Hisztis Myrtle mosdója

[Cynthia Taylor]

                    Sabrina

A köszönésemre megfordult és ekkor vettem csak észre, hogy ki kuporog az egyik sarokban, nem más mint az évfolyam társam, Sabrina, akivel mellesleg egy házba is kerültünk.  Udvariasan viszonozta a köszönésemet és megkérdezte, hogy mit keresek itt. Majd felállt és leporolta magát, ezután lehajolt és megsimogatta Vattát. Austin a  cicája nála is ott volt, nagyon aranyos egy állat, de nem tudom hogy Vatta ehhez mit szól mert még nem találkoztak.  Én még mindig nem válaszoltam a  kérdésére.

-Óh, bocsánat, hát... csak azért vagyok itt, mert itt nyugalom van, feltéve ha a szellemcsaj nincs itt, és van esélyem tanulni, mert a többi lehetséges, hely tele van diákokkal. De te ? Csak nem ugyanazzal a szándékkal vagy itt mint én, mert könyveket nálad is látok.

Ezután én is lehajoltam és megsimogattam Austint, hogy engem megkedveljen, mert az a gondolat villant át az agyamon, hogy ha én megkedveltetem magam vele akkor talán Vattával se lesz olyan ellenséges, persze ezt még nem tudhatom, hiszen semmilyen érdeklődést nem mutattak egymás iránt. Leszámítva azt, hogy austin  egy kicsit féltékeny volt mikor Sabrina vattát simogatta de Vatta még féltékenységnem sem adta a jelét, mikor a simogatás fordítva történt. Miközben így gondolkodtam Sabrina elővette a táskájából kát macskafalatot és az egyiket Austinnak adta, a másikat meg Vattának szánta, mert megkérdezte, hogy adhat-e neki.

-Persze, nyugodtan adhatsz, így legalább megbarátkozik veled. Nagyon köszönjük.-majd egy széles mosolyt küldtem felé. Nagyon szimpatikus lány számomra, szeretnék hozzá közelebb kerülni, természetesen úgy mint agy igaz baráthoz. egy kis ideig csönd volt mivel ő is elgondolkozott valamin meg én is de aztán ő törte meg a csendet. Azt mondta, hogy aranyos a cicám. ennek örülök, mert ebből két dolgot szürhetek le azt, hogy engem is kedvel nem csak a cicát, meg azt hogy csak udvariasságból mondta, de ha az utóbbi lenne igaz kétlem, hogy adott volna neki enni.
-Köszönöm szépen Vatta nevében is A te cicusod is nagyon aranyos.- ezek után nem tudtam, hogy mit kérdezzek tőle ezért arra vártam, hogy hozzám intézzen egy kérdést és erre válaszolva talán lesz egy közös témánk.

Cynthia^^

Cynthia kedves lány, ahogy ebben a hat évben megismertem. A cicája nem volt féltékeny, ahogyan Austin. Vatta így egy kicsivel jobb cicának tűt a szememben, persze Az én cicusomat is nagyon szerettem. A lány is megsimogatta Austint és a cicus boldogan dorombolt, teljesen megfeledkezve eddigi féltékenységéről.
- Hát én idegességemben menekültem ide. A tanárok folyton kiszúrnak velem, mivel nem tanulok valami fényesen.- válaszoltam kérdésére.- Myrtle nincs itt, de ezen a koszos helyen nem hiszem, hogy tudnál tanulni.- mondtam egy kedves mosoly kíséretében. Eközben odaadtam Vattának a macska falatot, mivel a gazdája megengedte nekem, hogy egy kis finomságot adjak neki. Austin neki dörgölőzött a másik macskának, valószínűleg étel reményében.
- Szerintem kedvelik egymást.- vigyorogtam, majd ismét a cicákra néztem. Szeretem őket, de azért nem vagyok fanatikus rajongó. Minden állatot ugyanúgy imádok.
- Köszönöm én is Austin nevében.- válaszoltam, miután ő is megdicsérte az én macskámat, hogy aranyos.- És mit akartál tanulni?- kérdeztem kedvesen a lánytól. A macskám immár a kezemben folytatta dorombolását, mivel felvettem, és úgy cirógattam tovább. Vajon Cynthia szereti a csokibékát? Jutott az eszembe, hiszen szokásomhoz híven ismét volt nálam egy kis édesség. Így neki álltam kutatni a zsebemben. Az egyik kezemmel Austint tartottam másik kezem pedig a zsebemben kotorászott. Végül megtaláltam a finom kincset. Két béka volt nálam, az egyiket a lány felé nyújtottam.
- Kérsz?- kérdeztem, és immáron a másik csoki a számban landolt. A papír viszont még ott tétlenkedett a kezemben. Körbetekintettem, és a WC-t találtam megfelelő helynek szemetes gyanánt. Elindultam felé, és közben letettem a macskámat. Beledobtam a szemetet és már húztam is volna le, ha egy visító szellem alak nem jött volna ki onnan a fal felé tartva. Felsikítottam és kiestem a WC ajtaján, egyenesen a koszos padlóra. a háztársam felé néztem, gondolom eléggé furcsának tűnhetett neki ez az egész. Gyorsan felugrottam, majd visszasiettem mellé.
- Hülye szellem.- szitkozódtam- Téged is szokott ijesztgetni?- néztem kérdőn Cynthiára.

Adeliciam ^^

Már megint ez az ostoba Jessica, nem értem mi a baja azzal, ha egy kicsit piszkálom, miért kapja fel olyan hamar a vizet, és rohan Kyshez, hogy védje meg? Egyszer a saját lábára állhatba, és abbahagyhatná, hogy Hamupipőke szerepét játssza. Kezd rettentően unalmas lenni.
Amint ezen gondolkodtam, idegesen lépkedtem be a mosdóba. Nem érdekel, hogy egy csökött lökött kis szellemlányka tartózkodik odabent, itt kidühönghetem magamat, ritka embereket látni erre felé, főleg ebben a mosdóban.
De engem hidegen hagy! Sosem voltam olyan, mint mások, és nem is leszek. Én én vagyok! Nadalia Graham, ötödikes mardekáros kis hisztigép, áskálódó furkálódó önjelölt halálfaló, és lehet, hogy egy etikai selejt vagyok és hogy utélom az erkölcsi normákat betartani, emberekkel kedves lenni, és megvetem az érzelmeket, és ezen érzelmeket gyakorló egyedeket, de én én vagyok.
Nem a bájos Norkys, aki felkarolja a gyámoltalanokat és minden jött-ment ágrólszakadtnak segít, nem is Jessica Winters, mártírság hercegnője gyámoltalan kis veréb, nem nem és nem!
Feldúltan beléptem a mosdóba, az ajtót lendülettel nyitottam ki, de nem találtam meg  a magányt, amire számítottam, egészen mást találtam odabennt.
Ott ácsórgott egy lány, egy hollóhátas évfolyamtársam. De számomra nem volt ismeretlen. Adelicia vol az, Adelicia Fox. A kuzinom, édesanyám testvérének a leánya. Most nem fogok vele összeveszni, jól jönnek a szövetségesek. És végre egy rokon, akit magam mellé állíthatok.
Igen, ez kell nekem! Magamhoz édesgetem, és úgy vonom bele terveimbe, hogy azt majd ő észre sem veszi.
Adelicia Fox, megvagy!
-Szia Ade!-léptem oda hozzá legkedvesebb mosolyom elővéve, és mellé álltam.- Mi jót csinálsz itt?
Kérdeztem tőle, majd mosolyogva rá pillantottam, és közben az agyam azon járt, miben lehetne a hasznomra.

Nad<3Hisztis Myrtile és a mosdó. Egy csomó mendemonda a kis szellemlánykáról. Látták már de senki se bizonyította be a létezését. Mindenki róla beszél...és nem rólam Ezt megelégelve arra az elhatározásra jutottam hogy utánajárok ennek a szellemhistóriának.
Kezdeti bátorságom azonban kezdett elpárologni ahogy egyre közelebb értem a mosdó felé. Igen, féltem. Furcsa dolog egy olyan valamitől félni amiről tudod hogy nem létezik, de mégis kiráz a hideg a puszta gondolatától is. Sötét gondolataimba merülve mégis csak benyitottam a mosdóba. Alighogy beléptem az ajtón egy árny suhant végig a falon. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a kis árny. "Biztos az egyik fa árnyéka volt..."-gondoltam magamban.
Hirtelen reccsenést hallottam és egy ismerős hangot. Rémültem hátrafordultam, de megkönnyebbülésemre csak Nad volt az.
"Ó hát te vagy az? Már azt hittem hogy Myrtile..."
Hirtelen egy villám fénye világította meg a félhomályban úszó kis mosdót...

Adeliciam ^^

Amikor bementem, Ade hihetetlenül megijedt, és a szellemlányt vélte látni bennem, amin egy kicsit megsértődtem volna, ha nem akartam volna azt, hogy a tervem részese legyen, ígyhát sértődést félretéve kezdtem bele nekiszánt mondókámba.
-Nem, véletlenül sem vagyok Myrtle, ő nállam sokkal csúnyább és ostobább!
Jelentettem ki bátran és hangosan, mit sem törődve azzal, hogy a szellemcsaj itt bújkál valamelyik mosdóba, és majd bőgve esik nekem. Nem! Engem egy ostoba idióta halott fruska nem tud érdekelni.
Tehát kényelembe helyeztem magamat, nekidőltem az egyik mosdókagyló peremének, a lábam a csempéhez húztam, és előre tekintettem, kissé elgondolkozó tekintettel.
-Te, Lic, hogy mi miért nem barátkoztunk össze eddig, ha ilyen szimpatikusak vagyunk egymásnak, sőt még rokonok is vagyunk, hm?
Kérdezem tőle negédes hangon, majd előrerugaszkodtam, és szembehelyezkedtem a rokonommal. Kedvesen mosolyogtam rá, közben azon gondolkoztam, ő vajon mit is kereshet itt. Biztosan nem hasonlít rám... Akkor nem a hollóhátba lenne, ott csak az ambíciózus stréberek nyomják.
Mégis, szövetségesnek tökéletes lenne. Főként, hogy nem egy házba járunk, és más házbeli szövetséges jó összeköttetésnek bizonyul. Kár, hogy nem hugrás, akkor rá tudnám venni, hogy menjen Jess idegeire, de nem baj, így is tökéletes!
-Vannak terveid mára, avagy van egy délutánunk dumálni?
Faggattam továbbra is, de mit sem törődtem vele, hogy esetleg neveletlennek tűnök, inkább azt akartam, hogy lássa, ebben a barátságban én diktálok!

Egyetlen Nadam n.n

Nad egy talpraesett lány, habár néha hirtelen haragú. Magával ragadó személyiséggel rendelkezik és nagy a befolyásossága. Gyermekkorunkban sokszor elcsaklizta a nyalókámat mondván hogy az övét Kys megette. Én meg kis naiv lányka odaadtam neki, és csak azután jöttem rá a turpisságra amikor Nad kettő nyalókával rohangált a kertünkben.
"Hogy miért nem lettünk barátunk? Ööö...Talán azért, mert te mindig erősebb és határozottabb voltál nálam."
Mondtam kicsit félénken, de tisztelettel a hangomban. Nem tudom miért, de Nad olyan furcsa volt amikor a barátságunkról kérdezett. Olyan volt mint aki valamit forral és bűntársakat keres terve megvalósításához, azonban ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, hiszen Nad mégsem ilyen álnok. Vagy igen? Hogy ezt kiderítsem igent mondtam a délutáni invitálásra...
"Akkor délután találkozzunk a Kis udvarban a mohás szökőkútnál." Mondtam a lehető legtermészetesebben és elhagytam a mosdót.

Folytatás a kis udvar a mohás szökőkúttal

   Mindig is szerettem rajzolni. Fákat, embereket, tárgyakat, mindent. Mindig megnyugtatott, ha dühös voltam, és ha egyedül akartam lenni, akkor is jó volt, elterelte a gondolataimat és lefoglalt. Ráadásul szépen is rajzolok, jó kézügyességgel áldott meg a nagyhatalmú, nem úgy, mint anyut, vagy aput, nem is értem kitől örökölhettem.
   Lépteimet csak én hallottam, ahogyan visszhangoztak a kihalt folyosón. Persze, hisz ki jönne erre? Senki sem keresi fel szívesen Myrtle mosdóját. Annyira én sem rajongok azért a helyért, de tökéletes, ha rajzolni akarok, vagy egy kis egyedüllétre vágyok. Megtorpanok az ajtó előtt. Körbenézek. Szőke hajam, mely most két dilis coffba van kötve, csak úgy ugrál vállamon, s én diadalittasan mosolyodok el, mikor látom, hogy még mindig üres, majd lelkesen lenyomom a kilincset és belépek a második emeleti, használaton kívüli leány wc-be.

   Nem is tudom mit vártam, mikor beléptem, de komolyan. Kissé alábbhagyott a kedvem mikor egy kisebb tócsába léptem, majd miután megcsapta orromat az a szag, végképp. Legközelebb jobban teszem, ha hozok valami illatosítót vagy valamit, csak ne kelljen ezt a bűzt szagolnom. Erre még a hajam is feketére „festem”, s amint látszik is, a szőke egészen sötétbe borul. Ez legalább még örömet okoz, hogy gyorsabb vagyok, mint a legprofibb mugli mesterfodrász.
   Pár pálcaintéssel kinyitok egy-két ablakot, hátha sikerül kiszellőztetni, majd beülök az egyik sarkába, ölembe veszem a rajztáblát, kezembe a ceruzát, majd tekintetem az ablakon keresztül a birtokra függesztettem. Mint mikor egy nagyvad préda után néz.

[User kiszól:]

Most megfosztva magamat a szabadságtól hisz emberi alakban jártam s keltem a folyosókon céltalanul. Nem sokan voltak csak néha egy-egy elsős órára vagy büntetőmunkára sietve csapódott nekem.
-Uh...bocs...- morogta az orra alá egyik fekete két copfba font hajú kislány s már viharzott is tovább. Annyit se tudtam mondani, hogy ugyan semmi gond...vettem egy mély levegőt, s ahogy fordultam újabb ember csapódott nekem de az már nem volt ilyen kedves, csak kikerült s már nemt is tovább. Sóhajtottam egy nagyot majd inkább a falhoz lapulva sétáltam tovább.

Végül azon vettem észre magam, hogy Myrtle mosdója előtt állok. De már nem akartam visszafordulni úgyis rég jártam erre, bár most legkisebb porcikám se kívánta még egyszer végighallgatni, hogyan halt meg vagy mi történt az egerekkel odalent a csatornában.
Amint beléptem viszont teljesen más látvány fogadott.
-Bianca?- hihetetlenül régen láttam már háztársamat, s most meg is lepett, hogy ebben,  mosdóban futok vele össze.
-Oh...megzavartalak a rajzolásban?- kérdeztem tőle de szinte válaszát meg sem várva mentem közelebb hozzá s néztem a lapra ami még teljesen tiszta volt. Ihlet hiányában úgy látszik még nem tudott mit rajzolni...micsoda elme vagyok...ilyesmit levonni, szinte csoda (XD). Szőke haja most feketén tündökölt s már kezdett nekem fura lenni az egész. Mikor utoljára láttam még barna haja volt...
~Tuti metamorfmágus...~ vontam le a következtetést...de egyenlőre nem akartam rögtön erre kérdezni de másra ami rávezethet annál inkább.
-Újabb hajfestés? Nem tudsz megállapodni?- mindigis akartam ilyen képességet mert így legalább tudta volna változtatni unott szőksébarna tincseimet...bár én tökéletesen megvoltam elégedve az animágiával, hisz ezt sem tudja mindenki véghezvinni...

//User kiszól: Bocsi de ez szörnyű lett...igyekszem jobbakat írni a továbbiakban ^^//

A tó, az erdő, a park, a gyönyörű táj. Mind egytől egyig szép, meg minden, de lerajzolni… most inkább kihagynám. Egyikhez sincs kedvem. Mind olyan unalmas, é már vagy százan vászonra vitték. Nem, ennél valami érdekesebb kell.
   Hirtelen egy hang húz vissza gondolataim távoli szegletéből, s odakapom fejem, ahonnan eme hangot hallottam, mely mintha a nevemen szólított volna.
- Igen? – reagálok automatikusan, majd miután felismerem a lányt, Gabit, egyből tudom, ma már nem fogok rajzolni. – Szia, Gabi. Mi újság? Áh, dehogyis. – mondom vidáman. Tényleg nem zavart meg, hiszen amit még nem kezdtem el, azt nem lehet megzavarni. Pont jókor jött, egy kis társaság rendes esetben zavart volna, de Gabi, aki úgymond hozzám hasonló, mindketten különlegesek vagyunk. Ő animágus én meg metamorfmágus. Róla szinte mindenki tudja, rólam viszont már kevesebben. Sőt, úgy tűnik ő sem, de ez nem is baj. Nem szeretem, ha furcsán néznek rám. De csupán a humor kedvéért most tarthatok egy kisebb bemutatót, abba még senki sem halt bele, úgy vélem.

- Áh, hát úgy ismersz engem? – kérdem, majd leugrok az ablakról, megcsóválom fejem, s közben hajam tűzvörösre változik, majd a táblámat a mosdókagylóra dobom, ellibegek a lány előtt s közben hajam ismét színt vált, méghozzá szőkére, majd marad mostani állapotában. Arcomon angyali mosoly jelenik meg, kiválóan szórakozok, élvezem a helyzetet, s szinte már kihívóvá válik a légkör, majd megtöröm a csendet.
- Mondd csak Gabi, hogyhogy erre tévedtél? Ritkán látok erre embereket, leginkább csak az az idióta Myrtle van itt… Ne értsd félre, nem azért mondom, örülök, hogy itt vagy, csak hát… fura.

nah EZ lett szar! :S

-Amúgy? Csak benéztem hajat igazítani…na jó nem.- mosolyodtam el.
-Engedtem, hogy hozzon a lábam, és itt lyukadtam ki. De tényleg hagylak meg nekem is lenne dolgom.- mondtam. De tényleg csak Myrtle szokott itt lenni, és nem igazán volt kedvem vele összefutni.
-Szerintem majd küldök levelet, hogy beszélgessünk, de őszinte leszek. Semmi kedvem hozzá!- az utolsó mondatot suttogtam szinte, hogy meg ne hallja s meg ne bántsam a helység szellemét. Tényleg csak arról tud beszélni, hogy mi történt vele, na meg olyan hülyeségekről, amik nem is érdekeltek. Találkoztam már vele nem is egyszer s ráment fél napom, hogy felfogjam s hasonlók, mit is mondd.
-Amúgy….-  szóltam még oda Bia-nak.
-…túl feltűnő ez a folytonos hajváltoztatgatás. Metamorf mágus vagy igaz?- kérdeztem vigyorogva. Nem hagyott nyugodni. S igaz szinte biztos voltam benne, hisz ha nekem s másnak is lehet „képessége” neki miért ne?! Igaz ez neki áldás volt hisz nem kellett tanulnia ezzel született. Én meg az animágiát tanultam nagyon sokáig, s azt akárki meg tudja tanulni, hisz egy állat mindenkiben ott rejtőzhet csak elő kell hoznia.

Kis gondolkodás után az ajtóhoz léptem de zöld szemeim még visszanéztek.
-Majd írok!- s mielőtt a szellem még észrevehette volna, hogy én akár itt is voltam kisurrantam a mosdó ajtaján. Lábam csattanását kicsiny mancsok ügetése vette át s szaladtam a klubhelyiség felé.

//bocsi a rövid, nem túl gyors válaszért, és köszi a játékot :$//

Ellibbenek előtte, majd hátat fordítván neki ismét az ablakhoz tatok közben pedig grimaszolva hallgatom mondatait.
Szegény
Mintha kicsit össze lenne zavarodva, vagy én nem is tudom. talán az iménti mutatványom miatt, vagy valami más baja lehet. Mit tudom én, de már egyből menni készül pedig még csak most jött. Alig beszélgettünk, de ha nem akar, hát nem kell. Én nem erőltetem rá. Úgy látszik, amúgy sem lenne meg a közös téma melyről akár órákat beszélgethetnénk, mint a mugli lányok a telefonokon.
Én megpróbáltam kellemesen elcsevegni vele, de ha nem hát nem. Engem ezek után senki ne hibáztasson!
Egyébként is kicsit furcsa nekem ez a lány. Myrtle-l levelezni meg hogy majd í neki. Minek? Erről nem is beszéltünk. Csupán megemlítettem, hogy a kísértetlány milyen furcsa erre ő már a levelezésnél tart.
Hagyjuk.
- Igen, az. – mondom felhúzott szemöldökkel. Mi más lennék, heh? Megbűvölt pincsikutya? Nem áll módomban ezek után beszélgetésbe elegyedni vele. Mikor köszönésként odaböki, hogy majd í, én csak bólintok egyet, melyet vagy észrevett, vagy nem. A táblámért sétálok, kezembe veszem, majd visszaülök az ablakba. Még pár kósza gondolatot a lányra szánok aztán megcsóválom fejem, s ismét kitekintek a birtokra.

:: köszönöm a játékot!