Nyugat-déli összekötő híd

Ez az a híd, ahonnan a legkönnyebben megközelíthető a nyugati szárny. A híd zárt és közkedvelt útvonal. A Griffendélesek innen jutnak el legkönnyebben az északi szárnyban lévő kertbe, s a déli szárnyban lévő könyvtárba.

Ha a másik úton mennél, akkor a keleti szárnyon keresztül tudnál csak átjutni.

[Daniel] 

*Egy egészen kelleme nap volt a mai. Nem azt kell most itt leírnom, hogy a mi kis Hannah-nk halálra tanulta magát és majd össze nem esik az úton a fáradtságtól. Nem, most kivételesen (na jó van máskor is ilyen, néha...nagyon néha) egészen jól érezte magát. Gondolta levegőzik egyet, és hátha összefut közben valami ismerősével. Erre elég nagy volt az esély ugyanis Hannahnak nagyon sok barátja volt, tehát volt választék kivel is álljon le csevegni. A vicces az volt, hogy a legtöbben Griffendélesek. Nah mindegy, ez egy furcsa tény, de a lényeg mitsem változik.*

~ De hova is menjek? Hmm... Most nem akarok a udvarokra lemenegetni, mert esőre áll az idő, inkább valami védett, de kinti helyre lenne szükségem... De hol van ilyen? Hmm... Talán, esetleg, ha az egyik összekötő hídhoz bandukolnék el... igen az jó lesz. Oda nem kap el a zápor, de mégsem poshadok bent, szuper. Remélem azért nem én leszek ott egyedül. Ha mégis akkor amint a szél mégjobban felerősödik bejövök. Ide vissza a biztonságba. Nem ajánlatos kint kószálni ítéletidőben és most tényleg nem keresem a bajt. ~

*Ezen elmélkedés végeztével a leányzó útnak eredt a fent említett híd felé. Az irányába a Nyugat-déli összekötő tákolmány esett. Szép lassan haladt, leste nincs e körülötte valaki, de nem igazán vélt felfedezni valami ismerős alakot. Ígyhát ment egyenesen a célhoz és nem telt sok időbe mire odaérkezett.  Alaposan megnézte magának a tetszetős kis helyet, melyhez nem minden nap jutott el. A kilátás megdöbentően csodálatos volt. Igaán feemelő érzés. Amint Hannah kiélvezkedte magát körbetekintett. Csak egyetlen diákot vélt felfedezni, aki épp az eget bámulta. Egy Griffendéles fiú volt, a lány számára ismeretlen. Talán látta már egyszer-kétszer, de nem tudja se a nevét, se az évfolyamát. Gondolta odalépked hozzá, hátha rendes.*

- Öhm... szia. Vársz valakit? - nah hát ez elég hülye indítás, de reméli ne sértődik meg rá rögtön - Jaj de bunkó vagyok... Szóval a nevem Hannah, csak azért kérdeztem mert levegőzni jöttem ide és ha neked sincs semmi pogramod akkor ne csak egymásnak háttal ácsorogjunk idekint... Szóval, megkérdezhetem hogy hívnak?

*A válasz után épp fel akart tenni neki mégegy kérdést, de ekkor - pechére - a nyakában lévő sál a szél hatására önálló életre kelt és letekeredett a lányról. Eddig nem is lett volna probléma, de sajnos pont a srác arcába repült. És még ez sem volt elég megaláztatás, a makacs kis ruhadarab tovább szállngózott.*

- Jaj ne! Csak ne repüljön ki! - kiáltotta és gyorsan utána kapott, de már nem érte el. Az egyetlen mentsvára az lehetett, hogy a fiú kinyúl a mélybe igyekvő sálért és visszaszolgáltatja aggódó tulajdonosának. Erre a történtek után Hannah nem látott sok esélyt, de nagyon remélte, hogy visszakaphatja, mert ez volt a kedvence.

*Ha a másik Griffendélesnek sikerült elfognia és az ijedt lánynak visszaadnia akkor a harmadéves így hálálkodott neki...*

- Óh nagyon sajnálom, hogy nekedrepült... ~ De szerencsétlen vagyok... ~ És igazán nagyon nagyon köszönöm, hogy sikerült még az utolsó pillanatban elcsípned. Tényleg köszi! - hebegett habogott Hannah a fiú felé.

.:Hannah:. 


Dan-nek épp nem volt semmi dolga, így gondolta elmegy sétálni valamerre. A könyvtárban nem akart gubbasztani, arra most nem volt ereje. Úgy döntött, kinéz mi a helyzet odakint. Mivel épp a Nagytermet szelte át, gondolta kimegy a parkba. De ahogy kitette a lábát a hatalmas tölgyfaajtón, rögtön úgy érezte, mindjárt lefagy az orra.
*Hű de hideg lett azóta, amióta két órával ezelőtt kint voltam az üvegházaknál.. Nem vagyok valami fázós, de azt hiszem fel kéne öltözni.*
Dan köztudottan elég melegvérű volt, de most akarva-akaratlanul is, dxe meg kellett dörzsölnie a karját, hogy ne fázzon annyira. Úgy döntött, sarkon fordul és felmegy a klubhelyiségbe valami melegebb ruháér. A fiú most kivételesen lassan sétálva elindult a lépcsőkön, folyosókon keresztül, néha még le is vágta az utat pár falba rejtett járattal és csapóajtóval, míg végül megérkezett a portrélyukhoz. A Dáma épp szunyókált, mikor odaért, de Dan lépteire felriadt. A fiú illedelmesen biccentett, majd elmondta a jelszót. A Dáma is viszonozta a köszönést, aztán a jelszóra megnyílt az "ajtó". Dan bemászott a helyiségbe, majd egyenesen felsietett a szobába. Már nagyon vágyott ki, így az utazóládájából egy vastagabb mellényt, és egy vörös-arany csíkokkal hímzett sálat tekert a nyakába. Majd bezárta a poggyászt és kisétált a szobából, át a helyiségen és ismét a folyosókon találta magát. Legközelebbi szabad útvonalnak az összekötő-híd volt, így hát arra vette az irányt.

Mikor kiért, érezte, hogy itt kicsit erősebben megcsapja az arcát a szél, de nem törődött vele. Zsebre dugta a kezét és elindult a híd közepe felé. Csak páran lézengtek erre, néhány hugrabugos sietett el a Keleti szárny felé és egy griffendéles lány csodálta a tájat. Gondolta nem zavarja meg, így ő is inkább csak kifelé nézett, el valamerre a hegyek felé. Jó ideig így állt, mikor a háta mögül hallott hangokat. Megfordult és az iménti lánnyal találta szembe magát. A lány valamivel fiatalabbnak tűnt és persze nagyon kedvesnek. Dan csak elmosolyodott és rögtön válaszolt is.
- Szia. Nem várok senkire, nyugodtan beszélgethetünk, ha szeretnéd.
Dan egy pillanatra oldalra fordította a fejét és kinézett a tájra, de aztán visszapillantott a lányra.
* Hannah.. Szép név. Szép hangzása van.*
Dan érezte, hogy egyre jobban felerősödik a szél és ekkor Hannah is mondani akart még valamit, de a sálja kirepült a nyakából, egyenesen Dan képébe. Mielőtt a fiú azonban reagálni tudott volna erre, és elkapta volna a sálat, az tovább szállt és egészen ki a fedett helyiségből. Ekkor a szél más irányba kapta, pontosan lefelé. Hannah utána nyúlt, de már nem érte el. Dan viszont most jól reagált az egészre, hisz már felocsúdott iménti meglepettségéből. Még épp elkapta a sál sarkát és felhúzta. Mosolyogva Hannah felé fordult és odanyújtotta neki a sálat.
- Tessék. - mondta kis kedvességgel a hangjában, majd megvárta, míg Hannah visszatekeri a nyakába.
- Amugy engem Daniel-nek hívnak, de szólíts csak nyugodtan Dan-nek. Látom te is griffendéles vagy, pedig csak párszor láttalak idáig. Melyik évfolyamba jársz?

[Dan] 

*A fiú nagyon rendesnek tűnik. A neve is szimpatikus, Dan. Úgy tűnt nem viselkedik Hannahval túl ridegen, mert felajánlotta, hogy becézze csak Dannek, a Daniel névhasználat helyett. Ez igazán kedves gesztus. Pláne még az, hogy a kedvenc kis sálját is épségben visszaszolgáltatta neki. Ennek örült talán a legjobban. Szeretné eghálálni, de ugyan hogy. Örülhetne egyáltalán, hogy szóbaáll vele hisz látszólag már akár végzős is lehet. Miért kell mindig a nagyok dolgába beleütnie az orrát? Maga sem tudja, de ha jobban átgondolja talán - sőt biztos - több idősebb barátja van, mint vála fiatalabb, vagy vele egy idős. Szóval talán ezt a srácot sem riasztja el, hogy még csak harmadéves. Ezeután nem hiszi, hogy ez így lesz, nem olyan fiúnak tűnik első ránézésre.*

- Öhm... tényleg nagyon köszönöm... - hálálkodott még utoljára.

- Rendben, Dan. Én csak egyszerűen Hannah! - nagy mosoly - Igen, Griffendéles. Most vagyok harmadikos. Te gondolom jóval idősebb vagy. Hanyadikos? - érdeklődött viszont.

- Mondd, szereted a kviddicset? - ha igennel válaszolt megkérdzte még azt is, hogy jelentkezett e a csapatba, vagy szándékozik e.

*Ezután remélte, hogy nem nézi ngayon hülyénke, főként az előbbi incidens miatt. Bár úgy tűnt nem, sőt még talán élvezi is a társaságát. Most valahogy nagyon izgut, hogy jó benyomást keltsen pedig máskor idegenekkel is teljesen higgadtan és természetesen kezd beszélgetést, nem úgy érzi magát mint most. Most valahogy olyan más volt. Bár lehet hogy az is közrejátszott, hogy az előbb képen találta az a fránya kis sál és ez nem túl jó kezdet. Attól félt, hogy emiatt már rögvest továbbáll és vérig sértettnek érzi magát. Szerencsére ez a jelek szerint nem így alakult. Szerencsére!*

~ Vajon most mire gondol? Lehet, hogy csak azért társalog velem, mert látja mennyire bánom az előbbit és megszán vagy tényleg komolyan mondta, hogy szívesen beszélget velem? Én ezt már végképp nem értem. Remélem azért nem olyan feltűnő, hogy ilyeneken gondolkozok? Jaj és ugyan mit csinálok? Máskor mindig kimondom azt, amiről nincs konkrét információm. Mostmeg csak magamban mormolgatok ezt-azt. Mintha nem is ugyanaz lennék. Ennek vége, visszatér az igazi Hannah! ~

- Óh bocsi... kédezhetek valamit? - megvár egy igent vagy egy perszét - Most ugye nem csak azért dumálsz velem mert olyan elesettnek vagy szánalmasnak látsz, mert az előbb történt az a bizonyos véletlen? Mert ha ez az ok akkor nincs értelme folytatni! - ez volt a valódi Hannah. Az akinek ami a szívén, az a száján, aki őszintén kerekperec megmondja ha valami bántja és nem fél bevallani az igazat. Azért remélte, hogy nem így van ahogy gondolja és még folytatják a félbehagyott csevelyt most, de ezt muszáj volt megkérdeznie tőle. Ha Dan nemmel válaszolt és nem haragudott meg rá akkor szívesen várta a lány, hogy felhozzon valami bezsélgetési témát a továbbiakban.

.:Hannah:. 

- Nagyon szívesen.- mosolyodott el Dan, miközben a lány hálálkodni kezdett. Látszólag egész jó hangulata volt és ez a fiúra is átragadt. Már nem foglalkozott a széllel, már egyáltalán nem is fázott.
* Nagyon kedvesnek tűnik ez a lány és gondolom unatkozni sem lehet vele. És ami a legjobb az egészben, hogy rendesen lehet vele ismerkedni, barátkozni, mert szintén griffendéles. Szuper. *
Dan végig csak a lányt nézte, miközben az ő kérdésére válaszolt.
* Harmadikos? Hát szerintem sokkal érettebbnek tűnik, mint amennyi idős. Én megalább egy negyedévest kinéztwm volna belőle.*
- Hát nem sokkal vagyok idősebb, még csak hatodikos vagyok. - mosolyodott el ismét, miközben azon töprengett, miért is érdekelheti ez ennyire a lányt, de végülis érthető, hisz ő kérdezett először erre.
- Hogy szeretem-e a kviddicset? Az a mániám lassan már. - az idáigi mosoly széles vigyorba csapott át, miközben zavartan megvakartam a tarkóm.
- A húgom állandóan ezzel cukkol, hogy miért nem megyek már jelentkezni, ha ennyire kviddicsőrült vagyok. De voltam egy jelentkezésen, csak túl sokan vannak a griffendélesek és nem jutottam be a csapatba. de minden meccset megnézek, itt is és szerte Angliában. De azért még nem adom fel, ha legalább egy évre is, de amíg ide járok, addig mindig megpróbálok bekerülni a csapatba. - miközben mondta a kviddiccsel kapcsolatos tapasztalatait, illetve válaszolt Hannah kérdéseire, észrevette, hogy a lány nagyon elgondolkozik. Már a végén úgy volt, hogy rá is kérdez, de Hannah megelőzte.
- Persze, nyugodtan. - bólintott a kérdésre Dan, majd Hannah nem tétovázott, megmondta keményen, egyenesen.
* Hű. Ez aztán a lényegre törő kijelentés, nem utalgat, vagy magában tartja, hanem bármi legyen is az, egyenesen megmondja. Jó, valahogy rám emlékeztet, én is megmondom a magamét, de ezt kicsit szokatlan egy lány szájából hallani.*
- Egyáltalán nem erről van szó. - Dannak kis szünet után végre sikerült megszólalnia, majd Hannah-ra mosolygott.
- Nem vagyok nyalizós, sem sajnálkozós. Azzal szokok beszélgetni és szóba állni, aki szimpatikus nekem. És te ebbe a kategóriába tartozol. De ahogy az előbb leszűrtem a szavaidból, minden bizonnyal te is nagy kviddics rajongó lehetsz. - ha igennel válaszolsz, ami nagy valószerűséggel az lesz , akkor további kérdést tesz fel.
- Melyik posztot kedveled a legjobban?
* Reménykedem, hogy ő is elég nagy kviddicsrajongó, mert akkor legalább egy közös témánk van. Hű, ennyire még nem volt kellemes egy lánnyal beszéélgetni. De hülye vagyok, ilyenen jár megint az eszem. Úgy tűnik megárt a kamaszkor.*

..::Dan::.. 

*Szerencsére valóban nem arról volt szó, amin Hannah képes volt 5 teljes percig töprengeni. Sőt, - úgy tűnt – egy bókot is kapott ugyanis a fiú azt mondta, hogy szimpatikus neki. Ennek ölt mivel ő is hasonlóképpen volt ezzel. Persze nem akart tolakodó lenni ezért is tisztázta le a dolgokat. Ezután felnézett Dan-re és látszott rajta, hogy most tudatosult benne igazán az, hogy milyen nyílt is ez a leányzó. Hát bizony nem egy alamuszi fajta, igazi kis nagyszájú, de őszinte teremtés. Ez talán szokatlan lehet egy olyannak akivel most találkozik először, hisz ismerősei már megszokhatták. A kis meglepődöttség látszott a srác arcán, de volt is oka rá végülis.*

~ Jaj azért örülök, hogy nem valósultak meg a rémképzeteim… Miért kell mindig hülyeségről fantáziálnom? Egyszerűen nem bírok kiigazodni magamon. Most már megpróbálok a témára koncentrálni és nem agyalni ezen a hirtelenjött marhaságon. Hogy is gondolhattam? Nos e percben már belátom, hogy ez a Dan tényleg más mint amilyennek hittem. Ő is körülbelül olyan meglepetéseket okoz nekem, mint én neki. Gay legalábbis majdnem olyanokat… ~

- Óh…értem… bocs a feltételezésért… de inkább hagyjuk is ezt! – egy mély lélegzet – Szóval kviddicsrajongó, hah? Magam is szerettem volna bekerülni a csapatba, nálam meg ott volt a hiba, hogy a határidő lejárta után kaptam észbe így lemaradtam a válogatásról. Bár nagy valószínűséggel még nem kerülhettem volna be, de azért furdal a lelkiismeret. Mindegy, majd talán jövőre! – fejezte be a monológot ezzel az optimista végmondattal.

- Kedvenc poszt? Nos háát… nekem a hajtó a legszimpatikusabb feladat és az is akartam lenni, mármint még mindig az akarok. És te? Te melyiket kedveled a legjobban? – kérdezte érdeklődő tekintettel.

- Na és szoktál amúgy játszani? Úgy értem így barátokkal kimenni néha a pályára és passzolgatni egy kicsit vagy ilyenek? – ha erre választ kapott folytatta a saját verziójval – Nos én sokat! Az a legjobb érzés az egészben mikor betalálsz a gólkarikába. Nincs ahhoz fogható. Pláne, ha egy jó őrzővel szemben sikerül. Én legtöbbet talán Abbeyvel járok ki kviddicsezni egy csöppet az unalmas és fárasztó hétköznapokon. Nem tudom, hogy őt ismered-e, ötödéves Hugrás és ő a Hugrabug csapatkapitánya. Szerencsés. Azért lehet jó mondjuk oda vagy még a Hollóhátba járni, mert nem olyan nagy a túljelentkezés a csapatba, mint mondjuk itt a Griffendélben vagy akár a Mardekárban! – szögezte ki befejezésül Hannah.

*Ekkor a szél még jobban felerősödött mint eddig. A fejük feletti tető csak úgy dübörgött ahogyan a hideg légáramlatok nekivágódtak. Nem volt egy megszokott jelenség. Úgy tűnt Dan már nem is fázik, a lány azért egy kicsit didergett, főleg most. A jeges fuvallatok nem akartak sehogysem lecsillapodni, és sajnos a sál nem adott túl nagy védelmet. Hannah remélte, hogy hamarosan elcsitul ez a szörnyű időjárás, mert nagyon nem szeretett volna felmászni a hálókörletbe melegebb ruháért, mert az elég sok időbe telt volna és nem akarta itthagyni a beszélgetőpartnerét.

.:Hannah:.

 

Dan mosolyogva, figyelmesen hallgatta a leányzót a kviddicsről, majd mikor feltettek neki egy kérdést, kicsit elgondolkozva válaszolt rá.

-  Hát úgy istenigazából nem tudok két poszt mellett dönteni, az egyik a fogó, a másik a hajtó posztja. Bár ha itt jelentkeznék, akkor valószínűleg csak a hajtó posztot kapnám meg, mert Harryt biztosan nem váltják le. De ha jobban elgondolkozok rajta, akkor a hajtóra voksolok.. - mire befejezte a választ, újabb kérdéseket kapott, de erre már szite kapásból tudott válaszolni. Örült is, hogy most van egy olyan beszélgetőpartner, akivel ennyire el lehet dumálni bármiről. Dan most kifejezetten nagyon jól érezte magát Hannah társaságában. Azt is érezte, hogy egyre kevésbé fázik, talán a jó hangulat miatt.

-  Játszani szoktam, itt is néha lemegyek, aztán ha nincs senki a pályán, akkor így páran mindig játszunk egy kört. Emlékszem, egyszer beállítottak terelőnek is és elég érdekes szituáció lett belőle, mert véletlenül olyan irányba ütöttem el, hogy utólag kiderült, kitörött egy ablaküveg a suliban. Nem tudom hogyan ment el az a gurkó olyan messzire, de rendesen meg is kaptam érte a büntetésem. Na meg otthon, unokatesómék birtokán is gyakran szoktunk játszani, hárman-négyen. Walesben szép a táj is.

- A Griffendélben és a Mardekárban csupán azért van jelentkezőtúltengés, mert egyrészt a két ház rivalizál egymással, ami nem is gond, hisz ha nem lenne sehol sem versengés, akkor uncsi lenne az év. Jó, leszögezem, nem utálom a mardekárosokat, nem aszerint könyvelem el az embereket, hogy ki hova tartozik, de szerintem ez a kis versengés még egészséges.
Mire Dan abbahagyta a maga eszméletének rövid ecsetelését, addigra kissé felerősödött a szél.

- Azt hiszem valami kevésbé szeles helyre kéne menni, de nekem nincs kedvem bevánszorogni. Na meg téged itthagyni.- mosolygott Hannah-ra, majd kipillantott a tájra. Kicsit elidőzött, aztán mire visszanézett a lányra, feltűnt neki, hogy ő már eléggé fázik. Kicsit vacogott is, meg az arcán is meglátszott, hogy fázik. Dan gondolkozás nélkül levette a mellényét és ha Hannah elfogadja, akkor a hátára teríti.

- Szerintem menjünk be. Mindjárt megfagysz. - mosolyodott el végül a fiú és a közelebb eső bejáratra nézett, majd ismét Hannah-ra és várta a válaszát.

* Így egyszerűen nem jó társalogni, ha csak miattam nem mondta meg, ami elég valószínű, hogy fázik. Mondjuk én se hagytam volna ott a beszélgetőpartnerem. Egy a biztos, valami jobb, melegebb helyre kéne menni.*

[Dan] 

*Hannah figyelmesen végighallgatta a válaszul adott monológokat, melyek eléggé egyeztek az ő eszméivel. például ő is rendkívül odavolt a hajtói posztért. Valamiért nagyon tetszett neki. Talán azért, mert ő legtöbbször idegességlevezetésként vagy pihenés gyanánt játszik kviddicset szabadidejében és amikor egy jó nagyot odasózol a labdának...hmm...nos az felemelő érzés. Mintha odaképzelnéd annak az arcát a kvaff helyére akire haragszol és PUFF! Kap egy jó nagy löketet egyenesen a képébe. Ez kicsit viccesen, egyeseknek talán morbidnak hangozhat, de valójában egy pszihológus helyettesítése...vagy valami olyasmi...
A lényeg, hogy ha a fiúnak is ez a poszt volt talán a legszimpatikusabb akkor az már azt jelentheti, hogy rokonlelkek. Valamennyire biztos. És ez már a locsi-fecsi lánynak pont elég, hogy tovább firtassa a témát. Ha nem is most rögtön, egyszer még biztos felhozza, ha összefutnak még. És reméli, hogy összefutnak még...*

~ Az lenne a legjobb amúgy ha mindketten bekerülnénk jövőre a csapatba ugyanarra a posztra. Jól megférnénk. Szuper lenne...! ~

*És ott volt a másik közös vonás. Minketten szimpatizáltak a Mardekár házzal. Bár Hannah főként ottani barátai miatt, meg persze azért mert ő az egész Roxfort-i diáksereget úgy kezeli mint legjobb ismerőseit. Ő már csak ilyen. Na és most úgy látszott van még ilyen ember ebben az egymást ölő iskolában, ahol sokszor megpillantassz egy ellentétes házbelit és olyan szemekkel bámulsz rá, mintha megölte volna a családodat. Elég krízishelyzet.
Dan ezután mégjobban barátságosabbnak tűnt a lánynak. Rendes és... figyelmes. Ugyanis a didergő Hannah rögtön melegedésre talált a hideg hídon mikor a srác kölcsönadta neki mellényét. Elmosolyodott és a leányzó is így tett.*

- Óh, igazán köszi. Hát mit ne mondjak kutya egy idő van és főleg most. Lehet, hogy tényleg be kéne menni. Legalább amíg lecsendesedik a szélvihar! - döntött emellett a harmadéves és megindult Dannel együtt a bejárat felé.

.:Hannah:.

* Ez az időjárás mindent elront, bár most talán pont hasznomra van.. De akkor is be kéne menni. Még a végén az én lelkemen szárad, ha megfázik. *

Mire Dan mindezt kigondolta, Hannah már el is indult, így a srác gyorsan utána lépkedett és könnyen beérte. Közben magában gondolkozott, hogy most mitől van ennyire feldobott hangulata. Talán mert sok közös téma volt Hannahval és ez vidította fel ennyire? Ő maga sem tudta, csak érezte, hogy ez jó. 

Lassan elértek a bejárathoz is és ahogy beléptek az ajtón, hirtelen meleg csapta meg őket. Jó, annyira nem volt meleg, de a kinti szél miatt eléggé elszoktak a nyugodt levegőtől és a kellemesen meleg biztonságot nyújtó épülettől. Dan körülnézett a helyiségben, de végül Hannahra pillantott. Valahogy most bármerre is nézett, mindig a lányon kötött ki a tekintete. Ez valahogy megnyugtatta.  Majd eszébe jutott egy apróság.

- Lenne kedved valamerre bóklászni? Vagy mára van már ptogramod? Ha van, akkor megértem, nyugodtan mondhatsz nemet is. De ha akarod, akkor sétálgathatunk idebent. Vagy van valamihez kedved? - mosolyodott el a fiú és kíváncsian várta Hannah válaszát.

* Komolyan nem értem magam.. Legtöbbször mindig inkább elszabadulok kviddicsezni, vagy a haverokkal hülyéskedni, vagy próbálni, most meg én kérdezem, hogy maradna-e. Lassan kezdek megijedni magamtól, ha már nem tudok kiigazodni még saját magamon sem.*

[Dean kisasszony számára]

*Délután négy órára jár már az idő. Kissé szeles, hűvös az idő, és még a nap sem süt. Ugyan szereti ezt az időjárást, azért a napsütésnek most még is csak jobban örülne. De hát ez van. Nem lehet minden úgy, ahogy szeretné… Főleg nem az időjárás. De nem is olyan fontos. A muglik között megtanult úgy élni, mint egy igazi mugli, ezért is használja olyan kevés alkalommal a pálcáját.

Sötétkék ing van rajta, melynek nagy részét elfedi a fekete zakó. Fekete nadrágát egy egyszerű övvel erősítette magára, és ezen a nadrágszíjon kapott helyet a pálcahüvely is. Így könnyedén előránthatja varázspálcáját, ha éppen tényleg kell. Fekete, egyszerű cipője van, szépen kipucolva. Az egész ruhát a szintén fekete talárja fedi el. Kissé talán túl sötétbe öltözött, de ügyelt rá, hogy ne legyen túl Piton professzoros. Ezért vett fel egy kék ruhadarabot is.

Haja megint kócos, nem tud mit tenni vele. Szeme, mint mindig, magával ragadó. Ravaszul villan a kék írisz. Aztán ott van még az a kedves mosoly. Neki mindig jó kedve van, legalább is nagy részt. Ha gyerekek között van, muszáj így mutatkoznia, hiszen milyen lenne már, ha a diák vigasztalná a tanárját. Viszont szerencsére nincs ok vigasztalásra. Semmi olyan nem történt, mely miatt rossz kedve lenne.
Ami azt illeti, még fütyülget is egy kicsit. Közben a tájat nézegeti a hídról, már amennyit lát belőle. Cipője talpa lassan, ütemesen kopog a deszkákon.

Amióta itt van, még nem volt túl sok órája, ami az illeti. Bár azt már eldöntötte, hogy ha lesznek is órái, akkor minden osztálynak kissé elmagyarázza ismételten a számmisztika értelmét. Bár a feladatok, amiket ad, az a harmadikosoknak természetesen könnyebb lesz, mint például egy hetedikesnek. Ez természetes is.

Élvezve a magányt, és azt, hogy a szél lágyan arcához ér, szétborzolja a haját, lépeget lassan a hídon. A könyvtárba megy, valami olvasmányt vesz ki magának, melyet talán unalmasabb napjai alatt is olvasgathat, amikor éppenséggel nem gitározik, vagy nem tanít.*

×Lennon prof ×

Hűvös, borult idő… Hosszú, üres híd… Egy fekete ruhás alak jelenik meg. Fejét lehajtja, éjfekete haja eltakarja hidegkék szemeit. Kezében egy vázlatfüzetet látunk – mint mindig, most is nála van. Lassú léptekkel halad át a hídon, közben mélyeket sóhajt. Mintha merengene valamin… Talán az élet értelmén… Néha-néha felpillant, körülnéz, megáll. Letekint a hídról, vizsgálja a tájat. Most olyan idegennek tűnik… Lehet, hogy csak az időjárás, és a fényviszonyok teszik, de a lány még soha nem látta így a területet. Nekitámaszkodik a híd korlátjának. Elgondolkodik, hogy mennyi ideje jár ide, és mégis minden nap lát valami újat… valami mást. Hirtelen lépések hangját hallja. Felnéz, és meglátja az iskola egyik professzorát… Lennon professzort. ~Igen, igen… Számmisztika tanár. Alig volt még vele óránk…~ Fázósan összehúzza magán a pulóverét, a földre tekint, majd óvatos léptekkel elindul tovább a hídon. Tanácstalannak tűnik… Menjen oda a tanárhoz (elvégre biztos, hogy észrevette), vagy szó nélkül sétáljon el? Gyorsan dönt: ránéz a professzorra, biccent egyet, majd sietősen elindul a könyvtár irányába. Mikor beér, levesz a polcról egy könyvet, keres egy üres asztalt, leül, és olvasni kezd. A szavak nem állnak össze mondatokká, nem is figyel oda igazán. Vázlatfüzete az asztalon hever. Ránéz, majd odanyúl érte, és nekiáll rajzolni. Vonalak, alakzatok láthatóak a füzetben, majd nem sokkal később összeáll a rajz… legalábbis a körvonalak. A híd, a fák… Mindaz, amit nemrég látott, ott hever a papíron. Haja ismét a szemébe omlik, egy egyszerű mozdulattal hátra fésüli a sötét szálakat, majd lehajol, és tovább rajzol… Míg meg nem unja, vagy meg nem zavarják…

~ Seya ~

Elgondolkozva andalgok átváltoztatástan után a könyvtárba. Hát persze, megint begyűjtöttem McGenyánál némi büntetőmunkát, és olyat adott fel a némber, amihez könyvtári könyvek is kellenek. A fene megehetné már, miért nincs egy normális tanárunk, aki nem házidolgozattal honorálja, hogy az ember április közepén kibámul az ablakon, és inkább a tájat nézi, mint az ő ráncait?! Pláne mivel Meg nem is volt ott az órán… tulajdonképpen annak sem volt sok értelme, hogy én bementem. Mindegy, megírom ezt a vacakot és kész.
Seya is olyan őrült, folyton kakaskodik. Mindig ezt a „ki áll a ranglétra legtetején” kérdést firtatja, holott engem egyáltalán nem érdekelnek ilyetén marhaságok. Amúgy ranglétra sincs, csak Seyala rögeszméje ez. Ráadásul tisztára tömeggyilkos tekintete van a Kiba-ivadéknak. Az biztos, hogy nem szeretnék vele egy sötét sikátorban találkozni az éjszaka közepén…
Nah, a falra festett futóbolond meg is jelenik előttem. Még csak a fehér loboncot látom a fején, mégis valahol mélyen, homályosan felködlik bennem egy idézet: Itten verekedve lesz! És ez az idézet most igaz is, érzem Seyala kisugárzásán.
Megrettenek a belőle áradó tébolyból, s néhány pillanatig képtelen vagyok ezt eltitkolni. Úgy hírlik, hogy ez a törpe gyilkos vágta haza azt az elsőst, valamilyen Tayilor nevezetű srácot. Megvan! Tristian Tayilor. Sokáig feküdt a gyengélkedőn és nem derült ki, hogy ki a tettes, de voltak pletykák, amik szerint Seya… Persze Tayilor biztosan kisebb Seyánál, de azért mégis túlzás volt kikészíteni a kiskölyköt.
Végül egy fölényes vigyor kúszik az arcomra, miközben feljebb pöckölöm kalapomat, a tekintetemben azonban félelem honol. Nem honos nálam ez az érzés, hiszen régóta karatézok meg elég jó erőben vagyok, mégis… Alig tudom kinyögni neki:
- Szevasz, haver!
Tudom: bőszíti ez a megszólítás, de képtelen vagyok megállni, hogy ne mondjam. Ha már balhé lesz, legalább ne maradjak Kiba adósa semmiben. Magamban azért igyekszem felhergelni magamat, de ez nehezen megy. Félek. Nem szoktam hozzá a félelemhez, de talán nem is lehet. Vörös tűzlabda homályosítja el a látásom: az adrenalin, biztosan a félelem hatására termelődött.
Zsebre vágom remegő kezeim, s már én sem tudom, hogy a félelemtől remegek-e vagy a dühtől, amit Seya iránt érzek.

[Matt]

*Óra után Seyát a könyvtárba ette a fene, s bár ki nem vett egyetlen kötetet sem, alaposan megnézte magának az egyik órához kapcsolódó írás szerzőjének egy rövidebb értekezését, s immár a házi megírására teljes egészében felvértezve indulhatott el visszafelé a pincék irányába. Természetesen mint mindig, most is a szokásosan komor arckifejezéssel fürkészte a mellette elhaladó társait, s ahogy az már lenni szokott, ők jól félre is értették a távolságtartó kissrác védekező mechanizmusként alkalmazó pofáját.

Gondolatai ezúttal az átlagosnál is kuszábban rajzottak a fejében, s ezen még az sem volt képes változtatni, hogy frissen teletömte évszámokkal, adatokkal és mindenféle bűbájos ábrákkal, amiknek egyszer talán még hasznát veheti. Hogy elterelje figyelmét Tristieről és az átvágott Rickről, nekiáll felmondani a frissen tanult leckét. Igen, ez hatásos..
Miközben némán szaval, s a kopott tornacipők halkan surranva viszik célja felé, tekintete sarkából egy túlságosan is ismerős, hihetetlenül ellenszenves figurát pillant meg, s zsigerből arra is kapja a fejét. Matt?.. Mi a francot bámul rajta már megint ennyire? Mindig ez van. Elég, ha csak meglátja ezt a srácot és máris minden apró, piheszerű kis tincs az égnek borzolódik a tarkóján! Fogalma sincs, miért gyűlöli ennyire, mikor még csak ismerni sem ismeri, s ő talán éppen ezért utálja annyira a rohadt kis mardekárost, hogy a puszta jelenléte elég ok legyen egy ádáz, mogorva fintorra. Na persze.. az a tenyérbemászó mosolya is közrejátszik.

Ettől függetlenül nem fog megállni, ha már egyszer elindult a célja felé, hiszen ő maga nem fél. Csupán haragszik, amiért így néznek rá, mikor semmit sem tett! Ez így nem teljesen igaz.. Sok baromságot csinált már, mióta ide járt, de ennek a jómadárnak példának okáért még soha nem ártott. Matt mégis úgy néz rá, mint a véres rongyra szokás, s most meg.. mi a redves franctól remeg?..*

- Még mindig nem vagyok a haverod, DeLeon. *Hörgi mérgesen, ám hangján, s bosszús pillantásán kívül nem adja más jelét gyűlöletének, vagy ártó szándékának. Miért is akarna verekedést kezdeményezni? Hiszen alacsonyabb is, s testalkatát tekintve is jóval törékenyebb a másik fiúnál - arról nem is beszélve, hogy sosem volt igazán kenyere a verekedés. Neem, őt csak idegeli a kialakult helyzet, amit nem tud megmagyarázni. Hát talán majd most.. tiszta vizet önthet a pohárba.* Elárulnád, hogy mi bajod van?! * Ingerülten dörren a hangja, s ahogy odaért a másik elé, biztos távolban megáll, s számonkérőn karbafonja a kezeit.*

~ Seya ~

Lassan alábbhagy a reszketésem, inkább csak olyan a vége felé, mintha a hideg rázna. Áprilisban hidegrázás? Képzavar. Pedig totál libabőrös vagyok. Viszont legalább kevésbé tartok Seyától, mióta itt áll velem szemben és megkérdezte, hogy mi bajom van vele.
- Semmi, haver, semmi az égvilágon – feleltem neki epésen, némi cinikus felhanggal.
Megint túl provokatív vagyok és hiába tudom ezt, képtelenség visszafogni magam. Félrehajtott fejjel, gúnyosan mérem végig. Már én sem értem az előbbi riadtságomat, hiszen a kölyök kisebb is, gyengébb is nálam. Talán csak a „rossz híre” miatt voltam úgy begyulladva, talán mégsem lesz verekedés a vége. Azért biztos, ami biztos alapon előrébb csúsztatom néhány centivel a bal lábam, alacsonyra helyezem a súlypontom, hogyha kitörne a balhé, könnyedén üthessek, rúghassak.
Már dühösen meredek Seyala képébe, magamra mérgesen, mert szégyellem az előbbi ijedtségemet. Akkor még nem is volt okom félni, ahogy most sincs, ahogy nem is lesz később sem.
Visszakérdezek, mert neki nyilván van rá valami oka, hogy mindig előtör belőle a téboly, ha a közelemben van.
- És neked mi bajod van velem?
Ő nem tudja, hogy mugli származású vagyok, így inkább nem érdeklődöm meg, hogy netán a származásommal van-e baja. Ha rájönne, akkor biztosan szóvá tenné, nem éppen kedves stílben. Egy régi emlék villan az eszembe: amikor először megláttam Kibát. Pff, első látásra utálat volt, s bár soha nem tette szóvá egyikünk sem, soha nem is beszéltünk egymással a szükséges két szónál többet.
Úgyként fürkészem a srác vonásait, ahogy egy tudós szokott valami különösen érdekes, újfajta bogarat, miegyebet tanulmányozni: határtalan érdeklődéssel, némi tisztelettel, de legfőképpen az álarc mögé igyekszek betekinteni. Mert már biztos vagyok benne, hogy a szirti morc képlet csak egy álca, semmi több. Az ingerültéségével elárulta magát Seyala, s talán nem mutatja meg a valódi énjét, de már nem is fogok félni tőle többet. Csupán egy színész a gyerek… viszont ő is követ el hibákat. A ripacs.

[Matt]

- Persze..
*Hörgi vissza rekedten, s ingerülten oldalrarántja a fejét, mintha csak a homlokába hulló csapzott, hófehér tincsek bosszantanák.*
- Ha te mondod.
*Első dühe már elpárolgott, s most azzal a fura, kikezdhetetlennek tűnő nyugalommal fürkészi a másik mardekáros arcát, mellyel könnyedén az őrületbe kergethetné az iskola legjámborabb borját is. Szemei sarkából mégis szüntelen DeLeont lesi; igyekszik minél többet kiolvasni abból az álnok pofájából, de elsősorban - mint mindig - most is a szemekre koncentrál. Azok árulják el a legtöbbet gazdájukról, s ha minden igaz, Matt sem képes minden jel nélkül megjátszani a tettrekész kiskakast. Seya beletörődőn megvonja csontos kis vállait, mintha olyan magasról szarna az egész közepébe, hogy a placcsanást még az övéhez hasonlóan éles fülűek sem hallanák meg; ám a felszín alatt nagyon bosszantja, hogy látszólag minden ok nélkül csesztetik.. DeLeon nagyon jól tudja, mennyire rühelli, ha havernak szólítja, és mégis.. árgh..!!
Míg furcsállva méregeti háztársát, nem kevésbé bizalomgerjesztő ábrázatán idegesen megvonaglik a bal szemén keresztülfutó sebhely, s ezzel egyidőben eszelősen halk mordulás szakad fel rekedt torkából.*
- Mh. Mi bajom lenne? Szívem szerint leszarnálak, de mivel folyton úgy lesel rám, mint egy utolsó mocsokra, gondoltam, csak megkérdem, mi a hézag.
*Nyugodtak a szavai, már-már társalkodó hangnemet használ, ám az a szüntelen ércesség, melyről nem tehet, fenyegetvé teszi az ártatlannak szánt szavakat. Mintha minden egyes mondat elhangzásakor bele akarna marni a másikba, s ha ez még nem volna elég, a rideg-utálkozón villogó szempár is rádob az összhatásra. Nem szívleli ezt a DeLeon kölyköt.. De.. most hajlandó lesz felülemelkedni a provokatív stílusán. Legalábbis néhány percre megembereli magát, s nem fogja hagyni, hogy elöntse agyát a vörös köd. Már csak a múltból okulva is.. és Lupin kedvéért. Mély levegő - lemondó sóhajnak álcázva.*
- Nézd, ha az átváltoztatástan a bajod.. gyakorolj többet.