Nyugat-déli összekötő híd

Seraphin

* Szombat reggel van és valahogy nekem nem volt kedvem lemenni a többiekkel együtt Roxmortsba inkább egy kis séta mellett döntöttem. Mivel odakint elég meleg van így farmert meg egy szürke pólót vettem fel és kiengedtem a hajamat majd a pálcámat eltéve elindultam a klubhelyiségemből. Hamarosan a Nyugat-déli összekötő hídon találtam magam és azon kezdtem el gondolkozni, hogy hova is vezessen az utam innen. A könyvtárat 3 napja kerülöm mert valahogy nincs kedvem találkozni azzal az egomán tuskó Lamartinnal. Még élénken élnek bennem a legutóbbi találkozásunk emlékei. Megsebzett, nem is akárhogyan. Tudom, hogy én is messzire mentem, de ez nem mentség arra amit mondott nekem. Ezek után szerintem egyértelmű, hogy semmi kedvem újra látni őt. Kis idő telhet el amikor a hátam mögül léptek zaja hallatszik. *
~ Vajon ki lehet az? Ki nem ment még le Roxmortsba rajtam kívül? ~ * agyalok és mosolyogva megfordulok. Azonnal az ajkaimra fagy a mosoly ahogy meglátom őt....őt aki olyan mélyen megsebzett. Szembe találtam magam Seraphin Lamartinnal. Az egomán mardekárossal aki miatt napok óta kerülöm a könyvtárat*
- Szervusz - *érkezik tőlem a hűvös, nyugodt köszöntés*

Elektra

*A nyár, mint olyan tulajdonképpen barátságos évszak. Csak éppen hunyorognom kell a túláradó fénytől, ami így, délelőtt, szombaton különösen bosszantó. Mondjuk legalább nem fázom meg, mint a télen, de a talár egy kicsit melegnek érzik, mindenesetre nem válok meg tőle. Biztonságos, kényelmes, praktikus öltözet. Elvagyok a mugliruhában is, ha éppen az kell, de itt az iskolában valahogy kell rám a talár. Mint Lupen professzorra a vörös kabát. Vagy az piros? Részletkérdés.

Érdekes az útirány, amit választottam magamnak, vagy valami erre terelgetett, például a menekülés a napfény elől, mert a Nyugati szárny jó és a legjobb benne az, hogy nyugodtan, napfénymentesen lehet rajta haladni, csak az ablakokon süt be valamennyire.

Még korainak érzem lemenni Roxmortsba, bár tiszteletemet fogom tenni, de majd később, kell néhány pennát vennem, meg egy kicsit kifogytam pergamenből is, és jobb szeretem magam intézni, mint kölcsön kérni. Ki is adna nekem és miért? Mi oka lenne kedveskednie? Mondjuk nem mintha kellene más papírja. Megigazítom a vállamon a táskám, felnézek aztán felvonom a szemöldököm. Nőnemű személy, tipikusan olyan valaki, akit kár lenne nem lelökni innen a magasból, bár a nőket nem bántjuk. Elvileg. Még jó, hogy mostanában nem láttam a könyvtárban.*
-Ég veled-*vetem oda neki foghegyről, gúnyosan.*

Seraphin

* El sem tudom mondani, hogy milyen érzések futnak végig rajtam ebben a pillanatban. Gyűlölet, indulat, undor, sértettség, kétségbeesés, megalázottság, szenvedés és valami furcsa érzés amit még nem tudok behatárolni. *
~ Miért? Miért fáj nekem annyira, hogy Seraphin így bánik velem? Miért érzem úgy mintha egy hegyes tőrt forgattak volna meg bennem? Fáj. Tudom, hogy Seraphin mardekáros és nem várhatnék tőle mást na de akkor is. Ez a közöny, a gyűlölet és az undor a szemében.... ~
* Állok mint aki sóbálvánnyá vált. Pislogok és figyelem, de egyenlőre még nem tudok megszólalni mert tudom, hogy remegne a hangom és azt nem akarom. Ezt az örömöt nem akarom megadni neki. Még csak az kéne, hogy ezen is szórakozhasson. Elfordulok egy pillanatra háttal neki, hogy lenyugodhassak egy kicsit. A szívverésem a kétszerese a normálisnak és furcsán érzem magam. Kell pár perc amíg összeszedem magam és visszafordulok felé és próbálom felvenni a jeges tekintetem, de valahogy nem megy mert még mindig furcsán érzem magam*
- Ég veled is - *suttogom miközben forog velem minden. A szavaim után már csak a sötétséget látom és elájulok*

Elektra

*Nem szólsz be, nem átkozlak meg. Remélem felfogtad ezt az egyszerű képletet kishölgyem, bár kételkedem abba, hogy hosszú távon vissza fogom tudni magam, így inkább hosszúra nyújtom a lépteimet. Ez az oktalan diákfajzat teljesen kihozott a sodromból a könyvtárban. Hogy jön ő ahhoz, hogy megalázzon másokat? Hogy jön ő ahhoz, hogy megalázzon engem? Milyen jogon? Utánakérdeztem és még csak nem is aranyvérű! Hiszen úgy jött ide, hogy azt se tudta, melyik a varázspálca eleje! Ugyan kérem, akkor csak üljön és pitizzen, ha már egyszer az utamba akadt és bólogasson szép nagyokat, ahelyett, hogy azt a felesleges mágiatörténetet bújná. Nahát!

Hosszabban lépek, a köpeny lobog a bokámnál, fekete fellegbe gyűlik köré az indulatom is, igyekszem elhagyni a környéket, de úgy tűnik, hogy a csillagok nem jósoltak nekem nagy jövőt mára, a szemtelen utánzás hallatán, mintha csak erre vártam volna a zsebembe kapok, a pálca simára polírozott felülete megvillan a napfényben, rugalmasan fordulok meg, de mielőtt bármit is tehetnék, a csaj összecsuklik. Ennyire azért nem kell megomlani, még nem is csináltam semmit, bár nem rajtam múlott. A francba, mi van, ha most elhajtom a gyengélkedőre, és engem gyanúsítanak? Egy frászt. Akkor inkább itt hagyom... Leengedem a pálcám. na az azért mégis túlzás lenne. Sóhaj. Mi vagyok én? Egy aggodalmas griffendéles? Közelebb lépek, leguggolok mellé, a hátára fektetem. Elég kis könnyű testalkat. Lerakom a táskám magam mellé.*

-Nah... Elektra, vagy hogy is hívnak ébresztő. A folyosó hideg, Piton professzor pedig szörnyen dühös lesz, ha megint levonnak tőlünk pontokat...-*meglazítom a nyakánál az öltözékét, meg is tapintom, hogy dobog-e még a szíve, szar lenne, ha feldobná a talpát.*-Aki beteg miért császkál?-*mormogom az orrom alá, miközben finoman megrázom.*

Seraphin

* Miután elterültem a hideg kövön a valóságból nem érzékeltem semmit. Nem tudom, hogy miért ájultam el, talán azért mert olyan heves indulatok és érzelmek zajlanak bennem, hogy az agyam ezt már képtelen volt feldolgozni. Ennyi mindent lehetetlen is felfogni hirtelen. Nem tudom leírni, hogy mi ment bennem végbe az elmúlt pillanatokban. Sokk. Igen az biztos, hogy sokkos állapotba kerültem azért történhetett minden. Egy furcsa helyen találom magam ahol nincs más egyedül csak. Köd van mindenhol amerre csak nézek. Furcsa ez az egész. Hol lehetek? Elindulok valamerre még magam sem tudom, hogy merre. Találni akarok valamit. Valamit ami nyomra vezet a hollétemmel kapcsolatban. Egyszer csak megjelenik előttem egy asztal. Egy asztal amin van egy merengő. Érdeklődve indulok el abba az irányba, bár kicsit félve mivel nem tudom, hogy kinek a merengője ez, vagy egyáltalán azt, hogy hova kerültem. Mikor oda érek a merengő fényleni kezd amiből tudom, hogy van benne valami emlék. A kíváncsiságom felülkerekedik rajtam és végül belemegyek. Legnagyobb meglepetésemre a könyvtárban találom magam. Szétnézek, hátha találok valami nyomot, hogy kinek az emlékeit látom. Hirtelen kinyílik az ajtó és megpillantom....na ne. Saját magamat látom amint bemegyek a könyvtárba, beszélek a könyvtáros nővel és eltűnök a sorok között. Nem akarom. Nem akarom végignézni azt, hogy hogyan próbált meg megalázni engem az a beképzelt hólyag. Képtelen lennék rá. De nincs más választásom. Csak akkor tudok kimenni innen ha az emléknek már vége. Leülök saját magam mellé elvégre itt úgy sem látnak és hagyom, hogy minden úgy történjen ahogyan azon a bizonyos napon. Kisvártatva megérkezik a nagyszájú Lamartin gyerek is és máris neki kezd osztani az észt. Miért kell ezt nekem újra végig hallgatnom? Nincs valahol pörgető gomb? Vagy némító? Sehol sem látok. Mikor meghallom a saját gondolataimat akkor értem meg. Azért kerültem ide mert valamit rosszul tettem és látnom kell, hogy mit. Micsoda eget rengetően hatalmas megállapítás ez. Gratulálok Elektra. Na igen az irónia mára már jó barátom lett, főként az önirónia. De kanyarodjunk vissza a látottakhoz. Már magam is érzem, hogy eléggé lekezelően bántam a mardekáros fiúval, mentségemre szóljon, hogy csak vissza akartam neki adni azt amit velem művelt. De mégis, ha nem tettem volna minden jobban alakulhatott volna. Igaz az évek során megelégeltem azt, hogy mindenki gúnyolódik velem, kinevet, megaláz, szórakoznak rajtam. Besokalltam. Azt hittem véget értek már a hosszú évek után a szenvedéseim és mégsem. Tudom elvetettem a sulykot és tudom, hogy miért bántam úgy a fiúval. Példát akartam statuálni. Meg akartam mutatni, hogy Elektra Williams nyugodt és higgadt is tud maradni mégis meg tudja alázni a másikat ahogyan azt vele is megtették oly sokan. De ez nem volt helyes. Szerencsétlen Lamartin rossz helyen volt, rossz időben és rosszul tette, hogy akkor megszólított. Lassan játszódnak le előttem az események. Újra átélem őket és már tudom, hogy mindent másként kellett volna tennem. Ha megtehetném megváltoztatnám a dolgokat. Mindent. De erre sajnos nincs módom. Nem rendelkezem időnyerővel és talán jobb is így. Lassan véget ér az emlék és kijönnék a merengőből, de az még nem engedi. Sodródom tovább az emlékekkel és ez valahogy....nem. Ezek nem emlékek. Ezek az érzéseim. Harag, düh, gyűlölet, lenézés, undor, kétségbeesés, fájdalom, magány, szomorúság, boldogság, öröm, és valami amit nem értek. Beugrik egy gondolatom még a könyvtárból. Miért mindig a rossz fiúk állati helyesek? Most értem csak meg. Hiába beképzelt, nagyszájú, felfuvalkodott ...és még sorolhatnám a jelzőket, de nem teszem, inkább csak bevallom. Megtetszett. Seraphin Lamartin határozottan érdekel engem. Amint ezt sikerül bevallanom magamnak kiszabadulok a merengőből. Érzem, hogy valaki rázogat és nagyon elmosódottan, de hallom, hogy valaki beszél hozzám. Egy idő után felismerem a hang gazdáját. Seraphin az. Kezd kinyílni a szemem, de még csak foltokban látok*
- Seraphin...sajnálom. Ne haragudj. - * suttogom bár tudom, hogy biztos hülyének néz. Gyanítom fogalma sincs, hogy miért mondom ezt. Biztosan nem érti, hogy sajnálom ahogyan vele beszéltem. Sajnálom, hogy lenéztem és megaláztam*
- Sajnálom azt ahogyan veled beszéltem, és viselkedtem a könyvtárban. Ne haragudj. - *suttogom még mindig és megpróbálok felülni, de vissza dőlök mert fáj a fejem*
- Nem vagyok beteg, csak túl sok volt ez nekem. - * nagy nehezen felülök és nekidőlök a falnak*

Elektra

*Nem tér magához. Ezt kifogtam, ha kénytelen leszek a gyengélkedőre vinni, akkor nem köszönöm meg azt, amit utána kapok. Pedig nem csináltam vele semmit. Semmti az ég egy adta világon. Bár most, hogy így itt fekszik kedvem támadt csinálni vele valamit. Mondjuk belerúgni. Miért hoz ilyen kellemetlen helyzetbe? Egyáltalán miért kell nekem hozzáérni? Nem mintha bajom lenne a női testtel úgy általában, de azért hogyha valakinek kérdéses a vérmilyensége, az fogja vissza az ájuldozós hajlamait.

Ah, esélytelen, ezt aztán nehezen fogom felimádkozni. Mondjuk átváltoztathatnám egy valamivé, azt elviszem, lerakom a gyengélkedő elé, aztán valaki majd csak belebotlik és mondjuk megérzi rajta a varázslatot. Nem, ez azért elég esélytelen egy ötlet, de nem volt rossz eljátszani vele. Meg aztán nem is biztos, hogy egy ekkora testet olyan maradandó károsodás nélkül. Miért kéne maradandó károsodás nélkül? Kit érdekel, hogy mi lesz vele? Csak az a baj, hogy nem csináltam még soha emléktörlő bűbájt. Nagyon feltűnő lenne. Túl feltűnő.

Sóhajtok egy nagyot, úgy látszik kénytelen leszek mégis elvinni. Mit fogok én ezért kapni? Nem mintha nem esett volna jól megátkozni, de nem vagyok agresszív. Ennyire. Feltámasztom a hátát, minek van ennyi haja? Csak beszorul a kezem alá és lehet vele bénázni, amíg megpróbálom még egyszer, alaposan megrázni és kiszólongatni az eszméletlenségből. Áh, úgy látszik ennyi kellett. Éled már. Jól van. Megúsztuk. Ha meg rám keni akkor számíthat arra, hogy ott leszek, ha befordul egy sötét sarokba, és a pálcám is kéznél lesz.*

-Heh?-*Heh? Igen, ez az Seraphin, te is tökéletesen ki tudod fejezni a meghökkenésedet. Ennél muglisabb már nem is lehettél volna. Mi jön ezután? Kólázol? Szép, szép, szép, csak gratulálni tudok magamnak, de úgy, hogy legszívesebben felrobbantanék valamit.*-Na ne beszélj itt nekem a levegőbe. Nem foglak most megátkozni, bármennyire is szánalmasan festesz és megérdemled. Nem hiszek abban, hogy az emberek megbánják, amit mondanak. Az elsőnek kimondott szó a legőszintébb. Mit nem bírsz? Ennyire azért nincs meleg.

Seraphin

* Tudtam, hogy nem fog hinni nekem. Tudtam, hogy nem látja a megbánást a tekintetemben, elvégre nem is érdekli, oda sem figyel. Innentől gyakorlatilag mondhatok bármit úgy sem érek el vele semmit. A fejem a falnak döntöm és behunyom a szemeimet egy kicsit. Hallgatok. Mit mondhatnék? Mi egyebet amit talán el is hinne? Végül is nem kéne mondanom semmit. Van egy olyan érzésem, hogy Seraphin akkor sem venne ember számba ha az életét menteném meg. Elvégre ő a nagy aranyvérű mardekáros mit figyelne oda egy félvérű hollóhátasra? És egy hollóhátas mit foglalkozik egy kerge mardekárossal? Nem értem magam kicsit se. Annyi biztos, hogy bele kell törődnöm abba, hogy örülhetek ha megtűr a folyosón. Hát legyen. Elfogadom és annyiban hagyom. Nem fogok ugrálni azért, hogy megváltozzon rólam a véleménye. Nincs motivációm rá. hagyom a fenébe és majd lesz ami lesz. A könyvtárban meg kénytelen lesz elviselni mert oda bárki bemehet és én be is fogok. Azt hiszem, hogy az a több év amit gyakorlatilag benne laktam feljogosít az elsőbbségre. Kis idő múlva megszólalok ránézve*
- Nem értesz semmit Seraphin, de talán nem is baj. Az, hogy bocsánatot kértem és megbántam a dolgokat igaz volt, mivel ezzel a dologgal nem szokásom viccelni, mivel ritkán mondom ki. Hogy mit nem bírok? Nem ismersz engem. Nem tudsz rólam semmit maximum annyit amennyit körbe kérdeztél, hogy félvér vagyok, és szánalmasan kezdtem az iskolát. Ennyi. Nem bírom a megalázást és szembe szállok vele. Ha megbántanak visszabántok, ha kell fájdalmasabban, hogy tudják, velem nem érdemes kekeckedni. Nem félek attól, hogy elátkozol e vagy sem. Mindig annak a legnagyobb a szállja aki csak jártatja, de nem tesz semmit. Sajnálom ha nem szívlelsz. Az a gyanúm többet veszítesz mint én. -*felkelek és megigazítom a ruháimat*
- Ahogy mondtad az elején....ég veled Seraphin, további szép napot- * megyek a hálókörletembe. Hamarosan eltűnök a szeme elől és kicsit megkönnyebbülök*

Eleketra

*Úgy vélem erre napra megütközések sorozata van nekem előírva, pedig nem csináltam semmit az istenek ellen. Mindenesetre megütközöm. Alaposan. Valami kis hálás rebegés, valami elhalkul, odaadó kis sóhaj, amivel kifejezi azt a mély áhítatot, amit érez per pill, amivel örül, hogy felvakartam a földről, nem dobtam ki a folyosóról és nem varázsoltam el valami nagyon csúnyává és nagyon mókássá? Bármi? Nem. Nyafog. Picsog. Mint minden lány a környéken. Majdnem olyan, mint egy Griffendéles. Csak éppen a griffendéles sokkal ostobább és nem átallana még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is sértegetni. Bár tulajdonképpen ezt a sárvérű, na jó félvér, de az már majdnem sárvérű szó is sért. Bánt. Végigborong a hideg a hátamon, kiráz az undok, amikor felidézem, hogy hozzámért, nem volt rajta kesztyű sem, mert miért hordana egy ember kesztyűt egy könyvtárban, na neki szüksége lenne rá, nem is kicsit, hogy az iskola tisztességes vérből való tanulóit megvédje az érintésétől, attól, amit áraszt, a tisztátlanság érzését, áh!

Nem. Dehogy. Ez itt oszt már megint. Mintha muszáj lenne. Alapesetben megragadnám a talárját és kiosztanám, hogy mégis milyen alapon panaszkodik, annak ellenére, hogy az, ami de ne teszem, inkább nem érek hozzá, csak egy lépést teszek hátra.*
-Ch!-*rántom el a számat.*-Látom nagyon sokat látsz az életből. A te világodban mindenki megbocsátó, nyálas, ostoba fajankó, akiből kihagyták a tartást, a tudást. Látszik, hogy muglik közül jöttél, ott dívik ez a felfogás. Csak gratulálni tudok, amiért ilyen jól sikert a magadévá tenned...-*közelebb lépek hozzá, nem fenyegető jelleggel, de hogy jól értse a szavaimat, mélyen a szemébe nézek. Abba a sárvérű szemébe.*-Mi az, hogy nem bírod a megalázást? Életem, az élet erről szól. Akinek joga van megalázni másokat, az megteszi, aki pedig a megalázott az inkább szégyelli magát és nagyon-nagyon befogja a száját, amíg jókedvű a másik réteg. Ez a társadalom. Te, mint a társadalom legalja mégis milyen jogon merészelsz akár szóval is bántani valakit, aki fényévekkel előkelőbb, mint te? Inkább örülj, hogy itt lehetsz ebben az iskolában és nem ott, ahova való vagy!-*halk, fenyegető düh izzik bennem, tompán falja a zsigereimet, ma még vér fog folyni, ha így folytatom. Persze nem az övé, nőt nem bántunk, csak ha nagyon muszáj.*

-Na én ezek után nem sajnálom, hogy nem szívlellek. Szívlelni? Nem, ez rossz szó. Vagy embeszámba veszek valakit, vagy nem. Hollóhátas létedre olvashattál volna eleget, hogy tudd, a világ így működik. Látod? Megmondtam, hogy semmit, de semmit nem fogsz tanulni abból a bugyuta történelemkönyvből és igazam lett. Ezt megtanulhattad volna belőle-*kígyómosollyal elnevetem magam.*-Veszíteni? Inkább nyertem pár tapasztalatot. Megtudtam mennyire is szemtelen újabban a nép.

Emma

Ekkor jutott eszébe, hogy most csak gyakorolnak és nem nagyon kéne sértegetnie. Látszott, hogy nagyon feldühítette a lányt, amit nagyon nem szeretett volna.
- Ki mondta, hogy nem élvezem a társaságod? – kérdezte a lánytól. Amikor a lány kimondta a bunkó szót kissé elszomorodott, de felmerült benne egy újabb kérdés, amit rögtön fel is tett.
- Most már kvittek vagyunk?
- Lehet, hogy egyes területen te vagy az ász, máshol meg én, de van olyan győzelem, ami győzelemnek tűnik, de vereség és van olyan vereség, ami vereségnek tűnik, de győzelem – mondta a fiú, miközben a lány felé lépkedett és remélte, hogy a lány rájön, hogy mire készül. Közben a lány feltett egy újabb kérdést, amin Lashawn elmosolyodott. Ha a lány tudná azt, amire készül már rég elfutott volna.
- Szerintem is elég volt a gyakorlás. A szinteden lévőkhöz képest mester vagy, mert suttogva is mondtál varázsszavakat – mondta Lashawn, s közben már a lány elé ért. – És van még valami a tarsolyomban és remélem érdekes fog lenni.
Az utolsó szónál váratlanul megcsókolta a lányt, a jobb kezével átölelte a lány derekát, míg a balt a lány fenekére rakta. Ez az egész minden mindegy alapon volt. Ha már utálja a lány őt legyen egy valódi ok. Ne csak azért utálja, mert libának hívta vagy kicsit odapörkölt neki szóban.

Shawn

Fülem mellett eleresztve szavait pakolgatok tovább. Nem érdekel, mit magyaráz itt nekem, az sem h e nekiállna szerenádot adni a tiszteletemre, semmi. Elvette a kedvem, mára mindentől. Még vásárolni sem lenne, kedvem, az pedig nagy szó. Megfogadtam magamban, hogy nem szólok vissza, csöndben maradok, ám ez csöppet sem olyan könnyű, mint amilyennek tűnt.
Kvittek? Dehogy!
- Nem, nem vagyunk kvittek. Ha azok, lennénk, akkor az azt jelentené, hogy van valami közünk egymáshoz, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy nincs. Nagyon remélem, hogy ezt még a te csöppnyi agyad is felfogta. – rivallok rá, majd ismét elfordulok.
A következő mondatokat ismét figyelmen kívül hagyom, főleg mivel egy kukkot sem értek belőle. Nem is akarom megérteni, miután libának nevezett, úgy gondolom, egy bocsánatkérés lenne a legkevesebb, de nem, hagyjuk már, a bocsánatkérés úriembereknél szokás, ám itt közel sem beszélhetünk úriemberről. Még talán tisztességes férfiról sem.
A legjobb az, ha valóban hagyom a fenébe, hadd legyen el a saját kis környezetében, ha ott jó neki. A képzeletbeli barátait majd sértegetheti, azok úgysem haragszanak meg.
Érdeklődve figyelem, ahogyan felém tat. Talán most jön a bocsánatkérés. Nem tudom, mindenesetre felé fordulok, s kezem tartom, mivel úgy gondolom egy párbaj végén szokás a kézfogás, vagy nem? Nem tudom, majd meglátjuk, ha megragadja kezem, igen, ha nem, hát nem.
Hirtelen átölelte, s ajkait ajkaimra tapasztja. Nem tudok szabadulni karjából, akármennyire is szeretnék. Fúj, ez, de undorító. Egy ilyen féreggel még rémálmaimban sem smárolnék, legalábbis önszántamból nem.
Mint, ahogyan most sem önszántamból történik. Kényszerít rá, s ez borzalmas. Sz ilyen férfiak kerülnek végül a csatornákba, meg az aluljárókba. Szánalmas.
Nem tudok mit csinálni. Számmal folyamatosan ellenkezek, de ellökni nem tudom magam, túlságosan erősen szorít, így hát használom az eszem, s a lábam, majd egy lendülettel, a térdemmel ágyékon rúgom a srácot. Nem szívesen teszek ilyet senkivel, de ez már nagyon megérdemelte. Arcomra dacos mosoly ül ki, majd vigyorogva figyelem reakcióját.

Emma

Látja, hogy a lány nyújtja a kezét, amit el is fogadott, de onnan már lépett is tovább pár másodperces szünet után. Majd a lány galád támadása után három lépést tett hátra. A fájdalomtól nem tudott megszólalni jó ideig. Pár perccel később felnézett a lányra.
- Úgy gondolom - kezdte el mondani Lashawn - közöttünk már csak egy ellenséges-semlegesség lehet a jövőben. Remélem nem kényszerít Tudjukki se téged, se a szüleidet semmiféle rossz dologra és remélem megérted azt, hogy se én, se a szüleim nem szeretjük Tudjukki eszméjét és próbáljuk elkerülni azt, hogy a csatlósai legyünk. az egyik megoldás az lett volna, hogyha vérárulók leszünk és te segítségeddel értük volna el ezt, de a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna.
- További kellemes időtöltést, jobb időket - folytatta Lashawn. - Viszlát!
A köszönés után kiegyenesedett a görnyedt testtartásából, fejet hajtott a lány felé, megfordult és elsántikált. Először nem a klubhelyiségbe ment, mert félt, hogy kiröhögik az ismerősei, hanem az iskola körül tett egy kört.

Shawn

Diadalmas mosollyal figyelem, ahogyan összegörnyed a fájdalomtól. Megérdemelte, és sajnálni sem fogom megsajnálni, pedig hát elég szánalmas látványt nyújt. És akkor? Majd segít magán, ha már így viselkedett. Azt hiszem egyáltalán nem érdemeltem meg, hogy ilyen hangnemben és így letámadjon. Egyszerűen felháborító. Ez rosszabb, mint mikor átalakítás miatt bezárják a plázát. Na, jó, azért annyira nem rossz, de közel jár hozzá.
Értetlenül meredek Lashawnra aki most valami hülyeséget kezd magyarázni. Most hogy jön ez ide? Ez teljesen más téma? Ennyire megártott volna az a rúgás? Teljesen elment az esze, komolyan mondom, nem normális. Persze, természetes, hogy semmi közöm Voldemorthoz és, hogy a szüleim sem akarnak csatlakozni blablabla… de akkor sem kéne így viselkednie, meg mi közöm van neki a családjához, és ha mégis így lenne miért pont én. Akkor sem hiszek neki, hiszen ebben semmi logika. Nem is ismert eddig, akkor meg. Áh, ez nem százas.
Csodálkozó, kétkedő arccal nézek rá, majd fejemmel követem, ahogyan elhúz mellettem. Nem köszönök neki. Egyszerűen gyűlölöm, még annyit sem érdemel, hogy újra ágyékon rúgjam. Vagyis de, annyit biztosan. Lesütöm fejem, majd széles vigyorra húzom szám. Ez nagyon, de nagyon szánalmas volt és ezek után szerintem ne is merjen a szemembe nézni. Idióta. Jócskán megszégyenítettem.
A gondolatra újra felragyog arcom, majd összekapom cuccaimat és elindulok a híd túlsó vége felé, a klubhelyiségbe, hogy végre tanulhassak, mert ha minden nap ennyit tanulok, akkor előbb utóbb megbukok az RBF vizsgákon.

:: köszi a játékot ^^