Sötét varázslatok kivédése tanterem

*Felüti a füzetet, amelyet üres pergamenokból fűzött össze az anyja, kitöröl egy könnycseppet a szeméből, majd szemügyre veszi a kissé tépázott papírt. Hát, egy SVK-ra jó lesz...legalábbis Mordon sosem arról volt híres, hogy mennyit nézegeti a diákok füzeteit. És igaza is van. Kit érdekel a külalak...
Pennája végét a szájába véve jó mugli szokás szerint rágcsálni próbálja, ám a puha tollak birizgálják a szájpadlását. Tüsszent egy óriásit, majd hangosan, lendületesen kifújja az orrát, ám a kis malőr után egy pillanattal már újra ugyanúgy ül, mint eddig. Fél térde a padnak támasztva, kezei karba téve az ölében, övtáskája és a belőle kiszóródott dolgok körülötte - egyszóval el se lehetne téveszteni, kiről van szó.
A diáksereg zajongása, az egyenletes zsongás bemászik a fülébe, rátelepszik az agyára, kimos belőle minden értelmes gondolatot, Chassy szeme egyre lejjebb csukódik, és kishíján éber "órai" alvásba merül, mikor az ajtó újra csapódik. Gosh! Ez csak valami beképzelt mardis lehet. Egyik ezével felfogja az időközben szemébe hulló haját, s hátratekint, ki az a bátor merénylő, aki felébreszttette. Ujjai egy Rókázó Rágcsa után kutatnak a zsebében, hátha az illető tahó zöld címeres nyitva felejtette a száját - Chass mindig is jól tudott célozni, s ha szerencséje van, likvidálhat az óráról egy nemkívánatos személyt.
A szemét kinyitva azonban enyhe csalódás lesz rajta úrrá, hiszen az ajtón belépő srácot ismeri, ő Dan, az évfolyamtársa, megrögzött Piton-gyűlölő, és épp a Chass előtt lévő, üres pad felé tart. *
-Szia...
*Suttogja Chass, mivel azért annyira ő is tart Mordontól, hogy ne csináljon olyan patáliákat, mint Pitonnál, ám az órai zajongás elengedhetetlen dolog, és úgy tűnik, Dan se egy szívbajos típus, legalábbis a könyvét elég feltűnően csapta be az előbb.*
-Nem szereted az SVK-t?
*A fiú arcán átfutó enyhe undor legalábbis erre enged következtetni. Vagy talán a könyv száraz leírásaival van baja? Hát, azt remekül kiszínezik Piton sötét mágia-imádó szövegei...*

.:: Chass:.

Még csak alig csukta be a könyvet, a mögötte ülő lány máris feltett egy kérdést. Dan hátrapillantott rá és csak elmosolyodott.  Kicsit gondolkozott a válaszon is, na meg hogy Mordon előtt meg merjen-e szólalni, pláne hogy hátat fordít neki.

- Én nem utálom a SVK-t, sőt ez a kedvenc órám, csak Pitonnal dögunalom szokott lenni. Most sokkal jobb, hogy Mordon tartja, de ez legfeljebb egy, vagy két óra. Piton nem szereti elhanyagolni a diákjait.- itt kicsit gúnyosan elvigyorodott. - De amugy jók az órák, csak ne ő tartaná... - kisebb fintor jelent meg az arcán, aztán előre fordult.

* Merem remélni, hogy ez elég halk volt és nem keltettem fel különösebben Mordon figyelmét erre a kis beszélgetésre, de tudom, hogy a mágikus szeme ellen úgysem tudok semmit sem tenni.*

A fiú elővette a pergamenjeit, hogy miket is vettek legutóbb, de Piton óráin nem szokott túlzottan irogatni, így alig volt benne valami is. Így inkább nem nagyon szerette volna átadni pont ezeket Mordonnak. Majd más llesz olyan stréber, hogy odaadja. A perrgameneket is belesuvasztotta a könyv valamelyik oldalaira, aztán óvatosan hátrafordult és ismét Chassy-re nézett.
- Szerinted Pitonnak mi ilyen sürgős, hogy be sem méltóztatott jönni?- suttogta szinte alig hallhatóan, de a lány szerencsére felfoghatta mit mondott, mert nem vágott rögtön ártatlan ábrázatot.

\Dan/

-Pf....hát nem hanyagol el minket, az már biztos.

*Szemeit forgatva a kisebb-nagyobb kalandokra gondol, amelyeket magána okozott szemtelenségével, de nem tehet róla, Piton oly mértékben idegesíti, hogy nem bírja visszafogni magát. Körmeit piszkálva huncut mosollyal a szája sarkában ennek hangot is ad.*
-Nem tehetek róla, de annyira idegesít, hogy képtelen vagyok befogni a szám.
*Kedvenc órája, de nem szereti, tök jó, de unalmas...Aha, ööö...Hagyjuk. A diplomatikus válaszokra nem gyon lehet mit mondani, hiszent ezért mondják őket... Mordon szeme viszont egyre gyakrabban cikázik feléjük, így hát Chass fog egy ceruzát, kitép egy lapot, és Dan mellé huppan.*
-Gondolom, így könnyebb kommunikálni. Te hogy állsz a jegyzetekkel?
*Pillant reménykedve a tankönyv lapjai közé becsúsztatott pergamenekre. Jegyzetelni kellett volna, Piton ide vagy oda, hiszen ha Mordon most lecsap rá, jó nagy sz*rban lesz.*
-Haha, szerintem azokat az óráka is könnyedén ksz élménnyé kell varázsolni:D Mindenesetre az sem csoda, hogy a Hugri csak 10 ponttal "büszkélkedhet", a Mardekár ellenben 30-cal...A kivételezés rendszerint olyan pillanat, amikor felcsattanok, és mi az eredménye? Pontlevonás.. Tiszta szerencse, hogy prefektus vagyok, így legalább megtorolhatom az alattunk lévő generációkon a rajtunk esett sértést.
*Dan újabb kérdésére Chass összehúzza a szemöldökét. Igen, neki is, mint mindenki másnak, feltűnt, hogy Piton hollétéről Mordon egy árva szót sem ejtett. Közelebb hajol Danhoz, kiszedi a haját annak arcából, majd hangját suttogóra fogva elmorzsolja a következő szavakat:*
Nem tudom, de biztos nem a világ megmentésén ügyködik...Mordon óra elején csak annyit mondott: "Pillanatnyilag nem elérhető." Gyanús...

Semmi energia nem volt a srácban. Ült és nézte az órára érkező diákokat. Ásítás és még egy ásítás. Valahogy fáradtnak érezte magát és nem volt épp a legfittebb, de a kutyát sem érdekelte. Végignézve a társaságon fejcsóválva jegyezte meg magának...
*Nyál, nyál, láw, láw ...Weasleyt nézni szinte fáj... Nál, nyál, még több abban a sarokban is, jobbra, balra…*
-Őrület mikre nem képesek egy nőért... Pfff... Teljesen nem értek semmit. Emberek jönnek, látnak egy nőt, nyáladzás, legyezés... Jó hogy má nem hogy már a szúnyog adjon vért. Hova csöppentem...
Gondolatait próbálja elterelni a szeme elé táruló látványtól. Kicsit kezdi untatni a roxforti nyálözön, amit mostanság tapasztal. Mindenhol csak ilyen szerelmes pár izéket talál akik markolásszák egymást és a másik tüdejéből próbálja kiszívni a levegőt, ami persze fulladáshoz vezet és ezt mámornak élik meg.
Ez így nem jó. Kane nem igazán erre vágyik, bár oké hazudna, ha azt mondaná, hogy ki ne vágyna egy formás...
-Na hagyjuk.
Neki inkább akció kellene. Hiányoznak a jó régi csínytevések, amikor még többet foglalkozott azzal, hogy tönkre tegyen valamit. Most viszont... Építene. Hírnevet, karriert. Alkotna. Maradandót és felülmúlhatatlant. Vágyálmok… Ugyan úgy mint a saját cukrászda Bécsben…
A merengésből, egy ismerős kopogás térítette vissza a jelenbe. A kopogás és a teremben megjelenő alak.
Rémszem Mordon, az auror. Kicsit megrázta a fejét nem igazán akart hinni nekik, de kénytelen volt. Az ő jelenléte arra engedet következtetni, hogy Piton, nem igazán akar megjelenni az órán. Mint az később ki is derült, hogy Piton, aki ha kővé válna, ő lehetne az undor és a gyűlölet szobra, kivétel ez alól a mardekár team, ők megkoszorúznák és sírnának utána, és egyéb… szóval elfoglalt. Általános susmorgás és halk hangzavar kerekedett Mordon láttán.
-Mi a fenét csinálhat. Belehalna, ha nem kínozhatna minket…
Kane legszívesebben öröm táncot járna. Egy óra Piton nélkül. Bár rémszem sem a legjobb, de még messze ő a legjobb fej kettejük közül. Bár egy közös van bennük. Weasleyt megtalálja mind kettő. Erőt vesz magán, mivel látja, hogy Ron nem igazán áll a helyzet magaslatán. Feláll és válaszol.
-Tanár úr. Az előző órán Ravasz szintű varázslatokról magyarázott Piton prof. Ha jól tudom igen. De szerintem jelen pillanatban nem sok ember tudna válaszolni.
Egy másodpercre elcsendesedett, egy újabb kérdést, vagy valami ahoz hasonlót várva. De folytatta.
-Tanár úr, ha szabad kérdeznem. Merre van Piton professzor? Sokáig lesz elfoglalt, vagy egyáltalán nem akar, vagy nem tud visszajönni?
Kicsit akadozott a kérdés, mintha izgulna, de igazából csak a hirtelen ötlet miatt ilyen a hangja. Vissza dobta a labdát a profnak és várta a választ.

[[Az Óra]]

[Az Óra]

*Mikor már mindenki elhelyezkedett a teremben, aki látszólag az óra kezdetére és a Denevérre várt, Ron úgy döntött, egyelőre hanyagolja a Hermionéval folytatott társalást. Folytatott?? Inkább csak ő általa mekezdett társalást. A lány, láthatólag jobban el volt foglalva a hollósokkal való beszélgetéssel. Ha válaszol, az szuper… Ha nem, hát nincs mit tenni… Majd csak megoldja valahogy. Egyelőre ezen most nem idegesítette magát… Nagyon… Azon viszont annál inkább, hogy Harry még minid nem érkezett meg órára… Bár…ehhez úgymond már hozzá szokhatott…
A francia és Lyra közben megtalálta a helyét, s boldog egyetértésben üldögéltek az óra kezdetét várva.
Körbenézett a teremben, s a sustorgó és ezt-azt csináló emberkéket vette szemügyre. Chassy, miután segített neki, Oli felé fordult - és vele kezdett társalogni, majd mikor a srác nem igazán reagált a füzeteivel szorgoskodott.
Majd nyílt az ajtó, s minden számítást felülírva nem a Mardekárosok sötét feje lépett be, hanem hangos koppanások sorozata mellett Rémszem volt, aki a terembe lépett.
Eme fura és ilyesztő mellékzöngének köszönhetően korábbi beszélgetőtársa Chassy ijedten felsikolotott… és a közelében helyet foglaló srácot kezdte szapulni, hogy ugyan miért nem szólt neki, hogy Mordon érkezik…
~Na vajon miért? Fordult meg a srác fejében… ~ Talán mert senkinek nem volt fogalma, a hirtelen helyettesítésről. Arra azért kíváncsi lett volna… vajon hőn szeretett sötét tanáruk, aki a hozzá hasonló varázslatok kivédését oktatta… merre is lehet…
Ron arcára kiült a meglepetés. ~Nem Piton? Ennél szebb nem is lehetne ez a nap.~
A prof köszönt és a katedra felé vette az irányt, majd kisebb nehézségek árán felküzdötte magát az említett dobogóra.
~Piton nem elérhető? És most mit csináljunk? Hagyjunk üzenetet?~
Majd a kósza mosoly, ami végig terült a srác arcán, azonnal le is fagyott, mikor Mordon őt szólította meg, hogy mit is vettek előző órán…*

- Hát…őőőő… izé… szóval. – kutatott az emlékei között, aminek persze nem volt sok értelme, mivel, hogy az előző órán is kb annyira figyelt, mint most rá Hermione. – Szóval… tehát… - próbálkozott tovább, s közben az előtte heverő könyvet fixírozta, majd a pergamenjét, amire jegyzetelnie kellett volna, de persze ezt hanyagolta a legtöbb esetben.

*Kétségbeesett tekintettel nézet Hermionéra, hátha a lány most kihúzza a csávából… De nem…ez egyszer Ron egyedül maradt. Kétségbeesett szenvedését egyik háztársa szakította meg, aki felállt s a hatodéves helyett válaszolt a kérdésre.
Ron, most iszonyatosan hálás volt neki, s küldött is egy „köszi” biccentést a srác felé… Legalább valaki megkönyörült rajta.
Viszont Kane, nem hagyta annyiban a dolgot, s a proffot Piton távollétének okáról és időtartamáról kezdte faggatni.
~ Na asszem ezt nem kellett volna… Hiszen Mordon kijelentette, hogy ne is kérdezzünk semmit… Remélem,nem díjazza egy kis pontlevonással… Így is elég csehül áll a Griffendél a házak közötti versenyben.~

Ezek után Ron tekintetét a pergamenjére szegezte, s nagyon remélte, hogy ezen az órán több dologgal nem találja meg a „tanár úr”.*

- Kell nekem ilyen jellegzetesen Weasleynek lennem… - dohogott félhangosan…de annyira nem erős hangon, hogy a mellette ülőkön kívül bárki meghallhassa.

*Majd pennáját kezébe véve kezdett apró dolgokat firkálgatni a papír szélére, közben eme csodás óra végét áhította.*

[[SVK]]

[SVK]

*Na persze. Még szép, hogyne… Még is milyen módon kérik tőle, hogy megérkezik az egyik nap, a másikon pedig már üljön benn és hallgassa Piton utálkozását? Na, szuper… de tényleg. Majd csak kipróbálja azon a denevéren egyszer az egyik orosz átkot, az is száz százalék. Na mindegy. Lényeg a lényeg, hogy nem készült fel teljes mértékben.

A sárga szegélyes talár csak úgy lobog a hátán, amint végigrohan a folyosón. Közben kezében a táskája csak úgy himbálózik ide-oda, mint az óratoronyban az óra. Na szuper, mit ihatott, hogy ilyen hülye hasonlítok jutnak az eszébe? Végigszánt három folyosót, míg végre odaér a tanterem elé. Résnyire már nyitva van annak ajtaja, így talán még nincsen benn Piton.*
~ Mit kapok, ha már benn lesz?! Ki fog csinálni… ~
*Pár bátortalan lépés a terem felé. Nem megy…. Valamit ki kell találnia, el kell terelni a tanár figyelmét. Ez az, bedob egy trágyagránátot a terembe, majd míg a bűzzel vannak elfoglalva, hogy helye foglal az egyik árnyékos, hátsó padsorban.
Ez az, ez remek terv. De honnét szerezzen trágyagránátot? Na, tessék… Megfúrja a saját tervét. Na, akkor itt a második. Laposkúszásban elmegy a padok alatt, majd szintén leül egy árnyékos padsorba.*
~ Légy már férfi istenem! ~

*Mély levegő, majd olyan simán, mintha még el sem kezdődött volna, belép a terembe. Nem nyitja ki az ajtót, bebújik azon a résen, amit hagytak. Ekkor tudatosul csak benne, hogy ez nem is Piton, hanem Mordon. Na, most nem mondhatná, hogy „már megint?”, elvégre csak a hasonmása tanította őket, nem Mordon. Lényegtelen.
Egy idióta vigyort ejt meg, majd kezével int a többieknek, a tanár felé pedig biccent. Végül jön a terv utolsó része, leveti magát az egyik padba. Na, így jó lesz… Hogy ki mellett ül, az nem érdekli. *
~ Weasley meg mit csinál? ~
*Várjunk csak… Ha nincsen Piton, és Mordon csak helyettesít, akkor ő nem vonhat le pontot. Micsoda mázli! Akkor nem vnhat le pontot, mert elkésett az óráról. Legalább is reméli, hogy ez így van.
Figyelmesen hallgatja Ron-t, mármint próbálná hallgatni, csak nincsen mit. Ekkor az eszébe jut még egy ökörség. Mi van, ha Piton balesetet szenvedett és Mordon lesz egész évben? Pár pontért cserébe ez megváltás lenne. De hogy melyiknek örülne jobban? Inkább Mordon ordítsa le a fejét, vagy egész évben tűrje Piton-t? *

A kérdés elhangzását kinos, feszült csönd követte, miközben Ron igyekezett valami használható információt találni egy üres lapon... de nyilván, erre nem volt sok esélye. Sőt, még néhány másodpercnyi haladék is az öléba pottyant: egy diák késve érkezett az órára és ráadásul úgy tett, mintha legalábbis semmi nem történt volna... sőt, továbbment: egyenesen szemtelenül viselkedett. Egy dolog, hogy ő nem volt Piton... egy másik, hogy meddig mehet el egy diák, legyen szó bárkiről.
- Óra után maradj itt, fiacskám. - a reszelős hang most vészjóslóan csendült, remélhetőleg megfagyasztva a vért a célszemély ereiben. - Lehet, hogy Piton tolerálja az efféle viselkedést, én azonban nem. - egy pillanatra mindkét szeme a srácon időzött. Valószinűtlen volt, hogy az eltelt röpke két év alatt bárki elfelejtette volna Draco Malfoy estét... és habár azóta már nyilt titok, hogy az nem az ő műve volt, de meg kellett hagyni: Kupor jó szinész volt, hiszen az eredeti sem csinálhatta volna jobban. Nem tudta, hogy a diákok mennyire vannak ezzel tisztában, de ügyelt rá, hogy a tekintetéből nyilvánvalóvá váljon a dolog.
A szúrós tekintet végül tovasiklott: a mágikus szem ismét megkezdte pörgő őrjáratát, az ép pedig újra Weasley arcára szegeződött s várta a választ, amiről tudta: soha nem fog megkapni... legalábbis Rontól nem. Egy pillanatra eltöprengett a nyilvánvaló kérdésen: miért épp őt pécézte ki magának? A kézenfekvőbb választás Granger lett volna, hiszen ő meg tudta volna válaszolni, de akkor miért nem...? A válasz igazából egyszerű: Weasley aranyvérű volt és a külső szemlélő sem akadhatott volna fent rajta, hogy ismeri, mig Granger... nos, vele csak a renden keresztül állt kapcsolatban és egy szemfülesebb illetőben ez gyanakvást válthatott volna ki...
Ah, már megint a paranoia... ki lehetne Voldemort kéme itt az iskolán belül? Valószinűleg senki.
- És fogd be a szádat, ha nem akarsz duplázni. - már rá sem nézett a késő illetőre... illetve a fejét nem forditott arra, de a mágikus szem elidőzött egy pillanatig a beszélgető párocskán. - Ez rád is vonatkozik, kisasszony. Gondolom egyikőtök vágyálma sem merül ki egy fehér görény képében. - végül szavakká formálta a korábban ki nem mondott fenyegetést s ferde szájának sarkában egy halovány félmosoly-féleség tűnt fel. - Persze, ha másképp gondoljátok... - a mágikus szem újra megtorpant egy pillanatra az üregben, hogy szemügyre vegy a két nebuló arcát, utána folytatta útját, az öreg pedig újra Ron felé forditotta a figyelmét és éppen készült volna leültetni a srácot pár minuszpont kiséretében, amikor egy másik diák állt fel és elhadarta a választ a kérdésre, majd feltett egy újabbat.
- Ravasz-szintű varázslatok... - ismételte meg morfondirozva. Elég régen volt már diák ahhoz, hogy ne emlékezzen rá mit mikor tanult... igazából csak a sorrend maradt meg... de ez pont elég volt, s már körvonalazódni is kezdett egy ötlet a fejében. Közben mágikus szeme a hátul lopakodó diákra szegeződött, de úgy döntött nem szól semmit; had higgye a srác, hogy átverte. Legyen meg a sikerélménye, még ha nem is lesz hosszú életű...
- Öt pont a Griffendélnek a válaszért - fordult végül a felszólaló felé - és ugyanennyi minusz a kifejezett kérés ellenére feltett kérdéséért. Próbálj meg odafigyelni arra, amit mondok... de arra méginkább, amit kérek. Ez mindenkire vonatkozik. - tekintét végighordozta az oszályon s a pillantás komolyságot üzent; nem nagyon szeretett volna tovább ezzel foglalkozni. - Nos rendben. Ha a Ravasz-szintű mágiákba kezdtetek bele, akkor mostanra már végeztetek az átkokkal és ellenátkokkal, a támadó- és védekezőbűbájok nagy részével. Az új anyag leadását meghagyom Pitonna... professzornak, nem akarok belekontárkodni a munkájába. A mai gyakorlati óra lesz. Tegyétek el a könyveket és álljatok fel, csak a pálca legyen nálatok. - megvárta, mig a a diákok engedelmeskednek, majd egy pálcaintéssel a terem oldalába küldte az asztalokat és a székeket.
- Keressetek párt magatoknak, utána pedig álljatok sorba.

//Határidő július 28; aki addig nem csatlakozik az órához, azt utána később nem tudom beleirni.//

[SVK, „AZ” óra]

SVK, „AZ” óra


Az igazat megvallva Freddie nem volt az a stréber típus, aki azonnal felpattan, ha a másik nem tudja a választ…esetlegesen nekiáll két kézzel, két lábbal és negyven ujjal, esetleg még a fogaival és nyelvével is kapálózni, jelezvén, Ő van olyan Merlin, hogy tudja, mit is a kérdésre adandó válasz. Tulajdonképpen, mélyen ellenezte az efféle viselkedést, mert noha kevesekről mondhatta el, hogy barátnak tekinti Őket, mégis…a betyárbecsület mindenek előtt szerepelt a listáján, még a számára ismeretlenekkel szemben is. Ebből, és jelleméből fakadóan, ha ott ült volna Ron előtt, minden bizonnyal megpróbált volna segíteni neki, legalább annyit, hogy a jegyzeteit felé fordítja, és kissé oldalra csúszik, hogy azok láthatóvá váljanak. Nem ez történt, a Vöröske körül üldögélők olyan csendben meredtek ki a fejükből, mint akiket megbabonáztak. Szégyenletes. Mintha féltek volna attól, hogy súgásért megtorlás jár…pont Mordon óráján. A köpcös alak valóban sok mindent látott a szeme helyén ékeskedő golyó miatt, de hogy ilyesmiért szólt volna, az kizárt. Mióta a Roxfort folyosóit koptatta, Freddie-nek volt már alkalma vele szót váltani, és közelről sem olyan egyéniségnek ismerte meg, aki az efféle dolgok miatt szót ejtene.

Mellkasán pihenő, összefont karjain már éppen engedett volna, hogy valamiféle neszt, zajt keltsen, ezzel is húzva a Weasley fiúnak az időt, amikor egy, a Griffendél házát erősbítő robbant ki a padjából. A franciahon szülötte nyugalmasan biccentette kissé hátra a fejét, majd azzal a „lendülettel” fordította hátra, a hangok irányába, hogy megszemlélje, ki is lehet az.
~ Kane! ~
Jegyezte meg magában kissé meglepődve, hiszen nem úgy ismerte a fiút, mint aki éjt nappallá téve figyeli, mikor is tud imponálni a tanároknak. Megemelte egyik szemöldökét, az első pillanatban meglepődést tükröző íriszekben aztán felcsillant egyfajta elismerő láng…elvégre…a srác mégiscsak megmentette háztársát, ha már nem ült annak környékén. A válaszokat követően billent vissza eredeti állapotába, hogy szemeit a tanárra vetve figyelje annak reakcióit…minthogy a fordulás közben látószögébe estek a gyávák, nem zavartatva magát, mérte végig a Ron körött üldögélőket. A mogyoróbarna íriszekből egyértelműen kiolvasható volt az a bizonyos megvetés. Azok, akik ott foglaltak helyet…nem volt bennük annyi, hogy legalább a jegyzeteiket mutassák, ha már jelen helyzetben a súgást kizárta a nesztelen csend. Az a pillanatnyi tekintet, ha látták…éppen elegendő volt, és kifejezett mindent, amit a francia gondolt.

A tanár által, és egyes diákok által rendezett közjátékot illetően aztán végre valahára felcsendültek az óra haladására vonatkozó utasítások is. Újabb meglepetés, de ez kellemesen hatott. Végre egy tanár, aki gyakorlatban is kamatoztatni óhajtja a varázslás tudományát, nem pedig csak elméletben mesél az offenzív és defenzív mágiákról. Freddie nem pakolt ki a padra, soha nem volt szokása elővenni a pennát, pergament, tintát, mint azt kellene, vagy a szükség kívánja…mindig megvárta, amiig a tanár bele nem kezd az órába. Jól tette. A szavakat hallva elmosolyodott, majd a fal mellé dobva táskáját nyúlt be a talár belső zsebébe, hogy előhúzhassa onnan a varázspálcáját. Felkelvén segített párjának is, melyet követően a terem közepén futó, padok közötti szakaszra oldalgott.

Amint mindenki összeszedte magát, és befejezte a készülődést, Mordon a terem két oldalára tessékelte az ülőalkalmatosságokat, és asztalokat. A felszólítást követően természetesen Lyra mögé lépett, elvégre egyértelmű volt, hogy Őt szeretné párjának. Nem is lehetett kérdés, egyrészt, mert hiába óra, akkor sem nézte volna jó szemmel, ha más átkokat szór a lány felé, a második, pedig az, aki őt kapta volna, nem biztos, hogy jól jár. Így legalább tudja, hogy visszafogja majd magát. A Beaux-ban igen jól ment neki ez a tantárgy, bár ott a megnevezése valamelyest más volt, mi több, az óra anyaga is. Minthogy nem akart az elsők között lenni a sorbaálláskor, így a harmadik, negyedik helyre próbálta húzni kedvesét. Ezzel lesz idejük végigmérni, mit is kell csinálni, miért, merre…egyszerű varázslatokra számított, de hatásosra. Mordont ismerve erre minden esély megvolt.

 [ SVK ]

Mordon?
A lány kis híján lefordult a székről amikor az ajtóban megjelent a férfi. Ez egy jó óra lesz, szinte már előre tudta. Piton nélkül nagyon szerette a tárgyat, maga a tanár is csak azért nem volt számára oly szimpatikus, mint elődjei, mert híres volt arról, hogy nem épp igazságos más házak tanulójaival. Mordon már más tészta. Igazságos, és kevésbé félelmetes.
Apró mosoly villant fel az ajkain, ahogy a faláb tulajdonosa a katedra felé igyekezett. Furcsa volt viszontlátni azzal a tudattal, hogy egyszer már volt tanáruk igaz, akkor tulajdonképp nem is Ő volt, na de mindegy.
Piton nincs itt, és ennél jobb hírrel nem is kezdhették volna a napot. Az más egy másik kör, hogy miért nincs itt. Soha nem kedvelte, nem is érdekelte, ha a tanárral bármi is történt volna, de most égett a vágytól, hogy értesülhessen mi is történt voltaképpen, ami miatt kihagyja a tanítást a kedvenc óráján.

Csillogó szemekkel fordult Freddie felé, majd vissza Mordonra. Kíváncsi volt, hogyan is tovább, hiszen nem tudhatta, hogy mit is vettek múlt órán.
A kérdés szinte ugyanebben a pillanatban hangzott el. A kékeszöld íriszek a Weasley fiúra szegeződtek, majd a körülötte ülőkre. Valaki igazán segíthetne már neki. Freddiere sandítva könnyen megállapítja, hogy a fiúnak is hasonló gondolatok járhatnak a fejében. Mivel azonban túl messze ül, esélye nincs hogy segíthessen. Na de a többiek. Mi van már? Nem Piton óráján vannak.

A másik Griffendéles szavaira apró fintor kúszik a szája sarkába. Ennyi erővel már füzetet is adhatott volna Ronnak. Mordon nem is tétlenkedik, abban a momentumban fejezi ki a köszönetét, és a kérését, hogy jobb lenne, ha mindig az válaszolna, akit kérdez. Ez olyan alapvető szabály, amit képtelenség elfelejteni. Na de ez most nem az Ő reszortja, az ilyen vitákat úgyis elintézik majd egymás közt.
A Tanár Úr szavaira egy pillanatra leakad, hiszen nem túl sok gyakorlati órájuk volt az elmúlt időszakban, aztán felvette a táskáját, és óvatosan Freddié mellé tette. A talárja ujjából előhalászta a pálcát, és követte Kedvesét a padok között. Az újabb utasításra akaratlanul is elmosolyodott, ahogy a fiúra tekintett. Egyértelmű volt, hogy Ők egymással lesznek párban, bár egy cseppet tartott is tőle, hiszen mégiscsak más dolog volt átkozni valaki olyat, aki kevésbé állt ennyire közel a szívéhez. De nem bánta, Sőt, ugyanennyi kíváncsiság is hajtotta, hogy Freddie vajon mennyire forgatja jól a maga varázseszközét. Furcsa „mókának” néznek Ők ketten elébe az már biztos.

Éledező izgalommal várta a folytatást, hogy a Tanár úr azt is közölje mi lesz a következő feladat. Íriszeit a fiúéba fúrta, mintha azt mondta volna, vele „Örülök, hogy veled gyakorolhatok, ígérem óvatos leszek”. Egy apró mosoly, és körülhordozta pillantását a többieken is, érdekelte ki kivel fog összeakadni ezen az órán…

          :: Sötét Varázslatok Kivédése


Távolodó, harsány kacagás...
Kipp-kopp...
Kipp-kopp...
Hosszú folyosók, kihalt lépcsőházak, csend, üresség. A délelőtti tanítási órákról nem szoktak lógni a diákok, esetleg egy eszeveszetten rohanó alsóéves szalad valahol a kastély másik felében a bűbájtan terem felé, és egy csapatnyi hollóhátas végzős ücsörög a klubhelységben, élvezve lyukasórájuknak üdítő perceit. A fényes márványpadló tükrében fáklyák hosszú sorának fénye olvad össze, hogy aranyló csík képében szegélyezze az arra járók útját...
Sosem késtem még óráról. Ok nélkül soha. És most mégis... Tíz perccel a Sötét Varázslatok Kivédése óra kezdete után indulok el a kastély útvesztőiben. Az egyik sarkon váltam el barátnőimtől, akikkel alaposan kielemeztük Weasley legutóbbi nyilvános bénázását. Alig törlődött még le íves ajkaimról a nevetés, épp csak kárörvendő mosollyá szelídült. Rágnom kéne a körmeim és hisztérikusan rohannom a tanterem felé, de magabiztos lépteim komótosak, nem látni rajtam sietség vagy aggódás szikráját sem. Ó, hogyan is sietnék? Hiszen Piton professzor órájára tartok. Egy lenge füllentés, és biztosan elnézi. Viszont szívből sajnálnám, ha lemaradnék arról, hogyan teszi nevetségessé megint a griffis hős hármast. Tapasztalatból azonban úgy gondolom, Potterék csak a tanóra második felében szokták produkálni magukat.

A tanterem elé érve lelassítom lépteim. Tétovázva állok meg az ajtó előtt, és gyorsan végigpörgetem magamban a kitalált magyarázatot a késésre. Ó, igen, prefektusi feladataimra fogok hivatkozni. Ez olyan biztos dolog, amit már amúgy sem lehet kifogásolni... Nem mintha Piton professzor szokta volna. Bár, igazat megvallva, még nem késtem a házvezető tanárom órájáról. Másról már igen, de annak határozott oka volt. Priuszom nincs, tehát nincs mitől tartanom. Bátorító magyarázataimra és Potterék kínzásának feledhetetlen perceire gondolva magabiztosan nyomtam le a kilincset.
Átlépve a küszöböt, első pillantásom a katedra felé téved. Egy másodpercre megtorpanok meglepetésemben, majd zavartan összeszedem magam, és bezárom a nyikorgó ósdi faajtót. Jóval bizonytalanabb léptekkel kerültem meg a padok sorait, mint szoktam, hiszen alig ocsúdtam fel megrökönyödésemből. Mordon? Ő, itt, most, Piton helyett? Na ez... érdekes. A mániás, paranoiás ex-auror már két évvel ezelőtt sem lopta be magát a szívembe parancsoló, szigorú stílusával és modorával. Igaz, akkor nem ő maga volt, dehát az ifjabb Barty Kupor valószínűleg megnézte először, hogyan viselkedik az, akivé változott, és próbálta utánozni, nem? Ráadásul mindenki tudta, hogy Alastor Mordon Dumbledore barátja... Ami azt jelenti, hogy Potteréket nem hogy alázná, de talán kedveli is.
Valószínű, hogy társaim figyelmét magamra vontam, és ezt a tanárnak is észre kell vennie. Miután letettem a táskám kiszemelt helyemhez, pedánsan megálltam a padom mellett, és kihúzva magam, megvárva, míg befejezi az előző mondandóját, a rögtönzött helyettesre fordítottam tekintetem.

- Elnézést, tanár úr... – szólaltam meg, talán kissé élesen nyomva meg a tanár úr minősítést. Szemrebbenés nélkül, szinte őszinte csengéssel folytattam, fontoskodó prefektusi hangra váltva, melyet még alsóéves koromban lestem el attól a Weasleytől. Szerencsére már évek óta nem terhel a jelenlétével, de sosem gondoltam volna, hogy még tanulhatok is tőle valamit.
– Prefektusi teendőim végzése miatt késtem az óráról. –
Várakozóan néztem a hírhedt aurorra, majd a bárminemű válasz vagy gesztus után helyet foglalok. Természetesen jobbról-balról mardekáros társaim vesznek körül, nem hiába választottam épp ezt a helyet. Mordon a szokásossal kezdi, hogy mit vettünk a legutóbbi órán. Weasley persze egy normális mondatot nem tud kinyögni, de ki csodálkozna rajta? Lustán dőlök hátra a székemen, kissé lejjebb csúszva, de hosszú lábaim ugyanolyan szigorúan keresztbe fonva maradnak, mint eddig. A griffendél „érdemeinek“ pontozásakor minden önfegyelmem latba kell vetnem, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés – így csak egy kárörvendő grimaszt mutatok belőle a külvilágnak. Ez igen, bátor pirostalárosok! Plusz öt, mínusz öt. Ha továbbra is így haladnak, év végén miénk a kupa.
A helyettes instrukcióit mocorgás követi, és a csoport többi tagjához hasonlóan felállok helyemről, egyenesen mardekáros társaimhoz lépve. A rövid rendeződés során úgy taktikáztam, hogy az utolsók között legyek. Na, a taktikázás alatt persze gyengéd unszolásokat és lökéseket kell érteni. Átfutott az agyamon, hogy Draco nem jelent meg az órán. Különben mindenképp úgy igazítanám, hogy vele legyen lehetőségem párban lenni. Persze, igaz is, szünetben motyogott valami magyarázatot, de sajnos Bulstrode pletykáira figyeltem, és nem értettem a végét. Beletörődő sóhajjal fordultam Reynolds felé, aki a legközelebb sodródott hozzám a diákok egyelőre kaotikus halmazában.
- Josh... Remélem, nem gond, ha csatlakozom. – Nem szokásom az ismerőseimet keresztnevükön szólítani, így ez egy határozott célzás arra vonatkozóan, hogy milyen választ szeretnék hallani.

[Ugye nem gond, ha... szóval. Leszünk együtt?]

SVK


Miután Kane megadta a helyes választ, s Mordontól megkapta a dicséretet, s fejmosást is... Kezdődhetett az óra. Közben toppant be egy mardekáros lányka Pansy Parkison. Nos, kellőképpen idegesítő volt a társasága... Főleg, mert Draco pincsikutyáinak egyike volt. De most legkevésbé ez foglalkoztatta Ront. A lány belépett, elnézést kért, és fontos prefektusi teendőire hivatkozott... Ja, persze... Biztos prefektusi teendők közé sorolná azt is, ha egy elsőéves szekírozna valamelyik folyosón...
Mordon pedig belekezd az órába. Mindenkinek el kell hagyni a helyét, és két sorban elhelyezkedni. Remek, biztosan átkokat és ellen-átkokat fognak gyakorolni. De mik is voltak azok, melyeket tudniuk kéne?
Ron gondolkozik, közben kelletlenül feltápászkodik, s társaihoz hasonlóan, próbál helyezkedni. Persze mindenképpen úgy, hogy Mioval kerüljön párba. A lányt keresi a szemével, mert amíg el volt foglalva a különböző varázsigék felidézésével, a lány felpattant, s meg állt valahol. Ron szerencsére felfedezte, s pár emberen keresztül el is jutott hozzá.

- Ugye nem gond, ha... szóval. Leszünk együtt? - kérdezte a lánytól, s remélte, hogy igenlő választ kap. Korántsem volt kedve valamelyik évfolyamtársával párba kerülnie.

Többek közt azért sem, mert azt tudta, hogy Miotól maximum egy rosszalló pillantásra számíthat egy elrontott bűbáj miatt... Mástól meg... Nem volt kedve ehhez.
Tény, hogy a lány nem fogadta valami nagy örömmel mikor a terembe érkezett, de remélte, hogy ez most nem fog kihatni a gyakorlásra.
Azért az megfordult a fejében, hogy Hermione igent mond, aztán csak a lecke végett majd kap az arcába pár kellemetlen bűbájt... Ha már tényleg magára haragította valamivel. Amire persze már rég nem emlékezett. Na, de ha ezzel megbékél, akkor jöjjön aminek jönnie kell...
Bár, nem volt teljesen biztos abban, hogy ezt komolyan is gondolja, de majd meglátjuk mit hoz a sors. Remélte, csak nem a gyengélkedőn fog kikötni... Annyira tán nem haragszik a lány.
Ha Mio elfogadja a felkérést, akkor Ron egy halk megjegyzést tesz: „Majd óvatos leszek.”
Ezt persze arra értette, hogy vigyáz a lányra, s nem fog valami durva átkot ráküldeni. Persze, ezt a külvilág úgy is úgy értelmezi, hogy vigyáz a lányra, nehogy egy félresikerült átokkal megsebezze... Na igen, ez jellemző lenne...
Ha a lány nemet mondana, akkor bajban van. Nem igazán tudja, hogy ki mellé is álljon. Akkor félrehúzódik s vár, hátha valaki olyan marad egyedül, akitől nem rázza ki a hideg. Ha nem, hát marad az utolsó ember, esetleg... egyedül.
Azért remélte, hogy nem kell valaki idegennel össze állnia...
Amíg Mordon nem közli a következő feladatokat csendben áll és figyeli a nyüzsgést, hogy ki hogyan is dönt. Ki- ki mellé áll... S agyal azon, vajon mi lesz az első átok, vagy védőbűbáj, amit használnia kell. Mert most egy sem jutott eszébe...
Mi lesz... mi lesz... vajon sikerülni fog? Emlékezni fog rá....

Mielőtt kiadta a felsorakozásra és párválasztásra vonatkozó utasitást, az ajtó ismét kivágódott és egy újabb diák jelent meg az ajtóban, méghozzá egy mardekáros. Sőt, egy mardekáros prefektus. Mi több… egy mardekáros prefektus, aki azt hitte, hogy nem ismeri a házirendet.
- Nocsak, nocsak… - mindkét szemét az érkezőre emelte, ami meglehetősen szokatlan volt tőle, lévén paranoiája okán szerette folyamatosan szemmel tartani a környéket. A gúnyos felhangról nem vett tudomást: egyrészt mert majdnem biztos volt benne, hogy nem való tanárnak; másrészt pedig mert tudta, hogy ez a kis taknyos… nem tud semmit, egyszerűen nulla tudással és élettapasztalattal rendelkezik. Lehet, hogy mellre szivta volna mondjuk egy Lucius Malfoy esetében, de igy… egy gondolattal eltörölhetné a föld szinéről, ha akarná. De persze nem akarta. Ő jó varázsló volt. Állitolag. – Tudomásom szerint a prefektusi teendők nem mentik fel a tanórai részvétel alól s ez ugyanúgy becsöngetéstől kicsöngetésig tart, mint minden más diáknak… - minden idegszálával a lány viselkedését figyelte s ha úgy itélte meg, hogy vissza akar vágni, akkor hozzátette - … és kérem ne javitson ki, ha tévednék, ugyanis az én szavam a döntő. Öt pont a Mardekártól. – ezzel visszafordult az osztály felé s folytatta az órát, azaz kiadta az utasitásokat a párbajgyakorlat előkészületeinek megtételére.
A párok szépen, lassan összeálltak s felsorakoztak az öreg auror előtt. A mágikus szem végigvert a diákokon s rövid töprengés után Rémszem rájuk hagyta. Habár nem volt tisztában az osztály összes tanulójának az erejével, de néhány orditó hiba igy is szemet szúrt… például a Weasley-Granger párositás eléggé bohózatszerűnek igérkezett, hiszen a srácnak nagyjából esélye nem volt elkábitani vagy lefegyverezni a nála sokkal felkészültebb társát. Egy másik kirivó elégtelenség néhány sorral hátrébb mutatkozott: egy szerelmespár, egymás ellen… hát az sem tűnt olyasminek, amiből teljes erőbedobással folyó párbaj kerekedhet. Végül azonban mégis rájuk hagyta és erre több okot, kifogást is talált nagy hirtelenjében. Az egyik, hogy végeredményben ő mégis csak egy helyettesitő tanár, s mint ilyen, a lehetőségei is kötöttek valamilyen szinten… s a másik dolog, ami többet nyomott a latba: ezeknek a párositásoknak is megvolt a maga haszna. Weasley talán többet tanul igy, mint eddigi életében összesen, míg a párocska… hát, kitudja mit hoz a holnap. Ma már mindenki lehet áruló…
- Rendben, a feladat adott és nyilvánvaló. Ne használjatok főbenjáró… illetve esetlegesen magatok által alkotott átkokat. Kerüljétek a csonkolást és a maradandó károsodás okozását…  ezektől eltekintve használjátok belátásotok szerint azt a pálcát. – Az a pillanatnyi habozás… hát igen, a diákok által alkotott átkok…szeszélyesek tudnak lenni s habár hatodévben még nem annyira jellemzőek, azért akad néhány kivétel… de neki például volt egy rakás, tehát jobbnak látta beleszőni a mondanivalóba. – Álljatok fel egymással szemben és kezdjétek el a gyakorlatot.

[**********]

A dupla tanóra végéig még nagyjából másfél óra volt hátra s az öreg auror kegyetlenül meghajtotta a diákokat ezalatt, egy perc pihenőt nem kaptak. Annak ellenére, hogy a gyakorlat valószinűleg egy fénylő csillag volt az átlagos SVK-órák szürke palettáján, a nebulók majdnem biztos, hogy alig várták a kicsengetést jelző mágikus szólamot. Amikor ez végül elhangzott, az auror néhány vörös szikrát lőtt a párbajozók fölé, megálljt intve ezzel.
- Azt hiszem, ez elég volt. – mondta, mikor elhaltak az utolsó durranások. Tekintete végigsöpört a társaságon, elidőzve néhány szakadt, megpörkölődött taláron, egy ronggyá deformálódott süvegen… és úgy általában az egész szakadt társaságon, amivé a Roxfort hatodik évfolyama várt. – Szedjék rendbe magukat a következő óra előtt, mert a többi tanár… nem biztos, hogy dijazná a dolgot. Elmehetnek. – azzal választ sem várva megfordult, felkaptatott a katedrára s összeszedte azt a két szál tollat meg egy fél pergament, amit otthagyott… persze mindezt olyan hosszan, hogy a terem már kiürüljön, mire felnéz (kivéve, ha valaki beszélni szeretne vele.)

//Azthiszem többrendbeli bocsánatkéréssel tartozom. Elsősorban természetesen a hosszú várakozási idő miatt, ennek egyik oka az volt, hogy nem nagyon tudtam rávenni magam erre a karira (a másik pedig a következő ponttal azonos). Másodsorban az óra végeredménybeli elmaradásáért kérem a diáksereg szives elnézését, de nem lett meg az elegendő létszám, ami a terveimhez szükséges volt, egy ’’butitott’’ órával pedig nem szivesen szúrtam volna ki a szemeteket. Majd egyszer, ha meglesz a létszám, talán… //

//Kora esti órák, Zephyr//

*A zseni születik. A többit képzik, csak éppen minek? Aki gyakorol, az se fejlődik… vagy az fejlődés vajmi keveset ér a nagy átlaggal szemben. Megdöbbentő, hogy mégis mennyien erőlködnek és próbálkoznak azért, hogy jobb eredményt érjenek el, hogy bevágódjanak Piton professzornál, ami teljesen esélytelen. A próbálkozásuk már-már szánalmat ébreszt bennem, ahogy állok a katedra mögé húzódva, betámaszkodva egy sötét sarokba, egy-két egyszerűbb bűbájjal még rátéve arra, hogy a lehető legkevésbé vegyenek észre, sőt, lehetőleg egyáltalán ne, na nem mintha fekete talárban, sötét hajjal, mozdulatlanul különösebben virítanék.
Várok csak. Arra várok, hogy akiknek a Capitulatus sem megy megunják az üres terem nyújtotta lehetőséget és féloldalasan, kacsázva, össze-vissza repkedő pálcáiknak a látványát, és végre elvonulnak, valami szintjüknek megfelelő foglalkozást űzni, mondjuk köpkövezni, vagy éppen papírdarvakat bájolni. A varázslósakk már túl… hogy is mondjam, nívós lenne a számukra. Bár, ha jobban belegondolok, akár tisztelhetném is őket, amiért gyakorolnak. A legtöbb tanár eszméletlenre örülné magát ettől a ténytől, de én valahogy osztom a professzor véleményét, akinek nem megy, az ne erőlködjön. Úgyse jut semmire.
Eljön a pillanat azonban, amikor ezt nem csak én veszem észre, hanem végre ők is, és mit tesznek? Elmennek. Végre. Csalódott fejjel, szomorú, szorongó tekintetekkel, de miért ne hagyna engem az ő nyűgük, ha már egyszer leléptek a színpadról. Végre egy kis csend, így a nyár előjén, egy kis magány, nem mintha rajonganék érte, de… lehetőség. Kilépkedek az árnyaim közül, kedves hely, csak egy kicsit unalmas ott ácsorogni, elsétálok a padokig, egy pálcaintés, egy koncentrálás, csók, finom, édes, kéjes csók emléke, és már ki is csusszan az ezüstösen fénylő patrónus a padlóra, kígyó formában, hogy aztán a levegőbe emelkedve csillámos szalagként kerüljön meg. Nem mintha bármi fenyegetne, bár ha tenné is, se venném észre, az egyik padnak támaszkodom, lehunyom a szemem, próbálom rendezni a gondolataim, amik lám, zavartan csaponganak, olyan nyálas ostobaságok körül, amik teljesen méltatlanok hozzám, de… nem volt választási lehetőségem. Ezek után tőlem akár maga Dumbledore is sétálgathatna a teremben, nem érdekelne.*

Kora esti órák, Seraphin

A nyugati szárny folyosóin bolyongva egy nyári estén csak egy kérdés jut eszembe: Mit keresek itt? Most eszmélek csak rá, hogy pontosan hova is készültem, és milyen okból, amikor pedig ez tudatosul bennem olyan szinten idiótának tartom maga, hogy legszívesebben behúznék magamnak egyet. Képes voltam eljönni idáig csak, azért hogy találkozzak egy olyan lánnyal, akit csupán látásból ismerek. Nem tudom a nevét, azt se hogy melyik évfolyamra jár. Az ismereteim addig terjednek vele kapcsolatban, hogy griffendéles, és ahogy mindig errefelé látom. Ezért ma egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, eljövök ide hátha a koraesti órákba is erre felé sétálgat. Hihetetlen mennyire nem tudok józanul gondolkodni néha. Még szerencse, hogy nem jutott eszembe felmenni a klubhelyiségükig és hajnalig várni, amíg ki nem jön. Valószínűleg meg is tettem volna, ha nem villan belém az a felismerés, hogy ez lenne a világ legszánalmasabb dolga. Az is épp elég, hogy eddig eljöttem egy ábránd miatt. Ennyit a reális gondolkodásról. Érzem, hogy egyszer egy nő fogja a vesztemet okozni.
Mindegy, a lényeg, hogy nem csináltam őrültséget. Most viszont, hogy az eredeti célom megszűnt létezni, valamivel el kéne ütni az időt. Még semmi kedvem visszamenni a klubhelyiségbe. Korán van még. Éppen ezért csak úgy céltalanul elindulok előre. Majd csak kitalálok magamnak valami elfoglaltságot, ha meg mégse, akkor legalább elmondhatom, hogy sétáltam egy kicsit. Hatalmas különbség van aközött, amikor tudom hova megyek és amikor csak úgy sétálgatok. Ha csak így kedvemre járkálok, akkor lépteim sokkal lassabbak, mint általában. Ugyanis szinte mindenhova rohanni szoktam ennek pedig az egyetlen oka, hogy szeretem a pontosságot, és ezt másoktól is elvárom. Néha már úgy érzem magam, mint egy svájci óra, de legalább sose kések el. Ezért hordok karórát, ami mint mindig most is ott van a kezemen.
Jobb kezemet zsebre téve sétálok a kastély majdnem teljesen kihalt falai között. A számban ott van az elmaradhatatlan rágó, ami nélkül el se indulok. Kivételesen most csak egy piros póló és egy sötét nadrág van rajtam. Semmi ing, semmi nyakkendő. Egy idő után már mindkettőt meg lehet unni főleg, ha egész nap ezt viseli az ember.
A sötét varázslatok kivédése tanterem felé közeledve egyre több embert látok. Mi van mindenki ide jár szabadidejében? Pedig az ember azt hinné, hogy a legtöbben minél kevesebb időt akarnak tölteni abban a teremben. Páran nem nagyon kedvelik Pitont, amit én nem értek, hiszen nekem a kedvenc tanáraim közé tartozik. Vagyis helyesbítek: Olyan tanár, akit nem nézek le. Mert vannak szép számmal olyanok is, akik szerintem nem sokat értenek ahhoz, amit csinálnak. Ezzel az erővel azokból is lehet tanár, akik ilyenkor itt gyakorolnak. A kíváncsiság fellángol bennem. Vajon hányan lehetnek bent a teremben és milyen alap dolgokat próbálnak sikertelenül elsajátítani? A kérdéseim megválaszolása végett belépek a helyiségbe, viszont nagy csoportosulás helyett csak egy valakit látok, aki háttal van nekem így elég nehéz megállapítani, hogy ki lehet az. Nagyon úgy tűnik, hogy nem vett észre, pedig nem a hangtalan járásomról vagyok híres.
Pár másodperc múlva a srác előveszi a pálcáját és megidéz vele egy patrónust, aminek kígyó alakja van. Nos, úgy tűnik ez az egyed nem a béna varázslótanoncok közé tartozik, akik még egy capitulatust se tudnak rendesen megcsinálni.
- Nem rossz – Töröm meg a terem csendjét, majd elindulok felé. Az előbbi kijelentésem kicsit úgy hangzott, mintha én tudnék jobbat is, pedig még életemben nem használtam patrónus bűbájt.
- Piton biztos büszke lenne, ha ezt látná. Egy szorgalmas diák még ilyenkor is itt van és fejleszti a képességeit – Mondom egy kis gúnnyal a hangomban, arcomon egy halvány mosollyal igaz még most se tudom, pontosan kihez beszélek, de talán az illető lesz szíves megfordulni.
Miközben a reakcióját várom körbenézek. Mennyire másképp néz ki ez a helyiség este. Szememmel megkeresem azt a helyet, ahol ülni szoktam. Most teljesen üres. Felülök az egyik padra és onnan folytatom a szemlélődést. 

Kora esti órák, Zephyr

*Lankadatlan éberség, ahogy Mordon sugallta volt, de lám, mit ért az éberségem, amikor a sikátorba egy kotnyeles griffendéles a nyakamba zuhant? Semmit. Jól láttam, de ennek ellenére nem volt hova félreugrani előle, meg persze megdermesztett a hitetlenkedés, annak a tényleg a felfogása, hogy tényleg pálcát fogott rám, és fogalma sincs arról, hogy hol a helye. De tényleg, nem csak fiatalos hebrencskedésből durrogtatott a levegőbe, hanem ő komolyan gondolta, hogy nekem jön. Tehát ennyit az éberségről, nem véd meg a hülyéktől. Nem is ügyelek rá annyira, így aztán meglepetésként ér a csendülő hang, méghozzá fiúhang, valahonnan ismerős is. Magamhoz intem a patrónust, kígyózó, kecses mozgását tudnám figyelni órákig, de most nem vesztegetek erre idő, hátrapillantok  a vállam felett, csak félig az érkező felé fordulva, alaposan, de gyorsan végigmérve őt. Piros póló, tiszta griffendél, bár nem illendő a színeket kategorizálni, főleg, hogy mardekáros versenyző jelentkezik, talán nem is feleslegesen, reménytelenül felbukkanva itt. Hogy is hívták? Valami drágakő… nem jaspis, nem citrin… kék. Türkiz? Áh, Zephyr.*
-Szerintem inkább kiváló-*ellököm magam a padtól, a talárom sötéten moccan utánam, sötéten és puhán, praktikus viselet, legalább a folyosón ha járok a zöld szegélyből egyből el tudják dönteni a szembejövők, hogy el mernek-e menni mellettem vagy sem, de ez mellékes. Szembefordulok az ifjú mardekárossal, halvány mosolyát és gunyoros hangját egy gunyoros, de nem halvány mosollyal tolerálom, a patrónusom légnemű testét alulról mintegy megsimítom, aztán eloszlik a levegőben, ezüst fénye emlékké kopik.*
-Piton professzort nem érdekelné az olyan vért izzadó módon szerzett tudás, amit az ember gyakorlással bír csak magára erőszakolni, bár tény, ahogy látszik nem erőltettem agyon magam vele-*felvonom a szemöldököm, egy kicsit közelebb lépek hozzá, invitáló mozdulattal intek a katedra előtti üres terület felé, ahol jómagam is időzöm.* -Persze nem akarom elvenni tőled a lehetőséget-*a mosolyom töretlen*-bontakozz ki bátran, ha úgy tetszik, részemről szívesen szemlélem mások alkotását, botlását és javítását…