Prefektusi Fürdő

[- Crució!]

"GYÁSZOS EZ A DAL,
MINDEN MINDEGY MÁR,
HA VOLNA MÉG KIÚT
AZ NEM VISZ SEHOVÁ!"

Egyáltalán nem vagyok olyan mint a többiek. Engem nem lehet csak úgy egy kalap alá venni mással. A kislány naívsága és az, hogy a buta kis fejében bármi ilyen is megfordul.. nos nem éppen célra vezető. Ha lenne némi esze, akkor már az elején nemet mondott volna. Tény azonban, hogy ha esetlegesen nemet mondott volna, akkor sem lett volna semmi újdonság a jelenlegi helyzetben, maximum az erőszak. Végtére is én nem vagyok ugyanolyan, mint a férfiak többsége. Egyszerűen nem engedhetem meg azt, hogy egy átlagos csoportba soroljanak, egy olyanba, melybe soha senki kedvéért nem fogok tartozni. Kár, hogy ő még ezt nem tudja. Kár, hogy most sétált bele a csapdába.. a pók csapdájába, a hálóba, ahonnan nincs menekülés. Hiszen én vagyok a pók, aki nagy örömmel készíti a hálóját, és várja az áldozatokat. Vajon mikor fog rájönni arra, hogy egyáltalán nem viselek semmilyen maszkot, semmilyen álarcot? Hiszen, ha azt viselnék, nem lennék olyan amilyen. Soha nem tagadtam, hogy én nekem is vannak olyan pontjaim melyek igenis örörömöt és élvezetet nyújtanak. Mindenkinek vannak ilyen pontjai, szerintem még Voldemort is élvezte a szexet, vagy talán élvezi most is.. csak persze arról soha nem szól semmilyen fáma sem. Egyszerűen nincs olyan ember, akinek valami ne esne jól. Nekem ez jól esik.. hogy végigsimít a hátamon.. más is jól esik, de azt majd még most fogja megtapasztalni.

Ha őszinte akarok lenni, egyáltalán nem vonz engem. Jó persze, jó nő, de számomra teljességgel érdektelen. Túlságosan könnyen kapható dolgokra, túlságosan könnyű eset. Ezt pedig való életemben megvetettem.. nincs benne spiritusz. Akárhogy is igyekszik, soha nem fog.. soha, de soha nem fog olyan tüzet hozni az életembe. Persze megpróbálhatja.. úgy, hogy én rásegítek kicsit a helyzetre. Hiszen fő az élvezet!

Lágy nyelvcsapásokkal juttatom el szépen fokozatosan a kéj tetőfokára, majd hagyom, hogy fejemet magához húzza. Szinte már finoman csókol meg, majd harapdálja meg a fülcimpámat. Igazán bizsergető, nem rossz.. nem rossz, de nem az igazi. Keze eközben vándorútra indul, és szorgos kis ujjai sietősen megszabadítanak övemtől nadrágomtól, majd a férfiasságomra kulcsolódnak. Hát.. alakul.. már.. bár..
Kivonom magam a kényeztetés alól, majd a tettek mezejére lépek. Egy határozott mozdulattal egyesítem sóvárgó testünket, majd szögezem egy mozdulattal szinte a lépcsőhöz. Egyre vadabb és mélyebb lökésekkel nyomulok belé, egészen addig míg végre el nem hagyja ajkait a tőle már jól megszokott halk sóhaj.. és meg nem jelenik a feszülő izomzat, mely az édes pillanatokat követi .. legalább is nála.

Amint szeme lecsukódik, a kezem ismét elindul feltérképezni testét. Lágyan végig simítok melleinek dombján, nyakán, majd ujjaim a hajába futnak. Egy határozott mozdulattal megmarkolom teljes erőből tincseit és haját immár teljesen hátra rántom. Feje ettől a váratlan dologtól hangosan koppanhat a fürdő kövén, azonban engem egyáltalán nem érdekel, ha fájdalmat okozok neki. Eddig tartott a könnyű kis játék, az élvezet a számára. Most végre megtudja mi az, amitől én indulok be, mi az, amit már hosszú percek óta hiányolok.
Fejének koppanása után egyik kezemmel átfogom a nyakát, másik kezemmel pedig esetlegesen kalimpáló végtagjait rögzítem a feje felett. Hiszen nem hiányzik semmi olyan ami váratlan fordulatot hozhatna ebbe az egész kialakult képbe.

Ujjaim lassan bilincsként szorulnak nyaka köré, elszorítva ütőerét, és lilává varázsolva kissé bronzos árnyalatú bőrét. Ekkor hallatszódik a halk kattanás is, melyet nem is biztos már hogy érzékel. A pálcám a kezemen lévő tokból hirtelen előugrik, majd kezem mely eddig a kezeit markolta, most halántékához szorítják az én édes kis fegyveremet. Ajkaimon végre végig szalad egy jól ismert Darrenes mosoly, majd még egy lökéssel lentebb taszítom a szégyen elképzelt szakadékán.
- Crució! - mondom ki az átkot és elégedetten szemlélem ahogy teste lassan a kínoktól is görcsbe rándul, nem csak a kéjtől melyet én okozok neki! Kár hogy nem tudja el sem képzelni mekkora élmény látni egy ilyen gyönyörű testet vonaglani a kéjtől.. és a fájdalomtól. A kín az élet egyik alapvető fűszere.. az a plusz dolog, melyre egyszerűen szükség van, mert nélküle.. olyan ízetlen minden.. még a szex is.. !

Pálcám ekkor ismét halántékához szorul ajkaim pedig immáron másodjára nyílnak szóra
- Imperio - kiáltom, majd várok arra az üres tekintetre, mely meggyőz arról, hogy kész arra, hogy a feladatát véghez vigye..

["Az ő halálát nem a teste szenvedte el, hanem a lelke. Látszólag viszonylag jó egészségi állapotban volt továbbra is, belül azonban meghalt."]

"Az ő halálát nem a teste szenvedte el, hanem a lelke. Látszólag viszonylag jó egészségi állapotban volt továbbra is, belül azonban meghalt."

Ha nem hát nem… én akkor is úgy érzem csak ő, gondolja magát az emberek fölött állónak. És persze a Nagyúr, ami épp elég ahhoz, hogy Valaki legyen.
És, hogy miért nem mondott nemet? Épp, azért mert akkor is mindegy lett volna… így legalább még az eleje kellemes volt de rettegtem a végétől. Ugyan mit vártam egy halálfalótól? De legalább nem kellett benne csalódnom, nem kellett úgy éreznem ő nem hasonlít a többihez. Pedig elég szánalmas hogy pontosan ugyan olyan, mint a többi… csak a halál és semmi más. Persze biztos, hogy ez is valamilyen szinten élvezetet nyújt okozójának, de valahogy engem Tőle is kirázott a hideg, nemhogy még többtől.

Könnyen kapható? Persze mert jobban szerettem az életemet annál, hogy ő megerőszakoljon. Amúgy ha tudom, hogy nem halálfaló csak holmi is por a lábam alatt talán már rég nem itt tartanánk de mivel nem is volt mit veszítenem és talán könnyebb volt így, hogy élvezni próbáltam a helyzet akármennyire is fájdalmas volt.
Hiszen lényegesen nehezebb az ő élete, mivel nincs senki, akire támaszkodhatna és látszik nincs is rá szüksége… persze így is lehet keresni az élvezetet nem csak nem mindig okos dolog.

Csak egy dolog volt, amiért igazán utáltam, hogy amit tett, s ahogyan a szenvedély felső foka volt és ki ő, hogy ne használná ki? Azt, hogy olyan szinte természetfeletti látványt nyújt, amitől képes voltam az eszemet zsebre dugni s csak arra figyelni, hogy ott van velem. Ahogy magamban érezhettem megfeszült testem, de valahogy az a sóhaj most elmaradt. Lehet csak a megszokás…vagy az, hogy már nem volt akkora vágy, hiszen tudtam, hogy a vége felé közeledik a dolog és ezzel egyesíteni is tudtam, hogy a „várható” fájdalom is lassan elérkezik. Nem is tévedtem sokat….

Fejem erősen koppant a lépcsőn s ettől egy másodpercre megszédülten feküdtem. Kezeimet a szédüléstől nem is bírtam kalimpálni, s mikor észhez tértem azokaz már erősen, fogta fejem fölött.
~Mondd már ki…~ dühöngtem magamban, hogy még mindig húzza az időt, és még mindig nem érzem a testembe hasító fájdalmat.
~Tedd már meg…~ egy pillanatra lehunytam szemeimet, levegőt is alig kaptam a torkomat elszorító ujjaktól. Viszont szépen kezeim is szabaddá válnak és lehet ez a veszte. Sőt… lehet az enyém. Szabad kezeim gyorsan vállára szorítom, s tolom el magamtól minden erőmet összeszedve, míg lábammal megtoltam csípőjét így másik oldalamra fordítva őt. Legalább lekerült rólam… Talán ha nem ilyen helyzetbe lennénk, akkor szépen rá ülnék, de valahogy most minden kedvemet elvette attól, hogy finom és nőies legyek vele. Sokkal szabadabbnak éreztem valahogy magamat, ahogy a pálca már nem cirógatta nyakamat.
Rögtön felpattantam, hisz nem várhattam meg így ő lesz gyorsabb… nadrágomhoz nyúltam melyben pálcám pihent.
-Capitulatus!- mondtam ki gyorsan a szót, így legalább pálcája messze repült maksz önmagát használhatta… pálcáját semmi kép…
-Kösz…- nyögtem ki undorodva ez a pár betűt és én remegő kezekkel nyúltam a kilincs után, ami végül a vesztembe menekített. Meg se vártam, hogy akármit is mondjon csak el akartam menni a fürdőtől jó messzire őt meg ott hagyni végre vesztesen…
Ahogy kiléptem az ajtón vörös bundát öltöttem számban pálcám pihent s fürgén, cikázta végig a folyósón… mindegy hova… csak el ettől az angyali arctól…el a kíntól, kéjtől és fájdalomról…a legtávolabb…

//Köszönöm a játékot...asszem maradandó élményeket hagytál mint az userban mint a karakterben Talán mondhatni, hogy fejlődtem ezáltal a játék által de koránt sincs vége //

Március.
Vasárnap.
Éjszaka.
Tilos.
Jó-jó, bevallom: sosem voltam az a begyepesedett szabálybetartó jó kislány, sőt, de erre még nem vetemedtem. Megint egyedül, ahogyan már megszokhattam volna a hetek, hónapok múlásával... Persze, beköszöntött a tavasz, méhecskék poroznak, a madarak csicseregnek, a virágok nyílnak stb, stb. De azért még is, velem ki foglalkozik? Sosem voltam "a középpontban akarok állni!"-fajta, de azért a határok is megvannak egy - vagy több - barátság keretében. Mostanság mindenki átnéz rajtam, pedig aztán semmi indíték nélkül, csak úgy mindig "nem érek rá" módon koppintanak le. De én szerencsésen feltalálom magam, és egyedül is könnyedén boldogulok az ódon kastély falai között. Ez az egyetlen ok, amiért nem szórtam még magamra sóbálványátkot. Persze, feltalálom magam, ebben nincs is semmi rossz, csak miután megvalósítom, elkeseredve jövök rá arra, hogy megint egyedül üldögélek a parkban, vagy írok házi feladatot (!!!) a könyvtárban.

Hangtalanul lopakodok a hideg kőpadlón, egyenesen előre a folyosón. Mezítelen lábamba egyszer-egyszer kisebb kavics fúródik, de kibírható. Hiába, mezítláb a leghangtalanabb a menetelésem, amit máskor nagy hangzavar kísér, ami egyenlő a cipősarkak kopogásával a kövön.
Már egy ideje gyalogolok, és még mindig az út felénél voltam. Bal kezemben összefogom a két magassarkúm - mert nekem annyi eszem van, hogy egy ilyen cipőbe indulok neki az éjszakai sétámnak -, jobb kezemben a rózsaszín törölközőmet szorongatom összecsavarva.

Megint egy őrült ötlet. A tömény unalom rossz hatással van rám. Túlságosan nagy hatással van rám a motiváció, hogy minél izgalmasabb dolgokat csináljak, hogy aztán irigykedjenek csak a többiek milyen buliból maradtak ki. Egyre hajmeresztőbb ötletekkel állok elő, saját magam előtt is, de nem riaszt vissza természetesen. Kell ez nekem, mi? Az adrenalin! Ja, kell, amíg el nem kapnak a rendszeressé vált éjszakai járatok során. Mintha csak belehallgattak volna a gondolataimba, neszt hallottam magam mögül. Ijedten megvillan a szemem, és hátrakapom a tekintetem. Látni nem látok semmit a sötétségben, de egyre közelebb hallom a lépésekké átalakuló mozzanatok hangját. Puha léptek, hangtalan járás, és négy mancs. Rémülten a lábaimhoz nézek, ahonnan két világító szempárt néz vissza rám. Teljes erőmből nekiindulok az előttem tátongó sötétségnek, és rohanni kezdek.
Ahol ez a macska van, ott ott van az idegborzoló gondnok is, és ő az a személy, akit most a hátam közepére nem kívánok - nem mintha máskor igen.

Lihegve suhanok el minden egyes fém páncélzat mellett, és be véve egy jobb kanyart a Prefektusi Fürdő felé vettem az irányt. Nem volt messze, a macska eltűnt mögülem, de nem állhattam le, mert bármikor megjelenhet az a dög.
Eszeveszett gyorsasággal nekiesek az ajtónak, de egy orrfájást kísérve visszapattanok a kemény falapról, mire szerencsésen a földre érkezek. Ó hát persze, a jelszó...
Fájó fejjel felpattanok, mire szédelegve elsuttogom a jelszót, majd benyitok a fürdőbe, hátra sem nézve, hanyagul becsukom az ajtót magam mögött.

Végre megérkezem. Egy mély levegőt véve ledobom a cipőmet a földre, illetve a kád szélére a törölközőmet. Megeresztem az orgona alakú csapokat, mire vízzuhatag tör elő belőlük. Nem totojázok, vetkőzni kezdek, hisz úgy sincs itt senki, és senki sem zavarhat. Már anyaszült meztelenül ácsorgok a hideg kövön, és a becsavart törölközőmért nyúlok. Kigörgetve azt, kiveszem belőle a fürdőbugyimat, és gyorsan magamra húzom, majd nyúlok a felsőért is, de a kezem a levegőbe kap. Elsápadva veszem észre, hogy a fürdőruha felsőmet valahol elhagytam, valószínűleg útközben...a folyosón...Még azért kirázom az anyagot, de ismételten semmi.
Kényszeredetten a melltartómért nyúlok, de a levegőben megáll a kezem. Végül is... Ki látna meg? Prefektus ilyenkor nem jön. Éjszaka közepe van, miért le legyek merész? Különben is, a habtenger már felgyülemlett a hatalmas fehér- arany kádban, ami majd eltünteti a mások számára tabu testrészeket, plusz, nem vagyok teljesen meztelen.
Hajamat egy csattal a magasba tűzöm, és beszállok a forró, nyakig érő vízbe. A víz meleg, simogató érzése elmeríti habkönnyű testemet, én pedig behunyom a szemem, fejem a kád szélére hanyatlik és kiélvezem a helyzetet. A lelógó hajtincsek végei érintik a hab fehér, kristályos szélét.

[Sorry, de nekem nem volt erőm hogy képet csináljak XXD]

Barbi

Sorry, de nekem nem volt erőm hogy képet csináljak XXD

Már megint egy szokásos este néhány apró és kellemes elemmel feltöltve. Most olyan elemekre gondolok, mint a klubhelyiségben, a kandalló melletti fotelben, kényelmesen elhelyezkedve a "Kviddics évszázadai" című könyvtári könyvet olvasván való pihenés. De nem tudok a könyvre sem teljesen figyelni. Zavar valami, valami, ami számomra a néma klubhelységet is megtölti fusztráló levegővel, és jelen van, mindenhol ahol járok, ez zavar éjjel nappal. Emiatt a dolog miatt nem tudok most sem aludni, és olvasni próbálok, de egyszerűen nem köt le "Voronszkíj-műbukás"-ról szóló rész vagy "Transílvanian Tackle" nevű manőver. Bár a kviddics mindig is érdekelt, de most a gondolataim másfelé szállnak. Egy olyan dolog felé, amelyet szavakba nem igazán lehet önteni. De talán egy kérdéssel tudnám a legjobban megfogalmazni azt amit nem értek és ami kétségbe ejt.
"Ki vagyok én?"
Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez a kérdés magában rejti mindazt amitől úgymond félek. Nem találom a helyem a világban. Mindenkinek megvannak a céljai, mindenki tudja hogy mit kezd majd magával, mindenki tudja hogy mit miért tesz. És szinte mindenki fél Voldemorttól és csatlós bagázsától, és ez a normális.
Én nem, és nem tudom hogy hová tartok. Ez már szinte az őrület határát súrolja de én a mának élek.
Igen.
És nem találom a helyem a világban. Olyan fájó számomra látni a boldog családokat és a sikeres karriereket. Tudom hogy az élet nem igazságos, de azért lehetne egy kicsit megértő. Remélem, hogy egyszer én is megtalálom a helyem és tudom azt hogy ki vagyok. De ez a pillanat még nem jött el.
Addig is folytatom megszokott életem, melyet próbálok mindenféle érdekességgel feldobni.
De most nem köt már le ez a könyv, túl sokszor olvastam már el és szinte minden manővert, minden cselt és minden csapatot ismerek.
És most valami hirtelen dolog futott át az agyamon...
Ismerem a könyvtár bejáratának jelszavát. Visszaviszem ezt a könyvet és keresek valami érdekeset, valami, ami leköt addig, amíg nem sikerül elaludnom. És úgy érzem, hogy az még nagyon soká lesz. Azonban ha elkapnak késő éjszaka a folyosón, akkor aztán lesz, ne mulass. Már kapott el az én kedves Friccs barátom és nem egy éjszakát voltam már büntetőmunkán. De még az a jobbik eset, ha Friccs kap el, mint az-az átkozott Mardekáros Halálfaló. Piton.
Ha ő elkap, akkor pontlevonás a házamtól és nagyon hosszú ideig való szenvedés.
Dumbledore hiába fogadta azt a kígyónyelvűt a bizalmába, aki egyszer halálfaló volt az az is marad. A vér nem válik vízzé.

De én ezzel nem törődve elhatároztam, hogy tilosban leszökök a könyvtárba. De mielőtt a elindulnék felmegyek a hálómba. Itt felveszem a pálcám, és felveszek egy köntöst, ezután elindulok a könyvtár felé. Először is kimegyek a folyosóra, amely síri csendes. Sehol egy árva lélek sem, és ez számomra jó dolog. Halkan elmormolok egy Lumos-t és gyenge fénynél, sétálok a folyosón, néha idegesen körbe nézve, hátha a közelben van Friccs, de szerencserémre ma éjszaka még nem találkoztam vele.
Azonban egyszer csak megpillantottam valamit a folyosó közepén. Kényszert érezve lehajoltam és felvettem a földről. Egy ruhadarab volt az. Egy melltartó. Mielőtt bármit is reagálhattam volna erre zajt hallottam. Nehéz, azonban gyors lépteket.
Ez biztos hogy Friccs.
A pálcám fényét egyből eloltottam, és átfutott rajtam egy gondolat. Vajon mit fog gondolni az öreg ha meglát a folyosó közepén egy női melltartóval a kezemben. A nagyon kínos lenne...
A falhoz simultam egy páncél mellé, remélve, hogy nem vesz észre, bár látni még nem láttam, de már egyre közelebb hallottam. Tudtam, hogy itt van, csupán csak méterekre, a lámpája már megvilágította a folyosót.
Cselekednem kell.
Muszáj valamit lépnem, mert ha itt maradok biztos, hogy elkap, de ha most megpróbálok elfutni, akkor lehet, hogy nem látja meg az arcom. Muszáj kockáztatnom.
A fejemre húztam a köntösöm kapucniját és kiléptem a páncél takarásából, háttal a gondnoknak, és elkezdtem futni, ahogy a lábam bírta.
Friccs figyelme egyből rám összpontosult, de szerencsére lépés előnyben voltam és nem ért utól. Hallottam a hangját hogy utánam, kiált, de nem foglalkoztam vele, csak futottam.
Valahová el kell rejtőznöm, amíg eltűnik innen a nem kívánt személy. Megpillantottam a prefektusi fürdő bejáratát. Ilyenkor már csak nincs ott egy prefektus sem. Habozás nélkül az ajtajához futottam, és oda súgtam a jelszót, és láss csodát az ajtó kinyílt. Ezzel tudtam, azt hogy Wade Vs Friccs 1-0, és az öregnek valószínűleg sejtése sincs hogy én voltam az akivel a folyosón találkozott.
Beléptem a prefektusi fürdő bejáratán, egyik kezemben egy könyvvel, a másik kezemben pedig egy pálcával és egy női melltartóval.
És amint betettem a lábam a fürdőbe nagyon érdekes látvány tárult elém. A kád tele van vízzel és a kád szélén egy törölköző, de ez egy elég csekély meglepetés ahhoz viszonyítva, hogy a kádban van egy lány.
Ki az az örült rajtam kívül, aki ilyenkor kóborol a kastélyban, pontosítva ilyenkor fürdik. Még nekem sem jutott eszembe a fürdőzés ilyenkor. De ez a lány láthatóan mestere a szabályok áthágásának, hiszem, itt van és nem kapta el Friccs.
A melltartó is bizonyára a lányé, akit nem ismerek fel egyelőre, hisz hozzám képest háttal fekszik a fürdőben. Néhány másodpercig némán álltam, de nem akartam szemérmetlenül pofátlan lenni és nem szerettem volna vissza élni a helyzettel ezért köhintettem egyet és finoman megszólaltam:
-Ez nem a tiéd?
Ekkor az egyik kezemmel felnyújtottam a melltartót, hogyha megfordul, akkor lássa hogy miről beszélek. Érdekes ez a helyzet és eléggé kíváncsi vagyok, arra hogy a lány mit fog reagálni.

[Őőő...]

Nyugalom.
Nem mondanám, hogy épp erre vágytam, de mit vártam? Egy fürdőben áztatom magamat, nem gondolhattam, hogy valami izgalmas is történik azon kívül, hogy útközben szerencsésen elhagyom a fürdőruha felsőmet. Más helyzetben természetesen azonnal visszarohanok keresni, de most nem akartam kockáztatni, hogy összetalálkozok a gondnokkal, így hagyom az egészet a fenébe. Ha nem jön erre Frics, a melltartó akkor is ott lesz, amikor elmegyek innen, ha pedig megtalálja - és akkor valószínűleg felveszi -, akkor bizony kell vennem egy új felsőt a nyárra, ami illik az alsóhoz! Csak remélni tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Lassan a szédelgésem is enyhül, sőt pár perc sem telt bele, és már el is múlik. Jól nekivágódtam az ajtónak, még jó, hogy senki nem látta, elég szerencsétlen húzás volt. Nem baj, a lényeg, hogy eljutottam a forró kád vízig, amit meg kell hogy mondjam, nagyon is jól esik, ahhoz képest, hogy nincs is hideg. Megnyugtató a víz hőmérséklete, és nem tudom, hogy de mintha lágyabbnak érezném a többi tusoló vizével ellentétében. Talán valami bűbájt szórtak a fürdőre, vagy egyszerűen megszoktam a zuhanyzást, és régen fürödtem egy kellemeset.

De most itt vagyok, és kiélvezem minden egyes másodpercét. Egyszer voltam csak itt, de volt az egy éve is, és nem egyedül. Most viszont egyedül vagyok. A célom elérése szempontjából elég... kellemetlen, de ha az érem másik felét nézzük - ami nem tudom mi-, akkor egész megfelelő a helyzet egymagamban. Nem hoztam semmiféle újságot, könyvet, tanulnivalót - hehe, persze-, így nem tudom magam szórakoztatni. Kényelmesen elhelyezkedek, majd szemközt nézek az ablakra festett, megbűvölt sellővel, de látva, hogy rosszallja itt létem, inkább behunyom a szemem.

Talán kicsit elbóbiskolok, de csak egy kicsit! Ugyanis nem hallok semmi neszt, vagy mozgás magam mögül, pedig kellene, hisz a következő pillanatban megszólalnak mögülem, mire én falfehérré válva megremegek. Talán még nem is ijedek meg, ha lenne rajtam ruha, és nem egy férfi hangot hallanék volna. De az volt, így falfehérré válva, kipécézem a leghabosabb részt a hatalmas kádban, és lebukva a víz alatt elvonszolom magam odáig, és ott ismét a felszínre bukkanok, kulcscsontomig. Nincs valami nagy világosság a teremben, és az sem segít, hogy tiszta hab a szemem, így kénytelen vagyok előbb megdörzsölni a szememet, és utána szemügyere venni a látogatómat. Nem nagyon tudom, hogy örüljek, vagy szégyenkezzek, hogy ismerős nyitott rám. Arcom a fehérből, pipacspirossá színeződik át, de kénytelen vagyok valamit kinyögni.
- Őőő... - valami értelmesebbet - Wade...? - nem kételkedtem, hogy ő volt az, a széles vállak, és magas termet nem lehet másé, de gondoltam mondok valami nyelvtanilag helyes szót is. Tekintetem az arcáról a magasba emelt kezére csusszan, és hát mondjuk úgy, hogy a döbbenet végig fut rajtam, de egyben körülbelül két kilóval könnyebb lett a lelkivilágom. Örömömben, már majdnem felugrottam, hogy odarohanjak érte, de amikor már megrezzentem, hogy felálljak, épp időben kapcsoltam, hogy nem nagyon kéne elmozdulnom innen, amíg a ruhadarabom még nála van. Ez megint eszembe juttatta, hogy még mindig félmeztelen vagyok, és ismételten elpirultam, a szégyenérzetem pedig valahol a föld és a föld alatt 200 méter között tengődött.
- Hát izé. Szerintem igen... Vagyis, persze...az enyém! - nem igazán örülök, hogy dadogok, így egy szerencsétlennek tűnve, aki szégyenkezik. Végül is... nem látott semmi olyat. Csak hát mégis a tudat, hogy lehetett volna.
Még egy-két sort Ő-zök, és hümmögök, mielőtt megszólalok ismét.
- Valahogyan... Eljuttatnád nekem? Kérlek.
Nem tartom valószínűnek, hogy a fiú most röhögve szorongatni fogja a melltartóm, és kénye-kedve szerint még egy-két percig jól elszórakozik. Ő Wade, ő nem tesz olyat. Remélem, különben muszáj lesz... hát, nem tudom mit csinálnom...

[-Természetesen]

Barbi

Ez roppant kellemetlen, az éjszakai séta Frics-el karöltve még egy Roxfortos diák szokásos esti programjának tűnhet, de hogy ez még kiegészül a prefekusi fürdőben lévő félmeztelen lánnyal, ez még számomra is igen különösnek mondható. Ki lehet ez az ostoba, azonban vakmerő csaj aki az éjszaka kellős közepén leszökik csak azért hogy megmártózzon a kellemes vízben, mellesleg a fürdőt csak prefektusok használhatják, más szóval ha őt itt elkapják nagyon kellemetlen büntetésben lesz része, de be merte vállalni és ez elismerésre méltó. De már kezd egyre jobban érdekelni, hogy ki is lehet ez a lány? Azonban erre a kérdésre nem tudom a választ, abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy nem szándékosan hagyta a folyosón a melltartóját, és ebből adódóan most eléggé meglepett lehet. Hát igen, ilyen a sors, kiszámíthatatlan és döbbenetes...
Habár most jut eszembe, hogy én nem hiszek sem a sorsban, sem pedig a végzetben, de kellemes eljátszadozni ezzel a szóval és gondolattal. Így az igazat megvallva én nem hiszek sem istenben sem pedig bármilyen vallásoz kötött dologban. Pedig a hit nagy ajándék, aminek a segítségével bátor lehetsz akár a halállal szemben is, vagy megnyugvást kapsz, ha hiszel, esetleg a hitben megtalálod a kérdéseidre a választ. Ha a hit nagy ajándék, akkor én nem érdemeltem még ki, de remélem, hogy egyszer meg tudom tapasztalni milyen is igazából hinni valamiben. De az is lehet, hogy soha sem adatik meg ez a lehetőség, és tudom, hogy ez rajtam múlik igazán. Hogy én hogy állok hozzá a dologhoz. Biztos, hogy a koncepciómmal van a gond, de ez most mellékes, hisz az a dolog sokkal fontosabb ennél a gondolatmenetnél, ami most rajtam átmegy, mint egy gőzmozdony. És most a lányra figyeltem. Szerencséjére megtaláltam neki a melltartóját, arra viszont nem mernék mérget venni, hogy örül is a társaságomnak, hisz elég kínos lehet számára, hogy félmeztelenül pihen a kádban és egy fiú betoppan a melltartójával. Igen, ez elég érdekes helyzet, és bevallva én is várom a fejleményeket, hisz engem is ledöbbentett ez a dolog.
Várom, hogy válaszomra megforduljon az ismeretlen hölgy, mert már a kíváncsiság eléggé bizsergetően hat rám, mert roppant mód érdekes az a dolog hogy épp egy lány iskolatársam szabálysértésen kapok, pont itt a fürdőben. Hátulról nem tudom megállapítani, hogy mégis kicsoda ez az idege, de amikor megfordul egy ismerős arc néz felém. Az eddigi bizsergető és izgató érzés megszűnt, helyette inkább én eléggé kínosan éreztem magam, hisz a fürdőző lány is Griffendéles, ráadásul ugyanazon évfolyamba és osztályba is jártunk, és ez a dolog nagyon is különös helyzetet állít fel, de ezt a fölöttébb furcsa szituációt ésszerűen kell kezelnem. A lány nevét is pontosan jól ismerem, Barbarának hívják. Eddig nem úgy ismertem meg mint ahogy itt látni. Soha sem gondoltam volna, hogy ennyire vagány csaj és az éjszaka közepén leszökik egy könnyed fürdőzés miatt. Sőt, nem is nagyon ismerem Barbarát, hisz eddig nem túl sokat beszélgettem vele, és különösebb vonzalmat sem éreztem iránta, bár be kell vallani, hogy igen csinos lány, főleg a jelenlegi megvilágításban nagyon szépnek mondható...
De most nincs időm ezen töprengeni, hisz láthatóan Barbara is elvörösödött, ebben a főként számára igen kínos helyzetben. Érezhetően összezavarodott mivel nem nagyon tudott a mondandója elején értelmes mondatot kinyögni, de érthető a helyzete, mert nem csak ő érzi magát kellemetlenül, hanem én is zavarban vagyok, bár nekem semmi okom sincs rá.
Kérdésemre még nem válaszolt, de bizonyosan ő a melltartó tulajdonosa, mert nem hiszem hogy Frics ilyen, elég csinos női fehérneműt hordana..., azonban hamarosan a kérdésem válaszra lelt és megkért a lány hogy jutassam el neki a melltartóját. Jogos a kérés, de egy pillanatig átfutott rajtam a jelenlegi helyzet kihasználásának a lehetősége.
Mi van ha nem adom vissza?
Nem, az nem az én műfajom. Én nem használom ki a helyzetemből járó előnyt, mert az igen gonosz dolog lenne. De mi van, ha nem én találom meg a folyosón a melltartót, és nem én menekülök be a fürdőbe, hanem egy igen sötét jellemű Mardekáros. Például, ha itt lenne Gary Fitzroy akkor bizonyosan ő nem adná vissza a fehérneműt a lánynak és roppant mód kihasználná az alkalmat egy kiadós szórakozásra, és ezzel is fájdalmat okozna ember társainak. Az ilyen emberektől szabályszerűen irtózom. Kötelességemnek tartom, hogy segítsek Barbarán, hisz lehet, hogy én is jól szórakoznék egy ilyen dolgon, azonban ez gonosz dolog lenne és engem arra neveltek, hogy segítsek másokon, bármibe is kerül, és én nem tagadom meg Barbara kérését.
-Természetesen -mondtam ezt kissé zavarodottan, majd pedig közelebb sétáltam hozzá, de gondosan csakis a padlóra néztem, hisz a habfüggöny, amibe beburkolózik igen hamar szerte tud foszlani és hamar átláthatóvá válik. Ezért is még a vádaskodás gyanúját is elkerülve úgy léptem közelebb hozzá hogy még rá sem pillantottam, de ekkorra már én is igen elvörösödtem, de rezzenéstelenül felé nyújtottam a fehérneműt és elfordultam legalább is addig amíg felveszi a melltartóját.
-Vedd fel nyugodtan, nem fordulok meg. -hangom határozott, mégis kedvesen lágy volt. Próbáltam bizalmat árasztani a lány felé, de úgy gondolom, hogy ezzel is bizonyítottam felé azt hogy igaz háztársa vagyok. Kicsit terelni akartam a szót erről az igen zavaró helyzetről valamint még mindig kíváncsi voltam, hogy mi vezérli ezt a lányt, hisz az érthető hogy fürdőzik, de miért pont tilosban?
-És hogy-hogy az éjszaka közepén fürdőzöl? -igaz, ez nem tartozik rám, én mégis reménykedtem a válaszon, mert ha azt vesszük, tartozik nekem, mivel én kedvesen vissza adtam, ami jogosan őt illeti, de ennyi erővel ő is kérdőre vonhat engem, hisz én is igen érdekes látványt kelthettem, mikor bejöttem a fürdőbe egy könyvel, egy pálcával és egy melltartóval a kezemben...

[Unatkoztam...]

  Kellemetlen.
   Enyhén...
   Nagyon!
   Fülig vörösödve piszkáltam a vizet a kezemmel szégyenemben. Eléggé feszengtem, de voltaképp minden okom meg volt rá, hisz... azért mégis félmeztelen voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy a szerencsémre, vagy a szerencsétlenségem rovására megy az, hogy ismerős nyitott rám. Ő Wade... Ha ilyen szempontból nézzük, jó, hiszen nem egy tahó porban mászó, aki visszaélne a helyzeten, vagy akár volna képe zsarolnia engem. Más szemszögből pedig rossz, mert ismer valamennyire, és - csak remélem, hogy nem sokat, de-, látott valamit, amit nem kellett volna... Érted, először bon-bon, meg vacsora, és utána mutogatás.
   A gondolatra elmosolyodtam, de ismét lángba borult az arcom. Képzelem milyen idiótán hathat, hogy elnevetgélek a szituáción, így el is fojtottam a mosolyomat.
   Próbáltam minél kevesebb pírral a fiú szemébe nézni, kevesebb sikerrel, mint akartam.

   Amint megindult felém, egy pillanatra megállt a szívverésem, de csak egy pillanatra, mert még csak rám sem nézett. Óvatosan a kád széléhez úsztam. Úsztam... Vagyis próbáltam úgy előre haladni, hogy vigyem magammal a habkupacot, nehogy villantsak egy keveset. A lehető legnagyobb hévvel kikaptam a kezéből a fürdőruha felsőmet, majd vissza fordultam, szembe a rosszalló pillantásokkal tarkított üvegsellőre. Egy idétlen fintort vágtam neki - amit még jó, hogy nem látott a háztársam-, és eszeveszett gyorsasággal felcsatoltam a narancssárga ruhadarabot. Vettem egy mély levegőt, majd visszafordultam a fiúhoz, és csak utána válaszoltam neki, immáron teljes lelki nyugalommal. Mintha húsz kilóval könnyebb lettem volna.
   - Unatkoztam... - foglalom össze tömören- Szerettem volna valami izgalmasat csinálni valakivel, vagy akár szórakozni egy kicsikét, de nem jött össze. Végül egy jó kis forró fürdő mellett döntöttem. - nem igazán magyaráztam el neki, hogy a tilosban-járás vonzott a prefektusiba, ahova elvileg nekem sem lenne bejárásom. - Tudom, hogy ez sem a legkalandosabb elfoglaltságok közé tartozik, leszámítva a mostani szitut - arcom ismételten megtelt vérrel -, de nincs túl nagy fantáziám az ilyenekhez. - végül egy mosollyal nyugtázom a magyarázkodásomat.
   Egy kicsit hunyorítanom kell, hogy lássak is valamit Wade-ből, de a körvonala már megvolt! Meg..az arca is egy kicsi kivehető volt.
   - Na és te mit keresel itt éjnek idején...- a kezére tévedt a tekintetem - egy könyvvel?
   Az oké, hogy olvas, de hogy a folyosón? Az kicsit már őrültség, vagy inkább merészség? Frics egész éjszaka járőrözik, amikor meg nem, akkor a macskája, és én mondom, hogy egy besúgó az az állat.
   Teszek pár lépést, így a kád pereméhez érve, és kiemelkedek a vízből. A szélén nem volt igazán mély, hiszen ülőke volt a víz alatt, azok számára, akik nyakig bele akarnának mártózni a forró vízbe, így már csak a csípőmig ért a víz. Enyhén kihajoltam és kikukucskáltam a könyvre.
   - Mi szépet olvasol? - érdeklődöm őszinte kíváncsisággal. Persze, azért próbálok nem az "incidensről" beszélgetni.