A kert

Egy ápolt és gondozott kert, közepén egy úszómedencével. A kertet minidig az gondozza, akinek éppen kedve van hozzá.

Pironkodva masírozok szorosan Sabrina után, aki ha feszélyezve is érzi magát, egy cseppet sem látszik rajta. Kiérve a fürdőszobából, leérve a lépcsőn még fel sem készülhetek rá, hogy a srác elé lépjek, ő elismerő pillantással végigmér minket, különösen Sabrinát, és egy hirtelen mozdulattal karon ragad.
Meglepetésemben felkiáltok és tétova vigyor kíséretében vonulok a sebes léptű srác után. Keze biztosan, de nem szorosan fog, ellentmondást nem tűrve vonszol maga után ki a kertbe. Csodálatos az idő, jól tettük, hogy a fürdés mellett döntöttünk. A mostani időkben nem lehet tudni, mikor tűnik fel az égen egy borongós felhő és szakad ránk nyirkos köd belőle. Közben felmértem Christ, akarva-akaratlanul. Nem sűrűn érintkeztem pasikkal, ahhoz meg aztán tényleg nem szoktam hozzá, hogy csak úgy bikiben flangáljak előttük, mindig is szégyenlős voltam egy kicsit, és most az érintéstől feszélyezve érzem magam. Mindazonáltal mosolyogva követem Christ, bocsánatkérő pillantást lövelek az elképedt Sabrina felé, de ekkor a srác váratlanul elenged a medence szélénél, én pedig az egyensúlyommal küzdve nekidőlök Sabnak, kis hijján felborítva a lányt. Mire azonban megállok a lábamon, gyanús hang hallatszik, és mikor a fiúra nézek, az egyik legszörnyűbb dolog igazolódik be: lekapott a fényképezővel minket. Elképedt arcomon mindketten nevetnek, de még a bók sem enyhíthet Chris bűnén, amivel minket illet.
Csípőre teszem a kezem, és már kezdenék háborogni, mikor meggondolom magam. Ugyan minek dühöngjek? Nem tudhatta egyikük sem, hogy gyakorlatilag fényképezőgép iszonyom van. Inkább csak összeszorított szájjal megrázom a fejem. Nem akarom a hisztis liba képét kelteni, ezért hamar lenyugszom. Megrovó grimasszal lépek Chris mellé, és kikapom a kezéből a gépet meg a képet. Tűnődve nézegetem.
- Hm... Határozottan mi vagyunk rajta. De mintha valami hiányozna...
Hátrébb lépek egyet, és mustrálóan végignézem a srácot. Csücsörítek, mint aki nagyon töri a fejét valamin, majd felemelem a gépet, de nem kattintom el. Forgatgatom, de elégedetlen fintorral eresztem le.
- Áh, valahogy nem jó a beállítás. Pedig aztán te is ráférnél egy ilyen képre, Mr Sármőr - vigyorgok rá, majd hogy némileg csökkentsem a bókot, amitől magam is meglepődtem, szemforgatva teszem hozzá cinikus hangon - ...kis jóindulattal.
Aztán ránézek Sabrinára, jelentőségteljes pillantást vetve rá, és a visszafordulás lendületével csak egy aprót lökök a srácon, aki egyensúlyát vesztve a medence felé billen. Gyorsan felemelem a gépet, és kattintok egyet.
Nevetve nézem az elkészült fotót.
- Na ez aztán a pillanat! Ne a haragudj... - kacagok Chris felé. - De elfelejtettem mondani, hogy bosszúszomjas szörnyeteg vagyok és fényképezőiszonyom van!
Még mindig nevetve leteszem a gépet és a két képet a földre, és felszabadultan indulok a medencébe vezető lépcső felé. Én nem óhajtok hátast dobni. Mintha Sabrina kissé ijedten nézne rám... Talán attól tart, hogy őt is orvul a vízbetaszítom?
Hát azon ne múljon.
Ördögi vigyorral gyorsítok a tempómon, és Sabrinával, aki valószínűleg előlem menekül, kacarászva vetjük bele magunkat a vízbe.

Chris és Jules

A gyors átöltözés után már is lerohantam a nappaliba, Jules kíséretével és már meg is céloztam a kertet a medencével. Miközben én nagyban kifelé loholtam, csak nagy nehezen vettem észre a kanapén terpeszkedő Christ, aki már szintén átöltözött. nagy sebességgel léptem ki a kertbe és a medence szélénél megfordultam, hogy lássam hol maradnak a többiek, akik nagy valószínűséggel kicsit lassabban jönnek, és nem loholnak. Mikor megfordultam azt láttam, hogy Christian kezénél fogva húzza Juet, aki egy bocsánatkérő pillantást vetett felém. Én egy gyors vállvonással próbáltam tudtára adni, hogy nincsen semmi baj, egy kézfogás az nem nagy dolog. Az már kicsit cinkesebb lenne, hogy ha egy csók csattanna el közöttük, de ennek esélyét sem láttam valahogy. legalábbis csak azért mert bíztam benne, hogy Chris szeret és, hogy Jules pedig nem lenne képes ilyesmire. Így karba tett kézzel, fejcsóválva vártam őket.
- Hát ilyet kérem szépen szabad csinálni? Hát nem tudjátok, hogy itt nem lehettek ennyire lassúak?- kérdeztem nevetve, csípőre tett kézzel. Viszont mikor megláttam, hogy Chris mire készül, és már mellém állította Julest, akkor már éppen készültem volna rá, hogy kattanjon egyet a gép, amikor Jue majdnem a vízbe lökött bele, s mikor nevetve segítettem neki, hogy meg tudjon állni, addigra már elkészült a fénykép.
- Azért addig várhattál volna, amíg beállunk.- mondtam mosolyogva és odamentem a sráchoz, hogy az elkészült képet szemügyre vegyem- Milyen érdekes, hogy azok ott olyanok, mint mi vagyunk.- mondom viccelődve, és meglepődötten. Ekkor Jules elvette Christől a gépet, majd a srác felé tartotta és elkezdte forgatni, de nem kattintott. Aztán arról magyarázott, hogy talán ráférne a képre.
- Talán, de szerintem a nagy egójától, amit már megtapasztalhattál a nappaliban, nem igazán fért volna rá.- mondtam, majd kinyújtottam Christianra a nyelvem. Persze nem akartam, hogy rosszul essen ez neki, így elindultam hozzá, hogy a szokásos bocsánat kérő szemeimmel ránézzek, és bocsánatot kérjek, de ekkor Jules egyet lökött rajta és a srác a medence felé zuhant, majd csak egy kattintást halottam és azt, hogy Jules beszél valamit a bosszúról. Meglepődve felnevettem, ám amikor láttam, hogy Jules egyenesen felém tart, megpróbáltam elmenekülni előle, de nem sikerült.
- Jules nee!- sikítom, miközben mind a ketten a vízben landoltunk nevetve- Na az én bosszúmat is ismered ugye? Most meghalsz!- mondtam kicsit gonoszkásan, mikor felúsztam a felszínre és barátnőmre vetettem magam, hogy lenyomjam a víz alá.

Nem látom Jules tekintetét, lévén hogy fél lépéssel mögöttem van, mivel én húzom őt, nem pedig fordítva. Sabrina tekintetét azonban kiszúrom. Apró tőrdöfés csupán a szívemben hölgyem bizalmatlan tekintete, mégis maradandó lesz azt hiszem. A nagy fotózkodásban azonban elveszik Sab bizalmatlanságának hatása, siettemben le sem reagálom a történteket. Végülis nem lenne mit mondanom... attól, hogy Sabrinával járok, szerintem még bátran megfoghatom bármelyik másik leányzó kezét, főleg ha az illetőt a barátomnak mondom. A vak is láthatja, nem akarok semmit a vendég lánykától, hát miért ne vonszolhatnám ki a kertbe, miért ne bolondozhatnék vele is úgy, mint akármelyik haverommal tenném?! Na jó, a srácok és a régebbről - azaz a pirulós korszakom előttről - ismert bigék esetében ritkán sem vörösödnék bele egy ilyen akcióba a fejem búbjától a lábujjamig, de hát ez van, előbb-utóbb majdcsak hozzászokok Jue jelenlétéhez.
Hát egy biztos: ennyire rapid és radikális megtorlást nem vártam Julestől. Habár ha jobban belegondolok bosszúra sem számítottam igen, mivel a legtöbb csajnak imponál a fotózás. Sosem találkoztam még olyan nőnemű élőlénnyel, aki minimálisan is zokon vette volna a lefényképezést, azonban nagyon úgy fest Jue ebbe a fehér hollóval fémjelzett kategóriába tartozik.
Sab felé küldök egy álnok vigyort, s két röpke kérdést mellékelek hozzá.
- Mennyire akarsz beállni? Egy üveg lángnyelv whiskey-nél megálltál volna vagy a mézbort is benyakalnád mellé?
Még a választ sem várhatom meg, ugyanis úgy fest Jules igencsak zokon vette az egészet. A bók mellé, melytől kocsonyássá válnak izmaim, egy apró lökést is hozzáfűz, habár ez utóbbit nem verbálisan teszi. A különös megszólítás hatására persze hogy elgyengülök, mert nem szoktak nekem csajok bókolgatni, így már hiába kapálózok kézzel-lábbal, tuti a borulás.
A hangos csobbanást követi egy halk buggyanás, ahogy elnyel a medence vize. Estemben elfelejtek levegőt venni, a már a tüdőmben tartózkodó oxigént pedig arra fordítom, hogy egy félhangos segélykiáltás félét hangoztassak segítségével, mígnem teljesen a vízfelszín alá kerülök. Két rúgással a felszínre tempózok és hangos hörrenéssel, szemernyit fuldokolva szipákolom magamba az éltető levegőt.
Mázli hogy a fotómasina a lányoknál maradt, nem szeretném eláztatni. Felkapom a fejem a halk kattanásra, s azonnal megváltoztatom az álláspontom. Inkább ázott volna el az a vacak, nemhogy még meg is örökítsék az égetésemet a furmányosok lánykák. Na jól van, lesz ennek még böjtje!
Mintha csak a kedvemre akarnának tenni, akárha kitalálták volna a gondolataimat... Jules Sabot is belelöki a vízbe, majd ő is ugrik. Ha már úgyis mellettem vannak, hát rögvest kapok az alkalmon. Míg Sabrina Jue vízbefojtásán fáradozik, nekiállok megcsiklandozni őket, ezzel tovább bonyolítva a helyzetet, s közben időnként vizet fröcskölök a képükbe, amikor felszabadul valamelyik kezem.
- Tudjátok úgy számítottam ki a dolgot, hogy egy pazar csukafejessel vetődök a medencébe, eképpen lenyűgözve titeket, úgy mint bámulóimat, de Jules elrontotta a világklasszis belépőmet, ezért most mindketten kikaptok - nevetek fel galádul kihasználva, hogy a vízben nincs tériszonyom, itt remekül megvagyok, holott nincsenek sem sellők, sem pediglen halak az őseim között. Tudtommal.

Amint a bőröm a vízhez ér, már tudom: nem volt jó döntés átváltoznom ragadozóvá, ugyanis még el sem érem a vízfelszínt, Chris máris megtorló támadást indít ellenem, és Sabrina sem rest visszavágni. A lány azonnal rámveti magát, lenyom a különben nem is olyan mély víz alá, de épp hogy csak sikerül felbukkannom, már ott a srác, és orvul oldalba bökdös, amitől elkap a nevethetnék, ami nem egy szerencsés dolog, mikor valaki  a fejem épp a víz alá akarja nyomni...
Percekig tart a harc, nevetés, sikítás, fröcskölés, menekülés és támadás. Hárman vagyunk ugyan, de olyan hangzavarral küzdünk, mintha egy egész fókahorda verekedne a vízben. Én fáradok ki a legelőbb, nem vagyok egy atléta, így aztán kifulladva úszom arrébb, és csak remélni tudom, hogy a két "vadász" nem veti utánam magát.
Fáradtan és vigyorogva megkapaszkodom a medence szélében, nézem, ahogy ők ketten eljátszadoznak, és hirtelen megint elfog az ismeretlen és kellemetlen érzés, ami arra ösztökél, hogy visszaússzak, és folytassam a játékot. Majdnem engedek is neki, de mikor rájövök, hogy a késztetést elsősorban Chris miatt érzem, elszörnyedve rázom meg magam.
Mit képzelek? Eljövök a barátnőmhöz, és megpróbálom lecsapni a kezéről a láthatóan rajongó fiút? Nem is ismerem!
Sürgősen le kell állnom.
Gyorsan, remegő tagokkal kimászom a medencéből, és felegyenesedve azon gondolkozom, mihez kezdjek, hogy eltereljem a gondolataim. Visszanézek rájuk, és biztatóan elmosolyodom, bár kicsit furán érzem magam... Remélem, csak a bikini teszi.
- Őhm... Azt hiszem, hozok ki.. őő... inni. Ti nem vagytok szomjasak? Dehogynem! Ebben a gyilkos küzdelemben mindenki kiszárad!- vigyorgok rájuk, és elindulok a ház felé, de félúton rádöbbenek, hogy csupa víz víz vagyok, így pedig nem mehetek be a lakásba. A fenébe. Visszafordulok.
- Előbb viszont megszáradok...
Gyorsan leheveredem a zsenge, zöld fűbe, és süttetem magam a nappal, hogy minél hamarabb megszáradjak. Láttam, hogy mindketten egy cseppet furán néztek rám, de Sabrina majd felvilágosítja Christ, hogy én már csak ilyen... fura vagyok. De ahogy melegszem fel, kezd elmúlni bennem a késztetés, hogy elmeneküljek. Végül is, lehet, hogy csak arra vagyok irigy, hogy ilyen jól elvoltak, és nem arra, hogy egy ilyen kedves srác nem rám néz olyan átható és szerelmes pillantással...
Végül is.

Chris és Jules

Nagy várakozásomban és vállrándításomban megpillantottam Christ, aki észrevette a dolgot, és látszólag azt hitte, hogy ez engem zavar. De egyáltalán nem volt a dologgal semmilyen különösebb problémám, hiszen miért ne foghatná meg a barátja kezét. De e fölött a gondolat fölött hamar átsiklok, és már is tovább élvezem azt az időt, amit a barátaimmal tölthetek.
Az én megjegyzésemre Christian válaszol, és egy gúnyos vigyort is küld felém, de erre nem válaszolok, csak egy kis mosolyt eresztek meg felé, s már is foglalkozok Julessal, akitől ha akartam volna, akkor sem tudtam válaszolni, mivel belelökte a srácot a vízbe és közben lefotózta. Ezek után engem is magával sodort a medencébe, s mikor végre sikerült feljönnöm a vízbe fullasztásán kezdtem el fáradozni, ám Chris nehezítette a dolgomat,  mivel neki állt csiklandozni mindkettőnket.
- Csukafejessel? Mi vagy te, hal?- vetettem gúnyosan a srác felé kérdésemet, amikor a belépőjéről kezdett el beszélni. Jules a kis játék után kiúszott a medence szélére, majd hirtelen úgy döntött, hogy kimászik és bemegy a házba innivalóért. Én hatalmas szemekkel bámultam rá, mivel nem értettem mire ez a nagy kapkodás, hiszen nem rég ittunk, de ezzel együtt azt sem értettem, hogy miért beszélt olyan furcsán a barátnőm. Talán az zavarta, hogy a barátomat is elhívtam magunkhoz? De hát az előbb még olyan jól megvolt Chrissel. Nem értem.
Jue mint ha csak meghallotta volna a gondolataimat, úgy döntött, hogy még sem iszik, hanem inkább előtte megszárad, s leült a fűbe. Mivel nem akartam nagyon, hogy kellemetlenül érezze magát, kimásztam a vízből és melléje letelepedtem, de mielőtt elkezdtem volna beszélgetni vele még egy mondatot intéztem Chris felé.
- Na lássuk azt a híres fejesedet, most csak a tiéd úgy is a medence.- mondtam vigyorogva, majd barátnőmhöz fordultam- Ne menekülj a víz elől, mert ebben a három napban még fogunk fürdeni, és nem úszod meg egy megszáradással.- mondtam nevetve, majd elterültem a földön és hagytam, hogy a nap engem is megszárítson meleg sugaraival.

Egész jó ez a bolondozás, főként mivel még ketten együtt sem bírnának el velem, ha esetleg netalántán összefognának. Egyaránt gyilkolom mindkét leányzót és közben fel sem merül bennem egyetlen korábbi, enyhén ijedt gondolatom sem. Nem tudtam milyen lesz Jue, hát sokkal rosszabbra számítottam. De tévedtem, Sabrina barátnője egészen elfogadható, sőt egyszer talán még a barátőmnak is mondhatom majd. Már ha át tudok siklani azon apró bökkenő felett, hogy nőből van és nem pirulok mélyen bele minden hozzá intézett szóba. Mert így bizony kissé nehéz barátkozni.
A ráadás pedig, hogy folyton a lentebbi régiók felé csillagászik a szemem, akármelyik bikinis alak is kerül elém. Kamaszból vagyok, s mint olyan: képtelenség megállni, hogy ne bámuljam időről időre a formás lábakat, csípőket, derekakat, valamint a bikinifelső tájékát. Ennek ellenére igyekszem alaposan megkínozni mindkét hölgyeményt a vízben.
- Attól függ - vigyorgok nőmre hali mivoltomat firtató kérdésére. - Csillagjegy szerint ugyan nyilas vagyok, ámde egész nap el tudnék ficánkolni a vízben, akár édes, akár sós. Főleg akkor, ha mindig ilyen szép lányok asszisztálnak a vízbefúláshoz.
Azután döbbenten bámulok Jules után, aki szó nélkül kiszáll a játékból. Ahogy a ház felé sétál... ellenállhatatlan. Mégis letépem róla a szemem, olvatagon Sabrinára mosolygok, miközben magamhoz ölelem néhány másodpercre. Sab is követi az időközben a fűre telepedő barátnőjét, nekem pedig nincs kedvem egyedül maradni a jócska medencében. Úgy már nem volna buli.
Komótosan kievezek hát a szélre, kikapaszkodok a partra és lányokhoz sétálok. Először jól lefröcskölöm őket a rólam csöpörésző vízzel, majd pedig könnyedén közéjük hasalok. Így akaratlanul érek hozzá mindkettőjükhöz, melynek eredménye némi fájdalmas szikraeső.
- Basszus! - üvöltöm ahogyan felugrok. Ritkán szoktam megrázni az embereket, most talán csak a műszálas sort miatt töltődtem fel. Szánandó fejjel nézek rájuk, hebegésbe kezdek - Izé... bocs, csajok, ez ööö nem volt benne a pakliban.
Nem akarom feladni a kettőjük közé heveredést, így próbát teszek velük. Előbb Sabrina talpához érek hozzá, mert éppen ő van közelebb a kezemhez. Újabb szikrázás, így hamar elrántam csápomat az eleven villanydróttól. A második érintést azonban, mely Jue talpának elektromosságát méri, semmi efféle nem követi. Megnyugodva fekszem vissza a hasamra a fűbe, miközben gondosan ügyelek arra, nehogy hozzáérjek szerelmemhez, mert még véletlenül halálra sokkolózna.
- Mondták már neked kicsim, hogy nem ártana egy kis áramszünet? - érdeklődök ártatlanul az áramforrástól és nagy bánatomra éppen a napba sikerül belehunyorognom, ahogy oldalra nézek a lánykára. - Különben pedig nem mutatom meg nektek a gyönyörszép ugrásomat, majd ha egyszer megfelelő alkalom adódik hozzá. Ez nem egy közönséges ugrás, ez AZ Ugrás.
Alig bírom ki, hogy ne röhögjem el a magasztos szöveg végét. Magamhoz ragadozok egyet a karnyújtásnyira talált törölközők közül és abba csomagolva szigetelem le Sabrinát, mielőtt újfent megrázhatna bárkit.

Kezdeti feszengésemet a nap mintha kiszívta volna belőlem, már cseppet sem kellemetlen a helyzet. Sabrina mellém telepedik, egy mosollyal köszöntöm, és várom, hogy Chris is csatlakozzon a sütkérezéshez.
Nem is csalódom, hamarosan mellettünk terem. Behunyt szemmel, mosolyogva hallgatom őket, amint "Az Ugrásról" beszélgetnek. De mielőtt csipkelődésük végére érhetnének, az oldalam, és a lábam, ahol Chris hozzám ér a letelepedése közben, csípősen csattan, szisszenve rándulok össze, ezzel egy időben a többiek is fájdalmasan szisszennek vagy épp káromkodnak. a "megrázó" élménytől döbbenten meredek rájuk, majd lassan elvigyorodom, végül kacagva hanyatlok vissza a fűre.
- Az Ugráshoz fel kell tölteni az aksidat, vagy mi a szösz?
Chris hozzáér Sabhoz, a napfénytől hunyorogva figyelem a biztonsági eljárást, majd ijedten látom, hogy mindketten összerezzennek. A fiú becsomagolja Sabrinát egy törölközőbe szigetelésképpen, majd óvatosan engem is megérint, és mielőtt tiltakozásomnak hangot adhatnék, miszerint ez nem a legjobb ötlet, a fiú ujja már a talpamnak nyomódik, én pedig felsikkantok. Nem az elektromosságtól, hanem attól az egyszerű reakciótól, ami a csiklandós emberek sajátja, mikor épp túlérzékeny területhez ér valami.
- Juj, igazán máshol is kipróbálhattad volna a statikusságomat, mondjuk a kezemen - dőlök hátra vigyorogva a fűre ismét, összeszorított szemmel. A nap nagyon melegen tűz, de még mindig vizes vagyok. Sóhajtva szívom magamba a D-vitamint, Chris pedig odaheveredik. Béke, nyugalom, szigetelés.
- Milyen volt eddig a nyaratok? - teszem fel a kérdést mindkettőjüknek. "Az enyém unalmas..."- motyogom magamban. Amíg ezen bosszankodom, egyszer csak valami puha és apró csapódik a fejemnek, és öt percen belül harmadszor sikkantok. Oldalra fordítom a fejem, és meglátom a kis szőrös golymókot. Az apró lény a fülembe szuszog, majd szétterült hajamra mászik. Írtó aranyos.
- Te Sabrina! Kitől van ez a kis csodabogár? Különösen jó fej kis dög... - mondom nevetve, mert a színes kis golymók közben hangosan vizsgálja a fülemet, aztán továbbvonul gazdája és Chris felé.

Chris és Jules

Amikor kiszállt Jules a vízből észrevettem, ahogyan Chris őt nézi. Hirtelen egy érzés futott át rajtam. Talán… talán féltékenység.  De mire? Hiszen tudom, hogy engem szeret, és Julesben is megbízom annyira, hogy nem hódítja el tőlem a barátomat. De akkor miért vagyok féltékeny? Vagy talán nem is vagyok az, csak én mesélem be ezt magamnak. Mindent csak tévesen ítéltem meg. Igen, valószínűleg csak ez áll a háttérben.
Gondolataim sebesen száguldottak át a fejemen, egyre több, és több változat után kutakodva, de végül is abban állapodtam meg, hogy csak beképzelem magamnak mindezt, és Chris nem vetett szemet Julesra, és én sem vagyok féltékeny. Mégis valahogy a legbelső hangom nem ezt sugallta, de ezt én már meg sem hallottam. Csak a barátomra figyeltem, aki olvatagon mosolygott rám, és én ugyan úgy visszamosolyogtam rá, miközben magához ölelt, majd kimásztam barátnőmhöz a fűre, aki éppen letelepedett a zöld pázsitra. Chris is hamarosan utánunk jött, és a száradásunkat ezzel nehezítve, lefröcskölt minket. Tulajdonképpen nem zavart ez egyáltalán, mivel a nap, ahhoz képet, hogy milyen forróságot árasztott, nem kezdett el megszárítani engem, így ez a kis víz nem árthatott nekem egy kicsit sem.
Lehunyt szemmel élveztem, ahogyan a meleg átjárta a testemet, amikor hirtelen valami szúrósat éreztem magamon egy teljes pillanatig, majd csak Christian felkiáltásából jöttem rá, hogy némi köze volt hozzá, hogy valami megrázott. Kinyitottam még mindig csukott szemeimet, és meglepődötten pislogtam rá, hogy mi történt. Nem sokáig tartott rájönnöm, hogy valószínűleg a probléma forrása vagy én, vagy Jules lehetünk, mivel Chris rögtön próba alá is vetett minket, hogy vajon melyikünk van árammal töltve.
A próbán hamar kiderült, hogy aki tele van feszültséggel az csak is én vagyok, s mikor rájövök erre, hirtelen össze is rezzenek, ahogyan érzem, hogy megráztam a srác kezét, és még mielőtt bárkit tovább sokkolnék, Christian be is csomagol egy törölközőbe.
- Áramszünet?- néztem rá kérdőn a barátomra- És még is hogyan érjem el, hogy ne legyek feltöltődve? Van valami ötleted erre?- kérdeztem nevetve, miközben kezeimet kicsúsztattam a törölköző pakolás alól.
Figyelmesen hallgattam Jue beszámolóját arról, hogy Chris igazán máshol is megnézhette volna, hogy ő is ráz-e, mert ahogyan tudom, eléggé csiklandós a talpán, amit nem csodálok, mert is az vagyok. Csak hát, ha az emberhez nem lágyan érnek hozzá, hanem úgy, hogy az illetőt megrázza, akkor valószínűleg a csikis hatás elmarad, s ez most is így volt nálam.
Barátnőm kérdésére nem feleltem valami bőven, mivel eddig nem valami sok élményben volt részem ezen a nyáron.
- Hát az én nyaram eddig elég unalmasan telt, de többször találkozhatnánk veletek.- mondtam mosolyogva, és figyeltem a reakciókat. Mosolyogva vettem észre, hogy Momo éppen Jules feje felé tartott, és kedvesen beleszuszogott a fülébe. Halkan kuncogtam rajta.
- Christől kaptam ajándékba.- válaszoltam pirulva Jue kérdésére, miközben félig Christianra pillantottam mosolyogva- Szerintem is aranyos.- nevettem fel- És amúgy neked, hogy telt a nyarad?- kérdeztem Julestól, és kérdőn rátekintettem.

Komótos magyarázatba kezdek, melynek talán komolyan hangozhat minden szava, ám az tuti, hogy egyetlen betű sem igaz belőle. Mindössze szórakozok. Velük és rajtuk. Mert mint mnden velejéig pasas úgy vélem, hogy a nők csak és kizárólag a mi szórakoztatásunkra jöttek létre. Nem mellesleg remekül beváltak, ugyanis jól mulatok.
- Az Ugrás kérlek szépen, az bizony egy nagyon különleges esemény. Nem mindenkinek adatik meg a lehetősége, éppen ezért nem lehet csak úgy hebehurgyán belefogni. Ezt halálosan komolyan kell venni, hosszas felkészülés előzi meg az ugrás műveletét. Lelkileg és fizikailag egyaránt készen kell lenned az élményre, mielőtt belevetnéd magad - közlöm fapofával, az utolsó szálig komoly arcomvonásaimat egy középkori kínai szerzetes is megirigyelhetné.
Ezután következik a szúrópróba, mellyel az elektromosság forrását igyeszem eldönteni. Jules felsikít, naná, hiszen csikis a talpa, amiről én nem tudhattam. Ennek ellenére majdnem úgy rántom el a kezem, mint amikor az előbb Sab megrázott. Az első ijedtség után viszont gonoszkodva, oda sem nézve csikizni kezdem Jue talpát, miközben teljes lelki nyugalommal, ámde széles vigyorral felelek Sabrina kérdésére.
- Hát erre van egy nagyon jó levezetési módszer. Ágytornának is hívhatjuk, hogy ne legyek túl profán. Utána garantáltan kisimult leszel, legalábbis eddig minden hölgynél bevált - kacsintok léhán bolondozva a leányzóra, majd szabad kezemmel óvatosan vizslatni kezdem vajon az ő oldala csiklandós-e.
A törpegolymók úgy látszik nem bírja a magányt, mert a házból kigurulva váratlanul megszállja Julest, amikor éppen egyikünk sem figyel oda. A nyarat firtató kérdése elfelejtek felelni, ugyanis Sabrina mosolyától csaknem elszállok a földről. Ki tudja miért van ilyen hatással rám ez a lány, de a lényeg, hogy élvezem. Szeretek vele lenni, mert egyszerűen fantasztikus, élményszámba megy minden perc. Vagy fél percig ütődött-szerelmes tekintettel bámulom szívem hölgyét, azután felrezzenek a révületből és érdeklőde fordulok Jules felé.
- Tényleg, a te nyarad milyen volt eddig? Gondolom ezerfelé voltál nyaralni, néhány kontinensnyi fickót az ujjad köré csavartál, satöbbi. Ne szerénykedj, nekünk mindent elmondhatsz - s eközben biztatón vigyorgok rá.
Hiába, azt hiszem az örökös gyerekes szórakozást már nem fogom kinőni, ilyen maradok egy életre. De azt hiszem nem bánom, hogy nem kell semmit túl komolyan vennem az életben, csak egy-két nagyon fontos dolgot. Mint például Sabrina. De akkor mi a fenéért nézek ilyen idétlen sármőr módon Julesre?! Talán jobb lett volna, ha otthon maradok... már a horoszkópomban is az volt, hogy ma ne fogjak semmibe, mert balul sülhet el minden. Elszakítom tekintetem a lányoktól, s fültől fülig rákvörösen kezdem inkább Momót tanulmányozni, mielőtt bármi félreértés származhatna a hülyeségemből.

Már akkor tudtam, mikor feltettem a kérdést, hogy nem kellene, de késő. Mind a ketten rákapnak a nyár-témára, én pedig kénytelen-kelletlen elkezdeném ecsetelni a történteket, mikor rájövök, hogy nem nagyon van mit.
Fújok egyet, mire pár szál, már száraz hajam a levegőbe emelkedik az orromról, majd vissza rám. Elsimítom őket a szememből, és tovább hunyorgok a napba, miközben szélesen elmosolyodom Chris szavain. De azért én is mesélek pár szót, ha már ők is elmondták.
- Gyakorlatilag semmi sem történt velem az ég világon. Azt hittem, nektek azért mozgalmasabb volt...
Ezek szerint tévedtem, nem csak én tunyulok otthon egész nap.
- Á, dehogyis... - válaszolom ezúttal a srácnak .- Sehol sem voltam, és senkit sem csavartam az ujjam köré, ha a spagettiket és a rágóimat nem számítjuk bele a körbe. De ha több tucatnyi szerencsétlen flótás fejét kavartam volna össze, ma mind itt lennének, hogy legyezzenek minket pálmafalevéllel... - sóhajtok fel tikkadtan. Lassan itt lenne az ideje egy újabb kör hűsítőnek, de iszonyatosan lustának érzem magam a tűző napon olvadozva.
Szinte hallom, hogy a bőrünk serceg, és bár nem vagyok napimádó, ezúttal jól esik a napfény melege. Momo még mindig akcióban van, és bár nem látom jól a sok fénytől, élénk színével remekül elüt a smaragdzöld gyepszőnyegtől.
- Nem szervezkedni akarok, vagy valami, de terveztél valami nagyobb programot erre a pár napra, Sab? - fordulok a lány felé, szememmel eltakarva a napot, de mivel mellettem Chris fekszik, így nem látom, hacsak nem könyökölök fel, vagy tornázom kicsit feljebb magam. Ehelyett megejtek inkább egy vigyort a srácra, miközben várom a választ Sabrinától. Chris sem lehet túl napfénybarát, mert a feje egészen vörös. - Nem mintha kalandtúrázni akarnék, vagy ilyesmi, abból jut elég a suliban is, csak kérdem. Otthon hajlamosak elvetni a sulykot nyaraláskor, de bízom benne, hogy te megtalálod az arany középutat - mosolygok tovább Chrisre, miközben Sabhoz beszélek ugyan, mintha a fiú egyfajta tolmácsgép lenne, aki mondandóm befejeztével majd megfordul, és közvetíti a vigyorgásom a lánynak. Csak az a gond, hogy minél tovább bámulom őt, annál kevésbé tudok a mondandómra koncentrálni, így inkább a napba nézek.
Te jó ég... Felkacagok a gondolatomon, miszerint a napra lehet nézni, de Chrisre nem.
Ettől pedig megint lecsillapodik az ellenkező neműektől általában gyorsabban verő szívem.

Chris és Jules

Miközben Chris Az Ugrásról beszél, mosolyogva figyelem, hogy arcvonásai a magyarázat közben is mennyire mozdulatlanok maradnak. Én már biztos elröhögtem volna magamat, ha ugyan ezt csináltam volna. Már egy kisebb mosoly többiek arcán és már szakadtam volna a nevetéstől, mert hát, ahogy elnéztem Jue is, és én is mosolyogtunk azokon a szavakon, amiket Chris mondott. Hihetetlen egy barátom van, de én pont ezért szeretem.
Vigyorogva vártam a kérdésemre a választ, hogy miképp vezethetném le magamból a feszültséget, és hamar meg is kapom. Elképedve nézek Chrisre, amint megmondja a módszerét, hogy hogyan ne legyek tele árammal, de az is lehet, hogy csak én értettem félre a lényegét. Hajlamos vagyok az ilyenekre. Nem mintha baj lenne, hogy ilyet mond, csak hát itt van Jue is, és barátnőm előtt megemlíteni? Jules felé néztem, hogy lássam, milyen képet vág hozzá, de Chris miatt nem láttam semmit Jueból. Ezek után, megnézte, hogy vajon az én oldalam is csikis-e, s amint hozzám ért sikítva félre gurultam, majd vissza, és úgy vigyorogtam rá.
- Ezt többet ne csináld.- jelentettem ki.
Christian, miután válaszolt Jules nyárra vonatkozó kérdésére, visszakérdezett, csak úgy, mint én is, hogy a lánynak hogy telt a nyara, miközben Chris bíztatóan vigyorgott rá. Nem is zavart volna ez, de miután fülig vörösödve kapta el szemét Jueról, ismét előtört bennem az a furcsa, kellemetlen érzés. Lehet, hogy valóban féltékeny lennék?
Nem is tudom igazából, de ez az érzés egy kicsit enyhült bennem, amikor a barátnőm kezdett el mesélni az ő nyaráról, majd ismét felerősödött, amikor ő is szégyenlősen kapta el tekintetét Chrisről. Ezt nem hiszem el, egyszer hívom így össze a barátomat, meg az egyik barátnőmet, és akkor is ez lesz. De lehet, hogy csak én képzelem ezt be magamnak. De akkor miért bámulják így egymást? Nem tudom, de ha azért, amit gondolok, akkor… akkor nem tudom mi lesz, de ennek a közös itt létnek biztos nem jósolnék nagy jövőt.
- Program? Nem szerveztem semmit sem, de ha akartok valamit csinálni, akkor szóljatok.- mondtam, miközben próbáltam nyugodt lenni, de lehet, hogy nem sikerült a hangomból ítélve. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit le kellene higgadnom, és átgondolnom magamban ezt az egészte, hogy biztos jó-e a feltételezés, ezért felálltam és elindultam innivalóért.
- Kértek inni?- kérdeztem, de a választ már meg sem vártam jóformán, csak elindultam a ház irányába, hogy egy kicsit lenyugodjak, meg hogy valóban hozzak egy kis hűsítőt.

Minő meglepetés, Sab is csiklandós. De még ez a csikis sikoltás sem tudja felülmúlni azt a képet, amit a szex említése váltott ki, akármennyire burkoltan és szépen próbáltam is megfogalmazni. Persze azért szemernyi kétségem sincs azt illetően, hogy értette-e a célzást, hiszen az a grimasz tökéletes bizonyíték.
És persze kiderül, hogy Jules sem volt semerre nyaralni, nem volt része semmilyen érdekes kalandban, akárcsak Sabrina. Most megemlítsem nekik a motoros srácokat és a verekedést? Áh, Sabrina csak aggódna értem, utólag pedig amúgy is felesleges volna ilyesmin emésztenie magát. Majd egyszer elmesélem neki, de még ráérek vele azt hiszem. Hiszen nem kell tudnia minden barátnőjének, hogy amikor Franciaországban nyaraltunk egy hétig, Rico felheccelt néhány motoros húszévkörüli fickót két csaj miatt, akiket lacsapott a kezükről. Persze az egyiket nekem szánta, de én köszöntem szépen nem kértem a terítékből, inkább Sabrinára gondolva városnéztem, satöbbi. De azért a két libáért folytatott verekedésből kivettem a részemet, mert mégiscsak a testvérem Rico.
Ekkor Jules felhozza a programot, mint előre leszervezettet, azonban rögvest kiderül, hogy híján vagyunk minden effélének. Nem is baj ha az ember néha kötetlenül akar pihenni néhány napot a szerelmével, barátaival, nem kell minden percet előre eltervezni. Néha ez csak túlbonyolítja az egészet, és sokszor a váratlan vagy éppen spontán dolgok a legszebbek, azok érik a legtöbbet néha egy-egy nyaralás során. Ezt a nézetemet nem hozom szóba, mert tartok tőle, hogy itt és most felnyársalnának érte. Elvégre a nők imádnak mindig mindent túlszervezni. Mindössze ennyit szólok halkan:
- Attól azért nem kell félni, hogy ne találnánk fel magunkat...
Azután Jue úgy néz rám, hogy attól a tekintettől én jövök zavarba, egyúttal ledöbbenek. Mire feleszmélek a csodálkozásból, Sab felpattan mellőlem és befelé indul. Most mi legyen? Utána menjek, vagy inkább mégse? Valami nincs rendben, ezt érzem, de hát hol rontottam el és mit? Érthetetlen az egész helyzet. Hiszen nem tettem semmit ellene, legalábbis azt hiszem. Tétován bámulok utána, majd Julesre hunyorgok, egy oldalcsikizés közben.
- A nők furcsák és kiszámíthatatlanok. Egyetértesz? - fenyegetően tartom a kezemet a lány oldala mellett, arra az eshetőségre felkészülve, ha esetleg nemmel válaszolna erre az egyszerű kis kérdésre.
És még mindig nem értem Sabrinát, talán azért, mert nem látom kívülről a helyzetünket. Ő megsértődött valamin, vagy legalábbis nyilván hasonló okokból menekült be olyan gyorsan, én pedig nem mentem utána. Helyette idekint nevetgélek egy másik lánnyal. Naná, hogy felhúznám magam a helyében az egészen - ha képes lennék objektíven megítélni a dolgokat, ám mivel részese vagyok az eseményeknek, így minden másképp fest. Idekint süt a nap, enyhe szellő lengedez lomhán szárítva hátamat, mivel a hasamról már régen felitta a vizet a fű. Mellettem a szerelmem egy barátnője, aki mostmár az én barátom is lett. Hát miért mozdulnék?

Jajistenemjajistenemjajistenem... - szól a kis nyöszörgés a fejemben.
Miután Sabrina elmondta a tervét, miszerint nincs terve, megnyugodtam volna, de mindezt olyan hangnemben adta elő, amitől az amúgy forró napon hirtelen fázni kezdtem. Különösen a mondata második felénél lassult le minden. Hogy miért? Lehet, hogy csak túlreagáltam és a lelkiismeretfurdalás miatt éreztem vádlónak a hangját. Aztán megráztam magam, és szigorúan kijelentettem, persze csak magamban: nincs is miért szoronganom, nem csináltam semmi rosszat, és Sabrina sem volt rideg. Csak kijelentett valamit és kész.
Ennek ellenére kényelmetlenül érzem magam, mikor felpattan, hogy állítása szerint hozzon némi üdítőt, és minket is megkérdez. Mégis olyan érzésem van, hogy pusztán udvariasságból tette fel a kérdést, ugyanis mielőtt válaszolhatnék, már itt sincs. Persze meglehet, hogy nincs szüksége válaszra, végülis egyértelmű, hogy a melegben inni kell. És mégis... eléggé kellemetlen. Pláne, hogy bár Chrisen is látom a meglepettséget, a srác mégsem megy a barátnője után.
Mi több, inkább velem foglalkozik, ez pedig a Sabrina miatt való feszültségem és kételyeim ellenére is jól esik, mert bizony már most megkedveltem a bolondos fiút. Nevetve emelem magam elé a kezemet, mikor veszélyesen megindul a keze, és csiklandozó merényletet vélek feltételezni. Ráadásul egyet is értenék vele, ha nem lenne bennem olyan érzés, ami igazolja a Sabrina különös viselkedését. Homokba dugott fejjel feltételezem ennek ellenére is, hogy félreértelmezem a jeleket.
- Azok, mind azok, csak ne bánts! - sikkantok, és már a közeledő kéz látványától is nevetésben török ki. Jó kedvem felett gyülekező felhők viszont nem hagynak nyugodni, így azért hozzáteszem, kicsit arrább csusszanva, biztos távolságban a csiklandozásra hajlamos kéztől:
- De mivel mi már csak ilyenek vagyunk, így kénytelenek vagytok minket így szeretni. Ráadásul elvárjuk a figyelmet is, borzalmasak vagyunk. - grimaszolok rá. - Úgyhogy lehet, hogy Sab után kéne menned, hogy kiderítsd, valóban olyan furcsa-e, mint amilyennek tűnt. Nekem legalábbis...
Bizonytalanul pislantok rá, és halkan teszem hozzá, komolyabban:
- Szerinted mi történt?
Jaj de álszent vagyok! Mi történtünk, Chrissel - hajtogatja egy mérges kis hang a fejemben.
Nem - jelenti ki egyből egy másik. Barátkoztok, az pedig nem bűn.
Na persze. A pirulás egy egyszerű szemkontaktustól kifejezetten a barátság jele...

Chris és Jules

Lehet, hogy csak túlságosan is felfújom a dolgot, és mindent félreértettem, ami eddig történt? Hogy csak szimpla barátkozásról van szó, és semmi másról? De a pirulás, miután egymás szemébe néztek nem hiszem, hogy annak a jele lenne, hogy így szoktak barátkozni. Mert ha így van, akkor mit ne mondjak, elég furcsán teszik meg ezt. Bár én is elég jópofa vagyok, hogy hipp-hopp felállok és beviharzok a házba azzal a címszóval, hogy innivalót hozok ki. Biztos rájöttek, hogy e mögött áll valami, hiszen nem néztek volna olyan furcsán rám, amikor felálltam, s remélem rá is jönnek, hogy miért, már ha jó a feltételezésem. De valahogy minden porcikám azt sugallja, hogy igen, én gondolom jól, hogy ez nem csak egy kis baráti összenézés, majd elpirulás volt. Azért reménykedek benne, hogy semmi sincs úgy, ahogy kinéz, és semminek sem az áll a hátterében, amire én gondolok. Szívből remélem.
Villámgyorsan bent is teremtem a házban, miközben a gondolataim szélseben, összefüggéstelenül cikáztak a fejemben. Tulajdonképpen már majdnem sírhatnékom volt az egésztől, de nem is tudom, hogy miért, hiszen nem történt más, csak találkoztak, és amíg mi kint voltunk a napon száradni, párszor összenéztek, és pirulva kapták el a szemüket egymásról.
Na jó, talán még is tudtam az okát a viselkedésemnek, de meg lehet ezt érteni, nem? Milyen barátnő az, aki ezek után ne gondolna olyanra, hogy a barátja bejön a saját barátnőjének? Vagy csak én vagyok féltékeny, és ezt eddig nem is vettem észre, csak akkor, amikor lett egy barátom, akit nagyon is szeretek?Nem tudom. Semmit sem tudok igazából, minden olyan bizonytalan, ami itt történik körülöttem. Nem tudom biztosra, hogy mi megy itt, de valahogy azt érzem, hogy nekem ez nagyon nem jó. Sőt kényelmetlen. – gondoltam, miközben a polcról lekaptam három darab poharat. Leguggoltam az alsó szekrényhez, és onnan előkapartam egy tálcát, amire rápakoltam a poharakat, majd a hűtőhöz siettem.
- Narancslé, narancslé, narancslé.- ismételgettem el egymás után a szavak, egyrészt, hogy megtaláljam a keresett üdítőt, másrészt, hogy eltereljem a gondolataimat. Azt hittem ez sikerült, egészen addig, míg meg nem találtam a narancslé dobozát, és el nem kezdtem önteni a poharakba a benne lévő folyadékot. A kezem ugyanis olyannyira remegett, hogy a sárga lé ahelyett, hogy a pohárba ömlött volna, egyenesen a pulton landolt.
- A francba.- kiáltottam fel, s már is egy szivacs után nyúltam- Ideje lenne másra gondolnod és valóban lenyugodnod.- mondtam magamnak.
Tisztára, mint egy idióta. Lehet, hogy megőrültem? Nem, az kizárt dolog.- gondolkoztam magamban, majd újra elkezdtem megdönteni a narancslé flakonját. Mind a három poharat megtöltöttem, majd felkaptam a tálcát és már indultam is volna kifelé, amikor hirtelen estem egy nagyot. Esés közben egy kétségbe esett nyivákolást hallottam, ami azt jelentette, hogy Austin okozta a balesetet, de erre nem is figyeltem, mert épp a földön landoltam. A poharak természetesen szilánkokra törtek elvágva ezzel a kezemet.
- Hogy lehetek ennyire ügyetlen?- kérdeztem magamtól keserves hangon, miközben vérző csuklómat szorongattam. Szerencsére nem vágtam el olyan nagy mértékben, hogy bármi gond legyen belőle, de a vér így is ömlött belőle, s minden olyan lett, így feltápászkodtam a földről, s felmosóért, meg seprűért indultam, hogy összetakarítsak.
- Úgy tűnik Julesnak, és Chrisnek még egy ideig ki kell bírniuk nélkülem.- mosolyogtam Austinra.