+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Mugliismeret tanterem
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mugliismeret tanterem  (Megtekintve 9176 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 21:22:00 »
0

Apró, mugli osztályteremre nagyon hajazó helyiség, általános iskolából ismerős parafa faliújsággal, nem mozgó fényképekkel a falakon. Kétszemélyes, összefirkált padok, kényelmetlen székek. Ide belépve tényleg a mugli világban érzi magát az ember.
Naplózva

Gabrielle Reeves
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 06. 11. - 11:00:52 »
0

~Griff~

Hetek óta csak esik az eső, de ma a nap újra tűző napsugarakat bocsát a földre, a Fekete tó himnikus lüktetésbe kezd, az ég ismét tiszta és felhőtlen.
Már egy hónapja annak, hogy Roxfortos. Kerek egy hónapja. Ez időtáj sok minden történt vele. Legfőképpen jó dolgok. De hiába voltak boldog percei, órái, sajnos a múlt kísértetei még mindig nem hagyják nyugodni. Még most sem. Titkolja, persze, mindenkinek hazudik, de csak azért, hogy hagyják végre békén. Nincs szüksége semmire és senkire. Nincs.
Fájdalmas sikollyal tárul ki előtte az egyik üres terem ajtaja ahogy belép a helyiségbe, majd ismét felhangzik a földöntúli dallam, mikor becsukódik.
Újra csak el akar kerülni mindent s mindenkit. Kimaradni az ostoba fecsegésekből s pletykákból, amik róla szólnak.
A gyilkos véláról. Hülye kis libák. Annyira de annyira utálja őket.
Lassú megfontolt léptekkel halad a padok között, egy könyvet fog, mellkasához szorítva, talán csak azért, hogy lefoglalja magát valamivel, hiszen mikor leül a sok üres asztal egyikéhez, többet ügyet sem vet a kötetre, amit a másik oldalra csúsztatott.
Lábait felhúzza, állát combján nyugtatja, karjaival vádlijait öleli.
Fáradt. Amolyan hosszú éjszakák, nyugtalanító nappalok, unalmas órák utáni fáradtság ez, ami oly annyira gyötri.
Hosszú haja, ami amúgy egyenes, most kis csigákban hull alá. A szemekbe lógó tincsek pedig egyszerűen eltakarják a világos íriszeket. A szemeket, amik álmosan hunyorognak a világra.
Védekező pózban üldögél, de vajon mi az amitől tart? Egyáltalán tisztában van azzal, hogy fél valamitől, vagy egyszerűen a tudatalatti ilyen hatalmas?
A percek eltelnek és többet nem jönnek vissza. Valahol egy kis mutató idegesítően kattog.
Tik-Takk…
Tik-Takk….
Naplózva

Griff Liman
Eltávozott karakter
*****


Wie ein Löwe

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 06. 11. - 23:02:26 »
0

[Gabi]

Táskával a hátamon lépkedek végig a kihalt folyosókon. A csendet lépéseim zaján kívül, csak néhány lovagi páncél nyikorgása törte meg. A kezemben egy kismacska dorombol, amit nemrég találtam az egyik folyosón.
*Hát hova süllyed ez a világ? Az emberek folyton csak a rövid életükről panaszkodnak és rohannak. nem érdekli őket, hogy mi történik másokkal. Csak a saját életük a fontos. Így kerülhetett ki ez a macska is a kastély folyosóira. Valaki biztosan nyitva hagyta a klubhelyiségének ajtaját. Még szerencse, hogy nem volt órám és megtaláltam.*
Elmélkedek, miközben tovább haladok a folyosókon. Üres termet keresek ahol ellehetek és tanulhatok egy kicsit a közeledő vizsgákra, de nem kapok. Itt tanítás folyik, amott diákok párbajoznak, a könyvtár annyira tele van, hogy még le sem lehet ülni.
Nincs mit tenni tovább kell kutatnom, míg meg nem találom a tökéletes helyet egy kis pihenésre.
Egy újabb ajtó, egy újabb esély a tanulásra.
* Néha nem is tudom, hogy miért vagyok ennyire stréber. Talán a szüleim miatt, talán magam miatt. Ezt egyszer érdemes lenne kideríteni.*
Kezemet a kilincsre helyezem és lassan, óvatosan lenyomom. Megpróbálok hangtalanul benyitni, ám nem jön össze. Az ajtó hangos nyikorgással nyílik csak.
A félelmemben, hogy egy órát zavartam meg, először csak a fejem dugom be az ajtón. Ám miután körülnézek megnyugodva tapasztalom, hogy csak egy lány üldögél az egyik padban.
- Szia!
Köszönök rá a lányra egy mosoly kíséretében.
- Bejöhetek?
Majd a választ meg sem várva belépek a terembe és becsukom az ajtót, mely ismét csak hangos nyikorgással záródik.
Kihúzom a legelső padhoz tartozó széket, miközben a kismacskát leteszem a földre. Ezután ismét a lányhoz fordulok.
- Bocsi, hogy csak így rád törtem, de szinte minden tanterem foglalt, és a könyvtárban sem lehet tanulni. Viszont itt csak te vagy, ezért gondoltam azt, hogy itt talán tudok egy kicsit tanulni.
Hát igen néha elég szószátyár tudok lenni.
- Egyébként Griffin vagyok. Griffin Liman. Benned kit tisztelhetek?
*Hmm nem láttam még itt a Roxfortban, lehet, hogy csak nemrég érkezett. vagy az is lehet, hogy csak elkerülte a figyelmem.*
Naplózva

Gabrielle Reeves
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 06. 30. - 12:58:16 »
0

~Griffnek, sajnálom, hogy csak most.~

A csend, a nyomasztó némaság általában magával ragadó, őrjítő érzés. Tudván, hogy csak saját gondolataink zaklatják lelkünket, hogy egyedül vagyunk, mégis elegen, bátorító és szomorú érzés. Ellentétek.
Mindenhol csak az ellentétek léteznek. Az örökös harc.
Füle mögé simít egy hajtincset, és halkan sóhajt egyet, oly sokadszorra már ebben az évben.
Lilia megrázza fejét. Pont úgy, mint aki az önvádat rázza le így.
A néma sikolyra felnéz, figyeli ahogy egy ötödéves fiú lép be az ajtón, de nem szól egy szót sem, viszont lábait hihetetlen gyorsasággal veszi le a székről, keresztezi őket, és csak ezután méltatja válaszra a feleletet nem igénylő kérdést.
- Nyugodtan …
Szinte megijed attól, hogy hangja milyen halkan csendül. Ijesztően gyengén, vagy csak Ő találja ilyennek?
Az rég volt. Régi történet, ami talán „nem is igaz”…
Aprócska cirmos fut végig a padok között, egyenesen az ablakhoz, ahol a párkányon nyújtózkodva kiterül.
Mosolyt csal a cseresznyeajkakra a cica naivitása, tisztasága, szépsége.
Neki is van egy macskája. Hófehér … csodálatos.
- Tudod, eredetileg én is azért jöttem, hogy tanuljak, de egyszerűen nem megy. Stréber lennék? Mindig azt kérdezik, hogy kinek akarok bizonyítani, a válasz pedig egyszerű. Magamnak. Magamat mérettetem meg, próbálgatom, hogy mennyit bírok … 
Beszél, inkább magában, mint sem a fiúnak. Tekintete ebben a percben már nem Griffin arcát fürkészi, hanem az asztal végén fekvő sárgás lapú, vastag kötetet.
- Kedvelem a mágiatörténetet, pedig sokan utálják, és sokszor meg is tudom érteni őket, de jó néha elmerülni a történelemben. Mi volt, hogy volt …
Elharapja a mondatot, hirtelen felpattan, egyenesen a napfényben fürdő macskához sétál, majd miután az állat szemügyre vette, gyengéden simogatni kezdi. De hisz Ő csak egy esztelen liba, nem is kell, hogy mást higgyenek, így inkább nem is folytatja, nem fűzi tovább gondolatait a láthatatlan láncra.
- Mi a neve? A fiúk közül nem sokaknak van macskájuk.
Olyan, mintha farkasszemet néznének a cicával, de talán ez is csak egy álomkép a többi közül.
- Ó bocsánat. A nevem Lilia. Gabrielle Lilia Reeves.
Fejét kissé oldalra dönti, ismét Limant figyeli. Már-már zavaróak lehetnek az üres szemek.
- Egyébként mit tanulsz? Mármint mit szeretnél tanulni? Jajj … úgy értem most, mit akarsz megtanulni…. Túl sokat beszélek ugye? Sokat fecsegek …
Hazug mosoly, hazug nevetés, és még nagyobb hazugság ez az egész játék. Soha nem beszélt ennyit, és nem hordott össze ilyen hülyeségeket, de egy fal, ami egyre csak növekszik, megkövetel ilyen dolgokat.

Naplózva

Griff Liman
Eltávozott karakter
*****


Wie ein Löwe

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 07. 18. - 13:43:33 »
0

║Gabi║

Kihúzná a széket a padból, ám jobb keze csak az üres levegőt markolássza. Ekkor veszi csak észre, hogy már korábban kihúzta a széket, ám szemeit a lányon felejtette és teljesen kiment a fejéből a kihúzott szék. Lassú komótos mozdulattal foglal helyet a kihúzott kényelmetlen ülőalkalmatosságon. Hát igen látszik, hogy ez mugli tanterem hangulatát próbálták visszaadni, ám ha valaki nem járt mugli iskolába, mint ő vagy a testvére akkor akár azt is hiheti, hogy a készítők egyszerűen hülyék, vagy másnaposak voltak. Világoskék színben pompázó szemeit ismét a lányra emeli. Közben a macska leugrik az asztalról, melyre az előbb letette és egy kölyök életkedvével elindul felfedezni a nagyvilágot. Hát igen eddig valószínűleg egy toronyban élhetett bezárva és még nem nagyon ismeri a nagyvilágot. Mint egy csecsemő aki megtanul járni, és rájön, hogy a magasban lévő dolgok is elérhetőek.
- Jó neked. Nekem hamarosan következnek az RBF vizsgák és a szüleim állandóan hajtanak. Azt akarják, hogy jól szerepeljek. Néha elég idegesítő, hiszen nem nekik, hanem magamnak tanulok. Bár az elején még tűrtem, most viszont már szívem szerint lázadoznék.
Kicsit fészkelődik a széket, és magában átkozza a készítőket, amiért nem sikerült
Kényelmesebb, székeket idevarázsolniuk a terembe, miközben beletúr hajába mely a nap folyamán szinte végig kócos volt akármit csinált vele.
- Hát igen igazad van. Mondjuk, mindenki saját maga dönti el, hogy szereti e vagy sem. Binns professzornál én sem szerettem, sokszor csak aludtam az órákon esetleg sakkoztam a tesómmal vagy egy másik könyvet olvastam. Raimbourg professzor már más tészta. Neki kedvelem az óráit, pedig a mágiatörténettel úgy vagyok, hogy ami érdekel arra figyelek, a többivel meg nem nagyon foglalkozok.
 A lány ekkor feláll és lassú léptekkel a macskához sétál, mely elterült az egyik padon. Először csak figyeli a napfényben úszó két testet, majd hirtelen ötlettől vezérelve ő is feláll és odasétál hozzájuk.
- Nos, neve még nincs. Az az igazság, hogy most találtam, miután elindultam a toronyból, és nem tudtam hova tenni. Valószínűleg talán szándékosan talán nem nyitva hagytak egy ajtót, és azon keresztül szökött ki. Személy szerint a Mázli nevet adnám neki, hiszen mázlista, hogy pont én találtam meg. –viccelődik- De, hogy mihez kezdek, vele azt még nem tudom. A házirend szerint mindenki csak egy állatot tarthat, nekem meg már van egy baglyom.
 -Lilia. Igazán szép név – jegyzi meg halkan, miközben becsukott szemekkel arcát a nap felé fordítja.
- Nos a tavalyi átváltoztatástankönyvet szerettem volna átnézni, de kivételesen annyira érdekel mint kviddicsben az őrzőt a cikkesz. – arcát továbbra is a nap felé tartva folytatja.
- Ehh nem is fecsegsz sokat. Sőt örülök, hogy veled találkoztam. Nem nagyon érzek erőt magamban a tanuláshoz.
Egy kicsit elfordítja napsütötte arcát, s résnyire kinyitott szemekkel Gabi arcát tanulmányozza. Közben kezét lassú mozdulatokkal végighúzza az elnyúlt macska hasán, s közben véletlenül hozzáér Lilia kezéhez.
- Bocsi – kapja el s süllyeszti gyorsan zsebébe a kezét.
- Tényleg, te mit szerettél volna tanulni? Hátha segíthetünk egymásnak
Próbálja elterelni egy másik irányba a témát az előző kis incidensről.
- Új tanuló vagy? Még sosem láttalak itt a Roxfortban.
Teszi fel kérdéseit szépen sorban a lánynak. Látszik, hogy általában a társaság középpontja szokott lenni, és nem nagyon szokott hozzá a csendhez.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2009. 08. 04. - 13:43:09 »
0

Pótóra, avagy mit tegyünk, ha kedves diákunk varázstalan embertársainkra kíváncsi?

*Az ajtó nyikorog, amikor belököm, amit nem veszek tőle jó néven. Majd szólok Fricsnek, maximum meghallgatom, hogy mégis micsoda alak vagyok én. Van egy olyan érzésem, hogy nem szeret legkedvesebb gondnokunk. A sárga kendőtől a nyakamban a sötétkék farmerem szárán éktelenkedő lukig, ami valahogy kivillan a talárom alól folyton, főleg, hogyha leveszem és az egyik padra teszem. Meleg van ehhez. Felhajtom fehér ingem ujját, miként nagyra becsült kollégám szokta volt, aztán körbejárok. Nem tudom, mikor érkezik meg a kishölgy, aki nyomatékosan kérte, hogy az évé vége ellenére is legyen szívem részeltetni őt a tantárgyam gyönyörűségéből, én mindenesetre bő negyed órával előbb idejöttem. Egy hanyag pálcamozdulattal ablakot nyitok, hogy levegőt engedjek a kis helyiségbe, mert a legutóbbi óra óta egy kicsit megálltak idebent a szagok. Tulajdonképpen a falakra nézve a képeket is időszerű lenne lecserélni, a sok merev tekintetű plazmamosolyt elnézve kicsit meginog a hitem abban, hogy ismerem a muglikat. Ez a banda, aki a falakról bámul rám közel sem az. Kicsit olyanok, mint a házimanókról kialakult képek, általánosak, felszínesek, tartalmatlanok. Bah, nem való ez az én kis érzékeny lelkemnek.
Elfordulok a faltól, előresétálok a tanári asztalhoz, karba fűzöm a kezeim, nekidőlök, aztán a zsebembe nyúlok, rágóért, a szám sarkába lököm, mint ahogy jobb helyeken a szivart szokás, de nem gyújtom, meg, kettéharapom, lehelgetem egy kicsit a jegeset, igazi Winterfresh style, ez kell a népnek, éljen a fagy, a hideg, a frissesség. Süssön a nap, olvadjon a jég, éljen az élet megannyi, apró, könnyes-bús gondolatokra indító természetes reakciója, amiket eredetileg ugyan nem költői lelkek megihletésére találtak ki, de kit érdekel az eredet? Rohadt gyökérből is lehet még valami. Reméljük.
Letámaszkodom hátrafelé a tanári padra, mert a lábam kicsit megrogy, valahogy gyengécske vagyok ma, nem kellett volna hajnali négyig éjszakáznom, méghozzá fizikailag, mozgolódva, ugrálva, szaladgálva, hogy kicsapjam magamból a feszültséget, ami felgyűlt. Úgy kell nekem. A kezem a könyvnek ütközik, amit valami előítéletes hapsi írt a muglikról, vázlatolni jó, meg esti olvasmánynak is megteszi, majdnem mindig vinnyogóra röhögöm magam rajta.
És végre nyíli az ajtó. Kettes számú versenyzők megérkezett, bekanyarodik a terembe. Mármint a termembe. Birtoklási vágy, mint közös tulajdonság varázslatos és varázstalan embertársaink között. Jó lesz, ha felírom valahova. De inkább gyorsan összeszedem magam, kiegyenesedem, hadd ne üljek már ott, mint egy csapott madár, és a nyíló ajtóhoz szólok.*
-Csak bátran kisasszony, harapós baglyát nem hoztam magammal, inkább elküldtem terápiára. Ha jól sejtem hozzám igyekszik-*megnézem magamnak. Csinos darab.*
Naplózva

Melore Lainey
Eltávozott karakter
*****


------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2009. 08. 04. - 21:12:01 »
0

A mugliismerő professzornak

Már negyed órával a megbeszélt találkozó előtt a mugliismeret teremhez közel eső folyosón álldogálok és szokás szerint fogalmam sincs mitévő legyek. Már korábban idejöttem, mert gondoltam azzal teszek jó benyomást, ha látszik mennyire érdekel a dolog és a szimpitájára határozottan szükségem van, hiszen mégiscsak én kérek szívességet. Viszont nem akarom, hogy Alexiel professzor... izé, vagy Minticz professzor? Szóval nem akarom, hogy azt gondolja, egy buzgómócsing vagyok. Mi van, ha ő olyan tanár aki a lazaságot jobban bírja? Mondjuk, ha ezt az eszmefuttatást meghallaná valószínűleg lejönne neki mennyire is vagyok "laza". De nem tehetek róla, soha nem beszéltem még vele és csak a közös étkezéseknél találkoztunk. Még akkor is könnyebb lenne, ha legalább egy büntetőmunkám lett volna vele.

Azt sem tudom, hogy ilyenkor kell-e beszélni a korerpetálás okáról? A levélben csak annyit írtam, hogy néhány különórára lenne szükségem. Vajon kellenek könyvek? Mi van, ha olyan mint Piton és ha meglátja, hogy nem készültem fel egyszerűen kivág a teremből? Körbe kellett volna kérdeznem mielőtt belevágok ebbe, így most szokás szerint halálra aggódom magam. Atyaég, már hat óra, most már illene befáradnom a terembe. Gyorsan végig nézek magamon, sárga tornacipő, kissé kopott farmer, egy színes, vigyorgó dínóval díszített póló és fekete csillagos kardigán. Rövd mérlegelés után felhúzom a zipzárt, eltakarva ezzel az állatot a melkasomon. Kicsit meleg van ehhez, de talán így valamivel jobb lett az összhatás.

Mielőtt meggondolhatnám magam, sietve a terem felé veszem az irányt majd egy rövid kopogás után be is nyitok - jobban mondva berontok. Rögtön el is szégyellem magam, hogy meg sem vártam a válaszát így kissé elvörösödve nézek fel a fiatal professzorra. Nagyon fiatal, döbbenek rá most, hogy nem csak a tanári asztal mögött ülve láto., Talán a húszas évei elején rá, de máris újra a Roxfortban van? Nem sok időt tölthetett az iskolán kívül. Mondjuk az sem biztos, hogy ide járt diákkorában, de akkor miért jött ide ilyen hamar?

A nagy hallgatásomból arra köevtkeztetek, megjegyzem helyesen, hogy kicsit meg vagyok illetődve így egy poénnal oldja a hangulatot. Egy kis mosollyal az arcomon válaszolok:

- Elnézést, professzor úr - remélem ez a megszólítás megfelel -, de csak ilyet találtam a bagolyházban. A macskámat mégsem küldhettem le az üzenettel.

Talán itt az ideje rátérnem a látogatásom okára, így gyorsan folytatom is, bár az előbbi határozottságom meginogni látszik.

- Szóval, ahogy már a levelemben is említettem szükségem lenne néhány mugliismeret órára, ha volna szíves időt szakítani rám, még így az év vége felé is. Ha gondolja cserébe szívesem segítek mondjuk, hát... igazából nem tudom mit lehet segíteni, de ha mondjuk van valami unalmas papírmunka vagy ilyesmi. Esetleg beszerezni néhány kelléket az órára Roxmortsból? - kicsit elhallgatok, nem akarom, hogy a próbálkozásom kétségbeesettnek tűnjön. -  Biztosan elfoglalt így év vége felé, de... ha esetleg meg lehetne oldani valahogy... Nekem bármilyen időpont megfelelne.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2009. 08. 05. - 13:40:18 »
0

A lelkes tanítlánynak


*Könnyedén vonaglik a meleg a teremben, mégis kardigán, hosszú ujjú, meleg darab. Vagy csak szégyenlős. Nem mintha rászorulna, bár az ilyen inkább pszichéből fakad, mint sem muszájból. Én alaposan szemügyre veszem az embereket. Eközben nem vágok fura fejeket, mert még a végén megsértődnek. Engem azonban a kishölgy olyan meglepettséggel a szemében tanulmányoz le, mintha két fejem nőtt volna. Vagy csak bemagyarázom? A nyakamhoz nyúlok, helyregombolom a kibontott gombokat, még nyakkendőt is bűvölnék, ha nem utálnám annyira, különben is, estébe hajlik a délután, csak semmi elcsépelt hivataliskodás. Felesleges. De azért nem állom meg szó nélkül.*
-Ez eddig szép és jó kisasszony, de miért néz rám úgy, mintha átszellemültem volna valami mássá?-*lazán ellököm magam az asztaltól, mellette elsétálva az ajtóhoz lépek, becsukom mögötte, ezzel mintegy jelezve, hogy jöjjön csak beljebb, foglaljon helyet, érezze otthon magát itt, kedves kis termemben, tisztára cukor bácsi feeling. Ha már cukorka a hátsó zsebem felé indul a kezem, de vissza is rántom, fogjuk vissza magunkat, kérem szépen, ez azért mégiscsak egy óra, ha mégoly kevéssé tűnik is hivatalosnak, legalábbis igyekszem nem agyon frusztrálni szegény elveszett báránykát, aki éppen arra adja a fejét, hogy egy látszólag teljesen használhatatlan és/vagy evidens, magától értetődően egyszerű tantárgyra pazarolja ezeket a kellemes órákat. Megjegyzem, részemről nem a pazarláson van a hangsúly, hanem a meglepettségen. Érdekes, jó hatással van az idegeimre a diák jelenléte, egyből nem akarok bekonyulni az asztal alá, mellé, rá, ha jól gondolom, ezt hívják képmutatásnak. Miért ne gondolnám jól?
Becsukódik az ajtó, most bezzeg nem nyikorog, imád csukódni, csak nyitódni nem szeret, annyira jellemző.*
-A macskák okosabbak, mint gondolná, de valóban nem hiszem, hogy bagolynak beválnának-*visszasétálok a tanári asztalhoz, az előttem lévő pad felé intek.*-Foglaljon helyet bátran, nem harapok, ha meg hátra ül, a többiek akkor sem fogják kitakarni, de persze szabadon választhat helyet. Nincs melege?
*Egész kényelmes ez a támaszkodó póz, a hangomat próbálom csevegőre venni, hogy ne stresszeljen még jobban, mint amennyire ideges, legalábbis a szavaiból ezt veszem ki. El is vigyorodom rajta, egészen tiszteletlenül, de végül is, most tanár vagyok, csak semmi felesleges aggodalmaskodás.*
-Jó-jó, nyugodjon meg, üljön le, támassza össze az ujjait sátorformában, az a magabiztosság jele, hátha elhiszi. A legnagyobb örömmel tartok plusz órát azoknak, akiknek igényük van arra, hogy meghallgassák. Erről szól a tanítás. Az időpontot annak függvényében egyeztessük, hogy milyen egyéb programjai vannak még, teszem azt kviddics és társai-*szépen, egy levegővel, szuggesztíven, gondolom közben leült, így egy kicsit lenézhetek rá, már nem, mint elvben, hanem mint gyakorlatban. Lábat cserélek magam alatt, a súlyom áthelyezem, kirázom a szememből a hajam. A kicsi lány szemébe pillantok, rá is mosolygok. Csak semmi para.*
-Látom, nem hozott pergament sem. Ha akarja, ma csak egyeztetjük az időpontot, aztán kiheveri a megrázkódtatást, amit okoztam. Ellenben, ha nem bír a tudásvágyával, akkor adhatok pergament, pennát, mert szeretem jegyzetelni látni a diákokat. Ez egy tanári perverzió, nem tudom mikor kaptam el-*nem bírom, kigombolom a nyakamban az inget, melegem van, pedig odakint az alkony kergeti a napfénnyel való hancúrozástól elcsigázott levegőt. Lehetne alaposabb is.*-Ha nem haragszik meg érte, miért van szüksége mugli ismeretekre?  Vizsgázik belőle? Olyan pályán szeretne továbbmenni, ami kötődik hozzájuk? Tudja, elég szigorú, de legalább igazságtalan vagyok dolgozatok és vizsgák tekintetében, nem szeretem, ha túl sok olyan eszme kerül elém, amiben a varázstalanokat hasonítják egyszerűbb létformákhoz. Nem sokra becsült tantárgy.
Naplózva

Melore Lainey
Eltávozott karakter
*****


------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2009. 08. 05. - 20:37:53 »
0

Cukrosbácsi^^

Najó, talán nem lepleztem túlságosan, hogy bámulom, de... Tényleg ennyire látszott? Ráadásul egy ilyen kérdésre nem is lehet rendes válaszolt adni. Mégis mit szólna ahhoz, hogy "csak csodálkoztam, hogy nem is öreg és nem is kiégett, ami szinte alapkövetelmény a roxfortban, de úgy tűnik maga is a kevés kivétel egyike."? Idegesen topogok egyik lábamról a másikra és félszegen báumolom tovább. Na szép, most már totál hibantnak néz. El kellene oszlatni valahogy az ilyesfajta feltételezéseit mert így nem lesz túl jó a légkör a jövőbeli óráinkon.

Mielőtt válaszolnék elsétálok az immáron csukott ajtótól és leülök az egyik első pad tetejére, a tanári asztal és a professzor felé fordulva. Összeszedem a gondolataimat mielőtt válaszolnék, nehogy megint csak olyan zavart nyökögésre fussa mint az előbb. Tetszik a tanár stílusa és hát úgy látszik, minden csak nem vaskalapos. Persze, ha ezt bevallanám neki, valószínűleg úgy tűnni, mintha eddig az ellenkezőjét gondoltam volna róla, ami mellesleg még igaz is. Megbántani meg végképp nem akarom, sőt kezdem megbánni, hogy nem jelentkeztem mugliismeretre. Jófej tanárokból sosem elég, ráadásul az sem éppen hátrány, ha van kire felnézni, márpedig a prof határozottan intelligensnek tűnik, akármilyen fiatal is. Sőt, mindemellett még határozottan helyes is, már ha lehet ilyet mondani. Mielőtt még belekezdenék a bálványozásába, gyorsan válaszolok, ezúttal már sokkal higgadtabban és előbbi gondolataim eredményeképpen még egy sunyi mosoly is játszik az arcomon.

- Legmélyebb bánatomra, nem vagyok elég jó álcázásból, ezért sikerült a bámulásom ilyen látványosra. Az oka pedig... Hát azt nehéz lenne körülírni. Igazából csak szeretek felmérni mindenkit akit az élet, vagy éppen a mugliismeret iránti olthatatlan vágyam az utamba sodor. Ha ez kicsit szemérmetlenre sikerült, akkor bocsásson meg, nem akartam megbántani.

Beszéd közben lehámozom magamról szűk pulóveremet, mivel feltűnt, hogy a professzor sem a formális öltözékét viseli, így már nem érzem magamat kényelmetlenül akármekkora is az a dinó és akármennyire is obszcén a vigyora. A rikító sárga, rózsaszín és zöld már csak ráadás. Hogy lehettem olyan hülye, hogy aggódtam egy ilyen óra miatt, a prof úgy tűnik akkor sem harapta volna le a fejemet, ha húsz percet kések és szkafander van rajtam. Sőt, talán meg se lepődött volna, nem tűnik olyan típusnak akit könnyű bármivel is meglepni.

~Jó-jó, nyugodjon meg, üljön le, támassza össze az ujjait sátorformában, az a magabiztosság jele, hátha elhiszi.~ Felnevetek, de azért úgy teszek ahogy mond és kicsit gy érzem magam ettől mintha legalább olyan komoly lennék, mint McGalagony, ha nem komolyabb. A szavai még az előbbieknél is jobban megnyugtatnak, úgy tűnik mintha tényleg nem bosszankodna a túlóra miatt. A világért sem vallanám be senkinek, hogy egyetlen egy iskolán kívüli tevékenységre sem jelentkeztem, ezért úgy teszek, bár nem túl hitelesen, mintha komolyan elgondolkoznék, hogy vajon a sok teendőm között, hogy szorítsak időt a mugliismeret órának.

- Nekem bármelyik nap jó... nyolctól. Ezért igazíthatnánk a maga időbeosztásához, végülis én vagyok a diák akinek alkalmazkodnia kellene, mert hát gondolom magának is van saját izé... magánélete. - Belegondolva határozottan pofátlan voltam, pedig csak azt akartam mondani, hogy inkább az ő programjai számítsanak az enyémekkel szemben. Erre most úgy tűnik mintha kételkednék abban, hogy bármit is csinálna a tanításon kívül. Ez így nem lesz jó, most már csak reménykedhetek, hogy lejön neki, hogyan is értettem.

- Ha gondolja, akár ma is elkezdhetjük az órát, nekem igazából mindegy, csak szükségem lenne néhány alapevtő ismeret elsajátítására, mint a mikro használata vagy annak a felvételeket lejátszó masinának a működése, és hasonlók. -  vigyorgok, mivel a bennem lévő maradék feszültség is elpárolgott, mikor a válaszom végére érve a professzor meglazította az ingét. Úgy tűnik ő is olyan komolyan veszi az ilyen különórákon a formalitást, amennyire reméltem. - A nyári szünet nagy részét a nagyszüleimnél fogom tölteni akik muglik, és bár semmi bajuk a varázslattal, azért nem szeretnék teljesen informálatalannak tűnni, mivel azzal csak megbántanám őket. Igazából fontos lett volna a tanmenet szerint tanulnom ezt a tárgyat, de inkább az izgalmasabbnak ígérkező neveket válogattam ki, ami egy éretlen diáklánynak remélem azért megbocsájtható.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2009. 08. 06. - 09:09:40 »
0

A lelkes tanítlánynak Mosolyog

*Szeretem, ha néznek. Tulajdonképpen jót tesz az egyik részem makacs exhibicionizmusának, de valahogy zavarba is jövök tőle, mint minden átlagos halandó. Holott megszokhattam volna már, hogy a tanteremben mindenki engem néz, aki lusta jegyzetelni. Ha fényezni akarnám magam mondhattam volna azt is, hogy akiket szerény személyem leköt eléggé, de sajnos erre éppen olyan kevés az esély, mint hogy valaha is találkozunk cukrot osztogató dementorokkal. Cukorka. Mmm. Innék egy kávét, de nagyon. Na majd éjjel, amikor elnyúlok relaxban, becukorkázok, felfedezem, hogy őszülök, ettől kimegyek alfába. Legalább jót fogok aludni, és nem csinálok úgy, mint aki a futósabb fajta őrültséget részelteti előnyben a kényelemmel szemben.*

-Oh, ne féljen a bámulás és a csodálat soha nem jön rosszul. Piton professzort például életveszélyes nem szemmel tartani szuggesztíven, és közben valami imát rögtönözni, esetemben azonban szeretem feltételezni, hogy valami gond lehet. Mondjuk fenn hagytam az éjszakai sminkem, tudja hogy van ez-*jól van, szófogadó kislány, leül, összetámaszt, mindenesetre ez a leülés. Sóhajtok, egy kicsit talán színpadiasan, de ha egyszer ilyet követel tőlem az élet, ki vagyok én, hogy szembe merjek szállni vele? Eltolom magam a tanári pad elejétől, mögé sétálok, félretolom a könyvet, amit nem tudom, minek hurcolok magammal, azon túl, hogy az előírt tantémákat keretbe rendezi semmi haszna nincs, és a füzetemet kihúzom alóla. Nem nagy durranás, egyszerű, spiráltalan gimisfüzet, nem göngyölődik össze, mint a pergamen, és a golyóstollal írt betűk se tűnnek annyira elveszettnek benne. Meglegyezem vele magam elsősorban, aztán valahol a közepén kinyitom. Még mindig elképesztő, milyen sűrűn írok, még jó, hogy a lényeges sorokat megbűvöltem, így legalább a címek olvashatóak. A tanár fiókjából pergament és pennát veszek ki, tintát is persze, még jó, hogy tartok itt büntetőmunkákra, meg ilyen nyalánkságokra. Még itt van annak a kötekedős gyereknek a rajza is, amit egy este hosszan kínlódott össze a mugli közlekedési táblákról, hát mit ne mondjak, érdemes lenne kifüggeszteni a falra.

Visszakerülöm az asztalt és a leányzó aurájába lépek óvatosan, a combja mellé helyezem a padra a holmikat. Közben megszemlélem az állatkát, nagyon bájos. Egy pillanatra magam elé vizualizálom, hogy az én mellkasomon miként festene a bestia, de inkább egy törpegolymók állna jól nekem. Az kevésbé veszélyes.*
-Tudja, van egy tanítványom, önhöz hasonlóan külön utakon járva szereti a tudást magába szippantani, hogy jó szellős legyen az órarendje. Ő szokott mindig a padra ülni, de ő ráadásul a tanári padra. Nem mintha bármi kifogásom lenne ellene-*mosolygok szerényen, hiszen mi kifogásom is lehetne egy kényelmes pózba feledkezett diáklány ellen?*- -Azonban a jegyzetelést ez a póz nagyon megnehezíti-*és már ki is lépek a köréből, vissza a tanár asztal mellé, fél kézzel magam felé fordítom a füzetem, futó pillantást vetek rá.*

-Értem. Ha jól tudom kegyed még kiskorú, így mugli nagyszülők között a varázsolgatás amúgy is tiltott dolog - *lapozok egyet vissza, érdekes címszó vonja magához a figyelmem, de aztán egy vigyorra vissza.* -A varázstalan emberek közötti élet nem attól lesz nehéz, hogy nem lehet varázslatot használni és nem is attól, mert az eszközeik olyan logikátlanok. Sokkal inkább a hozzáállás teszi tönkre az alkalmazkodási lehetőséget. Az a hozzáállás, amellyel a mi varázsló fajtánk nem nagyon akarja elfogadni egy olyan erő létjogosultságát, mint az elektromosság, ami a varázstalan embereknél a mágiát helyettesíti. Az érdekes eszközök mind ezzel működnek, így alighanem ezzel lesz a legtöbb dolga is kegyednek. Két fajtája van, a hálózatos és a hordozható. A hálózatosra lehet csatlakoztatni például a már említett microsütőt, míg a hordozható a zenélő kütyük, telefonok zavartalan, elektromos körtől távol első vidékeken való működését biztosítja. Az elektromosság felhasználásra kerülő formája az áram. Így fogom emlegetni.
Naplózva

Melore Lainey
Eltávozott karakter
*****


------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2009. 08. 06. - 10:52:43 »
0

Cukrosbácsi^^

Hát, ha a bámulás nem zavarja... Zavartalanul méricskélem tovább és rájövök, hogy az előbbi szoksásától eltekintve egyáltalán nem olyan, mint Lockhart elsőben. Ő például sosem bírta volna, még csak a látványát sem elviselni, ha egy ing ilyen hanyagul van feltűrve vagy, ha a nadrágja nem passzol hozzá. Miközben a prefosszor beszél, tovább vizslatom a tekintetemmel, már kevésbé törődve a dolog illendőségével. Mikor elhozza mögülem a füzetét - miért nem pergamen? - valami sötét villan meg az alkarján. Na persze, ilyen az én szerencsém, miért van az, hogy minden jó pasi foglalt, vagy halálfaló? Az élet igazságtalan.

Miután túlléptem a traumán, egyre inkább foglalkoztatni kezd, hogy egy aranyvérmániás vajon miért tanít mugliismeretet. A Sötét Nagyúr beépített embere lenne? Ez nem stimmel, hiszen Dumbledore miért engedte volna tanítani? Fel kellett neki tűnjön, ha ennyire nem leplezi. Talán már, hogy is mondják ezt, megtért vagy valami. Biztos kiadta egy csomó társát a minisztériumnak, csak hogy őt elengedjék, azzal az ígérettel, hogy ő aztán jókisfiú lesz. Én nem vagyok rasszista, de azért remélem az árulókat nem számítjuk külön csoportnak.

Tudom, hogy őrültség, de szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy "lelepleztem". Kíváncsi vagyok a reakciójára, hogy elkezd-e mentegetőzni, vagy dühös lesz és elküld minden magyarázat nélkül. De úgy kéne tennem, mintha olyan buta lennék, amilyennek tűnök egy kis felszíni ismeretség alapján. Reméljük neki fel sem fog tűnni a jövőben, hogy, ha muszáj, nem vagyok annyira esetlen, mint amilyennek látszom. De a bátorságom úgy tűnik még nem elég egy ilyen akcióhoz, nem hiányzik, hogy egy feldühödött halálfaló leüvöltse a hajat a fejemről. Nem, erre fel kell készülni.

Közben a gondalataimtól kissé kábám ülök be a padba, magam elé húzva a pergament, majd megmártom pennámat a tintába és hagyom, hogy kicsit lecsöpögjön. Sosem tudtam szépen írni, mindig pacázok és mindig elfolyik, de szerencsére már csak a mondataim elején, így az írásképem nem mondható túl szokványosnak. Megpróbálok összpontosítani, és úgy érzem it korrigálnom is kell, az előbbi vázlatos leírásomat a különórák okáról.

- Persze, nem szoktam otthon varázsolni, de a háztartásunk azért így is teljesen különböző a muglikétől, a legtöbb dologhoz pedig varázslat, kell így én otthon nem is tudok semmiben segíteni. - magyarázom az egyértelműt, talán csak időt akarok nyerni, de nem állok meg ezen gondolkozni. - Viszont nem akarok teljesen haszontalannak tűnni a nagyszüleimnél. Mikor anyukám levélben írt arról, hogy náluk leszek ő mondta, hogy, ha különórát veszek feltétlenül kérdezzek meg olyan dolgokat, hogy miért ne nyalogassam a kommektort és hasonlók. Pedig én nem olyan vagyok aki csak úgy megnyalogat akármit. - teszem még hozzá, gyerekességem teljes tudatában.

Közben szorgalmasan jegyzetetelek, bár az agyamig alig-alig jut el valami az információból. elektromosság, hálózatos, hordozható
hálózatos: mikrosütő
hordozható: zenélő telefon
elektromosság - áram
Igyekszem megragadni a lényeget, hogy majd, mikor jobban tudok összpontosítani, utána kereshessek mindennek és a következő órára már felkészülten érkezzek. Mikor tanárom egy kis szünetet tart, végre elszánom magam.


- Elnézést, professzor úr! - kezdek bele. - De valami van a karján. A balon. - sokkal kevésbé tűnt ártatlan észrevételnek mint terveztem, de már nem tehetek mást, mint várok a reakciójára.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2009. 08. 06. - 12:48:59 »
0

A lelkes tanítlánynak

*Jól van, rendes kislány, szófogadó. Szeretem az ilyen típust, nincs vele sok baj, de ahogy a mellékelt ábra mutatja, rendelkezik elég kreativitással és mersszel ahhoz, hogy gyakorlatban puhatolja ki, meddig tartanak a szabályok. Órán persze, már megkapta volna a magáét, mert az óra az azért mégiscsak más, de itt magunk vagyunk, mint az állatkák az erdőben. Noha ez az alacsonyabbság határozottan előnytelen az alakjának, ami a padon ülve, kihúzva igazán jobban érvényesült a dínó alatt, míg így, a pergamen felé görnyedve sokat veszt természetes bájából. Hol jár az eszem? Nem mellesleg már megint?!

Ezt az írásképet azonban megjegyzem magamnak. Óriási. Ehhez képest gyönge kezdő vagyok. Az eleje szinte olvashatatlan, a tintaszálak úgy futnak egybe és össze, mintha kötelezővé tették volna nekik, de aztán lassan kibontakoznak a sorok, mintegy tűszerűen fúródnak előre. Na ezért nem írok pennával. Macerás. Mármint nekem.*

-Szép dolog…-*hm, nekem nem is voltak nagyszüleim. Érdekes érzés lehet. A szülők leadják a csemetéiket a saját szüleikhez. Hátha azok jobban boldogulnak velük. Na ne, ez már megint egy kicsit túl elrugaszkodott gondolat.*-Segítőkész emberekből sosincs elég, de ha tényleg hasznára akar lenni a nagyszülőknek, akkor kompletten a háztartási gépek rendszerével nem árt, ha tisztában van. Például mosógép, hűtő, vasaló, és még az olyan mágiát nem igénylő, kétkezi tevékenységekkel is, mint teregetés. Szórakozásnak pedig a tévével, rádióval. Érdekes nyári szünete lesz, biztosíthatom-*teljesen káröröm nélkül mondom, miközben újra előre sétálok mellette, valahogy nem bírok egy helyben megmaradni, miközben beszélek. Meglegyezgetem magam a füzettel, kipillantok a moccanatlan levegőbe. Globális felmelegedés. Egyszerűen hihetetlen, hogy itt, északon sincs tőle nyugta az embernek. Eszkimónak kellett volna születnem. Leolvadok menten. A jegyzetébe pillantok megint, nagyjából jó. Kíváncsi vagyok, hogy ha felír címszavakat, később mire jut ugyan velük, de egyén kérdése.*

-Ez egy igen bölcs és megfontolandó anyai tanács. Az elektromosság, az áram olyan részecskék gyors áramlásából keletkezik, amik mondjuk a villámcsapásokat is okozzák. Az áram maga veszélyes számos hasznos tulajdonságán túl. Az emberi szervezettel érintkezve akár halált is okozhat. Ezt hívják áramütésnek. Az áram különösen jól terjed vizes, nyálas közegben, ezért ha szikrázást lát valahol, akkor ne menjen közelebb, főleg, ha víz is van a környéken, és mindenképpen igyekezzen nem fémmel érni, a mondjuk, szakad kábelvéghez-*mint egy biztonsági oktatóprogram, csak éppen a hangom nem olyan száraz, hanem sokkal inkább meggyőzésre törekvő, hogy alaposan belejuttassam a kis szőke koponyába ezeket az alapvető biztonsági intézkedéseket. A muglik világa akár veszélyes is lehet egy tapasztalatlan varázslótanoncnak, de még lehet, hogy a nagyobb sötét varázslókat is meg lehetne gyepálni, mondjuk egy sokkolóval. Tényleg, nem is rossz ötlet. Biztonsági sokkoló.

Bár nekem nincs szükségem sokkokra. A diákok majd gondoskodnak arról, hogy a szívem a torkomban dobogjon, fantáziám meglóduljon.*
-Miket nem mond?-*lehelem zavartan, a füzetet megforgatom a kezemben, aztán hihetetlen technikával el is ejtem, így legalább gyorsan utána hajolhatok és még csak el se pirulok. Kár lenne a kreolomért. Szoláriumszökevény, halovány pírral lenne az igazi. Magam mellé rakom a füzetet.* -Ne is szokjon rá, bár a nyalakodás akár erény is lehet, az áram, mint olyan veszélyes-*tavasz van a levegőben, érzem a hormonjaimon. Beteges. Hülye vagyok. Futó mosolyt csiholok az arcomról, amikor megint meglep. Ezt szeretem a tanításban. A kíváncsiságot, ami felém áramlik, a reflektorokként felvillanó szemeket.*

-Nem mondja…-*rántom fel mosolyra a szám szélét, végigsimítok a karomon. Égett folt. Kiveri az emberek szemét. Bosszantó is lehetne, de mit tudok vele kezdeni? Most ha takargatom, akkor meg olyan hülye formája van. Mindenesetre merész, nagyon merész, jobbára nem szokták megkérdezni. Inkább sápadtan hallgatnak és néznek, hátha csevegni akarok róla.* -Elég feltűnő valami. Mielőtt végzetes következtetéseket von le, ez csak egy baleset nyom. Szerencsétlen helyen, szerencsétlen színnel-*komoly baleset. Mondhatni pálcás baleset. Mintha nem is hozzám tartozott volna a karom, csak néztem, amíg érzékeltem belőle valamit a szemeim előtt szállingózó fehér foltok között… Fehér foltok, pöttyök, spirálok. Nyomás a tarkómon. A dínó észveszejtő eleganciával vigyorog rám a fehér foltok közül, megrázom a fejem. Sűrűn pislogok.* -De nem érdekes-*teszem hozzá könnyedén. Rosszul vagyok. Ki akarok menni innen. Még jó, hogy kinyitottam az ablakokat, így most oda tudok sétálni, a párkányra rogyás helyett is szívhatok egy kis friss levegőt.* -Milyen mugli eszközökhöz volt szerencséje eddig?
Naplózva

Melore Lainey
Eltávozott karakter
*****


------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2009. 08. 06. - 14:21:49 »
0

Rejtélyes professzor:)

Nem kellett volna említenem. Rossz ötlet volt. Csak az a baj velem, hogy az egyik ilyen után, csakúgy jön a másik. Előbb utóbb kibukik majd egy másik kellemetlen kérdés amit nem lehet a tudatlanságomra fogni.

mosógép, hűtő, vasaló.

Látom, hogy megzavartam, hogy nincs még kész a sablonválasza az ilyesfajta kérdésekre. Valószínűleg semmi mögöttes jelentése nem volt a feltűrt ingujjnak, puszta gondatlanság, harc a folytogató meleg ellen. Viszont, ha elfelejtkezett a sebhelyéről valószínűleg nem is lehet olyan régi, hiszen nem szokott még hozzá a rejtegetéséhez.
Most kellene megállnom, nem szabad továbbra is ezen agyalnom, mert ha majd elakadok, kérdezni fogok. A kérdéssel pedig megbántom. VIlágosan jelezte, hogy nem akar róla beszélni.
Koncentrálj a jegyzeteidre.

szórakozás: rádió, tévé

Miért kell ebben az átkozott iskolában mindenkinek titkolóznia. Mindenkinek van valami a múltjában, amit rejtegethet, jellemzően csak nekem ennyire középszerű és unalmas az életem. Szégyellem, hogy még arra a sebhelyre is irigykedek. Nekem semmi fájdalmas és sötét nincs a múltamban, pedig szeretem a rejtvényeket. A sajátomat is szívesen megoldanám.

elektormosság, áram, részecskék, villámlás

Nem tudom, hogy miért vártam, hogy majd beszélni fog róla. Talán, mert láthatóan oylan rosszul érintette? Csak még eggyel több ok, hogy titokban tartsa. Rosszul lesz, vagy csak friss levegőre vágyik? Vagy egyszerűen nem akarja, hogy lássam, amikor kidobja a taccsot? Az arcából ítélve erre is van esély. El kellene szégyellnem magam amiatt, hogy ilyesmit hoztam fel, de már megint csak arra tudok gondolni, hogy vajon mi történhetett? Elkapták a halálfalók és megkínozták? De miért? Ő a világos oldal nagyontitkos megmentője, vagy csak szimplán leesett a lépcsőn... egyenesen a kandallóba? Mert az biztos, hogy ez egy égésnyom, ha jobban figyeltem volna rájöhettem volna előbb is. Na nem mintha akkor nem kérdeztem volna rá.

szikrázás, fém, K-belvég, halál

Hogy ebből hogyan fogok tanulni az jó kérdés. Érdekel az óra, tanulni akarok a muglik világáról, de miért kell elvonni a figyelmem? Ez a Roxfort hibája, nem lehet még tanulni se anélkül, hoyg valamibe bele ne csöppennél. Túl kíváncsi vagyok én az ilyesmihez, mások megvonták volna a vállukat és megkérdezték volna, hogy hogyan is néz ki egy K-belvég.
Olyan veszélytelen témáknál kellett volna maradnom mint a nyalakodás. Kétértelmű megjegyzések, zavar, nevetgélés. Az való egy tizenhat éves lánykának. De nem, nekem még a határ étlépése után is hiányérzetem van. Csak most fogalmam sincs, hogyan vehetném rá, hogy beszéljen. Ezzel a nyílt érdelődéssel elértem, hogy szabályosan meneküljön mellőlem, vagy a terem fülledt levegőjétől, ki tudja. De, ha burkoltan akarnék utalgatni az is szánalmas kudarcba fulladna. Megint nyernem kell egy kis időt, hogy meg tudjak fogalmazni valami kérdésfélét.

- Igazából csak a digitális fényképezőgépet ismerem, de azt tudom is használni. Igaz a működési elvéről semmit sem tudok, csak azt, hogy kell bele elem. Ami, ha lemerül, akkor nem működik a gép és kell új elem. Magyaráztak valami töltésről is, de azt nem igazán értettem.

Hasznos lenne, ha nekem is lenne valami fura kinézetű sebhelyem, amiről ha elkezdenék beszélni, talán az ő nyelve is könnyebben megoldódna. Mondjuk nem tudom mit várok, miért pont nekem meséljen akármit is, hiszen nem, hogy nem ismer még igazán, de a diákja sem vagyok. Még akkor is könnyebb lett volna kezelni a helyzetet, ha mondjuk rosszul lesz a seb említésére, akkor legalább kérhettem volna valamiféle magyarázatot. De így csak annyi, hogy: nem érdekes. Dehogynem érdekes, mindjárt beleőrülök a kíváncsiságba. Ha most nem mond semmit én esküszöm a következő két évre felveszem a mugliismeretet és annyira szorgalmas leszek, érdeklődő és lelkes, hogy valahogy muszáj legyen észrevennie. De ki tud két évet várni? Engem most érdekel.

Viszont itt egy lehetséges megoldás. Talán nem is kell rákérdeznem semmire, elég csak felnagyítanom a helyzetet és érdeklődni, mint ahogy bármelyik kedves, figyelmes és ártatlan kis hugrabugos tenné, akikbe nem szorult beteges mértékű kíváncsiság. - Uram, jól van? Ne szóljak Madam Pomfreynak? Olyan hirtelen elsápadt... - Már csak remélhetem, hogy nincs túl sok ismerete a diákok jóindulatának mibenlétéről és elhiszi, hogy fogalmam sincs mi baja. Vagy, ha nem akkor talán rögtön a tárgyra tér. Esetleg most rögtön kidob?



Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2009. 08. 06. - 18:20:11 »
0

A tanítlánynak

*Meglegyez egy szellő, ami van elég kegyes ahhoz, hogy besurranjon az ablakon. Hátralebbenti a haja, megráncigálja az ingem nyakát, játékosan végigtapogatja az arcom, leszárítja a szám fölé kigyöngyöző verítékcseppeket. Tagadni is nehéz lett volna, hogy majdnem odaájultam a padlóra. Dühítő. Nem a lánnyal van bajom, nem tehet ő semmiről azon túl, hogy volt olyan balszerencséje és éppen egy ilyen különösen érzékeny napomon találkozott velem. Komolyan, mintha elirigyelném a nőket, pedig szó sincs ilyesmiről. Csak az aranyvér átka pezseg az ereimben, várva, hogy mikor kaparinthatja magához a, szerinte, neki járó darabokat belőlem. Ennyit rólam.

Kortyolok egy nagyot a fűszeres levegőből. A hátam mögött karcok a penna a papíron, megfordulok. Szorgalmasan ír. Jól van. Közjáték. Csupán egy könnyed kis közjáték. Előre lépek, lassan, kényelmesen.*
-A varázstalanok berendezéseinek működési mechanizmusa roppant bonyolult, de még a muglik sem értik-*jól van, baj nélkül eljutok az asztalig, a hangom sem remegős, sőt, kihallom belőle a megszállottakra jellemző fanatikus kis felhangot.* -Önmagukon látszólag bonyolult kapcsolótáblákkal segítenek, amik azonban azonos jelrendszert vesznek alapul-*karcog tovább a penna, tulajdonképpen egészen kellemes hallgatni, mint amikor patkányok szaladnak az ember feje mellett, hegyes körmeiket az idegek rostjain élvezve. Morbid képzelgés.*

-Azt kérem javítsa ki. Nem K-belvég, hanem kábelvég, egybe. Ez egy olyan műanyag bevonatú fémszál, amiben az elektromosságot vezetik egyik helyről a másikra. Hatalmas hálózatot alkot, gondolom látott már utak mellett kifeszített, látszólag értelmetlen madzagokat, na azok is kábelek. Szigetelve vannak, ezért emberre veszélyes funkciójuk nem érvényesül-*mindazonáltal hiába vagyok én ilyen határozott és tanáros, érzem, ahogy szerény személyemet kérdőjelek bombázzák, most már az sem segítene, ha visszahajtanám az ingem. Vajon érdekelne bárkit is, hogy mi ez, ha teszem azt, a vádlimon lenne? Vajon feltűnne egyáltalán, hogyha a halálfalók soha nem léteztek volna, vagy mindenki elkönyvelné egyéni problémának, mint a kancsalságot? Igen, valószínűleg.*

-Hadd segítsek. Az elem, az az a hordozható áram, energia, elektromosság, amiről beszéltem. A fényképezőgépet is ez működteti. Ha digitális a gépe, akkor gondolom tudja, hogy onnan az adatokat számítógépre töltik át. A számítógép maga egy összetett használatra való gépezet, több órát lehetne rászánni, most tekintsünk el tőle. De ha a számítógép és a fényképező jeleit ismeri, akkor csak be kell azonosítania az egyéb dolgokon-*a derékszíjam bal oldalán lógó tokba nyúlok, előveszem a pálcám, végigsimítok sötét felületén, aztán a levegőbe rajzolok. Ott van az indítás elfordított háromszöge, a stop négyzete, és kettős vonalkája.* -Indít, megállít. Ezek végleges parancsok, például egy programot a mosógépen, a melegítést a mikron ezek indítják el.

*Mondtam én. A szavaim, az előadásom korántsem lehet olyan érdekes, hogy lekössön egy fiatal szellemet, amikor mennyivel rejtélyesebb dolgok is vannak. A tanulni vágyó szőkeség kíváncsi ideggóccá alakul, amikor valami méltóbb dolog kerül a figyelmének homlokterébe. Mégis mit vártam? Én nem ilyen lennék? Dehogynem. Szörnyű.*

-Nagyon kedves öntől kisasszony, hogy aggódik értem-*mosolygok rá, a lehetőségekhez mérten hálásan és csak kevéssé ironikusan.* -De attól tartok Madame Pomfrey aligha lenne elragadtatva a dologtól, hogy megint a gyengélkedőjén kötök ki. Múló rosszullét csupán, a meleg teszi. Elnézését kérem-*hajolok meg finoman felé, a szemébe nézve. A szám sarkában ott vibrál egy kurta vigyor, vajon elfogadja? Nagy csalódás lenne, ha ilyen könnyen feladná. De aligha akarja a tanárát magára haragítani kérdezősködéssel, mert bár a hangom nem árulhatott el neki dühöt, ingerültséget, még emlékszem milyenek a fiatalok. Mi égeti jobban? A kíváncsiság, vagy a mersz?* -Igyekszem nem zavarba hozni, ha esetleg elájulnék, nyugodtan menjen vissza a hálókörletébe, majd felkelek holnap megüzenem, hogy mikor folytatjuk-*csevegő, vidám a hangom. Szokatlan egy tanártól. De ha már egyszer ilyen csúnyán lebuktattam magam, akkor játszunk. Kiegyenesedek, mosolygom.* -Ha volna kedves és árnyalná, hogy mégis mikre számít a nagyszüleinél, akkor tételesen végigvehetnénk az egyes elemek használatát, bár ahogy a kütyük egyre újabb és újabb nemzedékeit dobják ki lehet, hogy pár év múlva már nem lesznek helytállóak az itt megállapított lépések.
Naplózva

Melore Lainey
Eltávozott karakter
*****


------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2009. 08. 06. - 22:48:33 »
0

Rejtélyes professzor

Lehet, hogy én egy nehéz eset vagyok és még az is lehet, hogy nagyon nehéz, de nekem bonyolult ez a játék. Ez a felnőttek játéka: az udvariaskodás, amihez vajmi keveset értek. Bár akaratlanul és én indítottam el a kis álszentségemmel. Ezt ő is tudja, tudom, hogy tudja, így még dühítőbb, hogy az elemekkel akar lekötni. Mi vagyok én, valami gép? Rajtam nincs semmilyen háromszög, engem nem lehet csakúgy ki-be kapcsolgatni. Érdekel valami és mégis folytatja amit elkezdtem, egy kis mosolygás, kitérő válaszok a jelentéktelennek tűnő kérdésekre. Egy valamit szinte az arcomba vágott: ő nem egy kisdiák, akit ott lehet manipulálni ahol csak akarjuk. Ő nem most tanulja az életet, ő már játssza egy ideje és ráadásul pokolian jó játékos.

Két lehetőségem van, folytatni amit elkezdtünk vagy őszintének lenni, kérdezni és kérni, mondjon végre valamit. Az elsővel talán elnyerem a tiszteletét, miközben lassan felőröl a kíváncsiság és talán még egy rendes választ sem kapok. A másodiknál talán csalódik bennem és a reakciója is drasztikusabb lesz majd, mint az előbbinél. Nem tudom nála mi a célravezetőbb és ez el is vezet ahhoz a kérdéshez is, hogy miért akarom ezt egyáltalán annyira tudni? Aki kicsit is ismer valószínűleg gyorsan rávágja a választ: nem szeretek sötétben tapogatózni, mindig tudni akarom kivel állok szemben, különben nem érzem magam biztonságban. Ez egy tény, így volt mindig. Lehet, hogy bosszantó, lehet, hogy megnehezíti az életet, de az olyan időkben, mint a mostani akár a túlélés kulcsa is lehet. Vagy egy egyenes út, a szélén apró, csillogó kövekkel kirakva, ami egyetlen kanyar nélkül elvezet a halálba. Akárhogy is legyen, nekem szükségem van a válaszokra.

Jól esik a beáramló levegő, segít kiszellőztetni a fejemet, hogy a jelenre koncentrálhassak. - Sajnos a számítógéphez még nem volt szerencsém, mivel fényképezés után a dolgokat az apámra bízom, ő ért az ilyesmihez. - A hangom kicsit száraz és élettelen, de legalább nem vesztettem el a fonalat. A kábelvég is világos. Sőt már azt is tudom miért ne nyalogassam az elektromos dolgokat, de még mindig nem jutottunk el az anyagnak ahhoz a részéhez, hogy miért van egy böszmenagy sebhely tanárunk alkarján?

Az már biztos, hogy könnyűszerrel kijátszhatná az összes kérdésemet, célzásomat, úgy, hogy közben a mosoly sem fog leolvadni az arcáról. De akkor mi más eszközzel tudnék kiszedni belőle bármit is? Engem nem erre gyártottak, sőt még csak mardekáros sem vagyok, azt viszont senki sem veszi figyelembe mekkora hátránnyal is indulok. Kor, tapasztalat, fegyelmezettség és még magasság is. Ha én is ilyen nagy lennék a határozottság is biztos jobban menne. Sőt, minden jobban menne, a méret a kulcsa szinte mindennek. Miért kötné egy kisgyerek orrára a dolgait? A kisgyerekek nem kell semmit tudniuk, a kisgyerekeket jobb távol tartani a bajtól, a kisgyerekek úgysem értik meg. Az általános közvélemény sikítva könyörög a korrigálásért, de mégsem veszi senki se figyelembe. Dühítő, de mit lehet tenni? Csak meg kell mutatni, hogy nincs igazuk. A szemük elé kell tolni a nyilvánvalót, hogy mostanában sokkal kevésbé számít, hogy ki-mennyit élt eddig, inkább az a fontos mennyit akar még.

Hogy jutottam el idáig? Rémülten kalauzolom vissza magamat a tanterembe és próbálom felfogni a professzor magyarázatát, de a gondolataim minduntalan el-el kalancoznak.  Lehet, hogy csak én magyarázok bele mindenbe mögöttes tartalmat, bár, hogy ennyire nem mondd semmit, azzal pont azt cáfolja meg, hogy ez az egész ügy jelentéktelen lenne. Mert nem az, nekem már biztosan nem. Én már azt is érdeklődve hallgatnám, ha azt ecsetelné, hogy véletlenül rátámaszkodott valami forróra. Mondjuk egy máglyára. Vagy egy lángoló tehéncsordára. Csak maradjunk a legegyszerűbbeknél.

De egy percre se hagy békén a muglikkal és a találmányaikkal, ami egy kicsit higgadtabb állapotban akár logikusnak is tűnhetne, végtére is ez egy különóra. - Hát, azt hiszem a tévét és a rádiót nem csak rendeltetésszerűen használni, de élveznem is kell, nehogy megbántódjanak. Aztán még ott van a számítógép is, de azthiszem az ilyen bonyolult dolgok ismeretét nem várják el. Valószínűleg a főzés és a mosogatás fogja a legnagyobb gondot jelenteni.

Talán itt az ideje a lényegesebb témák kibeszélésének. Jobb lesz, ha egyik lehetőségtől sem határolódok el, majd megpróbálkozom az arany középúttal. Vagy orbitális hazugságok rengetegével. Az utóbbi jóval mókásabbnak ígérkezik. Most nem hagyom olyan könnyen kicsúszni a kezeim - karmaim! - közül. - Profeszor úr, én nagyon a lelkemre venném, ha ilyen állapotban túlhajszolná magát. Igazán nem kellene ennyit fáradnia értem. Jobb lesz, ha most befejezzük az órát. - Egy ilyen szép bevezetés után kár lenne abbahagyni. Felállok és mellé sétálok, bár magasságbeli különbségeink így csak még jobban kihangsúlyozódnak, ezúttal nem érdekel. - Sőt, az lesz a legjobb, ha most azonnal lemegyünk Piton professzorhoz. Így Madam Pomfrey miatt sem kell aggódnia, valószínűleg sosem fogja megtudni. Piton professzornak pedig biztosan van valami főzete ami hamar rendbe hozza és szívesen segít is majd, hiszen kollégák. - A lehető legangyalibb mosolyommal próbálom a kijárat felé terelgetni, persze nem túl sietősen, hiszen kinek van kedve egy morcos bájitalmesterrel találkozni, de ahhoz azért elég határozottan, hogy a célom egyértelműnek tűnjön. Segíteni a professzoromnak, hiszen ez minden diák kötelessége.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 06. - 00:47:37
Az oldal 0.117 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.