Bájital tanterem

// Az óra megkezdődött. Aki eleddig nem érkezett meg, az megrovásra, büntetésre számíthat. //

     Mellékesen átfutja a jegyzeteit, azt a nagy stóc összekapcsolt pergament, amire a jövőbeli terveit szedte pontokba, legalábbis ami a tantárgyat illeti. Csupán az első lap legtetején ékeskednek a férfi karcsú, hurkos betűi. Első óra: bemutatkozás, szabad program. A bemutatkozás teljesen magától értetődő. Először is meg kell ismernie azokat a gyerekeket, akikkel az év hátralevő részében foglalkozni fog. Majd kihagy egy kis helyet, hogy alattomban felírhassa a jegyzetek közé a diákok neveit. Azért mégsem tarthatja fejben az egész névsort, ki tudja, manapság hány fő tesz ki egy osztályt? A szabad program viszont… nos, igen, ezzel a két szóval a saját nyaka köré tekerte a kötelet.

     És elérkezett hát a pillanat, amit eddig gondolatban próbált egyre csak elodázni. Betért élete első diákja a termébe, ebbe a sötét, hideg, barátságtalan pincehelyiségbe. Különös belépővel szolgál a leányzó, oldottabb körülmények között talán egy sunyi félmosollyal gratulált volna neki a professzor, ám most csak rezzenéstelen figyelemmel kihúzza magát a székében, és biccent a kis bakfis felé.
     - Köszönöm a kérdését, egyre jobban érzem magam – hangzik a válasz kimért ridegséggel. Nem szükséges közvetlenkedni, ráér az majd akkor is, mikor már felmérte, hányadán állnak a dolgok a csoporttal. Természetesen meglepi a griffendéles érdeklődése, ám egyelőre nem tudja hova tenni azt; vajon egy ártatlan, sőt, jól nevelt leányzó figyelmessége, vagy egy szemtelen kis nebulóé, aki még a kezdetek előtt ki akarja puhatolózni az erőviszonyokat?

     Nincs sok ideje ezen gondolkozni, ugyanis hamarjában betoppan még néhány alak. A derengő félhomályban annyit azért ki tud venni, hogy sárga, kék, illetőleg ismét csak piros sávval szegett taláros lányok foglalnak helyet a padokban. Mindannyijuk rendes családból származhat, legalábbis a jó modorra megtanították őket. Illedelmesen köszönnek a tanáruknak, s a férfi mindannyiszor tartózkodó főhajtással felel rájuk.
     - Üdvözletem, hölgyeim.
     Bizonyára jó barátnők lehetnek, talán erre utal az a fesztelen légkör, amit egymás társaságában teremtettek gondtalan csevelyükkel. Nagyszerű, addig sem kell szórakoztatni őket. Hány évesek is lehetnek? Tizenöt-tizenhat? Nem is olyan rég még ő maga is azokban a padokban diskurált a barátaival, vagy véste bele az örök időknek áldozott aláírását a kemény fafelületekbe.

     Azonban nem mindegyik érkezőről lehet első benyomásra pozitívumokat levonni. Sebaj, majd levon valami egészen mást, például a pimasz kishölgy Házától pontszámokat. Ám most még elnéző lesz. Izabelnek különösen zord tekintettel felel, majd összekulcsolja az ujjait a tanári asztala felett.
     Üde változatosságként szolgál az első fiú, aki tiszteletét teszi az óráján. Különös, hogy ilyen szembetűnően kiegyenlítetlen az arány a két nem között az ötödévesek körében. Persze az is megeshet, hogy a meg nem jelent fiúcskák elbliccelni próbálják a bájitaltant, mondván, ez úgyis csak a bemutatkozásról szól majd. Milyen rosszul gondolják…
     Újfent nyílik az ajtó, s előbb egy hugrabugos, majd nem sokra rá egy griffendéles leányzó toppan be a tanterembe.
     - Jó napot maguknak is – biccent Abbey és Ginny felé is, majd lassan felemelkedik a székéből. Két kezével az asztalt támasztja, így kénytelen egy kissé előrehajolni. Némán végignéz az összegyűlteken, és végre megereszt egy bíztató mosolyfélét. Nem egy szívből jövő gesztus, de híven tükrözi elégedettségét. Akik nem szíveskedtek megjelenni az órán, azok csak magukra vessenek. Ő most belekezd a munkába, de bele ám.
     Halk köhintéssel kívánja felhívni magára a diákok heveny figyelmét.
     - Hölgyek, urak… először is hagy mutatkozzam be maguknak. Travis Foley professzor vagyok. A maguk érdekében csak remélni tudom, hogy a közös munkánk zökkenőmentes, illetve eredményes lesz. Ugyebár az idei az RBF év, tehát különös igyekezetet várok el mindenkitől, aki nem szeretne esetleg évet ismételni. Úgy hallottam, Piton professzor tanterve igazán szilárd és magas színvonalú volt. Kemény kéz, fegyelem és precizitás. Meg kell becsülniük a tanár úr munkáját, de kérem, ne essenek szét ezután sem – Foley professzor egy kis hatásszünetet tart, majd lassú léptekkel megindul a padok között. Mentében próbálja elkapni a diákok pillantását, már azokét, akik egyáltalán figyelnek a monológra. Bő talárja ujjából egyszer csak előbújik a pálcája vége, mellyel könnyedén suhant egyet, mire a falakon elhelyezett, kopottas karokban poshadó gyertyacsonkok rögtön megháromszorozódott fényükkel töltik be a pincetermet. Ugyan ettől nem lett barátságosabb a környezet, de jelentős változásokat eredményezett; így látszik csak igazán, milyen méretes a helyiség, milyen nagy a távolság a padlózat és a plafon között, s mennyi poros pókháló csipkézi a sarkokat. – Most már talán látni is fognak… nos, ezen a tanórán formabontók leszünk. Azt szeretném, ha bizonyítanák a tudásukat. Készítsenek valamit – váratlanul sarkon fordul, épp Amy asztala előtt, s nyomatékosan rákoppint pálcájával a falapra – Készítsenek bármit, antiszérumot, zsugorító főzetet, altató elixírt, bármit, ami eszükbe jut! Ha szükségük van hozzávalókra – pálcájával a sarokban álló ósdi tárlószekrény felé pöccint, mire az megadóan feltárja a benne rejlő kellékek széles skáláját –, csak szolgálják ki magukat. Találnak kalánfüvet, tatuepét, bezoárt, aszúfügét, lestyánt, aprító eszközöket, mérleget. Bár merem remélni, hogy az alapfelszerelést már mindenki beszerezte magának. Oh, erre most nem lesz szüksége, Miss Green – szólítja nevén a hugrabugos leányt, egészen szelíd hangon. Tekintete felületesen átsiklik az előkészített tankönyvön, melyről a tulajdonosa nevét is leolvasta. Még mindig lassú léptekkel rója a köröket a sorok között, s figyeli a maréknyi diákja reakcióit.

     - Kérem, mire várnak? Üstöket, pálcát elő, hamarjában. Sok sikert a munkához! – elsuhan még egyszer a tanári asztal előtt, majd Ginny Weasley mellett állapodik meg pár kérdés erejéig. – Csak serényen, Miss… – a griffendélesre pillant, várva egy névre, amelyet ezentúl a vörös hajjal keretezett archoz köthet – Megkérdezhetem, mivel készül meglepni a professzorát? – Mr Foley most, hogy szabad kezet adott a gyerekeknek, igyekszik kevésbé merev kapcsolatot kiépíteni velük, ezért is veszi elő az egy árnyalattal világosabb tekintetét, s hangja is mintha dallamosabban csengene ilyen közelről.

[Julia, Izzi óra előtt]

*Mivel Julia épp jó kedvében volt, így Abb lecsüccsent mellé. Igazából, azért kérdezte meg a lányt, hogy leülhet e, mert magából indult ki. Szóval leült, kipakolt és nézett ki a fejéből. Egy csattanás rántotta vissza egy pillanatig. Egészen addig, míg - Juliától szokatlan módon- a mellette ülő meg nem kérdezte, hogy mi van vele, miért van ki ennyire. Abb nagyon meglepődött. Hirtelen még válaszolni is elfelejtett Juliának.

- Hogy mi? Ja, hogy nyúzott… Izé.. Hát, most elég sok minden szakadt a nyakamba. Tudod CSK lettem, a válogatás… Edzés tervek… Házidogák, aggódás a közeledő RBF-ek miatt. És hát, van amiből nem vagyok a toppon. Sokat kell tanulnom, meg keveset sikerül aludni. – szusszant egyet a lány. – Meg, a bál is… Olyan jó lesz, jó lenne… De nem akarok egyedül menni… A láthatáron meg nincs senki, aki esetleg elkísérhetne. – vágott kissé savanyú arcot – Szóval nagy vonalakban ennyi.

- Ja, szia Izabel. – mosolygott vissza, már amennyire sikerült neki.

-   És veled mizu? Mit olvasol éppen? – kérdezte Juliától, mert úgy vette észre, a lány közlékenyebb, mint általában. Érdeklődve figyelte a válszt, s közben persze azt sasolta, hogy professzoruk, mikor kezdi el az órát. S mikor jön el az az idő, hogy nem cseveghetnek nyugodtan.

[Elkezdődött az óra]
Nem sok idő telt el, s tanáruk bele is fogott. Elég ridegnek és távolságtartónak tűnt. Majdnem mint, hőn szeretett Piton proffjuk. Abb, azért titkon remélte, mégse a kígyófejűek házvezetőjének alteregója a jelenlegi tanerő.
Bemutatkozott, majd egy meglepő dolog következett. Valamilyen bájitalt kell készíteniük. Bármelyiket, ami nekik szimpatikus.
Tanárúr meg is tett minden előkészületet, ami kell, majd munkára sarkallta őket. Abbire rászólt, hogy nem lesz szüksége az általa kikészített dolgokra, csak az üstjére, pálcájára és a józan eszére.
Tanáruk első körben Ginny mellé lépett, s tőle tudakolta, hogy mit is szándékozik készíteni.
Abb bambuló tekintettel figyelte a lányt, miközben azon törte a fejét, vajon Ő mit is csináljon.

[ Az órán, Foley Frofesszor Úr ]

Kis híján lefordulok a székről, amikor halványan elmosolyodik. MOSOLYOG??? Heh? Mi van?
Egészen másra számítottam. Valami olyan Piton félére, suhogó talár, pergő szöveg, arról hogy gyorsan mit lehet, és mit nem, esetleg keresztkérdések, na de mosolygást, azt nem vártam. Még a végén szeretni fogom az óráit? Hm, hm, tényleg változnak az idők…

Érdeklődve hallgattam a tanár urat, amint szigorúan, mégis teljesen normális, szinte már szokatlanul barátságos, vagy ahhoz hasonló hangnemben vázolta, hogy kicsoda, micsoda, és mit vár el. Ez teljesen korrekt eddig. Azonban, ahogy felállt, kissé hátrébb csúsztam a széken. Lassú léptei valahogy nem sok jóérzést keltettek bennem, bár lehet, megint túlreagálom a dolgokat. Azért nekem sincs ám mindig akkora szám, mint egy ólajtó.
Kételkedve, szemöldököm enyhén a magasba emelem, amikor előveszi a pálcáját, és megigézi a gyertyákat, hogy nagyobb fényük legyen. Helyes, így már nem annyira szörnyű.

Formabontás, heh? Mire megy ki a bácsi? Jó, az odáig még nekem is világos, hogy fel akarja mérni, ki mivel tud előrukkolni, de mért? Ha könnyű főzetet készítek, gyenge vagyok, ha nehezet, akkor meg ügyes? Lázasan kutattam agyamban, hogy vajon mit is csináljak. Már nyúltam volna segítségért a könyvemhez, amikor a Professzor elrakatja Abbeyvel sajátját
Lassan körvonalazódik, hogy akkor csak egyetlen választásom maradt. Igaz, hogy régi, és jól bevált, de legalább ezt nem szúrhatom el, az biztos. - Igen, ez lesz az. – mormolom félhangosan. Néha nem veszem észre, hogy gondolkozás közben belassulok, és félhangosan mormogok.

A hideg futkározik a hátamon, amikor a tanerő megáll mellettem, és megszólít. Mért pont én? Aláírom, hogy sokkal jobb, mint Piton, de kérem, én nem szeretek „szerepelni”. Megáll a kezem egy pillanatra, ahogy épp a szkarabeuszokat, és a többi hozzávalót (tatuepét, gyömbérgyökeret) igyekszem beszerezni, kiakolni az asztalra, majd előkészíteni. Nem egy nehéz főzet, de nem kéne elszúrni, így elsőre.
- Ginny Weasley, Professzor Úr. – válaszolok kellő tisztelettel, bár kissé remegő hangon, ami ékesen kifejezi mennyire meglepett, hogy megszólított. Vajon mindenkihez odamegy majd nevet, vagy bármi mást megtudakolni? A tanár újbóli kérdésére, már enyhe pírral arcomon válaszolok. – Nos, hát arra gondoltam, hogy ööö… - na gyerünk Ginny - Elmeélesítő főzetet készítek. – pillantok fel a professzorra, amolyan, *ne kössönbelelegyenszíves* nézéssel, megtoldva immár látványosan vöröslő fejjel, magamban fohászkodva, hogy tartva az eddigi normát, ne harapja le a fejem...

[{ Bájitaltan óra }]

{ Bájitaltan óra }

Davis a leheveredést követően lassan kigombolta a szürkében pompázó mellényének gombjait, felfedvén egészében az alatta húzódó éjfekete inget…igen, eltért a ház által alkotott, és előírt szabályoktól, de az esetében talán érthető volt a gyász okán. Alapjáraton sem vett volna fel fehér förmedvényt, mégis, mintegy kötelesség hordta a varjúszínt. Akinek nem tetszett, és szóvá merte tenni, annak szembesülnie kellett az emiatt fellobbanó, fájdalommal itatott haraggal. Karjait maga előtt a mellkasán fonta keresztbe, tekintetét pedig a mappára vetette, elidőzve annak díszítésein…merengett, és nem igazán érdekelték az érkezők…amennyiben arra alkalmas ember lépett a terembe, és látókörébe esett, úgy természetesen biccentett felé…de nem erőltette meg magát túlzottan, nehogy minden lében kanál kép alakuljon ki róla…mert az már nem ő lett volna.

A terem hátsó régióiban leledző hölgyemények pletykálkodását, és tipikus sivító hangját aztán a tanár törte meg torkának megköszörülésével, vagy inkább valamiféle elhaló krákogással. Szerencsére, éppen itt volt már az ideje ennek is…fület sértő volt a locsogás hangszíne, a tartalomról pedig már szót sem lehet ejteni. Tartalmatlan és üres…Davis nem emelte meg leszegett fejét a hangokra, csupán lélektükreit vetette Foley úr asztalának irányába, melytől még ridegebben, még morózusabban festett…igazi Mardekáros tekintet…régen villant már efféle a kékellő íriszekből. A fiúnak sikerült leszűrnie, hogy az óra kezdete nem úgy indult, ahogyan az Piton profeszzortól megszokott volt annakidején…sokkal…engedékenyebb felvezetés látott napvilágot. Noha jómaga megvetette házának vezetőjét - érthető okokból -, ezt a bemutatkozást erélyesnek találta. Valahogyan érezhető volt az okító hanglejtéséből, hogy amennyiben szükséges, úgy nem lesz rest nevelő szándékkal regulázni a nebulókat. Egy jó pont…viszont a tartalom hagyott némi kivetnivalót maga után. Felesleges, elcsépelt szavak, olyanok, amelyet mindenki jól tudott…RBF…akit érdekel, úgy is tanulni fog, akit pedig nem, annak nem fog a szívére hatni a komoly pohár sem. Bármilyen fellengzős, és igaz is. Ennek fényében Davis a tanár mondandójának ezen részét apró fintorral hallgatta végig…Hatásszünet…Foley megindul a padok között, mintegy jelezvén, a hátsó alakulatok sem lazsálhatnak majd…minő pech számukra. Minthogy DaPe nem volt egy kacsalábon forgó kastély, és meglehetősen kényelmes pozitúrát vett fel, így nem erőltette a szemmel kísérést….csupán hallgatta a tanárt.

Aztán, mintegy váratlanul, a terem falára erősített gyertyatartókban leledző, formált viaszok fényre kaptak…Perry összehúzza a szemeit…a hirtelen fényváltás azért kellemetlenül hatott a számára, noha közel sem volt olyan erőteljes a fényár, mintha napfény töltené meg a termet. Újabb élelmes, és egyértelmű megjegyzés hagyta el a professzor ajkait…eleddig nem sok újdonsággal szolgált a tisztelt tanár úr…de majd idővel biztosan belelendül, elvégre bizonyosan van affinitása, ha az iskola vezetősége alkalmasnak találta a feladatra. Tény, olykor lőttek már bakot is…de itt talán nincs róla szó. Az idő majd mindent megválaszol, hiszen egy egész félév áll még az évfolyam előtt. A merengését az órai anyag felvázolása törte meg...Perry megemelte a jobb szemöldökét, mert nem hitt a fülének.
~ Bármit? Eredeti ötlet! Így legalább nem gyermekitalokkal kell foglalatoskodni! ~
Alig merült el ismét gondolataiban, amikor a terem sarkában lévő szekrény ajtaja széttárulva fedte fel az órához kellő eszközöket.

A tanár ezt követően a Vörös Griffes mellett állapodott meg…ki más mellett…az üdvöske barátjának testvére. Perry lemondón rázta meg fejét…Nem törődve a tanár és az általa választott diák közötti csevellyel egyenesedett fel, és indult meg a kellékes szekrény irányába. Ott üröm, aszfodélosz, sopophorus bab és macskagyökér után kutatva szemlélgette a fiolákat, valamint az azokon látható írásokat. Minthogy ebből a tárgyból mindig is jeleskedett, hamar megtalálta a hozzávalókat a kívánt főzet elkészítéséhez…bizony, ő az Élő Halál Esszenciáját készült a mai órán elkészíteni. Komoly bájital, mély altató hatással megáldva…Asztalához érve lehelyezte a belevalókat, majd ismét a mappát nyitva nyúlt bele abba…Megbűvölt darab révén nem volt túlontúl meglepő, hogy egy üstöt húzott elő abból…ráhelyezve azt a tartóra húzta elő pálcáját a rejtekéből, majd gyújtott tüzet alatta. Emlékezetből kezdett készülődni, nem nyitotta ki a könyvet, és nem vette elő jegyzeteit sem…

Anette és Audrey szinte letámadják a lányt a legújabb Walpurgis Lányai koncert hírével, amitől már közel a fél iskola zeng. Amy a várakozással ellentétben nem mozdul el a két leányzó mellől, türelmesen hallgatja szóáradatukat. Hát igen, ő is örült a koncertnek, nem is kicsit. Végre szórakozhat majd egy kicsit. Halovány félmosolyt villant a folyamatosan csacsogó párosra, és már sejti, hogy óra végéig – de legalább az elkezdéséig – ez az együttes lesz a téma, valamint a különféle koncertek, ahol a lányok jelen voltak. Joy érdekesnek találja Anette beszámolóját, és egyre szélesedő vigyorral hallgatja a soron következő koncert részleteit. Reggel ugyanis nem tudta elolvasni az újságban, mivel baglya, Kyra egy hanyagul laza mozdulattal a töklébe továbbította az újságot. Mire Amy kihalászta a folyadékból, a betűk olvashatatlanná áztak szét, ám diáktársaitól így is megtudta: Walpurgis Lányai koncert közelg.
Közben beúszik néhány kép, adat az emlékezetébe a kviddicsmeccsekről, Audreyról. A hölgyemény piszokul tud küzdeni, ha akar, és körülbelül ugyanilyen lelkesen rajongja az imént említett zenekar számait. Továbbá: sülve-főve együtt van Anette-tel, lévén, hogy mindketten egyazon dolgokért bolondulnak.
Lassanként, Anette-hez hasonlóan az ő szemébe is kiül az idült-elragadtatott tekintet. Most Aud kezd el fecserészni, és persze mindkettőjüket az érdekli, Amy ott lesz-e a koncerten. Aud kipukkaszt egy ártalmatlan buborékot, mire a lány magában ígyként sóhajt fel: bubikínzó, kifelé viszont csak vigyorát mutatja, melyet az iménti hülyécske gondolat váltott ki belőle.
- Naná, hogy ott leszek! Ezt nem lehet kihagyni.
Joy eddig csak három fellépésükre ment el, de mindhárom feledhetetlen élmény volt számára, a korosztályához hasonlóan ő is imádja az együttest. A lányok mellett a Szombati Boszorkány fölé hajol, hogy valamit kiböngészhessen a cikkből, ne hallomásból kelljen megtudnia mindent.
Mikor Davis Perry belép a terembe, Amy hangosan köszön neki, és egy kedves mosolyt küld felé. Még élénken él az emlékezetében az a tanév eleji jelenet a nyugati szárny udvarán, Jeannel, Mike-kal és Davisszel.
- Halihó, DaPe! Hogy vagy?
Nem törődik társai esetleges megvető tekintetével, ő tudja, hogy DaPe rendes krapek, aki a légynek sem ártana. Attól sem zavartatja magát, hogy a srác egy kurta biccentés után a padok hátsóbb régiói felé vonul el. A lánynak ekkor tűnik fel a fiúk szinte teljes hiánya, hiszen a tanárt leszámítva Davis az egyetlen hímnemű egyén közel s távol. Kihaltak volna az ötödikes fiúk? Áh, az nem lehet, talán később jönnek. Ez a rossz a kamaszkorú klapecokban, mind imád elkésni, mert ezt vagányságnak, a lázadás sajátos jelének vélik. A lököttek. Gyorsan visszatereli gondolatait az eredeti mederbe, az újságra koncentrál.
- Elkérhetem egy percre? – kérdezi udvariasan Audreytól. – Szeretnék benne megnézni pár dolgot. Tudod, az én újságom eláztatta reggel a baglyom. Biztosan bosszúból, mert kevés az egér a nagyteremben a diákok reggelijében, így még vadászni is neki kell önerőből a fárasztó újságkihordás után. Hiába ajánlottam fel neki egy köteg kaját, sértetten elhussant, bizonyára a bagolyház felé. Alapból sértődékeny típus a kisasszony, de eddig közel sem volt ennyire pukkadékony.
Könnyedén felnevet, már cseppet sem izgatja, mi lesz az órán, a Walpurgis Lányai koncertje plusz a csajokkal való csevegés sokkal érdekesebb témának ígérkezik. Ginny felé fordulva, széles mosollyal válaszol a lány kérdésére:
- Persze hogy leülhetsz, itt a helyed mellettem! Nyugodtan fészkelődj el, csak engem ne próbálj majd a főzetedbe aprítani órán.
Nem azért figyelmezteti a lányt, mert butának, ügyetlennek, netán feledékenynek tartaná, csak szimplán piszkálódik egy kicsit, nála ez a szurka-piszka teljesen megszokott jelenség. Félmosollyal az arcán figyeli barátnője helyezkedését – ha nem Ginnyt futamította meg Amy válasza.
Viszont a tanár is beszélni kezd. Röpke negyedórás monológja alatt hirtelen rákoppint Amy asztalára, mire a lány enyhén pimasz kérdő tekintettel néz fel. Máris az órán elkészítendő főzeten jár az esze, különféle ötleteket sorakoztat fel agyában. Végül egy egyszerű zsugorító bájitalt választ, mivel azt fejből is tudja. Egyesek számára talán ez túl könnyű feladatnak tűnhet, Joyt azonban ez cseppet sem zavarja, ő már annak is örül, ha V-t kap ebből a tárgyból, az pedig nem lett megszabva, hogy mennyire legyen bonyolult a főzet.
Szótlanul kezdi előpakolni feneketlennek tűnő táskájából a hozzávalók sorát – már nyáron feltöltötte készleteit –, mindezek mellé egy rézmérleg kerül a padra. Kissé idegesen rágogatja ajkait, míg az alkotókat aprítja-darabolja, ám ez nála nem új keletű, szinte mindig így jelentkezett az idegessége. Üstje alatt néhány pálcamozdulattal, elmormolt varázsigével kelti életre a tüzet, hogy amint elkészül a vagdosással, rögvest dolgozhasson is tovább.

[[ Bájitaltan ]]

[ Bájitaltan ]

*Izzy kekeckedését elengedi füle mellett. Túlságosan izgatott az új bájitaltan tanár miatt ahhoz, hogy most efféle dolgokon idegesítse magát. Mellesleg pontosan tisztában van vele, hogy a gurkó-támadás jogos volt, elmeállapotával pedig abszolúte semmi gond nincsen, sőt a lehető legjobb formában van. Így inkább visszatér a koncert témára*
- Akkor már mehetnénk együtt, mit szóltok? *fordul vissza ismét Amy és Anette felé*
- Ja persze, nyugodtan vedd csak el. *nyújtja Amy felé a ronggyá olvasott Szombati Boszorkányt, majd nevetve hallgatja végig a griffis lány esetét a töklébe áztatott újságról. Időközben két új diák érkezett a terembe, ismét két lány*
- Szia Ginny. *köszönti a közelükbe érkező griffendélest, majd egy hangos rikkantással átkiált a középső padsorba érkező Abbey felé is.
Épp egy megjegyzést akar elejteni az új tanárról, mikor az illető köhintésére lesz figyelmes. Pár pillanat és Mr. Foley mély hangja tölti be az egész rideg helyiséget. Még hogy rideg? A következő pillanatban a tanár egy pálcasuhintására a gyertyák fokozott fénnyel töltik be az egész pincét. Éles látása ellenére, amit még szürkületben is kiválóan tud használni, talán ez az első alkalom, hogy Audrey a terem minden egyes pontját tisztán látja. Nem túl szívderítő látvány, az igaz.. A sok leégett gyertycsonk, pókhálókkal beszőtt sarkok, aszott varázslatos lények a szekrényekbe dugva, vaskos üvegű, öreg lombikokban úszkálva.. De Audrey szívét valahogy mégis melengeti e kép, legalábbis a hirtelen jött világosság.
Mr. Foley Amy asztalánál áll meg, és pálcájával az asztalra koppint. De Audrey erre már a legkevésbé sem figyel, sokkal inkább az fogta meg, amit a tanár mondott. Aki ismeri a lányt, az tudja, hogy akárhol üljön is, tökéletes koncentrálóképességének hála, tud figyelni és padtársával csevegni egyszerre, anélkül, hogy lemaradna az órai anyaggal. Hátsó padban üldögélés ide vagy oda, a tanár szavaira most is egész lényében megfeszül. Bármit. Visszhangzik a szó a lány fejében. Szemei vadul csillannak fel a hirtelen jött izgalomtól, amit annyira nem szokott meg az általában unalmas mederben folydogáló, sablonos bájitaltan órákon. Fejében máris cikáznak a gondolatok, jobbnál jobb ötletek jutnak eszébe, de alig egy pillanat múlva már meg is világosodnak a gondolkozástól kissé elmélyült vonásai. Olyan gyorsan pattan fel a helyéről, hogy szinte nem is látni, és már ott is van a hozzávalókat tartalmazó szekrény előtt.*
~ Cickafark még maradt a készletemben.. Sisakvirág is.. Viszont boszorkányfüvet, lestyánt és aszfodélosz-gyökeret innen kell beszereznem. Sőt, egy maréknyi őrölt pettyes iecusnarcissus is jól jönne..~ *villámként kapkodja kezébe az apró üvegcséket, majd tovább szemezik a még polcokon maradt anyagokkal. Sanda pillantással tekint háta mögé, mikor megcsapja fülét Mr. Foley hangja, ahogy Abbey-t a könyv elrakására buzdítja. Padjára gondol, ahol neki is ott virít bájitaltan könyve, közvetlenül jegyzetei és egy új, roxmortsi kviddicsbolt nyitását hirdető szórólap alatt, de nem is lényeges. A bájitalnak, amit kiszemelt, már úgyis kívülről fújja a receptjét. Kézbe nyalábolja a számára hasznos fiolákat, és a helyére siet velük, hogy kimérje belőlük a neki kellő mennyiséget. Eközben a tanár úr Ginny asztalánál állapodik meg. Miközben Foley a vörös leányzóval társalog Audrey egy pálcapöccintéssel begyújt üstje alá, és nekiáll az általa kiszemelt Eufória Elixír elkészítéséhez.*

     Foley professzor reakciója pontosan olyan, mint amire számított. Nyilván, hisz egyik tanár sem szereti, ha a bolondját járatják vele, s pont az osztálya előtt, épp ezért az a fagyos tekintet, amivel megfeddi Izát, tökéletes képet fest róla. Tehát a férfi tisztában van vele, hogy kijár neki az alapvető tisztelet, s valószínűleg ezt meg is követeli majd, ám azt is tudja, hogy az első kóstolgatások rendkívül fontosak. Hagyja magát felmérni, bepillantást enged a személyiségébe, ha nem is meleg és szívélyes bíztatással. Jobb lesz azért, ha a lány itt és most meghúzza a határt, és csak akkor próbálkozik ismét, mikor a szemtelen arca már a tömegbe vegyült.
     Szívesen megvitatná a többiekkel, vajon ők mit gondolnak Piton utódjáról, de erre már nincs alkalma. Foley felemelkedik ültéből, s egy alig hallható köhintéssel csendre inti az egybegyűlteket. Nagyon hatásos, biztos izgult, mielőtt ezzel a jelképes belépéssel vetett véget a szünet békességének. Lazán megtámasztja magát az asztalánál, és belekezd az ötödikes diákokat okítók szokványos – és a végletekig lerágott – szövegébe. A társaság nagyja minden bizonnyal immúnis már erre a fenyegető-figyelmeztető monológra, amit szinte kivétel nélkül minden órájuk előtt végig kell hallgatniuk. Hát hogyne tudnák pont ők, hogy az RBF év milyen kemény, több mint fél éve csak ezzel riogatják őket, az alapos tanulást szorgalmazva. Fölösleges szájtépés a bevezető, de e felett szemet kell hunyni.
     Aztán a tanár elindul a padok között, ezzel magára vonva egyikük másikuk követő tekintetét, s nem kis meglepetést okoz, mikor hirtelen előrántja szinte a semmiből a pálcáját. Egy laza mozdulatába kerül, s a termet sosem látott fényesség önti el. Eddig a félhomályban az is titok volt, hogy a falak mentén gyertyákkal telerakott párkány fut körbe, tehát a lehetőség mindig megvolt a fényviszonyok javítására. Nyilván Piton fixa ideája volt, hogy minél depresszívebb környezetben suhogtatja denevérszárnyszerű talárját, annál nagyobb ellenszenvet vívhat ki a diákjaiból.
     Ha nem tudná, hogy az iskola mélyén, a pincében üldögél (persze miután alapos takarításnak vetnék alá a helyiséget), akár bálteremnek is beillenék a belmagasság és a sejtelmes visszhangot keltő falak miatt. Talán legtöbbjük viszonya a tantárgyhoz megváltozik Foley uralma alatt.
     Az mindenesetre korszakalkotó újdonság, hogy a prof elengedi a kezüket, és az órát gyakorlatilag nekik ajándékozza. Tehát kotyvaszthatnak bármit, ami csak kedvükre van, vagy el tudnak készíteni, a lényeg az önálló munka. Elég világos utalást kaptak arra, hogy ha egy mód van rá, ne használjanak segítséget, így a tankönyvek, jegyzetek, receptgyűjtemények kelletlenül visszavándorolnak a táskákba. Azonban a tárlószekrény – a tiltott gyümölcs, melyet Piton eddig foggal körömmel védett, mint saját tulajdonát, most hívogatóan feltárulkozik előttük.

     Izzy sosem volt oda a Bájitaltanért, de most csillogó szemmel rohamozza meg a szekrényt, és a hirtelen támadt bőségzavarában maga sem tudja, melyik hozzávalót szeresse jobban. Persze előbb nem ártana kitalálnia, mivel is kedveskedjen a tanár úrnak. Nagy sikert aratna, ha valami bonyolult főzettel rukkolna elő, mondjuk élből az Élet Elixírjével, vagy egy bödön Farkasölőfőzettel, ám a tanulmányi szintjét tekintve megelégszik egy egyszerű Lohasztólével is. Lelkesen kikeresi a kellő hozzávalókat – az acsalaput, a fehér üröm kivonatot, a szárított börükgémorrot, meg ami kútfőből beugrik neki –, és visszatérve a padjához, előkészíti az üstöt, ezüstpengéket, mérleget, hígító oldatot, ami csak szükséges. A számtalan lehetőség közül erre a szerény mixtúrára esett a választása, hiszen annyiszor szorult a jótékony hatására, hogy ezt biztos kézzel elkészíti, s nyugodt lelkiismerettel nyújtja majd át a professzornak.

[[Folyosók – Bájitaltan tanterem előtt – bent – késve…]]

[Folyosók – Bájitaltan tanterem előtt – bent – késve…]

Lévén, hogy elkezdődtek az órák, az ódon kastély épülete ismét elhallgatott. Angelle ráérős, nyugodt léptekkel halad az elnéptelenedett folyosók kusza rendszerében. Újabb futó pillantás az órarendre, talán csak hogy valóban megbizonyosodjon róla, jó irányba halad. ~Bájitaltan~
Visszacsúsztatja a pergament a jegyzetek közé, miközben már egy másik papír sorain futnak a higanyszínű szemek.
A javasasszony sietős, dőlt betűi leginkább macskakaparásra hajaznak, de az, akit igazán érdekel a szöveg tartalma azért kisilabizálhatja, hogy egy igazolás pihen a lány kezében. Fáradt, lusta pillantás, már most unja ezt az egészet. Talárjának zsebébe gyűri a pergament, miközben a félhomálytól terhes folyosón halad, már-már elérve a Bájitaltan tantermet.
Vajon mit fog szólni az új tanerő, Travis Foley, hogy egy diákja késett az első órájáról? Elég nagy arcul csapás lehet ez neki, akár szenvtelenségnek is felfoghatja vagy éppen illetlenségnek, amiért büntetés jár. Újabb lusta pillantás… akár vállat is ránthatna.

Megáll az ajtó előtt, lehunyja szemét. Nem, nem rákészül a belépésre és az azt követő esetleges akár csattanó szigorra, mindinkább nem akar az új tanerő „szavába vágni” belépőjével. Van olyan jól hallható Mr. Foley, hogy minden szavát tisztán értse még így, a masszív ajtó mögül is. Udvariasság? Jólneveltség? Talán… talán csak nem akarja felhívni magára a figyelmet. 
Tisztában van vele, hogy mennyit késett, ez gyakran megesik nála, az effajta pontosság valahogy mindig túl nagy feladatnak bizonyul számára, s bár nem mondja, önhibáján kívül esik ez is. Gyenge fizikuma többször kényszeríti a Gyengélkedőre, mint az normális lenne.
Igazából nem fogja megmagyarázni, miért késett. Tapasztalatai szerint, Pitont sosem érdekelték az ilyesfajta „kifogások”, ami valljuk be, valóban az. S bár nem Angelle az, aki messzemenő következtetéseket szokott levonni, némiképp feleslegesen lefutott körnek tartja a magyarázkodást.

Így hát, mikor a „bemutatkozó” szavak lecsengnek, három koppantást intéz az ajtóra, ezt követően pedig kitárja azt.
Megemelt fejjel lép be a Bájitaltan tanterembe. Tekintetét nem hordozza végig évfolyamtársain, esetleg háztársain, pillantása a tanár alakjára siklik. ~Szóval ő Piton professzor utóda… ~ Tanár ide, tanár oda, mégis csak új, ez pedig minden tanuló fantáziáját megmozgatja. Az övét is, számtalan kérdést szülve; milyen a tanítási módszere, miféle ember… és a többi.
Talárjának zsebében ott lapul az összegyűrt pergamen-darab, amit a Madam nyomott a kezébe, igazolásként. Nem, nem fogja elővenni…
Elnyújtott biccentés, mely akár mintegy szelídebb meghajlás is lehet, hattyúszín tincsei előrefolynak vállain.
- Foley professzor… - hangja halk, jóindulattal is csak suttogás.
Na igen, egy újabb „probléma”, ami rossz egészségi állapotának árulkodó bizonyítéka.
Mindegy is. Kíváncsi rá, vajon miféle reakciót vált ki betoppanása. Egy flegma odavetést; 10 pont a Mardekártól. Vagy esetleg dörgedelmes, szigorú szavakat. Esetleg mézes-mázos túljátszott „udvariasságot”, mely „burkoltan” vágja arcába tettét és annak következményeit… meglátjuk.
Mindenesetre becsukja maga mögött az ajtót és vár, míg engedélyt nem kap helyet foglalni. Mert hát, az illem és a jólneveltség bármit mutat is az első benyomás, azért egy Aureole velejárója.

~bájitaltan előtt~

Siettem a tanterembe, nehogy lekéssem az órát és már rögtön az első alkalommal rossz benyomást tegyek az új tanárra. Szerencsémre Travis Foley professzor még nem kezdte el az órát. Megkerestem Amyt, majd a mellette ülő Ginny másik oldalán becsúsztam a padba.
Még mielőtt leültem volna, köszöntem a professzornak:
- Jó napot kívánok professzor úr! – majd a többiek felé fordulva őket is üdvözöltem. – Sziasztok!

~bájitaltanon~

Meglepődtem, amikor azt a feladatot kaptuk órán, hogy egy általunk választott bájitalt készítsünk el az óra végéig. Piton professzornál soha nem voltak ilyen „laza” órák. Ott mindig a tanterv szerint haladtunk, még az utolsó órán is tanultunk. Ez már rögtön egy jó pont Foley professzor számára. Mikor elkezdhetett mindenki gondolkodni, hogy milyen bájitalt fog készíteni, a prof is elindult körbe. Legelőször Ginnynél állt meg.
Én közben azon gondolkoztam, hogy milyen főzetet készítsek. *Valami olyat kellene, ami nem túl könnyű, de nem is túl bonyolult.* Hirtelen semmi nem jutott eszembe. Azt is kétségesnek találtam, hogy egyáltalán tanultunk ilyen bájitalt. Végül úgy döntöttem, hogy szeretet-szirupot fogok készíteni.
Miután ezt sikerült eldöntenem hozzáfogtam a hozzávalók előkészítéséhez, feldarabolásához illetve magam elé vettem az üstömet, ugyanis e nélkül egy kicsit nehéz lenne elkészíteni a bájitalt.

A lány köszön Nicole-nak is, aki Ginny másik oldalára telepszik le. Amy most inkább eltekint a zajosabb, egymás nyakába ugrálós üdvözléstől, mivel a tanár is a teremben van, és Ginnyt sem akarja fellökni.
Az utolsó pillanatban Amy úgy dönt, hogy egy frászt fog ő zsugorító főzetet készíteni, mert bár az energiafőzet elkészítése nehezebb, egy szintet jelez a tanár felé, hogy hol is tart a drága gyermek bájitaltanból. Az energiafőzethez rendezi át készletei sorrendjét az asztalon, miközben odatátog Audrey felé:
- Óra után visszakapod az újságot.
Azért csak tátog, mert Piton prof egyáltalán nem tűrte a beszélgetést órán, és Amy nem tudja, meddig mehet elaz új tanárnál, viszont ilyen hülyeség miatt nem akar pontot levonatni a Griffendéltől.
Ezután munkájába temetkezik, lázasan aprít, és kever ajakrágogatás közben. A macskagyökeret apró kockákra vágja, tatuepét önt az üstbe, közben időnként a plafonra pillantva némán átkozza magát, mikor nem ugrik be neki a recept következő sora. Ilyenkor idegesen nyúlna tankönyvéért, ám mire táskájához ér a keze, eszébe jut a soron lévő teendő. Ez talán azért lehet, mert a Joy-lánynak soha nem volt erőssége a bájitalfőzes, mivel szíve minden hidegével gyűlölte Piton professzort, így hiába készült rendesen minden órára, csak nagyon ritkán kapott jobb jegyet az Elfogadhatónál, keményen meg kellett küzdenie a V-ért.
Azért időről-időre felnéz, hogy lássa, hogyan haladnak a többiek, majd gyorsan az órájára villan a tekintete. A további teendőket felidézve kiszámolja, hogy mire kész lesz, alig tíz perc marad majd a bájitaltanból, ami tökéletes, hiszen még rendet is kell raknia a padján. Egy szemvillanással nyugtázza, hogy főzetének füstje a recept által előírt színű. Egy elmormolt varázsigével kissé felerősíti a tüzet a fortyogó üst alatt, azután kényelmes tempóban aprítja tovább a következő hozzávalót.

[[ Bájitaltan óta – Abb ]]

[ Bájitaltan óta – Abb ]

Apró hang, ahogy a könyv immáron csukott állapotban a fekete szőttes felé vándorol. Abbey összerezzen, Julia pedig arcátlanul elmosolyodik. Szándéka nem bántó, csupán meglepte, hogy háztársa megijedt. Tudja, hogy amaz nem fogja komolyan venni, ez nála amolyan megszokás számba menő cselekedet. Na igen, ennyit a sárga szegélyes talárról.
Pillanatnyi mélázásából a lány fáradt hangja ragadta ki. Kviddics, RBF, bál. A bál szóra elfintorodik. Mindig is gyűlölte az ilyen ünnepségeket, ezzel sem tesz kivételt. Párja nincs, nem is akar, ha valami csoda folytán mégis elmenne, azt csak, és kizárólag egyedül tenné.
Türelmesen megvárja, amíg Izának is köszön, csak aztán szólal meg.

- Anyám írta. Ha érdekel, szívesen kölcsönadom, ezzel úgyis mindjárt végzek. Vagy fent válogathatsz, ha nem félsz a krimi-horror keveréktől – mutatja fel a kötetet, melyről tisztán látszik, hogy alig pár oldal van vissza belőle. Visszacsúsztatván a táska mélyére, tekintetét a felszólalóra szegezi.
Ez teljesen más, mint Piton. Állapítja meg magában, miközben elővarázsolja üstjét, és venné elő a bájitaltan könyvet, mire a Professzor elrakatja Abbeyvel. Elhúzza a száját, gyors mozdulattal eltűri a szemébe lógó tincseit, aztán lemászik a székről, és határozott léptekkel indul meg a készletek felé, magában végigpörgetve az összes olyan bájitalt, amit fejből is el tud készíteni. Haladás közben lopva végigméri a többieket, a hozzávalókból kisakkozva, ki, mit is készíthet. Újabb fintor, ezúttal Perry felé „ellőtted a kedvencem” jelentéssel. A szekrényhez lépve lehajolt, és figyelmesen olvasni kezdte az üvegcséken szereplő feliratokat. Gyömbér, tatuepe, holdkő…

Hát jó... Lekapta a holdköves üvegcsét… Hunyorszirup kell még, és kész a Béke Elixírje. Jobb most nem jutott az eszébe. A tanár meg, gondolhat, amit akar. Nem mondta, hogy ezt, vagy azt nem lehetne elkészíteni. Ennél fogva pedig Ő ezt választotta. Állítólag feloldja az aggodalmakat, és az izgalmakat. Még akár jól is jöhet, aztán majd elválik. Unott arccal készítette elő az Elixírhez szükséges anyagokat. A Professzor tanítási módszereit egyelőre nem kommentálta. Érthető, hogy az első alkalommal levizsgáztatja a társaságot, ki mire képes, ugyan nagyon nem erőlteti meg magát, bár nem is egyszerű főzet.
Ginny Weasley elmeélesítő bájitalára halvány mosollyal reagált. Foley Professzor vajon mindenkihez odamegy?   

// Egy félórával a kicsengetés előtt //

     Elégedetten kihúzza magát járkálás közben, látva, micsoda reakciót váltott ki a gyerekekből a feladata. Főleg meghökkent arcok sejlenek fel a gyertyafényben, ami arra enged következtetni, hogy Piton előzőleg nem hagyta érvényesülni a kreativitásukat. Azt azonban el kell ismerni, hogy Foley nem minden hátsó szándék nélkül kért önállóságot a diákoktól. Így könnyedén fel tudja mérni, ki milyen szinten áll a Bájitaltanban, hiszen nagyon sokat elárul az egyénekről a választásuk. Vannak, akik a névtelenségük örömére tiszta lappal kezdenek, s talán a tanuláshoz is egészen másképp állnak majd. Vannak olyanok is, akik inkább választják a kevésbé magasröptű, de annál biztosabb utat, és nem próbálkoznak túlságosan bonyolult főzetekkel. Akik pedig bíznak a tudásukban, és hajlandók egy nehezebb szintre lépni, azok már buzgón be is gyújtottak az üstjük alá, és hozzáláttak a kotyvasztáshoz.

     A vörös leányzót, aki Ginny Weasley néven mutatkozik be, láthatóan zavarja a professzor jelenléte. Az ég adja, hogy el ne rontson valamit a kérdezősködéstől. Foley elsősorban a képességeikre kíváncsi, így meglehetősen kellemetlen helyzet lenne, ha pont miatta teljesítenék alul magukat. Könnyen olvasva a lámpaláz jeleiből, inkább továbbhalad, s fejet hajt a lány kimondatlan kérése előtt. Elmeélesítő főzet. Hasznos ital, ám az arcáról lehetetlenség lenne kitalálni, hogy vajon elégedett-e a választással, vagy sem. Biztatást egyelőre nem ad, és ha fölöslegesen dicsérgetné a tanulókat, azzal csak elbíznák magukat.

     Folytatja hát a járkálást. A cipője talpa olyan hangtalanul éri a padlót, hogy szinte csak a talárja keltette légmozgást érezhetik a neki háttal állók, s ő itt-ott belepillant a rotyogó üstökbe. Egyelőre nem fűz kommentárt a látottakhoz, minden padnál biccent egy jelzésértékűt, hogy folytassák csak a munkát, most ne foglalkozzanak mással.
     Davis Perry asztalához érve megáll, s pásztázó tekintettel kutatja fel az összes szükséges hozzávalót, ami a fiú bájitalához kell. Az előző körszemle alkalmával már megállapította, hogy mik lehetnek Perry szándékai, most viszont már biztos abban, hogy az Élő Halál Esszenciájához készült fel. Nehéz és bonyolult elegy, a biztos tudás elengedhetetlen a megalkotásához.
     - Látom, ön nem hátrál meg a kihívásoktól. Vajon mi okból választotta ezt a magas szintű bájitalt? – kulcsolja össze a háta mögött a kezeit, amint a mardekáros mellé lép. A kérdés, amit föltesz, leginkább úgy hangzik, mintha a tanár csak hangosan gondolkodna, de az esélyt megadja a feleletre. Számít rá, hogy Perryt nem pusztán a nagyzolás vezette rá, hogy elrugaszkodjon a hétköznapibb főzetektől, de azért nem lehet tolakodó vele. Ha a tanítványa nem kíván magyarázatot adni, akár színlelheti azt is, hogy nem hallotta a professzor hangját, mert elnyomta azt a számos üstből feltörő undok bugyogás. Foley mindenesetre olyan halkan, ahogy jött, tovább is suhan a sorok között.

     A férfi kezdeti rideg tartózkodása szép lassan oldódik, akár a kondérban gőzölgő Lohasztólé, ami mellett egy pislantás nélkül elhalad. A hollóhátas Turner törekvését elnézve megereszt egy méltányoló hümmögést, ami végre felfedi elrejtett elégedettségét. Igen, eleinte tényleg alábecsülte a diákjai képességeit, annak ellenére, hogy ő maga is Perselus Piton tanítványa volt anno, s valószínűleg a bájitalmester oktatási módszerei nem sok reformon estek át az idők alatt. Tehát ezek az ötödévesek tudják azt, amit ennyi idős korukban tudniuk kell, és mégis. Némelyikük igazi kis meglepetésként szolgál a maga teljesítményével. Ha más nem is, az mindenképp dicséretes, hogy legalább egy keverékhez magabiztos kézzel fognak hozzá. Vagy csak jól titkolják a tétlenségüket?

     Ez a halvány elérzékenyülés a legjobb időpont, amit egy későn érkező választhat a betoppanásra. Egy zöld szegéllyel kivarrt talár lebben az ajtóban, s ha a lány jöttére nem figyeltek volna fel a szorgalmasan dolgozók, a huzat keltette gyertyafény-pislákolásra bizonyára a legtöbben felkapják a fejüket. Foley leginkább ezt akarta elkerülni; a fegyelmezés kínos perceit. Hogy azzal is időt nyerjen, visszasétál a saját asztala mögé, majd lassan helyet foglal a kipárnázott székében. Míg a beteges megjelenésű lány sápadtságtól derengő arcát fürkészi, azt latolgatja magában, miképp álljon a problémához. Kinek kedvezne a későbbiekben, ha kemény kezű, tiszteletet követelő tanárként mutatkozna be az első óráján. Nos, nyilvánvalóan magának a tanárnak. Az biztos, hogy nem játszadoznának vele a diákok, és megkapná azt a minimális tiszteletet, amit még egy ifjúkorú is kérés nélkül kiutal az arra érdemes személyeknek. Ám most elnéző lesz, ezt megfogadta. Finoman az asztalra fekteti mindkét alkarját, s előrébb hajol.
     - Kisasszony – hangzik mély dallamossággal a köszöntés – Megtenné, hogy az óra után szán rám pár percet? – a végtelenségig udvarias csomagolásban tálalt kérés, vagy sokkal inkább instrukció, amit nem lehet visszautasítani. A puszta paranccsal szemben csak annyi a különbség, hogy látszatra az illem diktálja a szabályokat. Szükségtelen, hogy a sok kíváncsi fül hallatára hallgassa ki, vagy nevelje meg a későt, legjobb lesz, ha nyugodt körülmények között egyeztetnek a dolgok további mikéntjéről.
     Szinte már kedves elnézéssel a szemében bólint Angelle felé, némán engedélyt adva rá, hogy helyet foglaljon, s a többiekhez hasonlóan belekezdjen a tanórai feladatba.

     - Figyelem, bő félórájuk van még a munkához. Inkább pontos legyen a főzetük, mintsem gyorsan elkészített, ám silány minőségű kotyvalék. És lehetőleg ne felejtsenek az üst alá gyújtani…
     A professzor ismét elhagyja a kényelmes székét, és szüntelen járkálásba kezd. Igyekszik mindezt úgy tenni, hogy ne zavarjon meg senkit a koncentrálásban, de azt persze nem tudja megállni, hogy ne tekintgessen bele-bele a készülő alkotásokba.

[~ Még kettesben a tanár úrral ~]

~ Még kettesben a tanár úrral ~

Időközben a hátamba vágódó ajtó jelzi, hogy kicsit leakadtam, mint egy sóbálvány. A hátsómra mért lendületes csapásra előreszökkenek pár lépést, közben persze fájdalmasan feljajdulok. Ez még mindig hihetetlen, de akár változtam ufóvá, akár nem, azért ideje lenne leülni. Vagy helyet foglalni, ahol szalonképesebb körökben szokás mondani. Bizonytalanul megkocskáztattam egy előrelépést, közben bájos vigyort küldve Mr. Foley felé. [...]
– Hogy tetszik lenni? – kérdem pimasz, kislányos hangsúllyal, amíg lehuppanok a helyemre. Pár tanár, akiknek van humorérzékük, röhögve válaszolnak valamit a „csibész leány”-nak, ... [...] ...ilyen apró dolgokból is fel lehet térképezni egy tanárt, és hát, ha már itt az új professzor, akkor az ember igyekszik mihamarabb megismerni a stílusát. Lehet, hogy ez kicsit kockázatosabb vállalkozás volt, hiszen olyan mogorvának tűnt a folyosókon...

Kényelmetlenül fészkelődök a székemen, sajgó tomporom miatt. Miért nincs a pincében a bájitaltan teremben kipárnázott-, esetleg gumiajtó? Pedig ez olyan nyilvánvaló és ésszerű, hogy pincébe, bájitaltan terembe kipárnázott-, vagy gumiajtó kell! És még Foley professzor is meglehetősen savanyú hangulatban van, úgy gubbaszt ott, mint egy uborka. Kimérten válaszol a már-már szemtelen kérdésre, teljesen olyan hideg hangon, amilyet el tudtam volna képzelni neki a folyosókon látva, ahogy mogorván csoszog. Hát, nem lesz a kedvencem, úgy érzem.

~ Óra kezdete előtt ~

Újra nyílik az ajtó, és foghíjas társaságunk még egy taggal bővül. Izabel! Az egyik leglelkesebb drukkerunk, ezt illik tudni. És a kis Mindennek Van Határa, De Mi Megkerüljük csoportunk oszlopos tagja. Sikítozásomra természetesen ő is felfigyel, rögtön odaugrik, és rá is kérdez. Én pedig, mint egy beakadt lemez, csak gépiesen, de minőségét nem vesztett lelkesedéssel kezdek bele a hírbe, amit már talán a plafon is el tudna ismétleni.
- Izzyy, Walpurgis koncert! – vigyorgok szélesen elvtársnőmre. Oojh, ezzel a pár mondattal egy ideig elleszek, amíg valójában felfogom, miről is beszélek már hosszú percek óta. Egy apró lélegzetvétel után folytatom csacsogásomat.
- Szóval, ahogy mondtam, délután mindenképpen küldök egy baglyot haza a hírrel és...

Elcsuklik a hangom.
Megfagy körülöttem a levegő.
Izabel lazán odavetett mondata elég volt ahhoz, hogy bukfencet hányjon a gyomrom tartalma.
És essen, egyenesen a padlóig... Szinte hallom, ahogy koppan.
Ezek még itt egymásnak esnek...
Két egyik legjobb barátnőm sportnézete ütközött a levegőben, és nagyon rosszul éreztem magam. Izzy még mindig nem felejtette el a kviddicsmeccsen történteket... és ez most nagyon kiütközött. Alsó ajkamba harapva kapom át tekintetem egyik lányról a másikra.
- Ööö... éééés ha ez Downing Hillben lesz, akkor nyugodtan mehetünk akár a Kóborral is, bár nem túl biztonságos, belsőségeinket illetően... – veszem át a szót gyorsan Audrey lazán visszavetett válasza után. Még jó, hogy mindkettőben van annyi büszkeség, hogy nem verekednek össze.
Időközben megnyikordult a bejárat, és a folyosó fáklyasorának fénye egy pillanatra újra átszelte a helységet, hogy egy lapos puffanással minden visszasötétedjen. Mégcsak arra is lusta voltam, hogy a zöldtaláros kis kígyó irányába nézzek. Szórakozottan hajtottam egy oldalt a könyvemben, nem is véve észre, hogy vészesen közeledek az olvasmány végéhez... Pedig még csak a hetvenedik oldalon tartunk. Sebaj! Még nincs óra, úgyhogy még ha Foley professzornak röntgenszeme is lenne, akkor sem mondhatná, hogy jaj de szorgalmasan tanulhatok, ha még azt sem tudom, hol tarunk a könyvben... Mert tudom, hogy volt ott egy kép egy üveg szalamandraszemről, ahol tartunk.
- Helló, Abbey! Heey, Ginny! – köszönök sorjában beeső évfolyamtársaimnak integetve. Hugrabugos társunk lehuppan a „sosem túl szimpatikus csak épp amennyire muszáj” Woodrow mellé, Ginny pedig levágja magát Amy mellé, a közvetlen közelünkbe. Önfeledt, még egyelőre legális csevej tölti be a termet. Aud felé fordulok...

~ Óra kezdete után ~

Ooh, vizsgákról szóló kiselőadás. Gondoltam, hogy ezzel fogja kezdeni. És nem is tévedtem! De nem ám. Kocsmában használatos módon könyökölök a padra, könyvem kinyitott oldalainak sarkát díszítgetve. Abszolút nem tudja lekötni a figyelmem az ilyesmi. Már legalább tízszer végighallottam ebben az évben, tíz különböző tanártól. És mit ad Isten! Jő a tizenegyedik! Arra azért felpillantok, hogy hirtelen jelentősen megvilágosodik a terem. Ha már Bibliai kedvemben vagyok, gondolatban baugrott, hogy – Lőn világosság! Aztán ezt a gondolatot gyorsan elűztem, mert ebben a teóriában Foley tanár úr az Isten, ami nem passzol a politikámhoz és a nézeteimhez.
Elhangzanak az első utasítások, és teljesen ledöbbent arccal követem végig, ahogy a tanár azt mondja Abbeynek – nincs könyv. Nincs könyv! Mi a frászt fogok én csinálni, ha nincs könyv?! Még könyvből sem tudok semmit, hát még könyv nélkül! Tátott szájjal, kigubadt szemekkel, bambán bámulok magam elé, miközben a háttérben üstcsikorgások, éledő tüzek és könyvcsapódások zaja hallatszik.

Hirtelen feléledek. Mintha viaszba öntöttek volna, ami hirtelen leolvadt rólam. Kapkodva nyúlok a könyvem után, és a kezdeti fegyelembontást kihasználva, nagyon remélve, hogy a professzor ilyenkor nem vesz észre, belelapozok a tartalomba. Találomra rábökök egy könnyebbnek titulált főzetre, kikeresem az oldalszám alapján, és kiszakítom a két oldalt, amelyen a recept olvasható. Becsapom a könyv fedelét, és behajítom a táskám mélyére. Hogy szorongásomat oldjam, felpattanok, és jelentős tömeggel együtt a tárolószekrényhez zarándokolok. Egyik kezemben a hozzávalók listáját tartalmazó oldalt szorongatom, meglehetősen gyűrödt formában. A másik oldal a székemen pihen, remélem, hogy biztonságban.

Lestyánnal, aszúfügével, ürömmel megrakodva baktatok vissza a helyemre, parádésan helyet foglalva a rögtönzött puskámon. Persze, rövid fészkelődés után megérzem, hogy valami gyűrődik a fenekem alatt, és ekkor szanzsén leteszem a padlóra, olyan pozícióban, hogy nehézségek árán ugyan, de rálássak. Meggyújtom a tüzet eddig még üresen ásító üstöm alatt, és bizonytalan kézzel látok neki a munkának.
Sajnálattal tapasztalom, hogy a könyv által könnyűnek jelzett bájital nagyon is meghaladja szerény képességeimet. Sosem leszek Merlin, az biztos. Mert hogy egy nyavalyás ügyetlenkedést okozó bájitalt nem tudok összehozni, az azért gáz. Minden igyekezetem ellenére három cseppel több hunyorszirup ment a főzetbe, és azt hiszem, hogy egy három centi hosszú aszúfüge nem számít nagy termetű darabnak, mint amilyennek kellene lennie, ráadásul nem volt kedvem és türelmem olyan kis kockákra vágni, mint amilyennek leírták. Az ürömből kicsit több ment, mint amennyit amúgy gondoltam, így azt hiszen, az áldozatom nem hogy ügyetlen lenne, de meg is halna. Azt hiszem, az üröm rossz hatását a lestyán szabályozza olyan kis mértékűvé, hogy csak ügyetlenség legyen belőle, de mivel igen kis mennyiségű lestyán jutott nekem, és a készletem is kong... – kinek jutna eszébe pont lestyánt venni? Olyan csúnya neve van... Ááhh, szóval, a szürkéskékre leírt bájital erőteljes libafos féle zöld árnyalatot vett fel, amikor Foley tanár úr szólt, hogy félóránk maradt.

Azt hiszem, ezzel a löttyel nagyot fogok bukni.

[|| Bájitaltan óra-nagyon-nagyon elkésve ||]

|| Bájitaltan óra-nagyon-nagyon elkésve ||

- A fenébe! Nem hiszem el!!!
Üvöltöttem, miközben zilált hajjal próbáltam magamra rángatni a farmerem, ami nem sikerült túl jól, ugyanis sikerült egy tompa puffanással a földön kikötnöm.
-áááúúúú
De nem nyafoghattam, magamra vettem gyorsan a pólóm és a talárom, majd a legkevésbé sem gyengéd mozdulatokkal megpróbáltam kifésülni kócos tincseimet.
- El sem hiszem, hogy elaludtam! Ráadásul nem mondhatom a professzornak, hogy azért, mert előző éjjel a házimat csináltam. Úgysem hatná meg...
Felkaptam a bájitaltan könyvet, és kirobogtam a hálóteremből.
Egy gyors sziasztokkal köszöntöttem a klubhelyiségben tartózkodókat, akik mire feleszméltek már csak egy szőke hajzuhatagot láttak eltűnni.

Végig a folyosón, káromkodó emberek, miután majdnem fellöktem őket, és a sűrű bocsánatkéréseim.

Lefékeztem a pincehelyiség előtt, és végigsimítottam kósza tincsimen. Még mindig ziháltam a futástól.
Útközben volt időm gondolkodni a kifogáson, ami harmat gyenge volt, de mivelhogy nem volt jobb ötletem, maradt ez a megoldás. Tudtam, hogy úgyis büntetés lesz a vége, de nem szeretném, ha azt gondolná, hogy szokásom elaludni...(persze, így "csak" notórius hazudozónak tűnök majd- futott át a fejemen a gondolat).

Finoman kopogtattam az ajtón, és a válaszra várva álltam.
Mikor felhangzott a Tessék, felvettem a legkedvesebb mosolyomat, és lenyomtam a kilincset.

- Jónapot tanárúr!
- Elnézést a késésért, de a gyengélkedőn jártam. Nem éreztem túl jól magamat...

[{ Bájitaltan óra }]

{ Bájitaltan óra }

Ahogyan az elhangzott az óra elején, a fiú tartotta magát a tanár szavaihoz…nem használt segédeszközöket…jobban mondva jegyzeteket, könyveket, feljegyzéseket a korábbi óráiról, és pergamenjeiről. Minden ott lapult a mappában, egyetlen karnyújtásnyira tőle…de voltak szabályok, amelyeket kelletlen be kellett tartani. Tény, Perrynek soha nem esett nehezére megszegni sem azokat…joggal volt szeszélyesnek nevezhető, bár az igazat megvallva inkább a hűvösség, és megfontoltság jellemezte, mintsem a kicsapongás. Ahhoz, hogy áthágja az iskola vezetése által meghozott házirendet, különleges eseménynek kellett történnie, esetlegesen a valami a céljait kellett, hogy szolgálja. Itt nem volt szó semmi ilyesmiről, így elkönyvelve magában, hogy valóban nem nyúlhat, és nem is ildomos segítség után kutatnia, teljesítette a kérést. Bízott magában, hiszen a Bájitaltan óra mindig is azon tantárgyak közé tartozott, amelyre kellő figyelmet fordított már elsőéves kora óta. Nagyon jól tudta, hogy ezen tudománnyal nemcsak a Roxfort berkein belül kell csak szembesülnie, és megbirkóznia, hanem alkalomadtán igen fontos szerepet tölthet majd be az életében is. Elvégre valóban olyan óráról volt szó, amelynek értelme kiemelten kezelendő.

A kellékes szekrénytől egyetlen forduló alatt elhozott anyagokat, vagy az azokat tartalmazó fiolákat szépen sorjában helyezte az asztalra, majdhogynem mérnöki pontossággal. Midőn minden megvolt, aminek meg kellett lennie, nyúlt ismét a még mindig nyitott, díszműves mappához, hogy abból egy apró tőrt húzzon elő, melynek pengéjét egyenlőre bőrborítás fedett. Kellett, mert akadtak oly hozzávalók, amelyek aprítás útján kerülhettek üstjébe, míg más anyagok más úton…kinyerve a hús levét…reszelve héját…Csendben tevékenykedett, nem törődve a terem csendjét szegő diáktársaival. Nem érdekelte senki, és semmi…sokkal jobban volt elfoglalva azzal, ha már kiválasztotta a bájitalt, hát készítse is el, tökéletesen. A csevegés és forgolódással csak annyit ért volna el, hogy akaratlan ront, mert aki nem összpontosít megfelelően egy efféle órán, azt bizony felelőtlennek tartotta, és nem ildomosnak arra, hogy talárt viseljen. Tény, az iskola falai között okított főzetek nem voltak veszélyesek, de az alapokat meg kellett tanulni, ha esetlegesen valaki ezt a pályát célozta meg…akik pedig nem, hát azoknak legalább az önfegyelmet. A főzet, amelyet választott önszántából kellőképpen nehéz volt ahhoz, hogy efféle luxust megengedhessen magának. Nem is beszélve arról, a jelenlévők közül talán senki sem volt érdemes arra, hogy szót ejtsen vele…talán párak…de az utóbbi időben ezt sem lett volna hajlandó megvallani, még önmagának sem.

Aztán, mintha langy szellő érte volna…törzsét ing, és mellény fedte, így az érzés a tarkóját legyintette. Azonnal tudta, hogy ki is áll mögötte, Foley…ki más? Biztos volt benne, hogy az új tanár tekintete először az asztalára szegeződött, mint ahogyan az első ellibbenés alkalmával is…és érezte azt is, hogy ezen „találkozásnál” elkerülhetetlen lesz a csevegés. Nem csalódott, a férfi mellé lépve szólította meg, kezeit maga mögött összekulcsolván. A Mardekár házát erősbítő fiú mozdulatai nem szakadtak meg, mi több, nem is tekintett a Professzorra…csupán a tőle megszokott rideg hangon válaszolt.
- A válasz a szavaiból fakad Professzor Úr!
Itt megtörte eleddig töretlen figyelmét…elérkezett ahhoz a ponthoz a bájital elkészítése során, amikor már megtehette.
- Az életet kihívások rögei szegélyezik! Akik nem állnak elébe, önnön félszüket bizonyítják vele. Elég egyszer körbetekinteni a teremben, és azonnal tudhatjuk, ki az, aki féli a jövőjét.
A fiú jeges tekintete egy pillanatra elsiklott a vállai felett, végigmérvén az asztalon heverő üstöket...mintegy színpadiasan jelezvén, mit is gondol. Aztán ismét a tanárra pillantott.
- A kihívások súlya tesz minket azzá, akik valójában vagyunk!
A mondatot követően ismét a kellékanyagokra tekintett, és foglalatoskodott tovább. Foley talán érezvén, hogy a válaszadás véget ért, lépett ki, és folytatta járőrözését.

Davis láthatóan magabiztos kézzel forgatta az anyagokat, és szórta azokat az italba…igen, a dolog nem csak látszat volt. Perry elméjében már a főzet kiválasztásakor lepergett annak elkészítési módja, és minden szükséges olvasmány, amelyeket annakidején megszemlélt. Mozdulatai közben hallotta, amint az ajtó nyílik…hallania sem kellett volna, mert a terem falán díszelgő gyertyák lángja lobbanva vonták fényüket, majd gyúltak újra lángra. Fel sem tekintett, mert nem érdekelte, ki az érkező…persze azt azonnal tudta, hogy diáktársai jellemükből fakadóan minden bizonnyal értékes pillanatokat veszítve fognak merengeni.

Hosszas percekkel később aztán a tanár jelentette be az óra végének közeledtét. Perry tekintetét a főzetre vetvén állapította meg, éppen be fogja fejezni azt, és le tudja majd adni ellenőrzésre…