Belső udvar - Kerengő

~ Julia ~

A válaszok úgy tűnt, nem nyerték el a háztárs kegyeit, hisz újabb és újabb fintorok jelentek meg az arcán. Roxanne számára Julia ridegnek tűnt, mintha egy maszkot viselne, azzal elrejtve az érzelmeit. Ahogy alig pár perccel az ezelőtti bemutatkozásukkor, most sem látott rajta semmi különöset, de érzett valamiféle távolságtartást, ami nem igazán oldódott az elmúlt pillanatokban. Másrészt azonban az is észrevehető volt, hogy ennek ellenére a lány mégis kíváncsi, mintha tudni akarná, hogy miért történt ez az előző incidens…Persze, ez természetes dolog, hisz ki ne akarná tudni, főleg, ha segített megoldani az ügyet…Roxanne kíváncsian hallgatta, hogy miket pletykálhatnak róla, de úgy tűnt, hogy Julia semmiről sem tud…

~ Hm, ezek szerint még nem mindenhol terjedt el…csak tudnám, ki mondta el és egyáltalán honnan tudta…remélem, hogy nem Jesse volt, egyedül neki meséltem el, de ő sem tudott minden részletet pontosan…~

Gondolataiból hamar kizökkentette a másik lány, s így most figyelme ismét rá terelődött…A következő kérdésre csak sóhajtott egyet, majd körbepillantott és látta, hogy senki sincs a közelben…

-Na jó, elmondom…már úgyis mindegy…jobb, ha tőlem hallod az igazat, mintha pletykákból tudnád meg …- *kezdett bele Roxy, bár jól tudta, hogy ennek akár az is lehet a vége, hogy Julia kigúnyolja, vagy egyből itt hagyja és szóba sem áll vele többé, sőt attól is aggódhatott, hogy a lány majd a háztársakat is uszítani fogja rá, s pszichoterrorizálni fogják őt…Persze, az is lehet, hogy megértő lesz…Nem teketóriázott tovább, folytatta, miközben a háztársára pillantott…*

-Sárvérű vagyok…ezt talán tudod…Kaliforniában születtem….és ott is éltem a tengerparton, egy lakókocsiban…Apám meghalt…anyám hozzáment egy autókereskedőhöz…hozzáköltöztünk…mivel Kanadában tanultam, ritkán voltam otthon, s nem tudtam, hogy a családommal mi történik…Tavaly…- *Ekkor egy mély lélegzetet vett, látszott rajta, hogy most jön a zűrösebb rész…ismét Juliára pillantott, s folytatta..*

-Tavaly történt minden…anyám férje meg akart erőszakolni…nem sikerült a disznónak…kiderült, hogy anyámat és az öcsémet rendszeresen verte…el kellett költöznünk, de semmi pénzünk sem volt…anyámat sehol nem alkalmazták…az öcsém még csak 11 volt…nekem kellett megoldást találnom a helyzetre…és….-*Újabb sóhaj, újabb fájó emlék, ami miatt a mai napig szégyellte magát a lány..*

-Egy bárban dolgoztam…táncoltam pénzért…vetkőztem…még most is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy mennyi kaján vigyorú, pénzes férfi csorgatta a nyálát…-*Amikor ezt mesélte, látszott rajta, hogy már az egész gondolatától is rosszul van, szemei megcsillantak, de nem engedte, hogy könnyek csorduljanak ki szemeiből…*

-Szörnyen szégyellem, hogy ezt kellett tennem…ott úgy bántak az emberrel, mintha k…va lenne…minden nap erőt kellett vennem magamon és leküzdenem a gátlásaimat…azért, hogy segíthessek a családomon…sikerült, de ez örökre mély nyomot hagyott bennem…egyedül csak egy embernek meséltem el…és , amióta itt vagyok, észreveszem, hogy néha összesúgnak a hátam mögött…s most láthattad, tudják…valaki elmesélte és még ki tudja, milyen pletykákat hintenek rólam…*mesélte csalódott, s szomorkás arccal…*

-Hát , ennyi lenne a történet…-*Pillantott fel Juliára, s várt valamilyen reakciót, közben arcát tenyereire támasztva dőlt előre, majd nézett egyenesen maga elé..

[[ Roxanne ]]

[ Roxanne ]

Talán az utolsó pillanatban rángatta vissza a háztárs, mielőtt a hidegkék íriszek újra üresnek hatottak volna, amint elmerülnek a múltban. Julia apró fintora visszatért ajkaira, s ezzel együtt az élet is. Nem, a másik nem láthatja meg pillanatnyi megingását, nem szabad. Éppen elég volt neki a könyvtársa incidens, és az öt év, hogy rájöjjön, mennyire nem szabad kimutatni semmit. Csak maga alatt fűrészelné a képzeletbeli ágat, hiszen megnyílásával egy ütemben növelné a sebezhetőségét. Egy gyenge ember könnyebb irányítani, megingatni, tévútra terelni, mint egy olyan személyt, kinek arcáról semmit nem lehet leolvasni.
Hosszú évek kemény munkájával, túljutva egy sor csalódáson, vitán, és párbajon, nem akarta kockára tenni, amit elért eddig, senki, és semmi kedvéért, most mégis, hosszú idő óta először megmentett egy mugli származásút a megalázástól. A lány úgysem fogja megtudni soha, hogy nem csak az Ő kedvvért, hanem valamiféle erőfitogtatás is állt a cselekedet mögött.
Julia számára e pillanatban a legfontosabb azonban váratott magára. Az információ, mely magyarázatot ad arra, miért állták körbe, és lobogtattak pénzt előtte.

Nem tartozott a türelmes lények közé, ujjain megfeszültek az erecskék, ahogy a válaszra várt, mely úgy tűnt, egyre inkább késett. Fejét félrebiccentve sóhajtott fel, mikor Roxanne végre megszólalt. Nehezen formálta a szavakat, mely arra engedett következtetni, hogy talán olyasmibe fog belecsöppenni, amihez nem biztos, hogy köze van. Alig látható vállrándítás, és egy biccentés volt a válasza, jelezvén, nem szakítja félbe felesleges kérdésekkel, folytassa.
A háztársból újabb sóhaj szakadt, ki majd folytatta, amibe belekezdett…

Némán hallgatta végig, az első mondatokat, olykor bólintva, hogy igen, esetleg intve, hogy nem. Egyelőre nem fűzött mozdulataihoz megjegyzést, tudta, még nincs vége a monológnak, bár a helyzet kezdett felettébb kínosan hatni rá. Egy pillanatra megingott, hogy biztosan végig akarja e hallgatni, de kíváncsisága felülkerekedett, és karjait szorosabbra fonva maga előtt, csendben meredt a lányra.
Akarata ellenére váltott át fintorból morózus szemöldökráncolásra, és komor tekintetre az első szavak után. Pillantásában a döbbentség, és még valami megmagyarázhatatlan vegyült. Sajnálat? Nem tudta, Ő soha nem szokott sajnálni senkit, ahogy Ő se sajnálták. Persze az már más tészta, hogy előbb átkozta volna az illetőt, mintsem hagyja, hogy szánják bármiért is. Nem tűrte, talán egyik legrosszabb tulajdonságaképp büszke volt…

Roxanne megállt, újabb mély sóhaj, Julia pedig tovább mélyesztette a barázdákat a homlokán. El nem tudta képzelni, hogyan tudta ezeken túltenni magát a lány, arcvonásait, s a szomorkás tekintetet elnézve, legfőképp sehogyan. Éledező dühvel pillantott a három fiú után, ám azok már elhagyták a kerengőt, jelen helyzetben szerencséjükre.
Amikor a sárga szegélyes befejezte a monológot, Julia lehunyta a szemeit, és ezúttal Ő sóhajtott fel mélyen. Remélte, hogy Roxanne felpillant majd rá, ha összeszedi magát egy csöppet.
- Az emberi rosszindulat határtalan. – szólalt meg hűvös, mégis dallamos hangján, egyenesen a másikéba fúrva íriszeit. – A fájó emlékeket pedig csak olyannak szabad elmondani, akit elég ideje ismersz ahhoz, hogy megbízhass benne. – szemrehányás tény, de szavakba kell önteni a gondolatokat, hogy tanulhassunk a hibáinkból. Ő már tanult. Soha, senkinek nem mondta el, és nem is fogja, mi történt, amikor elsőéves volt, miért van a hosszú heg a csuklóján, és miért vált ki belőle heves indulatokat, ha valakivel pár mondatnál többet kell beszélnie. Ezt persze soha nem kötné senki orrára, másképp az álca elvesztené hivatását, azt amiért egyáltalán megalkottatott…

Egy lépéssel közelebb lépett, és feltűrte a pulóvert, ami által láthatóvá vált a heg, mely az erekkel merőlegesen futotta körbe a csukló belső felét. Jeges szemvillanással jelezte, hogy a másik ne kérdezzen rá.
- Ha nem tanulod meg, hogyan rejtsd el mások elől a fájdalmad, az iménti eset még a legfinomabbak közé fog sorolódni. – Félreértés ne essék, ezzel nem arra célzott, hogy váljon olyan szenvtelenné is rideggé, akár Julia, egyszerűen csak egy jó tanács, melyet ha megfogad, kevésbé fognak a szívébe marni, az ehhez hasonló momentumok…

~ Julia~

Vége , elmesélte az elejétől a végéig. Most már nincs titok a háztársa előtt, fellélegezhet. Persze, ez mégsem megy neki olyan könnyen, hisz az emlékek fájdalmasak, kínzóak és újra előidézik azt, ami miatt a lány idejött, amiért elhagyta régi otthonát. Roxanne felejteni érkezett Skóciába, mégis , már az első napokban lerántották róla a leplet, ezzel csak bosszúságot okozva szegény lánynak. Felsóhajtott és úgy pillantott Julia-ra. Arca tükrözte a fájdalmat, s a szomorúságot…mégis , a lelke mélyén valahogy kicsit jobban érezte magát, azért, mert elmesélhette mindezt. Már csak az a kérdés, hogy vajon megfelelő emberre bízta a titkát, ami tulajdonképp már nem is titok, hisz régi iskolatársai bizonyára kiszivárogtatták. Ennek már a gondolatára is dühös gondolatok futottak át Roxanne fejében. Nem mintha bosszúálló típus lett volna, de biztos volt abban, hogy ha összefut társaival , lesz hozzájuk néhány kéretlen szava…Közben figyelte Julia-t, próbálta kitalálni, hogy vajon most mit gondolhat róla a lány? Egy utolsó senkiházinak könyveli el vagy talán megérti , hogy a lány miért cselekedett így? A lány szavai kissé megdöbbentették őt. Háztársa nem gúnyolódott, nem szólt be neki rosszízűen, de a mondatában mégis érezhető volt némi szemrehányás…Közben figyelte háztársát, akinek ismét elővillant a heg a kezén, ezzel kérdéseket szülve Roxanne fejében, azonban a lány nem kérdezett. Jelenleg amúgy is megvolt a maga baja…Majd ismét egy tanáccsal gazdagodott. Azonban nem érezte úgy, hogy most oly nagyot hibázott volna azzal, hogy elmesélte azt, ami már nem is titok, éppen ezért megszólalt.

-Ebben igazad van, ha visszapörgethetném az időt, soha senkivel nem osztottam volna meg…neked is csak azért mondtam el, mert szemtanúja voltál az esetnek és jobb, ha tőlem tudod az igazat, mintha különböző pletykákból értesülnél róla…Engem már az is meglepett, hogy idáig nem hallottál róla…szerencsés eset, de azok a srácok, ők tudtak róla és sajnos van egy olyan érzésem, hogy nem csak hárman hallották…-*mondta kissé keserű szájízzel, nem hitte volna, hogy a jövőjét a múltjával kell elkezdenie…*
-Fogalmam sincs, hogy mi lesz….remélem , hogy hamar elvonul a pletykaözön és egy idő után a homályba vész…- *mondta ki  a szavakat, mintha csak saját magában akarná megerősíteni ezt a dolgot, pedig a lelke mélyén jól tudta, hogy ezzel a problémával még egy ideig küszködnie kell…Talán pár pillanat is eltelt, ahogy így ücsörgött és maga elé nézett, de valahogy terelni akarta ezt a témát , minél messzebbre, ezért egyszer csak felpillantott Julia-ra.
-Fantasztikus volt, ahogy elbántál azokkal a srácokkal, nekem nem ment volna…nem is értem, hogy volt ilyen lélekjelenléted…

[[ Roxanne ]]

[ Roxanne ]

Julia szemei hidegen villantak meg a monológ után. Hogy lehet valaki ennyire buta, hogy itt van pár napja, és az első embernek, aki az útjába téved, kiadja legféltettebb titkát?
Soha nem értette, miért képesek az emberek első pillanatra megbízni valakiben, elégedetten bólintott magában, hogy hála a neveltetésének, Ő ekkora baklövést soha nem követne el.
A cseppet sem barátiasnak szánt instrukciók után tett egy lépét hátra, és karba fonta a kezeit. A rózsaszín heg szinte világított az alabástrom bőrön.
Csendesen hallgatta háztársát, amint az kifejtette a jövőre néző aggodalmait.
Apró fintor kúszott a Jéghercegnő ajkaira, mintegy közvetítvén, erre már akkor is gondolnia kellett volna, amikor idekerült, és eljárt a szája.

Fejét félrebiccentve fúrta íriszeit a lányéba. A dicséretet nem vette fel, helyette az azt megelőző szavakra válaszolt, vagy inkább tett megjegyzést a szokott stílusában, jelezvén, attól hogy tett egy pirinyó szívességet, még nem lesznek puszi-pajtások.
- Látod ezt itt a kezemen? – mutatta fel a csuklóját, és tartotta Roxanne orra alá. – Bárkit kérdezel itt meg, senki nem fogja tudni megmondani az igazat, maximum csak pletykákat. – elvette a kezét, és visszaillesztette jobbja fölé. - Soha, senkinek nem beszéltem róla, és nem is fogok, mert nem tartozik másra. – Apró utalás, hogy neki sem fog. Ergo felesleges bármit is kérdeznie.
Mély sóhaj, ahogy visszatűrte rá a pulóver ujját. Tekintetét visszafüggesztette a lányra, és száját összeszorította. Egy pillanatra elnézett abba az irányba, ahol az imént kihúzta a csávából, majd visszafordult felé.
- Azt hiszem, hozzá kell szoknod, hogy még egy darabig biztosan beszéd tárgya leszel. A mostani eset után pedig többen kíváncsiak lesznek, mi volt ez a közjáték…
Fanyar mosoly, Ő is keresztülment már ezen, sajnos nem minden csoda tart három napig. De idővel persze mindegyik elhalványul, ha az ember nem ad rá okot, hogy újra, és újra előszedjék, vagy van más, amivel lehessen foglalkozni.

Fantasztikus, ugyanmár…
- Nem volt ebben semmi fantasztikum – folytatta ridegen. Nem szerette, ha dicsérték, a lány pedig nem tartozott neki hálával, vagy bármi mással. Bárki más megtette volna a helyében, csak nem pontosan azokért az indokokért, amikkel Julia. Persze ezt a másik nem tudhatja, hogy a szándékai mögött erőfitogtatás is meghúzódott meg a kötelesség, hogy a háztársért mindent szabály érvényesülhessen.
- Nem azon múlt, hogy van e lélekjelenlétem, vagy sem, hanem azon, hogy magam láttam a te helyzetedben, és ösztönösen cselekedtem. Ennyi… Ha hagyod, hogy az emlékeid felülkerekedjenek a józan eszeden… - Nem mondott mást, felesleges volt, rideg lélektükrei elárulták, hogy semmit nem engedett fel, ahhoz sokkal több mindennek kell történnie, hogy olyan legyen, mit a vele szemben ülő. Nagyon sok mindennek… Julia nem az a fajta, aki egykönnyen megnyílik bárkinek is, bár... ezt a másik már biztos észrevette…

~ Julia~

Talán Julia ütődöttnek nézheti a lányt, amiért az elárulta a titkát. Persze, azt nem tudhatja, hogy Roxanne csak egyetlen embernek mesélte el és az illetőt nem itt ismerte meg, hanem még a régi iskolájukban és mondhatni, hogy ott a legjobb barátnők voltak. Ám ezek szerint az a bizonyos baráti kötelék mégsem létezik, már csak az a kérdés, hogy a mardekár házába került lány miért tette ezt Roxyval. Talán azért, hogy bevágódhasson a többieknél? Nagy valószínűséggel ez lehet az indok, hisz a lány soha semmi rosszat nem követett el ellene…

Roxanne figyelmével követte háztársát, aki néhány lépéssel távolodott, s kezein ismét felvillant a nem túl szép heg.  Bár nem akart tudomást venni róla, tekintete egy pillanatra mégis megakadt a hugrabugos lány sérülésein. El sem tudta képzelni, hogy mi történhetett a lánnyal, de a szemeiből látta, hogy nem túl kellemes emlék fűződhet hozzá és ezért sem kérdezett rá, hogy mi az, hogyan keletkezett, s mi történt…A fintort is észrevette, de ettől függetlenül egyáltalán nem érezte magát hibásnak és az sem igazán érdekelte, hogy a háztársa most mit gondol róla…Hisz nem volt ott, nem érezte át ezt és nem tudhatja, hogy mi történt…Bár, abban valóban igaza van, hogy nem kellene erről beszélnie Roxy-nak, s a lány ezt átgondolva most már biztos, hogy soha senkinek nem mesél erről és már a pletykák sem fogják érdekelni, majd csak megszokja valahogy…

Ekkor érte a lányt a kérdés, s Roxy csak biccentett. Persze, hogy látta a sérülést, elég feltűnő látvány a lány karján.

-Igazad van, valóban, nem mindig célszerű elmesélni az ilyen dolgokat, de tudod, az emberek különbözőek, más érzésekkel…Van akit nem viselné meg annyira egy ilyen eset, nos, én nem ebbe a kategóriába tartozom…Így , visszagondolva akár megbántam, hogy beszéltem, akár nem…jól tettem, legalábbis a lelkemnek jót tett az, hogy valakinek elmondhattam…* mesélte el saját gondolatait ezzel kapcsolatban…Kicsit furcsa volt ez , hogy egy számára mondhatni vad idegennel beszélget ilyen komoly dolgokról…

-Tény, most már semmit sem tehetek, de nem fogom magamat hagyni…inkább tudomást sem veszek az ilyen bajkeverőkről, ez lesz a legjobb…és majd próbálok megkeményedni, valamennyire…

Ugyan ezeket mondja, de úgysem lesz ebből semmi. Érdekes környezetben nevelkedett, mindig barátságra nevelték, s arra, hogy senkivel se szítson viszályt és ne legyen ellenséges…már csak az a kérdés, hogy ha vele fognak így viselkedni, akkor azt legközelebb hogyan fogja lereagálni…

Közben, ahogy hallgatta a lányt, érezte rajta a ridegséget, egyfajta tűzfalat, amit senkinek sem enged áttörni. Talán valamilyen fájdalom emelhette mindezt, de egyértelműen látszott rajta a távolságtartás. Roxanne úgy érezte, hogy a mai beszélgetés és események ellenére ők sosem lehetnek igazi jó barátnők és ez nem a lányon múlik, hanem a háztársán. Próbálta elképzelni, hogy milyen hasonló szörnyűség történhetett Julia-val, de csak találgatni tudott, azt meg nem akart..Csak abban reménykedhetett, hogy azért a beszélő viszony megmarad közöttük és egyszer , talán megváltozik Julia természete és ő is többet mesél magáról…

~ Áh, könnyű mondani….de, nem őt akarta a nevelőapja…az a r..adék…nyugalom Roxanne, az a dög nem érdemli meg, hogy felhúzd magad, inkább felejtsd el….ezt az egészet, s kezdj új életet…igen, az lesz a legjob…~

-Mindenesetre köszönöm…-*mondta utoljára, majd az órájára pillantott és látta, hogy hamarosan kezdődik az óra, s még az előtt szeretne beszélni a tanárral, ezért felállt a padról és Juliara pillantott…*
-Örülök, hogy megismertelek, köszönöm, hogy meghallgattál…*ekkor közelebb lépett, s ismét a kezét nyújtotta a lány felé.*
-Remélem, egyszer te is leküzdöd a problémádat és megszabadulsz a lelkedet súlytó terhektől…-*felelte őszintén, mert biztos volt abban, hogy valami Julia lelkét is nyomja és abban is biztos volt, hogy a lány ez miatt olyan rideg és távolságtartó… A kézfogás után elindult, hogy megkeresse a tantermet… *

[||Más idősík||]

                                        ||Más idősík||

Vidám léptekkel halad előre Lei az udvaron, egy kis fekete vékony könyvecskével a kezében. Valójában egy kis rajznotesz volt, amiben a rajzait tartotta. Nagyon vidám volt valaminek, az ok rá pedig az volt, hogy...hát még én sem tudom. Ez egy megszokás, amiért mindig boldog, és sosem unatkozik. Most is megjött a kedve egy kis friss levegőhöz, és a szabadban rajzoláshoz. Egy darabig megáll egy helyben és kinyújtózik, mivel kifáradt a sok mai kószálgatástól.

- Mi lenne, ha...talán. Nem is tudom. Igen! Megvan!- mondta csendesen, halk szavakkal magának, mivel most azokat döntötte el, hogy mit is fog rajzolni. És amiért már meg is volt, hogy mi lesz az a nagy művészi dolog, szembefordult a Roxforttal, és azt kezdte a pennájával pingálni. Szerencsére a grafikát jobban szerette, így most csak szépen és lassan, vagy kicsit gyorsabb tempóval rajzolni kezdte. Az időt kicsit borúsnak rajzolta meg, így az égbolt kihozta belőle a feltűnést. Leilának hirtelen volt egy olyan érzése, mintha valaki a háta mögött volna. Hátranézett, de nem volt ott senki.
*Ez jó. Már halucinálok is.*
Még pár húzás, satír itt-ott, és már kész is volt a remekmű.

- Ezzel meg is volnánk.
Belevéste a dátumot, és a rajz nevét, ahogy szokta, mert csak nem fogja otthagyni étlenkedni. Eltette az írószert és a füzetét a táskájába, majd ölbetette a kezeit, és úgy figyelte tovább a későbbi alkotásokat.
*De jól esne most egy forró csoki.*

//Abban a bizonyos másik idősíkban... Leilának//


Adam boldogan, lépked az északi szárny lépcsőin és folyosóin.
Hogy miért boldog?Hát talán most végre szabadnak érzi magát.A tavasz a zöldellő fák és virágok.
És az, hogy már nem érzi, hogy görcsbe rándul a gyomra amikor Hannah-val találkozik az iskolán belül.
Na meg az is jó tényező, hogy már nem érez a lány iránt többet barátságnál.Most viszont itt van egy másik lány.Leila Eclair McDailon.Igen úgy tűnik Adam egyik iskolában töltött hónapja sem lesz érzelemtől mentes.
De hát ez a másodéves fiú "génhibája", hogy mindig szerelembe esik.
Miközben a saját lelki ügyeivel foglalkozik azt veszi észre, hogy ott áll az Északi szárny belső udvarán, vagyis ahogy a  legtöbb diák hívja a Kerengőn.
Megpillant egy alakot tőle balra.És szíve mintha egy ütemet kihagyna, amikor rátör a felismerés.Vagyis az, hogy Leila ott ül tőle méterre.Most tesz el egy lapot egy fekete kis jegyzetfüzetféleségbe.
Ezek szerint rajzolt.A lány hirtelen hátrakapja a fejét, de Ad nem ott van.
- Szia - szólal meg végre.
- Zavarlak? - teszi fel a kérdést más értelmes nem jutott az eszébe, és így talán még társalgásba is elegyedhetnek.

//Adam//

Valami tényleg volt ott, vagy talán csak a szél suhogása. De aztán, mikor még Leila nyugisan ült, a másik pillanatban már meg is szólította egy hang. Félig ismerős volt, félig nem. A lány oldalra nézett, nem volt ott más, mint egy griffendéles fiú, aki vele volt egy idős. Adam. Adam James? Igen. Ő az.
- Öhm. Szia. Nem. Nem zavarsz, csak rajzolgattam.- bökött ki rövid szavas mondatokat. Éjszakára nem az a beszédes kiscsaj marad, mint reggelente, illetve délutánra.

- Mit keresel idekint éjjel? Ha szabad kérdeznem.
Azért még pár kérdésre futja, ha már beszélgetésbe elegyedett vele a fiú. Eközben Leila fejében ütött a ritmus, mivel megint zenélgetett magának. A muglik között azért tanult gitározni is, és azóta nagyon jól csinálja.
*Ma estére más program? Nincs, azt hiszem. Egy kis esti alvás, ami sose megy, mert helyette mindig mást csinálok.*-eresztett el maga mellett egy halovány mosolyt. Majd ránézett Adamre még a választ várva költői kérdésére, ami nem is volt annyira költői kérdés, de megválaszolható, már ha megválaszolják egy értelmes és kissé rövid válasszal, vagy hosszabbal.

Pontosan félhold van ma este, és már lassacskán jelennek megfele a csillagok is az égen.
*Ha jók az időszámításaim, akkor mához  2-3 nappal telihold lesz. Remek! Vagy ez most holdfogyatkozás? Mindegy. Nem is érdekel.*- gondolkodott magában, majd újra csak a zenét fújta gondolatban, de közben oda is figyelt a beszélgetésre.

// Leila //

Adam miután már Lei is visszakérdezett, közelebb megy a lányhoz és le is ül mellé, ha nem gond.
- Nem baj, ha leülök?
Ha a lány igennel válaszol akkor helyet foglal mellette, ha nemleges választ hall akkor viszont állva marad.
De inkább az "igen-t" fogja hallani... reméli.
- Hát, még tavaly vált szokásommá, hogy éjszaka mászkálok.
- Eddig szerencsére nem kaptak el - elnyom egy mosolyt a lány felé.
- És neked éjszaka van ihleted a rajzhoz? - kérdi mosolyogva.
Majd a tekintetét az égre szegezi, és megpillant egy pislákoló csillagot, majd egy felhő arrébb csusszan és így tisztán látható a hold.Szinte egy árnyalattal világosabb lett a kis udvar ahol helyet foglal a két kisdiák.
- Szép idő van... bár egy kicsit még hűvös.
- Kéred a pulcsim? - kérdi mivel ekkor veszi észre, hogy a lányon nincs semmi melegebb ruha.
Ha kéri akkor gyorsan lekapja magáról és odaadja, ha pedig nem, akkor meg legalább ott lesz kéznél.

 //Adam//

- Nem gond. Mellettem mindig tárva van a hely.- ereszt arcára egy aranyos mosolyt.
*Éjszaka mászkálni? Akárcsak én szoktam. Sose tudok megnyugodni egy helyben.*- gondolta, majd még egy kicsit csendben maradt, és csak utána válaszolt a kérdésekre.
- Nekem mindig éjszakára jön az ihlet. És amugy is, annyi sok rajzolnivaló van, hogy nem telnék be minddel. Nem férne a füzetembe.- egy kisebb kacaj hangzik el.

Kissé hideg van, de mégsincs annyira, hogy Leila fázna vagy ilyesmi. Hiszen megszokta a hideget, és éppen, hogy ekkor szokott mindig így kijönni. De régen is volt, mikor odahaza mindig egy szál pólóba kergették egymást a bátyjával. Szóval, egyáltalán nem fázott.
- Hűvösnek hűvös, de azért...- ekkor hallotta meg csak a kérdést.- Oh, köszi, kedves vagy, de nem fázom. Megszoktam. Gyerekkorom óta így vagyok éjszaka. Szóval semmi fázás. Még soha sem voltam beteg, remélem, hogy nem is leszek.- eresztett el még egy halványabb mosolyt, ami a halványnál kicsit élénkebb volt.

- Ha nálam lenne, akkor talán meg te fáznál.- most már tényleg, hogy egy élethűbb mosolyt csalt ki arcára. De elég legyen ebből a sok mosolyból, arról van szó, hogy nem tudjuk miről.
- Megnézed a rajzom?^^
*Azért kikérem valaki véleményét a rajzaimról. Nehogy azt higgyem, hogy még a rajzhoz sem értek.*

// Leila //

A fiú egy mosoly kíséretében leül a lány mellé, majd meghallgatja annak válaszát.
- Aha... értem.
- Jó is egy kicsit egyedül lenni - egy halvány mosolyt küld a lány felé.
- Én sem vagyok egy fázós típus, de a hálónkban két gyerek fagyasztó bűbájokkal szórakozott, és elég hűvös lett ott benn, mivel minden megfagyott.
- Ezért én gyorsan "kimenekültem" onnét.
Adam leveszi magáról a pulóvert, mivel furcsamód kezdett melege lenni.Óvatosan alig látható mozdulatokkal megpróbálja eltakarni a pulóverén látható maszkos fejeket.Hát igen a Slipknot IOWA-s korszakából való maszkok nem épp a szépségükről híresek, nem mintha az újabb maszkok azok lennének.
A másodéves szereti őket, de attól még másnak nem kell szeretnie.Főleg ha csak abból indul ki, hogy valamelyik nap egy Hugrabugos lány sikítozva rohant el mikor meglátta a pulcsit. ^^
- Persze, hogy megnézem.
Adam megvárja, míg a lány előkapja a kis füzetét.Ha a fiú jól látta, akkor Lei a Roxfortot rajzolta le.
Mivel a padon úgy helyezkedett el, hogy azt lássa.Adam is gyorsan elsuvasztja a pulcsiját, maga mellé, úgy, hogy félig meddig takarásban legyen és csak a piros betűk látszanak...

|| Adam||

Leila csak nevet az egész fagyasztósdis dolgon, majd kutatni kezd a táskájában, és előveszi a fekete rajzfüzetféleségét. Azt pedig a fiú felé mutatta. Lei közben tekintetével elkalandozott a holdra, így egy kicsit olyan, mintha álomba szenderült volna, és nem figyelne a körülötte történtekre, és a külvilágra. Miután már Ad megnézte a rajzokat, a lány is gyorsan visszafürkészte a táskájába. Furcsa módon kicsit meglepte, hogy a griffendéles fiúnak már melege van. Bár nem mintha hideg lenne, vagy meleg, de tud ez is néha meglepődöttséget okozni. És ekkor vette észre a fiú pulóverét.

- Azta!! Te is szereted a Slipknotot? Én úgy imádom, hogy nem tudom elmondani. Örülök, hogy rajtam kívül vannak még, akik szeretik. Legalább ebben nem vagyok egyedül.- eresztett el egy gyengédebb mosolyt.
*Hú, de jó. Na...este megint nem fogok aludni.*
- Nekem meg az egyik pólóm Slipknotos. Kár, hogy nem az van rajtam most.- vigyorodott el, mostmár kicsit jobban, hiszen még mindig nem tudott hova kapni.
*Lassan már Slipknotos fehérnemüt is elkezdenek gyártani. Azt majd megnézem.*

Mikor már végre kitombolta magát a sok nevetéssel, lenyugodott, illetve ahogy szokás mondani azt, amikor már nem nevet annyit.
- Hé. Van kedved egyet járni? Úgyértem...nem egy helyben itt ülni, mert az unalmas, és pont az unalom a "nem szeretem" közé tartozik. Nos?
*Ha jól nézem, akkor olyan 8 körül lehet, szóval lassan takarodó.*- gondolta még, majd várta a válaszokat.

// Leila //

- Még szép, hogy szeretem - válaszol kurtán, egy nevetés kíséretében.
- Azért jó tudni, hogy nem csak én szeretem a zenéjüket - ismét mosoly.
Nyolc óra után lehetnek, már a takarodóra hívnak fel minden diákot.Úgy néz, ki, hogy ez a két másodévest a legkevésbé sem zavarja.Csak beszélgetnek és beszélgetnek.Nem zavarja őket a néha ijedtébe el-elfutó egy-egy diák aki fél attól, hogy elkapják amiért még ilyenkor kint van.
Azért nekik sem ártana ha helyet változtatnának.Így kisebb lenne rá az esély, hogy Piton vagy a néha arra "kószáló" McGalagony professzor elkapná őket.
- Persze... van kedvem sétálni.
Felkel majd felsegíti a lányt is és a pulcsiját a hóna alá csapva elindulak valamerre a kastély területén belül.
Az is lehet, hogy a parkba, vagy egy másik szárny másik kis zugába.
Ki tudja...

[// Adam// Adam felsegíti Leilát, majd elindulnak valamerre sétálgatni. Jobban mondva, amerre a lábuk viszi őket? Vagy szabtak már ki helyet? Azt még nem, szóval csak sétálnak. Leila a hátára csapta a táskát, majd ha bemennek akkor úgyis beviszi a hálóhelyiségbe. Most kinek van kedve berohanni, és visszafutni? Mert neki igazán nem. Felkellene hozni valami témát, hogy ne legyen ekkora csendes és üres ez a hely.- Most hova is megyünk?... Azon kívül, hogy sétálunk.- kérdezte úgy, mint aki az ég világon semmit sem tudna, pedig tényleg nem. Talán még több barátot kellene összeszedni, hogy visszaszokjon a régebbi és a jelenléti környezetbe. Mintha most a park felé vennék az irányt, bár a lábuk viszi őket... meg az orruk után mennek. Bár ez mikor nincs így? Akárhányszor mennek valahova, és nem szabnak ki irányt, akkor az orrukat követik, persze rá se hederítenek arra, hogy már régen bent kellene lenniük. Ez még nem is gond, csak másoknak. Ha mégis csak lenne egy olyan, hogy bünti vagy leharapják a fejünket, akkor sincs belőle semmi, vagy igen.Most is Leila nemhogy előre nézne, hanem inkább a lábait figyeli, ahogyan lépked. *Mintha csúszkálna alattam a talaj.*- gondolta, miközben lassan felnézett. Onnan pedig rásandított Adamre, hogy ő pontosan mit is csinál, vagy hova tekint. De aztán Leila tekintete is visszavándorolt az út irányába, vagyis amerre sétáltak.]

// Adam//
 

Adam felsegíti Leilát, majd elindulnak valamerre sétálgatni. Jobban mondva, amerre a lábuk viszi őket? Vagy szabtak már ki helyet? Azt még nem, szóval csak sétálnak. Leila a hátára csapta a táskát, majd ha bemennek akkor úgyis beviszi a hálóhelyiségbe. Most kinek van kedve berohanni, és visszafutni? Mert neki igazán nem. Felkellene hozni valami témát, hogy ne legyen ekkora csendes és üres ez a hely.

- Most hova is megyünk?... Azon kívül, hogy sétálunk.- kérdezte úgy, mint aki az ég világon semmit sem tudna, pedig tényleg nem. Talán még több barátot kellene összeszedni, hogy visszaszokjon a régebbi és a jelenléti környezetbe. Mintha most a park felé vennék az irányt, bár a lábuk viszi őket... meg az orruk után mennek. Bár ez mikor nincs így? Akárhányszor mennek valahova, és nem szabnak ki irányt, akkor az orrukat követik, persze rá se hederítenek arra, hogy már régen bent kellene lenniük. Ez még nem is gond, csak másoknak. Ha mégis csak lenne egy olyan, hogy bünti vagy leharapják a fejünket, akkor sincs belőle semmi, vagy igen.

Most is Leila nemhogy előre nézne, hanem inkább a lábait figyeli, ahogyan lépked.
*Mintha csúszkálna alattam a talaj.*- gondolta, miközben lassan felnézett. Onnan pedig rásandított Adamre, hogy ő pontosan mit is csinál, vagy hova tekint. De aztán Leila tekintete is visszavándorolt az út irányába, vagyis amerre sétáltak.

// Lei //


Egy kicsit mintha kínos és feszült csend lenne a két diák között.
De nincs.Igazából csak egyikük sem tudja, hogy miről kéne beszélgetni.Lassan lépkednek le a kissé síkos lépcsőkön... a Park felé tartanak.Mivel jobb ötlete nincs Adamnek, ezért a repülésre kérdez rá.
- Szeretsz repülni?
Reméli, hogy a lány szeret, mert akkor "leparancsolja" a seprűjét a hálóból és megrepteti egy kicsit a tavaszi alkonyatban.Nincs is annál szebb mikor a nap vöröses-narancssárga színben pompázik.
Az ifjú Griffendéles minden este megnézi.
A duó nesztelenül halad az enyhén vizes fűben, majd megállnak egy padnál.Nem akarnak leülni hiszen azért indultak el egy kis sétára, hogy ne csak egy helyben üljenek.
Repülsz velem? - kérdi mosolyogva, majd ha egy "igen" érkezik akkor le is hívja a seprűjét a toronyból.
- Invito Ezüst Nyíl! - A begyűjtő bűbáj segítségével a seprű egy-két pillanat alatt leér a két nebulóhoz.
Felpattannak a repülő alkalmatosságra... természetesen Leila, Adam elé ül.
Szép, kecsesen repülnek el az Igazgatói iroda felé onnét a legszebb az égi látványosság.