Bájital tanterem

[|| az első csoport részére ||]

Bájitaltan különóra
                                       || az első csoport részére ||

   Kezdeti elégedettsége dolgozatjavítás közben kezd alábbhagyni, s már-már erőt vesz rajta a csüggedés. A második évfolyamosok nem látogatják az óráit? Vagy ennyire rossz tanár lenne? Ugyan, kizárt. Legalábbis szeretné hinni, hogy nem hiába tért vissza az iskolájába.

   Pontosan annyi időt hagyott magának és a diákjainak, amennyi egészséges – mindenki gond és késés nélkül beér, s Foleynak se kell végigtanulmányoznia az összes esszét. Az kéne már csak, még a korrepetálás előtt elragadja az apátia, és hasznavehetetlen lesz a következő órákban.
   Mikor felnyílik az ajtó, automatikusan az első diákok felé fordítja az arcát. Á, a de Crasso lány, majd az őt követő Kay Scarlet.
   - Jó napot önöknek is – üdvözli őket, s tekintete elidőzik egy kicsit az imént értékelt dolgozat tulajdonosán. Már az becsülendő, hogy megjelent a lányka a korrepetáláson, így csillantva meg egy halványka reménysugarat. A bukás elkerülhető.
   A professzor villámgyorsan összefogja az előtte heverő papírokat, és egy egyszerű, keményfedeles mappa két lapja közé simítja őket. Ezekkel foglalkozik majd később, talán elalvás előtt, hiszen némelyik beillene egy komplett kalandregénynek is. Alig hajtja le a mappa merev tetejét, ismét csapódik az ajtó, s Foley valósággal az orrában érzi a friss eső szagát. Ezt mind Audrey Turnernek köszönheti, akit csak azért nem hesseget kifele a sáros cipőivel, mert akkor már időszűkében lennének. Felületes sóhajjal elnyeli a piszok okozta kényelmetlen érzését, és elhanyagolható válasszal kíséri nyomon, ahogy a kviddicsőrült hollóhátas helyet foglal az első padok egyikében. Mit is mondhatna őszintén? Hogy remekül van, köszöni, vagy hogy izgalmában megint úgy kiszáradt a torka, mint az első tanítási napján.. s azóta is minden órája kezdetén.
   Egy időre ismét belemerül saját kézfejének tanulmányozásába, de csak addig, míg magára nem vonja a figyelmét az újonnan belépő, szintén a Hollóhát házából való, halk szavú lány. Egyébként is nagyon csöndes, nincs vele sok gond, ám ráfér a különóra bájitaltanból. A professzor egyre feszülő mellkassal tekint végig a diákokon, és csak ekkor tűnik fel neki, hogy Merlin tudja, mikor, de besurrant a kis védence is, Seyala. A morózus fiúcska egy szélső padot választott magának, és úgy gubbaszt ott, mintha őrizne valamit. Vagy éppen őrizkedne a többiektől. Hiába töltenek együtt annyi időt a rejtélyes főzet miatt, Foley mégis kevésnek érzi a figyelmet, amit a fiúra irányít. Ez a saját hibája, túlságosan óvatos akar lenni, minél kevesebb feltűnést kelteni, így meglehet, hogy az órákon valóban kevésbé figyel a kis magoncra. De majd most, a korrepetáláson..
   Épp mikor e gondolatsor végére jut, Vikitria Mirol toppan a terembe, a professzor határtalan megelégedésére. Hát mégis ért valamit az a tegnapi fejmosás! Talán a lány elgondolkodott azon, hogy érdemes küzdeni bizonyos célokért. Persze az is lehet, hogy pusztán a bájitalfőzés kedvéért ugrott le a négyórás csoporthoz..
   Aztán utoljára is felnyílik az ajtó, s míg előbb a halványrózsás arcú hugrabugos Scarborough, utóbb pedig a mindig serényen kotyvasztó griffendéles Stratford úrfi teszi tiszteletét az órán. Mindkét diákja nevét tudja fejből, és mindkettőt a teljesítménye miatt zárta emlékezetébe.

   A gyerekek külön felszólítás nélkül is helyet foglaltak, ám most az egyszer ezt kicsit elhamarkodottan tették. Foley türelmesen végignéz a sokaságon, és ki-ki felé biccentéssel pótolja az elmaradt üdvözlést. Aztán lassan felemelkedik a székéből, hogy ezzel is magára vonja a nyolc tanuló figyelmét, s még a torkát is megköszörüli a spontán kis bevezetője előtt.
   - Köszönöm, hogy eljöttek ma erre a foglalkozásra a délutáni időpont ellenére is. Higgyék el, ez mindüknek hasznára válik, és a közeljövőben kamatozni fog a plusz tudás. Nem is lopom tovább a szót.. Mirol kisasszony, ha kérhetem, fáradjon ide előre, Miss Turner mellé, ma önök egy csapatban dolgoznak, a kettes számú asztalnál. Mr. Kiba és Mr. Stratford, önök itt és itt dolgoznak – a tanár a pálcájával előbb Ophelia asztalára koppint, ezzel jelezve, hogy ő és Seya alkotják a hármas asztal párosát, majd Shaelynn felé mutat, értelemszerűen arra utalva, hogy Kevin csoporttársa a pironkodó lány lesz a négyes szám alatt. – Miss De Crasso és Miss Scarlet kisasszonyok ráéreztek a szándékomra, tehát nekik nem kell semerre sem költözködniük. Maradnak az egyes asztalnál.

   - Mint azt láthatják maguk előtt, különféle anyagokat gyűjtöttem össze. Ezek mind-mind fontos alkotórészei, jószerivel a legmeghatározóbb elemei bizonyos bájitaloknak. Nem mindegyik olyan bonyolult keverék, és ha tőlem nem is, de Piton professzortól már bizonyára megtanulták az elkészítésüket. Nyugodtan használjanak tankönyvet, illetve a polcokon sorakozó köteteket is fellapozhatják – széles karlendítést küld a dobogótól balra húzódó polcsor felé, amin valóban roskadoznak a kopott gerincű, bűbájos művek –, de mondanom sem kell, hogy a párok közötti egyetértés és összhang a munka legfontosabb pontja. Kortól és háztól függetlenül a tudásuk eltérő, ám akkor ér a legtöbbet, ha képesek együttműködni.
   - Első körben derítsék ki az adott anyagokból, hogy mit is kell elkészíteniük! A teremben található könyvek egyikében-másikjában rátalálnak a receptekre is, ha nincs meg a saját jegyzetükben. Aztán jön az aprítás, préselés, párlás, hígítás, szűrés, melegítés, keverés, vegyítés.. kinek-mi jut. Ne féljenek segítséget kérni, azért kaptak csoporttársat, és természetesen azért vagyok itt én is. De ne féljenek az üstjeiktől sem; némelyik nyersanyag kiszagolja, ha bizonytalan kezek közé kerül. A további hozzávalókat a tárlóban találják – egy hanyag pálcaintésre engedelmesen feltárul a padok mögötti hatalmas szekrény üveges ajtaja –, és ha elakadnának, én úgyis körbejárok majd, csak szóljanak bátran.

   Foley professzor rövid szünetet tart, és megint végignéz a megszeppent, lelkes vagy éppen elnyűtt arcokon, közben szórakozottan megigazgatja az asztalán pihenő két, fehér lepellel fedett, amorf csomagot.
   - Minden negyedórában újabb utasításokat írok fel a táblára, melyek pontos követésével vagy erősebbé tehetik a főzeteiket, vagy javíthatnak a hatásfokon, attól függően, hogyan is állnak a keverékekkel. Azt hiszem, mindent elmondtam, ami fontos lehet.. kérem, kezdhetik!

// Az, hogy melyik az egyes-kettes-hármas- és négyes számú asztal, a prof bevezető reagjában olvasható!
+ Megszabott sorrend nincs //

Bevallom, magam sem tudom pontosan mit keresek itt, de itt vagyok és ez a lényeg. Feleslegesnek tartok több szót fecsérelni erre a témára, Foley örüljön, hogy itt lát, én pedig talán nem fogom halálra unni magam… Hivatalosan ez nem korrepetálás, de ahogy tudom azok jelentkeztek, akiknek nem éppen ez a tárgy az erősségük, remélem nem egy analfabétával leszek egy csoportban, mert akkor ez volt az első és utolsó órám itt, az egyszer biztos.
A teremben égő gyertyákat bámulom, míg el nem kezdődik végre a különóra. Nem érdekelnek a többiek és az sem kik érkeznek utánam. Áh, miért jöttem el?
Aztán végre Foley feláll és belekezd. Körülbelül a harmadik mondatánál meg is hallom a nevem, mire felkapom a fejem. Na mi a dolgom? Aham… üljek Turner mellé.

Felnyalábolom a székem mellett pihenő táskám és átbaktatott a kettes asztalhoz és egyetlen szó nélkül leülök oda. Miközben tovább hallgatom a Professzort, mi is lesz a dolgunk.
Kíváncsi vagyok azért, Turner vajon milyen szinten áll ebből a tárgyból. Nagyon remélem, hogy nem a bukás megúszása érdekében jött, mert tényleg nincs kedvem együtt dolgozni valaki olyannal, aki tőlem várna minden információt. A másik pedig… ajánlom neki, hogy kivételesen ne fecsegjen annyit, DS-en néha már az agyamra ment, egyébként nincs vele semmi bajom. Sőt még azt is elismerem, hogy nem rossz varázsló és a meccsen is kifejezetten élveztem ellene küzdeni. Igazán jól szórakoztam és kölcsönösen el is agyabugyáltuk a másikat, a két csapatkapitány… Néha egy-egy megjegyzés, beszólogatás, ahogy azt illik, de semmi komoly, egyébként meg érdekes módon neki mindig visszaköszönök.
Miután végre belekezdhetünk a munkába szemügyre veszem az asztalon heverő összetevőket. Szóval derítsük ki mit is kell elkészítenünk…

A gézbe csomagolt csomaghoz nyúlok: gyöngygerinc… Ezt már amint felemelem a gézdarabot is azonnal tudom, mert megcsap az a jellegzetes bűz, amit ez a növény áraszt magából. Majd a kerámiatálat veszem a kezembe, amiben egy sárgás átlátszó nedv van és óvatosan megszagolom, hisz vigyázni kell, akár bénulást is okozhatnak az ilyen illatok, ha túlzottan beleszippantunk. Kipréselt lápi virágok… Tavaly elég nagy hangsúlyt fektetett Piton arra, hogy ezeket felismerjük.  Majd az utolsó összetevő az asztalon, olyan húsz cm hosszú zöld vékonyka rudak, mint a spárgák, sejtem hogy ezek kopasz fülfüvek. Nagyon egyszerű a megkülönböztetésük, ha ejtünk a szára végén egy apró lyukat, akkor fekete nedv szivárog belőle. Ha Turner még nem tette volna meg, akkor én nyúlok a növényért és szúrom bele a kést.
Szóval akkor… mink is van? gyöngygerinc… méghozzá gézbe csomagolt, ami megtartja a növény nedvességét, miután ezt a hozzávalót szárazon is fel lehet használni, csak akkor teljesen más lesz a hatása. Aztán lápi virágokból kipréselt nedv… végül pedig kopasz fülfű…
- Egy érzéstelenítő bájitalt el tudunk belőle készíteni – szólalok meg és már nyúlok is a jegyzeteimért, hogy előhalásszam a receptet amire gondoltam.
Egy vaskos fűzött lapokból álló mappát nyitok ki és a pálcámat rászegezem, hogy magától lapozzon oda a könyv, ahová szeretném. És miközben sebesen keresi magától a füzet a kijelölt bájitalt folytatom:
- Kajqum tojás hártya kell hozzá – folytatom.
Szándékosan emeltem ki az egyik összetevőjét, vagyis pont ezt az összetevőjét. Mert elég macerás és gusztustalan is leszedni a tojás hártyáját. Én mindenesetre, nagyon utáltam, de nem jutott hirtelen más eszembe ezekre az összetevőkre. Ha Turnernek van jobb ötlete szívesen fogadom.

[Gwennek]

Akkor most tekintsük át a 10 alapvető hibát,
melyeket egy kezdő és tehetségtelen bájitalkészítő elkövethet...  
főleg Gwennek,  
de az eleje kicsit Kevinnek is.

1.  Hozzávalók téves azonosítása

Kay épp csak fel-felpillant, mikor újabb és újabb diákok szállingóznak a terembe, egyébiránt lustán hasal az asztalon, és csak akkor egyenesedik fel, mikor a tanár úr is feláll, hogy belekezdjen a mondanivalójába. Kay ekkor felül és kihúzza magát, hogy látszódjon rajta, mennyire érdekli a téma. Közben tekintete jobbra sandít, arra a cuki griffendéles srácra, akit még nem nagyon ismer, de bosszúságára lehuppant valami sötét hajú frigid liba mellé... A fenébe is, miért kellett neki rögtön padtársat választania? Ha nem teszi, most lehet, hogy a helyes srác mellett ülne!
Vagy, ami mondjuk rosszabb, Kiba mellett. Elhúzza a száját, és inkább újra a tanár úrra figyel, aki lassacskán végez az ültetéssel, és Kay neve is elhangzik. Meg a padtársáé is. Drecasso? Vagymi? Ez angol név egyáltalán?
Piton professzor emlegetésére végigfut a hátán a borzongás. Kay sose volt túl jó bájitaltanból, és ezért Pitonnal is mindig csak szívott, bár az se jobb hogy a házvezető tanára most egy másik tárgyat tanít. Egyáltalán nem helyes. Épp ezért Kay sose jó a tárgyaiból.
A lány tekintete a polcsorokra téved, ahogy felhívják rá a figyelmét. Jé, ezeket még sose vette észre! Ezek szerint akármikor lehetett volna puskázni akár órán is? Nemár! Hát ez tiszta ciki!
Nos, Kay még életében nem lapozta át a bájital tankönyvét, jegyzetei meg alig vannak, azok is csak olyanok, hogy épp meg tudta menteni a lapokat Sanyi és Béla szájából.
Rózsaszín rágóját idegesen rágcsálva pislog a padtársára, Gwenre. A lány idősebb, biztos sokkal több ötlete van, mint neki!
Aztán csak néz. És néz.
- Na jó. Hátra megyek valami gombás könyvért. Ezt legalább tudom, hol keressem - magyaráz, miközben kicsusszan a padból, és hátrakoslat a polchoz. Elkezdi böngészni a különböző köteteket, keresi a G betűt, de az se biztos, hogy ezek ábécé sorrendbe vannak állítva!
Aztán végül rálel valami furcsa könyvre, Ehető és mérges gombák. A kötet kicsit foszladozik, és undorító hányásszaga van, de azért ó lesz. Kay boldogan csüccsen vele vissza a helyére, és kezdi el lapozgatni.
- A fenébe! Igazán rakhattak volna bele nagyobb és színes képeket is... - morog az orra alatt.
Hát igen, Kay nem tudja megállni, hogy ne dumáljon órán, ezért is áll többek között olyan rosszul a legtöbb tárgyból.
Lapozgat lapozgat lapozgat... Nézi a gombát, lapoz tovább...
- Hé, megtaláltam!
Rábök egy képre, ami szinte pontosan ugyan olyan gombát mutat, mint ami ott van előtte.
- Mocsári gömbgomba - olvassa fel a növény nevét Gwennek. - Valami hülye latin név is van itt, na mindegy. Azt írja, mérgező! Ne nyúlj hozzá! - figyelmezteti a padtársát Kay, annak teljes és téves tudatában, hogy jól azonosította a sárgombát. - Hmmm. Azt írja, felhasználható a szemölcs-eltávolításban, jó gyomorpanaszok ellen, és elengedhetetlen összetevője a havibajkezelő-párlatnak. Az meg mi?
Vállat von, mintha csak magában beszélne. Most végül is megengedett, hisz csoportmunka zajlik, nem?
- Na, jutottál ezekkel valamire?

~Bájitaltan

Bájitaltankönyvét is előveszi a biztonság kedvéért, és padjának szélére taszajtja. Jegyzetei elhasznált válltáskája bendőjében maradnak, általában könyvét sem szokta használni, de ilyen korrepetáláson még sosem volt, nem tudhatja miben lesz része. Na igen, még sosem volt korrepetáláson, nem is volt rá szüksége, mint ahogy most sincs. Egészen egyszerűen megbeszélték Mikáékkal, hogy mind eljönnek. Erre meg.. Egyedül ül itt. Foley jól kijátszotta őket, és be kell látnia, igaza is van. Ha mind egyszerre jönnek el korrepetálásra, valószínűleg Mika ugyanúgy elkalandozna most is, mint órán, és nehéz feladat lenne kordában tartani őket. Alsó ajkába harapva mélázik el, miközben pár laza csuklómozdulattal az utolsó vízcseppeket is megpróbálja kiborzolni frizurájából. Mindegy, ő legalább már ma kotyvasztgathat.
Fél füllel figyel csak a professzor válaszára. Szinte biztosra vette, hogy Foley nem fog sok energiát pazarolni a válaszra, így inkább ő is újdonsült padtársa felé fordul. Egy hugrabugos lány huppan le mellé. Az ismerős arc könnyedén előcsalogatja Audrey százvattos vigyorát.
- Szia Shay! – vigyorog a lányra. Arra sem kell sokat várni, hogy meginduljon a beszélőkéje, ami általában minden órán aktívan részt vesz, de amint kinyitná a száját, Foley professzor beléfojtja a szót.
Szóval az ülésrend változni fog.. – nyugtázza Foley szavait. Mellé majd Viki Mirol ül.. Viki.. A monológ többi részére nem is tud figyelni. Arca egészen elkámpicsorodik a hirtelen jött zavartól. Ilyen kifejezést nem sokszor látni a Turner lánynál, és a szájszegletben mindig ott lustálkodó huncut görbület most igen groteszkké varázsolja képét. Éjfekete szemeivel pislant az egyre csak közeledő Vikitria felé, lélektükreiben most ott vibrál a bizonytalanság. Régebben olyan egyszerű volt kijönni ezzel a lánnyal, köszönt, ha találkoztak, a pályán tökéletesen eljátszottak egymással.. De a DS-incidenst nem tudja elfelejteni. Nagyon nehéz olyat tenni, amivel Audrey Turnert fel lehet ingerelni, de Vikitria beletenyerelt. Igaz, Iza mindent elmesélt, amit a griffendéles csapatkapitány az edzésen mondott, de azóta sem tudja ezt lerendezni magában. Igen-igen, Imperio.. Verita-szérum. De az árulás mégiscsak árulás, és ezt a tüskét nagyon nehezen tudja kipiszkálni magából Audrey.

Zavarában hajába túr, hogy összeborzolja immár félszáraz tincseit, nyelvével is csettint egyet idegességében, majd megpróbál ismételten Foleyra figyelni. Átnézi az összes hozzávalót, amit a professzor óra előtt kirakott az asztalukra, majd minden gondolkozás nélkül kézbe veszi az egyik ezüsttőrt, és mutatóujján kezd vele egyensúlyozni, hogy ezzel foglalja le magát. Csak végigfut a felsoroltakon: gyöngygerinc, kopasz fülfű, lápi virágok nedve; de szeme sarkából végig Vikit figyeli. A zavar igen ismeretlen érzés Audrey számára, és egyelőre nem igazán tudja, hogyan vetkőzze le. Figyelj a dolgodra, Audrey Violet! Igeen, ha mondjuk szkarabeusz szárnyakat dolgozunk a kopasz fülfű nedvéhez, remek alapot kapunk egy altatóhoz, de ahhoz kellene még.. Kivételesen olyan lassan áramlanak fejében az ötletek, hogy Viki könnyedén félbeszakítja gondolatmenetét.
- Érzéstelenítő bűbáj? – a szavak lomhán gurulnak ki szájából. Az ezüsttőrt tenyerébe fogja, nehogy az asztalon végezze az egyensúlyát vesztett tárgy. Igazából nem szereti elkészíteni ezt a bájitalt. Csak egyszer volt vele dolga, na jó vannak érdekes pontjai. Például..
- Kajqum tojás! – mondja Vikitriával kórusban, egy Audreyhoz sokkal jobban illő hangnemben.
- Rendben, az érzéstelenítő bűbáj szerintem tökéletes. – csacsogja, miközben már fel is pattan helyéről. Padtársának hátat fordítva lép a legközelebbi vitrinhez, hogy előkotorjon onnan pár kajqum tojást. A recepthez csak egy tojás hártyája kell ugyan, de biztos, ami biztos, hátha Viki is szeretné lecsipegetni a hártyát. Szelíd mosoly ül a száján, mikor visszaérkezik a padhoz, kezeiben három, lilafoltos tojással.
- Viszont ehhez kell még porított mandragóra, amit egybe kell majd főzni a párolt fülfű nedvvel. – csacsogja egészen vidáman, miközben visszaül helyére. Mindig is szerette a gyakorlati tárgyakat, így mikor végre munkára kerül a sor, visszatér jókedve is. Kedveskedve odatol Viki elé egy kajqum tojást, nehogy kimaradjon a mókából. Neki legalább is ez a kedvenc része. Minél mocskosabb, és undorítóbb dologról van szó, annál izgalmasabb.
A tojást szelíden az asztalhoz csapja, épp annyira, hogy a külső héj megtörjön, de a hártya ne sérüljön. Ekkor már elő is tör a jól ismert kajqum-trágya szag, ami leginkább valami igencsak elrontott záptojásra emlékeztet, és lágyan előbugyog a héj alól a hártyát védő rikító narancsszínű lé. Miközben Audrey alaposan letörölgeti a folyadékot, aminek egyébként különleges agytompító hatása van, halk dudorászásba kezd, és ismételten Viki felé pislant. Zavara, mintha teljesen eltűnt volna, de úgy ítéli meg, hogy ami maradt, azt egy kis kérdezősködéssel rögtön elűzi. Munkaközben amúgy is folyamatosan jár a szája, így valahogy jobban tud koncentrálni. De mit kérdezzen? Mit is..?
- Te Viki, milyen érzés Verita-szérumot inni? – teszi fel a kérdést, miközben ártatlan mosolyt villant csoporttársa felé. AZ fel sem tűnik neki, hogy ismételten úgy becéz valakit, hogy alig ismeri. Hogy a témához sincs köze? Ugyan már, Audrey Turner fejében mikor fordulna meg ilyen gondolat?

[Bájitaltan különóra]

Bájitaltan különóra

Shay, a partnernőm

Sokáig nem kellett tétlenül ülnöm. Alighogy előhalásztam táskámból a szükséges felszereléseket, felcsendült a professzor mély, ám annál barátságosabb hangja. Nem tűnt túlságosan boldognak felállva a felfelé meredező dolgozathalmaz mellől, de ismertem már annyira, hogy tudjam...bizakodó...többek között ezt is kedveltem benne. Meg persze tudtam, hogy a legjobb diákjai közt tart számon...ez sem volt feledésbe merülő szempont. Most jöhetne a nagy kérdés, hogy akkor mit is keresek én itt? Hisz ez valójában egy korrepetálás...de nevezzük inkább különórának, egy kis fejtágítás, ami ugyanúgy rám is rám fér. Mint tudjuk én sem vagyok tökéletes, bár...közel állok hozzá. Szóval magvas teendőim közé simán befért ez a kis ráképzés és bátorkodtam elmerészkedni a méltán tisztelt Foley professzor órájára. Tudtam, hogy nem fogom megbánni.
Figyelmesen hallgattam, hogy osztja fel a csapatot a bájitalok mestere, majd tudomásul véve a szituációt, miszerint itt kell hagyjam újonnan szerzett padtársam, felpattantam a székemről, majd kezembe ragadva könyveimet megcéloztam a négyes asztalt.
- Sok szerencsét Ophelia! -fordultam még vissza egy kacsintás kíséretében, miközben fél szemmel már a mellém beosztott hugrabugos lányt fürkésztem. Mire megérkeztem a kijelölt asztalhoz már Shay ott toporgott mellette, szemeivel az asztalon heverő különféle dolgokat szemlélte. Egy apró mosollyal üdvözöltem a lánykát, majd Foley Prof. hangjára felemeltem a fejem és követtem felénk irányuló mondatait. Anyagok. Azok bizony vannak dögivel. Lenéztem az előttem felsorakozó "kellékekre", gondosan körüljárattam szemgolyóim mindegyiken, majd ismét visszatértem tanárunk arcára. Bizony ám, Mr. Pitontól valóban jó pár bájital elkészítését megtanultuk...az már más kérdés, hogy utáltam azt az embert. Tanítani viszont tudott, meg persze szívatni a vöröstaláros diákokat. Az volt a hobbija. Azért mertem remélni, hogy a mai napon hasznosíthatok valamit abból az információáradatból, amit anno megpróbált a fejünkbe tuszkolni. Mindenesetre a jegyzeteim nálam voltak, csak tudjam kiolvasni azt a macskakaparást. Nehéz meló lesz, de nem esélytelen. Ha más nem, akkor a tankönyvek segítenek... meg persze a bájos hölgyemény itt a jobbomon. Mr. Foley szavaira oldalra fordítottam kobakom, elővettem a legfagyosabb szíveket is felolvasztó mosolyom és kilöveltem Shay felé. Örültem, hogy a szintén mindig vidám csajjal kell együttműködnöm...és nem csak azért, mert tudtam, hogy így kellemes pillanatoknak nézünk elébe. Nem. A legfőbb előnye ennek a ténynek az volt, hogy mint én úgy a lány is az ötödiket taposta, így tudásilag körülbelül egy szinten állhattunk...és nem mellesleg a két ház sem állt távol egymástól. Bár simán dolgoztam volna akár egy mardekárossal is, miért ne? Velük is ki lehet jönni. Visszatérve a tudásunkra, ahogy elnéztem Shayt úgy sejtettem, hogy ő nem azért van itt, amiért én. Talán hozzá nem áll annyira közel ez a tantárgy, mint hozzám. Ezért is leszünk mi igazán jó páros. Kiegészítjük egymást.
Miután Foley professzor végzett mondandójával és kiadta az utasításokat, feladatokat, úgy döntöttem a kezembe veszem az irányítást. Mégis csak én voltam itt a férfi, cselekvőképesnek és határozottnak kellett lennem. Elvégre nem várhattam meg, hogy a sárgataláros lányka tegye meg az első lépést. Nem lenne méltó hozzám.
- Na lássuk csak...mik vannak itt? - pillantottam újra az asztalra fokozott figyelemmel és ez meg is tette a hatását. Amit legelőször felfedeztem, annak cseppet sem örültem. Kerecsgyökér...undorító egy "lény". Bárcsak növényt mondhatnék, de ez nem az...ez egy szörnyeteg. Elég jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam mivel van dolgom. Sajnos. Arckifejezésem a lehető legjobban leírta véleményem, szinte meg sem kellett szólalnom...de jobbnak láttam, ha tájékoztatom a lányt röpke felfedezésemről.
- Ezt nézd! -emeltem fel néma undorral a kívülről sem bizalomgerjesztő gyökeret. - Kerecsgyökér...veszedelmes egy "jószág". Úgy is mondhatnám, hogy jobb békén hagyni, de sajnos most meg kell küzdenünk vele.
Már most magam előtt láttam a kilövellő tüskéit egy-egy erősebb szorítás következtében, ami ha megszúr...hát...nem kellemes, ugyanis mérget is tartalmaz...és ez még nem minden. Ha még nem lenne elég ennyi, akkor akár az ujjad is áldozatául eshet. Nem semmi. Egyenlőre visszahelyeztem az asztalra, a még nyugalomban lévő "ragadozót" és szemügyre vettem a többi hozzávalót. Egy köteg Diphlacum honoraclé. Az nem vészes...vele nem lesz sok gond. Vágókések, egy tálca fiola megtöltve különböző folyadékokkal és néhány fácánkakastoll. Kezdett összeállni a kép. Gyorsan végigpörgettem agyamban a felhasználható dolgokat, majd megosztottam észrevételem Shayjel.
- Ahogy elnézem, ezekből "egykönnyen" elkészíthető egy ragyaeltüntető főzet. Kelésekre, átok okozta kinövésekre kitűnő lesz...csak a kerecsgyökérrel kell megvívnunk a magunk harcát. A többi már megy, mint a karikacsapás. - csillantak fel szemeim és ösztönzőleg tekintettem a lányra. - Vagy esetleg van jobb ötleted? -tettem fel az érdeklődő kérdést, bár az igazat megvallva teljesen magabiztos voltam...reméltem, hogy ő is bízik bennem.

Bájitaltan Különóra
Kevin, a tudor

Nem így megy be minden órára, sőt máskor egészen laza. Ha egy bűbájtanról vagy egy átváltoztatástanról van szó, akkor semmi problémája nincs, teljesen biztos a tudásában és nem görcsöl még Piton SVK óráin sem. De, amikor ide érkezik, vagy gyógynövénytanórára teljesen megváltozik minden és a magabiztos lánykából egy bizonytalan, visszahúzódó kis nyuszi lesz. Ez bizonyára a kevés sikerélmény miatt van. Eddig évközben alig voltak sikeres bájitalkészítései, pedig az elméleti résszel nincs semmi baja, tudja a recepteket, de olykor rosszul azonosít be növényeket, ami valószínűleg összefüggésben áll a gyógynövénytan gyengélkedésével.
Mosoly az ő arcán is megjelenik, mint valahányszor, ha Audreyval egy helyiségbe kerül és egy bizonyos sugarú körzetben helyezkednek el egymástól. Mindig az a kis cinkos mosoly, ami elárulja, hogy vaj van a fülük mögött, talán nem is kevés. A hollós lány elég ügyesen titkolja az ilyesmit, gyakorlott a bajkeverésben, de Shay még csak most kezd „elromlani”, neki még idő kell, hogy ezt úgy tudja kezelni, mint a nagyok, mint Audrey. Már alig várja, hogy csacsorászni kezdjenek, még arról is képes lenne elfeledkezni, hogy hol is vannak és miért is vannak itt. Kíváncsi hogyan halad a lány a seprű felturbózással, de sajna erről majd máskor kell értekezniük, ugyanis Foley elérkezettnek látja az időt elkezdeni a kínzást. A némileg megnyugodott hugrás számára legalábbis a kínzás percei kezdődnek onnantól kezdve, hogy csoportokat állít fel és mindenek tetejében az ő párja nem a most mellette ülő hollóhátas kviddicsboszi lesz. Pech. Óriási pech. Jó lett volna olyan emberrel párban lennie, akiben tudja, hogy megbízhat, mint ahogyan tudja, hogy tudásában is megbízhat. Hát nem így lesz és ennek jeléül orran heveny ráncolásába fog valamint az arca is eltorzul, lévén fintorog hozzá. Ezzel az arccal adja át helyét Vikinek és slattyog a számára kijelölt padhoz, ahol várja a kijelölt társát, a titokzatos Mr. Stratfordot. Valahogy így névről nem ismerős neki az említett, de mivel még mindig durcizik, persze csak magában, így nem fordul oda, hogy megnézze magának az illetőt, mondván „Úgyis ide kell jönnie.”…
És valóban, másodpercekkel később feltűnik a vigyorgó Kevin. Mosolyától Shay ajkaira mosoly kerül, bár fogalma sincs miért, hiszen oka aztán nincs rá. Na de a Mosolykirálylány mióta mondd le a mosolygásról?! Nos, talán akkor, amikor az asztalon heverő hozzávalókra sandít.
~Csak ismerjem fel őket…. ~ fohászkodik magában teljesen elfeledkezve arról, hogy miért is dolgoznak csapatokban. Jó na, ne vessük a szemére, a bájitaltan számára kínzás, és örül neki, hogy eddig nem ölt meg senkit a bénázásával. Kev újra elmosolyodik, valami nagyon édesen, amit Shay ismételten nem bír ki visszamosolygás nélkül, de az ő szíve nem fagyos, bár tény, hogy el sem olvad tőle. Valahogy eddig mindössze egyetlen félmosolytól volt képes teljesen elolvadni, de ez egy másik lapra tartozó dolog.
- Höh?! – kérdez vissza nagyon értelmesen, szinte reflexből. Neki is ez lett volna a kérdése, no de gyorsan helyre teszi magát, hiszen tudja ő, hogy nem engedheti, hogy Kevin olyan nagyon domináljon. Nem azért, mert tehetségesebbnek gondolja magát, lévén nagyon is tisztában van saját képességeivel, és azzal is, hogy főzőcskézés terén nem olyan könnyű alulmúlni, persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet. Az elfogadhatót a vizsgáira Pitonnál eddig mindig összehozta, talán Foleynál kevesebbet kell aggódnia. Talán.
Zöldjei újra a padot fürkészik, és a kínálatot, valamit talán felismer. Szerencsére azonban, úgy tűnik a griffendéles kérdése csak költői jellegű volt és egyáltalán nem vár választ a lánykától. Felmutat egy darab gyökeret, majd beszámolót tart róla neki. Nem túl gyakori alkotóelem, amit bemutat, így már ő maga is könnyen be tudja azonosítani a főzetet, melyet el kell készíteniük, de ez csak a könnyebb dolog. Már le is írná a rá vonatkozó dolgokat, ha ez egy írásbeli vizsga lenne, igazán szép eredményt érne el, de nem az.
- Nem, nincs. – válaszolja mosolyogva, és egy picit még a fejét is megrázza nemlegesen. – Hát, azért szerencse, hogy nem a gyökérrel kell kezdenünk. Kezdhetjük igaz? – kérdezi némileg belelkesülve, hiszen, ha nem is mondta ki, na meg ugyebár nem teljesen magától, de kitalálta a bájitalt, és tudja mi, miután következik. Ilyenkor szokott rontani, szóval Kevinnek majd ügyelnie kell a lánykára és olykor türelemre inteni, valahogy sosem bírja kivárni, amíg eljön az ideje az egyes hozzávalók hozzáadásának. Kérdés nélkül veszi elő pálcáját és irányítja az üst alá.
- Lacarnium inflamare! – gyújt be alatta, s beleönti a kellő mennyiségű vizet. Na most veregesse magát hátba, vagy ráérünk a gratulációkkal? Ujjaival végigsimít a fiolákon, miközben halkan motyogja a bennük található hozzávalók neveit, olykor tétován feltekint Kevre, hogy valóban eltalálta-e őket.
- Szalamandra vér, futóféreg nyálka, Himraké gél…. ééés… ez lenne a Gerdog nektár? – néz fel a fiúra, most egyáltalán nem tűnik bizonytalannak, de ez még mind csak elmélet volt.

[Kevin és Seya]

Kevin és Seya

Majdhogynem mereven néz maga elé, az asztalra helyezett bájitalkomponensekre. Az utána érkezőkre csak egy-egy futó pillantást vet, kielégítve az ösztönt, hogy pontosan kell tudnia, kik veszik körül. Közben azonban a gondolataiba merül, így igencsak megijed, mikor Kevin hirtelen megáll mellette, és suttogva megszólal. A fiú felé kapja a fejét, és nagyon halk nyikkanást hallat, mintha csuklana egyet, de úgy összerezzen, hogy az ember azt hihetné, megcsípte valami. Pár másodpercbe beletelik, mire szintén suttogva, lesütött szemmel válaszol.
- Dehogy.
Összébb húzódik, pedig Kevin kényelmesen elfér mellette. Nem mer felé nézni, így hát inkább a tanári asztal felé pislog. Nem sokkal később Foley professzor megköszörüli a torkát, és elkezdi az órát. Figyelmesen hallgatja, amit mond, ám mikor a neveket kezdi sorolni, tizedmásodpercek alatt jelenik meg gombóc a torkában. Igyekszik palástolni a félelmét, és ez most kisebb-nagyobb sikerrel, de megy neki. Fogalma sincs, ki az a Mr. Kiba, jelen helyzetben azonban nem is akarja megtudni. Kevin kedves szavaira nem is reagál semmit, csak a tekintetével követi egy ideig, mintegy belekapaszkodva, mert őt legalább már látta korábban.
Ez így nem mehet tovább. Azért jött, hogy tanuljon. Senki és semmi nem számít, csak az, hogy ő most készüljön az RBF-re. Ennyi... Legalábbis ezt mantrázza, miközben igyekszik figyelemmel kísérni az instrukciókat, és kizárni minden más zavaró tényezőt.
Szerencsére a munka elejével nem lesz semmi problémája. Az elméleti részek jól mennek neki. Majd akkor lesz bajban, ha a hozzávalók tényleg kiszagolják, hogy bizonytalan.
Közben valószínűleg megérkezett mellé Seyala, aki felé csak ennyit lehel rettenetesen halkan:
- Szia.
Újra megszemléli a hozzávalókat, kizárólag arra koncentrálva, hogy megtalálja a megoldást az első számú feladatukra: Milyen bájitalt készítsenek?
Egy marok fácánkakastoll, kötegbe font Diphlacum homoraclé, rengeteg kerecsgyökér, és egy tálca, amin több különböző tartalmú fiola van.
Tétován nyúl a tálcáért, hogy közelebb húzza magához. Homlokráncolva nézi meg így is az üvegcséket, mást egyelőre nem tesz. Próbálja kitalálni, mi van bennük.
Aztán lopva csoporttársára pillant. Illene bemutatkozni.
- Ophelia vagyok. - mondja csendesen. Már nem néz a fiúra, így olyan, mintha az üvegeknek beszélne.
A Seyáról terjengő pletykák nem jutottak el hozzá, ezért pontosan úgy viszonyul hozzá, mint bármelyik ismeretlen társához. Attól eltekintve, hogy legbelül, nagyon mélyen és alig tudatosan, furcsának találja a másikat.

[Bájitaltan különóra]

Bájitaltan különóra
Foley, Kay, Aud, Ophelia

Bahh... A kölyök szemszögéből nézve egyre gyatrábbnak tűnnek a körülmények. Egek! Ha nem azért lenne itt, hogy magába szívjon némi tudást - aminek hiányáról természetesen csak és kizárólag az a pipogya Foley professzor tehető felelőssé -, ez volna az a pillanat, amikor kilökné maga alól a széket, és olyan sebesen iszkolna ki a tanteremből, hogy a többiek jóformán csak az ajtó döndülésére kapják fel a fejüket!
Szorongva kémleli a körötte gyülekező nőstényeket. Egy-kettő beszélget, másoknak az egyetlen megmaradt hím nemű egyed osztja az észt... Pff. Szánalmas kis csúszó-mászó. Ha lenne benne egy kis büszkeség, hősiesen meghúzná magát egy elülső padban, és nem hagyná, hogy a lányok testéből kipárolgó varázs megbódítsa! Mint minden fiút. Mint minden fiút?...
Seya úgy dönt, a tanárnak is kijár egy kis szabad levegő, így aztán fürkész tekintetét most Kayék asztala felé fordítja. Vajon Satine merre lehet? A Csipet Csapat tagjai a maguk nemében persze roppant veszélyesek, és mivel a hóhajú kölyökkel egy súlycsoportot alkotnak - ha nincsenek nála egy egész szinttel feljebb -, ezt nem is merné vitatni. Néha olyan hirtelenek tudnak lenni, hogy szabályosan a félsz borsódzik tőlük a hátán. Ettől függetlenül ha kicsit is, de kedveli őket. Kicsik még, mint ő maga. Szellemileg talán ifjabbak, de ki ő, hogy megítélje a különbséget? Finoman elhúzza a száját, és hogy kicsit is lekösse a figyelmét, lopva nekiáll kikaparni a földet a körmei alól. Könnyű, kinti szag lengi körbe, mintha egy összekötő hídon átrobogva a kinti kis vihar szele váratlanul beköszönt jó barátként a puha, ettől-attól kissé nyirkosan összetapadt tincsek közé fúrta volna magát - bár közel sem olyan illatos, mint amit az első padok egyikében ülő lány áraszt.
Audrey Turner felől az eső-áztatta kviddicspálya gyepének fűtől kesernyés, és friss esőtől tiszta szagát érzi az orrába kúszni. És a föld porhanyós, puha göröngyökbe tapadt, leírhatatlan aromáját. Egyszeriben elfogja a vágy, hogy valamivel közelebb férkőzhessen egy ablakhoz, vagy legalább a mennyei illat forrásához; de a Hollóhát csapatának kapitánya túlságosan nagy túlerőt jelentene, és a táskájából kilógó ütője sem fokozza a szakadt kis mardekáros biztonságérzetét.
Már épp kezdene megnyugodni a külvilág illataitól, amit a bentieken érez - leszámítva Kay jellegzetes szagát, ami bár néha meglehetősen csípi az orrát, azért kedveli -, mikor Foley szólásra emelkedik, és ő úgy rezzen össze, mint a tetten ért bűnös. De hát nem is csinált semmit! Csak néhány másodperc múlva veszi észre, hogy akaratlanul is felpattant a székéről, és két tenyérrel támaszkodott az asztallapra. Ugrásra készen, mint aki bármelyik pillanatban elinalhatna, a nyaka, az arca, ujjai... mind-mind látványosan megfeszülnek. Egyenesen a professzorra mered, mintha azt kérdezné, csendesen, de tökéletes kétségbeeséssel, hogy már megint miért ő?...
Óh. Vagy úgy. Csak kiosztották a párokat. Akkor jó, semmi gáz, és már épp ülne vissza, ajkain a szenvtelen kis félmosollyal, mellyel leginkább a saját csököttségét dicséri, mikor elhangzik a neve, és olyan vad öröm dobban a mellkasában, amilyet régen érzett! Ennyi lány között mégis csak összekerülhet azzal a nyomorult griffendéles mamlasszal!!! Nem tudja, hogyan teljesít bájitaltanon, de azt igen, hogy fiú, és...
És hogy nem vele osztják egy asztalhoz.
- Micsoda?! - Mire lakatot tehetne a szájára, már rég kibukott rajta a méltatlankodó hördülés. Nem emlékszik, hogy valaha is előfordult volna, hogy ilyen látványosan ágál egy tanár döntése ellen, de ez... ez... ez hihhetetlen! Látványosan fortyog benne a harag, még akkor is, amikor nagy lendülettel felmarja a táskáját, és már csak a bosszúságtól hajtva a kijelölt asztalhoz vonul. Egy lánnyal?! Legyen! Rohadt Foley! Rohadjon meg ott, ahol van! Kapjon náthát, verje ki a rüh, és még egyéb csupa szépet és jót a drága-drága mentorának, aki képes volt a nőstény oroszlán elé lökni egyetlen kurva ké...! De hisz ott a kés. Ezüst tőr. Pont jó lesz.
Levágja magát a helyére, és néma mogorvaságba burkolózik, míg arra vár, hogy a többiek is odavánszorogjanak a maguk asztalaihoz. Ideges, minden áldott tincse az égnek borzolódott, meg-megrándul az arcát szabdaló sebhely. Áthűlt kis ujjai egymásba kapaszkodnak. A tekintetével is képes lenne kinyírni a jó lelkű Travis Foleyt.
Aztán a partnerét is, akivel dolgoznia kell. Bár a halk köszöntés hallatán félelmetes sebességgel simul ki az arca, és a dühödt ideg helyét őszinte döbbenet veszi át - felborzolt voltát levedli, mintha végigsimítottak volna a buksiján.
- Szia. - Nahát. Ez a lány még nála is halkabb. Ilyen közelről nem is tűnik veszélyesnek, bár azért jobb nem előre inni a medve bőrére. Ő még mindig a hollóhátast figyeli, míg amaz a hozzávalókat veszi szemügyre. Pozitív. Szóval ő is tanulni jött.
- Én meg Seya. - Elpirul. Nem ehhez a bánásmódhoz szokott, pláne nem a lányok részéről. Lopva felpillant Foleyra, és egy veszett hunyorgással jelzi, hogy ezért egyszer még megfizet. Aztán ő is a hozzávalók felé fordul. Nem meri elhúzni őket Ophelia elől, szóval úgy dönt, inkább tisztázza a kettejük közti viszonyt. Csak a miheztartás végett.
- Öhm... Az igazat megvallva azért vagyok itt, mert kicsit lemaradtam az anyaggal, szóval ha van bármi ötleted... Elkélne a segítség. - A kerecsgyökeret még felismeri, és rémlik neki valami a fiolák közül is. Az az opálosan áttetsző, koncentrált holdfényre hajazó lötty. Ha ködlő illata van, mint egy londoni hajnalnak, akkor bengekivonat.
- Ez micsoda? - A latin nevű csodára mutat, közben hogy csináljon is valamit, előhalássza a bájitaltan könyvét, felcsapja a név- és tárgymutatónál, és kikeresi belőle a kerecsgyökeret. Vagy nyolc oldalt megjelöl, ahol említik a "növényt". Remek. Akkor készíthetnek valami olyat is, ami számára sem idegen - bár jobban örülne valami újdonságnak. Azért azt meg kell néznie, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen gyökérrel. Ujjaival lazán végigköveti a sorokat, aztán felmarja az egyik tőrt, és lazán ledöfi szerencsétlen párát.
"Tüskék és csápok... Vigyázat, harap!... Roppant veszélyes, mivel... A mérge egyike a..." Összeráncolja a szemöldökeit, és tanácstalanul kivonja a pengét a kerecsből. Sűrűn bugyogó, zselés, sötétbordó nedv csordul az asztalra. Se csáp, se tüske, se semmi mozgás. Még egyszer ellenőrzi, hogy jó oldalt nézett-e a könyvben, de mivel ott mindent rendben talál, és a képek is egyeznek, a tökéletes tanácstalanság ül ki az arcára.
- Ophelia... - Nem akarja megzavarni, de azért partnerek, hogy együtt dolgozzanak, és segítsenek a másiknak. Ha itt nem kap választ, könyörtelenül kifaggatja Foleyt. Megvárja, míg rá figyelnek, aztán óvatosan a lány elé tolja a kivégzett kis gyökeret. Megreszketnek a kezei. Valamit rosszul csinált volna?... Ő, aki mindig mindent tud? A kis stréber? Szörnyen kínos.

[Gwendolyn de Crasso kisasszony rosszullétet jelentett a korrepetálás alatt, ezért a professzor elbocsátotta őt az óráról.A megüresedett helyét Miss Emma Gray veszi át. A korrepetálás folytatódik.]

Gwendolyn de Crasso kisasszony rosszullétet jelentett a korrepetálás alatt, ezért a professzor elbocsátotta őt az óráról.

A megüresedett helyét Miss Emma Gray veszi át. A korrepetálás folytatódik.

[#Bájitaltan]

#Bájitaltan

főleg Kay

   Ez nem igaz. Persze, csakis én lehetek ilyen szerencsétlen. Útálom, hülye lépcsők. Mindig arra visznek, amerre nem kellene és most tessék, itt vagyok. Tíz perc késésben a bájitaltan korrepetálásról. Anyám, most mit fogok kapni ezért, a professzor, aki mellesleg állati helyes, tutira megbüntet. Óh, nem akarok pontveszteséget okozni a hugrabugnak, ígyis szarul állunk. De már nem sok kell. Már csak pár sarok és ott vagyok, a bájitaltan teremnél, melyet sosem szerettem a benn uralkodó hűvös levegő és az undorító, nyálkás cuccok, bogarak, szemek meg a többi hülyeség miatt, ez a jegyeimen is jócskán látszik, épp ezért iratkoztam fel a múltkoriban erre a korrepetálásra, meg hát azért is, mert minden Foleyval töltött perc maga a mennyország, egyszerűen isten az a tanár, imádom.  Helyes, okos és mindezek mellett irtó aranyos is. Nem csoda, hogy szinte a suli fele odavan érte.

   Már csak pár méterre vagyok a teremtől, mikor onnan egy szőkeség ront ki, falfehér ábrázattal, látszólag nem érzi túlságosan jól magát. Nem igazán ismerem. Valószínűleg idősebb, és kék szegélyű köpenyben van, vagyis hollóhátas. Sosem szerettem a kéket, mindig is kövérített, engem legalábbis. Csak akkor vagyok hajlandó felvenni valami kék cuccot, legyen az nadrág, vagy póló, akármi, ha már nagyon vészhelyzet van, ha tényleg nincs más, vagyis többnyire soha.
Vetem még egy utolsó pillantást a lányra, majd egy „Majd boldogul egyedül.” – féle vállrándítással benyitok az ajtón és vidáman köszönök a professzornak, majd elnézést kérek a késésért. Ahogy látom, kettes csoportbeosztás van és a sürgölődő emberekből csak arra következtethetek, hogy a munkát is elkezdték, tehát biztosan elkéstem. Na, mindegy, remélem azért nem olyan jelentős ez a pár perc, és a prof is majdcsak észrevesz.

   Körbepillantok a terembe és elsőre nem is látok szabad helyet. Már kezdek örülni, hogy most végre Foley professzorral dolgozhatok, de szerencsétlenségemre megpillantok egy magányosan üldögélő szőke csajt. Valószínűleg az előbbi párja volt, s miután ő itt hagyta, egyedül maradt. Fáradtan szusszantok egyet. Na, ez tényleg nem az én napom. Megigazítom vállamon függeszkedő, szürke kis táskám, majd gyorsan utat fúrok magamnak és lehuppanok a lány mellé. Nem tudom ki ő, még soha nem láttam, de ahogy elnézem, eléggé fiatal lehet. Olyan másodikos, harmadikos forma, és a köpenye. Jellemző. Egy mardekáros, oh, minő szerencse. Nem baj, majdcsak nem nyírjuk ki egymást ez alatt az egy órácska alatt.
-  Szia! – köszönök neki a tőlem telhető legnagyobb örömmel, majd leakasztom táskámat és magam mellé dobom. – Mi a feladat? – kérdem, miután mindenemet előkészítettem, a rózsaszín nyelű késtől kezdve a szintén pinkkel beborított tankönyvig. Oldalra nézek, majd látom, hogy csoporttársam könyve valami gombánál van nyitva, és az asztalon is egy hasonlót pillantok meg. Arcomról eltűnik a mosoly, majd aggodalmasan futtatom végig szemem a rövid leíráson.

[Az első negyedóra]

Az első negyedóra

   Egészen könnyeden támaszkodik csípőjével a robosztus tanári asztalnak, s ebben a pózában úgy fest, mintha a felelősségtudat teljes birtokában jött volna világra. És mindezt olyan előadásmódban nyújtja a társaság tudtára, amit egyszerűen nem lehet nem észrevenni. A tanár minden mozdulatából gyöngyözik a hanyag elegancia, jó adag tartózkodás, ugyanakkor rengeteg odaadás. Talán másokat éppen ez az összeállítás riaszt el, s kelt bennül hasonló, távolságtartó viselkedést vele szemben, megint másokat arra buzdít, hogy bízzanak őbenne, és mellette sose féljenek semmitől. A gyermekarcok általában híven tükrözik, kire hogy hat a professzor kisugárzása.
   Az már más kérdés, hogy Foley mennyire van tisztában a saját erejével. Ő csak azt tudja, hogy sohasem élne vissza az emberek bizalmával. A kétszínűektől és az árulóktól mindig is viszolygott. De hogy gondolhatná itt bárkiről, hogy visszaél a tudással, amit ezeken a külön órákon oszt? Túl naiv, de hát mégis csak gyerekeket oktat. Nem beszélve arról, hogy egynémely diák éppenséggel a bennmaradásért küzd, egy leheletnyivel jobb bizonyítvány reményében.

   Miután mindenki elfoglalta a számára kijelölt helyet – Kevin derülten, Audrey némi gyanakvással, míg Seya sugárzó bosszúsággal a képén –, Foleyban feloldódik egy apró feszültség-csomó. Ha belefognak az önálló munkába, idővel ráhangolódnak a bájitaltanra, és akkor rajta is enyhül a szorongás. Fájó, de még mindig nem szokott hozzá a tanári címhez.
   Viszont a bevezetés után jöhet az egyik legidegesítőbb szokása: a padok közti cirkálás. Mint ahogy a tanórákon szokta, most is lazán hátrakulcsolt kezekkel rója a köröket a teremben, egyik-másik asztalnál meg-megáll, de sehol nem ejt egyetlen megjegyzést sem. Hümmögni is csak ritkán hallani. Az arca kifejezéstelen, még a vesébe látó szemek is színtelenül tapogatják körbe a látványt, épp csak a közvetítői szerepüket töltik be.
   Nem rossz az arány – a legtöbb tanulóban már megfogant valamiféle ötlet a hozzávalókat tanulmányozva –, de már az is dicsérendő, hogy sokan a tankönyvért nyúltak segítségül. Hihetetlen, de a leblokkolt diáknak az ilyen alapvető dolgok nem jutnak eszébe. Miért ne pillanthatnának bele a jegyzeteikbe vagy a varázsfüves könyvekbe, hiszen korrepetáláson vannak. Nem ártana felhívni erre a bátortalanabbak figyelmét:
   - Ne feledjék, a különórákon nem szerezhetnek rossz értékelést, ugyanis önszántukból vannak jelen. A tudásuk bővítése, csiszolása a cél, nem pedig egy kitűnő osztályzat. Mondhatnám, tényleg a részvét a fontos. Hangolódjanak rá a főzésre, koncentráljanak, de ne görcsöljenek! Nem könnyű elérni ezt a fajta… tudatállapotot, de ha egyszer megfogták, nem felejtik, és akkor már egyszerűbb lesz ráállítaniuk az agyukat a bájitalfőzésre. Ez egy tanulható képesség. Az első lépést megtették azzal, hogy eljöttek.

   Hagyja, hogy parányi büszke elégedettsége átszűrődjön a hangján, majd előreiramodik a kettes asztalnál ülőkhöz, mintha valami szándék vezetné. Audrey Turner válla fölött követi végig a kajqum tojás szakszerű megpucolását. Rendben van, ez a lány érti a dolgát, biztos kézzel választja szét a törékeny héjat a belső matériától, nem riadva vissza attól az öklendeztető bűztől sem, ami a munkafolyamattal együtt jár. Padtársának szintén nem okoz gondot a fülfű helyes felszúrása – nem mintha Vikitriától másra számított volna –, s talán a csapatmunkával sem lesz probléma. Ezek szerint egy érzéstelenítő bájitalban állapodtak meg.
   Odébb lép a négyes számú asztalhoz, ahol szemlátomást kevésbé gyakorlatias párt alkotnak a tagok. Kevinről ugyan süt a magabiztosság, ami nagyon jó, csak ne lankadjon a lelkesedése a főzöcske során sem. Ahogy a fiút ismeri az órákról, megbirkózik majd a feladattal, ám egyelőre csak a terepet méri fel. Shaelynn rémesen elveszettnek tűnt eleinte, azonban most némi bizakodás tölti el a professzorát. Az első, aki begyújt az üstje alá, aztán pontosan megnevezi a fiolákban lötyögő ezerszínű nedveket. Mintha csak könyvből olvasná. Bár így menne neki a gyakorlat is.
   Tovább a hármas asztalnál a hollóhátas és a mardekáros kettősét elnézve kérdőn feljebb szalad a szemöldöke. Nem szokott különbséget tenni a diákjai között, de hazudna önmagának, ha nem látná be, hogy Seyala munkássága különösen kíváncsivá teszi. A fiúval néhány naponta, délutánonként találkoznak a főzőlaborban, közös titkuk alatt szítva a tüzet, alkalmanként veszélyes vagy ritka alapanyagok beszerzésén fáradozva. Most azonban nem segít a fiúnak, bár amaz így sem marad támasz nélkül; a tankönyve, a professzor bűvös kötetei és nem utolsó sorban Ophelia tudása mind-mind előrelendíthetik a munka folyamatát. A kérdés most is csak az, hogy a gyerekek képesek-e együttműködni, na és persze felidézni a tanultakat vagy eligazodni egy recepteken. Ophelia már az óra kezdetén is bizonytalannak tűnt, s ilyen közelről mintha valósággal körüllengené őt az óvatos visszafogottság. Seya ellenben serénykedik – noha mozdulataiból kitűnik valami furcsa kapkodás, talán ingerültség, mindenesetre nem hagyja eluralkodni magán. Kísérletező szelleme vezérlésével keresztüldöfi a kerecsgyökeret, mire a mérsékelten veszélyes termésből undok nedv buggyan az asztal vágatos lapjára, aztán semmi. A gyökér nem védekezik, nem támad, éppenséggel úgy tűnik, mint ami teljesen hasznavehetetlenné vált. Talán a csendes lánynak eszébe villan pár alternatíva egy döglött kerecsgyökér felhasználási módjára.
   Egyes csoport. Foley szemben áll meg az asztallal, s az eleddig gondosan palástolt derűje kis híján átadja a helyét a megrendültség összetéveszthetetlen kifejezésének. Ez a sok pink!
   Mint ahogy Gwendolyn távozása nem keltett nagy feltűnést, úgy Emma Gray belépője sem zavarta meg a munkálkodókat. A lány egyből kiszúrta a neki szánt üres helyet, és Kay immár ismét számíthat a csapattársa segítségére. Már ha az a nagyszerű gombás-füves könyv a kezében nem lenne elég. Hát még ha a beazonosítás egy paraszthajszállal pontosabb lenne! Sebaj, a kislány igyekezete többet ér bármiféle helyes meghatározásnál – egyelőre. Miss Gray láthatóan nem igazán zavartatja magát, szép akkurátusan kikészíti a házilag kidekorált eszközeit, könyveit, jegyzeteit, melyek csodálatos módon mind harsány pink színben pompáznak. Ez a túlzottan… energikus árnyalat ritkán bukkan fel a pincehelyiség bús üregeiben, így a professzornak is szoktatnia kell még a szemét az újdonságokhoz.
   Minthogy a szemle végéhez ért, biccent egyet, csak úgy, magának, majd fellép a háta mögött húzódó katedrára. Nem köhécsel vagy tapsikol, hogy felhívja a diákjai figyelmét, egyszerűen csak a táblához sétál, és precíz pálcamozdulatokkal felrója a következőket:

      Matthaus Grünhold 15. törvénye – a hígítási alapelv
   „Bárminemü bájosh ital hatásfoka leszabályozhaték, ha kettőn vészed az víz arányát, melyen bévül az mágikush sámánbogánts töretik s kevertetik”

   A betűk fémesen válnak ki a tábla síkjából, és minden szögből ugyanolyan tökéletesen látszódik a régies szöveg. Grünhold törvényeiről mindenki tanult még elsőben, aztán másodikban, harmadikban… jóformán az RBF-ig átveszik az összes törvényt, leszámítva a harminchatodikat, ami nem tartozik a tananyaghoz. Ez a tizenötös a sámánbogáncs és a víz viszonyát vázolja fel, bár az elavult nyelvezet nem könnyíti meg az ifjú mesterek dolgát. Tehát miről is van szó?
   A következő pálcaintésre újabb fémfényű sorok ragyognak fel a hígítási elv alatt, méghozzá Foley hurkos-lendületes kézírásával.

      Peruggio-féle hősűrítő eljárás
   A hőfok egyenletes növelésével fordítottan arányos vízmennyiség megtartása a főzet hatásfokának javítását eredményezi. A besűrítés egyéb módjai:

• Háromnapi pácolás (feltétel: a főzet számára a teljes nyugalom és csönd biztosítása)
• Bikornis-szarvreszelék (kivétel nélkül minden bájitalra egyforma hatással bír)
• Savanyú recerke (más nevén a 'szapora erdei dudva')

   - Csak okosan értelmezzék a segítséget. Amennyiben javítani vagy emelni szeretnék a főzetük állapotát, alkalmazhatják rajta Peruggio, a 19. századi torinói boszorkánymester tanácsait. Az általános szabály a legcélravezetőbb, meg ugyebár a recerke hozzáadása, hiszen a korrepetálás mindössze kétórányi hosszúságú, tehát három napjuk aligha van a pácolásra, és persze bikornis-szarvreszeléket sem fognak kapni a sarki fűszeresnél. Ez talán az egyik legritkább cikk, ’87 óta pedig csak a feketepiacon lelhető fel. Épp csak megszokásból hagyták bent a listában. Oh, és ezt soha, semmilyen körülmények között ne felejtsék el – teszi hozzá szóban a fiatal tanár, majd még utoljára a tábla lapjára koppint pálcája hegyével, mire egyetlen szó tündöklik fel jól láthatóan:

      Bezoár

   Ehhez Foley nem fűz kommentárt. Még a legifjabb jelenlévőtől is elvárja, hogy pontosan tudja, mire használja az egyszeri bájitalfőző a bezoárt. Ellenben ne számítson a Trollnál jobb jegyre.

   Hátralép a táblától, hogy megszemlélhesse művét, és gyorsan lecsaphasson a hibákra, már ha egyáltalán vétett volna ilyesmit írás közben. Nem, nem vétett, nem szokása. Szóval az első negyedóra le is pergett a korrepetálás idejéből, és Travis Foley professzor újabb szemle-körútra indul a teremben, ugrásra készen várva az elakadók, tanácsra szorulók magasba lendülő kezeit.

[- Elnézést professzor, hogy nem a foglalkozás elejére értem ide – feltartottak. Azonban mint azt tudja, a Mandragórába kívánok jövőre felvételizni, így szükségem lenne egy jó eredményű RAVASZ vizsgára Bájitaltanból, így arra jutottam, hogy esetleg én is részt vehetnék ezeken az órákon, fakultációs kereten belül, amennyiben ez lehetséges. Természetesen nem igénylek nagy figyelmet, sem különösebb segítséget, ha nincs lehetősége még egy emberrel foglalkozni – mindidáig kiváló osztályzatom volt ebből a tantárgyból.]

Bájitaltan korrep...
Ugyan már, minek az nekem? Az egyik kedvenc tantárgyam, szerencsére mindig is jó voltam belőle, akkor mégis, minek kellene elmennem? Mondjuk kétségtelen, jót nevethetnék a sok szerencsétlenen, akik képtelenek még a legegyszerűbb bájital elkészítésére is – egyetlen egy probléma van, nem vagyok olyan kinevetős típus. Én sem vagyok mindenben tehetséges, és nekem is rosszul esik, ha kinevetnek (bár ez NEM. FORDULHAT. ELŐ.), így inkább magamban elemzem ki az ügyetlenségüket.
Akkor is izgatja a fantáziámat ez a korrep-dolog. Nem lehet, hogy Foley esetleg megengedi, hogy a jobb tanulók is lejárjanak amolyan... Fakultációra? Ha a Mandragórába akarok felvételizni, szükségem lesz erre a tantárgyra, ráadásul egy jó RAVASZ vizsgát kellene tennem belőle ahhoz, hogy bekerülhessek a toximedimágus szakra. Állítólag nem sok embert vesznek fel oda, úgyhogy hajtanom kell, nem engedhetem meg magamnak, hogy ne sikerüljön a felvételim, már csak azért sem, mert egyrészt nem akarok szégyent hozni a nevemre, (elvégre milyen az, ha egy aranyvérű család sarja nem kerül be az általa választott egyetemre, szakra), másrészt a szüleim sem díjaznák, ha halasztanom kellene, más szakra meg nem vagyok hajlandó menni – azt hiszem.
Mindenesetre el kéne mennem, lesz, ami lesz, maximum elzavar, vagy beültet a többiek közé, hogy segítsek nekik. Az sem jelentene nagy problémát, más hibájából is jó tanulni, és akkor még ki is oktathatok másokat, az meg összességében azért jó érzéssel szokott eltölteni engem.
Óvatosan összehajtogatom a korrepetálásról szóló hirdetést, hogy aztán a táskám mélyére süllyeszthessem, mikor elindulok a könyvtár felé. Kismillió tartozásom van, lassan vissza kellene hordozgatnom a könyveimet, mert Madame Cvikker meg fog ölni, az meg nem biztos, hogy jót tenne az egészségemre. Ma visszaviszek két könyvet, mert ki kellene vennem még hármat...
Miután leadtam a könyveket, és végighallgattam Madame Cvikker fél órás dorgálását, miszerint a könyveket illik időben visszaszolgáltatni a könyvtárnak, és hogy ezzel akadályozom a diáktársaim tanulmányait, idegesen pillantok az órára. A korrepetálás...!
Már elkéstem. Köszönöm Madame Cvikker, csak a jövőmet késem le éppen a rögtönzött hegyibeszéd miatt, de semmi gond. Futva indulok el a bájitaltan terem felé, majd az ajtó elé érkezve lassan kifújom a levegőt, rendezem a gondolataimat, és arcomra komolyságot és egy apró mosolyt varázsolva kopogok be, s csak a választ követően lépek be, és sétálok oda a professzorhoz, hogy halkan, majdnem négyszemközt meg tudjuk beszélni, hogy csatlakozhatok-e a csoporthoz, vagy sem.

- Elnézést professzor, hogy nem a foglalkozás elejére értem ide – feltartottak. Azonban mint azt tudja, a Mandragórába kívánok jövőre felvételizni, így szükségem lenne egy jó eredményű RAVASZ vizsgára Bájitaltanból, így arra jutottam, hogy esetleg én is részt vehetnék ezeken az órákon, fakultációs kereten belül, amennyiben ez lehetséges. Természetesen nem igénylek nagy figyelmet, sem különösebb segítséget, ha nincs lehetősége még egy emberrel foglalkozni – mindidáig kiváló osztályzatom volt ebből a tantárgyból.

Mondandóm közben végig ügyelek arra, hogy még véletlenül se e hadarjak, és hogy szépen artikuláljak, szerencsére ez sosem jelentett problémát, neveltetésemből adódóan ez természetes volt kiskoromtól kezdve. Miután befejeztem, türelmesen várom a válaszát, és reménykedem benne, hogy nem feleslegesen jöttem el a különórára...

Egy ideje már nem figyeltem a körülöttem lévő emberekre, nem néztem a szemükbe és nem érdekelt hogyan változik meg az arckifejezésük, ha megláttak. Könnyebb volt így. Egyszerűen csak könnyebb. Nem akartam belegondolni vajon milyen gondolatok keringenek a fejükbe, rólam… A sajátjaimmal is nehéz volt megküzdenem, az övéikre pluszban nem volt szükségem.
Egyetlen pillanatra láttam Audrey megváltozott vonásait és azonnal el is fordítottam a tekintetem. Én már döntöttem. Más életet választottam, ideje lesz el is fogadnom.
De akkor mit keresek itt?
Fogalmam sincs…
Nem volt kötelező idejönnöm, de mégis Foley szavai valahogyan sikeresen belém furakodtak és a kis paraziták iderángattak. De ha már itt vagyok, akkor nem fogom félvállról venni a dolgokat, akkor dolgozni fogok, még akkor is ha Audrey még magával a Nagyúrral is szívesebben teázgatna, mint hogy velem kelljen dolgoznia.
Nem érdekel.
Manapság már szinte semmi sem érdekel…
De hiába próbálom kiűzni a gondolataim közül a Hollóhát csapatkapitányát, a látószögemben van és minden egyes mozdulatát látom.
Ideges. Zavarja a jelenlétem.
Aj, prof miért akarta, hogy eljöjjek? Remélem kettőnk közül legalább Ön boldog.
Turner nem bír magával. Próbálok nem foglalkozni vele és az őrületbe kergető ficánkolásával, amivel fogalmam sincs, mit akar elérni, de mikor a nyelvével is csettint egyet, már nekem is sok lesz. Nem sok kell ahhoz, hogy odaforduljak hozzá és közöljem vele: Állj le! De csak a szemeim forgatom meg. Egész jó magamhoz képest, általában nem tudok parancsolni az indulataimnak. Ez a gleccserbe gyömöszölöm az agyam, egész jó technika.
Az összetevők átnézése lecsillapított, és ahogy érzékeltem Audrey is kezdte kicsit összeszedni magát, s az ötletemet is elfogadta, igaz reménykedtem benne, hogy előrukkol valami mással, azok a tojások… De ő már áll is fel és megy a plusz hozzávalókért. Szóval akkor maradunk az érzéstelenítőnél és mocskosak leszünk. Remek…
- Kösz, kihagyom – válaszolom Audreynak miután elém tolja az egyik tojást, mellyel most tért vissza.
Csinálja csak nyugodtan ő, ahogy látom igazán élvezi, de ajánlom neki hogy úgy tartsa azt a bűzölgő vacakot, hogy a szaga ne felém párologjon. Imádom a bájitaltant, de van néhány összetevő, melyet ki nem állhatok ez a tojás is azok közé tartozik.
Lehet másik bájitalt kellett volna választanunk?
Magamhoz veszem a fülvüvet, és gyakorlott mozdulatokkal húzom fel őket a vékonyka kis nyársa, ugyanis ezt a növényt először gőzben kell ráncosra párolni, de mivel ez a művelet jóval egyszerűbb mint Turnernek a látványos tojás akciója, neki állok a következő fázisnak.
Épp a tüzet próbálom egyenletesre beállítani, hogy az egész üst egyformán forró legyen, hisz a mandragóra pirítása egy röpke félperces műveletet, de egy pillanat alatt oda lehet égetni, mikor Audrey felteszi a kérdését, és nem sokon múlik, hogy meg ne égessem magam. Váratlanul ért a kérdése és elég… kellemetlen is érintett.
Ránézek, és hirtelen fogalmam sincs mit mondhatnék. Rajta pedig egyáltalán nem látom a nyugtalanságot, vagy a zavart, olyan egyszerűen és könnyeden szólalt meg, mintha azt kérdezte volna, hogy szerintem fog e esni ma?
- Szerinted milyen érzés lehet, mikor minden porcikád azért küzd, hogy ne szólalj meg, de neked nincs más választásod? – kérdezek vissza.
Hárítás. Persze hogy az, de valamit mondanom kell, ha közlöm vele, hogy erről nem akarok beszélni az sokkal gyanúsabb, főleg miután előadtam az egész mesét a csapat előtt. Az sem kérdéses számomra, hogy ki is mesélte el Audreynak mindezt.

Csak fél füllel hallom meg Foley szavait. A részvétel a fontos… Ezt már hallottam. Oh, de hányszor… Aztán a táblához sétál és felír valamit rá, míg el nem lép nem látom, pont úgy ülök, hogy tökéletesen kitakarja előlem művét, de nem is tartom annyira fontosnak. A főzet halad előre, nem egyszer készítettem már el. Nem értem miért vagyok itt… Aztán végre szemrevételezhetem a táblára írtakat, és az előbbi kérdésem, miszerint mit keresek itt, újra felhangzik némán a fejemben. Grünhold törvényei… ha ezt valaki nem érti, az inkább ne is nyúljon bájitalokhoz.

Nincs kedvem ehhez az egészhez. Vagyis a bájitalfőzés nem zavar, sőt kifejezetten élvezem mikor kotyvasztanom kell, de ez a páros munka, és ez a zavaró pusmogás… Ez az óra azoknak való, akik idióták, de én egyébként is RAVASZ szinten tanulom ezt a tárgyat. De ha Foleynak ez volt a kívánsága… Én itt vagyok. Csak akkor tényleg szálljon le rólam.
És ahogy tovább olvasom a táblára vésett írást és végig hallgatom Foley szavait, hirtelen felcsillan a szemem.
- Mit szólnál hozzá, ha kicsit eltérnénk a recepttől és kísérleteznénk? – teszem fel kérdést Audreynak  - savanyú recerke a bájital javítását eredményezi, ezt esetek nyolcvan százalékában használni szokták, főleg a hasonló főzetnél – célzok itt a mi munkákra – ugyanakkor ha recerkét édesítjük, amihez tökéletesen elég egy kis cukor, akkor megváltoztatjuk a hatását, méghozzá pont az ellentétére. Érdekes lenne kipróbálni vajon milyen hatással lenne így az érzéstelenítőnkre.
Gyakran szoktam ilyeneket csinálni, és ha már szakkörön vagyunk, akkor miért ne tehetnénk meg? Órán ezt úgy sem lehet. Ismerem annyira az összetevőket, legalábbis ezeket, hogy tudjam baj nem lehet belőle. De kíváncsi, hogy vajon maga az érzéstelenítő az ellenkezőjét fogja e kifejteni, ami előfordulhat, vagy amire én tippelek, hogy így egy zsibbasztó kenőcsöt hozhatunk létre, hogy a recerke csak egy apró összetevő, viszont a cukortól be fog sűrűsödni a főzet, főleg ha karamellizáljuk. Persze nem sok haszna lenne a kenőcsnek, de legalább érdekes lenne a kísérleti folyamat.
Arra pedig hogy közben befutott Dean az órára nem figyelek. Egyetlen pillanatra felé fordítottam a fejem, de ennél több energiát nem is fecséreltem rá.

[Kay Scarlet kisasszony rosszullétet jelentett a korrepetálás alatt, ezért a professzor elbocsátotta őt az óráról.A megüresedett helyét Miss Emily Dean veszi át. A korrepetálás folytatódik.]

Kay Scarlet kisasszony rosszullétet jelentett a korrepetálás alatt, ezért a professzor elbocsátotta őt az óráról.

A megüresedett helyét Miss Emily Dean veszi át. A korrepetálás folytatódik.

b á j i t a l t a n    k o r r e p .

   Mivel drága padtársam válaszra sem méltat, egy rosszalló ciccegést követően kézbe kapom a saját könyvem s kinyitom ott, ahol az övé van nyitva, majd átfutom a szöveget, de nem sokat fogok fel belőle. Hát igen, ezért vagyok itt.
Felvonom a szemöldököm, s a lányra nézek, aki nem úgy néz ki, mint aki most szeretné bizonyítani, milyen jó is ebből a tárgyból, szóval… azt hiszem, én leszek az, aki kezébe veszi a dolgokat.
   De… - és itt jön a bökkenő – fogalmam sincs róla, mit kéne csinálnom. Azt látom, hogy a többiek már serényen dolgoznak, és, hogy a mi asztalunkon is elő van már készítve pár hozzávaló - melyeknek feléről azt sem tudom micsoda -, de hogy mit kéne kezdenem velük, arról halványlila gőzöm sincs.
   Egy bocsánatkérő pillantást vetek a mellettem ülő felé, aki eddig semmi jelét nem adta volna az életnek, majd kezem a magasba lendítem, ezt bizonyítja a csörgés is mely csilli-villi karkötőim összekoccanásának ad hangot.
- Elnézést professzor, de… mi a feladat? – kiáltom, nem törődve vele, ha a tanár a terem másik végében is van. Na, most majd tuti mindenki figyelme rám szegeződik, de nem gond, legalább ismét felfedezhetik csodás külsőm valóját.
   Miután elmondtam, amit kellett karom leengedem magam mellé. „Miss Elvitte-a-cica-a-nyelvét”-re nézek, aki mintha még sápadtabb lenne, mint az előbb, a következő pillanatban pedig lassan zöldülő arccal felugrik, s elsiet. Na, ezt meg mi lelte?
   Megvonom a vállam majd Foley után epekedve bámulom a táblára felbűvölt betűk, helyett magát Foleyt. Nem tudok betelni vele s mivel most nincs csoporttársam senkit nem zavarok a bambulásommal, és mivel ez nem rendes óra, így még rossz jegyeket sem zsákmányolhatok. Csodás!
   Ám nem sokáig nyújt örömöket a panoráma, mert ekkor betoppan egy új „rászoruló”, méghozzá Emily Dean személyében. Névről ismerem a csajt, de semmi több, s mivel úgy tűnik csakis én vagyok egyedül, lesz alkalmunk összemelegedni. Szupcsi!