+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Bagolyház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 11 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bagolyház  (Megtekintve 47007 alkalommal)

Michael Smith
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2008. 07. 10. - 16:30:37 »
0

[Zoey Cleve]

*A macska még mindig a karjában van, úgy hozták egészen a bagolyházig. Mi baj lehet ebből? Elvégre, a macska nem eszik baglyot. Vagy ha még is, akkor majd késik a gyerek postája. Csak ne szegény Hubert ölje meg. Na jó, ez elég rossz indulatú gondolat, inkább mellőzi a későbbiekben.
Aztán elérik a bagolyházat. Jó büdös, mit ne mondjak… De hát ez van. Bemennek, majd Zoey letelepszik az egyik ablakpárkányon. Nincs olyan széles pereme, hogy oda ketten is beférhessenek simán, ezért ő maga nem ül föl oda, helyette megáll a lány mellett, így kábé úgy a melléig ér neki.*
- Őőőő…
*Pillant szét az épületben, de a keresett baglyot csak nem találja meg.*
- Szerintem vadászni ment. Kár… Pont itt van nálam a levél amit apámnak küldtem volna.

*S míg a lány a tekintetével kutatja a többi baglyot, addig neki van ideje alaposabban is megszemlélni Zoey-t.*
- Mondd csak, vannak testvéreid?
*Már sejti a következő kérdést, mely a lány ajkai közül fog elhangzani: „Neked?”. És már tudja is a választ rá: „Igen, van egy 14 éves. Nem képes varázsolni, ezért nem hiszem, hogy láttad volna.”. Bár, az is meglehet, hogy a dilidekódere bezavar és ezért nem így fog történni. Az se gond. Mindenre tudja a válasz. Még arra is!

Kifogyott a kérdésekből, helyette inkább a fejében lévő gondolatokat írtja. Az egész olyan, mint egy videojáték. Csak a pálca végét látjuk, jönnek felénk a hülye gondolatok, mi pedig „Avada Kedavra” átkokkal irtjuk őket. Érdekes játék. Meg persze olcsó is, hiszen valójában nem is létezik.*
~ Te idióta, kérdezz már valami értelmeset is! ~
*Töri a buksiját: „Gondolj, gondolj, gondolj! De neki sem jön be, nem csak Micimackónak. Minő balszerencse. *
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2008. 07. 10. - 17:46:13 »
0

*Michael Smith*

 Észreveszi, hogy a fiú is kifogyhatott a kérdésekből. Gépiesen vakargatja Ginger füle tövét, közben kicsit meglepődve, hogy az ismeretlen baglyok olyan jól megférnek egymással. Agyát azonban hamar fontosabb vizek felé irányítja- a fiú töpreng még valamin, majd végre kiböki, hogy van-e testvére. Zoey orra enyhén rózsaszínre vált, ez nála mindig az enyhe indulat jele. Nem Michaelra mérges, dehogyis… Hanem az öccsére. Nyugodt hangon válaszol.
-Igen, van egy 14 éves öcsém, Damian. Utáljuk egymást már régóta… de gondolom ez gyakran megesik. És nálatok mi a helyzet? –kérdi. Nem igazán kívánja kitárgyalni öcsikéjével való gyűlöletüket, mert valójában semmi magyarázatot nem lát már rá, csak a régi tettekből fakadó sértettséget, és ezen már nem lehet változtatni. Pat,  Damian baglya is itt lehet valahol… de nem látja. Lehet, hogy együtt vadásznak Michaelével? Mindegy is… Bár neki mindig iskolai bagollyal kellett kézbesíttetnie, tökéletesen meg volt elégedve a most ölében doromboló Gingerrel. Egy ideig töri a fejét, hogy mit kérdezzen, aztán eszébe jut valami:
-Szépen nézhetünk ki… -tűnik fel az arcán egy félmosoly. Egyáltalán nem gúnyból mondja, csak a kínos csend hozza magával. –Egyikünk se tudja, mit kérdezzen…
Várja, mit reagál erre a fiú, közben kitekint a szemben lévő ablakon egy pillanatra.
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Michael Smith
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2008. 07. 10. - 19:00:02 »
0

[Zoey Cleve]

*Észreveszi a fura elszíneződést, majd a kissé indulatos választ is. Nem is kétséges, kényes témát fogott ki. Na szuper, talán eddig tartott a bájcsevely? Már emeli is a kezét mentegetőzésre, ám ekkor kiderül, hogy még sem kell. Mert, nem olyan válasz alakul ki az indulatos válaszból, mint hitte. És ennek örül.*
- Igen, nekem is van egy… Ugyan ennyi idős. Bár ő nem képes varázsolni, mugli.
*Félszemmel figyeli a reakciót. Egy mardekáros előtt ilyet mondani. Ez szentségtörés!*
- 14 évig a színét sem láttam. Aztán most huss…. Meghalt anyu, és visszajött hozzánk Bulgáriából. Szép kis történet… Lényegtelen volt kitörölni annak idején az emlékezetét.

*Némán mered maga elé, és közben azon elmélkedik vajon mit is kellene tennie, hogy legalább tovább gördítsék ezt a beszélgetést, vagy hogy legalább egy kicsit közelebb férkőzhessen a lányhoz.*
- Igaz.
*Vigyorog.*
- Bár olykor nem a szavak visznek előrébb, hanem valamit tenni is kell.
*És ezzel a lendülettel ő maga is felül az ablakba Zoey mellé. Láss csodát, tökéletesen elférnek. Bizonyára túl nagyra becsülte a saját seggét Mike, és ezért volt rossz a mérték. Immáron ő is simogatja a macskát, aki már hálás is ezért.*

- És mi a helyzet a szüleiddel?
*Teszi fel váratlanul a kérdést. Mindeközben többször is a lányra pillant. Eléggé közel vannak az arcaik egymáshoz, azért is, mert Mike majdnem egy fejjel magasabb, és azért is, mert combjaik is összeérnek a szűkös hely miatt. Ám míg nem fordulnak egymás felé, addig nem történhet semmi olyan.*
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2008. 07. 12. - 14:14:28 »
0

*Michael Smith*

Csak enyhe szemöldökfelvonással reagál a Michael testvérét illető információra. A tény, hogy honnan jött, jobban meglepi, mint az, hogy mugli. Végül is, ha nem is gyakori, de előfordulhat.
-Bulgáriából?? Hogyan került oda egyáltalán? Nagyszüleid élnek ott? –kérdi érdeklődően, a távolságon rágódva. –Elég hirtelen lehetett… tizennégy évig semmi, aztán itt van… -motyogja, miközben próbálja elképzelni, milyen is lehet, mikor hirtelen új testvére van az embernek, de nem kisbaba, hanem 14 éves. Nem lehetett könnyű…
Váratlanul éri, mikor Michael hirtelen beül mellé az ablakba, de valahogy jólesik. Ginger rettentően élvezi, hogy most egyszerre ketten is cirógatják, és ezt hangos dorombolással adja tudtukra. Hát, a tettből Michael máris példát mutatott…-gondolja magában egy félmosollyal Zoey.
-A szüleim? Sheffieldben élnek… Apu angol, anyu francia, de jól megértik egymást. Nem az a gazdag família, de jól megvagyunk. Egyébként elfelejtettem mondani az előbb, de van egy nővérem is… ővele nagyon jól kijövök. Bár eléggé különbözünk bizonyos dolgokban. Többek közt ő csapatkapitány volt a maga idejében… én meg éppen csak megtanultam repülni. –teszi hozzá kissé zavartan.   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Michael Smith
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2008. 07. 12. - 18:41:47 »
0

[Zoey Cleve]

- Neem… Anyu onnan származik igazság szerint. A nagyszüleim már meghaltak. Ők nem élték meg ezt a… ezt a borzalmat. Szerencséjük volt.
*Mered maga elé, közben ő maga is gépiesen simogatja a macska füle tövét, mely immáron hangosan dorombol gazdija ölében.*
- Neem… Négy éves voltam amikor megszületett. Emlékszek rá, nagyon haloványan. Régen volt már, annyi szent.
*Még mindig mered maga elé, ám eközben fejét a falnak támasztja. Eléggé rossz emlékek, ilyen idősen pedig nem kellenének ilyesmik. De hát ez van. Nincs mit tenni. Megtörtént, nem lehet rajta változtatni. Bár ha most odahaza lenne szépen állon törölné az öcsikét, amiért már is annyi bajt okoz.*

- Akkor gondolom te is tudsz franciául igaz?
*Pillant rá pajkosan, mintha az iménti pár mondat el sem hangzott volna. Igen, Mike ilyen. Olyan gyorsan ingadozik a hangulata, hogy ő maga is meglepődik ezen. *
- Egy nővér… Mik vannak.
*Nevet. Nem akar ő semmit sem, egyik Cleve családtagtól sem. Hiszen neki már van valaki. Valaki, akihez már rég óta oda akart bújni, át akarta ölelni, csókolni akarta az ajkait. De hogy ez meddig is tart? Mármint a szerelem… Mert ez is múló dolog, és valószínűleg el is múlik. Viszont, ha ennyi időt kibírtak, akkor bizonyára eléggé erős.*

.- Csapatkapitány. Az kemény meló… Hol játszik? Őőő… Egyáltalán Roxfort-ba jár?
*Bár nem éppen emlékszik így kapásból egy Cleve-re sem, de elképzelhető, hogy már ütközött vele pár mérkőzésen. Ott sosem pofára megy a játék. Vagy elengedik, vagy lerúgja a seprűről.*
- És, hogy állasz fiú ügyileg? Tudom, kényes téma… Csak már kifogytam a normális kérdésekből, és valamiről csak kell beszélgetni.
*Vigyorog kajánul.*
- Nos?
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2008. 07. 12. - 19:29:47 »
0

*Michael Smith*

Szeretne többet kérdezni a fiú családjáról, de látja Michael arcán, hogy az legalább olyan kevéssé akarja megbeszélni ezt a témát, mint ő az öccsét. Ha pedig nem akarja, akkor nem fogja erőltetni. Egyébként is, ez magánügy… Kicsit meglepődik rajta, de megkönnyebbül a pozitív hangulatváltozástól. Látszik a fiún, hogy alapból jó kedvű- szinte már természetellenesnek hat komornak látni.
-Igen, megtanultam… hogy úgymond, anyanyelvem a francia, apanyelvem az angol… és gyakorolni is volt alkalmam a nagyszüleimnél. –mosolyodik el, miközben próbált szelemes lenni a nyelves mondattal.
A nővéréről szóló megjegyzés nevetésre készteti. Bizony, mik nem vannak… érdekes dolog az ember családja- nem választhatja meg, de azért néha mégis örül neki… például azért az öccsével is nyugodtabb, békésebb a kapcsolatuk egy ideje. Pedig korábban állandóan keresztbe tettek egymásnak.
-Már nem játszik sehol… úgy vélte, túl jók az eredményei, úgyhogy a Roxfort után abbahagyta. Már elballagott, úgyhogy a Gringottsnál dolgozik átoktörőként. Kár, hogy már egyáltalán nem tud edzeni az időbeosztása miatt- maga is mondogatja, hogy egyszer még be fog rozsdásodni, és hogy hiányzik neki.
A következő kérdésre elvörösödik ismét. Igaza van Michaelnek, tényleg kényes téma… de hát valahogy folytatni kell.
-Semmi baj… egyébként nincs senki a láthatáron. És nálad? Gondolom, akad jelölt szép számmal… -akarja oldani zavarát, és a Michaeléhoz hasonló, pajkos mosollyal kíséri a kérdést, de azonnal hozzáteszi: -Persze nem muszáj válaszolni, ha nem akarsz… 
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Michael Smith
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2008. 07. 12. - 21:20:52 »
0

[Zoey Cleve]

*Hogy melyik a nagyobb rangú, azt maga döntse el. Kissé lelombozta ez a beszélgetés, így most speciel még nem tud elmosolyodni. Valószínűleg az idő múlásával ez változik. Most valahogy még nem megy. Talán az a gond, hogy még mindig rosszan vannak Nicole-lal. Legalább is a család téma közepénél eszébe jutott a lány… Hiába, ez egy kicsit erős még neki.*
- Óhh, tehát egy idősebb lány. Értem…
*Bólogat komoran.*
- A kviddics pótolhatatlan esemény az életünkből. Aki elkezdte, az nem szokik le róla.

*Vigyorog most már végre.*
- Az hogy lehet?
*Szép lány, de csak ugratja. Barátságosan persze. *
- Neee, rosszul hazudsz. Biztos van valaki…
*Közben a lány visszavág, s most ő kapja ismét ezt a kérdést, melyre… nos, kissé kellemetlenebb a válasz.*
- Hát, ha eddig nem látott volna mindenki, akkor… Van egy lány, akit teljes szívemből szeretek. Oda vagyok érte, csak hát… Az én idiótaságom miatt most haragban vagyunk.
*Sóhajt egyet, majd elereszti a macskát, ő maga pedig leugrik az ablakpárkányról.*
- Örültem a kellemes beszélgetésnek Zoey, de most már mennem kell. Majd még találkozunk.
*Kacsint, majd eltűnik.*
Naplózva

Keith Mirol
Eltávozott karakter
*****

hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2008. 07. 22. - 21:28:04 »
0

~ Egy Angyalnak ~
Az én Angyalomnak szív
Gabrielle Lilia Reeves "


Estére járt már az idő, s mégsem adta fel az áhított levelet, amit minden egyes hónapban haza kell küldenie. Amit apja valószínűleg hatalmas kényszerrel volt képes megírni. Azt a néhány elhúzott sort, mely minden hónapban ugyanaz. Ám muszáj. Hogy miért, azt ne kérdezd. Sosem volt rá igazi válasz.
Elnyújtott léptekkel volt képes lesétálni a madarakhoz, és ez egyszer, nem bűzlött a cigarettaszagtól. A vacsora után ő volt az első, aki megrohamozta a fürdőt, hogy lemossa magáról az aznapi mocskot, piszkot, kötözködést, és minden olyan dolgot, amit csak lehetett. Igen. A víz olyan elem, mely képes megtisztítani az embert, s ő midig is érezte azt, mintha a testén végigáramló vízcseppek, nem csak a mocsoktól szabadították volna meg, hanem a gondoktól, amik mindig is a nyomában jártak. S gondok nélkül az ember olyan könnyűnek érzi magát. Mintha mindent ledobhatott volna magáról egy röpke pillanatra, s végre egy jólfésült embernek lássák őt. Mégis kinek van erre szüksége? A víz, úgyis mindig felszárad, vagy elpárolog, de a gondok azok mindig ott maradnak. Sőt. Tolakodva furakodnak egymás elé, fellökve a másikat, hogy az embert egy nem várt pillanatban lerohamozzák.
Üresek az iskola falai. Bizonyára már mindenki, aki tehette megvacsorázott, s a klubhelyiségében tölti el az idejét. Aki teheti.
Ő képes volt  emiatt a sárga, megszáradt pergamen miatt, amit a csontos ujjai között szorongat, nyirkos hajjal, mellkasán alig összegombolt inggel lesétálni. Pusztán egy levél miatt.
Az apja miatt.
Ahogyan a lépések végignyúlnak a talajon, a mogyoróbarna íriszek végig az előtte lévő kőpadlót követik, melyek a kis udvaron keresztül kivezetnek a bagolyházhoz. Csak a lépések hallatszanak. Semmi más. A iskola ódon falai minden percben visszaverik a bőrcipők finom kopogását, mikor egy sárga fénynyaláb csúszik végig talpa alatt.
Ezek szerint kiért az udvarra.
Furcsán vöröslik az ég. Ez az első, amit megpillant, mikor a papírszerű tekintet felemelkedik a mintás kőpadlóról, s a maga előtt lévő birtokot veszi figyelembe. A vöröslő árnyalatokat. Életében talán, ha egyszer tudta végignézni a naplementét. Talán ha egyszer.
A szemek megcsillannak az egen, s a tündöklő napkorongon, mely már csak félig világítja be a távolban magasló hegyek oldalát. A messzi hegyeket.
Olyan, mintha a vörös lángnyelvek angyalként vonnák körül a sziklákat, a zöldellő erdőket, melyek mind a magas csúcsokon nyúlnak végig. Angyalok, melyek mindig is ott voltak, csak te sosem láttad őket, s mindig is vigyáztak rád. Meleg fuvallatként öleltek körbe téged, s csípős hideg szélként jelezték, ha valami nincs rendben. Veled, vagy akár mással.
A léptek megálltak. Egyetlen már-már romos párkánynál, melyre a nap utolsó sugarait bocsájtja. A szemek lehunyódnak. Eltűnnek a világ elől. Gyenge szellő tép bele, a nyirkosan kócos vöröses barna hajtincsekbe.
Angyalok, melyek hirtelen, egy nem várt alkalomkor jelennek meg, s színtiszta lélektükrökkel, csilingelő hangokat súgva füledbe, vigyáznak rád.
Baglyok szállnak ki a közeli házukból.
Ő, még sosem látott Angyalt.
Küldjetek nekem egy Angyalt...
Naplózva

Keith Mirol

Gabrielle Reeves
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2008. 07. 29. - 13:23:12 »
0

~Keith, leendő megmentőm szív~

Hullámos csigákat reptet a szél, gyengéd szeretőként cirógatják a hajtincsek a bársonyos arcbőrt, a cseresznyeajkakat, a szédítő pillákat. Keserű íriszekben kavarognak az égi tünemény érzései, ketrecbe zárva, lakattal őrizve, hét pecsét alatt.
Egy …
Kettő…
Három  …
Négy …
Minden egyes lépésnél számolja a fokokat, azt a meredek falat, mi céljától választja el. Kesztyűs ujjak görcsösen markolásznak egy aprócska borítékot, egy megsárgult jegyzetet, egy szemétbe való emléket.

„ Claudette,
Az emlékek kínoznak. Rettegek. Magamtól. A múltamtól. Rejtsd el nekem ezt a gyűrűt. Kérlek. Könyörgök neked. Tedd el, hagyd porosodni, dobd tűzbe, öld meg vele a lidérceimet.”


Megannyi borostyán szempár szegeződik rá, mikor belép a bagolyházba. Megannyi ostorként büntető írisz, melyek a kárhozat útját sugallják.
Pokol a Föld. De ez a pokol annyi mindent tanít nekünk, annyi édes emléket ad, és mégis annyi nem létező vércseppet hullat szívünk, életünk végéig. Mert minden így kezdődik. Valami életre kel, aztán elpusztul. Ez a világ rendje. Nem tehetünk ellene semmit. Azt mondják, akiket az istenek szeretnek, azok korán halnak. Dumbledore is ezt mondta a legutóbbi találkozásukkor. Az igazgató jó ember. De Ő se segíthet az olyan angyalon, aminek szárnyát démonok tépázták meg.
Lilia megtorpan, no nem azért, mert észreveszi Keithet, hanem mert eszébe jut legutóbbi álma.

„Fehér fekete.
Fehér fekete.
Csak egy szoba. Csak egy szoba. Nem több. Vakítóan világos, aztán reménytelenül sötét. Közelítenek az árnyak. Jönnek. Eltűnnek. Jönnek. Menekülnek. Reszketek.
A rémálmokkal csak kétféleképpen lehet felvenni a harcot. Elfutsz, vagy szembenézel velük. De mi lesz akkor, ha a lidércek a világba is beférkőznek? Ki fog megvédeni?
Fekete fehér.
A fény eltűnik.
Sikítok.
Démonok, kísértetek, szörnyetegek. Léteznek, vagy csak az én agyam szüli őket? És ha valók, akkor hova bújhatok? Hova? Bújhatok? Bújhatok….hova…bújhatok…hova hova?”

 
Borzadva figyeli, ahogyan ujjairól vérvörös rubintok csöpögnek le. Drágakövek, maga az élet. Szép, ómenszerű íriszei kerekre tágulnak a félelemtől. Ilyenkor nincs kép, nincs hang, csak Christian tekintete létezik. A kés.
Zajra lesz figyelmes, az aprócska huhogás felébreszti valós álmából. Ijedten kapja fel fejét, fedezi fel, hogy nincsen egyedül az aprócska helyiségben.
- Bocsánath, ha zavarokh … visszhajöhetek később ish …
Az élet ismét arcul csapja a földre hullt angyalt. Egy egyszerű barna bagoly száll le elé, majd lábát kinyújtja előre.
- Nosh, úgy láthszik … nem szeretnékh ha elmennéhk.
Csókot lehel a borítékra, megsimogatja az állat fejét, majd cseppet elcsukló hangon szól a bagolyhoz.
- Vidd el Claudettenek. Könyörgök.
 Lassan egyenesedik fel, egész eddig úgy tett mintha a fiú ott se lenne mellette. Most azonban tekintete a Mardekáros tekintetét keresi, mintha csak egy megnyugtató pontot talált volna a lány, ami a valóságban tartja, ott ahol nem üldözik a démonok.
Naplózva

Keith Mirol
Eltávozott karakter
*****

hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2008. 08. 02. - 00:08:21 »
0

~ ♥ Lilia ♥ ~


Suhogás.
Suhogás, melyek kecsesen ringó tollak közül merednek. Ahogyan a madarak egy-egy pillanatban nekivágnak a vörösen izzó felhőknek, s egyszerre eltűnnek a semmiben, hogy holnap talán egy jobb hírrel szolgáljanak, mint a mai.
Ami felülmúlja a tegnapit, de mégsem éri el a következő nap szintjét.
Árnyak szállnak a szürke kövekre, melyeket ezrek tapostak már meg. Baglyok szárnyai villannak meg s tűnnek el.
Egyetlen röpke pillanat alatt.
S lám a mogyoróbarna szemek sarkai és észreveszik a hosszan elnyúló kecses árnyékot, mely nem a végtelenbe tűnő madarak egyike.
Simogató hang tűnik fel, s egy madár ismét szárnyra kél.
Arca megfordul,s hátranéz. Átnéz válla fölött, s egy pillanatra ledermed. Csak egy pillanatra, mely olyan, mintha megsem történt volna. A mogyoróbarna szemek megakadnak a szőke tincseken, a tükör kék szemeken, a hófehér bőrön. Az ujjak között lapuló levélen.
Mit kívánt az előbb?
Angyalt…
Angyalt akart látni.
S kapott.
Egy szárnyaszegett angyalt, kit nem hófehér tollak repítenek. Ki a földön jár s mintha mégis két centivel lebegne a talaj fölött. S félmosolyra húzza száját, mikor az enyhe akcentus bújik ki a vörös ajkak közül.
- Küld csak el, nyugodtan...Jogod van hozzá...
S szemek, miután csillogva nézték végig, ahogyan a vérvörös ajkak csókot nyomnak a levélre, visszaugranak a kéken csillogó lélektükrökre. Üresek. Mintha csak egyszerű gyémántok lennének, amik azért vannak, hogy díszítsék az embert.
Majd ostoba nevetés.
Magának nevet.
Életében nem teljesült még egyetlen kívánsága sem.
S most?
Maga előtt tündököl egy égi tünemény, kinek baglya most száll fel a vöröslő felhők közé, hogy elvigye a csókkal ellátott levelet, melytől oly nehéz szívvel vált meg.
- Mond… ugye Te nem idevalósi vagy…
Bár a szörnyű hírek terjednek, ám mégsem jutnak el akárhová. Régi iskolájába nem jutott el. És sosem voltak ínyére a pletykalapok.
Ő még nem ismer Téged.
Ő, még nem tudja a titkodat…
Naplózva

Keith Mirol

Gabrielle Reeves
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2008. 08. 13. - 14:37:25 »
0

~Bocsánat, hogy csak most~
~Neked, neked, aki valós vagy~

Tekintetét elkapja a fiú szemeiről, hogy az eget fürkészhesse. Nem a távolt. A messzeség annyi újdonságot és rejtélyt tartogat, pont úgy, mint saját jövője, és erre a borzongató érzésre egyáltalán nem kíváncsi.
Bíbor-szürke függönyt von az alkony az égboltra.
Egyetlen pontot néz, azt, ahol az elröppent baglyot utoljára látta. Ahogy kitárt szárnyaival a szelek hátán hullámzott, és végül eltűnt az igéző szempár elől. Vajon mikor jut el a címzetthez? Ma? Holnap? És megnyugtató válasz mikor jő? Egyszer…? Talán … Vagy soha?
Sóhajt.
Nem fordul Keith felé, nem néz rá. Túl valósak azok a meleg szemek. Megrémisztik. Neki nem szabad tekintetét ily csodás lélektükrökbe mélyesztenie. Nem.Szabad.
Nem.
- Jogh … és mégh mi mindenhez van jogha az embhernek … túlh sok mindenhez. Túlh sok mindenhez.
Elvarázsolja a hirtelen támadt csönd, borzongatja a sok pillantás mi őt pásztázza és a kedves idegent. Gerincén, bizsergető érzés cikázik végig, karjaira kiül a libabőr, lábai mintha egy másodperc erejéig megremegnének a pillanat hatására.
Milyen egyszerű lenne szárnyakat növeszteni és elrepülni oda, ahol senki nem találhat rá. Egy olyan helyre, ahol csak Ő van és senki más. Nem akar többet félni, de legfőképp csalódni nem óhajt.
Kérdeznek tőle.
Aprócska kérdés.
Boldogság.
Nem ismeri.
Ő még nem.
Ismeri.
Elmosolyodik, hetek óta először. Hirtelen fordul hátra, hogy megbizonyosodjon arról, Keith nem egy álom, nem fog a levelével szálló baglyot követve örökre eltűnni és gúnyos kacagásával üdvözölni Őt egy újabb rémálmában.
- Nem. Frhancia vagyhok. Thavasszhal érkezthem. Beauhxbatonsos voltham. A nevhem Gabrielle Lilia Reeves.
Még mindig kerüli a mogyoróbarna íriszeket, képtelen rájuk nézni. Inkább a fiú válla mögött húzódó sötét árnynak beszél, mintsem a Mardekárosnak. Könnyebb kiválasztani egyet a sok pont közül, mint azt megbecsülni, ami előtted van.
- Milyenh ijeszthőek ezek a boroshtyán szemekh. Mintha a lelkhünkbe látnának.
Egyes baglyok most térnek vissza csőrükben apró állattal, némelyek viszont még csak most kelnek útra, hogy majd mint társaik diadalittasan hozhassák a zsákmányukat.
- Nemh láttalak mégh… bennedh kit tisztelhetekh? Azth már láthom, hogy Mardhekáros vagy.
A titkok szörnyű dolgok. Előbb utóbb sajnos úgyis kiderülnek. De addig mennyi idő telhet el? Hány boldog óra, hét, vagy esetleg hónap?
Milyen egyszerű lenne, ha soha nem kéne szembenéznie múltjával, rémképeivel, saját magával?
Ha…
Az élettől…
Újabb esélyt kapna…
Esélyt…
És Ő nem tudná meg a titkát.
Titkát.
Naplózva

Keith Mirol
Eltávozott karakter
*****

hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2008. 08. 13. - 18:17:24 »
0

~ Neki ~


Titkok mindig vannak.
Titkok minidg lesznek.
Mindenkinél, mindenhol, mindig.
Hiába is próbálja az ember tagadni, vagy akár hiba is próbálsz nélkülük élni. Azok ott vannak. S olykor-olykor, bizony körülvonják a lelket, és a legmélyebbről előbukkanó árnyakként törnek a felszínre, hogy egyszerre, minden elvegyenek, és beborítsanak. Hogy, egyszerre, mindent ellepjenek a sötétség villás nyelvei.
Apró gombszemek vigyáznak rájuk. Szemek, melyek ott vannak, s melyek mintha értenék minden gomdolatodat. S a vöröslő ajkak közül igaz szavak hangzanak. Hiába. Érzed, hogy az oly kecsesen szálló baglyok, ismerik a titkodat. Ismernek tégeg. Mindkettőjüket.
Némán merednek a mogyoróbarna szemek, a szőke szépségre. A szárnyaszegett angyalra, kinek lélektükrei oly semmit mondóan merednek rá a csapzott vörösesbarna hajszálakra. Üresek, mint a tiszta víz, mint a csörögedező patak melyek elsöprik a kövekként nehezedő gondolatokat, s semmit sem mutatva magukból, csupán a tiszta, tükörsima víz színét melyben csakis saját arcod képe tekint vissza rád.
S tényleg, keresve az elbűvő kéken villanó női szempárt, mitha az íriszek találkozásakor látná saját beesett arcának éles vonulatait, s vékony ajkainak ívét. Gondolatok suhannak végig, miközben nemes csend kíséri, a vörös ajkakból szóló szavak útját. S saját, vékony ajkai nem válaszolnak. Csak a mélybarna tekintet az, mely próbálja követni a finom karcsú vonulatok mindegyikét.
A színtiszta szemeket.
Mintha csak röpke hipnózisba esnél, mikor belebámulsz a szempárba.
Csak egy röpke hipnózis....
Csak...
...?
Gyönyörködtető mosoly tölti be a napot. A lenyugvó nap végét, mely már vörösló vérként kúszik be, s árasztja fényét az angyali teremtésre. Igen. Most úgytűnik, mintha minden kiröppenő madár csak őt figyelné. Vagy mégsem...?
Ezüstszín bagoly száll le a többi közül, mely olyan, mint a többi. S lám milyen furcsa, egyszerű baglyokról beszélünk, kik mégis oly fontosak minden ember számára. Talán Ők jelentik a tegnapot, a mát, s a holnapot. Ezek az egyszerű, jelentéktelen állatok.
Erektől duzzadó erős karok nyúlnak ki, s eresztik a már-már meggyűrött levélpapírt baglyának fénylő csőre közé.
Majd huss!
Egyetlen szárnycsapás, melyet gondokodónak tűnő tekintettel követnek végig az íriszek, s bagoly már a magasban száll, hogy elvigye a neki szánt postát. És ismét hangokat hoz a szél. Hangokat. Magáról beszél az Angyali teremtés, melyet szótlanul hallgat végig az ifjú Mirol. S lám, mintha nem is keresne rá választ. Csupán a szemeket próbálja fürkészni, mleyek mintha nem akaróznának beletekinteni a barna mélységbe. Majd mikor újabb szavak hagyják el a vörsen izzó ajkakat, a papírszerű tekintet a madarakra néz, s ostoba somolygásként viszonozza a megjegyzést.
S az angyal szavak véget érnek. Rá kerül a sor. Most, itt az idő, hogy egyszerű halandóként beszéjen a Angyali teremtés mellett.
Az Ö titkai következnek.
- Keith Christopher Mirol. Erre az évre kellett visszajönnöm a Durmtrangból. Hat évig ott tanultam.
Miért is jött haza?
Hogy az legyen, aminek szánná a sors?
Annak a rohadt sorsnak, az a remek humora?
Nem. Neki mást szánt. Nem jobbat. Mást.
A pokoltól nem fél. Képes lenne együtt pöfékelni Luciferrel.
Ám a pokol messze van az Angyalokhoz képest.
Akkor nem láthatná, az előtte álló tüneményt sem?
Talán elősször érez olyat, hogy megakarja érinteni.
Hogy valóságos-e...
De nem teszi. Nem.
Nem eshet álomba.Csak egy valakinek álmodhat.
Csak egy valakinek.
Csak egyvalakinek.
Egy valakiről.
Naplózva

Keith Mirol

Gabrielle Reeves
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2008. 08. 27. - 14:11:00 »
0

~ Neked, aki a neveddel felidézed a múltat, neked akinek talán sikerül feledtetned, neked aki legyőzheted a démonjaimat~

Az állatok sokszor kellemesebb társaságot tudnak nyújtani, mint az emberek. Hiszen ők kitöltik a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívben, nem árulják el titkainkat, nincsen bennük rosszakarat, irigység vagy gyűlölet. Ők nem lelik örömüket a bánatunkban és nem lesznek féltékenyek a sikereinkre. Feltétel nélkül szeretnek, lehetünk a világ legszebb teremtménye vagy akár a legszegényebb. Nincs hibánk a szemükben.
Mintha egyszerre huhognának a baglyok. Együtt szállnak az árnyak közé, majd közös erővel térnek vissza. Vajon mit mondanak?
Ne aggódj minden más lesz?
Tőle nem kell félned?

- Drumstrang. Ott erősh embherekhet nevelnekh állíthólagh. Bárh sokakh szerinth az iskhola inkhább a sötéth mághiáht részesíthi előnybenh. Idősebbh vagyh nálam. –egyszerű megállapítás, nem több.
- És hogyh-hogyh egyh Mardekháros szhóba áll velehm? Igazhán nagyh megtiszteltetésh. – hangján érezni, hogy nem gúnyolódik, inkább csupán viccnek szánja a kijelentést.

Eltelik egy perc. Elcsendesül a világ. Szinte hallja saját szívdobbanásait.
Fülében ott cseng a név. Elborzad. A sorsnak mindig is kegyetlen humora volt van és lesz.
Egy perc erejéig nincs múlt se jelen se jövő.
Christian és Christopher.
Mind a kettő becézése Chris.
Nem nyílnak válaszra a rózsaajkak, a szemek se rebbennek csak a lány lelkében mozdul meg valami. A ketrecbezárt vad nyüszít fel, és kaparja a húsból és zsigerből álló börtön rácsait.

Elsötétül a világ. A lidércek előtörnek rejtekükből és magukkal ragadják az ártatlan lelket. Széttépik, felfalják, szép testét vér borítja. Nem fog sikítani. Nem fog sikítani. Nem adja meg senkinek sem azt az örömöt, hogy kínlódni lássák. Nem fog. Nem. Nem fog sikítani.

A szőke angyal térdei kibicsaklanak, gyenge rongybabaként hull a földre, ahol nem mozdul többet. Dús pillái összefonódnak, mellkasa egy pillanatig nem hullámzik, mintha a szíve ált volna meg. De aztán mégis táncot jár a ruha karcsú testén. Szemei azonban nem nyílnak ki.

Ki lehet Ő? Gyámoltalanul hever a piszkos padlón, képzeletében pedig ismerős képek elevenednek meg.

„Meleg, bársonyos kéz tapintja ki a szívdobbanásokat. Aztán ugyanazok az ujjak végigsimítanak a karokon. Az arcélen, a háton. Azon az estén erős tündérkarok között szenderült álomra.”


Bár álom lenne az egész, és pár perc múlva felébredne a fiú mellett.
Hosszú nagyon hosszú percek telnek el. Íriszei végül mégis rácsodálkoznak a világra.
- Christopher
Susogja, hangja akár a lágy tavaszi szellő. Nem szól már. Szégyelli magát. Rádöbben egy pillanat alatt, hogy mi történt.
Gyűlöli magát, gyűlöl az lenni aki, és retteg minden elkövetkező naptól.
Sose fog a mennyországba jutni. Soha.
Hát majd együtt pöfékelnek hármasban? Keith, Lucifer és Ő?
Az est eljő időközben. A vöröses csíkok lassan eltűnnek az égről, helyükre fekete lepel terül, mely mindent elnyel.
Kik Ők? Van esély rá, hogy örökre megtartsák maguknak titkaikat? Talán.
Angyal és ördög. Az ellentétek állítólag vonzzák egymást.
Naplózva

Iris Mackenzie
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2008. 09. 03. - 10:00:56 »
0

Gonosz mardis bácsinak

Someone holds me safe and warm
Horses prance through a silver storm
Figures dancing gracefully
Across my memory.


Magas, vékonyka hang, mely betölti a termet s amely már hosszú idők óta visszhangzik a folyosón. A kóborló diákoknak talán fogalmuk sincs, mi lehet ez, vagy inkább ki lehet ez. Lehet, nem is foglalkoznak igazán vele. A házak szellemei azok, akik népszerűek a tanulók körében, a kopogószellemek sosem tartoztak a kedvenceik közé, mivel ők többre képesek, mint egy szokásos kísértet. Főleg Hóborc az, aki gonoszságokat szokott csinálni.
Nagy butaság egy hatéves kislányról bármiféle gonosz dolgot feltételezni, de meglehet, hogy átlátnak az álarcon? Áh… badarság. Kizárt. Tökéletes színésznő.
Még varázspálcát sem fogott soha a kezében. Varázsolni sem tud. Akkor ki is volt ő valójában? Boszorkány, nem boszorkány? Ó, mennyi, de mennyi megválaszolatlan kérdés maradt, amikre már soha nem fog választ kapni.
Már csak egy szürke árny. Egy köd. Vajon elfogadja ezt valaha, vagy örökké ez lesz? De nehéz is ez! Senki sem tudja, hogy milyen érzés, mikor átmegy rajta valaki, amikor képes átmenni a falon, vagy egyszerűen olyan kicsire zsugorodik, hogy ne is látszódjon. Nem érti ezt a földi halandó.
És a többi szellem? Nos, elvből szóba sem áll olyanokkal mint az a Myrtle. Lealacsonyító. Nemesi származása nem engedheti meg, hogy ilyenekkel beszélgessen.
S a lányka csak ül csendesen a nyitott ablakban, hosszú ruhája kifelé lóg, melyben még a kint dúló szélvihar sem tesz kárt. Egyszerűen átfúj rajta. Kezében a véres, szétmarcangolódott nyulacska. S csak énekel… csak énekel.

And a song, someone sings
Once upon a December.

Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2008. 09. 03. - 12:49:59 »
0

.-= szív Kiscsillag szív =-.


Csodálatosan telt a mai nap, igen, kezdhetném így is a süket monologizálást, de akkor nagyon nagyot hazudnék önmagamnak, és mindenki másnak. Hogyan is telhetne egy olyan ember napja jól, akinek meghalt a legfontosabb ember az életében? Alig egy hét telhetett el, mióta megkaptam a baglyot a halálhírről…kitörtem a bagoly nyakát…levágtam a lábát.
Emlék.
Egy világ szakadt össze bennem, holott már régóta tudtam, hogy a dolog visszafordíthatatlan. Akármit teszek, és akárhogyan, David bának esélye sem volt a túlélésre…a gyilkosai pedig élnek, és engem nevelnek. Szürreális kép. Nagyon sokat merengtem azon, hogy meg fogom ölni őket, a lelki békém nyugalma érdekében.
Az ég felé pillantok.
Csak egy másodpercre.

Nekem lelkem? Érdekes kérdés azok után, amiken keresztülmentem, és valószínűleg még keresztül is fogok a hátralévő éveim alatt. A közvetlen gyilkos, aki adagolta a mérget? Eléggé szétszórt személyiséggé vált, és azóta már valamelyik temetőben zabálják a nyamvadt kukacok a rothadó testét, meg ki tudja, mi még. Megérdemelte, mert elvett tőlem valamit…cserébe én is tőle. Ezt a játékot így játsszák, én csak alkalmazkodtam.
A földre tekintek.
Halovány mosoly.

Igen, büszke vagyok arra, amit tettem…és örülök annak, hogy a könyv soha nem jutott el a fogadott apámhoz. Talán megváltozott volna rólam a véleménye, ezt pedig nem akartam. Megtartott olyannak, amilyennek képzelt…bár ez volt a szép az egészben, az, hogy úgy szeretett, ahogyan vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy valakitől képes leszek elfogadni ezt, főleg a nevelőim baromságai és szemétségei után.

Lassú séta.
Komor fellegek gyülemlenek.
Lassú séta.
Szemerkél az eső.
Lassú séta.
Nem sietek, so
ha nem siettem semmivel és sehová. Eléggé rohanó a világ így is, nem kell plusz egy barom, aki ezt még tetézi is. A messzeségben már láttam a bagolyházat, oda igyekeztem. Nem tudom miért, talán a hely misztikuma miatt, talán amiatt, hogy érkezik egy levél, tévedés történt…nem tudom, de rengeteget jártam ki oda. A torony ablakába kiülve, a lábam lógatva szájharmonikázva át az ott töltött órákat. Nyugtató, főleg azután, ami idebent megy. A sok kis szarházi gyermeteg játéka és tréfája. De tartom magam, tűröm a sok hülyeséget, és megpróbálok nem úgy visszavágni, hogy kicsapjanak miatta ebből a kócerájból.
Lassú séta.
Megérkeztem.


Az ajtót már reflexből pálcával nyitom ki, elvégre a hosszas évszázadok megtették a hatásukat, és a zárszerkezet körött a lemez réges-régen elhajlott már. Csak a lélek tartja, ha be van csukva, meg a szarszag vákuuma. Nem sokat törődve a környezettel indultam meg fölfelé, a magasságokba, hogy egy kicsit eldőlhessek „az” ablakban, és tényleg kikapcsoljak. Kell, mert ha nem tenném rendszeres időközökkel, ez a pöcegödör talán már nem is állna.
Megállok.
Meredek magam elé.
Az ablak.

Soha nem fogtam még ki olyan időpontot, amikor egy szellem üldögélne abban lyukban, ahol én is szoktam. De ez az átlátszó kis Pöttöm más, mint a többi, nagyon más. Nem csak azért, mert egy tagbaszakadt véres nyulat szorongat a kezében.
Érdekes.
Nem láttam még itt.
Meglepő.

Cedrah nagybátyámon szokott csüngeni az Apróság, de soha nem beszélgettünk még el arról, ki is Ő valójában. Látni látom, és tudom, hogy neki is fontos, elvégre, őt ismerve, biztosan elűzné melegebb éghajlatokra, ha nem így lenne. Közöm lenne hozzá?
- Kiscsillag!
Igazán találó egy gyermek lelkületű szellemnek, még képes, és azt hiszi, csapom neki a szelet.
- Odébb csúszhatnál, legalább harminc öl távolságot!
Neki rohadt mindegy, hol ül, vagy nem?
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 11 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 27. - 05:08:49
Az oldal 0.178 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.