+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  A pincébe vezető út
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A pincébe vezető út  (Megtekintve 15926 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 21:08:26 »
0

A folyosó a bejárati csarnokból induló pince-folyosóból nyílik balra. Ha erre jössz, akkor 40 méter után a jobb oldalon megpillanthatod a beugrót, mely a Mardekár klubhelyiségébe nyíló kétszárnyú ajtót mutatja, persze csak ha tudod, hol kell azt keresned.

Nem messze innen található a bájitanterem és a pince maga.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 04. 24. - 18:23:38 »
0

××× Yolanda

.:: Csini Hercegnő ::.

˝˝  A hollóhát hálóinak egyikében, Yolanda ágya… Vagy ami maradt belőle.

Nehéz manapság megfelelő személyzetet találni. Főleg akkor ha az ember csak macska, s voltaképp még beszélni sem tud. Pedig szívesen megemlítette volna, hogy voltaképp az ágy nem elég puha, a takaró nagyobb része neki kéne, s ő igenis akar enni az ágyban! De mindig csak azok az elutasítások… Mindössze azért maradt a lány mellett mert olyan jó szíve volt. Oh, igen! Az a vajszíve kergeti egyszer a sírba. Nem mintha ott lett volna. Reggel valamiért kipattant az ágyból, ziláltan tán, s rohant is el. Ezt nem értette az emberekben. Mindig csak siettek. Nem értékelték eléggé a pihenés erejét. De, azzal hogy egyedül hagyta az ágyában kitűnő lehetőséget biztosított a számára, hogy mindenki más kényeztesse őt. Lassan a délutáni órákra morzsa, s papírhegyek gyülekeztek a szép ágyban melyben addig őfelsége terpeszkedett. Nade ez nem is lett volna olyan nagy baj! Mármint Csini számára. Ám a párna alatt, hova pár óra után gördült, valami ékes tárgy állta el az útját, s sértette fel érzékeny szőrét, s izmait. Már ha volt neki olyan a hájréteg alatt. Ezért, mintegy bosszúként, addig piszkálgatta azt míg le nem esett a földre. Sőt, tovább is ment! Leugorva mellé, győzedelmesen kitépve egy lapot, mely egyébként is kiszakadt volna, indult meg Ryan lakosztálya felé. A fiút már jobban beidomította, ott már külön ágyacskája volt. Most még egy trófeával is gazdagíthatja!

˝˝ A déli szárny folyosói

Lassan kocogott, már ha tőle lehetett annak nevezni, miközben követte gazdája illatát. A gazda elnevezés persze tévedés. Hiszen a kettejük közötti erőviszony még egyáltalán nem dőlt el. Mindenesetre, több terem előtt is elhaladva, ott is ahol a hatodévesek bájitaltan órája volt, kivételesen nyitott ajtó mellett, billentette fenekét Yo felé miközben tovább haladt. A papírt mintegy kacéran lobogtatva a kis mancsai előtt. Melyen a fénykép… Hát igen, talán egy rossz lapot tépett volna ki a fogaival? Szerencsétlenségére még volt pár perc az órából, s minekután sosem végeztek előbb… Csini szépen vonult Ryan irányába. Aki…
Egy szál trikóban forgatta kezében a felmosót, igencsak gyakorlott mozdulatokkal sikálva fel a régi köveket. A macska felé sandítva, egy lemondó sóhaj kíséretében mártotta bele a fát a vödörbe, s intett a kezével, hogy maradjon ott. Ám az, mintha csak meg sem hallotta volna őt, belelépdelt a félig kész munkába, s úgy sétált felé.

Újra csak büntetőmunka. Miért is lepődnék meg?! Jobb mintha McGalagony irodájában kéne azt hallgatnom, hogy egyszerűen elvesztegetem az életemet, ráadásul a jegyeim sem olyanok amiket Ő elvárna tőlem. S mégis mit várna el? Egy egyszerű kis sárvérűtől? Örülhetek neki ha nem kapnak el halálfalók. Vagy Yo egyik nagy darab rajongója aki már így is szépen megpüfölne. Nem mintha nem tudnám szétverni. De a 22-es csapdája. Megverem és újra csak büntetőmunkára kerülök. Pedig… Ebben az évben már meg kéne kapnom a pálcámat a nyárra is. Sőt, véglegesen. Szinte érzem az öreglányban a rettegést ahogy az elkövetkezendő napokra gondol. Nem tudom, mit hisz? Majd minden második cserepet felrobbantok brahiból?! Végülis annyira nem is rossz ötlet. Nem, nem! Pont ezek miatt a gondolatok miatt vagyok itt. Felmosni az egész szakaszt. Ami legalább száz méter. S minden mardekáros diák DIREKT ide tesz kitérőt hogy minél később végezzek. Két órája vagyok itt de még csak esélyem sincs hogy egyszer a végére érjek. Annyira nem is volt rossz. Elmerültem az elmúlt éjszakában, és…. Rögtön egy ismeretlen érzés kerített a hatalmába. Mint amikor Claire volt a közelemben. Csak sokkal jobb.

- Macska, meg ne próbáld! – kaptam fel a fejem, s mutattam, ne jöjjön a közelembe. Már a mondat elhangzottakor tudtam, hogy ez egy igen naiv kijelentés volt. Egyáltalán volt olyan pillanat amikor hallgatott rám?! Ráadásul valami volt a szájában is. Mégis mit szedett már megint össze? Nem. Egyáltalán nem voltam rá kíváncsi. Megszorultak az ujjaim a fán, s úgy szórtak villámokat a szemeim felé. Erre már megállt. De csak azért mert a sodrófa elérési areájába került volna. S tudta, hogy képes leszek megsuhintani vele. Sőt… Ezt terveztem. Szinte kéjes gondolat volt elképelni ahogy az egész vödör mocskos víz a nyakába ömlik.           
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 04. 24. - 18:49:24 »
0

Ryan szív & az a komisz Csini

- Eeehhrr… hapciiii. – Trüszköltem egy újabbat, s rázkódott meg az egészpad, ahogy előrelendültem, s temettem az arcom a zsebkendőbe. A sokadik zsebkendőbe. Mivel a z üstöm, és a különféle hozzávalók mellett több taknyos, elhasznált zsebkendő hevert. Többen rám pillantottak, voltak akik elégedetlenül ciccegtek, mert megzavartam őket a nagy koncentrálásban. Hát tehetek én róla, hogy megfáztam? Nem, Ryan tehet róla egyébként, mert képen locsolt. Azt, hogy miért, most felejtsük el. S időm sem volt, hogy a gyengélkedőre menjek. Reggel így is elaludtam, s össze-vissza öltözködtem megint.

Mivel büntetőmunkával fenyegettek, ha nem hordom az iskola egyenruháját, magamra rángattam azt a szürke borzalmat de… azt nem mondták, hogy rikító pink cicanadrágot nem vetek hozzá, nem igaz? Különben is, UTÁLTAM a szoknyákat. S ezt az érzetet csak tovább növelték bennem, hogy egy ilyen ocsmányságot rám erőltettek. De sebaj. Szóval pink cicanadrág, mely a vádlim közepéig ért, a tornacipőm… nos, a citromsárga akadt először a kezembe, így elég érdekes, és roppant feltűnő pontot alkottam. Ezt pedig már csak tetézni lehetett az állandó trüsszögéssel. Szerencsére a szemeim nem voltak pirosak, vagy karikásak, talán kicsit sápadtabb lehettem… illetve az orrom kezdett pirosodni, egyre jobban, minden ötödik zsebkendő után.

Miután a tanár volt olyan kedves, és rám szólt, hogy nem szeretne zsebkendőt látni a főzetemben, fordultam meg, majd az ajtó melletti szemetes felé kezdtem el dobálni a papír zsebkendőket. A recept szerint most úgy is hagyni kellett kislángon 10 percig, így teljes odaadással kosarazhattam kedvemre. Épp az egyiket céloztam be, s nagy koncentrálás közepette nyújtottam ki nyelvem hegyét, amikor az ajtó előtt egy NAGY pontot láttam meg. Egyből odaszegeződött a pillantásom, s észre vettem azt, amit talán jobb lett volna ha nem.
Mielőtt egy szaftos káromkodás hagyta volna el ajkaim, nem éppen nőies megnyilvánulásként, éreztem újra azt a csavaró érzést az orromban. Egy nagy levegőt véve, fojtottam vissza, majd vetődtem le a padlóra. Síri csend volt, ráadásul a Prof épp annak a Novolnak magyarázta, hogy is kell kavargatni. Vagy Neváll, Neville? Mindegy, nem érdekel.

Tehát senki sem figyelt rám, s négykézlábra ereszkedve, halkan másztam ki a pad mögül, s iszkoltam a kijárat felé, majd dugtam ki a fejem, hogy körbenézzek. A fene vinné el azt a macskát! Még is hogy került a pasinaplóm közelébe?! S képes volt egy lapot kitépni? Nem tudom melyik lehetett az… de az írásom, s maga a színes kép… Biztos, hogy az enyém volt.
- Ciciccicc… - Suttogtam halkan, ahogy még mindig négykézláb eredtem a macska után, aki jóval előrébb volt mint én. Vissza kell szerezzem. Na nem mintha nem láthatná senki csak… csak az az enyém! S minden egyes lapja értékes, minden egyes feljegyzése világrengető bölcsességekkel van tele… erős túlzás. De ha egyszer nekem olyan fontos?

Továbbra is Csini nyomában haladva, fordultam be a sarkon, mely egy igen hosszú folyosószakaszra vezetett, s esett a pillantásom először a macska hatalmas hátsójára, majd két lábra. Lassan futtatva a pillantásom, egészen fel, ismertem fel az alakot. Hogy az a kuurrhhrr…
- Öööööhh… Hello Ryan. – Szólaltam meg, majd vigyorodtam el szélesen, olyan idétlenül, ami tipikusan azt sejtette, hogy már megint tilosban járok. Vagy legalábbis nem olyat teszek ami helyes… - Szép napunk van nem igaz? –
Tématerelésből Troll. Ez az Yolanda, nem is tudnád jobban felhívni a figyelmed magadra. Feltápászkodva poroltam le magam futólag, majd fontam össze a karjaim mögött, s pillantottam a felmosó fára.
- Te mi jót csinálsz itt, hm? – Kérdeztem, miközben közelebb próbáltam menni a macskához, amolyan kommandós, slisszolós léptekkel, s szemeztem azzal a píprral amit meg kellett szerezzek…
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 04. 25. - 05:30:17 »
0

××× Yolanda

Gondolom nem meglepő, hogy a macska kábé rád sem bagózott miközben halkan magadhoz hívogattad volna. Oh, nem. Mint aki nem tett semmit, s csupán a szokásos begyűjtő túráján van, úgy sétált tova, persze arra ügyelve, hogy semmiképp se érd utol. Az azért már túlzás lett volna. Hiszen újra a megkülönböztetett helyzetben lehetett, hogy mindenki CSAK rá figyel! Ez azért nem semmi. Élvezte a vezető szerepet, a halk uralkodást mely ott volt a fogai között. Egyedül a srác hozzáállása nem tetszett neki, de hát ezt lassan már megszokta. Tudta azért, hogy a nevelése nem ért révbe. Ám meg kellett mozdulnia, hiszen ahogy a lány közeledett hozzá félő volt hogy elveszi a kincsét. Amiről voltaképp nem tudta mi, de ha már kellett a másiknak akkor csakis valami fontos dolog lehetett. S akkor még inkább kellett neki! Felvállalva azt a kockázatot, hogy esetleg Ryan meglengeti felé a felmosót, futott a lábai közé, s onnan vigyorgott a lányra. Ez volt az ő igazi mentsvára, s őrsége! Amolyan, na most kapj el, fény csillogott a zöld szemekben miközben békésen megült, s kiejtette a szájából a papírdarabot. A lassan száradó kő, kisebb víztócsák végett vizes lett, de nem teljesen. Ám igencsak a teljes elázás veszélye fenyegette ha valaki nem veszi fel a földről.

Nem elég az, hogy a macska, de még valaki… Lepillantva a földre, pontosabban a lábaimtól nem messze, tűnt fel egy ismerős szőke buksi. Megtámaszkodva a felmosón, egyelőre még csak meg sem fontolva azt meg, hogy felsegítsem vagy felé mozduljak, vontam fel a szemöldököm. Hol rá, hol a lassan felém közeledő macskára pillantottam, s próbáltam fejben összerakni a dolgokat. Amikor jött a szép napos szöveg… Na akkor már tudtam, hogy valami gikszer van a dolgokban. S valamiért úgy éreztem hogy annak a papírnak is köze van a dologhoz. Mindössze amiatt mert nem voltam akkora tuskó mint ahogy azt általában gondolnák rólam, s ha normális na lenne akkor rég magához ragadta volna kövérségét.

- Ahha. – fűztem tartalmas szöveget az ő kis megjegyzéséhez miközben lehajoltam, s két ujjam közé fogva a papírt emeltem az arcom elé. Kicsit oldalra biccentve a fejem, elgondolkozva nézve a képet, s az elmosódó tintát, szűköltek össze a szemeim miközben egy-két sort sikeresen kiolvastam. Éreztem ahogy a vér az arcomba kúszik, s egyre jobban elfog a düh. Ami azzal az apropóval ért végett, hogy a kezemben szilánkosra tört a felmosó fa nyele, a mágia miatt mely most belőlem fakadt, s apró vércsíkok futottak le a kezemen miközben elengedte a darabokat, s fájdalommal, vagy épp rongálással nem törődve néztem rá.

- EZ…meg mi…? –kérdeztem halkan sziszegve, mondhatni rosszat sejtető hangsúllyal. Nem is akartam tovább fogni, rögtön elengedtem, s inkább leráztam a vörös cseppeket a kezemről, mit sem törődve a sérüléssel. Nem tudom ki volt a srác, nem tudom miről szólt a szöveg, de az volt benne, hogy csók! Mi az hogy csók?! Mi az hogy mással csók?! Megemelve jobbomat, mely a kisebb baleset végett megremegett, s még mindig vérzett, sziszegtem lemondóan. Ezért akartak elküldeni pszichológushoz? De minek menjek? Úgyis csak szexuálpszichológus. S nem épp vele akarok lefeküdni. Sőt, a közelébe sem akarok kerülni. De… Az ostoba gondolatok elhessegetve, odalépve a másikhoz, dacosan feszítve meg állam, préselve össze az ajkaimat, vártam a válaszra.

A macska fájdalmasan nyávogott fel mikor megsebezte magát, s mintegy szemrehányóan tekintve a lányra, tekergett Ryan lábai körül. Ezzel mintha csak azt mondta volna, hogy gyorsan menjünk a gyengélkedőbe! Ő azonban inkább azt tudta volna meg, hogy vajon több ilyen lap is van-e, s ő szerepel-e rajtuk. Talán ez okozta nála a legnagyobb vörösséget.     
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 04. 25. - 14:02:32 »
0

Ryan szív

Összeszorítottam a fogaim, hogy ne kezdjek el ismét szitkozódni, ahogyan néztem a macskát, miképp riszálja magát Ryan lábához, s onnan néz rám. Nos, nem mintha bármi megakadályozhatott volna abban, hogy ténylegesen odamenjek, de hát ez ööö… elég hülyén jött volna ki. Így megtorpanva figyeltem, hogyan ejti le a lapot a vizes kőre, mire egy halk nyikkanás hagyta el az ajkaim. Most újra kell írjam… a fénykép még oké, az nem ázik át könnyen, na de a friss tapasztalat szerzés utáni pillanatot nem lehet csak úgy visszahozni. Ám azt már nem bírtam nézni, amikor Ryan is észrevette, sőt, le is hajolt érte. Kezeim az arcom elé kaptam, ami színpadias mozdulatnak is beillett volna, majd az ujjam kissé szétcsúsztatva kukucskáltam ki.

- Öööö… - Szólaltam meg, de a sok zagyva szöveg, mely talán helyzetet menthetett volna, nem jutottak az eszembe. Főleg, hogy amint összeszűkültek a szemei, s olvasott bele a lassan elmázolódó írásba, robbant szét a nyél a kezében. Összerezzentem. Persze, hogy összerezzentem, hiszen olyan hirtelen történt! Automatikusan hunytam be a szemeim, majd nyitottam ki párpillanat után. – Ó te jó Isten… - Suttogtam, miközben az ég felé emeltem a tekintetem, ami a plafont látta perpill, s sóhajtva egy nagyot kérdeztem meg magamtól, miért? Miért kell valamit ennyire túlreagálni? Szinte automatikusan nyúltam volna a kezért, hogy megvizsgáljam de… nem, már csak azért sem. Ennyire nem bízna bennem, hogy valami olyasmit feltételezne, hogy másfele kacsingatok? Hát ennyire nem érzi, mennyire odáig vagyok érte? Dacosan fontam össze a karjaim, s inkább kerülve azt a területet a tekintetemmel, melyből vér szivárgott.

A sziszegő hangra kirázott a hideg, s talán másban félelmet keltene de bennem… ahogy rá pillantottam, s csak most vettem észre, hogy nem az iskolai talárban, hanem farmerban s abban a vadító trikóban van ami kiemel mindent, amit ki kell. Másodpercek alatt villantak be fejecském kis vetítővásznán a tegnap esti képek, sőt… éjszakai, hiszen igencsak eljárt az idő. Ahogy a Hollóhát bejáratától nem messze, az egyik falhoz szorított, s mit sem törődve azzal, hogy bármikor megláthatnak, sőt, el is kaphatnak, csókoltuk egymást, amíg nem kaptunk már semmi levegőt. S talán a pia, meg az a kevéske vicces cigi hatására engedtem meg jóval többet, azt amit sikeresen megálltam. Hogy szinte megállás nélkül taperoltam a karjait, s a vállait, no meg úgy az egész felsőtestét, cakkunpakk. S már merészkedtem volna lejjebb, azt mondta aludnom kell, szipp szipp. De még így is éreztem, ahogy végig fut a borzongás a hátamon, ahogy közelebb lépett.

- Ha azt mondanám semmi, nem hinnéd el igaz? – Kérdeztem pimaszul, már nem is foglalkozva azzal, hogy elengedte azt a vackot. Najó, ez nem igaz, mert mielőtt elém lépett volna, egy fél lépést megtettem, hogy megmentsem azt az oldalt, de nem mertem vele kekeckedni, hogy kikerülöm, s tényleg felszedem a földről.
- A macskád… – Nem, nem neveztem a nevén, mert haragudtam rá. - … megtalálta az ágyam vagy a párnám alatt a Naplóm. A… Pasinaplóm. Már egy pár éve vezetem, s minden kapcsolatom, legyen az futó, vagy komolyabb, belekerült, képpel, illetve egy apró leírással, tapasztalatokkal. Azért, hogy soha ne felejtsem el, kik vertek át, és hogy hogyan is tették azt. Hogy tanuljak a hibáimból, s azt ne kövessem el következőre. Ahogy elnéztem a képet, az a lap pont a közepe tájáról való, olyan 1 évvel ezelőtti bejegyzés. Eget rengető dolog nem igaz? –
Szegtem fel az állam, s álltam továbbra is a tekintetét, kissé sértetten persze. Hiszen kitudja, miket gondolhat most ebben a pillanatban rólam?
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 04. 25. - 14:22:01 »
0

××× Yolanda

Hallgattam. Mert már nem is tudtam mit mondani. Ahogy kicsusszant a kis lap az ujjaim közül, s ő dacosan szegte fel a fejét, hogy a képembe vágja. Mások is voltak előttem! Erre csak még erősebben szorultak össze az ujjaim, s kívántam, bárcsak mindegyiket megverhetném. Árulásról beszélt, ostoba hibákról, s… férfiak! Szerettem a saját fajtám, de azért mindennek volt egy bizonyos határa. Lehajtottam a fejem, még a lélegzetet is feledve, miközben fejemet oldalra hajtottam. A macska, megérezve a pillanatnyi hangulatváltozást, arrébb döcögött, s a távolból figyelte a művet. A tökéletes színjátékot mely talán a szöszkét levakarhatta volna a melákjáról, s minden folytatódik úgy ahogy lennie kell. Békében s igazságban.

Közelebb lépve, az ép kezemmel hevesebben ragadva meg a derekát, közelebb vonva magamhoz, megemelve kissé, érintettem a véres kezemmel az arcát, s csókoltam az ajkakat. Kerestem azt a régi ízt, az elmúlt este varázsát, s fényét mely csak az enyém volt. Senki másnak nem adtam volna. Még ha most el is lett rondítva a mű a mocskos vérem által.

- Igen. Nagy dolog. – nem, itt nem arra utaltam, hogy vezetett egy naplót a férfiakról. Az különösebben nem érdekelt. Csak a tény, hogy bármikor is képesek voltak őt megalázni. Mintha belőlem akartak volna kiszakítani egy darabot. Az ilyet pedig mindig vérrel toroltam meg Mások vérével. Nem pedig a sajátommal. Ám akkor mindez nem számított. Újra az orromban volt az illata, s a magaménak érezhettem. Ez mindegy feledtetett velem mindent. Még azt is, hogy ezzel a munka mostmár végképp nem lesz kész. Mégis, valahogy muszáj volt elütni a vallomás élét, hisz akkor túlontúl érzelgősnek tűnök. Szóval, fél karomban tartva őt, hiszen a másik még fájt, lépkedtem előrébb s tettem le a kőre.

- A vizes kőre léptél. – biccentettem fejemmel az újra mocskossá váló folyosóra. Mert engem semmi sem hatott meg. Egy érzéketlen disznó, mint ahogy a többiek fogalmaznának. Beletörölve kezemet a nadrágba, újra csak megmutatva, hogy barlangból szabadultam, pillantottam a macska felé dühös tekintettel. Amaz, talán megértve a ki nem mondott indulatot, már rohant, nos…az ő esetébe kocogott a hálókörletem fele. Mily különös, elismerte volna hogy rosszat csinált? Hát ennyire kétségbeejtő lett számára a helyzet? A farzsebemből előhúzva a pálcám, melyet azért meghagytak, intettem a felmosó maradványai felé.

-Reparo!- a véres darabkák villámgyorsan álltak újra egy egésszé, s hevert oldalt az ép tárgy. Mely… Már hű társammá vált az évek folyamán. Lehet hogy a nyáron ezt is magammal viszem. Csak mint egy örök emlék az iskolából. Mindenesetre folytatni akartam a dolgom. Hiszen lassan a vörösség nem csak a maradék elszálló düh miatt maradt meg az arcomon. S azt nem akartam, hogy valami idiótának gondoljon. Még ha most határozottan ezt éreztem magamról. A vödörhöz léptem, belemártottam, s sikálás, sikálás… A megszokott program.

- Boccs. Az arcod. – néztem hátra a vállam fölött, s eresztettem meg felé egy halovány mosolyt mely csak a szám szélének rándulása jelzett.     
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 04. 25. - 15:19:57 »
0

Ah… nem mondott semmit, és ezt úgy gyűlöltem! A csend, ami letelepszik, s bár néha beszédesebb de most… igazán mondhatna valamit. Valamit, bármit. Talán tényleg meg kellene semmisítenem azt a naplót. Bedobni a kandallóba, s égjen el az összes marha aki belekerült, s akihez volt valaha közöm. De nem… ez túl nagy érvágás lenne nekem. De így is rettegek attól, hogy most azt feltételezi, hogy valami utolsó lotyóként irkálom fel a trófeáim.
- Nehogy azzal gyere nekem, hogy pár oldalra, és megsárgult képekre vagy féltékeny, amikor nyilvánvaló, miként viszonyulok azokhoz a srácokhoz. Ja, és meg ne merj vádolni azzal, hogy a régi emlékekben élek, meg… meg különben is. Hát ennyire vak vagy, hogy nem veszed észre, mennyire odáig vagyok érted? – Tárom szét a karjaim, s csak úgy folynak belőlem a szavak, mint a lefolyóból a víz. Zavart vagy és dühös és és… sok minden kavarog bennem. Talán nem kevés félelem is, hogy egy ilyennel elvágom magam nála, mert egyszerűen félreérti.  Hogy kiábrándul belőlem, mert ez lehetne az utolsó csepp a pohárban, főleg a füves dolog óta, a piálásról nem is beszélve. Már épp vettem volna az újabb nagy levegőt, hogy tovább magyarázzak, talán ezzel gyors leplezve a vallomásom, ami csak úgy kicsúszott a számon, teljesen véletlenül, amikor még közelebb lépett, s a derekamat megragadva húzott magához.

Túlságosan is makacs voltam, rettentően önálló, önfejű, még véletlen sem akartam másoknak megfelelni, sőt! De… azt hiszem ez a helyzet most más volt. Mert igen is bennem volt az, hogy megpróbálok egy picit változni, s olyan dolgokról lemondani, amelyek Ryant zavarják. S ilyen azért még nem nagyon fordult elő, sőt… Tényleg ennyire bele lettem volna zúgva? Lehet, hogy ez már szerelem? Nem tudom… Honnan is tudhatnám? Soha nem voltam még igazán szerelmes. Meglepetten észleltem, hogy arcomhoz érve lehelt csókot az jakiamra. Tehát… nem is haragszik? Nem… nem gondol rólam minden rossz dolgot? Ezek szerint nem. Mi több… talán meg is bánta volna a dolgot? Csak öt teljes másodpercig tartott a ledöbbenés, utána szinte azonnal kulcsoltam át a nyakát karjaimmal, a derekát pedig a lábaimmal.

Nagydolog, de még is miért? Végigsimítva az arcát, néztem bele barna szemeibe, melyektől még a lélegzetem is elállt. Semmiféle szemrehányást nem véltem felfedezni bennük, inkább csak némi… féltést? Óh, túl tettem én azokon a marhákon magam réges rég, csak… némi biztonságot nyújtott, hogy bármikor fellapozhatom, s átolvashatom, s talán valamiféle válaszra is lelek benne. Ezért is nem tudtam tőle megválni. Nem felelve semmit csókoltam meg újra.

- Ahha. – Feleltem, nyilvánvalóan őt utánozva, amikor már letett a földre, s engedett el, nem elfelejtve megjegyezni, hogy vizes kőre léptem. Pimasz kis vigyor, majd előhalászva a pálcám talárom zsebéből, begyűjtő bűbájjal csalogattam magamhoz azt a bizonyos oldalt, s pillantottam rá futólag, majd gyűrtem össze, s mélyesztettem a zsebembe. El is felejtkeztem, hogy összevérezte az arcom, mert egészen mással voltam elfoglalva ugyebár… amíg fel nem hívta erre a figyelmem, nem is tettem semmiféle olyan mozdulatot, hogy eltüntessem. Ám akkor is csak legyintettem egyet, s az ablakhoz lépve, kerestem egy papírzsepit, és a felderengő tükörképemet nézve töröltem le.
- Ugye nem komoly a seb?! – Pördültem meg a tengelyem körül, miután jól megdörzsöltem az arcom, letörölve a oda került vért, a kezéről. S talán már léptem is volna közelebb újra hozzá, amikor erős szúró érzés nyílalt a mellkasomba, pontosabban a bal fertályon, még konkrétabban a mindent mozgató ketyegőmbe. Óh nem, nem lepődtem meg ezen. Amióta megkaptam a levelet, még a nagyi halála előtti értesítést az egyre rosszabbodó állapotáról, volt olyan, amikor így rám tört ez a kellemetlen érzés. Csak egy apró rándulás az arcon, majd lehunyva a szemem egy röpke időre, jobb kezemmel dörzsölgetve a mellkasom, lépkedtem oda, mit sem törődve a felmosással. Egy határozott mozdulattal vettem ki a kezéből a seprűt, s a pálcával ráintve kezdett el magától sürögni, fogtam meg a kezét, s vizsgálgattam meg.
- Hhm… azért ennek nem kell gyengélkedő. – Állapítottam meg, s szegeztem rá a pálcám, újabb igéket elmotyogva fertőtlenítettem a sebet, s került rá géz, mely megakadályozta, hogy esetlegesen elfertőződjön.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 04. 25. - 16:14:54 »
0

××× Yolanda

- Mosnom kell. – reagáltam le, ily egyszerűen a vallomást, nem mutatva azt, hogy felfogtam volna a lényegét. Mert ha így teszek akkor magamnak is be kellett volna vallani, hogy igen, valaki szeret. S ugyan az sok boldogsággal jár, a viszonzott érzelmek, s beteljesült vágyak miatt, de én egyelőre csak a felelősséget, s a lányra háruló veszélyt láttam benne. Igen, féltettem. Mert miért lehetett volna egy egyszerű kis sárvérű paraszttal? Még a végén őt is kikiáltották volna vérárulónak. Hát…végülis. Úgyis megtudtam volna védeni.

Ahogy kirepült a kezemből a fa, s magától kezdett egy ismeretlen táncba, felszaladt a szemöldököm. Ugyan gondoltam erre, de… Miután hetedikes voltam én is értettem ezekhez a „trükkökhöz”. Csak épp a drága jó Professzor úgy engedett munkára, hogy figyelmeztetett. Bármilyen egyéb eszközzel is próbálom megoldani a dolgot, úgy jaj nekem. A szenvedéseimnek egyszer sem lesz vége. S ez valamiért, nos, igen, ez teljesen a más kategóriába tartozott bele. Lehajtva a fejem, magamban visszaszámolva, szinte magamon érezve a haragvó pillantásokat, már meg sem rezdültem amikor felhangzott a nem evilágról érkező sikoly. Szóval ez lett volna a riasztó rendszer.

- Köszi Szöszi… - morogtam az orrom alatt, s hozzá lépve, felkapva a vállamra, már csak a régi szép idők emlékeként is. Hamarosan itt lesz egy tanár, én pedig nem akartam lebukni. Vagy lebuktatni. Gyorsan kocogva, ismerve már a menekülő utakat, simítottam végig a combján, persze csak azért hogy ne essen le, miközben össze meg vissza fordulgattam, már csak azért is, hogy nehezebben tudjanak minket követni. Nem mellesleg keresve egy olyan termet ahova egy darabig elbújhatunk.

- Egyéb jó ötlet? Esetleg a fúriafűzön hintázni?! – pillantotta hátra, s figyeltem, hogy követnek-e. Egyelőre nem. Azonban volt itt egy olyan beugró ami egyelőre pont megfelelt a….céljaimnak. Megállva, levetve a vállamról, benyomva őt, úgy, hogy előtte állhassak, támasztottam meg a kezeimet a fejem fölött, s hajoltam le.

- Mond csak Királylány, életcélod az, hogy az utolsó évem minden napját büntetésben töltsem? Vagy csak egyszerű hobbi? – nem volt szemrehányás a hangomban. Csak a miheztartás végett piszkáltam. Ráadásul újra csak egymás közvetlen közelében lehettünk. Ez minden pénzt megért. A bekötözött kezemet lejjebb eresztve, az arcán pihentetve azt, érintettem a homlokommal a homlokát. Ujjaimmal beletúrva a hajába, már ami kilógott a vastag kötésből, távolodtam el kicsit tőle.

- Mostantól vigyáznom kell rád. – suttogtam halkan, ép kezemet a derekára fonva. Ezt most komolyan gondoltam.       
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 04. 25. - 18:12:14 »
0

Ryan szív

Csak a szemem forgattam, amikor nemes egyszerűséggel közölte velem, hogy mosnia kell. Hát azért egy kis… nem is tudom pontosan, mit vártam volna a vallomásomra. Jó, nem kellett volna mondania semmit, de legalább egy… egy mosoly? Vagy egy… csók, ha már úgy is a tettek embere nem a szavaké? Az olyan nagy dolog lett volna? Eh, mindegy is. Ezen csak nem fogok már rágódni. Még kész szerencse, hogy nem azt az „sz” betűs szót mondtam ki. Nheeem, azt nem, SOHA. Ööö… soha ne mond soha, ez tény de… Nem is azzal van a bajom, hogy én mondjam ki először csak… Eh, ez a határozottság Yolanda. Gratulálok. -.-

- Upszika. – Kaptam a kezem a szám elé, s kerekedtek el kissé a szemeim, amikor meghallottam azt a fura zajt, amit talán horrorfilm egyik jelenlétébe tudtam volna elképzelni. Hát ilyen is létezik? Ez is biztos az öreg Emszí Gali műve… megbűvöli a büntetőmunka eszközét, hogy még véletlenül se lehessen csalni. Még ilyet… Bezzeg a másik suliban nem volt hasonló sem. Vagy csak én nem vettem észre?
- Na de… - Kezdtem volna bele, s már megint a vállára kapott, én pedig most, kivételesen nem kezdtem el a hátát csapkodni az öklömmel, inkább megadóan sóhajtottam egyet, s tettem a kezeim a szemem elé, nehogy elszédüljek. – Anyám borogass… azért jó tudni, hogy vannak olyan dolgok, amik soha nem változnak. – Jegyeztem meg csevegő hangon, mit sem törődve azzal, hogy éppen menekülünk valaki elől. Gondolom egy tanár elől, akit a zaj oda csal. Ryan jobban tudta az ilyen dolgoknak a folyamatát. Én jóval kevésbé.

- Hintttaaaaa! – Szólaltam meg az ötletre, mint egy lelkes óvódás, akit csokoládéval kínálnak. Ebből is látszódott, mennyire nem veszem komolyan a helyzetet. – A Fúriafűz az mi? Valami elvarázsolt fa?! Juj, azt látnom kell! – Magyaráztam, miközben egyre szélesebb lett az a szemtelen vigyor az arcomon. Le sem tagadhattam volna, mennyire élvezem a dolgot. Az a helyzet, hogy piszkosul. Imádtam az ilyen spontán dolgokat, amelyek feldobták a napom, sőőőt! Főleg ha Vele történt mind ez. Lehet túlságosan is imádtam bajba keverni magam?

Újra csak két lábbal a földön állva, vetettem hátam a hideg kőfalnak, majd pislogtam rá, kissé megszeppenten, ami persze újabb játék volt az idegeivel. Még az sem zavart, hogy minden ilyen földet éréskor úgy éreztem az összes belső szervem összerázódik. Höhöh, kellemes élmény mondhatom.
- Nem lehet hobbinak tekinteni, mert mindig véletlen kerülök bajba, s keverlek bele téged is, mert éppen ott ólálkodsz. – Vagy én koslatok már megint utánad, de ezt már nem teszem hozzá. Egy napra egy vallomás bőven elég. Sőt, még sok is. Ám ahogy a homloka az enyémhez ér, s simít végig az arcomon, tűnik tova az idétlen, Yolandás vigyor, s veszi át a helyét az a… egészen másfajta somolygás.

- Vigyázni? Elég nehéz lesz saját magamtól megvédened, ugye tudod? – Kérdeztem halkan, ahogy ajkaim súrolták az övét, s emeltem meg a karjaim, hogy kezeimmel újra csak végigsimítsak a mellkasán, s megragadva a trikó anyagát, húztam közelebb kissé. Olyan jó lenne innen elszakadni, s elmenni messzire. Teljesen mindegy, hová. Valami olyan helyre ahol a tárgyak nem kezdenek el maguktól beszélni, s villogni. Ahol nem kell a pálcával hadonászni ahol minden olyan… muglis.

- Szökjünk meg. – Szólaltam meg hirtelen, s mosolyodtam el szélesen, ahogyan a világos íriszek felcsillantak. – Ha kell szerzek kimenőt a hétvégére, úgy is péntek van, s nincs több órám. Herótom van ettől a helytől. Menjünk el valahova… tök mindegy hova, csak innen, csak mi ketten. Naaaa, Ryaaan, kérlek. – Ketten bizony, Csini NÉLKÜL. Szeretem a macskákat, de ő kezdett az agyamra menni, főleg a mai húzása után.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 04. 25. - 18:39:35 »
0

××× Yolanda

- Az, hát persze… - szorítottam meg a combját, hogy érezze, erről aztán szó sem lehet! El is felejtettem, hogy ő még nem ismeri úgy az iskolát mint én. Még a fúriafűzön is hintázott volna egy sort. Miért nem lepődök meg? Ugyan nem tudja, hogy milyen, de az sem riasztaná vissza, hogy életveszélyes. Egy újabb dolog amihez nem engedhetem közel. Az a szomorú, hogy ez a lista egyre hosszabb lesz. A csevegő hang, az újabb mondatok kicsit kizökkentettek a zsörtölődésemből. Szinte válaszra kényszerítettek.

- Ahham. – azért ez több volt mint a semmi. A magyarázat azonban szerintem nem állt oly stabil lábakon, hogy rögtön mosolyt csalva az arcomra vagy ellazítva feledjek mindent. Főleg nem McGalagony várható ábrázatát, s monológjának kezdetét. Mikor is belekezd abba, hogy mi lesz így velem, mit akarok így kezdeni az életemmel, s miért nem tudok egy munkát sem tisztességesen végigcsinálni. Amit rögtön követne az, hogy tőlem sokkal többet várt el, s ezekben a veszélyes időkben még jobban kéne magamra ügyelnem. S persze még beleszőve azt is, hogy oly szívesen tartana még az iskola falai között. Amit nem mellékesen a jegyeim alapján meg is tehetne.
Engedve a szorításának, a trikó megragadásának, préseltem egyre jobban a falhoz, s vigyorodtam el kissé. Ami nálam elég szokatlan jelenségnek tetszett. Egyszerűen éreztettem vele, hogy igen, képes leszek megvédeni. Mindentől. Még magától is. Miért is lett volna olyan nagy feladat?

- Mi?! – hőköltem hátra, s vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Mégis hova szeretne menni?! Neki lenne pénze bármire is? Ráadásul pont ilyenkor? Ez nevetséges! Sőt, nem is nevetséges, hanem egyenesen…!

- Hát persze. S hol akar megszállni a kisasszony? – kérdeztem gúnyosan, némi éllel a hangomban miközben közelebb hajoltam hozzá. Ahogy pörögtek a kis fogaskerekek, az én berozsdásodott műszereim, egy kép villant az agyamba. Nem szívesen emlékeztettem magam nagyapám személyiségére, meg az elmormogott mondatokra, de… Még régen, elég sokszor, ajánlgatta nekem a kis tengerparton lévő házikóját. A piciny kis összkomfortos házikóját melyben a régi szerelmeivel milyen sok időt töltött el. Már maga a gondolat is elborzasztott. De adott egy kulcsot s azt mondta, ez már csak rád vár. Mindezt tizennégy évesen. Igen, bolond az öreg. De jótét lélek. Már ha ilyet lehet róla mondani. A bújócskára meg tökéletes volt mindig is a kis házikó melybe azóta nem járt a vénség. Eltolva magam a faltól, egyelőre még nem érintve a másikat, néztem körbe.

- Egy hétvége… Az öreg McGalagony nem örülne. – mormogtam magam elé, s túrtam bele ép kezemmel a barna tincsekbe. A lányra pillantva, majd a macskára melyet végre hátra hagyhatnék, léptem hátrébb, s igazgattam meg a trikómat.

- Talán….elintézhető. – megragadva a kis kezét, magam után húzzva, indultunk meg a folyosó vége felé. Már volt egy tervem. Rossz terv, de… Legalább terv. Nem igaz?

Fin     
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 08. 27. - 22:28:18 »
0

~Neked~

Elmúlt tíz óra… persze hogy elmúlt, mit is várhatnék egy büntető munka után. És amilyen az én szerencsém most fogok majd belefutni Friccsbe, vagy abba az átkozott macskába, pedig nem is én tehetek róla, kivételesen, hogy takarodó után még a folyósón császkálok. Foley professzor nem akart még elengedni.
Fújj, hogy mennyire gusztustalanok voltak azok a beszáradt üstök, és mind ki kellett volna pucolnom. Pálca nélkül! A hideg is kiráz tőle… De ami a legjobb, hogy holnap jöhetek vissza, mert persze hogy nem végeztem. Azért ez nem fair. Attól még, hogy lassan két hónapja hagyom ki a szerda reggeli bájitaltant, ezt nem érdemlem meg. Tehetek én róla, hogy annyi a lecke, hogy képtelen vagyok időben lefeküdni és ezért reggel nem tudok felkelni? Hát nem! Beszéljen drága kollegáival, hogy adjanak kevesebb feladatot, akkor többet alszom, és ott leszek az óráján is. De persze mikor ezt megemlítettem, akkor kinevetett, pedig nem viccnek szántam. Teljesen komolyan gondoltam a dolgot.
Az egész estémben viszont nem az volt a legrosszabb, hogy suvickolnom kellett, hanem Foley-t kellett hallgatnom, hogy annyira tehetséges vagyok, miért nem szedem jobban össze magam. Utálom, mikor szentbeszédet tartanak a tanárok, annál nincs is rosszabb. Nem elég neki, hogy oda figyelek az óráján és a legjobbak között vagyok? Mit vár még?
Hasonló gondolatokkal, feldúltan és idegesen csoszogtam a pince folyósón. Igazából sietnem kellett volna, de ahhoz sem volt túl sok kedvem, hisz mit csinálhatnék a klubhelységben? A barátaim szóba sem állnak velem, a leckét írni meg ma nem fogok. Holnap szombat, ilyenkor pihenni kell, csak hát fogalmam sem volt, hogyan? A klubhelységből Maryék kinéznek, takarodó után vagyunk. Akkor vajon mit csináljak? Aludjak? Nagyon izgalmas lesz…
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 08. 27. - 23:02:23 »
0

((Júlia))


Ráérősen sétál a folyosón, fogait csikorgatva, s kezét lassan újra és újra ökölbe zárja, hogy aztán ismét kifeszíthesse a tenyerét, és szétterpeszthesse az ujjait. Aztán újra marokra zár. Mindig ezt csinálja, ha valami bosszantja, ám mégis mélyen elgondolkodtatja.
Már megint McGalagonynál volt büntetőmunkán. Aki nem készíti el időben a házi dolgozatait, az így jár. Mintha nem is lenne fontosabb dolga a hülye házi dolgozatoknál...! És ha nem jár órára? Akkor mi van? Ha a Nagyúr átveszi a hatalmat (megborzong a gondolatra, majd körülsandít, és a biztonság kedvéért megerősíti elméjének védelmét, még ha látszólag senki sincs a közelben)... Szóval, a Lord nyilván nem fogja nézni, kinek milyen iskolai végzettsége van. Csak az fogja érdekelni, ki milyen szolgálatot tett neki. Tehát egyéb teendői sokkal előrébb állnak prioritási listáján, mint egy esszé a transzmutációs körökről, teszem azt. Halálosan elege van az összes tanárból. Miért nem képesek megérteni, hogy őt nem érdekli, amit tanítanak? Untatja. Semmi haszna nincs belőle. És van jobb dolga is.
Befordul a sarkon, és lazán lesiet a lépcsőn. Két karja ráérősen leng teste mellett.
A talár jótékony takarásában nem sokaknak tűnik fel, de Malfoy az átlagosnál soványabb, és furán betegnek néz ki. Szürke szemei alatt sötét karikák húzódnak, a mozgása pedig néha kicsit kiegyensúlyozatlannak tűnik, noha egykor minden lépte olyan kecses volt, mint egy pumáé. Most azonban nem visel talárt, hisz csak büntetőunkára ment... A változás szembeszökő. Igazából nem is az elsősök helyesírási hibáinak javítgatása bosszantotta egész idő alatt, hanem az, hogy végig azt kellett hallgatnia a koszos vén ribanctól, hogy milyen kár elpazarolnia a tehetségét, és hogy igazán jobban ügyelhetne a tanulmányaira.
Hát tesz rá. Magasról.
Végre átvág az előcsarnokon, és végigmegy a rövid folyosón, melyen el kell majd kanyarodnia jobbra, hogy a hálókörletbe jusson. Már nem is törődik semmivel, csak érjen már oda... Ám amint befordul a sarkon, megtorpan.
A sötét pincefolyosón ugyanis közeledik valaki felé. A falakon alig derengenek a fáklyák, ő azonban első pillantásra is felismeri ezt a dühösen libbenő szőke hajkoronát. Megveti hát a lábát, és zsebre dugja mindkét tintafoltos kezét, amit egész egyszerűen csak lusta volt még lepucolni, még akkor is, ha egyetlen röpke kis pálcamozdulatába kerülne az egész.
- Lám-lám... Mit keresel te itt ilyenkor...?
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 08. 27. - 23:30:33 »
0

Romeó

Az ingem koszosan és hanyagul lóg rajtam, fekete vászon nadrágom több folt éktelenkedik a talárom… Őőő, azt hiszem a bájitalterem szertájában hagytam, na remek, holnap az első utam oda vezethet. Nem hiszem el, hogy elfelejtettem visszavenni, ennyire nem lehet szeleburdi!  Na de lényegtelen, hisz az nem elég, hogy egy merő piszok volt, ráadásul az egyik üst tartalma ráömlött és a miatt még bűzlött is. Pont ezért vettem le.
Lassan, nagyon lassan elérném a folyosó végét, mikor a semmiből előtűnt valaki és megszólított. Nem kellett ránéznem, hogy tudjam ki az, ezer közül is felismerném ezt a hangot. Draco. De mi a csudát keres itt ilyenkor? Csíntalan diákok után kutat, hogy aztán prefektus létére jól megleckéztethesse őket? Az rá vallana, na de remélem, engem nem mer megbüntetni, mert annak nem lesz jó vége. Persze, hogy most jó kedvemben lennék, akkor kacéran közölném vele, hogy rója csak ki rám a büntetést, de jelenleg nem ilyen hangulatom volt. Most ha valamit bemer szólni, akkor harapni fogok, mert másra sem vágytam igazából, mint egy fürdőre, meg utána egy baráti csevejre, nem pedig a Draco Malfoy féle gúnyoláshoz, mert egy biztos, vele úgy igazán beszélgetni még sose tudtam. Pedig mennyire jól esne egyszer, csak ülni vagy feküdni és beszélni a semmiről, de ő nem az a fajta ember volt.
-Ugyanezt kérdezhetném én is tőled. – jegyeztem meg – de ha annyira kíváncsi vagy, Foleytól jövök – és itt már bennem volt az  a tipikus gúny amit diák csak akkor használ ha tanárról van szó.
Most vettem csak észre, hogy ő sincs épp a legjobb állapotában. Olyan… elhanyagolt. Ami azért tőle korántsem megszokott, azt persze már észrevettem az utóbbi időben, hogy valami nincs rendben körülötte, de mikor rá mertem kérdezni mi a baj, akkor csak egy adag rosszalló tekintetet kaptam, egy semmi közöd hozzámot és hogy ha egy nem hízelegtem volna vissza, akkor otthagyott volna.  Így még egyszer nem próbálkoztam hasonló kérdésekkel, de azért egy sejtésem volt, mitől van ennyire ki. A tippem pedig nem volt más, mint a kezén éktelenkedő tetoválás. De kimondottan erre sose kérdeztem volna rá, annyi eszem azért nekem is volt, hogy hanyagoljam ezt a témát, meg hát ismertem is már. De most nem hagyott nyugton valami, mindenáron tudni akarta, mi van vele, jelenleg miért ilyen sápadt, miért ilyen karikásak a szemei, és miért néz ki úgy mint egy élőhalott.
- Jól vagy? – kérdeztem, és tényleg kíváncsi voltam mi van vele, hisz a szívemen viseltem a sorsát, még ha ő nem is az enyémet.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 08. 27. - 23:52:35 »
0

((Júlia))


Ahogy a lány közeledik, orrába kúszik valami ismerős-gusztustalan szag. Ha eddig bármi csekély kedve is lett volna ahhoz, hogy berángassa Vikit a közeli titkos folyosóra, most még az is elszáll. A derengő fényben ugyan nem látszik túl jól, de a sötét foltok a lány ruháján valami ocsmány büntetőmunkáról árulkodnak. Elfintorodik, és megemeli az állát. Mintha nem is lennének szeretők... Mintha most csak Henderson és Malfoy állna egymással szemben.
- Még mindig a vidító főzetet tanítja a hülye másodikosoknak? - szólal meg, vértelen ajka fanyar mosolyra kunkorodik. - A szagodból ítélve azt sikáltad az üstök aljáról. Tegnap én is ezt csináltam.
Most tényleg azzal akar felvágni, hogy mennyire ismeri a tanárok büntetőmunka-módszereit?
- Én McGalagonytól jövök. A vén szatyor mostanában folyton a társaságomat keresi...
Fura... Ő most épp viccelni próbál? És vajon amit csináltok... Ti most kommunikáltok? Bár persze Draco nem tudta megállni, hogy ne kezdjen el gúnyolódni, de attól még...
Szürke szemei ismét végigtekintenek a lányon, és nem áll el az útból, na nem mintha a lány annyira menni próbálna. Egy pillanatig csak néznek egymásra. Draco csak egy másodperc elteltével veszi észre, hogy tenyere kisimult zsebében.
Viki következő kérdésére azonban összeszaladnak a ráncok két szemöldöke közt, amitől még öregebbnek és még gondterheltebbnek tűnik. Nem válaszol azonnal.
- Miért kérdezed? - felel aztán kissé kétkedve, kérdéssel a kérdésre, miközben a lány arcát fürkészi. Ki tudja, mi járhat a fejében...
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2008. 08. 29. - 17:00:39 »
0

Meglepő és vártatlan fordulat, Draco Malfoy komolyan viccelődni próbál? Igaz a maga gunyoros módján, de akkor is… Ha most egy rajzfilmben lennénk, akkor már megjelent volna egy gondolat buborékban, hogy épp a földéig zuhant a szám meglepettségemben és próbálom összeszedni. Hát igen… Sokan nem tudták azért rólam, hogy sokkal jobban ismerem a muglik világát, mint azt bárki is hinné, de mégis csak ott nőttem fel. A nevelőszüleim házában még televízió és internet is volt, de hát akik olyan körülmények között nőttek fel, azok sose szabadulnak tőle, hát én az ismeretségen kívül közelebb nem kerültem azokhoz a kütyükhöz. Oké a TV-t tudtam használni és sokszor néztem is öcséimmel, de engem a mágus világ mindig is sokkal jobban érdekelt. Ezért is szerettem Arthur bácsiéknál lenni, mert ott minden, de tényleg minden elvarázsolt volt. Sokkal nekem valóbb, mint a Los Angelesi muglis otthonunk.
Na, de most ez tényleg meglepett. Ráadásul pont az előbb jutott eszembe, hogy szinte sose kommunikálunk a másikkal alig tudjuk, hogy mi történik a másikkal, és most. Egy röpke perc alatt megtudtam, hogy tegnap ő is ugyanúgy üstöket pucolt Foleynál mint én, és jelenleg nem őrjáratozik, hanem McBanya csodás teadélutánjáról jön. Nem is rossz… nem is rossz.
- Hát igen… és ahogy sejtem még egy darabig ez is lesz a napirendi pont, mert holnap jöhetek vissza és apríthatok fel, jó néhány összetevőt. A mi időnkben persze, nekünk kellett mindent megcsinálni.
Erőltetett poénok, mi van ma itt?
- Mázlista, vedd le a lábáról a vén szipirtyót és nem kell aggódnod a jegyeidért.
Egyre jobb… Hát, sose voltam egy humoristafajta.
Persze amire igazán kíváncsi lettem volna arra csak a szokásos reakciót kaptam. Kérdésre kérdés. Hát jó, már úgy is megszoktam, hogy mindig gyanakszik vagy hárít, hogy most melyik is van a soron, arról fogalmam sincs, de lényegében mindegy.
- Tudod… meguntam a játszadozást és szeretném megtudni, hogy jelenleg eléggé sebezhető vagy e, hogy aztán jól hátba szúrhassalak – mondtam neki azzal a tipikus gúnnyal a hangomban.
Igazából, elég pocsék kedvem volt és akkor mindig ilyen voltam. Nem volt kedvem játszadozni és tényleg kíváncsi voltam mi van vele, mert ha nem is hiszi el, én akkor is aggódom érte. Nem szerepelt az eredeti terveimbe, hogy ezt meg is osszam vele, de végül más hogy döntettem, így szinte egyből folytattam.
- Aggódom érted, ennyi, mert tudod fontos vagy nekem és mostanában nem vagy éppen a toppon, most meg valahogy... főleg nem.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 12. - 11:03:22
Az oldal 0.095 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.