Park

[Yvette]

Yvette

Csendes a park, a fák lombját csupán itt-ott zörgeti a lágy szél. A nap sugarai vidáman szöknek át a fák lombjai között, olyan hangulatot teremtve, mely oda vonzza az arra látogatót. A csendet csak néha verik fel kiáltások. S, ahogy a hangok irányába haladunk, lassan egyre erősödik ez, afféle harci kiáltáshoz hasonló. A hang forrását elérve egy átlagos magasságú fiút veszünk észre, amint akrobatikusabbnál, akrobatikusabb mozdulatokkal ugrik, rúg és üt.
Ez a haj, Jason védjegye, sok tanár jegyezte már meg, hogy talán le kéne vágatnia, hiszen zavaró számára, hogy egy ilyen hajkoronával kell sokszor szemben állnia. Arca komoly, rezzenéstelen, koncentrál. A barna íriszek üresek, nem tükröznek semmilyen érzelmet. A lágy mozgások és a vad, erőteljes ütések, rúgások váltakozása nyomán körülötte felkavarodik az erdei aljnövényzet.
Egyszer csak, amikor a földre érkezik, feláll, s apró mosoly szökik arcára. Lassan odasétál az egyik fa tövéhez, s onnan egy üveg vizet vesz elő, majd nagyokat kortyol bele, s aztán ugyan annak a fának a tövében leülve, nagyokat fújva, mosolyogva tekint át a fák lombján fel a tiszta és fényes égboltra, most minden olyan ideális, nyugodt, csendes.

~ Vajh’ holnap is ilyen jó idő lesz? Hiszen akkor megint lenne időm és lehetőségem kijönni, gyakorolni, tanulás után. Bár mintha holnap valamiféle találkozóm lenne, talán Flitwickkel, sebaj, akkor majd utána. Azt hiszem, ma este még írok haza is, és talán odaadom holnap Lucynak, hogy küldje el az ő baglyával az én levelemet is. Bár, ha ő már üzent ma akkor majd Po elviszi.
Szép az idő, éppen megfelelő a gyakorlásra. Nem felejtettem vajon el valamit? Nem biztosan nem, most csak nyugalom élvezd a friss levegőt. ~

A gondolatsor lezárása után, Jason egy pillanatra ismét az égre tekint, s most már nem is olyan kifejezéstelenek azok a barna lélektükrök. Sokkal inkább vannak tele élettel, vágyakozással, örömmel. Sokan szeretik Jasont főleg azért, mert mindenkihez van egy-egy jó szava vagy, mert bárkit képes elviselni, nem lesz ingerült, csak nagy ritkán, de ahhoz valakinek nagyon fel kell idegesítenie.
Hátradőlve nézelődik, s várja, hátha valaki arra sétál, s belebotlik, hiszen akkor már társasága is enne, bár ha nem jön senki akkor sem esik kétségbe, hiszen akkor gyakorol még egy kicsit.

Óh, te... illetve Nathi 

Néztem, ahogy néz, de vajon mit néz? Mint aki nem látott volna még szőke lányt, vagy éppen valami értékes tárgyat nézne le rólam, és megpróbál kidolgozni arra egy stratégiát, hogy hogyan is tudná tőlem elvenni. Na, nem, a csokiját már nem adom vissza, ha nekem adta! Vagy lehetséges, hogy most újra át kellene festenem a hajam? Irritálná a szőke, túl fényes? De hát ez a jó... ezen látszik meg legjobban, ha kócos vagyok, de az legtöbb esetben még nem fordult elő, hacsak nem rögtön, helyben összeborzolnak. De mot tényleg, leginkább az a kérdés foglalkoztatott igazán, hogy mit is keresgélhet annyira rajtam. És tessék, megint jön ezzel a virágszál üggyel.

- Köszi, de nem akarok Virágszál lenni. Szerintem jobban mutatnék egy csokorba, egyedül elhervadok, ha nem öntöznek. - én pedig ebből is viccet csináltam. A mondatom végén még el is mosolyodtam, végülis, ha már megtehetem szabadon. Ahogy pont ránéztem Nathi-re, úgy éreztem, hogy verset tudnék írni, ha volna hozzá eszem. Illetve van is, nem is kevés, csak az a gond velem, hogy minden dologból képes vagyok kinézni valami humorosat. Szóval... egy vers, na lássuk csak: Az ég. Ez szép volt, bravó. Valószínű, hogyha innék valamit - amit nem szoktam - , lehetséges, hogy azt sem tudnám, fiú vagyok-e vagy lány. Nathi másik kérdésére még egy ideig nem válaszoltam, csak azt nézegettem, ahogyan egy varázslattal elégeti azt a papírt, amit én szemétnek hívok. Ejjnye, de nem tetszett nekem ez a dolog. Ennek jeléül még rá is csaptam a homlokomra, hogy hogy is lehet valaki ennyire takaréklángelme. Nade, mintha magamat látnám, csak vele ellentétben én nem szemetelek.

- Hogy hová? Hugrabug. Legyen árulkodó jelem a szőke haj. És te? Azt ne mond, hogy kettő között szalajtottak. - nos, elképzelésem sem volt arról, hogy vajon melyik házból való. Ezért, lerendeztem ezt is egy viccel... kettő között. Nem tudom, hogy ez hogyan ugrott ki a számom, egyfajta nyelvbotlás is lehet, hisz nem mindig tudom, hogy miket beszélek. Nem szoktam gondolkodni sokat rajtuk. De ez van, szeressenek így, ahogy vagyok, nem kell más véleménye.

Fáradtan kullogtam lefele a lépcsőkön. Letettem a cuccaimat a griffendél-toronyba és most a parkba tartok. Ma a bájitaltan volt az utolsó óra. Az egész napom rettentően megerőltető volt… Átváltoztatástanórán nagyon nehéz transzformációt gyakoroltunk több-kevesebb sikerrel. Gyógynövénytanon pedig valami szúrós virágot ültetgettünk.
Mindjárt hétvége… Már alig várom, mert lemegyek Roxmortsba. Nem lesz roxmortsi hétvége, ha nem csak én megyek le, meg még pár diák. Persze titokban. Tudunk egy járatot ami a Három Seprű női wc-jébe vezet.  Szombat esténként szoktunk kiszökni, eddig soha nem vettek észre. De egyszer majdnem lebuktunk Mrs.Norris előtt. Ezért is tartok attól a macskától, majd hogy nem mindenhol ott van. A mostani hétvégén nagyon vigyáznunk kell. Gondolataim annyira lefoglaltak, hogy észre se vettem, hogy már a parkban voltam. Lépteimet lelassítottam a kavicsos úton. Nincs annál jobb, mikor a meleg, fülledt levegőn sétálsz a parkban, és nem kell semmivel foglalkoznod…
Már jó ideje sétálok a parkban, mikor megláttam egy szép kidolgozott padot. Az út szélén állt üresen. Gondoltam leülök úgy is van még időm takarodóig. Leültem, becsuktam a szemem és élveztem a meleget. Nem tudom meddig ültem ott. Ideje visszamennem, mert már alkonyodik.
Jaj csak egy picit mééég. Olyan jó itt.

- Caleb Dawis-nak-

[Óh, én? Jah, nem is... Lor]

Óh, én?   Jah, nem is... Lor  

Nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy tudjam, ez a lány egy humorzsák. Egyre csak ontja a poénokat, amikre én egy-egy vigyorral válaszolok. Itt lenne már az ideje, hogy éj is mondjak valami poénosat, mert eddig csak égettem itt a szemetet, meg magamat is. Kissé elveszettnek érzem magam, amint az oly' híres vonzerőm csődöt mond. Vagy nem is volt nekem ilyen, csak beképzeltem? Áhh, ez hülyeség... Tovább figyelem a lányt, mivel nem úgy tűnik mintha feszélyezné a pillantásom. Azonban mégis értetlenkedve emeli rám lélektükreit, nem tudván, hogy mit nézek annyira rajta. Nem tudom min csodálkozik, hiszen igazán szemrevaló lány.  Néhány perc múlva kiderül, hogy Virágszál a Hugrabug ház tagja. Hm, nem is csodálkozom rajta, hogy nem találkoztam még vele, hisz' legtöbbször griffisekkel nyomulok. Valóban, rikító szőke haja miatt elég feltűnő jelenség.

- Nem látszik?! - kérdezek vissza tetetett felháborodással.  Gyorsan végig tekintek magamon, s be kell látnom, hogy egyetlen ruhadarabom sem jelzi hovatartozásomat. Csalódottan horkantok egyet, azután kihúzom magam, mielőtt válaszolnék. - Mivel bátor vagyok s hősi lelkű, így házam a Griffendél!
Pár másodpercig tartom a hőst pózt, majd hirtelen elnevetem magam. Mindig is nagy hülyeségeket mondtam, és ez most is így volt. Kacagva hátradőlök a fűben, majd az eget kezdem bámulni. A makulátlan kék vásznon alig kúszik át egy-egy kóbor felhő. Ezek a felhők mostanában olyan... nem is tudom... felhő alakúak! Igen, ez a legjobb szó rájuk. Persze más Magyar Mennydörgőnek, vagy durrfarkú szurcsóknak nézné őket, de én nem. Fantáziából természetesen K, mint mindig. Olyan régen repültem már fent a felhők között... A kviddics csapatba valahogy nem jutottam be. Talán meg kellett volna jelenni a válogatáson.

- Mond Virágszá... izé... Lor... - kezdek bele kissé sután, ami megint nem illik igazán hozzám. - Szereted a Kviddicset?
El se hiszem, hogy sportról próbálok beszélgetést kezdeményezni egy nővel. Ilyen se volt még, hogy nem tudtam egy rendes témát feldobni. Úgy tűnik, öregszem. Bezzeg fénykoromban! Akkor még fiatal voltam és kívánatos! Nem sokon múlik, hogy ismét elröhögjem magam az előbbi gondolatmeneten. A végén még bolondnak fog nézni, amiért megállás nélkül nevetek. Bár sosem adtam az olyan emberek véleményére, akik nem ismertek engem.

[Barbara]

Barbara

Remek. A hangulatom jó volt ma. Miért is ne lett volna jó? Oké, hogy egyedül vagyok értelmes élőlény ebben az egész átkozott kastélyban, de legalább ma volt Bájitaltan. Pont az utolsó órája volt ma a hatodévnek. A bájitaltan szinte az egyetlen normális órája a Roxfortnak, na meg az SVK. Bájitaltanon tanulunk talán a legtöbbet… Ma éppen élőhalál eszenciát kellett csinálni… persze a Potter gyerek meg a Granger megint villogtak. De főleg a Potter, mert bezoárt rakott a lötyíbe… húúú de ügyes. Idegesítő kis pióca. Ugyan olyan szánalmas, mint a Malfoy fiú. Mind a ketten folyton a középpontban akarnak lenni és azt hiszik, ők a „jajdemenők”. Idegesítő, szánalmas és undorító. Agybajt tudnék kapni az ilyenektől. A legjobb, hogy utálják egymást, de észre sem veszik, hogy ugyan olyan kis csimbók mind a kettő. Förtelmes.

Amint letettem a cuccaimat a hálóban és bedobtam pár egeret Maonak indultam is fel a pincéből. Persze egy magafajtának kellemes lent a pincében üldögélni és olvasni, de túl sok odalent a patk.. öhöm akarom mondani: háztárs. Fogtam hát az új könyvet, amit kivettem a könyvtárból (Földrészek varázslói – Werxesor Philips) és megindultam felfelé, egyenesen megcélozva a parkot. A park még viszonylag csendes volt. A legtöbb diák még tanuló szobán volt vagy most ebédelt. A levegő kicsit fülledt volt, de hát mit lehet tenni. Mivel számítottam a melegre nem volt rajtam se a talárom se az iskolai uniformishoz járó undorító szürke pulóver. A fehér ingem ujját feltűrtem és a zöld-ezüst nyakkendő lazán lógott a nyakamon. Találtam egy normális, üres padot az egyik sövényből nyírt holló lábánál és kényelmesen elhelyezkedtem rajta. Neki álltam olvasni. A könyv első fejezete az ázsiai mágusok minden napjairól szólt, elég furák… ennyi sárkány tenyésztőt…

Hirtelen felpillantottam a könyvből. Kiszúrtam a szemközti padon Barbara Kenneth Griffendéles idegesítő, vigyorhercegnő ült ott. Évfolyamtársam. Undorító kis fruska. A legegyszerűbb módja, ha észre sem veszem és visszamélyedek a könyvbe. Hatévi tapasztalat után talán rájön, hogy inkább el kellene kerülnie…   

[Caleb]

Caleb

Na, most már tényleg indulok...
Még holnapra kell egy kicsit készülnöm. Már indulnék is amikor észreveszek valamit, pontosabban valakit.
Oh,remek...szembe ül velem az a nyomi mardekáros...Az a Dawis vagy ki. Mindenki utálja, mert mugliivadék.  Még a saját háza is kirekeszti, nem hogy még a többiek...
Na jó, azért kicsit sajnálom a srácot, mert egyetlen haverja sincs. De hát biztos nem véletlenül. De lehet ezt is csak a többiek előítéleteiből gondolom.
Míg gondolkodtam észre se vettem, hogy bámulom. Gyorsan abbahagytam, szerencsére nem vett észre. Egy könyvet olvas. Innen nem látom mi az...áh, nem tudom kivenni mi áll a borítón.
Most egy kicsit külsőleg is megszemléltem a fiút. Magas, és jóképű. Nem értem, miért nem akar vele barátkozni senki. Jó, persze nem minden a külső, de még csak beszélgetni se beszélget senkivel.
Megszántam. Ilyet sose tettem, mivel megvetem a mardekárosokat. Rendben, leszámítva azt az egyetlen esetet amikor Draco bejött nekem. De az is csak egy hétig volt. És Malfoy is egy tetű. Egytől egyig gonoszak...Másokkal nem vagyok így. A többi gyerekkel rendben vagyok. Minden házból vannak barátaim. Csak abból nem, ahonnan szakasztották ezt a srácot itt szembe velem.
Na jó. Eldöntöttem. Megszólítom. Mi baj lehet belőle nem igaz? Ő még nem tűnik annyira önző dögnek...
Haboztam. Már majdnem beesteledett, de még mindig fújt az a szokásos kellemes, simogató nyári szellő. Oké...vágjunk bele...Nem tudom miért olyan nagy erőfeszítést jelent megszólítanom. Általában könnyen barátkozok. Egyesek szerint túl könnyen. De hát kit érdekelnek ők nem...? Mind egy, most nem ez a lényeg. Csak szólítsd meg ezt a gyereket, te szerencsétlen!
Nagy levegőt vettem...
- Szia...Caleb!- huh... hál' Istennek eszembe jutott a neve- Mi jót olvasol?- kérdeztem barátságosan, ám óvatosan.
Arcát fürkészve vártam válaszát.

A humorzsák: Nathi 

Továbbra is csak üldögélek mellette, miközben az ég felé legeltetem a szemeimet. Mindig is szerettem nézegetni az ott elúszó felhőket, és kivenni belőlük egy alakot. Csakhogy én nem olyan voltam, mint ezek a fantáziaéhes gyerkőcök, hogy olyat vegyek ki belőlük, ami ebben a világban létezett, hanem teljesen mást, és a gondolataim is sokszor különböztek. Szóval... az az egyik fent nem hasonlít egy zombira? Hát, igen, sokszor azt sem tudom, hogy mit kellene képzelnem ezekről az alakot öltő felhőkről, de nem is foglalkoztam nagyon velük.

Közben Nathi már válaszolt is a kérdésemre. Griffis? Nem látszott meg nagyon rajta. A Griffendélben úgy tudtam, nincsenek ilyen takaréklángelméjűek. De akkor úgy tűnik, hogy tévedtem. Na, igen, jól meg kell válogatni, hogy kikkel barátkozunk, de ha jól belegondolok, Nathi nem is olyan vészes, sőt... hasonlít is rám. Végre egy olyan ember, akinek számít valamit a humor. Talán nem tudunk róla, hogy pontosan mit is jelent, hogy komédiázunk, de mi így mutatjuk meg a másiknak, hogy milyen vicceket tudunk magunktól.
- Griffendél? Az cool. Kellene valami ismertetőjel... mondjuk, öööh... hagyjuk, úgyis felismerlek.

No lám, megint csak kezdené a Virágszállal, de a vége felé megáll, bár az az egy betű mit sem számít, akkor is majdnem kimondta az egészet. De mintha terelné, és máris áttér a rendes nevemre, a Lorhoz. Kviddics? Hogy szeretem-e? Sportos egyéniség vagyok, naná.
- Persze, hogy szeretem. A muglisportokat is szívesen űzöm. Odahaza mindig... ne nevess ki, lány létemre fociztam, de hát, mit mondjak? Tök jól ment, és szerettem is az efféle sportokat. Meg az extrémeket is, szóval... Te miben vagy jártas? - költői kérdés, de muszáj volt feltennem, ha már eddig eljutottam. Meg az igazat megvallva, érdekelt is, hogy egyáltalán végzett e valamilyen mugli dolgot. De ha nem, hát sebaj, ezt is meg kell érteni.

[A sportolók gyöngyszeme: Lor]

A sportolók gyöngyszeme: Lor

Egyre inkább érzem, hogy a lány úgy tekint rám, mint ahogy az emberek szoktak a fogyatékkal élőkre. Zavarni nem zavar, de talán már itt lenne az ideje, hogy benőjön a fejem lágya. Örülnék, ah egyszer nem a bohócot, hanem a felelősségteljes mágust látnák meg bennem. Bárgyú remények ezek, látva, milyen életvitelt folytatok is én. Szerencsére arról már leszoktam, hogy hátba átkozzak valakit, ha nem tetszik a képe. Lassan, de biztosan haladok a kitűzött cél felé. Gondolataim kissé elkanyarodnak a beszélgetés fonalától. Mit is akarok én valójában? Alig van már valamicske idő a tanévből, s nekem kezd egyre rosszabb előérzetem lenni. Persze, nemtörődöm módon csak legyintek rá, de itt készül valami. Érzem. A másik probléma, ami most foglalkoztat, hogy hol fogok lakni a nyáron. A Frost birtokra vissza nem megyek, annyi szent! El se tudom képzelni, hogy mit kapnék azért, amiért a saját apámra támadtam. Habár nem igazán tekintem annak, de a vér kötelez, ugye. Nah, ennek én szépen keresztbe tettem. Talán már vérárulónak is vagyok bélyegezve.
Megrázom a fejem, s újra visszatérek a beszélgetés fonalához. Látom Loron, hogy meglepődött, amikor elmondtam neki, hogy Griffendéles vagyok. Nem is csodálkozom rajta... Ha valaki egy kicsit is járatos a nagy múltú varázslódinasztiák történetében, az tudja, hogy a Frost klán minden tagja vagy a Hollóhátból, vagy a Mardekárból került ki. Volt is nagy álmélkodás, majd mérgelődés, amikor kiderült, hogy bizony-bizony a bátrak házába kerültem.
- Igen, kellene valami, amiről megismersz... - adok neki igazat, miközben elgondolkodva nézek körül a parkban. Nem messze tőlem egy szép, hófehér virágot lenget finoman a szél. Nem tudom mi a neve, hisz' sosem voltam kiemelkedően jó gyógynövénytanból - Ha gondolod, hordhatok oroszlán jelmezt, arról biztosan bevillannék neked.
Utolsó gondolatomat már ismét mosolyogva ejtem ki, miközben leszakítom a virágot. Újra elővillantom pálcámat, majd egy igét mormogok az orrom alatt, aminek hatására a növény üvegszerűvé válik. Mindig is jó voltam Átváltoztatástanból, így ez nem jelentett kihívást számomra. Csupán azt sajnálom, hogy így véget ért az élete. Már nem változik, nem növekszik. Amint a kristályba zártam, megállt számára az idő. A múlandóság tovaszállt, s immáron így folytatja földi pályafutását.
- Virágot a virágnak. - szólalok meg ismét, majd átnyújtom az üvegvirágot. Szerintem nem lett túl giccses, épp olyan, mint amilyennek lennie kell. Ha elfogadja, akkor én ismét elheveredem a domboldalon. Ha meg nem kell neki, akkor felviszem a klubhelységbe és odahajítom valamelyik értem sikongató libának. Az utóbbihoz nem sok kedvem van, így remélem értékelni fogja.
Máris jó pontot szerez nálam, amikor elmondja, hogy szereti a Kviddicset. Aki szereti a sportot, az rossz ember nem lehet! Ugye ez is költői kérdés akart lenni, mert ki ne imádná a varázslótársadalmat összetartó kapcsot? Azután a mugli elfoglaltságok felé tereli a beszélgetés fonalát.
~Foci? Az meg mi?~ - vágok értetlen képet, de ez gyorsan le is olvad az arcomról ~Jah, hogy football, értem. Amikor két tucat férfi követ egy labdát. Érdekes, nem is gondoltam volna, hogy ennek van női ágazata is.~
Botor gondolat, hisz' a varázslóknál is vannak női sportolók. Még szerencse, hogy valami feminista nem hallotta a gondolataimat, mert különben már biztosan össze lennék verve. Ezután felém terelődik a szó.
- Öhm, hogy mihez értek? - kérdezek vissza, ezzel is próbálva egy kis gondolkodási időt nyerni. Az igazat megvallva semmihez nem értek, mert aranyvérű nevelést kaptam -   Profin tudok pizzát rendelni, ha ez számít...
Nekem ez is valamiféle seprűgyorsulási versenynek tűnik, szal' biztosan sport. Máskülönben minek adnának a muglik pénzt a kihordott kajáért, amikor simán süthetnének maguknak is? Biztos valami fogadásos-rendszer áll a háttérben.

[A pizzás fiú: Nathi]

A pizzás fiú: Nathi 

Még mindig nem tudom elhinni, hogy Griffendéles, de már jobban az agyamba véstem, hogy ugyan, normálatlanok is járhatnak abba a házba. Na, igen, úgy, mint én a Hugrabugba. De hát, nem tehetek én róla, hogy pont oda kerültem, hisz ezt a jellemem határozta meg. Hmmm... már akkor is ilyen voltam. Lehetséges, hogy ópiumszármazék lennék, de akkor... inkább ki se jöttem volna, ha tudom, hogy órákig itt leszek. Vagy, egyáltalán mióta is vagyunk itt kint? Lefoglalnám magam, de tudnám, hogy mivel, hiszen nincs itt semmilyen kisebb kavics, amit nyugisan dobálhatnék a semmibe; pedig az jó szórakozás. Már csak azért is, mert nézhetem, ahogy a kő darab földet ér, és olyan hangot ad ki, mintha valaki fenékre pottyant volna. Ha ennél a gondolatmenetnél tartok, akkor miért nem arra gondolok, hogy a tónál lehetne csak dobálni ezeket a köveket? Sebaj, talán így a fejemben jobb elképzelni.
Nathi eközben máris igazat ad nekem, csak nem úgy, ahogy azt én képzeltem volna. Igaz, bennem is van egy kis ferdeség, mert sokszor nem tudok mit mondani, és ilyen hülyeségek szaladnak ki a számon, de sokszor nem is leplezem őket, nyílt személyiség vagyok. Valakinek nem tetszik, akkor ne is hallgassa, én így vagyok vele. Nade az tuti, hogy az oroszlán jelmezről inkább csak azt hinném, hogy egy félelmetes, ragadozó, nagy vadállattal állok szemben.
- Nem, azt semmiképp sem szeretném. Az oroszlánjelmezről inkább az villanna be: "Úristen, itt garázdálkodik egy veszett állat!" Szóval, maradjunk ennél, így felismerlek, jó a memóriám. - azt a mondatot nem kellett volna ennyire élethűen mondani. Tényleg úgy mondtam, mintha most egy oroszlánnal állnék szemben. De ez a specialitásom, jól meg tudok játszani mindent, talán még színésznek is elmehetnék ilyen tudással...(és akkor jut végre pszichológusra) Cöh. Nem mintha nem jutna, ez is csak egy újabb gondolat volt, ami átfutott a fejemen. Eközben Nathi már megint agyal valamin... na, mi az? Egy üvegvirág? Nos, legalább nem hervad el. Ez az egyik előnye, na meg, nem kell minden nap tiszta vizet önteni hozzá, vagy locsolgatni. Hátrány: nem érzem az illatát. Mindenesetre elveszem tőle, ha már a virágot egy Virágnak szánja.
- Köszcsi. - ezek a szakszavak... szokásommá vált az ilyen szleng. Ebből sem fogom tudni egyhamar kibogozni magam, mást meg nem nagyon tudtam erre mondani. Ha most jellemezni kellene Nathit, akkor csak annyit mondanék, hogy olyan, mint én: néha beüt neki valami, de azért kedves. Ekkor máris válaszol a kérdésemre. Pizzarendelés? Na, ez az, amit még nem hallottam másoktól, hogy ahhoz értenek, hogx profin megrendeljék a pizzát.
- Szerintem elég lett volna az, hogy megrendelteted mással. Vagy felőlem lehetsz te is a pizzafutár. De édes mindegy lenne, mert, ha neked a kezedbe kerülne, tuti, hogy elraktároznád az összeset. - amikor ránéztem, kitört belőlem a nevetés, mindeddig visszafogtam a pizza dolog után, hogy eltudjam mondani még ezt a pár mondatot, de utána már nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Ekkor még hanyatt is dőltem a füvön, és ott nevettem tovább. Hhh...érthetetlen.

[Lor:]

Lor: Jobb félni, mint megijedni avagy vigyázzunk a veszett állatokkal xD

Ki gondolta volna, hogy egy jelmez ilyen indulatokat válthat ki. Nem tehetek róla, de muszáj megmosolyognom azt a reakciót, amit a lány tárt az előbb elém. Valóban, fura is lenne, ha egy oroszlánt imitáló hülyegyerek szambázna a Roxi területén. Egyre inkább körvonalazódik bennem a gondolat, miszerint hetedévesként ezt meg fogom csinálni. Mi mással lehetne megkoronázni ezt a bolondságoktól teli hét évet, mint azzal, hogy a Griffendél kabalaállata leszek. Csodálkozva önön zsenialitásomon pihengetek tovább a dús fűben. Kezd kisütni nap, és én élvezettel tapasztalom, hogy az apró fűszálak csiklandozzák az arcomat. Olyan idillikusnak tűnik minden. A tanévnek vége, szánsájn, bíccs and frendz. Jah, szép is volna, ha az élet ilyen egyszerű lenne. Egyre több az eltűnés mostanában, az ember már nem mer kimozdulni a házából, félve attól, hogy a halálfalók lecsapnak. Igazából megértem azokat az embereket, akik így vélekednek. Most már nyílt háború van, s ez mindig áldozatokkal jár. Természetes, hogy senki sem akar közéjük tartozni. Elgondolkodtató, hogy mindenről ilyen borús gondolatok jutnak az eszembe. Pedig ritkaság számba megy az ilyen szép idő mostanság! Örülnöm kellene, s nem ilyen negatív gondolatokkal fárasztani az amúgy is leterhelt agyamat.
Nah, igen. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha mással rendeltetem meg. De egy ismerőssel sem találkoztam, főleg nem olyanokkal, akik tudták volna használni a telefont. London mugli részében vettem ki egy lakást, miután rájöttem: a Foltozott Üst nem biztonságos számomra. Átváltottam egy kis pénzt, utána megpróbáltam kihúzni év elejéig. Valahogy sikerült, hisz' itt vagyok.
- Hm, tényleg sokkal egyszerűbb lett volna. - mondom vidáman, miközben kitépek egy fűszálat, s forgatni kezdem az ujjaim között - Azonban bizonyos események miatt, ezt nem igazán tehettem meg. Aranyvérű vagyok, de nem mintha ez számítana. Ebből adódóan nem igazán értettem az efféle dolgokhoz, viszont próbálom pótolni ez irányú fogyatékosságaimat.
Kissé keserű szájízzel ejtem ki a származásomra utaló szavakat. Nem igazán szeretem egy lapon említeni magam az aranyvérmániás népséggel. Legszívesebben letagadnám őket a fenébe, bár gondolom ez az érzés kölcsönös... Eközben Lor jóízűen felnevet, majd végre ő is elheveredik a gyepszőnyegen.
- Nicsak-nicsak! - szólalok meg tetetett csodálkozással - Ön ilyen jól derül a szerencsétlenségemen, drága Hölgyem? Ez hallatlan!
Kiáltok fel kissé emeltebb hangon. Kihangsúlyozott akcentussal beszélek, ahogy a régi főlordok is csinálták anno, Fensőbbséges pillantásokkal méregetem a lányt, miközben próbálom nem elröhögni magam. Ez bizony elég nehézkes küldetés lesz, de megbirkózom vele! A szám belsejét harapdálom, és a prüszkölve kitörni akaró nevetésemmel, valamint rángatózó rekeszizmommal hadakozok. Tudván, hogy ez nem igazán egészséges, hagyom, hadd törjön ki a jókedvem. A hangom messzire száll, aminek hatására egy közeli fán éldegélő madárcsalád felháborodottan vijjogva száll fel a magasba. Remélem, hogy nem akarnak visszavágni valamilyen módon, mert nem sok kedvem lenne még a ruha takarítással is foglalkozni. Persze mágiával sec-perc alatt kész lennék, de akkor is! Hm, egyre jobban kezdem megkedvelni ezt a csajt. Jó humora van, s úgy látszik, hogy Ő is veszi az én poénjaimat. Habár tudom, hogy mekkora Humor Herold vagyok, de a tanárok többsége valahogy nem díjazza magasan szárnyaló szellemiségemet.

[Jason]

Jason

Azt hittem már sose jön el ez a pillanat! Véget értek az órák mára. Bár az átváloztatástant élveztem, mint mindig. Mondjuk a tengerimalacom nem sikerült tökéletesre, a pofája még emlékeztett a tengeri csikóhoz, de minden másban olyan volt, mint amilyennek egy tengerimalacnak lennie kell. Még a visítása is olyan volt. Szívesen bemutattam volna Aiának, biztos igen hamar levadászta volna az állatot. Ő is ugyanúgy utálja a sivitó visító dolgokat, mint én. Binns óráján ismét elaludtam, de nem baj, majd magolok vizsgákra. Eddig is megvolt ezzel a módszerrel, ez után is meg lesz. Bár jövőre RBF-ek. Sebaj, az még messze van. Szóval egy ilyen mondhatni kellemes nap után végre kiszabadulhatok a kastélyból. Még mindig ugyanúgy vágyom ki a szabadba, mint amikor idejöttem. Azóta milyen sok idő telt el! Hihetetlen, de képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy milyen lényeges és fontos dolgok történtek velem ez alatt. Valahogy, úgy összefolyt az egész egy hatalmas nagy masszába. Egy biztos, imádok kinn lenni, főleg a parkot kedvelem. Van ott egy hatalmas vén tölgyfa, az a kedvencem. Valahogy úgy érzem, mintha csak az enyém lenne, ami azért marhaság, rajtam kívül van még pár tucat gyerek ebbe a suliba, és kizárt hogy ne fedezték volna fel a kellemes hűsítő árnyékot adó fát. Szerencsére most nem tartozkódik alatta senki. Tökéletes. Odasietek hát, lezuttyanok a földre, ha koszos leszek, hát koszos leszek. Előkotrom a táskámból a bájitaltan könyvem, utálom, de muszáj.
- Idióta tárgy. - felsóhajtok, majd felcsapom a mérgek résznél. Elvileg ezt fogjuk venni, és át kell nézni az egész vackot. Mondanom se kell, hogy semmi kedvem nincsen hozzá. Abszolút, egyáltalán semmi.

[Jessica]

Jessica

Az ég tiszta, s a nap lágy sugarai itt-ott átbújnak a fák óvó lombkoronái között. Alig észlelhető, lágy, mégis hűs szellő fúj át az ódon törzsek között. A park csendjét ott kószáló diákok léptei, s csevegése veri fel olykor.
Ahogy szoktam, ma is kijöttem a parkba, hiszen egyenlőre, ezt tartom a legjobb helynek az edzésre, ám ma úgy döntöttem, hogy mielőtt visszamennék a klubházba, sétálgatok egyet. Egyszer csak, az egyik fa alatt üldögélő lányra leszek figyelmes, miután az idióta tárgy felkiáltás elhangzott a szájából. Megnézem én őt magamnak, gondoltam, s ekkor került elő a bűbájtankönyv. Ekkor döntöttem el, hogy odamegyek hozzá és felajánlom neki a segítségemet, hiszen ez a kedvenc tantárgyam majd mindent tudok amit Flitwick hallani kíván.
Lassan, kimért léptekkel haladok a leányzó felé, majd oda érve kérdezés nélkül kezdek bele a mondókámba.

- Nem olyan idióta ám, ha jobban a dolgok mögé látsz. – e szólás után rögtön felpattanok a fára, majd lábamat beakasztva a lány mellé lógatom fejemet, oldalra nézek s így folytatom. – Ha gondolod, és nem zavaró, akkor szívesen segítek is neked. Nem hagyhatom, hogy egy diáktársam e remek tárgyból azért szenvedjen, mert amikor lehetőségem volt nem ajánlottam fel neki a segítségemet. – e mondat elhangzása után felhúzom, magam majd egy szaltóval a lány mellé kerülök, s kezemet kinyújtva folytatom. – Jason Aikawa, hollóhát! –

E kis magánszám után hatalmas bíztató mosolyt „varázsolok” arcomra, s úgy várom, hogy miként reagál a hölgyemény mindazokra, amiket tettem, s amiket mondtam. Remélem, elfogadja a felajánlásomat, s megengedi, hogy segítsek neki, hiszen oly szívesen teszem mindezt.

[Jason]

Jason

Most valahogy még a szélnek sem tudok örülni úgy igazán. Bele-bele kap a hajamba, a szemembe fújva azt, ami eléggé megnehezíti a dolgomat, hogy elolvassam a könyv sorait. Úgy alapjaiban véve semmi bajom nincs ezzel a tárggyal, vagyis nem olyan sok. Van, ami nem megy egyszerűen. Halkan felsóhajtok, belegondolva, hogy mit bénáztam az órán. Holnap lesz megint bűbájtanom, és jó lenne ha némi előrehaladást tudnék mutatni, mert így a vizsgáknál bizony nagy bajban leszek.

Egy váratlan hang miatt összerezzenek és felemelem a fejem, hogy lássam ki is zavart meg. De csak egy cipőt pillantok meg. Összeráncolom a szemöldököm, majd felpillantok a fára, épp amikor, amikor a fiú lefelé lóg.
~ Valami mutatványos lenne? Mint egy légtornász~ gondolom, miközben hallgatom, ahogy felajánlja a segítségét. Ez igazán kedves tőle. Egy szaltó után már újra két lábbal áll a földön, ez valahogy megnyugtatóan hat rám. Furcsa lenne úgy beszélgetni valakivel, hogy az lelóg egy fáról.
- Jessica Scarano, hugrabug. – mutatkozok be én is, sőt kezet is nyújtok. A köszönés után pedig újra átgondolom az ajánlatot.
- Jó, nem idióta tárgy. Csak az bosszant, hogy egyszerűen nem megy néha. – felelem Jason-nek.
- Gondolom neked nincs bajod a begyűjtőbűbájjal?! – kérdezem tőle ártatlan képpel. Persze, miért is lenne? Hisz akkor nem akarna segíteni ha lenne bármi baja is a bűbájtannal.
- Köszönöm, hogy segíteni próbálsz, igazán kedves tőled. Igazából az a gond, hogy elindulnak felém a tárgyak, aztán vagy pár méter után a földre esnek, vagy épp az ellenkezője, vadászrepülő módon veszélyeztetnek mindenkit. – inkább ez utóbbi a gond forrása. Az órán is milyen szépen kireptettem a széket az ablakon. Mindezt egy egyszerű begyűjtéssel.

[Barbara]

Barbara

„A japán mágusoknál igen elterjedtek a bambusz pálcák, melyek erősítik az átváltoztató bűbájokat illetve remekelnek a patrónusidézéseknél. Gyakran alkalmazzák a bambusz pálcának magja ként a Japán Sál sárkány jellegzetes vörös szemének szivárványhártyáját, melynek mágikus hatalma igen erős főleg keverve ugye bár a bambusszal. Ezek a pálcák könnyen választanak mágust, ezért nem is meglepő, hogy mint már említettem rengetegen birtokolnak az országban ilyen pálcát.[…]”

Olvastam Japánnál, a „Pálcák” címszó alatt. Érdekes. Talán egyszer eljutok oda is… De fel kellett emelnem a fejem a könyvből. A vigyorcica megmozdult és elkezdett felém közelíteni. 10 méter. 8 méter. 5 méter. 2 méter. Neeeeeeee! Megjött. A francba. Ez megörült.

 Mit keres itt? Mi a francot akar tőlem? Jön majd biztos a szánalmas „jó kis lány vagyok, legyünk barátok” maszlaggal. Hányni tudnék az ilyenektől. Szóra nyitja a száját. Hangja irritálóan magas és kislányos, már-már undorító. Lassan végig nézek rajta, arcomról sugárzik a szokásos megvetés-gyülölet-hányinger keverék. Mélyen fürkészi a szememet, amelyből próbálom annyira sugározni a félelemkeltést, ahogyan csak tudom. Hogy teljesen ne legyek bunkó, „viszonylagos válaszra” méltatom és megmutatom neki a könyv borítóját, melyen ezüstös betűkkel van kiírva az író és a cím. Majd, megszakítom a kommunikációs kapcsolatot és visszabújok a könyvembe remélve, hogy vette a lapot.

Nathi... akitől kezdek félni xD

Amikor leheveredtem a fűre, azt a virágot kezdtem el nézegetni, amelyet az előbb még Nathi adott nekem. Talán ez volt az, amiért abbahagytam egy kis időre a nevetést. De mi az, hogy kis időre? Mintha utána is nevettem volna... de tényleg, azon kaptam magam percekkel később, hogy a mosolyom után újra nevetek. Szinte alig hallottam meg, amit Nathi magyarázott a származásáról. Jó, azt még értettem, hogy aranyvérű, de a többire már nem volt elég időm, hogy felfoghassam. Úgy éreztem, mintha magára vette volna azokat a dolgokat, amiket mondtam, vagy azt hinné, hogy rajta mulatok. Egyrészt igen, mert vicces egyéniség, másrészt pedig saját magamon, amiért képes vagyok még ilyen körülmények között is nevetni a semmin.
- Óh, jaj, kérem őfelsége, én nem csináltam semmit! - most is eléggé szórakozott voltam, és próbáltam Nathit megszemélyesíteni gondolatomban, mint egy királyfit, vagy... mesebeli herceget. Hát, hiányzott róla valami művészi, mert nem nagyon hasonlított a könyvekből kilépő legendás és daliás lovagokra, de talán éppen ez volt az, amiben különbözött a többitől. Egyedi stílus, nade azért volt benne valami lovagi is. Habár, ha azt nézem, hogy hogy támadt le, amikor kijöttem a kastélyból, az egyáltalán nem mondható lovaginak, de ez van. Lehetséges, hogy ez is egy egyfajta módszer lehet nála a barátszerzéshez? Persze, más lányok már régen adtak volna neki egy jó nagy pofont. Huh, szerencsém, hogy én nem szoktam pofozkodni, csak ha nagyon szükséges, kötekednek velem, és én meg nem tűröm.
- A várbörtönbe is bezárhat, de akkor sem én voltam... - muszáj volt felülnöm, és úgy nevetnem, mert fekve nem nagyon ment. Úgy leginkább úgy nevettem, mint egy negatívos boszi. Túl hangosan nevettünk, még a végén azt hiszik, hogy hibbantak vagyunk, s az elménk totál tönkrement, vagy a végén még rosszabb történik, s ránk szólnak. De akinek nem inge, az ne vegye magára. Én jól érzem magam így Nathi társaságában, hisz az igazat megvallva még sohasem nevettem ennyi idő alatt ilyen nagyokat, és ilyen jóízűen.