Folyosók

Mitch

- Rendben van.
*Bólintott rá a névre. Egy futó mosolyt eresztett udvariasságból. Elég érdekes, becézett formáció a Mitchi. Biztos a srác szülei hívják úgy odahaza, vagy a nagyszülők, akikre ez még inkább jellemző. Robert egyik régi, általános iskolai barátját, aki a nagyszüleivel élt, hívták mindig Rencsynek. Mindig is jó volt ugratni őt…*
- Igen, az vagyok.
*Felelte. Sosem büszkélkedett igazán hetedéves rangjával, holott nagyon is jól esett neki, belépni a klubhelyiségbe, és átgázolni egy csapat alsóéves között, akik érdeklődve figyelik minden lépését, hátha valami fantasztikus dolgot fog művelni. Persze manapság tényleg nagyon ritka az ilyesmi. A pimaszság, és a tiszteletlenség nem csak a tanárok felé éleződött ki, hanem már közöttük, diákok között is.
Mindazon felül, hogy olykor-olykor tisztelet övezte a hetedéveseket, Robert nem nagyon szeretett az lenni. Minden tanórán emlékeztették őket a közelgő, nagyon fontos vizsgáikra, és a nagybetűs élet vészes közeledésére. Mindez keserűséggel töltötte el őt. Mugli születésű létére, a Roxfort volt a varázslatosság egyetlen színtere. Kötődött hozzá, szerette. A sok szép emlék, a tudat, hogy hét éve koptatta a padot, hogy már egész kicsiként is elbűvölték a szeszélyes lépcsők, meg a mozgó fali festmények. Egyszóval, Robert nem nagyon akart elmenni a Varázslóképzőből. Mivel ez lehetetlen volt, ezért ideje nagy részét nosztalgiázással, és az iskola körbejárásával töltötte.
Eközben elszívta cigijét is, és mint aki jól végezte dolgát, lazán elhajítja a leégett csikket. Átrepülve a mosdóhelységet egyenesen a WC-csészében landol. Mitch szóvá is teszi a remeknek mondható dobást.*
- Kösz.
*Felelte egykedvűen a hugrabugos. Figyelmét valami más kötötte le, mégpedig a kártya. Elég abszurd helyzet alakul ki. Maga a férfi-WC elég érdekes találkozóhely, de az, hogy hirtelenjében egy füstös, kis kaszinóvá alakul, pláne furcsává teszi.
Robert helyet foglal az általa odavarázsolt puffon. A bútordarab kicsit szakadozott volt itt-ott, ezenfelül ki is fakult már, ráadásul az, amelyiken Rob foglalt helyet, még billegett is. Mindez annak volt köszönhető, hogy ő még nem képes olyan nagyszerű karosszékeket elővarázsolni a semmiből, mint például Dumbledore. De azért figyelemre méltóak már a puffok is. A kisasztalnak már nincsenek különösebb hibái. Kicsit megkopott az is, de egy belevésett néven kívül semmi baja.
Kevergetni kezdte a paklit. Eszébe sem jutott, hogy csaljon. Olyan szinten nem tudta érdekelni a játék, és el tudta viselni, ha veszít. Azonban elhatározta, hogy ő is rajta tartja a szemét a másikon. Mitchnek sokkal inkább lehetett jellemzője a szabálytalan játék, lévén a ravaszok házába osztották be. Angyalarca pedig sokakat megtévesztett, Robertet annyira nem.
Előhúzott két szál cigarettát és a csokibékára dobta. Furcsán festett. Mondhatni két generáció „édessége”. Hirtelenjében festhetnékje támadt, ráadásul ezzel a címmel, de aztán eszébe jutott hol is van és gyors visszarántotta magát a jelenbe.*
- Ez igazán kedves tőled.
*Válaszolt „orvosának”.
A rongyos, kis kártyapakli végül elkészül. Bár nagy valószínűséggel nem is kellett volna megkeverni, elvégre Robert annyit kevergeti szabadidejében, hogy majdnem elszakadtak már.
Végezetül leteszi az asztal szélére, és pálcája egy intésével kettőt Mitchnek, kettőt pedig magának oszt.*
 

Jennifer

I know exactly what I want and who I want to be

Mindjárt elájulok! Kinek hiányzott hogy egy alapjáraton förtelmes nap után még belekössenek?
Senkinek pláne nekem, néhány eszes mégis vette rá a fáradságot hogy felidegesítsenek,
leordibáltam őket természetesen nem hagyom hogy bárki sértegessen, nem vagyok én egy
mimóza kis ibolyavirág a rét széléről. Én Jayla Goodwin vagyok, egy Goodwinba pedig semmilyen
körülmények között nem jó belekötni ha láthatóan mogorva.
Amilyen szerencsém nekem van összefutottam valamelyik nyavalyás "olyan pedáns vagyok mindenre
hogy, az már nem is igaz" típusú prefektusba aki leszedett az idiótákról.
Nekik menni nem akartam, de néha akarva akaratlan is betelik a pohár.
Nem igazán kedvelnek az emberek. Vajon miért? Talán azért mert én megmondom ha ,
nem tetszik valami, én igenis kiosztok bárkit aki nincs rendben. Erről kéne leszokni.
Hála Istennek már köszönöm jobban vagyok, nem kaptam idegbajt.
Mostanra sikerült eljutnom a teljes lelki béke szintjére, nem is tudom igazán hogy értem ezt  az
állapotot bármilyen tudatmódosítószer nélkül, de  igazán kiegyensúlyozottnak érzem magam
szinte már furcsa. Persze, valamikor rá kellett jönnöm hogy nem jó ha mindenen felidegesítem magam
itt a Roxfortban, mert sajnálatosan én szoktam emiatt rosszul járni. Én ritkán fogom fel az ilyen fene nagy
igazságokat de be kell látnom jobb ha nem kakaskodom folyton, van nekem enélkül is épp elég bajom.
Kapok én folyamatosan hideget, meleget. Hideg-forró módszer, igazán jó hogy figyelnek arra mit csinálok
de kezd nekem ez egy picit sok lenni, enyhén szólva. Ásítok egyet, remekül belefáradtam a nagy büdös semmibe.

Jayla

Nem indult valami jól a reggel, a szokásosnál is fáradtabban ébredtem, és egész nap, mint egy hulla úgy járkáltam, és ez a levertség még most sem akart szűnni. Pont úgy, mint a karikák a szemem alatt, amiket még az én jó, öreg, drága alapozóm sem tudott eltüntetni. Pedig aztán, akárhányszor megjelenik a homlokomon egy pattanás (megjegyzem ilyen nem sokszor fordul elő, hogy az én tökéletes kis pofikámra valami hasonló csúnyaság kerül), akkor azt egyszerűen elfedem az alapozómmal és van piros folt, volt piros folt. De most nem ez a helyzet. Most semmi sem segít, hogy eltakarjam azokat a karikákat és ez felettébb zavaró. Főleg, ha az ember nem a szobájában kuksol, hanem órákra megy, vagy csak szimplán végigvonul a folyosón.
Így én is fejemet lehajtva közlekedve próbálok most is eljutni egyik helyről a másikig. Semmi jó nem származhatna abból, hogyha mindenki engem bámulna a kialvatlanságom miatt. Egyébként sem értem, hogy miért van ez, hiszen kivételesen előbb akartam lefeküdni tegnap, hogy a mai nap fel tudjak kelni az óráim miatt, de hát csak nem tudtam aludni. Sőt a szokásosnál még később nyomott el az álom, és ezért indult olyan rémesen a reggelem. Főleg miután megláttam magam a tükörben.
Úgy is még Gina is rajtam viccelődött az egyik sráccal, ami úgyszintén nem hiányzott. Szinte végig szenvedtem az órát, és könyörögtem, hogy had léphessek le onnan.
Nagy fejlehajtottságomban észre sem veszem, hogy valakibe teljes gázzal beleszabok, s csak azután, miután kis híján feldöntöm az illetőt nézek fel, hogy ki lehet az. Legnagyobb szerencsémre nem valami bunkó mardekárossal hozott össze a sors, hanem az egyik háztársammal.
- Áh Jayla! Ne haragudj, igazán nem akartalak fellökni.- mondom bocsánatkérően- Egyébként mi újság?- kérdezem meg udvariasan, mert attól függetlenül, hogy kivételesen borzalmasan nézek ki, nem fogok előle elrohanni.

Jennifer

I know exactly what I want and who I want to be

Ahogy ott dühöngök ( jó szokásomhoz híven a folyosó közepén) valami vakegér
gyönyörű szépen belém jött. Épp nyitom a számít hogy mondjak valami cifrát mikor
felnéz és még bocsánatot is kér. Jennifer az, háztárs, nálam meg az a szabály hogy
háztársat nem bántok ha, nem sértett meg és nem tett ellenem semmi rosszat.
Ezért inkább befogom a szám, a lány szemei alatt szép karikák vannak de nem olyan
igaziak mint az enyémek szoktak lenni. Jenny mindig szépen kifesti magát míg nálam
csak a mindennapos brutál fekete szemkihúzás látszik. Nem csak az ő szemei karikásak,
az én szemem alatt már inkább olimpia van de nekem végül is ez az egyik védjegyem.
Megkérdezi mi újság, igazán kedves tőle bár csupa negatívat bírok mondani.
Rendben, elképzelhető csak az a baj hogy, rossz napom van ilyenkor pedig még
a betonba is belekötök ami egyáltalán nem jó, mivel a betonnal még veszekedni sem lehet
tisztességesen. Elkínzottan rámosolygok.
-Iszonyatos napom van, ha más jött volna nekem akkor... már kikapartam volna a szemét.
Mondom kedvesen, kicsit agresszívan állok a dolgokhoz de ez nem akkora probléma.
Legalábbis nekem, annak akinek a szemevilágára nem vigyáztam volna kicsit nagyobb.
De... lényeg az hogy nem történt semmi komoly, még.

Jayla

Nem elég, hogy van annyi bajom, hogy meg se tudom számolni, de erre még valakinek neki is megyek. Hát igen, ilyen az én szerencsém. Csak abban bízhatok, hogy nem valami pattogósabb alakba botlottam bele, mert valahogy ma nincs kedvem vitatkozni senkivel. De úgy tűnik nem is kell, mivel az illető, akibe épp az imént rohantam bele, Jayla az, így nem kell félnem a kötekedéstől. Vagyis hát a szavai ezt mutatják, és jelen pillanatban az eddiginél is jobban örülök, hogy griffendéles vagyok. El tudom képzelni, milyen az, ha valaki épp a rossz napját fogja ki, és nem igazán van jóban vele. Csak sajnálni tudnám az illetőt.
- Nos, ez igen bíztató.- mondom egy kisebb mosoly kíséretében a szemeim kikaparását illetően. Nem mintha ezt nekem szánta volna, de azért mégis csak ösztönző ez a mondat, hogy legközelebb jobban odafigyeljek a nagy futás közben. De legközelebb amúgy sem hiszem, hogy lesz, mivel máskor nem fognak ekkora karikák éktelenkedni a szemeim alatt. Ez most csak kivételes alkalom. Bár ahogy elnézem Jayla szemei sem festenek jobban, s ez így némiképp megnyugtat, de akkor is itt állok a folyosón, ahol bárki megláthat így, és engem ez rettentően zavar. De itt hagyni csak úgy meg mégsem akarom a háztársamat se szó, se beszéd, mert az milyen bunkóság lenne már? Hatalmas, és szerintem ebben mindenki egyet értene.
A szörnyű nap említésére én is kicsit elhúzom a számat, mivel nekem sem telt eddig ennél jobban, de bízzunk benne, hogy ez még változhat. Csak optimistán kell hozzáállni a dolgokhoz, és javulni fog minden. Legalábbis remélem, mert ha nem így lesz, én komolyan mondom ki fogok borulni, és annak senki sem fog örülni. Bár ezt jó néhányan már megtapasztalhatták.
- Hát megnyugtatlak, nem csak neked volt pocsék a napod. De mesélj mi történt!- mondom kedvesen, miközben félreállok valaki elöl, aki nem fért el tőlem a folyosón.

Jennifer

I know exactly what I want and who I want to be

Úgy látszik ma senki sem lesz agyonütve, legalábbis már lecsillapodott a harci kedvem. Jennifer mosolyog
én igyekszem visszamosolyogni már inkább kínomban. Bólintok valóban biztató. Már csak azért is mert,
körülbelül öt perccel ezelőttig  letudtam volna ütni a fél Roxfortot.
Azt meg nem lehet, nem lehet mindenkit agyonütni. Az nem szép dolog azt mondják.
Vannak itt páran akik valószínűleg még nem találkoztak a Jael féle harcmodorral, de fognak az biztos.
Pár pillanattal később megtudom ,hogy Jennifernek sem volt kellemes napja. Megkérdezi mi történt,
ez már ijesztően kedves a legtöbben nem érdeklődnének.
-Szokásos. Pár idióta... hogy is mondjam, hogy szép legyen, leribancozott.
Nem volt szép, de legalább sikerült ordibálás nélkül elmondanom. Fő a hidegvér, jó nem fő mert,
attól még a hidegvér is melegvér lesz. Forróvér, így jobban hangzik.
-Igyekeztem megoldani a problémát, de egy nyomorult prefektus is egyet értett velük.
Patkány banda, az egész rohadt szemétdomb. Ki is idegeskedtem magam, azt hiszem már valahogy elleszek.
-Hát veled mi történt? Kérdeztem vissza, hisz vajon neki mi a problémája?
Őt általánosan kedvelik és nem tartják ribancnak sem. Tulajdonképpen Jennifernek elég jó.
Mondjuk ez úgy általában nem jelent semmit, én a legtöbb emberről azt hiszem, hogy nekik nagyon jó.
A végén mindig kiderül, hogy tévedtem. Igazából senkinek se jó.

Jayla

Hát az biztos, hogy nem igazán lettem volna azoknak a helyében, akik belekötöttek Jaylaba. Hogy is fejezzem ki magam, hamar fel lehet dühíteni, és láttam már annak a végeredményét. Bár ahogy eddig megismertem, az alapján hamar túl fog lépni a dolgon, és nem törődik az ilyen lepkeagyú hülyékkel.  A prefektusokkal meg úgy sem lehet mit kezdeni, azok mennek a saját fejük után.
Még mielőtt megválaszolhatnám Jayla kérdését, valaki ismételten belém jön. Kezd idegesíteni a dolog. Oké, hogy talán én állok rossz helyen, de ahogy mondani szokás: Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Esetleg ha tényleg vennék a fáradtságot minimum négy szóval meg lehetne oldani, hogy elférjenek és nem kellene lökdösődni. Úgy tűnik ma mindenki tiszta dilis, de még egy ilyen, és komolyan mondom hisztizni fogok, ami nem lesz túl kellemes senki számára.
- Hát amint látod, nem egyszer jöttek már belém, ráadásul némelyek jót szórakoznak az emberen, hogy ha nem tud aludni és ennek vannak bizonyos következményei. Ráadásul sehogy sem tudom eltüntetni ezeket a karikákat a szemem alól.- nyivákolom, mint egy macska, ami talán mások számára kicsit idegesítő is lehet. Főleg, hogy egy ilyen „kis” dolog miatt akadok ki, ami számomra nem is olyan kis dolog. Én egyszerűen nem nézhetek ki így, ez nem így szokott lenni! Bármelyik srác meglát szívrohamot kap tőlem és vagy elájul, vagy engem meglátva elmenekül. És ez lehet, hogy nem csak a fiúknál áll fent, mint veszély.
Ezeket felidézve most nekem támad kedvem sikítani. Miért pont én? Miért ma? Soha nem fogom megérteni a sorsot.

Jennifer

I know exactly what I want and who I want to be

Valami hülye átrohan Jennyn és rajtam keresztül is, igazán nagy önuralmat kell tanúsítom, hogy
ne forduljak meg és mutassam fel a középső ujjamat. Fantasztikus vagyok komolyan mondom,
anyám kifejezetten büszke lenne, ha látna. Hát még az én félreke.. khm félrelépős nyomorult
aranyvérű apám , akiből soha semmit sem láttam. Igazán szép helyzet az enyém.
Egy kicsit arrébb megyek, nehogy még valamelyik vakegér belém jöjjön, mert , akkor enyhén
szólva kissé ideges leszek. Eddig nem sok embert ütöttem még agyon, de csak kérni kell
és igazán szívesen kivételt teszek.
Meghallgatom Jenny panaszait a szörnyű sötét karikáiról és elmosolyodom. Csupán olyan
vicces, hogy nekem legtöbbször kisebb bajom is nagyobb annál, hogyan nézek ki.
Végül is mindenkinek más a fontos, kinek a kinézete, kinek az, hogy összekaparja a nővérét
ha kikészül valami miatt. Nem érdekes a dolog.
-Ne foglalkozz senkivel.
Tanácsolom, mint valami szakértő, én úgy általában sem foglalkozom semmivel, pláne
a piszkálódó idiótákkal.
-Nagy az Isten állatkertje érdemes őket hagyni a francba.
Mosolygok, állatkert. Igaz ami igaz elég sok diákot inkább állatként tudnék preferálni egy ketrecben,
nem itt kint  vagy bárhol máshol emberek között.

Jayla

Nem csak rajtam, de Jaylan is keresztülgázolnak, ami egyre idegesítőbb. Társamon látszik, hogy ő is alig bírja visszatartani, hogy nem csináljon semmit, de lehet, hogy ez nem lenne túl jó ötlet, főleg, hogy épp az imént mesélte el, hogy ma már egy prefektussal összeakadt. Nem lenne jó még eggyel kikezdeni, meg jelen pillanatban én sem szívesen állnék le vitatkozni, mert nem vagyok olyan állapotban. Még azt is el tudnám képzelni, hogy belerúgnék esetleg, ha nem nekünk adna igazat (pedig én tényleg nem vagyok az a verekedős fajta, bárki megmondhatja), és aztán kitörne a balhé, abban biztos vagyok.
Ráadásul még Jayla is elmosolyodott a „karikás-szem” problémámon. Na, szép. Ma mindenki engem választ szórakoztató eszköznek?!
- De ez igenis nagy probléma nekem, én nem nézhetek ki így!- magyarázom neki, talán azt remélve, hogy majd megért és nem találja viccesnek ezek után ezt a dolgot.
Következő mondatán elgondolkozok, és talán egy fokkal le is csillapodok, mert az imént már nagyon begurultam. Nem rá, mert sejtem, hogy neki kisebb problémája is nagyobb annál, mint hogy ilyen dolgok foglalkoztassák, hanem lassan már mindenkire. A lökdösőkre, a háztársaimra, akik rajtam vihogtak, meg úgy a fél sulira, akik megbámultak a folyosón, mintha még nem láttak volna még karikás szemeket.
- Tudod mit Jayla? Igazad van. A mai napom azzal fog elmenni, hogy teljes mértékű érdektelenséget mutassak mások iránt, akik rajtam röhögnek.- szólalok fel vigyorogva, és most aztán tényleg büszke vagyok a kijelentésemre. Hát, Jenny, kitettél magadért!