Park

[Mia]

* Az első mondatokra szeme elkerekedik a szemüvege alatt. Hú, az igen, micsoda úri lánykával hozta össze a sors. Biztosan aranyvérű. Mérget venne rá... Vagy altatót inkább, mert meghalni egy ilyen kijelentéséért még nem kéne. Ám később szája is résnyire kinyílik, mikor a cselédek, és a manók szóba jönnek.*
- Ja, úgy könnyű... Bár én nem tudnám elviselni, hogy mások matassanak a házunkba. Meg hát... Akkor nem lenne min veszekednem apával, hogy melyikőnk is takarítson ki. *Elmosolyodik, annak jeléül, hogy bizony ezek a veszekedések nem a rémesebb fajtából valóak. Sokkal inkább az olyan, baráti viták, amik közben jókat nevet az ember.* - Téged nem zavarnak, ezek a... Nők?! *Nem szerette azt a szót használni, hogy cseléd, semmiképen sem. Ugyanis Fülesnek az anyja (mikor még édesapja nem dolgozott), bizony kénytelen volt cselédként szolgálni egy-egy házba. És Fülest nagyon rosszul tudta érinteni, ha előtte valaki a cseléd szócskát használja, mert az olyan megalázó jelző. És lássuk be, tényleg az... Ám hirtelen felötlött fülében a másik mondatrész is, hogy a reggelit manók készítik. Konkrétan nem szeretett volna rá kitérni, hogy ő bizony a saját otthonába nem tűrné meg, hogy más csináljon neki kaját, apján kívül. Itt a Roxfortba, még elviseli, hogy nem ő maga főz, vagy apja, de hogy otthon! Képtelenség! De mindezt nem ecsetelte, csak gyorsan hozzáfűzte előző kérdéséhez.* - És a manók?
*Miután megszabadult szemüvegétől és sapkájától, kicsit üresnek érezte a fejét. Tanórákon, és ünnepségeken kívül ritkán szokott ezek nélkül megjelenni. Kicsit megcsóválja a fejét Mia mondatára.*
- Persze! Bárcsak tényleg úgy lenne! Ha nem elcseszett angyalka lennék, akkor biztos megúsztam volna, hogy a mugli suliból ne csapjanak ki! *Felkacag. Azok a régi szép emlékek. Bár nem tudja, másoknak is ilyen szép lenne-e, hogy tanulmányait kénytelen abbahagyni. Mondjuk, már Bamnek se lenne jó dolog, ha innen a Roxfortból is valamilyen okból kicsapnák, hiszen. Akár milyen nehéz belátni, de ezt az iskolát igencsak kedveli. Nevetése mosollyá lankad, majd Mia szemeit kezdi fürkészni. Észrevette már hogy barna, meg hogy nagy. De az még nem ötlött agyába, hogy szép is. Érdekes volt számára, hogy nem első ránézésre állapította meg ezt. Pedig legtöbbször neki minden elsőre jön. Pillog egy párat, és várt, hátha a barna íriszek rá terelődnek, de nem. Azt csak a gördeszkája érdekli. Ez hatalmas örömmel járja át a fiút. Már sokszor említettem, de meg kell, hogy ismételjem, tényleg nem találkozott még lánnyal akit ennyire érdekelne, ez a négy kerekű deszka darab. Hirtelen felállt, gördeszkáját a vállára dobta, majd kezet nyújtott Miának.*
- Gyere! Ma gurulni fogsz!

[Bam]

*Szegény Bam, meg szegény Mia. Hiszen a lány el tudja képzelni az életet kiszolgálás nélkül, főleg ha pálca is van a közelben, de pálca nélkül... Na azt nem tudná. És ahogy a fiút elnézi, az meg ezzel ellentétben van, és nem éppen ,,egy rúgóra jár " ebben az agyuk. De sebaj, hiszen ezért is érdekes a társalgás. Van téma. Ha mindenben egyetértenének, és semmi újat nem tudnának egymásnak mondani, akkor valószínű, hogy nem beszélgetnének csak ülnének. Megmosolyogja kicsikét a fiú elgondolását, és valahol igazat ad neki.*
- Na, ha anyám neki állna főzni... Bár akkor sem ennék belőle, ha előttem csinálta volna...
*Elhúzza a száját, és inkább elhessegeti a képet, ami a szeme elé tolakodott. Elis, amint éppen egy kis üvegcse tartalmát öntögeti a szószba... Összerezzen ettől  a kósza gondolattól, és inkább újra a nagy kék szemekbe pillant. Mosoly... *
- Nem, nem zavarnak. Hiszen úgy dolgoznak, hogy ne lássuk őket. Az egyik lánnyal nagy jó barátnők vagyunk, és ha lehet mindig kiszökünk együtt. Ezért van, hogy segítek neki súrolni valamit, mert anyu kikötötte, hogy az ő házában pálcával senki sem fog takarítani, hiszen akármikor betoppanhat valaki, és ha az illető mugli.. Nem túl szép élmény. Hát néha segítek neki... Aztán végigbeszélgetjük a délutánt egy eldugott helyen.
*Arcára egy boldog nosztalgikus mosoly rajzolódik ki, kicsit talán még hiányzik is neki az, de... Elvégre egy nagyon híres iskolában lehet helyette, és amikor hazamegy, mindig ott van a lányka, és beszélgethetnek. *
- Csak egy manó van. Öreg, megbízható, és tulajdonképpen nekem a családot is jelenti. Toppót mindig szerettem, még apué volt, de amikor meghalt, azt mondta, hogy én lettem a gazdája. Képzeld!
*Szomorú fény, és valami megdöbbenésféle vagy inkább hitetlenkedés is játszott a nagy barna szemekben, amikel most az ,,elcseszett angyalkára" pillantott. Vajon az most mit gondol róla? Elkényeztetett? Vagy talán beképzelt? Nocsak! Kicsapták a mugli suliból? Mugli iskola... De mókás lehet. Bár Miának volt egy olyan érzése, hogy nem azért csapták ki a fiút, mert nem angyalka képe van... Valamiért a pillantása közben a gördeszkára is tévedt... Vagy csak mert a mágikus képességét nem tudta kordában tartani? Inkább a gördeszkára szavazott. Ám valamiért azon a járgányon maradt a tekintete. És lám, amikor felnéz, a fiú már hatalmas mosollyal, és különös fénnyel azonban a nagy kék szemekben kijelenti, hogy gurulni fog. Izgatottság lesz rajta úrrá, de... Mégis kicsit talán tart tőle. Ön és közveszélyes! Azért kinyújtotta a kezét, és amikor Bam meleg kezére lelt, megmarkolta, és felállt ő is. *
- Rendben. Először te, és megnézem, mit csinálsz te... Aztán elvonulok, és megpróbálom... Előtted azt hiszem nem merek rá felállni.. Persze könnyen meglehet, hogy majd beverem a fejem, és elvérzek vagy meghalok... Az ember sosem tudhatja... De... Annyira... Húúúúúúúúúúúúú!
*Eleinte magabiztosan kezdte, aztán meg gondtalanul fecsegett csak, mint ahogy szokott általában, ha nagyon jó kedve van, de a végére nem tudta elrejteni izgalmát, és örömét, és kitört belőle egy ujjongás, igaz nem a tegnapim frekvencián, de hasonlóan, és úgy örült neki... Arca ragyogott, és a barna szemek pedig úgy néztek Bamre,hogy az lehet nem tudott volna semmit sem visszautasítani.*

[Mia]

*Kicsit meglepi Mia válasza, bár nem sok látszik arcán, csak annyi, hogy már nyílik is a szája, hogy kérdezzen. Nem nagyon szokott habozni kérdéseivel, bár lehet néha jobban tenné, ha átgondolná mit is mond.*
- Miért nem ennéd meg anyudét? Csak nem olyan rosszul főz? *Majd felkacag egy kicsit, mikor egy nagyon nagy hülyeség villan át agyán.* - Netán mérget tenne bele?
*Nevetgél még egy kicsit, majd a messzeségbe veti, immáron szemüveg nélküli szemét. Egy fát nézett ki magának, ami már olyannyira messzire volt tőle, hogy már hunyorítania kellet, hogy a homályos képet össze tudja rakni. Más szeme, talán még élesen látná, de Bamnek már nagy erőfeszítést igényel oda elnézni. Kicsit még hunyorog, majd mikor már az a halvány kép is amit sikerült összehoznia elkezd forogni előtte, visszafordul a mellette ülő hölgyre, ezzel az összehúzott szemes ábrázattal.*
- Mi sem pálcával takarítunk. Apám hozzászokott azalatt a pár év alatt anyám mugli módszereihez, és a világé nem változtatná. *Apró sóhaj, miközben szemeit visszaállítja rendes méretére.* - Mondjuk én is hozzászoktam, bár a súrolást inkább apára hagyom. *Egy gonosz mosoly villan meg ábrázatán. Szinte látja maga előtt káromkodó apját, mikor a kifutott tejet súrolja a gáztűzhelyről...* - Meg egyébként is, ahogy te mondtad, hozzánk is bármikor betoppanhat egy-egy mugli, és agyrémet kapnának ha meglátnák mire is képes a két Salvation. *Mosolya már egyre gonoszabbra húzódik, ahogy egyre több, immáron csak fikciók szaladnak szeme elé. Majd ábrázata hirtelen komollyá változik, mikor Mia a manójáról mesél. Akármennyire is vadorzó ez a Bam, és akármennyire is rosszul hall most tisztán kivett egy olyan mondatrészt a leányzó szavaiból, amik meglepték és egyben kicsit, komolyabb hangvételűvé alakították az egész beszélgetést. Jobban felé fordul, szemöldöke érdeklődően megrándul, és csak bámul a másikra. Kivételes alkalom, Bam gondolkozik, mielőtt fecseg. Pontosan azon mereng, rá merjen e kérdezni, a mondat azon részére, ami olyan nagyon nagy szöget ütött a fejébe, hogy az már inkább egy feszítővasnak bizonyul. Végül sajnálkozó arccal, hatalmas csoda folytán, alig hallhatóan megszólal.*
- Úgy érted apukád... *Csak megakadt. Nehéz volt neki a halálról beszélnie.* - Elment?

/Beszélgetés után/

- Azért ennyire pozitív ne legyél, jó? *Mondja csevegő hangon, az előbb saját elvérzésén merengő Miának, majd végignéz kis kedvencén.* - Jó mutatok valamit, aztán... Aztán elmagyarázom az apalokat. *Pár lépést tesz Mia mellől, majd deszkáját a földre dobja.* - Akkor pupillázzál ide! *Kiáltja oda, majd rá is ugrik gördeszkájára, és nekiindul. Úgy tervezte, hogy csak tesz egy kört, hogy a lány lássa, mégiscsak, hogyan is kell, de Bam, meg a csak egy kör? Ahogy ráállt gördeszkájára, rögtön neki is iramodott, egy vele szemben lévő kis buckának, amit egy fordulással ötvözve át is ugrott. Majd onnan visszafelé, csak simán hagyta magát "átrepülni" a buckán, miközben gördeszkáját háromszor pörgette meg a levegőbe. Ahogy földet ért, eszébe jutott még legelső terve, az a bizonyos "csakgurulok", és meg is indult Mia felé. Igyekezett a lehető legjobban felgyorsítani magát, majd mikor kellő távolságra ért, a padtól hatalmas lendületet vett, és felugrott a pad szélére, majd ott egyensúlyozott pár másodpercig. Végül leugrott, és kezébe vette a deszkát, majd Mia felé nyújtotta.*
- Remélem tetszett. *Prüszköl egyet, majd választ nem várva bele is kezdett.* - Na akkor elmondom neked... *És mondta és mondta. Pár percnél nem tartott neki tovább míg elmagyarázta, és elmutogatta Miának mit és hogyan. Sosem szerette túlnyújtani a szavakat. Hacsak nem hülyeségről van szó. Mikor végzett, fújt egy nagyot, majd önelégült képpel a lányra meredt.* - Na fénylik?

Bam

*Mia azt már az elején látta, hogy Bam nem sokat szokott elmélázni azon, hoyg mit is mondjon ki abból, ami a fejében megfordul. Talán Mia is ilyen, ezért is értik meg olyan jól egymást. De az is lehet, hoyg ez sosem fog kiderülni. Szóval csak figyeli a  bőbeszédű barátját, és a naivitáson elmosolyogja agát. *
- Anyu nem tudom hogyan főz, még sosem kóstoltam. Meg nem is láttam valaha főzni. Amúgy.. Lehet az lenne az első gondolatom, hoyg méreg van benne.. majd ha egyszer eljössz hozzánk, azt hiszem, megérted...
*Inkább csak ennyivel lezárta ezt a témát, és az arcára volt írva, hoyg erről nem nagyon szeret beszélni. Nos, amiben anyja szerepel, az már eleve nem jó téma..Szóval gyors témacserét kérne, ha lehet. Inkább somolyog a srác arcán, ami sok mindenről tanúskodik, és nagyon jókat lehet rajta derülni. Nevetve kicsit megcsóválja a fejét.*
-Az utca réme.... Gondolom..
*Nevetve jegyezte meg, de a mosoly minden jele leolvadt arcáról, ahogy a srác aztán egy kis szünet után rákérdezett az apjára. Fájdalom, szenvedés, nosztalgia gyulladt a szemében, és lángolni kezdett. Arca hirtelen mérhetetlen szomorúságról tanúskodott, elkínzott lett hirtelen, és minden magatartását levetkőzte, és amilyen hirtelen ezek kiíródtak az arcára, olyan hirtelen el is tűntek, hogy a komoly, zárkózott, és nagyon hirtelen felnőttnek tűnő lány válljék belőle. Hideg barna szemeit a fiúra emelte, és az ő kékjeit kereste. *
- Igen, elment...
*És a két szó mögött sokkal több volt, mint amit egy ember elképzelni eltud, valaki olyan, aki nem ismeri Mia helyzetét. Apja elment, és milyen ára volt ennek? Kinek volt jó az utána lévő helyzet? Senkinek. Hátakkor? Megrázta a fejét, és inkább felállt, elővette a legizgatottabb arcát, és a szemeit is ügyesen izgatottsággal töltötte meg, és a fiú mozdulatait leste. Aztán felnevetett újra, ahogy a fiú még csinált néhány trükköt, és csak az után jött hozzá vissza.. *
-Azt hiszed, ezt most máris utánad fogom csinálni? Nos.. Bocsika, de ez még nem fog menni...
*Nyögte, majd a fiúra nézett, nagy elismeréssel a szemében, és az előbbi szavak mögött is az bújt meg, hoyg bizony nagyon csodálja a fiút. majd mohón a fiú arcára tapad, és megkérdezi.*
- Ha nem látsz rendesen, hogy kerülsz ki minden balesetet? Vagy van pár cuki sebed is?
*Kérdez rá, és kíváncsian végignéz a fiún, mintha csak a jeleket keresné, vagy a nagy neonszínű villogó táblákat, amik jelzik a sérülések helyét. De azt az előbb igenis látta, hogy a fiú hogyan fókuszált a fára, és lehet hoyg nem veszi máris ezeket elő, csak a legrosszabb pillanatokban. Aztán hallgatja Bamet, és figyel. Majd kissé összevont szemöldökkel néz a kék szemekbe, mert eddig a négykerekűt nézte.*
- Öh.. Asszem világos ami sötét.... De majd tartasz még egy bemutatót, ha nem baj...
*A szíve hevesen kezdett dübörögni, nagyon remélte,hogy a fiú ezt most nem hallja... Hideg ujjai végigfutottak a szoros lófarokba kötött haján, és a deszkát nézte. Ere ő fel fog állni, és gurulni vele? Te jó ég.. A hideg kirázta, de attól még roppantul élvezte a helyzetet, és alig várta a pillanatot*

[Mia]

*Észrevette, hogy édesanyja említésére a lány kicsit mintha nem úgy reagálna, ahogy egy anyára szoktak. Csak nem rossz pontra tévedt? Érdekes, ha ő is a saját anyjára gondol. Furcsa szerzet volt, precíz, pontos, rendszerető, maximalista és minden pozitív ami elképzelhető, és ami ellentettje Bamnek és apjának. Nem is igazán értette a fiú, hogy mit is szeretett meg benne annyira az idősebb Salvation. Lehet pont ezeket az ellentéteket? Mindegy, az ő anyja, már nincs vele, és neki sem a legjobb fogalmai közé tartozik az "édesanya" szó. Sokkal találóbb lenne az édesbanya... Kicsit biccent fejével, hogy vette a témakerülését, és lezárását, majd a mesélésre tévedt. Nem sok kell úgy tűnik, és máris találnak új, érdekesebb dolgot, amiről filózgathatnak... Na jó Bam esetében ez inkább csak szóáradat, mintsem filózgatás, mert valljuk be, ez a mesterség is igencsak messze áll tőle.*
- Inkább a krémje! *Csattan föl.* - Lehet, hogy Londonban nagy a nyűzs, de abba az utcában! Rajtam kívül még 3 velem egykorú van, és meghalt! A többi lakó vagy 50 fölött vagy 10 alatt van... *Kicsit számolgat, hogy jót mondott-e, majd egy kis biccentéssel egyet ért magával.* - Szóval ha egyedül lennék ott, hú! Meghalnék szerintem, olyan... *Újabb számolgatás, erősen összeszorított szájjal.* - ... 4 nap alatt! *Majd kicsit hátradől, és gonosz vigyorral megszólal.* - Amúgy meg, nem is csinálunk semmi durva dolgot, ha erre gondolsz. *Eszébe jut ekkor a sok kuka amit felborítottak, a háztetők amikről leugráltak, a bokrok aminek a fele ki van feküdve...* - Azaz számunkra semmi durva dolgot... *Helyesel végül kicsit félrehúzott szájjal.*
*Ám szája hamar rendes állapotába került, amint újra fájó pontra talált a lánynál. Valahogy nincs ma szerencséje, és úgy tűnik, minden olyan témát felhoz ma, ami semmi jó emléket nem idéz fel Miában. A megkomolyodott úri hölgyi ábrázat, a berögzült viselkedés forma, ami szintúgy Nagy Múltú családra utal, szinte fájóan hatnak Bamre. Régebben találkozott már apja jóvoltából aranyvérű, nagyon becses múltú varázslókkal, de azt a két órát soha nem fogja elfelejteni, sem megismételni. A kötött mozdulatok, a "méltó" viselkedés, és a "hogy hogy félvér vagy?" kérdések. Arra már nem emlékszik, miért is kellett elmenniük ahhoz a családhoz, de hogy többet nem teszi be oda a lábát az is biztos. És most Miában is ezt látja. A hatalmas berögzültséget, a betanult mozdulatok, válaszok. Ám tudja, hogy ez csak átmenet. Hiszen, eddig elég felszabadult leányzó volt, akkor ez után is biztosan az lesz, csak erre a témára még úgy tanították neki, hogy így reagáljon. Biztosan a szülei jóvoltából ilyen. Lehet ezért is reagált úgy anyjára, mert ő nem akar olyan lenni, ahogyan azok a szabályok, vagy micsodák előírják? Lehet édesapja... Nem édesapja hiánya látszólag megviseli a lányt. Akkor lehet az, nem volt olyan túl kötött ember? És ha anyja sem az, és teljesen rossz felé kacsingat Bam? Nem tudja, de nem is foglalkozik tovább vele, inkább feláll, és úgy dönt, hogy elég volt a fecsegésből. Úgy gondolja, ha még egyszer megszólal, akkor biztosan megint valami olyanba sikerül belegázolnia, ami Miának megint csak nem jó. És azért nem lenne kellemes, egy netán már apránként síró lány társaságában ücsörögni.*
- Nehem! *Hőkölt hátra, miközben kezével integetett egy kicsit.* - Először csak megállni kell rajta meg gurulni. Ugrálni majd csak legközelebb fogsz. *Mondja teljesen komoly ábrázattal. Tényleg így gondolja, mert hogyha már valaki meg tud rajta állni, és gurulni is, akkor jöhet a következő lépés, az egyszerű, ám annál látványosabb kis ugrások.* - Látok rendesen. *Jegyzi meg sötét arccal, ám a lánynak igaza van. A túlságosan távolra eső dolgok, már el-el homályosulnak szeme előtt, amire fel is van neki írva egy szemüveg, de Bam nem hajlandó hordani. Csak este, mikor már lefekvéshez készül. Hogy akkor meg már minek veszi fel, még ő maga sem tudja. A kérdésre viszont már megbékéltebb ábrázattal válaszol.* - Cuki seb, ez tetszik! *Most már nevetés is előtör belőle. A "cuki" szót még soha életében nem használta. Vagy csak nagyon ritkán, így mindig nevetés kapta el, ha csak hallotta.* - Hogy mennyi sebem van, azt el nem tudom neked mondani, és hogy mennyire cukik, azt még soha nem vitattam. Bár ez itt... *Lehajol, és felhúzza nadrágszárát, ami alól a sípcsontjánál majdnem végig egy vastag rózsaszín csík tűnik fel, néhány öltésnyommal mellette.* - ... szerintem igazán cuki. Egy nyílt törésemnek a maradványa.*Arcára mosoly rajzolódik, ám nem igazán boldog, sokkal inkább gúnyos és nosztalgikus. Majd Mia kérését meg sem hallva, nyomja kezébe a deszkáját, és kezével imitálva, lelkesen biztatja a hölgyet.* - Na, na! Ha így tartod nem fog gurulni!

[Bam]

*A fiú bár nem tűnik annak, elég tapintatos tud lenni, és Mia most ezért roppant hálás tud lenni. Érdekes pillantással nézett rá az ,,elcseszett angyalka", és Mia csak egy halvány mosollyal tudott erre válaszolni. Hiába, hogy már egy jó hat éve, hogy apja eltávozott az élők sorából, mégis fájó emlék, és a lyuk még mindig ott tátong a szívében. Vajon valaha be fog gyógyulni? Sóhajtott, és egy aprócska csend állt be. Majd az új téma kerül a boncolóasztalra, és Mia meg furcsa, álszent képpel néz a fiúra, aki magasabb tőle, és így csak a szeme sarkából néz rá azzal a mindent tudó pillantással, száját összecsücsöríti picit, hogy a mosolygás minden nyomát eltüntesse, és komolyan bólint, miközben hümmög, de az egész olyan viccesen hat, hogy lerí róla jó messzire, hogy mi a véleménye erről. Számukra semi durva dolgot... Majd a szemei kissé összeszűkülnek, és megcsóválta a fejét. Amikor néhány rakoncátlan tincs az arcba lógott, és miközben a kezével a hajgumi alá nyomkodta be, addig meresztett egy nagy vigyort...*
-Peeersze! Tudom én... Értem...
*Magyarázza neki mindent tudó arckifejezéssel, és a tökéletes álcáján egyre nagyobb lyukak kezdenek tátongani, egészen míg arcára a nagy vigyor teljesen kiíródik, és nem tudja már elrejteni. Aztán eltöpreng azon, hogy miért is kapott olyan nagy kedvet ahhoz, hogy megölelgesse a fiút, szóval el is veti. A fiú újra olyan furcsa tekintettel figyelte, és Mia kissé fészkelődött ettől, nem szerette túlságosan, ha más boncolja őt. Nem szerette, és mégis... Azt akarta, hogy Bam ismerje őt, és legközelebb ne tévedjen olyan területre, ami esetleg fáj neki, vagy rossz... Hirtelen ébred rá, mit is akart ezzel elérni, és csak egy nagy pislantással űzi ki fejéből a megannyi önző gondolatot. Fúj. Mint egy Mardekáros... Összerezzen egy hangyányit, és inkább azzal foglalkozott, hogy mellette egy olyan valaki ül, aki megérti, és nem mászik a magán életébe, sőt mi több, a hátralévő életének napjait lehet alaposan fel fogja tuningolni Miának. Ez felettébb nagy örömmel töltötte el- meglepetésére... Aztán végül Bam felállt, és a kezébe nyomta a gördeszkát, és ez minden gondolatát elterelte, csillogó szemei legalábbis erre engedtek következtetni. Majd a szemöldöke felszökken kecsesen, és a szeme is nagyra nyílik. Ugrálniiii??? Ám félelem helyett nagy izgatottság költözik szívébe, és a ,,legközelebbet" alig várja. A fiú látására vonatkozó megjegyzést alig hallotta, helyette arcára egy XXXL-es mosoly villant fel, és a nagy csillogó csokibarna szemeit bamre emeli..
-Ugrálniiii!!! De jóóóóóóóóóóóó! Tényleg azt gondolod, hogy én...
*Lelkendezik örömmel, és a fiúra emeli a nagy reményekkel teli, és élettel megtelt két szép szemét, És úgy érzi, ennyi örömöt nem tud befogadni... Aztán jön a ,,sebes" téma, és Mia szemei meg odatapadnak a nagy, közel 7centis sebre, és a lelkesedése mindig nem fogyott el. Sőt.. Felvillanyozva nézett, és lehet már nem is azt látta, ami előtte volt... Nyílt törés.. Neki még egy vacak horzsolása sincs... De majd most! Majd a nagy integetésre leteszi a földre a deszkát, és újra rálép. Ám mégis ebben a mozgásban benne van a sok év balettozás, így a kecses mozdulat annyi mindenről árulkodik, hogy... Kecses, légies, és könnyed mozdulat... És igen, kissé talán felvágós is, vagy csak berögzült? De mibe kapaszkodjon? Bamre néz, kissé ,,és most" jellegű kérdő pillantással, bár most mondjuk már szemmagasságban vannak legalább... Széles mosolya töretlen, és letörölhetetlen, izgatott, és az újabb visongás szélén áll...*
- Oké... Akkor egyenlőre nem törekszem nyílt sebekre, csak valami egyszerűbbre... Mondjuk egy ficam megfelel? Mi volt az első sebed? Majd a napszemüvegedet elkérhetem egy aprócska villantásra?
*Ömlik belőle a szó, miközben lenéz a lába alatt imbolygó gördeszkára, és a szíve is újra heves verdesésbe kezd...*

[Mia]

*Tényleg értené? Rohan végig agyán. Netán Miának volt már élménye ilyen elmebajossal mint jómaga? Mert lássuk be, Bam nem egy túlzottan egyszerű eset. Vagyis, pont hogy annyira egyszerű, hogy az gyakran már fájó az emberek körében. A mosolyra természetesen Bam is mosollyal reagál, ami nem tudja miért is jelent meg arcán, hiszen semmi vicces nem történt az elmúlt... 2 percben. Általában akkor szokott ilyen eseteken is mosolyogni, mikor valaki olyan társaságába van, akivel jól érzi magát. Lám, csak nem jól érzi magát Miával? Valahogy így van most. Jól érzi magát, mert jól elszórakoznak a hülyébb dolgokon, a komolyabb dolgokat meg, vagy jól meg tudják beszélni, vagy együtt értően elkerülik. Ez már plusz pont, ez nem vitás, hiszen nem lenne túl kellemes, ha mondjuk valamelyikőjük mindenáron abban a témában szeretne vájkálni, amihez a másiknak nincs túl sok kedve. Majd újra Miát kezdi fürkészni, mert gondolatai képesek messze csalogatni. Bármily furcsa, még neki is vannak gondolatai, amik csak úgy rohangálnak a fejében, melyet gyakran üresnek hisznek, mert gyakran üresnek mutatja. Hogy az véletlen, vagy sem, azt még ő sem tudja megmondani. Lehet csak a nevelése miatt olyan amilyen. Ahogyan az előtte álló is. Ő is nevelése miatt, olyan amilyen. Kecses, óvatos, és néha már-már rémesen komoly. Az utóbbit ugyan még csak egyszer tapasztalta, és reméli nem is fogja többször. Vagy ha mégis, akkor megint csak rövid időre, mert nem biztos, hogy Bam tudná kezelni a helyzetet. Jobb esetben elhallgat, rosszabban beszól. Az pedig nem lenne túl kellemes, ha megsértené, az immáron számára már jó haver Miát. Mikor a lány a gördeszkára állt, Bam látta a bizonytalan mozdulatokat, ám valami mást is felfedezett. Elszántságot. Ez hatalmas örömmel töltötte el, hiszen ha már valakiben van az elszántságból, akkor semmi akadálya a továbbiaknak.*
- Tényleg azt gondolom, hogy te! * Vágja rá gondolkodás nélkül, majd kicsit közelebb lép hozzá, és onnan végigfürkészi, hogy hogyan is áll rajta, meg, mekkorát is fog esni hamarosan.* - Igen a ficam az se rossz, bár első sebnek inkább horzsolásokat szoktak szerezni, vagy pedig törést. Nem minden esetbe nyíltat. Az egyik lábad fordítsd ki! *Mindezt egy hangnemben, kicsit elgondolkozott arccal mormolta el, mintha valami tanár féle lenne. Közben újra mosoly rajzolódik arcára. Jól érzi magát ebben a szerepben, hiszen eddig még senkinek sem tudta átadni a tudását. Csak barátaival tudott eszmét cserélni, hogy ki milyen trükköt fedezett fel az imént, meg hasonlóak, de az nem tanítás, hiszen ők mind egyformán tudnak.* - Jahm persze, odaadom. Csak nem napszemüvegbe szeretnél gurulni? *Mosolya kicsit jobban széthúzódik, miközben farzsebéből, pálcája mellől előkapja egyik legféltettebb kincsét, és odanyújtja.* - Az első sebem? *Ismétli meg közben* - Azt már nem tudom megmutatni, de a heg még mindig megvan, mert össze kellett varrni. Itt van valahol. *Közben megsimogatta kis szakállát, utalva, hogy valahol az álla alatt bújik meg az a bizonyos heg. Most biztosan megfordul a lány fejébe, hogy biztosan azért növesztette a szakállát, hogy azzal takarja a sebet. Pedig szó sincs erről. A szakálla az csak egy egyszerű, jó barát számára.*

[BAM]

*Nem vájkálnak tovább ebben a témában, és újra terelődik a szó. Mia fent áll a deszkán, elszántság, és izgatottságon kívül boldogság,és élvezet is trónol arcán, míg Bamén, amin nincs most kivételesen semmi, ami elfedné ,,elcseszettségét", ott van egy új felfedezése, hogy ő lett a tanár, és Mia meg a diák. Nem bánja a lány, hogy ez így van, főleg ha ilyen embertől, fiútól tanulhat, mint az előtte álló. Tehetséges, jófej, és ráadásul még jól is néz ki. Ki ne kívánna magának ennél jobbat? Az ugrásos témán csak egyre feljebb csúszik az eltökéltsége. Ahogy ott állt a deszkán, bizony ő elhatározta, hogy nem hagyja ennyiben, és következőre tényleg ugrálni fog. És punktum! Ám azt is látta, hogy Bam észrevette már azokat az önkénytelen mozdulatokat és szavakat, amik benne voltak, és talán lesznek is... De sokszor már egyre jobban megy az ezek levetkőzése... Majd kissé izgatottan várja, amíg a fiú végignéz rajta, olyan, mintha egy dolgozat kijavítására várna... Elmosolyodik azon, hogy mit ajánlanak neki első sebnek... Biccent jókedvűen.*
- Oké... Horzsolás? De az az eséstől is függ, meg ahova esel, nem? Törés? Hm... Azt hiszem azt nem gipszeltetem be.. Akkor hogyan edzenék tovább?
*Mondja, miközben a lábát kifordítja, ahogy mondták, és úgy tűnik, ezzel a kis beszélgetéssel nem csak azt éri el, hogy ne legyen lámpalázas, de még jobban is érzi magát. Hát igen. Előbb szeretne egy horzsolást annak bizonyítékául, hogy igenis sportol, de törés.. Túl jó ez a pillanat ahhoz, hogy vége legyen. Tanár... Mosoly.. És újra ez a késztetés, hogy a nyakába ugorjon a fiúnak, megköszönve ezt, mint annak idején az apjával... Megrázza picit a fejét, és előre pillant. A napszemüveget elkapja, és amíg látszólag azzal szerencsétlenkedik, hogy feltegye, a pálcáját előhúzza, és megbűvöli, szemüvegnek... Egy kis villanás ebben a reggeli napfényben? Ki veszi észre? A fiú éppen a lába állásával van elfoglalva... Azzal a szemcsit feltolja a fejére, mint egy hajpántot, és a fiúra kacsint. Ettől a napszemüvegtől tényleg nagyon menő feje lett Miának... Aztán szemei kíváncsi fürkészéssel tapadt a fiú állára, és kicsit sajnálta, hogy nem látta.. De ez van.. *
- Összevarrni? - megborzong- Áá... Biztos fájt.. No... Oké.. És most?
*Néz Bamre, mert azért ugye, az elmélet nagyon különbözik a gyakorlattól...*

[Mia]

*Továbbra is Mia tartását figyeli. Nem szeretné, ha már elsőre elesne. Pontosabban, hogy túl nagyot essen. Mert esni fog, az biztos. Ha mégsem, akkor nagyon ügyes leányzó áll előtte. De akkor is az lenne jó, ha elesne... Kicsit furcsa, de ha az első próbálkozásokon nem esik az ember, mondjuk egy kicsit (mert tényleg nem kell túl nagyot.), akkor későbbiekben a nagyobb esések rosszabbul érintik. Legalábbis Bam ezt tanulta meg a durván szelíden és lassan egy tucat éve alatt. Miután Mia lába rendesen el, a fiú elégedett arccal néz fel rá. A napszemüvege, amit tudta kívül megbűvöltek, egész csinosan mutatott a lány kobakján, de azért összerándult gyomra. Mindig összerándul, ha máson látja. Nem mintha otthon nem lenne még tucatszámra hasonló darabja, de akkor is félti őket. Kicsit elidőzik még a lányon, majd annak csilingelő hangja hozza vissza a világba. Bam szeme halványan megvillan, majd saját meglepetésére, kicsit fecsegni kezd.*
- Persze, itt minden az eséstől függ. Ám ha törne valamid... Mondjuk megértem, hogy varázslattal gyógyítanád, de én nem vagyok annak túl nagy híve. Mikor megtudtam, mégis milyen vér folyik bennem, először arra gondoltam, milyen jó is lesz majd, nem kell se gipsz, sem fekvés, és mindig tettre kész leszek. Ám egy napon Donor barátom kitörte lábát, meg az egyik karját, és szegénykém ott feküdt a kórházba. Rossz volt látni, hogy érte nem tehetek semmit, míg magamat rendbe szedhetem egy kis csalással. Mert ez az ha úgy vesszük. Így hát, mikor legközelebb én törtem ki a karom, megvártam még szépen rendbe jövök. *Kicsit felkacag befejezésképpen, de sajnos nem tudja abbahagyni.* - Meg persze, mit érne ez a sport fájdalom nélkül? Szerintem unalmas lenne. Nem lenne elég izgalmas. A kviddics is csak a gurkók miatt jó... *Hangjába csalt egy kis természetfeletti hangzást, hogy olyan jól csengjen, majd újra végigmérte Miát, hogy időközben a lány nem-e csúszott arrébb, neme inogott rossz pozícióba. Végül elégedetten vette észre, hogy semmi gond, és minden a legnagyobb rendben. ~Ügyes.~ *
- Ha összevarrnak nem fáj. *Válaszol a méregetés közben elhangzott kijelentésre. Tényleg nem fáj ha összevarrnak. Legalábbis, ő nem úgy emlékszik rá. Sokkal inkább fáj maga a gyógyulásnak a folyamata.* - Érzéstelenítőt adnak be... Meg ha túl súlyos, még el is altatnak... *Ekkor abbahagyja. Lehet aranyvérű a vele szemben álló lány, de nem ostoba a mugli világ terén. Legalábbis úgy érzi Bam.*
- Hogy hogyan tovább? *Gonosz mosolyt villant meg.* - Először is fogod magad, és mondjuk azt a lábad... *Muatat rá.* - ... leemeled, és meglököd magad. Onnantól már csak irányítani kell, ahogy előbb elmammogtam. *Pár lépést hátrál, karba fonja a kezét, és gonosz vigyorát még mindig nem törli le a képéről. Élvezi igen...* - Sok szerencsét!

[Bam]

*A fiú egyre elismerőbb szemekkel néz rá, és Miának az önbizalma is lassan megnő, csak ne lenne olyan nehéz az első lépés... Mivel nincs most rajta sem sapka, sem szemüveg, hát Mia jobban olvas az arckifejezésében. És határozottan tetszik neki, amit lát. Majd meglepetten néz a fiúra, aki fecsegni kezd, és Mia csak figyeli. És valahol nagyon mélyen, meg nagyon legfelül igazat ad a másiknak, mert tényleg igaza van. De hát.. Nekik megadatott, hogy meggyógyíthassák magukat, akkor miért ne használják ki? Egy picikét gondolkozik ezen, majd halkan elmondja a saját véleményét.*
- Megértelek.. de én nem tudnám elviselni, hogy összevissza döfködjenek... - megborzong - Utálom, ha valami hegyessel közelítenek felém. Nem félek tőle vagy ilyesmi, csak nem kellemes, és olyan. Izé, ha valamit beléddöfnek, nem?
*Kicsit összeráncolja a szépen ívelő szemöldökét, majd inkább újra a deszkára néz. Majd mosolyogva néz vissza Bamre. Hála ennek elkapja az elismerő pillantást, amit kapott, vagyis amit küldtek, vagy mi... *
- Te szereted, ha fáj valami? Hm... Ezt hívják szadizmusnak?
*Kérdez rá kissé túl nyíltan, ám a szemében ott csillan meg a kis pajkosság, játékosság.. Ez amolyan kis szurka-piszka felőle. Mivel Bam már a barátai közé tartozik, neki is át kell ezen esnie... A fiúnak olyan szép mély hangja volt.. Kellemesen megborzongott tőle, vagy attól, hogy neki kell ellöknie magát? Összevarrás nem fáj... Aztán megütközve néz Bamre.*
- Hogy is volt az az altatásos rész?
*Pislog nagyokat, majd a fiú tanácsait figyeli. Mia eléggé tájékozott apja révén a muglik felől, nem veti meg őket, csak jól titkolja.. Megvan róla a véleménye, na... Gonosz mosoly, és Mia most jött rá, hogy csőbe húzták, mert tovább nincs segítség. Nincs kapaszkodó, nem kérheti, hogy mondja el még egyszer. Ez az ő ,,harca". Nincs visszaút, hiszen már a deszkán áll, és nem ez volt az egyik álma? Elbizonytalanodik egy pillanat töredékéig, és eltűnődik, hogy nem volt-e igaza anyjának.. eltökélt pillantás előre, buckák után kutatva, hiszen anyjának sosem volt igaza. Bamre kacsint, és ellöti magát. Könnyedén gördül előre, ahogy a lábával könnyedén, kecsesen ellöki magát, és gurul vagy két métert... A fiú lassan andalgó sétával utoléri ennél a tempónál.... Aztán újra ellöki magát, és nézi, egyensúlyára mennyire, hova kell, milyen jó, hogy fél lábon kell balettozni... Az egyensúllyal nincs gond.. Ez könnyebb, mint gondolta! Kissé felbátorodva jobban meglöki magát, majd mielőtt lassulna, újra lök rajta, miközben arcára hatalmas mosoly íródik, öröm, és önkívületben lévő, természetfeletti boldogság. Egy felszabadult sikítás szakad fel belőle, majd hagyja leállni a kerekeket, mert a fékezést még nem tanulták. Megfordul a deszkán, kissé kezdő módra, és visszagurul Bamhez, ragyogó arccal, kipirultan, és ettől a sápadt bőre is sokkal jobban néz ki, sőt Miára nem csak a csinos jelző illik már... Nagy mosoly rajta, és amint megáll Bam előtt, nem bírja magát türtőztetni. A deszka még gurul pár centit, de ő leugrik róla, és két keze lendül, nem sokára Bam nyaka köré fonódnak, és visszafojtott örömkiáltásoktól zsong a feje. Szorosan megöleli, meglepően erősen a gyenge karjához képest, majd elengedi egy másodperc után, és Bamre néz.*
- ÁÁÁÁÁááááááááááá... Köszönöm! Mi a következő?
*Nem tudja hirtelen, mivel fogja meghálálni, és már a gonosz mosollyal sem törődik. Ez van, ő egy kezdő, és a ,nagyobb" szivatni is fogja. De ő mindent, amit tud megtesz, hogy elsajátítsa... leírhatatlanul boldog, szíve is úgy verdes, mint egy kismadár, és majd kicsattan.. Kicsit meglepő változás az eddigi kis puhácskának tűnő Mia után... És most jön a fantáziálás, milyen lehet teljes sebességgel száguldani... Újra a négykerekűre pillant, és az egyik lábát ráteszi, hogy közelebbhúzza. *

[Mia]

*Látja Mián, hogy most olyan témára sikerült kitérni, amiben nem teljesen értenek egyet, de örül neki, hogy azért közös nevezőre is képesek jutni. A lány válaszán kicsit felkacag, majd nevetéstől ittas arccal fordul felé.*
- Én viszonylag jól tűröm ha belém döfnek valamit, bár tényleg izé, hogy már a te szavaiddal éljek.
*Újra méregetni kezdi Miát, hogy minden rendben van-e. Elég lelkiismeretes lássuk be, de csak azért mert életében nem tanított, és nem tudja hogy kell. Bár ahogy elnézi, elég jól megy neki. Na jó, a lány még meg sem mozdult, de ahogy a gördeszkán áll, már az is valami! Mondjuk ehhez nem tudni Bamnek mennyi köze van, de erősen megfordult a fiú fejében a kétely, hogy talán a tanári pályán jó lenne elindulnia. Hiszen, már lassan végez itt a Roxfortba, és akkor hova tovább? Még nem igazán gondolkozott rajta, csak sejtette, hogy majd ő is Auror lesz, mint ahogy apja, nagyapja, meg néhány felmenője... Elég pocsék belegondolni, hogy már egy jó ideje Auror az összes Salvation. A lázadást ha úgy vesszük édesapja kezdte meg azzal, hogy mugli felesége mellett szakáccsá lett. Itt az ideje, hogy Dennis befejezze a munkásságát. De Bam mint tanár? Erre még bőven aludnia kell... Kicsit megcsóválja fejét Mia következő megjegyzésére, ami sehogy sem illett a képbe a fiú számára, majd rájött, hogy a beszélgetéshez igenis passzol a megjegyzés, csak gondolataival rohant el túlzottan messzire.*
- Mazochizmus. A szadizmus az pont az ellenkezője, ha azt szereted ha valaki másnak okozol fájdalmat. *Kicsit elgondolkozóvá válik ábrázata, majd összeszorítja száját, mintha valami nagyon komolyról szeretne szót említeni. Bár ha úgy vesszük, ez tényleg komoly dolog. Végül műgondolkozása után, egy mosolyt ereszt arcára, és csevegő hangnemben ecsetelni kezdi gondolatait.* - Hogy Mazochista vagyok-e az kérdéses. Hogy Szadista, az meg majdhogynem biztos. És felmerül némi gyanú nálam Piromániára is. *Ártatlanul pislogni kezd Mia felé, majd kicsit félrebiccenti fejét, és csevegős hangnemét megtartva kicsit halkabban mint az előbb befejezi, normálisnak nem mondható, úgymond második bemutatkozását.* - És most szaladhatsz!
*Majd szemével követni kezdi, az idővel gördeszkájával megindult lány útját. Mégsem szaladt el, helyette elgurult, bár ez nem jelenti azt, hogy nem jön vissza. Mert a gördeszkáját vissza kell még adnia. Mert ha nem... Áh! Bam lányokat nem bánt... Ököllel... Ám valahogy ez csak vicces említésként fut végig agyán, hogy aztán egyszer majd jót nevethessen rajta. A lassan gördülő Miáról nem jutna eszébe, hogy elviharozna becses kis szerelmével. Majd a feltett kérdésre, készségesen válaszol a lánynak, bár lehet nem kéne zavarni? De!*
- Az altatás... Az kellemes ha úgy vesszük. Vagyis, akkor szoktak altatni, ha az ébrenlétet már nem igazán bírnád ki, vagy pedig műtenek. *Kicsit gondolkozik, hogy hogyan is ecsetelje le a lánynak az altatást, anélkül, hogy meg kéne említenie azt a nem túl kellemes találkozását a kamionnal.* - Injekcióval, vagy pedig gázzal altatnak. Mikor hogy. Tulajdonképpen olyan, mintha hirtelen nagyon elkábulnál. Mintha valami furcsa drogot lőttek volna beléd, majd mint akit fejbe vágtak valami nagy tárggyal elalszol. Se álom, se semmi nem jön elő, csak mikor felébredsz szembesülsz vele, hogy mennyit is aludtál. Neked 1 perc nem sok annyinak sem tűnik... *Majd szavait befejezve, lassan megáll. Minek menjen utána, ha ennyire megy neki? Vagyis, ahogy elnézni, esni nem fog... Még! Elmerengve nézi közben az egyre távolodó leányzót. Ha belegondol, hogy ő is hogyan kezdte. Na jó, ő nem így. Konkrétan azzal kezdte, hogy felgyorsított amennyire csak lehet, és máris ugratni akart, de deszkája beakadt az akadályba, ő meg mint akit kilőttek repült előre a semmibe. Tenyerét próbálta lerakni, de egyik csuklója felmondta a szolgálatot, a másik szerencsésen megúszta, közben pedig tovább zuhant előre, immáron minden támasz nélkül. Avagy álla alatt a nyaka teljesen szétnyílt a kemény betonnal való randevú után. Szóval így szerezte első sebét. Míg nosztalgiázott addig a lány vissza is érkezett és már nyakába is lógott. Ugyan csak egy másodperc volt az ölelés, vagy annyi sem, de Bamet nagyon meglepte. Nem nagyon volt hozzászokva az ilyesfajta köszönet nyilvánításhoz, így viszonozni nem viszonozta. Arcára rövid meglepetés ül. A lány arca mintha megváltozott volna idő közben. Már nem volt olyan nagyon hófehér, és ettől máris jobban nézett ki. Bam arcáról lassan eltűnt a meglepettség, és egy apró mosoly íródott ki arcára.*
- Két dolog közül választhatsz. Felvázolom hogyan is kell fékezni, és megpróbálsz gyorsabban gurulni, vagy pedig elvonszoljuk magunkat reggelizni. *Gyomra nem korog, sőt semmi jelét nem mutatja, hogy éhes lenne (nem vinnyog, nem szenved, nem zuhan a földre ordítva, és hasonlók), tényleg Miánál van a döntés.*

[Bam]

*Bam megint felnevet, és Mia csak somolyog ezen. Olyan jó érzés, hogy van valaki, akivel beszéglethet, sőt mi több,még tanítja is őt gördeszkázni...Vajon még milyen sportot űz? Nos, ezt majd meg fogja tőle kérdezni, ha törik, ha szakad, hiszen nagyon érdekes jellem, és magaviselet. A szemeit mereszti arra, hogy jól tri Bam, ha döfködik. Próbaképpen az ujját jó erősen annak oldalába szúrja, és vizsgálódva, szinte orvosi szakértelemmel figyeli a reagálást. Hogy valaki ennyire élvezze, ha szúrkálják... érdekes... Aztán a fiú arcán egy kis tűnődés, de csak pillanatnyi, a világ megtévesztésére, és el is tűnk onnan, és csak hallgatja az újra felcsendülő mély basszust. Mazochizmus... Szadizmus... Jesszus pepi! Ő akkor nem volt szadista... Mármint Mia. Hogy erről mi Bam véleménye, talán majd egyszer megkérdezi. Aztán a csevegő hangnemben elárult kis apró cseprő dolgok... A lány barna szemei csodálkozással telnek meg. *
~Pirománia? De hát az tűz! Meleg, és lobbanékony, mindent felemészt... ~
*Az egyik szemöldöke felcsusszant a homloka közepére, és inkább nem mond semmit. Úgy mér maradék tekintélyét lehet megőrzi. Vagy már nincs is? majd hallja, ahogy ellöki magát, a fiú követi. Miért kellett volna szaladnia? A deszkával? De akkor kitől kért volna órákat! Kis helytelenítés arcán, és a szemében nevetés. Altatás... Míg ellöki magát, hallgatja. Megborzong, ő bizony ki tudja, szeretné-e, hogy valamit beledöfnének, és azzal altatnák el...Bár egyszer állítólag apját is így altatták el, mert súlyosan megsérült...  Eltűnődik ezen, de nem sokáig. Gázzal... A libabőr fut rajta végig, de a világért nem szólna, hogy ez a téma nem éppen csevegőtéma neki. Még jó, hogy háttal áll a fiúnak... Drog... micsoda szavak egy ilyen fiatalnak tűnő fiútól! Majd mintha csak más ejtené ki  szavakat, hallja a saját hangját kissé üresen felcsengeni.*
- Apám pár napig kómában volt, mert súlyosan megsérült. Nem ébredt fel... Én meg elaludni nem szeretnék..
*Lehet nem nagyon látni az összefüggést, de egyszerűen nem akar úgy meghalni, mint Jasper. nem a haláltól fél, ugyan, attól sosem tartott... megnyugvásnak tartotta, egy hosszú utazás utáni pihenésnek... Csak... Ha apjával találkoznának, mit szólna rá, hiszen anyjával még ma sem ápol éppen fényes kapcsolatot... pedig annak a napnak már hány éve is? Hat? Több? Vajon neki mennyi időnek tűnt az a számára évekig tartó kóma? Csak pár pillanat? Hirtelen úgy érezte, hogy jeges tőr forog a szívében, kissé összerázkódott, szerencsére ez a kicsit szélesebb pulóver alatt nem látszott, csak annyi, hogy a szél meglibbentette a ruhát. Aztán pislogva párat a gondolatok közül a földre tért vissza, és karjai közé zárta ezt az ,,elcseszett angyalkát". Az ölelését, és a hirtelen kis felindulását nem viszonozták, de nem bánta, jobb volt ez így, egyenlőre. Aztán a fiú tekintetében kutatott, hogy milyen véleménnyel is vannak róla, de csak azt a fura méregetést látta... Meg olyan kérdő pillantást? Mi lehetett az? A meglepettség után egy édes kis mosoly terült szét Bam arcán, és újra megszólalt. Mia szemei tágra nyíltak, jó hogy ki nem estek. *
- Háát.. -szólalt meg tétován- Talán reggelizzünk, és úgy fékezek... Vagy inkább üres hassal jó deszkázni?
*Kérdezte az ő szokásos oldalra billentett fej- gesztussal, ami csak arra utalhatott, hogy tényleg vár erre választ. A fiú ma nem panaszkodik, és a kis ,,babája" is nagyon jól van a jelek szerint... Nem panaszkodik, de Mia nem tudja, ezt most jó-nak kell-e venni... Meglepő, hogy ilyen keveset beszél Mia. Lehet, hogy csak az előbbi sikerélmény fojtotta belé a szót, valami más, de kipirult arca van, nagy mosolya, és csillogó szemei Bamet fürkészik. *

first meet.

 players: Lore, Axel

Magányosan sétálgatok a parkban zsebre dugott kézzel, gondolkodó tekintetet vágván. A tanulásból elegem van, bájitaltanból ugyan még nem tanultam meg az egész leckét, de magamat ismerve úgysem fogok tudni elaludni addig, míg mindent nem tudok úgyhogy nem is zavartatom magam, majd este megtanulom azt a fránya receptet. Miközben a talpaim alatt hajladozó fűre meredek azon gondolkodom, hogy mostanában elég antiszociális ember vagyok, ki sem dugom az orrom a kastélyból, egyfolytában a könyvtárban vagy a szobámban lógok. Igaz elég sokat kell tanulnom, de talán kicsit túlzásba viszem, és ha én nem önmagam lennék simán le-stréberezném magam. Egy, a mellettem lévő fa ágáról elröpülő madár után nézek, majd szüleim jutnak eszembe. ~Ferni mostanában alig hoz otthonról levelet, vajon mi lehet otthon? Este mindenképpen írok anyuéknak. ~ Jegyzem fel magamban az el nem felejthető feladatot, majd a fentebb említett fa tövébe roskadok, újaimmal babrálni kezdem fekete talárom anyagát, amely itt-ott már foszlásnak indult. Jelen pillanatban igazán vágyom egy kis társaságra, sosem akartam még ennyire taszítani magamtól a magányt, pedig mikor tanulok saját elmém az egyetlen, akivel kommunikálni tudok. Körül nézek a gyönyörű tájon, s mintha egy távoli ember közelgő sziluettje burkolózna ki a kastély felől.

Axel.

[folyosók.]

A klubhelyiség szokás szerint teli volt, képtelenség úgy tanulni. Az még plusz nehezítés, hogy valaki állandóan lestréberez. Pedig nem is igaz... Én csak szeretek mindig naprakész lenni meg élvezem, ha a tanárok megdícsérnek. Mondjuk az sem éppen utolsó, ha nekem sikerül a legjobban a bájitalom vagy egyedül én tudom utánozni Flitvick professzor csuklómozdulatát. Ettől már stréber vagyok?

Mindegy, mondjanak amit akarnak. Vagyis, pont, hogy nem, hiszen ahelyett, hogy hallgattam volna, durcásan kivonultam, magamhoz szorítva a bájitaltan könyvemet. Visszagondolva elég érdekes látvány lehettem, viszont most, az iskolai folyosóit róva mégis úgy tűnik, hogy jobb lett volna maradni. Egy pillanatig elgondolkozom azon, hogy érdemes lenne utánanézni a könyvtárban egy-két homályos részletnek a házival kapcsolatban, de aztán tuntetően az ellenkező irányba fordulok. Azért is bebizonyítom, hogy a tanuláson kívül rengeteg dolog érdekel. Eltökélt arccal indulok ki a kastélyból, csak néha-néha pillantok vágyakozva a könyvemre.

[a park.]

A birtokon bóklászva már kornánt sem vagyok biztos a tervemben, de azért a magabiztosság látszatát még igyekszem fenntartani, hátha nem tűnik fel a többieknek, hogy már jónéhányszor sétáltam el előttük, ugyan ilyen céltudatosan. Viszont a helyzet nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Hiszen, ha leülök valahova egyedül akkor nagy valószínűséggel előbb-utóbb úgyis a bájitaltannál kötök ki és akkor semmit sem bizonyítottam. Az is lehet, hogy valaki leülne mellém, de magamat ismerve erre nem sok esély van.
Csak egy választásom van, nekem kell keresnem valakit aki majd tökéletes alibiként fog szolgálni. Mert bizony, kell egy alibi, mivel már látom is magam előtt, hogy a hálóteremben valaki felhozza majd, hogy biztos egész délután tanultam, de én erre majd rávághatom, hogy hahahaaa, nem mert sokkal jobban szórakoztam mint ti! A hahahaaa nagyon gúnyos és fölényes lesz. Vagy nem, mindenestre egy próbát megér.

Végre megpillantok egy lehetséges álldozatot: nem messze tőlem, egy fa alatt Axel ücsörög. Mondjuk ő is egy olyan srác akivel öt éve vannak együtt óráink, dolgoztunk is már néha párban, de azokon kívül sosem beszéltünk egy szót sem. De Griffendéles!
Ha hiszek az általam olyannyira megvetett előítéleteknek, akkor nagy eséllyel nem fog elhajtani és nem is röhög ki amikor valami béna indokkal próbálok meg beszélgetést kezdeményezni. Nem is hagyok időt arra, hogy meggondoljam, gyorsan elindulok felé, majd kicsit feszengve - és sokat veszítve a lendületből - lehuppanok mellé.

- Szia... - motyogom, majd összeszedve minden bátorságomat, kicsit határozottabban folytatom. - Hogyhogy így egyedül?
Kicsit hallgatok, majd magamban eldöntöm, hogy ez már pofátlanságnak számít, így még hozzáteszem: - Remélem nem zavartam meg semmit, szólj, ha vársz valakit, nincs kedved társasághoz, nincs kedved ilyen társasághoz, Hugrabug-ellenes vagy vagy csak szimplán tűnjek el.
Nos igen, egy önbizalom-tréning azért rámférne.

Lainey kisasszony.

[odvas fa töve]

A közelgő pontra koncentrálok, majd amikor kirajzolódik a kicsit ismerős test egy mosollyal nyugtázom, hogy nem egy undok Mardekáros prefektus akar belém kötni. Tekintetem ismét foszló taláromra téved, megint babrálni kezdem az anyagot, melyen érdekesség képen ott virít egy hatalmas folt, méghozzá a múlt órán elkészített bájital foltja. Mint minden, ez is bambaságom egyre növekvő mivoltját erősíti.
Egyszer csak mellém huppan egy lány, akivel talán gyógynövénytanon ültettem át mandragóragyökeret. Bizonytalannak látszik, ám sugárzik belőle a tapintat, és a kedvesség. Mosolyogva köszönök vissza.
- Szia! - köszönök egy széles mosoly keretében. - Hát... Igazából én magam sem tudom. Elkezdtem tanulni a bájitaltant, de valahogy nem fogott az agyam, így kijöttem egy kicsit kiszellőztetni a fejem. - Mesélem el kerek történetemet, miután a lány szabadkozni kezd, s én szinte szavaiba vágva nyugtatom meg. - Nem, egyáltalán nem szeretném, hogy elmenj, sőt, örülök hogy leültél mellém... - a lány arcvonásait fürkészem, amin mintha látszanának a megnyugvás jelei, de ezt csak ő tudhatja. -  Úgyis épp a halál markában voltam már az unalom miatt, pont egy kis társaságért foházkodtam... És te? Hogyhogy így egymagad kószálsz a birtokon? - Érdeklődök Melore felé, miközben figyelmem a kezében lévő tárgyra összpontosul.