Vendégszoba

A kócos Ausztrál végül átadja magát a fürdés örömeinek. Durván negyed órát tölt el a fürdőszobában mindennel együtt. A haját is megmossa, bevizezi. Kilépve a zuhanyból megrázza magát, mint valami vizes kutya. Ismét szembetalálkozik a tükörképével, és a világító sápadt testtel, melyet magáénak mondhat, ha tettszik ha nem. A ruhái egy kupacban a földön hevernek. Kissé gondolkodóba esik, vajon mitévő legyen, aztán egy sóhajtás kíséretében lehajol, és a földön gyűrődő farmerja zsebéből előkotorja a pálcáját körkörös mozdulatot tesz, aztán kimondja halkan.
- Siccus! Abban a percben a semmiből a levegőben egy zöld törölköző jelenik meg, és sebesen szárazra törli a srácot. Helyenként kissé hevesebben a keleténél, kissé hadakozni is kell vele. Zárásképp az anyagdarab a srác dereka köré tekeri magát. Craig még vet egy utolsó pillantást a tükörbe, majd a mosdókagyló fölé hajol vesz egy kis vizet a szájába, az ujjával megdörzsöli az ínyét, és a fogait, majd újra öblít, és kiköpi a vizet. Ezzel letudva a rögtönzött fogmosást. Egy laza pálcamozdulat, és a levetett ruhái felemelkednek, és lassan lebegve mögé szegődnek. Kissé nyikordul az ajtó, amint a srác törölközőben lép ki a fürdőből. Már az ágy, és a lefekvés tarkítják a gondolatait. A pihenés édes elképzelése, kissé furcsán hat rá. Pálcáját a törölközőjébe dugja a derekához, az oldalára. Lassan nemsokára megérkezik a szobájához, ahol kisebb meglepetésre a lány, és macskája az ágyon tanyáznak, és a nyitott ablak mellett az eget kémlelik. Craig nem riad meg, még csak a törölközőjét sem húzz szorosabbra. Nedves haja rásimul az arcára, és a mellkasán lecsorgó vízcsépek, melyek a hajából indultak útjukra a hold fényében, mely betekint az ablakon ezüstösre színezik a fekete rúnákat. A srác megvakarja a tarkóját, és körbenéz odabent. Az ágyazás is szemet szúr neki.
- Köszönöm, igazán nem kellett... De nem folytatja nem mondja tovább. Csak mindkét kezével a hajába túr, és hátrahajtja a fejét, mintha saját nyakát igyekezne szegni. A csont nagyot roppan aztán a fiú elégedett tekintettel néz körbe újra. Pár percig szemezik Maximussal, már ha az hagyja a dolgot. Kevés figyelmet szentel a lánynak, persze nem néz át rajta erről szó sincs, de valamiért nemigen zavartatja magát. Sikerült lemosnia magáról mindent. Tiszta fejjel józanul huppan le az ágy szélére, és mintha a másik ott sem volna lassan hátradől, és sóhajt. Az izmai feszülnek az egész mellkasán a tetoválások pedig természetellenesen csillognak a szoba fényei közt. Mindkét kezét a tarkójára teszi, és belesüpped az ágyneműbe, melyet még csak fel sem hajt hogy bebújhasson alá. Meg sem kérdi a lányt miért van még mindig ott, pedig valójában üres szobára számított. Csak hátradől, és kezei a tarkója alatt nyugszanak. A törölköző a mozgolódástól, és lefekvéstől kissé lelazul, és lejjebb csúszik. Előtűnnek Craig hegyes, és kiálló medencecsontjai, melyek üres méregedény módjára domborulnak, mint valami gyógyszertári keverőedény. Íveltek, és hidegek. Craig halott mozdulattal oldalra dönti a fejét kibámul ő is az ablakon, mintha csak azt a távoli pontot keresné, ahova a lány néz. Lassan szuszok időnként hosszat kacsint, mintha morzejeleket próbálna küldeni a szobából a távoli égbolt csillagainak. Nem szól egy szót sem. Karjai lassan libabőrössé válna a hűvöstől, de ő csak nyugodtan fekszik, nem fészkelődök. A ruhái időközben az egyik székre ereszkedtek, és össze is hajtották magukat. Hideg csend ül a szobán, néha egy lomha fuvallat téved be az ablakon.

Az éjszakai égbolt mindig is lenyűgözte a lányt: sötét, hideg, misztikus, s Angliában még ködös is. Nem véletlen, hogy még a mugli írókat is megihleti, s hogy néha szellemeket,lidérceket látnak bennük. A tejfehéren hömpölygő, könnyed fátylak tánca lélegzetelállítóan kísérteties. Keze megszokásból a cica puha szőréhez simulgat. Igazából csak bambul ki a fejéből, mégis valahogy kicsit feszültnek tűnik. A park sötét, s még sötétebb árnyak rezzennek benne, látja őket és kissé fél tőlük...mégis...csodálat is van benne.  A macska kényelmes fetreng, mély torokhangon dorombolva. Egyik lábát átlendíti a párkányon, a másikkal megtámaszt. Hűvös, tiszta levegő tölti be a szobát. A lány eleven, már túllendült azon a ponton, hogy fáradt. Hívja kifelé az éjszaka, de tudja nem mehet, még nem. Majd eljön az idő, amikor kinn járhat az árnyak között, szabadon. A szíve hevesen fog kalapálni, az érzékei őrültekig kiéleződnek, ez az izgalom, amit általában nem kap meg, nem kaphat. Kalitkába zárta magát, aranykalitkába. Önmaga fogja fény-sötét játék az élete. Tenné, de nem lehet, teszi, mert helyes. Örök kárhozat, ha az emberben mindkét fél kitörni akar, mert kioltja egyik a másikat. Nem is hallja amikor Craig bejön a szobába, így amikor megszólalt kis hííján kiesik az ablakon ijedtében.
-Nincs mit.- A nagy roppanásra hátranéz, aztán kissé elpirulva vissza. Nos igen, eddig nem vette alaposabban szemügyre, de egy szál törölközőben, ez szinte lehetetlen nem észrevenni. Maximus nem éppen barátságos tekintettel néz a srácra és szimatol a levegőben. Láthatóan kicsit sincs ínyére, egy úriember jelenléte. Serpenrosa meredten nézi az égboltot. Régen ismerte minden csillagkép nevét, mostmár talán nem is akar rá emlékezni, csak önmagukért szereti az apró, ragyogó szemeket. Hallja, amint az ágyon végighever a fiú. Végül ráveszi magát, hogy magára hagyja vendégét. Visszalép a szobába, a cica is leugrik és érdeklődő tekintettel rámered gazdájára. Serpenrosa becsukja az ablakot. Majd odalép a fiúhoz, letámasztja az egyik kezét és egy puszit nyom a srác homlokára, majd egy utolsónak szánt simogatás éri a másikat, kedves mosollyal megtoldva.
-Édes álmokat, Craig!- Visszaegyenesedik talán, Maxi felurgik az ágyra és elkezdi a srácot szaglászni, bizalmatlanul, óvatosan. Ám néha-néha nedves orra, vagy bajsza hozzáér a srác bőréhez. Lassan elérve a kezet, ha az nem mozdul, behúzott karmokkal, óvatos, de határozottan rácsap.

Craig egyszerűen, és csendesen fekszik tovább az ágyban. Bár a lány már a távozásra készül ő nem különösebben tágít. Mármint az ablakon való kibámulástól. Tekintete belefolyik az éjszakába egy nagy adag fáradtsággal keverve. Nem különösebben gondol semmire. Már igazából az illatok sem fogják meg. Egyszerűen belesüpped az ágyba derekán a szürreálisnak tűnő törölköző. Testén különösnek mondható tetoválások. Valójában azt lehetne mondani semmi keresni valója itt. Legalább is nem illik ebbe a környezetbe. Sem a lányhoz sem a szobához, sem nem az egész házhoz. Még Maximushoz sem túlzottan. Craig fejét az ablak felé fordítva fekszik továbbra is miközben a lány puszival köszön el tőle sokadik simogatás következik, mely rendkívül jól esik, de Craig most nemigazán mozdul. Csak bámul ki az ablakon. Pár másodperccel később kissé fészkelődve beljebb fordul, és a mennyezetre terelődik a tekintete.
- Neked is hasonlókat! Mondja a srác kissé kifejezéstelen hangon, miközben üvegesen mered a plafonra. A macska játékosnak tűnő kíváncsiságára sem reagál. Csak fekszik ott tenyerei a tarkója alatt. A határozott csapásra nem hogy össze sem rezzen kissé el is bizonytalanítja az állatot. Maximus úgy érezheti, hogy a hideg merev végtag valami élettelen dologhoz kapcsolódik. Mintha csak egy kissé túlságosan nagyra nőtt döglött egérrel játszadozna megkoronázva a napi vadászatot. Hogy ez a reakciómentesség milyen további lépésekre sarkalja a macskát Craig nem tudhatja, de nem is érdekli. Lassan visszafordul az ablak felé, és egyik kezével felborzolja a haja hátsó részét. Viszonylag hangosat sóhaj közben, és a hátát is megvakarja, mely körmei nyomán pirosas karcolásoktól válik tarkítottá. Kissé feleslegesnek érzi a dolgokat maga körül. Feleslegesnek érzi saját magát. Bár senki sem érezteti ezt vele. Talán egyedül saját maga. Egyelőre nem hallja a lány távozó lépteit, de bizonyára hamarosan meghallja azokat. Lassan a nyitott ablak felé bámul a srác sokadjára újra. Szótlan, és csendes ahogy így oldalnézetből lassan ütemre emelkedik a háta levegővétel közben olyan nyugodtan, és magabiztosnak tűnik, de valahogy mégis nem idevalónak disszonánsnak..

A fiú olyan, mint valami elképzelhetetlen, mégis valóságos antik szobor. Ahogy áll és nézi a srácot, immáron nem pirulva és félszegen, hanem nyíltan és lassan méregetve, minden apró porciját, feszes izmot, szabad bőrfelületet. Egy nyeléssel zárja le a szemlegeltetést, az ő szemei ugyanis növényevők. Persze, azért nem múlt el a köszönetnyilvánítás nyoma és hát a fedetlen bőrfelület is igencsak hivogató. Nem mondható, hogy a lány hideg lenne az efféle látványra, érzésre. Mégsem teszi, amit talán más helyzetben megtenne. Nem, most másra vágyna, talán...talán Craignek sem lenne ellenére a dolog. Csak hát nincs mersze  hozzá. Csak nézi a macskáját, ahogy az ránéz, majd hangosan dorombolva hozzányomja magát a hideg testhez, és elnyúlik mellette, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő a srác mellett van, nagy szusszan, mint egy sóhajtásszerűen, majd el is nyomja az álom, teljesen magán kívül alszik. *Nah ez aztán fura! Pedig nem bízik az idegenekben.* Lélektükrei meglepettséget tükröznek, végül lehunyja a szemét, ő is sóhajt, majd egy utolsó pillantást vet  a két heverésző hímre. Aztán kisuhan a fürdőszoba felé. Ráfér már egy jó forró fürdő, kellemes relaxzene és gyertya. Erre van most szüksége. Meg is szabadulván ruháitól, fürdőzik egy sort, majd fogmosás után, pizsamában kicsoszog az előtérhez, bódító virágillattal töltve meg a levegőt. Jó fél óra telt el mindeközben, így a srác valószínűleg az igazak álmát alussza, a macskával együtt, de Serpi túl kiváncsi, úgyhogy a vendégszoba ajtajához lép és benéz rajta. Óvatosan az ajtófélfának támaszkodva és néz.

Úgy fest Maximust is sikerült megnyernie őszinteségével. Mondjuk ami azt illeti nem tartott túl sokáig. A méretes a saját macska alakjánál például jóval termetesebb házi kedvenc egyszerűen átadja magát a helyzetnek, és ezzel párhuzamosan az álmok birodalmának. Lassan mintha hirtelen rádöbben milyen kényelmes is így eldobja magát a srác mellett. Végül felsejlenek a lány léptei is, ahogy a vártnál kicsivel többet habozva végül elhagyja a szobát. Craig bár nem néz oda biztos benne, hogy a macska viselkedésén időzött még egy keveset. Ahogy tovább bámul ki az ablakon a közeli fürdőszobából halk csobogás szakítja sok apró részre az éjszaka, de inkább a szoba csendjét. Ahogy a vízcsobogás ide oda pattog visszhangzik Craig teljesen a hátára fordul, és a bódító zeneként ható morajlás hatására lassan elnyomja az álom. Nem álmodik. Nem szokása, de ennyivel könnyebb is neki, hiszen bizonyára egy dolog egy mondat keringene a fejébe. Időközben Maximus is helyezkedik, míg végül mire Serpenrosa légiesen megfoghatatlan, de mégis bájosan bódító álomtündér módjára bekukucskál a szobába már Craig hasán fekszik összegömbölyödve rácáfolva saját magára. A hófehér test, a szikár törésnek látszó bordák, és a rásimuló puha fekete gombóc kontrasztja szürreális fényekkel tölti meg a szobád. Craig haja az arcába lóg, és szuszogására a hasán, mellkasán gubbasztó fekete labda ütemesen fel le mozog. Craig nem igazán ébred fel, de nem beszél álmában. Túlságosan kézenfekvő lenne. Nem fészkelődik, nem vergődik. Talán ez a nyugalom amit magából sugároz vonzza oda, és tartja közel magához a lány macskáját, s talán a lányt is az elkövetkezendőkben, vagy épp ellenkezőleg. Ez perceken belül kiderül talán.

Ajkaira könnyed mosoly húzódik. Tudta, hogy a fiú nem közönséges pózt fog felvenni. Az nem is ő lenne, bár erre azért nem számított. Olyan, mint egy nagyranőtt macska, aki összegömbölyödve alszik, talán Maximus éppen ezért húzódott mellé. Láthatóan nyugodtan alszik, emiatt aggódott kicsit a lány, hiszen például ő nem tud elaludni idegen helyen, első nap legalábbis nem. Leengedi haját, amit fürdéshez felkontyolt. Babrál egy kicsit a csattal, miközben vacilál. Nem akarja felébreszteni a srácot, de ahhoz sincs kedve, hogy egyedül töltse az éjszaka még megmaradt részét. Craig nem adta jelét ugyanennek, de Serpenrosa talán kiismerte annyira, hogy sejti, nem is lenne ellenére a dolog. Az ablakra emeli a tekintetét, a függönyt sem húzta be a srác, teljesen ki lehet merülve szegény. Beleharap alsó ajkába, majd hangtalanul puha léptekkel eloson a szobája felé, a kispárnájáért. Pár percig leül, amíg kifésüli a haját és hidratálja a kezét. Majd végül biztosan határozott. Feláll és abszolút természetes módon átsétál Craig szobája felé, hóna alatt a kispárnájával. Megállapítja, hogy kellemesen hűvös van, de azért egy takarót el tudna viselni. Lassan közelsomfordál az alvó varázslóhoz. Majd föléhajol, teljesen groteszk alakja van, mégis gyámoltalan. Leteszi a párnát finoman, nehogy felébredjen a másik, bár amennyire mélyen alvónak tűnik talán nem fog. Elvarázsolja a takarót a fiú alól, a láb részhez. Aztán óvatosan becsússzan az ágyba és magára meg Craigra húzza a takarót, no és Maximusra, akinek az egészre egy hangos doromb a reakciója. Talán a fiatalember felébred az egészre, vagy csak kinyitja a szemét, de az is lehet, hogy nem is érzékel semmit. Serpi kényelmesen elhelyezkedik, próbálva a legkisebb rezdülést is tompítani, az oldalán fekszik, mivel neki ez a természetes pozíció. Csak lassan bír elaludni, ha nem történik semmi. Hallgatja a másik szuszogását, közben még mindig azon gondolkodik, vajon a srác hogyan képes ebben a pozícióban aludni. Hiszen nehezen tudja venni a levegőt, meg amúgy is. Furcsa dolog ez az egész, azok a jelek? Ám ki varrat magára pont rúnákat, főleg nagy erejűeket. Serpenrosanak ez értelmetlennek tűnik, az ő tetoválása is eléggé fájdalmas volt, de ő ezzel ünnepelte a felnőtté válását.Persze nem ismeri annyira az ausztrál hagyományokat, hogy tudhassa ennek okát. Az sem különösebben nyerte el a tetszését, hogy az este folyamán, csak keveset evett a srác. Hiszen egy dolog, hogy a zenészeknek minderre nincs idejük, de mégis különös.

Craig-en végleg kiütköznek a kimerültség tünetei. Minden összeadódik most, így hiába minden a srác mély álomban forr össze saját magával. AZ italozás az utazás, a cipekedés. A hoppanálás, a varázslás. Jócskán kivett a srác erejéből. Nem beszélve az elmúlt időkben felhalmozódott stresszről. Ráadásul az elmúlt pár óra a lány társaságában sem telt eseménytelenül. Így eshet meg, hogy a srác oly mélyen alszik, hogy látszatra semmi sem riasztja meg, még az sem mikor a lány óvatosan mellé fészkeli magát, még párnát is hoz magával. Craig tehetetlen testként fekszik, amint a másik elhelyezkedik mellette. A fejét oldalra fordítja, mely így a takaró alá kerül. Szuszog kissé a levegőhiánytól, de látszólag nem ébred fel. A szeme is csukva van. Ha ébren történt volna az egész talán Craig udvariasan tiltakozott is volna, így azonban nincs mód rá. A lány illata egyszerűen mesébe illő, és most csak úgy Craig mellé telepedett, aki erről egyelőre mit sem tud. Szerencsére nem álmodik, így nincs esély rá, hogy esetleges szavaival ráijesszen a másikra. Az ágyban szinte alig érnek össze, gyakorlatilag egyáltalán nem. Legalább is egészen addig, míg Craig szuszogva, mintha megérezné a másik közelségét ösztönös mozdulatot téve közelebb húzódik. A feje kissé lecsúszik, és arca oldalra fordított fej a a lány kebleinek magasságába kerül. A srác szuszogása lassul a takaró alatt pedig Maximus helyezkedik. Craig lába is megmozdul, és a két vádli, ha a másik nem távolodik összesimul. De ennyi az egész. Semmi megjátszott tetetett mozgás "álmában", mint a tinisrácoknál az első gyámoltalan együtt alvásoknál. Craig valóban önkéntelenül helyezkedik próbálja egyre mélyebben az álomba fonni saját magát. Hosszú szótlan percek telnek el. A szobában sötétség honol az utcai lámpák fénye egy egy kószán elhúzó autó takarásában meginog, és csapongó lidérceket fest a szoba falára. A lány talán épp ezekben gyönyörködik, szemlélődik mikor a srác jó ideig tartó mozdulatlan szuszogás után halk hangot hallat, tulajdonképpen megszólal. A lány feje a takaró felett a srácé pedig alatta. Hajnaltájt a reggeli fényben ez a kép eléggé félreérthetetlen lenne, most azonban a másikat talán kissé megriasztva szólal meg a tompa hanga takaró alól, jelezvén hogy Craig felébredt, és szó nélkül felismerve a helyzetet ennyit tud mondani első körben. A hangja tiszta, és mozdulatlan. Pont olyan, mint aki a takaró rejtekéből egy cseppet sem kívánkozik ki.
- Hozzád bújhatok.? Kérdezi teljes határozottsággal, minden félelem, vagy zavar nélkül.

Az ütemes szuszogás rendkívül megnyugtatóan hat a lányra, nem tudja miért. A hangosan doromboló macska csak rátesz egy lapáttal. Egy darabig nem történik semmi, csak tompul a szuszogás hangja, majd érezhetően közelebb húzódik az alvó, Serpenrosa arcára szelíd mosoly ül ki. A szobát egy arra haladó autó távoli fénye tölti be, legalábbis úgy tűnhet, de ahhoz elég magasan vannak, sokkal inkább tűnik más forrásból származó a fény, de nem zavarja a szoba békéjét. Serpit meg főképpen nem, mivel nála van a pálcája, s ritka, hogy errefelé támadnak a halálfalók, aki igen az erősen megjárná. Miközben ezen zakatol az agya, kissé talán túlzottan is belemerülve, egy tompa, de határozott hangot hall, ami Craigtől származik.Pár pillanatig azonban nem válaszol, ezek szerint mégis csak felébresztette. Jobb kezével kinyúl, s szinte tévedhetetlenül simít végig a kócos, még mindig kicsit nedves hajon.
-Persze. Remélem nem zavar, hogy itt vagyok.
Mondja kicsit bizonytalanul, persze a kérdés már válasz is volt igazából. Maximus kissé arrébb húzódik vissza, hogy a varázslóhoz érjen, de végül úgy dönt lemászik lábhoz és ott terül ki, mindezt a takaró alatt kígyóként kúszó test mutatja. Majd egy szőrös valami simul a talpakhoz. Hangos dorombolás csak tetézi a dolgot.A lányzó kiváncsi, hogy kap e szóbeli választ is, vagy csak tettet. Per pill azonban akárhogy is, a puha nyirkos haj simogatása nem marad abba. Kezd elálmosodni, lehet, hogy tudat alatt csak erre a mozzanatra várt? Lehet csak erre van szüksége, hogy teljesen közel bújjon hozzá a srác, hogy érezhesse. Nem érti mi is ez az egész, de talán nem is akarja. Csak a percnek él.

*A válasz rögtön érkezik, még mielőtt bármilyen mozdulat kerekedhetne*
- Nem dehogy is.. *Craig hangja határozott, kissé fátyolos álmoskás.*
- De elmondod miért vagy itt..? *Érkezik a kérdés is azonnal a takaró alól, mintha csak a láthatatlan forrás osztogatná őket, a mindenre választ adó 8-as biliárdgolyó. Azonban Craig a választ meg sem várva az érintéstől, mintegy lendületet kapva most úgy mint korábban simul bele a lány tenyerébe. Igazából nem bújik ki a takaró alól, épp hogy a feje búbja ha kilátszik a kócos nyirkos barna fürtök. Craig mozdulatai határozottak odalent, de mégis óvatosak, és kiszámíthatatlanok. Először egészen kicsit mozdul, aztán mintha közelebb érne a takaró alatt odafúrja magát a másikhoz, mintha csupán ez az egy hely maradt volna a számára. Valójában igencsak bódító hatással van rá a másik friss illata ahogy inhalálja odalent a takaró alatt. A srác most már rendkívül közel van. Kissé felhúzza a lábait, mintha ijedtében gömbölyödne össze, aztán újra kinyúlik, és elernyed. Kissé hirtelen ébredt fel talán, és a bágyadtság most ütközik ki rajta. Ha nem túl hirtelen, és a másik sem ellenkezik a combjaik egészen összeérnek. Craig lassan kicsit feljebb húzódik, és megpróbálja a lány vállára hajtania fejét aztán mélyet szippantva egészen a nyakához bújni. Talán a másik sem erre gondolt mikor igent mondott a bújásra, de az igazsághoz tartozik, hogy Craig a fáradtságtól, és a másik bódító illatától nemigen tudja, hogy hol is van. Talán túllőtt a célon, de a másik akkor úgy is jelezni fog ebben biztos, így hát kissé hevesen, és tanácstalanul, de határozottan megtartja a szoros közeledést. Feltéve ezzel az íre tán a pontot a srác karja is lassan emelkedik, de csak akkor ha semmi ellenállás. Csak akkor nem torpan meg, és hőköl vissza. Lassan csúsztatja a végtagot, és végül, ha minden jól alakul átfogja a másik derekát, és ezzel zárva körbe saját magukat végképp belesimul a másikba. A combok, és a lábak egymásba akadva halványan félreérthetetlen pózban, de a srác most nyugszik meg, más tán így kapna vérszemet, de Craignek egyszerűen így jó. Egyszerre szuszog a másikkal, és nem is vár mást, csak hogy az végre megszólaljon újra, és álomba beszélje esetleg simogassa, vagy amihez csak kedve van. Ő nem fog mozdulni jó darabig..*

Serpenrosa nagyon örül a válasznak, persze így belegondolva valószínűleg, elég meggondolatlannak tűnik, de már mindegy.  Döbbenten mered maga elé, a második kérdést illetően. *Tényleg, miért is?* Pár percig nem is tud szólni semmit.
-Nos, nem igazán tudom, talán…talán csak szükségem volt erre.
Feleli halkan a lány, keze nyugodtan simítgat. Érzi a mozdulatot, ami ajkaira mosolyt csal ismételten. Különös, bár a vonzódás mindvégig ott van, a vágy lecsillapodott, sokkal inkább érzi testvérinek ezt, mint másnak. Két elveszett lélek csupán, akik véletlen folytán összetalálkoztak, ha létezik ugyan véletlen. Kicsit összerezzen a nyakát érő levegőáramlatra, a combösszeérés nem is zavarja meg, hagyja magát nem mozdul, míg Craig el nem helyezkedik. Már kezdi megszokni, hogy az ausztrálok ennyire közvetlenek, még ha eredetileg nem is volt szándéka ilyen közelségben lenni. Az átölelés már majdnem túllő a célon, de ezen már túl vannak régen. Serpenrosa karja szeretettel öleli át, még közelebb húzódva hozzá, ha még lehetséges. Halkan dúdolgatva és cirógatva a srácot lassan őt is elnyomja az álom. Mély álom ez, mégis kellemes. Az éjjelt azonban felváltja a nappali világosság minden reggel. A sötétet meg kell törnie a fénynek.
*Reggel*
Az arcát megérintő puha macskamancs határozott ütése ébreszti a lányt, jelezvén, hogy ugyancsak felháborító módon Maxi éhezik, pedig már felkelt a Nap, valahol a felhők fölött legalábbis. A lány könnyen meg tudja állapítani ezt, lévén sok reggelt látott már Anglia földjén.  Amennyire meg tudja állapítani 10 óra körül lehet. Nyűgösen megdörgöli a szemét, kicsit nyújtja gerincét. Amennyiben a srác még ott van mellette és öleli, óvatosan kibontakozik az ölelésből, hogy ne ébressze fel a másikat. Majd megeteti a cicát és csinál teát magának. a konyhapultnak dőlve beletúr kicsit zilált hajába. Amint felforrt a víz, a szárított mentalevelek nyakába ömlik, majd fedél alá kerül Serpenrosa álmosan felfelé támolyog, majd a fürdőszobában, rendbe szedi magát. Végezetül, visszabújik a srác mellé, ha az  még ott van. Ha nem természetesen aszerint változik minden.

*Végül igen.. Végül nem.? Végül egymás karjaiban egy félválaszt követően nyomja el az álom a varázslót, és a boszorkányt. Craig nyugodtan szuszog a másik karjaiban, és talán a lány sem tesz másképp az övéiben. Nem tudja.. vajon tényleg nem tudja? Kérdezgeti, még lehunyt szemmel félálomban magát az ausztrál. Mindenképpen mindegy, mert a végül is a maga nemében hosszúra nyúlt éjszaka kellemesen végződik. Új választott hazájában első éjszakáján a fejét vándorlásra adó kócos utazó most egy cseppnyi nyugalomra lelhet talán. Jó régen nem sikerült ilyen mélyen álomba merülnie. Ez köszönhető az időeltolódásnak az elmúlt éjjel eseményeinek, és a bódítónak mondható közegnek is. Craig mozdulatlanul szuszog továbbra is. Egy centivel sem próbál beljebb bújni a lányba, mintha még álmában is ódzkodna a kelletlen gesztusoktól a tolakodó viselkedéstől. Csak annyit tart meg, amennyit a lány maga sem átallott engedni. És mivel Craig aligha volt mondható erőszakosnak kellemetlenül sem érzi magát. Mit tagadja a viselkedése úgy is elárulja. Régen réges-régen nem volt ilyen kellemes, és nyugodott éjszakája. A hajnal, és a nappal első sugarai különösebben nem illetik a srácot, meg sem mozdul, csak tovább alszik, végül is ha úgy tettszik "édesdeden". Arra sem ébred fel, hogy mozgolódás van kialakulóban körülötte. Csupán a tudatalattija jelzi számára a változást, melyet ő a külvilág számára egy hátra fordulással, és kisebb szuszogással jelez. Természetesen a lány távozását követően. Craig akkor ébred, mikor a lány éppen fürdőszobában tétlenkedik. Hallja a víz csobogását, de csupán a fejére húzza kicsit jobban a takarót sóhajt, és visszahunyja a szemét. Nem lehet biztos az elkövetkező kellemes meglepetésben. Ezért nem is számít rá. Fél álomban bóbiskol tovább a takaró alatt. A lány azonban hamarosan visszatér. Melegség tölti el az ausztrál, de inkább nem mozdul. Amikor a lány visszabújik mellé, néhány perc elteltével egészen óvatosan húzódik egy kicsivel közelebb. Nem akarja a gátlástalanság látszatát sem kelteni. Csírájában elfojt magában minden kétes gondolatot. A takaró alatt ismét tompán csendül az akcentus. *
- Nem gondoltam, hogy visszajössz..  Tudod.. *Nyög kicsit a takaró alól.*
- Igazából, én arra se számítottam, hogy nem fogok egyedül aludni.. *Craig feje eléggé fáj, de ez aligha meglepő a korábban elfogyasztott italmennyiség után. Kis szünet után folytatja a mondandóját, fátyolos hajnalinak tűnő hangján.*
- Képzeld benne voltál az álmomban..
- Te álmodtál valamit? *Kérdezi kissé ijedten, és bizonytalanul, maga sem tudja mi végett.*

A tükör néha csalóka képet mutat, főleg, ha az a valaki aki belenéz bizonytalan önmagában. Serpenrosa hosszan nézi tükörképét, pontosabban bambul csak rá. Már egy ideje nem tudja ki is ő valójában, mit is akar, merre is kell mennie. Vajon az a lány, aki visszanéz rá, mit akart, mikor felhívott egy idegent magához? Miért nem hagyta egyszerűen csak magára? Ahogy általában tenné, mi a különleges ebben a srácban. Talán az, hogy olyan elveszettnek és magányosnak látszott, mintha nem ehhez a világhoz tartozna. Talán kicsit önmagát látta benne, hiába él itt, Angliában, mégis idegennek érzi magát néha, mintha nem ide tartozna, illetve ide tartozna, de. Igen van egy de. Pengeélen táncol maga is tudja jól, játssza az erőset, pedig halálra van rémülve. Craig viszont valahogy biztonságot nyújtott neki. Lassan rebbennek pillái, egy sóhaj kíséretében felegyenesedik. Derűsen lépdel a szoba felé, a barna, kócos haj egy része látszik csak ki  a takaró alól, ezért is csusszan vissza a fiú mellé. Pár percig nem történik semmi, valószínűleg az ifjú visszaaludt, azonban nem sokára rácáfol, közelebb húzódásával és végül álmatag hangjával. Mielőtt válaszolna, ő is a takaró alá rejtőzik és közelbújik a fiúhoz, elég fesztelenül.
-Miért nem gondoltad? Tudod, nem véletlenül tartok macskát, szeretek lustálkodni és bújni, főleg ha kedvesen fogadnak. Nos, én sem terveztem a dolgot, csak úgy jött. Vagyis részben, szimpatikusnak találtalak és nem is tudom.-Kicsit elpirul.- Tényleg? Elmesélnéd?
Egy darabig csak hallgat és nézi a másik lélektükreit, majd ha Craig nem ellenkezik, még közelebb húzódik, aztán hümmög kicsit, elgondolkozó arccal néz, majd megrázza a fejét.
-Össze vissza álmodtam mindenfélét. A legtöbb részre nem is emlékszem, egy momentum maradt meg, láttam egy nagy fát, szép őszi színei voltak, élénkek, de fura volt, mert szemei voltak. Naaagy barna szemei és csak néztek. Aztán rászállt a jobb oldalára egy holló, a bal oldalára meg egy sas. Csak ennyire emlékszem.
 Ebben a pillanatban hangos dorombolás hallatszik az ágytól nem messze, jelezvén egy elégedett cica érkezett vissza, de miután látja, hogy minden rendben, kivonul a szobából.

- Nem is tudom, talán mert nem is tudom.. *Jönne egyből a válasz. Aztán végül megszületik lassan.*
- Talán mert meg sem fordult a fejemben, hogy egy magadfajta lány felinvitál magához egy ilyen srácot mint én.. *Hangzik el végül kurtán furcsán az elemzés. De Craig tényleg így gondolja. Annak ellenére is, hogy valahol rendkívül jólesik neki a dolog, és tényleg nem hitte volna. Kezd lassan kissé átcsapni benne is ez az egész. Nem igazán tudja, hogy közeledhet e, és ha igen akkor hogyan. Lassan egy teljesen új kép alakul ki, melyben helyt kap az a fura játék is, melynek a végén ő jár rendkívül rosszul. De így "hajnaltájt" frissen ébredve, ez most nem túlzottan zavarja.*
- Nem is tudod? Szóval te sem..? *Kérdez vissza Craig, látván a pironkodó másikat. Ha az még mond valamit, amit nagyon remél meghallgatja, és utána kezd csak a mesélésbe.*
- Persze.. szóval.. *Kezdene bele a történetbe, de mindjárt az elején elakad. Mivel a lány kissé talán valóban zavarba ejtően közeledik. Ennél közelebb már valóban nem lehetne. Craig kissé elfordítja a fejét, és fészkelődik, de az eredmény egy olyan maximális helyzet, melynél közelebb már lehetetlenség volna húzódni bárkihez, vagy bármihez. Ekkor a következők zajlanak, ha nincs elnevetés, de nem lesz nem valószínű. Craig orra lassan a lány orrához ér. A fiú orra furcsa mód most langyos. A teste viszont hideg. Kissé előredönti a fejét, így a haja a lány arcába bukik, így kezd bele a történetbe.*
- Itt játszottunk Londonban.. A zenekarral.. *Viszi le szomorúan a hangsúlyt.*
- A Sohoban..öltöztünk. Készültünk a színpad mögött. én a gitáromat hangoltam.. aztán kopogtak az ajtón, és te jöttél be. Rám néztél, de én akkor láttalak először. Csak kacsintottál, és kimentél. Aztán lement a koncert. Nem is rontottam egyszer sem. Aztán megint megtörtént. Kiraktak. kitettek..*Pár percnyi szünet következik.*
- Szomorú voltam, üres a gitárommal mentem ki az utcára a tömeg még bent volt, és a többiek is. felrúgtam egy kukát.. és akkor mikor könnyezni kezdtem. Egy kezet éreztem a vállamon, megfordultam, és te volták az.. odahajoltál és azt mondtad.. "nem az én hibám.."
- ezt álmodtam.. *Zárja rövidre a meséjét, közben végig orral összetapadva maradnak elvileg. A reakciót meg se várva, csak ennyit szól ismét az elcsukló hangú ausztrál a takaró alatt.*
- Szeretem az illatodat.. *Aztán hátrahúzza a fejét, és hátradől, hogy a lány jön e vele azt nem tudni.. de ezt követően csendben hallgatja végig a másik álmát, és ő mag révedten bámul át a takarón, és az átszűrődő fényben néha a lány felé fordul. Nem tudja mit szeretne.. nemigazán tudja..*

-Milyen magamfajta lány? Milyen fajta vagyok?  Amúgy nem szokásom, abszolútte nem szokásom az ilyesmi. Csak olyan elveszettnek tűntél, meg magányosnak. Nem abban az értelembe vett magánynak, hogy nincs nőd vagy ilyesmi, hanem az az igazi magányosság érződik belőled. Talán így is van. Mostanában én is így érzem magam, mármint egyedül, mintha minden más körülöttem lenne, de én el vagyok szeparálva. Remélem érted.
Bizonytalan pillantást vett a kócos exzenészre.
-Nem tudom, vagyis igen, de szóval hát. Vonzottál no. Ne érts félre.  Kicsit össze vannak kuszálva a gondolataim.  Csak most jó ez így. Ennyi. Nem akarok gondolkodni róla.
Bizonytalanul a fiúra mosolyog, reméli, hogy érti a másik, mire gondol, valószínűleg ő is kicsit össze van zavarodva. Az orruk összeérésekor Serpi kicsit grimaszol, de inkább csak bohóckodás kedvéért. Azonban gyorsan elkomolyodik, zöld szemei most egészen sötét árnyalatba fordulnak.  Türelmesen hallgatja végig a varázslót. *Mindent amit ismert és szeretett elveszítette, minden kezdet nehéz, főleg ha az új.*
-Valószínűleg tényleg ezt mondtam volna, de nem hiszem, hogy hittél volna nekem. Nem ismerem a volt társaid és még téged sem annyira, de elég furák lehettetek. Lehet, hogy tényleg nem a te hibád, a dolgok változnak és sokszor okkal.  Persze ettől nem lesz se jobb,  se elviselhetőbb. És esett?
Kérdezi hirtelen, meg van rá az oka, hogy megkérdezze, bármennyire is szürreálisnak tűnik a kérdés. 
-Nagyon mély nyomott hagyott benned, főleg, hogy gyakorlatilag a világ másik felére menekültél onnan.  De miért pont Anglia? Még mindig nem értem.
Halvány mosoly kúszik Serpi ajkaira, majd követi Craig mozdulatát. 
-Örülök, hogy tetszik, ezt még nem mondták nekem.  Örülök, hogy most itt vagy velem.  Olyan megnyugtató, és az igazmondásod is tetszik.
Teljesen Craig felé fordul és őt nézi közben. A barna, kócos hajat szemléli szótlanul, különös teremtmény, talán ebben a reggeli derengésben minden másnak látszik ami.