Ethan
Milyen kár, hogy még ő se tudja mit akar, azon a nagyszabású tervén kívül, hogy az elkövetkezendő néhány hónapon belül ne találkozzon össze Ethan-nel. Ezen kívül pedig csak nagy káosz van a fejében, nagyobb, mint amivel a görög istenek kezdeni tudnának valamit. Elfordítja az arcát, lassan, fáradtan megrázza a fejét. Már kedve sincs visszavágni.
- Szabályos királylányok soha nem léteztek. - Ahogy tökéletes férfi se. Ribanc? Csak rázza a fejét, tagadóbban, mint bárki tudná, csak demonstráció volt.
Talán túl sok emberi képzelőerőnek, hogy ő, aki lehetetlenül, néha ész nélkül lázad, még saját maga ellen is, és sosem látott makacsság titán keménységű páncélja veszi körül, díszes, apró kis dobozba pakol mindent az életében ami a szexről szól már, külön a többi kacattól, arrébb rakva széthullott, magányos élete limlomos kupacától. Mert más, mert többet érdemel, nem szüzességi fogadalomról van persze szó, de közel sem vetkőzik le mindenki előtt.
Hány lehetőséget hagyott már ott bortól szédülten, kacagva botladozva, ringó léptekkel, tornácon, kertben, tóparton, mindenkit ott hagyott, akit nem tartott érdemesnek többre egyetlen követelőző, kifejezetten meglepetésszerű csóknál, sietősen, nehogy utolérje az alkoholtól felbátorodott, spicces ivótárs tiltakozást nem tűrő ölelése.
Válogatós igen, nagyon válogatós. De most mennyivel szívesebben meglett volna a makacssága nélkül, szabadon, elkábítva az őszinteségtől és a vágytól, ellenvetés nélkül hagyta volna magát, alig kellett volna még valami és nem hogy hagyta volna, beleadta volna még a szívét is, kérés nélkül is, szikrázó napsütésben, és nem számított volna, hogy mi lesz ezután, ilyenkor senkit nem érdekel mi van a holnappal, a háborúkkal, az éhezőkkel, de kit is érdekelne, amikor itt fent, délre nézve, kék ég alatt olyan közel voltak a tökéletességhez.
Erény? Tudja, nagyon jól tudja, hogy tehet róla; az első ránézésre nem épp egy szűzies látvány, de talán soha nem is volt eléggé az, ilyen kis semmi szoknyában, minden szemérem nélkül mutogatja magát, ha nem lenne az arcáról leolvasható elsőre az általa úgy utált nemesi származás, nem lenne a büszke arcél, tiszteletet parancsoló törékeny szépség, talán kérdés nélkül rohannák le. És nem tesz elenne semmit, játszik mindenkivel, nevetve, tiszta természetességgel, az egész teste kineveti a világot az utolsó vibráló hajszáláig. Mert Virgile Carthe úgy szenved, ahogy neki tetszik.
Felszisszen, mint akit megperzseltek, megfeszül a teste az ellenkezésbe, döbbenten, hirtelen kényszerül engedelmeskedni ahogy visszahúzzák, és az, amit Ethan szemeiben talál túl sok neki. Bűntudat? Jobban sértette meg így, egyetlen mozdulattal, pillantással és kikerüléssel, öntudatlanul, mint előtte a sok szurkálódó, gondosan célzott megjegyzéssel, sokkal jobban, mint akarta volna, ha egyáltalán direkt lett volna , de nem tudja, nem érti...
El van bocsátva? Ennyi.. Véletlen kérdés volt, gyerekes, hirtelen; és mégis fáj. Nem, nem bírja elviselni, ha csak egy mindenki között, még ha ez ha az igazság.
Nem jut eszébe, hogy azok, akik számolják a nőket nem sértődnek meg, mert nem számít a nő, mert van másik millió, nem mennek utána, mert közel sem fontos annyira, nincs is annyira érzés bennük.... Nem jut eszébe, de érzi, hogy bocsánatot kellene kérnie, valamiért, amit nem is ért egészen, csak zavart képe van róla, mint mikor a sok darabos kirakót próbálgatod, még épp, hogy csak a szélét raktad ki, és nincs hozzá képed, csak sejtheted, hogy mi lehet .
Gyanúsan fénylik a szeme, több érzés van benne, mint gondolná, és naivitásában azt hitte egészen tökélyre fejlesztette már az egyedüllét és önállóság tudományát, olyannyira, hogy eszébe se jutott nagyon sokáig, hogy a normális élethez szüksége van másokra is, már kezdett megijedni, hogy az érzelmi szintje nem fejlettebb egy virágcserépénél.
Nem fog sírni. Egy egoista szexmániás hugrabugos miatt? Pár óra leforgása alatt elpirult, kevés híján megadta magát, de sírni nem fog, annál sokkal, de sokkal durvábbat tesz., mert ha most nem, hát soha többet.
Annyira esetlen, emberi a mozdulat, ahogy elé lép, nem gyakorolt, mint aki először próbál járni, sután, zavartan, de kedvesen, és ártatlanabbul, mint amire Virgil valaha is képes lesz.
Ne felejsd el, amit most mondok, mert lehet, hogy soha többé nem fogod hallani ezt tőlem, nem szokásom megbánni amit teszek, úgyhogy jegyezd meg jól, mert egy életre kapod, fogd fel kárpótlásként, és értsd ahogy akarod, értsd meg helyettem is. Aztán gyors csókot ad a bal orcára, és csak suttogja a "Bocsáss meg"-et, mint valami rémületesen nagy titkot, és zavart, cinkos félmosollyal az arcán fordul el.
- Ne várj ennél többet egy intézetes lánytól, Ethan Wilde. - Elhúzza a nevet kissé, de már indul el közben, ugyanazokkal a repülős, ringós léptekkel, megállíthatatlanul, mint mindig, nikotinrúddal az ajkai között, mintha mi sem történt volna.