+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Gyakorlópálya
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gyakorlópálya  (Megtekintve 10553 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 16:10:24 »
0

Egy kisebb, zöld gyepes terület, melyet U-alakban körbevesznek az épületek. Itt tanítják az elsőéveseket repülni, mivel jobbára szélvédett terep, és többé-kevésbé teljesen belátható.
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 05. 09. - 10:48:25 »
0

[Johnathan ^^]

No nem. Nem azért jöttem ide, hogy gyakoroljam a seprűlovaglást, hiszen az tökéletesen megy. Elvégre nem hiába vagyok a csapatom Fogója… a csapatnak, melynek úgy tűnik egyelőre én vagyok masszív tagja. Elég szomorú dolog ez, hogy a többi háztársam nagyjából tojik erre az igen is fantasztikus sportra! Mindegy… legalább egy ideig nem kötök ki a Gyengélkedőbe sem, nem töröm össze magam, vagy szerzek rondábbnál is rondább sérüléseket. És a plusz pozitívum az, hogy emiatt Ryan sem mérgelődik. Mert ő aztán különösen utálja azt a sportot, és főleg amikor mindenféle kötés éktelenkedik rajtam.

Szóval hol is tartottam gondolataim széles skálájában? Áh meg is van. Miért is vagyok itt. Szerintem ez egyből mindenki leveszi, hiszen a pálya szélén a fülben ücsörögve, terpeszbe fektetett lábakkal ügyködök valamin. Olyan csodásan szép volt az idő, és végre, hogy nem az eső zuhog, hanem a nap szórja fényét, úgy döntöttem, ideje az iskola falai közül kiszabaduljak. Egyébként is, Ryan már megint valamit besegített Emszi Galinak, így feleslegesen toporogtam volna a sarkában. Vélhetőleg egy idő után csak a bajt hoztam volna a fejére. Mint mindig.

Tehát a zöld fűben ücsörögve, hiszen az elsősöknek sem volt most órájuk, lehetett kiszúrni először a rikítózöld tornacipőket, melyeket a fekete cuppanós nadrág követett. Hogy miért cuppanós? Fogalmam sincs, egyik ismerősöm illeti ilyen nevezővel a csőszárú nacikat. Majd utána jött egy rózsaszín felső, melyen a „Született szőke vagyok, lassan beszélj” felirat díszelgett. Aztán jött maga a fej, vagyis a fejem, az arcom, mely nagy részét az előrehajolás végett a hosszú ezüstöt tincsek eltakartak, illetve időnként felbukkanó hatalmas piros rágógumi gömb rontotta el a képet. Persze ha először valakinek a mostanában igen divatossá vált platina szőke haj tűnt volna fel, akkor a sorrend felsorolt érdekes momentumok felsorolásában fordítottá vált.

Ja igen, a divatos hajszín. Valamiért már nem is számítottam különösnek, hiszen sok mindenki ilyen fejjel rohangált. Csak tudnám nekik miért jó? Mert az egy dolog, hogy én így születtem, s változtatni nem nagyon tudtam volna. Mert egyébként a fekete haj sokkal jobban bejött, s talán nem is sápított volna. Na meg a vélák utánzása… eh, nooo comment.
Felé hajolva a gördeszkámnak, mely most a hátán feküdt, hiszen a kerekeit cseréltem ki, emeltem fel a kezem, melyben ott tartottam a csavarhúzót. Ideje volt már kicseréljem a négy kereket, hiszen enyhén elkoptak. Nem bírták ezt a Roxforti macskaköves dolgot… A sulin belül pedig nem örültek, ha szeltem a folyosókat.
- Hhhmmm… - Gondolkoztam el hangosan, miközben kissé kiegyenesedtem, és vettem le a kereket, majd néztem körbe a zacskó után, melyben az újjak lapultak. De vajon hol lehet?! Hiszen az előbb még itt volt! Láttam, de tényleg!
Naplózva

Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 05. 09. - 11:49:36 »
0

[ Yo ^^']

*Friss levegő, de nem a park, nem a többi túlzsúfolt hely. Valami nyugisabbra vágyom most, olyanra, ahol löknek föl a rohangáló, komolytalan elsősök.
Futni ugyanis csak így lehet. Ha senki nem keresztezi az utadat. Hetente párszor le szoktam jönni ide futni, csak, hogy karbantartsam magam. Ha nem csinálok semmit, csak ülök a könyvek fölött és eszem, egy idő után eltunyulok, amit nem szeretnék. De arra kíváncsi lennék, mit tennének a szülei, ha egyik nyáron úgy látnák kedves fiacskájukat, hogy az a kevés kis izom is eltűnt róla, ami eddig rajt volt.

Persze futni nem talárban vagy szövetnadrágban szokás. Csak ha egy órára sietsz, vagy ha valaki elejtette a jegyzeteit, és te loholsz utána, hogy visszaadd neki.
Joggingot és kényelmes futócipőt vettem fel. Ez talán nincs megtiltva. Legalábbis eddig nem szóltak érte. Göndör hajam, min eddig, most is szanaszét áll, lehetetlen kordában tartani őket, mintha minden egyes tincs külön életet élne.

Körbenézek a pályán és észreveszek egy szőke lányt, valahol a másik oldalon. Vállat vonok, csak nem fogja zavarni, hogy itt vagyok.
Kisterpeszbe állva előrehajolgatok, nyújtok, lazítok, stb. Malomkörzés előre, hátra. Páros karkörzés előre, hátra. Monotonnak tűnik. Az is. Helyben futok, szökdécselek, majd elindulok körbe a pálya szélén. Hajam most is száll utánam, de még az ilyen szembeszélben sem hajlandóak a göngyöli tincsek egy kicsit is egyenesebben mutatkozni. Mint a rugó, úgy pattannak vissza minden egyes lépésnél, érdekes képet mutatva a külvilágnak. A lány is biztos érdekesen bambul most rám. Mintha érezném magamon az égető tekintetét. Ne nézzen már.
Nem bírom ki és a lány felé fordítom a tekintetemet. Nem nézett. Szusszanok egyet.

Viszont ezt most nem kellett volna. Koncentrálnom kellett volna a futásra, különben most nem következne be egy szörnyű kis baleset. Érzem, ahogy az egyik lábam beleakad a másikba. Elveszítem az egyensúlyomat, a lendülettől már nem tudom visszanyerni. Már csak azt veszem észre, hogy hangos puffanással a poros földet érem. *
~ Remek. ~
*Magamban szitkozódva tápászkodok föl. Leporolom a ruhámat, majd térdemre támaszkodva levegő után kapkodok. Ekkorát sem mostanában estem.*
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 05. 09. - 13:29:23 »
0

[ Fürtös Vigyorog ]

A magányom az én kis csendes magányom megzavarják. Mondjuk, ahogy felpillantok, és meglátom az ismerős alakot, egyből elszáll minden olyan gondolatom, hogy már megint kell keressek egy saját kis zugot magamnak. Mert a srác, akit egyébként a Hollóhát KH-ban néha szoktam látni, egyedül van, és nem valami csordába verődve. Tehát egy ember nem zavar. Azt már nem tudom, hogyan is hívják, hiszen éppen csak, hogy sikerült megjegyezzem a saját évfolyamtársaim nevét, illetve azokét, akik felettem járnak. Hogy tudjam, kitől kell elkunyizni majdan a jegyzeteket, ha letették RAVASZ vizsgáikat. Azt már nem lennék képes betájolni, hányadikos is, de 5-re vagy 4re tippelnék, kizárásos alapn. Ám arra tisztán emlékszem, hogy még Bennek is megemlítettem, hogy rá emlékeztet, csak nem olyan nyakigláb, mint ő. Tényleg Ben, még mindig nálam van a SVK jegyzete hhm… na majd visszaadom neki.

Egy párpillanatig elmerengve figyeltem, miként is ugrabugrál, gondolom bemelegítés céljából, majd újra elkezdtem bütykölni a gördeszkám. Remélem, hogy nem fog rám köszönni, és esetlegesen, ha tudja is hogy hívnak a nevemen szólítani, mert elég ciki ha én nem tudom az övét… Itt mutatkozik meg, milyen sok időt lebzselek a Griffendélesek portréjának környékén… jóval többet, mint a saját házaménál.

Nagyban bütykölök, leszedve a többi kereket is, majd dobva félre, a kukába valók közé, amikor egy puffanásra leszek figyelmes. Hamar fel is kapom a fejem, s nézem, hogyan terül el a másik. Még éppen sikerül elnyomnom egy tipikus, Yolandás kárörvendő vigyort. Lassan feltápászkodva, egy rongyban letörölve kezemről az olajt, és egyéb oda nem illő cuccost, dob le a többi kacat közé, majd rugalmas, ráérős léptekkel megyek oda hozzá. Talán a felebaráti szeretet éledt volna fel bennem? Esetleg némi anyáskodási ösztön, amiről azt gondoltam, hogy nem voltam ott amikor osztogatták? Jó kérdés, mindenesetre, elé állva, ahogyan ő, úgy én is a térdeimre támaszkodva hajolok le, s nézek rá.

- Jól vagy? – Kérdezem, s bár kétlem, hogy egy ilyen eséstől bárkinek komolyabb baja lenne de… most legalább láthatja mindenki, hogy van nekem ám jó oldalam is.
Naplózva

Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 05. 09. - 14:34:47 »
0

[ Szöszi Bibíí]

*Hallom, ahogy közeledik, mire az összes vér az arcomba szökik. Ilyenkor remekül jönnek a hosszú, göndör tincsek. Kicsit jobban előredöntöm a fejem és már nem is látja. Így szuszogok még egy darabig, majd mikor úgy vélem, arcom színe megfelelő, felpillantok Rá.*
- Ö… I- igen, kösz.
*Húzom ki magam, és kérdőn nézek a lányra. A nevére… arra nem igazán emlékszem. Talán valami Yv, vagy.. vagy valami hasonló, de y-nal kezdődik. Kint szokott lenni a neve a faliújságon, meg szoktam is néha látni. Hollóhátas, az tuti. És… szőkesége ellenére nem tűnik olyan csajnak min a többi. A rágó stimmel, de cseppet sem magamutogató, nem csordákba tömörülve jár-kel.

Ilyenkor azt hiszem, mintha illene bemutatkozni. Legalább tudja annak az idiótának a nevét, aki ekkorát zakózott egyszerű futás közben.*
- A-a nevem. Johnathan.
*Nyökögöm, majd biccentek neki. Fogalmam sincs, mit mondhatnék, ez egy elég érdekes szituáció, én pedig egyáltalán nem vagyok oldott hangulatban. Nem tudom, most nekem kellene e kérdeznem, vagy esetleg most tennem kéne valamit? Fussak tovább? Pofátlanság lenne.

Tanácstalanul álldogálok a cipőm orrát bámulva, olykor felpillantva a lányra. Nem vagyok egy nagy Don Juan, a női szivek megdobogtatója, aki bármelyik pillanatban elbeszélget egy csajjal, sőt! Még egy sráccal se tudok normálisan beszélgetni, nem, hogy egy lánnyal.
Könyörgöm, kérdezzen valamit, mert itt halom meg magam a nagy tehetetlenségben.*
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 05. 09. - 14:55:30 »
0

Szösziiiii? *morog*

[ Fürtöööööss Vigyorog ]

Előredönti jobban a fejét, mire kissé felvonom a szemöldököm. Tán rosszul van? Már épp tenném fel a következő kérdést, de visszafogom magam, hiszen már is jön a válasz. Még ha az nem is éppen a legmagabiztosabb, egy-két lélegzetvétellel fűszerezett fáradt lihegésben kimondva.
- Remek. Elég érdekes hangja volt az esésnek, szinte már hallani véltem a csontok roppanását… de ez csak az én hülyeségem. Mert annyiszor sérültem már le kviddicsezés közben. – Magyarázom, miközben felegyenesedek, és a hosszú hullámos ezüst tincseket a vállam mögé dobom, hogy ne arcomba lógva zavarja a rálátást a másikra. Hát persze, már megint csak jár a szám mint mindig, de sosem bírom huzamosabb ideig befogni! Főleg ha egyszer belekezdek… akkor csak úgy dől a szó. Egy valaki mellett tudom magam fékezni, de az is nem kevés erőfeszítésembe kerül.

- Yolanda, örvendek. – Biccentek én is, miközben a zsebeimbe mélyesztem a kezem, s elkezdek vadul turkálni a még bontatlan Hubba Bubba rágom után. Szinte már mosolyt csal az arcomra, ahogy előttem áll, sőt felém magasodik, még így is, hogy nem az az égig meszelő típus. Félre is csusszan az ajkam egyik széle, s elővéve a kizárólag meggyes rágóm, bontom ki, majd az illemmel mit sem törődve, kettőt egyből a számba nyomva kezdem el vadul rágni, s újabb gömböket fújni.

- Kérsz? – Nyújtom felé, mert azért minden nevelés nem veszett ki belőlem. Megkínálom én őt, csak magam után. Van még mit csiszolni a modoromon, tény. Hol engem, hol a cipője orrát lesi. Hát… próbálom kicsit oldani a hangulatot, ha már igy összehozott a sors. S gondolkozva összehúzva szemöldökeim, szólalok meg újra.

- Mond csak Johnathan. Ha ilyen futós, sportember vagy, hogy-hogy nem vagy benne a Holló kviddics csapatába? – Ez tényleg érdekel, ráadásul mi van, ha végre tudnék valakit csábítgatni, ezzel növelve a tagok számát egyről a kettőre.
Naplózva

Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 05. 09. - 15:31:13 »
0

Fürtös.  Men?

[Szööszííí Bibíí]

*Csak hallgatom, ahogy beszél és beszél és… szemöldököm kicsit magasabbra csusszan a kelleténél. Talán mégiscsak hasonlít kicsit a csacsogó szőke csajokra.
Szóval Yolanda. Mégsem Yv. De hívtak egy csajt Yvette-nek is, ebben biztos vagyok. Őrá nem emlékszem.

Biztos valami nagyon fontosat keres a zsebében, hogy ekkora beleéléssel kotorászik. Kicsit meg is lepődöm, mikor össz-vissz két rágót kap elő onnan, és rögtön eltűnteti a szájában. Aztán még jobban meglepődöm, mikor megkínál a rágógumival.*
- Öhm… egyet igen. Köszönöm.
*Veszem el a felém nyújtott kis kockácskát. Szépen kibontogatom, majd elnyeli a szám sötétje. Egy csepp erőlködést sem mutatva rágom össze és csámcsogok rajta.

Következő kérdése már jobban érdekel. És arra jó hosszan kell válaszolni. Legszívesebben lerendezném egy „Nem tudom”-mal, de azt nem lehet.*
- Hát… tudod… nem vagyok egy társasági ember.
*Vonok vállat és -kerülve Yo tekintetét- nézek körbe a pályán, közben mohón de halkan csámcsogva a rágón*
- Jól ülöm meg a seprűt meg minden, csak… furcsán néznék ki a csapatban. Inkább néznék ki a csapat bohócnak…
*Ilyen frizurával valóban inkább bohócra hasonlítok, mint kviddicsjátékosra. Mikor pályára lépnék, hallanám, ahogy röhög a közönség. Így is sokakat megmosolyogtatok a folyosón, nem kell még nyílvánosan szerepeltetni is.*
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Harry J. Potter
Öröktag
***


Az DS egyik alapítótagja - Szökevény - Rend tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 12. 10. - 15:15:42 »
0

??Mio

?Fiúhálók


Közelről sem nevezhető csodálatosnak az újabb nap, ami főhősünkre virradt, azaz a mindenki által ismert Harry Potterre. Amiatt is eléggé frusztrált tudott lenni, ha különcnek nevezték, vagy ezzel zaklatták, de most más kavarta fel a lelki világát. Elég kótyagosan telt a reggel, tekintve, hogy az éjszaka folyamán nem sokat aludt, járt az agya, mit is lehetne kezdeni az új helyzettel. Forgolódott, és próbálta feldolgozni a történteket. Igen, a DS-t elárulták, ráadásul immáron egyértelművé vált, hogy egy olyan tag szivárogtatott ki információkat, akiben a csapat nagy része megbízott, és akit jól ismertek. Legalábbis azt hitték?nagyot tévedtek?Harry tévedett. A Griffendél csapatkapitánya, Vikitria. Odabent, a támadás alatt nem volt ideje nézelődni, mert azonnal megtalálták a Mardekárosok, mintha rajta valamiféle külön célkereszt lett volna. A másnapi büntetőmunka után kereste fel egyesével a jelenlévőket, és beszélte át velük a támadást. Mind egyöntetűen jelezte, Vikit látták a saját emberek közül, aki ellenük fordult.

Nem ismerte pontosan a körülményeket, ugyanis az érintettel még nem beszélt, nem volt rá alkalma?vagy, talán nem is igazán kereste. Ahányszor rágondolt, elöntötte valami furcsa érzés, olyan gyomorideg, amit nem érzett még az iskola első éveiben. Az utóbbi időben, mióta Voldemort, az a gyáva utolsó féreg visszatért, érezte csak ezt. Ahogyan felsejlett Vikitri képe, azonnal átkok jutottak eszébe, és nem azok a gyermekies dermesztőátkok, vagy semmittevők?hanem a Sectumsempra, Crucio.

Megdermedve üldögélt az ágyában, bámulva a háló ajtaját, merengve azon, hogyan állhatna bosszút a barátaiért. Tudta, hogy nem helyes, egyszerűen nem Ő az, aki ezeket képzeli. Vagy mégis? Aprót rándult a feje, a seb a homlokán pedig égetni kezdte.
~ Nem?nem?nem. Ez nem én vagyok, soha nem bántanám. De, elárult minket, mindegyikőnket. Felrúgott egy fontos dolgot, a barátságot. Mert akik odajártak, egy családdá kovácsolódtak. ~
Lehunyta a szemét, majd hátradőlt.
- Nem!
Suttogta csendesen, mert nem akarta felébreszteni hétalvó barátját, akinek szintén kijutott a jóból. Beszélnie kellett valakivel, aki úgy tudja szemlélni a helyzetet, hogy mindent mérlegel, mielőtt döntést hozna.
~ Mione, beszélnem kell vele. NEM KELL! KERESD MEG AZ ÁRULÓT! Nem, nem bánthatom, ki tudja, miért tette? TUDOD AZ ÁTKOKAT, TUDOD, HOGYAN TEHETSZ ELLENE, HOGY ÚJRA MEGTÖRTÉNJEN! Nem, nem! Végig kell gondolnom, hagyj békén! ~
Zilálva tért magához, szemei vérben forogtak, mély lélegzetekkel próbálta nyugtatni önmagát.

Hirtelen kipattanva az ágyából kapta magára a ruháit, majd szaladt be a mosdóba tisztálkodni. Amikor visszatért, az asztalon heverő pergamenek egyikére felvésett három szót, és a nevét : ?Találkoznunk kell! Gyakorlópálya! Harry?
Azzal a lendülettel bűvölte meg, melynek hatására a pergamen összehajtogatta magát, és kireppent az ablakon, egyenesen a címzett szobája felé véve az irányt. Harry ütemes léptekkel indult meg a kijelölt helyszínre.


?Gyakorlópálya

A pályához érve körbetekintett, nem szerette volna, ha kelletlen fültanúi lennének az elkövetkezendő beszélgetésnek. Elvégre, eléggé kényes témáról lesz majd szó, főleg annak fényében, hogy egy házuk béli lányt kell kibeszélniük. Mivel nem látott senkit a környéken, kissé megnyugodva dőlt neki az egyik karikát tartó oszlopnak, majd várta Hermionét, remélve, tőle majd megkapja a választ, és útmutatást a problémáira. Ketten biztosan sikerül valamiféle érdemleges ötletet kisilabizálniuk, mit is lehetne tenni.

Ron? Neki is megvoltak a problémái, azért nem ébresztette fel, és rángatta magával. Később biztosan meg fogja kapni, hogy nem tette meg, de barátja majd rájön, az Ő érdekeit tartotta szem előtt. Hadd pihenjen?később mindenbe be lesz avatva úgyis?
Naplózva

Hermione J. Granger
Öröktag
***

?Hetedéves? szökevény; DS alapítótag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 12. 10. - 16:16:36 »
0

Mivel ma úgyis hétvége van, ezért úgy döntött, hogy nem ébred fel korán, inkább kipiheni az elmúlt napok fáradalmait, hogy újult erővel folytathassa a tanulást. Május van már, hamarosan jönnek a vizsgák, bár igazából nem aggódik egyáltalán, mert minden órán ott volt és rengeteget olvasott minden tárgyhoz még pluszba, így egy kicsit könnyebben fognak majd menni. Így hát még az igazak álmát aludta a leányzó, mikor egy tompa hang riasztotta fel álmából, mely az ablak felől érkezett. Gyorsan kipattant az ágyból, - gondolva közben, hogy ennyit a továbbalvásról- és odasietett az ablakhoz, mert bizonyára valaki megint félreküldte az egyik baglyot és nekicsapódott az ablaknak, de ezúttal nem ez történt. Kinyitotta, majd kezébe vette az izgő-mozgó küldeményt, amelyet neki címeztek.
?Találkoznunk kell! Gyakorlópálya! Harry?
-Remek. Ennyit a délelőtti tanulásról.
Azzal összehajtotta a megbűvölt papírt, egy laza mozdulattal az ágyra dobta, majd gyorsan felkapta a mára kirakott ruhát és beállt a tükör elé egy fél pillanatra, hogy rakoncátlan tincseit megszelídítse, azonban ez ahogy máskor sem, most sem sikerült túlzottan.
Sietős léptekkel szaladt le a toronyból, hogy ne késsen, mert a késés a világ legudvariatlanabb dolga, főleg akkor, ha egy barátról van szó.
Harry lehetett volna egy kicsit előrelátóbb is és például reggelizhettek is volna együtt vagy ilyesmi, mert ma még semmit nem evett legalábbis Hermione, üres hassal meg nem lehet gondolkozni, az tény és való. Na, de nem baj, végülis ma úgysincs iskola, a tanulás meg ráér.
Ilyen gondolatot is ritkán enged meg magának, hogy ?ráér?, de mivel úgy tűnik sürgős a dolog, ezért inkább hanyagolja a dolgot, minden bizonnyal Harrynek nyomós oka volt arra, hogy Hermionét odarángassa, ahová.
Rossz emlékek, szörnyű, szégyenletes emlékek? Sok éve történt már, mikor egy csapat kisdiák kivonult a szépen zöldellő gyepre, mindegyik kezében egy formás seprűvel, hogy majd megtanulják a seprűlovaglást. Ekkor volt az, hogy Hermione kezébe egyszerűen fel sem ugrott a seprű, nemhogy még lovagolt is volna rajta! De aztán idővel mégiscsak sikerült megtanulni, de inkább marad a hoppanálásnál?
Sietős léptekkel ért hát ki az udvarra, ahol a karikák tövében megpillantotta barátját, majd egy mosolyt villantva rá indult meg felé.
Első látásra nem tűnik túlságosan nyugodtnak Harry? Most már világos, hogy miért hívta ide a lányt. DS. Mi más?
-Jó reggelt, Harry! Ron nem tart velünk?
Naplózva

Harry J. Potter
Öröktag
***


Az DS egyik alapítótagja - Szökevény - Rend tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 12. 14. - 16:12:52 »
0

??Mio


Nem telhetett el több röpke tíz percnél sem a hatodéves griffendéles üdvöske érkezését követően, amikor a távolban feltűntek a trió lánytagjának körvonalai is. Mio láthatóan nagyon sietett, nehogy túlzottan sokat késsen a rögtönzött találkozóról, noha pontos időpont nem szerepelt a levélen, az sem, mikor érkezzen. Sőt, az sem, miért! Az igazat megvallva a fiatal Potter fiú most döbbent csak rá, micsoda arcátlan módon hívta le barátját ebben a cseppet sem melengető időben. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a fodros hajú Hermione alig utána érkezett meg. Harry az ágyból való kikászálódást követően a keze ügyébe kerülő első ruhadarabokat öltötte magára, hogy aztán a mosdóban kissé rendbe szedve magát indulhasson meg az elhagyatott udvarra. A legjobb választás volt, ugyanis tanítás csak órákkal később lesz majd itt, a diákok pedig feleslegesen nem járkálnak errefelé, főleg nem ilyen korán. Ebből is látni lehetett, hogy a barátság mindenek felett áll, no meg az is, hogy a háztárs bizony már ébren lehetett a levél megírása alatt, előtt. Harry kissé elrugaszkodva a gondolatmenetétől egy erőltetett mosoly kíséretében lökte el magát a rúdtól, majd egyenesedett ki. Rengeteg gondolat cikázott a fejében, alig tudta őket rendszerezni és sorba tenni. Túl sok minden történt az utóbbi időben, amit egyszerre fel lehetett volna dolgozni, kellett egy kis idő.

Amikor a lány odaért elé, és halovány, bíztató mosollyal az ajkain feltette a kérdést, A Potter család sarja egy másodpercre oldalra pillantott, mintha a barátját elfelejtette volna felkelteni.
- Őőőőő, Ron!
Erősítette meg a látszatot, holott esze ágában sem volt hülyének tűnni Hermione előtt. Csupán a rengeteg gondolat volt az, ami elhomályosította egy pillanatra a tisztánlátását. Miután sikeresen feldolgozta a hallottakat eszmélt csak fel.
- Nem, alszik! Rengeteg dolga akad így is, nem akarom még tetézni azokat.
Ez igazán kedves megnyilvánulás volt tőle, megint nem gondolkodott, mielőtt megszólalt volna.
~ ?persze Mionak nincsenek problémái tü ütődött, ő készségesen áll a szolgálatodra? ~
Visszapillantott a barátjára, a szemeiből látszott, hogy leesett neki, mit is mondott valójában. Mentve a menthetőt fintorodott el, majd kezdett bele.
- Nem úgy értetten?
Lemondóan emelte ég felé a tekintetét, látszott az ábrázatán a ?már úgyis elszúrtam maszk?, így nem is folytatta tovább az elkezdett gondolatmenetet. Újra Miora tekintett.
- Ne haragudj.
Remélhetőleg elegendőnek bizonyul majd a soványka bocsánatkérés a hatalmas baklövés mellett.

A fiú meggyötört tekintettel vetette hátát a karika oszlopának, majd szépen lassan, nem törődve a talárja épségével és tisztaságával lecsúszott rajta. Most az sem számított, hogy a gyep még nedves volt a reggeli harmat miatt. Ez volt a pillanat, amikor le kellett ülnie, mert besokallt az agya, és meg kellett nyugodnia. Tiszta fejjel kell nekiállni a felette tornyosuló feladatok megoldásának, első körben a DS újjászervezésének. A földre huppanva két kezét a fejére téve, könyökével a térdén támaszkodva szólalt meg a földet bámulva.
- Nem adjuk fel a DS-t, csak?
Megakadt a szava, mert nem tudta, hogyan fejezze ki magát.
- ?hallottad a meséket, nem?
Ez volt a pillanat, amikor újra feltekintett a lányra, mintha várná a választ, mit is kezdjenek Vikitrivel. Fel sem kellett tennie a kérdést, annyira evidens, volt, hogy ez következne.
Naplózva

Hermione J. Granger
Öröktag
***

?Hetedéves? szökevény; DS alapítótag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 12. 23. - 00:22:49 »
0

Valóban szokatlan, hogy ezúttal harmadik barátjuk nincs itt, de talán jobb is, mert legalább nincs kivel összeveszni, bár olykor előfordul az is, hogy Harryhez sincs türelme, és természetesen nem sosem Hermionéban van a hiba, félreértés ne essék.
-Tudod, furcsa, hogy őt nem hívtad. Sülve-főve együtt vagytok. ?mondja kicsit nyersen, igazából hanyagolni is kéne a Ron témát, mert azonnal rosszul lesz, ha arra gondol, Lavender Brown hogyan nyalja-falja azt a fiút éjt nappallá téve.
-Jó nem is baj, hogy nem jött? Mindegy. Te is tudod, hogy most nem túl zökkenőmentes a kapcsolatom Ronnal. Na, de nem rólam kell beszélni most.
Zsebredugott kézzel hallgatja Harry szavait, aki épp a találkozó célját említi, és hát persze, ki is találta mikor ideért és meglátta az imént a gondterhelt arcot, hogy igen, persze, hogy a DS miatt hívta a lányt.
-Harry, tudnod kell, hogy Vikitriát minden bizonnyal valamilyen súlyos átok érte, azt hiszem Imperio hatása alatt cselekedett. Azt tudod, hogy Főbenjáró átok? Nem tudom, ki tehette. Vagyis? -harapja el a mondat végét majd aggódó tekintettel Harryre néz. ?Ugye, tudod, kire gondolok?
Minden bizonnyal az ő keze van a dologban. Kétségtelen. Draco Malfoy bármire képes, talán már csatlakozott is a Sötét Oldalhoz? egy egyszerű diák nem merne csak úgy egy Főbenjáró átkot használni.
Gondosan szétnéz az udvaron, nincs-e arra egy véletlenül arra kószáló diák vagy tanár vagy valaki, nehogy illetéktelen személy fülébe jusson az értékes információ, majd folytatja.
-Vikitria pedig? nem tudom. Nem dönthetünk anélkül, hogy meg nem hallgatjuk őt. Mindenképp beszélnünk kell vele, és akkor tudni fogjuk, hogy mit tegyünk. Ha hazudik, akkor? elveszítünk egy igaz barátot. Ha igazat mond, akkor talán kaphat még egy esélyt? Vagyis? nem tudom Harry. Ez igazából a te döntésed, viszont tudod jól, hogy melletted áll? unk.
Ideges sétába kezd a harmatos fűben, mert ilyenkor valahogy le kell vezetni a felhalmozódott feszültséget, és a járkálás mintha megnyugtató lenne. Dönteni egy barát sorsáról igencsak megerőltető feladat, főleg akkor, ha ez a barát ellenük fordult és az ellenkező oldal színeiben tevékenykedett.
Naplózva

Harry J. Potter
Öröktag
***


Az DS egyik alapítótagja - Szökevény - Rend tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2009. 01. 03. - 16:28:47 »
0

??Mio


Szinte várni sem kellett a válaszra, mintha a trió egyetlen lánytagja érezte volna, hogy ez fog következni. Persze ez nem hatott újdonságként Harry számára, elvégre közel hat éve ismerték már egymást. Ennyi idő alatt azért eljutott a barátságuk olyan szintre, hogy a másiknak mondania sem kellett, amire gondol, a vele szembenálló azonnal tudta. Jó, a hat év jobbára csak öt, és amellett még pár hónap?mégis, felesleges efféle számokkal dobálózni, elvégre a csapat azóta teljessé vált. Ellentétek olykor akadtak, ahogyan a legjobb családokban is. Gondolva itt a már csak két érintett fél által észre nem vett szerelmi háborúra, amelyet Ron és Mio folytatott.

Az egyetlen Potter sarj csendesen méregette a barátját, várva, az vajon miféle érvekkel fog felszólalni. Ahhoz kétség sem fért, hogy védeni fogja a griffendéles lányt, elvégre mindig is azon emberek közé tartozott, akik próbálnak másokon segíteni. Nem kellett csalódni, már az első mondat is Vikitri védelmében csattant el, szárnyainak oltalma alá véve az árulónak kikiáltottat. Más kellett, hogy legyen a háttérben, elvégre kizárt, hogy egy DS-tag árulóvá váljon. Nem hiába válogatták be, nem hiába vetették belé a bizalmukat többen is. A ?mégis mi történt akkor??-ra Hermione következő gondolatmenete szolgáltatott lehetséges megoldást. Malfoy-al foglalkozott, azzal, hogy csak ő lenne képes ilyen mérvű átokkal támadni.
- Imperio!
Tekintett oldalra egy pillanatra a fiú, melyet követően erőteljes fintor ült ki az arcára. Lehunyta a szemeit, hogy kissé kitisztítsa a fejét, és úgy tudjon gondolkodni, hogy nem zavarja semmiféle tényező. Veszett fejsze nyele. Esélye sem volt arra, hogy az abban keringő ezernyi gondolatot elhessegesse, mert mindegyik fontos volt. Persze jelenleg nem volt fontosabb a háztárs béli lány sorsánál, elvégre minél hamarabb megoldást kellett találni. Kirekesztették, és ha nem gondolkodtak volna a jövőjén, párakból bizony ki lehetett nézni, hogy tettlegességig húzza magát. Köztudott volt, hogy a mardekárosok mellett a griffendélesek azok, akik igencsak szenvedélyesen tudnak kiállni az igazukért.

Újfent kinyitotta a szemeit, és feltekintett barátjára, aki addigra már belekezdett az újabb gondolatmenetbe is.
~ Nem dönthetünk?.DE, DÖNTS! ~
Megint rátört valami, talán Mio is észrevehette, mert arca egyszeriben elkomorodott, és kissé meg is rándultak az izmok azon.
~ Beszélnünk kell vele?NEEEEEEEEEEEEM! Esély?ESÉLY A NYAVALYÁT! ~
Harry egyre jobban érezte azt, hogy bosszút kellene állni, a legrosszabb az egészben az volt, hogy talán már maga is kezdte elhinni azt, amit a másik énje üvöltött. Pedig tudta nagyon jól, hogy nem lenne szabad ilyen hamar ítélkeznie?mégis, úgy érezte, jól esne neki az ítélethozatal. Persze azzal aláírná egy talán ártatlan lány sorsát, mert utána mindenki megvetné. Nem, ezt nem teheti.

Mélyet sóhajtva figyelte, ahogyan Hermi fel-alá sétálva próbálja végiggondolni a lehetőségeket. Nem fürkészte sokáig a tekintetével, de az a pár másodperc nagyon megnyugtatta.
- Nem!
Szólalt meg a kelleténél hangosabban, de érezhető volt a hangjának lejtéséből, sokkal inkább magának címezte a tiltást, mint a mellette sétálgatónak. A levegő, a táj, esetleg a lány kisugárzása?maga sem tudta, csak azt érezte, kezd kissé oldódni.
- Rendben, akkor beszélnünk kell vele, addig nem hozunk döntést.
Meglepően határozottnak tűnt a kezdetekhez képest, pedig továbbra sem volt az. Egyszerűen remélte, hogy jól értékeli  át a helyzetet, és nem követ el valami hatalmas baklövést. Lassú mozdulatokkal kelt fel a karika támasztásából, majd végigsimította a talárját, hogy a nedves fű leperegjen róla.
- Te keresd meg Vikitrit, és faggasd ki. Lehet, hogy furcsán fog viselkedni, de próbálj vele beszélni, ez nagyon fontos.
Nem akarta hozzátenni, hogy ezt a támadást azért már ők sem hagyhatják szó nélkül?de a tervek még nem rajzolódtak ki a fejében, mit is lehetne lépni a történtekre.
Naplózva

Hermione J. Granger
Öröktag
***

?Hetedéves? szökevény; DS alapítótag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2009. 01. 21. - 18:05:53 »
0

Legjobb barátomnak

- Harry, ne olyan hangosan! ? inti óva barátját hirtelen, amint kimondja az egyébként sem túl gyakran használatos szót, az igét, ami a Sötét Oldal egyik kedvenc szava talán.  ?Bárki megbújhat itt a bokrok között, nekünk meg egyáltalán nem hiányzik, hogy egy besúgó továbbadja azokat, amiket itt hallott.
Jól tudja, hogy nem kellemesek ezek a napok barátja számára, mert hiszen nem elég, hogy a Sötét Nagyúr üldözi, hanem már az iskola sem az a hely, ahol biztonságban van. Az elmúlt években egyre inkább ez jellemző.
- Jól vagy Harry? ?kérdezi aggódva a fiútól, aki szemlátomást meglehetősen furcsán viselkedik, vagyis arckifejezéséből látszik, valami nem stimmel vele, és ezt Hermione is megérzi, hiszen elég jól ismeri barátját már ahhoz, hogy ilyeneket észrevegyen. Meg egyébként sem jellemző Harryre, hogy üvöltözzön a lánnyal, és az imént elhangzott erélyes ?Nem!? igencsak elgondolkodtatja a lányt, hogy a fiú egyáltalán figyel-e rá, vagy mérföldekkel arrébb jár.
- Miért mondod azt, hogy nem? ?kérdezi a fiútól, és kérdő tekintettel mered rá, hogy mi volt ez az iménti megnyilvánulás a részéről, mikor tudja jól, hogy Harry is tisztában van a lány által feltett kérdésre adandó válasszal. Draco Malfoy. Ettől nyilvánvalóbb nem is lehetne, és ezt a barátja is tudja. Mindegy, újabban különösen viselkedik olykor, de elnézi neki, mert az iskol falain belül immáron csak egymásra számíthatnak, egyre kevesebb segítségük van, hiába a DS is? Csak egy ember kell, hogy elárulja a titkot és vége is mindennek. Vége, mint most is.
- Nem beszél-ünk. Beszél-sz! Te, Harry. Te vagy a DS vezetője, és te is tudod jól, hogy nem Ronnak és nem nekem kell beszélnünk vele, hanem neked. Te vagy V- Voldemort legfőbb ellensége, és így? így? szerintem miatta művelik ezt a Mardekárosok, amit. Sok embernek érdeke közülük, hogy meghalj, Harry. Viszont azt nem értem, hogy miért pont Vikitria az, akit kiszemeltek maguknak? Vagyis?  - megáll egy kicsit gondolkodni, majd pár pillanattal később folytatja- lehet hogy az, hogy a napokban fény derült a titokra, miszerint egy neves halálfaló család sarja. De ezt te is tudod.
Harry továbbra is erősködik, hogy márpedig Hermione legyen az, aki kifaggatja a lányt. Nem mintha nem tenné meg ezt barátjának, csak mégis az lenne a legjobb, ha Harry lenne az, akinek megvallja, hogy mi is történt azon a délutánon. Mondjuk abban meg igaza van, hogy egy lánynak talán könnyebben elmondja, hogy mit miért tett, hiszen egy szobában is laknak. Az már mellékes, hogy napok óta egymáshoz sem szólnak. Mindegy, valahogy majd csak megoldja Hermione, ő nem arról híres, hogy meghátrálna bármilyen feladattól, még akkor sem, ha ez nem egy beadandó dolgozat.
-Jól van. Beszélek vele. De neked is kell, mert? tudod, hogy nekem úgysem azt mondja, amit neked. Mégiscsak te vagy a DS feje. ?egyezik bele végül, hogy eleget tesz majd Harry kérésének.
Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2009. 01. 31. - 18:49:06 »
0



Két nap telt el azóta a rémséges tavaszi vakáció óta, mégis úgy éreztem még mindig otthon vagyok. Teljesen megmérgeztek az ottani események, talán még sosem voltam ennyire pocsékul, legszívesebben törtem-zúztam volna. Gyűlöltem az ősöket, és a bátyám is. De azt hiszem már nem csak őket, egyszerűen mindenkit. Magányra vágytam, még annyira sem kerestem a társaságot mint eddig, és Sue sem volt kivétel. Tegnap szabadidőm nagy részét a klubhelyiségben töltöttem, egy nyugodt sarokban, távol mindenkitől. Gondolkoztam, csak úgy járt az agyam. ~Nem beszélhetsz így fiam!... olyan vagy, mint egy felesleges pokróc?máskor haza sem kell jönnöd!...Bezzeg Bill! ~ Apám kegyetlen, erőteljes mondatai kavarogtak a fejemben. Szinte fülemben csengett az egész házat betöltő mély, dühtől fertőzött hangja. Láttam a fotelben terpeszkedő lusta bátyám, aki gúnyos mosollyal fúrta szemeit szemeimbe, mintha belém akarna látni, tudni a titkaimat, hogy aztán a lehető leggonoszabbul felhasználja ellenem. Megszervezte, hogy én legyek a család fekete báránya, ő meg a szent, akire fel kell nézni, így akarta. Kiprovokálta azt a kemény bal egyenest. Megérdemelte, sőt többszörösét érdemelte volna, még olcsón megúszta a féreg?de persze ezért is én kaptam. Az én véleményem ebben a családban már semmit se számított. Előttem volt anyám szánalmas arca, amely a kétségbeesést tükrözte, de ez is csak álca volt. Mindannyian gyűlöltek, de ez kölcsönös volt. Nem volt családom.
Ott, a klubhelyiség rejtett zugában mindent így láttam.

Magamban fortyongva róttam a folyosókat, se láttam se hallottam, csak mentem teljesen céltalanul.  Egész éjszaka nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Csak feküdtem az ágyon, a plafonra meredve és töprengtem. ~Biztos, hogy jó ez így nekem? Miért viselem el, hogy a bátyám az Isten, én pedig egy kis senki vagyok? Ezt akarom én? Nem, ki kell törnöm, bizonyítanom kell, felé kell kerekednem! De Josh, akarsz egyáltalán bizonyítani? És ha akarsz, kinek? Magadnak vagy az ősöknek?~ Ezek és még sok más kérdés tartott ébren és őszintén szólva még most sem tudtam mit kellene tennem. Egyetlen dologban voltam biztos, hogy cselekednem kell, változtatnom a helyzeten.
Szombat volt, egy meglehetősen meleg, tiszta őszi délután. A szél csak ritkán zavarta meg a természet nyugalmát. A madarak lágy dalolása minden szívet megpuhított. A Nap vidáman, ?frissen? bocsátotta le tündöklő sugarait a virágzó növényekre, a Roxfort falaira, mindenre. Csak én nem láttam ezeket a csodákat, nem tudtam észrevenni az élet apró örömeit. A düh, a zavar felülkerekedett rajtam és irányítani akart, vonszolni maga után, mint mikor az egér előtt húzzák a sajtot és követi, le se veszi róla a szemét a jószág. Ez történt velem is, mentem a csali után és a külvilágból semmit se észleltem. Fagyos arccal vágtattam föl a hálóba, nem néztem se jobbra, se balra, a mellettem elsuhanó diákokra ügyet sem vetettem. Talán köszönt is valaki, már nem emlékszem. Mikor elértem a mardekár portréjához, egyszeriben megtorpantam. ~Mégis mit akarok csinálni ma? A hálóban ülni és hagyni, hogy a gondolatok ismét belémfészkeljék magukat? Nem, tennem kell valamit, ami leköt, ami egy kicsit más utakra tereli a figyelmem?de egyedül lehetek.~
Kisvártatva rájöttem mi is ilyenkor a legmegfelelőbb elfoglaltság, ami ráadásul a testemre is jótékonyan hat. Elrebegtem a jelszót, majd miután az ?ajtó? kitárult előttem a szekrényemhez siettem. Gyors mozdulatokkal kapkodtam ki a kívánt göncöket, majd miután ezzel is megvoltam kihalásztam az alsó polcról a legféltettebb kincsem?a seprűm. Ing, farmer, sportcipő, táska, seprű összeállításban álltam immár indulásra készen. ~ Áá Kingsley!~ -gondoltam egy merészet és megragadtam pitonom üvegotthonát. Mivel sejtésem se volt meddig leszek kint, inkább bedobtam egy csokit is az éhenhalást megelőzve.

Már a kis sétányon jártam, de még mindig nem tudtam pontosan a célom. Olyan helyet akartam keresni, ahol senki sem zavarhat meg. Egyedül akartam lenni, élvezni a száguldozást és elfelejteni az otthoniakat. Talán az utóbbi a legnehezebb. Eldöntöttem, hogy legelőször is kinézek a gyakorlópályára, hátha szerencsém lesz és nincs ott senki. Mázlim volt, a pálya üresen kongott. Begyalogoltam a friss gyepre, majd a pálya szélén hagytam Kingsleyt, hadd szívjon egy kis friss levegőt. Táskám levetettem mellé, majd magam alá helyeztem a seprűt és nekilendültem. Nagy erővel rúgtam el magam a földtől és szempillantás alatt a magasban repültem. Egyre gyorsabban és gyorsabban szeltem a levegőt és minden erőmön azon voltam, hogy ne gondolkozzam. Nem sokáig sikerült megállnom. Sajnos a gondolatok, kérdések ismét belém bújtak és addig-addig bizeráltak, míg agytekervényeim forogni kezdtek. ~Tennem kell valamit! Vissza kell szorítanom Billt! Nekem kell uralni a családot! Bosszút kell állnom! Kiemelkedőt kell nyújtanom! Át kell állnom! Nem megfelelni akarok, hanem felülemelkedni!... Sue...nem...~ Ekkor már olyan ütemben száguldottam, hogy talán képtelenség lett volna megállni. A pálya vége felé közeledtem és éreztem, hogy óriásit kell rántanom a seprűn, ahhoz, hogy ne menjek ki a világból. A kanyarnál megbillentettem a szerszámot és teljesen rádőltem. Elvétettem. A seprű megmakacsolta magát és hiába húztam balra, az csak azért is lefelé ment...a talaj felé. Nem volt mit tenni, egy esélyem maradt. Vettem egy mély levegőt és mikor már közel volt a becsapódás leugrottam a fűbe. Óriásit puffantam a talajon, majd mögöttem kisvártatva megérkezett a "bűnös". Megpróbáltam megmozdulni, de azonnal feljajdultam. Valami nem stimmelt a jobb karommal. Épp kezemmel azonnal a zsebembe nyúltam, pálcám után, de hiába tapogatóztam nem volt ott.
- A francba! -fejeztem ki véleményem és tovább feküdtem a földön.
Naplózva

by Noah *-*

Eaton McLain
Eltávozott karakter
*****


ötödéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2009. 02. 05. - 20:11:06 »
0



 - Ohhhó, nem kéne. Menj már, inkább keress más szórakozást, kérlek ? hessegetett Eaton feje fölött párat, miközben a Roxfort melletti kis füves területe üldögélt. Az, akinek e szavak szóltak azonban egyáltalán nem akarta tágítani a fiú szőkésbarna tincseitől, s néha meg-meglibbentet egyet.
 - Phillip? Van elég problémám ? csüggesztette le fejét térdén összekulcsolt karjaira, és meredt maga elé a semmibe.
Nagy volt a nyomás. Belülről. De csakis és kizárólag belülről. Mintha telefújták volna a fiú fejét sűrű, harapható füsttel, és az eltompította volna érzékszerveit. Szeme sajgott, hallása pedig tompult, ami igencsak irritálta, elvégre létfontosságú szerveit mintha elkoptak, elhasználódtak volna, ami egy nyolcvanévesnél még elmegy, de egy 16 évesnél probléma!
 - Baj, baj, baj? - motyogta Phillip varjú módjára az ő sajátos rekedt, gyermeki hangján, miközben leszállt a friss zöld fűre a fiú előtt, és aranyos kerek szemeivel gazdájára bámult. Kékeszöldes tollacskáit meglebegtette a szél, ahogyan alá kapott, szinte idillikus képet alkotva Eaton számára. A papagáj fején lévő méregzöld hosszú, vékony tolla fel-le játszadozott, ahogyan az állat érzései változtak, és ahogyan érezhetően kezdett idegessé válni, már ha ez egy madárnál lehetséges.
 - Mi baj lehetne Phillip? ? A madár, ahogyan észrevette, hogy gazdája meghallotta szavait, szárnyát széttárva csapott párat, majd oldalra fordítva fejét pislogott.
~ Renben, meg kell hagyni, hogy volt néhány pillanat, amikor értelmes dolgokra hívta fel a figyelmem, de ez mégiscsak egy madár. Mi baj lehetne? Felhős lesz az ég vagy mi? ~
Phillip mozdulatlanul vizslatta Eatont, aki mély sóhajjal adta fel pihenős pózát, s feltápászkodott.
 - Nah, mi lenne az, mondd! ? Az aprócska madár felröppent, és mintha örülne gazdájának, körözött fölötte párat, majd előre repülve mutatta az utat egyenesen a kviddics gyakorlópálya felé. ? A gyakorló pályán senki sem lehet, nincs is csapatunk még! Vagy van? ? Eaton elmélyedt a ?Van-e kviddicscsapatunk?? kérdésben, és még így sem sikerült eldöntenie, hogy odaértek a pálya széléhez, az öltözőkhöz.

 - Na jó, kedves és hiszékeny leszek, így megnézem van-e itt valaki. Megfelel? ? Phillip, mint a földet ásó vaddisznó túrni kezdte a levegőt, ütemes mozdulatait akár tánchoz is lehetett volna hasonlítani.
Eaton a kilincshez nyúlt volna, hogy az ajtót feltárva beléphessen a folyosóra, ahonnan az öltözők nyílnak, ám az ajtó résnyire nyitva volt. A fiú arcán könnyed meglepetés tükröződött, majd kezével betolta a nyílászárót, és átsétált az öltözőbe. Nem talált semmi különöset ott, így ahogyan a madárnak megígérte, gondolta, tesz egy pillantást a pályára is, elvégre lehetséges, hogy az illető nem itt vedlett át. Lassú léptekkel cammogott ki a pálya szélére, ahol megpillantott egy fényt visszaverő valamit, mely jobban szemügyre egy akvárium volt. Eaton közelebbről is szemügyre vette az üvegdobozt, és leguggolva melléje a benne lévő állatot is sikeresen azonosította.
 - Piton. Ez Reynolds kígyója lesz. ? Eaton fölegyenesedve tekintett a hatalmas pályára, ahol a földön senkit sem látott. A kékes ég felé emelve tekintetét megpillantotta a száguldó fiút, amint az seprűjére hajolva száguld a föld felé. Arcán még ily távolból is felismerhető a harag és a düh, vélhetőleg feszültségoldásként vetődött ide, erre a kietlen helyre, mindent és mindenkit maga mögött hagyva.
 - Hát Phillip, véleményem szerint Josh nem akar minket látni? - motyogta vállán csücsülő madarának, mire az csak csipogott egyet, mintha csirke lenne. Eaton sok madárral összezárta már, hogy megnézze, milyen gyorsan tanulja meg Phillip egy másik állat hangját. A papagáj mostanra képes volt vagy 10 madárhangot utánozni, ezek mellett pedig tudott ugatni, nyávogni és mekegni is. A többi állatot felesleges megemlíteni is, mert a felsorolásnak ki tudja, hol lenne a vége.
Eaton épp indult volna visszafelé, de gondolta, vet még egy utolsó pillantást Mardekáros társára. Csak egy pillantás, nem kellett több. Josh leugrott a seprűről, mely irányíthatatlanul csapódott bele a földbe utasa után. Reynolds gurult még párat, és vélhetőleg nem igen volt több energiája ahhoz, hogy felpattanjon, és elhordja seprűjét a világvégi dolgoknak, csak feküdt a földön, mint akinek nincs több dolga mára.

A fiú úgy vélte, megközelíti társát annyira, hogy megnézhesse, nem okozott-e magában nagyobb kárt, majd elhúz a fenébe. Nem szívesen hallgatta volna végig, amint a másik kitárja elé hatalmas szókincsét, és megáldja minden földi és égi jóval.
 - Ökhm. Szórakozásból akarod összetörni magad? ? kérdezte nyugodt hangon, miközben a fekvő egyén mellé lépett, és szemöldökét égnek küldve tekintett le rá. Reynolds egyik karja mintha eltört volna, de nem úgy tűnt, hogy a fiú megpróbálna felkelni és elmenni a gyengélkedőre.
~ Miért nem használja a pálcáját? Vagy magánál sem hordja, és azért nem kapta még elő, hogy hadonásszon vele? Mázli, hogy az enyém jól el van rejtve, elvégre nem szándékozok senkit le megnyomorintani, és kiszúrni a szemét. Ugye, hogy ugye?
Naplózva

"Rojtos szoknyák színkavalkádja,
Pörgő, keringőt járó párok árja,
Büszkeség, öröm, mámorba esett arcok,
Vörössé vált pozsgás, szégyellős vonások,
Élet és mozgás minden szívdobbanás,
Elsöprő, forró, mézes vallomás."
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 27. - 02:03:55
Az oldal 0.603 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.