Déli kilátó

Nathalia

Végre fenn vagyok! A torony hosszú lépcsőit megmászva végre fent vagyok!
A déli kilátóban voltam. Könnyű napom volt kivételesen. De mégis úgy döntöttem, végignézek a roxforti-birtokon innen mindent be lehet látni. És a nap is melegebben süt itt fent.
Sabrinán járt az eszem. Azon a hugrás csajszin, akivel nem rég találkoztam Hisztis Myrtle mosdójában. Aranyos meg minden ,csak kicsit szűkszavú. Mind egy.
Kitártam, az ajtót és kiléptem a friss levegőre. Rögtön szembe találtam magam Nathaliával. Ő is hugrabugos, akár csak Sabrina, csak ő ötödéves. Nem akartam bunkónak tűnni így odaköszöntem, hisz egypár szót már beszéltünk.
- Szia Nathalia!- mondtam mosolyogva majd a vállamon pihenő Lunlanát letettem a hasamig érő kőfalra. Majd vizsgálgattam a roxforti- birtok minden egyes centijét.
Hmm. Hamarosan év vége. Ha így folytatódik a dolog Voldemorttal, lehet jövőre már nem is lesz Roxfort. De hál' Merlinnek még itt van Dumbledore, és addig biztonságban érzem magam.
Jövőre hetedik év. Továbbtanulás, RAVASZ. Legalább tudom melyik pályát választom. Így nem kell morfondíroznom rajta. Feketemágus- vadász leszek, vagyis auror. Apám után. természetesen nem miatta megyek annak, hanem sittre akarom vágni az összes mocskos halálfalót egytől-egyig. Fellángolt bennem a düh.
Nyugalom, nyugalom!
Rendeztem arcvonásaimat, majd felpattantam a kőfalacskára. Lenéztem. Hm. Hány méter választhat el a földtől? Egy pár emeletni távolság biztos. Sőt, jó néhány. Nem baj. csak nem esek le. Legalább is nem szeretném.
Oldalra sandítottam, s Nathaliá-ra néztem. Egy könyvet szorongatott... Nem nagyon tudtam, kivenni, mi van a borítón. Felhagytam, hogy megtudjam. Így tovább néztem a gyönyörű tájat, s élveztem a napsütést.

* Mikor feltárul az ajtó, elszáll minden félelmem, mert az egyik griffendéles lány jön ki rajta. Miután köszön nekem én is vissza, köszönök neki mosolyogva és egy kicsit közelebb, ülök hozzá.* - Mi újság Barbi? - *kérdezem miközben a lány is meg én is a tájat, fürkésszük még mindig. Én is a gondolataimba merülök a jövőt illetőleg. Lehet, hogy csak 5. - es vagyok, mégis gondolkozom már a továbbiakon. Én is aurór szeretnék lenni akár csak a papa és nagyapám és szeretném felvenni a harcot Voldemort és a csatlósai ellen. Egy kicsit fújni kezd a szél és mikor a fák ágai himbálózni, kezdenek, észreveszem, hogy a Tiltott Rengeteg szélénél megbújva egy kentaur ácsorog és Hagriddal a vadőrünkkel, beszélget. * ~ Hogy mik vannak...nem hittem volna, hogy a kentaurok ennyire ki szoktak merészkedni az élőhelyükről. Na mindegy biztos valami vadőri dologról beszélgetnek. ~ * visszafordulok a lányhoz*
- Min gondolkozol ennyire? Látom, hogy valahol nagyon máshol jársz. - *mondom mosolyogva, mert a lány arcáról lerí, hogy nem a látottakon töri a fejét, mint én. Miközben hallgatom a válaszát Salem barátságosan, odasomfordál a lányhoz és először csak óvatosan méregetni, kezdi majd miután biztosra ment, hogy a lány barátságos hozzádörgölőzik egy kis simogatás reményében. * ~ Na igen Salem már csak ilyen barátkozós típus. Mondhatni, hogy ő adja az előrejelzéseket nekem, hogy kivel érdemes barátkozni és kivel nem. ~ * mosolyogva figyelem a kis dögöt és nekidőlök egy kicsit a falnak. A gondolataim a DS felé kalandoznak és arra, hogy most mi lehet, mikor lesz a következő edzés. A rajtaütés óta minden kétséges és semmit sem tudok. Az érmém már jó ideje nem jelzett, ki tudja mikor fog legközelebb. Elhessegetem magamtól végül ezeket a gondolatokat és próbálok valami semleges témát találni a beszélgetéshez*
- Nem tudod, mikor lehet legközelebb lemenni Roxmortsba? - *kérdezem meg végül, mert már nagyon szeretnék egy kicsit a birtokon kívül is lenni. Közben elraktam a könyvet a táskámba elvégre beszélgetés, közben úgy sem olvasok*

Nathalia

Nathi viszonozta köszönésem.
- Semmi különös.- válaszoltam egyszerű kérdésére. Miután észrevette, hogy valami totál máson jár az eszem mint a tájon, vagy a házi feladaton, feltette a kérdést: Min gondolkozok.- Mindenről...a történtekről, a Sötét Nagyúrról, az iskolán, és a jövő évemen...- ha lesz egyáltalán jövő évem a Roxfortban. Ezt már nem hangosan mondtam. Természetesen nem szeretném itt hagyni az iskolát, de ha így folytatódik minden, muszáj lesz, sajnos.- A nyaram sem lesz olyan mint elképzeltem...-hát nem éppen. Igaz, hogy aranyvérű vagyok és nem kell tartanom a halálfalóktól, de nem hagyom, hogy tovább gyilkoljanak embereket, vagy akár "csak" kínozzanak. Többet ér mágusok  élete, mint egypár RAVASZ.
Próbáltam vidám arcot felvenni, szegény csajszi megijed miért viselkedek így.
- Öhm- eltolom a macskáját, ami előbb hozzám dörgölőzött- Bocsi, csak rühellem a macskákat. Aranyos meg minden, de az összeset utálom. Bocsi.- a beálló csendben tovább gondolkoztam, míg meg nem törte azt Nathalia- Roxmorts?- elmosolyodtam.- Hát még messze lesz, és az is az utolsó. De ha nem árulod el senkinek, akkor gyere le velem meg egypár diákkal szombaton.- cinkosan rákacsintottam- Jól ellennénk. Innánk pár vajsört, sakkoznánk és még Zonkóhoz is bemehetnénk. Mit szólsz?
Nem nézem ki a csajból, hogy most beköpne egy tanárnak, nem néz ki egy szemét alaknak, sőt elég barátságos, kedves hugrást látok benne. Meg biztos nem véletlenül osztotta a süveg a hugrabugba.
Újra fürkészni kezdtem a tájat. Felhúztam a térdem magam elé, még jobban növelve annak az esélyét, hogy mélybe zuhanok. Így már teljesen a kőfalacskán ültem. Egy laza mozdulattal, benyúltam a zsebemben és a kezem egy csomag minden ízű drazséval tért vissza. Kinyitottam és elkezdtem majszolni.
- Kérsz?- majd felé nyújtottam az édességes dobozt. Nem akartam bunkónak tűnni, főleg az első pár sejtelmes mondatból ,biztos az jött le a csajnak, hogy nem vagyok ép. Akkor legalább bunkó ne legyek a szemében.

Caleb

Griffendélesünk látja a vívódást a földön ülő fiú szemeiben. Mintha valamiért nem tudná rákiáltani Amyre, mintha túl fáradt lenne az egészhez... és mintha Joy bénázása ellenére mégsem akarná darabokra átkozni. Amy szótlanul viszonozza a vizsgálódást, s úgy dönt nem ő lesz az, aki megtöri a csendet. Elvégre egyszer már megtörte, akárcsak az üvegcsét is. A lány a mardekáros talpától kezdi a nézelődést és végigtekint a nem éppen karcsú, mégis inkább izmosnak tűnő srácon. A széles vállak egy jellegzetesen pasasos nyakban végződnek, a nyakon pedig egy jellegzetesen mardekáros fiú feje ül.
Félhosszú, barna színű haj, valamint haloványan kéklő borosta keretezi az arcot. Konok-széles áll, telt, szép ívű ajkak, töretlen ívű, már-már pisze, de mégis férfias orr és zöld szemek.
Amy nem rezdül össze, amikor a szemközt álló ismeretlen mardekáros pálcát ránt, helyette akaratlanul rebbennek ujjai a saját pálcája fölé, melyet farmerdzsekije belső zsebébe csúsztatott indulás előtt. Így valahogy kevésbé érzi magát védtelennek, a világ minden kincséért sem kószálna varázspálca nélkül a Roxfortban. Pláne mivel a kviddicscsapat tagja, s így még inkább ki van téve a különféle incidenseknek.
Meglepetten tapasztalja, hogy elmarad a várt támadás, bár valószínűleg elkésett volna a védekezéssel, hiszen éppen eléri a pálcáját, amikor a névtelen krapek máris kimond egy varázsigét: Reparo! Majd a következő mondat alapján hamar kikövetkezteti a leányzó, hogy igenis fontos lehetett az üvegcse tartalma, elvégre szűréssel akarja megmenteni a mardekáros fiú. Amy egy legyintéssel könnyelmű kijelentésre ragadtatja magát.
- Áh, hagyd csak. Ha megmondod mi volt benne, szerzek neked egy másik üveggel.
Amy látja, ahogy a srác vele szemben megfogja a kezét, ugyanakkor önerőből feláll, végül kezet ráz vele. Úgy látszik őt ismerik itt. Csakhogy a lánynal fogalma sincs pontosan kivel van dolga. Enyhén félrebillentett fejjel, elgondolkozva hunyorog a fiú zöld szemeibe. Ismerniük kéne egymást? Vagy már ismerik, csupán Amy feledkezett meg erről? Kizárt, hogy ekkora "hírneve" legyen, hogy egy mardekáros is megismerje, ha belebotlik valahol. Habár a zöldek általában jólismerik a kviddicsezőket, elvégre tudniuk kell kiket támadjanak meg egy-egy meccs előtt.
- Bocs, nem értettem jól a nevedet... - tétovázik álságosan Joy.
Most végre ki fog derülni ki ez a fickó, bár azt valószínűleg sosem fogja megtudni miért ücsörög itt a déli toronyban.
Amy haragja lassan párolog elfelé, ámde némi provokálással még mindig ki lehet hozni a lányból egy párbajt.

* Hallva, hogy miken gondolkozik a lány bennem is, előjönnek ezek a gondolatok. Én is aggódom, hogy mi lesz ugyanakkor már azon is, töprengek, hogy hogyan segíthetnék majd a halálfalók és a Sötét nagyúr elleni küzdelemben. Ráadásul félvér vagyok így a halálfalók számára célpont is, lehetek...Inkább elkergetem a fejemből ezeket a gondolatokat és újra a lányra, kezdek el figyelni. Valahogy észreveszem, hogy neki is hasonlókon jár az esze, de mivel közben Salem próbálkozott így arra kezdtem el figyelni újra. *
- Jaj, semmi baj. Salem attól még kedvel téged - *mondom, mosolyogva a cica meg visszajön hozzám és elhelyezkedik az ölemben, és már szundizik is. Mikor Roxmortsról kezd el beszélni akkor heves vitába, kezdek magammal. Még soha nem szegtem meg egy szabályt, sem és most épp azt szeretném tenni. *
~ Annyi biztos, hogy nem fogom őket beárulni elvégre spicli soha sem voltam. Na jó talán egyszer igen, amikor az udvaron tiltott párbajt láttam, ami már elég komolyan ment így minden lelkifurdalás nélkül szóltam McGalagony professzornak. Ez volt az egyedüli alkalom, amikor magamra vállaltam a spicli hálátlan szerepét. De most nem, nem fogom őket beárulni elvégre ez egy apró szabályszegés, amiből nem lehet nagy baj, és ha eddig nem buktak le, akkor pont nem én fogom beárulni őket. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Úgy szeretnék én is lemenni de....na mindegy megyek én is. Barbi pedig kedves lánynak tűnik és soha nem árultam el olyat, aki megbízott bennem. ~ * hosszas vívódás után végül visszafordultam a lányhoz*
- Hááát végül is miért ne. Szívesen mennék veletek, majd szólj, ha indultok - *mondom mosolyogva, majd mikor megkínál egy csomag minden ízű drazséval, megköszönöm és eszem belőle egy keveset. Kedves lány az már biztos.*
- Amúgy kikkel szoktatok lemenni? Nem buktatok még le egyszer sem? - *kérdezem cinkos mosollyal, miközben még inkább hátradőlök kockáztatva ezzel a leesés veszélyét, de azért megkapaszkodom. *
~ Ennyit a tériszonyomról. Csak nem fogok leesni. Legalábbis remélem~

Nathalia

Uh, de rühellem a macskákat. Mindig megtalálnak. A Sabrina macskája is kis híján rám mászott. De a még nagyobb gond, hogy Mrs. Norris is megszokott találni. És az rosszabb, mint ha egyszerre tizenhárom macska karmolászik, mivel Mrs. Norris rejtélyes körülmények között. mindig akkor talál rám, amikor egy szabályt szegek. És senkinek nincs kedve, felmosni az összes udvart kézzel.
Ezzel a macskával se voltam másképp. Attól még, hogy kedvel én nem kedvelem őt. Mind egy ha közelebb jön, maximum eltolom magamtól.
Kíváncsi vagyok mit felel Nathalia a roxmortsi meghívásomra. Egy hugrabugosnak nagy kihívás megszegni egy szabályt. Főleg ilyen nagyot. Roxmortsba le. Még hozzá éjjel. Látszott az arcán, hogy tépelődik magában. Ráhagyom döntését. Én nem fogom ráerőszakolni, hogy jöjjön el. Az se baj, ha nem, csak ne köpjön be minket, mert annak nem lenne jó vége. Hosszas gondolkozás után felém fordult és kijelentette, hogy jön.
- Remek!- mondtam vidáman- Még beszélünk ezzel kapcsolatban. Még egyeztetnem kell a barátaimmal. De, ne aggódj szívesen fogadunk- és egy bátorító mosolyt intéztem felé.
Még mindig elég bizonytalan volt. Megkérdezte, hogy nem buktunk le e még.
- Nyugalom! Szerinted akkor itt lennék még? McGalagony kifasírozott volna- majd valami nevetésféleséget hallattam.- Nem, nem egyszer sem. Csak Mrs. Norris-sal kell vigyázni. Azzal a döggel. Ha ő nincs akkor rengeteg balhét megúszok.
Nem tudod ismered e Cynthia Taylort, ő is velünk szokott lenni.- egy öt perc múlva megszólalok.- Mit olvastál, mielőtt megjöttem?- egyszerűen megérkezésem óta nem tudok rájönni, milyen könyv is az.

* A bátorító mosolyra megnyugszom, mert azért zavarni sem szerettem volna senkit, de ha szívesen látnak, akkor oké benne vagyok. Hallva, hogy még nem buktak le, még inkább megnyugszom és akaratlanul is de, elképzelem, ahogyan McGalagony épp kifasíroz valakit. Mit ne mondjak majdnem hangosan, felkacagok mikor magam előtt, látom a képet, de végül csak egy jót mosolygok a dolgon, hogy még se nézzenek engem teljesen lököttnek. Mrs Norris említésére szó szerint kiráz a hideg, hiszen a kezdetektől fogva irtóztam attól a macskától. Hátborzongató, hogy mindenhol ott van, ezért is nem éreztem lelkiismeret furdalást akkor, amikor láttam, és jót kacagtam, azon hogy tavaly két vicces kedvű griffendéles görkorcsolyákat varázsolt a macska összes lábára és a dög nem volt képes két épkézláb lépést megtenni. *
- Cynthia Taylort? Hmm...nem, nem ismerem. Nem mond nekem semmit ez a név, bár lehet, hogy már láttam, de névhez nem tudom kötni. - *mondom elgondolkozva és próbálok visszaemlékezni, hátha esetleg volt már hozzá szerencsém. Az is lehet, hogy most csak a fáradtság miatt nem emlékszem. Na igen, ha fáradt vagyok, akkor még a tulajdon apámat sem vagyok képes megismerni. Öt percig csendben pásztázom a tájat, és mélyen gondolkozom mindenféléről majd a csendet egy újabb kérdés, töri meg.*
~ Végül is szerintem előtte nem kell titkolóznom, elvégre nem tűnik mugli gyűlölő beszűkült látásmódú aranyvér mániásnak. Elvégre velem is szóba állt, pedig félvér vagyok. Na mindegy próba cseresznye. ~
* Kiveszem a könyvet a táskámból és megmutatom neki. Egy vörös könyv, amin arany betűkkel áll a következő*
William Shakespeare: Rómeó és Júlia
- Ismered esetleg? Egyáltalán ismersz mugli írókat? - *kérdezem kíváncsi tekintettel és egy félénk mosollyal várva a reakcióját*

Nathalia

Megnyugtatásomra kicsit jobban ellazult. Ennek örülök. Már nem volt annyira feszült. Elmosolyodott az érdekes kijelentésemen.
Aranyos lány ez a Nathalia. Kicsit szégyellős, vagy inkább elővigyázatosnak tűnik. Igen, ez jobb megfogalmazás.

A Nap melegen sütött ránk. Becsuktam a szemem és élveztem a hőséget. Nyár...
Igazán vége lehetne már a tanévnek. A tanárok is egyre jobban az idegeimre mennek. Lehet megártott nekik a meleg vagy nem tudom. Frics is egyre hülyébb, bár ez nem új információ -.-"
Gondolataim visszakanyarodtak a mai naphoz. Nem volt rossz. Voltam alkímián, új tanárt kaptunk. Cedrah Lupen-nek hívják. Elég fura fazon, de nincs különösebb bajom vele. Még az óra előtt megtudtam, hogy Chloe a gyengélkedőn fekszik. Először kis híján lefordultam a székről, de mint kiderült csak egy nagyon könnyű csonttörés és holnap már ki is jöhet, mert Madam Pomfrey sec perc alatt rendbe hozza. Én megmondtam neki, hogy vigyázzon a seprűvel! És tessék! Mit csinált? Hát persze, hogy a Nimbuszáról esett harminc métert. Nem is az dühít, hogy seprű miatt, hanem, hogy ÉN megmondtam hogy vigyázzon, de ő tojt rá.
Kinyillott a szemem a hallottakra. Nathalia megszólalt, s kijelentette, hogy nem ismeri Cynthiát. Nem baj, majd megismeri a hétvégén. Rendes lány Cynthia, biztos összebarátkoznak egy pár vajsör mellett.
Kérdésemre vonakodva de megadta a választ.
- Shakespeare- elmosolyodtam- Akármilyen megdöbbentő, aranyvérű létemre ismerem a művet. De csak ezt. Ne vagyok valami nagy mugli-könyv olvasó. De ez kifejezetten egy remek történet. Meglepő, de már négyszer elolvastam.- amint befejeztem a mondatot vártam megdöbbenését. Mivel már megszoktam, hisz tiszta vérű mágus vagyok, és azok nem szoktak ilyeneket olvasni. Én se nagyon, de ez egyszer a kezem ügyébe került és elolvastam.

* Igen ellazultam egy kicsit, hiszen az, hogy ilyen kedves és barátságos, és még Salem is áldását adta rá elég bizonyíték nekem arra, hogy megbízhatok benne és elengedhetem magam a közelében. Elővigyázatos? Na igen ez a jelző illik rám a legjobban. Mindig is megválogattam, hogy kivel állok szóba, kiben bízok meg, egyáltalán ki az, akinek a közelébe megyek és kinek nem. Alapvetően nem szeretek sokat beszélni, hiszen a felesleges trécselések közben elvesznek a fontos közölni valók és amúgy sem, kedveltem soha sem az időhúzást. Ráadásul az elővigyázatosságom legfőképpen azért alakult ki bennem, mert félvér vagyok és a papa nagyon sokat beszélt nekem arról, hogy a halálfalók nem csak a muglikat és a sárvérűeket kínozzák meg, de a félvéreket is. Éppen ezért van az, hogy óvatos vagyok és meghúzódom inkább. Mikor a könyvről kezd el beszélni akaratlanul is, de elmosolyodok még jobban, hiszen eddig ilyenre még nem nagyon láttam példát*
~ Aranyvérű és ismeri William Shakespearet. Hihetetlen. Ráadásul ő is sokszor olvasta el ezt a könyvet. Elképesztő. Valami hasonlóság a sok különbség között. Elvégre ő griffendéles én, pedig hugrabugos, ő aranyvérű én, pedig csak félvér vagyok. Ő többször szegett szabályt én pedig szinte soha. Mégis végre van valami, amiben hasonlítunk. Kedves lány ez már év elején lejött nekem mégsem mertem nagyon közeledni, szerintem ezt észre is vette. ~ * merülök el a gondolataimban, miközben behunyom egy kicsit a szemeimet és az ég felé, fordítom az arcomat, hogy a napsugarak melegségét érezhessem az arcomon. Csodálatos érzés. Pláne akkor, amikor a szél egy kicsit fújni kezd és belekap a hajamba, és kicsit felélénkít a kómás állapotomból. *
- Én szinte az összes művét elolvastam már. Ő a kedvenc íróm muglik közül, de sok könyvet olvastam, már amiket nem varázslók vagy boszorkányok írtak.

Nathalia

Mint, kiderült rajong Shakespeare-ért. Sok művét olvasta már, a kedvenc írója. A többit nem ismerem. Ez a kezembe akadt, elolvastam, de a többit nem kerestem. Nem vagyok az a sznob aranyvérű, de jobban szeretem a mágusok írta könyveket.
Ahogy vártam azt, láttam, hogy szépen megdöbbent, hogy olvasok mugli-könyvet. Csak hogy fokozzam a hatást, rátettem egy lapáttal:
- Na jó...elmondom neked, hogy hetente olvasok egy mugli hetilapot. Anyám szokta küldeni bagollyal.- mind ezt széles vigyorral mondtam. Kínácsi vagyok, milyen reagálást ad rá.

Mennyi idő lehet? Belenyúltam talárzsebembe és egy laza mozdulattal előrántottam pálcámat. Egy könnyed lendítéssel végeztem egy kis bűbáj, amely hatására a levegőbe négy szám íródott. 18:30. Fél hét. Már jóval a júniusban voltunk így a Nap is később ment le. Hamarosan mennem kéne, holnapra még kell tanulnom mágiatörit és még baglyot is kell küldenem Durmstrang-ba. Van ott egy levelezőtársam, hetente küldünk egymásnak egy baglyot, hogy mi újság van. Szép lassan lekászálódtam a kőfalacskáról, s Nathi-hez szóltam.
- Te még maradsz? Mert én megyek sajna. Még van egypár elintéznivalóm.- vártam válaszát kérdő tekintettel. Jön velem vagy inkább marad még.

/bocsi a rövid reagért /

Barbi

* Teljesen megnyugszom elvégre Barbi arany vérű mégsem viselkedik úgy mint a legtöbb mardekáros vagy aranyvérű család tagja. Beszélgetésünk alatt remekül megállapíthattam, hogy ő azon különleges emberekhez tartozik akik nem nézik le az embereket hanem elég nyitottan viselkednek. Mikor meghallom, hogy szokott olvasni mugli hetilapot is még inkább elmosolyodom elvégre ilyet sem hallok minden nap. *
- Én is szoktam olyanokat olvasni amikor otthon vagyok. Ide nem szoktam küldetni a papával mert félek, hogy ha valaki olyan kezébe kerülne aki nem díjazza a mugli irományokat az rám szállna emiatt vagy ilyesmi és azt nem szeretném. Megígértem a papának, hogy nem kerülök bajba. Látod ezért rejtettem el kapásból a könyvet is. - *mondom haloványan mosolyogva majd egy kicsit elgondolkozom*
~ Hmm...nem kerülök bajba...igen ezt ígértem, de ha esetleg elkapnak minket a roxmortsi kilógásnál akkor igen is bajba kerülök. Mondjuk Barbi azt mondta, hogy még egyszer se buktak le és remélem most se fognak. Nem akarok csalódást okozni a papának....Na mindegy próba cseresznye...egyszer nekem is ki kell próbálnom a dolgokat. ~
* Kis idő múlva felocsúdok a lány hangját meghallva és visszafordulok felé, elkergetve a fejemből minden addigi gondolatot*
- Szerintem én is megyek mert még nekem is van pár dolgom - * kelek fel kezemben Salemmal aki már egy ideje elaludt és kinyitom az ajtót a lány előtt*

Amy Joy

Chö. A lány végig fürkészett engem kék szemeivel, melyeknek a színe áfonyára emlékeztettek. Amikor  a bájitalt visszabűvöltem az újonnan összeforrt üvegcsébe, ajánlatot tett, hogy szerez nekem újat, hogy ne kelljen szűrni. Jaj neeeee ember… tipikus jó kis lányos megbánás… látszik, hogy nincsen sok köze a Zöldházhoz. A megbánás olyan, olyan lényegtelen. Nincsen semmi haszna az egésznek. Most komolyan úgy lehet gondolni, hogy attól vagy jobb ember, hogy rosszérzést és lelkiismeretet keltesz magadban? Nem. Ezzel csak a saját lelkedet mardosod és annak mi értelme van, most őszintén?  Mazoista az ember? Minek akarna a saját lelkének fájdalmat? Nem. A megbánás ostobaság, azoknak  hobbija akik olyan, jajdejónak képzelik magukat. Nincs helye sehol megbánásnak, miért nem tud mindenki értelmesen viselkedni? Ha teszel valamit, ami nem válik a hasznodra, csak menj át fölötte, ne hagyd, hogy  lelkedre tapadjon dementor módjára és kiszívja belőled a jókedvet. Pfhej.

Amíg ez a gondolatmenet járt bennem  Amy Joy viszonozta a „stírölésemet”, ha lehet így hívni. Szép szemei végig siklottak testemen majd feltérképezték az arcomat. Tekintetéből is sugárzott már az a –számomra- undorító jókedv, aminek a maszkját az olyanok húzzák magukra, akik nem is akarnak törődni nagyon azzal, hogy mi történik körülöttük. Azzal, hogy igen… Potternek igaza volt és visszatért ő, akit nem nevezünk nevén. Azzal, hogy hamarosan a magamfajta „nem tiszta vérűeket” hamarosan brutálisan üldözni fogják és gyilkolni… Elég volt nekem másodikban is az az átkozott szörnyeteg, ami kinyitotta a titkok kamráját. Engem is megpróbált elkapni… sőt el is kapott a gyengélkedőn kötöttem ki. Kővé váltam pedig csak a fiú illemhely tükréből láttam azt a valamit. Néha még mindig előttem lebegnek azok a hatalmas, rémisztő sárga szemek.

Már megint elkalandoztam, de a lány kizökkentett. „Bocs, nem értettem jól a nevedet...”. Tehát feltűnt neki. Mit is reméltem? Tudtam valahol mélyen, hogy fel fog tűnni neki a nevem hiánya. De ez legalább azt megmagyarázza, hogy Ő nem… nem egy olyan szuka, aki direkt akar engem csesztetni. Ez valahol megnyugtató. De azért mégis zavar a kérdés. Pedig még a „sármomat” is megpróbáltam elővenni, hogy felettesem vele ezt az apró kis részletet. Viszont ha most abbahagyom, még furább leszek… A stratégia egyszerű: bemutatkozok és próbálnom kell tovább flörtölni. Egek, még soha nem csináltam ilyet. Nagyi mindig mondja, hogy így meg úgy vagyok jó képű, de hála társaságkerülésemnek még sosem kellett eme fegyverhez folyamodnom. Abban reménykedve, hogy ha flörtölök Amyvel, neki valószínűleg nem lesz több kérdése szóra nyitottam számat. –Mert nem mondtam- sármos mosoly, kacsint- Caleb Edward Dawis… hatodév- fejezem be végül végig mosolyogva. Próbálok minél „jóképűbb pózt felvenni”, aminek az lett a vége, hogy bal térdemet felhúztam és két kezemmel átkaroltam. Úgy néztem tovább felfelé a lányra. Kigombolt-feltűrt ingujjaim kilátszódtak a feltűrt sötétszürke pulóver alól, rongyos szintén begombolatlan gallérommal együtt. Az ezüst-zöld nyakkendőre az a kis rongy szerűség emlékeztetett, ami a V-nyakú pulcsi alatt virító a fehér inges alapon. Figyelmesen fűrkéztem tovább a lányt, vajon mit reagál és közben próbáltam még mindig „jóképűsködni” vagy, hogy hívják ezt…

Caleb

Naná, hogy nem mondta a nevét a pasas, nem véletlenül kérdezett rá Amy. Csak éppen olyan unalmas lett volna a sablonos ’na és téged hogy hívnak?’ kezdetű fordulat, meg a hasonló értelmetlen ismerkedős dumák. Elvégre nem ismerkedni jött ide a toronyba, hanem kidühöngeni magát; csakhogy a hatodéves Caleb Edward Dawis ezt feledtette vele. Nem maradt benne egy cseppnyi méreg sem, amit kitomboljon.
Az viszont távolról sem kerüli el a leányzó figyelmét, hogy a kérdésére/felajánlására adandó válasz nem hangzik el. Mintha az imént meg sem szólalt volna, olyan könnyedén eltekint a felelettől az immár ismét a földön ülő fiú. Amy egyik fele lélekben vállat von, hiszen nem az ő dolga, hogy ki milyen bájitalokkal mászkál a kastélyban, a lányka másik fele azonban veszettül kíváncsi az üveg tartalmára. joy már megtanulta az évek alatt, hogy ezt a kíváncsiskodó felét kell fékeznie, különben majd' minden esetben olyan bajba kerül, amiből aztán piszkosul nehéz kikecmeregnie. Végül kibírja és nem kérdez rá ismét sem burkolt, sem pedig nyílt formában az üvegcse tartalmára.
Griffendélesünk egy pillanatig hökkenten bámul a zöld szemekbe, amikor végre leesik neki, hogy mit is akar elérni a Caleb nevezetű srác a pózolással és a különös nézéssel. Tévedés azt hinni, hogy kapásból ellenszenves lenne Joy számára egy pasas csupán azért, mert mardekáros. Amy sajnálatos módon az ehhez hasonló "rosszfiúkra" bukik, Caleb azonban - egyelőre - a legcsekélyebb mértékben sem keltette fel érdeklődését. Elvégre az előzőleg kifogott őrültekkel szemben üdítően épeszűnek tűnik, ráadásul nem is úgy néz ki, mint egy drogos vagy alkoholista, kórósan agresszív, netalántán skizofrén emberke. Márpedig a lány eddig mindig ilyesféle pasasokat fogott ki, akik aztán egytől egyig hatalmas melléfogásnak bizonyultak.
A lány lázasan töpreng azon, mit is mondhatna, ám semmi értelmes nem jut eszébe, legalábbis olyan egyáltalán nincs a gondolatkezdemények között, melyhez a másik is hozzászólhatna esetleg. Így hát szótlanul hozzásimítja hátát a kellemesen hűvös falhoz, majd továbbra is némán lecsüccsen a fiúval szemben. Előbb törökülésbe akar helyezkedni, ám végül mindkét térdét felhúzza az állához és lábszárait átkarolva, állát a térdeire támasztva némán szemléli egy fél percig a szemközt ülőt.
- Mondd csak, te mit csinálsz itt... Caleb? - érdeklődik barátságosan, egyéb épkézláb ötlet híján.
Valahol mélyen sejti persze ő is, mennyire kicsi az esélye az őszinte válasznak, hiszen már az előbb a bájitalról is el akarta terelni a figyelmét a hatodéves, nemhogy még egy ilyen nyílt kérdésre egyenes feleletet adjon. Talán Amy ártatlan nézése jó hatással lehet a fiúra, de az is lehet, hogy csak bőszíteni fogja Calebet a leányzó meglehetősen nyílt tekintete és a szája sarkában bujkáló félmosoly. Egy próbát azért megér a kérdés.

A lány mélázva nézett engem egy darabig. Talán bejött a terv? Talán mindjárt elolvad, és nem kezd el kérdezősködni? Mondjuk, ha kérdezősködne is, talán rendesen felelnék. Hiszen holnapra már az egész kastély tudni fogja mit tettem, hogy hatodéves létemre neki támadtam egy másodikas kis mitugrásznak. Nem, nem vagyok rá büszke, de adott pillanatban jól esett. És most az a méreg, ami akkor mart mikor felfelé igyekeztem újra elkezdett előtörni. Újra éreztem a forró, izzó parazsat a mellkasomban. Pedig már lenyugodtam, pedig már majdnem elfelejtettem, erre pont magamnak idézem fel. Ökölbe szorítottam kezem és olyan erősen nyomtam össze, ahogyan csak bírtam és remélhetőleg a szőke lány ebből semmit nem vett észre. Próbáltam csendesen lenyugodni és reméltem nem kerül fel a téma. Gondolataimat elkezdtem másik irányba terelni. Valami téma kellene, valami, amivel el tudom terelni figyelmemet az alig félórás eseményről. Lélegzetemet lassan vettem és igyekeztem nem kimozdulni a „jaj de jó pasi” pózból.

Miről lehetne beszélgetni egy Griffendéles vigyorival? Aligha van valami közös témánk, aligha tudnánk valamiről nyugodtan beszélgetni. De még is találni kell valamit, amiről tudunk beszélni valamit, amivel el tudom terelni a figyelmét és egyben az enyémet is. De mit? A francba is miért olyan nehéz ez? A legegyszerűbb az lenne, ha sóbálvány átkot szórnék rá és lelépnék… de azért csak nagyobb büntetést kapnék. Erről jut eszembe. Egyre sötétebb van, lassan takarodó mi meg itt csücsülünk a kilátóba. Csak Frics erre ne tévedjen. Most nem tudnék visszamenni a hálókörletbe, ahol mindenki engem figyelne még nagyobb megvetéssel, mint eddig. Nem, azt nem akarom. Itt kell maradnom, itt biztonságban vagyok és legalább még társaság is van akármennyire is fura.

A szőke lány ismét szóra nyitotta a száját miután leült. Csengő hangja kellemesen hatott, ha bár a kérdés kevésbé. Mit keresek itt? Francba már! Amint kimondta a kérdést csak jobban ökölbe szorítottam kezem. Ereim megfeszültek sportos-izmos karomon //mert én fitt vagyok //. Zöld szemeimben újra felizzott a gyilkos harag, amit talán az ártatlan lány is észrevett. Légzésem felgyorsult, már-már ördögi lihegéssé fejlődött. A harag, ami irányítani próbált már pálcát akart rántani, mikor hirtelen az eszem közbe lépett. Nyugalom Caleb, nyugi. Szú-szá, Szú-szá. Lassan újra megnyugodtam és légzésem megint lelassult. De a sátáni én nem távozott belőlem. Ezúttal az ördögi titokzatosság került az arcomra, ami pár lánynak még szexi is lehet, remélem Amy olyan, aki bukik az ilyesmire.

-Akarod tudni mi történt?- Kérdeztem már-már a túlvilági gonosz ravasz hangján. Az ilyesmivel könnyen fel lehet kelteni a kíváncsiságát. –Nem tűröm, ha valaki kritizál és hát lent – nem tudtam mit cselekszem. Hirtelen elindultam felé négykézláb. –a kígyó fészekben páran nem tisztelik eléggé a másikat- egyre közelebb értem hozzá és az értelmes énem csak csodálkozott, hogy tud a sátán ilyen „szexis” hangsúllyal beszélni. –és engem nem igazán tisztelnek. Még a kis pisisek sem. –Kopp-kopp. Hirtelen eleredt az eső és az apró cseppek koppanása valahogy még hangulatosabbá tette monológomat. Körülbelül csak kettő centi volt az arcunk között, de én folytattam. –Tudod, te milyen egy szál sárvérűnek lenni a vérmánikusok között? Visszatérve, volt egy kis másodikas, aki nem igazán vigyázott a szájára. –Kopp-kopp- én meg megbüntettem. –Már arcomon éreztem a leheletét. Pár másodpercig csak némán néztem szemébe, ami nem messze volt tőlem. Mikor már azt hittem, hogy lekapom hirtelen észbe kaptam. Tekintetem gyorsan levettem róla és gyorsan visszamáztam a helyemre. Elmosolyodtam és egy nevetést ejtettem meg kínomban. Igyekeztem nem a szemébe nézni.

-És te mit keresel itt…Amy?  

Caleb

Kissé talán későn jön rá a lány, hogy mekkorát tévedett, Caleb ugyanis cseppet sem tűnik épeszűnek immáron, amikor gonoszdi vigyorral, csaknem sziszegve, négykézláb megindul Amy felé. Az előbbi ökölösszerándulások sem vallottak éppen tiszta lelkiismeretre és higgadtságra, a jelenlegi helyzet azonban katasztrófálisnak rémlik a lány számára a pár másodperccel korábbihoz képest.
Amy már-már kinyögi, hogy nem akarja tudni mi történt, s a lelke mélyén élő kislány hanyatt-homlok kirohanna ebből a hülye toronyból, ahol ilyen őrültek tartózkodnak, ámde hirtelen eszébe jut: hiszen ő bátor! Különben sem engedi meg soha, hogy az a kislány előtörjön belőle, hogy nyavalyogjon és elszaladjon. Elég nagy bukta lenne egy griffendélestől egy ehhez hasonló menekülés.
A lány fejében szinte visszhangoztak az esőcseppek koppanásai, egyre jobban felbőszítve ezzel Joyt. Különös hangulat lett úrrá rajta, amit tetézett az is, hogy az arcán érezte Caleb leheletét, ahogy a fiú beszélt hozzá. Hirtelen kedve támadt szájon vágni a srácot a merészségéért, a tolakodásáért, vagy csak ellökni magától. Hogy megtanulja, nem kezdhet ki akivel csak akar, ha éppen arra szottyan kedve, hogy rájöjjön mennyire elérhetetlen számára Amy.
Végül mégsem mozdult.
Csak ült dermedten és nézte a másik kínos-zavart kacarászását. Későn fogta fel azt is, hogy egyáltalán hozzá szólt a fiú szájából elhangzó kérdés, s a néhány szó jelentése is csak némi csúszással tudatosult benne, olyannyira erősen koncentrált befelé, hogy megfejtse a fiú iménti viselkedését. Vagy sokkal inkább viselkedés-zavarát?
- Semmit. Mindent. Magamat - felelte, mivel hirtelen semmi jobb nem jutott eszébe, azután vállat rándított.
Most kösse a pasas orrára, hogy egy nyomorult órai büntetés miatt jött fel ide? Ahhoz egyfelől semmi köze nincs a srácnak, mesfelől pedig olyan jelentéktelennek tűnt hirtelen az egész, értelmetlen lett volna elregélni, hogy még ki is nevesse érte Caleb. Hát persze, Caleb nem nevetheti ki őt, de az ő szája sarkában most is ott van az a felemás vigyor, amitől néha jókedvűnek tűnik, máskor pedig sokkal inkább gondterheltnek.
Jelenleg például meglepődését takargatja a röpke mosolyféleséggel. Nem érti hogyan kerülhetett mugli származású gyerek a Mardekár házba, ám miután néhány hasonló eset eszébe jut, felhagy a témakör boncolgatásával.
A lány nem szívesen tartózkodik tovább a toronyban, ám lemenni sem szándékozik. Legszívesebben sehol sem lenne most, de a lényeg pont az benne, hogy ott is egyedül legyen. Ki kéne tombolnia magából az elmúlt hetek során felgyülemlett feszültséget, azonban jelenleg egyetlen koncert sem állt rendelkezésére, hogy kiugrálja, kiénekelje magából a dühöt, a félelmet és megannyi más érzést. Pedig a koncerteken lehet a legjobban tombolni.
Így aztán jobb híján tétlenül ült a padlón, szemben a kevéssé sem normális egyén benyomásat keltő fiúval.