Csillagvizsgáló

[Szia, Rose]

...  Asztronómia  ...
11 : 45

Biztos, hogy egy üldözési mániás őrült találta ki, hogy a kentaur társadalom példájára az emberek is olvassanak a csillagok között. Mint holmi könyvből. Tanulmányozzák a pályájukat, a sebességüket, a szögüket, hogy mikor vetül rájuk a szomszédjuk árnyéka, vagy épp melyik bolygó jár keringőt, amikor a kecskék bukfencezni kezdenek. Vagy fordítva. Egyáltalán… van bármi hatása az égitesteknek a földi tartományra? Na ja, nyilván, hiszen akkor nem lenne olyan tantárgy, hogy Asztronómia.
És egy ilyen nagyszerű órához a legalkalmasabb az éjfélidő. A napfény persze jócskán megnehezítené a fiatalok dolgát, viszont nem kellene attól tartaniuk, hogy a lunaszkópoknak támaszkodva elalszanak. A sötétség, a cirógató, langymeleg szellő, és tulajdonképpen a tanár álmosító duruzsolása is mind-mind szinte hipnotikus erővel hatnak Izára. Egyáltalán nem csoda, hogy nem tartozik a tanóra a kedvencei közé.
Viszont a kedv és a kötelesség nem járnak kézen fogva, tehát a lánynak most is muszáj feltápászkodnia az üresen ásító kandalló elől, ahol eddig pálcafényben próbálta bepótolni a múlt-múlt-múlt Asztronómiára rajzolandó csillagtérképet. Kelletlenül becsúsztatja a hirtelenjében összehajtogatott pergament a táskájába, mellédobja a pálcáját, mert tart tőle, hogy ma már nem lesz rá szüksége, s az egész csomagot a vállára akasztja. A szütyőben összekoccannak a különböző méretű- és funkciójú teleszkópok, és rezes hangú zengéssel kísérik a lány menetelését a Csillagvizsgáló toronyba.

Mivel a karórájára nem számíthat (még mindig nem került elő, pedig már fél éve annak, hogy elhányta valahova), csak a saját időérzéke a megmondhatója annak, körülbelül mikor éri el a tornyot. Szerencsére nem kell sok lépcsőn felcaplatnia az óra helyszínéhez, hála a magaslati klubhelyiségnek. Pár perc múlva már a nehéz ajtót tolja be maga előtt, s a kósza hajtincseit hátrafújja a friss áprilisi levegő.
- Szia, Rose – lép oda az egyetlen jelenlévőhöz, aki láthatóan pozitívabban viszonyul a csillagászathoz, mint ő. A szőke hollóhátas élvezettel lesi a fénypöttyös eget, Iza pedig követi a tekintetét.
- Jó érzéke van a tanárnőnek ahhoz, hogy kiszúrja a legszebb estéket az óráihoz. Ilyenkor még én is szívesen kimozdulok a hálószobából – mondja, közben tényleg egész más hangulat keríti hatalmába, ahogy a nyakán megfeszülő izmokat megsimogatja a tavaszi légáramlat, ami itt, a magasban egészen olyan, mintha a seprűn ülne. Van valami rejtett misztikum az elérhetetlen égboltban, és a sok halványan pislákoló lámpásban. Mindez éjfél előtt kevéssel.
Izabel közelebb lép a torony széléhez, és nekidől a mellvédnek. A kő kellemesen hűvös, átvette az este hőjét, hajnalra viszont egészen nyirkossá válik majd. A megviselt oldaltáska csörömpölve koppan a „tanterem” mohás padlóján, de a lányt nem igazán izgatja a látcsövek panaszos nyögése.

[{ Asztronómia }]

{ Asztronómia }


Egy újabb éjszaka, amikor a pihenő, és szunyókálás nem több üres frázisnál, egy, az ezekben az órákban tartott tanóra kerül előtérbe, kiszorítván az egészséges pihenőt, melyet igényel a fejlődő szervezet. A diákok többségének kell az alvás, elvégre az órák anyaga, és maga az iskolai élet megterhelő. Szellemileg is el tud fáradni az ember, nem kell feltétlenül fizikai munka ahhoz, hogy a nap végére fikarcnyi erő se maradjon semmire. Mindemellett tény, hogy az Asztronómiát botorság lenne más időpontra helyezni, és amúgy is…az ötödévét iskola falai között töltő fiú Prefektus, megszokta már az éjszakázást a portyák alkalmával. Az óraépület hatalmas, rozsdás fogaskerekekkel hajtott szerkezetének messze hangzó kondulása törte meg az éjszaka csendjét, jelezvén a még ébren lévők számára, fél óra múlva éjfélt fog ütni, mellyel kiteljesedik az éjszakai királyság. Az asztronómia óra időbeli magassága mind a téli, mind pedig a nyári időszakban tökéletes a megtartásához…elvégre napsütötte égbolton igen nehéz lenne kifürkészni a csillagképeket, bolygókat, holdakat, vagy bármi mást, ami éppen az anyagot képzi.

Az egyetlen, éjszakában visszhangzó, hátborzongató hang egyértelművé tette, volt még idő a kényelmes sétára, noha egyértelmű volt, ha nem lenne, Davis akkor sem kezdene őrült szaladgálásba. Persze a tézis már ott bukott, hogy a fiú bőven időben indult meg, hiszen útba kellett ejtenie a Hugrabug tornyának feljáróját is. Azt már most tudta, lesz majd meglepődés, amikor oldalán Juval lép majd a toronyba, vagy, ha elsőnek érnek oda, akkor azon, hogy a lány mellette foglal helyet az órán.

A Prefektusi címet kiérdemlő természetesen magán viselte a jelvényt, nem mintha szükség lett volna rá, de nem ártott emlékeztetni az esetlegesen, és feleslegesen kötekedőket, hogy bármi nemű felszólalás hiábavaló, a címzett úgy sem fog figyelmet szentelni a szavaknak. Ahogyan az megszokott volt tőle, most is az iskolai kötelező, és házirend által előírt viselet díszelgett rajta, a fehér inget kivéve. Szürke nadrág, fekete ing, szürke mellény, és az egész kompozíciót eltakaró éjfekete talár, azzal a bizonyos Zöld-ezüst szegély címerrel, mely a tekergő kígyót ölelte magába. A fénylő, varjúszín cipellők hangosan koppantak az iskola kőpadlózatán, messze előrerepítve a visszhangot, mintegy jelezvén, valaki közeleg. A talpak csattanása erőteljes, magabiztos volt, amelyből egyértelműen ki lehetett szűrni, a forrás nem igazán az a jellem, aki sündörögne, oldalogna, sompolyogna. Nyugodtan, semmivel sem törődve lépdelt a tiltott órákban is a folyosók labirintusában. Igen, az órára igyekvőkre nem vonatkoznak a takarodókor érvénybe lépő szabályok, mégis, vannak olyan diákok, akik mindezek ellenére próbáltak észrevétlen mozogni.

Davis jobbjának ujjai a mellette sétáló lány baljával fonódtak össze, míg a balban ott pihent a megbűvölt, mogyorószín bőrmappa, az oldalához simulva, biztonságban. Abban benne volt minden, ami a jelenlegi tanórára kellhet. Teleszkópok, különböző méretekben, pergamen, tinta, íróeszköz, tankönyv, térképek, melyek az égbolt kiismerhetetlenségét ábrázolták, valamint egyéb jegyzetek, amelyeket a fiú maga állított össze. Nem tartozott a diákság stréber tartományába, tavaly valóban kiváló lett, de az azt megelőző év kissé gyengébben sikerült. Úgy gondolta, ha lehet, azért megpróbálja megtartani a színvonalat, bár az igazat megvallva az órát csak egy afféle kiegészítőnek tartotta az egyéb, fontos ismeretanyag mellett. Soha nem vonzotta annyira a csillagászat, hogy elmélyedjen a bolygók állásában, de maga az óra anyaga nyugtatóan tudott hatni rá. Igen, az éjszaka égboltját kellemes, és nyugtató érzés volt fürkészni…de az, hogy a millió fényévekre lévő holdak nevét is kívülről szajkózza…Nem, nem sorolható a felesleges tudományok közé, hiszen, mint mindennek, ennek is megvan a fontossága.

A csigalépcsőkön felbattyogva engedte el párja kezét, majd rátenyerelt az ajtó kilincsére, belökve azt, éppen csak annyira, hogy szemei előtt kirajzolódjanak a külső tér körvonalai. Sötétség…a csendes társ, melynek áldásos leple homályba borítja az embert. Minthogy kietlennek tűnő helyre nem engedünk előre hölgyet, még akkor sem, ha a helység már ismert, így szabaddá vált jobbjával szélesre tárta az ajtót, majd jómaga lépett ki először. A torony szélén két fiatal lány álldogált, az eget kémlelve, mintha valami csodára vártak volna onnan…beszélgettek…szavaikat elnyelte az éjszaka, Davis nem igazán figyelt arra, miről is diskurálhatnak…hidegen hagyta.. Amennyiben az emberi kíváncsiságból fakadóan hátrapillantottak, úgy a Mardekáros természetesen felismervén őket fordította el rezzenéstelen, szinte szúró tekintetét. Előre lépve hagyott helyet maga mögött Junak, majd mikor az becsukta az ajtót tekintett csak fel az égboltra. Egy kósza, és rövid pillantás volt csupán, melyet követően a két jelenlévőtől távolabb eső részekre lépdelve állapodott meg a torony mellvédje mellett. Letekintve a félhomályban derengő parkokra, fürkészvén a távolban a Fekete tó körött húzódó tejfeles köd sziluettjeit várta az óra kezdetét…

~ Csillagászat óra ~

Amy fürgén lépked felfelé a torony lépcsőin, legtöbb diáktársával ellentétben cseppet sem fáradt. Meglehet, hogy a tanórát megelőző éjjeli kóborlásnak köszönheti frissességét, de erről rajta kívül senki nem tud, így ez nem bizonyítható. Vacsora után már vissza sem ment a klubhelységbe, hanem üres tantermekben, folyosókon bujkált, míg meg nem szűnt a járkálás a kastélyban. Végig mázlija volt, Hóborc csak egyetlen egyszer keveredett elé, de akkor éppen Frics macskáját hajigálta krétával, öntötte nyakon némi vízzel; ígyként egyikük sem szúrta ki a lány jelenlétét.
A leányzó az órájára pislogott pálcája fényénél, azután a fejéhez kap dühében. Ezzel a mozdulattal fellökte a mellette álló lovagi páncélt. Attól tartott, hogy a zajosan felboruló vértezet leleplezte: hiszen ő illetéktelenül közlekedett a kastélyban… vagy mégsem? Végülis alig tíz perc múlva a nyugati szárny egyik tornyában kell lennie, mivel kezdődik az órája. Áh, addig még simán odaérek. Csak ez a rohadt páncél ne lett volna itt!
A leányzó nem ijedt meg a lebukás lehetőségétől, hanem máris a menekülési útvonalon járt az esze. A másik falon lévő perzsaszőnyeget félrehajtva egy rejtekfolyosóra jutott, és alig néhányszáz méternyi rohanás, jobbra-balra forgolódás után a Griffendél klubhelység portréjához ért. Innen már biztosan tudta az utat, igaz máshonnan is eltalált volna a csillagászat tanterembe, de most ez az útvonal volt a legbiztosabb. Ha véletlenül egy tanárba botlana, azt mondhatná, hogy a klubhelységből indult az órára és nem kószálgat az éjszaka közepén a kastélyban.
Hát ezért lépdel ő most – percekkel később – ilyen élénken, ilyen magabiztos lazasággal.
Hátizsákjában időről időre egymáshoz koccannak a teleszkópok (egy régi plusz egy új példány), a többi felszerelés azonban nem üt zajt. A „kis kiruccanásnak” megfelelően, Amy éjkék garbót és farmert öltött magára, gumitalpú, mugli gyártmányú tornacipője sem csap zajt járkálás közben. Ennél fogva a lány teljesen beleolvad az éjszakába, hát nem csoda, ha a frászt hozza a már megérkezett diákokra, mikor besétál a terembe.
Hang nélkül nyílik az ajtó, csendben lép be rajta Amy, becsukja maga után és mindezek után harsányan köszön diáktársainak.
- Halihó!
Amy az órájára nézve látja, hogy kár volt ennyire sietnie, még bő öt perce van az óra kezdetéig. Igaz, mások sem kapkodják el: csupán hárman tartózkodnak a teremben rajta kívül. Iza mellé sétál a mellvédhez és habozás nélkül lenéz a szédítő mélységbe, azután az eget veszi szemügyre.
- Szép – mondja, s ez úgy hangzik a szájából, mintha most látná először az eget. Titkolatlanul gyönyörködik a csillagokban. Nem a csillagképek nevei ugranak be neki kapásból, hanem történetek, a csillagok által ki- és megrajzolt képekről szólók. Magában elkezdi mesélni a kedvencét, a sárkányosat. Lassacskán kezd belemerülni a mozizásba, képzelete vetítővásznán egymást követik az események, ám végül (mint mindig) a sárkány kiszabadul börtönéből, háborítatlanul szárnyalhat a mezők felett.
Amy zavartan rázza meg a fejét. Még a haját kócoló szél is a repülés érzetét keltette benne Most nem ér rá a mesedélutánra, most órája lesz…

[Szia Rose, Izzi, Amy.]

**Csillagászat óra**


*Egészen kellemes napja volt ma Abbsnek. Pár lazább óra, egy kis séta a parkban a barátaival, majd  pár óra tanulás a csónakháznál. Igazából jó pár hete ez a nap volt az, amit félig pihenéssel töltött. Elege volt már a folytonos tanulásból, az RBF-ekre való készülésből. Ebből kifolyólag több edzést is iktatott be a csapat számára. Amit ki jobban viselt, ki kevésbé. De szólni nem szólt senki, mert tudták, hogy fontos meccsre készülnek! Nagyon fontosra. Így hát mindenki beleadott apait-anyait, de meg is látszott. Egyre ügyesebbek és ügyesebbek lettek. Abbey nagyon büszke volt a csapatra.
Lesétált a nagyterembe, kényelmesen megvacsorázott, majd összetalálkozott Hannahval, egyik legjobb barátnőjével, s vele beszélgetett még egy kicsit a vacsi után. Majd, mivel ma éjfélkor csillagászattan órájuk volt esedékes, így visszasétált a hugra tornyába, s úgy döntött kicsit lepihen, hiszen másnap még is korán kell kelnie, s így friss maradhat.
Nem is tett másként, felsétált, majd elterült a puha, baldachinos ágyon. Természetesen nem felejtette el beállítani az óráját, hiszen milyen ciki lett volna, egy éjféli óráról elkésni, csak mert elaludt.

Pillanatokon belül elnyomta az álom, s egy másik világba került. Jó pár hete két dolog körül forognak az álmai. A nagy meccs és a vizsgák körül, de most, most egészen másról álmodott. Egy fiúról. Egy fiúról, akit régen nem látott, s szerette volna tudni, hogy mi van vele. Hogy mi is történt Azóta... azóta az eset óta... Álmában találkoztak, és beszélgettek, és a srác nem haragudott rá. Újra barátok voltak, újra szép és jó volt minden... Egészen addig, amíg meg nem szólalt az ébresztő kellemetlen csipogó hangja.
A lány magához tért, már amennyire lehetett, s gyorsan lenyomta a berregő ketyere gombját, hogy ne riasszon fel mást. Majd körül tekintett a szobában. Hát nem volt ott senki, akit fel lehetett volna riasztani,  mert még csak most szállingóztak fel a hálóba az emberek, hiszen csak fél tizenegy volt, és a házuk prefijei valami oknál fogva vagy nem voltak a toronyban, vagy épp aludtak
Feltápászkodott, majd útját a fürdő felé vette, megmosakodott, felöltözött és kilépett a klubhelyiségbe. Mielőtt órára indul tesz egy kis sétát, s meglesi nem mászkálnak e a folyosón olyanok, akiknek nem lenne szabad ott tartózkodniuk. Megigazította vállán a táskáját, majd lesétált a lépcsőn. Pár elsős ücsörgott még a fotelekben, de őket pillanatokon belül a hálókba parancsolta, majd kilépett a helyiségből.

Sétálgatott a folyosókon, de kivételesen senkit nem látott, aki egyedül kóborolt volna, engedély nélkül a folyosón. Órájára tekintett, majd mivel az háromnegyed tizenkettőt mutatott megindult a csillagvizsgáló-torony felé. Elérte annak lépcsősorát, majd gyorsan felsietett azon. Kezét a kilincsre helyezte, lenyomta azt, majd belépett.*

**Teremben**

*Odabent kellemes klíma, és kellemes fény viszonyok fogadták. Körültekintett, majd észrevette, hogy már egy páran ott tartózkodnak. Mégpedig, Rose, Izzi, Amy és Davis. A lányok a Hollóhát és a Griffendél színeit erősítették, míg a srác mardekáros volt. S nem is akárki, hanem legjobb barátnéja párja. Már megbarátkozott a gondoltattal, hogy Julia a Perry gyerek kedvese, s igazából nem zavarta a dolog. Ha a lány boldog, hát akkor minden rendben. Amúgy is Davis igen pozitív hatással volt Juliára. De hol a lány?*

- Szia Rose, Izzi, Amy. - üdvözölte a lányokat.

*Körbetekintett a termen s mivel tekintete a furcsa párosra tévedt, így gondolt egyet s melléjük lépett.*

- Szia Davis. - köszönt a fiúra, s sötét íriszeit annak szemeibe fúrta, s egy üzenet hagyta el a lány tekintetét.

* Egy olyasféle üzenet, hogy köszönöm, hogy visszarántottad a barátnőmet a valóságba. Köszönöm, hogy meg tetted azt, ami nekem az öt év alatt nem sikerült. Majd rámosolygott, jelezvén, hogy ő neki aztán semmi baja nincs a sráccal - na nem mintha érdekelné, bár ki tudja - s örül, hogy Ju boldog.*

- Szia Ju. - tekintetét a lányra siklatta. - Ugye nem gond, ha csatlakozom hozzátok, amíg megkezdődik az óra? - szegezte nekik a kérdést.

*Várja a választ, s sejti, hogy a toronyban tartózkodók, ha figyelték a párost, mikor megérkeztek, már akor meglepődhettek. Pláne, hogy elég nyílvánvaló volt a két ember viszonya egymással. Most, pedig még egy hugrás csatlakozik az érdekes duóhoz... és ők mennyi mindent nem tudnak még...*

Csillagászat óra
Fél tizenkettőkor kelt, hogy ideje legyen felébredni, és elérni is az asztronómia-toronyba. Örült neki, hogy a hálóteremben senkivel nem futott össze és a klubhelyiséget is üresen találta, mert tanulnivalói és egyéb teendői miatt későn feküdt le- emiatt kicsit morcos hangulatban hagyta el felöltözve, minden szükséges eszközzel felszerelkezve a Mardekár ötödikes lányhálóját. Pár nagyásítás után azonban felébredt, és morózus hangulata is elmúlt. Legalább nem kifacsart szivacsként jelenik majd meg az órán. Hátizsákjában a teleszkóp minduntalan hozzáütődött a könyvhöz, a fémes zaj pedig tett róla, hogy ne vegyen rajta újból erőt a már legyűrt álmosság.
Kihalt folyosók. Ez is kapóra jött- legalább egyedül gyönyörködhet a már százszor látott kastély „új” oldalában. Bár már ötödéves, még mindig nem tudta megszokni az éjjeli Roxfortot- valami különleges légkört árasztott, főleg így, a lumos fényében. Hogy akkor miért nem szökdösött ki még éjjel? Fogalma sem volt… Eljátszadozott a gondolattal, hogy valamikor majd megteszi ezt is, csillagászatórára menet még sosem látott egy tanárt sem a folyosókon járőrözni… Na persze Frics és Mrs. Norris ott vannak mindig és szinte mindenütt, de őket sem lehetetlen kicselezni- főleg egy kis szerencsével nem.
A valóságba visszatérvén rápillant az órára, és sietősre veszi a lépést. Nem akar elkésni, pedig nagyon elbambult az előbb. Hamarosan célba is ér- kinyitja az ajtót, majd belép. Örömmel veszi tudomásul, hogy sikerült időben beérnie.
-Helló. –köszön mindenkinek, apró mosolyt villantva Amyre, majd lepakolás után ő is az ég felé fordul. Ugyan utált fáradtan ébredni asztronómia utáni reggel, a tantárgy mégis megérte- és persze a csillagnézéshez mi lenne jobb az éjszaka kellős közepénél?
A csillagos égboltot figyelve hirtelen felidéződik benn az a sok monda és történet, amiket a csillagképekről asztronómián és egyébként hallott. Valahogy mindig is szerette a mondákat, legendákat, most is kedvencei közül szemezget magában.     

[[ Asztronómia ]]

[ Asztronómia ]


A lány, lassú, nyugodt léptekkel sétált a klubhelyiség kijárata felé. Gyűlölt megvárakoztatni másokat, de most nem csak erről volt szó.
Életében először, és nem utoljára nem egyedül indult el órára. Társra lelt, kinél jobbat soha nem vágyott, és remélt. A személy pedig… kellemes borzongás, és melegség járta át a szívét, és lelkét, ha csak rá gondolt. Arra, mennyi minden múlhat egyetlen elejtett szón, mozdulaton. Véletlenek egész sorozata kellett ahhoz, hogy egymásra találjanak, és most mindennél boldogabb legyen, hiszen már nem ugyanaz a Julia, mint annak előtte volt. Kifelé ugyan igen, de az Ő számára egészen más arcát mutatta. Nem, a jellem nem változik oly könnyen, a szabályok nagy része, még mindig élénken élt, és teljesült, csupán Davis, és még két diáktársa az, aki a másik arcot, a gyengédebb én-t láthatta, a többiek számára ugyanaz maradt, mint annak előtte volt.
Az ajtóhoz érve, finom mozdulattal seperte hátra sötétbarna tincseit a szeméből, kezét a kilincsre helyezve lépett ki a lépcsőházba, a Kedveséhez…

A mardekáros Prefektust látva halovány mosoly húzódott ajkaira, apró biccentés kíséretében lépett mellé, és sütötte le a pilláit, majd emelte vissza a fiúra a hidegkék lélektükröket. Annak baljában ott pihent a már ismerős bőrmappa, mely az órához szükséges eszközöket rejtette magában. Julia jobbján pedig a fekete szőttes, hasonló célokat kiszolgálva, külön rekesszel mindennek, és mégis, akár a pille oly könnyű.
Az ujjak lágy, de mégis mindennél többet eláruló összefűződését, újabb halovány mosollyal nyugtázta. Felnézve a zöldszegélyesre lépett ki, és indultak útnak a nyugati szárnyban leledző torony felé…

Út közben nem esett szó köztük, mindketten a maguk világába, gondolataiba mélyedtek, Julia legalábbis igen. Hiszen, bármennyire is elválaszthatatlanok voltak, mégiscsak az első alkalmak, hogy a többiek előtt is nyíltan mutatkoznak. Ó, nem egy cseppet sem érdekelte, ki mit szólt kettejük viszonyára, az ilyesmi csupán egyetlen vonatkoztatásban foglalkoztatta, de azzal most nem óhajtott törődni, elvégre mindennek eljön a maga ideje, másrészt a múltat nem szerette volna ilyen nyugalmas pillanatokban felemlegetni, sokkal többet ért minden együtt töltött perc annál, hogy azzal foglalatoskodjon, amivel egyelőre nem érdemes. Titkon remélte csak, hogy az nem ismétli meg önmagát, azt nem bírta volna sem túlélni, sem elviselni. Davis… többet jelentett számára, mint azt bárki sejthette volna, és ha Vele valami történt volna, inkább meghalna, csakhogy ne kelljen a hiányától szenvednie…
Ez azonban most nem számított. Boldog volt, és ezért a boldogságért bármire képes lett volna…

A csigalépcsőn fellépdelve elengedték egymás kezét, a lány kissé hátra maradt, hogy a Perry csemete kényelmesen ajtót nyithasson, majd szorosan mögötte maradva haladt át azon, és követte Párját a mellvéd felé. Azon kihajolva tekintett el a Tó irányába. Vonásai a másodperc töredékére lágyultak el, majd olvadtak vissza a maszk óvó leple alá. Apró megingás csupán a külvilág felé, mely nem is nekik, hanem az emlékeknek szólt. Íriszeit Davisébe fúrta, közvetítve az imént látottakat, azok eszmei jellegét.
Szólni nem szólt a szemei mindennél többet árultak el a másiknak az odabent kavargó gondolatokról melyek minden egyes alkalommal, ha lélektükreik találkoztak azt suttogták: Szeretlek…

A csendet az ajtó halk csukódása törte meg. Julia a szeme sarkából figyelte az érkezőt, akinek körvonalaiban azonnal felismerte Abbey-t. A lány udvariasan köszöntötte a többieket, majd melléjük lépett, és megszólította Párját. Érdeklődve pillantott Rá, majd az újabb szavakra megrázta a fejét, és egy apró ajakgörbületet villantott a lány felé. Abban benne volt minden, amit mások előtt nem akart szóban is kifejezni. „Köszönöm, hogy elfogadod, hogy Őt választottam, és köszönöm, hogy az elmúlt öt év ellenére is mellettem állsz…”
- Nem zavarsz. – toldotta meg a mozdulatot, majd újból felöltötte a szokásos arcát. Tudta, legalábbis remélte, hogy Abbey nem fogja félreérteni, a maszk nem neki szól, hanem a többieknek, akik semmiről sem tudtak…

[[ Csillagászat óra ]]

[ Csillagászat óra ]

-  Akkor holnap. – intett vissza a klubhelyiség bejáratánál, majd a portré becsukódott mögötte, s a lány könnyed léptekkel indult meg az éjféli órára.
Mennyivel másabb lett minden, hogy Harry végre visszatért, épségben, a haja szála se görbült. Már nem kínozták rémálmok, nem maradt lent órákat a kandalló előtt Rá várva, hátha valamikor megjelenik, és azt mondja „Itt vagyok”. Vegyes érzelmek kerítették hatalmába, valahányszor arra az ominózus napra, napokra gondolt, amikor a levél érkezett, és mikor a feladója újra megjelent a Griffendél Klubhelyiségében.
Nem, ezekkel most nem volt érdemes foglalkozni, a lényeg, hogy bárhová is kellett mennie, bármit is kellett tennie, itt van, és nincs más, mi többet jelentene neki. Az Ő visszatérésével újra magába talált, s az a Ginny tudott lenni, aki mindig is volt, annyi eltéréssel csupán, hogy majd kicsattant a boldogságtól…

Mélyet lélegezve torpant meg, majd folytatta útját a torony felé, maga elé idézve a jót, s rosszat is, csak hogy még jobban megerősíthesse magában a ragaszkodást a fiú felé. Nem, ezen már aligha lehetett volna fokozni, bár nem volt az az elvakult fajta, aki csak a rózsaszín ködöt látta maga előtt, a valóságot már csak foszlányként érzékeli. A fiú nem olyan, mint a többi srác, akivel eddig összeakadt, s éppen ezért másképp is kellett hozzáállnia bizonyos dolgokhoz. Hermione is megmondta annak idején, ha úgy viselkedik, mint egy átlagos lány, és nem vár örökké arra, hogy az Üdvöske majd észreveszi, talán könnyebb lesz, s lám, igaza is lett. Kedvelte a lányt, amellett, hogy mindig mindent megtanult, mégis olyan realista volt, annyival másképp látott kívül, vagy épp bent bizonyos helyzetekben, hogy érdemes volt rá hallgatnia…

Két lépcsőfok, már csak egy, s aprót nehezedve a kilincsre nyitott be. Az ajtó túloldalán az a sejtelmes homály fogadja, amiért mindig is szerette az órákat. Táskáját óvatosan veszi le a válláról, és lép közelebb a mellvéd felé, ahol több évfolyamtárs is tartózkodik. Máris milyen sokan vannak, pedig az órakezdésig még van egy kis idő.
- Helló!- int a háztársaknak, na meg a többieknek egyaránt, és a mellvédhez sétál. A táskát alig hallhatóan teszi le maga mellé, és kihajol egy csöppet, hogy jobban lásson. Alattuk hatalmas mélység, a Tó a sűrűsödő éjszakában szinte alig látszik, jobbára csak sejteni lehet, hogy ott van.
Egyedül ácsorog, most nincs kedve társalogni, bár nem zárkózik el senkitől, csupán a gondolataiba mélyedt. Álmodozni mindig szabad, és Ő szívesen teszi, ha akad rá pár pillanat. Lehunyt szemmel hallgatja a szél sóhaját, a távoli erdőt, ahogy a vén fák meghajolnak annak akarata előtt…
Mennyivel másabb lenne minden, ha a Sötét NagyÚr nem tért volna vissza, bár Harryt félig meddig ennek a helyzetnek is köszönheti, talán…
Újabb mély sóhaj hagyja el az ajkait, és a jövőre gondol.
Vajon, együtt lesznek Ők még évek múlva is? Amikor majd mindannyiuk végez a Roxfortban? Bármi történik is, Ők mindig ott lesznek egymásnak?
Arcát egy pillanatra a vállához érintette, majd könyökölt fel, és kinyitotta a melegbarna íriszeket takaró szemhéjakat. Lassan kezdődik majd az óra is, addig is némán áll, és a sötétbe burkolózó birtokot fürkészi…

[[ Csillagászat óra ]]

[ Csillagászat óra ]

Olyan idilli ez a kép.. Mint egy kisbaba, úgy alszik vastag lepedője alatt, szétvetett tagokkal. Haja, ha lehet még kócosabb, ahogy szétnyomja az a pihepuha párna. Kezei közt egy szamárfüles könyv, a félbehagyott, lefekvés előtti olvasmánya. Szája tátva maradt a legutóbbi, halk mormogás és álomból kikiabálás óta. No igen.. Aud nem a legnyugodtabb alvó, rendszeresen rúgkapál, sőt, álmában néha olyan mocskosan kiabál, mintha egy matróz szelleme szállta volna meg. Mégis, ha az ember arra a gyermekded arca pillant, megbizonyosodik arról, hogy egykor biztos e lány kisimult arcvonásain született meg a nyugalom, s maga a szemlélő is olyan emelkedett hangulatba röppen..
Akkor mégis ki az, aki megtörné e szent és nyugodalmas álmot? Ki?!
Na igen.. Audon kívül az összes hálótársa csillagászat órára készül. Mind közül, még álmában is kihallja Rose izgatott készülődését, hisz kedvenc órájára tart. Halk totyorgások, pakolászás, csendes susmus, majd egy „Hagyjuk inkább aludni.” mondattal zárul az egész jelenet. A lányok felsorakoztak a távozáshoz, mind csendben kilépett az ajtón, s a kedves, aki utoljára távozott, és volt benne annyi együttérzés, hogy átérezte Aud fáradtságát, művészien könnyedén, de mégis irtózatos robajjal becsapta maga mögött az ajtót.
- Hogyaza.. – riadt fel az ágyában terpeszkedő kócos. Elmondhatatlan, milyen érzés telepedik ilyenkor az emberre.. Legszebb álmaiból riasztják fel.. De neem, Aud nem az, aki rosszkedvűen ébred.. Mindig derűs, mindig vidám. Egy pillanatig sem neheztel az ajtócsapkodóra, áhh.. Miféle ember tenne ilyet? Ám a lány ágya fölé költözött sötét aura, és az ágyban füstölgő morcos, délután talán még embernek csúfult alak nem erről árulkodik.
- Ilyenkor trappolni! Mindjárt éjfél!! – rivallja még a távozók után, ám torkára forr a szó. Mindjárt éjfél. Mindjárt óra.
Holtra vált arccal ugrik ki ágyából. Nem késhet! Most nem.. annyira nem.. Pedig már csak tíz perc van hátra.
Ide-oda szaladgál egy darabig, ám alig egy perc kell hozzá, hogy felfedezze, ez nem segít semmin. Öltözés? Erre aztán nincs idő. Annyi lélekjelenléte van, hogy farmert húz, majd seprűket ábrázoló pizsamafelsője fölé rántja talárját. Táskájához lép. Csodával határos módon csillagászat tanszereit találja benne. Szóval elalvás előtt még eszében volt, hogy neki ma órája lesz.. Akkor mégis miért vette fel a pizsamáját? Hatalmas nagy eszéért csak egy homlokon csapással jutalmazza magát, másra most nincs idő. Zoknikereső hadjárata sikertelen volt, így csupasz lábait próbálja belegyömni barna edzőcipőjébe.
Alig öt perc van hátra.. Felkapja cuccait, és sietős léptekkel kiszalad a hálókörletből, mikor a tükör előtt elhalad elővigyázatosságból eltakarja szemét, még véletlenül se láthassa milyen üde küldővel megy órára.
Rekordidő alatt jut el a toronyba. Csupán két perc.. Kecsesnek csöppet sem mondható mozdulatokkal kínozza haját, hogy legalább egy kicsit álljanak be emberibb formába, de hiába. A tincsek most valahogy miind tüskeszerűen hátrafelé néznek, Audrey fejét ezzel valami sündisznóhoz hasonlatossá varázsolva.
Akármilyen álmos is volt Aud a hálóban, ahogy felballag a rendhagyó terembe vezető lépcsőn, elcsábítja valami földöntúli hangulat. Ez a hely.. olyan misztikus.. olyan magával ragadó. Egy tompa heloval köszönti az egybegyűlteket, majd elballag Rose mellé. Elcsigázva csatlakozik ő is a csillagbámulókhoz. Egy gyerekkorában hallott mesét juttat ez a jelenet eszébe.. Ösztönösen elmosolyodik. Éjfekete tekintetét most a hasonló színben játszó égboltra szegezi.. hátha megpillant pár alakot Sohaország felé repülni.

Tizenegy óra ötvenöt perc.
A tanárnő ismét elindul a tanáriból, mint minden egyes héten ugyanebben az időpontban, ugyanoda. Csillagvizsgáló torony. A Roxfort legmagasabb tornya, remekül látható minden csillag az égen, persze csak akkor, ha a diák hozza magával az előírt tanszereket, márpedig asztronómia óra nem létezik teleszkóp nélkül, így aki nem hoz magával, gyönyörű pontlevonást kap érte. Nem kell kifogás, hogy miért. Igencsak sok diák hagyja ki az órát, így még ezért is kényszerű levonni a házaktól.
Igazából nem kényszer. Roppant mód élvezi, ez afféle bosszú a pár évvel ezelőttiekért, amikor McGalagony minden egyes alkalommal levont a házától, vagyis a Mardekártól pontot, amikor épp Hóborc butasága miatt nem értek oda órára. Nos, ez van. Lehet, hogy nem is bosszú ez, csak afféle hobby. Áh, nem… az meg Pitonra jellemző… Ő az, aki Pottertől még azért is levon, ha levegőt vesz. Szerencsétlen gyerek… De azért megmosolyogja a dolgot a tanárnő, miért ne?
Nincs messze a torony, igazából már becsukott szemmel is odatalálna, ám erre nincs most szükség, a falakon világító fáklyáknak hála kiválóan belátni mindent.
Éjfél.
A nyikorgó ajtó feltárul és belép a terembe a tanerő. Pontos. Mint mindig.
- Szép estét Önöknek!
Elsuhan a padok között, egyenesen az asztala mögé, ahová gyorsan lepakolja a saját távcsövét és a könyveit, majd előszed egy pergament meg egy pennát, és végigolvassa a névsort.
-Sajnálatos módon –kezdi gúnyosan – a gyér létszám miatt pontlevonással kezdem az órát. Büszkén látom, hogy a Mardekárban ezúttal sem kellett csalódnom. –elégedett mosoly.
Igencsak sok a hiányzó… Akkor emberenként öt vagy tíz pontot vonjon le? Szörnyű, micsoda problémák! Még ezzel is bajlódjon, nem elég a tanórát összeállítani… Ó, elnézve a jelenlegi állást, ha tíz pontot vonna le, akkor mínuszba csapnának át a pontok, azt meg senki se szeretné, főleg ő, mert akkor még az is megutálja a tantárgyát, aki szerette. Vajon szereti egyáltalán valaki? Remélhetőleg.
-Tehát akkoooor… mínusz tíz pont a Griffendéltől, mínusz öt a Hollóháttól és a Hugrabugtól, és mínusz kettő a Mardekártól. Sajnos.
Hatásszünet.
-Annyiszor elmondtam már Önöknek, hogy az óra akkor kezdődik, amikor a tanár megérkezik. Nos, én itt vagyok. Akik hiányoznak, azok már be se jöjjenek, jó lesz nekünk így is. Kis csoportban egyébként is jobb tanítani.
Elkezd járkálni a padok között, figyelve az egyes tanulókat, hogy vajon kinek hiányos a felszerelése és kinek nem. Hamarosan kiderül, hiszen úgyis szükség lesz rá, bár a mai óra lehet, hogy inkább elméleti jellegű lesz, nem nagyon lesz mit nézni a teleszkópban, bár ha óra végén marad idő, mindig meg szokta engedni a diákságnak.
-Akkor kezdjük egy kis ismétléssel. Talán emlékeznek rá… vegyenek elő szépen egy új pergament, írják fel a kérdéseket, amiket felteszek, és aztán kapnak időt a válaszra. Nem lesz nehéz. –gonosz mosoly az angyali arcocskán. Imád követelni. Már ha tanít, legyen látszatja is, nem?
- Első kérdés… Mi okozza a szcintillációt? Ezt kérem, fejtsék ki pár mondatban.
Rövid szünet, s míg a pennák sercegnek a pergamenen, nem kezd következő kérdésbe. Nem türelmetlen, tudja milyen, amikor a tanár nem hagy időt még a kérdésre sem…
-Második kérdés… melyik a második legközelebbi nap, és milyen távolságra van tőlünk?
Ismét vár egy picit az utolsó kérdés előtt, hagy írják csak le szépen a feladatot. Még azért lennének rossz jegyek, mert nincs idejük leírni a kérdést, viszont Cielo azt a világért sem szeretné.
-És végül adják meg, hogy milyen szempontok alapján szoktuk csoportosítani a csillagjainkat! Ez nem nehéz kérdés, mert aki tanult, annak gyerekjáték lesz! Van tizenöt percük a feladatsorra, kérem semmilyen segédeszközt ne használjanak, mert az büntetést von maga után. Jó munkát!

(((szegény Cielo most a statisztikatanárnőmre emlékeztet, ő is pont ilyen :P )))

Csillagászat.


Nevetséges érzés, mikor az embert egy szép álomból az ébresztő érdes hangja ver fel. Teszi ezt úgy, hogy egy nehéz napon vagy túl, s alig tudtál aludni pár órát. Mogorván, s álmosan csapja le az órát, majd lassú mozdulatokkal kászkálódik ki az ágyból, s célba veszi a fürdőszobát tisztálkodás céljából. Percekkel később immár önmagát rendbe szedve szedi magára a még korábban kikészített gönceit, s felkapja könyveit.
11:40
Mutatja az asztalon álló vörös számokkal ékesített óra.
Ideje indulni
Szobáját elhagyva csendes léptekkel indul el lefele, hogy a lehető legkevesebb embert ébressze fel. Kilépéskor szerencsére nem kell jelszót mondani, az ajtó nyílik, s záródik magától. Hátrafordulva megörül az alapítók eme intézkedéseinek. Ugyanis a portrém található Kövér Dáma úgy döntött, hogy valahol máshol tölti a nyaralást estét, s csak egy üres képkeret bámul vissza rá.
Elindul.
Telnek, múlnak a másodpercek, percek. Néptelen folyosókon hala keresztül, s szellemmentes lépcsőkön ér fel az újabb emeletekre. A kastély csendes. Mindenki alszik. Kivétel azok akiknek ilyen későn van órájuk. Valószinüleg még Friccs is a szobájában van ilyen késői órán. Bár végülis nem büntethetné meg ha elkapná, hiszen nem a tilosban mászkál.
11:55
Olvashatná le az órájáról ha most láthatná. Egy tizenöt perces séta után végre itt van. Már csak egyetlenegy lépcső választja el céljától. Megérkezett. Felérve megpillant néhány ismerős arcot. Bár lényegében mindenkit ismer hiszen öt éve együtt járnak órákra, de csak néhányukkal alakított ki komolyabb kapcsolatot az egyszerű köszönőviszonynál.
-Üdvözletetem hölgyek, s urak!
Köszön kivételesen egy udvarias köszönést választva, majd a mellvédhez sétálva kezét a korlátra ejti, s a messzeségbe bámul. Gondalatai valahol máshol járnak, s nem is veszi észre, hogy egyenesen Davisék felé fordította a fejét s rájuk, bámul. Megrázza magát, majd visszafordul. Nem úgy tűnni, mintha őket bámulná, mint néhány egyén  a suliból. Hiszen nincsen semmi szokatlan abban, hogy két fiatal egymásba szeret. Még ha mardekáros, illetve hugrabugos az illető. Ha jól érzik magukat akkor nincs probléma. A többiek meg két érdekelnek.
*Bárcsak nekem is lenne egy barátnőm.
Bárcsak….*
Magában elmosolyodik, s tekintetét ismét az égre függeszti. Így várja, hogy „kedvenc” tanárnője megérkezzen.

[Hear me roar!]

|| Csillagászat


~ Hálótermek

... és Gwenog Jones közelít felém, reszketve kapkodom a tekintetem a kvaff irányába, ahogy kétségbeesésemben eltáncoltam a középső pózna elől, pont úgy kötöttem ki a jobboldali környékén, hogy most aztán semmi esélyem nem volt arra, hogy kivédjem a találatot... Az ellenfél szélsebesen süvített egyenesen felém tartva, én összeszorított fogakkal vártam a következő másodpercet... Nem tudtam, mi az állás, de tudtam, hogy ezt elvétem, és akkor vége, rajtam bukott a meccs. Ekkor felbukkant Benjamin, aki felémküldött egy gurkót... Ő is jön, de nagyon dühös leszek, és rávetem magam, verekedni kezdünk... Sípszó hallatszik, valaki mellénkrepül, Damien keze indul meg felém, és szinte már biztosan kitapinthatónak éreztem a következő másodpercet, amikor hatalmas pofont kapok... Színkavalkád... Sípszó...
Bumm!
Igen öblösen felnyögök. Az ajtócsapódás visszahangja, amely nem túl édes álmomból felriasztott, még mindig ott vibrál a fülemben, átjárva az egész koponyámat. Nem, nem, nem érdekel a külvilág, én most alszom, ki se nyitom a szemeim, még aludni akarok... Megnyikordul az ajtó. Ó, az átkozott... Ha most nem akarnék ennyire aludni, akkor dühösen odacaplatnék ahhoz az átkozott fatákolmányhoz, és úgy kirúgnám a keretéből, hogy többet nem nyikorogna... Bántó zajokat hallok, érzem, ahogy felpumpálódik a vérnyomásom... Hát itt már nem hagynak aludni?! De ha én egyszer felkelek...
- Hé, Csipkerózsika, óránk van!
Puff. Puff.
- Au! ? Elég volt, elég! Szaporán kapkodva a levegőt, átkozva az egész világot, felkapom a fejem, amivel együttjár az egész törzsem is. Egy pillanattal ezelőtt egy kemény tárgyat éreztem a hátsó felembe csapódni, majd rá a másodperc törtrészére jött az újabb ajtócsapódás. Elééég! Minden türelmem elfogyott. Felnyitva szemhéjaim, melyek eddig olyan jól érezték magukat a helyükön, hunyorogva, a morcosság hatványozódott érzésével lelkemben körbepislogok a szobában. A hirtelen mozdulattól színes pöttyök százai lejtenek táncot szemeim előtt, és meg is szédülök. Úú, ha megtalálom azt a valakit, aki ilyen kegyetlenül felébresztett, ennyi mellékhatással... Akkor az illető nagyon nagy bajban lesz. Húú de nagyban.
A hálóterem körvonalai lassan bontakoznak ki előttem. Kibújva takaróm alól, félhalottként csoszogom körül az ágyam, hogy a másik oldalra bucskázott könyvet megnézhessem közelebbről. Micsoda energiaveszteség... Hiszen az ágyról lekászálódhattam volna egyenesen erre az oldalra is... Pfh, na már mindegy. A sötétben fenét sem látnék az ócska pergamenkötegből, így odalépek az ablakhoz, hogy a hold fényében fürdő címlapon kibetűzhessem a feliratot. Hisz ez az asztronómia tankönyv... Akkor megnézem, kié. És megkeresem az illetőt, hogy... Öhm, izé. Hisz ez az enyém. [!?]  Nos, ez esetben persze az előbbi terveim... hm, változtatásra szorulnak.
Bágyadtan pislogok ki az ablakon a csillagfényes éjszakába. Bár az agyam ilyenkor az éjszaka közepén nem működik fényesen, teljes négy perc szótlan, néma kémlelődés és logikázás után... belém hasít a felismerés.
- A francba... asztronómia!


~ Csillagvizsgáló

- Aaa teleszkóp itt van? Jah, igen, a hónom alatt. Ööö... a könyv a kezemben... A zsebemben talán van tinta meg penna... Ha nem, kérek kölcsön valakitől... Pff, mi kell még? Fú, hány óra lehet?...
Hisztérikusba átcsapó állapotomban hangos gondolatmenetemmel töltöttem be az ilyenkor már néptelen folyosókat... így egymagam. Igen, van ez így. Ráadásul a harmadik emelet egyik sarkánál összefutottam egy már alapból unszimpatikus mardis prefektussal, és legalább hét percbe telt, amíg felfogta, hogy órám van... Bár az időt nem volt hajlandó megmondani, az óra kezdetének időpontját hallva nagyon kárörvendően vigyorodott el. Mégis mennyi ideje késhetek?!
Szúró oldalam, a teleszkópom és a többi felesleges tanszeremet markolászva rohanok a torony felé. Miért van olyan magasan? Miért van olyan messze?!
No lássuk csak. Az a valamelyik kedves csoporttársnőm, aki a tankönyvem bombakilövésével volt kedves felébreszteni, már rég a toronyba ért, amikor én elkezdtem szedelőzködni. Amíg én összeszedelőzködtem, addigra már millió biztos, hogy elkezdődött az óra... De még öt perc, mire odaérek... Ooh, a drága Malfoy tanárnőről már akár a neve szerint is meg lehet ítélni, miféle tanulóknak kedvez. Hát még, ha az embert öt éve tanítja... A drága kis kígyócskái... Brr.
Igen, és már nem vagyok messze! Már mindjárt odaérek. De már kábé tíz perce késhetek... Jesszus...

- Igen! - Kivágva szegény megviselt faajtót, diadalmas arckifejezéssel robbanok be a nyitott tanterembe. A nagy figyelemfelkeltő megmozdulás után pedig a lehető legszerényebb álcámat véve magamra, halkan és óvatosan csukom be az ajtót. Egy halk köhintés és egy adag orrom alatti mormogás után, amit akár bocsánatkérésnek is lehetne venni, elnézésért esedező mosolyomat villantom a tanárnőre, bár tudom, hogy ezt úgysem úszom meg szárazon. Alázatosan elbattyogok a többiek közé, és egy fél pillantást szánva a csodálatos panorámára is, helyet foglalok a Ginny és Audrey közötti üres térben. Előttünk Iza és Amy, jobbra a hugrás páros, baloldalt elöl pedig kevésbé ismert, de semmiképp sem ismeretlen emberkék ülnek.
Úgy tűnik, a tanárnőt valami kérdések diktálásában zavarhattam meg, mert a Ginny előtt fekvő füzet oldalán frissen papírra vetett kérdések feketéllenek. Uuh, de legalább emberi nyelven lennének... Aud irkájába is belenézek. Ott is ugyanazok. Na nee... Teleszkópom felállítása után gyorsan előkapom a saját pergamenkötegem, és sebes másolásba kezdek. Csak nehogy azt higgye Malfoy professzor, hogy a válaszokat lesem... Bár ahogy a tanárnő arcát kémlelem, a szokásos pontlevonásait már elvégezte, ugyanis túl derűs az arckifejezése. Persze, az érkezésemmel eléggé elkomorult, de lassan visszaáll rajta az óra elején megszokott szórakozottság. Szerintem jobban élvezi, hogy a griffendéltől pontok százait vonhatja le, mint Piton...
Az írásból felpillantok, szentelek egy másodpercet a tanárnő arcának fürkészésére, egy másikat a gyönyörű égboltra.
Húsz perce még az igazak álmát aludtam.
De nehéz az életem...

[Csillagászattan]

Csillagászattan

*Miután mindenki - aki épp nem késett – megérkezett a csillagvizsgálóba, s túl estek az első találkozáson... Mármint Ju és Davis... együtt és Abb, most találkozott velük azóta először. Na szóval, miután átestek ezen, a lány leült az egyik padba, baloldalt, hátra. Kipakolta minden szükséges holmiját, s ekkor lépett a terembe még pár ember. Volt, akit csak látásból ismert, volt, akivel már váltott is pár szót. Kedvesen üdvözölt mindenkit. Majd újabb ajtónyitódás... És megérkezett kedvenc asztronómia tanáruk. Malfoy kisasszony.
Szokásához híven, végig pásztázta a társaságot, s ki is osztotta a megfelelő büntető pontokat... Örömét lelte ebbe... Lehet még hőn szeretett denevérüknél is jobban szerette szívatni a jónépet.
Aztán, mit ád Merlin... Vehették elő a paírt és pennát... És válaszolhattak pár nagyon egyszerű kérdésre. Hurrá...
Kelletlenül szedte elő a hugrás lány a megfelelő eszközöket, majd kezdte körmölni a tanár által diktált kérdéseket, hogy aztán... talán legjobb tudása szerint válaszoljon is rá.

1.Mi okozza a szcintillációt?
2.Melyik a második legközelebbi nap, és milyen távolságra van tőlünk?
3.Milyen szempontok alapján csoportosítjuk a csillagjainkat?


Nagyon agyal... Mert valahol mélyen meg van az a tudás. Hiszen tanul ő, nem is keveset... Menni fog, menni. És igen eszébe is villan az első kérdésre a válasz. Gyorsan leírja, majd áttér a másodikra... Ez is meg lesz valahol mélyen... Hiszen nem is olyan régen olvasott róla... Á, igen. Gyorsan lekörmöli... Talán az a helyes. Bár... Ha nem ő lenne, leírná, hogy a holnap után és 47óra 50 percre van... De azt inkább mégsem kéne. Mert Malfoy prof nem az a vicces kedvű ember. Így, azt inkább meg is tartja magának. Na és a harmadik...

Válaszok:

• Csillagok fényének szabálytalan villódzása, melyet a földi légkör áramlatai hoznak létre s ez a szcintilláció.
• GL710 1,36 millió fényév távolságra... vagy a Proxima Centauri 4,22 fényév távolságra...
• Csoportosíthatjuk fényesség, felületi hőmérséklet, színkép, sugár, forgási periódus, kémiai összetétel, mágneses tér, tömeg, kísérők,  alapján

Végig futtatta tekintetét a papíroson, s átolvasta a válaszokat ismét... Talán jók lesznek... Talán... Bár sok jóra nem számított, de kitudja. Lehet, hogy sikerül egy elég elfogadható dolgozatot írnia?
Miután végzett, körbepillant a termen, figyeli a többieket. Láthatólag van olyan, akinek nem okoz nagy nehézséget a dolog, de olyan is akad, aki bizony görcsösen csücsül a papírja felett, s lassan ott tart, hogy elfogyasztja pennáját, még mielőtt egy árva sort is vetne a sárguló papírosra.

[|| Asztronómia^^ ||]

|| Asztronómia^^ ||

Nem sokáig ácsorog egyedül a hűvös szellő lágy simogatásában a toronyba... Lassan lassan megérkezik mindenki...
Elsőnek Iza fut be, akit kimondottan kedvel. Sugárzóan pozitív egyéniség, akire akárhányszor néz rá, valahogy mintha felkapcsolnák a belső Napot néha oly szomorú lelkében.
- Szia! köszön mosolyogva az érkezőre, aki szintén az égre emeli a tekintetét
- No igen... Bár most szerencse, hogy ilyen kellemes az idő... - szól, utalva a hideg, ámbár tiszta téli estékre. Olyankor néha még neki is nehéz rászánnia magát, hogy kitegye a lábát a meleg klubhelyiségből, miközben a tűz vidáman pattog a kandallóban...
De persze most már.
Most jobb.
Most valahogy minden szép.
És tiszta.

A többiek is sorra futnak be, s ő mindenkinek töretlen jókedvvel köszön - igen, egy ilyen szép estén semmi nem szegheti kedvét.
Ahogy a tanárnő is befut, jön a szokásos pontlevonós rész. Rosszallva csóválja meg a fejét, miközben arra gondol, hogy amiatt kell a Hollóhátnak pontlevonásoktól szenvednie, mert egyesek túl lusták ahhoz, hogy felkeljenek éjfélkor.
Pedig azt hitte, hogy a hollóhátasok szorgosok. Hát, néha van kivétel. Persze nála is, például a jóslástan órákon...
De az más. Az a nő egy kuruzsló, ez az óra viszont kimondottan élvezetes. Legalábbis neki.

Ahogy elhangzanak a feladatok, elégedett kis mosoly jelenik meg az arcán.
Hiszen ez gyerekjáték.
Még egy szellemileg visszamaradott is tudná rá a választ.
Persze ő így gondolta, az meg más dolog, hogy másnak milyen nehézségű a feladat.
S pár másodperc múlva már vidáman serceg a penna hegye a sárgás színű pergamenen.

1: Mi okozza a szcintillációt

Szcintillációnak nevezzük azt a jelenséget amikor a csillagok fénye vibrál, sziporkázik, színekben játszik.  Oka a légkör, amely sohasem teljesen nyugodt, s így a csillagok fényét mozgó, változó állapotú légrétegek törik meg és bontják színekre. A szcintilláció mértéke függ a légkör állapotától és a csillag látóhatár feletti magasságától.

2: Melyik a második legközelebbi nap, és milyen távolságra van tőlünk?

Hm, ha ma csütörtök van akkor a legközelebb eső nap a péntek, és 23 órára és 54 percre van tőlünk

Ámbár inkább egy vonallal lehúzza a fenti kis szemelvényt. Nem hinné, hogy a tanárnő humoros kedvében lenne...
Viccet félretéve, ez a kérdés kicsit elgondolkodtatja... Ha a tanárnő a legközelebb eső csillagra gondol a Nap után, akkor...

...a Proxima Centauri a Földhöz legközelebb eső csillag.
Egy vörös törpe csillag, az Alpha Centauri csillagcsoport tagja. 4.22 fényévnyire (40x1015km), azaz kb. 270 000-szer távolabb van tőlünk, mint a Nap. A Kentaur csillagképben helyezkedik el. Látszólagos fényessége 11. A Proxima keringési ideje legalább 500 000 év.

3: Milyen szempontok alapján csoportosítjuk a csillagjainkat?

A csillagokat csoportosíthatjuk abszolút fényességük, hőmérsékletük, színképük, kémiai összetételük és a galaxisban elfoglalt helyzetük, kísérőjük, fényességük, tömegük szerint.


Elégedett mosoly még mindig.
Penna le.
Ennyi...
Gyerekjáték.

~ Csillagászat óra ~

Amy szép sorban köszön az összes beérkező diáktársának, Zoey-nak egy vigyort küld pluszban, azután tovább nézi az eget. Elbűvöli a látvány, egész addig, míg meg nem hallja a tanárnő jellegzetes hangján: Szép estét Önöknek!
Hát szép már biztosan nem lesz – véli a lány –, mert megint nem tudott elkésni, vagy a tantermen kívül maradni a tanárnő. Csalódottságában elhúzza a száját. Még mindig álmos egy kissé, mégis igyekszik elrejteni ásítását, miközben ellöki magát a mellvédtől, hogy aztán egy asztal mögé huppanjon. Lustán kezdi kipakolni a holmiját: könyvek, pennák, pergamenek, egy teleszkóp, csillagtérkép és tinta kerülnek elő feneketlennek rémlő táskája mélyéből.
Joy újabb ásítást rejt el, míg a tanárnő a hiányzókat ecseteli. A lányt mélyen nem érdekli, hogy ki hiányzik, leszámítva egy embert: Nicole-t. Arról volt szó, hogy megbeszélik mikor indulnak, de másfél napja nem látta Nicki-t, nemhogy beszélni tudtak volna bármiről is. Amy némán tátogva integet Zoey-nak, hogy bátran üljön mellé, nem fogja érte senki sem leharapni a fejüket; legfeljebb majd óra után beszélgetnek.
Kérdésekkel árasztja el őket a tanárnő, a lány szinte olvashatatlan macskakaparással ír, igyekszik nem lemaradni. Aztán csak tanácstalanul bámulja pergamenjén a sok krikszkrakszot, alig képes kibetűzni a saját írását. Lustán mozdul, hogy olvasható formában átmásolja egy másik pergamenre. Jobb felső sarokba kerül a neve, alá valamivel az első kérdés, majd a válasz rá. Ezt követi a második kérdés, válasszal együtt, majd a harmadik hasonló módon. Végül így néz ki a lap:

Amy Joy
ötödik évf.

1. Mi okozza a szcintillációt?
Szcintilláció: a csillagok pislogása az éjszakai égen. Oka, hogy a légkörben különböző hőmérsékletű és nyomású részek más és más irányba térítik el a egy csillag fényét.


2. Melyik a második legközelebbi nap? Milyen távolságra van tőlünk?
Proxima Centauri kb. 4,25 fényévre

3. Milyen szempontok alapján szoktuk csoportosítani csillagjainkat?
Színkép, tömeg, méret (sugár), forgási periódus, fényesség, hőmérséklet, sűrűség, kémiai összetétel, sugárzás, a csillag helye szerint a csillagképben

Gyorsan elolvassa még egyszer, hogy biztos ne maradjon benne semmi hiba, aztán félretolja a kész dolgozatot, és szórakozottan firkálgatni kezd egy darab pergamenre.

[C s i l l a g á s z a t]

C s i l l a g á s z a t

Hogy miért is késett el?

Ha képes volna szavakba foglalni, mennyire gyűlöli ezt az órát, bizisten megtenné, de jelen pillanatban, azaz öt perccel az asztronómia címen művelendő mugli fizika elméleti ismételgetése és csillagbámészkodás helyett ő bizony még mindig az ágyat nyomja; és olyan édesdeden alszik, hogy ember legyen a talpán, akinek volna szíve felébreszteni! Persze amennyire befordult a falhoz és feltúrta maga körül az ágyneműt, könnyedén szőrmesipkás takarókupacnak nézhette bárki emberfia.. csak ez lehet a magyarázat, máskülönben miért is nem dörrent rá Perry, hogy törölje meg az állát és vonszolja fel azt az álomittas pofázmányát a toronyba!

Hogy hogyan engesztelhetné ki a vélhetőleg zabos tanerőt?

Szóval ifjú Mirolunk olyan alaposan elaludt, hogy ezt nem is éri meg tovább szépíteni, hisz képtelenség, s most (00:09-kor) kissé lesápadva, eszement kócosan, nyúzott, a gyűrött párnahuzattól mintás képpel löki meg a súlyos ajtót. Szinte azonnal előrángatja élénkebbik felét, bár a felturbózott tettrekészség vélhetőleg nem fog tovább tartani öt percnél, s a baljában tartott termosszal együtt céltudatosan megindul a tanári asztal felé. Hoppá.. A többiek nagyon körmölnek valamit - csak nem valami fincsi röpdolgozatról csúszott le ezzel a csúf elalvással? Máris áldja Davis trehányságát, amiért nem keltette fel időben, hisz akkor most aztán megnézhetné magát, mivel.. szemernyit sem tanult. Olyan lazán kiment a fejéből ez az egész Csillagászat téma, mint ahogy egy házimanó kisétál az ember otthonából, ha hozzávág egy szennyes zoknit!
- Elnézést a késésért, professzor asszony; parancsoljon, a teája. Jázmin és alma, cukorral és citrommal. Lehet, hogy lötyög benne néhány gyümölcsdarab, ne lepődjön meg.
Könnyedén beszél, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy késik egy kicsit teafőzés ürügyén, s ugyan nem csepegtetett mérget az italba, így utólag nem ártott volna bele egy kis altató hatású gaz. A termoszt a tanerő asztalára helyezi, s leírhatatlan biztonságérzettel sétál a helyére - pontosabban valamely szabadon maradt helyre, amit ezúttal a sajátjának kiált ki. Hova is, hova is?.. Hmm.. Ne legyen se túl elől, se túl hátul. Nem mintha azon diákok sorát gyarapítaná, akit előszeretettel szólítgatnak fel a tanárok, így aztán nem is görcsöli túl a dolgot. Ledobja magát valahova középtájra (valamilyen különös véletlen folytán egy griffis csaj, Iza mellé), s lopva beleles a mellette kaparó diák firkálmányába. Kérdések? Jól sejtette tehát.
Nem kicsit hangosan kezd el zörögni a táskájával, ahogy előhalássza belőle a pergament és a pennát, majd mint aki jól végezte dolgát, szórakozottan malmozni kezd az ujjaival és a korlát felé fordulva lesi a csillagokkal teleszórt eget. Atya világ, hát ő mindjárt elalszik! Nem akarnak még valami vontatott komolyzenét játszani itt neki? Garantáltan lefejelné a padot. Legközelebb nyitott szemeket fog festeni a szemhéjára és kipeckeli az állát is.
Ahhoz képest, hogy milyen dumája van (már ha szóba áll valakivel), a tanárok sosem szerették igazán pattogtatni, s mivel mardekáros, Cielora sem volt ezidáig jellemző, hogy felrótta neki a látványos unatkozást. Akkorát ásít, hogy majd belereped a feje, ám a következő pillanatban enyhén felélénkül - a szorgalmas kis méhek abbahagyták a penna zümmögtetését és befejezték a kapott feladatot. Brávóóó!! Tapsolni tudna, olyan nyűgös, de nem akarja felhívni magára a figyelmet, úgyhogy inkább érdeklődő fejet vág és csak az orra alá mormogja oda halkan.
- Csesszék meg, én idealszom..