Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
VII. Kis Alkimista
Hozzászólások: 188
Jutalmak: +810
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nyolcadik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 13 hüvelykes, tiszafa pálca, egyszarvúszőr maggal.((^^"))
Nem elérhető
|
|
« Válasz #91 Dátum: 2011. 06. 24. - 00:53:13 » |
0
|
Kora esti órák, Zephyr
*Nem nevetett ki, egy mellékgondolatként ezt én módfelett helyeslem, mindazonáltal ennek a kifejezésére már nem sok energiám marad, mivel én magam sem érzek semmi nevetségeset a helyzetben. Bár egy mumus lenne, aki szépen felveszi azt a formát, amit Zephyr tanítása megkívánna, felesleges magyarázattól kímélne meg engem, bár lehet, hogy az ifjabb lesz annyira udvarias, hogy ne tegyen fel kínos kérdéseket. Ugyan, mit számít, hogy a Roxfort pincéjében egy inferus található és alighanem megátkozom, hogyha szólni akar, feleslegesen bármely olyan tanárnak, akinek szerintem erről nem kéne tudnia. Mr. Lupennek minden bizonnyal jó oka volt arra, hogy lehozta ide a pincébe és alighanem arra kapott parancsot, hogy elmeneküljön, ha valaki túl közel megy hozzá, pechjére, hogy zsákutcába futott. Nagy pechjére, még nagyobb meglepetés nekünk, bár nem sokan, sőt, egyáltalán ki másnak is juthatott volna a pince ezen, teljesen elhagyatott részébe jönni, ahol aztán semmi keresnivalónk sincs. Lehet okosabb lett volna bepróbálkozni Lumpslucknál, hátha az alsóbbévesek kedvéért tart néhány mumust a sötét varázslatok kivédése teremben. Most már mindegy, Mr. Gother itt van, lassan halad, pedig tud ő ennél jobbat is, de a fény gondolom összezavarja vak szemét és az az indulat is, amivel Zephyr felé fordul, még engem is elbizonytalanítana, ha egy történetesen én lennék a középpontjában. Izzik a fiú nem is vitás, van benne energia és vitalitás, teljesen olyan lendülettel megy szembe a problémával, mint aki teljesen biztos önmagában és bennem, na meg persze abban, hogy amit tesz azt jól teszi, mert egy csak egy mumus. Csak egy mumus, annak kell lennie. Hát nem az, ez hamarabb kiderül számomra, minthogy ő megkérdezné, hogy mégis mi a helyzet egészen pontosan vele, ennek ellenére még a magam számára is meglepően hidegen és józanul cseng a hangom.* -De, kellett volna-*pánikra semmi ok, valamelyest mögé lépek, a pálcám a földre irányítok, halk varázsigét suttogok, mire is sötétlila füsttel rajzolódik elő az alkimista köröm sokfonatos, kifejezően aktív lüktetésű rajzolata, majdnem egy méteres átmérővel, amennyit legalább megkíván egy magabiztos csapda.* -Nem elég ijesztő? Harciasítsuk meg?-*mielőtt messzire mászna, hiszen szemmel láthatóan nem mi vagyunk a célpontjai, Mr. Gothert inkább érdekli a sötétség, a menekülési lehetőség, az „el innen opció”, hát felérántom még lila füstöt eregető pálcámat és egyetlen igével megemelem kicsit, aztán durván visszaejtem, miközben Zephyr patrónusa, az új, tökéletesített, de még mindig tökéletlen megpróbálja útját állni a kicsi csökkarjain meglendülő inferusnak, ami határozott, bár nevetséges mozgással indul azért, hogy alaposan beleharaphasson bármelyik kínzójában legyek az én, vagy ő, bár mivel a kölyök közelebb van, alighanem ő lesz a szerencsés. Mr. Gother szája mesés, véres, nyákos, torz mosolyba fagyott már réges-régen, most sem barátságosabb, mint amilyen akkor volt, a patrónus mellett úgy hatol át, mintha az ott se lenne, de hát voltaképpen ott sincs igazán, ez csak gőz.* -Határozottabban. Több érzéssel. Egy reinkarnálódott patrónusnál kevesebb nem fogja megtorpanásra bírni. Se ezt sem semmilyen másmilyen élőlényt, vagy entitást, ami ellened támad-*ez persze nem teljesen igaz, mert ez a füst, ez a pajzs, ami határozott alakot öltve suhan újra meg újra az inferus elé, hogy összezavarja igencsak hatékony lehetne egy-egy dementor ellen. De nem árt, ha motiválja az, hogy jobbnak kell lennie ennél. Még egy próbálkozás, aztán behívom a kör mögé, ami addigra elkészül, a fél szemem rajtuk tartva leguggolok és a pálcámmal egy egymásba öltődő végtelenek közé zárt pont rajzával suttogom a bűvigét.* ~Lepor infirmus adficio~*a bűbáj hatására engedelmesen vörössel izzik fel az alkimista jel, vöröslő füst a lábam előtt, Zephyr mögött, éppen csak annyi hely van a fal mellett, hogyha óvatosan jön...* -Jól van, hagyd. Gyere ide mellém. Óvatosan, ne lépj bele-*szerencsére az inferus lassú, végtagok nélkül, kiszolgáltatottan, de a teste könnyű, nem fárad, belsőségei nincsenek, magam láttam, amikor Mr. Lupen megszabadította tőlük őt. Nem kell félni tőle, de nem is a barátunk ez a lény ez bizonyos.* -A patrónusod ide fogja csalogatni, ez a kör pedig leállítja. Nem játszunk vele-*nem játék egy tetem. Zaklatottan gondolok arra, hogy vajon miért maradt mozgásképes? Meglett volna a módja annak, ha Mr. Lupen ártalmatlanul akarja elhelyezni a pincében. Mi lehetett a célja vele? Nekünk szánta, erről is előre tudott, vagy valami teljesen ismeretlen cél vezérelte és meg is kapom majd azért a feddést, hogy beleavatkoztam a dolgába. Bár logikusan nem hagyhatok egy inferust, akkor se, ha szánalmas és gyakorlatilag ártalmatlan cselekvőképes állapotban a pincében, egy iskolában. Logikusan nem lehetséges, főleg, ha lehetőségem van tenni ellene. De mit keres itt? Engem ez a kérdés jobban foglalkoztat most, mint bármi más, elmélázva bámulom, biztos hittel a rubintszín kör mögött, tudom, hogy ezen nem jut át. Voltaképpen szép patrónusformája lett Zephyrnek.* -Még nem láttam olyat, hogy a patrónus pajzsszerű formát vett volna fel ahelyett, hogy füstként gomolygott, vagy reinkarnálódott volna valamilyen élőlény formájában, és fényre is jó.
|