Gyengélkedő

Big Brother, Félős Kislány

- Nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem és nemnem
Mintha egy rosz magnó lenne új hajtogatja ezt az egyetlen szócskát az ifjabbik Ashmore.
- Nem vagyok beteg. Sőt nincs semmi bajom... ha akarnék, akkor akár most azonnal elmehetnék.
Nem is veszi észre testvérét, amint a karját szorítja, annyira belemerül a bizonyításba, hogy ő bizony nem beteg, csak azok akik őt ide bezáratták hülyék, és nem értenek semmit a gyógyászathoz. Közben azonban az állításának ellenkezője történik, arca egyre jobban kipirosodik, izzad, s végül a szóáradat abbamarad, s kifáradva dől le párnájára. Majd ismét felkel, s egy pohár vizet varázsol maga mellé, amit azonnal felhajt, s végül egy hatalmas sóhajtás kíséretében teszi le az üveget.
- Nah így már jobb. Szóval: Jó, úsztam egyet reggel a tóban, és lehet, hogy van egy kis lázam, de egy kis láz manapság a varázslótársadalomban semmi. Madame Pomfrey pillanatok alatt eltávolította, s mostmár teljesen jól érzem magam. Nem értem. Miért nem engedtek végre repülni egy pöppet?


Hangja jóval nyugodtabb, s lassabb mind az előbb. Ám mivel látja, hogy nem figyelnek rá,s hiába jártatta a száját szemét forgatva dől vissza ismét visszadől a párnára, s fejét a másik irányba fordítva kinéz az ablakon, ki a napsütötte kék égre, ahol a madarak szabadon szárnyalnak.
Azonban nem sokáig élvezheti a kék ég nézését, ugyanis Gwennek eszébe jutnak a morzsák, amit az étkezés befejeztével hagytak az ágyon. Visszafordulva az eredeti oldalra barátaira néz.
- Ne aggódjatok, eltűntetem majd mielőtt az öreglány visszaér, csak hagyjátok, hogy repüljek egy kicsit. Csak ööööt percig. Naaaaaaa
Közben megpróbálja felvenni a lehető legártatlanabb, legaranyosabb bociszemábrázatát, hogy biztos ami biztos alapon elérje célját.
- Olyanok vagytok együtt mint az aggódó szülők, akik a gyermekükért aggódnak.
Nem tudja, hogy hogyan jutott eszébe a hasonlat, de végülis van benne valami igazság.

~ Gwen, Rico ~

Höhö, képes lenne most azonnal felkelni és elsétálni innen: röhej. Jobban megártott ez a betegség, mint hittem, s bár úgy rémlik nem kapott agyrázkódást, mégis pontosan úgy viselkedik: kerge és marha - véli, ennek ellenére csak ennyit fűz hozzá fennhangon, miközben visszanyomja Ricot a párnára:
- Lázasan hülye vagy, öcskös, és hasonló marhaságokat hablatyolsz össze. Madam Pomfrey pedig nincs itt, nemdebár? Te magad mondtad, hogy egy jódarabig nem jön be, tehát nem fogja tudni lenyomni a lázad. Végeztem. Itt maradsz.
A morzsaeltűntetést inkább testvérére hagyja, most valahogy semmi kedve ilyesmivel bíbelődni, de azért ezt sem állja meg szó nélkül.
- Oké majd eltűnteted a morzsákat, DE nehogy ide merd varázsolni a seprűdet, mert ezen esetben leharapom a fejed.
Chris az aggódó szülők hallatán némileg elbambul. Ha nem is éppen Rico szülei Gwen és ő, de az együtt szóról valahogy az ugrik be neki, hogy akkor ő összetartozik Gwennel, még ha csak barátként is, de akkor is összetartoznak. Szemrehányó pillantást vet ikertestvérére, miközben azért a szeme sarkából felpislog Gwen arcára, s testvére szavainak hatását lesi. Ő mindig is gyáva volt a csajozáshoz, azonban valahogy mégsem szorult soha Rico segítségére... egészen eddig. Egy kivételt leszámítva, s az Rachel volt. Akárcsak egy évvel korábban nála, most Gwennel szemben is leblokkol.
Majd' ötperces késéssel reagál Rico szavaira.
- Aha, aggódó szülők. Neked tényleg agyadra ment a láz; na, vedd be ezt - nyújt öccse felé egy lázcsillapító tablettát egy pohár víz kíséretében. - Ha nem teszed, esküszöm, idehívom Madam Pomfrey-t, és nem úszod meg két vödör gyógyítófőzetnél kevesebbel, nekem elhiheted.
Chris egy gyors mozdulattal Rico álláig rántja a takarót, és gondos szülőhöz méltóan eligazgatja azt, miközben szíve szerint kiöltené rá a nyelvét, ám ehelyett csak egy csúfondáros vigyort mellékel a művelethez.

[Christian & Rico]

Christian & Rico

Christian és Gwennie? Mint szülők? ?
Ezen mondata Riconak, nagyon meglepi a lányt. Bele se gondolt, hogy ők ketten úgy viselkednek a beteggel, mintha a szülei lennének. Talán azért nem tűnt fel neki, mert már annyira beleszokott a betegápolásba. Dédanyja, Celia is sokat betegeskedett az utóbbi időben, ezért lassanként beletanult a ?szakmába?. Talán még ápolónőnek is elmehetne.
Válaszát, pár perc elteltével leheli ki ajkain.
-Hát, nem hiszem, hogy ilyen fiatalon, már a szülőkhöz kellene hasonlítani minket.-pillant le a srácra, akit Christiannak már sikerült betuszkolnia az ágytakaró alá.
-Amúgy is, nem hiszem, hogy olyan jó anya válna belőlem.-neveti el magát, belegondolva, hogy régebben, mennyi háziállata pusztult el.
Szegény hörcsögök, baglyok, macskák? Mind-mind az ő hibájából léptek át az árnyékvilágba, mert a lánynak sikerült túlgondoznia őket.
Úgy látszik a láz kezdi megtenni hatását, Rico már nem olyan élénk, mint volt, bár még mindig, újra és újra felveti a repülés ötletét, testvére hiába magyarázza neki, hogy nem igazán jó gondolat.
Gwennie nem szól semmit, csak hallgatja a két fiú közti humoros párbeszédet. Néha elmosolyogja magát, majd visszatér gondolataiba, de nem olyan mélyen, mint azt bárki is gondolná.
-Megígérem, hogyha meggyógyulsz, akkor az első dolgom az lesz, hogy feljövök érted, s elmegyünk repülni. Mind a hárman!-teszi hozzá az utolsó mondatot, miközben biztatóan néz Chrisre.
Gwen nem tudja, hogy lehet félni a repüléstől. Ő mindig is imádott az egekben repkedni, a seprűjén. Sose jutott eszébe, hogy netalántán még le is eshetne a seprűjéről. Bízott magában, talán ezt kellene tennie Chrisnek is. Majd egyszer megmutatja neki, hogy mi is az igazi szárnyalás, érti ezt a levegőben való süvítésre.
Gwennie fejében egy hirtelen álomkép jelenik meg. Dédanyját látja, a földön fekve, vértócsával a feje alatt. Ősz haja kibomolva, szemei fennakadva. Mellette egy sötét alakot lát. Az arcát nem látja az idegennek, semmi jel, hogy ki is lehetne az illető?
Az ?álom? hirtelen eltűnik, Gwen visszatér a valóságba. Levegő után kapkod, majd próbál megnyugodni.
-Már megint. Christian! Ugyanolyan látomásom volt, mint a tóparton.-fuldoklik, míg kimondja a szavakat. Beszélni is akadozva tud csak.
-Azt hiszem valami történt a dédanyámmal?
A lány torkát sírógörcs szorongatja?

~ Én még harcolok az álmaimért? bár ezt úgyse fogja megérteni. ~
Csupán egy halk sóhaj hagyta el a lány ajkait, miközben Will tovább beszélt. Ám ő ezt már rég nem hallotta, csupán az iménti szavak kavarogtak elméjében. Neki igenis vannak álmai, nagy álmai! De miért kéne ennek pont a túlélésnek lennie? Minek? A még több rosszért, ami még az életben érheti? Egyszer orvos lesz, ha már most nem az, egyszer biztosan? ha rajta múlik. Ő igenis küzd az álmaiért, még mindig.
Mit is mondott a srác? Kérdezett valamit? Annyira tompa a hangja? mintha csak tölcsérből beszélne, az elnyújtott mély bariton meg lassan elenyészik az éterben. Mit is mondott? Mit is mondott? Mondott egyáltalán valamit? A kicsoda? Milyen homályos a kép? minden egyes szívdobbanásra szűkül, majd újra kitágul. A szélei egyre elmosódottabbak, mintha csak valami szép lassan elégetné, akár egy réges-régi, megsárgult fotót. Ki ez fiú? Ki ez az elmosódott alak? És ki ő? Na meg, hol is van egyáltalán? A hányinger, igen, az az egyetlen biztos pont? nemsokára jön a görcs is? talán? Válaszolni kéne valamit, nade mire? Mire is? Mit is kéne csinálni?
~ Haza akarok menni!!! ~ csendült elméjében az egyetlen értelmes gondolat.
S ennek engedelmeskedve Miyuu elengedte a fiú kezét, majd tántorogva hátrált is két lépést. Még a szagok is, annyira furcsák voltak. Az a fémes, semmivel össze nem téveszthető szag. A vér illata? Érezte, ahogy lassan, de biztosan szivárog orrából, majd kezd torkában is felnyomulni a meleg-vörös patak. Elkerekedett szemeiben egyre csak gyűlt a könny, miközben támaszt keresett a mögötte lévő falon?
~ Haza kell menni? ~
Ám kimondani már nem tudta, érezte a nyaka zsibbadni kezd, karjaival együtt. Lábai először még nem akartak engedelmeskedni, ám végül mégiscsak botladozó futásnak eredt. S a világ csak lüktetett, kicsi szívének egyre szaporább dobbanásaira. Már nincs messze? talán?
~ Végre? ~ vágódott be a jól ismert ajtón, a klubhelység megnyugtató, kék falai közé.
Milyen szép kék a szőnyeg, akárcsak a tenger, a végtelen óceán, mely mindent elnyel. Kék akár a tenger, vörös áramlatokkal. Lemossa a vért s a mocskot? milyen puha, ahogy az arcomhoz ér, s milyen csodás a lüktető világ? talán?

Szőke Herceg, Seprűs néni


Hát ilyen nincs?
Az ágya szélén ülő ?szülői páros? továbbra sem engedi meg, hogy eme fullasztó helységet elhagyva kedvenc időtöltését, csinálhassa, vagyis seprűjére felpattanva a birtok felett repkedjen egészen addig, míg meg nem unja ahogy a sebességtől elmosódott alakok elsuhannak mellette, ahogy a szél az arcát simogatja. Míg végül az egészet megunva visszatér a földre. Ami nála legalább három, négy óra minimum.
Csalódott
Dühös
Természetesen nem hibáztatja barátait. Már miért is tenné, hiszen ők csak a legjobbat akarják neki. De azért picit sajnálja, hogy nem képesek megérteni, hogy ő már nem beteg, vagy ha mégis számára a repülés a legjobb gyógymód.
Csalódottságában visszahanyatlik ágyára, de olyan erővel, hogy mozdulatai alatt rendesen megnyikordulnak az ágy rugói, s talán még el is tört 1-2 közülük, de ez nem nagyon érdekli a hugrabug ötödéves szívtipróját. Asztaláról felkapja a Reggeli Próféta aznapi, gyűrött számát, s az ablak felé fordulva belemerül a sporthírek alapos böngészésébe, tudomást sem véve, hogy rajta kívül mások is tartózkodnak a szobában.

Bár mikor testvére megtiltja neki, hogy odavarázsolja a seprűjét, majdnem előkapja a párnája mellett tartott pálcáját, hogy csakazértis mást csináljon, mint amit mondanak neki, inkább lemond a dologról, s továbbra is csak a néma csöndbe burkolózik. Nem válaszol Gwen gyógyulás utáni ötletére sem, de magában azért elmereng, hogy milyen lenne a lánnyal repülni, miközben Chris alulról figyelné őket, esetek ott kuporogna félősen valamelyikük seprűjén. Ejj azok a fránya gondolatok csak a lányok körül tudnak mozogni. Bár ez még nem is lenne baj, hiszen szinte minden férfit a lányok foglalkoztatják, csakhogy ő hamar megunja őket. Ma még az egyik lánnyal randizik, s holnap már az előző napi randi közben meglátott gyönyörűséggel flörtöl. Valószínüleg ezért nem volt még soha komolyabb kapcsolata, talán azért mert eddig mindenkit megkapott akit akart, ráadásul könnyen. Nem úgy mint ikertestesója. Bárcsak lemondhatna egy kevéskéből, hogy a csajok ne vegyék annyira észre. Ugyan szereti ő a flörtöt, de néha elég unalmas tud lenni.


Ekkor valami olyasmi történik, amire soha életében nem számított volna, főleg nem egy gyengélkedőn folyó traccsparti közepén. A beszélgető, s őt győzködő párocska elhallgat, s néhány pillanatra csend borul a gyengélkedőre. Közben Gwen arcán egy sötét árnyék fut át, s bár ezt nem látja, hiszen háttal fekszik a lánynak. Azonban  mikor a hatodéves cukorfalat megszólal tisztán érzi a hangján, hogy valami baj van, ráadásul amit Chrisnek emleget az sem jelent jót. Egy határozott mozdulattal azonnal átfordul a másik oldalára, s elég egy pillantást vetnie barátai minden bizonnyal rémült arcára máris tudja, hogy mit kell tennie. Lerúgva magáról a takarót, s felülve magához húzza a síráshoz közel álló lányt. Egyik kezével átkarolja, míg a másikkal a hátát simogatja.
- Induljunk! ?adja ki közben az utasítást- Tudjuk meg, hogy mi történt vele. Ki az aki ezt a leghamarabb ki tudná deríteni nekünk? Ááá megvan Dumbledore. Gyerünk hozzá.
Közben Gwen háta mögül testvérére tekint, mintegy megerősítést várva tőle.

~ Gwen, Rico ~

Nézi testvére ábrándos arcát, ahogy a repülésről képzeleg. Hihetetlen. Ő talán már soha nme fogja megérteni, mi a jó abban, hogy a lábad nem éri a földet és közbne csak egy darabka fa van alattad. Oké, persze a fa meg van bűvölve, és jó a varázsvilág, de ez neki akkor sem megy. Mondhatni: földhözragadt. Ha a tappancsai nem érintik a talajt és nincs körülötte valamilyen korlát, amibe kapaszkodhat, akkor szédelegni kezd, ha pedig magára hagyják, akár képes elájulni is félelmében.
Figyeli Rico minden rezdülését, láztól pirosló arcát, s a dacos villanást látván a szemében: dönt. Repülni fognak. Mármint Rico és Gwen, mert ő ugyan fel nem ül egyetlen seprűre sem, még Merlin kedvéért sem.
- Jól van, repülhetsz, de csak ha betartod a feltételeket. Úgy mint: ezeket felveszed - pólót, pulcsit és farmert ejt a takaróra -, tovább ezt is - sapka és sál követi a ruhákat -, azonkívül max húsz percet kapsz és nem foglak elkapni, ha leesel. Ha ennél tovább maradsz a levegőben, orvost hívok; elmeszakost és Gwennie fog lehozni a dokikhoz. Ugy, Gwen?
Bizakodón néz a lányra, remélvén, hogy egyetért vele ebben a kérdésben. Chris pontosan tudja: Rico tényleg sokkal előbb meg fog gyógyulni, ha kimehet a friss levegőre, mintha Madam Pomfrey itt aszalja totál egyedül a gyengélkedőn. Volt már ilyen csaknem egy éve és akkor bejött a "szellőztetés".
Alig két másodpercnyi csend után jelentőségteljes tekintettel egy őjabb feltételt tesz hozzá az előbbiekhez.
- Pluszban: az esti bulin nem alsógatyában jelensz meg, mondván, hogy te tulajdonképpen beteg vagy, csak egy pár percre ugrottál ki az ágyból.
Azért említeni meg a lány füle hallatára az esti bulit, mert ő gyáva meghívni Gwent, viszont pontosan tudja, hogy Riconak nincsenek gátlásai ilyen téren. Azt a bulit, amit megint titokban szerveznek testvérével - és amire csak kivételesen megbízható személyek kaphatnak meghívást.
A lány elsötétülő szemei azonban azt sugallják, nem lenne tanácsos feszegetni most a bulizást. Pláne, amikor kiderül a pillanatnyi csend oka, Chris végképp feladja az éjszakai táncolás reményét. Egy újabb látomás, ezúttal Gwen dédanyjáról. Kissé rémülten bámul a leányzó szemeibe.
Micsoda? Tristram után most a dédanyja is eltűnt volna? Hát milyen család ez? A Bermuda háromszög?! Vagy egy auror bosszúja...?
- Nem megyünk az igazgatóhoz - morran rá akaratlanul Ricora. - Reggel hallottam, mikor McGalagony beszélte Flitwickkel, hogy elutazott néhány napra.
Rico hátára teríti a takarót, azonban képtelen egy jó szót kinyögni. Csak ül, kezét az ölébe ejtve, végül csatlakozik Ricohoz és átöleli a lányt. Most vajon hová forduljanak segítségért?

[¤Foley prof és Lupin^^ ÚJRA!^^¤]

¤Foley prof és Lupin^^ ÚJRA!^^¤

Tristian szíve egyre hevesebben dobogott. A férfi még mindig nem adta fel, talán jobb lett volna, ha meg sem szólal. De akkor tovább faggatják? és ha megszólal? Arról faggatják, hogy miért mondja azt. Matt helyzetben volt. Ha ez nem is lett volna elég, a férfi belekérdezett rendesen abba, hogy mi történt. Pedig már örült, hogy megúszta, örült, hogy ki tudta vágni magát az előző helyzetből. Semmit nem tudott tenni. Vagy igazat mond, vagy?vagy?! Nem tudnak mit tenni, ha nem akarja elmondani az igazat? a mágiaügyi törvények mind Őt védik. 17 éves koráig nem itathatnak vele veritaserumot, főben járó átok használatáért, (főleg kiskorún) az Azkabanba is zárhatják őket. Nyert ügye van. Az iskolából pedig nem tanácsolhatják el, azért mert hazudik a magánéletéről?

Száját szóra nyitotta és teljes magabiztossággal, de csöppnyi félelemmel megszólalt. ?És mi történne, ha?- Abba maradt a mondat. Ebben a percben nyílt ki az ajtó és jött be rajta a két férfi. A bájitaltan professzor félúton megállt, de a házvezető, alacsonynövésű férfi rögtön felé tartott. Vetett még egy szúrós pillantást a fogatozó férfi felé majd a Hollóhát vezetőjét nézte, aki azon nyomban elkezdte vizsgálni Őt.

-Jól vagy, fiam?! ?kérdezte a ?törpe tanár?, aggodalmas arccal. ?Mi történt?! ?
Trist szavait nem kellet túlságosan megfontolnia, elvégre az elmúlt órákban, többször is el kellet mondania. ?Igen? már jobban- itt egy nagyot nyelt ?semmi említésre méltó?-. 11éves korához képest emelt fővel válaszolt a tanárnak, mintha egyenrangú társak lennének. Közben mások is érkeztek a terembe, de szerencsére nem hozzá. Nem figyelt rájuk, de igazából már a három férfira sem, pedig az egyik ott állt szinte közvetlen mellette.

Lelkében keserűség és félelem támadt a magabiztosságból. Ezt az ügyet már nem úszhatja meg büntetlenül, sem Ő sem az a srác. Csak remélte, hogy a fiú már árkon-bokron túljár. Ránézett a bájitalos palackokra, amik még mindig Őt hívogatták? és meglátott egy kicsinyke, zöld, gömbölyű üveget, egy pergament cetlivel: Nyugodt álom eszencia. A kis hollóhátas fejében rögtön előjött minden, amit csak tudni lehet a bájitalról. Úgy nézte az üveget, mintha a megváltó lenne? Aludhatna és semmivel nem kéne törődnie? nyugalom és béke lenne. Törékeny kis kezével már nyúlt is a zöldes üveg felé?

(Az ital leírását megtaláljátok: Roxfort RPG > A titkos tudás fája > Hasznos információk (Moderátorok: Vikitria M. Mirol, Harry Potter, Susan S. Scott, Seyala Kiba) > Bájitalok)

~Amy, a "kis beteg"~

A szőke griffendéles csak nem akarja elhinni? Olyan magabiztosan bizonygatja jóllétét, hogy a pontos időt Zoey akaratlanul is ellenőrzi, túl jól ismerve saját megbízhatatlan időérzékét. Órája azonban negyed hetet mutat, ami őt igazolja. Nagyon beverhette a fejét szegény lány? Két óra csak úgy nem szokott kiesni az ember agyából.
Azonban amnézia ide vagy oda, már tényleg kezdi a határait feszegetni. Mély lélegzetvétellel parancsol nyugalmat magára, mielőtt idegességében még leordítaná Amy fejét. Még se tenne neki jót? Ugyan csak aggódik érte, azért síkideg, de nem vezetheti le rajta.
- Legfeljebb a térdemet vertem be, a fejem teljesen ép. Amit a tiedről sajna nem mondhatok el, ugyanis ?itt mutatja az óráját ? vagy két óra kiesett az emlékezetedből. Ne akard nekem azt mondani, hogy ez normális dolog. A tó mélyén történteket már rég kihevertem, köszi.
Évfolyamtársa felszisszen, ahogy ujja a duzzanathoz ér, majd az önkéntelen fejmozdulattól elesik. Tudja, hogy talán túlzásba viszi az aggodalmaskodást, de jobb félni, mint megijedni, és hiába csak ma délután ismerkedtek meg, nem venné a szívére, ha komolyabb baja lenne. Félig-meddig magát okolja az esetért, hisz ő engedte el a lány kezét olyan hirtelen, minden szó nélkül?
- Bocs, nem akartam? -szabadkozik -, de most már remélem elhiszed, amit mondtam. Egyébként csak azért vagyok ilyen, mert aggódom.
A másik kérdő pillantása kicsit ingerültté teszi. Már néhány alkalommal elmondta, hogy mi a terve, és nagyon úgy tűnik, Amy mégsem értette meg? Nem emlékezik, vagy csak épp másfelé figyelt?
- A gyengélkedőre megyünk. ?közli, azzal elindul- homlokegyenest a rossz irányba. Isten tudja, miért, de a nagyterembe lép be- talán az idegesség teszi? Mindenesetre csak akkor veszi észre a baklövést, mikor már félúton jár a per pillanat üres tanári asztal felé vivő folyosón az asztalok közt.
~Csodás? én papolok neki arról, hogy a fejével baj van, erre úgy összezavarodom, hogy ide jövök? ~
Magára mérgesen sarkon fordul, és elindul kifelé, nem épp nyugodt állapotban. Hiába, ő mindig is ilyen volt- épp akkor mondott csődöt, mikor próbára tették a tudását, a nagy izgalom neki csak ártott. Még szerencse, hogy sose készült énekes- vagy színésznőnek? képtelen lenne kiállni a színpadra.
- Bocsi? nem tudom már, hol áll a fejem? -motyogja bűnbánóan, miközben a lépcsőt róják. Mikor felérnek a keresett helyiségbe, Zoey rögtön felvázolja a helyzetet Madam Pomfreynak, aki épp az ágyak körül szorgoskodik, majd átadja neki a terepet. 
 

Zoey, a "nagy beteg"

Joy kénytelen egyedül felkászálódni a földről, mivel úgy tűnik, Zoey másodjára ? vagy harmadjára? ? már nem hajlandó felrángatni őt. A lány vállat von, talpra kecmereg, aztán minden energiáját a két lábon maradásba fekteti.
Amy hangosan kacag Zoey-n.
Te hiszed, hogy a gyengélkedő a Nagyteremben van és én vertem volna be a fejem? Na neeem, barátom, te valamit elsumákolsz itt. Inkább neked kéne valami gyógyító lötty vagy hasonló, hogy helyrejöjj. Oké, csaknem két órát tévedtem, ami a pontos időt illeti, de sosem volt túlzottan jó az időérzékem. De ezt akkor sem fogom elmagyarázni neked, mert tutira nem hinnéd el. Tudod mit?! Felmegyünk a gyengélkedőre, aztán ott majd előadom Madam Pomfrey-nek az összes tünetedet, ő biztosan meg tudja mondani, mi a fene bajod van.
Eközben szépen lassan elhalkul a hiénaszerű röhögés, majd a griffendéles ártatlan arccal szólal meg.
- Igazán nem értem miért aggódsz, hiszen kutya bajunk. Nem?
Amy attól sem zavartatja magát, hogy nem igazán tud egyenesen haladni, sőt: mintha kimondottan hullámvonalban közlekedne. Próbaképpen a Nagyteremből kifelé menet maga elé mered, és megpróbálja követni a padlón lévő egyenes csíkot. Hiába, ő akkor is cikkcakkban gyalogol és kissé még szédül is. Nem baj, ami nem megy, azt nem kell erőltetni; így aztán fel is hagy a hiábavaló kísérletezéssel mondván, hogy biztosan földrengés van és egy pöttyet billeg a padló.
Az ajtónál viszont nekimegy Zoey-nak, ugyanis a nagy padlónézegetésben egyszerűen elfelejt megállni, nem veszi észre a közelgő falat.
A gyengélkedő felé menet Amy folyamatosan győzködi Zoey-t, hogy egyiküknek sincs semmi baja, tehát igenis visszamehetnek a tópartra a vihart nézni, mert az olyan szép. Legalábbis így, távolról. Mikor a mardekáros tétován kijelenti, hogy azt sem tudja hol áll a feje, barátnője ragadózószerűen csap le rögtön:
- Na ugye! És még én vertem be a fejem?!
Abszolút nem akar a gyengélkedőre menni, ezért aztán egy ?Bocsánat? sóhajtás közepette emeli a karját, hogy leüsse újdonsült barátnőjét. Meglehet fájna Zoey feje, amikor felébred, de legalább biztosan nem buknának le. Merthogy Joy nyakán még mindig ott vannak a fojtogatás nyomai, a hülye hínár miatt. Az utolsó másodpercben azonban eléjük toppan a javasasszony, így a lány leereszti karját barátnője tarkója mögül ? egészen a válláig, és szédelegve rátámaszkodik.
Azután csak tűri, hogy a nő egy üres ágyra penderítse és egy bögrényi förtelmes ízű, forró vacakot itasson meg vele. A rosszízű, ám szagtalan lével teli bögre fölött tátogja Zoey felé, hogy áruló!, majd két korty között gonoszdin ecsetelni kezdi Madam Pomfrey-nek a balesetet. Mely szerint a másik lányka holtbiztosan beverte a fejét, nem is egyszer, és még vízbe is fulladt mellé legalább háromszor; egyszóval ő is ápolásra szorul. Végül álnok vigyorral nyugtázza, hogy a javasasszony Zoey felé indul, hogy őt is kezelésbe vegye.

~Aaaaaamyyyyy... ez övön aluli vooolt ~

Sose mondta, hogy tökéletes volna, de azért még nem kell körberöhögni egy aprócska tévedés miatt. Kivel nem esik meg, hogy rossz terembe lép be, vagy rossz folyosó felé indul?
Az elsősökkel, és azokkal, akik nagyon-nagyon el vannak varázsolódva. Olyannyira, hogy arra már kifejezés sincs. Ővele per pillanat ez volt a helyzet, ami, tekintetbe véve a tóparti eseményeket, a vihart meg Amy agyrázkódását, csak megérthető?
Vagy nem?
Ugyan próbálja magát mentegetni, mégis érzi, hogy nem kis bakit vétett az előbb. Erre az, hogy ?nem kicsit- nagyon? hibázta el, édeskevés. Ötödik éve jár ide, az Isten szerelmére, és még egyszer se fordult vele ilyesmi elő! Még legihletettebb, legelvontabb pillanataiban sem. Na jó, néhány embernek nekiment ilyen alkalmakkor, de így sose tévedt még el. Megérti tehát évfolyamtársa hangos kacaját, és kínosan vele együtt nevet.
Nem, nem teljes szívből, mint aki érzi a helyzet komikumát.
Zavartan, mert szégyelli magát. Végtére is, nem ejtették a fejére, lehetne több esze. Ha elsős korában nem adták el itt, akkor most miért sikerült majdnem elvesznie?
- Nem vagyok benne biztos. Te magad is azt mondtad, hogy nagyon kemény volt a fal; nem tudom, mekkora bajt okozott.
A nagyteremből kimenve elfoglalják saját sötét, önmarcangoló gondolatai. Fogalma nincs, miért, de amióta találkoztak (és főleg a tóban történtek óta) úgy érzi, kötelessége képességei szerint segíteni a lánynak.
~Eddig is megvolt a segítségem nélkül? talán most is meglenne? Nem! Egész délután jól elvontunk, most nem fogom itt hagyni.
Nem lehet, hogy terhes neki ez az egész? Hogy nem akarja, hogy segítsek?
Ezt eddig nem igazán jelezte?
Nem-e? Hát szerinted miért nem akar a gyengélkedőre menni? Miért nem hajlandó elhinni neked, hogy tényleg nagy baj lehet?~
A nagyterem ajtajában majdnem elesik, mikor Amy beleütközik- csak a kilincset megtaláló, kaszáló karja menti meg. Úgy dönt, nem ismétli magát és nem mondja ki az ?Én megmondtam? ?ot.
Önmagával vívódva lépked felfelé a gyengélkedőre, nem tudva, tényleg helyes-e, amit tesz. Időközben eszébe jut a lány egy elfelejtett félmondata.
- Egyébként ha már itt tartunk: szerintem ha én ütöttelek volna le, akkor otthagylak, és hagyom, boldogulj, ahogy tudsz. Hozzászólás?
A gyengélkedőre megáll (a javasasszonyt keresve), közben pedig mintha halk suttogást hallana a griffendéles felől. Azonban, mivel Madam Pomfrey a közelben tartózkodik, nem jut ideje hátrafordulni és megkérdezni, mi az, ahogy a rátámaszkodást sem tudja véleményezni egy ?ugye, megmondtam?? -mal. Miközben a szőke lányt az ágyhoz vezetik, Zoey észreveszi annak nyakán és kezén a vastag hurkákat, amiket emlékezete szerint a történetből kihagyott hínárnak köszönhet, és még elkapja az eltátogott üzenetet, mielőtt szégyenteljesen lesüti a szemét.
Nagyot nyel. Erről teljesen elfeledkezett? Ajjajj? lesz itt nemulass? Ha ez Piton és McGalagony fülébe jut?
Lelki szemei előtt épp a szentbeszédet tartó két házfőnök lebeg, mikor megüti a fülét egy hang.
Amy hangja.
Nagyokat pislog, és elhűlve mered a szőke lányra. Micsoda?! Hogy ő, beverte a fejét, és vízbefulladt?! Na ez már tényleg...
A mai délután mintha meg sem történt volna. Ha a griffendéles úgy érzi, elárulták, hát ő is. És egyáltalán nem vigasztalja, hogy valamilyen szinten jogos volt.
Ezen azonban per pillanat nem ér rá töprengeni, hisz idegesen magyarázni kezdi a javasasszonynak, hogy neki tényleg semmi baja, ő csak Amyt hozta fel? de semmi foganatja. Őt is letuszkolják az egyik ágyra (közben sötét oldalpillantást vet évfolyamtársa felé), és tüzetesen megvizsgálják. A javasasszony megtalálja azt a pár horzsolást és zúzódást, azonnal be is keni őket, ám másnak nyoma sincs, Madam Pomfrey nagy ámulatára. Azért biztos, ami biztos, belediktál a mardekárosba is egy fejfájás- és szédülés elleni itókát (olyasmit, amilyet Amy kapott), mielőtt eleresztette azzal a szigorú paranccsal, hogy vigyázzon, tónak közelébe se menjen, és nehogy túl merje magát erőltetni, különben vele gyűlik meg a baja.       

Zoey - miért? te nem vagy beteg?!

Látja a zavar és a szégyen furcsa elegyét a mardekáros arcán, de most valahogy nem érzi magát annak a kedves jótündérnek, aki minden problémát megold. Hatalmasra kerekedett szemekkel, ártatlanul néz barátnőjére.
- Milyen fal?
Ártatlansága teljes tudatában tekint Zoey szemeibe, aztán mégsem részletezi tovább a kérdést. Mivel látja, hogy őt itt és most totálisan hülyének nézik. Ez még nem baj, csak ne szédülne ennyire! Előbb jobbra billen a padló, majd balra, aztán megint jobbra: tisztára mint valami idétlen hajóhinta. Amy mindig jól bírta a vizet, de ez most mégis túlzás neki. Zoey hátát azonban elég szilárd pontnak találja, így a leányzó keskeny vállaira, talárjára összpontosítva, matrózmódra imbolyogva lépeget.
- Az is lehet, hogy előbb tértem magamhoz, nem? De mi van ha direkt nem hagytál ott? Mert, mondjuk bűntudatod volt, hogy bántottad egy embertársad vagy talán az volt a cél, hogy téged lássalak megmentőmnek...
Amy sejti, hogy ezúttal túl messzire ment - mindent azért ő sem engedhet meg magának. Bocsánatkérő pillantást küld barátnője felé, s közben bűntudatosna felnevet mintha azt mondaná, ez csak tréfa volt, nem kell mindent komolyan venni.
A lány egyáltalán nem gondolja komolyan a Zoey sérüléseit ecsetelő handabandát, az csupán mese habbal. Bár nem emlékszik (tisztán), sejti, hogy a mardekárossal olyan viszonban vannak/voltak, hogy megengedhet egy ilyen tréfát; ami végülis a förtelmes ízű bájitalra megy ki: nehogymár csak Joynak kelljen kortyolgatnia, ha már Zoey beárulta őt. A sötét pillantást fel sem veszi, a javasasszony válla felett vigyorogva ölt nyelvet a szembeni ágyra telepített lánynak, aztán kuncogva bukik vissza a gőzölgő bögre tartalmára.
Érdekes, mintha kicsit elálmosodott volna a létől és a harangozás is megszűnt a fejében. Érdekes. De aludni akkor sem fog, most aztán nem! Mert ő mindig forgolódik álmában és talán lecsúszna a gondosan felhajtogatott talár szegélye a nyakáról, akkor pedig magyarázhatná azokat a bizonyos hurkákat Madam Pomfrey-nek, azonban úgyis McGalagonynál kötnének ki mindketten - vagy ami még rosszabb: Pitonnál, s a túlméretes denevér nem kegyelmezne nekik, na meg a Griffendél pontjainak.
Az utolsó korty méreg mellé valami port is kap azzal a határozott paranccsal, hogy keverje bele a felmosólészínű borzalomba, aztán húzza le egyhajtásra. Amy engedelmesen kever, majd szótlanul megissza az immáron keserűvé és piszkosfehérré lett italt. Az eredmény nem éppen szívderítő: lórúgásszerűen villannak elméjébe az elmúlt pár óra emlékképei.
Tófenék, előcsarnok, tópart, vihar, tófenék, Zoey, úszás, lecke, futás, vihar, tócsa, csúszkálás, áthatolhatatlan zuhatag, amiből váratlanul kiválik egy darab fal, pocsolyák... és végül minden elfeketül egy hatalmas csattanás kíséretében.
Amyt kirázza a hideg az összekeveredett emlékek klipszerűen, villámlóan váltakozó forgatagától, s alig néhány perc alatt átéli az elmúlt 3-4 órát. Már nem fáradt, sokkal inkább úgy érzi magát, mint ahogy egy frissen facsart narancs érezheti. Tányérnyi szemekkel néz fel Zoey-ra, meg sem fordul a fejében, hogy mindezt csak ő látta újra.
- Mondd, ez mind... ez tényleg megtörtént? Velünk?! - némi hisztérikus felhang érzékelhető szavaiban, amit azonban meg lehet érteni, hiszen minderre nem emlékezett. Eddig. Még most sem tudja biztosan, hogy azok valóban az ő emlékei vagy csupán álmodta az egészet. Felkel az ágyról és a javasasszony ellenkezésével nem törődve az ablakhoz sétál, hogy kinyissa.
Esőillat - állapítja meg magában. - Olyan furcsán tépettek a fák, minden csupa sár. Emlékek volnának azok a képek vagy valami idétlen rémmese jelenetei? Ja, én nem is szoktam ilyesmiket nézni, de akkor csak emlékek lehetnek.
Megint barátnőjére néz, megerősítést vár tőle. Idegesen simít ki egy hajtincset a szeme elől. Észre sem veszi, hogy ezenközben talárja elcsúszik, s ezzel láthatóvá válnak nyakán a fojtogatásnyomok. Ledobja magát Zoey mellé az ágyra, tétován néz szét. Most mi lesz? Hogy fogják ezt kimagyarázni? Hiszen az előbb oda-vissza kitálalták az egész sztorit - már ha igaz volt - Madam Pomfrey-nek, ő pedig nem a hallgatásáról és szolidaritásáról híres. Ráadásul legfeljebb jelbeszéddel vitathatják meg a továbbiakat, mert a nő tévedésből sem ment volna ki a szobából.

~Amy... de, úgy tűnik, az vagyok ~

-Az, amelyik azt a fájó púpot adta. ?hangzik lakonikus, és nyugodnak szánt válasza. Reméli, hogy meg tudja őrizni a hidegvérét, mert most arra van leginkább szükség. Hogy miért veszi magát ilyen komolyan? Lehet, hogy csak a szédelgő, tántorgó Amy váltotta ezt ki belőle. Vagy tán a bűntudat. Ugyan hülyeség, de jelen esetben önmagát hibáztatja az esetért.
Szidja is magát érte gondolatban elég rendesen, hisz józan eszével jól tudja, hogy nem tehet róla.
Épp ezért megdöbben, mikor a griffendéles gyanúsító válaszát hallja. Hirtelen felháborodásában csak ránéz, de az a pillantás is épp elég. Nagy nehezen lenyugszik és elfogadja a kimondatlan bocsánatkérést.
Lehet, hogy a javasasszonynak hazudozást kissé túlreagálja? Végül is, semmi baja nincs, és elvileg a főzettől sem lehet? És tényleg nem volt a legbölcsebb döntés idejönni (még sérülés gyanújával sem), mikor könnyen kiderülhet, hol is voltak délután. Ugyan nem kifejezetten tilos a tóban fürödni (ő legalábbis nem emlékszik ilyen kitételre, és különben is, télen mindig teli van a tó korcsolyázókkal), nem biztos, hogy könnyen megúsznák.
Elfintorodva nyeli le a keserű löttyöt. Meglepetésére megszűnteti az idegességtől kijött fejfájást, és el is bóbiskol tőle, mikor nehéz szemhéjait lehunyja. Az rázza fel álomtalan pihenéséből, hogy a szemben lévő ágyon fekvő barátnője nyugtalanul forgolódik, mintha rémálma lenne, majd hirtelen a szőke lány szeme felpattan, Amy pedig lassan felül. Nyilvánvaló, hogy mire céloz, így nem vesződik visszakérdezéssel.
-Igen. A tó mélye, a vihar, a futás? minden.
Egy ideig gondolkodik, hogy jobban is kifejtse-e, de az ablakhoz sétáló lány mögött észreveszi a javasasszonyt, így úgy dönt, inkább nem. Mikor Madame Pomfrey félrenéz, és mikor a griffendéles már az ágyán ül, kézzel-lábbal (és tátogással) elkezdi ecsetelni a kihagyott részleteket, amik közül, ha szól, átugorja azokat, amikre Amy emlékszik. Nem csodálkozik a hitetlenségen, most így visszagondolva tényleg nagyon abszurdnak tűnik ez a sok kaland egy délutánra.
Eltöpreng azon, hogy hogyan tovább, mikor a leülő lány nyakán félrecsúszik a talár. Ezeket a nyomokat ő nem tudja eltüntetni? de talán? talán eltakarni el tudják. Ha átváltoztatnak egy ruhát pont olyan színűvé és tapintásúvá, mint barátnője bőre, és odaragasztják?
Á? ugyan már. Ilyen trükköknek se a javasasszony, se Piton, se McGalagony, és más se dőlne be. Valami bőrápoló bájital kéne? de az meg nincs náluk, és nincs az az Isten, hogy innen egyikük is meg tudjon szökni.  Tudniillik a tó mélyéről Zoeynak meg volt a magához való esze, és hallgatott. Ha színváltó bűbájt alkalmazna, és lekicsinyítené a hurkákat? de emberen való átváltoztatást még nem tanultak. Ugyan hallott és olvasott már róla? Százfűlé-főzet Amy hajával? Annyi idejük nincs, és az a sérüléseket is utánozza. Ajkát összeharapva töpreng.
Nem jut az eszembe semmi használható. Átváltoztatott rongynak nem dőlnek be, százfűlevünk vagy bőrápoló bájitalunk nincs, és átváltoztatni se tudlak. ?közli kézzel-lábbal, szomorúan barátnőjével.
~Te vagy az írópalánta, na gyerünk, hol a nagy fantáziád?!~ rója meg magát.

Zoey, a főegér

Olyan furcsán fáradtnak érzi magát, mintha egész nap a következő kviddicsmeccre gyakoroltak volna a csapattal. Alig bír ébren maradni, de tudja, hogy nem alhat el éppen most.
Értetlenül bámul barátnőjére. Most miért titkolóznak, hiszen az előbb Zoey mindent elmondott a javasasszonynak... vagy mégsem? Amy lassan szedi össze magát; két öklével megdörzsöli szemét, hogy beélesítse látását, majd halk morranással elnyel egy ásítást.
Képek, megint képek. Most éppen úsznak, s ő a vízfelszín alá süllyed, hogy megtréfálja Zoey-t. Aztán kergetik egymást, s közben egyre közelebb érnek a tófenékhez, közeledik a hínár. Az a bizonyos hínár
- Nem akarom látni! - kiáltja akaratlanul is hangosan.
Madam Pomfrey villámgyorsan megpördül az ablak előtt a sikoltás hallatán és az ágyon kuporgó diákokra mered. Talán túl hatásos volt a bájital, amit adott? Egy biztos, hatott - erről árulkodik a griffendéles arcán látható egyszerre irtózó és ijedt fintor.
Joy a szája elé kapja a kézet, amikor végre felfogja mit akar vele annyira közölni Zoey: a gyógyító nem tud róla, mert a mardekáros lányka nem árulta el neki az úszás végét, és jó lenne, ha a javasasszony soha nem is ismerné meg a pontos történetet.
Amy alig-alig ellenkezik, amikor Madam Pomfrey egy újabb kiürítáésre váró bögrét tuszkol kezébe, ám gondosan ügyel arra, hogy a sebtében a nyakára rántott talár eltakarja sérülése minden négyzetcentiméterét. A lány - az utasításnak megfelelően - egyetlen hatalmas korttyal elnyeli a csaknem 3 deci folyadékot, ám tettét rögtön meg is bánja, ugyanis a gyógyital végigmarja torkát, azután gyomrát kezdi égetni. Néhány másodperc után elcsitul gyomra lángolása, egyúttal olyan mértékű fáradtság vesz rajta erőt, mint soha korábban. Amy erősen küzd a hullámokban rátörő álmossággal, de meglehetősen nehezen boldogul vele. Ásítozva, egyre kábultabban hajtogatja a folyamatosna kérdezősködő javasasszonynak, hogy "nem történt semmi, csak rémálmodtam az előbb, biztosan azért kiabáltam" és "az égvilágon semmi bajom nincs, miért nem mehetek fel végre a szobámba aludni?".
Mindhárman tudják, hogy az alvás csupán üres kifogás a griffendéles számára, azzal azonban csak a két lány van tisztában, hogy miért. Madam Pomfrey értetlenül néz hol egyikre, hol másikra, végül rájuk hagyja az ügyet. Amy kezébe egy pizsamát nyom, amin a Roxfort címere díszeled, s elküldi az egyik paraván mögé átöltözni, majd a Zoey melletti üres ágyra parancsolja. Gondosan betakargatja a lányt, végül mielőtt kimenne, mindkettőjük asztalára odakészít egy-egy bögrényi gőzölgő italt és szigorúan rájuk parancsol:
- Ezt igyátok meg, ha kihűlt, na meg ha ébren lesztek még akkor - ezzel elvonul.
Amy kíváncsian, de már megnyugodva néz Zoey-ra, közben ujjaival akaratlanul is a saját nyakát tapogatja, mintha így akarná felmérni a növény által okozott kárt.
- Mostmár mesélheted hangosan is, mert az előbbi mutogatásból nem sokat értettem. Amúgy nagyon rémesen néz ki a nyakam?

~Amy, a kisegér Egy cica, két cica, száz cica, haj, azt hiszi, hogy megfogja az egeret ~

Szeme sarkából a szellőztetéssel foglalatoskodó javasasszonyt tartja szemmel, hogy tudja, mikor vegye fel ismét a nyugodt, jó kis beteg álarcát, így a kiáltásig nem veszi észre, hogy barátnője ismét elbóbiskolt. Akkor viszont úgy megrémül a hirtelen ordítástól (ami, mivel Amy már az ágyán ül, szinte szó szerint a fülé mellett hangzott el), hogy szinte felugrik ültében. Elkalandoztak a gondolatai, és amúgy sem épp nyugodt idegeinek ez úgy tűnt, kicsit sok.
-Ha lehet, ezt a jövőben mellőzd? -nyögi ki lehiggadva, bár feleslegesen, hisz tudja, hogy a griffendéles nem tehet róla. Ezen legfeljebb egy jó kis álomital segíthet, ami elég mélyen altatja a delikvenst, hogy ne álmodhasson.
~Nézzük a jó oldalát- visszanyerte az emlékezetét.~ nyugtázza magában. Ennek jó voltáról azonban kétségei támadnak, amint a szőke lány arcára néz, ami ijedtebb, mint délután, és a fintorában egy kis irtózás is ott lapul. Hát igen, erre mondják, hogy a tudatlanság áldásos?
Kellett neki akár csak gondolatban is álomitalokat emlegetni- évfolyamtársa újabb adag itókát kap, amitől egyre nagyobbakat ásít, miközben próbál elszabadulni. Eleve veszett helyzet; ilyen állapotban nyilván nem engednék el, hisz még elaludna valahol a folyosón, félúton a hálókörlet felé. Zoey azonban ennek ellenére érti, hogy Amy csak a javasasszonytól akarna megszabadulni, és el akarja kerülni, hogy bármelyikük (igen éles szemű) házvezető tanárát idehívják. Mivel azonban nincs mit tenni, és mert a fekete hajú szemhéja is elnehezül néha-néha (a bájital vagy a délután hatása, ki tudhatja?), ő is megkapja a gyengélkedői egyenruhát, és átöltözés után foglal helyet ismét az ágyán. Szótlanul tűri, hogy barátnője után őt is betakargassák, majd azon kezd töprengeni, mitévők legyenek, ha az éjszaka közepén (vagy reggel, ki tudja) arra ébrednek, hogy Piton és McGalagony fej-fej mellett ront be ide. Azonban sajnos még mindig nem jut az eszébe semmi használható.
-Ötletem sincs, pedig úgy töröm az agyam, hogy már fáj. Nem takarhatjuk el átváltoztatott ronggyal, mert azonnal észrevennék. A százfűlé jutott utána eszembe, de az nincs kéznél, és különben is, a sérüléseket is utánozza. Bőrápoló is megtenné, de csak bent az irodában lehet egy kevés- láttam, hogy onnan hozta a kenőcsöt a zúzódásaimra. Az, hogy téged változtassalak át, természetesen lehetetlen, hisz még nem is tanultunk ilyesmit. ?sóhajt fel, majd a kérdésre válaszolás előtt végigméri barátnője nyakát.
?Nem, egyáltalán nem, de ahhoz épp elég, hogy a két prof gyanút fogjon.
~A francba, hogy miért nincs nekem is olyan elsősegélykészletem, mint amilyet Lizzie magával szokott hordani, ha küldetésen van?~ morog magában, majd mikor elfordul, hogy a falon függő órára nézzen, észrevesz valamit az asztalán. Egy apró kis tégelyt.
Most jut csak eszébe, hogy a javasasszony ugyan nagyrészt elsőre eltűntette kék-zöld foltjait, de a nagyobbakból maradt egy kevés. Ezt a kis adag kenőcsöt még akkor adta, amikor úgy volt, hogy éjszakára elmehet. Elvigyorodik.
Felveszi a kis dobozkát és odadobja Amynek.
-Kend be vele, ha teljesen nem is, de nagyja el fog tűnni, az pedig nekünk már elég lesz.     

Zoey, a főegér

A lány álmossága lassan múlik, arcára mosoly kúszik, de már nem az a dilettáns, ami az előcsarnokban volt megfigyelhető. Mozizik. A fejében lévő vetítővásznon immár a tóparton ülnek, majd a vihar elől menekülnek. A griffendéles halkan kuncog a sáron való csúszkálás láttán, aztán méltatlankodva felhörren, mikor az emlékkép-Amy nekicsapódik a falnak. Kívülről szemléli önmagát, ahogy az előcsarnokban dzsezzbalettozik és kóvályog, azután a nagytermi jelenet láttán mesmeg kuncogásban tör ki.
Sejti, hogy barátnője nem láthatja, amit ő - vagy más szemszögből éli át -, ezért a pofátlan vigyor mellett kommentálja is az eseményeket.
- Ahha, most tanulunk sárcsolyázni... puff, hát ez durva volt. Mármint a fal... höhö, szépen nézhettem ki ott a padlón, mint valami részeg disznó, aki túlvan az aznapi nyolcadik üveg pálinkáján. Most mész neki az ajtónak; ehhez csak gratulálni tudok, elvégre jó ideje győzködsz, hogy menjünk a gyengélkedőre. Na, most én gyűrlek a lépcsőn, hogy menjünk inkább fogorvoshoz vagy bárhová máshová, csak ide ne... most akarlak leütni, de jön Madam Pomfrey...
Ezt nem kellett volna mondania. Amy érzi, hogy elszólta magát. Hát igen: aki hülye, haljon meg. Most biztosan kapni fog a fejére Zoey-tól, de ezt sem bánja, hiszen előbb-utóbb úgyis kiderült volna sanda szándéka - és akkor már inkább most, mint később. Csakazértis vigyorog, bár időközben az emlékfilmnek végeszakadt. Azért biztatásként hozzáteszi:
- Most ölj meg, ha akarsz, bár akkor tutira rádkenik a fojtogatást is.
Amy engedelmesen bekeni nyakán a fojtogatás nyomait, aztán a tükör elé lépve figyeli, ahogy lassan elkezdenek halványodni a véraláfutások, s közben a Zoey által mondottakon töpreng. Végül megszemléli az alig-alig látszó foltmaradványokat.
- Nézd, most pont olyan a nyakam, mint a mugli ovisok arca, mikor temperát kennek magukra. Tisztára mint valami elmaradott indián a 15. századból félig lemosott harci festékkel. Hé, cimbora, van egy kis tüzes vized? Vagy megyünk vadászni? Én már kifaragtam az íjamat és nyilak is vannak nálam - közli, majd hirtelen lebámul a nadrágjára. - Huh, jól van, ágyékkötő rendben. Tudod, mifelénk fontos a jó öltözet, ezért is hordok valódi kígyóbőr holmikat. Én magam vadásztam össze a kígyókat hozzá. Bár mostanság kezd divatba jönni az üveggyöngy és a különféle szőrmék is; szóval azt hiszem, stílusváltásra lenne szükségem. Fogjunk néhány mókust és akkor neked is csinálok szőrmekabátot, hogy meg ne fagyj télen. Ja, majd' elfelejtettem! Szólni kell Harcias Lónak, mielőtt elmegyünk, hogy vigyázzon a sátorra, mert különben még elfújja a szél.
Mindezt szinte levegővétel nélkül hadarja végig a lányka, s közben halálosan komoly képpel szemléli Zoey - talán kissé fagyott - vonásait a tükörben, és illegeti magát az előre a nyakába képzelt szőrmét simogatva, annak dússágát méregetve.
- Bár ha megkérdezzük a mostanában erre grasszáló hódító népséget, biztosan tudnak valami jó üzletet ajánlani, hogy ne kelljen annyit melóznunk egy aprócska bundacafrangért.