House of wax

A szobám, ahová rajtam kívül másnak TILOS volt a belépés, kivéve akiket én engedtem be  


A nappali, ahová a vendégek is jöttek :


A lépcsőfeljáró:


A konyha, ahol a cselédlányok sündörögtek:

Kys hálója



Anyáék szobája:



Cselédek szobája:

A kastélyunk kívülről:



A hátsókerti kishíd:



A szökőkút:



A hátsó kiskert:

Jessica

1989. augusztus 1.

Kis fekete szoknyámban szökelltem ki a hátsó kertbe, ahol szabadidőm nagy hányadát szoktam tölteni. Hirtelen megpillantottam Jessicát, azt a taszító fattyat ülni a szökőkút peremén.  Legszívesebben belelökem volna, csak úgy hívogatta a víz, de mist valami több kellett ennél.
Sokkal több!
Odalépkedtem hozzá a magam határozott, ám gyermekded mozdulataimmal, majd letelepedtem mellé a kút peremére. Belenéztem azokba a szánalmas, tágra nyílt szemeibe, de most próbáltam levakarni az arcomról azt az undort, amit a kis félvér iránt érzek.
Fancsali kép helyett kedvesen, ám megszeppenve néztem rá, kérlelő tekintettel.
-Te, Jessica...Lehetne egy óriási kérésem?
Kérdeztem tőle, majd megpróbáltam kisajtolni egy könnycseppet a szememből.
-Belejtettem a babám a kerti tóba! Nem segítenél kihalászni?
Könnyek borították el a szemem, mindig is értettem a színészkedéshez, már 7 évesen is. Arcom tenyerembe temettem, majd kinéztem ujjaim mögül, és keserves zokogás hangját hallattam.

Nadalia

Éppen a szökőkútnál üldögéltem és az egyre folyó vízet néztem, egyszerűen imádtam a vizet, meg aztán a másik oka, hogy kinn voltam az udvaron, az hogy Nad benn volt a házban és bevallom, hiába voltam idősebb nála, féltem tőle. Valahogy mindig olyan furcsa, gonosz tekintettel nézett rám, és ami a legijesztőbb volt, hogy olyan őszinte utálat áradt belőle irántam, hogy ezt már megváltoztatni se tudtam volna.
Egyszercsak odajött hozzám és tőle szokatlan kedvességgel szomorúan panaszolta, hogy a babája a tóba esett, és segítsek neki kiszedni, amire rögtön felkeltem és naivan a tó felé tekintettem, ami pár száz méteren terült el az udvarban.
-Persze segítek neked, de te nem is szereted a babáidat...-mondtam naiv szemekkel méregetve Nadet.
Közben elindultunk a tó felé, és Nadet kezdtem el vizslatni, - annak ellenére, hogy volt köztünk korkülönbség majdhogynem ugyanolyan magasak voltunk -,hogy a szeme elárulja nekem, hogy még mindig utál-e vagy valami kezdett megváltozni benne, mert kisgyerek lévén sosem értettem az ellenszenvét, ezért mindig vártam, hogy ez megváltozzon irányomba.

Jessica

Hirtelen felcsillant a szemem, amikor Jessica azt közölte velem, hogy igenis kiszedi nekem a babám, bár érdeklődött afelől, mióta is kedvelem őket.
-Mindig is kedveltem a porcelán babáim!
Jelentette ki, de a mondat végét elharaptam, hisz ebből csak annyi igaz, hogy mindig is szerettem a porcelán babáim Jess fejéhez vágni avagy a törékeny pofijukat ripityára törni. De elrontotta volna az egész "darabot" ez a kis "egyszemélyes jelenet" , ígyhát maradtam a monológnál.
Lassan lépkedtem a fűben, nem akartam hamar túlesni a dolgon. A jó munkához idő kell, és ez igenis szép, tiszta príma munka lesz. Volt félvér korcs, nincs félvér korcs.
Édes kislány módjára elkezdtem bájcsevegni vele, hogy véletlenül se feltételezze szándékom. Remélhetőleg úgy véli, hogy ki akarok békülni vele, aminek kifejezetten örülök.
Bár ha nem lenne ilyen kis fiatal és ostobácska, rögtön rájönne a dologra. Dehát ő Jessica, a mugli papája bizonyosan nagyon tudatlan volt, ráüthet, hisz anya rafinált és okos, pont mint én.
-Tehát Jessica, hogy érzed magad velünk itt a házban?
Szegeztem neki kérdésem, és remélem majd azt feleli : prímán!

Nadalia 

Elindultunk a tó felé, és Nad azonnal elkezdte mondani, hogy ő bizony szereti a babáit, amit valahogy nem tudtam elhinni, és már felötlött bennem a gondolat, hogy mégse kéne a sátán lányával a tó felé sétálgatnom, de valahogy túl naiv voltam ahhoz, hogy egyszerűen otthagyjam Nadet.
-Nagyon jó itt, csak... hiányzik apa és te sem voltál túl kedves hozzám...-mondtam megróvóan a féltesómnak, többet nem tettem hozzá a dologhoz, mert gondoltam, hogy inkább csak úgy kérdezte, igazából nem érdekli.
Nem tudtam, mit reagál a dologra, de lassan már a tóhoz érve néztem a part szélét, hátha kisodorta a víz az állítólag beleesett, de egyelőre nem láttam semmit, amitől akaratlanul is összeráncoltam gyermeki homlokom.
-Nad, biztos, hogy beleejtetted azt a babát?-kérdeztem gyanakvóan ránézve.-Anya megengedte neked, hogy egyedül idegyere játszani?-folytattam a kérdezősködést, közben kicsit nagyobb ívben igyekeztem megkerülni a tavat, mert mint mondtam szerettem a vízet, de igazán nem akartam beleesni sem önszántamból, sem külső hatás által, mert nem tudtam úszni se, ezért kicsit féltem is a mély víztől.

Jessica


Sajnos Jessica nagy ívben kikerülte azt a fránya tavat, ami nem is volt olyan nagy probléma, hisz nem belelökni akartam, hanem rávenni, hogy menjen bele nekem érte.
Más eszközökhöz kell viszont folyamodnom, hogy ezen cselekvésre rávegyem, ígyhát a drámának kell előtérbe kerülni a színdarabban.
-Beesett! Az aljára! És Jess baba nem tud úszni!
Törtem ki tettetett zokogásban, és még azzal is igyekeztem meghatni, hogy a babát róla neveztem el, ami nem igaz perszem az én babáimnak sosem voltak és sosem lesznek ilyen egyszerű, hétköznapi nevei.
-Igen, utánad neveztem el.. De nem mennél bele érte csupán a tó elejébe, oda esett, és nem lepne el a víz csak a nyakadig, de éb rettegek a víztől..
Potyogtak még mindig az elefánt könnyeim, és nem is jöhetett rá Jessica a dologra, hisz a tó elején tényleg addig ér neki a víz. Viszont csak én tudok arról a gödörrről, ami a tó elején található, és ha belelép, nem veszi majd csak azt észre, hogy süllyed és süllyed...

Nadalia

Bizonytalanul néztem Nadre, még mindig nem tudtam elhinni neki, hogy a babája a vízben van. Arra a kérdésemre nem is válaszolt, hogy hogyan lehet az, hogy anya engedte, hogy itt játszon, ezért összeráncoltam gyermeki homlokom, amin csak nagy nehezen keletkeztek ráncok és azok is csak pár másodpercre, majd újra a tó felé néztem.
-De nem hideg az a víz?-kérdeztem elhúzva a számat, és kelletlenül közelebb mentem a tóhoz.-Tényleg rólam nevezted el a babád?-hát igen, bár gyanakodtam a gyermeki naivság győzedelmeskedett végülis bennem, és jólesett, hogy Nad talán mégis szeret engem, csak kicsit a maga módján.
-Jó, bemegyek érte, de csak amíg leér a lábam, ha nem találom meg, kijövök...-sóhajtottam fel, majd elindultam a kis állóvíz partjához, majd beléptem a vízbe, ami annyira nem is volt hideg, de azért a kicsit még hüvös tavaszi levegő nem tudta felmelegíteni. Elindultam befelé és a hideg víz, jobban és jobban átjárta a bőrömet, és fázósan összefontam a karomat, majd még visszanéztem Nadre, és mintha kicsit gúnyosan, vagy inkább gonoszan nézett volna vissza rám.
A babát egyelőre nem láttam, de már tudtam, hogy egyáltalán nincs itt semmilyen baba, így mielőtt teljesen elsüllyedhettem volna az egyre mélyülő tóba szomorúan elindultam kifelé a sikertelen "babavadászat" után és lebiggyesztett szájszéllel néztem Nadre még a távolból, amiből már kitalálhatta, hogy nem találtam semmit.

Jessica

A lány hát mégiscsak bement nekem abba a fárnya tóba, de nem értem el célom, nem lépett bele a gödörbe. Amikor csurom vizesen elkezdett kilépdelni a vízből, elkezdtem törni a fejem, hogyan vehetném rá, hogy ismét belemennyen a tóba. Kisebb szünet után felsóhajtottam egy hatalmasat, majd belekezdtem mondókámba fájdalmas hangon:
-Na de Jess, te rossz helyen kerested az én Jessem, az egy kicsit jobbra van, csak hármat kell körülbelül lépned, és rébukkansz!
Adtam meg neki a pontos leírást, ahol a játékom kellett volna találnia, de ehelyett a kis döröcskéhez vezető pontos utat írtam le neki szóban.
Ha most bemyeg, lép kettőt-hármat, és már el is nyeli a víz, ha csak nem lép valaki közbe. De nem, nem fog senki sem, mert ez az én tervem, és ha nem ér révbe, esküszöm, belevetem magam ebbe az átkozott tóba.
Látszott, hogy a víz hideg, Jessica ajkai remegtek, haja össze volt tapadadva a víztól, ruhája is testéhez simult már, bárki megmondhatta volna róla, hogy vízben tartózkodott.
És ha tervem nem jön össze, ez befog menni így a házba, és akkor nem teszem majd zsebre, amit Edtől kapni fogok, mert anya majd csak legyint egyet, hogy kislány vagyok még.

Nadalia

Eleinte eléggé segítőkészen álltam hozzá a dolgokhoz, és kerestem is a babát, ami Nad állítása szerint beleesett a tóba, de aztán a hideg víz lehűtötte az amúgy se nagy lelkesedésemet, de mikor elindultam kifelé csalódottan,
Nad ismét nyaggatni kezdett, hogy keressem tovább egy kicsit jobbra, kicsit tétováztam a dologgal szemben, hiszen erről az egyetlen útról tudtam, hogy nincsenek benne gödrök, és tudtam, ha letérek róla, akkor van rá esélyem, hogy egy mélyebb helyen kötök ki és akkor aztán megnézhetem magam.
-De Nad, te is jól tudod, hogy már idáig se szabadott volna bejönnöm-kezdtem tiltakozni a további keresés ellen, de végül jobbra néztem, de eszem ágában se volt három lépést arrafelé tenni, majd megláttam a húgi hisztis arcát, aztán sóhajtva jobbra léptem, igaz nem sokat, a három lépés nem volt meg, majd a némileg itt a parthoz még közelebb lévő, átlátszó szakaszon sehol nem láttam semmilyen babát, így most végképp elhatároztam, hogy kimegyek a partra.
Így megint megcéloztam a partot, és kikászálódtam, majd dühösen Nadre néztem.
-Te nem is ejtetted bele a vízbe a babád!-mondtam hitetlenkedő tekintettel, mikor már kint voltam a parton a húgom mellett. Norkys is hiába mondta, hogy vigyázzak Naddel valahogy mindig rá tudott venni mindenféle hülyeségre, szóval nem ez volt az első eset, hogy én jártam pórul.

Jessica 

Hát az a lány egy idióta! Nem elég, hogy elsőre nem bírt nekem megfulladni, még másodjára is kimászik. Hát ez eszméletlen. Hihetetlen dolog, hogy nem elég naiv ahhoz, hogy még három lépést tegyen  abba az átkozott tóba. Ezt nem hiszem el... azt hittem végre megszabadulhatok tőle, a szégyentől, ami miatta engem is körülvesz, a ténytől, hogy egy ilyen átkozott kis félvér van a családban.
Anya hibázott, az ő bűne, nekünk mégis viselnünk kell azt a terhet, amit a nyakunkba akasztott. Elég egy házban élni vele, elég, hogy ugyanazt a levegőt kell szívnom, mint ő.
Elég! Elég!
Most aztán pontot kell tenni a dolog végére. Ha magától nem megy bele a vízbe.
Ezen elgondolásom miatt fogtam magam, közelebb lépkedtem a lányhoz, majd egyet löktem rajta, de úgy, hogy még  a parton maradjon.
-Na, és most ki a nagyobb, hm?
Álltam meg fölötte, majd az egyik lábammal kicsit belerúgtam.
-Ha most nem is fulladtál bele a vízbe, akkor majd másként intézlek el!Ordítottam rá, majd leültem a fűbe, mit sem törődve a ténnyel, hogy akármikor nekem eshet az a félvér, aki állítólag a féltestvérem.

Nadalia 

Amikor már a vízparton álldogáltam, kicsit gyanúsnak tűnt, hogy Nad nem szól egy szót se nekem, még csak kérdőre sem von, hogy nem hoztam ki a játékát, és ahogy ránéztem, azt kezdtem el észrevenni, hogy Nadalia egyre indulatosabban, és indulatosabban néz hol rám, hol a víz felé, a dühtől még fújtatott is kicsit, majd agresszívan felémindult és meglökött, amitől természetesen a földre zuhantam, majd belém is rúgott, amitől éles fájdalom nyillalt az oldalamba.
Most már én is dühös voltam rá, de annyira, hogy legszívesebben a vízbe fojtottam volna, de nem, egyelőre csak elgáncsoltam, mivel ott álldogált mellettem ez nem is tűnt nehéz feladatnak.
-Nadalia!!!-harsantam fel dühösen, haragosan. Nem értettem eddig, hogyan szorulhatott Nadbe ennyi gyülölet, de úgy látszott most már engem is átjárt a düh, amit iránta kezdtem érezni.-Ezt sosem bocsátom meg neked!-mondtam majd fölé hajoltam és be akartam húzni egyet, de végül nem tettem, csak felkeltem és tisztes távolságban megálltam tőle.
-Ezt el fogom mondani anyának!-fenyegetőztem, de nagyon nem reménykedtem, hiszen eddig is mindig Nad oldalára állt, így most sem számíthatttam tőle támogatásra, arra meg aztán végképp nem, hogy felelősségre vonja Nadet.

Jessica

Alighogy odébb lépkedtem tőle, mivel nem akartam a közelében maradni, máris sunyi módon felgáncsolt, de mit is vár egy korcstól az ember, mintsem hogy aljasabbnál aljasabb módszerekhez vetemedik.
Amikor a földre érkezett a hátam, fájdalom nyílalt bele, és csak pislogtam, hogy mi is történik körülöttem. Arra eszméltem,  hogy felettem térdel, és azon van, hogy egy jobb egyenessel díjazza iménti mutatványom, mégis valamiért letett róla, és nem bántott.
Ekkor felpattantam, megfogtam egy követ, és legszívesebben neki hajítottam volna, de jobb ötletem támadt.
-Te kis kígyó, megmondalak anyunak, ő majd úgyis mellettem áll!
Prüszköltem mérgemben, majd az ajtó felé vettem az irányt. Mégsem mentem be, inkább visszalépkedtem Jesshez.
Mélyen a szemébe néztem, és torkom szakadtából ordítottam vele :
-Te utolsó betolakodó kis féreg! Ha azt hiszed, hogy tönkre teheted az életem, tévedsz. Nem érdekel, hogy az az idióta mugli apádat elcsapta egy busz vagy tudom is én mi végzett vele, nem érdekel! Az árvaházban lenne a helyed, ahol a magadfajták élik a nyomorult életük!
Kiáltottam, majd kipirosodott arccal kezdtem körülötte sétálni, a hangszínem átváltoztattam lágyabbá, cinikussá:
-Most még köztünk jársz-kelsz, de mihelyst egy rossz dolgot hall rólad édesanyánk, te repülsz. És én majd teszek róla, hogy semmi jót ne halljon felőled.
Gúnyosan ránéztem, majd egy kacajban tört ki mondanivalóm, lehemperedtem a fűbe, és diadalittasan kezdtem énekelni egy ostoba gyermeknótát.

Nadalia 


Nad mint aki nem is érti, hogy kerül a földre néz rám, aztán nem bírom megütni, bármennyire is haragszom rá, bár azért nem rohanok felsegíteni. Felpattant ő magától is, fogott egy követ, majd védekezőn a kezem elé tettem a kezem, de valahogy őt se vitte rá a lélek, hogy fejbevágjon vele.
Pedig olyan gyűlölet égett a szemében, hogy úgy éreztem, hogy tőle bármi kitellik, de ez hozzá nem lett volna elegáns dolog, hogy egyszerűen elintézzen, a lehető legbántóbb eszközhöz folyamodott: szavakhoz!
-Nem, ez nem igaz!-ellenkeztem, mikor Nad azt mondta, hogy anya úgyis mellé áll, én pedig repülök innen.-Anya engem is szeret!-próbáltam önmagamat is meggyőzni erről a dologról, nem véletlenül mondják, hogy az igazság tud a világon a legjobban fájni, a könyörtelen, puszta tények.
Amikor arra került sor, hogy Nad minden mérget kiadott magából, csak nagyot nyeltem, húgom arca elvörösödött és haragos szikrákat szórt a tekintete.
-Nem mondhatsz nekem ilyet! Nincsen hozzá jogod!-jegyeztem meg, bár ez nem teljesen volt igaz, még mindig emlékeztem a napra, amikor Nad és Kys édesapja elhagyta a házat, nem csak én vesztettem egy szülőt, hanem ők is, ezt nagyon jól tudtam.
-Nem fog úgysem sikerülni!-ráztam a fejem, kicsit elfordítva a fejem, mert Nad körülöttem járkált, majd mikor elémérkezett, a szemébe néztem.-Nem fogom hagyni! Kys és anya az én családom is!
Nad csak nevetett, olyan hisztérikus nevetéssel, ami egyáltalán nem illett egy olyan gyönyörű kislányhoz, amilyen ő is volt, én csak furcsán néztem rá, majd elkezdett dúdolni egy gyerekdalt, ami kivételesen nagyon is gyermeki tulajdonságokat kölcsönzött neki, majd én is leültem a fűbe, tőle sokkal távolabb, majd szótlanul elgondolkodtam rajta, hogy mi van, ha Nadnek van igaza, mi van, ha tényleg nem itt lenne a helyem?