Karámok

Ez a Tiltott rengeteg észak-nyugati részén van, vagy 200 méterre Hagrid kunyhójától.
Diákok ritkán jönnek ide. Jobbára a tanórákon megismerhető, szelídebb állatokat tartják itt (márha a hipogriff szelíd)...

[Kat]

{Kat }

Szokatlan talán tőlem, hogy órák óta egy helyben ülök, s ha ez valamiért mégis előfordulna, akkor sincsenek a kezemben könyvek. Nos, könyvek valóban nincsenek, csak egy A3-as lapokból álló vázlatfüzet, aminek az egyik oldalán feltűnően sokat radírozok. Igen, radírral.
Valamiért sehogy sem sikerül úgy ez a kép, ahogy elképzeltem. Nem, igazából elképzelnem sem kell túlzottan, hiszen az alanyok jóformán megvannak hozzá, mégis..
- Bowy, maradj így...
Hiába. Figyelmeztetem. Golymók.
Egy pillanatig még próbálom precíz pontossággal meghúzni a vonalakat, aztán feladom. Mély sóhajjal dőlök hátra a füvön. Lehunyt szemmel szusszanok.
Ha legközelebb a Weasley ikrek boltjában járok, mindenképpen javasolni fogom nekik a törpe-golymókok fejlesztgetését, avagy tenyészgetését valami magasabb fokon. Aranyosak-aranyosak, de nem hiszem el, hogy nem lehetett valami nyugodtabb kedvencet létrehozni. Persze... én beszélek...
Tudom, a képen csupán egy kis paca... ahham, gondolhatná a laikus. Ám én olyan precízen akarom megrajzolni ezt a rajzot... muszáj. Darell büszke lenne rám, neki biztosan tetszene. Na igen, tetszene, ha be tudnám fejezni...
Egyébként is, a születésnapja lesz nemsokára. Nekem pedig sem fantáziám kitalálni, mit szeretne, mire lenne szüksége, sem időm nincs annak beszerzésére. Így hát marad a remény, hogy egy tetoválónak - aki „meglepő módon” csodálatosan rajzol -, elnyeri a tetszését ez a kis „firkálmány”.
Újabb mély sóhajtól szabadulok.
~Vajon ez a könnyed, tavaszi szellő milyen messzire képes sodorni a nehéz sóhajokat? Elég messze, hogy engem többé ne nyomjanak...?~
Hallgatom, ahogy nem messze, a Rengeteg szélén csiripelnek a madarak. Érzem, ahogy a napfény óvatosan cirógat. Ahogy a szellő táncot jár a rengeteg fáinak leveleivel s azok jöttére összesuttognak egymással...
El tudnék itt aludni... és fel is tudnék fázni.
Igen, erre a karámoktól kiszűrődő hippogriff-horkantás hívja fel a figyelmem. Olyan, mintha tüsszentett volna. Feltápászkodok, meglepődve tapasztalva, hogy a kis hülye, közismertebb nevén Bowy a golymók, immár a hasamon tartózkodik. Most, hogy felültem, az ölembe gurul. Áh, imádom... olyan kis selymes.
~Gyönyörű vagy... szivárványszínű pamacs~
Finoman megcirógatom, lágyan borzolva szőrét. Kis szemei csillognak az elragadtatástól.
- Na gyere – tartom tenyerem, hogy a golymók beleugorjon. – Folytassuk azt a rajzot, mert éghet majd a képem, ha Darell nem kap tőlem semmit.
Arrébb teszem, s újra a vázlatfüzetért nyúlok, meg a ceruzáért. ~Annak a hippogriffnek a jobb hátsó lába valamiért nem tetszik...~ Elő a radírt, óvatos, rövid húzásokkal megszabadulunk attól a szügytől... Újra belemerülök a rajzba.

[|| Oliver ||]

|| Oliver  ||

Magam sem tudom, hogy miért, de valamiért rendkívül jó kedvem volt, úgyhogy- habár a nap már lemenőben volt- úgy döntöttem, hogy fogom Micit, és megejtek egy sétát. Persze a macska már nem értékelte annyira. Próbáltam felcibálni a fotelból, ami körülbelül negyedik próbálkozásra sikerült is.
- Könnyebb lenne, ha gurítanálak- szólok a macskához.
Rendkívül kövér volt... megkapott mindent,amit akart, de mozogni... Na, azt aztán nem.
Persze nem csak én láttam, hogy mekkora már szegény- nem egy ember gondolkozott azon-és osztotta meg velem azon gondolatát- miszerint milyen hülye vagyok, hogy belerakom a macskát egy szőrös gömbbe. Aztán közöltem, hogy a gömb ő maga.
Szóval úgy döntöttem, hogy fogyókúrára fogom, így hát beiktattam napi egy sétát vele. Szerencsére elfutni nem tudott előlem, szóval muszáj volt velem jönnie.

A lemenő Nap fénye furcsa, sárgás-rózsaszín tompa fénnyel vonta be a tájat. Ahogy sétáltam, élveztem a kellemes időt- nem volt se meleg, se hideg. Szinte nem is néztem, hogy merre megyek, csodáltam a birtokot, a fákat, a madarakat, a kastélyt...

Végül a karámoknál kötöttem ki... Nem is bántam, a legendás lények gondozása óráért odáig voltam-ritka tantárgyak egyike volt. Habár szerettem a hippogriffeket, tudtam, hogy érdemes megtartani a biztos távolságot, úgyhogy a karám szélének támaszkodtam, és hol a csodás, szárnyas lények változatos színű tollainak pompázását néztem, hol pedig a pillangót elkapni próbáló Micit, ahogy rövid kis lábaival próbálja utol érni a játszadozó lepkét...
Mivel az idő egyre hűlt-habár fázni nem fáztam, de felvettem a magammal hozott pulcsit, és összehúztam a cipzárt.
Vissza támaszkodtam a karámra, és tovább néztem a hippogriffeket. De jó lenne egyszer egynek a hátán repülni...

[Rose]

Rose

Oliver az a srác, akire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy” normális”. Persze, mindezt jó értelemben. Ő az a személy, aki imádja a poénokat a vicceket és benne van minden jó buliban. Legyen az szó szerinti parti, vagy csak ökörködés a haverokkal…Néha olyan ötletei támadnak, hogy mások biztosan falra másznának tőle…A mai napon azon butaság ötlött fel benne, hogy mikor már senki nem járkál a karámok körül, kisétál és begyűjt néhány színes tollat. De nem elhullajtott, koszos tollakra vágyott, hanem olyanra, amit saját maga tép ki a hipogriffekből. És most senki se gondolja, hogy Olie állatkínzó lenne. Nagyon is szereti az állatokat, van is egy kaméleonja, Szotyi…Ezzel az akcióval csak néhány díszes ékességtől szabadíthatja fel a szárnyast…Még a haveroknak is említette, persze néhányan mondták, hogy nem jó ötlet, mert ezek a lények elég veszélyesek lehetnek, de mások éppen ezzel cukkolták őt, hogy úgysem merné megtenni….

Ennél sem kellett több Olie-nak, hisz ő bátor srác, nem nagyon fél semmitől, leszámítva a gusztustalan rovarokat…Belement a fogadásba és megvárta, míg eljön a megfelelő pillanat…

Már késő délután volt, mikor úgy döntött, hogy itt az idő a nagy tollvadászatra. Felkapott magára egy kopottabb farmert és egy fehér pólót, majd még adott egy utolsó pacsit a társainak és elindult a karámok felé…Könnyed lépteivel, s közepes tempóval alig negyed óra alatt odaért, figyelve arra, hogy ne vegye őt észre senki, mert tisztában volt azzal, hogy valószínűleg ez is kihágásnak számít és biztosan büntetés járna érte…

Közelebb lépve a karámokhoz megtorpant. Figyelte az állatokat, amint azok mozgolódnak a helyükön.

~ Nyugalom Olie, sikerülni fog..Miért ne menne? Tökös gyerek vagy, nem félsz holmi lényektől, amiknek nagy karmai és hegyes csőrei vannak….~ Néhány percig csak várt és figyelte őket, mire a hipogriffek lassan nyugovóra térvén kényelmes pozícióban pihentek..

~ Ez az, most vagy soha…~

Óvatosan bemászott közéjük, ügyelve arra, hogy nesztelenül közelítse meg az egyiket. Ez sikerült is, Oliver egészen közel lopakodott és kiválasztva az állat legszebb tollát rámarkolt és erőteljesen megrántotta. Nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lehet kihúzni egy tollat…A lény megérezte és Oliver éppen akkor rántotta el kezét a díszes tollal együtt, amikor a hipogriff próbált lecsapni a csőrével…Olie, miután birtokában volt a kincs, azonnal rohanni kezdett , nyomában a hipogriffel…

-Wáá…- *kiáltott és a kerítéshez érve, átvetette magát azon…Nagy szerencséje volt, mert a griff már egészen közel állt hozzá, hogy csőrét és karmait Oliver húsába mártsa…Persze, így is sikerült egy kis vágást ejtenie Oliver vállán, aki hatalmas puffanással ért földet a karámok előtt..
-Uh, ba..kker..ilyen nincs…Húh, agresszív jószágok…jobb távolról, mint közelről…de a toll az már az enyém…- *Emelte feje fölé a tollat, s úgy nézegette, miközben ott feküdt, s észre sem vette, hogy a szomszédos karámoknál egy lány ácsorog…*

[|| Oliver ||]

|| Oliver ||

Ahogy így gondolkozok és álldogálok különös dologra leszek figyelmes.
Egy fiú közeledik a karámokhoz a másik oldalról. Olyan ismerős valahonnan... Kis gondolkozás után rá is jövök. Ő a suli egyik első számú "bajkeverője". Állandóan töri valamin a fejét, és szinte nincs olyan nap, hogy ne hallanék valamelyik tanártól róla.

Hogy is hívják? Hogy is? Azt hiszem, hogy Oliver...
Igen, majdnem biztos vagyok benne. Jajjj, vajon most mire készülhet? Mert hogy nem sétálgatni jött erre, arra mérget vennék. Őszintén szólva látatlanban mindig bírtam, elvégre én sem voltam az a minta diák, bár azért olyan mélységeibe nem mentem a kihágásoknak vagy csínytevéseknek.

Ahogy így gondolkozok, látom, hogy a fiú határozott mozdulattal, elszántan átveti a lábát a karámon és át mászik. Te jóóó ég. Nem, mostmár nem tartom tanácsosnak, hogy rá üvöltsek, hogy mégis mit csinál, hiszen az csak fel dühítené a hippogriffeket, akik látszólag még nem vették észre Olivert. Így hát nem tudván mit tenni csak holt sápadtan állok, és várom a furcsa jelenet végkifejletét. Ha most nem lesz komolyabb baja, akkor soha...

Közelebb lépett egy igen megtermett, de annál szebb tollú hippogriffhez, és... Jaj, neeee. Kihúzta az egyik tollát?! Istenem! Hát ezért jár az ember legendás lények gondozása órára?!

A következő pillanatban már csattant is az állat fényes és éles csőre ahol az előbb még a fiú keze volt.
Majd rohanás a hippogriffel a nyomában, át a kerítésen, és egy még éppen egy Olivert elérő karom...

Mostmár kinnt volt, a mágikus védelem megóvott minket a dühös hippogrifftől, majd elkezdtem rohanni felé- talán még dühösebb arccal mint az állat.
- Mond csak, eszednél vagy, de most őszintén?!-Ordítom a kissé megdöbbent fiú felé, majd a dühtől fujtatva megállok a még mindig a földön ülő fiú előtt.
Folyamatosan osztva, a talárom belső zsebébe nyúlok...
- Megért ennyit az a hülye toll? Egy csomó volt a földön is, de ááá, dehogyis... Neked PONT az kellett aminek a végén egy nemtudom hány tonnás hippogriff lóg!
Végre megtalálva amit kerestem, előhúzok egy aprócska üvegfiolát, melynek rézvörös tartalmán meg meg csillan a fény. Ezt még a ma reggeli gyógynövénytan órán kellett csinálnunk, elvileg seb gyógyító hatása van, ha jól végzi az ember a dolgát, ha meg nem, akkor meg...

Oda dobom az üveget Olivernek, és így szólok immár kissé megenyhült hanggal:
- Reménykedj, hogy jó vagyok gyógynövénytanból...
Majd elővarázsolok egy kendőt is, és oda térdelek a fiúhoz
- Na, mutasd...
- Amúgy... Oliver, ugye? Rose vagyok...
- Mellesleg elárulnád, hogy mi a csudáért csináltad ezt??

~ Rose ~

Oliver arcán kiült a mosoly, miközben gyönyörködött a griff csodaszép tollában. Öröme érthető, hisz nem csak , hogy sikerült megszereznie az áhított tollat, de így még a fogadást is megnyerte és nem mondhatják rá azt, hogy nyúlbéla…A válla csak ekkor kezdett el sajogni, már az ugrásnál is érzett valami éles szúrást a vállán, de azt hitte, hogy csak a kerítésnél vághatta be, ráadásul a karám ugrási manőver után olyan erővel huppant háttal a földre, hogy a tompa ütés teljesen elnyomta a madár karmai ütötte sebet…De most enyhe lüktetést érzett a válla környékén…Épp mikor fel akart ülni, hogy megnézze a sebét, egy eszeveszett ordítozást hallott meg a közelében. Oldalra pillantott és látta, hogy egy lány dühös ábrázattal száguld felé, oly hevesen, mint egy orkán. Oliver csodálkozó tekintettel figyelte az ismerős arcot, akiben egy hollóhátas lányt vélt felfedezni..

~ Hát neki meg mi baja? …~ Olie körbepillantott, hogy biztosan hozzá tart e a lány, de miután felmérte a terepet és látta , hogy rajtuk kívül senki sincs a karámok közelében, akkor már biztos volt abban, hogy a szavakat neki címzik.
-Hümm? Neked is szia…- *Oliver próbálna barátságosan beszélgetést kezdeni, de úgy tűnik, a mai napon teljesen belé fojtják a szót. A lány csak osztotta őt, de rendesen, mintha személyesen Olie anyukája lenne, vagy a dadája…
-Na, nyugodj meg. Semmi baj nem történt, amúgy meg nagyon odafigyeltem…de miért is érdekel téged, hogy én mit csinálok? …- *Tette fel a kérdést a srác. Nem, ezzel nem az volt a célja, hogy bunkó legyen vagy megsértse a lányt, egyszerűen csak rosszul tűrte, ha mások így letámadják, hirtelen , a semmiből. Fogalma sem volt arról, hogy ott van a lány, ha tudja, biztosan nem próbálkozott volna ilyen mutatvánnyal. Ám pechére Rose szemtanúja volt az esetnek…Ekkor a kezébe pottyant egy üvegcse, a színe alapján valamiféle fertőtlenítőszer lehetett.

-Kössz…-felelte a lánynak, majd rápillantott és elsütött felé egy mosolyt, remélve, hogy ezzel talán sikerül lenyugtatni a lány kedélyeit. Úgy tűnt, talán tényleg visszavett a lány, bár még mindig látszott rajta , hogy dühös…Miután letérdelt Oliver mellé, a srác felhúzta pólójának az ujját, hogy a lány betudja kötni a sebét. Tulajdonképp ő maga is megcsinálta volna, de a lány már egyből térdelt , elég segítőkésznek tűnt, annak ellenére, hogy az első pillanattól kezdve úgy viselkedett , mint egy hárpia…

-Igen, Olie…te pedig Rose…ha már így megkérdezted, van egy áúúú- *szisszent fel, amikor a lány valószínűleg a gyógy kenceficéből tehetett a vállára, majd folytatta.*

-Ez fájt. Mi van ebben??..A szaga is olyan fura…na, szóval, van egy tollgyűjteményem és azt akartam színesíteni egy hippogriff tollával…- *Ecsetelte a lánynak, hogy miért is csinálta ezt a később átgondolva tényleg veszélyes mutatványt.

-Mond csak, te mindenkivel ilyen tanárnénis vagy?..-* Mosolyogva tette fel a kérdést Olie, miközben Rose szemeibe pillantott…*

[Qiana  ]

- Ezt nem hiszem el! - felháborodott arccal egy Hugrás lány végigcsörtet a Roxfort folyosóin - Tanulni akar az ember, de minden terem dugig van emberekkel! - és ez bizony Kat - A könyvtárba minden szék foglalt, a folyosókon mindenki ordibál mint a fába szorult féreg, az egyébként üres helyiségekben pedig most külön foglalkozások meg klubdélutánok vannak. Ez hihetetlen! Mostmár csak ki akarok kapcsolódni, de itt még azt se tudok! - szitkozódott tovább és a szabadba igyekezett.

*Végre a levegőn volt, mély lélegzetet vett és lépései számát jelentős csökkenésnek vetette alá. A helyéről majd ki ugró szíve is kezdett Inter Cityből villamossá lassaulni. A tüdejét is majd ki köpte már, de muszáj volt így loholnia kifelé, mert az a benti poshadt, elhasznált, szén-dioxiddal teli levegő már többet ártott neki mint használt.
Miután így szépen sikerült leállnia és egy kissé meg is nyugodnia azon törte a fejét hol tudná kiheverni a délután borzadalmait. Ez úgysem volt lehetságes, de próbálkozni lehet. Na, de mégis hol?*

~ Hmm... a legtöbb helyen általában nagy tömeg van, például a parkban vagy az udvarokon... de akkor... ÁÁ! Megvan!!! A karámok! Ott még akkor is nyugodtság és csend van, ha rajtam kívül más is tartózkodik azon a kellemes kis helyen. Tökéletes! Irány oda minél hamarabb! ~ Ezzel a gondolattal már el is indult az elérni kívánt hely felé.

*Kat odaért és látta, hogy nincs egyedül. Egy hollóhátas lányt pillantott meg, tudta hogy már látta, de csak ezen alapult az ismertségük. Gondolta ideje jobban is összebarátkozni, most úgyis unja magát és a többieknek is van elég bajuk. Ott van például Abbey akinek mostanság elég sok dolog szakadt a nyakába, aztán meg Sue jöhetne számításba, de neki meg sok tanulnivalója van. Hannah és Mandy is ezen dolgok nehézségeivel küszköd Suehoz hasonlóan. Tehát a lényeg, hogy nekik most van elég bajuk. Katnek edig pont az a baja, hogy ők manapság ilyen elfoglaltak.
Na de most itt ez a lány, eg kéne szólítani. Az látszott, hogy rajzol valamit, ez jó alapkérdés lesz.*

- Szia! Kat vagyok. Bocsi, ha zavarlak, látom rajzolsz. Békére vágytam, gondoltam itt megkaphatom. És milyen igazam volt. Belekukkanthatok a művedbe? Na és min is ügyeskedsz itt? - érdekődött Kat most szolídan és visszafogottan, ami rá egyáltalán nem jellemző. Ha hirtelen lerohanná az lenne igazán "Kat-es".

[|| Oliver ||]

|| Oliver ||

Kicsit már bánom, hogy így rárivalltam szegényre, de akkoris, na... Nem szerettem ha valaki ennyire forrófejűen vág bele dolgokba. Bár igazából nem mintha én is nem ugyanezt csináltam volna szinte folyton-talán éppen ezért nem tetszett ez a tulajdonsága-mert nekem is ugyan ez volt szokásom.

Ha nem is sértésnek szánta, kicsit felhúzom az orrom a de miért is érdekel téged, hogy én mit csinálok? kérdésen, ám a válaszom sem várat sokáig magára:
- Egyszerűen csak nem szeretném, hogy akkor halj meg vagy sérülj meg komolyabban mikor én is a közelben vagyok-még a végén engem csapnának ki, vagy én kapnék büntetőmunkát- szólok mostmár huncut mosollyal az arcomon.

A mi van ebben kérdésen kicsit elpirultam...
- Hátt, igazából nem az a kérdés, hogy mi van benne, hanem hogy hat e. Gyógynövénytanon kellett csinálnunk, de Bimba még nem ellenőrízte le- fejezem be a mondatot zavart vigyorral, miközben jobb kezemmel a tarkómat fogom.
- De ne aggódj, nem vagyok rossz gyógynövénytanból-sietek megnyugtatni Olivert.

- Toll gyűjtemény? Érdekes hobbi... És gondolom nem is éppen veszélytelen.
A tanárnénis kérdésnél nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam.
- Neeem, nem szoktam ilyen lenni, és ne is haragudj érte, hogy most ez előjött belőlem. Lehet, hogy most bárki fejét le haraptam volna minden vacakért. Szóval bocsi.

Ahogy bekötöztem a karját, leülök mellé a fűbe, és felé fordítom a fejem. Közben ujjaimmal játszok a fűszálakkal amik a kezem ügyébe kerülnek... Ezalatt Mici is odajön hozzám, és mostmár az ő bundáját kezdem el gépiesen simogatni, aki hangos dorombolással hálálja meg mindezt.
- Na és mit is nyersz te voltaképpen ezzel a fogadással?-kérdezem végül

~Rose ~

Figyeli Rose-t , aki úgy tűnik , kissé felhúzta az orrát Olie felszólalására. Pedig ő tényleg nem akart bunkónak tűnni, de egyszerűen nem értette, hogy a lány miért viselkedett úgy, mint egy vén öregasszony, aki pánikba esik minden helyzetben, utána meg sipítozik olyan frekvencián, hogy a közelben biztosan mindenki meghallja…Persze, ez túlzás Rose viselkedésére, ennyire nem volt vészes, de tény, hogy a viselkedése meglepte Oliver-t. Még , ha olyan közelről ismernék egymást, esetleg olyan nagy barátság lenne köztük, akkor talán megértené a lány viselkedését, de így csak kíváncsi, s kissé döbbent tekintettel figyelte a lányt, aki végül magyarázatot adott a cselekedetére…

-Oh, már értem, szóval a kicsapástól félsz…-*mosolyodott vissza a lányra, s ezzel nem megsérteni akarta a lányt, inkább csak ironikus humorbombának szánta, bár bomba helyett ez inkább csak egy kis durranós cukorka lehetne, mert nem akkora poén, hogy Rose hasra essen tőle…Ezután kezdték el , közösen helyretenni a karcolást, amit a ronda griff okozott Oliver vállán…A sárgás löttynek rettentő büdös illata volt és amikor rátették a vállára, a srác fel is szisszent…
-Szóval te készítetted gyógynövénytanon?... ~ Remélem hatni fog…ha már ennyire büdös…~
-Hogy megy neked az a tantárgy?...*Nem túl burkoltan próbálkozott érdeklődni affelől, hogy vajon most , ha már felkenték ezt a löttyöt, le kell majd vágni a srác karját, vagy sem….*
-Hogyan, még nem ellenőrizte??...-*Egy pillanatra látszott a riadalom az arcán, de még mielőtt a lányt is elbizonytalanítaná a szer hatásában, elmosolyodott..*
-Mondjuk nagy baj nem lehet belőle, nem igaz?...-*Továbbra is mosolygott és figyelte, ahogy a lány ellátja a sérülését…*

- Igen, nagyon szeretem a tollakat, főleg a színeseket…Van kedved megnézni a gyűjteményemet?...-*Tette fel a kérdést, egy sármos mosoly keretében, bár ellentétben a közismert „gyere és nézd meg a bélyeggyűjteményemet” szöveggel ellentétben, ő valóban a tollgyűjteményét szeretné megmutatni, már amennyiben érdekli a lányt és persze, nem értelmezte félre a kérdést. Persze, ez is előfordulhat…Közben a lány ismét csak bocsánatot kért a viselkedéséért, talán azért, mert Olie ekkor már tanárnőként emlegette őt...Összehúzott szemöldökkel, először morcosan pillantott rá.

-Vedd tudomásul, hogy sosem fogom megbocsátani…-*Ezután, még várt pár pillanatot, csak hogy a lány kicsit beleessen a csapdába, s ha megtörtént, ha nem, elnevette magát…*

-Ugyan, nincs miért bocsánatot kérned…valamilyen szinten igazad van…Legközelebb majd tényleg körbepillantok, hogy ne hozzam rá a frászt ilyen kedves lányokra…Hm, bárki fejét? Miért , nincs jó napod?...- * Tette fel a kérdést, elég közvetlen módon. Ő ilyen barátságos típus volt, szeretett középpontban lenni és mindenkivel közvetlen volt, ezért is volt annyi barátja a Roxfortban…Közben Rose sikeresen bekötözte Oliver karját.*

-  Köszönöm a segítséget , doktornéni…- *Újabb mosoly. Olie szeretett a szavakkal játszani, s baráti körében is gyakran becézgette a lányokat. Talán ezt Rose nem veszi zokon…Olie közben megunta az ücsörgést , s lassan felállt a földről, leporolta a nadrágját, majd a térdelő lány felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse őt…*

[{ Húúúhúúú de máskor }]

{ Húúúhúúú de máskor }

o- Luna  *-* -o


oo- Az iskola falai között -oo

Elérkezett végre a várva várt délután, amikor a diáksereg megszabadul az órarend, és tanárok szabta kötöttségektől, szabadon élvezheti a lassan pergő órákat, perceket a takarodóig. Persze, vannak olyanok, akik azonnal nekilátnak másnapra készülni, megírni a házikat, tanulni az órára. Neville nem igazán tartozott azon sorokba, akik így tettek. Szerette kihasználni a szabad perceit, hogy azt a barátaival tölthesse…akik szerencséjére szintén a késő esti tanulás hívei voltak. Ma azonban mást tervezett, szeretett volna kicsit távol kerülni a Roxfort ódon falaitól, a barátoktól…csak magában lenni, hogy kiszellőztethesse a fejét. Ma még Trevort sem kellett megkeresnie, mert a Varangy szerencsére ott pöffeszkedett az ágya lábánál terpeszkedő láda tetején.. Szóval valóban volt szabadideje, amit arra szánhat, amire csak akar. Ő pedig sétálni akart egy kicsit, valahogy hiányoztak a talpából a kilométerek, maga sem értette, miért…vagy csak nem emlékezett rá.

Az SVK órát követően természetesen először a Nagyterembe ment, hogy megebédelhessen. Azért az étkezést semmi pénzért sem hagyta volna ki, az volt a mozgatórugója. Az utóbbi időben igen ízletes süteményeket csináltak odalent, élvezet volt rágcsálni azokat. Ez persze némi súlyfelesleggel is járt…de azt jobbára úgyis lesétálta, hiszen a mai napon is erre készült. Aggódni nem aggódott emiatt, ha nem gyalogolta le, akkor barátai gondoskodtak számára olyan programokról, amelyek cseppet sem voltak „egyhelyben ülök, és semmit teszek” félék. Nomeg, a DS gyűlések is kivették az energiatartalékait…tényleg úgy gondolta, hogy a mára betervezett kis túra egy kellemes feltöltődés lesz. Lassan ebédelt meg, kiélvezett minden egyes íz kavalkádot, ha már jófajta kosztot ehet. Persze, ezzel nem a Nagyi főztjét minősítette, mert tény, Ő finomabb, és ízletesebb dolgokat képes főzni félszemmel, egy lábon ugrálva, mint a lentiek. De ők sem voltak kutyák, no.

Az ebédet követően aztán következhetett a lépcsőzés. Neville soha nem volt oda érte, főleg, hogy a másznivaló nem volt éppen az a szokványos, mugliféle, „egyhelyben maradok”. Kuszán, kiismerhetetlenül mozogtak hol jobbra, hol balra, elsodorva a mit sem sejtő diákot útjáról. Persze, azért hat év elegendő, hogy az ember valamelyest tudja, mikor léphet rá, és mikor nem a zabolátlan fokokra. Ennek fényében a Kövér Dáma elérése alig pár perc alatt megtörtént…odafent egy kellemes, üdítő tusolás. Aztán a jól megszokott szürkés nadrág, egy ing, és egy mellény. Sokan nevetségesnek tartották a fiú öltözködését, de köszönhetően az idős házaspár ráhatásának, ő ezeket a ruhákat szokta meg. Mielőtt bárki szót válthatott volna vele tűnt el ismét a lépcsőkön, és indult meg a karámok felé…igen, ezt választotta céljául. Oda úgy is alig járnak ki a társak, legfeljebb Hagrid szokott ott lábatlankodni, ha éppen gondozza a lényeket. Egyszóval, tökéletes hely a semmittevésre.


oo- Karámok -oo

Lassú séta jellemezte a kiutat, elvégre a Griffendéles nem sietett sehová. Meg, így kevesebb volt az esélye annak, hogy felborul valamiben…ugyanis már a séta közben elmerengett. Annyira tudatánál volt, ha köszönést hallott, akkor arra reagál. Biccentés, vagy egy szia elmotyogása senkinek sem ártott meg. Persze annyira azért nem figyelt, hogy azt is lássa, kinek köszön.

Kiérvén a karámokhoz lassan baktatott végig azok előtt, szemlélgetve a lényeket. Jobbára már látta őket LLG órán, de akadtak ismeretlenek is a számára. Ahogyan sündörgött az épület előtt, elhaladt egy üresen tátongó előtt. Először fel sem figyelt rá, egyszerűen csak továbbsétált. Alig egy perc kellett hozzá, hogy rádöbbenjen, volt egy lyuk a rengeteg állat között. Megtorpantak a léptek, Neville tekintete visszafordult, hogy újra végigmérje, jól látott-e. Még mindig üres volt. Megfordult, majd visszabattyogott, érdeklődve, de kellő távolságból méregetve a semmit. A varázsvilágban a semmi is lehet veszélyes, ezt már megtanulta. Abban biztos volt, hogy ott is lennie kellene valaminek, elvégre hús volt a szénára dobálva, az itató pedig tele volt.
- Kivitte volna Hagrid?
Kérdezte inkább csak magától, elvégre rajta kívül senki sem tartózkodott a környéken, elviekben. Meglepődött és kérdő tekintettel forgolódott, elvégre, arra emlékezne, ha látta volna a szőrös, hatalmas barátját. Megemelvén jobbját vakarta meg a fejét, amikor hirtelen az elméjébe szökkent egy képkocka. Az egyik év eleje, amikor megismerte Lunát beszélgetés szinten is. Érdekes volt, mert ha Róla volt szó, úgy megmaradtak a dolgok a fejében…pedig jellemző volt rá a feledékenység.
~ A kocsi, nem húzta semmi. Vagyis, Luna és Harry látta! Valami tesz nevezetű izé volt! ~
Ahogyan elmerengett, apró mosoly húzódott az ajkaira. Leheveredvén a fűbe dőlt hátra, és kezdte fixírozni az üres karámot. Aztán, hogy ott valóban semmi volt, vagy egy Thesztrál, az már más kérdés…ha valaki látta volna, biztosan hülyének tituálja. Hátradőlt, megvetette kezeit a fűben, lábát pedig bokában keresztbetéve ücsörgött. Percekkel később, észre sem vette, de feje hátrabiccent, szemeit pedig lehunyta, átadva magát a napsütésnek...

Érdekes éneket visz a szél, ahogy ugrándozva dalolászik egy szénaboglya hajú szőkeség az ódon kastély ezernyi titkot rejtő parkjába egyenesen a kedvenc helyére, az iskola karámjához. Nem néz a lába elé, nem, sokkal érdekesebbek a kék égbolton gomolygó bárány felhők.
Az nem egy nyuszi? Bolyhos a farka és ott a két hosszú füle is! Az meg… egy Hippogriff! Épp kitárja szárnyait és… Nem! Egyenesen a tapsi felé repül!
Elkapja a tekintetét, nem bír oda nézni. Ezért nem kedvelte a Legendás Lények Gondozását sem, miért kellett bántani azokat a szegény állatkákat? Nem ártottak ők senkinek. Meg különben is! Azért vette fel azt a tárgyat, hogy minél többet tudjon meg a narglikról, a  morzsásszarvú szipirtyókról és az effajta élőlényekről, de ilyen még csak szóba sem került egyszer sem. Pedig még meg is jegyezte, hogy inkább ilyenekről kellene tanulniuk, mint holmi durfarkú szurcsokokról. De meg sem hallották.
Vígan szól tovább a dallam, ami egyedül a z ő számára ismerős, mások fülének csak macskazene, de az effajta apróságok sose érdekelték. Tudta jól, hogy különcnek tartják és hogy minek csúfolják a háta mögött, de ő csak vállat vont erre, hisz a tudatlanoknak minden furcsa, amiről eddig nem hallottak.
Világos lila kötött kis kardigánja volt rajta, amit még anyukája kötött neki, és már réges-régen kinőtte, de szerette ezt a kis kabátkát és nem akart tőle megválni. Saját kezűleg készített válltáskája, mint általában, most is a vállán lógott és kikandikált belőle a Hírverő egyik száma, a nyakában pedig a jól megszokott vajsörös dugók lógtak, pálcája pedig a füle tövében pihent.
Elérte útja végét, a kitűzött célját és boldogan szökkent be a csodálatos állatok lakhelyére, ahol néhány Thesztrál is volt. Az egyik kedvenc élőlénye volt, és igaz hogy nem sokan látták őket, de pont ez tette különlegessé őket. Kiválasztott volt, egy a kevesek közül, akik megkaphatták azt az áldást, hogy szemük elé tárulhatott ez a látvány is.
Érdekes… Jelenleg a Thesztrálokon kívül egyetlen egy másik állatot sem látott a helyén. Vajon hová lettek? Elrabolták őket a narglik?
Ekkor lett csak figyelmes a tőle nem messze, a fűben heveredő alakra. Neville volt az, jól ismerte és kedvelte is a fiút. Ő is Harry, Ronald és Hermione barátja volt és DS-es is, ezáltal az ő szívébe is belopta magát. Oda sétált hozzá és fölé hajolt, a szuszogó fiúra árnyákot bocsátva.
Ha Neville kinyitotta a szemét, akkor megszól, de addig csak türelmesen vár és nézi őt.
- Szerbusz .

[O- Luna –O]

O- Luna –O


Neville szinte észre sem vette, hogy lassan fél órája üldögélt a puha, bársonyos fűben, tekintetével az égbolt felé, lehunyt szemekkel merengve a lelkéből egyre csak feltörő problémákon. Úgy repült az idő ilyenkor, mintha valaki felgyorsította volna a láthatatlan időóra mutatóinak pergését. Annyi minden cikázott a fejében, hogy el is feledte, talán egy Thesztrál karámja előtt terpeszkedik. Attól a pillanattól, hogy íriszeinek héjai megpihentek, képek derengtek fel lelki szemei előtt. Jobbára a fájók, most valahogy ebben a hangulatában volt, maga sem értette, miért. A DS, és az azt körülvevő problémák rengetege. Egyrészt, helyet kell találni ugyebár, mert veszélyes, lebukhatnak…féltette a barátait, elvégre, tényleg nem volt megszokott dolog egy ilyen illegálisan működtetett önképző csoport, az meg pláne nem, hogy ennek Ő is a részese volt. Itt persze nem azon merengett, hogy nem kellene, hiszen szívből szerette azokat, akikkel együtt lehet majd az edzések alkalmával…és, a kitűzött célt is helytállónak találja. Persze előbújt Harry eltűnése is, és az ez idő alatti borongós hangulat mind Hermione, Ron, vagy éppen Ginny részéről. Nehéz volt akkoriban, segíteni a kis csapatot, de ő megpróbált mindenkinek támaszt nyújtani. Sikerült-e? Talán, remélte, hogy legalább egy kicsit tudott tenni azért, hogy felvidítsa őket. És igen, a szülei. Az örök, és elengedhetetlen fájdalom, amely az egész életét átitatta. Minden egyes lélegzetvétel közben ott motoszkált a fejében, hogy még élnek, és mégsem. Soha nem haltak meg Neville szemében, de olyan rossz volt, hogy amikor látogatta őket, fel sem ismerték. Bella, az a dög elvette őket tőle, ezzel pedig az életét tette tönkre, és taposta a porba.

Aztán valami történt, hirtelen megszűnt az arcába csapó fény-, és hő áradat. Még így, csukott szemmel is érzékelte, hogy árnyék borult a fejére, és talán az egész lényére. Az első gondolata természetesen az volt, hogy esetleg egy nagyobb bárányfelhő az, így nem mozdult meg, csak várt. Mivel azonban ez kizökkentette az elmélkedéséből, felfigyelt arra, hogy furcsa neszek szöknek a fülébe…nem is olyan messziről…mintha valaki lélegezne. Erre már muszáj volt kinyitnia a szemeit…a látvány pedig letaglózta, noha örült annak, akit lát, nagyon is. Elvégre…ő…Luna…és…meglepődött…megdobbant a szíve…megremegett. Elkerekedett szemekkel, és furcsa, bárgyú tekintettel köszöntötte a fölé hajoló bájos teremtést. Amikor feleszmélt, hogy tulajdonképpen mit is tett, félénken mosolyodott el.
- Ne haragudj, én csak…tudod…Te…és…igen!
Egy pillanatra elkapta a tekintetét, de csak azért, hogy végiggondolja, mit is tett, és mondott valójában. Maga sem fogta fel a szavakat, amiket próbált értelmes mondattá formálni. Hát, nem sikeredett, mert jobbára csak valami bigyó jött ki belőle.
- Szóval, szia!
Tekintett vissza, mogyoróbarna szemeit a lányéba fúrva, szelíden mosolyogva.
- Nagyon csinos vagy ma!
Jelentette ki fel sem fogván, hogy mit is mondott. Zavarba jött, de úgy, hogy az arca pirosabbá vált, mint a Nefelejcs gömbjének füstje, ha éppen nem jut eszébe valami. A karámokra tekintett, el kellett kapnia a fejét, mert…maga sem tudta, miért, de el kellett.

Pár pillanattal később pillantott fel csak újra.
- Van kedved?
Meglapolgatta maga mellett a pázsitot, jelezvén, ha Lunának van kedve lecsücssenni mellé, annak nagyon örülne…

Nem teljesen vagyok tisztában azzal, hogy akkor most nekem szabad e itt lennem, vagy nem. Azt tudom, hogy errefele igen csak ritkán járnak a diákok, és a tanárok közül is Hagrid szokott eltotyogni, de ő most közel-távol nincs. Végül is nem lehet annyira veszélyes, mint a Tiltott Rengeteg, nem igaz? A neonkék farmerom zsebében kotorászva húzom elő a Meggyes Hubba Bubbám, majd a csomagolás utolsó darabjait a számba tömöm, s ráérősen kezdem rágni, miközben haladok a tákolmány felé, amit egyébként karámnak hívnak. Eléggé rozogának tűnik ez nekem.. Kész csoda, hogy még nem dőlt össze, agyonnyomva az alatta lévő állatokat. Természetesen annyi eszem nekem is van, hogy csak úgy nem megyek be oda. A békesség kedvéért megállok itt kint, az építmény sarkánál, lazán nekidöntve a vállam féloldalasan, s úgy pislogok körbe.

Fújok egy nagy rózsaszín rágógömböt, majd megemelném a karom, hogy nem létező karórámra egy pillantást vessek, de ezt az ötletet odébb is hessentem, hiszen mit nézzek a csupasz csuklómon, a csillagos karkötőimet?! Helyette inkább a csodálatos, rózsaszínre festett körmeimet kezdem el vizsgálgatni. Azt hiszem, pont ezt a késődélutáni 17.00-a időpontot jelöltem meg a levelemben. Elég merész húzás volt pont egy végzős Mardekárost becserkészni, aki jóval magasabb nálam, és olyan kis mogorva mindig. Abban a pillanatban, ahogy a folyosón odaléptem hozzá, feltudott volna nyársalni a tekintetével. Az a 10 másodperc igen csak.. megrázó volt a számomra. Mindenkinek képes vagyok mosolyt varázsolni az arcára, minimum az öltözékemmel, vagy azzal ami vagyok. Ám hiába a vicces, színes öltözet, és a véla mágia, ezt a srácot abban a pillanatban semmivel nem tudtam levenni a lábáról. Hhm.. ez igen csak sajnálatos, pedig olyan helyesnek tűnt.

Na de hogy is történt ez a levélátadós dolog? Érdekesen, hiszen hallottam róla ezt meg azt, sőt, meg is mutatta az egyik háztársam, ki is az a Clyde nevezetű srác. Egy furcsa ötlettől vezérelve, fogva egy illatosított rózsaszín cetlit, ráfirkantottam pár szót, miszerint másnap várom a Karámnál, délután ötkor üzleti ügyben, szépen összehajtottam, és amikor egyedül volt, pofátlanul odalépem hozzá, és a talárja zsebébe csúsztattam, édesen mosolyogva, még a pillám is megrebbentve hozzá. Rájöttem, túl gyenge vagyko, és nem bírom ezt a sok stresszt, ezért néha ki kell engedni a gőzt, és ami azt illeti, elfogyott a cuccom ehhez a gőzkiengedéshez.

A rózsaszín papíros lány

Füstölgő csikk hull a gyepre, tornacipő orra csavarodik a nyakára, s elfojtja benne az utolsó leheletnyi parázslatot is. A léptek tovább gördítik gazdájukat, a morcos alak a karámok felé veszi az irányt. Léptei könnyedek, s ruganyosan repítik előre a mardekárost, aki nincs a legjobb kedvében. Úgy érzi, hogy valaki szórakozik vele, de ennek pontot tesz a végére.

Még most is eszébe jut a tegnapi nap, amikor egy szőkeség férkőzött a közelébe és volt pofája egy cetlit csúsztatni a zsebébe. Egyáltalán hogy mert hozzá közel lépni? Ezen még a mai napon is agyalt, hisz őt, ha lehet, inkább elkerülik az emberek, de az a lány, olyan volt mint az a hxlye rxbanc Lola, talán egy fokkal csicsásabb. Csak hírből ismerte a francia fruskát, állítólag mágikus lény, bár ő ezt nem vette észre. A röpke találkozás után talárja zsebébe csúsztatta a kezét, s előhalászta belőle a cetlit. Inkább csak két ujjal fogta meg a furcsa, rózsaszín papirost, s egy fintorral nézegette a furcsa női holmit. Mivel elég apró betűk voltak rajta, kicsit közelebb emelte , s ekkor valami érdekes pacsuli illat is megcsapta a szaglószervét.
~ Mi a retek ez a ....~ Elsőre azt hitte, hogy egy nyálas kis szerelmes levél, ami még az óvodai szokásokhoz köthető, de amikor meglátta az igazi tartalmat, meglepődött. Üzletet akar vele ez a cukivagyok pofa? Ugyan miféle üzletet köthetnének ők, s egyáltalán a csaj honnan tud arról, hogy Clyde miben utazik? Eddigi ügyfelei között csakis kigyúrt izomagyak, vagy stréber srácok bukkantak elő, eddig még egyetlen női vevője sem volt... Pillanatok alatt összegyűrte az apró cetlit, majd beérve a klubhelyiségbe elégette azt...

Gondolataiból visszarázódik, úton van, egyre közelebb kerülve a rozoga épülethez, amely egyszer biztosan össze fog dőlni. Igazából először nem is akart eljönni, de átgondolta, s úgy érzi, jobb, ha megtudja, miről is van szó. Jobb, ha tisztában van azzal, hogy a lány kitől tud a dolgairól, s valóban vásárló-e , vagy ez is csak egy újabb szívatás lenne a gyökér háztársak részéről. Farmerja zsebébe csúsztatja a kezét, leellenőrizve, hogy ott van-e a cucc. Hozott magával egy keveset, hátha mégis csak ügyfél a szőke, bár egyelőre még nem meri ezt remélni. Éppen ezért egy kicsit talán morcosabb a kelleténél. Mivel jó idő van, feltűri fehér felsőjén az ujjak szárait, majd megsimítja a borostát az arcán, eszébe jut, hogy nem ártana borotválkoznia, ha nem akarja, hogy rászálljanak a tanárok. Közben megpillantja a szőkét, aki éppen a másik irányba csavargatja a nyakát, remek, ennél jobbkor nem is érkezhetne, hogy meglepetést okozzon. Nem gyorsít a léptein, de ahogy odaér, jobb kezével megtámasztja a karám oldalát, közvetlenül a lány feje mellett, s egészen közel áll hozzá. A mozzanat egy pillanatra ijesztő lehet, főleg akkor, ha nem ismeri valaki Clydeot és csak a külsőből, vagy a hallottak alapján ítél. Kékesszürke szemei ridegen villannak meg a lányon, egy röpke pillanat alatt végigfuttatja szemeit a másikon. Erre számított, rózsaszín -kék, cukikollekció...Végül íriszei résnyire szűkülnek, s a másik szemeire fókuszálnak.
- Mit akarsz? - teszi fel a kérdést, egész mogorván, miközben kezével továbbra is a tákolt falat támasztja...

Milyen csodálatosan kék az ééég, és hogyan nyugszik le a nap a horizonton.. milyen kár, hogy ebből aztán tényleg semmit sem látok, hiszen az a sok fa, ami körülöleli, ezt a tákolmányt mindent eltakar. Nem is lenne csoda, ha a srácot sem venném észre, ha ide teleportálna hirtelen a semmiből. Bár van egy biztos, kitaposott ösvény, amin ide lehetett jutni, de lemerem fogadni, hogy Ő már csak azért sem ott jön, hanem megkerülve az egészet. Mindegy, ez aztán nem az én dolgom. Egyik lábamról a másikra helyezve a testsúlyom emelem meg a fejem, s pillantok felfelé, megpróbálva a sűrű lombok között átlátni. Nem megy. Mintha egy egész teljes burát font volna felém ez az erdő. Unottan sóhajtva egyet, s tovább rágva a rágom, pillantok valahova a hátam mögé, majd oldalra, s össze-vissza, mintha nyakkörzést folytatnék, pedig egyszerűen csak unatkozom.

Valami megállapodik a fejemtől alig pár centire, és ahhoz a valamihez egy hosszú kar is tartozik, ráadásul ehhez a valamihez tartozik egy hang is ami nem éppen barátságosan szólít meg engem, de ettől függetlenül átavanzsál valakire. Lassan megfordítom a fejem, hiszen mégsem akarom, hogy a hirtelen mozdulatban meghúzódjon, majd pislogok rá a másikra. A felismerés pillanatában, és mert talán szédítő hatással vannak rám azok a csodálatos kékesszürke szemek, szélesen elmosolyodom.
- Hellóka. - Mert hát köszönni illik, és ha ő ezt nem is tartja be, hát én azért megadom a nekijáró tiszteletet. Tisztelem mert felettem jár egy évvel, s mert én szeretnék szívességet kérni tőle, és mert ilyen észbontóan jól néz ki. Jó, ez a legutolsót inkább nem is tettem hozzá, tiszta ciki vagyok. Miért nem tudok a másik nem képviselőre úgy nézni, hogy nem azt keresem bennük, vajon mitől olyan cukik?

- Sajnálom, ha megzavartam napi bokros teendőid, de azért örülök, hogy betudtál passzintani a határidőnaplód apró csücskébe. - Lehet nem kellene fárasztanom a hülye dumámmal, mert egyáltalán nem vevő rá? Bocsánatkérően pillantok rá, majd ellökve magam a faltól, egyenesedek ki előtte, de nem mozdulok se előrébb, se hátrébb. Hiába van hozzám ilyen közel, nem jut az az eszembe, hogy talán tartanom kellene tőle. ? Bocsi, a lényegre is térek. Szóval az a helyzet, hogy a legutóbb Bájitaltan órán hallottam, amikor Malfoy egyik nagydarab haverja meséli a másik kétajtós szekrénynek, hogy teeee ilyen.. nem éppen legális bizniszben futsz. - Mivel nem is olyan rég volt egy csodálatos megismerkedésem Mr. Malfoyal, azóta már bizony a nevét is tudtam. - Mivel a bagolypostákat állandóan ellenőrzik, nem merem megkockáztatni, hogy a Franciaországi ismerősömmel küldessek anyagot, ezért gondoltam bepróbálkozom nálad. -

Újabb édes mosolyt villantok meg, és még a pilláim is édesen megrebbentem.
- Arról nincs információm, pontosan miket is árulsz, de ha füved is van, akkor bizony te vagy az én emberem! Tehát tudsz nekem segíteni? - Ha ezt Yvette tudná.. vagy Ethan, te jó ég. Biztos arcon csapnának, még is mit képzelek magamról. Itt seftelek egy kétes kinézetű mogyorószelettel, ráadásul olyan tiltott dolgot kérek, ami még nem is a legegészségesebb a szervezetemnek, meg úgy a hírnevemnek se.. Feltéve, ha lebukok, de nem fogok lebukni. Eddig sem volt gond ebből. - Egyébként Yolanda vagyok, igazán örülök, hogy végre megismerhetlek. -
Végre? Mintha legendákat hallottam volna, úgy beszélek róla.. Ugyan, végülis tök mindegy. Így is úgy is tiszta bolondnak tart.