Belső udvar - Kerengő

~ James ~

Amy megkönnyebbülten ugrik fel, mikor a Bimba professzornő int, hogy mára végeztek. A lánykának ma a gyógynövénytan volt az utolsó órája, így már csak a könyvtárba kell benéznie egy könyvért, aztán szabad a pálya! Na nem a kviddicsmeccsek színtere, hanem a lustulás és barátokkal való bohóckodás pályája. Joy azonban úgy dönt, mégsem könyveket bogarászni megy előbb, hanem egy kicsit kiélvezi a melengető április elejei napsütést, és egyúttal sétál is egyet, ezért aztán a belső udvar felé veszi az irányt.
Döntését nem is bánja meg, hiszen már a kerengőből kiszúrja azt a bizonyos ismerős alakot az udvaron: Alexet, és rögtön eldönti azt is, hogy nem fog elé sétálni széles vigyorral. Nehogymár, az túl könnyű, túl egyszerű lenne. Inkább meglepi vagy talán ráijeszt egy pöttyet.
Ám mielőtt elindulna mindössze egyetlen pillanatra, de elbizonytalanodik. Mintha mégsem Alex lenne az srác... de, biztosan ő az. Ajkain egyre terebélyesedő mosollyal, visszafojtott lopakodik az ifjú háta mögé, s az utolsó pillanatban egy hatalmas ugrással a fiú nyakába veti magát, ezt visítván:
- Hejhó, Alex!
Azonban mikor átkarolja a pasas nyakát, már tudja, hogy jócska hibát követett el. Hiszen ez nem Alex! Ugyanis az ő nyakában mindig ott lóg egy dögcédulaszerű, könnyű fém nyaklánc, emezen a nyakon viszont nincs semmi. Pedig ugyanaz a szőkésbarna haj, ugyanaz a magasság, az alkat, de még a különféle karkötők sem hiányoznak a csuklójáról! Hogyan történhetett ez? Miféle tévedés? Alex nem regélt róla soha, hogy lenne ikertestvére - mivel egyke.
Amy halacskásan hápogva lép az ismeretlen elé, akiről rögtön kiderül, hogy valójában ismerik egymást DS-ről. A lány minden zavara elmúlik hirtelen, gyöngyöző hangon felkacag, azután kötelességtudóan elnézést kér.
- Ne haragudj, James, csak éppen... annyira hasonlítottál rá hátulról. Mármint Alex Bleedsre, de mindegy, őt nem ismerheted. Teljesen megtévesztettél, még a karkötők is stimmeltek, meg a járásod is. Sajnálom - mondja, azonban cseppet sem úgy fest, mint aki szánja-bánja tettét, bár kissé kipirosodik a melegtől.
Gyors mozdulattal dobja le magáról a pulóverét egy padra, és utánalép, laza könnyedséggel telepszik le. Közben azért "áldozatáról" sem feledkezik meg, hatalmas csillogó szemekkel bámul fel a pasasra, megpaskolja maga mellett a padot mondván:
- Csüccs, Jamie! Mi újság veled mostanság? Régen láttalak.

[Abby]

Abby


Colin gondolataiba temetkezve üldögél, s még mindig fejét töri, hogy vajon ki és hol tudna neki segíteni, ekkor egy hang csapja meg a fülét. Fejét lassan fordítja a hang irányába, s ezzel együtt húzódik barátságos mosoly arcára. A szavak visszacsengnek fejében, s szint azonnal válaszol is.
- Szia Abby! Ha van kedved, nyugodtan csatlakozz, mindig szívesen veszem mások társaságát. A nevem Colin. -
Hangja barátságos, s az acélszürke szemeken a napfény csillan meg egy pillanatra, majd most az ő kérdése következik, hisz azt mégsem engedheti, hogy csupán üljenek ott, s nézzenek a nagyvilágba, s a lány talán még segíteni is tud neki.
- Amúgy, ha nem titok, megkérdezhetem mi járatban erre? Vagy csak úgy jól esik a friss levegőn lenni? -
Amint elhagyja az utolsó pár szó a száját, máris nagy érdeklődés ül ki az arcára. Mindenkivel szívesen ismerkedik meg, hiszen az első két évben csak ritkán bújt ki ?csigaházából?, így csupán háztársaival s néhány évfolyamtársával ismerkedett meg. Úgy gondolta, hogy az mégsem járja, hogy úgy teljen el az iskolában töltött idő, hogy csupán a mugli világban vannak barátai és ismerősei. Éppen ezért a harmadik év már az ismerkedés kapcsolatépítés éve volt számára, ha lehet ezt így használni. Sokkal több tanulót ismert meg és részt vett a közös programokban is, hamar ráérzett a Roxfortos élet ízére.

[Emma]

                                 Emma

Verőfényes napsütés, ez az ami egy tökéletes naphoz kell, például Patrick számára, aki éppen ebben a pillanatban tűnik fel a kerengőben. Még az iskolai öltözetben van, valószínűleg csupán némi friss levegőre vágyott a nyomasztó órák után. Haja most is zselézve van, nem hiúságból, de már ezt szokta meg. Ahol elhalad, a fiatalabb lányok össze-össze súgnak a háta mögött, nem zavarja, hiszen tudja, hogy valamiért kedvelik őt. Igazából ő sosem kérkedett ezzel, nem is mindig akarta, hogy ez így legyen, de, mint amolyan fiú, azért örül neki, hogy nem kell sokat pedáloznia a lányoknál. Mindemellett azonban, a dologhoz hozzátartozik, hogy soha nem használta fel ezt a dolgot úgy, hogy azzal bárkinek is ártson.
Az udvaron a napfény édes íze csapja meg, s amikor kilép egy mélyet szív a friss levegőből is. Ahogy azt már megszokhatta, most is sokan vannak az udvaron, tanulni vágyók, és azok, akik csak a közösségi élet miatt jöttek ide.
Furcsa mód Patrick, most nem a szokásos haveri társasággal érkezett, egyedül van, de ezt sem bánja túlzottan. Keres magának egy helyet, ahova leülhet, s ott élvezi, hogy végre elszabadult. Mivel elég sok mindenkit ismer, így néha felnéz, hogy visszaköszönjön azoknak akik őt üd-vözölték vagy éppen ha észrevesz egy ismerőst akkor ő köszön rá.
Figyeli az udvaron tartózkodókat, hátha talál valakit akivel múlathatja az időt, hiszen jobban telik a pihenés is ha van kivel társalogni.

[- Hé, te fiú, milyen a szemöldököd?]

Amy, a támadó
***
   
HELP ME!

Érdekes volt ez az átváltoztatástan óra. Ma a szemöldök színének megváltoztatását gyakoroltuk. Nekem sikerült megváltoztatnom többször is a színét. Volt kék, lila, narancs, zöld, fehér, de még egyszer fekete-fehér kockás is, a sakktábla színeit idézve. 
Péntek délután volt és a folyosón sétáltam. Több órám már nem volt mára, úgyhogy eldönthettem, mit csináljak. Két lehetséges ötlet volt fejemben. Az egyik az, hogy felmegyek a klubhelyiségbe és pihenek egy kicsit, a másik pedig az, hogy lemegyek a kerengőbe és hülyülünk egy jót a haverokkal.
Az utóbbi csábítóbban hangzott, így hát a kerengő felé vettem az irányt.
Útközben lehetőségem nyílt elgondolkozni holnapi teendőimen és gondjaimon.

Holnap le kell mennem a könyvtárba, ugyanis elhatároztam, hogy nekilátok animágiát tanulni, könyvből. Tudom, így nehezebb és mindenképpen lassabb lesz, de meg kell próbálkoznom vele. Hiszen, tanár, nincs, aki megtanítana rá, vagyis lenne, de ő tuti hogy nem vállalná be. McGalagony professzor. Ahogy hallottam mostanában kevés ideje van az öreglánynak. Kevesebbet is szoktam látni. Bezony, senkinek sem könnyű, főleg most, hogy a sötét nagyúr újra visszatért, most mikor az emberek sorra tűnnek el. Itt a Roxfortban is vannak olyan diákok, akik szüleit halálfalók ölték meg. Őket többnyire sírdogálva, szomorú arccal látni. Ilyenkor azért engem is gyakran elfog a félelem. A félelem és az aggodalom amiatt, hogy mi lesz, ha mondjuk, pont a nagyit szemelik ki maguknak azok a mocskok. Könnyű dolguk lenne vele. Egy védtelen öregasszonnyal, aki egyébként jól forgatja a pálcáját, de fene tudja.

- Hé, te fiú, milyen a szemöldököd? - mordult rám egy különösen mogorva festett férfi.
Gyorsan körülnéztem és odaszaladtam a legközelebbi ablakhoz, melyen viszont láttam magam és világoskék szemöldökömet. A francba, ez úgy maradt. Gyorsan előkaptam pálcámat, majd elmormoltam a varázsigét és szemöldököm máris a régi színekben pompázott.
Megfordultam, kihúztam magam és elindultam tovább a kerengő felé. Mikor elhaladtam a portré mellett odavetettem egy halk köszönömöt a férfinak. Az nem is reagált rá, csak bambult tovább ki keretéből.

Nah, hol is tartottam? Jah, igen. Szóval, ha halálfalókkal találkozna, lehet, hogy nem élné túl.
Ott van még a költözés. Most már biztos. Már biztos, hogy miután vége a tanévnek költözünk. Ráadásul nem akárhová, hanem Godric?s Hollowba, oda hol?

- Hééé?! - kiáltottam föl hangosan, ugyanis valaki a nyakamba ugrott hátulról. Először Gwennie-re gyanakodtam, de mikor megfordultam és jobban szemügyre vehettem csinos támadómat rájöttem, hogy nem Gwen volt a titokzatos fojtogató hanem Amy Joy, a Griffendél hajtója. Jól ismertem őt a kviddics meccsekről és a DS-edzésekről. Elég ügyes lány, jól bánik a pálcájával az már egyszer biztos.

- Oh, csak te vagy az. Szia Amy! - mondtam egy kicsit megilletődve az incidenstől, majd adtam három üdvözlő puszit a lány arcára.

- Semmi baj. - feleltem immár mosolyogva. Belegondolva eléggé vicces volt ez a kis szituáció. Alex Bleeds. Biztos. Nem tudom, ki lehet a fazon, de nem is igazán izgat. Biztos jó fej lehet, ha ő is ilyesmi göncökben jár.
Körülnézvén ráébredtem, hogy ha Amy nem támad, meg akkor továbbmegyek és elhagyom a kerengőt ahova épp tartottam. Mondjuk az is elég kínos lett volna.

- Jaja, tényleg régen találkoztunk. Talán a legutóbbi kviddics meccskor azt hiszem. Tudod, amikor olyan szépen kivédtem a kvaffodat. - feleltem mosolyogva kérdésére, miután jókedvvel lehuppantam mellé, a kis padra.

- És veled mi a helyzet? Van-e már barátod? - tudom, hogy ez egy kicsit személyesebb jellegű kérdés, de régen annyit beszéltünk erről a barát-barátnő témáról. Gondoltam egy kicsit felelevenítem a régi szép időket.

~ James ~

A leányzó mégcsak össze sem rezzen a kiáltásra, hiszen már tudja, hogy hülyeséget csinált; de azért az a "csak te" egy kissé szíven üti. Látszatra. Valójában azonban nevet az egészen, de ezt nem mutató a világ minden kincséért sem, hanem lesújtó hangon jegyzi meg:
- Igen, csak én vagyok.
Ám amikor megkapja a puszikat, már újfent megjelenik az a jellegzetes vidám szikra a szemeiben ezzel is jelezvén, hogy az imént csupán bohóckodott. Persze tudja ő, hogy James nem haragszik a kis tévedéséért, de hát miért is tenné? Hiszen mindig jól kijöttek egymással. Amy intrikára intrikával felel:
- Ugyan, Jamie, az én kvaffomat nem védhetted ki, mert az kivédhetetlen, ellenben amikor a csapattársad visszapasszolta a labdát, azt utolérhetetlenül sikerült megfognod. Három centivel a karikák előtt - és nyelvet öltve kacag a pasason Joy.
Csaknem hátraveti magát a padon, ám még időben eszébe jut, hogy nincs háttámlája az ülőalkalmatosságnak, tehát csúfos lezúgás lenne egy ilyetén könnyelmű mozdulat vége. Lebőgni pedig nem akar a fiú előtt. Ehelyett fogja pulóvere ujjait és úgy, ültében a derekára köti, még mielőtt elhagyná, mert képes elveszíteni amilyen lökött és szórakozott mostanában.
Váratlanul éri a barát létezését firtató kérdés, némileg felkészületlenül is. Néhány másodpercnyi merengést enged meg magának, amíg végigpörgeti fejében a korábbi, hasonló jellegű beszélgetéseiket, és egyúttal átgondolja az iméntire adandó válaszát.
- Akár úgy is mondhatjuk, hogy "pasifronton béke honol". Dióhéjban ez annyit jelent, hogy most éppen leráztam az összes jelentkezőt, mert elegem van minden hülye pattanásos, problémás kamaszból. Valamiért mindegyik sajnáltatná magát és nekem ez nem fekszik, a tizedik ilyen kiscsaj után te is biztosan unnád a szitut. De nem kell aggódnod, fiúk voltak, vannak és mindig is lesznek, csak idő kérdése, hogy találjak egy alkalmas díszpéldányt, akivel érdemes kíséretezni, hátha összejön egy normális, kevéssé zűrös kapcsolat.
Meglehet, tovább is tudná ragozni Amy a pillanatnyi állást, ám muszáj felnevetnie. Biztosan átváltoztatástan órája volt a szerencsétlennek, azért maradhatott egy-két kékes és lila szál a szemöldökében. Talán nem vette észre, belőlem pedig nem fogja kihúzni - kacag a lányka hangosan, mígnem lassacskán belefájdul a hasa. Na igen, ezért óvják például a muglik a frissen műtött emberekét mindenféle vidámságtól, mert még felszakadna a varrat a röhögéstől.
Joy megpróbálja abbahagyni a kacarászást, azonban teljesen sikertelenek az erre irányuló kísérletei. Alig néhány perc után az eredmény is megszületik: a lány szívderítő hangon kezd csuklani, de azért közben kiprésel magából néhány értelmes szót.
- És veled mi a helyzet, szőke herceg? Még mindig tapadnak rád a csajok, vagy már rájöttek, hogy egyiküket sem fogod megtanítani kviddicsezni?

[- Szia Patrick. Ideülhetek melléd?]

Felszabadultan pattanok fel a székről és indulok el az ajtó felé. Még hátravetettem egy hangos "viszlátot" a professzornak, majd felcsaptam az ajtót és kivágtáztam rajta. Végre megszabadulhattam rúnatanról. Már nagyon untam. Az óra utolsó 10 percében már szinte a pad alatt feküdtem, annyira nem volt kedvem ehhez az egészhez. Mostanában mindig ilyen kedvtelen, plöttyedt hangulatom volt a meleg idő hatására. Ez után az óra után hova máshova mehetnék, mint a belső udvarra, közismertebb nevén a kerengőre. Az a hely csodás kikapcsolódást jelentett számomra. Sokat szoktunk ott hülyülni a haverokkal és sokszor csak azért megyünk be, hogy még óra előtt gyorsan összedobjuk a házit, amit éppen elfelejtettünk elkészíteni, így kikerülve az esetleges "T" veszélyt.

Útközben hozzám hasonló, a meleg hatására nyomott hangulatú diákokkal sétálok szembe. Vannak köztük fura szerzetek is. Például egy lány, aki talár helyett rózsaszín miniszoknyában és fehér ingben és nyakkendőben tipeg, topog a folyosón a hímnemű diáktársak csodáló tekintetét maga után vonva.

~Csak találkozzon McGalagonnyal, majd lefagy a mosoly a sminkes kis pofijáról. ~

Mikor a kerengőhöz érek és tekintetemmel pásztázom a kis, fűvel borított udvart nem látom egyetlen egy hugrabugos barátnőmet sem. Pedig ők ilyenkor már itt szoktak ülni és kuncogva nézni szokták a pasikat. Általában én is ezt csinálom, ha odamegyek hozzájuk.

~Hát, ha most nincsenek itt, akkor kénytelen leszek máshova ülni. ~

Egyetlen szabad pad sem volt.  Most már a verseny azért folyt, hogy ki mellé üljek, ki legyen az a becses személy, akit megtisztelek azzal, hogy...
A szemem egyik griffendéles évfolyamtársamon akadt meg. Patrick McNeil-en, aki mind idáig egyedül üldögélt egy fa alatti kis padon.

~Majd én mellé ülök, remélem örülni fog nekem.
A sráccal csak látásból ismertük egymást, illetve már beszéltünk egy-kétszer, de lényegtelen dolgokról, mint például az időjárás, vagy az épp soron következő tanóra. Szóval csupa hülyeségről. Sajnos. ~

- Szia Patrick. Ideülhetek melléd? - kérdeztem tőle kissé vékony hangon.
- Mi a helyzet?? Hogy vagy mostanság?? Rég beszéltünk...

[- Jajj, Am. Tudod, hogy nem úgy értettem.]

Amy, a támadó
***
   
HELP ME!

Mikor meghallom Amy "igen, csak én.." válaszát  elmosolyodok.

- Jajj, Am. Tudod, hogy nem úgy értettem. - mondtam neki kissé vigasztaló hangon, de mosolyogva.
Látom, hogy a puszik újra visszavarázsolják arcára a korlátlan örömöt és a gyönyörű mosolyt. Ráadásul mikor megkapom a frappáns kis válaszát az előző meccsre utalva olyan jót nevetek, hogy majd? leszédülök a kis padról egészen a fűbe, hol az apró bogarak, melyeket most innen föntről nem látok, sikoltozva menekülnének zuhanó testem árny alakjától, majd miután hátammal rájuk pottyannék, szépen agyonnyomnék belőlük vagy 10-et, 20-at biztosan. De most hál? istennek nem történt ilyen kis affér. Eléggé cikis lett volna, ha mégis.

- Biztos nem Joy, neked kihagy a memóriád. Az a védés tényleg úgy volt, de azért ne túlozz, próbálj csak visszaemlékezni, hány kvaffodat védtem már ki. - felelem neki még mindig mosolyogva.
- Persze, hogyne, megértelek. Velem is volt már ilyen. - válaszoltam neki egy megértő mosollyal. Jól tudom milyenek az ilyen csajok, akik egyfolytában ragadnak, olyan mértékben hogy le sem lehet őket vakarni. Egyszerűen undorodok azoktól a fajta lányoktól.
Csak nézem a kacagó Amyt, aki mintha a homlokom felé sandítana a hangos kacarászás közben.

~Fogalmam sincs, hogy mit nevethet, talán még mindig színes lenne a szemöldököm? Neeem, az nem lehet. Vagy mégis?~

- Jelenleg nincs barátnőm, de igyekszem. - felelek előző kérdésére, miközben ő még mindig nevet.

~Csak tudnám, hogy min!~

~Nagyon idegesít a folytonos nevetése, már azon a szinten vagyok, hogy ha nem hagyja abba, akkor felállok, és itt hagyom, nem érdekel, ha utána megsértődik rám, de előtte még megkérdezem tőle.
- Megtudhatnám, hogy mi olyan vicces? Szeretnék én is nevetni egy jót. - kérdezem tőle rideg hangon.
~Tisztára, mint egy vallatás, tök izgalmas. ~  

[Emma]

Emma

Ahogy egymagamban üldögélek, s éppen az arra járó, s kelő diákokat figyelem, hirtelen feltűnik neki egyik évfolyamtársam Emma. Látásból, s néhány apróbb, jelentéktelennek hitt beszélgetésből ismerem már a lányt, ám szorosabb ismeretség nem alakult ki közöttünk, ám most talán újabb jó kapcsolatot köthetek. Ahogy mellém ér a lány, szinte rögtön kérdésekkel bombáz engem, azonban ez abszolút nem zavar, hiszen végre valakivel beszédbe elegyedhetek, s nem kell egyedül tengődnöm egész délután. Mikor úgy érzem, hogy a lány befejezte mondandóját, lazán hátradőlök, s egy pillantást vetek az égre, s aztán egyből a másik felé pillantok.

- Szia Emma! Nyugodtan ülj csak le. - egy kis mosolyt is megenged, ezzel is nyomatékot adva mondandójának, majd ekképp folytatja. - Valóban elég rég beszéltünk. Mostanában? Eltekintve az unalmasnál, unalmasabb óráktól, egész jól vagyok. Néha meglepődök még az új dolgokon, amiket a mostani elsősök hoznak magukkal, nem vagyok egy konzervatív figura, de hajmeresztő, amiket elengednek, nem tudom te hogy vagy vele de én nem voltam ilyen. És ha nem durva a kifejezés. akkor egyikük sem egy véla szépségű hölgyemény.
Amúgy veled mi a helyzet? -

Mondandóm befejeztével még egy apróbb mosolyt is megengedek, hiszen Az utóbb elhangzottak valóban igazak is. Sosem voltam egy álszent szabályokat mereven tartó srác, de amit ők levágnak az már nekem is sok néha. Mintha nem is a Roxfortban lennék, sokkal inkább valami féle divatbemutatón.

[Pfff… igen, az új elsősök, hallatlan hogy mit meg nem engednek meg maguknak.]

- Pfff… igen, az új elsősök, hallatlan hogy mit meg nem engednek meg maguknak. - mondom Patricknak, közben hátrasandítok egy feltűnően rikító sárgába öltözött lányra.

- Nézd meg azt, hogy néz ki. - mondom, közben fejemmel hátrabökök- Az sem egy véla típus, nézd, meg mekkora hasa van. Hogy mer ilyen alkattal ilyen ruhát felvenni? Mindegy, beszéljünk inkább másról. - próbálom terelni a szót egy kellemesebb téma felé, közben fejem visszafordítom, így újra Pat arcát látom magam előtt.

- Nem tudom, de én valahogy nem voltam ilyen elsőben. Nekem is volt egy-két kihívóbb ruhám, de azért ilyen gusztustalan cuccokat fel nem mertem volna venni, még fogadásból sem. Azt hiszem, jól megkaptam volna McGalagonytól ha, úgy meglát. Jó, neked könnyű Patrick, neked nincsenek olyan ruháid, legalábbis gondolom.

~Végül is soha nem tudhatjuk, hogy kivel van dolgunk, nem?~
Egyre melegebbre fordul az idő, sajnos.
~Jól esne már egy kis nyári zápor, ami jól kitisztíthatja az ember fejét.Meg az a jó illat, ami általában az eső után van, ha az ember kimegy az udvarra. Azért egyszerűen mindent odaadnék. Imádom azt az illatot. Kellemes emlékeket ébreszt fel bennem. ~

A kerengőben egyre több diák gyűlik össze, egyre többen leszünk és egyre kevesebb hely, marad.
~Nem igazán bírom a tömeget, sose kedveltem azt a sok embert egy helyen. ~

Hirtelen felállok, ledobom magamról szörnyű, fekete talárom, így már csak egy kék nadrágban és egy zöld felsőben vagyok. Ez a ruhakombináció még mindig nem hasonlítható azokhoz a kirívó pávatollakhoz.

- Bocsi, de már nagyon melegem volt. Hol is tartottunk? - kérdezem a fiútól, miután a talárt magam mellé terítve visszaülök az alacsony kis padra.

[Emma]

Emma

Olykor mosolyogva fogadom a lány kis kitöréseit, mindamellett, hogy természetesen igaza van. Aztán egy kis csend következik, s amikor újra megszólal a lány, hirtelen nekem is gondolkoznom kell azon mi is volt a téma, aztán mikor eszembe jut, egy kissé megilletődve kezdek bele a mondandómba.

- Nos, valóban nincsenek ilyen problémáim. Nem vagyok az akit annyira izgat, hogy mi is van rajta, ne legyen koszos meg annyira ódivatú aztán itt le is van tudva a dolog. Végül is, hogy ezzel a közhellyel éljek, nem a ruha teszi az embert. -

Mikor befejezem, egy kissé elmosolyodok. Kíváncsian nézek Emmara, vajon neki mi a véleménye minderről. Érdekes egy ilyen kérdést feltenni egy fiúnak, hiszen mi nem nagyon szoktunk ezekkel törődni, főleg nem az ilyen típusú ruhákra vonatkozóan.

~ James ~

- Tudom, hogy nem úgy gondoltad - borzol bele mosolyogva Amy a fiú hajába. Igazság szerint benne fel sem merült, hogy Jamie komolyan gondolhatta a morgását.
Néhány másodperccel később a leányzó vigyorogva szemléli a hollóhátas nevetését, amitől még inkább jókedve kerekedik, hiszen a krapek nem tudhatja, hogy Amy valójában rajta derül ilyen jót. Próbál emlékezni James védéseire, de ilyenkor persze egyetlen egy sem jut eszébe, csupán bohóckodások képei villannak fel a kviddicspályán a karikáknál, néhány meccs, amikor a lány nézőként volt jelen meg hasonló emlékek jelennek meg lelki szemei előtt. Vállat von, ezzel letudva a témát.
Lassacskán a hiénaszerűvé váló kacarászást is abbahagyja a lányka, ám a csukláson mi sem változik. A fiú kérdésén, mely a vihogás témáját firtatja nemes egyszerűséggel átsiklik, mintegy elfelejt válaszolni rá, helyette inkább kedélyesen eltereli a témát.
- Mi ez a szirti morc hangulat, Jamie? Netán haragszol rám valamiért? - sandít újra a srác szemöldökében ékeskedő élénklila szálra egy hatalmas csuklás közepette. - Nem értelek, máskor olyan békés vagy, olyan szelíd típusú emberke. Igaz aki kviddicsezik, az már nem lehet sem békés, sem szelíd, de a látszat néha csal. Egyébként az mit jelent, hogy próbálkozol? Egy hímnemű egyén vagy csajozik vagy nem, kettő közti átmenet nincs, vagy legalábbis én még nem hallottam róla.
Joyt tényleg érdekli a válasz egyfelől azért, mert gyaníthatóan egy újabb tréfa vagy valami bődületes hülyeség lesz, legalábbis amennyire a fiút ismeri arra gyanakszik, hogy el fogja poénkodni a választ; másfelől pedig azért, mert most talán valami újat is megtudhat a pasasokról, még ha a történet fele sem lesz igaz, de abból is ki lehet szűrni valami ki igazságot.
Eközben vesz egy mély lélegzetet, majd visszatartja a levegőt, hátha így hamarabb elállna a csuklása.
- Jah, tényleg - jut a lány eszébe alig valamivel később -, nem tudod mikor lesz a következő edzés? Mármint DS, nem kviddics. Csak mert egy ideje nagyon nagy csend honol, és ez sosem jó jel.

[- Kösz, hogy csatlakozhatok hozzád. Nyugodttan megkérdezheted, nem titok. Semmi különleges célom nem volt, csak gondoltam, hogy elindulok valamerre és megyek amerre a lábam visz. Amúgy te miért pont ezt a helyet választottad magadnak a pihenésre?]

Colin  

A fiú arcára mosoly ült ki miután letelepedtem mellé. Végre valaki, aki örül is a társaságomnak. Ekkor eszembe jutott egy korábbi találkozásom egy sráccal, de ezt a képet gyorsan el is hessegettem magam elöl. Ennek most nincs itt helye. Közben a fiú válasza és kérdése is eljutott a fülemig. Egy kicsi hatásszünet állt a beszélgetésünkbe, ezért gyorsan válaszoltam is.
- Kösz, hogy csatlakozhatok hozzád. Nyugodttan megkérdezheted, nem titok. Semmi  különleges célom nem volt, csak gondoltam, hogy elindulok valamerre és megyek amerre a lábam visz. Amúgy te miért pont ezt a helyet választottad magadnak a pihenésre?
Ritkán láttam a kék taláros srácot itt, de amúgy sem sokszor láttam őt, pedig már nagyjából 2-3 éve ide járhatott.
Amúgy téged miért nem láthat a „nagyközönség” oly sokszor? – kérdeztem tőle. Remélem, ezt nem veszed tolakodásnak. –folytattam tovább a kérdéssorozatot.
Érdeklődő tekintettel néztem körbe az udvaron, és közben vártam a fiú reakcióját. Tőlünk nagyjából kétméternyire egy színes kismadár szállt le az egyik pad tetejére. Érdekes  teremtmény volt, ráadásként még a mosoly is kiült az arcomra.
- Nézd Colin, hát nem aranyos az a madár ott a padon?

[- Nem, dehogyis, miért, lenne okom haragudni rád? Nem tudom. Valahogy most nem vagyok humoros kedvemben.]

Amy, a támadó
***
   

- Nem, dehogyis, miért, lenne okom haragudni rád? Nem tudom. Valahogy most nem vagyok humoros kedvemben.

Próbálkozni.

Hát igen, el sem tudják képzelni a lányok, hogy mit jelent ez. Hisz nem oly könnyű csajozni, mint ahogy azt a lányok gondolnák. Szegények olyan kis naivak.
- Fogalmazzunk úgy, Amy hogy alakulóban van egy kapcsolatom. - mondtam neki finoman formálva a szavakat. Semmit nem akartam elárulni neki róla. A fiúk csajozási szokásairól pedig nagyon nem volt kedvem mesélni.

Huh, DS edzés. Mikor a lány szóba hozza, alig jut el az agyamig, hogy mire is gondol, hisz DS gyűlés már vagy egy éve nem volt. Utoljára a rajtaütés napján gyűltünk össze. Azóta nem. Néha-néha találkoztam a suliban egy-két taggal és hangosan köszöntünk egymásnak, néha még beszélgettünk is a "régi szép időkről".

- Nem tudok róla. Hidd el, már nekem is hiányzik egy jó kis Harry-féle tanítás, de sajnos nem. Szerintem nem is lesz, hisz nemsokára vége a tanévnek, így eléggé kétséges egy újabb gyűlés. -mondom Amynek kissé szomorkás hangon.

-Jó kis társaság voltunk. - próbálom egy kissé jobbkedvre deríteni a csajt.
- Igen, a csend. Az bizony sosem jó jel. De gondolom te is, tudod hogy mi a helyzet a varázsvilágban. Tudod hogy Tudjukki visszatért, és hogy mekkora terror van városszerte. Még jó hogy a Roxfortba nem mernek bejönni, hisz itt van Dumbledore. - mondom neki komoly arccal. A helyzet valóban ez volt. Bizony nehéz időket élünk és mostanság semmi sem könnyű.

- Viszont, ha már szóba került a kviddics, akkor hadd kérdezzem már meg tőled, hogy szerinted, ki nyeri a házkupát idén. - kérdezem tőle bujkáló mosollyal, bár sejtem a választ.

Griffendél.

Bár nem biztos, azért mi is elég szépen játszottunk eddig, lehet, hogy mi fogjuk megnyerni.  
- Jajj te lány, mindjárt vége a tanévnek és jön a hetedév...és a RAVASZ. Semmi kedvem újra vizsgázni és halálra tanulni magam.
~Semmi kedvem itthagyni a Roxfortot.~

[- Hát igen, az tuti hogy nektek könnyebb ezen a téren eligazodni, hisz míg ti reggel felkeltek és elintézitek a készülődést azzal hogy felveszitek az épp kezetekbe kerülő ruhát és megejtetek egy gyors fésülködést. Míg mi fél órát dilemmázunk, azon hogy melyik ruhát öltsük magunkra, úgy hogy nektek is tetszünk, meg magunknak is, aztán jön a smink, ami szintén minimum fél órát vesz igénybe, mert meg kell találnunk a ruhához illő színkombinációt, majd jöhet a hajunk, ami szintén nem öt percet vesz igénybe. Az is minimum tizenöt perc, míg kitalálod, hogy hogy álljon, majd beállítod úgy, hogy csinos legyen.]

~Hm, hát igen. Az biztos hogy a fiúknak könnyebb dolguk van az élet rögös mezején, hisz nekik nem sok problémájuk lehet. Csak a csajozás és a lábszag. Semmi más. De mi, lányok tudjuk hogy milyen, ha a6z embernek sok a problémája, hisz nekünk ott van a pasizás, a különböző nemi dolgok, és későbbi éveinkben a terhesség, ráadásul még mi mosogassunk, főzzünk és takarítsunk hét nap alá téve. Szóval a férfinép belegondolni sem tud, abba hogy milyen nehéz, nekünk, nőknek. ~

- Hát igen, az tuti hogy nektek könnyebb ezen a téren eligazodni, hisz míg ti reggel felkeltek és elintézitek a készülődést azzal hogy felveszitek az épp kezetekbe kerülő ruhát és megejtetek egy gyors fésülködést. Míg mi fél órát dilemmázunk, azon hogy melyik ruhát öltsük magunkra, úgy hogy nektek is tetszünk, meg magunknak is, aztán jön a smink, ami szintén minimum fél órát vesz igénybe, mert meg kell találnunk a ruhához illő színkombinációt, majd jöhet a hajunk, ami szintén nem öt percet vesz igénybe. Az is minimum tizenöt perc, míg kitalálod, hogy hogy álljon, majd beállítod úgy, hogy csinos legyen. - fejtettem ki véleményemet a dologról. Lehet, hogy kissé meghökkentette Patrickot hogy ilyen jó beszélőkém, van, de hát ez megeshet, hisz nem ismer annyira, hogy ezt el tudja dönteni.

- Hát ez igaz, valóban nem a ruha teszi az embert. - felelek előző okfejtésére, majd újra kíváncsiskodni kezdek - Akkor szerinted mi? Mi alapján ítélsz meg egy embert? Mi alapján döntöd el, hogy szimpatikus-e számodra?

[Emma]

Emma

Hallgatom a lány kisebb monológját, s közben azon gondolkozok, hogy van abban valami amit a lány mond, de főleg azzal a részével értek egyet, hogy el tudnak lenni azzal, hogy ruhát válasszanak, meg sminket, meg „tetszik e majd neki, de nekem nem”. Na ettől a falnak tudok menni, de hát ilyenek a nők. A randizás egyik legrosszabb része amikor a késő lányra várok, mert még öltözik, sminkel vagy gondolkozik, hogy jó e a kompozíció amivel nekem és főleg magának készült.

- Rengeteg dolog az, ami alapján megítélek valakit. Legyen benne élet, ne pedig egy tunya semmire kellő legyen, aki egész nap csak fekszik és siránkozik, hogy ez nem jó vagy az nem jó. A legtöbbször én például olyan emberek társaságában szeretek lenni, akik körül felpezsdül az élet, akik szeretnek mozogni, sportolni, jókat bulizni, beszélgetni, kiülni a szabadba és ott elütni a szabadidőt.
Nem szeretem, azt, ha valakiből csak a gonoszság és a másnak való betartási szándék ömlik. Az alattomosság sem az én asztalom, a spicliket egyenesen utálom. Az alamusziság nem kizáró ok, de mindenképpen megpróbálnék segíteni neki, hogy ezt leküzdje, az ön sajnáltató embereket pedig egyszerűen nem értem…
Tehát, oké, persze számít a külső, valahol azt mindig szem előtt tartja az ember, mert hát az elérhető vizuálisan, minden más csak a megismerés során felfogható és kiismerhető, de a többi érték is lényeges szempont, mert egy barbieval aki bele van szerelmesedve a tükörbe meg a cukiságba, nem sok mindent tudok csinálni. Tehát számomra ezek fontosak, de vajon te mi alapján ítélsz? –

Kérdezem meg az Emmáéhoz hasonlóan rövidke monológom végén, majd hogy nyomatékosítsam, az akasztják a hóhért hangulatot, egy kis mosolyt is odatűzök a végére. Persze ez amolyan ismerkedősdi az évfolyamtárssal dolog, tehát semmi durva nincs benne, mint például odaszúrogatás, de most már én is teszek fel kérdéseket, én is kíváncsi vagyok Emmara.