+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Gyengélkedő
0 Felhasználó és 4 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 8 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gyengélkedő  (Megtekintve 28150 alkalommal)

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2008. 06. 25. - 20:24:16 »
0

[ Még a Tóparton ]


Eddig szabad kezét is a fiúcska háta alá csúsztatja, hogy könnyedén felemelkedhessen vele görcsös tartásából. Kellemes hidegség áramlik a bokájától a térde felé, végig, ahogy kiengednek zsibbadt tagjai. Most már szinte biztos a sejtésében; a gyerek nem lehet idősebb egy elsősnél, legalábbis ilyen pehelykönnyű csontozattal nem valószínű.

- Részben. Tanárként ismeretlen terepen járok, bár nemrég magam is csak egy diák voltam itt a sok között – válaszol anélkül a férfinak, hogy levenné a szemét a karjában tartott, sebcsipkézte kölyökről. Milyen pofonegyszerű bűbájjal kezelték a helyenként szivárgó sérüléseket, ez igazán az eszébe juthatott volna neki is. Már előre látja, milyen álmatlan éjszakája lesz a heveny bűntudattól. Vagy ettől a mártírkodási kényszerétől.

Aztán mintha valami helytelen, társaságban illetlenségszámba menő témára tért volna rá azzal, hogy rákérdezett az alulöltözött férfi kilétére. Nem tévedett, ez biztos; Remus Lupin áll előtte, a férfi, akiről iszonyatos dolgokat állítottak holmi szennylapban, amit az ország nagyja természetesen előszeretettel forgat a kezében. Ám hiába mocskos szájú az újság szerkesztősége, többnyire helytállók a cikkek, amelyeket lehoznak.
S ez a beborult tekintet, ami nem sokkal ezelőtt még aggodalommal csillogott, csakis arról tanúskodhat, hogy a közlemény alanya úgyszintén olvasta a beszámolót.
- Nem tagadom, olvastam – és most kellene hozzátennie valami olyasmit, hogy megnyugodhat, engem nem vezet az orromnál fogva a Próféta, vagy hogy nem ítélkezem személyes tapasztalatok hiányában, de Travis csak megkövülten áll, és ajkai hűvös nyugalommal tapadnak egymáshoz, mintha sosem akarnának szólásra nyílni.
Talán nem is lenne szerencsés, ha hozzátenne bármit is a mondatcsonkához. Végül is, sosem tudhatja, hogy a híreszteléseknek mennyi valóságalapjuk van. Bár első ránézésre Lupin nem kifejezetten annak a vérszomjas szörnyetegnek tűnik, ahogy a lapban jellemezték.

- Travis Foley… professzor. Kezet is nyújtanék, ha… – fejével a ájult test felé mutat – Esetleg felkísérne bennünket a Gyengélkedőbe?

Igaz, a kérdés kétféle választ vázol fel alternatívaként, ám Travis hanglejtésében van valami különös. Szinte invitálásnak tűnik, de az is lehet, hogy pusztán a modorából kifolyólag ajánlja burkoltan a társalgás lehetőségét. Mindenesetre várakozón vet egy pillantást Lupinra, mielőtt megindulna az alsóssal a betegszobák felé.


[ A kórteremben, remélhetőleg Lupinnal ]


Már hosszú-hosszú percek óta a fiú ágyának végében várakoznak, de mióta felhozták őt a partról, csak a javasasszony sürgölődött nagy lázasan körülötte, más nem történt. A bájitalos küblik egyre csak szaporodtak az éjjeliszekrényen, a függönyt hol elhúzták, hol a barátságtalan vaságy lábaira csavargatták, így is friss levegőt biztosítva a betegnek.
Travis a tőle megszokott közömbösséggel bámul a pepitamintás padlóra, s csak akkor szólítja meg ismét Lupint, mikor a nővérke eltűnik a hátulsó, rézkopogtatós ajtó mögött.
- Bár szerencsétlen körülmények között, de örülök, hogy éppen a part környékén találkoztunk – a kijelentés tulajdonképpen meglehetősen semmitmondó, s ezt Travis is hamar belátja. Nincs értelme finomkodni.
- Végül is, Lupin, hogyhogy erre járt? Az iskolában, épp a tó közelében? – áthallani a hangjából némi élcet, de ez amolyan felmérésféle. Tulajdonképpen még maga sem tudja, hogy viszonyuljon a semmiből felbukkant alakhoz. Tényleg érdekelné, hogy miféle dolga akadhat az ex-professzornak az állása derékbetörése után a kastélyban.
Felületes kis sóhaj után a betegágyra tekint, minden érzékszervével várva a választ. Rendkívül kíváncsi természet, s tehet ellene bárki bármit, ezt a szokását nem fogja tudni levetkőzni soha. Periférikus látásával igyekszik minden apró részletet bemérni a mellette lévő férfi megjelenéséből; a különös, megviselt öltözéktől a sápadt, fakó arcig. Nem az előítéletek hajtják, sőt. Saját maga akar meggyőződni a többség igazáról, vagy éppen rácáfolni az állításaikra. Kíváncsi. Mint egy rossz kölyök.
Fókusz nélküli bámészkodásából a sérült mozdulatai zökkentik ki. Ezek szerint nincs már gond. De hogy is lehetne, hisz a leghozzáértőbb javasasszony kapta a kezei közé a fiút.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

† Remus Lupin
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2008. 06. 26. - 18:47:52 »
0

|| Tópart még||


- Akkor gondolom sok érdekességet megtudott rólam - szólt halkan, szinte csak magának.
Persze, mindjárt jönnek a fura pillantások és a "még csak véletlenül sem érek hozzá" mozdulatsor. De nem csodálkozik rajta. Megszokta már, hát eggyel több vagy kevesebb ember... Mit számít? Igenis számít- suttogja egy kis hang a fejében.

Ahogy a férfi felveszi a kis testet, az csak még szánalomra méltóbb látványt nyújt. Az ernyedt tagokkal fekvő-sőt, inkább lógó fiúcska arca még mindig hófehér a tetemes vesztett vérmennyiség miatt, s még mindig ájultan fekszik.
Seya...

- Persze, persze. - hangzik a gyors felelet, s azzal el is indul a furcsa kis csapat felfelé...


|| Gyengélkedő, valamint útközben ||


Igyekszik megkönnyíteni Foley dolgát, aki még így is nehezebben boldogul mint ő. Ő csak az ajtókat és falikárpitokat nyitogatja pálcás keze hanyag mozdulatával.
A folyosók csendesek, sietős léptük zaja visszhangzik a gyengélkedőbe vezető üres, tágas útvonalon. Valahogy mintha a kastély is titkolni akarná, hogy mi történt, mintha nem akarná, hogy bárki is megtudja a fiú szörnyű sorsra jutását.

Ahogy megérkezik a kis kompániánk a gyengélkedőbe a fiút azonnal ellátják, s most kettejüknek nem jut feladat egyenlőre. A fiú kezelési ideje alatt ők csak várakoznak Mást nem tehetnek.

- Hogyhogy itt jártam?- Csendül egy kis ingerültség a hangjába. Persze, a prófétának megvolt a hatása, egyből ő lett a csúnya gonosz farkas. Legalábbis így gondolja.
- Hmmm... Olyan éhes voltam, gondoltam harapok egyet - folytatta gúnyos, de nem bántó hangnemben.
- Egyébként Dumbledorehoz jöttem. Megbízott egy feladattal - fejezi be immár nyugodt, sőt szinte kedélyes hangszínben.

A beálló csöndbe van ideje egy pillantást vetni a gyengélkedőre. Igen, jó ideje nem járt már itt. Bezzeg régen... az a sok sok rutinellenőrzés és hasonló. Habár a szellemszálláson töltötte ideje nagy részét, nos, a gyengélkedőt is rendszeresen fel kellett keresnie.

Csöndes merengéséből a fiú apró mozgása zökkenti ki. Azonnal odaugrik az ágy mellé, s aggódva kérdezi a fiút.
- Jobban vagy? Mostmár minden rendben lesz.
Naplózva

Matt8
Vendég

« Válasz #17 Dátum: 2008. 06. 27. - 13:29:18 »
0



::Lupin, Mr.Foley és Seyala (?)

A fiú megrezzent, ahogy a férfi odaugrott hozzá. Nagy, smaragdzöld szemeivel pár másodpercig a számára ismeretlen férfit nézte; ott volt Ő is a parton. Rongyos ruha, sebhelyes arc és aggódó tekintet, igen, szemében ez jellemezte a férfit. Egyelőre.  A vaságy végében megpillantotta azt a tanárt is, aki szintén ott volt a tóparton. Rajta is látszódott az aggodalom és a feszültség, hát még a javasasszonyon!

~Egek… ezek… ezeket az embereket… tényleg érdekli, hogy mi lesz velem?!~  döbbent le a fiú. Arca egészen elsápadt. A javasasszony felültette és felrázta párnáját, eztán visszafeküdhetett a kényelmes ágyba.  A férfinak még mindig nem adott választ. Próbálta összeszedni gondolatait, hogy elmesélhesse, mi is történt a parton, ám ekkor lelki szemei előtt bevillant egy kép... a fehér hajú srác hidegvérű tekintete, a gyilkos szemek. Trist úgy gondolta jobb, hogy ha az egész esetről hallgat, így aztán a fejét lesunyva inkább a takarót kezdte bámulni. Zavarta a férfi. Rájött, csak is úgy szabadulhat meg tőle, hogyha valamiféle választ ad neki. Végül is nem volt nagy kérdés, de illet rá választ adni. Trist egyet bólintott fejével és átfordult a másik oldalára.

Ekkor a javasasszony a „Nyelvnövesztő” feliratú, barna üvegből egy evőkanálra öntött egy kis lét. Undorító, sárgás-barnás színe volt, és az egész nyálkás volt, nagy zsír darabokkal. Trist nyelt egy nagyot, száját kinyitotta és bevette az orvosságot, elvégre kellett a felépüléshez. Undorító, hányás íze volt, Trist úgy érezte, képtelen lenyelni. Gyomra elkezdte visszaöklendezni, a férfi felé fordult és egy pillanatig azt hitte, hogy ráköpi ( Vigyorog ). De sikerült benntartani és lenyelnie. A fiú sápadt színe átváltott halvány zöldre. Belefúrta magát az ágyba és továbbra is némán feküdt.
Naplózva

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2008. 07. 03. - 16:27:31 »
0

[ Lupin és Tristian ]


A csend, ami a kórteremre ült e délutáni órán, szinte már idegesítő. Csak a kis hollóhátas halk szuszogása és a fal elé állított ingaóra lusta hangja tesz bizonyságot arról, hogy van egyáltalán élet a helyiségben. A két férfi mozdulatlanul ül a vaságy végénél, de egyikük sem szól. Talán ezzel a konok hallgatással akarnák felmérni egymást? Hisz ez értelmetlenség. Ellentét feszülne köztük? Nem is ismerik még egymást. Miért hát a szótlanság?
Lupin gunyorosan elismétli a neki feltett kérdést, majd ugyanolyan stílusban válaszol is rá. Travis mindkét szemöldöke megemelkedik meglepettségében; no lám, fordult a kocka. Ezek szerint Lupin eddig azt hitte, hogy holmi szennylapban megírt pletyka alapján elítélte őt – még ha igazak is a hírek –, s erre most támadólag lépett fel.

- Kérem, Lupin, ne gondoljon rólam olyasmit, ami sosem fordulna meg a fejemben – Travis hangja szelíden, szinte csitítóan hat, mindazonáltal őszintébben cseng ez a mondat még a bemutatkozásánál is – ne ítélkezzen elhamarkodottan.
Mintha megemelkedett volna a fiatalabbik férfi szája szeglete a könnyed sóhajtás közben. Megeshet, hiszen olyan komikus a helyzet, amit saját maguk teremtettek az ismeretlentől tartva. Mindketten annyira ódzkodtak az előítéletektől, hogy minden szót vagy tettet megelőzve elhitték a másik meg nem fogant rossz véleményét.

- Áh, Dumbledore-hoz – bólogat feleslegesen, mintha így akarná megerősíteni, hogy érti a helyzetet. Bár Lupin itt tartózkodásának valódi okát még most sem sikerült kiderítenie. Valószínű, hogy legkevésbé rá tartozik az információ, de mégis, olyan megnyugtató volna, ha végre beletartozna már valami nagyobb dologba is. Legyen az egy aprócska titok őrzése, vagy egy ügyben való hasznos közbenjárás. Talán ezért is ragaszkodik hozzá annyira, hogy kinyomozza a tóparton történteket. Lendítene a presztízsén és az önbizalmán egyaránt. Jelen pillanatban úgysem tudná eldönteni, hogy melyikre lenne nagyobb szüksége.

Foley a gondolataiba merülve felületesen követi tekintetével a jelenetet, ahogy az ex-professzor aggodalmaskodón ellenőrzi a fiúcska állapotát, noha azt a javasasszony úgyis óránként megteszi. Különös… vajon a Próféta ugyanolyan buzgón közölne egy olyan cikket is Lupinról, amint – kis túlzással – apai gondoskodással ügyel egy sérült diákra, vagy kizárólag a leleplező, nyers és ízléstelen közlemények izgatják őket? Nyilván az utóbbi. Ez az újságírók veleszületett brutális marcangolásra való igénye.

- Jól van, kölyök, megmaradsz. Mondd, mi a neved? – lép közelebb az ágyban éledezőhöz Travis, lapos pillantásokat vetve az éjjeliszekrényen sorakozó gyógykészítmények seregére. Túl sokszor kellett megküzdenie velük, s mindannyiszor alul maradt. Ezek a keserű, megbízhatatlannak tűnő löttyök játszi könnyedséggel legyűrték őt, elvették tőle a harci sebeit, s cserébe kilökték őt a szürke hétköznapok lassú folyamába – immár egészségesen.
A bájitaltan professzor gépiesen elsimít egy ráncot a lepedő szélén, s egy rövidke időre a saját kezein állapodik meg a nyugtalanul cirkáló tekintete. Rá kell jönnie – rá kell jönniük, ki áll a támadás mögött, mert mindez nem ismétlődhet meg. Miként kellene kiszedni a kölyökből a történteket? Mert jól láthatóan ő maga nem kíván beszámolót tartani. Talán pár nap múlva, mikor már jobban lesz… de nem várhatnak olyan soká.

- Lupin… – szinte alig hallhatóan szólítja meg a férfit, s fejével egy lépéssel távolabbra inti őt, maga mellé. Suttogóra fogja a hangját, s ha ez még nem lenne elég, sréhen hátat is fordít a kiskorúnak, majd Lupin barna szemeibe néz.
- Ennek a fiúnak nem kellett sok ahhoz, hogy soha többé ne térjen magához. Akár véletlenről, akár szándékosságról van szó, de a dolog végére kell járnunk. Persze csak akkor, ha ön is hajlandó belefolyni az ügybe – megint csak az a furcsán kijelentésbe burkolt kérdés, mintha csak egy könnyed kis délutáni nyomozgatásba invitálná a másikat, persze csak ha a szabadideje megengedi. Remélhetőleg az ajánlatot nem ilyen groteszk módon értelmezi, s még talán segít is kitalálni a következő lépést.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

† Remus Lupin
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2008. 07. 05. - 09:26:38 »
0

Ahogy kiejti a száján a gúnyos mondatokat, szinte már meg is bánja.
- Bocsásson meg - szól szinte alig hallhatóan - csak tudja, mostanában nem éppen találkozom olyanokkal, akik nem hiszik el a próféta minden egyes szavát. Meg szoktam én már, hogy nem számíthatok kedves szavakra, de a tudatlan elfogultsághoz még mindig nem szoktam hozzá.
- Mégegyszer, ne haragudjon... - fejezi be a monológját.


A fiú vagy nem mer szólni, vagy nem tud, egyelőre még nem tudja eldönteni, mindenesetre érzi, hogy még idő kell neki, úgyhogy egy darabig pihenteti a beszélgetés gondolatát, s kicsit megnyugszik, hisz így ráér gondolkozni, hogy mi is legyen Seyával. Nem, azt nem akarja, hogy komolyabb bajba kerüljön vagy kicsapják az iskolából, de az sem lehet, hogy ilyen maradjon a gondolkodásmódja, hogy természetesnek tekintse, hogy bántson, megsebezzen, a földbe tiporjon másokat. Hát ennyit ért, amit mondott neki? Ennyire nem volt rá hatással? Csak lepergett róla a dolog, mintha csak egy marék homokot szórt volna rá? Nem, nagyon reméli, hogy nem, hogy nem kell csalódnia és hogy a megérzései helyesek voltak, hogy lehet változtatni a gondolkodásmódján...

Lassan fordítja el a fejét a fiútól, hogy szenvtelenül nézelődjön tovább a helyiségben, mintha valami érdekeset keresne, amit csakis ő láthat. Talán - sőt, szinte biztosan csak azért, hogy ne kelljen tétlenül a fiút bámulnia, aki még mindig olyan fehér volt, hogy a hó színű ágyneműk közül alig tűnt ki.

Ahogy a másik férfi finoman int a fejével, gyorsan lekapja a tekintetét a szoba egyik semmiképpen sem izgalmasnak nevezhető sarkáról, és lassan odébb somfordál az ágytól, megközelítve a férfit.

- Öhhhmmm... Persze... Mindenképpen... Mindenképpen utána kell ennek járnunk. - kezd bele a zavart helyeslésbe, s közbe vadul kattog az agya.
- De persze az elkövetőt is meg kell majd hallgatnunk, ha kiderül, hogy ki is ő. De ehhez először a fiú beszámolója kell. - fejezi be, s fejével apró mozdulatot tesz az oldalra fordult fiúcska felé.

Naplózva

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2008. 07. 07. - 14:54:41 »
0

[ Lupin. Míg a fiúcska szusszan egyet ]


Alig hallhatóan megköszörüli a torkát, mintha idő közben berekedt volna. Azt persze mégsem vallhatja be, hogy a zavarnak és egyfajta torz elégedettségnek az egyvelegét érzi a gigájára letapadni.
- Nincs semmi... azaz ne kérjen elnézést, hisz csak egy buta félreértésről van szó – bizony, hogy arról. Bele sem mer gondolni, milyen lehet, ha az ember akarva-akaratlanul helytelen képet alkot a másikról, pusztán a beidegződött szokás miatt. Borzalmas lehet, ha az előítéletek megelőzik a tapasztalatokat, a személyes úton szerzett ismereteket, s úgy bélyegzik homlokon az embert, hogy ellenkezni sincs esélye.

- Ezt értsem úgy, hogy segít nekem elkapni a támadót? – gyerekes fény lobban Travis szemében, amint egyértelművé válik, hogy akad majd társa is a nyomozásban. Maga sem tudja, mire fel ez a lelkesedés a részéről, és a tudatalattijában már ott lapul a szégyenkezés töredéke, amiért így érez a szomorú üggyel kapcsolatban. Milyen ember jön tűzbe attól, hogy egy agyonvert elsős ellenfelét kell felkutatnia?
Ha ezek után nem akar még rosszabb képet festeni magáról, ideje lesz felöltenie egy árnyalatnyival gyászosabb arckifejezést. Az ugyan nem lesz oly végtelen őszinte, de civilizált emberek módjára olyan tökéletes gesztus, amilyet elvárnak és megtűrnek maguk között.
- Tudja, én azt sem tartom kizártnak, hogy elkövetőkről van szó. Tehát többen voltak. De persze… igaza van, minden nézőpontot meg kell ismernünk.

Követi tekintetével Lupin célzó biccentését, s újabb hullámban önti el a heveny bűnbánat, ahogy a sebtarkított fiú holtsápadt arcára néz. Miért kell újból és újból rádöbbennie, hogy milyen önző is valójában? Ha meglenne Travisben az a plusz, ami Lupinban megvan, bizonyára elsőként térdepelt volna a gyerek ágya mellé, s traktálta volna az aggodalmaskodó kérdéseivel őt. Ennek ellenére hevesen félreintette a másik férfit, és olyan dolgokról sző még most is kezdetleges terveket, amelyek legfőképp egy kórterembe nem illenének.
- Szóra tudná bírni a fiút? – kérdi nagyon halkan, mert nem biztos benne, hogy az említett alszik-e, vagy csak színlel. Akárhogy is van, el kell mondania, mi történt, és főleg; ki tette vele mindezt.

Jelzésértékűen közelebb lép a betegágyhoz, ezzel megbontva az előbbi kétszemélyes tárgyalást. Két kezét összekulcsolja maga előtt, s furcsamód megnyugtatja ez a póz. Így van mibe kapaszkodnia… olyan esetlennek érzi magát, szinte már tehetetlennek. Ő épp csak annyira ismeri a kölyköt, mint Lupin. Ám a férfi sugárzó empátiája révén nyilván többre képes, mint a sehonnai tanár úr, aki még egy nyamvadt egészségügyi bűbájt sem képes megidézni a szükségben.
Merengő, zöldesszürke szemeivel várakozón pillant a titokzatos férfira, de gondolatban valahol egész máshol jár. Talán még mindig a tóparton ácsorog, a víztükörre hajló fűzfa közelében. Pontosan ott, aminek a tövében két fiatal tacskó önfeledten röhögcsélt egyszer, fittyet hányva a világ dolgaira.
Most már cselekednie kell. Nyolc év az életéből… Tennie kell valami hasznosat.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

† Remus Lupin
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2008. 07. 09. - 20:28:08 »
0

|| A profffffffnak^^  Vigyorog ||


- Persze, hogy segítek. -hangzik a gyors válasz, ám ha valaki jobban figyelt, észrevehette az apró remegést a csendes hangban, ám ha szerencséje van akkor ezt is csak a beteges kinézethet és halk beszédéhez kapcsolják, és egyből nem lesz feltűnő a dolog.

Pedig e szavak közben ádáz csata dúl benne. Hiszen ő tudja, hogy ki tette, és most hazudnia kell. Sőt, még segítővé is kell válnia. Egy olyan ember segítőjévé, aki viszont az ég világon semmivel nem ártott neki. Igen, neki kell hazudnia. Neki, aki ráadásul még jó embernek is tűnik. Még azzal sem nyugtathatja magát, hogy igen, hazudik, de hát valamivel bizonyára rászolgált, nem kell a lelkiismeret-furdalás.

Eszébe jut az a régi emlék, amely pont ezen falak között zajlott le... Mikor Dumbledorenak nem mondta el, hogy Sirius animágus. És mindezt miért? Mert félt, hogy kiderülne, hogy miket műveltek annak idején. Persze végül is jól döntött, hogy nem tett erről beszámolást, hiszen akkor nagy valószínűséggel el kapták volna Siriust, de akkor még nem tudta, hogy nem akarta megölni Harryt... Egyszerűen gyáva volt...
Gyáva, gyáva. Gyáva... - Visszhangoznak a fejében a szavak. Igen, most is ugyanez van. Csak az évek múltak és immár mást próbál mást menteni. Pedig ki tudja... Lehet, hogy félreismerte? Lehet, hogy tényleg nem lehet megváltoztatni? Nem. Nem, ez egészen biztosan nem igaz. Csak még gyerek. Még nem tudja kordában tartani az érzelmeit.
Legalábbis nagyon reméli. Nem szeretné elveszíteni, hiszen lát valamit a fiúban... Valamit, ami olyan sok mindenkiből hiányzik...

- hmmm... Elkövetők? Nos, az is elképzelhető, hiszen igen csúnyán megsérült, egy embernek nehéz dolga lett volna, ha ennyire meg akarja sebesíteni. Hacsak nem egy felsőbb éves tette.- szól elgondolkodva s összehúzott szemöldökkel a padlót vizslatja.

Azután egyik pillanatról a másikra emeli fel a fejét, s tekintete megakad az előtte álló emberen.
Ahogy elnézi a férfit valahogy furcsa összhatás bontakozik ki előtte. Az nyilvánvaló, hogy a professzor nem sűrűn csöppen ilyen helyzetekbe. Sőt, talán még sose történt vele ilyen, nyilván meg van lepődve a helyzettől, s annyira cselekedni szeretne mégsem tudja, hogy hol fogjon hozzá. Ismerős helyzet... Volt ő is így régen... De régen is volt az már...

- Megpróbálom - hangzott a kurta válasz a kérdésre, s inkább a tettek döntenek alapon lép oda az ágyhoz.
Úgy gondolja, hogy egyenrangúként szól a fiúhoz, így hát leguggol az ágy mellé, hogy ezzel se éreztesse felülállónak magát.
- Mi a neved, fiam? - kezdi egy rutin kérdéssel amivel mégis csak többet tudnak majd, s mielőtt folytatná a faggatást sokat mondó pillantást vet a professzorra. Igen, egyből a közepébe vág, mégis csak szépen és finoman...
- Emlékszel mindarra, ami történt? El tudod mesélni? - kérdezi tekintetét immár a fiún nyugtatva.
Naplózva

Matt8
Vendég

« Válasz #22 Dátum: 2008. 07. 10. - 08:35:27 »
0


::Foley prof és Lupin::

Az undorító lötty íze még mindig Trist szájában volt. A hatalmas zsírdarabkákat képtelen volt lenyelni, de úgy tűnt, hogy ez nem is volt baj. Érezte, ahogy szájában a darabkák összeállnak és kipótolják nyelve, elhagyott részét, amit az óta bizonyára megevett egy madár. Nem csak a zsír darabkák, de a lé is működésbe lépett. Mintha azt az evőkanál lét is visszaküldené a szervezete. Undorító érzés. De szerencsére csak a lé mászik fel a torkán, a reggelije nem. A lé nem állt meg szájában, addig, amíg el nem érte az akkorra már egy nagy darabkát, ami nyelvnek képzelte magát. Olyan volt mintha a lé lenne a ragasztó, ami oda ragasztja a zsírt, nyelvéhez.

 Trist, úgy érezte már képes beszélni. Ez a folyamat mintegy 5 percig tartott szájában, pont addig, amíg a két férfi sunnyogva beszélt. Gondolta, hogy miről beszéltek és kicsit se feltűnő volt, hogy miután abba hagyták mind ketten rá a „szegény sérült gyermekre” néztek, és a sebhelyes arcú faggatni kezdte, persze „finoman”. A fiú lassan végig gondolta, mi is történt. Az a fehér hajú srác… igen… Trist eléggé felbosszantotta mikor átkát akarta kipróbálni. Nem kellet, volna. Amint kimondta az ellen átkot, a fehér hajú fiú, támadásba lendült. Innentől már csak a zuhanására emlékszik. Igaz sziklákra esett, és oly súlyos sérülést szerzett, hogy eszméletét vesztette, de… jelenleg testén több sérülés volt, mint akkor. Nem érti, mi történhetett utána, de az bizonyos, hogy sérüléseit jogosan kapta. Nem kellet, volna kötekednie a fiúval… Ezek után lesült volna a bőr a képéről, ha bemártaná a fiút. Nem, azt nem teheti.

 Mindenesetre a két férfit, le kell magáról ráznia. Ezt, pedig csak úgy tehette, ha válaszol nekik. Semmi jó hazugság nem jutott eszébe, ami megmagyarázná sérüléseit. Hát ha mást nem tudni tenni, kénytelen lesz feltűnően hazudni, akkor legalább leesik nekik, hogy nem akarja elmondani az esetet. Veritaserumot, meg csak nem itatnak vele, elvégre diákokon, nem szabad használni. Száját végre szóra nyitotta. –Tristian Tayilor –mondta kicsit sem barátságos hangon. A vékony, de komor hang, megtörte a terem csendjét. Arc kifejezése még komorabb lett, megvetően nézett a két férfira. –Elestem- adta le a rövidke választ. Hangsúlya még mindig, „durcás” volt.     
Naplózva

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2008. 07. 10. - 14:37:52 »
0

[ Lupin és Tristian ]


Valahányszor kiszúr magának egy biztos pontot, mondjuk az ágy lábát, vagy az elfüggönyözött ablakokon beeső halovány fénypászmát, kisvártatva erőszakkal kell visszaterelnie a figyelmét a gyengélkedő sterilszagú termében folyó jelenethez. Ilyen izgalomtól megrészegült állapotban hogy is vehetne észre bármi gyanúsat… inkább örömére van, hogy Lupin legalább olyan lelkesnek tűnik, mint ő maga, és a feltett kérdésekre olyan buzgó gyorsasággal válaszol, mintha minden elvesztegetett percért fizetnie kellene.
Tulajdonképpen még valami hálához hasonló érzés is átjárta a gondolatait. Igen, joggal hálás ennek a szelíd vérfarkasnak, aki először a tóparton sietett a segítségükre, majd a szolgálatait is felajánlotta a kényes ügy felgöngyölítéséhez. Ugyan csak alig egy félórája ismeri, de annyit már megállapíthatott, hogy páratlan emberrel hozta össze a sors. Kissé döcögősen indult a kettejük kapcsolata, de lehet ebből még bármi. Travis szentül hiszi, hogy még fog tanulni egy s mást ettől a Remus Lupintól.

- Egy felsőbb éves, igen – halkan ismételgeti a hallott szavakat, hogy közben is megbarátkozhasson a gondolattal – vagy legalábbis egy olyan illető, aki nem riad vissza a szabályoktól vagy az erkölcstől. Hisz mégis csak egy elsőst támadott meg… gyáva alak.
Egyetértőn bólogatva viszonozza a férfi pillantását, amiből nagy bánatára sokkal kevesebbet képes kiolvasni, mint szeretné. A komor, gondterhes és az élénk, szinte éhező tekintet találkozása csupán felületes betekintést enged mindkettejük lelkébe. Travis le sem tudná tagadni a tapasztalatlanságát, s a hideg burokba zárt tüzet, ami belülről hajtja. Amit végül józan ésszel mindig elcsitít, apróbb méretűre kényszerít, de semmiképp sem enged szabadjára. Lupin mit rejteget a szemében? Mi ez a fájó sötétség, ez a kótyagos zavartság? Hisz a legféltettebb titka – már ahogy azt Foley képzeli – már napfényre került a pletykalapok jóvoltából. És Remus mindezt nem is tagadta. Miért nem húzza ki magát, ahogy egy büszke ember teszi, miért nem mutatja meg a világnak, milyen hatalmas lelke van, neki, akit befolyásolhatatlan okok miatt örökre megbélyegeztek? Megtehetné, küzdhetne saját magáért is úgy, ahogy a pártfogoltjaiért teszi.
Túl sokáig tartott az a pillanat, amíg a szemek találkoztak.

Travis csendes izgatottsággal áll az éjjeliszekrény előtt, nem szól semmit, legalábbis egyelőre. Néma szemlélődőként sokkal többet leshet el a férfi módszereiből, mintha idegesítő laikusként belerondítana a kérdezősködésbe.
Nem is telik bele sok idő, mire a fiú kelletlenül odalöki a nevét a kihallgatójának. Remek, ez is egy lépéssel közelebb viszi őket a dologhoz. Konkrétan Tayilor történetéhez.
Ám ami a nevét követően elhagyja a dacos kölyök száját, az több a soknál. A bájitaltan professzor nehezen tolerálja az ilyen flegma elszólásokat, de azért türtőzteti magát. Nem képzeli komolyan ez a Tristian, hogy ennyivel elintézettnek tekinti az ügyet. Ebből a harmatgyenge hazugságból egyértelműen kitűnik, hogy esze ágában sincs elárulni a tettest. Ám a helyzet felvet még egy rázós kérdést: vajon miért falaz annak, aki így elbánt vele?

Foley mindentől függetlenül bízik benne, hogy Lupinnak sikerül valami érdemlegeset is kihúznia a fiúból, s hogy a hazugságból és ellenkezésből épült védelmi falak hamarosan megadják magukat. Talán ha magukra hagyná őket… lehet, hogy Tayilort feszélyezi a tanár jelenléte, ki tudja. Travis kérés vagy felszólítás nélkül elindul a gyengélkedő egyetlen kijáratához, s ha közben nem tartóztatják fel, ki is lép a folyosóra. Még mielőtt becsukná maga után az ajtót, Remus felé pillant, jelezve, hogy ő kint várja majd a fejleményeket.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

† Remus Lupin
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2008. 07. 15. - 18:59:43 »
0

|| Prof. Foley & Tristian ||


A fiú dacos-terelő tekintete láttán magában megjegyzi, hogy nehezebb a roxfortosokból kihúzni bármit is, mint ahogy emlékezett rá. Mindenesetre türelmesen nézi a fiút, s közbe még csak véletlenül sem kószál el a tekintete. Egyenesen és áthatóan néz a fiúra a meleg, barna szempár, szinte nem hagyva menekülést a láthatatlan kis csapdából, amelyben fekszik.
A fiú mintegy "csakazértis" módon még véletlenül se néz rá, de nem zavarja a dolog. Ha így akarja, hát legyen, az ő dolgát nem nehezíti ez meg.
A fiúcska kinyögi a nevét, amit már egy apróbb sikerként könyvel el, habár a következő szavát nem tudja mire vélni.
Nem érti, hogy miért nem mondja el, hogy Seya volt aki ezt tette vele. Talán nem emlékszik? De akkor miért mondja, hogy elesett?--- Védené??? De miért? Talán úgy megfélemlítette? Vagy esetleg valamit tett a fiúcska? El nem tudja képzelni, hogy mi játszódhat le aTristian fejében...

Még mindig a fiúra koncentrálna, mégis eltereli valami a figyelmét... Foley professzor oldalazva elindul az ajtó felé, s ő kénytelen levenni a tekintetét Tristianról.
Szerencsére sikerül elfojtania egy félmosolyt, ahogy a szinte menekülő tanár próbál észrevétlenül az ajtóhoz osonni. Úgy véli, nem lenne ildomos ha a kis beteg ágya felett csak úgy elkezdene mosolyogni.
- Kérem, megtenné, hogy megkeresi Tristian házvezető tanárát? Nagyon megköszönném. - Majd pár másodpercre rá határozottan teszi hozzá a férfi tekintetébe fúrva sajátját - Utána természetesen visszavárom. Már ha vissza szeretne jönni.
Úgy véli, hogy ezzel arra is adott időt a tanárnak, hogy esetleg elidőzzön kint, ugyanis nem tartja öt percnél hosszabb tevékenységnek egy kolléga felkutatását, de ad időt a professzornak, hogy ha esetleg tovább akar a gyengélkedőn kívül maradni. Mindenesetre nagyon reméli, hogy visszajön.

Ahogy becsukódik az ajtó a férfi mögött tekintetét ismét a fiúcskára szegezi.
- Tristian... Miért véded azt, aki ezt tette veled? Nem kérem, hogy áruld el a nevét, csak az indokot mondd el, hogy miért akarod megkímélni a büntetéstől? Mert ugyebár azt nem gondolod, hogy elhisszük, hogy leestél a lépcsőn? Maximum ha a kastély összes lépcsőjén végiggurulsz...

Türelmesen várja a fiú válaszát, s most szemügyre vesz egy fekete legyet az egyik sarokban, hogy azért valamennyi privát szférát hagyjon Tristiannak.
Naplózva

Matt8
Vendég

« Válasz #25 Dátum: 2008. 08. 01. - 16:53:56 »
0


¤Lupin¤



A férfi csak tovább nézte őt, s közben biccentett egyet a Bájitaltan tanárnak, és szólt neki, hogy keresse fel Tristian házvezető tanárját, aki kiment a teremből. Flitwicket? Jaj ne, ha Flitwick ide jön a „titok” nem marad sokáig az. Mindegy, Trist legalább annyit megtehetett, hogy húzta az időt, és ha a srácnak volt egy kis esze… akkor jól elrejtőzött. Teljesen elmerült gondolataiban, csak a férfi tudta kizökkenteni, aki ismét kérdésekkel bombázta.

 ~A legjobb lenne válasz nélkül hagyni, de nem. Ha néma maradok, csak tovább zaklatnak… Húzni az időt… Rendben. Ha a férfinak, olyat mondok, aminek nincs, tartalma az értelmetlenség lenne… de időhúzás. És ha elmondanám? Nem, az nem vezetne a „célhoz”. A cél pedig egyszerű, valamilyen szinten megvédeni azt, a srácot. He pedig név és személyleírás nélkül mondanám, csak tovább zaklatnák, hogy milyen volt a srác… Valami jó hazugság? Francba… pont most nem jut az eszembe semmi.~

 A férfi már nem őt nézte, ez kicsit enyhítette „lámpalázát”. Idétlenebbnél, idétlenebb ötletek merültek fel benne. Még egyszer körbenézett a gyengélkedő termén. Az ágyak és az őket rejtő függönyök, az éjjeliszekrények, melyeknek nagy része üres volt, kivéve az övét. A bájitalos palackok, mintha kaján vigyort ejtettek volna rá. Mintha arra bíztatták volna, hogy igyon belőlük, vagy vágja őket a férfi fejéhez. ~Butaság és meggondolatlanság lenne…~ Tekintete megfordult, a vállfára akasztott talárját látta, mely szokatlanul be volt gombolva és elrejtette iskolai uniformisát. A fekete nadrág, a fehér ing, a kék-ezüst nyakkendő és a szürke pulóver, melyen Hollóhát címerre állt. Mindezt magába rejtette a fekete talár melynek kékszegélye volt és viselőjének szíve fölött, szintén a címer talált helyet.

 ~A Hollóháti címer… A Hollóhát… „Hollóhátnál az okosok hasznát látták eszüknek”. A hollóhát tagjai az eszükről voltak híresek… ~ Trist igen komoly arca, a címerre szegeződött. ~ Vajon maga, Hollóháti Hedvig, mit tenne ebben a helyzetben? Áh, Ő nem keveredne ilyen helyzetbe…  Év elején, biztos nem véletlenül osztott a süveg a Hollóhátba. Valamilyen választ kell adnom… A férfi, végül is nem kérte, hogy meséljem el mi is történt. Csak az indok a védelemre… Mi?!???~ Tristian arca az összezavartság és  megkönnyebbülés, furcsa keverékét tükrözte. Idáig azon töprengett, hogy mit csináljon, közben válaszában, szó sem lett volna a történtekről? Legalább, ezzel is húzta az időt valamennyire… Mindegy… Ezt elhibázta, de legalább nem pocsékolt el semmit…

 Tristian szóra nyitotta száját: -Azért… azért… - látszott rajta az összezavarottság. Nagyot sóhajtott és folytatta – mert, nem az Ő hibája volt… hanem az enyém… -.

 Ismét valami furcsa, szúrós érzés támadt benne… bűntudat
Naplózva

† Remus Lupin
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2008. 08. 04. - 21:04:43 »
0

|| Trist, és ha közbe megjön, akkor Prof. Foley^^ ||

Most valószínűleg csak úgy kergetik egymást a gondolatok a fiúcska fejében. Hogy mit is mondhatna, ami nem lenne átlátszó egyből, ami talán egy kicsit elgondolkodtatná őt, hogy talán úgy történtek a dolgok, ahogy azt ő elmondja. Csakhogy ő nagyon jó emberismerő volt. Könnyen átlátott a hazugságokon, meglátta a jót és a rosszat is az emberekben.

--- Bár mindig így lett volna---

Bárcsak diák korában is felszínre kerültek volna ezen képességei... Akkor talán... Akkor talán nem veszített volna el mindenkit maga körül. Akkor talán még élnének a barátai, és talán épp itt ülnének vele hallgatva a fiú mondandóját. De nem. Az évek leperegtek, s a remények, barátságok tovaszálltak a szél nyomán. És ő itt maradt teljesen egyedül, az emésztő gondolattal, hogy vajon őt miért nem ragadta még magához a sötét kaszás acélosan markoló, kripta színű jéghideg keze.

---Sokszor kívánta, hogy bárcsak a barátai mellett feküdhetne a föld mélyén, méterekre elásva a világ zajától, gondjától, bajától---

Hát ennyire megfélemlítette, hogy beszélni sem mer? Hogy nem meri elmondani az igazat? Sajnos ezt még ő sem tudja megmondani... Viszont azt érzi, hogy a kis hollóhátas ragaszkodni fog a saját igazához és nem fogja kiadni a tettest...

- Ugyan már, nem hiszem el, hogy olyat tettél volna, amivel ezt kiérdemled. Mondd csak el az igazat. Ha az aggaszt, akkor nem akarom a tettest okvetlenül elítélni. - Seya - Kíváncsi vagyok az egész történetre.

Igazából már csak azért is tartotta furának a fiú hallgatását, mert akiről inkább el tudta volna képzelni, az egy griffendéles. Egy griffendéles, aki elég erősnek érzi magát ahoz, hogy ne áruljon be senkit.... De egy hollóhátasról azt gondolná az ember, hogy az eszére hallgat és elmondja az igazságot...

Vajon mit csinálhat most Seya? Talán vértől csatakosan bujkál a rengetegben? Vagy épp most mossa le magáról a bizonyítékokat? Esetleg mint ha mi sem történt volna rója a folyosókat? Vagy éppen rosszul van attól, amit tett? ---- Már ha tényleg ő tette… Habár ő mérget venne volna rá…

- Ha ezen a te hibád dolgon túl estünk, akkor el is mondhatod, hogy mi és miért a te hibád, nem? - szól, s megnyugtató barna tekintetét a kisfiúra emeli.
Naplózva

Travis Foley
Eltávozott karakter
*****


( 1 9 6 6 - 1 9 9 8 )

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2008. 08. 16. - 18:10:51 »
0

[ Ismét a teremben, immár a házvezető tanárral ]


- Flitwick professzor, kérem – fordul szembe hirtelen a töpörödött tanárral, még mielőtt benyitnának a gyengélkedőre. Igaz, Foley is tanár, nyugodtan tegeződhetne már, de valamiért sosem állt a szájára ez a forma, ha a Hollóhát fejével beszélt.
- Csúnyán helyben hagyták a fiút, tehát… készüljön föl rá, hogy nem lesz valami szívderítő látvány. Bár Madame Pomfrey mindent elkövet, hogy minél hamarabb rendbe hozza Tayilort.
Az idős professzor magára nem jellemző türelmetlenséggel bólogat az intésre, s látszik rajta, hogy majd’ kiugrik a szíve a helyéről. Szegény ördög, mindig is olyan emberséges volt a diákjaival, és a hír hallatára csapot-papot otthagyott, hogy gyorsan felsiethessen az összevert kölyökhöz. Ki tudja, talán pont ő lesz az, akinek megnyílik majd a fiú, és valami épkézláb magyarázattal tud szolgálni a történtekre.
Foley másodmagával benyit a tágas terembe, s ismét megcsapja az orrát az az átható tisztaságszag, ami a helyiség sajátossága. Érzi, ahogy a talárjának súrlódik valami, és kis híján egyensúlyát is veszti. Flitwick professzor lélekszakadva rohan a kis tanítványa ágyához, hogy saját szemével is meggyőződhessen a események szörnyű igazáról.
Mindeközben Travis lazán hátrakulcsolt kezekkel ballag Lupin mellé, mint aki nem érzi túlzottan illőnek, hogy a jelenet szemtanúja lehet. Legszívesebben visszaosonna a tetthelyszínre, hátha valami olyan nyomra bukkan, ami akkor elkerülte a figyelmüket. Talán okosabb is lenne, ha most magukra hagynák a Hollóhát képviselőit.
Álltában kicsit közelebb hajol Lupinhoz, és suttogóra fogja.
- Sikerült valami használhatót kiszedni a fiúból?

A kérdés közben próbálja egy kissé félrevonni a férfit, s reménykedik benne, hogy ő is úgy érzi, tovább nincs maradásuk a teremben. Ha Tristian eddig nem állt kötélnek, nem valószínű, hogy most majd meggondolja magát. De ha mégis, akkor sem az ő jelenlétükben.
- Mondja, nincs kedve körülnézni a tóparton? Kíváncsi lennék egy-két dologra – int a fejével az ajtó irányába. Ami azt illeti, a kíváncsisága nem csupán a szerencsétlen esetre terjed ki. És a Lupinnal való beszélgetéshez tulajdonképpen nincs is szükség arra, hogy lemenjenek egészen a tópartig. Csupán egy nyugodt hely kell…
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
let me in where only your thoughts have been
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2008. 09. 20. - 20:38:53 »
0

 :: [ Cukorbogár részére  Vigyorog ] ::

- Jó, jó jól leszek már, nem kell… pátyolgatnod. – Morogtam az orrom alatt ikertestvéremnek, ahogy az ágy szélén üldögélve. Már régen kész volt az én gyógyításom, vagy nem is tudom, minek nevezzem, de Madam Pimpom azt mondta, nyugodtan maradhatok még pár percet ha gondolom, úgy sincs több órám. Ráadásul ez a legcsendesebb és elhagyatottabb hely, amit csak kívánni akarnak az ember. Jobb kezemen lévő ujjakat óvatosan mozdítottam meg, s nagy meglepetésemre nem nyílalt belém éles fájdalom. Mert bizony ez a csekélynyi mozdulat és a poklok poklát hozta rám, de ahogy Yv is mondta én voltam hülye. Felpillantva figyelem az egyre halványodó alakját, majd húzom el kissé a szám. Már megint sikerült elérnie azt, amit akart.

Még hetekkel ezelőtt egyik kirohanásom alkalmával a Hollóhát KH-ban bokszoltam bele a falba, s úgy gondoltam, ha rátekerek egy kis fáslit, el fog az hamar múlni, de… mint azt kitalálhatja mindenki, még sem így történt. Kínlódtam én eleget vele, hol jobb volt, hol rosszabb, de egy istennek se akartam ide eljönni. Ám amikor ma Bájitaltanon egy csoportba osztottak Yvel, és a szeme láttára esett ki a kezemből az egyik hozzátevő, mert hirtelen belenyilallt a fájdalom, megelégelte, és elcipelt ide. Vicces, hogy amíg én heteket töltöttem el szenvedéssel, ez a nő egy pálcaintéssel elrendezte az egészet.

S most, hogy nővérem is elsietett a maga dolgára, vagyis a 234786783. szakkörre, amit felvett, s egy beteg sincs, de a javasasszony sem a közelben… élvezem a csendet. Sóhajtva egyet rúgom le a piros tornacipőket a lábamról, s dőlök el az ágyon, majd felpakolva lábaim igazítom meg a párnát a fejem alatt, s kezdek aktív bámulásba, ám mind ezek előtt… a nyakamra tekert halálfejes sálat megigazítom, elvégre a kiszívott nyak túlságosan is provokáló. Ám könnyedén el lehet azt rejteni, főleg, hogy még mindig hihetetlenül hideg van a kastély falai között. Ápol és eltakar… heh.
Naplózva

Gabriel Mirol
Eltávozott karakter
*****


hatodév; a gyűjtő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2008. 09. 20. - 21:35:21 »
0

:"A szöszkének":  Men?

Hogy mi ette Gabriel Mirolt a Gyengélkedő környékére egy ilyen szép, napsütésesnek épp nem nevezhető napon? A válasz pofonegyszerű: ez a két lábon járó aljadék mindig ott üti fel a fejét, ahol a legtökéletesebb nyugalomban pangnak az események. A Gyengélkedőnél tökéletesebb vadászterületet pedig keresve sem kívánhatott volna magának, hisz a fehéren üvöltő, steril falak, a nevetségesen kényelmesnek tetsző kórházi ágyak és a csöndben pusmogó, szélescsípőjű vajákosok úgy vonzzák maguk közé, mintha legalábbis betört orral és háborgó lélekkel róná a hűvös folyosókat.
- Tam-taram-taram-fallala..
Dörmögi maga elé a bugyuta kis dallamot, s bár nem énekel igazán, most valahogy jólesik hallatnia a hangját. Mindez persze hol mélyebb, hol alig valamivel magasabb mormogás, mint mikor egy erősen férfikorba ért illető a lehető legintimebbnek nevezhető pillanatban, egyes-egyedül, a saját kedvére dudorászik. Vagy mikor ugyanez az egyén egy hatalmasat csalódott illető arcába mormogja a buta gyermekdalocska refrénjét, hogy aztán egy gunyoros félmosolyt villantva rá otthagyja a fenébe.
Gabriel ezútta a saját kedvére hümmöget, s ahogy közelít a már unalomig ismert ajtóig, egyre inkább úrrá lesz rajta az az édes bizsergés, amit a rosszban sántikáló csibészek mindegyike oly' jól ismer már! Óh, igen, már alig várja, hogy a szemei elé táruljon a látvány: egy kecses kis véla,- aki rá sincs különb hatással, mint a srácok zömére - amint végignyúlik valamelyik ágyon; és azok az ezüstös, bűverejű tincsek puhán szétterülnek körülötte a párnán. Hm..
Ifjú Mirolunk jobbjában egy szál papírgalacsinból bűvölt rózsával nyit be az ajtón, hisz nagyon is tudatos a látogatása.. és ami azt illeti, Yolandát is nevetségesen gyorsan kiszúrja a jóformán üres teremben.
- Ejnye. Hát igaz, hogy ma az lesz sikeres vélavadász, aki a Gyengélkedőn cserkészi be áldozatát?
Kezdi nem épp kedvesen, miközben puhán behúzza maga mögött az ajtót és ezt követően lazán zsebre is vágja bal kezét.
- Ne aggódj, ~ezúttal~ nem ártó szándékkal jöttem.
Tekintetét ráérősen körbejáratja a helyiségben, s egy kóbor fintorral jelzi is kéretlen véleményét. Meglehetősen hamar odaér a lány ágya mellé, s mintha a világ legtermészetesebb dolgának tartaná, egyből át is adja a bűvös virágot. Egész odahajol, balja még mindig a zsebében pihen, s hüvelykujjával lopva végigsimít legféltettebb kincsének hűvös fém felületén.
- Kikezeltek már?
Hm. Ilyen közelről meglehetősen.. erőteljesen hat rá a vélák átka, de jóleső bizsergését és a lelkes meleget, mely testében ébred, betudja a küldetéssel járó izgalomnak. Üdvözöllek, Yolanda.. volna itt egy kis játék..
Naplózva

Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 8 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 06. - 10:22:44
Az oldal 0.137 másodperc alatt készült el 59 lekéréssel.