Sötét varázslatok kivédése tanterem

Ugyancsak átriumosan konstruált, hatalmas terem, középen nagy, tágas térrel. A katedra előtt egy széles asztal terpeszkedik.

[..::Az óra::..]

..::Az óra::..

Fekete talár lebben a kihalt folyosón és szapora léptek monoton hangja töri meg a kastélyra telepedett csöndet. Nincs messze a Griffendél klubhelyiségétől a tanterem, és Hermione ezúttal is könyvtárból érkezett, ahol kellőképp áttanulmányozta a mai óra tananyagát. Mindig a maximumra törekszik. Más tanár minden bizonnyal jó néven veszi, ha a diákjai felkészültek az óráján, de Pirtont. Ez. Nem Érdekli.
Illetve ha Mardekáros az illető, kizárólag akkor hajlandó megdicsérni a szorgalmas diákot. Hermoine mindig tökéletesen felkészült, ám még egy jó szót nem hallott Pitontól. Nem is szerette a bájitaltan mostanáig, mivel már nem ő tanítja. Az SVK-t meg szerette, főleg harmadikban, mikor Lupin professzor tartotta. Az igazán jó év volt. De azóta... Nyilván Pitonnal ezerszer jobb lesz, mint a tavalyi főinspektor-asszonnyal, a béka Umbrigde-dzsel, de Piton akkor is Piton, aki az ő ellenségük. Igen, még ha minden őt ért vád alól ki is bújik, Hermione jól tudja, hogy valamit eltitkol a varázsló, és nem az, akinek mutatja magát.
Már csak pár lépésnyire van a teremtől. Most is elsőként akar érkezni, mint általában máshová. Olyankor még el lehet foglalni a legjobb helyet, és még van idő átnézni a tananyagot is.
Szegény Harry meg Ron. Ők is imádták ezt a tárgyat, de így, hogy Piton átvette, nem sok hasznukra lesz a Sötét Nagyúr elleni harcban, az egyszer biztos. Pitonnak biztos, hogy köze van valahogy a Sötét Oldalhoz. Biztos.
Belép az ajtón, elégedetten konstatálja, hogy még ő az első. Odamegy a kiszemelt padhoz és gondosan leteszi kezeiben szorongatott könyveit és a táskáját, majd rápakol két székre, hogy lefoglalja azokat legjobb barátainak.

Remek tantárgy az SVK. És mily csodás, hogy a professzorok gyöngyétől tanulhatjuk azt. Nem is lehetne szebb ez a nap, ha nem Piton órájára masíroznék. Várjunk csak, hol hagytam a revolveremet?
Ahogy közeledek a nyugati szárny legfagyosabb terme felé, úgy szorul össze mind jobban a torkom. Remélem, tényleg itt van nálam minden könyvem, a pálcám, legalább másfél méternyi pergamen, vagy öt pótpenna, és a többi. Nem akarok okot adni a tanárnak arra, hogy velem szemétkedjen. Eddig legalábbis sikerült láthatatlannak maradnom ezeken az órákon, de ez a tény cseppet sem nyugtat meg, s minden héten lejátszódik a kínzó szorongás, ami idén az SVK-t övezi. Már az is kész csoda volt, hogy tavaly sikerült átmennem a vizsgán, pedig nem sok gyakorlati órát tartottunk. De hogy mi lesz most? Úgy hírlik, Piton végre megkaparintotta a hőn áhított tantárgyát, de mikor leckét ad fel, leginkább úgy tűnik, mintha még mindig bosszút akarna állni valahogy a diákokon. Hogy mi oka van erre… talán a puszta gonoszsága vezérli ilyenkor, mint általában mindig. Igen, hiszem, hogy ez az ember nem tiszta. Persze nem az elméjére gondolok, dehogyis. De a lelke legalább olyan fekete lehet, mint a megjelenése.
Sajnos megérkeztem a terem elé, viszont jó hír, hogy belépve megtapasztalhatom, milyen felemelő érzés, mikor pontosan érek be a tanórára. Pitonnak se híre, se hamva, így egy mély sóhajjal nyugodtan elterpeszkedhetek az egyik padban. Most veszem csak észre, hogy nem én voltam az első; a Granger lány megelőzött. Talán már órák óta itt kuporog a könyvei fölött, hogy biztosan elkerülje a késést.
- Szia Hermione. Régóta vársz? – szólítom meg barátságosan, s csak remélni tudom, hogy az elmúlt hat év elegendő idő volt ahhoz, hogy ha mást nem is, de a nevemet megjegyezze. – Furcsa érzés ilyen korán itt lenni. Rendszerint a kritikus utolsó pillanatot szoktam választani arra, hogy berobbanjak a terembe. – próbálok valamiféle beszélgetést kezdeményezni, bár fogalmam sincs, miről tudnék társalogni a lánnyal az elkövetkező tíz-tizenöt percben. Szánalmas, hogy ennyi idő után szinte semmit sem tudok az évfolyamtársaimról, beleértve Hermionét is. Persze nehéz megismerni valakit úgy, hogy az folyton a barátaival lóg… de milyen jó is neki, hogy ennyi barátja van. Én sem lennék kíváncsi magamra fordított helyzetben.
Feltehetnék még egy pár felületes kérdést, amit a kisfiús zavarom idéz elő bennem, de kétlem, hogy Hermione értékelné ezt a száraz csevelyt. Legjobb lenne, ha befognám a szám, és mondjuk átolvasnám a leckét, vagy akármi. De ehhez cseppet sem fűlik a fogam. Valami ott motoszkál a fejemben, ami már napok óta nem hagy nyugodni. Az ember hall ezt-azt, és az elejtett kulcsszavakba kapaszkodik, mintha többet deríthetne ki belőlük, ha minél gyakrabban gondol rájuk.

..::Beni, az órán::..

Hosszú csendes percek következnek aztán, nem véletlen persze, hiszen Hermione sokkal órakezdés előtt érkezett. Órájára pillant, majd magának csöndben megjegyzi:
-Ajj, Harryéknek már itt kellene lenniük! Pedig megbeszéltük, hogy korábban jönnek... Bizos, hogy megint Ron keze van a dologban!
Unottan támasztja ki a fejét és szabad kezével elkezdi lapozgatni az előtte heverő könyvet, amit már számtalanszol elolvasott a tanév folyamán, talán már szóról-szóra tud belőle néhány részt.
Nos elkel a tudás, hiszen egyszer majd a Rend szolgálatában fog állni, ha minden jól megy. De ugyan mi akadálya lenne ennek?!

Halk lépteket hall a terem ajtaja felől. Lám-lám, nemcsak ő érkezett olyan korán. Ó, épp egy Hollóhátas, aki nem más, mint Benjamin. Legalább már nincs egyedül.
-Szia, Benjamin! Nos, itt vagyok már egy ideje.- mondja a fiúnak, és csodálkozó tekintettel néz rá, mert megszokta már, hogy általában ő az utolsó után szokott érkezni minden órára szinte.  - Igen, rémlik valami a tanórákról. - válaszol kurtán.
Tudja ám, hogy a fiú is tagja A Seregnek. Harry beszámolt neki azonnal, mikor kiderült, hogy lesz egy-két Hollóhátas is. Dicséretes, hogy nemcsak a Griffendélesek viselik szívükön az iskola sorsát. Akad néhány szimpatikus ember a többi házból is szerencsére és ilyen Benjamin is.
De erről most nem kezdhetnek el beszélni, főleg azért, mert épp Pitonnal lesz órájuk, no meg erre az órára előszeretettel járnak a sunyi Mardekárosok is.
Egy zavart mosoly a fiúra, majd gyorsan ölébe kapja a táskáját és előszedi belőle a tintát és a pennát, amit az imént elfelejtett. Hát még mindig nem jön senki. Ez fura, pedig ilyenkor már többen szoktak lenni. Talán Piton úgy döntött, elmarad az óra... Nem bánná, utál vele egy légkörben tartózkodni. Sosem szólítja fel.

[Hermione]

Hermione; a többiekre várva

Feltűnik, ahogy furcsállva néz végig rajtam, mintha nem is hinné el, hogy húsvér valómat látja. Ennyire szokatlan lenne, hogy az óra megkezdése előtt állítottam be? Nos… igen. Magam is hétről hétre meglepődöm valamin, annyi új szokást vettem fel. Persze ennek ellenére még mindig viselem a notórius késő címet, de az már dicséretes, hogy képes vagyok a fejlődésre. Egy nap még nagy ember lesz belőlem.
- Ennyi figyelmet még az a denevér sem érdemel – jegyzem meg mosolyogva, mikor kiderül, hogy Hermione sem pár perce üldögél már csendes magányában a tágas teremben. – Hát igen, a változás szele fúj – teszem hozzá apró fejbiccentéssel, de csak akkor gondolok bele mélyebben a dologba, mikor már kimondtam. Nem én vagyok az egyetlen, aki változik.
Nem véletlenül csatlakoztam a DS-hez. Talán én is tehetek valami hasznosat, ha mást nem, hát kiállok a barátaim mellett. Bár eddig nem sok lovagi tettet hajtottam végre...

Szívesen megrohamoznám a lányt egy rakatnyi kérdéssel, ami az elmúlt két percben fogant meg az agyamban, ám tisztában vagyok vele, hogy a Roxfortban még a falnak is füle van. Nem tanácsos nyíltan beszélni olyan témákról, melyek a titok címszó alatt futnak. És ne tévesszen meg senkit a látszat, az, hogy csupán ketten vagyunk a teremben, még nem egy életbiztosítás a tabuk számára. Régebben bezzeg milyen egyszerű volt; a sok habos ficsúr csak előkapta a virágnyelvet (amit azonban minden második ember beszélt akkor…), és gond nélkül eltársalgott a nem publikus ügyekről. Persze rejtjelezhetnénk is, vagy nem tudom… de azt hiszem, legjobb lesz, ha lecsillapítom a gyerekes lelkesedésemet, takarékra kapcsolok, és majd a legközelebbi gyűlésen tombolom ki a vágyaimat.
Addig is marad a semmitmondó blabla a tantárgyról, Pitonról, és egyebekről. Remélem, az nem gyanús senkinek (még jó, hogy ketten vagyunk), hogy az évfolyamelső lánnyal beszélgetek. Csak semmi szokatlanság, semmi feltűnősködés. Kezdem úgy érezni, hogy túllihegem a dolgot, de hát istenkém, legalább valami izgalom is van az életemben, akkor hagy élvezzem ki úgy, ahogy nekem tetszik.
Szolid tartózkodással nézem, ahogy Hermione akkurátusan a padjára pakolja az órához szükséges holmikat, majd pár perc habozás után követem a példáját. Elnagyolt precízséggel készítem elő a tankönyvet, meg a papírokat, a pennát és a tintát, mit sem törődve azzal, hogy Piton rendszerint leugatja a tüsténkedő diákjait.
- Na és a hoppanálással hogy haladtok? Úgy értem, te, Harry és Ron – nevezem meg a híres trió elmaradhatatlan tagjait. Legendásak, ráadásul mindenki tudja, hogy ők hárman mindent együtt csinálnak. Ezért mertem venni a bátorságot, hogy rákérdezzek egy halálosan hétköznapi témára, amit minden bizonnyal szintúgy együtt tanulnak. Legalább addig ne üljünk itt némán egymás mellett, mint az idegenek, míg a többiek be nem állítanak a terembe.

~ Ehh, megint óra...inkább tanulnánk sötét varázslatokat, mint azok kivédését...ilyen egy h....e tanrendszert...utálom a Roxfortot...sok idióta stréber, meg nyávogós balfékek társasága....okoskodó s....fe...ek...~ *Futottak át a nem túl érzelemmentes gondolatok Justin fejében, miközben közeledett a tanterem felé. A házirendnek megfelelően sötét nadrágot és cipőt, fehér inget, szürke pulóvert és a házának megfelelő színű nyakkendőt viselt, valamint egy fekete talárt. Kezében egy pergamet és tollat tartott , másik kezére a pálcája volt felerősítve. Unott léptekkel ért oda az ajtóhoz, s amikor kitárta, meglátta, hogy még csak ketten vannak a teremben.*
- Csá...-*köszönt a többieknek, majd megkeresve a leghátsó padot besétált és levetette magát az egyik székre, lábait pedig feldobta az asztal tetejére, majd kényelmesen hátradőlt a székében.*
-  Hé, okoska, a mai órán mit veszünk?...-*tette fel a kérdést Hermione-nak flegmán, piszkálódva. Eléggé unatkozott, így próbálta lekötni magát...*

..::Az órán::..

-De én nem szeretek késni sehonnan sem, ezért jövök olyan hamar. Így legalább biztos, hogy nem kapok büntetőmunkát. Más tanárnál még talán el is viselném, de Pitonnál nem vállalnám be, az biztos. Kinézem belőle, hogy kínozza a büntetésben levő diákokat... - jegyzi meg halkan Beninek címezve.
Piton mindig kilógott a tanárok közül... Sosem volt olyan, mint a többi. Tettei többnyire arra engednek következtetni, hogy a Sötét Oldalt szolgálja, ám történt már olyan eset, hogy megcáfolni látszott a tézis, azonban mégsem képesek hinni neki. Harry, Ron és ő. Dumbledore bizonyára mindent tud a professzorról, de azt nem köti a diákok orrára. Sajnos.
-Beni, nincs kedved ideülni? - kérdezi a fiútól. Az biztos, hogy Harry és Ron már késni fognak, mint általában. De akkor ne hisztizzenek ott a lánynak máskor, hogy megint büntetőmunkára kell menniük!
Hermione barátkozó típus, számára mindegy, hogy kikkel barátkozik, vannak Hollóhátas barátai is, például Luna. Na jó, az a lány kissé habókos, de aranyos. A Hugrabugosok és a Mardekárosok megtartják a kellő távolságot a Griffendéltől és a Mardekártól. Látszik is, hiszen a DS-ben is szinte csak Griffendélesek vannak. De van néhány jófej Hollóhátas is, mint például Benjamin.
-A hoppanálással? - kérdez vissza hirtelen - Egész jól, bár tudod... mindegy, pont jónak magyarázom, de szóval fiúkkal nem egyszerű haladni a tanulásban. Itt főleg Ronra gondolok.
Majd belép hozzájuk még egy diák, immáron hárman vannak a teremben. Jellemző... pimasz Hugrabugos. Hermione csodálkozott volna rendesen, ha normálisan szólítja meg őt az érkező. Igen ritka, ha egy Hugrás vagy Mardekáros nem illeti őt valamiféle csúfnévvel... De nem érdekli, hozzászokott már. No, jó, azért a Malfoy-féle sárvérűzést nem tűri el...
-Üdv Threoux. Kérdezd meg Pitont, hogy mit veszünk, ha annyira érdekel. - válaszol ugyanolyan stílusban, amilyenben érkezett hozzá a kérdés.

[Hermione]

Hermione, Justin; még mindig az óra kezdete előtt

- Én egyenesen meg vagyok róla győződve, hogy aki egyszer akarata ellenére bekerül az irodájába, az a kínok kínját állja ki… félelmetes az az ürge. Persze én sem szívesen adok neki okot a szurkálódásra, és ezentúl igyekszem minden órájára idő előtt beesni – fogadkozok a rögtönzött tanúm előtt, s látványosan megforgatom a szememet, valahányszor Pitonra célzok. Pár évvel ezelőtt szemernyit sem csodálkoztam, amikor az egyik izgalmas SVK-n a setét professzor jelent meg a Longbottom fiú előtt, mint rémisztő mumus. Egészen hétköznapi felfedezés volt, s inkább az a furcsa, hogy Piton még nem irtotta ki a mardekárosokon kívül az összes tanulót az iskolából.

A pár percre beállt csöndben mellékesen belelapozok a könyvembe, mintha érdekelne, miből kellett volna felkészülni, de amint Hermione felajánlja a maga melletti helyet, vadul lecsapom a kötet megviselt fedelét, és talán kissé túlbuzgón pattanok fel a székemről.
- Öhm, izé, ha már így megkérdezted… lenne kedvem – a mondatomat a tetteimmel fejezem be, s jóval visszafogottabban ülök le a lány melletti padba. Biztosan nagy hülyeség, hogy így kapva kapok a kedves szavakon, de Hermionétől ez a kérdés úgy hat, mintha egyik pillanatról a másikra ismert volna el, s immár hivatalosan is haverokká léptünk volna elő. Bár nem tudom, hogy a lányoknál hogy hívják az ilyen kapcsolatot… létezik-e egyáltalán náluk haverság? Na mindegy, azért titkon remélem, hogy a trió állandó tagjai nem orrolnak majd meg a helyfoglalóért.
- Mondjuk egy pillanatig sem gondoltam, hogy esetleg rosszul menne neked a tanulás. Elég abszurd lenne, lássuk be – mosolyodom el önkéntelenül is az elképzelésen, miszerint az iskola éltanulója bármiben is alulteljesít. Még akkor is, ha ráadásul visszatartják a kevésbé tehetséges egyének. Ám senkire sem lehet egy rossz szavam a hoppanálást illetően, legalábbis amíg a saját eredményeim ilyen gyengék.
- Nekem speciel pocsékul megy, nem lennék meglepve, ha meghúznának a vizsgán. A múltkor például sikerült amputoportálnom, mert nem koncentráltam megfelelően a kijelölt célra – szégyenlősen megtapogatom a bal kezem két ujját, amit csak hosszas bajlódással sikerült visszatapasztani a helyére a minisztériumi oktatónak.

Ebben a pillanatban csapódik a terem ajtaja, és én egy nyakroppanós fordulattal az érkező felé nézek. A flegma köszöntésből, és Granger megszólításából először egy mardekárosra számítottam, ám meglepetésemre kiderült, hogy a sárgával szegett taláros a hugrabugos Threoux gyerek.
- Hmm – mormogok a fiúnak egy kellőképp távolságtartó köszönésfélét, ám egyenlőre nem ártom bele magamat a két fél szóváltásába. Hermione igazán talpraesett lány, s remekül hozza Justin rosszindulatú színvonalát, már ami a magvas társalgást illeti.

*Újabb nap egy másik után, egy újabb SVK Pitonnal. Szeretem ezt az órát, csak a tanárt nem. Miért alkalmaznak egy ilyen szadista tanárt ebben az iskolában? Nem lenne jobb helye valahol messze tőlünk? Bár igaz ami igaz a tanítási módszere nem a legjobb, de tud a pali egyet, s mást a sötét varázslatokról és arról, hogy kell kivédeni őket. Bátorítani kell az embert nem lehurrogni, ha nem tud valamit, vagy nem megy valami fényesen a dolog. Bár nekem ez nem jelent problémát. Én pro vagyok. Mint mindig*
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek Kane fejében, miközben a tanterem felé sétált. A szorgalom nem igazán ismert dolog nála, de az RBF vizsgák után rájött, hogy muszáj, mert így nem tud helyt állni az órákon, így eleget téve saját maga által kitűzött célnak, előre tanult, így felkészülve várja Piton óráját. A mostani viselkedése teljesen az ellentettje annak, amit az előző öt évben mutatott. Kezdett beérni agyilag a gyerek. Több tanulás, kevesebb csíny. És néha napján még más egyéb értelmes dolgon is rajta lehetett kapni. Bár igaz lelombozta egy kicsit, hogy nem került be a kviddics csapatba, de ő anélkül is képes élni. Lassan el is ért a tanteremhez, amelynek az ajtaja nyitva állt. Tudta, hogy nem ő az első, de nem kell elkésni az óráról. A hangok, amelyek kiszűrődtek tudatták vele, hogy páran már bent vannak. Belépett az ajtón és eleresztett egy hangos köszönést. Eléggé hangosat ahhoz, hogy mindenkivel tudassa, hogy itt van, megérkezett, lehet ugrálni az örömtől.
- Szasztok skacok!
Jó volt tudni, hogy Pipipiton prof még nincs bent, még ezért is képes lenne pontokat levonni. Valami azt sugallja neki, hogy a pali utálja, ha valakinek jó a kedve. Átfuttatta szemét a társaságon. Hermione, *Naná hogy már itt van.* aki egy sráccal beszélget, ha jól emlékszik a nevére akkor Ben, de nem venne rá mérget, meg egy másik tag is van benn, akire végképp nem emlékszik, egy hugrabugos csóka,*Fogalmatlanság* nem is vesződik azzal, hogy felismerje. Lassan, laza mozdulatokkal leveti magát egy székre, táskája pedig a földre. Fáradtnak tűnik, némileg az is, annak ellenére, hogy a nap már magasan fent jár az égen. Hátradől a széken és nagyokat nyújtózkodva pislog a semmibe, várva, hogy történjen valami.

[Sziasztok.]

[SVK]

[órára menet]


*Ron kényelmesen terpeszkedett az ágyán és épp egy érdekes újságcikket olvasott kedvenc csapatáról. Erre a napra nem tervezett túl sok dolgot, szeretett óráin kívül. De szerencséje volt, mert a következő előtt bőven jutott ideje egy kis semmit tevésre. Semmi sem állhatott hozzá közelebb, mint feküdni kényelmes ágyán és újságot olvasni.
Harryről nem tudta éppen hol tartózkodik. Legutóbbi órájuk óta nem látta. Lehet, hogy a DS-sel kapcsolatban tevékenykedik – persze, nem olyan dolgot, amihez kellene a többi tag, mert akkor Ronnak is tudnia kéne róla – vagy valami kviddicses dolog jött közbe. Mindegy, órán úgy is összefutnak, aztán együtt vezethetik le a feszültséget a klubhelyiségben egy kis varázslósakkal, vagy egyébbel.
Hermione meg… Valószínű vagy a könyvtárban leledzik és épp egy „könnyű olvasmányt” böngész, vagy már ott szobrozik a terem előtt, esetleg teremben a fantasztikus sötét varázslatok kivédésére és hőn szeretett Piton professzorukra vár.
Ron persze nem siet annyira, megvárja azaz óra, s amúgy is van még legalább fél órája a kezdésig. Persze, nem akar elkésni, mert sem pontlevonásra nem vágyik – így is nehéz lesz behozni a -100 pontot, amit két kalandvágyó társnőjük miatt kapott a ház – sem büntetőmunkára. De ezt meg is próbálja elkerülni.
Lassacskán befejezte az olvasást, letette az újságot, majd az órájára pillantott. Még 25 perc volt hátra az SVK kezdetéig. Lassan feltápászkodott, nagyjából megigazította magán a ruhát, de csak épphogy. Inge kilógott, nyakkendője sem mutatta legjobb formáját, de őt nem zavarta túlságosan. Rántott kettőt az igen, amitől még kijjebb került, majd behajigált pár dolgot a táskájába és unott képpel órára indult.
Furcsállotta, hogy Harry, még nem tért vissza, de mindegy, majd ott összefutnak. Lassú, komótos lépésekkel indult a terem felé, mint aki a kivégzésére „igyekszik”. Lényegében az is volt a Grifisek számára. A kivégző osztag feje Piton, és a tagjai az összes Mardekáros. Csoda, hogy nem tényleg hasonló forgatókönyv zajlik a sötét teremben. A proff, előszeretettel egrecíroztatja a grifiseket, jó válaszaikat – amiket természetesen Hermione adna meg – figyelmen kívül hagyja, de merjenek csak egy apró „rossz” dolgot tenni, azután örülhetnek, ha nem lesz szerencséjük valami „jóban”. Ahogy lépkedett, elgondolkozott az újságban olvasottakon, s nem akarta elhinni, hogy a Chudley Csúzlik, ismét a tabella alját foglalták le maguknak. Gondolataiba temetkezve érkezett meg a terem elé. Kezét a kilincsre tette, lenyomta azt, majd belépett a terembe.


[A Terem]

Igen csak meglepődött, az eddigi kis létszám miatt. Pedig alig volt már szabad idő az óra kezdetéig. A teremben négyen ültek. Természetesen Hermione, mellette egy fiú, egy Hollóhátas, valami Dan, vagy Ben, vagy mi a szösz. Na Ron se a névmemóriájáról volt híres. Meg egy Hugrás, Justin. Az ő nevét is csak azért tudta, mert az ember meg szokta jegyezni azoknak a nevét, akik keresztbe tesznek neki, vagy barátainak. Na ez a srác olyanok közé tartozott. És a negyedik delikvens a hatodéves háztársuk Kane. Ron nem nagyon ismerte a srácot, nem volt sok közös vonásuk, ebből kifolyólag, nem vágyott a társaságára. Persze, semmi baja nem volt vele, - miért lett volna – csak jól meg volt ő Hermionéval, Herryvel meg a többiekkel.
Na álljon csak meg a halottas menet. Most fogta csak fel, hogy Hermione MELLETT ül a Hollóhátas.

-   Sziasztok. – köszönt kissé ingerülten és sietett oda a páros mellé.(A köszönés lényegében mindenkinek szólt, de kiemelten Hermionénak és Benjaminnak) Szúrós tekintettel nézett a fiúra, remélte, hogy az érti a célzást, hogy igen csak rossz helyre ült. Persze, Ron mindig Harry mellett ül, ha két személyes a pad, de itt nem is arról volt szó. Hanem arról, hogy egy idegen fiú ült Hermione mellé.
Ha a srác nem vette a lapot, Ron nem csinál semmi konkrétat, csak levágja magát Hermione másik oldalára, táskáját a földre csapja, majd idegesen elkezdi kiszedni a tollat, tintát, pergament és az SVK könyvét. A sikeres földhöz vágás következtében, a tintásüveg eltörött, és eláztatta a táskát, és mindent ami benne volt. Ez alól semmi sem volt kivétel. Ron könyvei is úsztak a fekete lében.

-   Na remek. – dühöngött. Majd visszadobált minden tintás darabot a táskájába, és Hermione felé fordult.
-   Izé, nem tudnál kölcsön adni egy tollat, papírt, meg tintát, ja igen és egy fél könyv se ártana. Vagy tudsz valamit kezdeni ezzel a sok tintás vacakkal? – kérlelő tekintettel nézett a lányra, teljesen ki is verte a fejéből, hogy miért is történt ez az egész galiba.

Miért is? Mert Ron megint féltékeny volt. Nem először, nem is utoljára. De ezt a dolgot még magának se vallotta be igazán. És nemsoká jön a tavaszi bál. El kéne hívnia a lányt, elkéne… Nem akar megint úgy járni, mint a karácsonyi bálon, hogy valaki mással lássa Hermionét beszélni, táncolni. De ez még várat magára. Egyelőre ezt a tintakatasztrófát kéne felszámolni.

<SVK>

*SVK…igen, ez a három betű a kedvenc tantárgyamat jelzi, mily kár, hogy idén a Rémek Rémes Denevére, másnéven Piton vette át…Sebaj, nem kapja meg azt az örömöt, hogy kimutatom, mennyire ellene vagyok. Sötét varázslatok kivédése…ne röhögtessenek már. Piton, mint SV-ellenes? Eltökélten utálom őt, a fekete mágiát, a büdös, ótvaros talárát, a nagy orrát meg a zsíros haját, amitől még mintha a tankönyvem is zsírosnak lenne… Ha másra nem, hát a fekete mágia gyűlöletére biztosan megtanít a professzor.  Habár kitudja…végeredményben a Rend tagja, és gondolom, halálfaló is, és egyik csapatka sem arról híres, hogy minden jött-mentet bevesznek..így hát a tudása biztosan nem lebecsülendő. Hopp. Ez itt egy ajtó. Oké, akkor bájmosolyt fel, pesszimizmust száműzni, hajat, manikűrt (csak Draco kedvéért ) megigazítani, essünk neki…*
-Sziasztok!
*Egy pillantással felmérem a helyzetet, a tintás pacát a földön, Ron arcát – már megint a féltékenységi roham - , majd megindulok az említett hármas felé.*
-Mi újság?
*A tintát fölszárítom, ha engedi, átveszem Rontól a táskáját, és kiszárítom, majd a helyére húzom a nyakkendőjét, aztán letelepszem eléjük a padba, kipakolom a cuccaimat a szokásos össze-visszaságba, végül kicsavarodott testhelyzetben Hermionéra vigyorgok.*
-Hello. Mi újság?

[Öööö, izé, megtennéd?]

[Óra előtt, Hermione, Joycelyn, Chassy]


Ron tovább szerencsétlenkedik a tintás dolgokkal, és úgy tűnik, Hermione nem nagyon vette észre, hogy segítséget kér tőle. Joyc érkezik közben a terembe, halkan beoson, odabiccent feléjük, majd leül. Ron egyelőre nem nagyon vette észre, hogy történik körülötte valami, egészen addig, míg Chassy nem siet a segítségére.

- Öööö, izé, megtennéd?

Örömmel átadja a tintás holmikat, a táskáját, és figyeli, hogy milyen szakavatott mozdulatokkal rendezi le a lány a katasztófát. Visszakapja a cuccait, és még egy nyakkendő igazítást is a lánytól.

-Ja, amúgy szia Chass. – köszön a lánynak, és körbenéz a teremben, ekkor veszi észre Joycot is. – Szia Joyc. – köszön oda a láthatólag igen nyúzott lánynak.

-Hogy mi újság?- vált vissza Chassy felé, aki addigra már kipakolta a cuccait és feléjük fordult. – Hát, történt egy kis baleset, amint láttad, és köszi, hogy helyrehoztad. – próbál egy hálás mosolyt küldeni a lánynak, de nem nagyon jön össze. Zavarban van. Több dolog miatt is.

-   Szóval, ezen kívül nem sok újság van, ha csak nem számítjuk, hogy életem egyik legrosszabb óráján vagyunk, na nem a tantárgy miatt, gondolom azt te is sejted. – félszeg vigyor.

Valószínűleg, ekkora már Hermione is a társalgásba kapcsolódik, s Ron, hagyja is, had legyen ő az, aki most beszél. Neki nem sok kedve lenne a továbbiakban bármit is mondani. Leköti a figyelmét a korábbi gondolatsor. A BÁL.
No ige, a bál…meg Hermione. El kéne hívnia. De mikor? És, hogy? És egyébként is.
~Mi van, ha nemet mondd? Jó, biztos nem mond nemet. De, ha még is? Nem, az nem lehet, hát a múltkor is… az volt a baj, hogy nem őt hívtam elsőnek. Most őt kell. De mit mondjak?
Öhm. Szia Hermione. El jönnél velem a bálba? Neeem, ez nem jó. Hermione, mész a bálba, ha igen mehetnénk együtt? Nem, ez sem az igazi. Van kedved velem eljönni a bálba? Hmm, valami jobb kéne. Mi lenne, ha írásban kérném meg… Igen, ez jó ötlet. De, nem mégsem. Tuti megharagudna, aztán meg mehetek megint valamelyik Patillal. Na nem mintha nem kedvelném őket, de mégse Hermionék… Akkor még is marad a szóbeli dolog. Megvan. Hermione, van már párod a bálra, mert én szeretném, ha velem jönnél? Nos, azt hiszem ez jó lesz… De lehet meg kéne kérdeznem valakit előtte… Na mindegy. A szöveg megvan. És mikor tegyem fel neki a kérdést? Most? Óra előtt? Nem jó, itt ez a Benji egyerek. Nem akarok előtte égni… Óra után? Nem, az se jó, megyünk a következőre. Akkor azt hiszem este, a klubhelyiségben, ha nem lesznek ott sokan. Ha meg igen, akkor holnap, ha megyünk Hagridhoz, vagy elhívom a parkba. Na, de oda mikor hívjam??~

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok forogtak Ron fejében. Nem is figyelte a többiek társalgását. Majd mikor eldöntötte, hogyan, hol és mikor hívja el a bálba a lányt, visszatért közéjük.
Megvárja, míg szóhoz juthat kicsit, és megszólal.

- Tényleg, Hermione. Segítenél nekem óra után aaaa… könyvtárban… keresnem kéne… egy izét… akarom mondani kö-kö- könyvet? – teszi fel végül a kérdést, elég bénán. S reméli, hogy a lány igent mond, és akkor ott, el tudja hívni.

[{Terem előtt, majd bent}]

~SVK...Pitonnal...hiperszuper~ -pillantottam rá az órarendemre. Végre egy jó kis óra, tele izgalommal. Örömmel nyugtáztam ezt a fantasztikus hírt, majd sietve vágtattam a fürdőbe, hogy az óra kezdetéig el is készüljek. ~Nem lenne jó elkésni pont a kedvenc órámról.~ Gyorsan rendbeszedtem magam, kimostam a szememből a csipát , megkapirgáltam a hajam, amin ez a mozdulat nem segített túl sokat. Egy túrbó fogmosás, majd talár felkapás, cuccok összepakolása, és vágtatás. Ennyire lássuk be még nem igyekeztem órára, de azért bevallom Piton egy olyan tanár volt akitől tartottam. Tőle biztos nem lenne olyan vicces büntetőmunkát kapni, és az is tuti, hogy nem úsznám meg egy kis irkálással, vagy könyvpakolgatással. Rápillantottam az órára, majd lépteimet még inkább megszaporázva nyargaltam a bizonyos terem felé. ~Fúú...már tuti egy csomóan lesznek a teremben...Hermione az egyszer biztos~ -vágtam be a kissé lenéző fejet, majd villámgyorsan kitértem egy mardis társam elől, és folytattam utam. Közben az ablak mellett elhaladva kinéztem az udvarra, ahol már jópár diák ücsörgött, és élvezte a felettébb csodálatos időt. ~Hát igen, akinek nincs órája~ -dünnyögtem magamban, majd felszaladtam a lépcsőn.
Ekkor eszembe jutott a nemsokára kezdődő bál, már nagyon vártam, mert valójában nem nagyon ismertem Abbeyt, és őszintén szólva nem tudom miért jelentkeztem, hogy majd én elviszem. Egy hugrás csajt, Josh elment az eszed? -folyton ezt mondogatta a tudatalattim, de én próbáltam pozitívabban felfogni a dolgot. Hisz aranyos csajnak tűnik, szép is, bájos...csinos. De Josh, ez kell neked, egy tündi-bündi lányka? ~Igen, ez kell, egy olyan csaj akivel tudok beszélgetni, és az se baj ha jól táncol ~ Nem vagyok én olyan nagyigényű, az meg már a legkevésbé sem izgat, hogy hugrás, ééééss, akkor mi van??~

{Terem előtt, majd bent}

Ilyen gondolatok közepette érkeztem meg annak a bizonyos SVK teremnek az ajtaja elé, és most azon kezdtem el imádkozni (na jó az túlzás), hogy ne legyen bent Piton prof. ~Na, essünk túl rajta~ -könnyedén lenyomtam a kilincset, és az ajtó kitárult előttem, nem volt bent a tanár...viszont annál több diák. Odalöktem egy sziát, majd hátrafelé vettem az irányt. Kerestem egy üres padot, ledobtam a cuccom, majd magamat is a székre, és kicsit jobban körülnéztem.
~Hát persze...Hermione, sejtettem...ohh és Ron Weasley, még pár griffendéles, meg hugrás...mardis sehol~ Miért jöttem én ilyen hamar?~ Na mindegy, töltsük el hasznosan az időt~
Elővettem egy darab papírt, és rajzolgatni kezdtem, persze nem a nagyközönség előtt, bár az sem zavart volna, ha valaki észreveszi.

<SVK>

*Ron, a drága...a szokásos vörös fej, zavart dadogás-hát igen, mintha csak magamat látnám..Megeresztek egy zavarűző vigyort, majd felriasztom szendergéséből.
 -Ha, hát nekem sem a kedvencem, mióta...khm... Idióta, bagolyszemű, csöpögőshajú, és az orra....fuuj.
*Szándékosan nem mondom ki a nevét, ki tudja, lehet, hogy ott függ fölöttünk, denevérszárnyra hajazó talárjában...én meg nem akarok rögtön az elején büntetőmunkával és pontlevonással indítani.*
-Hívd el. Szerintem.
*A tantárgy ócsárolása közben utolértem Ron tekintetét, ami végre megmagyarázta, miért is van zavarban... Sosem bírtam túlságosan Hermionét, valahogy mindig túl sok nála a könyv, de hát ízlés kérdése...
Beletúrok a hajamba, amin már nem látszik, hogy nagyjából 10 perce fésültem ki, megpiszkálom a padon lévő karcolást, majd azzal a lendülettel lehajtom a fejemet a padra. Ó igen, egész más...hallgatom a terem zaját, a padon kocogó körmöket, a különféle hangszínekből összeállt zsongást, Ron vihogását, Hermione csicsergését..meg az ajtó nyikordulását. Abban a reményben emelem fel a fejem, hogy újjab Hugrás érkezik, ám csalódott fintorral kell nyugtáznom az illető érkezését...Mardis. Sebaj, azért köszönni neki is lehet.*
-Szia Josh...
*A halovány köszönés után lejjebb csúszok a padban, szemembe húzom a kapucnimat, és amolyan "készenléti állapotban" várom az óra kezdetét.*

//Alodia//

Rajzoltam és rajzoltam...nem figyeltem senkire és semmire, elmélyültem a nagy művészetben, és lassan Piton alakja körvonalazódott a papíron. Szemem elé tartottam a remekművet, mert valóban elég jól sikerült, majd letettem a pennát, és csak ültem ott türelmetlenül.
~Kezdődhetne már ez az óra, Piton merre járhat?~ -rápillantottam az órámra, és sejtésem beigazolódott, már itt kellene lennie. Vártam, hogy végre egy mardekáros is belépjen a terembe, addig meg újra firkálgatni kezdtem, de ekkor már nem éppen tudatosan, csak egyszerűen muszáj volt valamivel lefoglalnom magam, sosem bírtam egy helyben, csendben ülni. Nem sokáig kellett várnom, hisz az ajtó kis idő elteltével kinyílt, és végre egy mardekáros lépett a terembe, Alodia. Nem tudom miért, de ez a lány mindig is furcsa volt nekem, de szívesen elbeszélgettem volna vele, hogy igazak-e a sejtéseim. Lehet, hogy egy tök normális csaj, már amennyire a mardisok normálisak lehetnek...íme itt az élő példa rá A lány pont hátrafelé tartott, és a mellettem lévő padban foglalt helyet. Ő sem volt túlságosan nyugodt, ezt erősítette az is, hogy egy pár perc múlva dobolni kezdett a padon ujjaival. Oldalra néztem, majd felkaptam a papírt, belegyömöszöltem a táskámba, és a lány padjához léptem.

- Hello, nem haragszol ha leülök melléd? -kérdeztem, majd ha megengedte ledobtam magam mellé.
- Jó lenne ha beállítana már ez a tanár, unalmas így ülni és nem csinálni semmit. Egyébként szereted az SVK-t? -tudakolóztam, majd kipakoltam könyveimet az asztalra.