+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Bájital tanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bájital tanterem  (Megtekintve 23587 alkalommal)

Abbey Green
Eltávozott karakter.
*****

Hatodév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2008. 05. 14. - 02:04:19 »
0

[Bájitaltan – Julia]


*Könyv csapódik, Abb rezzen, Julia mosolyog… majdhogynem szokásos forgatókönyvnek mondható jelenet zajlott le… néha annyi különbséggel, hogy a lány nem egy könyvet csap össze, hanem valamit kicsit erőteljesebben „tesz” le az asztalra… megszokhatta volna igazán… de valahogy nem ment. A háztársa mindig tudott meglepetéseket okozni. Abb pedig remélte, hogy most az egyszer, csak most az egyszer nem következik be az, ami eddig… de mindig tévedett.
Julia tényleg közlékeny hangulatban volt, oly annyira, hogy még az édesanyja által írt könyvét is felajánlotta, hogy ha érdekli a lányt, kölcsönadja.*

-   Ööö, ja. Hát persze, hogy érdekel. – nyögte ki, kicsit magához térvén. – Szívesen elolvasnám. Érdekelnek az ilyen témájú könyvek. – mosolygott kissé bárgyún, ami köszönhető volt magas fokú agyi kapacitásának, és az előbbi kis ijesztésnek.

[Az ÓRA]

*Majd tekintete kissé réveteggé válik, miután tanáruk megkezdte az órát, s kiosztotta a feladatokat… Abb gondolkozik, s szerencsére nem volt olyan bamba, s mire Foley professzor elrakatja vele tankönyvét ki is pattan az agyából egy nagyszerű ötlet… Amit persze, rögtön kénytelen is elvetni, mert Aud tűzte ki célul ama bájitalt. ~Pech…. Na de gondolkozzunk tovább~
A külvilág zárt ajtó mögött hever. Egyelőre Abb számára csak ő maga van, s az új ötlet… egy jó bájital. Ami nem túl nehéz, tehát számára is elkészíthető, de mégsem valami kis dedós dolog, amivel mind magát, mind pedig a házát leégetné. De mi legyen az.
És igen… meg is van ama bizonyos szikra. Felugrik, mint akit puskából lőttek ki, persze azért óvatosan, „ száguld”  szekrény felé… szétnéz az üvegcsék közt, s mikor nyugtázta magában, hogy minden megvan, gyorsan összeszedi a hozzávalókat. Majd nekiáll elkészíteni az Amortentia főzetet. Azért mélyen magában, nagyon reméli, hogy ismét sikerül megfelelően elkészítenie, mint ez előtt már jó párszor. Na nem mintha, folyton ezt a bájitalt készítené. De azért volt már hozzá szerencséje. Használni ő maga sem használta, sőt máson se tesztelte, de mint órai feladat, vagy verseny feladat azért elkerült. Majd félhangos gondolkozásba kezd. Épp csak annyira hangosba, hogy ő magát hallja kívülről.*

-   Hozzávalók: 3 szál Ádenisis, megvan. 5 db fúriafűz levél, megvan. 3 hétig főnixnyálban áztatott lépia, még jó hogy maradt a legutóbbiból. 6 főnixtoll, 2 rózsaszín fwoopercsőr, 2,5 kákalgbőr és 5 pár kákalagcsáp, megvan, megvan, megvan 1 nyers occamyfej, 2 citrom, 2 dl jávatea és 3l rózsatea és rózsaszirom. No azt hiszem, mindent ki is pipálhatok. Majd el is kezdhetem.

*Ezzel neki is látott, hogy végig vigye, az eddig jól működő, s majdhogynem begyakorolt mozdulatokat. Nem, korántsem volt nagy bájital főző, de azért ellesett egy két dolgot, egyik barátnéjától, aki nagy mesterként állt a bájitalok terén.*

~A főzet legfontosabb alapanyaga az Ádenisis tehát fordítsunk kellő figyelmet az előkészítésére. 3 szála jávateába, ja persze előzőleg 3 főnixtollat tetten bele. Szív alak okkés, majd a főniknyál… nyamm… és a lépia. Megvan… Mi is jön? Jah, persze… a citrom… felvág, üstbecsavar… Pálca elő… tűzgyújtás a szívközepén… aztán tea, lötty az üstbe… majd fel a tűzre.~

*Pillanatok múltán az ital a megfelelő rózsaszínű színt vette fel. Abb kevert rajta gyorsan hármat, majd folytatta a főzet elkészítését.*

-   Gőz felfog, király… spirális. – örült magának a lány.

*Majd Mr. Foley szavai ragadták ki saját kis környezetéből, amelyek tájékoztatták, hogy már csak fél órájuk van hátra… remélte, hogy elég lesz… és a kis késlekedése ellenére, be tudja fejezni az általa eltervezetteket. Igazából nem követte figyelemmel, hogy a többiek mit is csinálnak ,s ki milyen sikerrel végzi a maga által, magának kiszabott feladatot. Nem vette észre továbbá azt sem, hogy tanáruk úgymond járőrözik a teremben, s egy-két emberke mellett megáll, szemügyre veszi a munkájukat, esetlegesen megszólítja őket… nagy valószínűséggel azt sem vette volna észre, ha őt magát megszólítja. Mikor elhangzott a felszólítás, hogy mennyi idejük van még, akkor pillantott körbe a terembe, s látta, hogy létszámuk gyarapodott, de hogy a delikvensek mikor is toppantak be… na azt nem tudta volna megmondani, még ha egy baziliszkusz fogat tartottak volna a nyaki ütőeréhez.
Ilyenkor, teljesen elvarázsolt volt. Amúgy is lekötötte a figyelmét az egész napi, heti lótifuti, és tanulás. Most feladata volt, amit meg is próbált 100%osan teljesíteni… remélte sikerül.*
Naplózva

Audrey V. Turner
Eltávozott karakter
*****


in love with a BLUDGER

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2008. 05. 17. - 18:52:51 »
0

[ Bájitaltan ]

*Amíg a pépessé gyúrt cickafark gyengéden rotyorászni kezd üstjében, Audrey kézbe veszi könyvét és többi, eddig az asztalon várakozó cuccával együtt táskájának mélyére süllyeszti. A cickafarknak úgyis kell még vagy 5 perc, amíg színtelenné forrja magát, ez pont elegendő a többi hozzávaló előkészítéséhez. Ahogy a könyve, a szórólap és jegyzetei be, direkt bájitaltanhoz hordott igen éles, mégis mutatósan vékony pengéjű kése kivándorol a kopott bőrtáskából. Természetesen, mint annyi mást is, ezt is egyik bátyja hagyta rá, történetesen Nathan. És Nat ujjongott, hogy végre kaphatott egy normális, egyáltalán nem feminim kést, a vágószerszám nyelét ugyanis metálosan csillogó apró kék ékkövek és nagyobbacska holdkő darabok díszítették. Ez afféle családi örökség volt, és sokkal többet ért, mint az a kés, amit Nathan kapott, de ez őt cseppet sem érdekelte. Számára csak az volt a lényeg, hogy új kése hatalmas pengével rendelkezett és a feketére festett bőrtok csak úgy ontotta magából a férfiasságot. Audrey viszont azon a véleményen volt, hogy lükébbik bátyja semmiféle vágószerszámot nem érdemel, személy szerint legszívesebben egy gyurmavágó kést adott volna Nathan kezébe, bájitaltanon úgysem nagyon használta.. Audrey számára a mai napig rejtély, hogy Nathan hogyan szerzett mindig jó jegyeket bájitaltanból, mikor a fiút abszolút nem érdekelte ez a tudomány. Nem úgy, mint idősebbik hugicáját.
Mialatt kis késével csíkokra vágja a főzethez szükséges pettyes májnárciszt, valamint az aszfodélosz gyökeret, a cickafark eléggé elszíntelenedett ahhoz, hogy hozzáadhasson alig egy maréknyi vizet. Nem kell sok, amennyi belekerül, az is mind elforr majd. Az Eufória Elixír folyékony állagát nem a víztől kapja meg. Erre a gondoltra felcsillanó szemekkel fordul saját, kis bájitaltanhozzávaló készletéhez, és egy közepes méretű üvegcsét húz elő belőle, tele gránátalmalével. Egyik kedvenc hozzávalója ez a szer, ezért tart belőle saját készletében is egy üvegcsével. A legjobb fajtából való gránátalmából készült, olyan tiszta, hogy akár hétköznapi üdítőitalnak is tökéletesen beillene, legalábbis Audrey véleménye szerint. Bár kesernyés íze miatt a legtöbben nem igen kedvelik. De a kócos hollóhátas leányzó sosem rejtette véka alá azt a különös szokását, hogy gyakran belehörpintget gránátalmalé készletébe.
Beleszórja a csíkokra vágott aszfodéloszt, a nárcisz darabokat, majd egy maréknyi lestyánt aprít üstjébe. Teljesen elmerül munkájában, mindig is szerette ezt az órát, még akkor is mikor a denevér tanította. Perverz módon, Piton jelenlétét valahogy még ösztönzőbbnek tartotta. A gyakorlati tárgyakat mindig is jobban szívlelte, szerette látni, hogy ő hoz létre valamit a saját két kezével, ráadásul valamit, ami ennyire hasznos. Nem csak itt az iskolában, otthon is szeretett kotyvasztgatni, bár ezt szülei –akik sosem szívlelték igazán a bájitaltan tudományát- már kevésbé díjazták. Ennek köszönhetően, nem csak szerette, de egészen értett is a tárgyhoz.
Teljesen beleéli magát a hozzávalók elkészítésébe, azt sem veszi észre, hogy Amy hátraszól neki, pedig általában mindig partner az órai beszélgetésekben, vagy hogy két új diák érkezik meg köreikbe, mint ahogy Foley tanár úr elismerő hümmögése sem talál megértő fülekre, hiszen a fülek egyszerűen nem hallják meg azt. Helyette inkább egy, az elixír receptjéből komponált versikét danolgat halkan, hogy lehetőleg a mellette dolgozókat ezzel se zavarja meg, és lassan ingatja az ütemre csípőjét ide-oda. Mikor versikéjének a aszfodélosz, nárcisz, lestyán, ettől pirosabb lesz tán.. részéhez ér, két szabályos kört leíró pálcamozdulattal megkeveri az egyelőre bíbor színben pöfékelő, kocsonyaszerű anyagot. Végre hozzáönti a gránátalmalevet, mire hirtelen az egész kotyvalék jól nevelt sütemény módjára megpuffad, egy pillanatra egészen szilárd halmazállapotúvá vállva. Ám mire az ember jobban szemügyre vehetné, egy halk pöfékelés, és halovány füstfelhő kíséretében az egész elegy fáradtan szétesik, és gyönyörű napsárga színt árasztva szétterpeszkedik az üstben.*
~Már csak a sisakvirágot és a boszorkányfüvet kell beletennem, és készen van.. A színe már nem fog sokat változni.~ *jegyzi meg magában, és érezné is az egész testében szétáradó elégedettséget, mikor meghallja Foley szívbe maró kijelentését, miszerint már csak fél óra maradt. Ez a tény elég aggasztó, hisz lehet, hogy már csak két hozzávaló maradt hátra, de a főzetet rendesen össze kell forralni, amihez legalább 20-30 perc szükséges. Az Eufória Elixír ugyanis időigényes bájital, másfél órás munkát igényel.*
~Biztosan megkéstem valahol az elején.. ~ *vonja le a következtetést, alsó ajkát egy pillanatra szomorúan lebiggyesztve, felhívva a figyelmet annak vastagságára, melyet Audrey annyira nem szívlel, azokban a különleges percekben, mikor egyáltalán úgy gondolja, érdemes külsejével foglalkoznia. De a lány fejében már ott is a kész terv, pálcájával üstje alá koppintva megnöveli a tűz nagyságát, és picit lerövidíti a forralás idejét. Lehet, hogy így kicsit erősebbek lesznek a mellékhatások, de a főzetet csak így tudja elkészíteni. Vidoran szemléli a mágikusan felerősített tűz felett pöfékelő főzetet, majd ráérősen hátradől székén. Még öt perce maradt, amíg el kell kezdenie a boszorkányfű lehántását, és tíz perce addig, amíg hozzá kell adnia a maradék hozzávalót. Kétpercenként megkeveri a biztonság kedvéért az elixírt, de egyéb teendője egyelőre nem akad. Most végre van ideje megszemlélni, hogy mit is készítenek a többiek. Vigyorogva pillantja meg padtársa főzetének a kelleténél libásabb színét, majd alig észrevehető mozdulatokkal tologatja Anette felé az elixírjéhez nem felhasznált, de gondosan összegyűjtögetett lestyándarabokat, valamiféle olyan krákogás kíséretében, hogy ha szükséged van rá, nyugodtan vegyél belőle.*
Naplózva

Ginny M. Weasley
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2008. 05. 19. - 15:52:52 »
0

[ Még mindig az órán... ]

Merlin, most segíts rajtam… Soha nem voltam még olyan helyzetben, hogy nézzék a munkámat, pláne nem bájitaltanon. Pitontól már annyira megszoktam a lesajnáló megjegyzéseket, hogy ha mással nem is, de ezzel alaposan meglepett az új tanár. Összehúzott szemekkel méricskéltem, amikor Foley Professzor elhaladt mellettem. Nem szólt semmit, így én sem, csak csendben dolgoztam tovább. Bizonyítani akartam. Nem neki, magamnak, hogy ha nincs Piton szúrós szeme, és zsíros haja, tudok alkotni, ha kell. Nem vagyok bájitalszakértő, de nem vagyok béna. Ujjaim egy pillanatra ökölbe szorultak, arcomon a Harry-től ellesett elszánt kifejezés ült meg. Napok óta nem láttam, vajon csak elkerültük egymást, vagy … ?

Apró fejcsóválással pillantottam fel, miközben a tatuepével bajlódtam. Miért is nem vagyok egy évvel idősebb, kitől tudhatnám meg, mi van vele? Kínosan szegem le a fejem, nem akarom, hogy bárki is lássa a kétségbeesést, mely kiül az arcomra. Még azt hihetnék, hogy Ginny Weasley bebukta a főzetét. Na neeeee…
Amy serényen dolgozott mellettem, amióta leültem alig váltottunk pár szót. Jobban mondva Ő kérdezett, csak aztán a tanár Úr felállt, és olyan gyorsan történt minden, hogy időm se maradt. Beszélni beszélgettem volna vele, de nem tudhattam, mennyire lehet szigorú a férfi. Nem vagyok paranoiás, de a tesztelés mögött némi hátsó szándékot sejtettem. Talán jobb lett volna valami nehezebbet készíteni? Hihetetlenül kényelmetlen volt látni, a többieket, pedig a legtöbbjükkel jó kapcsolatot ápolok. Nem is értem az olyan embereket, akik maguknak valóak. Társaság mindenkinek kell, egy életet nem lehet anélkül leélni.
Sanda pillantás Julia felé, felvont szemöldök halk diskurálásukra. Még soha nem láttam beszélgetni, vagy nevetni, így kissé „vicces” volt látni Abbeyvel. Végülis, egyszer mindenki megváltozhat, bár van aki soha.

A Professzor megszólal, én pedig önkéntelenül kapom fel a fejem. Arcizmaim megfeszülnek Perry láttán. Micsoda fölény, ahogy válaszol, mintha nem is tudom, minek képzelné magát. Lemondóan sóhajtok, ezek mind egyformák. Bár nem tudom a többi zöldszegélyes merre lehet, furcsa, hogy csak őt látni. Na igen, ha igazak a kósza hírek a ?megneveléséről” akkor én is inkább meghúznám magam. Furcsa, de mindegy, nem leszek se több, sem kevesebb, ha most még azon agyalok, hogy mi történhetett vele.
Mélázásomból egy halk nyikorgás billent ki. Mintha a gondolataim között olvasott volna a belépő. Újabb mardis, aki ráadásul csúnyán elkésett.
Szeletelés közben megáll a kezemben a kés, várva, hogy a tanár alaposan megdorgálja, ám az újabb meglepő fordulatként elmarad. Jó, kis logikával persze, hogy nem most fogja kioktatni, hogy talán nem ilyenkor kellene beesni, inkább óra után beszéli meg vele. Bájitalt már nem fog főzni, az egyszer biztos.

Tekintetem visszaemelem a rotyogó üstre, amikor feltűnik, hogy valami hiányzik abból. Kétségbeesetten kutatok az emlékezetemben, hogy mi maradhatott ki, amikor kiszúrom a szkarabeuszokat. Hogy a fene esne bele. Némán dühöngve állok neki a porításnak. Még, jó, hogy most tűnt fel, nem az óra végén.
~- Figyelem, bő félórájuk van még a munkához. Inkább pontos legyen a főzetük, mintsem gyorsan elkészített, ám silány minőségű kotyvalék. És lehetőleg ne felejtsenek az üst alá gyújtani…~ na már csak ez hiányzott. Mély sóhajjal nyugtázom, hogy igencsak le vagyok maradva ezzel az apró bakival. Ha nem váltok gyorsabb üzemmódra, azt hiszem, ebből nem lesz kész főzet az óra végére…
Naplózva

Julia Woodrow
Eltávozott karakter
*****


5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2008. 05. 28. - 00:08:29 »
0

{ Bájitaltan – Abbey - }

Igazán nem akar gonosznak tűnni, de nem tehet róla, ha ilyen a mentalitása, a neveltetése.
Talán soha nem fogja megérteni, hogy miért került a Hugrabugba, ha olyan rideg, és elutasító. Igaz, hogy nem volt mindig ilyen, de az is, hogy nem sokat változott, amióta idekerült. Annyiszor lefutott körök már, és Abbey még mindig nem hagyta magára. Felpillantott, miközben lassan összeállított mindent, alágyújtott az üst alá, és forralta a vizet.
Pillantása elidőzött háztársa vonásain abból, mint ahogy azt percekkel korábban szavakban is foganatosította, fáradt. Apró fejcsóválás, a kék íriszek hidegen villantak. Megérti. Hihetetlen, mások számára talán érhetetlen módon de megérti.

Elszakította tekintetét, még a végén ráfogják, hogy tud másmilyen is lenni, ha akar. Jelen esetben ez utóbbin van a hangsúly. Ha akar. Egyes személyekkel szemben nem, és soha nem is fog. Ez nála elv kérdés, semmi más.
Amint az üst fölé hajolt, haja előrelógott, és kis híján belekevert abból is egy szálat. Még jó, hogy az a csuklóján landolt, most alaposan megnézhetné magát. Morózus ábrázattal öntötte az üstbe a hunyorszirupot. Ha kell, talán elkészíthette volna, de annyi ideje nem biztos, hogy maradt, az új tanár beszéde miatt. Sebaj, majd legközelebb…

A prof elhaladt mellettük, és amikor hallótávolságon kívülre esett, fojtott hangon megszólította Abbey-t
- Nincs kedved valamikor összeülni tanulni, vagy valami? – Kíváncsian emelte fel fejét, látni akarta az arcot, melyet a lány vág a hallottak után. Persze, a háttérben az is megbújt, hogy az ember arcán hamarabb megjelennek az érzései, véleménye az adott dologról, minthogy megszólalt volna. Fürkészően kutatta hát, háztársa lélektükreit, amikor felfigyelt, hogy a főzetnek nem olyan színe van, mint aminek lennie kellene.
Elkapta a pillantását, és lázasan gondolkozni kezdett. Talán mégis belekerült egy hajszál? Vagy mi? Értetlenül meredt maga elé, az apró fintor meg szinte a védjegyévé vált, újfent megjelent az ajka szegletébe. Soha nem rontott még el bájitalt, most sem fordulhat ez elő...

Kínját csak súlyosbította, amikor a Tanár, közölte, hogy közeledik az óra vége. Ennyi idő alatt nem fogja tudni újra elkészíteni, felaprítani, és bekeverni a hozzávalókat, hogy tökéletes, és kis szerencsével kész bájitalt kapjon. Meg lehet ugyan gyorsítani a folyamatot, ha megtoldja a lángokat, ám ha túlzásba viszi, akár rá is faraghat.
Mély sóhaj, és egy csipetnyi holdkövet tett bele. Az elixírnek való felizzott, és felvette az előírás szerinti színt. Újabb sóhaj ezúttal a megkönnyebbülés sóhaja, majd egy félmosolyt megereszt Abbey felé, és megszólal.
- Egy kósza pillanatra lefagytam. – a mosoly elillan, ahogy jött, és a lány elfordulva tűzi fel tincseit, hogy azok ne akadályozhassák a munkában. Néha rápillant Abbeyre, annak főzetére, és a kósza mosoly újra megül az ajakon. Nem, nem bántás, csupán hirtelen megnyilvánulás a háztárs felé, jelezvén, ha egyszer feloldódik az álca, lesznek Ők jobb viszonyban is…

Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2008. 05. 28. - 22:34:53 »
0

{Bájitaltan óra}

Ami a professzornak időnyerés, az neki veszteség. Hiszen annál később kezdhet neki a feladatnak. Nem mintha annyira frusztrálná ilyesmi, de ennek ellentmondva nyugodtabb, ha elvégezheti a kötelességeit. Persze... neki egy szava sem lehet, hiszen ő késett.
A szabályokat pedig Travis Foley alkotja. Lévén, az ő óráján történt ez a mindkettejük számára kellemetlen dolog.
Nyugodtan áll tovább az ajtóban, várva a professzor szavait, hiszen az illem is úgy kívánja, hogy míg nem kap engedélyt a belépésre, maradjon, ahol van. Nem fogja megtámadni az első szabad helyet és buzgón belemélyedni a bájitalkészítésbe. Egyáltalán ki tudja, lesz e rá lehetősége? Hiszen új tanerő, nem ismeri a szokásait, a módszereit... ráérősen hagyja hát peregni az Idő homokórájának derekán átbukó homokszemeket, s semmitmondó pillantása egy pillanatra sem téveszti a férfi alakját.
Maradjon itt óra után?

Hát ennyi. Foley professzor nem lép elődjének nyomdokaiba, noha a Mardekárosokat Piton is kevésbé büntette. Elfogult. Na és?
Habár valószínűleg az új tanerőt nem ezen indok késztette arra, hogy ilyen finoman kezelje a helyzetet. Nem számít… a lényegen nem változtat.
Magához ölelt zöld-bársony mappájával együtt hajol meg finoman, egy szívdobbanásig megdermedve a mozdulatba.
- Természetesen, Professzor Úr... - felel álomittas hangon.

Kiegyenesedik s egy lassú mozdulattal söpri hátra hattyúszín tincseit. Puha léptekkel indul meg az asztalok között, higanyszínű tekintete határozottan egy pontra vetül. Nem igazán lepi meg, hogy évfolyam s háztársa, Davis messze elkerülte a lány-társaságot. Hangtalan, ráérős léptei abbamaradnak középtájon, a fiú melletti helyen. Természetesen esze ágában sincs a sötét talárt, mint egyértelmű jelzést arrébb tenni, hiszen a fiú valószínűleg tudatosan fektette azt a mellette lévő helyre. Ráadásul arculcsapó illetlenség is lenne ilyet tenni. Ő pedig, ha lehet ilyet mondani, tiszteli a fiút. Legalább is, jóval többre tartja, mint sok más, akár háza bélit. Így ő a talár melletti helynél állapodik meg, s zöld-bársony mappáját finom mozdulattal leteszi az asztalra.
Nem áll szándékában megzavarni a fiút, s valószínűleg személye nem is annyira figyelemfelkeltő, hogy kizökkentse Davist a munkájából. Szerencsére nem.
 
Természetesen, hozzálát a munkához. Nem azért jött ide, hogy ölbe tett kézzel üljön s nem kiemelt személyiség ahhoz, hogy esetleg meg is tehesse ezt. Persze, vannak esetek, ahol, amikor megtehetné. De az valószínűleg súlyos pontveszteségekkel járna dicső házának s mint egy Mardekárosnak, mint egy Aureole-nak a büszkeségét bántaná egy ilyesfajta „baleset”. Szóval bárki gondolhat bármit... Angelle érdeklőséi körén kívül esik szinte majdnem minden, ami egy normális, ébren lévő, földön járó embert érint. Így gondolatot sem „pazarol” arra, hogy kívülről figyelje önmagát, évfolyamtársai szemével.
A bájital a lényeg.
Lustán hordozza körbe higanyszínű tekintetét s alig szükséges egy szívdobbanásnyi idő, hogy nyugtázza, a feladat szabadon választott. Hallotta az ajtón kívül is, de szeret megbizonyosodni a valóról.
Ez annál jobb. Lényegesen megkönnyíti a dolgát.
Hiszen ha egy előre kiadott feladat szerint kellene bájitalt készítenie, azzal valószínűleg csúnyán elcsúszott volna. Így azonban számba veheti azokat a bájitalokat, melyek elkészítéséhez kevesebb idő szükségeltetik.
Szinte már-már szelíd az a félmosoly, mely a fakó ajkakon dereng.

Nem akar kitűnni, nem törekszik a különlegességre sem. Csak arra, hogy amit csinál, az tökéletes legyen. Talán régen beléégett elvek hatása. Talán...
Nincs szüksége jegyzetekre, sem más segédeszközre, hiszen akár álmából ébredve is el tudná készíteni. Milyen ironikus... álmából ébredve. Hiszen nem mást, mint a Beszédes Álom Elixírjét készül elkészíteni.

A bájital hasonlít a Veritaserumra, noha mint az várható, kevésbé hatásos. És nem is teljesen azt a hatást nyújtja, amit az igazságot mondató szérum. Ez, ahogy a nevében is benne foglaltatik, az alvó, álmodó embert ösztönzi beszédre. Manipulálható az álom s olyan mélyre süllyed benne az illető, hogy mindent kikotyoghat anélkül, hogy közben felébredne. S mint tudjuk, álmunkban gyakran dolgozunk fel olyan dolgokat, eseményeket, melyek a mindennapokban foglalkoztatnak minket, amik történnek velünk. Aki tudja, mire használja, annak igen hasznos kis bájital ez...

A terem másik végébe sétál, mozdulatai finomak és könnyedek, mintha tengernyi ideje lenne még az órai feladat elvégzésére.
A hozzávalókat tartalmazó szekrény előtt áll, amikor meghallja az ajtó ismételt nyitódását. Nem fordul felé, csak lustán nyúl a hozzávalókért, vékony, tejfehér ujjai közé zárva a szükségeseket s finom óvatossággal pakolgatva őket a kis edénybe, melyet maga előtt tart.
Bárki is a késő, aki utána érkezett, kellemetlen helyzetben van. Hogy miért? Mert hazugságával maga alá vágja a fát... Angelle járt a Gyengélkedőn, talárjának zsebében ott az összegyűrt pergamen a Madam cikornyás írásával. Rajta s egy szerencsétlenül járt elsős fiúcskán kívül senki sem látogatta a javasasszony birodalmát. De hát... mindenki a maga sorsának kovácsa.
Lusta pillantással nyugtázza gondolatait, de annak vége már az elixír egyik újabb hozzávalójára siklik.
~ Szirén pikkelye, alvó tündér szárnyának csillagpora és...~ Finoman lábujjhelyekre emelkedik, hogy tejfehér nyakát megnyújtva feljebb lásson. ~Igen, ez is kell még...~ nyúl egy szilárd kis valójában növényke felé, mely nem nagyobb a hüvelykujjának körménél s mintha egy apró, ötujjas kezecskét formálna.
Visszasétál az asztalához, arrébb tolja mappáját, hogy helyet csináljon a kis tálkáknak és a vágódeszkának.

Csupa, a mindennapokban is használt alapanyagok alkotják majd a főzet alapját. Olyanok, mint például a citromfű, a kamilla, a levendula és a ginszeng. Macskagyökérre is szüksége lesz.
Az elején csupán egy egyszerű, a varázstalan emberek által is ismert altató keveréket fog készíteni, ami 5-8 percnél több időt nem igényel, beleszámítva a kellékek feldarabolását, vagy azok morzsolását. Ezután fogja csak a mágikus alapanyagokat is hozzáadni…

Precíz, magabiztos, ám úgy tűnhet kissé álomittas mozdulatokkal vágja fel méretre a macskagyökeret, s gyakorlott csuklókörzésekkel morzsolja a kis tálkában a szárított citromfüvet és levendulát. A kamillának frissnek kell lennie, hiszen annak aromáját kell majd kinyernie a növényből, így azt majd pépesen használja fel. A ginszeng a távoli Kínából származik, ahol jensennek hívják, vagy ahogy emlegetni szokták „embergyökérnek”. Számos bájital alapanyaga lehet, itt azonban a szellemi és testi teljesítmények fokozása céljából szükséges. Ez az, ami felpörgeti az elmét a többi gyógynövény pedig mindeközben ellazítja a testet. A mágikus hozzávalók, mint a szirén pikkelyek, vagy a csillagpor inkább tudat-módósítók, illúzióképzők.
Ha minden igaz, még az óra vége előtt be fogja fejezni... legalább is, azon dolgozik éppen, hogy abba a bő húsz percbe beleférjen. Gyűlöli, ha valamit időre kell csinálni... Gyűlöli, amikor siettetik...
Naplózva

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2008. 06. 21. - 17:09:34 »
0

     Igaz, eleinte megpróbált kitalálni valami menetrendfélét, nehogy már az első óráján kínos helyzetbe kerüljön, ha – ne adj isten – betoppanna egyik kollegája a terembe… ám minden próbálkozás meddőnek bizonyult. Így maradt az ahogy esik, úgy puffan módszer mellett. Ennek viszont az a hátulütője, hogy nem volt alkalma felkészülni az esetleges szituációkra. Mi van akkor, ha a diákjai nincsenek olyan tanulmányi szinten, hogy megbirkózzanak egyedül egy ilyen kihívással? Készítsenek önállóan bármilyen főzetet. És itt az önállóságon van a hangsúly, bár az egybefüggő moraj a padok irányából arra utal, hogy sokkal inkább a bőség zavarába estek a gyerekek, s nem a tankönyv mellőzésén háborognak. Ez azért örvendetes. Persze nem lehet rajta csodálkozni, hiszen ha valakinek öt éven keresztül igyekszik a fejébe tuszkolni némi tudást Piton, nagy valószínűséggel tényleg megragad valami.
     Azért azt Foley sem gondolta volna, hogy ilyen sokra viszi még a bájitalon való rendszeres henyéléssel. Nem volt ő sosem az a tipikusan szorgalmas diák, sőt. Őszintén szólva nem kötötte le sosem Piton professzor mennydörgése, bőven elégnek találta a saját tudását és jó szerencséjét a tantárgyhoz. És milyen igaza lett…

     Szüntelen járkál a teremben, egyenes háttal, lazán hátrakulcsolt kézzel, s természetesen kifejezéstelen arccal. Ez egyféle taktika, nehogy a diákok a tanárukra pillantva elbízzák magukat, vagy épp ellenkezőleg, elbizonytalanodjanak. Pedig ha tudnák… a padok közt halkan szlalomozva Foleynak néha nagy erőt kell latba vetnie, hogy színtelen és megfejthetetlen képet vágjon a bőszen fortyogó főzetekhez. Némelyik tanulóra bizony ráférne a korrepetálás, mert a teljesítmény, amit végső elszántságukban produkálnak, egyenesen kétségbeejtő. De akkor sem szabad ezt durván a tudtukra hozni, még a végén a maradék kedvük is elillanna a Bájitaltantól, mint ahogy az esszenciájuk drága alapanyagai is nyom nélkül megsemmisülnek az üstben kavargó ragacsban.
     Ám a helyzet – mindent összevetve – mégsem elkeserítő. Talán azóta, hogy ő is itt tanult, divatba jött a tantárgy. Vagy mi más lehet a magyarázata annak, hogy a többség arca átszellemült koncentrációt tükröz? De nem azt a görcsös, kétségbeesett kifejezést, sokkal inkább valami szeretettel és a tárgyhoz való alázattal vegyes kifejezést.
     Bár mondhatná már azt, hogy ez az ő érdeme… talán csak annyiban van köze az ügyes diákok sikereihez, hogy puszta jelenlétével, illetve a rendhagyó feladatával csalogatta ki belőlük ezt a jóleső reakciót. Kizárt, hogy előző tanáruknál kaptak volna ennyi bizalmat és felelősséget, amit ezen a bevezető órán. Foley egyébként is el akarta kerülni azt, hogy túl mereven és szárazon oktassa a tanítványait; sokkal célravezetőbb, ha azt érezhetik, hogy itt a maguk urai lehetnek. Az életben egyébként sem fog senki a hátuk mögött állni, és diktálni a bájitalok helyes összetételét meg elkészítését. Minél hamarabb nőnek fel a feladathoz, annál jobb.

     Nem fog tervezni. Nem tervez előre. Csak… csak egy egészen kicsikét. Az legalábbis biztos, hogy az önálló órai munkát még beveti máskor is, mondjuk a többi évfolyamnál.

     A termet keresztben hosszában betölti a diákok ideges-izgatott sustorgása, az üstökhöz koccanó pálcák csengő hangja, a kések tompa súrlódása a vágódeszkákon, nem is beszélve a plafon felé gomolygó, vastag és sokszínű felhőrétegről, amelynek köszönhetően a világítás egészen sejtelmessé gyérült. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az ajtó túlsó felén történő koppanás hangja belevegyül a szorgalmas munka zajába, s Foley professzor is csak az eléje lépő, szenvtelenül mosolygó leányzóra figyel fel.
     - Önnek is hasonlóan jókat, kiváltképp, hogy gyengélkedik – biccent a késő Rose felé, s felületesen átsiklik tekintetével a lány kékeszöld szemein. Eddig egyik későn érkezőtől sem kérte számon, vajon hol időzött addig, míg osztálytársai becsületesen megjelentek az órán, de ezt Miss Wilcox nem tudhatja. Nem baj, a kifogás a levegőben marad, akár igaz az állítás, akár nem.
     - Kérem, foglaljon helyet, és tegye meg, hogy kicsöngetés után marad még néhány röpke percet. Egyéb dolga most már nem lesz, hiszen annyi idővel, ami még hátramaradt az órából, maximum egy limonádét tudna kikeverni nekem, de efelől most eltekintek.

     A tanár ezzel le is zárja a problémát, legalábbis a szünetig mindenképp. Azok, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudtak megjelenni társaikkal együtt időben az órán, ennél több figyelmet nem is érdemelnek. Az óra minden perce aranyat ér. És a munkába merülő diákok kivívták Foley elismerését.
     - Derék meglátás, Mr Perry, magam sem fejezhettem volna ki szebben – szól egészen halkan a fiúhoz, hogy ne zavarja meg a közelben dolgozókat a beszédével – De nem értek egyet önnel teljes mértékben.
     A professzor érti a mardekáros fiú célzását, s maga is körbepillant a teremben. Valóban, Davisnek igaza van abban, hogy azok, akik inkább választottak valami egyszerűbb, könnyebben elkészíthető főzetet, talán nem állnak még készen az életben rájuk váró kihívásokra. Ám nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, hiszen itt különböző egyénekről van szó.
     - Az általunk választott kihívások súlya sokat elárul rólunk. De a legtöbb kihívás, amellyel kénytelenek vagyunk szembenézni, tőlünk független. Azt figyelje meg, hogy ki miképp reagál ezekre a helyzetekre, s máris választ kap a kérdéseire.
     Még utoljára mélyen a jeges szemekbe néz, hátha ki tud olvasni belőlük valamit, ami magyarázatot adhat a fiú koravén bölcsességére, de Davis hamar nekilát a munkának, így elgondolkozva a hallottakon továbbsétál. Érdekes személyiség ez a Perry fiú, ajánlatos lenne valakinek foglalkozni vele, hagy bontakozzon ki a tudása.

     A komótos járőrözése közben majdnem elkalandozott a figyelme, ebből is érzékelhető, milyen bódítóan hat a falak közé zárt sok-sok főzet összekeveredett aromája. Szerencse, hogy egymás után csattannak fel a bájitalokból undokul kidudorodó buborékok, s ezeknek a hangja épp elég ahhoz, hogy visszarángassák a tanár urat a valóság talajára.
     Foley professzor láthatatlan mozdulattal a zsebébe csúsztatja hosszú ujjait, hogy hamarosan megcsillanjon köztük a dédnagyapja zsebórája. A szépen kidolgozott eszköz szerint alig egy perc maradt hátra az órából…
     - Nos, attól tartok, most abba kell hagyniuk a munkát, ugyanis lejárt az idő. A bájitalaikból palackozzanak be egy keveset a fiolákba – beszéd közben a professzor lazán megpöcköli a pálcájával az asztalán sorakozó kristályfiola-készletet, mire az átlátszó tárolók engedelmesen felsorakoznak a diákok előtt –, az sem probléma, ha egyikük-másikjuk nem készült még el teljesen. Az értékelést megkapják még a következő Bájitaltan előtt. Oh, és házi feladatot most nem kapnak.

     Amint a tanulók eleget tesznek a kérésnek, Foley az asztala szélének támaszkodik (akár úgy is tűnhet, mintha felült volna az asztallapra), és megkönnyebbülten felsóhajt. Ezzel egy időben felharsan a folyosón a kicsengetést jelző hang is.
     Hát ezen is túl van. Megvolt az első órája, és életben maradt mindenki. Persze a későkről nem szabad megfeledkeznie…

     Amennyiben mindenki elhagyta a termet, s már csak a felszólított diákok maradtak a padjaik mellett (önként csorbítva ezzel értékes szünetük perceit), a professzor hirtelen összecsapja a két tenyerét, ezzel kiélezve eddigi sejtelmes hallgatagsága és a mostani élénksége közti kontrasztot. Talán ettől összerezzennek kicsit a büntetésüket várók, pedig igazság szerint Travis Foley már rég letett arról, hogy az első óráján komolyabb ítéleteket osztogasson. Nyilvánvalóan nem esett jól neki, hogy voltak az osztályból páran, akik nem illették őt annyi tisztelettel, hogy pontosan jelenjenek meg a teremben (a késésük okától függetlenül), de azért ez még nem főbenjáró bűn. És saját magát kellene elátkoznia, ha azokra az utált és megvetett tanárokra hasonlítana, akik anno őt is annyit büntették.
     - Kedves hölgyeim, nyomatékosan megkérném önöket arra, hogy legközelebb alkalmazkodjanak az órarendjükhöz. Nem szívesen vonnék le pontot a Házuktól maguk miatt, hát ne is adjanak rá okot – a sokáig fájóan visszhangzó taps után kifejezett kellemességgel tölti be a termet a férfi mélyen zengő hangja, amiből most szinte csak úgy sugárzik az elégedettséggel vegyes határozottság. Annak ellenére, hogy éppen valamiféle fejmosást tart, a kezdeti merevsége mintha oldódni látszana. Épp időben, legalább nem ülteti el a diákjaiban azt a tévhitet, hogy az óráin megengedhető a lazsálás. Milyen ironikus az élet; talán pont azokat a hibákat igyekszik kiküszöbölni tanárként, amiket diákként arcátlanul felhalmozott a hét év során.

     - Azt hiszem, mindent elmondtam, amit kellett. Nem is tartom fel tovább magukat, még a végén elkésnek a soron következő tanórájukról is. További kellemes napot!

     Az utolsó kijelentésével megsuhintja a pálcáját, és a plafon közelében rekedt füst és színes köd maradéktalanul elpárolog, s a világítás ismét tisztán tölti be a helyiséget. Az ajtót az utolsó távozó tárva-nyitva hagyta, így még csak a zárral sem kell megküzdeniük a lányoknak, szabad az út a folyosó felé. Foley professzor ráérősen megkerüli az asztalát, s a tároló állványba illesztett, színes folyadékokkal telt üvegcséket kezdi tanulmányozni. Lesz azzal egy kis munka, míg az összesnek leellenőrzi a hatásfokát, az összetevők helyes arányát és a többi. Remélhetőleg túlnyomórészt jó jegyeket oszthat majd a főzetekre…


// Az órának ezennel vége, köszönöm szépen a részvételt és a szép reagokat! Mosolyog //
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2009. 05. 28. - 20:58:14 »
0

Bájitaltan különóra
                                       || az első csoport részére ||



A pinceajtón függő kiírás, melyet minden diák elolvas, mielőtt a terembe lép.



   Elképesztő, hogy egy egész évet tudhat a háta mögött, s még nem váltott munkahelyet azóta. Nem igazán vall rá, de be kell látnia; egészen megkedvelte ezt a tanárosdit. Diákként persze minden teljesen más volt, talán jobb is lenne visszatérni a múltba.. de a katedra furcsamód segített neki. A kibontakozásban, hogy van valami értelmes tevékenység, amivel elfoglalhatja magát, sőt, olyan emberekkel találkozhat megint, akikkel egyébként rég megszakadt a kapcsolata.
   Számos előnye van annak, hogy itt taníthat. Persze az ilyen pozitívumok is csak akkor erősödnek fel benne, mikor a naptár szerint már nincs sok hátra, s a kastély ablakait a napsugarak ostromolják. Mikor még van bő fél órája a becsöngetés előtt..

   Csak nemrég tért vissza az Abszol útról, s a vásárolt holmik még csinos dobozokban sorakoznak az íróasztalán. Van köztük mindenféle formájú- és színű csomag, némelyik fel-felsikolt időnként, de akad olyan is, amelyik egyfolytában füstgomolyagot ereget, s olyan, amelyik – ha nem lenne nehezékkel letámasztva – cincogva araszolna el a helyéről. Ez utóbbit csak egy áttetsző kendő takarja.
   Foley a régi zsebórájára pillant, mi szerint még van ideje lehordani a szükséges holmikat a pinceterembe. Tökéletes.

* * *

   Ahogy megékezik a terme elé, egy könnyed pálcasuhintással feloldja az ajtóról a lakatot (aminek szinte csak jelképes szerepe van), s ugyanazzal a mozdulattal fényt bűvöl az egyébként sötét és kissé nyirkos pincehelyiségbe. A falikarokban fény lobban, és Piton egykori főhadiszállása egyenesen kellemes hangulattal töltődik fel.
   Foley a dobogóhoz legközelebbi első négy asztalra kihelyezett üstök mellé osztja a magával hozott alapanyagokat, de a kendővel takart dobozt és egy másik kisebb csomagot a tanári asztalhoz viszi.
   Még jó néhányszor végigtekint a leendő csoportok munkaeszközein; az első asztalnál megvan a kellő mennyiségű karvalytokály, a feldarabolásra váró sárgomba, néhány üvegcse titokzatos, kékszínű lé, és egy-egy ezüstpenge az aprításhoz. A másodiknál gondosan gézbe csomagolt gyöngygerinc, értékes lápi virágok kipréselt nedve, kopasz fülfű és persze megint csak az ezüsttőrök. A harmadik és negyedik asztalnál szinte ugyanazok a nyersanyagok várják a diákokat; kerecsgyökér bőségesen, csinos kötegbe font Diphlacum homoraclé, vágókések, egy tálca fiola, tele különböző állagú folyadékkal, valamint egy marok fácánkakastoll.
   Minden megvan, már csak a tanulók hiányoznak. Foley gondosan palástolt elégedettséggel és izgalommal az asztala mögé sétál, helyet foglal a székében, és maga elé húz néhány papírost. A legutóbb íratott dolgozatok, melyek még kijavításra várnak. Remek alkalom a szünet fennmaradó része az értékelésükhöz. A fiatal professzor előredől ültében, és zöld tintás, vékony betűket sorakoztat az egyik tűrhetően sikerült munka legtetejére.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2009. 05. 30. - 11:02:06 »
0



Ajtó nyikordul, léptek zaja hallatszik. A diákok kiszélednek a termekből, és elindulnak a következő órájukra, vagy, ha már vége a tanításnak a mai napra, akkor ellófrálnak a kastélyban. Vannak olyan bátor jelentkezők, akik a folyosók egyik sarkában füves cigarettát szívnak, s vannak olyanok is, akik a könyvtárban gubbasztanak.
Gwendolyn éppen Piton régi terme felé tart. Könnyed léptekkel mozog, magában dúdol. Kellemes nap ez a mai. Elvonultak a viharfelhők az égről, kisütött a nap, és mindjárt itt a nyár. Nemsokára vége a tanévnek, s végre azt csinálhat majd, amit akar.
De most még jelentős feladatai vannak, hiszen nem fejezheti be ezt az évet egy gyötrelmes bizonyítvánnyal. Mostmár nem kell Celiának bizonyítani, inkább magának szeretné beismerni, hogy igen is ér valamit ebben a nagy, nyüzsgő világban. Hiszen mindenkinek van valami különlegessége. Mindenki fontos. S vannak olyanok is, akiket ezek az erős jellemű emberek elnyomnak.
Halálfalók, aurorok, hírhedt diákok, stréberek.
Gwen egyik csoportba sem tartozik bele. Ő inkább csak egy meghúzódó, akit csak az vesz észre, aki akarja. De most, ezen a nyáron, talán valami megváltozik. Talán egy új esély születik arra, hogy a lány megmutassa mit is tud valójában. A terv a következő: tökéletesre akarja fejleszteni látomásait. Azokat a jövőképeket, melyek csak úgy spontán beugranak neki, s melyek félig-meddig a valóságot tartalmazzák. Hiába tanítja neki bátyja az okklumenciát, Gwen többet akar ennél. Nem csak kontrollálni ezeket a látomásokat, hanem megérteni is őket. Egyre jobban...
Leér a terem elé, megnézi a kifüggesztett listát az ajtón. Igen, ott a neve. Bájital különóra.
A legkedvesebb tantárgyából sosem elég, véli ezt, s illedelmesen besétál az ajtón. Kedvenc tanára, Travis Foley már bent ül, s papírok halma felé görnyedve fontoskodik.
- Jó napot professzor! - köszön hangosan, nem akar úgy járni, mint Raimbourg óráján.
Szerencsére most nem sikerült elkésnie, de a múltkori eset után, csak még kínosabb helyzetbe kerülhetett volna.
Megvárja a tanár válaszát, majd odasétál egy asztalhoz s elfoglalja a helyét.
Míg az óra kezdetére vár, megszemléli az asztalokon hagyott különleges lét tartalmazó üvegcséket, és a mindenféle színű és formájú hozzávalókat.
Naplózva

Kay Scarlet
Eltávozott karakter
*****


LIVES TO GO: ♥ ♥ ♥ ♥

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2009. 05. 30. - 21:42:44 »
0

Csak ne vágjon meg, csak ne vágjon meg...  
Gwennek.  

Igen. IGEN! Megan végül mégis rávette a rettenetesen lusta Kayt, hogy igenis ne hagyja, hogy megvágják minden második tantárgyból, hanem legalább tegyen keresztbe két szalmaszálat. Kay, szomorú, de azokból a tárgyakból áll a legrosszabbul, amelyeken a legjóképűbb tanárok oktatnak. Az oka rejtély. Lehet, hogy ez azért van, mert azokban a 45 percekben illetve másfél órákban, mikor velük van összezárva egy-egy terembe, gondolatai egészen máshol járnak.
Kissé bátortalanul, remegő térdekkel dugja ki az orrát a klubhelyiségből, hogy végigsétálva ezen meg azon a folyosón, időben megérkezzen Foley professzor bájitallaborjába a különórára. Abban reménykedik, hogyha ezen az órán odafigyel és jól teljesít, nem kell majd évet ismételnie, talán, talán, adná az ég...
Utoljára ellenőrzi, hogy minden cuccot beletömött-e pikachus táskájába, megigazítja az iskolai egyenruha nyakkendőjét (kivételesen rendesen felöltözött ám, igaz, a türkizkék harisnyát nem tudta kihagyni), és a 27 soros Martenst is rendesen bekötötte, mielőtt elindult volna. Érzései szerint túl hamar ért a labor ajtajához, de azzal is időt nyer, hogy megbámulja a névsort. Tekintete végigszalad rajta, de fel se fogja a többiek nevét, csak a sajátját. Aztán mi mást is tehetne, minthogy átlépi a ma délutáni pokol helyszínét, és bebattyog a terembe...
- Jó napot - köszön a tőle telhető legnagyobb udvariassággal. Ahogy elhalad a tanári asztal előtt, mintha felismerni vélné a legutóbbi dolgozatát Foley professzor kezében. Ó igen, az az idióta lila az ő tintája, beszáradt... Inkább nem is akarja látni a tetején éktelenkedő órmótlan nagy T-betűt, úgyhogy inkább tétován megállva megvizsgálja az asztalokra kikészített holmit.
Meg a lányt az egyik asztalnál. Értelmesnek tűnik. Még életében nem látta, de nem tűnik egy hülye libának, így hát nem sokat teketóriázik, le is huppan mellé.
- Remélem, nem zavar - mondja. - Szia!
Leteszi a táskáját, és igyekszik nem csinálni semmit, na de a hozzávalókat elkezdi mustrálgatni. Az asztalra hasalva, laposkúszásban közelíti meg a kékszínű löttyel töltött üvegcséket, és az egyiket finoman meg is pöcköli élénkrózsaszínűre festett körmeivel, majd belaszagol a gombába, amiből biztos nem enne, ha nem kényszerítik rá (és hacsak nincs valami érdekes tudatmódosító hatása).
- Fúúúj - nyilvánít aztán véleményt halkan a látottakról. Ennyit az ismerkedésről.
Naplózva

THEY SAY I GOTTA RESPECT A SYSTEM
but there ain't no respect in that system for me.

Audrey V. Turner
Eltávozott karakter
*****


in love with a BLUDGER

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2009. 06. 22. - 16:25:44 »
0

~Bájitaltan
Cuppogó léptekkel halad a folyosón, minden lépéssel egy-egy vízfoltos lábnyomot hagyva maga után. Ázott kviddicstalárja ugyan már táskája aljába gyűrve pihen, de letagadhatatlanul látszik rajta, hogy edzésen volt. Haja is vizes, és látszik rajta, hogy a magaslati levegő, na meg az ott uralkodó szél sokszor átrendezte üstökét, mielőtt ide érkezett, de mégsem ez az árulkodó jel. Arcát széles mosoly ragyogja be, olyan, amit csak edzések után ölt fel, és órákig nem tud letörölni; ez közli mindenkivel, hogy sikeresen repkedett pár óráig a levegőben. Mindent átgondolva, attól függetlenül, hogy picit eleredt az eső, és az egyik hajtó lehet tényleg megfázott, sikeres edzést tudhat a háta mögött; jó ötlet volt összetoborozni a társaságot. Ilyen időben más úgysem csapott volna le a pályára, csak hát ugye Aud különórája miatt siettetni kellett kicsit mindent. Ujjaival megborzolja tüsifrizuráját, hogy legalább kicsit megszáradjon, és hogy az eddig letapadt tincseket ismét az égnek állíthassa. Különóra.. Nem mintha olyan rosszul állna.. De a lányokkal megbeszélték, hogy kihasználják az alkalmat, ha már egyszer Foley felajánlotta a dolgot.
Időközben meg is érkezik a tanterem bejáratához. Az ajtó előtt megtorpanva egy utolsót csavar ázott nadrágjának szárán, hogy az anyagból folyamatosan szivárgó vizet a padlóra csöpögtesse, pár óvatos rúgással megpróbálja cipőjét is szárítani, majd szemügyre veszi a kifüggesztett pergament. Na igen, a sors fintora, hogy nem egy csoportba osztották Mikával, akkor ő ezért nem sietett annyira.. Egyik név sem ismeretlen számára, sőt néhány név a megszokottnál is ismerősebb, de nem mindegyikhez tudna arcot csatolni. Tenyerét a kilincsre tapasztva benyit a terembe, és lendületes lépéssel belibben. Gyors mustra után megállapítja, hogy igazán nincsenek még sokan a teremben, akár maradhattak volna még egy kicsit kvaffot dobálgatni.
- Sziasztok – csattan vigyorogva a két diák felé. Csak egy szemvillantásnyi ideig pillant feléjük, miközben töretlen lelkesedéssel halad előre a padok között, de ennyi idő is elég, hogy felismerje a hollós felsőbbévest, és egy kisebb mardekárost, akit néha lát az udvaron randalírozni.
- Jó napot, professzor. – érkezik meg előre, és táskáját egy hatalmas cuppanás közben a földre pottyantja. Az első padnál találomra kihúz egy széket, és rendezkedni kezd, majd ismételten felpislant. – Hogy van ma? – kérdi töretlen mosollyal. Valahogy úgy érzi, nincs is jobb, mint edzés után bájitalokat kotyvasztani félig a föld alatt, az eső pedig csak felfrissítette, így a hideg még most is kellemesen borzongatja hátát, még a kezére érkező libabőrt is szívélyesen üdvözli.
Naplózva

Seyala Foley
Eltávozott karakter
*****


acsargós dög, negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2009. 07. 01. - 15:34:49 »
0

Bájitaltan korrep

Kapkodó mozdulatokkal igyekszik visszacsomózni a tornacipő kibomlott fűzőit, és közben azon morfondírozik, jó ötlet volt-e feliratkozni a külön órára járók listájára. A válasz természetesen igen. A francba már, ha még hatszor végigrágja magában ezt a dolgot, akkor is ennél a nyomorult igennél fog kilyukadni! És miért?

Guggoltában meggörnyesztett hátáról váratlanul lefordul a fekete, kopott hátizsák, és úgy tűnik, a cipzár is ezt a pillanatot választja arra, hogy végképp megadja magát. Nem számít. Seya örökké komor arcán izom sem rándul, ahogy mogorva tekintetét a földre tottyant táskára irányítja.
A nyelve hegyén már ott ücsörög az az ízes b*ssssza meg, de mivel a folyosón mások is járnak, inkább megtartja magának a dolgot. A táska egyébként is a lehető legkisebb problémát jelenti mind közül, hisz a könyveit akár kézben is képes lesz cipelni. Nem fog letörni a körme, ha neadjisten tényleg ez volt a cipzár utolsó – ezúttal bukással végződött, és nem is olyan dicső – csatája az őt húzó súlyokkal szemben.
-   Ehh… - Ez kikívánkozott. A kölyök egy végtelenül unott mozdulattal felegyenesedik, és mintha minden egyes testrészét úgy kéne mozgásra nógatni, szinte már szenvedve küszködi vissza vállára a zsákját. Még egy gyors pillantást vet maga körül a folyosó köveire, aztán miután meggyőződött róla, hogy nem szórt szét semmit, néhány végtelenül ráérős lépéssel hidalja át a közte és a bájital tanterem között húzódó távolságot.

Nem számít, hogy többen is eljöttek mellette az elmúlt pár percben, már rég hozzászokott, hogy aki nem nézi semmibe, az puszta ellenszenvből kerüli el.
Kivéve néhány embert. És ahogy a kilincs felé nyújtja a kezét, és emlékeibe idézi a legutóbbi bájitaltant Foley-val, öklömnyire zsugorodik a gyomra.

Halkan nyit be, majd ugyanolyan óvatosan csukja be maga után az ajtót. Látja, hogy a tanerő épp meglehetősen elfoglalt, ezért a maga részéről kihagyja a köszönést, és inkább körüljáratja tekintetét a többi diákon. Gyakorlatilag egy ismerős arcon kívül nem sokat lát. Mindenki olyan… idős.
Szabályosan kényszerítenie kell magát, hogy ne pislogjon minduntalan a titkos kamra bejárata felé, de azt azért nem bírja megállni, hogy teljesen védtelenül hagyja az eldugott labort.
Pontosan ezért rakja a táskáját a rejtekhelyhez legközelebb eső asztal mellé, ő maga pedig letelepszik, unottan az asztalra könyököl, s fürkész pillantását Travis Foley arcára függeszti. Pillája sem rebben, csak bámul.

Borzasztó kíváncsi rá, hogy ez alkalommal vajon ugyanúgy keresztülnéznek-e rajta, mint az elmúlt óra alkalmával. Vagy végre segítenek bepótolni a közös titok óta halmozódó tananyagot? Csak és kizárólag ezért van most itt. Zavarja a lemaradása, és igenis nyíltan akar kérdezni; mert ő stréber. Ez van.
Naplózva

Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door

"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."



Ophelia Beaufort
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2009. 07. 02. - 23:55:08 »
0

Bájitaltan különóra

Nagy sóhajjal lép ki a könyvtárból. Ma kivételesen nem sok kedve volt könyvek között ücsörögni, szívesebben sétált volna kint a napsütésben, vagy telepedett volna le egy fa tövébe, de legalább hasznosan töltötte az ebéd és a 4 órakor kezdődő különóra közti időt. Mostanában az a jelmondata, hogy az RBF-vizsgák előtt minden időt ki kell használnia, amit tanulásra fordíthat. Az már más kérdés, hogy kezd rettenetesen kimerülni és belefásulni a dologba. Az erőltetett tempó, amit magának diktál, még a végén számára is túl soknak bizonyul.
Néha elgondolkodik rajta, miért érzi ezt az iszonyú kényszert arra, hogy teljesítsen. Mert ez az egyik oka annak, hogy most a pincébe tart. Különórára bájitaltanból, amit ráadásul nem is szeret. Persze, nem a tanár személye miatt, Foley-t össze sem lehet hasonlítani Pitonnal (aki sokszor a rémálmaiban is megjelent egy-egy kevésbé sikeres óra után). Nem, inkább csak nem érdekli. A latin nevekkel sem boldogul, utálja a bűzt, ami egyes hozzávalókat kísér, a nyálkás, csúszós dolgokat, amiket fel kell darabolnia… Határozottan nem a kedvenc tárgyainak egyike, és ezt még Travis Foley személye sem befolyásolja igazán. A másik ok… Nos, hiába sikerül mindig összekaparnia egy V-t még azokból a tantárgyakból is, amiket nem kedvel, ráadásul bájitaltanból a legrosszabb tesztje is Várakozáson felüli lett idén, az RBF miatt úgy érzi, muszáj gyakorolnia. Igen, rettenetesen izgul miatta, és még a szokásosnál is többet tanul rá, mégsem érzi úgy, hogy felkészültebb, vagy, hogy többet tudna, mint a többiek.
Annyira elgondolkodott, hogy csak akkor eszmél fel merengéséből, mikor már a bájitaltan terem folyosóján jár. Odasétál a bejárathoz, de mielőtt belépne, megszemléli az ajtóra függesztett kiírást. Rögtön szembetalálkozik saját nevével, amitől idegesen rándul egyet a gyomra. Utálja, hogy mindig a névsor elejére kerül. Tekintete lejjebb szalad a papíron. A hollóhátasok közül a felsőbb évesek nevét minden gond nélkül megismeri, még arcot is tud párosítani melléjük, ami tőle nem rossz teljesítmény, a többi házból való, főleg alsóbb éves tanulók neve azonban teljesen ismeretlen számára.
Sóhajt egyet, mielőtt benyitna a terembe, de erőt vesz magán, és lenyomja a kilincset.
Jöttét alig lehet észrevenni - cipője sarkának koppanása is olyan, mint az egész lénye: csendes, nem feltűnő, mintha szándékosan elbújna a fülek elől, nehogy meghallják. Ezt vélik egyesek beképzeltségnek.
Csak akkor nyitja szóra a száját, mikor elérte a számukra fenntartott asztalokat.
- Jó napot kívánok, professzor úr. - köszön, de mintha nem tenné; hangja alig hallatszik, szája alig moccan. A szavak leheletként hagyják el ajkait, amit a pince falai szinte azonnal el is nyelnek.
Lassan fordítja fejét a többi diák felé, hogy őket is üdvözölje.
- Sziasztok. - leheli végül, ha lehet, még halkabban, mint a professzornak szánt köszönést, és gyorsan helyet foglal, mielőtt még bárkihez szólnia kéne. Barna válltáskáját gondosan leteszi maga mellé, csak ezután egyenesedik fel.
Azok, akikkel egy csoportba jár, már megszokhatták ezt tőle, és nem is nagyon szoktak foglalkozni vele, amit ő azzal méltányol, hogy ő sem foglalkozik velük. De a többiek... őket pár lapos oldalpillantással próbálja minél alaposabban szemügyre venni.
Ezután megszemléli az asztalra kipakolt holmikat is, de csak tisztes távolságból. Jobb a biztonság, érte már baleset kíváncsisága miatt.
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2009. 07. 07. - 13:43:29 »
0

Különóra

Azon szerencsés kevesek közé tartozom, akiknek a vérében van a bájital készítész, de mindenkinek ki kell emelkednie valamiből. És igaz, rólam elég kevesen tudják, hogy a varázslóvilág eme izgalmas ágazatához értek, de nem is bánom. Tudom, hogy lusta vagyok. Nagyon sokszor megkaptam már, szinte az összes tanáromtól. „Többre lenne képes… Sokkal több rejlik Önben…” és hasonlók, de sajnos az a kategória vagyok, aki csak azzal foglalkozik, ami igazán érdekli. Ezért van az, hogy nem lennék rossz a gyakorlati tantárgyakból, és akár bájitaltanból az évfolyamom egyik legjobbja is lehetnék, csak épp nem sok energiát fordítok a beadandóimra, amik elég erősen húzzák le az átlagomat. Az elméleti tantárgyakról ne is beszéljünk.
Most mégis úgy döntöttem, hogy túllépek lustaságomon és jelentkeztem Foleyhoz különórára. Na jó, ez az azért is vált lehetségessé, mindenki legnagyobb döbbenetére, mert ez csak gyakorlat lesz (nagyon remélem) és szeretek kotyvasztani.
Foleyval, nagyon jól jártunk. Igaz neki sem sikerült elérnie azt a hatalmas változást rajtam, hogy készüljek az óráira, de azt hiszem ez soha nem fog sikerülni senkinek. Viszont órákon jól teljesítek. Mit számítanak azok az idióta házi dolgozatok, ha tudom, mit csinálok? Szerintem semmit. Felértékelik. Egy gyakorlati tantárgynál teljesen felesleges.
Végre leértem a bájitaltan teremhez. (Miért ilyen hosszú az út a Klubhelyiségből ide?) Egy pillanatra szemügyre veszem a kifüggesztett írást, de miután semmi érdekességet nem látok rajta, nyitom is az ajtót. Ahogy belépek, a terembe látom, hogy rajtam kívül már jópáran tartózkodnak idebent, de még nem késtem el. Érdekes is lett volna, ha különóráról kések. Az teljesen más, hogy a reggeli óráimra rendszeresen nem érek be időben, de az csak a Felkelés nehézségéinek a hibája, és velem direkt szórakozik.
- Jó napot! – köszönök.
Vajon meglepődött mikor jelentkezésre adtam a fejem? Áh, végül is nem sokat számít. Itt vagyok és kész.
Leülök az egyik üres asztalhoz, hisz úgy is teljesen mindegy ki hol foglal helyet, csoportokra leszünk bontva és legalább addig sem kell jó pofizgatnom senkivel sem. Pedig nem ismeretlen mindenki. Crassot és Turnert ismerem. A többiekről fogalmam sincs kicsodák, de miután senki se azaz ember akivel igazán el tudnék társalogni, feleslegesnek tartom, hogy szóba elegyedjek vele, max majd azzal vagy azokkal, akikkel együtt fogok dolgozni. Tudom, nem vagyok egy túl szociális alkat, de ez van. Nem azért jöttem, hogy trécseljek. Tanulni akarok, kivételesen.
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2009. 07. 09. - 11:02:49 »
0

The last chance...
Bájitaltan Különóra

Az utóbbi időben kénytelen keresni minden egyes alkalmat, amikor bájitaltant vagy gyógynövénytant tanulhat. Szerencsére rájött, hogy ez utóbbi nem olyan nagy ügy, de ezzel más a helyzet. Ehhez kell valami plusz, ami benne valamiért nincs meg, vagyis meglehet csak mélyen… De, amíg Foley nem mondja, hogy reménytelen, addig nem aggódik túlságosan. Jobb a helyzet mióta nem Piton tanítja őket a bájitalkeverés nemes művészetére, de úgy néz ki nem ez volt a fő zavaró tényező, legalábbis számára.
Sietve dobálja táskájába a kötelező felszereléseket, így könyvet, természetesen pálcáját, penna és tinta, pedig mindig van nála. Idegesen szorongatja a levelet, mely az óráról értesítette, még egyszer körbenéz, hogy nem-e hagy ott valamit, majd kifordult a hálóból, és kettesével szedve a lépcsőket vágtat lefelé az alagsorba, nem egyszer komolyan félő volt, hogy orra esik, vagy éppenséggel fenékre ül valamelyik fokon. Az utolsó lépcsősornál nagy műgonddal ugorja át a vendégmarasztaló fokot, melyhez eddig sem volt szerencséje, és úgy van vele, hogy nem is ma kellene kipróbálnia milyen érzés lehet derékig belesüppedni. Hát nem most fog neki állni ezt is kitapasztalni, bár amennyien itt kóvályognak, valaki biztosan kisegítené onnan, persze csak miután jól kiröhögte. A mai napra kivételesen a trampli egyen cipőt kapta fel ugyanis nála arra is esély van, hogy kiönti a bájitalt. Igyekszik összekapni magát, idén már csak egyszer volt olyan, hogy a bájitala egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a többieké, bár az is csak eggyel többször fordult elő, hogy sikerült épphogy nem tökéletes főzetet összehoznia. Két legboldogabb napja volt ebben a tanévben. Így hát talán érthető az a térdremegés, amellyel most is, mint minden alkalommal megközelíti az alagsori tantermet.
~Keress jó emlékeket… ~ hát azon a kettőn nem sok keresnivalója van, és sajna elég kevés ahhoz, hogy abból merítsen erőt, vagy abba kapaszkodjon. Azt tudja magáról, hogy nem reménytelen, bár kérdés ezzel a professzor is így van-e. Ujjait még egyszer megtornáztatja a kilincstől, alig pár centire, végül aztán mivel senki nem kiált rá, hogy ne tegye, lenyomja a kilincset, s úgy sóhajt fel, mintha egy nagyon nehéz fizikai munkát készülne elvégezni. A kilincs engedelmesen lenyomódik, s egy kattanást követően fel is tárul, újabb levegőkifújás, már csak be kell lépni.

Miért van az az emberrel, hogyha belép egy helyre, amihez amúgy nem igazán fűlik a foga, mindig azt érzi, hogy minden fej felé fordul és minden szem rá szegeződik, még ha ez nincs is így. Igyekszik úgy tenni, mintha csak a huzat nyitotta és zárta volna be az ajtót, persze ő nem csapja be, pedig az milyen vicces lenne.
- Jó napot! – érzi, ahogy a vér kezd máris az arcába szökni, arcán mosoly, de ez amolyan kínmosoly, és ezt mind a professzor kapja. A piros foltok a kreol bőrön nem olyan feltűnőek, ő pedig igazán küzd ellenük. Tekintete a terem többi részére irányul, hogy szemügyre vegye kik is ma a társak, Vikitrián egy pillanatra megakad a tekintete, s keze ráfeszül táskája pántjára, de mivel elég sokan vannak, és nem felejti el hol van hamar kizökken.
- Sziasztok! – köszön a sorstársaknak, majd néhány pillanatig, mintha hezitálna, de aztán végül is elindul az egyetlen közelebbi ismerős, Audrey felé. Az a közös kis saruk a seprűtárolóban neki elég indok arra, hogy most felé húzzon és a mellette levő széket húzza ki. Nem kérdezi meg, hogy leülhet-e de nagyon reméli, hogy nem üldözi el a lány.
- Szia! – köszön neki külön is mosolyogva, majd végigméri ázott évfolyamtársát, mosolya kezd egészségesebb és könnyedebb lenni.
Naplózva

Kevin Stratford
Eltávozott karakter
*****


VI. Különc Bumbino +Prefektusok gyöngye+

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2009. 07. 13. - 18:28:27 »
0

Bájitaltan Különóra

Ha már a test kellőképpen kifáradt, akkor végre jöhet az agy megtornásztatása. Igen, higgyétek el, ha másnak nem is, de legalább nekem, hogy egy hatalmas kviddicsezés után nem is jön olyan rosszul a könyvek társasága. Ha pedig bájitaltanról van szó, akkor ez duplán igaz. Már akire. Rám mindenesetre igen. Verejtékezve, hullafáradtan estem be a hálókörletembe, seprűm némán vonszoltam magam után, majd a szoba közepén hirtelen megadtam meg. Kimerítő volt ez a nap...Nath teljesen lefárasztott, de legalább jól szórakoztunk. Laza mozdulattal dőltem el pihe-puha ágyamon, az imént még kezem biztonságát élvező tárgy halk puffanással érte el a biztos talajt. Fejemről leemeltem az izzadtságtól átázott baseball sapkát, majd beletúrtam a hajamba, hátha sikerül visszanyernie eredeti formáját. Na persze ez a mozdulat nem volt elegendő. Úgy fújtattam mint a megvadult bika, de sajnos így sem kerülhettem el a "végzetem"...fel kellett tápászkodnom és meg kellett céloznom a fürdőt. Feltéve ha nem akarok elkésni a "nem is tudom miért vállalt" különórámról. Azaz...valójában egy dolog motivált, mikor jelentkeztem Mr. Foleynál...az élvezet. Tudniillik a bájitaltan volt nálam az egyértelmű favorit. Sosem tartoztam a stréber diákok közé, de szerettem megmutatni mit is tudok, mire vagyok képes...ami meg emellett meg is fogott, azt annál szívesebben tanultam. Talán a professzor személye is közrejátszott tantárgyának megszeretésében, sőt...biztosan. Bírtam a stílusát, kedveltem azt, ahogy tanít...úgy az egész embert, ahogy összerakták. Kell még ennél több indok, hogy miért is vállaltam be? Mert még bőven van oka. Számomra a bájitalok terén sosem volt elég az infó, mindig újat és még újabbat akartam megtudni ezekről a varázsfolyadékokról és ebben Foley prof.-ban megtaláltam az ideális partnert. Tudtam, hogy benne nem kell csalódnom és érdekes dolgokat tudhatok meg a különleges italokról, addig tágítja a búrám, amíg csak lehetséges.
Kis idő múlva már teljes harci díszben álltam az ajtó előtt. Akármilyen lehetetlennek is tűnt a helyzet, valahogy mégis sikerült emberi külsőt varázsolnom magamnak, tisztán és energiával feltöltődve léptem ki a szoba falai közül. Talárom csak úgy suhant mögöttem, lábaim egyre gyorsabban kapkodtam a lépcsőn. Csak remélni tudtam, hogy a táskám tartalmaz minden szükséges segédeszközt, mert az igazat megvallva csak úgy kutyafuttában dobáltam be a létfontosságúnak vélt dolgokat. Na majd kiderül.
Az út nem tartott sokáig, mégis olyan hosszúnak tűnt...hosszabbnak a kelleténél. Mikor végre elértem a helyiség ajtaját szemem egy pillanatra megakadt az arra kifüggesztett pergamenen, de mivel egyből kiszúrtam rajta becses nevem, azért hamar elkaptam tekintetem és jóleső mosollyal benyitottam a terembe. Sejtettem. Persze, hogy rajtam kívül már mindenki ott volt. Gyorsan üdvözöltem az asztalánál fontoskodó professzort, majd miközben hátrafelé vettem az irányt biccentettem a többieknek is. Semmi esetre sem akartam húzni az időt, hisz a szituból is látszott, hogy mindenki rám várt. Mikor Ophelia mellé értem hirtelen megtorpantam és pillanatnyi gondolattól vezérelve közelebb léptem hozzá.
- Szia! Nem bánod ha melléd telepszem? -kérdeztem suttogva a lánytól, miközben a professzor felé sandítottam. Ha a lány igent mondott azonnal le is dobtam magam, majd kihalásztam cuccaimat és hátradőltem a széken. Most végre alaposabban is szemügyre vehettem a tanár előtt sorakozó temérdek üvegcsét. Volt ott minden féle-fajta, kisebb-nagyobb...kölönböző színű és jellegű folyadékok. Egyre jobban felcsigázott a szituáció, amit egy széles mosollyal fejeztem ki...majd vártam.
Naplózva

by Ann ♥
Oldalak: 1 2 [3] 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 19. - 07:08:55
Az oldal 0.149 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.