérdés a témával kapcsolatban?

[Te, szerinted nem tévesztett össze minket a rajzszakkörrel? Mert az még ok, hogy leírok, olyan dolgokat, ami amúgy is benne van a könyvemben, de hogy még egy rohadt „csökött”]

LLG - Kat

*Kat is hasonló véleményen volt a későket illetően, mint Sue. És nagyon jó kis társat talált magának a kritizáláshoz. Remek. Ez az óra is jól kezdődött. Tanáruk is leoszotta őket, s még a két lány is jól mulat. S egyet értettek abban is, hogy Mr. Dragonheart mennyire más oldalát mutatta pillanatok alatt... Érdekes fazon volt, az már egyszer tuti.
Miután tanáruk jól leosztotta a későket, kiosztotta a büntetéseket s pont levonásokat, végre folytatódhatott az óra. Az egyik késő szerencsésen el is árulta a madárka nevét, Augurey... Ír főnix. Na igen, hogy erre miért nem gondolt? Pedig... Nem is olyan rég olvasott róla, de... így járt. Na mindegy is.
A tanerő papírt és pennát vetetett elő velük, majd diktálni kezdett. A lányka gyorsan maga elé kapta pergamenjét, s írni kezdett.*

¤ Az augurey Nagy-Britanniában és Írországban honos,
¤ Zöldesfekete tollazatú,sovány, mélabúsnak tetsző madár-megjelenésében némileg emlékeztet egy csökött, alultáplált keselyűre.
¤ csökött
¤ csökött
¤ csökött
¤ csökött

*Ezen a szón egy jó darabig el mosolygott a lány... Hogy lehet ilyet leírni? Vagy mondani... Fura. De maga a tanáruk is fura volt... Egyre furább. Sue örült volna, ha ismét Hagrid tölti be az állást, de mit volt mit tenni... Mr. Dragonheart volt a jelenlegi tanerő.
Gondolataiból visszarántotta magát, majd tovább jegyzetelt.*

¤ Rendkívül félénk állat.
¤ Tüskés bokrokban fészkel, táplálékát nagyobb rovarok és tündérek alkotják.
¤ Napjait tulnyomórészt könycsepp alakú fészkében megbujva tölti,csak szakadó es&otilde;ben kel szárnyra.
¤ Az augurey jellegzetesen mély,lüktető énekét egykor a halál előjelének hitték. A kitartó vizsgálódások azonban végül kimutatták,hogy az augurey énekével  csupán az eső közeledtét jelzi. Azóta divattá vált az augureyt mint házi időjóst tartani, bár a madarak a téli hónapokban tapasztal-ható szüntelen '"óbégatása"sokak szerint elviselhetetlen.
¤ Az augurey tolla pennaként nem használható mivel taszítja a tintát.


*Mikor befejezte, még odavettette a diákságnak, hogy rajzolják le a madarat. *

~Na ja, esetleg portrét ne fessenek róla? ~ Futott át a gondolta Sue fején, amit gyorsan meg is osztott Kattel.

-  Te, szerinted nem tévesztett össze minket a rajzszakkörrel? Mert az még ok, hogy leírok, olyan dolgokat, ami amúgy is benne van a könyvemben, de hogy még egy rohadt „csökött” - ekkor elnevette magát, de csak halkan – madarat, még le is rajzoljak. - puffogott.

*Aztán pár vonalat vetett a papírra... Ami majdnem hasonlított egy csökött keselyűhöz, s ismét a tanárra emelte a tekintetét. De előtte még odaszólt Katnek.*




-  Kérdés? Hogy ne lenne. Például, hogy mi a frász az a másik dög ott a kalitkában... Mondjuk. De én ezek után meg nem szólalok, az már száz.

*Majd letette pennáját, s várta, hogy mi is lesz itt még... Vagy csak az óra végét jelző csengő???*

- Szóval nincs kérdés. Remek. Rajzolás közben figyeljenek a részletekre. A rajz segít jobban memorizálni az állat külsejét és ha elfelejtenék hogy néz ki, kéznél lesz. Lehet hülyeségnek hangzik, de hasznos.
*Mondata végén a hasznos szót egy kissé megnyomta, válaszul a fintorgásra, amit tapasztalni vélt a nebulók felől. Megállt a padsor végén és a diákok felé fordult.*
- Ha mindenki végzett tovább mennék a tananyaggal. Szorít az idő.
*A tanár visszatette a madarat az asztalra és egy másikkal tért vissza. Magara emelte a kalitkát, amit a jobb kezében szorongatott.*
- A következő madár már kicsit messzebbről érkezett. Ez a Diricawl.
*A kalitkában egy nagy csirkéhez hasonló állat üldögélt. Szemmelláthatóan félt, megijedt, hogy a figyelem középpontjába került. A bal lábát egy fénylő lánc tartotta fogva.*
- Diktálok... A diricawl pufók testű, bolyhos tollazatú, repülésre képtelen madár. Mauritius szigetén őshonos. Igen jellegzetes módon menekül: tollhullatva eltűnik, hogy aztán valahol másutt felbukkanjon. Ezzel a képességgel a főnixek is rendelkeznek, ezért egy megbűvölt lánc segítségével tartom a kalitkában. A faj érdekessége, hogy egykor a muglik is tudtak a létezéséről, bár ők ?dodó? néven ismerték. Mivel nem voltak tisztában vele, hogy a diricawl képes eltűnni, azt hitték, vadászaik kiirtották a fajt. Tekintve, hogy ez a tény a jelek szerint rádöbbentette őket a többi élőlény válogatás nélküli pusztításának veszélyeire, a Mágusok Nemzetközi Szövetsége nem tartja célszerűnek eloszlatni a diricawl kihalásának tévhitét. Ha végeztek ugyanúgy rajz és rátérhetünk az utolsó madárra.

[KEDVES LUMP-KLUBOS DIÁKOK!]

KEDVES LUMP-KLUBOS DIÁKOK!

A gyűlés át lett helyezve a Lump-Klub topikba, így megkérnélek benneteket, hogy a reagokat oda postoljátok.

Köszönöm!

[SERAPHIN]

SERAPHIN

Legendás lények gondozása.
El-el-gé: mi, Roxfortos diákok csak így hívtuk egymás között. A többit valahogy nem becézgettük, talán azért mert ezt a tantárgyat szerettük a legtöbben, és nem is volt nehéz. Inkább gyakorlatias volt és nem magolós mint például a bűbájtan. Én is így voltam ezzel, mindig viszonylag nyugodtan indultam LLG órákra. Lumpsluck, tőle sem kellett tartani, de elég feltűnően kivételezett.
Ma a crupokkal foglalkoztunk. Apró, kiskutya szerű lények, amiket az ember legszívesebben halálra nyomorgatna, hiszen olyanok mint a kis terrierek. Csak pár különbség van: a farkuk ketté van hasítva, úgy ugatnak, mint egy fóka, és mindent megesznek. Tényleg mindent.

Egész jól indult az óra: mindenki megkapta a maga kis crup-ját (de hülye nevük van szegényeknek) és nem különösebben nehéz feladatok kellett végezni velük, idomítani őket, meg ilyenek. Azonban egyik vicces kedvű társam meghúzta, ismétlem, meghúzta a crup-om a farkát. Amikor Hagrid külön elmondta, milyen érzékenyek az amúgy is vékonyka, törékeny fél-farkukra. Rögtön kiabálni kezdett a maga módján, én pedig (ha a crup nem úgy fejezte volna ki fájdalmát mint egy asztmás, hörgő mopsz) legszívesebben megfojtottam volna azt a fiút.
Lumpsluck felfigyelt a zajokra, de - hála' - hamar elhallgatott, így nem is kellett odajönnie. Pfuh, micsoda szerencse, gondoltam.

Nem kellett volna így elszólnom magam.
Nyugodtan folytattam volna tovább az órát, amikor mellém került egy mardekáros. Nemigen foglalkoztam vele, amíg a crupok meg nem orroltak egymásra. Egy ideig csak csendben méregették egymást, majd a másik kapva kapott a lehetőségen, és aprócska fogait belemélyesztette... a crupom farkába. Ez nem az ő napja... De ezt már nem tűrhette tovább. Ajjaj.
Nem tudtunk mit tenni, sem én, sem a fiú. A két lény acsarogva rontott egymásnak, már amennyire ekkora lények egymásnak tudnak rontani. Mostmár mindenki idenézett, amin nem csodálkoztam. Ilyen hangos, hörgő-mormogó crupokat sem láttam még, de szerintem azért mert még verekedő crupokat sem láttam. Az viszont biztos hogy élesek a fogaik, mert már mind a kettő csupa seb volt.
Ekkor a tanár átrontott a diákok sűrűjén, felkapta az egyiket, az pedig nem mert ellenszegülni. Lumpsluck tekintélyt parancsolt az biztos.
 
-Kié ez a két crup?- Dörrent a hangja, mire lassan felemeltem a kezem. Nem mintha tehettem volna róla, hogy a másik crup az enyémet felidegesítette, de ha már az enyém volt, ez elől nem tudtam meglógni. Hamarosan a másik kéz is a magasba lendült. A mardekáros fiú volt az.
-Ti ketten- Mutatott ránk Lumpsluck -Itt maradtok segíteni!-
Lemondóan fújtam ki a levegőt - ennek a délutánnak is lőttek. Engedelmesen megvártam amíg a diákok elszállingóztak, majd megkaptuk az egyébként enyhe büntetést. Talán egy óra múlva végzünk is.
Pepecs munka de nem nehéz: be kell pakolni a crupokat a ketreceikbe, mindet a sajátjába a cédulák alapján. utána pedig ki kell kicsit pucolni azokat... Csak nagyjából.
Mielőtt nekikezdtem volna a pakolászásnak, fél szemmel végigmértem a társamat - de nem különösebben. Mardekáros, miatta kell büntetőmunkát csinálnunk (najó, a crupok miatt) és ez már éppen elég.

[RAELYN]

RAELYN

//egy apróság, direkt hangsúlyozták Lump Klubbon, hogy Lumpsluck viszi a Legendás Lények gondozása órát//

*Lények, csodálatosak, veszélyesek, különlegesek és imádnivalóak, de azt hiszem ezt csak azok érthetik meg igazán, akik kézközelből tanulmányozzák őket. Mint én Mephistót. Hiába bír vajmi csekély mágikus tulajdonsággal, ő akkor is egy bestia, önálló akarattal, elképzelésekkel, érzelmekkel, tehát nagy megtiszteltetés a barátságába férkőzni, hiszen csak így hagyja nekem, és csak nekem, hogy a mindennapi életébe belepillantsak, hogy amögött a délceg kandúr mögött, amit más, felületes szemlélő lát láthassam a szeretetéhes kiscicát, akinek becsvágya tetszeni, nem csak önmagának, de másoknak is, akinek éppúgy megvannak a maga pozitív és negatív tulajdonságai, mint bárki másnak. Rajongom érte, főleg olyankor, amikor úgy csinál, mintha ő is szeretne engem, de per pillanat ő valahol vadászik, én pedig egyéb lényeknek szentelném megbecsült figyelmem, ha lennének egyéb lények. Enyhe viszolygással pillantok az előttem ülő, meglehetősen morózusnak tetsző kutyafajzatra, miközben azt kell olvasnom a könyvben, hogy sokan tartják házi kedvencnek, csak a farkát kell levágni. Ezt? Kedvencnek? A könyv felett az állatra nézek, az forgatja a fejét. Azt az ostoba, buta fejét. Crup. A teste kicsi, de hol van egy macska arányosan kecses testéhez képest? Nagy, buta fején bamba kifejezés, villás falka néha megrezzen, mintha csóválni akarná. Ráadásul olyan agresszív szeme van. Sóhajtok, becsapom a könyvet, erre összerezzen, felvinnyog. Jól vagy, ijedezz csak, annál kevesebb dolgom van veled. Mintha Hagrid óráján lennék, az az emeletes balfácán se volt képes normális állatokat mutatni nekünk, de Lumpslucktól többet vártam a felvezetés után. Bár mondjuk Hagrid is jól kezdte, olyanokkal kéne foglalkoznunk, mint a hippogriff. Vagy éppen rendes, bár az azzal való találkozást alighanem csak a csoport kis százaléka élné túl, élen velem.
Ekkor a dög, mármint a dögöm elrugaszkodik, acsarogva az egyik csaj dögjére veti magát. Unott pillantással végigmérem a gazdát, meg tudom érteni a crupomat. Másra úgyse jók, mint gyakorolni rajtuk a pusztítást, csak éppen ez az óra nem erről szól. Mindazonáltal köpni-nyelni nem tudok, mikor meghallom azt a méltatlanságot, hogy büntetőmunka, egy ostoba, rühes patkánykutya miatt, akit legszívesebben feldarabolnék és megetetnék a macskámmal. Még jó, hogy a csaj is itt marad, micsoda sárga talárszegély, egy hugrás, már csak ez hiányzott, kurta fintorral az arcomon megkerülöm, hogy még véletlenül se érjek hozzá, elvégre ki tudja és elkezdem a helyükre rakni a rohadékokat, amelyik nem megy magától, azon segít a sóbálványátok.*
-Ne tátsd a szád-*nézek a lányra szúrósan, aki ahelyett, hogy követné a jó példát, hogy mielőbb végezzünk, engem nézeget. Igen, vitathatatlanul szokatlan látvány lehetek, hogy nem úgy áll rajtam a talár, mint egy utolsó balfácán hugráson, de jobb szemeknek tartogatom a látványt.* -Kábíts is őket nyugodtan, bajuk nem lesz tőle-*meg attól a gyors Suvickustól sem, amit végigküldök a helyükön, bár félénk vinnyogásuk arra utal, hogy nem szeretik ezt a bűbájt.*

[SERAPHIN]

SERAPHIN

// bocsi a hibáért, javítottam //

A fiú kitett magáért.
Nem véletlenül abba a csoportba sorolhatták ezt a szerzetet, általában a Mardekárosok bunkóak a másikkal minden ok nélkül. Még egy pont mínusz tőlük, mármint az én szememben - pedig senki se mondhatja, hogy én negatívan állok hozzájuk, de ezesetben letettem a bemutatkozásról. Nem rémlett a neve sehonnan, bár nem hiszem hogy sokat veszítettem volna vele. Azt viszont határozottan tudtam, hogy nem tátott szájjal bámultam rá.
-Nem is volt nyitva- Feleltem, de a szúrós pillantását nem kaptam el, mivel épp egy virgoncabb crupot próbáltam begyömöszölni a ketrecébe. Amúgy se nagyon küldözgesse a szúrós nézéseit, mert nem én tehetek arról hogy itt kell időznünk a pakolással. A Suvickus viszont jól jött, mínusz 30 perc a büntetőmunkából.
~Hogy kábítsam el?~ Gondoltam, majd néztem rá az egyik nagy szemekkel rám meredő crupra, aki elég komikusan festett ahogyan a duplafarkát csóválta. Hogy mondjak rájuk Stuport? Hát, nem véletlenül a Hugrabugba osztottak, de inkább itt maradok tovább, mint hogy sorra mindet kifektessem a Stuportól. Nem olyan nagy dolog, hogy ne bírjam ki, már a Suvickustól is kiakadtak. Inkább a fiúra küldök egy Silencio-t, bár úgy meg csak a crupok hörgését fogom hallani, ami pedig elég idegesítő.

-Az Evapores egyszerűbb lenne, azt mondanánk hogy elszöktek- Jegyzem meg csak úgy, közben próbálok egy másik kapálózó lényt belegyömöszölni a ketrecébe, aki hálából jól megharapta az ujjam. Felszisszentem, erőteljesen megragadtam (a szorításomból a crup rájöhetett, hogy ez már nem játék, kicsit felhúzott a dolog) beleraktam a ketrecébe, majd rácsaptam az ajtót. Akaratlanul is a társam felé pillantottam, akinek valószínűleg feltűnt a zaj, de hamar elkaptam a tekintetem. Ez a pillantás viszont elég volt ahhoz, hogy rájöjjek ki is ő. Ja, hogy Seraphin Lamartin a mardekárból. A sérült ujjam a számba vettem, de semmi pénzért nem hangoztattam vagy panaszoltam volna el, hogy megharapott az egyik kis dög. Mostmár én sem néztem úgy rájuk, mint holmi aranyos kedvencekre, de rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg nem ez lesz az utolsó sérülés. Vannak köztük harcias állatok is, és ha nem akarnak bemenni a ketrecbe akkor nem is fognak, csak ha kemény leszek.

Az nem jutott eszembe, hogy esetleg előkapjam a pálcámat és elmondjak egy varázsigét a vérző ujjamra, annyira elfoglalt a pakolászás meg az hogy minnél hamarabb végezzek. Már előre vártam, hogy a fiú beszóljon amiért annyira béna voltam, hogy hagytam hogy megharapjon egy crup.

[RAELYN]

RAELYN

//köszönet, tökéletes //

*Nagyon komoly. Ahogy felnézek körülbelül egy másodpercig tömény értetlenséget sugall a tekintetem. Nem is volt nyitva? Mármint mi? Aztán előhomálylik a tudatom azon feléből, amelyikkel mások agyával szoktam gondolkodni, hogy megértsem őket a válasz. Jah, hogy a szája! Elvigyorodom, bár ezt a mosolyt nem kívánom senkinek, olyan tipikusan Mr. Lupenes mosoly. Minél szélesebb annál jobban fog fájni.*

-Hát persze, hogy nem-*mondom válaszol, lepöccintve az esetleges további értetlenkedését, olyan cukormázas nyájassággal, hogy értelmezni tudja, még ő is, hogy hova helyezem értelmi képességei szerint. Pedig nem is tűnt annyira fiatalnak. Korombeli lehet szinte. Szörnyű. Még az is lehet, hogy az én évemben született és ennyire telik tőle. Ez annyira megalázó.*

-Szerinted hogyan kábítunk el valamit?!-*egy pillanatra kiesek az egómból, felhörrenek, kiegyenesedem és a kezében tartott állaton bemutatom, hogyan is néz ki az a piros fénnyel villanó varázslat, aminek a nyomán kábultan ernyed el az állat.* -Még egy ilyen kérdés és kénytelen leszek becsukni valamelyik mellé-*nagyon komoly. Teljesen sokkoló, ezt megkérdezni, hitetlenkedve rázogatom a fejem, még kell pár perc, mire napirendre térek a dolog felett és úgy érzem, hogy az sem lesz tartós. Ezen még elrágódok, az ágyon fekve, forgolódva, aztán mint az álomjáró elindulok, hogy megkeressem a megfelelő orákulumot, akinek elpanaszolva az esetet könnyíthetek a lelkemen. Miért?! Miért kell hugrabugosoknak születniük? Miért nem születhetnek ők is értelemmel? Feleslegesen elpazarolt testek… nagyot sóhajtok.*

-Igen, sokkal egyszerűbb lenne, de sajnos itt vagyok én és Lumpsluck professzor egyszerűen nem hinné el, hogy néhány kutyaszerű kisbestia kifogott rajtam-*nem kioktató, tényközlő a hangom. Tőle aztán bármi történhetne, legfeljebb nézhetné a kutyák lázadását, hiszen lám, még a pálcáját sem találja, nem is nyúl érte, boszorkány az ilyen, vagy  csak valami elkeveredett muglikorcs?! Nem… nem szidjuk a diáktársakat, nem illik, sajnos nem tehetek ellenük semmit. És még csapkod is. Felé pillantok, megcsóválom a fejem.*
-Azt ugye nem akarod mondani, hogy megharapott az egyik… rácsaptad az ujjadra a ketrecet? Gratulálok.

[SERAPHIN]

SERAPHIN

"Hát persze hogy nem" - hallom a hátam mögül.
Az a gúnyos, lenéző, cukormázas hangsúly arra késztetett hogy ránézzek. Lehet nem kellett volna, mert az a még édesebb, tipikusan sunyi, rókás mosoly még jobban felrántott - rég nem húztak fel ennyire. És akkor mit számít, hogy ki melyik házba van... csak egy Mardekáros lehet ennyire bunkó. Ha még egy ilyet mondd, tuti behúzok neki egyet, gondoltam, bár reméltem hogy csak gondolom, és nem teszem meg. Akkor 100 százalék, hogy én is kapnék egy Stuport az arcomba, vagy legalábbis idecsődülne a fél tanársereg. De tuti nem úsznám meg. Hát persze, hogy nem alaptalan az a fenenagy egója, biztosan Lumpsluck vagy Piton prof egyik kedvence.

Elfordultam, próbáltam a felgyülemlett energiámat a pakolásra fordítani, hogy minnél hamarabb befejezhessük, és nagyjából le is csillapodtam. Bár ahogy Seraphin-ra pillantottam, nem voltam ebben a korai befejezésben olyan biztos.
Utolsó beszólásán, miszerint becsuk az elkábult crup mellé a ketrecbe, csak elmosolyodtam.
Aztán feltűnt, hogy még mindig vérzik az ujjam, amit persze ő is észrevett. Komolyan, mint a cápa, csak a vérszagot érzi meg.. Elfintorodtam: ahelyett hogy segítene, még gúnyolódik. "Gratulálok".
Inkább elővettem a pálcámat, elmormoltam egy varázsigét és egy mozdulattal helyretettem a sebesült ujjat. Még szerencse hogy észrevettem, különben már a padlóra csepegett volna a vér. Az pedig elég feltűnő lett volna a fekete padlón, Lumpsluck sasszemének is feltűnt volna, és akkor a végén még az lesz hogy mi bántottuk a crupokat. Vagyis én. Na mindegy.

Az ujjamra csaptam a ketrecet? Nem, de szerintem egyértelmű, hogy megharapott az egyik lény... Az is lehet, hogy az amelyik a másiknak ugrott. Nagyot sóhajtottam.
-Attól még hogy gúnyolódsz, nem végzünk hamarabb- Mondtam neki, bár nem hittem hogy értékelni fogja amit mondtam, és én sem mondtam szívesen. De ha ő úgy, akkor én is így. Egyáltalán nem akartam hogy a "beszélgetés" ide fulladjon, de mostmár mindegy.
Tovább rakosgattam a crupokat. Azok talán megérzeték a légkörben a feszültséget, de nem ellenkeztek és kapálóztak többet, így a Stuporra sem volt szükség. Remek.

Ahogy teltek a percek, kezdtem valamiféle bűntudatot érezni. Én! Amikor semmit sem csináltam, csak odamondtam neki hogy fogja be. Talán nem is ezért volt... hanem mert  zavart ez az elharapódzó légkör meg utáltam haragban lenni valakivel. Főleg olyasvalakivel, akivel büntetőmunkára vagyok ítélve.
Aztán végül kimondtam, ami piszkálta a csőrömet.
-Egyébként te engem utálsz ennyire, vagy azt a lányt aki miatt itt kell pakolásznod? Mert ha a második, akkor inkább őket utáld-
Mutattam immár meggyógyult ujjammal a még mindig rengeteg, szabadon szaladgáló kutyára, akik kiélvezték, hogy még nem kell a parányi ketrecükben üldögélniük. Hangom egyáltalán nem volt szomorú vagy csalódott, inkább érdeklődő. Tényleg érdekelt, mit válaszol. Hiszen engem miért utálna? - csak alig ismerjük egymást. Névről, kábé ennyi. De ha ő tud egyéb negatív okokat felhozni, csak tessék, meghallgatom.
Maxiumum kiderül, hogy enyhe "rasszista hajlamai" vannak a Hugrásokkal szemben.

*Kicsit megértem ezeket az állatokat, főleg most, hogy már nem ugrálnak annyira, hiszen a varázslatokat parányi kis agyuk rémisztő valaminek regisztrálja, amitől félni kell, nem mellesleg teljesen helyeslem ezt a fajta hozzáállásukat. De ezen továbblépve megközelítem megint a lényeget, mielőtt a gondolataim továbblöködnek, szóval nagyon megértem őket, mert kis helyen kell érezniük egymás szagát, hallaniuk egymás acsargását, érezniük egymás jelenlétét... nagyjából én is így érzem magam. Itt vagyok, összezárva, közös, értelmetlen munkára kárhoztatva, egy olyannal, aki annyival, de annyival mélyebbről jött és mélyebben is fog megpusztulni, hogy az fájdalmas számomra.*

-Gúnyolódtam volna?-*felvonom a szemöldököm, kiegyenesedek, odébb lépek. Nem sietek sehova, de ennek ellenére gyorsan és tempósan végzem a feladatot, főleg, hogy pálcát használok hozzá, bár lám lassan ő is rájön, hogy boszorkány és nem folyatja a vérét a padlóra, hogy aztán beivódjon a nemes fába. Kár lenne a padlóért, igazán régi munka lehet, emiatt kicseréltetni alig lenne szívem.*-Hogy micsoda dolgok vannak...

*Őrület. Ahogy mindenki megakad a gúnyon. A tényen magán, mintha valami felháborító, nem is emberi dolog lenne, hanem valami förmedvény, amit a magamfajták tudnak kezelni, de számukra mindig valami idegen és hátborzongató dolog marad. Ahelyett, hogy elgondolkodnának a tényen, hogy vajon mi csikarhatta ki belőlem ezt a viselkedést, áh, dehogy, még véletlenül sem az, hogy okot adtak rá, hogy szánandóan viselkedtek, hogy méltatlanok egyszerűen mindenre, ami értékkel bír, és erre ráadásul még nekiállnak picsogni, már nem is tudom kitől hallottam ezt a szót, de legyen bármilyen közönséget, kifejezi a lényeget.*

-Ez egy teljesen komoly kérdés?-*felegyenesedem, megvakarom az állam, megpörgetem az ujjaim között a pálcám, egy fehér szikraesővel visszazavarok két csavarodni akaró állatkát a biztonságosnak vélt ketrecbe és bezárom őket.*-Komolyan azt feltételezed, hogy nem tudok különbséget tenni néhány primitív állat és közted? Ennyire azért ne becsüld le magad-*alighanem árnyalatnyit hirtetlenkedő lehet a hangom, amiben nincs is semmi meglepő.*-Ezek állatok, úgy kell nekik, marják egymást, ez a természetük, Lumpsluck professzor, pedig alighanem nem volt egészen a helyzet magaslatán, amikor engem jelölt ki erre a feladatra. Semmi köze a vélt ellenszenvemhez-*biccentek, bezárok még egy ketrecet.*-Ahhoz csak és kizárólag annak lehet köze, hogy rosszul vagyok a szerencsétlekedéstől, bénázástól és attól, hogyha valaki boszorkány létére csak hosszas gondolkodás után jön rá, hogy mire is való az a fapálcika a zsebében. Egyéb óhaj?

[SERAPHIN]

SERAPHIN

Hát ez remek.
Ez a gyerek nagyobb színész mint gondoltam. "Gúnyolódtam volna?" - az az ártatlan tekintet, a szemöldökfelhúzás... Már most elegem volt belőle. Igenis gúnyolódott azzal, hogy szerinte a ketrecet csaptam rá az ujjamra, és nem mellékesen gratulált is hozzá. Mi ez ha nem gúnyolodás, más baján szórakozni? Ezek szerint ő valami más csoportba sorolja az eféle beszólásokat. De csak tessék, hadd csinálja ha jólesik neki. Rólam úgyis lepereg.

Aztán egy pillanatra úgy tűnt, "komolyra" fordította a szót, mikor felegyenesedett és helyére küldött két virgoncabb crupot.
De aztán a válaszából ítélve eléggé félreértette a kérdésem. Én egyáltalán nem a crupok szintjére soroltam magam, bár rettentő kedves tőle, hogy ő sem; egyszerűen csak arra voltam kíváncsi, miért ilyen utálatos velem. Szerintem nem érdemeltem ki. Mondjuk benne van a pakliban, hogy mindenkivel ilyen, nem igaz?  
Gyorsan kiegészítette magát, mint aki rájött hogy kihagyott egy fontos tényezőt. Szavaival élve: a "szerencsétlekedésem és bénázásomat". Jó, hogy legalább Seraphin tökéletes.
-Semmi. Nagy kár, hogy nem lehet mindenki olyan mint te.- Feletem az "Egyéb óhaj?" kérdésére, hangomból mellőzve mindenféle élt és gúnyt, bár rájöhetett hogy nem kedvességből, sem elismerésből mondtam, inkább hasonlóképpen viszonyultam hozzá, mint ő hozzám. Egy halk sóhaj kíséretében visszafordultam a kis lényekhez, akik immár félve figyelték minden mozdulatunkat a használt varázslatok miatt. Mondjuk úgy, hogy inkább ráhagytam a fiúra, minthogy egy ilyen dolgon felhúzzam magam. Nagyon nem érdekelt, hogy szerencsétlennek és bénának titulál a kis baklövésemért, csak mert nem állítottam el egyből a vérzést. Talán csak azért, mert én annyira belemerültem a pakolászásba, hogy hamarabb befejezzük. Nem érdekes.

Bántott, hogy ide fajult a beszélgetés, bár nem is vártam el, hogy két büntetőmunkára ítélt diák - ráadásul egy mardekáros és hugrabugos! - egyből összehaverkodjon, nade ez azért mégis túlzás. Vajon minden mardekáros ilyen? Kapásból beugrott egy, aki egyáltalán nem, legalábbis nagyon reméltem hogy jól gondolom. Aztán eszembe jutott, hogy vajon Sera tudja az én nevem? Bár azt valószínűbbnek tartottam, hogy egyáltalán nem is érdekli.
Nem is mondtam neki mást, ha megtöri valaki a csendet, akkor az ő lesz.

[RAELYN]

RAELYN

-Valóban nagy kár... bár utálnám azt a sok kék szempárt, ami körbevesz, de ha a tökéletességemre gondoltál, akkor bizony valóban nagy kár-*pillantok rá, ez a lány. Elbűvölő mosolyt csalogat a számra, éppen úgy, mint egy kedves látvány, egy szép szempár, egy ölelő mozdulat, csak éppen ez a mosoly egészen másféle, keskenyebb, hidegebb, a szemem hozzá passzolva villan, jegeces bájjal, tündéri fénnyel. Mindenestül úgy festhetek, mint aki remekül szórakozik, hiszen így is van. Remekül és egyre remekebbül.*
-Bár minden múlandó-*ahogy a szőrmókok uralma is a kedves terembe, nem telik már negyed óránkba, sőt, talán tíz percünkbe se, mire a szerencsésen általam megfékezett vakarékokat a helyükre, akik behúzott farokkal, vagy éppen kába fejjel bámulnak maguk elé, nem mintha az ilyen egyszerű teremtmények képesek lennének igazi érzelmi intelligenciára, de vélhetőleg vad gyűlölet melengeti piciny és jelentéktelen szívüket irántunk. Oda se neki. A terem bejárata felé lépek, ahol már vár az édes szabadság sósan kastély íze, a folyosók homálya és hidege, az emberi jelenlétek nyoma és emléke mindenfelé, ahol ma diákok jártak, ha nincs szerencsém, akkor a nagyterem előtt is kénytelen leszek találkozni némelyekkel. De előtte még félig hátrafordulok a lány felé.*
-Jah, mielőtt elfelejtem, jó lenne, ha megjegyeznéd, hogy boszorkány vagy, pálcahasználó teremtmény, tehát NEM haraptatod meg magad kis állatkákkal, aztán nem állsz, mint akit megnézett magának a baziliszkus, hanem cselekszel-*és gondolom ez a fajta is aurornak készül. Visszafordulok, azt ajtóhoz lépek.*-Álmodj rémeket.