+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Bagolyház
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 7 8 [9] 10 11 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bagolyház  (Megtekintve 47017 alkalommal)

Ray
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #120 Dátum: 2009. 08. 30. - 22:14:18 »
0



Tulajdonképpen fel sem tűnt, hogy van itt még rajtunk kívül más is, ugyanis tökéletesen el voltam foglalva a levél bagolyra való felszerelésével, na meg Rae tekintetének fürkészésén. Mondanom sem kell, messziről lerí az arcáról, hogy teljesen idiótának tart a bagolyutálatom miatt, de ha még látná, hogy viszonyulok a macskákhoz. Kész borzalom, hogy a háló is folyton tele van a bolhazsákok szőrcsomóival, de ilyen az élet. Tulajdonképpen hozzászoktam öt év alatt, és még csak ki se nyírtam azokat a dögöket. Mondjuk persze, nem vagyok hülye, azonnal tudták volna, hogy én voltam az elkövető.
  -  Hát ez... tényleg érdekes.  -  Meg is lepődök, amikor közli, hogy a becenevünk akár egyforma is lehetne, ha nem stoppoltam volna le időközben. Ha nagyon meg szeretné tartani, inkább átállok A Cass-ra vagy valami hasonló eget verően értelmes becenévre, amit a Cassiusból ki lehet hozni. Öcsém... Ilyen egy hülye nevet is csak anyám találhatott ki. Még normális becenevet se lehet belőle kreálni.  -  Akkor Rae. - mosolyodom el az ajánlata hallatán. Majdnem megegyezik így is a hangzása de legalább már van bennünk valami közös. Az évfolyamot, meg az alkímiát leszámítva. Hát nem csodás?
Köhögök egyet, hát naná, hogy látszik rajta, mennyire szeretne röhögni egy Madekároson, de arra aztán várhat, mert nekem minden sikerül. Még ha ennek az ára az volt, hogy huzamosabb ideg kellett hozzáérnem a madár lábához. Aztán csak-csak feltör a lányból is egy édes kis megjegyzés, amire egy újabb fintor a válaszom.
Egy jeges pillantást küldök felé, gúnyosan elfintorodva.
  - Azt leszámítva, hogy találkoztam veled, jól.  -  Vonom fel az egyik szemöldököm.  - De legközelebb szólj ha itt leszel, mert hozok neked egy adag némító főzetet ajándékba. Biztos sokan örülni fognak neki, hogy megszabadulnak a méltán vicces megjegyzéseidtől.  - Ez a csajszi azt hiszi, hogy vicces, de mégis halvány, gúnyos félmosoly ül még mindig az arcomon. Nem beszélek teljesen komolyan, inkább csak ugratom. Fogalmam sincs miért vagyok még mindig ilyen nyugodt. Persze, azért nem hagyhatom szó nélkül a dolgot.
Gyors léptekkel indulok meg az ajtó felé, és az ott állókkal nem is igen törődve csusszanok ki az ajtón. Persze, elkerülhetetlen, hogy egy kissé arrébb taszítsam a srácot, de ez nem különösebben izgat, a lépcső utolsó előtti fokára szökkenve várom be Rae-t.
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #121 Dátum: 2009. 08. 31. - 09:46:58 »
0

RAYMOND

Raymond törte az utat a pár között, úgy tűnt ők még el akarnak időzni itt egy darabig. Csak nehogy aztán a fiú levele meg eltűnjön...
Egy pillanatra én is elgondolkoztam a nevünkön. Raymond és Raelyn. Komolyan, mint egy ikerpár, akiknek a szüleik nem találtak fantáziadúsabb nevet - mint a Jack és Jill. Bár, a Raelyn ha jól tudom valamiféle kelta név, és egész életemben nem találkoztam mégegy ilyen nevű lánnyal. Ezt elégedetten nyugtáztam, még mindig jobb mintha tucatnév lenne és minden szembejövőt úgy hívnának. Pölö mint a Jessica.
Álltam a név-ikrem fagyos pillantását, enyhén én is összehúztam a szemöldököm.
-Jól? Na ennek örülök- Feleltem, mintha meg se hallottam volna a mondat első felét. Aztán a főzetes résznél egy picit bepipultam, hát azért ő sem az a gyáva fajta aki nem mer visszaszólni. Ha tényleg ennyire felhúztam, hát menjen, de aztán ne jöjjön hozzám sírva hogy bibis az ujja, mert belekapott egy gonosz bagoly.
Úgy tűnt, mégsem utált meg annyira. Miután kislisszant a két másik diák között, megállt hogy megvárjon engem. Amint beértem, elszállt az a hirtelen támadt, és amúgy is csekély mérgem.
-Amúgy én komolyan mondtam- Utaltam arra, hogy segítek neki levelet feladni. Én elég sokat járok ide, szóval van tapasztalatom, meg a baglyok is ismernek.
-Bár ha már megnémítasz, lehet nem leszek olyan jó társaság- Fűztem hozzá egy csipetnyi szomorúsággal.
~Egész jól elvagyunk ezzel a fiúval~ Gondoltam én, hiszen nem azt a tipikus "Mizuhogyvagy" beszélgetést folytattuk. Mindig is vevő voltam a hülyéskedésekre, de sok ember nem érti vagy nem szereti a vicceket - igazán jól ez csak a bátyámmal ment. Dehát ő egy igazi mókamester, ki is lenne az aki nem érzi jól magát vele?
Szóval, álmomban sem gondoltam hogy egy Mardekáros fiúval fogok csipkelődni, pont a bagolyházban. De nekem nem is volt ellenemre.
Ahogy haladtunk a lépcsőn - elég keskeny volt, szóval ő ment elől, én pedig utána - mélységes csöndbe burkolóztam. Hiszen megnémított, nem igaz? Az is lehet, hogy néha hátra-hátra pillantott, megvagyok-e még. Szóval út közben a járását, meg őt figyeltem. Magabiztos, bár nem olyan magas mint a legtöbb fiú. Ez végülis nem túl előnyös, de én sem vagyok egy felhőkarcoló, legalább nem kell felszegnem a nyakam, úgy hogy elzsibbad ahogy ránézek.
-Na mi az?- Kérdeztem, ha hosszan nem szólalt volna meg.
Naplózva

Ray
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #122 Dátum: 2009. 08. 31. - 16:27:03 »
0



Kezdtem reménykedni, hogy valami harcias visszaszólással köszöni meg az én megjegyzésemet, de meglepődésemre úgy tesz, mintha meg se hallotta volna. Kicsit össze is ráncolom a homlokom az egyszerű válasza hallatán, de nem törődök vele különösebben.
A lépcsőn bevárom, egy pillanatra hátranézek, hogy lássam, vajon neki is sikerült-e ilyen könnyen kijutnia a két ajtónálló mellett. Amikor látom, hogy kilép az ajtón, komótosan megindulok lefelé a lépcsőkön, hogy mindenképpen be tudjon érni. Először nem is pillantgatok sűrűn magam mögé, a lépteinek koppanása bőven elég arra, hogy megállapítsam, ott van még, meg amúgy is én megyek elöl, és a szűk lépcsőn nehézen tudna megelőzni. Kivéve persze, ha a falnak présel, aminek tulajdonképpen nem tudom, hogy örülnék-e, de lényegtelen is.
"Amúgy én komolyan mondtam." - A válasza hallatán hirtelen meg kell köszörülnöm a torkomat idegességemben, vagy inkább zavaromban, de végül is egyre megy. Kíváncsian nézek hátra, azért abban reménykedve, hogy nem esek hasra, figyelem pár másodpercig az arcát, vajon komolyan mondta, vagy csak ugratni akar.
  -  Nem hiszem, hogy szükség lesz a segítségedre. - Válaszolom közömbös tekintettel, egyrészről mert nem akarok idejönni többet, másrészről meg mert nem hiszem, hogy ezek után sok levelet fogok váltani a szüleimmel.
Hirtelen újabb éles hozzáfűznivalóm támad, de még sem mondom ki, és néhány pillanat alatt el is felejtem a dolgot. Sóhajtok egyet, és megrázom a fejemet. Jobbnak látom befogni, még mielőtt olyat mondok, amit már talán nem pusztán hülyéskedésnek fog venni.
Huzamosabb ideig csendben, és még mindig nyugodt, lassú léptekkel sétálok lefelé a lépcsőkön, és már majdnem az aljánál is járok, amikor Rae újra megszólal.
  -  Nincs ennél valamivel jobb hely, ahol összefuthatunk?  -  kérdezek vissza apró mosollyal az arcomon, az utolsó szót kicsit megnyomva.
Akaratlanul is megállok hirtelen, és úgy fordulok hátra, mindenesetre remélem, hogy nem fog felborítani ez miatt.
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #123 Dátum: 2009. 08. 31. - 17:56:00 »
0

RAYMOND

Hangtalanul haladtunk egymás mögött libasorban, csak a cipőnk kopogása vagy az esetleges bagolyhuhogás törte meg a csendet. Nem beszéltünk, de nem volt kínos csönd, inkább valamiféle verseny, ki bírja tovább. Raymond gyorsan ment, meg persze nagyobbakat is tudott lépni, így igyekeztem le ne maradjak. Az sem könnyített a helyzeten, hogy szoknya volt rajtam, dehát istenem, nem fogok én rohanni.. Elmosolyodtam. Aztán amikor hátranézett, gyorsan az épület oldalára szegeztem a tekintetem, mintha valamit egészen érdeklődve vizslatnék. Majd tényleg "észrevettem" hogy hátrafordult.
A válasza kissé tényleg meglepett. Mintha felvett volna egy enyhén fennhéjazós, közömbös kisugárzást.. Mint egy Mardekáros, mint Draco. Elvetemült ötletem támadt.
~Na, rúgjam ki a bokáját?~ Persze nem tettem meg, annyira azért nem vagyok kegyetlen.
-Hát igen, nagyfiú vagy már..- Mondtam oda kijeletésére egyetértően, hogy nem kell neki segítség a következő levélfeladásban.
Mondani akartam még valamit, már a nyelvem hegyén volt, de Raymond egy másodperccel megelőzött. -Mi?- Feleltem meglepődve, és fel sem tűnt hogy olyan hirtelen megtorpant.. Szépen nekigázoltam, de szerencsére nem estünk hanyatt mindketten a lépcső alján. Hátráltam egy fél lépést, mivel a fiú megfordult és kissé túl közel kerültünk egymáshoz.
-Héé Ray te veszélyes vagy, majdnem neked rohantam.. Ugye nem kviddicsezel?-
Vontam fel kérdőn aszemöldököm; de az övének láttán már nekem is mosoly bújkált a szám szegletében.
-Szerintem neked bármi jobb hely, mint ez a bagolyház. Dehát ha nem szereted a jó napokat, nekem jó..- Ugratom már megint. Dehát ő mondta: "Azt leszámítva, hogy találkoztam veled, jól."  Nem tudtam megállni..
-Najó, hozd azt a némítő főzetet- Emeletem fel mindkét tenyerem megadóan, aztán leeresztettem őket és úgy néztem a fiúra.
Naplózva

Ray
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #124 Dátum: 2009. 08. 31. - 18:34:52 »
0



Egyáltalán nem zavar most - érdekes - a csend, és az, hogy a Hugrabugos lány mögöttem igyekszik követni a lépteimet. Nem érdekel az se, hogy próbál gúnyosan válaszolni, bár egész ügyesen próbálkozik, de én inkább válaszra se méltatom a "nagyfiú" jelzőt. Pontosan tudom, hogy nem fog semmilyen elvetemült ötlet az eszébe jutni, épp ezért amikor magam elé bámulok, halványan mosoly terül el az arcomon, csak amikor hátrafordítom a fejem, akkor próbálom ezt leplezni. Legalábbis némileg, mert mikor meggondolatlanul megtorpanok, és egy száznyolcvan fokos fordulatot veszek, még én is meglepődöm, és kénytelen-kelletlen elmosolyodom.
Reflexből emelem meg kicsit a kezeimet deréktáj magasságba, hogy még mielőtt nekem esne, vissza tudjam billenteni az ellenkező irányba. Tulajdonképpen nincs rá sok szükség, hogy megfogjam, mert sikerül magától is hátrálnia egy keveset, nekem mégis nehezemre esik visszahúznom a kezeimet. Legalábbis pár pillanatig, amíg elmélyülten bámulni kezdem a szemeit, még nem tudom, kell egy kis idő, aztán mintha épp most jutna eszembe, hogy ez így nem teljesen oké, egy hirtelen mozdulattal fehér kézfejeimet belesüllyesztem a nadrágzsebeimbe.
  - Nem kviddicsezem. -  Megrázom a fejem, aztán lehajtom, és végignézek magamon. Szeretek repülni, de még se tudom elképzelni magamat egy meccs kellős közepén. Talán a cikesszel még elboldogulnék, de a gurkók... Chh.
  - Legközelebb figyelj jobban. -  Megrándítom a vállaimat, mintha az ő hibája lenne a dolog, de ez eddig is egyértelmű volt, de valószínű, hogy nem borultunk volna fel még akkor se, ha egy kicsit gyorsabb iramban közeledik. Zavartan félreigazítom a szemem elé szökött fekete tincseket.
  - Kicsi ez a kastély, nem hiszem, hogy el tudjuk kerülni egymást.  -  Inkább csak magamnak morgom, mintsem neki, bár valószínű, hogy úgyis meghallja, de azért elnézek oldalra.  -  Szóval lőttek a jó napjaim többségének.  -  Ezt már határozottan neki címezem, gúnyosan elvigyorodom, immár a zöld íriszeit kémlelve. Érdekes színük van, érdekes, és jóval különlegesebb, mint az én seszínű, halvány szemeimnek.
Hozzam?
A felemelt kezei arra utalnak, hogy hamar megbánta amit mondott. Gondolom nem akarja, hogy tovább szurkálódjam. Mellesleg megértem, biztos ismeri már a legtöbb Mardekárost, egyszóval képtelenség, hogy jókat feltételezzen rólam...
Egy darabig még némán figyelem, aztán újra elindulok lefelé a lépcsőn, a fokokat bámulva a lábaim előtt.
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #125 Dátum: 2009. 09. 01. - 12:44:55 »
0

RAYMOND

A mardekáros fiú reflexből felemelte a kezeit - még mindig jobb, mintha a pálcáját kapta volna elő - és egy pillanatra azt hittem, hogy eltol vagy lök magától, de végül csak leeresztette őket. Meg persze, én is gyorsan hátrébb spuriztam egy fél lépést.
Két, három, vagy nem is tudom hány másodpercre megállt az idő, és a fiú rám bámult. Először meglepetten pislogatam, de aztán én sem álltam meg hogy ránézzek. Azok az égszínkék szemek azzal a fekete hajjal, micsoda párosítás...
Megint pislogtam párat, de most inkább csak felébredve kábulatomból. Úgy éreztem, mintha a gyomrom megmozdult volna - nem, nem azért mert mindjárt kidobom a taccsot, inkább olyan furcsa, kellemes érzés volt.
"Legközelebb figyelj jobban" - ezt nem hagyhattam szó nélkül.
-Te úgyszintén. És szólj legközelebb ha csak úgy megtorpansz. Vagy majd én megyek elöl- Feleltem, és két karomat összefontam a mellkasom előtt. Még csak az kéne, hogy én vigyem el a balhét, ő ugyanúgy hibás volt. Na mindegy.
Megemlítette, vagyis inkább elpanaszolta, hogy valószínűleg össze fogunk még futni a Roxfortban. Hát persze hogy össze fogunk, plusz még ott van az alkímia óra is.. Szegénynek micsoda szörnyű napjai lesznek, mihelyt megpillantja a hosszú, vörös loboncos lányt, úgyis veheti hogy ennek a napnak lőttek.
-Az nagy kár. De legalább majd én jól elszórakozhatok rajtad- Rántottam meg a vállamat közömbösen, aztán ismét a szemembe nézett. Te jó ég..
Próbáltam elkalandozni, de végül én is az ő arcánál kötöttem ki. Ahogy egy kissé tovább szélesítettem a látókörömet, észrevettem hogy az egyik szeme alatt aprócska heg húzódik. Csak nem szemétkedett valakivel, aztán bunyó lett a vége? Megeshet, végülis a pálca jó szúróeszköz is.. Bár még mindig jobb, mintha annak a szép kék szemének esett volna baja.
Talán ő is észrevette, hogy a karcolást fürkészem az arcán. Gyorsan elkaptam a tekintetem, és inkább nem hoztam szóba - lehet, hogy ő megemlíti hogy szerezte. Elindult a lépcsőn én meg utána, immár nagyobb távolságot tartva mint az előbb, megelőzve a borulást.
~"Nincs ennél valamivel jobb hely, ahol összefuthatunk?" visszhangzott a fülemben, aztán pedig nekirohantam. Uh, szép volt Ray.. Mit is válaszoltam rá?~ Gondolkodtam el egy pillanatra, mutatóujjam a szám elé helyezve.
Naplózva

Richard Grosiean
Eltávozott karakter
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #126 Dátum: 2009. 09. 05. - 17:01:13 »
0


Apró bájvigyort csempészek arcomra és eme mosoly mellett hallgatom végig szavait, s utána újból a mélybe tekintek a lepottyant levél után, mely most árván hever a megannyi ürülék és toll közepette.
Az arcára nézek.
Istenem, milyen szép.
Nem, nem szabad!

Bensőm egyik része azonnal leteperné, és addig csókolgatná míg… másik része pedig azonmód lelökné a mélybe, hogy soha többé ne essek kísértésbe iránta, bár eme gyilkos hajlamaimat jobbára visszafogom, így a szelídebb, perverzebb énemnek adva győzelmet.
- Igen, te pedig Jules vagy, ha jól emlékszem, nem de? – mondom, minden érzelmet nélkülöző hangon. Akik ismernek, azok már megszokták, csöppet talán furcsa stílusom, ám a lány és az én köztem lévő kapcsolatot még ismertségnek is aligha lehet nevezni, így sajnálatos módon nem tudhatja. Persze tudom a nevét, ez csak amolyan visszakérdezősdi volt.

- Nem, majdcsak nem, ha pedig sikerül nekik, akkor a saját pálcámmal átkozom ki őket a felső ablakból. – mondom gúnyosan, majd hirtelen észbe kapok és igyekszem magam kijavítani. – vagyis a saját pálcámmal tisztítom le. – a végére bárgyú mosoly.
Istenem, de kínos. Elszóltam magam, így talán már rájött, hogy azért, kinézetem ellenére lakozik bennem némi kegyetlenség is. Nem tudom, hogy ez nála jó vagy rossz pont-e, a lényeg, hogy talán nem kellett volna tudomást szereznie róla. Ezen már sajnos nem tudok változtatni, legközelebb inkább majd először gondolkodok, és csak aztán beszélek. Ó, hányszor, de hányszor megfogadtam már ezt, de sosem sikerült. Ilyen vagyok, egyszerűen a jellemem ellentmond, így nem tudok mit tenni.

- Hát persze, úgyis le kell mennem a borítékért. – magyarázkodok, mondhatni eléggé bénán, hiszen egy sima Invito-val is magamhoz hívhatnám, de nem, inkább lekísérem a lányt és közben kellemesen elcsevegek vele, persze csak ha nincs ellenére. Hát remélem, hogy nincs.
- Nagyon csinos vagy. – jegyzem meg végigtekintve piszkos ruháján, mely most cseppet sem zavar, sőt, kissé talán még vonzónak is találom, már amennyire egy foltot lehet vonzónak találni.
Mellette haladva néha-néha összeér kezünk, nem véletlenül, igyekszem úgy mozgatni balomat, menet közben, hogy minél többször ütközzön a lányéval. Arcára pillantok, majd vissza a lépcsőre, nehogy egy váratlan pillanatban a levelem után guruljak, az nem lenne valami jó, arról nem is beszélve, hogy totál beégetném magam a leányzó előtt.
Naplózva

Jules Kingwoods
Eltávozott karakter
*****


7. évfolyam, Hugrabug ;)

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #127 Dátum: 2009. 09. 05. - 18:35:59 »
0

Gondoltam egy gyors kölcsön-köszönés után elslisszanok, de meglepetésemre nem lettem lerázva, sőt. A srác engem nézett, nem unva és nem gyalázkodva. Még a nevemet is tudta, bár elég érdekes stílusban beszélt, kissé ridegen, de gondolom ez elvárható az ilyesfajta varázslóktól. Nem igazán értettem, miért beszélget velem, nem szoktam én sem olyanokkal társalogni, akik nem a szívem csücskei. Persze lehet, hogy félreismertem... Majd talán egyszer kiderül.
- Igen. Jules Shine Kingwoods, egész pontosan - mosolygok rá halványan, de magabiztosan. Talán csak szívózni akar, azt is kinézem belőle, de ha harc, hát legyen harc! Beszélgetni akar? Beszélgessünk...
Miután megjegyzi, hogy a potenciális levéltaposókat fentről fogja kilőni, elvigyorodom, de aztán kijavítja magát, és "enyhít" a büntetésen, mintha valami rosszat mondott volna. Pedig aztán én is megtorolnám a levelem épségének tönkretételét.
Aztán végre ellépett az ajtóból, és bár egy szavába került volna, hogy a kezébe röppenjen a levél, úgy döntött, hogy mellém szegődik, általam ismeretlen okokból. De nem bántam. A néhány pletyka ellenére, amit róla hallottam, meglepően szimpatikus volt, és cseppet sem durva. Inkább olyan hűvös és "fensőbbséges", de azt el lehet viselni némi önkontrollal. Az ilyen emberekben az a jó, hogy mellettük az ember is előadhatja a rosszabbik énjén, és a másik nem szólhat egy szót sem érte.
Lefelé battyogva a lépcsőkön láttam, hogy a ruhámra pillant néha. Már mély levegőt vettem, és beizzítottam az agyam, hogy visszavághassak valamivel, ha elkezdene piszkálni a higiéniás állapotom miatt, de nem. "Nagyon csinos vagy."
Ez övön alul  ért, majdnem kinyílt a szám is meglepetésemben. Nem szoktak körülrajongani a fiúk, meg mondjuk én sem vagyok az a fiúzós fajta, de hogy valaki megállapítsa rólam piszkos ruhában, futástól és köhögéstől csapzottan úgy, hogy nem is lát mindig hogy csinos vagyok, ráadásul nagyon, hát ez meglepett. De szerencsére gyorsan pörgött az agyam, nem hagytam magam lebénítani (már ha ez volt a cél) és rávágtam:
- Kösz, mondták már páran... Habár tintás cuccban jobban festek - jegyeztem meg komolykodva, végignézve magamon, majd egy hanyagnak szánt mozdulattal eltüntettem a piszkot. - Mondjuk, te sem panaszkodhatsz - kacsintottam rá, és kitartóan folytattam a megdöbbenést. Eleinte észre sem vettem, hogy egymáshoz érünk, ahogy lépkedünk lefelé. Mintha nem is lett volna idegen, mintha valami kis fal, ami olyan magasnak tűnt, elvékonyodott volna, és foltokban már láttam volna Richard igazi arcát. Ami persze lehetetlen, így megráztam magam, és elvetettem ezt az ostoba megállapítást...
Fokról fokra haladtunk, és már közel volt a levél. Túl közel, hogy valami értelmeset kérdezzek vagy mondjak anélkül, hogy ne kelljen miattam várnia a levélfeladással. Sietve kutakodtam valami használható információ után az agyamban, hogy kérdezhessek valamit, de mielőtt megszólalhattam volna, a vállamra hullott valami kicsi. Kicsi és büdös... Egy szép kis bagolyköpet.
Megmerevedtem, és lassan oldalra néztem: egy csodálatos, barnás trutyifolt tarkította immár a felsőm ujját is, lassan csordogált hátrafelé a hátamon. Sóhajtottam és Richardra néztem.
- Ez nem igazán az én napom. - morogtam. - Nem akarlak ilyesmivel terhelni, de megtennéd, hogy leszeded? Nem akarnám nagy buzgóságomban valamimet eltüntetni. Cserébe ha akarod, visszakísérlek a leveleddel. Elvégre miattam landolt itt lenn. Részben, legalábbis. De úgy látom ne is esett baja a levelednek, nem kell letaszítanod vagy letisztítanod semmit... - mosolyogtam rá, utalva a taposókkal szembeni módosult szándékára. Végül is ő is csak egy diáktárs, nem ismerem, pedig már hat éve koptatom az iskolapadot. Maximum leráz. Nincs veszítenivalóm, habár így belegondolva elég rámenősnek tűnhettem...
- Egyébként nagyon jól néz ki a nyakláncod! - tettem hozzá. - Az egyik rokonom ékszerész, és ő maga is készíti őket, nagyon ügyes. Ez is egyedi darab? - érdeklődtem, hátha nincs ellenére egy kis csevegés. Észre sem vettem, mennyire közel állok már hozzá, már szinte engem is zavart, és hátrébb léptem egy lépést. Ki tudja, talán még barátnője is van ne adj isten, és ha mardekáros és a fülébe jut, hogy a pasijával cseverészek, még megátkoz...
Naplózva

Richard Grosiean
Eltávozott karakter
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #128 Dátum: 2009. 09. 05. - 19:18:03 »
0


Hoppá, azért egy kis plusz egóért neki sem kell a szomszédba mennie, de hát azt szoktam mondani, ha van miért, akkor miért is ne? Tudom, kissé hülyén hangzik, de való igaz. A helyében én is egoista lennék, sőt én még a magam helyében is az vagyok, így csöppet sem lep meg, hogy megjegyzi, bizony én sem vagyok valami utolsó, utcafiú, aki úgy néz ki, mint aki most jött a mit tudom én hányadik sikátorból.
Ránézek és meggyőzően kacsintok, miközben még mindig mellette lépkedek, kezeimmel folytonosan Jules kezei közé akadva. Valószínűleg rájött már a lényegre, nem annyira elveszett csaj, mint amilyennek első ránézésre látszik, így ha továbbra is ily módon alakulnak a dolgok, talán lesz is még valami.

Leértünk a földszintre, s egy boldog pillantást vetek a levélre, majd megfordulok, hogy megosszam örömteli megállapításom, miszerint még időben érkeztünk, ám a csaj megtorpant a hátam mögött. Közelebb lépkedek, és flegmán- furcsállva tekintek rá, majd a magyarázata után kissé, undorodva felhúzom az orrom, a háta mögé lépkedek és egy gyors pálcamozdulattal el is tüntetem a bagolygumit.
Gyorsan a levélért iramodok, majd miután már kezemben tudhatom felcsillanó szemekkel hallgatom a leányzó újabb szavait. A hangja, akárcsak egy gyönyörű dal, s szemei megállnák helyüket az éjjeli égbolt valamennyi csillaga között. Egyszerűen maga a tökély, és naná, hogy elfogadom ajánlatát. Sőt, már vártam is rá.
Bár, ezt inkább én szerettem volna feltenni, de akkor még nem gondoltam, hogy ennyire rámenős, ami persze, nem gond. Sőt! Ez talán még vonzóbbá teszi számomra. Arra inspirál, hogy gyerünk Rich, menni fog!
- Igen, pedig már készítettem a pálcám. - mondom tétován.

A borítékot elrejtem belső zsebemben, majd ránézek és egy sugárzó mosoly után, kezemmel jelzem, indulhatunk. Csak mikor már elhagytuk az első két lépcsőfokot, válaszolok a családi címerrel ellátott nyakláncomat dicsérő mondatára. Már megszoktam, hogy sokan megbámulják, eleinte még meglepődtem, hogy felfigyeltek rá, ám aztán beláttam, ez elkerülhetetlen dolog. Akárhányszor nekiállok megismerkedni egy új arccal, a beszélgetés közepén mindig előjön ez a téma. -
- Igen, mondhatjuk úgy is. – felelem mosolyogva, majd úgy döntök, nem árt egy kis rámenősség, vagyis inkább kicsit több rámenősség, így hát nem habozok, pár lépcső után megfogom a kezét. Ujjaim ujjai közt átkulcsolva sétálok mellette. Arcomon még mindig mosoly, ezúttal az elégedettséget sugározó.

Arcára pillantok és kacsintok egyet, magabiztosan.
- Ugye nem zavar? – kérdem, sokkal inkább csak udvariasságból és az iránta való tiszteletem miatt. Ez jobbára a nevelés átka, így nem írható fel számlámra, általában ez ilyen automatikus dolog szokott lenni az esetemben.

Naplózva

Jules Kingwoods
Eltávozott karakter
*****


7. évfolyam, Hugrabug ;)

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #129 Dátum: 2009. 09. 05. - 22:05:40 »
0

Richard

Hát hogy csevegni akar-e, az nem derül ki, de az igen, hogy nem zárkózik el előlem, ami jól esik. Még egy kacsintásfélét is kapok tőle, amitől furcsamód melegség jár át, és még egy mosolyt is megereszt. A rossz napom kezd jóra fordulni, egészen kellemes lett a hangulatom, eltekintve, hogy folyik rólam a víz, még mindig poros minden légzőszervem, és az imént köpött le egy madár. Úgy tűnik, Richardot ez mind vagy nem izgatja, vagy olyan jó úri nevelést kapott, hogy nem veszi figyelembe. Jelen pillanatban nem is izgatom magam ezen, örülök hogy valaki idegen ilyen... barátságos, vagy nem is tudom. Pláne: mardekáros. Nem vagyok egy feltűnő jelenség, eddig legalábbis nem voltam, nem értem a dolgot...
Haladunk felfelé, én pedig megint azon kaptam magam, hogy hozzá-hozzáérek. Épp elhúznám a kezem, mikor egyszer csak határozottan ottmarad a kéz az enyém mellett, és egyik pillanatról a másikra összefonódik az enyémmel. Rámeredek először a két összekulcsolt kézre (nem tudom, hogy tudok közben botladozás nélkül haladni felfelé), aztán lassan felemelem a fejem, és találkozik a pillantásom Richardéval, aki csak lazán rámpillant, és mellékesen megkérdezi, nem zavar-e a dolog.
Hogy zavar-e?
- Nem dehogy... - lassítok le egy kicsit, és hagyom hogy elöl menjen. - Amúgy is fáradt vagyok, ma már végigrohantam itt többször is, kösz, hogy felhúzol. El ne engedd! - vigyorgok rá, aztán finomítotok a vigyoron, és kicsit szégyenlősen lesütöm a szemem egy pillanatra. Hiába játszom a lazát, a piruláson nem tudok uralkodni. Attól tartottam furán néz majd, és juszt is elengedi a kezem. Eleinte kényelmetlenül éreztem magam, tényleg nem tudom, van-e valakije, és sosem szerettem valami végét jelenteni. Az aranyvérűek pedig elég bosszúszomjasak tudnak lenni. A keze meleg az enyémhez képest, kellemes érzés egy nálam nagyobb kéz érintése, ami azért nem volt sokkal terjedelmesebb. Richard nem az a testépítő fajta. Ahogy újra egymás mellett sétálunk, lopva végigmérem. Tiszta, stílusos ruha, laza léptek, egyenes tartás, és ahogy tapasztalom, elég magabiztos magatartás. Hm... Miután felocsúdok az újabb meglepő fordulatból, nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem.
- Te Richard vagy? Most komolyan? A mardekáros?
Hülye kérdés, el is nevetem magam, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy - bár bevallom, nincs ellenemre a kézfogósdi - egy aranyvérű mardekáros, aki köztudottan kerüli a mugliivadékokat, csak így udvarolni kezdjen egynek. Pláne egy hugrabugosnak, akik, jól tudjuk, sokszor "balgáknak" vannak titulálva, hogy csak egy szebb példát említsek. Így aztán összehúztam az egyik szemem a nagy koncentrálásban, hogy logikát lássak az események közt, de nem sikerült.
- Látom, azért van tapasztalatod e téren. Mármint ebben - emelem fel az összefonódott kezünket. - Sokat csinálod? - jegyeztem meg, talán kicsit hűvösen. Nem rendelkezem sok tapasztalattal ilyen téren, és nem szeretnék bolondot csinálni magamból. Az, hogy jól esik egy ember közelsége, és hogy láthatóan tetszem neki, még nem jelenti, hogy ezért kinevettetném magam. Gyűlölöm, ha becsapnak. De hiába erőlködöm, be kell vallanom, érdekel a fiú, még ha nem is mint potenciális pár (még mindig tisztázatlan előttem, van-e valakije), hanem mint jellem. Szívesen megismerném a hírhedt Richard Grosiean-t közelebbről. Talán még barátok is lehetnénk. Ha meg nem, hát nem maradok le semmiről. Bár bevallom magamnak: igenis szeretnék a barátja lenni. És épp ezért nem kezdhetek kétségekkel. Úgy döntök, tisztázom a dolgot.
- Ne értsd félre, tényleg. Igazán hízelgő de... nem értem. - vallom be neki, miközben felérünk a baglyok közé, ahol épp nincs ember, hála az égnek, így még mindig fogom a kezét, és nem kell furcsa pillantások kereszttüzében álldogálnom. Belenézek azokba a még mindig fantasztikusan kék szemekbe. Talán nem érti, talán nem szokott hozzá az elutasításhoz, de nem fogom hagyni, hogy kihasználjanak, és erre a gondolatra összeszorul a torkom. Még nem is beszélgettem vele igazán, mégis rosszul esne, ha kiderülne, hogy csak szórakozik velem.
- Szóval? - mosolygok rá kicsit bizalmatlanul és bizonytalanul, aztán ránézek a két kézre, és kicsit megforgatom, nézegetem. Kérdőn pislantok, próbálom elnyomni a rossz érzéseimet...
Naplózva

Ray
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #130 Dátum: 2009. 09. 15. - 18:01:29 »
0


~Ray, Ray, Ray... Akarom mondani Raelyn...~
Nem tudja, hogy engem csak erőteljesen felspannol ezekkel az ügyes visszavágásaival, de természetesen az sem kerülte el a figyelmemet, ahogy egy pillanatra mintha a gondolataiba mélyedve bámult volna rám. Talán valahogy én is így tettem, nem tudom megállapítani, hiszen a dolgok néha olyan gyorsan zajlanak le az orrom előtt, hogy ha csak egyszer is pislogok, elszalasztom a fontos részeket.
Talán azért is veszem oly' könnyedén ezt az egymást bámulást, mert a vörös hajú, hugrás leányzó amúgy csinos darab, én pedig sose voltam csendes, vagy visszahúzódó fajta. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy rámenős vagyok, a köztes állapot, vagy talán inkább valami vegyes koncepció a megfelelő számomra.
Persze a lényeg itt most az, hogy az újabb megjegyzését felülmúljam valamivel. Akármivel, de muszáj, mert a végén még azt hiszi, ennyivel elintézett, és ha nem Ő lenne most velem szemben, akkor talán már rég nem viselkednék ilyen kedvesen. Mégis csak egy törékeny hölgyről van szó, nem lehetek mindenkivel egyformán kegyetlen, belém is szorult némi jóérzés. De azt azért a világért nem vallanám be, hogy más áll a háttérben. Igen, végül is ez az igazság, túlontúl kellemes a társasága.
  -  Hát, ha ennyire szeretnél elöl menni, csak parancsolj.  -  Válaszolom féloldalas, sanda mosollyal kicsit arrébb húzódva, ezzel utat engedve a vágyainak. Szándékosan nem megyek tovább, talán csak mert húzni akarom még azt a rövid kis időt, amíg lehetőségem van egy-két szót, esetleg mosolyt kicsikarni belőle.
Nem szólok, legalábbis egy darabig nem, csak figyelem az arcát, a tekintete feltűnően kalandozik el az enyémen, talán rátévedve a szemem alatt szinte azonnal észrevehető bélyegre. Úgy teszek, mintha fel sem tűnt volna, nem szívesen említeném meg a dolgot, de ő is elkapja a tekintetét. Talán feltűnt neki, hogy észrevettem.
  -  Rajtam?  -  esik le aztán az egyik megjegyzése, kicsit késve ugyan, de földet ér, mikor újra elindulunk lefele.  -  Igen, mondanod sem kell, látszik rajtad. A közkedvelt személyiségem téged sem hagy hidegen, annak ellenére, hogy mardekáros vagyok. Lehet, hogy még csodálkozol is ezen? Hm...  -  Feszegetem a húrt, még mindig mosolyogva, naná, hogy élvezem a dolgot, és persze kíváncsi vagyok a válaszára is.
Kicsit gondolkodni kezdek, legalábbis látszólag, de főleg őt figyelem, ahogy tovább lépked a fokokon, egyre lejjebb érve.
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #131 Dátum: 2009. 09. 17. - 13:51:58 »
0

RAYMOND

Semmi beszólás.
Amint ő is rám nézett, elkaptam tekintetem a karcolásról - kíváncsi lettem hogyan is szerezhette, és már majdnem rákérdeztem, amikor megelőzött.
Semmi csípős megjegyzés.
Elégedett mosoly terült szét az arcomon: amolyan "Nyertem!" hangulatú. Mintha egy versenyt folytattunk volna Kié az utolsó szó? címmel. De talán nem kellett volna olyan hamar elbíznom magam. A gyanús csönd is figyelmeztetett erre, hogy Ray máris készül valami újabb válasszal...
Lassan elindultam a lépcsőn, könnyedén lépegettem egyik fokról a másikra, és mivel nem látta, halványan mosolyogtam. Hogy miért is? Hát, őszintén? Nem tudom.
Bizonyára a győzelem miatt.

"Rajtam?" hallatszott a hátam mögül, mire a vállam mögül egy pillanatra rásandítottam, majd mentem tovább. Már mondtam volna hogy Igen rajtad, de aztán jött a lényeg. Hirtelenjében nem is jutott eszembe semmi, hát persze hogy nem. Az agyam persze lázasan dolgozott: ezt hogy értette? Mit válaszoljak?
"A közkedvelt személyiségem téged sem hagy hidegen" - ezt meg honnan szedi?
"Látszik rajtad" - naés ezt!?
~Tényleg látszik rajtam?~ Húztam összébb magam ártatlanul, mint akit rajtakaptak valamin, vagy jól hátbaböktek.  ~Először mondanom kellene valamit~ Jutott eszembe, és csak azután igyekeztem átrágni magam a szavain.

-Csak csodálkozom, hogy Mardekáros létedre ennyire.. hmm- Kerestem a megfelelő szavakat. Kedves, vagy jófej? Nem, ezt semmiképp nem mondhattam.
-...legyőzhető vagy? Szócsatában- Feleltem megjátszott magabiztosággal, de közben éreztem, hogy elönti az arcom a forróság. A hátamon meg végigszaladt a hideg.
Ezt most vagy azért mondta hogy idegesítsen - gondoltam - vagy pedig mindenkivel ezt csinálja, és én veszem magamra?
Igyekeztem gyorsan témát váltani, amíg leérünk a lépcső végére. Hu, szerencsére már nincs olyan messze, utána pucolhatok.. Ez kínos. Ennyire látszik rajtam hogy, nos.. jófejnek tartom? Pedig még alig ismerem - és ez is furcsa.

-És, szoktál párbajozni?- Jön a számra kérdés teljesen véletlenül, persze nem azért mert én szeretnék vele. Inkább csak a szócsatához kapcsolódott, valahogy..  Meg persze kíváncsi voltam arra a karcolásra. Lehet semmi köze a Roxforthoz, talán még kiskorában szerezte, vagy valami véletlen baleset során. Így gyorsan megtoldottam magam.
-Az lehet jobban menne- Húzom tovább a szócsatánkkal, és elégedetten, immár nyugodtabban fújtam ki a levegőt. Sikerült másfelé terelni a szót. Nagyon reméltem, hogy nem hozza fel újra.

Végre leértünk a toronyból. Visszanéztem a bagolyház felé, a nap pont a szemembe sütött, így oda emeltek a kezem: hát igen, jó magas, sok lépcsőt kellett megmásznunk az biztos. Ray is biztos megkönnyebbült, hogy végre megszabadult a tollasoktól. Rápillantottam a fiúra, két karomat keresztbe fontam magam előtt, és úgy vártam mit válaszol, már ha válaszol valamit. Most viszont, ha megint mond valami olyat... akkor nem lesz lehetőségem elfordulni, és arcomat a fokokra szegezni.
Naplózva

Richard Grosiean
Eltávozott karakter
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #132 Dátum: 2009. 09. 17. - 19:22:53 »
0


Mosolyom elárulja, benne vagyok a dologban, mikor kissé hátra marad, rántok egyet kezén és előre lépek egyet. Először megfordult fejemben az elengedés gondolata, ám az ahhoz vezetne, hogy Jules sikeresen lezakózik a lépcsőn, ez pedig, mint tudjuk egy nyomulás kellős közepén nem a legjobb húzás. Ha fel akarom szedni, akkor nem a karját, kell eltörnöm, sokkal inkább a szívét kell valahogy meglágyítanom. Még jó, hogy ilyen magabiztos vagyok, máskülönben aligha menne. Már vagy százszor végigcsináltam, így ez már rutinszerűen működik, nálam legalábbis.
Nem szólok semmit, csupán kezemmel tartom. Meg se moccanok. Szemem szemébe fúrom és a „Vigyél haza.” Tekintetem elővéve pislogok a csaj íriszeibe meredve. Ez általában beválik és az „Oh, milyen aranyos!” érzést kelti náluk.
Majd szépen meghúzom karját, megvárom, míg mellém ér és folytatom a sétát, fel, a bagolyház tetejébe, hol egy iskolailag számon tartott gyöngybagoly átvegye tőlem a nemrégiben biztonságba helyezett papír fecnit.
Hirtelen egy kérdést hallok, a lánytól, Julestól, ha úgy tetszik, kinek langyos keze még mindig enyémbe fonódik, s kettőnk között csüng.
Magamra nézek, majd elmosolyodok, s fogaim kimutatva válaszolok.
- Miért? Ki más lennék? Talán Pitont látod magad mellett sétálni? – igyekszem humorizálni, kisebb nagyobb sikerrel.

- Oh, persze, hogy van, ráadásul a legtöbb pozitívan végződött. – mondom kissé nosztalgiázva, a megjegyzés után.
Valóban jó lenne, ha most összejönne ez a dolog. Nem lenne rá szükségem, maximum egy két hétig, míg ágyba nem sikerül csábítanom, aztán felőlem járhat akárkivel. Ki tudja. Nekem jegyesem van és még ezt a kis szórakozást sem engedhetném meg magamnak, ám amiről Deb nem tud, az nem fáj neki, szoktam volt mondani ugyebár. Már pedig nem fogja megtudni, ha pedig igen akkor szemlesütve letagadom, úgyis elhisz nekem, mindent.
Egy újabb kérdés. Melyet nem értek, így meg sem szólalok, csupán értetlen arckifejezéssel állok mellette, kezét még mindig szorosan markolva.
Szóval?
- Szóval… mi? – kérdem, teljességgel értetlenül. Nem tudom mire gondolt. Vagyis talán sejtem, ám nem vagyok biztos benne. Természetesen fel akarom szedni, ha erre gondolt, de ha a jövőbeli huzamosabb terveimre kíváncsi, akkor viszont azt kérdezze, mármint lehetne konkrétabb is.
Naplózva

Jules Kingwoods
Eltávozott karakter
*****


7. évfolyam, Hugrabug ;)

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #133 Dátum: 2009. 09. 20. - 19:58:05 »
0


Igazán rámenős srác ez a Richard, a fene gondolta volna róla. Inkább amolyan hűvös-hódító típusba soroltam volna első látásra. Mikor a rideg, kék szempár egy pillanatra meglágyul, a térdeim is elgyengülnek egy percre, de aztán ismét megszólal a fejemben a vészcsengő. Vagy attól, hogy valamiféle számomra ismeretlen ösztön elhajt tőle; vagy az az egyszerű tény váltja ki, hogy mardekáros; vagy egész egyszerűen be vagyok rezelve a szokatlan helyzettől. Mert be kell vallanom magamnak: soha az életben nem startolt így rám senki. Legalábbis nem ennyire egyértelműen.
Mikor neki is megvallom a kétségeim, azaz az értetlenségem, azt hiszem, veszi a lapot, miszerint fogalmam sincs, mire akar ezzel kilyukadni, ő is egy kérdéssel válaszol, így kénytelen vagyok rátérni a lényegre.
A megfelelő bagoly keresése közben összekulcsolom magam előtt a kezem, és próbálom érthetően megfogalmazni a kérdést. Csak az a gond, hogy nem megy.
Az egyik énem lázadozik, és szórakozásra vágyik. Arra gondolok, hogy vajon lehet-e baj abból, ha kicsit én is élek...? Gond, ha nem fogok görcsölni a dolgokon most az egyszer? Olyan nehéz most mindenkinek, nem lehetne elengedni magunkat egy kicsit?
De a másik felem már vágja is rá a paranoiás válaszát: NEM. Ki tudja, talán át akar verni. Talán csak ki akar használni.
Persze az is lehet, hogy nem... - szólal meg bennem a kis naiv hang. Lehet, hogy azonnal belém habarodott, vagy ilyesmi, biztatom magam, de erre a kis egocentrikus gondolatra kipukkan belőlem a nevetés. Ezzel viszont biztos, hogy nem segítek sem magamon, se a helyzetemen. Sőt, még talán tetézem is. Elvégre először idétlen kérdéseket teszek fel, aztán magamban kacarászom. Nem túl bizalomgerjesztő, és hát azért nem kéne a tizedik percben elűznöm Richardot.
Gyorsan le kell reagálnom saját magam, úgyhogy a tőlem telhető hirtelen összeállítható legkomolyabb fejet vágom, és megköszörülöm a torkom, miközben próbálom kontrollálni a vörösödésem. A lányos kacaj nem lehetett egy túl magabiztos és komoly reakció arra, amiket csinált.
- Bocs. Csak eszembe jutott valami, és... Na mindegy.
Ezt inkább hagyjuk. Ha még egyáltalán érdeklem, majd később talán elmondom neki a kis vívódásomat magammal. Közben ugyanis úgy döntöttem, hallgatok a kis ördögre a vállamon, és megpróbálok igazi és őszinte érzéseket kifacsarni egy mardekárosból. Hát igen, vannak előítéleteim velük szemben, de ez nem is csoda. Legtöbbjük sárvérűnek nevez, én viszont ne állítsak fel velük szemben falakat? Ezt senki se várja el. És ez a hirtelen pálfordulás, hogy most hirtelen észrevesz. Na majd meglátjuk, mi lesz ebből.
- Szóval. Csak annyi volna a kérdésem, hogy ...
Jár az agyam, mert nem fogom az orrára kötni, hogy hé, most akkor mi is ez az egész? Hajtasz rám, vagy játszadozol?
Na nem, az kissé snassz volna. De fő az óvatosság. Megnézzük mit lép, és én arra fogok reagálni. Mint a sakk. Világos a sötéttel szemben. És talán pozitívan fogok csalódni, ki tudja?
- Szóval hogy tényleg én vagyok-e a következő a listádon. Mert ez, azt hiszem tényleg mondhatni hízelgő - bólintottam bizonytalanul egy kicsit, és rámosolyogtam amolyan természetes, de kedves kis mosollyal. - Csak hát őszinte leszek: váratlanul ért. Bűbájtanon láttalak már egy csomószor, és mégis csak most szólítottál meg. És nem tűnsz egy visszahúzódó fajtának. Én mondjuk igen... - vallom be neki, hátha bejön neki a szókimondás. Sóhajtok egyet... Annyi mindent kell majd összeszednem róla, hogy jegyzetfüzetet kell majd szereznem. Közben elnézem, ahogy felteszi a visszakaparintott levelet a bagolyra. - De nem hinném, hogy ez téged megakadályozott volna abban, hogy esetleg hozzámszólj.
Nem akarok kifejezetten számon kérő lenni, én sem bírnám egy fiú helyében, ha egy lány nyafogna, hogy miért nem beszéltek addig hozzá. Én pedig kezdek menthetetlenül nyafogósnak tűnni, amitől még én is émelygek.
De kétségek gyötörnek még mindig. Nem szívesen csinálok magamból hülyét, és csak a naiv kis reménysugár hajt bele ebbe az egészbe, hogy talán egy normális sráccal hozott össze a sors...
Naplózva

Richard Grosiean
Eltávozott karakter
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #134 Dátum: 2009. 09. 21. - 15:41:22 »
0


Szemem egy pillanatra elvakítja, a napfény amint felérünk a bagolyház legfelső emeletére, hol az iskolai baglyok, csak rám várnak. Csak rám, és a levelemre, mely hamarosan közelebbről megismerkedhet az éjszaka madaraival és az égbolttal, no meg a széllel, ahogy bele-belekap néha, mely legszívesebben messzire elrepítené, úgy hogy soha ne találjon rá senki, a szélre, mely magához venné, és gyötrő módon elkobozná a világtól, a levelet mely annyira nem is fontos, mint amilyennek látszik. Csupán egy egyszerű levél, akárcsak a többi, melyet küldeni szoktam.

Megtorpanok a „terem” közepén, s szememmel lassan végigpásztázom az itt tartózkodó madarakat. Azt a sötétszürke példányt keresem, mely a macskabaglyok népes fajának csoportjába sorolható, s melyet akkor veszek használatba, ha édesanyáméknak kívánok levelet küldeni. Iskolai példány, ezt jelzi a lábán körbefont kis vascímke is, melyen a Roxfort címere fedezhető fel. Teszek pár lépést felé, ám egyszerre halkabb, lányos vihogást hallok magam mögül. Furcsálló tekintettel arcomon, fordulok hátra, s nézek Julesre, aki az iménti hangot hallatta. Pár másodpercig pillantásom elidőzik rajta, majd bosszankodva visszafordulok, magamban a „Lányok!” kijelentést mormolva.
Persze, még mindig jó lenne komolyabb kapcsolatot létesíteni a hugrabugos leányzóval, ám ez a sok kérdezősködés, vihogás… csupa furcsa, bosszantóan lányos tulajdonság.
Teszek még pár lépést a madár felé, mely jelenleg érdeklődve figyeli, ahogyan közeledek felé. Nyilván megismert, nem tudom, mennyi eszük van, ezeknek a jószágoknak ám heti két alkalommal látjuk egymást, így több mint valószínű, hogy rám ismer, ha akár egy kicsit is megerőlteti magát. Közben hallom, hogy a lány magyarázkodik. Hogy minek, nem tudom. Rohadtul nem érdekel, hogy vajon min nevethetett, biztos nem rajtam, hiszen tökéletesen nézek ki sőt, nekem sokkal inkább lenne okom r hogy kinevessem, hiszen csupa piszok. Hogy jelenhet meg így mások előtt. Ám de nem teszem, s hogy miért Puszta udvariasságból, nem kívánom megbántani, és ez így is lesz, amíg ő sem cselekszik hasonlóképpen.

- Értem én. – dünnyögöm, szinte magamnak mégis úgy, hogy biztos legyek benne Jules is jól hallotta. Talán egy kis bűntudatot kelthetnék benne, amiért nem árulta el az igazságot, de mire mennék vele? Semmire Nekem semmilyen szempontból nem jó az, ha akár csöppnyi bűntudatot is érez. Talán jobb kedvre derülök tőle, de ennyi. Nem nagydolog, és jókedvet még más is szerezhet.
Az előbbi mondatát figyelmen kívül hagytam, arra várva, hogy majd folytatja, ám amilyen fényes folytatásra számítottam olyannyira sikerült meglepődnöm rajta.
Nem volt hosszú mondat, ám ha egy szavát értettem, akkor sokat mondok. Nem az értelmező képességemmel volt baj, nem, hiszen minden szót kiválóan értettem, csupán eme szavak egymás mellettisége volt az, ami kissé megzavart.
Hogy ő-e a következő a listámon?
Először is milyen listámon, már bocs, de nem írok listát a lányokról másodszor is, mi van, ha mégis? Mármint ha mégis ő a következő kit ki szeretnék használni? Mert hát őszintén bevallom, semmi többet nem akarok tőle, csak egy kis élvezetet, egy kis pluszt és kész. Enni.
A mondata második része egy kis pírt kellett volna, hogy csaljon orcámra, de nem tette, ami azt illeti már megszoktam, sőt, már alig vártam.

Épphogy sikerült kicsit összébb szednem magam, jött a következő mondata, melyet már nem tudtam sem figyelmen kívül hagyni sem pedig nem, pontosan értelmezni. A kezem félúton megállt így félbe hagyva a levél rögzítését, s egy rövid kis elgondolkodás után miután kezeim ismét mozgásba lendültek szám is szólásra nyitottam, s ezúttal teljes nyugodtsággal csengett hangom, mintha egy különös kábító bájital lenne, mely arra sarkallja a gyanútan boszorkányt, ki megissza, hogy mindent higgyen el az előtte álló varázslónak, kinek sajnos nem minden szava igaz. Húha, mi lenne, ha ez a varázsló veritaserumot inna. Ígyis sokan tartanak tőle, de akkor, ha kitudódna az igazság…
- Ide figyelj Jules. Most olyat mondok neked, amit nem sok lány hallhat a számból, így tekintsd magad részben szerencsésnek, részben pedig megfélemlítettnek. Ugyanis, igen, van okod a félelemre, még ha külsőm nem is ezt sugározza. Jó, nem tudnék bántani egy nőt ám, vannak kapcsolataim… - hagyom a mondatot kicsit lógni a levegőben majd egy kis levegővételnyi szünet után, immár kicsit vidámabb hangon folytatom. Arcomon elégedett mosoly jelenik meg és próbálok tenyérbe mászóan kedves lenni. – Ez úgy hangzott, mintha azt mondanád, hogy eddig féltelek megszólítani? – kérdem felhúzva szemöldököm, s szinte azonmód foltatom is – Mert ha valóban ezzel gyanúsítottál meg akkor ezek után nem szívesen fogsz a szemembe nézni, de ha nem akkor semmi okod aggodalomra. Sőt, az előző mondataimat el is felejtheted. – bájvigyor, majd ismét folytatom – Igen, bejössz nekem és akkor mi van? Tudod, egy kapcsolat nem tarthat mindig a másik fél haláláig, és ahogy elnézem, ha esetlegesen összejönnénk, amit immár eléggé kétlek, akkor maximum pár hétig járnánk, nem több. Utána szinte már azt is elfelejtenénk, hogy hogyan is hívták a másikat. Vagyis részemről talán ennyi lenne talán nem, ez csak rajtad múlna, hogy vajon beléd szeretnék-e, vagy nem, ám előre szólok, nehezen esek szerelembe.
Gúnyosan az arcába vigyorgok, s szabadjára eresztem a baglyot, lábán az odaerősített levéllel, s visszafordulok a csajhoz.


Naplózva
Oldalak: 1 ... 7 8 [9] 10 11 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 09. 02. - 19:12:58
Az oldal 0.146 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.