Tópart

[NEKED]

  NEKED

Említettem már, hogy imádom, ha egy bambina padlót fog tőlem? Természetesen, nem a szó szoros értelmében, de az embernek azért csak jólesik, ha tetszik valakinek, pláne, ha egy ilyen csinos virágszálról van szó. S ugyan nem mondta, de úgy éreztem, hogy talán egy kicsit kedvel vagy talán még annál is jobban. Nem nehéz az ilyenre rájönni, elég csak a szemek csillogását figyelni, vagy azt az édes, mosolyra húzódó pofit, melyet a veszélyes tangó után némi szörnyülködés váltott fel.
- Hannah, hisz mondtam már, hogy mennyire vigyázok majd rád, s ha csak egy hajszálon múlna az életed, rám számíthatsz, mindig van nálam olló. – kacsintottam rá előhúzva tarsolyomból a legcsibészesebb mosolyom, elnevettem magam, aztán újra csendes mosoly ült meg az ajkaimon. Érezhette, hogy csak viccelődöm vele, mint mindig... na jó általában, gyakran, sokszor. Ő az, akit soha az életben nem tudtam volna bántani, úgy éreztem, hogy benne megtaláltam a másik felemet, mintha mindig is összekötött volna minket valami, pedig csak egy napja ismertem. Jó, talán ez ostobán hangzik, de ott, s abban a pillanatban nem tűnt annak. Azonban, még mielőtt egy pillanatra lányos, khm akarom mondani fiús zavaromban valami hülyeséget tettem volna, inkább úgy gondoltam, hogy folytatódjon az edzés. Szóval kicsit előre futottam, diktáltam a tempót, majd néha hátra sasoltam, hogy a szívemet megdobogtató kishölgy követi-e az edzéstervet.
- Jó, rendben, akkor folytassuk a bemelegítést… mondjuk egy kis csípőkörzéssel. – osztottam meg vele a következő feladatot és mutattam, mit hogyan csináljon, bár, ahogy elnéztem, hm, a csípőkörzés igen jól ment neki. Pár pillanatra bele is merültem, aztán mikor megerősítést kért, rámosolyogtam.
- Nagyon ügyesen csinálod, ennél jobban már nehéz lenne. – válaszoltam egy huncut vigyor kíséretében, s ezután következett az a bizonyos magánakcióm, melyet még nem igazán gyakoroltam máson. Épp itt volt az ideje. Egy gyors és hatásos csiklandozást vetettem be a lányon, melynek következtében mindketten elterültünk a fűben. Ő persze nevetett, mondjuk meg is lepődtem volna, ha a fürge ujjaim nem érnek el sikert a csiklandozás terén. Végül abbahagytam, s vele együtt nevettem, miközben fejemet megtámasztottam a tenyeremben, s féloldalasan, könyökölve néztem őt. Milyen szép, s bájos és dögös. Ezt eddig még észre sem vettem…vagy inkább nem akartam? Most először éreztem azt, hogy legszívesebben közelebb másznék hozzá és… ááá hülyeség. Inkább nem, az ilyet nem szabad elhamarkodni…Úgy döntöttem, hogy még kicsit puhatolódzok, s így talán rájövök arra, hogy mit is szeretne.
- Ami azt illeti, ez csak a bemelegítés volt. – Széles mosoly ült az ajkaimra, majd felpattantam, s kezemet nyújtottam felé.
- Gyere, nem lazsálhatunk, a mai napon még sok-sok feladat vár ránk. – A szokásos csibészes mosoly után laza mozdulattal vetettem egy hátra bukfencet, csak úgy.
- Mit gondolsz? Ez menni fog így elsőre?

Tényleg nagyon jó ez a keksz, meg kell hagyni. Mindig is édesszájú volt, ezért nem meglepő, hogy ez is csak úgy csúszik le a fiú nyeldeklőjén. Egy, aztán még egy, végül már az ötödiknél tart, amikor észbe kap, hogy egyáltalán nem kéne felzabálnia a lány össznépi vagyonát. Már ami a kekszet illeti. Bastian, kislányos báját előszedi lelki zsebének mélyéről, majd úgy pislog egy párat Opheliára, hiszen elnézést kell kérnie valahogy az édesség felének befalásáért. Sokszor előfordul nála, hogy elszáll az agya és mindent megkajál, ami előtte van. Akár egy rossz kan kutya. Addig eszi azt, ami ízlik neki, amíg előtte van. Nem egyszer fordult már elő az, hogy degeszre zabálta magát, aztán az egész estét a vécé kagyló fölött töltötte. Mindent meg kéne tenni azért, hogy ez ne forduljon elő még egyszer.
- Ja, nagyon jó. – mosolyog szélesen, miközben egy utolsót vesz a zacskóból. Tényleg utolsó.
Megy ez a beszélgetés ahhoz képest, hogy azt hitte régebben erről a lányról, hogy csupán erőltetett előkelőséggel és „bölcsészséggel” a hangjában tud beszélni. Sőt, talán még szóba sem állna vele azért, mert őt nem hozza annyira lázba a tanulás… inkább egy kicsit sem hozza lázba a dolog. Azonban most kellemesen kellett csalódnia. Igaz, hogy ha a lány valóban olyan, mint amilyennek elképzelte, annak örült volna, hiszen ennyire ügyes fiú volt, ennyire jó emberismerő, hogy megsaccolta a lány jellemét. Elmehetne helyszínelőnek is. Azok kenik meg vágják ennyire a dolgokat. Mint amikor volt az a „balkezes gyilkos”, aki csak az áldozat bal kezét vágta le és megerőszakolta. Aztán egy médium ment oda segíteni. Mekkora nagy lehetett… Vagy, az is meglehet, hogy ezt csak álmodta, vagy látta valamelyik idióta filmjében. Bastiannál nem lehet tudni. Ha valami megragad benne, akkor azt valóságosnak fogja gondolni.

- Az biztosan valami… romantikus kisregény, vagy… esetleg egy száraz tudományos. – mondja halkan.
Nem szeretné ezzel megbántani a lányt, ezért is próbál utána egy kevés mosolyt küldeni az irányába. Ő ezt nézi ki belőle. Vagyis, most ezt. Mivel meg kell hagyni, hogy ez a lány már minden könyvet kiolvashatott, az összes létező műfajból, ami csak létezik a világ könyvtáraiban. Ez persze nem mondható el Bastianról. Képregények, képregények hátán. Na, meg még maximum annyi, hogy elolvassa reggel a kukoricapelyhes doboz hátát, hogy mégis tudja, milyen apró játékot fog lenyelni a következő kanál reggelinél. Erre is volt már példa, mint minden más képtelenségre a fiú életében. Valami kis katona lehetett… nem is. Superman figura volt, amibe majdnem megfulladt a hülyegyerek, mert beleöntötte azt is a pelyhek közé a tálkába.
- Képregényeket. Az igazi fantázia megteremtői. Komolyan. Nem hiszed? – kérdi komolyan.
Teljesen meg van győződve arról, hogy a sok agyromboló, felesleges erőszakkal tarkított, beteges képzeleteket gyártó képregények jót tesznek neki és a már így is elég labilis elméjét fantáziadúsabbá teszik. Erről biztosan tud majd vitázni Opheliával.
- Tudod mit? Fogadjunk. Én elolvasok egy ilyen… izét, ha te elolvasol egy képregényt. - nyújtja jobbját.

[Bastian]

Bastian

Egyáltalán nem zavarja, hogy Bastian kicsit többet eszik a kekszből, mint két darab, sőt, fel se tűnik neki a dolog, hiszen azért kínálta meg, hogy egyen belőle. Csak a szépen nézésre lesz figyelmes, de eltart egy ideig, amíg rájön, mire is vonatkozik. Akkor legyint egyet.
- Ne zavartasd magad, egyél, amennyi jólesik. Végülis azért hoztam, hogy elfogyjon.
Látja a szemében, vagy nem is, inkább… érzi a fiú részéről a meglepettséget. És azt is sejti valahol mélyen, hogy ez annak szól, hogy nem olyan, amilyennek képzelte. Furcsa érzéseket kavar fel benne ez a felismerés. Egyrészt örül, hogy kellemesen kellett csalódnia Bastiannak, másrészt érzi, hogy számot kell még vetnie magával az eddigi roxforti életéről, és arról, hogyan is tovább.
A fiú tippjeire ismét el kell mosolyodnia.
- Az egyik talált. A vastagabb egy alkímiai szakkönyv. Viszont a másik egy izgalmas kalandregény, a könyvtárban bukkantam rá. - mindezt úgy mondja, mintha bizonyítani akarná, hogy a fiúk is találhatnak ott érdekes könyveket.
Romantikus regény… Jó, van olyan is fent a szobájában, de azért nem abból van a legtöbb.
- Ne skatulyázz be. Romantikus regény, csak azért, mert lány vagyok? - megcsóválja a fejét, de a szája szegletében játszó apró mosoly miatt nehéz eldönteni, komolyan kérdezi-e, vagy csak évődik. Évődni, ő? Talán mégsem olyan nehéz eldönteni.
Aztán csak néz nagy szemekkel, érdeklődve, de mikor meghallja a képregény szót, nem állja meg anélkül, hogy el ne fintorodna kissé. Szerencséjére gyorsan észbe kap, de Bastian minden bizonnyal észrevehette, hogy nincs oda értük. A kérdésre, miszerint nem hiszi-e, megrázza kicsit a fejét.
- Hát… mindenesetre érdekes elgondolás. Én inkább úgy hiszem, hogy az fejleszti a képzelőerőt, ha te képzeled el a szereplőket és az eseményeket, amiket egy könyvben olvasol. A képregényben már nem kell elképzelni, hiszen le vannak rajzolva. - fejti ki a véleményét egy félszeg mosoly kíséretében. No hiszen, ennyit is rég beszélt már egyszerre.
A képregények és a könyvek összehasonlítása tényleg jó vitatéma, csak nem biztos, hogy meg tudnak majd egyezni bármiben is a kérdést illetően.
Arra, hogy fogadjanak, felvonja kissé a szemöldökét. Fogadjanak? Ez az ötlet meg hogy pattant ki ilyen hirtelen ennek a fiúnak az agyából? De azért belemegy, miért ne? Maximum egy-két órát veszíthet, ha elolvas egyet.
- Hát jó. - megrázza egyszer Bastian kezét, de kénytelen megint mosolyogni. - Azt hiszem, nekem kicsit könnyebb dolgom lesz, mint neked.
Hát igen, a képregények legalább rövidek, és nem kell majd azzal az eggyel annyit szenvednie, ha nem tetszik majd neki.
- Adsz is egy képregényt? Az itteni könyvtárban nem hiszem, hogy fogok találni. - néz tanácstalanul a fiúra. - És tényleg, akkor adhatok neked én könyvet?
Hiába tagadná, látszik rajta, hogy kezdi érdekelni a dolog, egészen lelkesen csillognak a szemei. Már kezd is gondolkodni rajta, melyiket válassza Bastian számára. Azt szeretné, ha élvezné is a könyvet a fiú, és inkább megjönne a kedve az olvasáshoz, semmint elmenne tőle még jobban.

Amynek

Vanília színű felhőkre pislogni, rózsaszín levendulák között rohangálni, miközben a lágy szél az ember arcába csap. Nagyjából ilyen érzése van a fiúnak, aki üveges tekintettel bámulja a felhőket, s a drog keltette képekben élvezkedik. A lány hiába ráncigálja, hiába szólongatja őt, Clyde nem reagál semmire sem. Az anyag már az első pillanatokban szétáradt a szervezetében, a vér eljuttatta az agyközpontba, ahol most csúfos játékot űz az elmével. A kokainnak talán csak annyi előnye van, hogy viszonylag gyorsan kitisztul az ember szervezetéből, aki végül újra tud reagálni a környezetére. Nagyjából húsz perc telhetett el,  s a nap sugarai már zavarják a fiú tekintetét, melynek hatására hunyorogni kezd. Ugyanebben a pillanatban ömlik a képébe, s mellkasára egy jó adag hideg víz, melytől kicsit megrándul, s párat pislogva, talán kissé rémülten pillant a fölötte tüsténkedő lányra, aki saját pólóját használva csavargatja rá a vizet. Clyde utálja a hideg vizet, s a pillanatnyi rémület azonnal dühös pillantásba csap át. Hirtelen nem is tudja, hol van, s mi történt, csak azt, hogy valaki hideg vízet zúdított a képéve.

- Mi a fxszt csinálsz? - "Ugrik fel fekvőhelyzetből, bár inkább csak féltérdre áll, s úgy szól erélyesen a lányra. Bár, csak ekkor ismeri fel, hogy Amy van mellette...

//bocs, ez rövid lett, de majd a következő jobb lesz. //

Clyde

Amy nem ilyesmi reakciót várt, álmában sem hitte volna, hogy Clyde így rámordul. Csupán egyetlen pillanatig tud örülni annak, hogy a srác él és végre magához tért, azután pokoli dühös lesz. Ő mindig segít ennek a lököttnek, Clyde azonban olyannyira gorombán viselkedik rendszeresen, hogy az már tűrhetetlen. Erről jut eszébe a lánynak, hogy neki nem is kötelessége elviselni a fiú szirti morc hangulatát, dühkitöréseit, hisztijeit, amik a srác nagyfiúi mivoltának megőrzésére szolgálnak.
- Semmit - közli.
Megrándul a szája sarka, mialatt egy legyintés kíséretében elfordul a mardekárostól, s bár azt hinné az ember, nála ez mégsem a sírhatnék jele. Sokkal inkább a megvetés, a méreg és a kesernyés irónia kifejezése. Gyanúsan ismerős Amy számára a helyzet, ám ő makacsul nem akar emlékezni.
Lecsüccsen a víz partjára, s csukott szemmel élvezi a lábát nyaldosó hullámok kellemes hűsét. Nem akar Clyde-ról hallani többet. Volt olyan hülye, hogy megint segített neki - mintha csak ez lenne a feladatuk életük során: folyton kisegíteni egymást -, ám ismét kőfalba ütközött. Ő nem fogja megmászni, elege van az állandó küzdésből. Amy úgy érzi mindent megtett azért, hogy összebarátkozzanak a mardekárossal, nem élt a griffendéleseknél szokásos előítéltekkel a házak miatt és mégis... egy pöttyet már elege van Clyde természetéből.
Vállat von, s tenyerét a háta mögé támasztva félig hátradől a homokos parton. Fejét az ég felé fordítva bámulja a napot és a felhőket, miközben az enyhén fújdogáló szellő lassan szárítja vizes holmijait. a lány felhajtogatja farmerja szárát, hátha úgy gyorsabban szárad, ha nem éri víz szárítás közben
Szíve szerint odaszólna a drogközi révületből magához tért fiúnak, miszerint menjen a búbánatba, mert neki már elege van a kisded "óvjuk meg kicsi lelkünk békéjét" címszavú viselkedésből, ám  inkább hallgat. Nem kíváncsi mentegetőzésre, bár a Black Cates éjjel után úgy ítéli, nem is fog semmi effélét hallani. Clyde sokkal inkább támad, minthogy magyarázkodjon, az nem lenne az ő stílusa.
Joy rövidke ideig szemléli a felhőket, azután úgy dönt, a jól bevált módszerhez folyamodik: talpra áll és elkezd begázolni a vízbe. Úszni menne, hátha a mozgás segítene rajta valamit, hátha lehiggadna vagy legalább elmúlna ez a kesernyés érzés.

*Nos mikor már Hannah ereiben meghűl a vér, akkor nem érdemes vele kekeckedni, egy ideig. Vesz egy mély levegőt, kicsit helyre teszi szívritmusát és kiülhet ismét az arcára az az általános szájszegleti mosoly. Ezúttal többre nem futja, mert kissé még mindig az iménti eszeveszett bizalomgyakorlat hatása alatt áll. Persze megkönnyebbült, hogy Kevin teljes mértékben tisztában van mit szabad tennie úgy, hogy annak ne legyen rossz vége, de ez így kicsit hirtelen volt. A jelek szerint az ő agya aztán olyan gyorsan pörög, mint a motolla. És a keze is… és ez már nem ugyanúgy kerül díjazásra a lány szemében, de megharagudni természetesen esze ágában sincs! *

- Jól van! – mondta elismerően – Jajj te! Haragudni sem vagyok képes rád! – tette hozzá vigyorogva miután meghallotta a mondat második részét. Egyszer csak azonban már nem bírta tovább a kis komorságot és harsány nevetésben tört ki, melyet többé-kevésbé a imént elhintett apró poén váltott ki. Arca ismételten felderült, szinte sugárzott. Egy laza mozdulattal pedig a hajába túrt és tovább kacagott, már-már úgy érezte nem ő befolyásolja a saját testét.

~ Ez az élmény igaz nem volt túl felemelő, de valahogy… egyszerűen… képtelen vagyok rá csúnyán nézni avagy haragudni! Rám néz azokkal a csintalanságtól csillogó szemeivel és szinte érzem, hogy olvadozok. Gyenge vagy Hannah! Gyenge vagyok! Ez az igazság… A szívemnek nem tudok parancsolni, pedig most igazán jól jönne. Ha vele vagyok akkor olyan furán érzem magam. Mintha megtalálnám az „igazi önmagamat” de valahogy ez a hatás kezd elmúlni és egyre jobban belesek… ~

*Miután kis kitérőre került sor a beszélgetésben és mindenkinek megvolt a napi szívrohamadagja, az edzés folytatódott. Vagy legalábbis úgy látszott ez fog történni. A sors azonban még rejtegetett izgalmakat a csípőkörzések után… Igen, szabályszerűen megfigyelhető volt, hogy Kupidó nem kívánt szünetet tartani ezen a napsütéses délelőttön. *

- Oké, jöhet! – felelt belegyezően a lány, majd el is kezdte a csípőkörzést, s közben Kev arcát figyelte. Próbálta megfejteni vajon mire is gondolhat ezekben a percekben, vajon arra-e amire ő is? Vajon felfújja ezt az egész dolgot és csak szimplán haverok? Vajon ő is érzi ezt a múlni nem akaró vibrálást a levegőben? Vajon… vajon hülyének nézné-e ha rákérdezne…?

- Örülök. Remélem én vagyok a legjobb tanítványod! Vagy minden csajnek ezt a dumát adod be? – kérdezte mosolyogva, csillogó szemekkel s eme türkizkék íriszeket Kevre szegezte, s várt. Nem is kellett sokáig…

*A csend idő előtt megszakításra került, s a két fiatal a földön kötött ki. Kacagás, jókedv, felüdülés… És természetesen az a cseppnyi vibrálás kettőjük között még mindig ott terjengett a levegőben. Ezután a fiú féloldalasan könyökölve Hannah szemeit fürkészte. A lány csak mosolygott, mint egy szégyellős kis óvodás aki egy szál ibolyát kapott gyerekkori szerelmétől. Csend. Szemezés. Csend. Mindkettőjüknek a következő lépésen járt az esze, s ekkor Kev felpattant, majd kezét a lány felé nyújtva felhúzta őt is. *

- Te jó ég! Ilyet is tudsz? – mondta a lány megdöbbenve mikor Kev egy hátraszaltót mutatott be mindenféle segédeszköz nélkül – Na az biztos, hogy ez nekem sosem fog menni… - motyogta kicsit elszontyolodva – Na és mondd mit tartogatsz még a tarsolyodban? – kérdezte, majd egy csintalan mosoly jelent meg a szája szegletében, s figyelte a srác további mutatványait avagy amit tett ezután…

Amynek

Utólag úgy érzi, hogy talán túl erélyesen förmedt rá a lányra, s ahogy lassan beindulnak az agytekervényei, beugrik neki, hogy mi is történt pontosan. Ő szépen kiütötte magát, s valahogy ide keveredett, s valószínűleg Amy ezért locsolta őt vízzel.  A lány reakciója némi sértettségre utal, ami teljesen jogos lenne ebben a szituációban. Bár, ha belegondolunk, elég hülye húzás az, ha valakit képen locsolunk vízzel, azért senki sem rajong, s ahogy a macskák ilyenkor fújnak, Clyde természetesen mordul védekezésképp. Most azonban nem kellett volna. Kicsit fáj a feje, s a nap fényei is zavarják a szemeit. Közben észreveszi, hogy póló sincs rajta, s ki tudja, hogy az merre lehet. Tulajdonképp rettentően érzi magát, mintha másnapos lenne, csak az egész kétszeresen.
- Amy..- szólítja meg a lányt, aki időközben megtámasztva magát a napon sütkérezik. Jobban végig nézve rajta, látja, hogy a lány vizes, s lassan visszatérnek az emlékei is, amint felkapva a lányt bedobta a vízbe. Pislog párat, kezeivel dörzsöli meg a szemeit, s magában forrong. Hogy lehet ennyire idióta, hogy képes volt ilyet tenni? Akár nagyobb bajt is okozhatott volna. Most ismét szembesülnie kell saját magával, s azzal, hogy milyen egy idióta. Gondolataiban magát szidja, tudja jól, hogy már itt lenne az ideje annak, hogy mondjon valamit, hogy elnézést kérjen, de nem fogja megtenni. Azzal beismerné a hibáját és erre nem képes. Közben úgy látja, hogy Amy nem nagyon hallotta, hogy megszólította őt , vagy csupán nem akar róla tudomást venni. Ez érthető is, ha ilyen gyökér módon viselkedik. Ki az az ember, aki egy ilyen alakkal még szóba állna? Az lenne a minimum, ha a lány jól pofon vágná, s megmondaná a magáét. Ahogy a lány feláll, Clyde is feltápászkodik a földről, s keze automatikusan a tarkójára siklik. Ez általában akkor történik, ha zavarban van, vagy nem tudja, hogy mit csináljon. Most pont ez a helyzet, fogalma sincs, hogy mit tegyen. Nem lehet ennyire tuskó, hogy szó nélkül lelép. Mondhatják rá azt, hogy mogorva, hogy veszélyes, de azt nem szeretné, ha egy jellemtelen senkinek tartanák. S bár a büszkesége is túl nagy, most az egyszer talán nem az eszére kellene hagyatkoznia. Körbepillant, körülöttük nincs senki, így nem is hallhatják mások, hogy Clyde mit mondana. Visszafordul, majd nagyobb léptekkel a lány után indul, s ha még a vízbe gázolás előtt eléri, jobb kezével finoman megfogja a másik karját, s maga felé fordítja őt.
- Nem bírom, ha vizet öntenek a képembe - Még mindig nem sikerül kimondania a bocsánatot, inkább csak magyarázkodik. Hangja most nem morgós, inkább halk, s bűnbánó.
- Én nem akartam neked kellemetlenséget okozni...és nem kellett volna bedobnom a vízbe...és nagyon haragszol? - Kérdően pillant a lányra, talán most megérett egy pofon is, de ha ez megtörténik, Clyde nem fog ellene tenni semmit, hisz megérdemli.

Clyde

A leányzó egyáltalán nem süket, miliméterre pontosan hallja, ahogy Clyde a nevén szólítja; ámde dacosan sétál befelé a vízbe. Ismét megrándul a szája sarka, ahogy a fiú hangja elér hozzá, mégsem áll meg. Nehogy már, hiszen ő most dühös, álljon meg a veszedelem vagy az özönvíz, ő ugyan nem fog! Elszántan lépdel tovább, mígnem a mardekáros elkapja a karját és maga felé fordítja.
Joy bokáig áll a sekély vízben, Clyde azonban még a száraz homokon van, legfeljebb a cipője orrát érheti el egy merészebb hullám. A lányt egyáltalán nem zavarják a bokáját nyaldosó hullámok, teljes lelki nyugalommal ácsorog a tó medrében.
Összeszűkül a szeme Clyde szavai hallatán. Nem, nem ezt várta tőle, ez valahogy egyáltalán nem vall rá. Amy eddig úgy vélte, hogy a pasas túl büszke a magyarázkodáshoz, azonban úgy látszik ismét tévedett. Hiszen a pubban sem hitte, hogy ki lesz mentve a két fickó karmaiból... Mindegy, ami volt elmúlt, ennek itt és most semmi jelentősége nincs. A fiú magyarázkodása hallatán mind jobban erősödik a lánykában a késztetés, hogy szájon vágja vagy behúzzon neki egyet. Hiszen akármilyen törékenynek vagy gyengének látszik, a valóság veszettül csalóka; egy kviddicsjátékos nem engedheti meg magának, hogy gyengécske alkata legyen és egykor régen Amy tanult valamennyit verekedni is, még a Roxfort előtt.
Milyen régen volt az már - sóhajt egyet magában Amy.
Jócska erőfeszítésébe telik, hogy visszafogja lendülni készülő kezeit. Nem akar megint úgy nekiesni a srácnak, mint ahogy az imént tette. Nem azért, mert attól tartana, hogy Clyde megint összeesik és nem reagál semmire csak a vízre. Egyszerűen azért, mert a mardekáros az előbb a drog hatása alatt volt, nyilván fogalma sem volt róla mit tesz.
Egy fenét nem volt! Gyönyörszépen rácáfolnak a fiút mentegető gondolataira éppen az általa mondottak, miszerint nem akarta a vízbe dobni. Mégis vissza fogja magát Amy, mivel az elhangzottak gyanúsan bocsánatkérés szagúak. Joynak egyetlen halovány ötlete sincs, hogy mit tehetne most vagy egyáltalán mit mondjon Clyde-nak...
Ismét megrándul a szája sarka, azonban immár képes semleges hangon megszólalni.
- Igen, eléggé haragszom.
Nem akar hazudozni, hogy "jaj, ugyan dehogy!" meg hogy "áh, nincs semmi baj, túléltem". Joy sejti: Clyde-dal sosem lesznek "puszipajtások" - hála annak a falnak, melyet a fiú maga köré emelt -, szemben Jamesszel, azonban ettől függetlenül ő még lehet őszinte. Előbbi szavai ellenére halovány mosoly jelenik meg arcán.
- De úszni azért szeretsz, ugye, te nagyon lovag? - kérdi, s kihasználva hogy Clyde az ő karját fogja, már indul is befelé a vízbe.

Amynek

Ott ácsorog, a lány karját fogva, tekintetét pásztázva, s várja az ítéletet, az arcon csapást. Úgy érzi, hogy teljesen kiérdemelte, s a helyzet adott arra, hogy Amy most visszaadja azt, ami járna. Egyéb esetben, ha egy vad idegen lenne a lány, akkor nem is törődne a lelkiismerettel Clyde, nagy ívben leszxrná, hogy mit gondol a másik. Ebben a helyzetben azonban nem teheti, mert egy olyan lányról van szó, aki nem olyan, mint Lola. Mostanában a fiú amúgy is kezd rájönni, hogy nem mindenki olyan, mint az a rxbanc, hisz ott a karámoknál is pozitívan csalódott a gyengébbik nem egyik képviselőjében. Rá kellett döbbennie arra, hogy nem minden olyan szánalmas, mint ahogy ő azt idáig gondolta. Mégis, már nem tud megváltozni, talán képtelen lenne rá, most már saját magát gyűlöli, azért, amilyen.
~ Üss meg, mire vársz? Küldj el, vagy akármi...~ Szinte vágyik arra, hogy a másik durván elzavarja, így legalább a  fiúnak lenne oka arra, hogy elkerülje Joyt. Figyeli a másik arcát, a rezdüléseit, s végre, a lány megszólal. Clyde sejtette, hogy valami ilyesmi választ kap majd, bár ez még mindig a kifinomultabb formája. Egy pillanatra beugrik neki, hogy néhány csitri milyen mocskos szavakkal illette őt. ~ Haragszik ~ Persze, hogy így érez, Clyde azonban nem tudja, hogy mit tegyen. Bal keze zavartan a tarkójára siklik, majd ujjaival megpöcköli az ott lévő hajszálait, másik keze azonban még mindig a lány karját fogja. Ekkor váratlan, s fordulatos kérdés éri őt, melyre szemöldökei a magasba szökkennek.
-  Ho..hogyan? - Már szinte dadogásban jönnek ki a szavak, mivel eléggé meglepi őt ez a szituáció, s persze, megy a lány után, s csak ekkor érzékeli, hogy a cipője megtelt vízzel.
- Basszus...- Morran egyet, miközben elengedi a lány kezét,  majd tekintetét a másikéba fúrja.
- Amy, én totál nem értelek. Miért vagy ennyire elnéző? Miért nem rúgsz bokán, vagy löksz a vízbe, vagy tudom is én. Nem tudlak megérteni...- Mondja a lánynak, talán kicsit felháborodottnak tűnik, bár inkább olyan, mint egy hisztis kisgyerek, aki nem kapta meg a játékát.
- Hogyan akarod így megvédeni magad az olyan tuskóktól mint én? - Csusszannak ki száján az őszinte szavak, s meglepő, de Clyde mégis így nyilatkozott magáról...

Clyde

A leányzó látja Clyde zavarát, ami végképp tetőzik az úszást firtató kérdése hallatán. Már-már mulatni a fiú dadogásán, lányos zavarán, de nem teszi. Valami azt súgja neki, hogy ez nem lenne helyes. Engedelmesen megáll, amikor a mardekáros elengedi a karját, aztán tétován néz a fiú szemébe.
- Most arra vágysz, hogy jól szájon vágjalak, hogy neked ugorjak és megtépjelek, amolyan női verekedős stílusban? Ezt nem mondhatod komolyan, Clyde. Meglehet, képtelen vagy megérteni, talán én csinálom rosszul... Nem az az életcélom, hogy minél több pasas előtt alázzam meg magam; mert az igenis pokoli megalázó, ha valakit az őrjöngésig felhúznak. Vagy te ezen szeretnél mulatni? Azon, hogy én dühöngök, ám mivel te jóval erősebb vagy, legfeljebb a lelkedet marcangolhatom, fizikailag nem károsíthatlak? Tudom, hülye vagyok, hogy ilyen lazán veszek egy-két dolgot. Mellesleg ne becsüld le magad ennyire, nem vagy érzéketlen tuskó. Egy tuskó ugyanis nem jött volna utánam bocsánatot kérni vagy legalábbis hebegni valamit. Drogos vagy, kész, elfogadtam a helyzetet. Nem róhatlak meg olyasmiért, amiről nem tehetsz.
Arról ismét mélyen hallgat Amy, hogy tízegynéhány éves kora óta, azaz amióta csak pasasozik, szinte mindig ilyesféle alakokat sikerült felszednie. Nem ő tehet róla, de valahogyan vonzza a félresikerült, az életiszonyos, drogos, piás, bűnözői hajlamokkal rendelkező egyéneket. Ez van.
Továbbá azt sem említi meg, hogy Clyde egy kisgyermekre emlékezteti, akit egykor régen az áruházban látott. Ő akkor még nem tudott varázsló voltáról, gyakorta megfordult a mugli bevásárlóközpontokban. Az a srác ott lakott valahol joyék háza környékén, s a szülei rendszeresen verték, kiabáltak vele. A gyerkőc pedig pontosan lemásolta szülei viselkedését, míg az ősök a srácmegőrzőbe rakták és elmentek vásárolni, ő boldog-boldogtalannal ordibált és megverte a kisebbeket. Volt aki azt mondta rá: meg kéne nevelni, mások azt állították, megsérült a lelke, mert nem megfelelő környezetben nevelkedett. Amy megsajnálta, odament hozzá játszani, ám a kölyök - lévén a lánynál fél fejjel magasabb - erősebbnek vélte magát, köszönés helyett a jobb egyenessel nyitott. A lányka pedig visszaütött.
Ma már tudja, nem volt helyes amit tett, azonban akkor jogos felháborodásában helyesnek érezte döntését, mely szerint igenis megvédi magát. Amy nem akarta újra elkövetni ezt a hibát, hiszen Clyde nyilván nem önként és dalolva jutott el a drogig. Ezzel a gondolattal jegelte agyát, azonban erről mit sem sejthetett a vele szemben álló roxfortos.
Amy szépen lecsüccsen a fél lábszárig érő langyos vízben, hiszen már úgyis csuromvíz, teljesen mindegy a holmijainak. Törökülésbe helyezkedve néz fel Clydera, akár valami mesebeli óriásra, s ártatlanul, naivan kérdezi meg:
- Hát akkor miért bántanálak?

Amy

Megdöbbenve hallgatja végig a szőkeséget, s kicsit el is gondolkodik a szavain. Végül, rájön, hogy a lánynak valóban igaza van, hisz, ha megpofozta volna, vagy őrjöngésben tört volna ki, akkor talán Clyde ugyanabba a kategóriába sorolná őt, mint a többieket. Így azonban egy új jellemet ismerhetett meg, akit szó nélkül hallgathat végig. Persze, a lány utolsó mondatai ismételten meglepik, valahogy nehéz visszahallania azt, hogy minek tartják őt, egy drogosnak. Ő ezt nem tudja beismerni, hisz úgy gondolja, hogy bármikor abba tudja hagyni. Mégsem tud rácáfolni a lány szavaira, inkább csöndben marad. Aztán tekintetével végig követi, ahogy a lány beleül a vízbe, s végül úgy dönt, ő is csatlakozik, bár ő inkább csak bele térdel, szemben a lánnyal.
- Jogosak az érveid...így tényleg nem tudom rád azt mondani, hogy hisztis liba, de amúgy sem tenném. - feleli , miközben kezével a vízben játszik, s figyeli, ahogy a nap sugarai áttörik a víz felszínét, s megvilágítják az ujjait.
- Amúgy én nem vagyok drogos. - Böki végül ki, nem tehet róla, ez a megjegyzés nagyon bántja a csőrét.
- Csak néha próbálom ki, az még nem jelenti azt, hogy az lennék...- Most is csak saját magát akarja meggyőzni, a lányt biztosan nem tudná megtéveszteni. Eközben valami megérinti az ujját, s a fiú riadtan rántja ki a vízből.
- Basszus, itt vannak halak? - Teszi fel a kérdést, kissé rémültnek tűnik, pedig a mindig zord vonású és harcias srácról senki sem gondolná, hogy fél az ilyen halaktól.
- Na mindegy...szóval, csak azt akarom mondani, hogy nekem nincs veled semmi bajom, még ha néha az is jön le a viselkedésemből. Tudod, nem túl sokan szólnak hozzám, te egy vagy a kevesek közül...és ami azt illeti, jó arc vagy...és bírom a búrád.....ba....a meg, muszáj nekünk a nyálas dögök között ücsörögni? - Pattan fel, miközben egy újabb halféleség kúszik el a keze mellett. Miután felugrott, a lányra pillant.
- Öhm, Amy, remélem, hogy még hozzám szólsz majd máskor is a mai eset után...- Kérdezi, miközben a lány felé nyújtja a kezét.
- Jössz vissza a kastélyba?-

[Nadine]

Nadine

Egy csapat griffendéles üldögél a napfényben a tó partján, majd egyikük az egyik pillanatban elővesz egy szájharmonikát, s lassú dallamot kezd játszani rajta, páran az újukkal csettintgetve követik a ritmust, míg végül egy gitár és egy kis dob is előkerül, aztán a dallam egyre vidámabbra vált, s a lányok dúdolni kezdnek halkan. Az arcok mosolygósak, a hangulat remek, igazi év végi griffendéles hangulat. Aztán a dal egészen vidámra vált, s páran még mozogni is kezdenek rá. Nézzenek oda, micsoda kis hangulatot varázsol ez a pár ötödéves. Lehet, hogy van olyan aki nem nézi jó szemmel ezt a fajta jó kedvet és önfeledtséget, de nekik látszik, hogy ebben van meg minden, nem sok minden tudná most letörni ezt a kedved.
A kis társaságban feltűnik egy kalapos, inges srác, fura vidám színű nadrágot visel, amolyan egészen karibi hangulatút, nála van a gitár, s ha lehet ilyet mondani, bár nagyon nehéz egy ilyen kis társaságban, de talán neki a legboldogabb a tekintete.
A szél messze viszi ezeket a kellemes, vidám, s olykor talán túlontúl harsány hangokat, páran akik arra felé haladnak el mosolyogva fogadják a látványt, vannak azonban olyanok, bár hála istennek kevesen, akik rosszalló lenéző pillantásokat vet a fiatalok felé, bár jól láthatóan őket ez annyira nem hatja meg.
A zene aztán lassan elhallgat, s mindenki pakolászni kezd, csupán jómagam, igen én vagyok az a kalapos srác, ülök még le a fa tövébe, bámészkodni, hiszen olyan csodálatos egy ilyen kis mulatság után az eget, a tavat és a zöldellő tájat nézni. Míg a többiek lassan elszállingóznak én továbbra is csak bámulok magam elé, s a mosoly továbbra sem tűnik tova arcomról, az utolsó elhaladó kis csoportnak szólok csak végül:

- Hamarosan megyek én is, csak egy kicsit még pihenek. Hé ha nem találkoznánk, holnap ugyan itt? – a válaszba szinte biztos vagyok és azt is kaptam amit vártam. – Remek, akkor órák után itt találkozunk, a lányoknak is szóljatok, nélkülük nem buli, a buli. –

Aztán, hogy már csak én maradtam, csak pengetem a gitárom, s ha arra jön egy ismerős, csak bólintok neki, majd tovább folytatom a Gitározást. Igen ez kell nekem a szabadság, a vidámság, a barátok, a friss levegő és a napsütés, mi kellhet ennél több egy fiatalnak.

Clyde

Joy vállat von.
- Hát akkor nem vagy drogos.
Nem kér bocsánatot a "gyanúsításért", mert azért ő is érzi, valami nem egészen stimmel ezzel a kijelentéssel, s valahol mélyen belül talán Clyde is tudja ezt, csupán nem akarja elismerni. Hát persze, mindenkinél így indul. Előbb csak egy-két böket havonta, aztán már hetente, végül napokra vagy órákra csökken a szünet, a "tiszta" időszak. Ettől nevezik függőségnek.
A leányzó jól mulat azon, ahogy az előtte térdelő Clyde ijedten kirántja kezét a vízből, s döbbenten érdeklődik a halak létéről.
- Bizony, itt vannak halak. Tudod, valami kaja kell az óriáspolipnak is.
Őt valahogy egyáltalán nem zavarja a kíváncsi állatkák viselkedése, hiszen érthető. Betolakodtak ide ketten a területükre, a halak számára idegenek és ismeretlenek. Ha az uszonyosok közé tartozna, nyilván Amyt is hajtaná a vágy, hogy megismerje mi lehet az, ami beárnyékolja az élőhelyét, felkavarja a homokot a vízben. Az egyik merész hal egészen a tenyeréhez úszik, s ott kezd vizsgálódásba, ám amikor a lány meggondolatlanul felé nyúl, a bátortalan állat villámgyorsan elillan, odébb siklik keze ügyéből. Joy megérti az üzenetet: élni és élni hagyni; nem is piszkálja tovább a kíváncsi seregletet.
Clyde szövegét hallgatva előbb egy a szája sarkában megbúvó félmosollyal néz fel a fiú szemébe, majd a "nyálas dögök" kifejezés hallatán hatalmas szemekkel, ámde még mindig mosolyogva kutatja a tekintetét. Vajon mi oka van annak, hogy a mardekáros ennyire irtózik a halvilágtól?
- Ne aggódj, bármikor szóba fogok állni veled, ha éppen társaságra vágysz. Viszont azt ne várd, hogy feneketlen beszélgethetnékemmel üldözzelek a világ végéig - közli aranyosan pislogva.
Kivételesen elfogadja a felé nyújtott kezet. Nem mintha szüksége lenne rá a talpra álláshoz, hanem mert úgy véli, Clyde megérdemelt ennyit. Utánajött, tisztességes volt, s a lánynak ennyi elég.
Vissza a kastélyba? Ott vajon mit csinálnának? Áh, végülis teljesen mindegy, csak nehogy megint bekapjon valamilyen pirulát vagy tűvel böködje magát Clyde. Amy nem védőszent és nem is angyal, a drogozást viszont minden formájában megveti. A lány szerint csak az vetemedik ilyesmire, aki gyenge az élethez, aki nem bírja elviselni a megpróbáltatásokat.
- Oké, menjünk - közli végül, mikor már félig kilábaltak a vízből.

Teljesen komolyan gondolja ezt a fogadást, hiszen bizonyos benne, hogy Ophelia meg fogja kedvelni némiképp ezt a műfajt is. Nem az egoizmus beszél belőle, hogyha azt mondja magáról, hogy tehetséges ezen a területen, hanem ez tényleg a valóság. Nem sok dologhoz ért, ezt mindenki nagyon jól tudja, főleg az évfolyamtársai, akik szétröhögik az agyukat néha az órai megjegyzésein, mert – azért meg kell hagyni, hogy – egész érdekes baromságokat tud hozzáfűzni az iskola történelméről írt könyvhöz. De a festéshez, művészibb tudományokhoz már annál inkább ért. Ezért nem is csoda, hogy saját maga kreál olykor képregényeket azzal a céllal, hogy egyszer végre be tud mutatni Londonban egy olyan „kollekcióját”, ami végre megfogja Miss. Ainsworth kisasszonyt. Soha nem elég a nőnek semmi sem, pedig sokkal értéktelenebb darabokat szokott a nyilvánosság szeme elé hozni, mint amilyennel Bastian állna elő. De ezen egyelőre felesleges gondolkodni, hiszen nincsenek meg szám szerint sem az előírt darabok, noha lehet, hogy mégis jó lenne már „rágyúrni” a dologra.
Ő beskatulyázni akárkit is? Deeeehogy, erről szó sincsen, meg sem próbálna ilyen módon viselkedni, azt bárki elhiheti. Nem amiatt, hogy lány, hanem amiatt, hogy hirtelen az jutott az eszébe. Nem sok műfajt ismer a könyvek világából, ezért, az jött ki a száján, amire először gondolt, amiben teljesen biztos volt, hogy létezik.
- De nekem ez a fajta képzelgés kell, amit egy képregény ad. – mondja vállát megvonva, majd egy újabb kekszet vesz magához.

Látszik a lányon, hogy egyre inkább érdekli a dolog. Majd meg is fog lepődni, amikor Bastian átadja neki azt a bizonyos képregényt. Ő maga írta és tervezete, ahogyan egy igazi képregény-mániáshoz illik. Egész jó lett, hiszen nagyon sokat dolgozott rajta. Nagy becsben tartja minden egyes munkáját, mivel rengeteg idejét foglalja le. Direkt rabolja el magától a tanulásra szánt időt, és csinálja ezeket a dolgokat, hiszen neki ebben van minden reménye a jövővel kapcsolatban. Nem az a nagyon okos fiú, de hatalmas a szíve és a művészetekben találta meg magát.
- Könnyebb dolgod lesz? Nem olyan biztos. – mosolyodik el, hiszen elég bonyolult a regénye. De azt határozottan kijelenthetem, hogy csak neki jelent ilyen sokat ez az egész. Mondjuk… sosem lehet tudni. Lehet, hogy Opheliának is tetszeni fog a dolog. Ezért is kezd azonnal kutakodnia táskájában a fiú, hátha megtalálja azt, amit szeretne.
- Pillanat… - mondja halk nyögést hallatva, miközben a sok felesleges holmi között turkál.
Nem sok idő telik bele, máris előhúz egy képregényt, aminek az alján a Bastian R. Llewelyn név áll.
- Csoda ország bukása… - suttogja a címet képregényének, majd vigyorogva nyújtja át a lánynak.
A lány kérdésére, miszerint adhat-e neki egy könyvet, még mindig vigyorogva bólint a fiú.

For Amy

- Óriáspolip, mi a...? -Ugrik arrébb a vízben, ebben a pillanatban úgy viselkedik, mint egy nagy gyerek, s ha a legtöbb rossz arc, akivel valaha is dolga volt, látná, biztosan szétröhögné az agyát a "Clyde jelenségen". A srác utálja a vízi állatokat, a tavakat sem kedveli túlzottan, bár mindez talán gyermekkorához vezethető vissza. Akkoriban imádta a vizet, egy fára erősített kötél segítségével hintázott a víz felett, majd mindig belecsobbant a kellemes hőmérsékletű tóba. Egyszer azonban piócák akadtak a testére, tíz-húsz darab, s a kisfiú sírva rohant ki a házuk közelében lévő tó partjáról, s csak órák alatt tudták megszabadítani a gyógyítók azoktól a dögöktől. Ez olyan rossz emlékként maradt meg a fiúban, hogy azóta ez a második olyan dolog, amitől kirázza a hideg, ha csak rágondol...Talán ezért van az, hogy minden vízi lénytől irtózik, főleg a nyálkás dögöktől...

Egy méterről fürkészi a lány szemeit, remélve, hogy nem vágta el a barátságként induló szálat, ugyanis nem akarja Joyt magára haragítani. Ő egy a kevesek közül, aki hozzá szól, s minden marhasága ellenére képes vele továbbra is beszélgetni.
- Jó, nem is vártam, hogy ezek után...de ha mégis, akkor az sem baj. -Jegyezte meg szűkszavúan. Ennél jobban már nem tudná kifejezni azt, hogy a továbbiakban is számít a lány társaságára, az már nem ő lenne. Ezután lép oda, s nyújtja a kezét, majd felsegíti a lányt, s elindulnak kifelé a vízből. Clyde viszonylag már teljesen kitisztult, s most rendkívüli módon kívánja a vizet, nem a tó vizét, inkább egy pohár friss, iható vizet. Többek között ez vezeti vissza a kastély felé, amúgy szívesen maradna kint, hisz igen kellemes az idő.

- Hoppsz, a pólóm hol is hagytam? - Fut egy mosoly az arcára, amikor kiszúrja a ruhaneműt a homokban. Odalép, felkapja, kicsit ráz rajta, hogy megtisztítsa a homokszemektől, majd magára húzza.

- Mond csak Amy, motoroztál már? - Teszi fel a kérdést, váratlanul, miközben tekintetével a másik arcát pásztázza.